PASSZÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK ÉS VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PASSZÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK ÉS VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE"

Átírás

1 PASSZÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK ÉS VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE Indoklás: Tájékoztatjuk, hogy a pénzügyi tranzakciós illetékről szóló évi CXVI. törvény évi CXXIII. Törvénnyel történt, augusztus 1-én hatályba lépő módosítása alapján a pénzforgalmi szolgáltatásnak minősülő tranzakciók után a megterhelt fizetési számlát vezető szolgáltatóknak magasabb illetékfizetése keletkezik. A bankkártya szerződés mellékletét képező Üzletszabályzat és Általános Szerződési Feltételek dokumentum alapján a Hitelintézet jogosult a hirdetményben meghatározott kamatok, jutalékok, díjak és költségek egyoldalú módosítására a jogi, szabályozói környezet, illetve a Hitelintézet tevékenységét érintő közteher változása esetén. A fentiekre tekintettel a jogszabályi módosítással érintett pénzügyi műveletek százalékos díjmértéke szeptember 16-tól módosul, egyes pénztári kifizetés (ATM és bankpénztári POS) tranzakciók 0,3 százalékkal, valamint a bankkártyával végrehajtott vásárlási tranzakciós százalékos díjai 0,1 százalékkal emelkednek. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a készpénz felvétel célú tranzakciók esetében a tranzakciós illeték felső korlátja megszűnik, így a módosulással az érintett tranzakció típusoknál a díj mértékének december 31-hez viszonyított megemeléséből származó növekmény hatezer forintos felső határa is megszűnik. Az ügyfelek a jelen kondíció módosítások hatálybalépése (2013. szeptember 16.) előtti napig jogosultak a keretszerződés azonnali, díj-, költség- vagy egyéb fizetési kötelezettségmentes felmondására. Ennek hiányában a módosítást a Hitelintézet elfogadottnak tekinti.

2 Tartalomjegyzék HIRDETMÉNY Bevezetı... 3 I. Lakossági betétek... 5 I.1.Számlabetétek Fizetési számla látra szóló Lekötött betét Takarék számlabetét Start számlabetét... 6 I.2.Takarékszelvény... 6 I.3.Kamatjegy... 7 I.4.Matrac betétjegy I.5.Takarékbetétkönyv... 8 I.6.Takaréklevél... 8 I.7.Gyámhatósági betét... 9 I.8.Hitelfedezeti célbetét... 9 I.9.Lakossági bankszámlák jutalék-, díj- és költségkondíciói I.10. Kedvezményes kondíciók hallgatói hitel bankszámlán keresztül történı folyósí- tása esetén II. Vállalkozói betétek II.1. Pénzforgalmi számla látra szóló II.2.Bankszámla lekötött betét II.3. Jutalék-, díj- és költségkondíciók II.3.1. Vállalkozói pénzforgalmi bankszámlák II.3.2. Alapítványi pénzforgalmi bankszámlák II.3.3. Társasházi pénzforgalmi bankszámlák II.3.4. Ügyvédi letéti számlák III. Bankkártya kondíciók III.1. Bankkártya kondíciók III.2. Bankkártya kondíciók III.3. Lakossági számlacsomagra vonatkozó bankkártya konstrukciók III.4. MasterCard Gold bankkártya kondíciói III.5. PayPass betéti bankkártya kondíciói III.6. PayPass karóra kondíciói IV. Fizetési számlához kapcsolódó devizában végzett mőveletek kondíciói V. Elektronikus szolgáltatások...25 VI. POS terminál VII. Már nem értékesített betéti konstrukciók VII.1. Lakossági betétek VII.1.1. Takarék számlabetét sávos kamatozással VII.1.2. Takarék számlabetét integrációs VII.1.3. Lakáscélú betétek VII.1.4. Lakossági számlacsomagok VII.2. Vállalkozói betétek VII.2.1. Takarék számlabetét sávos kamatozással

3 Bevezetı HIRDETMÉNY Betét: A hitelintézetekrıl és a pénzügyi vállalkozásokról szóló1996. évi CXII. tv. 2. számú mellékletének I/2. pontjában meghatározott betét. Azonosítás: A Takarékszövetkezet az ügyfél átvilágítását a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelızésérıl és megakadályozásáról szóló évi CXXXVI. törvény szabályainak megfelelıen az abban meghatározott esetekben és módon - elvégzi. Kamat: A betétszerzıdésben, takarékbetét-szerzıdésben a betétesnek a betétösszeg visszafizetésén felül megfizetni ígért kamat. A Takarékszövetkezet által fizetendı kamat mértékét a mindenkor hatályos Hirdetmény tartalmazza. A Takarékszövetkezet jogosult a betéti kamatokat egyoldalúan módosítani, ha azt a jogát a szerzıdésben kikötötte. Az Ügyfélnek (továbbiakban Betétes) járó kamat összegébıl díjat, adót, költséget csak a jogszabályban elıírt esetben von le. Eltérı megállapodás hiányában a Takarékszövetkezet a kamatot utólag, a lekötési idı lejáratakor vagy a szerzıdésben meghatározott idıben írja jóvá, illetve fizeti meg. A lekötött betét futamidejének lejárata elıtti felvételét az egyes típusú betétek Általános Szerzıdési feltételei/ Üzletszabályzat tartalmazza. A Betét mentes minden nemő adó alól. Kamatát, hozadékát a személyi jövedelemadó törvény szerinti forrásadó vagy kamatadó terheli. Az adókötelese kamat utáni adót a Takarékszövetkezet a jóváírt, illetve kifizetett kamat alapján állapítja meg és fizeti be. Fizetési számla betét: A Takarékszövetkezet a fizetési számlát a fizetési mőveletek lebonyolítására, egy vagy több ügyfele nevére nyit, ide értve a lakossági fizetési számlát és a gazdasági tevékenységbıl eredı pénzforgalom lebonyolítására szolgáló pénzforgalmi számlát is. A Takarékszövetkezet a Betétes bankszámláján a rendelkezésre álló fedezet erejéig betétlekötési megbízást fogad el. A Lekötési Megbízás alapján a Takarékszövetkezet a Lekötési Megbízásban meghatározott bankszámláról a meghatározott összeget lekötött betétszámlára átvezeti, és a betét után a lekötés idıtartamára a mindenkor hatályos Hirdetményben meghatározott mértékő kamatot fizet. Takarékbetétek elhelyezése: A takarékbetétekrıl a évi 2. tvr. és az ezt módosító jogszabályok rendelkeznek. Takarékbetétet csak természetes személy helyezhet el. Betét-elhelyezés esetén az Ügyfél meghatározott pénzösszeget helyez el a Takarékszövetkezetnél, mely után a Takarékszövetkezet kamatot fizet. A betételhelyezés igazolásául szolgálhat betétkönyv, vagy egyéb okmány (betéti okirat). A betét ellenében kiadott okmány csak névre szóló lehet. A takarékbetétkönyv és a betéti okiratos formában elhelyezett betétek esetén a betétkönyv, vagy okirat elvesztését illetve megsemmisülését haladéktalanul be kell jelenteni a kiállító kirendeltségnek. A betétre vonatkozó valamennyi feltételt az okiratnak kell tartalmaznia. A Takarékszövetkezet betéti típusonként határozza meg a Betétestıl betétként elfogadott legkisebb összeg mértékét. EBKM: Az egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM) a jogszabályban meghatározott képlet alapján kerül kiszámításra. A Takarékszövetkezet az általa elfogadott betétekre kiszámított egységes betéti kamatláb mutatót (EBKM) a mindenkor hatályos Hirdetményben teszi közzé. Az EBKM a különbözı ajánlatok összehasonlítására, a Betétes megfelelı tájékoztatására szolgál. Betétbiztosítás: A Takarékszövetkezet által elfogadott betétek az Országos Betétbiztosítási Alap (továbbiakban OBA) által a mindenkor hatályos Hitelintézeti törvényben meghatározottak szerint biztosítottak. Az egyes betéti termékek biztosítottságának ténye a tájékoztató anyagokon elhelyezett fogyasztóvédelmi embléma alapján ellenırizhetı. Titoktartás: Minden betét titkos. Adatairól (pl.: a betétes nevérıl, a betét összegérıl stb.) a betét tulajdonosának vagy törvényes képviselıjének hozzájárulása nélkül a jogszabályokban meghatározott esetek kivételével a Takarékszövetkezet más részére felvilágosítást nem ad. Végrehajtás: A betétben elhelyezett összeg bírósági eljárás keretében végrehajtás alá vonható. Kivétel ez alól az ügyleti biztosíték céljára szolgáló betét. A bírósági végrehajtás további feltételeit a bírósági végrehajtásról szóló évi LIII. törvény, valamint a betétek és takarékbetétek végrehajtásáról szóló 180/2001. (X. 4.) Korm. számú rendelet szabályozza. 3

4 EBKM (Egységes betéti kamatláb mutató) számítása: HIRDETMÉNY A Takarékszövetkezet a fogyasztók és vállalkozók részére forgalmazott betétkonstrukciók esetén egységes betéti kamatláb mutatót (EBKM) számol, a 82/2010. (III.25.) Korm. rendelet elıírásainak megfelelıen. Egy ügyfélre kialakított egyedi betéti módozat esetén a Takarékszövetkezet az EBKM-et kiszámolja és annak értékét az egyedi szerzıdésben szerepelteti. Amennyiben a betéti kamatláb a szerzıdés alapján változó kamatláb, de annak mértéke az EBKM kiszámításakor nem határozható meg, az EBKM számításakor az utolsó ismert kamatlábat kell alkalmazni a betéti szerzıdés lejáratáig. Határozatlan idıre kötött, automatikusan megújuló vagy le nem kötött betét esetén a lekötési idıt egy évnek kell tekinteni. A mutató számítása során a szerzıdésben rögzített idıt kell figyelembe venni. Az EBKM számításánál csak a ténylegesen kifizetett/jóváírt kamat vehetı figyelembe (kivéve a kamatadó fizetési kötelezettségeket). A Takarékszövetkezet az egységes betéti kamat mutatót EBKM rövidítés feltüntetéssel, százalékos formában, két tizedes jegy pontossággal a Hirdetményben teszi közzé. A Takarékszövetkezet a betéti szerzıdés megkötésére vonatkozó kereskedelmi kommunikációban felhívja a figyelmet arra, hogy a betéti szerzıdés általános feltételeinek részletes leírását az üzletszabályzat tartalmazza. A betéti kamatlábnak vagy bármilyen költségnek, valamint az EBKM mértékének, jól érthetıen el kell hangoznia. Ha a betéthez állami támogatás kapcsolódik az EBKM mértékét a támogatással és a támogatás nélküli értékben is meg kell határozni. Az EBKM számításnál a konstrukcióhoz valamely kedvezmény is kapcsolódik, a részletes feltételek pontos elérhetıségét is közölni kell, az EBKM értékét kedvezménnyel és kedvezmény nélkül is meg kell határozni. Az EBKM számításához a következı képletet kell alkalmazni, ha a lejáratig hátralévı futamidı 365 napnál kevesebb: n (k+bv)i Elhelyezett betét = Σ i=1 1 + r x (t i / 365) ahol n: a betátfizetések száma r: az EBKM értéke ti: a betételhelyezés napjától az i-edik kifizetésig hátralévı napok száma (k+bv)i: az i-edik kifizetéskor kifizetett kamat és betétösszeg visszafizetés összege Az EBKM számításához a következı képletet kell alkalmazni, ha a lejáratig hátralévı futamidı legalább 365 nap, valamint le nem kötött, ill. határozatlan idıre lekötött betét esetén: n (k+bv)i Elhelyezett betét = Σ i=1 (t i/ 365) (1 + r) ahol n: a betétfizetések száma r: az EBKM értéke ti: a betételhelyezés napjától az i-edik kifizetésig hátralévı napok száma (k+bv)i: az i-edik kifizetéskor kifizetett kamat és betétösszeg visszafizetés összege Az EBKM számításához a következı képletet kell alkalmazni, ha a betét befizetése több részletben történik: n B i m K j Σ =Σ i=1 (1 + r) (t i/ 365) j=1 (t i/ 365) (1 + r) ahol n: a betétbefizetések száma B i : az i-edik betétbefizetés összege ti: az elsı betételhelyezés napjától az i-edik betétbefizetésig hátralévı napok száma r: az EBKM értéke m: a kifizetések száma t j : az elsı betételhelyezés napjától a j-edik kifizetésig hátralevı napok száma K j : a j-edik kifizetés összege 4

