Szombathely MJ Város településrendezési eszközeinek módosítása március 2.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szombathely MJ Város településrendezési eszközeinek módosítása március 2."

Átírás

1 zonbn z uk melle vdgeszenyefsor kíséri kisebb megszkíásokkl, melyek repülőér eszéikus megközelíésre kerülhee elepíésre z. uáni időszkbn. A gzdsági célr kijelöl erüleek szélei fás, bokros sávok kísérik, mely középen füves erüleek, egykori gykorlóerüle fog körül. A gzdsági erüle kijelölésével és ngyméreű erüle feloszásávl jvsoljuk külső elekhárok menén fásíás elvégzésé, mely kierjed erüle eszéikus megjelenésé is bizosíhj. A módosío nyomvonlú főú menén fsor elepíésé jvsoljuk, köveve repülőérhez vezeő uk egykori fásíásink szép hgyományá. Repülő epülőérhez vezeő ú meni geszenyefsor és hrsz ú meni fsor börön elő Az észki ipri erüleének bővíése során, mivel elepülés észkkelei kpujábn fekszik, hngsúly kell fekeni ájbilleszésére, örekedni kell ájképi poenciál növelő megoldásokr kedvezőbb környezei állpook, képi megjelenés lérehozásár. Ezér mi szokásos elepülésszéli kvlkád helye rendeze, zöldfelüleekkel gol gzdsági erüleeke kell lérehozni. A gzdsági ömbön belül összefüggő zöldfelülei rendszer jvsol kilkíni, melynek főbb elemei z egyes elkek zöldfelüleei, z uk (feláró, kiszolgáló) övező fásíások, helyenkén szükséges védőfásíások lkoják. A elkeken belül örekedni kell öbbszines növényállomány (gyep-, cserje-, lombkoronszin) kilkíásár, mivel különböző növényállomány-ípusok közül ezeknek vn érékelheő elepülésképi, szerkezei és eszéiki hás. A erveze zöldfelüleek z do léesímény ájbilleszése melle ökológii és környezevédelmi szemponból is kedvező hásúk. A - főuk menén védőfásíás elepíésé jvsoljuk. Az egyenes szkszokon mindké oldlon, knyrbn pedig külső oldlán. Az uk ájbilleszésénél z eszéiki szemponokon úl z ökológii és közlekedési bizonsági szemponok is érvényesíeni kell. Ezér, olyn válozos zöldsáv kilkíás cél, mely segíi z uóú-áj hrmonizál kpcsolánk megeremésé, növeli környezeük élegzdgságá (biodiverzíásá), mérsékli léesímény működéséből dódó szennyező hások és nem uolsó sorbn kedvezően h közlekedésbizonságr. Ezér főú menén olyn, fás, cserjés, füves sáv lérehozásá jvsoljuk, mely áji doságok, jellegzees ájkép elkrás nélkül ermőhelyi viszonyoknk megfelelő növényegyüesekből álló, sjáságos érrendszer eredményez, hol füves szbd erüleek fás, cserjés csoporokkl egymásuán válkoznk. A csomóponok növényelepíésére szinén gondo kell fordíni. A fásíások formilg lehenek ligees,

2 fsor, cserje- és fcsopor, erdősáv elepíésűek. Növényállományuk öbbszines, öbb koroszályból álljon. Előérbe kell helyezni z őshonos fjok lklmzásá.. Táj- és ermészevédelem A erveze módosíások országos jelenőségű véde ermészei erülee, országos ökológii hálóz övezeé, ájképvédelmi övezee, ermészei erülee, egyedi ájéréke nem érinenek. A áj szerkezeében, jellegében, ájképben jelenős válozás nem eredményeznek, mivel meglévő erülefelhsználások kismérékű kiegészíésé irányozzák elő. Új beépíésre szán erüle korábbn erveze uk felülvizsgálávl és elhgyásávl kerülek csk kijelölésre. A erveze véderdők pedig korábbi úhálóz áll felszbdl erüleek helye egységes ömbö kpk. Célok, jvslok A kerékpáruk érinő ájvédelmi és ermészevédelmi szemponból cél komplex ermésze-, áj- és ájképvédelem megvlósíás: - fennrhó erülehsznál és z ökologikus szemléleű fejleszések előérbe helyezése, - korszerű zöld echnikák hsznál - igényes és környezehez illeszkedő burkolhsznál előírás - elken belül előír zöldfelüleek kilkíás, jvsol inenzív öbbszines - zöldfelüleek lklmzás. - beépíések mgs színvonlú kilkíás és zöldfelülei rendszerén kereszül ájbilleszése... Biológi ii i kiviásérék számíás Az Év.. () b. szerin z újonnn beépíésre szán erüleek kijelölésével egyidejűleg elepülés közigzgási erüleének - külön jogszbály lpján számío biológii kiviási éréke, z áminősíés elői kiviási érékhez képes nem csökkenhe. Új beépíésre szán erüle kijelölése hiányábn biológi kiviási érékszámíás elvégezni nem kelle... Környezelkíás Környezevédelmi szemponból cél meglévő és megvlósíni kíván léesímények és zok funkciói, vlmin z infrsrukúr kilkíás révén környezehsznál úgy legyen szervezheő és végezheő, hogy környezeszennyező vgy környezee veszélyezeő léesímény kilkíásá kerülni kell, legkisebb mérékű környezeerhelés és igénybevéel idézze elő, környezeszennyezés megelőzheő legyen, kizárj környezekárosíás.

3 A ervezési erüleen hályos rendezési erv környezevédelmi munkrészében fogllk ovábbr is mérvdónk kell ekineni. Levegőiszság-védelem védelem Új léesímények kilkíásánál, új echnológiák üzemeleésénél eljesíeni kell levegőiszságvédelmi köveelményeke, előírások, hárérékeke. A levegő védelmével kpcsolosn öbbször módosío /. (II..) Korm. rendelee és végrehjásár kido jogszbályok előírási kell lklmzni. A helyhez köö légszennyező ponforrások kibocsáási hárérékeinek megállpíásá /. (I..), BM s rendele rlmzz. A evékenység végzése során levegő szennyező evékenység nem kerül végzésre. Ipri légszennyezés Az ipri erüleeke érinő válozások meglévő elephelyek bővíése: z észki ipri prk szerepeleése. Közlekedési forglomból eredő légszennyezés A erveze módosíások során új közlekedési uk kijelölésére nem kerül sor, mindössze egyes uk nyomvonlánk korrekciójár. A - sz. főuk nyomvonl / hrsz ingln széléől z észki és kelei iránybn (- m-el) kerül áhelyezésre. A nyomvonl z M-os uóúig csk kismérékű korrekciór szorul nnk megfelelően, hogy i kpcsol bizosíhó legyen. j- és rezgésvédelem A módosíás kövekezében jelenősebb zj- és rezgéserhelés előreláhón nem fog fellépni. A megépíendő épüle eseében lokális hngforrás esei, rendezvényhez köö, illeve i forglomból szármzó külső zjforrás jellemző. jvédelmi problém nem ismerees. Az újonnn léesíeni kíván, zj kibocsáó léesíményekre. jnuár -ől hályos, környezei zj és rezgés elleni védelem egyes szbályiról szóló /.(X..) Korm. rendele z iránydó, kibocsáási hárérékek megállpíásánál /. (XII..) korm.rendelee kell figyelembe venni. Felszíni és felszín li vizek védelme v A vízbázisvédelmi vizsgálok szerin mindegyik Szombhely és környékének vízelláásá szolgáló vízbázis sérülékeny vízbázisok közé rozik. Szombhely Megyei Jogú Város közigzgási erülee érini Szombhely-Blogunyom, Szombhely-Újperin és Szombhely Déli felszín li vízbázisok hidrogeológii B védőerüleé, ovábbá Szombhely Sárdiér vízbázis külső és hidrogeológii B védőerüleéé, vlmin Szombhely Sárdiér vízbázis hidrogeológii A és B védőidomá, ezér z érine erülere /.(VII..) Korm. rendele vonkozó előírási z iránydók. A elepülésrendezési eszközök módosíási nem érinik felszín li vízbázisokvédőerüleei és védőidomi. A város bel- és külerülee erülee érini z országos vízminőség-védelmi erüle övezeé, ezér ezekre erüleekre. évi CXXXIX. v vonkozó