5 I.Lakossági betétek 1. Számlabetétek 1.1.Fizetési számla (látra szóló) szeptember 05-tıl visszavonásig érvényes ,- Ft ,- Ft ,- Ft ,- Ft ,- Ft ,- Ft-tól Kamat % EBKM % Kamat % EBKM % Kamat % EBKM % Kamat % EBKM % 0,25 0,25 0,25 0,25 0,25 0,25 0,25 0,25 Az EBKM a sáv legmagasabb összegére vonatkozik A szeptember 1-én és ezt követıen elhelyezett betétek kamatát a Személyi jövedelemadóról szóló évi CXVII. törvény 8. (1) bekezdése alapján 16%-os mértékő kamatadó terheli augusztus 1-től a kamatjövedelem után az egészségügyi hozzájárulás mértéke 6%. Kényszerhitel kamata: 30% 1.2. Lekötött betét A lekötési idın belül a kamat mértéke: fix július 08-tól visszavonásig érvényes. Lekötési Idı ,- Ft Kamat % EBKM % ,- Ft ,- Ft Kamat EBKM % % Lekötött összeg ,- Ft ,- Ft Kamat EBKM % % ,- Ft-tól Kamat % EBKM % 1 hónap 2,00% 2,03% 2,00% 2,03% 2,50% 2,53% 2,50% 2,53% 2 hónap 2,50% 2,53% 2,50% 2,53% 2,75% 2,79% 2,75% 2,79% 3 hónap 3,00% 3,04% 3,00% 3,04% 3,25% 3,30% 3,25% 3,30% 6 hónap 3,00% 3,04% 3,00% 3,04% 3,25% 3,30% 3,25% 3,30% 12 hónap 3,00% 3,04% 3,00% 3,04% 3,25% 3,30% 3,25% 3,30% 15 millió Ft, vagy e feletti összeghatár esetén a kamat mértéke, üzletpolitikai szempontokat elsısorban a lekötni kívánt összeg volumene, a lekötés idıtartama, a fennálló üzleti kapcsolat idıtartama, összetétele, az ügyfélkapcsolat minısége figyelembe véve a kamat eltérhet. Lekötési idın belüli felvét esetén a kamat mértéke 0% A szeptember 1-én és ezt követıen elhelyezett betétek kamatát a Személyi jövedelemadóról szóló évi CXVII. törvény 8. (1) bekezdése alapján 16%-os mértékő kamatadó terheli augusztus 1-től a kamatjövedelem után az egészségügyi hozzájárulás mértéke 6%. 5

6 1.3. Takarék számlabetét július 01-tıl visszavonásig érvényes augusztus 01-tıl visszavonásig érvényes Lekötési idı Kamat (évi) Kamat (évi) Kamat (évi) EBKM 3 hónapra lekötött 3,50% 3,50% 3,25% 3,25% 6 hónapra lekötött 3,50% 3,50% 3,25% 3,25% 12 hónapra lekötött 3,50% 3,50% 3,25% 3,25% A Takarékszövetkezet jogosult a Takarék számlabetét kondícióit (kamatok, díjak, költségek mértékét) egyoldalúan módosítani a lekötési idın belül is. A lekötési idın belüli felvét esetén a kamat mértéke: 0 % Számlán tartandó minimum összeg: 5.000,- Ft Jutalékok: Átutalások Tak.szöv.ön belül 1 ezrelék min. 70,- Ft, max ,- Ft/tétel Átutalások Tak.szöv.en kívülre 2 ezrelék min. 70,- Ft, max ,- Ft/tétel Átutalások forgalmi jutaléka az ügyfél Takarékszövetkezetnél vezetett másik számlájára díjmentes! Betét kivét és megszüntetés Költségek: Az ügyfél által évente egyszer kért kivonat díjmentes. Fizetési számlához kapcsolás esetén és azzal megegyezı módon kért kivonat díjmentes. Ha az ügyfél a fentiektıl eltérı módon kéri a kivonatot, akkor a kivonatköltség 100,-Ft/kivonat. A szeptember 1-én és ezt követıen elhelyezett betétek kamatát a Személyi jövedelemadóról szóló évi CXVII. törvény 8. (1) bekezdése alapján 16%-os mértékő kamatadó terheli augusztus 1-től a kamatjövedelem után az egészségügyi hozzájárulás mértéke 6% Start számlabetét Kamat Számlavezetési költség január 1-tıl, visszavonásig érvényes. Mindenkori jegybanki alapkamat 0,-Ft I.2. Takarékszelvény betét A lekötési idın belül a kamat mértéke fix július 08-tól visszavonásig érvényes. Idıszak Kamat (Évi) EBKM 1 hónapra 1,50% 1,52% 2 hónapra 2,75% 2,16% 3 hónapra 5,65% 3,35% 6

7 A szeptember 1-én és ezt követıen elhelyezett betétek kamatát a Személyi jövedelemadóról szóló évi CXVII. törvény 8. (1) bekezdése alapján 16%-os mértékő kamatadó terheli augusztus 1-től a kamatjövedelem után az egészségügyi hozzájárulás mértéke 6%. A minimálisan elhelyezhetı betétösszeg ,- Ft. I.3. Kamatjegy IX június 03-tıl visszavonásig érvényes július 22-tıl visszavonásig érvényes Idıszak Évi kamat % EBKM % Évi kamat % EBKM % 1. hónapra 2,25 2,28 2,10 2,13 2. hónapra 2,25 2,28 2,10 2,13 3. hónapra 2,25 2,28 2,10 2,13 4. hónapra 3,15 3,19 3,10 3,14 5. hónapra 3,15 3,19 3,10 3,14 6. hónapra 3,15 3,19 3,10 3,14 7. hónapra 3,15 3,19 3,00 3,04 8. hónapra 3,15 3,19 3,00 3,04 9. hónapra 3,15 3,19 3,00 3, hónapra 3,15 3,19 3,00 3, hónapra 3,15 3,19 3,15 3, hónapra 6,50 4,01 3,15 3,62 Kamatprémium: Negyedéves három egybefüggı kamatszelvény beváltása esetén a havi kamatokon felül évi 1 % többletkamat jár. A Takarékszövetkezet jogosult a Kamatjegyben elhelyezett betét után járó kamat mértékét egyoldalúan bármikor, a lekötési idın belül is módosítani. A minimálisan elhelyezhetı betétösszeg ,- Ft. A szeptember 1-én és ezt követıen elhelyezett betétek kamatát a Személyi jövedelemadóról szóló évi CXVII. törvény 8. (1) bekezdése alapján 16%-os mértékő kamatadó terheli augusztus 1-től a kamatjövedelem után az egészségügyi hozzájárulás mértéke 6%. I.4. Matrac betétjegy 2013.július 22-tıl visszavonásig érvényes Idıszak Évi kamat EBKM 3 hónap futamidejő 3,25% 3,31% 6 hónap futamidejő 3,25% 3,31% 15 hónap futamidejő 3,25% 3,31% Minimálisan elhelyezhetı betéttömeg: ,-Ft. Ezen értékhatár felett bármely 100-zal maradék nélkül osztható összegben váltható. 7

8 A matrac lejárata: 3 hónap után a tıke bármikor felvehetı, de kamat csak minden betöltött hónap után jár és ekkor kerül tıkésítésre is. 6. hónap után a tıke bármikor felvehetı, de kamat csak a 3. hónap után jár és ekkor kerül tıkésítésre is. 15. hónap után a tıke bármikor felvehetı, de kamat csak a 5. hónap után jár és ekkor kerül tıkésítésre is. A szeptember 1-én és ezt követıen elhelyezett betétek kamatát a Személyi jövedelemadóról szóló évi CXVII. törvény 8. (1) bekezdése alapján 16%-os mértékő kamatadó terheli augusztus 1-től a kamatjövedelem után az egészségügyi hozzájárulás mértéke 6%. I.5. Takarékbetétkönyv május 15-tıl július 22-tıl Kamat % EBKM % Kamat % EBKM % Lekötés nélkül 1,00 1,00 0,50 0, évre lekötött 3,25 3,30 3,00 3,04 3 évre lekötött 3,25 3,30 3,00 3,04 lekötési idın belüli felvét 0,50 0,50 0,50 0,50 A megnyitáskor elhelyezhetı legkisebb összeg 1.000,-Ft A szeptember 1-én és ezt követıen elhelyezett betétek kamatát a Személyi jövedelemadóról szóló évi CXVII. törvény 8. (1) bekezdése alapján 16%-os mértékő kamatadó terheli augusztus 1-től a kamatjövedelem után az egészségügyi hozzájárulás mértéke 6%. I.6. Takaréklevél betét május 15-tıl július 22-tıl Kamat % EBKM % Kamat % EBKM % 1 éven túl 3,25 3,30 3,00 3,04 2 éven túl 3,25 3,30 3,00 3,04 3 éven túl 3,25 3,30 3,00 3,04 1 éven belüli felvét esetén 0,50 0,50 0,50 0,50 A szeptember 1-én és ezt követıen elhelyezett betétek kamatát a Személyi jövedelemadóról szóló évi CXVII. törvény 8. (1) bekezdése alapján 16%-os mértékő kamatadó terheli augusztus 1-től a kamatjövedelem után az egészségügyi hozzájárulás mértéke 6%. 8

9 I.7. Gyámhatósági betétek június 03-tól július 22-tıl Kamat % EBKM % Kamat % EBKM % Gyámhatósági takarékbetétkönyv 4,75 4,82 4,25 4, július 19-tıl szeptember 05-tıl Kamat % EBKM % Kamat % EBKM % Gyámhatósági számla 4,75 4,82 4,25 4,31 I.8. Hitelfedezeti célbetét május 15-tıl visszavonásig érvényes. a kapcsolódó Betét-fedezető hitel kamata mínusz 2 4 % A szeptember 1-én és ezt követıen elhelyezett betétek kamatát a Személyi jövedelemadóról szóló évi CXVII. törvény 8. (1) bekezdése alapján 16%-os mértékő kamatadó terheli augusztus 1-től a kamatjövedelem után az egészségügyi hozzájárulás mértéke 6%. I.9. Lakossági bankszámlák jutalék-, díj- és költségkondíciói 9

10 SZOLGÁLTATÁSOK HIRDETMÉNY január 17-tıl visszavonásig érvényes. ESEDÉKESSÉG Adminisztrációs díjak Számlanyitási díj Számlavezetés/fenntartás 350,- Ft/ hó* Havi zárlat Minimum számlanyitási összeg 0 Ft Jóváírások Postai készpénzátutalási megbízás jóváírása Aktuális postai díj Postai díjterhelést követıen Egyéb jóváírás Terhelések Ügyfél saját számlái közötti átvezetés Takarékszövetkezeten belül Átutalási megbízás ** Takarékszövetkezeten belül: Papír alapon 0,25% min.: 150.-Ft max.: Ft/tétel Havi zárlat NetB@nk Ft/tétel Havi zárlat Eseti átutalási megbízás** Takarékszövetkezeten kívülre Papír alapon 0,42% min: 300,- Ft max ,- Ft/tétel Havi zárlat NetB@nk Ft/tétel Havi zárlat Papír alapon benyújtott átutalási megbízás továbbítása InterGiro2 rendszeren keresztül Állandó (rendszeres) átutalási megbízás Takarékszövetkezeten kívülre 0,50% min.: 600,- Ft max.: ,- Ft 125,- Ft/tétel Szolgáltatói díjterhelés (csoportos beszedés) 66,- Ft/tétel Havi zárlat VIBER tétel indítása 0,25% min: ,- Ft/tétel Felmerüléskor InterGiro2-ben teljesített átutalási megbízás visszavonása (RECALL) 3.000,- Ft/tétel Pénztári tranzakciók Készpénz befizetés Készpénz kifizetés 0,63 % min: 350,- Ft max.: ,- Ft/tétel Havi zárlat Elıre bejelentett készpénzes tranzakció elmulasztása 0,108% min: 5.450,- Ft/tétel Felmerüléskor Címletváltás (csak Tksz ügyfelek) ,- Ft felett 0,108% min: 217,- Ft Felmerüléskor Számlakivonat, bankinformáció, igazolás, egyéb költségek Számlakivonat postázás esetén, személyes átvétel esetén, elektronikus formában Számlakivonat-pótlás-1évnél nem régebbi 544,- Ft/kivonat Felmerüléskor Számlakivonat-pótlás-1évnél régebbi 1.090,- Ft/kivonat Felmerüléskor Egyéb igazolások 544,- Ft Felmerüléskor Banki nyomtatvány költség díjmentes Telefax 163,- Ft/oldal+Áfa Felmerüléskor Fénymásolás költsége 163,- Ft/oldal+Áfa Felmerüléskor Elhalálozás esetére szóló rendelkezés/módosítás 1.307,- Ft/tétel Felmerüléskor Levelezési költség (nem szerzıdésszerő magatartás) Ft Felmerüléskor * tıl hatályos ** Átutalási megbízás alatt értendı: átutalás és beszedés, különösen az eseti átutalás, az átutalási megbízás, a csoportos átutalás, a hatósági átutalás, az átutalási végzés, a felhatalmazó levélen alapuló beszedés, a váltóbeszedés, a csekkbeszedés, a határidıs beszedés, az okmányos beszedés (kivéve az állandó átutalás és a csoportos beszedés). I.10. Kedvezményes kondíciók hallgatói hitel bankszámlán keresztül történı folyósítása esetén 10

11 2013. szeptember 16-tól visszavonásig érvényes. I. Bankszámla Számlanyitás díja Költségek Havi zárlati költség Havi számlakivonat Állandó meghatalmazott bejelentése Postaköltség-átalány 80 Ft/hó I./A. Bankkártya költségei, díjai Bankkártya típusa: Éves díja ATM kp. felvét (saját vagy integrációs) ATM kp. felvét (idegen, belföldi) ATM kp. felvét (külföldön) ATM/POS egyenleglekérdezés (saját vagy integrációs) Bankpénztári POS kp. felvét (saját vagy integrációs) Bankpénztári POS kp. felvét (idegen, belföldi) Bankpénztári POS kp. felvét (külföldi) Kp. felvét Postán Vásárlás belföldön Vásárlás külföldön Kártyaletiltás Kártya újragyártás PIN újragyártás Napi ATM limit Napi POS limit Maestro Diákhitel, Visa Online Diákhitel 397 Ft Ft havonta kétszer díjmentes/ egyébként 50 Ft* havonta egyszer díjmentes/ egyébként 310 Ft** 468 Ft Ft 468 Ft 0,3% max Ft 0,3% max. 21 EUR Ft 500 Ft 500 Ft Ft** Ft** *Adott hónapban a Takarékbankhoz beérkezett elsı két tranzakcióra vonatkozik. ** Az ügyfél v. Takarékszövetkezet kérésére egyénenként módosítható. 11

12 II. Vállalkozói betétek HIRDETMÉNY II.1. Pénzforgalmi számla látra szóló szeptember 05-tıl visszavonásig érvényes ,- Ft ,- Ft ,- Ft ,- Ft ,- Ft ,- Ft-tól Kamat % EBKM % Kamat % EBKM % Kamat % EBKM % Kamat % EBKM % 0,25 0,25 0,25 0,25 0,25 0,25 0,25 0,25 II.2. Bankszámla lekötött betét Lekötött összeg július 08-tól visszavonásig érvényes. Lekötési idı Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft - tól 1 hét 1 hónap 2 hónap 3 hónap Kamat % EBKM % Kamat % EBKM % Kamat % EBKM % Kamat % EBKM % Kamat % EBKM % 1,25% 1,27% 1,50% 1,52% 1,50% 1,52% 1,75% 1,77% 1,75% 1,77% 1,75% 1,77% 2,50% 2,53% 2,75% 2,79% 2,75% 2,79% 3,00% 3,04% 1,75% 1,77% 2,50% 2,53% 2,75% 2,79% 2,75% 2,79% 3,00% 3,04% 2,50% 2,53% 3,00% 3,04% 3,25% 3,30% 3,25% 3,30% 3,25% 3,30% 6 hónap 2,50% 2,53% 3,00% 3,04% 3,25% 3,30% 3,25% 3,30% 3,25% 3,30% Ft alatti lekötés nem teljesíthetı Lekötési idın belüli felvét esetén a kamat mértéke 0% Kényszerhitel kamata: 30% II.3. Jutalék-, díj- és költségkondíciók SZOLGÁLTATÁSOK Adminisztrációs díjak Számlanyitási díj II.3.1. Vállalkozói pénzforgalmi bankszámlák január 21-tıl visszavonásig érvényes. ESEDÉKESSÉG Számlavezetés/fenntartás 2.500,- Ft/ hó Havi zárlat Minimum számlanyitási összeg Jóváírások Tksz-en belüli átutalások jóváírása Bejövı GIRO tételek jóváírása Bejövı VIBER tételek jóváírása Terhelések Ügyfél saját számlái közötti átvezetés Tksz-en belüli átutalás terhelés papír alapú 0,31% min: 200,- Ft/tétel Havi zárlat Tksz-en belüli átutalás terhelés elektronikus 0,31% min: 150,- Ft/tétel Havi zárlat 12

13 Kimenı GIRO átutalás papír alapú 0,40% min: 270,- Ft/tétel Havi zárlat Kimenı GIRO átutalás elektronikus 0,36% min: 200,- Ft/tétel Havi zárlat Papír alapon benyújtott átutalási megbízás 0,60% min 600,- Ft/tétel továbbítása InterGiro2 rendszeren keresztül VIBER tétel indítása 0,27% min: ,- Felmerüléskor Ft/tétel InterGiro2-ben teljesített átutalási megbízás 3.000,- Ft/tétel visszavonása (RECALL) Ft számla terhére konverzió 0 Ft Havi zárlat Szerzıdés alapján függıben tartott megbízások 435,- Ft/tétel Havi zárlat kezelése Csoportos beszedés indítása 8,- Ft/tétel Havi zárlat Csoportos beszedés jóváírása 0,052 Ft Havi zárlat Csoportos utalás indítás Tksz-en belül 0,31% min: 100,- Ft/tétel Havi zárlat Csoportos utalás indítás Tksz-en kívül 0,36% min: 100,- Ft/tétel Havi zárlat Postai be- és kifizetések Postai készpénz átutalási megbízás Aktuális postai díj Havi zárlat Pénztári tranzakciók Készpénz befizetés Zsákos befizetés (érme) 2,078% Felmerüléskor Zsákos befizetés (bankjegy) 0,104%, min.: 1.039,-Ft Felmerüléskor Készpénz kifizetés 0,52% min: 350,- Ft Havi zárlat Elıre bejelentett készpénzes tranzakció 0,108% min: 3.270,- Ft Felmerüléskor elmulasztása Azonnali készpénz kifizetés díja, készpénz 0,054% min: 5.450,- Ft Felmerüléskor kifizetési díjon felül Címletváltás (csak Tksz ügyfelek) ,- Ft 0,108% min: 217,- Ft Felmerüléskor felett Számlakivonat, bankinformáció, igazolás, egyéb költségek Számlakivonat postázás esetén - személyes átvétel esetén 0,- Ft Havi zárlat - elektronikus formában Zárlati díj 108,-Ft/napi zárlat* Felmerüléskor Számlakivonat-pótlás-1évnél nem régebbi 326,- Ft Felmerüléskor Forgalmi kimutatás (kivonat)-1évnél régebbi 108,- Ft/banki munkanap Felmerüléskor min: 217,- Ft max: ,- Ft Bankinformáció 2.180,- Ft Felmerüléskor Saját forrás igazolás 2.180,- Ft Felmerüléskor Megbízások módosítása, törlése 544,- Ft Felmerüléskor Igazolás megbízás teljesítésérıl 544,- Ft Felmerüléskor Fedezet igazolás 0,108% min: 1.090,- Ft Felmerüléskor Egyéb igazolások 654,- Ft Felmerüléskor Banki nyomtatvány költség Beszerzési áron+áfa Felmerüléskor Telefax 163,- Ft/oldal+Áfa Felmerüléskor Fénymásolás költsége 163,- Ft/oldal+Áfa Felmerüléskor Levelezési költség 217,- Ft Felmerüléskor Overdraft hitel, valamint díj-, jutalék-, és 30% Havi zárlat költségtartozás késedelmes megfizetése *A zárlati díj felszámítása abban az esetben történik, ha az adott napon a fizetési számlán forgalom bonyolódik. A díj felszámítására nem kerül sor, ha az ügyfél NetBank szolgáltatás szerzıdéssel rendelkezik, és annak mellékletét képezı Megállapodást aláírta. Átutalási megbízás alatt értendı: átutalás és beszedés, különösen az eseti átutalás, az átutalási megbízás, a rendszeres átutalás, a hatósági átutalás, az átutalási végzés, a felhatalmazó levélen alapuló beszedés, a váltóbeszedés, a csekkbeszedés, a határidıs beszedés, az okmányos beszedés (kivéve a csoportos átutalás és a csoportos beszedés) 13

14 II.3.2. Alapítványi pénzforgalmi bankszámlák HIRDETMÉNY SZOLGÁLTATÁSOK január 21-tıl visszavonásig érvényes. ESEDÉKESSÉG Adminisztrációs díjak Számlanyitási díj Számlavezetés/fenntartás Minimum számlanyitási összeg Jóváírások Tksz-en belüli átutalások jóváírása Bejövı GIRO tételek jóváírása Bejövı VIBER tételek jóváírása Terhelések Ügyfél saját számlái közötti átvezetés Tksz-en belüli átutalás terhelés 0,31% min: 200,- Ft/tétel Havi zárlat Kimenı GIRO átutalás papír alapú 0,40% min: 270,- Ft/tétel Kimenı GIRO átutalás - elektronikus 0,36% min: 200,- Ft/tétel Havi zárlat Papír alapon benyújtott átutalási megbízás továbbítása 0,60% min.: 600,- Ft InterGiro2 rendszeren keresztül VIBER tétel indítása 0,27% min: ,- Ft/tétel Felmerüléskor InterGiro2-ben teljesített átutalási megbízás 3.000,- Ft/tétel visszavonása (RECALL) Ft számla terhére konverzió 0 Ft Havi zárlat Szerzıdés alapján függıben tartott megbízások 435,- Ft/tétel Havi zárlat kezelése Csoportos beszedés indítása 8,- Ft/tétel Havi zárlat Csoportos beszedés jóváírása 0,052% Havi zárlat Csoportos utalás indítás Tksz-en belül 0,31% min: 100,- Ft/tétel Havi zárlat Csoportos utalás indítás Tksz-en kívül 0,36% min: 100,- Ft/tétel Havi zárlat Postai be- és kifizetések Postai készpénz átutalási megbízás Aktuális postai díj Havi zárlat Pénztári tranzakciók Készpénz befizetés Zsákos befizetés (érme) 2,078% Felmerüléskor Zsákos befizetés (bankjegy) 0,104%, min.: 1.039,-Ft Felmerüléskor Készpénz kifizetés 0,52% min: 350,- Ft Havi zárlat Elıre bejelentett készpénzes tranzakció elmulasztása 0,108% min: 3.270,- Ft Felmerüléskor Azonnali készpénz kifizetés díja, készpénz kifizetési 0,054% min: 5.450,- Ft Felmerüléskor díjon felül Címletváltás (csak Tksz ügyfelek) ,- Ft felett 0,108% min: 217,- Ft Felmerüléskor Számlakivonat, bankinformáció, igazolás, egyéb költségek Számlakivonat postázás esetén - személyes átvétel esetén - elektronikus formában 0,- Ft Havi zárlat Zárlati díj 108,-Ft/napi zárlat* Felmerüléskor Számlakivonat-pótlás-1évnél nem régebbi 326,- Ft Felmerüléskor Forgalmi kimutatás (kivonat)-1évnél régebbi 108,- Ft/banki munkanap Felmerüléskor min: 217,- Ft max: ,- Ft Bankinformáció 2.180,- Ft Felmerüléskor Saját forrás igazolás 2.180,- Ft Felmerüléskor Megbízások módosítása, törlése 544,- Ft Felmerüléskor Igazolás megbízás teljesítésérıl 544,- Ft Felmerüléskor Fedezet igazolás 0,108% min: 1.090,- Ft Felmerüléskor 14

15 Egyéb igazolások 654,- Ft Felmerüléskor Banki nyomtatvány költség Beszerzési áron+áfa Felmerüléskor Telefax 163,- Ft/oldal+Áfa Felmerüléskor Fénymásolás költsége 163,- Ft/oldal+Áfa Felmerüléskor Levelezési költség 217,- Ft Felmerüléskor Overdraft hitel, valamint díj-, jutalék-, és 30% Havi zárlat költségtartozás késedelmes megfizetése *A zárlati díj felszámítása abban az esetben történik, ha az adott napon a fizetési számlán forgalom bonyolódik. A díj felszámítására nem kerül sor, ha az ügyfél NetBank szolgáltatás szerzıdéssel rendelkezik, és annak mellékletét képezı Megállapodást aláírta. Átutalási megbízás alatt értendı: átutalás és beszedés, különösen az eseti átutalás, az átutalási megbízás, a rendszeres átutalás, a hatósági átutalás, az átutalási végzés, a felhatalmazó levélen alapuló beszedés, a váltóbeszedés, a csekkbeszedés, a határidıs beszedés, az okmányos beszedés (kivéve a csoportos átutalás és a csoportos beszedés) SZOLGÁLTATÁSOK II.3.3. Társasházi pénzforgalmi bankszámlák január 21-tıl visszavonásig érvényes. ESEDÉKESSÉG Adminisztrációs díjak Számlanyitási díj Számlavezetés/fenntartás üzemeltetési számla (ha 1.700,- Ft Havi zárlat nincs üzemeltetési számla, akkor a felújítási számla után) Számlavezetés/fenntartás üzemeltetési számla (ha 700,- Ft Havi zárlat van üzemeltetési számla is) Minimum számlanyitási összeg Jóváírások Tksz-en belüli átutalások jóváírása Bejövı GIRO tételek jóváírása Bejövı VIBER tételek jóváírása Terhelések Ügyfél saját számlái közötti átvezetés Tksz-en belüli átutalás terhelés 0,31% min: 200,- Ft/tétel Havi zárlat Kimenı GIRO átutalás papír alapú 0,40% min: 270,- Ft/tétel Kimenı GIRO átutalás elektronikus 0,36% min: 20 Havi zárlat 0,- Ft/tétel Papír alapon benyújtott átutalási megbízás továbbítása 0,60% min.: 600,-Ft InterGiro2 rendszeren keresztül VIBER tétel indítása 0,27% min: ,- Ft/tétel Felmerüléskor InterGiro2-ben teljesített átutalási megbízás 3.000,- Ft/tétel visszavonása (RECALL) Ft számla terhére konverzió 0 Ft Havi zárlat Szerzıdés alapján függıben tartott megbízások 435,- Ft/tétel Havi zárlat kezelése Csoportos beszedés indítása 8,- Ft/tétel Havi zárlat Csoportos beszedés jóváírása 0,052% Havi zárlat Csoportos utalás indítás Tksz-en belül 0,31% min: 100,- Ft/tétel Havi zárlat Csoportos utalás indítás Tksz-en kívül 0,36% min: 100,- Ft/tétel Havi zárlat Postai be- és kifizetések Postai készpénz átutalási megbízás Aktuális postai díj Havi zárlat Pénztári tranzakciók Készpénz befizetés 0,054% min: 108,- Ft Zsákos befizetés (érme) 2,078% Felmerüléskor Zsákos befizetés (bankjegy) 0,104%, min.: 1.039,-Ft Felmerüléskor 15