4 előírási z iránydók. A elepülésrendezési eszközök módosíási nem érinik z országos vízminőség-védelmi erüle övezeé. A város közigzgási erüleé kövekező vízgyűjő-gzdálkodási erüleek érinik: felszíni vízesek vonkozásábn Dun részvízgyűjőn z Arny-pk és vízrendszere, Gyöngyös-műcsorn, Jáki-Sorok és vízrendszere, Kozár-Borzó és vízrendszere, Sorok-Perin felső, vlmin Sorok- Perin lsó vízesek érineek. A felszín li vízesek közül z Észknyug-Dunánúl porózus ermál, Ráb-Gyöngyös-vízgyűjő sekély porózus, vlmin Ráb-Gyöngyös-vízgyűjő porózus felszín li vízesek érineek, ezekre vízesekre /. (III..) Korm. hározbn kihirdee Mgyrország felülvizsgál. évi vízgyűjő-gzdálkodási ervébenfogllk z iránydók. A felsorolkból elepülésrendezési eszközök módosíás kövekező vízgyűjőgzdálkodási erüleek érinik: felszíni vízesek vonkozásábn Dun részvízgyűjőn Kozár-Borzó és vízrendszere vízese, felszín li vízesek közül Ráb-Gyöngyös-vízgyűjő porózus, z Észknyug-Dunánúl porózus ermál, vlmin Ráb-Gyöngyös-vízgyűjő sekély porózus felszín li vízesek, felszíni és felszín li vízesek érine erüleeire /. (III..) Korm. hározbn kihirdee Mgyrország felülvizsgál. évi vízgyűjő-gzdálkodási ervébenfogllk z iránydók. Szennyvízelvezeés zelvezeés A város szennyvízelvezeő csornhálóz, vízellááshoz hsonlón még múl százd elején kezde kiépülni, melyhez m már Kőszeg- Szombhely regionális rendszeren kívül öbb, kisérségi lrendszer is kpcsolódik. A város minegy [m /d] rlék kpciássl rendelkező szennyvíziszíó elepe országosn is jelenős műszki színvonl képvisel. A iszío szennyvíz befogdój Perin-pk (Ráb vízgyűjő erüle). Szombhely város szennyvízelvezeő csornhálóz, közműves vízellááshoz viszonyív közel %-os kiépíeségű. A város mgjá képező régi beépíésű erüleeken egyesíe rendszerű szenny- és cspdékcsorn épül, z újbb épíésű erüleeken széválszo rendszerű csornhálózok készülek. A vízelláó és szennyvíz-elvezeő rendszer bővíésére z AQUA-DUO-SOL Mérnöki Irod Kf. vízjogi engedélyes erve lpján kerül sor. Cspdékvíz elvezeése Szombhely város erüleén zár rendszerű és nyíl árkos cspdékvíz elvezeő hálóz egyrán meglálhó. A belvárosi részen kizárólg egyesíe, később épül lkó és iprerüleeken elválszo csornhálóz épül. Azokbn z ucákbn, hol cspdékvíz elvezeés nyíl árkos megoldássl készül, z árkok sokhelyü feliszpolódk, vgy eljesen felölésre kerülek. A felszíni vízelvezeés minegy %-os kiépíeségű, öbbi közművekhez viszonyív legkedvezőlenebb helyzeű. A ervezési erüle cspdékvíz-elvezeés befogdój Bogác-ér és hhoz cslkozó árok rendszer. A cspdékvíz mennyiségére vló ekineel helyben vló gyűjés és felhsználás, ljvízbe elszivárgó rendszer kiépíése indokol elephelyen belül.

5 Kommunális szilárd hulldék A szilárd kommunális hulldék gyűjéséről és nnk elszállíásáról z önkormányz gondoskodik (inézményesen, kukás rendszerben). Az önkormányz szombhelyi OMHULL Nonprofi Kf-vel áll szerződéses jogviszonybn, ki heene szállíj szemee szombhelyi hulldéklerkór. Lomlníás évi egy lklomml örénik. A erüleen erveze épíkezések során kelekező hulldékok kezelésé z épíési hulldékok kezelésének részlees szbályiról szóló /.(VII..) BM-KvVM közös rendeleben fogllk lpján kell végezni. A szelekíven gyűjheő hulldékok gyűjése gyűjőszigees, illeve kervárosis erüleeken házhoz menő zsákos rendszerben örénik. Szombhelyen jelenleg egy hulldékudvr áll lkosság rendelkezésére. A ervezési erüleen belül működő hulldékválogó üzemnek védőávolság elephelyen kívül nincsen. Tljvédelem A ermőföld védelme érdekében ermőföld védelméről szóló. évi CXXIX örvény ljvédelmi fejezeében beruházássl, üzemeleéssel és egyéb evékenységgel kpcsolos köelezeségek előírási be kell rni. Az épíkezések során humuszos réege külön kell leermelni és megfelelő módon kell deponálni. Az épíési evékenység befejezésekor humuszos fellj helyben kell felhsználni lj legfelső réegekén. A feleslegben mrdó humuszos fellj ljvédelmi hóság áll meghározo ljvédelmi járulék megfizeése melle lehe beruházássl nem érine erüleeken felhsználni. A Tfv.. () bek. ) és b) ponj érelmében ermőföldön humuszos réeg megbonásávl járó m- meghldó erüleigényű beruházások megvlósíásához ljvédelmi erv szükséges /.(VII..) FVM rendele szerini rlomml. Felszíni és felszín li vizek védelme A hsznál- és szennyvizek kibocsáási hárérékeiről és lklmzásuk szbályiról szóló /. (XII..) KvVM rendele - hsznál és szennyvizek kibocsáásánk ellenőrzésére vonkozó részlees szbályokról szóló - rendeleben fogllk be kell rni. Ki kell hsználni ervezési erüle eljes közműelláás áll nyújo doságok, rácslkozás minden ingln eseében bizosíni kell. Összefogllv: erveze módosíások várhón jelenős környezei erhelés nem okoznk... Tűzvédelem Tűzkár elháríás Szombhely MJV K. végrehjásáról szóló kszrófvédelemről és hozzá kpcsolódó egyes örvények módosíásáról szóló. évi CXXVIII. örvény végrehjásáról szóló /.(XI..) korm. rendele. - szerin elvégze kockázbecslés lpján z I.

6 kszrófvédelmi oszályb kerül besorolásr öbb zonosío kockázi ényező egyidejű jelenlée mi. A elepülésen Szombhelyi Hivásos Tűzolóprncsnokság működik. Az /.(XII..) BM rendeleben (ovábbikbn: OT). () bekezdése lpján bizosíni kell z épímény környezeében kijuáshoz, z épímény elhgyásához szükséges és lklms erülee. Az OT. () bekezdése lpján űzolói bevkozás hékonyság céljából bizosíni kell z épímény kdályln megközelíésé űzoló gépjárművel, z épímény környezeében és z épíményen belül rendeleésnek megfelelő olónyg-elláás, ovábbá kockázól függően z épímény környezeében űzoló gépjárművek, echniki eszközök működéséhez, működeéséhez szükséges és igénybe veheő erülee. Tűzivíz elláás A városbn z olóvíz meglévő vízvezeék hálózon kiépíe űzcspokról megoldo. Az olóvíz bizosíásá z OT -. és. -ábn leírkr megfelelően kell bizosíni. Tűzávolság Tűzvédelmi szemponból z épímények közöi legkisebb ávolságo leglább z OTÉK. -b fogllk szerin kell megrni. Telek hárvonlán nyílások kilkíásánk szbályi. leírk szerin kell lklmzni. Az OT -. - szbályozz űz áerjedésének megkdályozásár z épüleek közöi minimális berndó űzávolságo. Szombhelyi Hivásos Tűzolóprncsnokság vonulási körzeébe rozó elepülések legjelenősebbike. A vonzáskörzeéhez elepülés. lkos rozik. A űzolószerveze székhelye z Ady éren lálhó. A űzolási felvonulási ú vonkozásábn z OT -. -ábn fogllk meg kell rni. Környezebizonság Szombhely MJ Városbn jellemzően ngyobb környezei kockázú ipri léesímények (vegyipr, nehézipr, fémipr, energiipr) nincsenek, zonbn vnnk olyn poenciális veszélyforrások, melyek folymos működés, vgy echnológi, mére mi kiemel figyelme jelenenek pl.: FALCO. Az ipri prkokb várhó újbb beelepülések korszerű elekroniki iprágkhoz, logiszikához, kereskedelemhez és szolgálásokhoz roznk. Külön kockázo jelenhenek i forglombn szállío veszélyes nygok. Ezek mennyiségéről nem állnk rendelkezésre információk. Poenciális vészhelyzeek leheőségé hordozz mgábn, hogy nincs érdemi információ sem on, sem vsúon rnziál veszélyes nygszállímányokról.

7 Külön figyelme érdemel sűrű beépíéssel rendelkező, soklkásos középmgs épüleek űzvédelmének bizosíás. A város felkészülségé ekinve legfonosbb szervezeek Kszrófvédelmi Igzgóság, Szombhelyi Hivásos Tűzolóprncsnokság, z Országos Menőszolgál. A szervezeek közö Polgármeseri Hivl láj el koordináló szerepe. Regionális együműködés minden szervezenél megyei közponokon kereszül örénik. Az árvízvédelmi inézkedéseke.évi LVIII. Tv.. () bekezdés f.) ponj lpján bizosíni kell. Riszás A űzjelzés elefonon örénik. A elefonhálóz belerüleen már kiépül, emelle rendelkezésre állnk nyilvános állomások is. Iprbizonsági köveelmények: Az üzemekben lálhó veszélyes nygok mennyisége lpján K. IV. fejeze hály lá rozó un. küszöbérék li üzemek z lábbik: Coveris Rigid Hungry Kf ( Szombhely, Puskás Tivdr u..) MEDO Kf elephelye ( Szombhely, Pály u..) oll-sped Kf ( Szombhely, Táik u..) Tűzávolság Tűzvédelmi szemponból z épímények közöi legkisebb ávolságo leglább z OTÉK. -b fogllk szerin kell megrni. Telek hárvonlán nyílások kilkíásánk szbályi z OTÉK -. leírk szerin kell lklmzni. A HÉ kilkul állpo figyelembevéelével bizosíj z egyes ucszkszok sjáos épíési szbályin kereszül űzvédelem és űzbizonság megrásá. Riszás A város belerülee elekronikus hírközlés eszközeivel lefede. A vezeékes és mobil szolgálókkl riszás bizosío. A város ponján ezen kívül nyilvános állomások is rendelkezésre állnk riszáshoz. A nyilvános állomások város beépíe erüleé beépíeség mérékével rányosn lefedik. A űzjelzés bizosíásá.évi XXXI. Tv..() bekezdése szerin kell bizosíni.. Örökségvédelem

8 A ervezési erüleeken országos műemlék, műemléki környeze, vgy helyi védelem nyilvánrv nincsen. Egyedi ájérék nem lálhó. A elepülésképi rculi kézikönyv és elepülésképi rendele korláozó előírás nem rlmz erülere. A ervezési erülee ismer régészei lelőhely nem érini. Szombhely régészei örökségvédelmi hásnulmány (részle)