16 Készpénz kifizetés 0,52% min: 350,- Ft Havi zárlat Elıre bejelentett készpénzes tranzakció elmulasztása 0,108% min: 3.270,- Ft Felmerüléskor Azonnali készpénz kifizetés díja, készpénz kifizetési 0,054% min: 5.450,- Ft Felmerüléskor díjon felül Címletváltás (csak Tksz ügyfelek) ,- Ft felett 0,108% min: 217,- Ft Felmerüléskor Számlakivonat, bankinformáció, igazolás, egyéb költségek Számlakivonat postázás esetén - személyes átvétel esetén 0,- Ft Havi zárlat - elektronikus formában Zárlati díj 108,-Ft/napi zárlat* Felmerüléskor Számlakivonat-pótlás-1évnél nem régebbi 326,- Ft Felmerüléskor Forgalmi kimutatás (kivonat)-1évnél régebbi 108,- Ft/banki munkanap min: Felmerüléskor 217,- Ft max: ,- Ft Bankinformáció 2.180,- Ft Felmerüléskor Saját forrás igazolás 2.180,- Ft Felmerüléskor Megbízások módosítása, törlése 544,- Ft Felmerüléskor Igazolás megbízás teljesítésérıl 544,- Ft Felmerüléskor Fedezet igazolás 0,108% min: 1.090,- Ft Felmerüléskor Egyéb igazolások 654,- Ft Felmerüléskor Banki nyomtatvány költség Beszerzési áron+áfa Felmerüléskor Telefax 163,- Ft/oldal+Áfa Felmerüléskor Fénymásolás költsége 163,- Ft/oldal+Áfa Felmerüléskor Levelezési költség 217,- Ft Felmerüléskor Overdraft hitel, valamint díj-, jutalék-, és 30% Havi zárlat költségtartozás késedelmes megfizetése *A zárlati díj felszámítása abban az esetben történik, ha az adott napon a fizetési számlán forgalom bonyolódik. A díj felszámítására nem kerül sor, ha az ügyfél NetBank szolgáltatás szerzıdéssel rendelkezik, és annak mellékletét képezı Megállapodást aláírta. Átutalási megbízás alatt értendı: átutalás és beszedés, különösen az eseti átutalás, az átutalási megbízás, a rendszeres átutalás, a hatósági átutalás, az átutalási végzés, a felhatalmazó levélen alapuló beszedés, a váltóbeszedés, a csekkbeszedés, a határidıs beszedés, az okmányos beszedés (kivéve a csoportos átutalás és a csoportos beszedés) SZOLGÁLTATÁSOK Adminisztrációs díjak Számlanyitási díj Számlavezetés/fenntartás Minimum számlanyitási összeg Jóváírások Tksz-en belüli átutalások jóváírása Bejövı GIRO tételek jóváírása Bejövı VIBER tételek jóváírása II.3.4. Ügyvédi letéti számlák január 21-tıl visszavonásig érvényes. ESEDÉKESSÉG Terhelések Ügyfél saját számlái közötti átvezetés Tksz-en belüli átutalás terhelés papír alapú 0,31% min: 200,- Ft/tétel Havi zárlat Tksz-en belüli átutalás terhelés elektronikus 0,31% min: 150,- Ft/tétel Havi zárlat Kimenı GIRO átutalás papír alapú 0,40% min: 270,- Ft/tétel Havi zárlat Kimenı GIRO átutalás elektronikus 0,30% min: 200,- Ft/tétel Havi zárlat Papír alapon benyújtott átutalási megbízás továbbítása 0,60% min.: 600,- Ft InterGiro2 rendszeren keresztül VIBER tétel indítása 0,27% min: ,- Ft/tétel Felmerüléskor InterGiro2-ben teljesített átutalási megbízás visszavonása (RECALL) 3.000,- Ft/tétel 16

17 Ft számla terhére konverzió 0 Ft Havi zárlat Szerzıdés alapján függıben tartott megbízások kezelése 435,- Ft/tétel Havi zárlat Csoportos beszedés indítása 8,- Ft/tétel Havi zárlat Csoportos beszedés jóváírása 0,052% Havi zárlat Csoportos utalás indítás Tksz-en belül 0,31% min: 100,- Ft/tétel Havi zárlat0 Csoportos utalás indítás Tksz-en kívül 0,36% min: 100,- Ft/tétel Havi zárlat Postai be- és kifizetések Postai készpénz átutalási megbízás Aktuális postai díj Havi zárlat Pénztári tranzakciók Készpénz befizetés Zsákos befizetés (érme) 2,078% Felmerüléskor Zsákos befizetés (bankjegy) 0,104%, min.: 1.039,-Ft Felmerüléskor Készpénz kifizetés 0,52% min: 350,- Ft max. Havi zárlat ,- Ft Elıre bejelentett készpénzes tranzakció elmulasztása 0,108% min: 3.270,- Ft Felmerüléskor Azonnali készpénz kifizetés díja, készpénz kifizetési 0,054% min: 5.450,- Ft Felmerüléskor díjon felül Címletváltás (csak Tksz ügyfelek) ,- Ft felett 0,108% min: 217,- Ft Felmerüléskor Számlakivonat, bankinformáció, igazolás, egyéb költségek Számlakivonat postázás esetén - személyes átvétel esetén 0,- Ft Havi zárlat - elektronikus formában Zárlati díj 108,-Ft/napi zárlat* Felmerüléskor Számlakivonat-pótlás-1évnél nem régebbi 326,- Ft Felmerüléskor Forgalmi kimutatás (kivonat)-1évnél régebbi 108,- Ft/banki munkanap Felmerüléskor min: 217,- Ft max: ,- Ft Bankinformáció 2.180,- Ft Felmerüléskor Saját forrás igazolás 2.180,- Ft Felmerüléskor Megbízások módosítása, törlése 544,- Ft Felmerüléskor Igazolás megbízás teljesítésérıl 544,- Ft Felmerüléskor Fedezet igazolás 0,108% min: 1.090,- Ft Felmerüléskor Egyéb igazolások 654,- Ft Felmerüléskor Banki nyomtatvány költség Beszerzési áron+áfa Felmerüléskor Telefax 163,- Ft/oldal+Áfa Felmerüléskor Fénymásolás költsége 163,- Ft/oldal+Áfa Felmerüléskor Levelezési költség 217,- Ft Felmerüléskor Overdraft hitel, valamint díj-, jutalék-, és költségtartozás 30% Havi zárlat késedelmes megfizetése *A zárlati díj felszámítása abban az esetben történik, ha az adott napon a fizetési számlán forgalom bonyolódik. A díj felszámítására nem kerül sor, ha az ügyfél NetBank szolgáltatás szerzıdéssel rendelkezik, és annak mellékletét képezı Megállapodást aláírta. Átutalási megbízás alatt értendı: átutalás és beszedés, különösen az eseti átutalás, az átutalási megbízás, a rendszeres átutalás, a hatósági átutalás, az átutalási végzés, a felhatalmazó levélen alapuló beszedés, a váltóbeszedés, a csekkbeszedés, a határidıs beszedés, az okmányos beszedés (kivéve a csoportos átutalás és a csoportos beszedés) 17

18 III. Bankkártya kondíciók HIRDETMÉNY III. 1. Bankkártya kondíciók Kártyatermékek: Kölyökkártya szeptember 16-tól visszavonásig érvényes. MC Maestro Standard Maestro Ifjusági Kártya VISA Online Kártyadíjak Éves díj 0 Ft 800 Ft 800 Ft Ft Ft Társkártya éves díja nem lehetséges nem lehetséges 800 Ft Ft Ft Opcionális biztosítás havi díja** nem lehetséges 165 Ft 165 Ft 165 Ft 165 Ft Kártyapótlás díja (kártya letiltást követıen) 0 Ft éves díj éves díj éves díj éves díj PIN újragyártás díja 0 Ft 500 Ft 500 Ft 500 Ft 500 Ft Kártya újragyártás díja (adatmódosítás, sérülés esetén) 0 Ft 500 Ft 700 Ft Ft Ft Kártya letiltás díja 100 Ft Ft Ft Ft Ft ATM kp. felvét (saját) 0 Ft 50Ft+0,9% ATM kp. felvét (integrációs) 0 Ft 50Ft+0,9% ATM kp. felvét (idegen belföldi) nem lehetséges 597 Ft ATM kp. felvét külföldön nem lehetséges 3 EUR +1,6% ATM egyenleg lekérdezés (saját) 25 Ft 50 Ft ATM egyenleg lekérdezés (integrációs) 25 Ft 50 Ft Bankpénztári POS kp. felvét (saját) nem lehetséges 75Ft+0,9% Bankpénztári POS kp. felvét (integrációs) nem lehetséges 75Ft+0,9% Bankpénztári POS kp. felvét (idegen belföldi) nem lehetséges 668 Ft Bankpénztári POS kp. felvét külföldön nem lehetséges 4 EUR + 1,6% Kp. felvét postán nem lehetséges 668 Ft Bankpénztári POS egyenleg lekérdezés (saját) nem lehetséges 60 Ft Bankpénztári POS egyenleg lekérdezés (integrációs) nem lehetséges 60 Ft Vásárlás belföldön nem lehetséges 0,3% max Ft Vásárlás külföldön nem lehetséges 0,3% max. 21 EUR Napi ATM limit Napi POS limit (készpénzfelvétel bankfiókban és vásárlás POS --- terminálon együttesen) Aggregált limit Az ATM és a POS limit közül a nagyobbik érték. ** Opcionális biztosítás díja abban az esetben kerül felszámításra, amennyiben az ügyfél kártyabirtokos írásban nyilatkozik annak igénybevételérıl 18

19 III.2. Bankkártya kondíciók szeptember 16-tól visszavonásig érvényes. Kártyatermékek: MC Business MC Electronic Business Kártyadíjak Éves díj Ft Ft Társkártya éves díja nem lehetséges* nem lehetséges* Opcionális biztosítás havi díja** nem lehetséges nem lehetséges Kártyapótlás díja (kártya letiltást követıen) éves díj Ft PIN újragyártás díja Ft 500 Ft Kártya újragyártás díja (adatmódosítás, sérülés esetén) Ft Ft Kártya letiltás díja Ft Ft ATM kp. felvét (saját) 60Ft+0,9% 60Ft+0,9% ATM kp. felvét (integrációs) 60Ft+0,9% 60Ft+0,9% ATM kp. felvét (idegen belföldi) 250Ft+0,9% 250Ft+0,9% ATM kp. felvét külföldön 4 EUR + 1,6% 4 EUR + 1,6% ATM egyenleg lekérdezés (saját) 100 Ft 50 Ft ATM egyenleg lekérdezés (integrációs) 100 Ft 50 Ft Bankpénztári POS kp. felvét (saját) 100Ft+0,9% nem lehetséges Bankpénztári POS kp. felvét (integrációs) 100Ft+0,9% nem lehetséges Bankpénztári POS kp. felvét (idegen belföldi) 350Ft+0,9% nem lehetséges.bankpénztári POS kp. felvét külföldön 5 EUR + 1,6% nem lehetséges Kp. felvét postán 350Ft+0,9% nem lehetséges Bankpénztári POS egyenleg lekérdezés (saját) 100 Ft 50 Ft Bankpénztári POS egyenleg lekérdezés (integrációs) 100 Ft 50 Ft Vásárlás belföldön 0,3% max Ft 0,3% max Ft Vásárlás külföldön 0,3% max. 21 EUR 0,3% max. 21 EUR Napi ATM limit Napi POS limit (készpénzfelvétel bankfiókban és vásárlás POS terminálon együttesen) Az ATM és a POS limit közül a nagyobbik Aggregát limit érték. * A számlához társkártya nem igényelhetı, azonban több fıkártya kibocsátása kérhetı ** Opcionális biztosítás díja abban az esetben kerül felszámításra, amennyiben az ügyfél kártyabirtokos írásban nyilatkozik annak igénybevételérıl 19