9 HELYI ÉPÍTÉSI ABÁLYAT MÓDOSÍTÁSA

10 .) Elérés z OTÉK. () bekezdésében meghározo országos elepülésrendezési és épíési köveelményekől Szombhely MJ Város: /-- hrsz, / hrsz inglnokon, egyben ké elekre kierjedő önálló épíési övezei előírás vonkozásábn ömberüle jelű ipri gzdsági erüle épíési övezeben z OTÉK. () bekezdése d felhlmzás lpján kérjük kilkul helyze és elepülésrendezési okokból, közérdek sérelme nélkül elepülés ámogásávl megvlósuló beruházás érdekében kilkul gzdsági erüle fejleszésének bizosíásá. A ervezési erüle Szombhely Megyei Jogú Város /-, / hrsz ipri célú erüleére erjed ki. A erülee. novemberében Schäffler Svri Kf megvásárol Szombhely Megyei Jogú Városól zzl célll, hogy i új munkhelye eremő beruházás vlósíson meg. A beruházás Mgyrország Kormány is ámogj. Az beruházássl érine mjdni elephely közigzgási hárok és meglévő közlekedési hálózok mi bővülni nem ud. A város hosszúávú városfejleszési koncepciój lpján brnmezős erüleek min vol honvédségi erüle hsznosíás előny élvez zöldmezős erülei bővíésekkel szemben. A erveze válll áll erveze beépíeség zonbn eléri jelenlegi övezei előírás szerini %-. Az OTÉK. () bekezdése szerin jelű ipri gzdsági erüle eseében megengede legngyobb beépíeség %. Ahhoz, hogy erüleen belül fejlődés bizosíni lehessen leheőségkén vizsgáluk erüle ásorolásá állános gzdsági erülebe. Azonbn ez ellenées -bn elfogdo HÉ lpján megyeszékhelyen hályos. uguszus -i OTÉK állpol. A készülő és véleményezésen áese új Szombhely MJV elepülésrendezési eszközei erülee Gá állános gzdsági erülebe sorolhj már, zonbn ennek feléele készülő erv mjdni elfogdás lesz. Ezér kérjük z ipri gzdsági erüle erüle-felhsználás megrásá. Az OTÉK. () bekezdése d felhlmzássl eléréssel szerenénk élni z OTÉK. - bn meghározo ipri gzdsági erüle eseében meghározo %-os legngyobb beépíeségől. /.(XII..) Korm. rendele (OTÉK). () Az e rendele II-III. fejezeében meghározo elepülésrendezési köveelményeknél szigorúbb köveelményeke helyi épíési szbályz megállpíh. () A II-III. fejezeben meghározo köveelményeknél megengedőbb köveelményeke helyi épíési szbályz kkor állpíh meg, h ) z különleges elepülésrendezési okok vgy kilkul helyze indokolj, ovábbá b) közérdeke nem sér, vlmin c). () bekezdésében fogll köveelmények eljesülnek Az elérés szükségességé z különleges elepülésrendezési ok idéze elő, hogy ervezési erüleen lesz Szombhely MJV és érsége egyik legngyobb és dinmikusn fejlődő munkálójánk új elephelye, új munkhelyekkel. A elephely nem bővíheő mjd, mivel közrefogj meglévő hrsz ú (Börön ucáj), Söpe felé menő, illeve észkon és keleen közigzgási hár, illeve repülőér erülee. A kilkíndó beépíeség pedig meglévő elephelyen is eléri és meghldj z összes üem megvlósulás során kormányrendeleben meghározo érék felső hárá. A kilkuló üzemegységek ovábbi működéséhez szükségessé válik elephelyek fejleszése logiszik számár helybizosíás is. Ezér indokol beépíeség növelése z OTÉK áll bizosío %-hoz képes - ovábbi %-l. A %-os beépíeség közérdeke nem sér, ső munkhelyekhez

11 megőrzése és bővíése éppen, hogy közérdeknek számí. A elephelyek fejleszésé Mgyr Kormány és z Európi Unió is ámogj különféle pályázi források nyújásávl. A megnövel beépíési mérék megfelel z OTÉK. () bekezdésében fogllknk, mivel zok együesen is megfelelnek elepülésrendezési, elepülésképi, illeszkedési, környezevédelemi köveelményeknek. Teljesíik rendeleési, z egészség-, űz-, köz- és más bizonsági, z kdálymenességi köveelményeke, és nem befolyásolják károsn geológii, éghjli, erep, lj és ljvíz fiziki, kémii, hidrológii doságok. A készülő jelen eljárásól függelen új elepülésrendezési eszközök pedig megnyiják z állános gzdsági erülebe sorolás és ezzel összefüggésben z állános gzdsági épíési öveze lklmzásánk leheőségé. Állmi főépíész hozzájárulás Az állmi főépíész hozzájárul Szombhely MJV város egyéb ipri ( jelű) gzdsági erüle /, /, hrsz, / hrsz inglnok erüleére kierjedő épíési övezeében %-os beépíési inenziás lklmzásához.

12 Szombhely Megyei Jogú Város Önkormányz Közgyűlésének /. ( ) önkormányzi rendelee Szombhely Megyei Jogú Város Helyi Épíési Szbályzáról, vlmin Szbályozási Tervének jóváhgyásáról szóló /. (IX..) önkormányzi rendele módosíásáról Szombhely Megyei Jogú Város Önkormányzánk Közgyűlése z épíe környeze lkíásáról és védelméről szóló. évi LXXVIII. örvény. () bekezdés. ponjábn kpo felhlmzás lpján z épíe környeze lkíásáról és védelméről szóló. évi LXXVIII. örvény. () bekezdésében bizosío véleményezési jogkörükben eljáró szervek véleményének kikérésével z Alpörvény. cikk () bekezdés ) ponjábn, Mgyrország helyi önkormányziról szóló. évi CLXXXIX. örvény. () bekezdés. ponjábn, vlmin z épíe környeze lkíásáról és védelméről szóló. évi LXXVIII. örvény. () bekezdésében meghározo feldkörében eljárv kövekezőke rendeli el:. Szombhely Megyei Jogú Város Helyi Épíési Szbályzáról, vlmin Szbályozási Tervének jóváhgyásáról szóló /. (IX..) önkormányzi rendele. melléklee - módosíás árgy szerini erüleeke illeően z. mellékle (; számú szbályozási ervlp) szerin módosul.. Ez rendele.... npján lép hályb.. E rendele rendelkezései hályb lépésé köveően induló eljárásoknál kell lklmzni. /: Dr. Nemény András :/ /: Dr. Károlyi Ákos:/ polgármeser jegyző

13 mellékle /. ( ) önkormányzi rendelehez A /. (IX..) önkormányzi rendele (HÉ). mellékle. és. szelvénye helyébe e mellékle. és. szelvényei lépnek.

14 / m, Ngymező. m /, repülőér, m, Állmi erüle I. sh.ú elephely /, m / elephely /

15 m elephely / / / elephely elephely. / zmén Iné yi e rü le m mk mk mk mk mk mk mk mk mk mk mk mk mk mk / / / / / / Inézményi erüle / / l F / / / Kái r ár Ku po i e rü / sz Közép dülő sz sz le I. / / / Állmi erüle I. / sz / sz / sz / / / / / járd / / / / m / / járd / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / sz p Ku á or ro k / / / járd / / / / / / / pr koló / / / / m gá nú járd / / / Kup or áro k / kö zú / járd / Sö p e i ú / / / sz sz sz sz / sz sz sz sz sz sz sz sz / / sz / l / r r r r r r r r / -Kp ely ph ely Tele Teleph zú sz go s kö / ors zá sz / k áro / / sz vsú vsú sz / sz / sz / sz sz / sz / sz sz sz sz / sz sz / sz / / sz sz sz / sz / sz / kö zú y / / r / / járd / / / / / sz phel Tele Iprelep Iprelep l / sz sz Iprelep sz sz / / sz sz ely leph o Feluci gyep felső. / / sz ó Iprelep O, sz sz / ú / Irodház - sz sz ú / ú / sz sz / elep d / Te sz orn cs és üzle sz ú / O, / Áruház le i erü ú lmú vs / / / Iprelep, O, Gá zfog üzem g közfor / / / Iprelep / / / Ip sz sz sz sz / / /p r ele /, / Iprelep, /, / orsz ágos, / ú / ú / sz sz cs rn o sz ú / / sz sz ú / sz Benzinkú / / / sz / / / ú / sz / sz Iprelep / sz / / / O, e e /, sz / / /B le erü /A / / / ú /D Telep hely / ország os kö zú /, sz / emi / /C, / / / / Teleph ely / /,g sz / közerüle / ú O, / uc k L sz sz Áó úi sz Teleph ely / / üz / /,g e / / g, / / / Trh áz / / s uc áno J meh c er u i Pé Vály Né o si Bárd / /. sz pi / Olim / / /, / / d uc /,g /,g / / on igm s ény Kem sz / -Kk /, / /,g / sz /, -Kk /,, ú orsz ágos -Kp / sz / / /, c -Kp sz ú E / gázfogdóáll. -Kk óér já sz, / E Dülőfej b sz sz d / Kái ú sz sz egyéb épüle / Kk sz sz r / sz sz / sz sz / o sz sz sz / / sz / / l sz egyéb épüle sz közer üle sz /, sz / sz sz /, / / sz sz / / sz sz sz / / r sz sz sz sz / sz sz sz sz / / / sz / / E sz sz sz sz sz l sz sz sz sz o sz ú uc sz sz / sz udvr / sz sz sz áro k / sz / / A-D sz sz sz sz sz ud gy sz sz sz / /A-D mk mk sz / / /A-D mk mk sz sz sz b gy m g án ú sz sz mk mk mk mk mk mk sz mk sz /A-D / / /A-B sz sz sz sz sz sz sz / /A-B sz sz / sz /, e uc Niké sz sz / / sz sz sz sz mk sz / sz sz / sz mk / sz sz /A sz sz sz sz sz mk / / /B sz sz sz Áó úi felső Gáz uc un For sz sz vsú, e sz sz sz sz sz sz sz sz sz sz / ú rglm közfo A-D -D /A sz sz úház ház y yú sziv Sziv sz / sz sz sz sz sz sz mk sz sz sz sz sz /sz sz sz / sz mk sz / mk / sz / kö zú sz / sz / / mk sz / gy sz sz / sz sz / / E mk sz / sz / sz sz sz sz sz / / / mk sz, e sz sz / sz / / / / Tíz holds / / sz sz sz sz sz / mk / / sz sz sz sz / sz / / / sz sz / / sz sz sz / / / sz sz sz / / / / / sz sz sz / / / sz / / / / / / sz árok Kupor / / / sz / sz / / Kupor árok Állm / / ok / / / / / / / sz / / sz sz / sz / sz / sz zú / sz / / / s kö / / sz / / sz ok / go r ár Ku po / / / / / / / ors zá / / / sz/ / / / / / / / Kái / le erü ényi zm Iné / / / / / járd / / / Pósúi külső / / / / / / / / / / vsú / ú rglm közfo / / / zú kö / ánú mg Eg / / ér / Csákányi ánú mg c gá Bo / zú kö Inézményi erüle Kái / / / / / m / / / / / / / /, / / / /. gy sh.ú