20 Kártyatermékek: III.3. Lakossági számlacsomagra vonatkozó bankkártya konstrukciók JUNIOR Maestro Zseb.Web PRÉMIUM Maestro PRÉMIUM Visa Online HIRDETMÉNY szeptember 16-tól visszavonásig érvényes. EXTRA MC Standard Kártyadíjak Éves díj 0 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft Társkártya éves díja nem lehetséges 800 Ft Ft Opcionális biztosítás díja** Ft/hó Ft/hó Ft/hó díjmentes Kártyapótlás díja (kártya letiltást követıen/éves díj) 800 Ft 800 Ft Ft PIN újragyártás díja 500 Ft 500 Ft Ft Kártya újragyártás díja (sérülés esetén) 700 Ft 700 Ft Ft Kártya letiltás díja Ft Ft Ft Tranzakciós díjak ATM kp. felvét (saját) 50Ft+0,9% ATM kp. felvét (integrációs) 50Ft+0,9% ATM kp. felvét (idegen belföldi) 597 Ft ATM kp. felvét külföldön 3EUR + 1,6% ATM egyenleg lekérdezés (saját) 50 Ft ATM egyenleg lekérdezés (integrációs) 50 Ft Bankpénztári POS kp. felvét (saját) 75Ft+0,9% Bankpénztári POS kp. felvét (integrációs) 75Ft+0,9% Bankpénztári POS kp. felvét (idegen belföldi) 668 Ft Bankpénztári POS kp. felvét külföldön 4EUR + 1,6% Kp. felvét postán 668 Ft Bankpénztári POS egyenleg lekérdezés (saját) 60 Ft Bankpénztári POS egyenleg lekérdezés (integrációs) 60 Ft Vásárlás belföldön 0,3% max Ft Vásárlás külföldön 0,3% max. 21 EUR Kártyalimitek Napi ATM limit* Napi POS limit (készpénzfelvétel bankfiókban és vásárlás POS terminálon együttesen)* Aggregált limit Az ATM és a POS limit közül a nagyobbik érték. Számlaegyenleg erejéig ** Opcionális biztosítás díja abban az esetben kerül felszámításra, amennyiben az ügyfél kártyabirtokos írásban nyilatkozik annak igénybevételérıl 20

21 III.4. MasterCard Gold bankkártya kondíciói MasterCard Gold szeptember 16-tól visszavonásig érvényes Ügyfélkör lakossági VIP Akciós Kártyadíjak Éves díj Ft 0 Ft ** Ft Társkártya éves díja Ft 0 Ft ** Ft Kártyapótlás díja (kártya letiltást követıen) Ft 0 Ft Ft PIN újragyártás díja 500 Ft 0 Ft 500 Ft Kártya újragyártás díja (adatmódosítás, sérülés esetén) Ft 0 Ft Ft Kártya letiltás díja Ft 0 Ft Ft Tranzakciós díjak ATM kp. felvét (saját) 50 Ft+0,9% 0 Ft 50 Ft+0,9% * ATM kp felvét (integrációs) 50 Ft+0,9% 0 Ft 50 Ft+0,9% * ATM kp felvét (idegen belföldi) 597 Ft 0 Ft 597 Ft ATM kp. felvét külföldön 3 EUR+1,6% 0 Ft 3 EUR+1,6% ATM egyenleg lekérdezés (saját) 50 Ft 0 Ft 50 Ft ATM egyenleg lekérdezés (integrációs) 50 Ft 0 Ft 50 Ft Bankpénztári POS kp. felvét (saját) 75 Ft+0,9% 0 Ft 75 Ft+0,9% Bankpénztári POS kp. felvét (integrációs) 75 Ft+0,9% 0 Ft 75 Ft+0,9% Bankpénztári POS kp. felvét (idegen belföldi) 668 Ft 0 Ft 668 Ft Bankpénztári POS kp. felvét külföldön 4 EUR+1,6% 0 Ft 4 EUR+1,6% Kp. felvét postán 668 Ft 0 Ft 668 Ft Bankpénztári POS egyenleg lekérdezés (saját) 60 Ft 0 Ft 60 Ft Bankpénztári POS egyenleg lekérdezés (integrációs) 60 Ft 0 Ft 60 Ft Vásárlás belföldön Vásárlás külföldön 0,3% max Ft 0,3% max. 21 EUR Napi ATM limit Ft Ft Ft Napi POS limit (készpénzfelvétel bankfiókban és vásárlás POS terminálon együttesen) Ft Ft Ft Aggregált limit Ft Ft Ft Sürgısségi kártyapótlás külföldön *** Sürgısségi készpénzfelvétel külföldön Meghiúsult, vagy visszavont sürgısségi intézkedés díja 275 USD 200 USD 75 USD *az adott hónapban az első ATM-es készpénzfelvételi tranzakció ingyenes **a bankkártya Éves díja az első évben 0,- Ft ***nem tartalmazza a bankkártya ügyfél által megadott címre történő szállításának költségét 21

22 III.5. PayPass betéti bankkártya kondíciói szeptember 16-tól visszavonásig érvényes Ügyfélkör lakossági VIP Kártyadíjak Éves díj Ft 0 Ft Társkártya éves díja Ft 0 Ft Opcionális biztosítás havi díja* 165 Ft 165 Ft Kártyapótlás díja (kártya letiltást követıen) éves díj 0 Ft PIN újragyártás díja 600 Ft 0 Ft Kártya újragyártás díja (adatmódosítás, sérülés esetén) Ft 0 Ft Kártya letiltás díja Ft 0 Ft Tranzakciós díjak ATM kp. felvét (saját) 50 Ft+0,9% 0 Ft ATM kp. felvét (integrációs) 50 Ft+0,9% 0 Ft ATM kp. felvét (idegen belföldi) 597 Ft 0 Ft ATM kp. felvét külföldön 3 EUR+1,6% 0 Ft ATM egyenleg lekérdezés (saját) 50 Ft 0 Ft ATM egyenleg lekérdezés (integrációs) 50 Ft 0 Ft Bankpénztári POS kp. felvét (saját) 75 Ft+0,9% 0 Ft Bankpénztári POS kp. felvét (integrációs) 75 Ft+0,9% 0 Ft Bankpénztári POS kp. felvét (idegen belföldi) 668 Ft 0 Ft Bankpénztári POS kp. felvét külföldön 4 EUR+1,6% 0 Ft Kp. felvét postán 668 Ft 0 Ft Bankpénztári POS egyenleg lekérdezés (saját) 60 Ft 0 Ft Bankpénztári POS egyenleg lekérdezés (integrációs) 60 Ft 0 Ft Vásárlás belföldön 0,3% max Ft díjmentes Vásárlás külföldön 0,3% max. 21 EUR díjmentes Napi ATM limit Ft Ft Napi POS limit (készpénzfelvétel bankfiókban és vásárlás POS terminálon együttesen)** Ft Ft * Opcionális biztosítás díja abban az esetben kerül felszámításra, amennyiben a kártyabirtokos írásban nyilatkozik annak igénybevételérıl ** PayPass elfogadás esetén, Magyarországon jelenleg 5.000,-Ft-ig nem kell PIN kódot megadni és bizonylatot aláírni vásárláskor. Bizonylatot csak a kártyabirtokos külön kérésére nyomtat a kereskedı ezzel nagymértékben felgyorsítva a fizetési mőveletet. Külföldön ez a limit (PIN kód nélküli vásárláshoz kapcsolódó) eltérı lehet. Magasabb összeg kifizetése esteén PIN kódot kell megadni. 22

23 III.6. Pay Pass karóra kondíciói szeptember 16-tól visszavonásig érvényes. Készpénz-helyettesítı fizetési eszköz: PayPass karóra Egyszeri díjas Éves díjas VIP Termékkód 71 Ügyféltípusok ,53 Költségkódok Kibocsátási díj Ft Ft 0 Ft Társkártya éves díja nem lehetséges nem lehetséges 0 Ft Opcionális biztosítás havi díja nem lehetséges nem lehetséges nem lehetséges Karóra pótlás díja (ellopás, elvesztés esetén chip letiltást követıen) Ft Ft 0 Ft PIN újragyártás díja 600 Ft 600 Ft 0 Ft Karóra újragyártás díja (meghibásodás esetén, ha arra a jótállás nem vonatkozik) Ft Ft 0 Ft Karórában lévı chip újragyártási díja (elvesztés, ellopás, meghibásodás esetén) Ft Ft 0 Ft Karórában lévı chip letiltási díja Ft Ft 0 Ft ATM kp. felvét (saját) nem lehetséges nem lehetséges nem lehetséges ATM kp. felvét (integrációs) nem lehetséges nem lehetséges nem lehetséges ATM kp. felvét (idegen belföldi) nem lehetséges nem lehetséges nem lehetséges ATM kp. felvét külföldön nem lehetséges nem lehetséges nem lehetséges ATM egyenleg lekérdezés (saját) nem lehetséges nem lehetséges nem lehetséges ATM egyenleg lekérdezés (integrációs) nem lehetséges nem lehetséges nem lehetséges Bankpénztári POS kp. felvét (saját) nem lehetséges nem lehetséges nem lehetséges Bankpénztári POS kp. felvét (integrációs) nem lehetséges nem lehetséges nem lehetséges Bankpénztári POS kp. felvét (idegen belföldi) nem lehetséges nem lehetséges nem lehetséges Bankpénztári POS kp. felvét külföldön nem lehetséges nem lehetséges nem lehetséges Kp. felvét postán nem lehetséges nem lehetséges nem lehetséges Bankpénztári POS egyenleg lekérdezés (saját) nem lehetséges nem lehetséges nem lehetséges Bankpénztári POS egyenleg lekérdezés (integrációs) nem lehetséges nem lehetséges nem lehetséges Vásárlás belföldön 0,3% max Ft 0,3% max Ft díjmentes Vásárlás külföldön 0,3% max. 21 EUR 0,3% max. 21 EUR díjmentes Napi ATM limit nem lehetséges nem lehetséges nem lehetséges Napi POS limit (vásárlás POS terminálon együttesen) Ft Ft Ft Napi maximum tranzakciók darabszáma 5 db 5 db 5 db 23

24 IV. Fizetési számlához kapcsolódó devizában végzett mőveletek kondíciói január 21-tıl visszavonásig érvényes. Átutalások Alkalmazott MTB árfolyam Jutalék mértéke Forint számla terhére indított devizaforgalmi átutalás Forintszámla terhére indított forint átutalás külföldre Forintszámla javára érkezı forint átutalás külföldrıl Kedv.dev.eladási - 4, min ,- Ft, max ,- Ft 4, min ,- Ft, max ,- Ft - jutalékmentes Forint számla javára érkezı devizaforgalmi átutalás 1, min ,- Ft, Kedv.dev.vételi max ,- Ft A kondíciós listában foglalt tételeken felül a számlatulajdonost terhelik a megbízások lebonyolításába bekapcsolt bel-, és külföldi bankok által felszámított jutalékok és költségek is. Költségek Tévesen megadott nemzetközi (IBAN) bankszámlaszám miatti költség Bankinformáció Pontatlan megbízások helyesbítése, sürgetés, külön bankári levelezés Telefax Jutalék mértéke forintszámla terhére, ill. javára indított megbízások esetén Külföldi bank által felszámított díj 4.000,- Ft* 1 min ,- Ft 1.000,- Ft / oldal Sürgısségi felár 5, min ,- Ft Hat hónapnál régebbi tétel visszakeresése reklamáció miatt 5.000,- Ft 24

25 V. Elektronikus szolgáltatás július 1-tıl visszavonásig érvényes. SZOLGÁLTATÁSOK Regisztrációs díj SMS, IVR) ESEDÉKESSÉG 500,- Ft/fı Felmerüléskor IVR 250,- Ft/hó Havi zárlat Alapdíj SMS 200,- Ft/hó Havi zárlat díjmentes Tételdíj 25,- Ft/tétel Havi zárlat SMS Digitális azonosításhoz Technikai 20,- Ft/tétel Havi zárlat díjmentes SZOLGÁLTATÁSOK ESEDÉKESSÉG Telepítés+oktatás ,- Ft+Áfa Felmerüléskor ELEKTRA Havi díj 2.500,- Ft+Áfa Havi zárlat november 1-tıl visszavonásig érvényes. SZOLGÁLTATÁSOK ESEDÉKESSÉG Regisztrációs díj 500,- Ft Felmerüléskor MOBILINFO (már nem igényelhetı) Hírnök alapdíj 400,- Ft/hó Felmerüléskor Strázsa alapdíj 400,- Ft/hó Felmerüléskor SMS tételdíj 20,- Ft/tétel Felmerüléskor VI. POS terminál május 1-tıl visszavonásig érvényes. Bérleti díj: egyedi megállapodás szerint A POS-t üzemeltetı ügyfelek által fizetendı kártya elfogadási/ forgalmazási jutalék mértéke: 2% 25

PASSZÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK ÉS VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE

PASSZÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK ÉS VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE PASSZÍV ÜZLETÁGI HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK ÉS VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE. Tartalomjegyzék Bevezetı... 3 I. Lakossági betétek... 5 I.1.Számlabetétek... 5 1.1.Fizetési számla látra szóló... 5 1.2.Lekötött betét...