Gazdasági területfejlesztés

Gazdasági területfejlesztés Gzdsági erülefejleszés Szomhely 86-87.sz. főuk körforglmú csomóponján Némeh Szolcs +36 20/93-77-622 Adoságok: Szomhely Nyug-Mgyrország és z Alpoklj érség közponj, legjelenõse ngyváros. Egyenlő ávolságr

Részletesebben

Dozmat. Településrendezési eszközök módosítása Egyszerűsített eljárás. Megrendelő: Tervező: község. MODULOR Tervező. Véleményezési tervdokumentáció

Dozmat. Településrendezési eszközök módosítása Egyszerűsített eljárás. Megrendelő: Tervező: község. MODULOR Tervező. Véleményezési tervdokumentáció Dozm község Településrendezési eszközök módosíás yszerűsíe eljárás Véleményezési ervdokumenáció Megrendelő: Dozm Község Önkormányz 979 Dozm, Fiumei uc. Körjegyzőség Torony 979 Torony, Rohonci uc Tel.:

Részletesebben

Óperint lakónegyed Fejlesztési terv ÓPERINT LAKÓPARK Koncepció és beépítési terv Szombathely volt Cipőgyár tömb rehabilitáció HRSZ.

Óperint lakónegyed Fejlesztési terv ÓPERINT LAKÓPARK Koncepció és beépítési terv Szombathely volt Cipőgyár tömb rehabilitáció HRSZ. Óperin lkónegyed Fejleszési erv - ÓPERINT LAKÓPARK Koncepció és beépíési erv Szombhely vol Cipőgyár ömb rehbiliáció HRSZ.: - GSPublisherVersion... Tervező: Födelmesi Tmás okleveles épíészmérnök + Szombhely

Részletesebben

r e h a b BUDAPEST IX. KERÜLET KÖZÉPSŐ-FERENCVÁROS REHABILITÁCIÓS TERÜLET KERÜLETI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA EGYEZTETÉSI ANYAG

r e h a b BUDAPEST IX. KERÜLET KÖZÉPSŐ-FERENCVÁROS REHABILITÁCIÓS TERÜLET KERÜLETI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA EGYEZTETÉSI ANYAG A rendeleerveze és a szabályozás irányelvei és koncepciója, OTÉK-ól való egyedi elérések Jelen ervezés és a rendele készíése során elsődleges szempon vol, hogy a rehabiliációs erüle haályos szabályozása

Részletesebben

Szombathely MJ Város

Szombathely MJ Város Szombhely J Város Településrendezési eszeinek módosíás Tárgylásos eljárás Tárgylásos ervdokumenáció Jóki i kerékpár nyomvonlánk kijelölése ELTE Svri Egyeemi Közpon Szombhely, Károlyi Gáspár ér. szám li

Részletesebben

Balatonederics község

Balatonederics község Blonederis község Településrendezési eszközök módosíás Egyszerűsíe eljárás Véleményezési ervdokumenáió Megrendelő: Blonederis özség Önkormányz Blonederis, ossuh u.. eseneomji özös Önkormányzi ivl eseneomj,

Részletesebben

Szombathely MJ Város

Szombathely MJ Város Szombahely MJ Város Településrendezési eszközeinek módosíása Tárgyalásos eljárás Parnerségi ervdokumenáció Északi ipari erüle Megrendelő: Szombahely MJ Város Önkormányzaa 9700 Szombahely, Kossuh L. u.

Részletesebben

Szombathely MJ Város

Szombathely MJ Város Szombahely MJ Város Településrendezési eszközeinek módosíása Tárgyalásos eljárás Tárgyalásos ervdokumenáció Északi ipari erüle Megrendelő: Szombahely MJ Város Önkormányzaa 9700 Szombahely, Kossuh L. u.

Részletesebben

Pecöl község. Megrendelő: Tervező: AKCIÓTERV Mérnöki Iroda Kft 9730 Kőszeg, Bechtold István u. 7.

Pecöl község. Megrendelő: Tervező: AKCIÓTERV Mérnöki Iroda Kft 9730 Kőszeg, Bechtold István u. 7. Pecöl község Helyi épíési szabályza módosíása 3.. sz. módosíás Egyszerűsíe eljárás Véleményezési ervdokumenáció Megrendelő: Pecöl Község Önkormányzaa 954 Pecöl, Széchenyi u.. Tel.: +36 95/494-00 Email:

Részletesebben

Szombathely MJ Város

Szombathely MJ Város Szombahely MJ Város Településrendezési eszközeinek módosíása Tárgyalásos eljárás Parnerségi ervdokumenáció Megrendelő: Szombahely MJ Város Önkormányzaa Szombahely, Kossuh L. u. -. Tel: +/-; Fax: +/- Tervező:

Részletesebben

314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 38. szerinti VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ

314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 38. szerinti VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ DEBECEN MEGYEI JOGÚ VÁOS TELEPÜLÉSSZEKEZETI TEVÉNEK a 8. számú vrk. Péerfia uca Hunyadi uca Darabos uca Thaly Kálmán uca álal haárol erülerészé érinő MÓDOSÍTÁSA Törzsszám: VO-2/2013 A HATÁOZATTAL JÓVÁHAGYANDÓ

Részletesebben

Gazdasági területfejlesztés

Gazdasági területfejlesztés Gzdsági rülfjlszés Szomhly 86-87.sz. főuk lkrülőj mll Némh Szolcs +36 20/93-77-622 Adoságok: Szomhly Nyug-Mgyrország és z Alpoklj érség ponj, lgjlnõs ngyváros. Egynlő ávolságr Bécsől és Grzól nyio hárokkl

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet területi hatálya

I. fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet területi hatálya Budpes Főváros XVII. kerüle Rákosmene Önkormányz Képviselő-esüleének 27/2015. (VIII. 27.) önkormányzi rendelee Budpes Főváros XVII. kerüle MÁV Budpes-Hvn (80-s számú) vsúvonl meni erüle Kerülei Épíési

Részletesebben

VELEM. község. Településrendezési eszközök készítése. Véleményezési dokumentáció

VELEM. község. Településrendezési eszközök készítése. Véleményezési dokumentáció VLM község Településrendezési eszközök készíése Véleményezési dokumenáció Megrendelő: Velem özség Önkormányz Velem, ákóczi u. Tel.: + / -mil: korjvelem@-online.hu Tervező: MODULO Tervező és Mérnöki knácsdó

Részletesebben

SZENTKIRÁLYSZABADJA 12_BSZA-G SZABÁLYOZÁSI TERVE

SZENTKIRÁLYSZABADJA 12_BSZA-G SZABÁLYOZÁSI TERVE ke SZNTKIRÁYSZABADJA SZABÁYOZÁSI TRV J M A G Y A R Á Z A T SZ 0,0 00 0 m Bf 0,0 Terveze szályozási vonl Öveze hár Épíési öveze jele Jvsol elekhár Mûemléki környeze hár Régészei erüle hár Helyi érékvédelmi

Részletesebben

Szombathely MJ Város

Szombathely MJ Város Szombahely MJ Város Illés Akadémia ömberüle Településrendezési eszközök módosíása Tárgyalásos eljárás Közgyűlési előerjeszés Munkaközi váloza Megrendelő: Szombahely MJ Város Önkormányzaa 9700 Szombahely,

Részletesebben

2013. április M Ó D O S Í T Á S A

2013. április M Ó D O S Í T Á S A S Ö R É D Ö Z S É G T P Ü É S S Z R Z T I T R É N, H Y I É P Í T É S I S Z A B Á Y Z A T Á N A É S S Z A B Á Y Z Á S I T R É N M Ó D S Í T Á S A 0. április Söréd özség Településszerkezei ervének, Helyi

Részletesebben

Szombathely MJV. Településrendezési eszközök módosítása. Elfogadott tervdokumentáció

Szombathely MJV. Településrendezési eszközök módosítása. Elfogadott tervdokumentáció omhely MJV Településrendezési eszközök módosíás Sporlige és Klndváros ömerüle Elfogdo ervdokumenáció Megrendelő: omhely MJ Város Önkormányz omhely, Kossuh L. u. -. Tel: +/-; Fx: +/- E-mil: kunynszky@szomhely.hu

Részletesebben

,,,,,, k. / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / /

,,,,,, k. / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / / vs SOPONBÁNF S SOPONBÁNF -KUYH Y SZBÁ YOZÁSI N K ÓDOSÍÁS =: ógyhely hár Egyedi ájérék Beüleési köelezeség hár Épíési hely és hár Védőávolságon belüli, korláozo hsznosíású épíési hely és hár eglévő épüle

Részletesebben

,,,,,, k. n j k b j l n vs vs

,,,,,, k. n j k b j l n vs vs 刷 刷 刷 vs刷 SOPONBÁNFLV ÉS SOPONBÁNFLV-KUYHEGY SZBÁLYOZÁSI EVÉNEK ÓDOSÍÁS =: JELGYÁZ EGLÉVŐ EVEZE 刷píési hely és hár 刷édőávolságon belüli, korláozo hsznosíás刷 épíési hely és hár eglévő épüle 刷onás eseén

Részletesebben

26. HÁLÓZATI TÁPEGYSÉGEK. Célkitűzés: A hálózati egyenirányító és stabilizáló alapkapcsolások és jellemzőinek megismerése, illetőleg mérése.

26. HÁLÓZATI TÁPEGYSÉGEK. Célkitűzés: A hálózati egyenirányító és stabilizáló alapkapcsolások és jellemzőinek megismerése, illetőleg mérése. 26. HÁLÓZATI TÁPEGYSÉGEK Célkiűzés: A hálózi egyenirányíó és silizáló lpkpcsolások és jellemzőinek megismerése, illeőleg mérése. I. Elmélei áekinés Az elekronikus készülékek működeéséhez legöször egyenfeszülségre

Részletesebben

VILLÁNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK 4. SZÁMÚ MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ. Készült 2016-ban. Vezető tervező:

VILLÁNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK 4. SZÁMÚ MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ. Készült 2016-ban. Vezető tervező: PÉCSÉPTERV STÚ DIÓ VÁROSRENDEZÉS ÉPÍTÉSZET BELSŐÉPÍTÉSZET SZAKTANÁCSADÁS TERVEZÉS LEBONYOLÍTÁS VILLÁNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK 4. SZÁMÚ MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ Készül 2016-ban Vezeő

Részletesebben

KŐSZEG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK 1. SZÁMÚ MÓDOSÍTÁSA EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁS VÉLEMÉNYEZÉSI SZAKASZ 2015. MÁRCIUS

KŐSZEG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK 1. SZÁMÚ MÓDOSÍTÁSA EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁS VÉLEMÉNYEZÉSI SZAKASZ 2015. MÁRCIUS KŐSZEG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK SZÁÚ ÓDOSÍTÁSA EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁS VÉLEÉNYEZÉSI SZAKASZ ÁRCIUS ALÁÍRÓLAP KŐSZEG VÁROS Településrendezési eszözeine számú módosíás Egyszerűsíe eljárás - Véleményezési

Részletesebben

Szombathel. zombathely MJV

Szombathel. zombathely MJV Szombahel zombahely MJV Településrendezési eszközök módosíása Sporlige és Kalandváros ömberüle Egyszerűsíe eljárás Záró véleményezésiv ervdokumenáció Megrendelő: Szombahely MJ Város Önkormányzaa 9700 Szombahely,

Részletesebben

Ingatlanfejlesztés Turisztikai fejlesztés Gazdasági fejlesztés

Ingatlanfejlesztés Turisztikai fejlesztés Gazdasági fejlesztés Ingalanfejleszés Turiszikai fejleszés Gazdasági fejleszés Pécsi Városfejleszési Nonprofi Kf. 76 Pécs, Mária u. 9. email: varosfejleszes@pecs00.hu Szálloda fejleszések: - Növekvő urisaforgalom a Pécs00

Részletesebben

NEMESBÜK TELEPÜLÉS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK FELÜLVIZSGÁLATA JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT

NEMESBÜK TELEPÜLÉS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK FELÜLVIZSGÁLATA JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT NEMESBÜK ELEPÜLÉSENDEZÉS ESZKÖZENEK ELÜLVZSGÁLAA ELEPÜLÉSSZEKEZE EV NEMESBÜK ELEPÜLÉS ELEPÜLÉSENDEZÉS ESZKÖZENEK ELÜLVZSGÁLAA JÓVÁHAGYANDÓ MUNKAÉSZEK ELEPÜLÉSSZEKEZE EV HELY ÉPÍÉS SZABÁLYZA.KÖE Véleményezési

Részletesebben

KERÜLETI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT EGYEZTETÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ

KERÜLETI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT EGYEZTETÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ Budapes, IX. kerüle Ferenc körú Meser uca Haller uca Soroksári ú álal haárol erüle KERÜLETI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT EGYEZTETÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ IV. KÖZMŰELLÁTÁS BUDAPEST IX. KERÜLET, EGYEZTETÉSI ANYAG IV.

Részletesebben

Város. Hatályos településrendezési eszközeinek módosítás. Tárgyalásos. eljárás. Elfogadott tervdokumentáció.

Város. Hatályos településrendezési eszközeinek módosítás. Tárgyalásos. eljárás. Elfogadott tervdokumentáció. ÖND Város ályos elepülésrendezési eszközeinek módosíás Tárgylásos eljárás lfogdo ervdokumenáció egrendelő: örmend Város Önkormányz 9900 örmend dság ér 7. ápli Pál főépíész Tel: 9/59-900; Fx: 9/10-6 -mil:

Részletesebben

Város. Hatályos településrendezési eszközeinek módosítás. Tárgyalásos. eljárás. Tárgyalásra előkészített tervdokumentáció

Város. Hatályos településrendezési eszközeinek módosítás. Tárgyalásos. eljárás. Tárgyalásra előkészített tervdokumentáció ÖND Város ályos elepülésrendezési eszeinek módosíás Tárgylásos eljárás Tárgylásr előkészíe ervdokumenáció egrendelő: örmend Város Önkormányz 9900 örmend dság ér 7. ápli Pál főépíész Tel: 9/9-900; Fx: 90-6

Részletesebben

SZIGETVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVE HÜBNER TERVEZŐ KFT

SZIGETVÁR VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVE HÜBNER TERVEZŐ KFT SZITVÁ VÁOS HYI ÉPÍTÉSI SZABÁYZATA ÉS SZABÁYOZÁSI TV HÜBN TVZŐ FT. 0. HÜBN TVZŐ FT. PÉCS, JÁNOS U.. TPÜÉSTVZÉS, ÉPÍTÉSZT ÖZDÉS ÖZMŰVSÍTÉS, HÍÖZÉS TÁJ ÉS TMÉSZTVÉDM, ZÖD-FÜT ÖNYZTAAÍTÁS, ÖNYZTVÉDM dr. Hüner

Részletesebben

KOMLÓ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE- MÓDOSÍTÁS 2016

KOMLÓ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE- MÓDOSÍTÁS 2016 OMLÓ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE- MÓDOSÍTÁS 016 OMLÓ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE MÓDOSÍTÁS TERVEZŐ HÜBNER TERVEZŐ FT DR. HÜBNER MÁTYÁS okl. építészmérnök vezető tervező Lovs Attil okl. építőmérnök Tóth Rék kert-

Részletesebben

PÁPA TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA A 83 SZ. FŐÚT 2X2 SÁVOS FEJLESZTÉSI PROJEKTJÉNEK MEGVALÓSÍTHATÓSÁGA ÉRDEKÉBEN

PÁPA TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA A 83 SZ. FŐÚT 2X2 SÁVOS FEJLESZTÉSI PROJEKTJÉNEK MEGVALÓSÍTHATÓSÁGA ÉRDEKÉBEN Megrendelő: Páp Város Önkormányz 800 Páp, Fő u 2. 8 sz. főú 2x2 sávos fejleszési projekje PÁPA TSZT és HÉSZ módosíás Tervező: Tsz.: 299 KASIB Mérnöki Mnger Irod Kf. 8 Budpes, Üllői ú 4. KASIB MÉRNÖKI MANAGER

Részletesebben

8. SZ. MÓDOSÍTÁS: É RD P ARKVÁROS, TÁVKÖZLÉSI TORONY V ÁROSSZERKEZETI POZÍCIÓ, TERÜLETFELHASZNÁLÁS, BEÉPÍTÉS. Véleményezési dokumentáció

8. SZ. MÓDOSÍTÁS: É RD P ARKVÁROS, TÁVKÖZLÉSI TORONY V ÁROSSZERKEZETI POZÍCIÓ, TERÜLETFELHASZNÁLÁS, BEÉPÍTÉS. Véleményezési dokumentáció 8. SZ. MÓDSÍTÁS: É D P AKVÁS, TÁVKÖZLÉSI TNY V ÁSSZKZTI PZÍCIÓ, TÜLTFLHASZNÁLÁS, BÉPÍTÉS A ervezési erüle Érd Parkváros városrészben alálhaó, az auópálya melle, a Visegrádi uca végén. A ervezési erüle

Részletesebben

LIVA MALOM FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

LIVA MALOM FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ előerjeszés 1. sz. melléklee LIVA MALOM FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ 2017. MÁJUS Előzmények A Liva-malom a XVIII. században épül a Szilas-paak parjára. A malom nevé Liva Józsefről kapa, aki 1903-ban vee ulajdonba

Részletesebben

2014.11.18. SZABÁLYOZÁSI ESZKÖZÖK: Gazdasági ösztönzők jellemzői. GAZDASÁGI ÖSZTÖNZŐK (economic instruments) típusai. Környezetterhelési díjak

2014.11.18. SZABÁLYOZÁSI ESZKÖZÖK: Gazdasági ösztönzők jellemzői. GAZDASÁGI ÖSZTÖNZŐK (economic instruments) típusai. Környezetterhelési díjak SZABÁLYOZÁSI ESZKÖZÖK: 10. hé: A Pigou-éelen alapuló környezei szabályozás: gazdasági öszönzők alapelvei és ípusai 1.A ulajdonjogok (a szennyezési jogosulság) allokálása 2.Felelősségi szabályok (káréríés)