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. A jogelıd Pécel és Vidéke Takarékszövetkezet 2011. december 31. napja elıtt ügyfeleivel megkötött számla- és betétszerzıdésekhez

H I R D E T M É N Y. A jogelıd Pécel és Vidéke Takarékszövetkezet 2011. december 31. napja elıtt ügyfeleivel megkötött számla- és betétszerzıdésekhez A jogelıd Pécel és Vidéke Takarékszövetkezet 2011. december 31. napja elıtt ügyfeleivel megkötött számla- és betétszerzıdésekhez Hatályos: 2012. december 1-jétıl Lakossági ügyfelek részére DÍJAK, KÖLTSÉGEK

Részletesebben

Elektron számlacsomag

Elektron számlacsomag 1) Pénzforgalmi ok kondíciói Mikro Elektron Profi Non profit Számlanyitás díja díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes Számlán tartandó minimális összeg 0,- 7.000-Ft 7.000-Ft 0,- Számlavezetési díj: (minden

Részletesebben

H I R D E T M É N Y 2015. június 15-től érvényes betéti kamatok

H I R D E T M É N Y 2015. június 15-től érvényes betéti kamatok H I R D E T M É N Y 2015. június 15-től érvényes betéti kamatok Évi bruttó kamat % EBKM % 1./ Lakossági folyószámla -lekötés nélkül sávos kamatozással 150.000 Ft-ig 0.00% 0.00% 150.001 Ft-tól 0.15% 0.15%

Részletesebben

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.06.15-től lekötésre kerülő ekre

Részletesebben

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet

Boldva és Vidéke Taka r ékszövetkezet A Takarékszövetkezet jelen ben szereplő, változó kamatozású i termékei esetében i kamatváltozást tesz közzé, az állandó (fix) kamatozású i termékek esetében pedig a 2014.08.13-tól lekötésre kerülő ekre

Részletesebben

I. Az Agrár Széchenyi Kártyához kapcsolódó számlavezetéssel kapcsolatos díjak

I. Az Agrár Széchenyi Kártyához kapcsolódó számlavezetéssel kapcsolatos díjak Ikt.szám: 2015/2013 H I R D E T M É N Y Agrár S Z É C H E N Y I - K Á R T Y A Hatályos: 2013. szeptember 16-tól Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy a pénzügyi tranzakciós illetékről szóló 2012. évi

Részletesebben

Diák számlacsomag (14 18 év)

Diák számlacsomag (14 18 év) 1.) Diák számla 42/2014. sz. H I R D E T M É N Y Diák számlacsomag (14 18 év) Számlavezetési díj 0.- Számlanyitás díja számla nyitáskor Számlanyitáskor elhelyezendı összeg Nincs - Számlán tartandó minimális

Részletesebben

MECSEK TAKARÉK Szövetkezet Hirdetménye a 2014.05.01-től érvényes kondícióiról

MECSEK TAKARÉK Szövetkezet Hirdetménye a 2014.05.01-től érvényes kondícióiról szerződött ( + szerződött Számlafenntartással kapcsolatos díjak Számla nyitási díjak 100 Számlavezetési díjak/hó* Számlavezetési díj esetén 10 Internetbank esetén 25 25 Számlavezetési díj + Internetbank

Részletesebben

Kondíciós Lista Magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan FORINT SZÁMLÁK Havi számlavezetési díj. CIB Classic. CIB Nyugdíjas Bankszámla Plusz 1

Kondíciós Lista Magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan FORINT SZÁMLÁK Havi számlavezetési díj. CIB Classic. CIB Nyugdíjas Bankszámla Plusz 1 A magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan a magánszemélyek részére vezetett Classic, a Online, a, a Plusz, valamint a magánszemélyek kártyafedezeti típusú, korlátozott rendeltetéső A Bank Zrt. (1027 Budapest,

Részletesebben

11. számú melléklet - FHB Bankszámlacsomagokhoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai

11. számú melléklet - FHB Bankszámlacsomagokhoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai Lakossági Bankszámla Hirdetmény 11. számú melléklet - FHB hoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai Hatályos: 2016. július 15. napjától Közzététel napja: 2016. július 14. A jelen Hirdetményben

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. A jogelıd Dél-pest megyei Takarékszövetkezet 2011. december 31. napja elıtt ügyfeleivel megkötött számla- és betétszerzıdésekhez

H I R D E T M É N Y. A jogelıd Dél-pest megyei Takarékszövetkezet 2011. december 31. napja elıtt ügyfeleivel megkötött számla- és betétszerzıdésekhez H I R D E T M É N Y A jogelıd Dél-pest megyei Takarékszövetkezet 2011. december 31. napja elıtt ügyfeleivel megkötött számla- és betétszerzıdésekhez Hatályos: 2012. március19-tıl HIRDETMÉNY BETÉTEK KAMATKONDÍCIÓI

Részletesebben

KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY)

KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) 1 KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) PASSZÍV ÜZLETÁG Vállalkozói megtakarítások kondíciói valamint betétbiztosítási feltételei egységes szerkezetben Kiadás időpontja:2016.05.11. Hatályos 2016.05.27-től Indoklás:

Részletesebben

Érvényes: 2016. április 1-től. Közzétéve: 2016. március 31.

Érvényes: 2016. április 1-től. Közzétéve: 2016. március 31. A Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezetnél 2015. augusztus 31-ig nyitott Egyéni-és társas vállalkozások és egyéb szervezetek pénzforgalmi bankszámlák és kapcsolódó szolgáltatások kondíciói Élő de már nem nyitható

Részletesebben

KONDÍCIÓS LISTA. Devizabelföldi magánszemélyek. Devizanem éves Kamat 22,13 % THM 1. 500.000 Ft, 3 év futamidő THM 1. 3 millió Ft, 5 év futamidő

KONDÍCIÓS LISTA. Devizabelföldi magánszemélyek. Devizanem éves Kamat 22,13 % THM 1. 500.000 Ft, 3 év futamidő THM 1. 3 millió Ft, 5 év futamidő KONDÍCIÓS LISTA Devizabelföldi magánszemélyek eire vonatkozóan Hatályos: 2016.július 1-től 2016. július 1-jén vagy azt követően igényelt kölcsönökre vonatkozó feltételek: éves Kamat 22,13 % 24,89 % 24,89

Részletesebben

MECSEK TAKARÉK Szövetkezet Hirdetménye a 2014.09.22-től érvényes kondícióiról III. Kártyaszerződéshez kapcsolódó díjak vállalkozások részére

MECSEK TAKARÉK Szövetkezet Hirdetménye a 2014.09.22-től érvényes kondícióiról III. Kártyaszerződéshez kapcsolódó díjak vállalkozások részére III. Kártyaszerződéshez kapcsolódó díjak vállalkozások részére Mastercard Business 5 000,00 Ft 5 000,00 Ft Pótkártya díja (kártyaletiltást követően) 5 000,00 Ft Pótkártya díja (újragyártási díj sérülés

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Hatályos: 2014. szeptember 01-től

H I R D E T M É N Y. Hatályos: 2014. szeptember 01-től H I R D E T M É N Y 6/f. sz. melléklet Nem forgalmazható, de állományban lévő Széchenyi kártya és Agrár Széchenyi kártya kondíciói Apátfalva, Hódmezővásárhely, Makó, Királyhegyes és Magyarcsanádi kirendeltségeken

Részletesebben

HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról

HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról HIRDETMÉNY a Lakossági Betétügyletekről és egyéb Megtakarításokról 1. LEKÖTÖTT BETÉTEK 1.1. Akciós lekötött betétek 1.1.1. GRÁNIT Stabil betét, 2 hónapra Akció ideje Betét típusa GRÁNIT Stabil betét kamat

Részletesebben

VÁLLALKOZÓI BANKKÁRTYÁK

VÁLLALKOZÓI BANKKÁRTYÁK AGRIA ÉLAPÁTFALVA Székhely: 3346 élapátfalva, Május 1. út 2/a., Pf.:1. Telefon: 36/554-370 Fax: 36/554-371 dombornyomott kártya pénzforgalmi számlához kapcsolódik társkártya, de kettő vagy több főkártya

Részletesebben

Tiszavasvári Takarékszövetkezet HIRDETMÉNY

Tiszavasvári Takarékszövetkezet HIRDETMÉNY Tiszavasvári Takarékszövetkezet HIRDETMÉNY Betéti Okiratok és számlán belül lekötött betétek Lakossági ügyfelek, Vállalkozók és egyéb szervezetek részére 2 Betéti okiratok Az éves kamat mértéke Betétkönyv

Részletesebben

Zemplén Takarékszövetkezet (3980 Sátoraljaújhely, Széchenyi tér 8.) HIRDETMÉNY. Érvényes 2012.november 01.

Zemplén Takarékszövetkezet (3980 Sátoraljaújhely, Széchenyi tér 8.) HIRDETMÉNY. Érvényes 2012.november 01. Zemplén Takarékszövetkezet (3980 Sátoraljaújhely, Széchenyi tér 8.) HIRDETMÉNY Érvényes 2012.november 01. SZÁMLAVEZETÉS... 5 Lakossági számlavezetéssel kapcsolatos díjak, költségek... 5 START számla...

Részletesebben

HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK ÉS EGYÉNI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE SZÓLÓ BANKSZÁMLÁKRA ÉS FIZETÉSI MŰVELETEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS ÜZLETSZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSÁRÓL

HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK ÉS EGYÉNI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE SZÓLÓ BANKSZÁMLÁKRA ÉS FIZETÉSI MŰVELETEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS ÜZLETSZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSÁRÓL HIRDETMÉNY FOGYASZTÓK ÉS EGYÉNI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE SZÓLÓ BANKSZÁMLÁKRA ÉS FIZETÉSI MŰVELETEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS ÜZLETSZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSÁRÓL A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám:

Részletesebben

1/24. Hirdetmény. Lakossági forint betétek, forint számlavezetés és egyéb szolgáltatások kondíciói A FÓKUSZ TAKARÉKSZÖVETKEZET SWIFT KÓDJA: TAKBHUHB.

1/24. Hirdetmény. Lakossági forint betétek, forint számlavezetés és egyéb szolgáltatások kondíciói A FÓKUSZ TAKARÉKSZÖVETKEZET SWIFT KÓDJA: TAKBHUHB. 1/24 Hirdetmény Lakossági forint betétek, forint számlavezetés és egyéb szolgáltatások kondíciói A FÓKUSZ TAKARÉKSZÖVETKEZET SWIFT KÓDJA: TAKBHUHB. A hirdetmény módosításának oka: a jegybanki repo- és

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. A RAKAMAZ ÉS VIDÉKE KÖRZETI TAKARÉKSZÖVETKEZET által lakosságnak nyújtott hitelek kamatairól és felszámított egyéb költségeiről

H I R D E T M É N Y. A RAKAMAZ ÉS VIDÉKE KÖRZETI TAKARÉKSZÖVETKEZET által lakosságnak nyújtott hitelek kamatairól és felszámított egyéb költségeiről H I R D E T M É N Y A RAKAMAZ ÉS VIDÉKE KÖRZETI TAKARÉKSZÖVETKEZET által lakosságnak nyújtott hitelek kamatairól és felszámított egyéb költségeiről Érvényes: 2016. április 1.-től 1.) Fogyasztási hitel

Részletesebben

11. számú melléklet - FHB Bankszámlacsomagokhoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai

11. számú melléklet - FHB Bankszámlacsomagokhoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai Lakossági Bankszámla Hirdetmény. 11. számú melléklet FHB hoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai Hatályos: 2016. április 04. napjától Közzététel napja: 2016. április 01. A jelen Hirdetményben

Részletesebben

HIRDETMÉNY TERMÉSZETES SZEMÉLYEK RÉSZÉRE ÉRVÉNYES: 2015.08.03.