Részletesebben

módosítás célja. A módosítási igények elhelyezkedése a település térképén

módosítás célja. A módosítási igények elhelyezkedése a település térképén ZALACSÁNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁSA - JÓVÁHAGYOTT TERVDOKUIMENTÁCIÓ 1 ZALACSÁNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA EGYES RÉSZTERÜLETEKRE VONATKOZÓAN JÓVÁHAGYOTT TERVDOKUMENTÁCIÓ VÁROS ÉS HÁZ

Részletesebben

KŐSZEG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK 4. SZÁMÚ MÓDOSÍTÁSA EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁS VÉLEMÉNYEZÉSI SZAKASZ OKTÓBER

KŐSZEG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK 4. SZÁMÚ MÓDOSÍTÁSA EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁS VÉLEMÉNYEZÉSI SZAKASZ OKTÓBER KŐSZEG VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK. SZÁÚ ÓDOSÍTÁSA EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁS VÉLEÉNYEZÉSI SZAKASZ. OKTÓBER ALÁÍRÓLAP KŐSZEG VÁROS Településrendezési eszközeinek. számú módosíás Véleményezési szksz

Részletesebben

KERÜLETI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT EGYEZTETÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ

KERÜLETI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT EGYEZTETÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ Budapes, I. kerüle KÖZÉPSŐ-FERENCVÁROS MALMOK REHABILITÁCIÓS TERÜLET Ferenc körú Meser uca Haller uca Soroksári ú álal haárol erüle KERÜLETI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT EGYEZTETÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ III. ZÖLDFELÜLETEK

Részletesebben

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a N Y Í R G Y Á Z A M G Y I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í á s - 0 - A /0. (XI.. Korm. rendele. - szerini egyszerűsíe eljárás előzees ájékozási dokumenációj

Részletesebben

ÚJPALOTA HELYSZÍNRAJZ, TÉRKIALAKÍTÁS FŐ TÉR ÖTLETPÁLYÁZAT. köz. Zsó kav. í rp. író

ÚJPALOTA HELYSZÍNRAJZ, TÉRKIALAKÍTÁS FŐ TÉR ÖTLETPÁLYÁZAT. köz. Zsó kav. í rp. író N Kƅ rk ás p rk Nyírplo H r yán köz A főere körülvevő fás-ligees prk nyon is kellees klíá bizí, ind érnek, ind pedig nk. Zs kv A Fő ere egységesen sbilizál kvics, íg keskenyebb fák közöi uk, ööríe kvics

Részletesebben

Ancon feszítõrúd rendszer

Ancon feszítõrúd rendszer Ancon feszíõrúd rendszer Ancon 500 feszíőrúd rendszer Az összeköő, feszíő rudazaoka egyre gyakrabban használják épíészei, lászó szerkezei elemkén is. Nagy erhelheősége melle az Ancon rendszer eljesíi a

Részletesebben

Város. Hatályos településrendezési eszközeinek módosítás. Teljes. eljárás. Véleményezési tervdokumentáció.

Város. Hatályos településrendezési eszközeinek módosítás. Teljes. eljárás. Véleményezési tervdokumentáció. ÖMND Város ályos elepülésrendezési eszközeinek módosíás Teljes eljárás Véleményezési ervdokumenáió Megrendelő: örmend Város Önkormányz 00 örmend dság ér. ápli Pál főépíész Tel: /-00; Fx: /0- -mil: foepiesz@kormend.hu

Részletesebben

TERVEZETT HELYSZÍNRAJZ M = 1:500

TERVEZETT HELYSZÍNRAJZ M = 1:500 8 8447 8479 3 5 7 Vak Boyán uca 6 8 0 TERVEZETT HELYSZÍNRJZ M = :500 850 859/ / 853/ lakóépüle 4 85 85 859/ 858 (8497) lakóépüle 857 854 855 lakóépüle (853/) 4 6 856 855 Jurisich Miklós uca 3 854 85 8533

Részletesebben

ZSELICKISLAK TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK

ZSELICKISLAK TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK 1 ZSICISA TPÜÉSDZÉSI SZÖZÖ 2. SZ. ÓDOSÍTÁS JSZ: 5/218 VÉÉYZÉSI AYAG észül elepülésfejleszési konepióról, z inegrál elepülésfejleszési srégiáról és elepülésrenezési eszközökről, vlmin egyes elepülésrenezési

Részletesebben

Egyházashollós Önkormányzata Képviselőtestületének 9/ 2004. (IX.17) ÖR számú rendelete a helyi hulladékgazdálkodási tervről

Egyházashollós Önkormányzata Képviselőtestületének 9/ 2004. (IX.17) ÖR számú rendelete a helyi hulladékgazdálkodási tervről Egyházshollós Önkormányzt Képviselőtestületének 9/ 24. (IX.7) ÖR számú rendelete helyi hulldékgzdálkodási tervről Egyházshollós Önkormányztánk Képviselőtestülete z önkormányzti törvény (99. évi LXV. tv.)

Részletesebben

MÓR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK 7. SZ. MÓDOSÍTÁS

MÓR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK 7. SZ. MÓDOSÍTÁS 1 MÓR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK 7. SZ. MÓDOSÍTÁS JSZ: 5/2014 A HÉSZ ÉS A BELTERÜLET SZABÁLYOZÁSI TERV-MÓDOSÍTÁS ELFOGADVA A 19/2014. (IX. 3.) ÖK. RENDELETTEL Készül a elepülésfejleszési koncepcióról,

Részletesebben

SÁRVÁR. Településrendezési eszközök módosítása. 9.sz. módosítás Tárgyalásos eljárás Tárgyalásra ra előkészített tervdokumentáció

SÁRVÁR. Településrendezési eszközök módosítása. 9.sz. módosítás Tárgyalásos eljárás Tárgyalásra ra előkészített tervdokumentáció SÁRVÁR Településredezési eszközök módosíás sz módosíás Tárgylásos eljárás Tárgylásr r előkészíe ervdokumeáió Megredelő: Sárvár Város Ökormáyz Sárvár, Várkerüle Tervező: AKCIÓTERV Méröki Irod Kf Kőszeg,

Részletesebben

Hernádnémeti Nagyközség TRT. módosítás /2012. (XI.8.) Korm. r. tárgyalásos eljárás JÓVÁHAGYOTT dokumentációja

Hernádnémeti Nagyközség TRT. módosítás /2012. (XI.8.) Korm. r. tárgyalásos eljárás JÓVÁHAGYOTT dokumentációja Hernádnémei Ngyközség TT. módosíás.. (XI.. orm. r. árgylásos eljárás JÓVÁHAGYOTT dokumenáiój HATÁOZAT Nyírségerv f. Cím:. Nyíregyház, Mkó u.. ; Irod:. Nyíregyház, egfű u.. II. Telfx:-; E-mil: nyirsegerv@nyirsegerv.-online.hu

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének udaörs Város Önkormányza Képviselő-esüleének /00. (..) önkormányzai rendelee UDAÖRS VÁROS EGYES TERÜLETEIRE VONATKOZÓ HELYI ÉPÍTÉSI SZAÁLYZATÁRÓL SZÓLÓ /0.(IX..) ÖKT sz. RENDELETÉNEK MÓDOSÍTÁSA UDAÖRS

Részletesebben

BUDAKESZI TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK ÁTFOGÓ FELÜLVIZSGÁLATA

BUDAKESZI TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS A TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK ÁTFOGÓ FELÜLVIZSGÁLATA BUDAESZI TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ONCEPCIÓJA ÉS A TELEPÜLÉSENDEZÉSI ESZÖZÖ ÁTFOGÓ FELÜLVIZSGÁLATA ÖSSZEFOGLALÓ A. (XI..) OMÁNYENDELET. SZEINTI VÉLEMÉNYEZÉSŐL összeállío: Nemesánszky Ildikó ervező A véleményezésen

Részletesebben

Egyházasrádóc község

Egyházasrádóc község gyházsrádó özség Településrendezési eszözeine módosíás Tgylásos eljás Prnerségi egyezeés. sz. fő gyházsrádó - omhely + - + m szelvény özöi szsz engedélyezési és ivieli erveine elészíése, engedély megszerzése

Részletesebben

Törzsszám: FI-5/2016.

Törzsszám: FI-5/2016. DEBECEN MEGYEI JOGÚ VÁOS TELEPÜLÉSSZEKEZETI TEVÉNEK VALAMINT A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TEVÉNEK TEÜLETÉSZT ÉINTŐ MÓDOSÍTÁSA 1.. vrk. Böszörményi ú Barók Béla uca Honvédemeő uca Csörsz

Részletesebben

VÁCDUKA. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2018. ( ) számú rendelete VÁCDUKAKÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL

VÁCDUKA. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2018. ( ) számú rendelete VÁCDUKAKÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÁCDUKA Község Önkorányz Képviselő-esüleének /. ( ) száú rendelee ÁCDUKAKÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁÓL /. (XI..) Kor. rendele. szerini véleényezési dokuenáió ÁCDUKAKÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA ádukközség

Részletesebben

ismerd meg! A digitális fényképezgép VII. rész

ismerd meg! A digitális fényképezgép VII. rész ismerd meg! A digiális ényképezgép VII. rész 3.5.3. Mélységélesség A képérzékel síkjábn kelekez kép szigorún véve cskis beállío ávolságr ekv árgyknál éles. Az ennél közelebb és ávolbb lev árgyk képe z

Részletesebben

Településképi rendelet

Településképi rendelet Településképi rendele 218. okóber PÁSZTÓ PÁSZTÓ VÁOS ÖNKOÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 1/218. (IX.27.) ÖNKOÁNYZATI ENDELETE A TELEPÜLÉSKÉP VÉDELÉŐL egbízó Pászó Város Önkormányz 36 Pászó, Kölcsey erenc

Részletesebben

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Hulladékgazdálkodási és Technológiai Főosztály

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Hulladékgazdálkodási és Technológiai Főosztály Környezevédelmi és Vízügyi Miniszérium Hulladékgazdálkodási és Technológiai Főoszály Hulladékgazdálkodás ervezése a nemzeközi ámogaásokból kimaradó erüleeken Nyuga-Alföld RÉGIÓ Budapes, 2004. november.

Részletesebben

ZAMÁRDI VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE

ZAMÁRDI VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE ZAMÁRDI VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE. márius hó ZAMÁRDI VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE. MÁRCIUS HÓ Zmárdi Város Önkormányz Képviselő-esüleének. (III..) önkormányzi rendelee elepüléskép védelméről Zmárdi

Részletesebben

KERÜLETI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT EGYEZTETÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ

KERÜLETI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT EGYEZTETÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ Budapes, IX. kerüle KÖZÉPSŐ-FERENCVÁROS MALMOK REHABILITÁCIÓS TERÜLET Ferenc körú Meser uca Haller uca Soroksári ú álal haárol erüle KERÜLETI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT EGYEZTETÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ ALÁTÁMASZTÓ

Részletesebben

Igal Város. településrendezési eszközeinek 7. számú módosítása a 900/18 hrsz-ú ingatlan övezeti átsorolására vonatkozóan - hulladékudvar létesítése

Igal Város. településrendezési eszközeinek 7. számú módosítása a 900/18 hrsz-ú ingatlan övezeti átsorolására vonatkozóan - hulladékudvar létesítése ARER STÚDIÓ ÉPÍTÉSZETI ÉS ERESEDELMI FT. ALAPÍTOTTA LŐRINCZ FERENC DLA, YBL DÍJAS ÉPÍTÉSZ -BEN ADÓSZÁM: -- - OTP BAN: -- SZÉHELY: APOSVÁR, DÓZSA GYÖRGY U. SOMOGY MEGYEI CÉGBÍRÓSÁG: -- Igl Város elepülésrenezési

Részletesebben

"#$%& %'($%&$ @ ) & @5-98& @569! @,9 + "() *!$ ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) )

#$%& %'($%&$ @ ) & @5-98& @569! @,9 + () *!$ ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ) ?* & @.9?*= @,9 =8 @5-9 "& & @ & @5-98& @569 " " " " " " " " " " " " " " " " " &&"( * + "( *,--.//,--0/,--0//,--1/,--1//,--2/ 3.-.3..42-25.1 0.6-2,2,1511 6-0340. 40,.-3.,2014 6250,,,--2// 4.41. 13..01-010.0,.

Részletesebben

ADY ENDRE NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA - BERHIDA. Ökoiskola Munkaterv

ADY ENDRE NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA - BERHIDA. Ökoiskola Munkaterv ADY ENDRE NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA - BERHIDA Ökoiskola Munkaerv Ha már a fáka nem neveljük S a csónakunka is elüzeljük Mire véssünk majd jele Hogy i áll

Részletesebben

VÁCDUKA. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 3/2019. (III.1.) önkormányzati rendelete VÁCDUKAKÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL

VÁCDUKA. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 3/2019. (III.1.) önkormányzati rendelete VÁCDUKAKÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL ÁCDUKA Község Önkorányz Képviselő-esüleének. (III..) önkorányzi rendelee ÁCDUKAKÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁÓL ÁCDUKAKÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA áduk Község Önkorányz Képviselő-esüleének. (...)

Részletesebben

Lindab Construline Könnyűszerkezetes acél falvázrendszer

Lindab Construline Könnyűszerkezetes acél falvázrendszer lindb we simplify consrucion Funkció Szerkezei felépíés Teherbírás Energihékonyság Tűzvédelem Akuszik Kivielezés, szerelés Lindb Consruline Könnyűszerkezees cél flvázrendszer Műszki jellemzők és részleek

Részletesebben

településrendezési terve IV. kötet

településrendezési terve IV. kötet Bü s elepülésfejleszési onepiój és elepülésrendezési erve I. e Helyi Épíési ályz és ályozási erv felülvizsgál Bü s Településrendezési erve Felülvizsgál Helyi Épíési ályz és ályozási erv Bü s Önorányz Képviselő-esüleéne

Részletesebben

Síkalapok vizsgálata - az EC-7 bevezetése

Síkalapok vizsgálata - az EC-7 bevezetése Szilvágyi László - Wolf Ákos Síkalapok vizsgálaa - az EC-7 bevezeése Síkalapozási feladaokkal a geoehnikus mérnökök szine minden nap alálkoznak annak ellenére, hogy mosanában egyre inkább a mélyépíés kerül

Részletesebben

Tárgy: Javaslat önkormányzati rendészeti szerv létrehozására

Tárgy: Javaslat önkormányzati rendészeti szerv létrehozására Előerjesző: Készíee: Szika Péer polgármeser Vincze Csaba önkormányzai vezeője rendésze Tárgy: Javasla önkormányzai rendészei szerv lérehozására Tiszel Képviselő-esüle! A Képviselő-esüle 2015. április 14-i

Részletesebben

KEREPES. Településképi rendelet. Jóváhagyva a 15/2018. (X.4.) önkormányzati rendelettel

KEREPES. Településképi rendelet. Jóváhagyva a 15/2018. (X.4.) önkormányzati rendelettel EREPES Völgyzugoly űhely f. Településképi rendele Jóváhgyv. (X..) önkormányzi rendeleel EREPES egbízó: erepes Város Önkormányz Frnk Pál Tibor polgármeser erepes, Vörösmry u.. Tervező: Völgyzugoly űhely

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Összegezés az ajánlaok elbírálásáról 9. mellékle a 92/211. (XII. 3.) NFM rendelehez 1. Az ajánlakérő neve és címe: Budesi Távhőszolgálaó Zárkörűen Működő Részvényársaság (FŐTÁV Zr.) 1116 Budes Kaloaszeg

Részletesebben

Hitelkérelmi adatlap egyéni vállalkozások részére Útdíj Hitelprogram

Hitelkérelmi adatlap egyéni vállalkozások részére Útdíj Hitelprogram Hielkérelmi adalap egyéni vállalkozások részére Údíj Hielprogram (a hielkérő egyéni vállalkozás elnevezése) A hielkérelmi adalap ávéele nem köelezi a KAVOSZ Vállalkozásfejleszési Zr.- a hielnyújásra! Az

Részletesebben

KAPOSHOMOK TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK

KAPOSHOMOK TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK 1 APOSHOMO TPÜÉSDZÉSI SZÖZÖ 3. SZ. MÓDOSÍTÁS JSZ: 18/2017 VÉMÉYZÉSI AYAG észül elepülésfejleszési konepióról, z inegrál elepülésfejleszési srégiáról és elepülésrenezési eszközökről, vlmin egyes elepülésrenezési

Részletesebben

Bak Község Önkormányzat Képvisel -testülete. 6/2006. (II. 28.) önkormányzati rendelete BAK HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL

Bak Község Önkormányzat Képvisel -testülete. 6/2006. (II. 28.) önkormányzati rendelete BAK HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL 6/2006. (II. 28.) ÖR Bak Épíési Szabályzaáról Bak Község Önkorányza Képvisel -esülee 6/2006. (II. 28.) i rendelee BK HELYI ÉPÍTÉSI SZBÁLYZTÁRÓL ódosíásokkal: 13/2006. (IX. 18.) ÖR, 12/2007. (XI. 29.) ÖR,

Részletesebben

TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV

TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS SZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSÁHOZ AZ IPARK PÉCS - PÉCS DÉLI IPARI PARK TERÜLETÉRE VONATKOZÓAN AZ IPARK

Részletesebben

Közlekedési áramlatok Ms.C.

Közlekedési áramlatok Ms.C. Közlekedés ármlok Ms.C. A közlekedés ármlok levezeő redszer jellemzése és fejleszése - Moorzácó előreecslése Logszkus red vzsgál (. feld) A redszerszemléleű közlekedéservezés célkűzése Igéy meghározás

Részletesebben

Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2018. (..) önkormányzati rendelete a településkép alakításáról és védelméről

Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2018. (..) önkormányzati rendelete a településkép alakításáról és védelméről Enying Város Önkormányza Képviselő-esüleének /2018. (..) önkormányzai rendelee a elepüléskép alakíásáról és védelméről (erveze, egyezeésre) Enying Város Önkormányza Képviselő-esülee a elepüléskép védelméről

Részletesebben

víz, villany, gáz, telefon 102. Aka 5,6 M Szép összkomfort 104. Bársonyos 6 M komfort 106. Csatka 11 M 108. Bakonybánk 7 M gáz, telefon

víz, villany, gáz, telefon 102. Aka 5,6 M Szép összkomfort 104. Bársonyos 6 M komfort 106. Csatka 11 M 108. Bakonybánk 7 M gáz, telefon Malomsoki Ingalanközveíés és ingalan érékbecslés IRODA ÚJ CÍME: 2870 Kisbér, Rákóczi F. u. 30. Tel., Rögz., Fax: 34/353-363 Mobil: 30/9274-708 email: malomsokingalan@freemail.hu www.kisber.hu/céglisa Ssz.