HIRDETMÉNY TERMÉSZETES SZEMÉLYEK RÉSZÉRE ÉRVÉNYES: 2015.08.03. Sajóvölgye Takarékszövetkezet HIRDETMÉNY TERMÉSZETES SZEMÉLYEK RÉSZÉRE ÉRVÉNYES: 2015.08.03. Jelen hirdetményben szereplő bankszámla és betéti szolgáltatások feltételei a Sajóvölgye Takarékszövetkezet

Részletesebben

1. LAKOSSÁGI SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ HITELEK. A. Személyi jellegű hitelek. Kamata (évi)

1. LAKOSSÁGI SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ HITELEK. A. Személyi jellegű hitelek. Kamata (évi) 1. LAKOSSÁGI SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ HITELEK A. Személyi jellegű hitelek Hitelbírálati díj Takarék személyi kölcsön Folyósítási jutalék. Kölcsönfedezeti biztosítás Kedvezményes számlavezetési díj: Akciós

Részletesebben

6/1. számú melléklet FHB Standard Számlacsomaghoz kapcsolódó költségek, díjak, jutalékok és kamatmértékek

6/1. számú melléklet FHB Standard Számlacsomaghoz kapcsolódó költségek, díjak, jutalékok és kamatmértékek Lakossági Bankszámla Hirdetmény. 6/1. számú melléklet FHB Standard Számlacsomaghoz kapcsolódó költségek, díjak, jutalékok és kamatmértékek Jelen Hirdetmény az FHB Standard Számlacsomaghoz kapcsolódó tranzakciók

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. 5.3. Pénzforgalmi díj

H I R D E T M É N Y. 5.3. Pénzforgalmi díj H I R D E T M É N Y I. a gazdálkodó és egyéb szervezetek és egyéni vállalkozók részére szóló Általános Kondíciós Lista CIB Bankszámla Plusz megnevezéső kondíciós lista technikai hiba miatti pontosításáról

Részletesebben

ERSTE VÁLOGATÁS PLUSZ SZÁMLACSOMAG KONDÍCIÓI

ERSTE VÁLOGATÁS PLUSZ SZÁMLACSOMAG KONDÍCIÓI ERSTE Bank Hungary Zrt. Mikrovállalati Pénzforgalmi Hirdetmény ERSTE VÁLOGATÁS PLUSZ SZÁMLACSOMAG KONDÍCIÓI 200 millió Ft alatti éves nettó árbevételű vállalkozások részére Közzététel: 2015. december 31.

Részletesebben

Zemplén Takarékszövetkezet (3980 Sátoraljaújhely, Széchenyi tér 8.) HIRDETMÉNY. Hatályos 2014. augusztus15.

Zemplén Takarékszövetkezet (3980 Sátoraljaújhely, Széchenyi tér 8.) HIRDETMÉNY. Hatályos 2014. augusztus15. Zemplén Takarékszövetkezet (3980 Sátoraljaújhely, Széchenyi tér 8.) HIRDETMÉNY Hatályos 2014. augusztus15. SZÁMLAVEZETÉS... 4 Lakossági számlavezetéssel kapcsolatos díjak, költségek... 4 Lakossági számlavezetéssel

Részletesebben

KONDÍCIÓS LISTA CIB Ügyvédi Letéti Őrzési Számla PLUSZ 1 EGYÉNI ÜGYVÉDEK RÉSZÉRE

KONDÍCIÓS LISTA CIB Ügyvédi Letéti Őrzési Számla PLUSZ 1 EGYÉNI ÜGYVÉDEK RÉSZÉRE HATÁLYOS: 2015. JANUÁR 26-TÓL KONDÍCIÓS LISTA CIB Ügyvédi Letéti Őrzési Számla PLUSZ 1 EGYÉNI ÜGYVÉDEK RÉSZÉRE 2013. augusztus 1-ét követően ügyvédi letéti őrzési számla már csak új kondíciókkal értékesíthető

Részletesebben

HIRDETMÉNY TERMÉSZETES SZEMÉLYEK RÉSZÉRE ÉRVÉNYES: 2012.02.24.

HIRDETMÉNY TERMÉSZETES SZEMÉLYEK RÉSZÉRE ÉRVÉNYES: 2012.02.24. HIRDETMÉNY TERMÉSZETES SZEMÉLYEK RÉSZÉRE ÉRVÉNYES: 2012.02.24. Jelen hirdetményben szereplő bankszámla és betéti szolgáltatások feltételei a Sajóvölgye Takarékszövetkezet természetes személy ügyfeleire

Részletesebben

2/14 Vállalkozói betétek Látra szóló kamat Éves kamatláb % EBKM % Vállalkozói pénzforgalmi bankszámla 0,10 0,10 Önkormányzati számla 0,10 0,10 Alapítv

2/14 Vállalkozói betétek Látra szóló kamat Éves kamatláb % EBKM % Vállalkozói pénzforgalmi bankszámla 0,10 0,10 Önkormányzati számla 0,10 0,10 Alapítv 1/14 Hirdetmény Vállalkozói forint betétek, forint számlavezetés és egyéb szolgáltatások kondíciói A FÓKUSZ TAKARÉKSZÖVETKEZET SWIFT KÓDJA: TAKBHUHB. A hirdetmény módosításának oka: a jegybanki alapkamat

Részletesebben

P A S S Z I V Ü z l e t á g i k o n d í c i ó k (forint ügyletekhez) Hirdetménye

P A S S Z I V Ü z l e t á g i k o n d í c i ó k (forint ügyletekhez) Hirdetménye P A S S Z I V Ü z l e t á g i k o n d í c i ó k (forint ügyletekhez) Hirdetménye Vállalkozók, kis- és magánvállalkozók, egyéb szervezetek részére vezetett pénzforgalmi számlák kamat, jutalék és költség

Részletesebben

HIRDETMÉNY TERMÉSZETES SZEMÉLYEK RÉSZÉRE ÉRVÉNYES: 2013. 03. 11.

HIRDETMÉNY TERMÉSZETES SZEMÉLYEK RÉSZÉRE ÉRVÉNYES: 2013. 03. 11. Sajóvölgye Takarékszövetkezet HIRDETMÉNY TERMÉSZETES SZEMÉLYEK RÉSZÉRE ÉRVÉNYES: 2013. 03. 11. Jelen hirdetményben szereplő bankszámla és betéti szolgáltatások feltételei a Sajóvölgye Takarékszövetkezet

Részletesebben

KONDÍCIÓS LISTA. 1000 HUF éves Késedelmi kamat Kamat + 6,00% Kényszerhitel éves kamata 27,99% CIB Hitelfedezeti Védelem havi díja

KONDÍCIÓS LISTA. 1000 HUF éves Késedelmi kamat Kamat + 6,00% Kényszerhitel éves kamata 27,99% CIB Hitelfedezeti Védelem havi díja KONDÍCIÓS LISTA Devizabelföldi magánszemélyek CIB Személyi kölcsöneire és eire vonatkozóan Hatályos: 2013. április 1-től 2012. március 23-án vagy azt követően igényelt kölcsönökre vonatkozó feltételek:

Részletesebben

1.25. számú melléklet - A 2013. január 1-je előtt szerződött ügyfelek egyedi díjairól

1.25. számú melléklet - A 2013. január 1-je előtt szerződött ügyfelek egyedi díjairól Lakossági Bankszámla Hirdetmény. 1.25. számú melléklet - A 2013. január 1-je előtt szerződött ügyfelek egyedi díjairól Hatályos: 2016. január 01. napjától Közzététel napja: 2015. december 31. Az FHB Bank

Részletesebben

HIRDETMÉNY AZ OTP BANK ÉS OTP JELZÁLOGBANK ÁLTAL NYÚJTOTT OTP LAKÁSHITEL, OTP DEVIZA LAKÁSHITEL FELFÜGGESZTETT TERMÉKEINEK

HIRDETMÉNY AZ OTP BANK ÉS OTP JELZÁLOGBANK ÁLTAL NYÚJTOTT OTP LAKÁSHITEL, OTP DEVIZA LAKÁSHITEL FELFÜGGESZTETT TERMÉKEINEK HIRDETMÉNY AZ OTP BANK ÉS OTP JELZÁLOGBANK ÁLTAL NYÚJTOTT OTP LAKÁSHITEL, OTP DEVIZA LAKÁSHITEL FELFÜGGESZTETT TERMÉKEINEK KAMAT, DÍJ, JUTALÉK ÉS KÖLTSÉG TÉTELEI Érvényes: 2011. január 1-től A változások

Részletesebben

1. FORINT ÉS DEVIZA ALAPÚ BANKKÁRTYÁK

1. FORINT ÉS DEVIZA ALAPÚ BANKKÁRTYÁK HATÁLYOS: 2013. AUGUSZTUS 08. NAPJÁTÓL CIB Bankkártyák PLUSZ KONDÍCIÓS LISTA EGYÉNI VÁLLALKOZÓK ÉS EGYÉNI ÜGYVÉDEK RÉSZÉRE MASTERCARD BUSINESS ÉS MASTERCARD BUSINESS GOLD ( ALAPÚ) TÍPUSÚ BANKKÁRTYA 2013.

Részletesebben

ÉRVÉNYES: 2016. MÁJUS 02. NAPJÁTÓL KÖZZÉTÉTEL NAPJA: 2016. ÁPRILIS 29.

ÉRVÉNYES: 2016. MÁJUS 02. NAPJÁTÓL KÖZZÉTÉTEL NAPJA: 2016. ÁPRILIS 29. Az FHB BANK ZRT. hivatalos tájékoztatója a Postahelyen értékesített lakossági bankszámlák és kapcsolódó szolgáltatások esetén alkalmazott kondíciókról, díjakról, jutalékokról és ezek teljesítési rendjéről

Részletesebben

HIRDETMÉNY TERMÉSZETES SZEMÉLYEK RÉSZÉRE ÉRVÉNYES: 2014.02.18.

HIRDETMÉNY TERMÉSZETES SZEMÉLYEK RÉSZÉRE ÉRVÉNYES: 2014.02.18. Sajóvölgye Takarékszövetkezet HIRDETMÉNY TERMÉSZETES SZEMÉLYEK RÉSZÉRE ÉRVÉNYES: 20140218 Jelen hirdetményben szereplő bankszámla és betéti szolgáltatások feltételei a Sajóvölgye Takarékszövetkezet természetes

Részletesebben

HIRDETMÉNY AZ OTP BANK ÉS OTP JELZÁLOGBANK ÁLTAL NYÚJTOTT OTP LAKÁSHITEL, OTP DEVIZA LAKÁSHITEL FELFÜGGESZTETT TERMÉKEINEK

HIRDETMÉNY AZ OTP BANK ÉS OTP JELZÁLOGBANK ÁLTAL NYÚJTOTT OTP LAKÁSHITEL, OTP DEVIZA LAKÁSHITEL FELFÜGGESZTETT TERMÉKEINEK HIRDETMÉNY AZ OTP BANK ÉS OTP JELZÁLOGBANK ÁLTAL NYÚJTOTT OTP LAKÁSHITEL, OTP DEVIZA LAKÁSHITEL FELFÜGGESZTETT TERMÉKEINEK KAMAT, DÍJ, JUTALÉK ÉS KÖLTSÉG TÉTELEI Érvényes: 2011. augusztus 20-tól A változások

Részletesebben

Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig

Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig Igényelhető kölcsönök Lakossági szabadfelhasználású jelzálogkölcsön Termék

Részletesebben

Eger és Környéke Takarékszövetkezet

Eger és Környéke Takarékszövetkezet Eger és Környéke Takarékszövetkezet TÁRSASHÁZAK SZÁMLAVEZETÉSI ÉS HITEL HIRDETMÉNYE ÉRVÉNYBEN: 2009. május 01. www.egertksz.hu Jelen hirdetményben szereplı bankszámla és betéti szolgáltatások feltételei

Részletesebben

Már nem értékesített hiteltípusok és korábban folyósított hitelek kondíciói Egyéb hitelek (Érvényes: 2015.12.01-től)

Már nem értékesített hiteltípusok és korábban folyósított hitelek kondíciói Egyéb hitelek (Érvényes: 2015.12.01-től) Már nem értékesített hiteltípusok és korábban folyósított hitelek kondíciói Egyéb hitelek (Érvényes: 2015.12.01-től) Tartalomjegyzék Szellemi szabadfoglalkozásúak részére nyújtott (már nem értékesített)

Részletesebben

Kondíciós lista magánszemélyek részére. III/1. Biztosíték nélküli hiteltermékek. Érvényes: 2014. május 1-jétıl Közzétéve: 2014. február 24.

Kondíciós lista magánszemélyek részére. III/1. Biztosíték nélküli hiteltermékek. Érvényes: 2014. május 1-jétıl Közzétéve: 2014. február 24. Kondíciós lista magánszemélyek részére III/1. Biztosíték nélküli hiteltermékek Közzétéve: 2014. február 24. Változás: 2014. május 1-jével a lentiekben felsorolt hitelkártya típusokhoz kapcsolódó beépített,

Részletesebben

Kamat- és Díjfeltételek

Kamat- és Díjfeltételek Kamat- és Díjfeltételek A Citibank Europe plc Magyarországi Fióktelepe hivatalos tájékoztatója a lakossági jelzálogkölcsönök alkalmazott kondíciókról A Bank 2009. május 18-tól nem fogad be új lakossági

Részletesebben

(forint ügyletekhez) Hirdetménye

(forint ügyletekhez) Hirdetménye P A S S Z I V Ü z l e t á g i k o n d í c i ó k (forint ügyletekhez) Hirdetménye a Lakosság részére vezetett fizetési számlák kamat, jutalék és költség kondícióiról, elszámolási rendjéről Érvényes: 014.