Részletesebben

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Hulladékgazdálkodási és Technológiai Főosztály

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Hulladékgazdálkodási és Technológiai Főosztály Környezevédelmi és Vízügyi Miniszérium Hulladékgazdálkodási és Technológiai Főoszály Hulladékgazdálkodás ervezése a nemzeközi ámogaásokból kimaradó erüleeken Dél-Kele Alföld Régió Budapes, 2004. november

Részletesebben

Tervezet ARNÓT KÖZSÉG Önkormányzat Képviselő-testületének../2013.(V.18.) önkormányzati rendelete

Tervezet ARNÓT KÖZSÉG Önkormányzat Képviselő-testületének../2013.(V.18.) önkormányzati rendelete Tervezet ARNÓT KÖZSÉG Önkormányzat Képviselő-testületének../2013.(V.18.) önkormányzati rendelete A Helyi Építési Szabályzatról szóló a hatályos 21/2008.(XII.17.) önkormányzati rendelet módosításáról ARNÓT

Részletesebben

a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet szerinti Jóváhagyott dokumentáció

a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet szerinti Jóváhagyott dokumentáció SZŐDIGET NAGYKÖZSÉG ÖNKOMÁNYZATÁNAK /. (XII..) sz. önkormányzi rendelee ődlige ngyzség HEYI ÉPÍTÉSI SZABÁYZATÁÓ /. (XI..) Korm. rendele szerini Jóváhgyo dokumenáció TATAOMJEGYZÉK Mellékleek: /.mellékle:

Részletesebben

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE XVIII. évfolyam 11. szám _ ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE HIVATALOS LAP 2017. SZEPTEMBER 15. A KÖZGYŰLÉS RENDELETE ZMJVK 24/2017. (IX.15.) ÖR. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város építési szabályzatáról

Részletesebben

A vasbeton vázszerkezet, mint a villámvédelmi rendszer része

A vasbeton vázszerkezet, mint a villámvédelmi rendszer része Vsbeton pillér vázs épületek villámvédelme I. Írt: Krupp Attil Az épületek jelentős rze vsbeton pillérvázs épület formájábn létesül, melyeknél vázszerkezetet rzben vgy egzben villámvédelmi célr is fel

Részletesebben

IPOLYTÖLGYES KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

IPOLYTÖLGYES KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA IPOLYTÖLGYES KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA 2016. MÁJUS.../2015 (...) SZ. ÖNK. RENDELET 314/2012. (XI.8.) Kormányrendelet szerinti véleményezési anyag

Részletesebben

Projekt adatlap. a Társadalmi Megújulás Operatív Program. Nemzetiségi tanulók nevelésének és oktatásának segítése c. pályázati felhívásához

Projekt adatlap. a Társadalmi Megújulás Operatív Program. Nemzetiségi tanulók nevelésének és oktatásának segítése c. pályázati felhívásához I. Projek adalap a Társadalmi Megújulás Operaív Program Nemzeiségi anulók nevelésének és okaásának segíése c. pályázai felhívásához Kódszám: TÁMOP-3.4.1.A-08/2 A projekek az Európai Unió ámogaásával, az

Részletesebben

ZAJ- ÉS REZGÉSVÉDELEM

ZAJ- ÉS REZGÉSVÉDELEM ZAJ- ÉS REZGÉSVÉDELEM I.) ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Htáskör: A Közép-Dun-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, mint joghtósággl rendelkező mgyr htóság Ket. 18. (1) bekezdése,

Részletesebben

IPOLYTÖLGYES KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV MÓDOSÍTÁS - HATÁROZAT ÉS LEÍRÁS

IPOLYTÖLGYES KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV MÓDOSÍTÁS - HATÁROZAT ÉS LEÍRÁS IPOLYTÖLGYES KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV MÓDOSÍTÁS - HATÁROZAT ÉS LEÍRÁS 2016. MÁJUS.../2016 (...) SZ. ÖNK. HATÁROZAT 314/2012. (XI.8.) Kormányrendelet szerinti

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kisarcsa, Szabadság ú 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyíl ülésen árgyalandó E L Ő T E R J E S Z T É S Kisarcsa Város Önkormánya Képviselő-esüleének

Részletesebben

Újfehértó Város Településrendezési Tervének Módosításához

Újfehértó Város Településrendezési Tervének Módosításához Újfehéró Város Településrendezési Tervének Módosíásához "Újfehéró 0 - II.sz" Jóváhagyo dokumenáció 0. E U D E l ő z e e s v Újfehéró 0 - II. sz Településrendezési erv módosíás KÜLZETLAP Újfehéró Településrendezési

Részletesebben

Bem József uca Fecske uca Sólyom uca sh. ú Árvácska uca Dohány ú Ady Endre uca sh. ú sh. ú sh. Kossuh Lajos uca Liliom uca sh. ú sh. ú Hársfa uca Farkasnyári köz Obsios ucakossuh Lajos uca Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

Támogatta az EU Európa a Polgárokért programja.

Támogatta az EU Európa a Polgárokért programja. Mátri Aktívturisztiki Térségfejlesztési Progrm Fejlesztési Koncepció Az elmúlt évek fejlesztéseinek eredményeként Mátr számos turisztiki ttrkcióvl bővült. Jelen projektjvslt egy olyn koncepciót mutt be,

Részletesebben

Az önkormányzat és költségvetési szervei év költségvetési előirányzatainak első féléves alakulása

Az önkormányzat és költségvetési szervei év költségvetési előirányzatainak első féléves alakulása MEDGYESEGYHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-esüleének.../2011. (...) számú Önkormányzi rendelee az Önkormányz 2011.évi kölségveési gazdálkodásának első félévi beszámoló elfogadásáról Medgyesegyháza Város

Részletesebben

Az eredmény: elcsúszásbiztos, tartós védelem a belső és külső szivárgás ellen.

Az eredmény: elcsúszásbiztos, tartós védelem a belső és külső szivárgás ellen. A graviációs csaornavezeékek ömíeségi köveelménye a szabvány szerin legalább 0,5 bar, vagyis 5 m magas víz oszlop. Bizonyos csőrendszerek sokkal magasabb fokú ömíesége kínálnak. Az ivóvízforrások környékének

Részletesebben

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Hulladékgazdálkodási és Technológiai Főosztály

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Hulladékgazdálkodási és Technológiai Főosztály Környezevédelmi és Vízügyi Miniszérium Hulladékgazdálkodási és Technológiai Főoszály Hulladékgazdálkodás ervezése a nemzeközi ámogaásokból kimaradó erüleeken Dél-Kele Alföld Régió Budapes, 2004. november

Részletesebben

DOMASZÉK HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA SZABÁLYOZÁSI ÉS ÖVEZETI TERVEI

DOMASZÉK HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA SZABÁLYOZÁSI ÉS ÖVEZETI TERVEI Domszék elepülésrenezési ervei Jóváhyo ervny. április. DMASZÉ HYI ÉPÍTÉSI SZABÁYZATA SZABÁYZÁSI ÉS ÖVZTI TVI Jóváhyo ervny észíee : ómi Aelier íésziro. Iro: Bpes Városl köz. -mil: romi.elier@mil.om TelFx.:---,

Részletesebben

I.* j) költségvetési kiadásait Ft-ban állapítja meg.

I.* j) költségvetési kiadásait Ft-ban állapítja meg. Bögöt Község Önkormányzt Képviselő-testületének 2/2018. (11.13.) önkormányzti rendelete z önkormányzt 2018. évi költségvetéséről Bögöt Község Önkormányztánk Képviselő-testülete z Alptörvény 32. cikk (2)

Részletesebben

2000. évi XXV. törvény a kémiai biztonságról1

2000. évi XXV. törvény a kémiai biztonságról1 j)10 R (1)4 2000. évi XXV. törvény kémii biztonságról1 z Országgyűlés figyelembe véve z ember legmgsbb szintű testi és lelki egészségéhez, vlmint z egészséges környezethez fűződő lpvető lkotmányos jogit

Részletesebben

1. ábra A hagyományos és a JIT-elvű beszállítás összehasonlítása

1. ábra A hagyományos és a JIT-elvű beszállítás összehasonlítása hagyományos beszállíás JIT-elvû beszállíás az uolsó echnikai mûvele a beszállíás minõségellenõrzés F E L H A S Z N Á L Ó B E S Z Á L L Í T Ó K csomagolás rakározás szállíás árubeérkezés minõségellenõrzés

Részletesebben

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a - 2017 - A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 42. -a szerinti tárgyalásos

Részletesebben

EMESBŐD. Településrendezési eszközök módosítása. Partnerségi egyeztetés. Tárgyalásos eljárás

EMESBŐD. Településrendezési eszközök módosítása. Partnerségi egyeztetés. Tárgyalásos eljárás NEMES EMESBŐD Településrendezési eszközök módosítása Partnerségi egyeztetés Tárgyalásos eljárás Megrendelő: Nemesbőd Község Önkormányzata 9749 Nemesbőd, Kossuth Lajos u. 15. Email: akkerg6@gmail.com Tervező:

Részletesebben

Téglakeríések Téglakeríések Kovácsolvas keríések Présház ajók Présház ajók úburkola Vörösmary uca /a 0/ / / /A ú 0 / ú ú / ú /A ú k úburkola k úburkola k úburkola sor - Móra F. uca áro úburkola /b /b 0

Részletesebben

Szempontok a járműkarbantartási rendszerek felülvizsgálatához

Szempontok a járműkarbantartási rendszerek felülvizsgálatához A VMMSzK evékenységének bemuaása 2013. február 7. Szemponok a járműkarbanarási rendszerek felülvizsgálaához Malainszky Sándor MÁV Zr. Vasúi Mérnöki és Mérésügyi Szolgálaó Közpon Magyar Államvasuak ZR.

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzata 2653 Bánk, Hősök tere 11. /Fax: 35/342-804, 35/342-806 www.bank-falu.hu e-mail: hivatal@bank-falu.hu

Bánk Község Önkormányzata 2653 Bánk, Hősök tere 11. /Fax: 35/342-804, 35/342-806 www.bank-falu.hu e-mail: hivatal@bank-falu.hu Bánk özség Önkormányzt 2653 Bánk, Hősök tere 11. /Fx: 35/342-804, 35/342-806 www.nk-flu.hu e-mil: hivtl@nk-flu.hu Ikttószám: 159- /2012/B. Tárgy: Bánk község településrenezési terv móosítás HIDTMÉNY Tájékozttjuk

Részletesebben