Részletesebben

LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL)

LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) A Hirdetményben foglalt időpontok előtt befogadott lakáscélú támogatásokra vonatkozó kondíciókat a Hirdetmény 11. sz. melléklete tartalmazza. 9.1. az új

Részletesebben

P A S S Z I V Ü z l e t á g i k o n d í c i ó k (forint ügyletekhez) Hirdetménye

P A S S Z I V Ü z l e t á g i k o n d í c i ó k (forint ügyletekhez) Hirdetménye P A S S Z I V Ü z l e t á g i k o n d í c i ó k (forint ügyletekhez) Hirdetménye a Lakosság részére vezetett fizetési számlák kamat, jutalék és költség kondícióiról, elszámolási rendjéről Érvényes: 2014.

Részletesebben

2008. október 13-ától kezdıdıen az EUR és CHF alapú hitelek igénylésére vonatkozó új kérelmek befogadását a Bank határozatlan idıre felfüggeszti.

2008. október 13-ától kezdıdıen az EUR és CHF alapú hitelek igénylésére vonatkozó új kérelmek befogadását a Bank határozatlan idıre felfüggeszti. Érvényes: 2008. október 13-ától Kondíciós lista magánszemélyek részére III/2/b. Hitel termékek Biztosítékkal fedezett hitelek - jelzálogfedezető hitelek 2008. október 13-ától kezdıdıen az EUR és alapú

Részletesebben

4. számú melléklet Lakossági Tartós Befektetési Betétszámlához kapcsolódó költségek, díjak, jutalékok és kamatmértékek

4. számú melléklet Lakossági Tartós Befektetési Betétszámlához kapcsolódó költségek, díjak, jutalékok és kamatmértékek 4. számú melléklet Lakossági Tartós Befektetési Betétszámlához kapcsolódó költségek, díjak, jutalékok és kamatmértékek Hatályos: 2016. január 01. napjától Az itt feltüntetett OBA logó arról ad tájékoztatást,

Részletesebben

HIRDETMÉNY A BANKSZÁMLAVEZETÉS DÍJAIRÓL, KÖLTSÉGEIRŐL

HIRDETMÉNY A BANKSZÁMLAVEZETÉS DÍJAIRÓL, KÖLTSÉGEIRŐL HIRDETMÉNY A BANKSZÁMLAVEZETÉS DÍJAIRÓL, KÖLTSÉGEIRŐL lakosság, vállalkozó, önkormányzat és egyéb szervezet részére Kihirdetve: 2015.12.31. Hatályos: 2016.01.01. Bizonyos termékek érvényességének kezdete

Részletesebben

HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK

HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:

Részletesebben

HIRDETMÉNY PASSZÍV ÜZLETÁG KONDÍCIÓI LAKOSSÁG RÉSZÉRE

HIRDETMÉNY PASSZÍV ÜZLETÁG KONDÍCIÓI LAKOSSÁG RÉSZÉRE HIRDETMÉNY PASSZÍV ÜZLETÁG KONDÍCIÓI LAKOSSÁG RÉSZÉRE Forint fizetési számlák díj- és jutaléktételei, valamint lakossági forint betétek és egyéb szolgáltatások kondíciói A Hirdetmény hatályos: 2016. január

Részletesebben

BANKKÁRTYA SZOLGÁLTATÁSOK KONDÍCIÓI

BANKKÁRTYA SZOLGÁLTATÁSOK KONDÍCIÓI BANKKÁRTYA SZOLGÁLTATÁSOK KONDÍCIÓI Közzététel: 2016. március 01. napján Hatályos: 2016. május 02. napjától Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy a bankfiókban a POS terminálon végzett pénztári készpénzfelvétel

Részletesebben

Zemplén Takarékszövetkezet (3980 Sátoraljaújhely, Széchenyi tér 8.) HIRDETMÉNY. Hatályos 2015. február 01.

Zemplén Takarékszövetkezet (3980 Sátoraljaújhely, Széchenyi tér 8.) HIRDETMÉNY. Hatályos 2015. február 01. Zemplén Takarékszövetkezet (3980 Sátoraljaújhely, Széchenyi tér 8.) HIRDETMÉNY Hatályos 2015. február 01. SZÁMLAVEZETÉS... 4 Lakossági számlavezetéssel kapcsolatos díjak, költségek... 4 Lakossági számlavezetéssel

Részletesebben

DUNA TAKARÉK BANK Zrt. Lakossági forint. nem forgalmazható. számlavezetési és megtakarítási. Hirdetménye

DUNA TAKARÉK BANK Zrt. Lakossági forint. nem forgalmazható. számlavezetési és megtakarítási. Hirdetménye DUNA TAKARÉK BANK Zrt. Lakossági forint nem forgalmazható számlavezetési és megtakarítási Hirdetménye Hatályos: 2016. június 22-től TARTALOMJEGYZÉK NEM FORGALMAZOTT LAKOSSÁGI TERMÉKEK... 3 SZÁMLACSOMAGOK...

Részletesebben

HIRDETMÉNY. Bankszámla devizaneme Bankszámla kondíciói

HIRDETMÉNY. Bankszámla devizaneme Bankszámla kondíciói HIRDETMÉNY hatályos 2012. április 20-tól a hivatalosan közzétett változtatásig AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe (továbbiakban: Bank) bankszámla kondíciói Bankszámla devizaneme Bankszámla kondíciói

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Az OTP BANK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, FÉSZEKRAKÓ ÉS KÖZALKALMAZOTTI SZEMÉLYI KÖLCSÖN

H I R D E T M É N Y. Az OTP BANK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, FÉSZEKRAKÓ ÉS KÖZALKALMAZOTTI SZEMÉLYI KÖLCSÖN H I R D E T M É N Y Az OTP BANK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, FÉSZEKRAKÓ ÉS KÖZALKALMAZOTTI SZEMÉLYI KÖLCSÖN FELFÜGGESZTETT TERMÉKÉNEK Feltételeiről Közzététel: 2009. október 1. Hatályos 2009. október 1-től. (Jelen

Részletesebben

BANKKÁRTYA K O N D Í C I Ó S L I S T A Magánszemélyek részére

BANKKÁRTYA K O N D Í C I Ó S L I S T A Magánszemélyek részére CIB Inspire Electron 1, 1 2,3 Classic 4 Gold CIB Gold CIB Internet 3 032 Ft 1 162 Ft FİKÁRTYA ÉVES DÍJA 7 CIB XL Átutalási Magánszámlához és CIB Alapszámlához CIB VISA Inspire vagy Electron fıkártya éves

Részletesebben

Személyi jellegű hitelek

Személyi jellegű hitelek BOROTAI TAKARÉKSZÖVETKEZET LAKOSSÁGI HITEL-TERMÉKISMERTETŐ TARTALOM Személyi jellegű hitelek HATÁLYOS 2016.04.15-től visszavonásig Személyi jellegű hitelek A személyi kölcsönt mindennapi használati tárgyakra,

Részletesebben

HIRDETMÉNY. hatályos 2012. április 2-től a hivatalosan közzétett változtatásig MBI bankszámla kondíciói (Ft-ban)

HIRDETMÉNY. hatályos 2012. április 2-től a hivatalosan közzétett változtatásig MBI bankszámla kondíciói (Ft-ban) HIRDETMÉNY hatályos 2012. április 2-től a hivatalosan közzétett változtatásig MBI bankszámla kondíciói (Ft-ban) Bankszámla devizaneme MBI bankszámla kondíciói Kamat/Hozam Magánszámla: Éves kamat 1-500.000,-

Részletesebben

HIRDETMÉNY. Bankszámla devizaneme Bankszámla kondíciói

HIRDETMÉNY. Bankszámla devizaneme Bankszámla kondíciói HIRDETMÉNY hatályos 2012. március 1-től a hivatalosan közzétett változtatásig AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe (továbbiakban: Bank) bankszámla kondíciói Bankszámla devizaneme Bankszámla kondíciói

Részletesebben

HIRDETMÉNY. hatályos 2010. július 15-tıl a hivatalosan közzétett változtatásig MBI bankszámla kondíciói (Ft-ban)

HIRDETMÉNY. hatályos 2010. július 15-tıl a hivatalosan közzétett változtatásig MBI bankszámla kondíciói (Ft-ban) HIRDETMÉNY hatályos 2010. július 15-tıl a hivatalosan közzétett változtatásig MBI bankszámla kondíciói (Ft-ban) Bankszámla devizaneme MBI bankszámla kondíciói Kamat/Hozam Magánszámla: Éves kamat 1-500.000,-

Részletesebben

HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK

HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:

Részletesebben

LXXXVIII - KONDÍCIÓS LISTA MKB All Inclusive Szolgáltatáscsomag kondíciói. Érvényes: 2015. július 3-ától

LXXXVIII - KONDÍCIÓS LISTA MKB All Inclusive Szolgáltatáscsomag kondíciói. Érvényes: 2015. július 3-ától A Bank 2015. február 4-étől az MKB All Inclusive Szolgáltatáscsomag értékesítését felfüggeszti LXXXVIII - KONDÍCIÓS LISTA MKB All Inclusive Szolgáltatáscsomag kondíciói Érvényes: 2015. július 3-ától 1.

Részletesebben

HIRDETMÉNY. Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói

HIRDETMÉNY. Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói HIRDETMÉNY DEVSZLA-2/2016/H Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói Érvényes: 2016.07.05. I. Általános feltételek A Takarékszövetkezet

Részletesebben

Borotai Takarékszövetkezet Lakossági forint hitelkamatok és díjtételek 2016.04.15-től

Borotai Takarékszövetkezet Lakossági forint hitelkamatok és díjtételek 2016.04.15-től 1. LAKOSSÁGI SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ HITELEK A. Személyi jellegű hitelek Hitelbírálati díj Takarék személyi kölcsön Folyósítási jutalék. Kölcsönfedezeti biztosítás Kedvezményes számlavezetési díj: Akciós

Részletesebben

Hatályos 2016. szeptember 23-ától a hivatalosan közzétett változtatásig. Kondíció típusa IPOSZ lakossági számla Diákszámla Manószámla

Hatályos 2016. szeptember 23-ától a hivatalosan közzétett változtatásig. Kondíció típusa IPOSZ lakossági számla Diákszámla Manószámla Copyright AXA 2016 v/20160425 NEM ÉRTÉKESÍTETT LAKOSSÁGI BANKSZÁMLA HIRDETMÉNY az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe (székhely: 1138 Budapest, Váci út 135-139. D-C ép., Cg. szám: 01-17-000554,

Részletesebben

HIRDETMÉNY a GRÁNIT Welcome bankszámlacsomagról a kapcsolódó bankkártyáról

HIRDETMÉNY a GRÁNIT Welcome bankszámlacsomagról a kapcsolódó bankkártyáról Látra szóló egyenlegre fizetett kamat Folyószámla éves látra szóló kamata 0,00% Folyószámla látra szóló EBKM 0,00% Kamat jóváírása negyedévente a folyószámlán Kamatozás típusa változó Kamatszámítás napi

Részletesebben

HIRDETMÉNY. Hatálybalépés: 2013. január 1.

HIRDETMÉNY. Hatálybalépés: 2013. január 1. HIRDETMÉNY Az ERSTE BANK HUNGARY ZRT. hivatalos tájékoztatója a jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok személygépjármű, kishaszongépjármű és motorkerékpár finanszírozása

Részletesebben

Citibank Europe plc Magyarországi Fióktelepe

Citibank Europe plc Magyarországi Fióktelepe Citibank Europe plc Magyarországi Fióktelepe A, valamint a Felhasználású és Hitelkiváltó Jelzálogkölcsönökre vonatkozó Kamat- és Díjfeltételek A Bank 2013. november 01-től nem fogad be új lakossági jelzálogkölcsönt.

Részletesebben

Hirdetmény az OTP Bank személyi kölcsön, Fészekrakó és Közalkalmazotti személyi kölcsön felfüggesztett termékének

Hirdetmény az OTP Bank személyi kölcsön, Fészekrakó és Közalkalmazotti személyi kölcsön felfüggesztett termékének Hirdetmény az OTP Bank személyi, Fészekrakó és Közalkalmazotti személyi felfüggesztett termékének Feltételeiről Közzététel: 2016. június 30. Hatályos 2016. július 1. (Jelen Hirdetmény hatálybalépésével

Részletesebben

A MONOR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET

A MONOR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET A MONOR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET LAKOSSÁGI ÉS VÁLLALKOZÓI HITEL ÉS KÖLCSÖNTERMÉKEK HIRDETMÉNYE Érvényes: a 2011. december 31-ig értékesített Hitel-, és Kölcsöntermékekre Már nem értékesíthetı, 2011.

Részletesebben

HIRDETMÉNY PASSZÍV ÜZLETÁG KONDÍCIÓI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE

HIRDETMÉNY PASSZÍV ÜZLETÁG KONDÍCIÓI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE HIRDETMÉNY PASSZÍV ÜZLETÁG KONDÍCIÓI VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE Pénzforgalmi forint számlák díj- és jutaléktételei, valamint vállalkozói forint betétek és egyéb szolgáltatások kondíciói A Hirdetmény hatályos:

Részletesebben

CIB BANK ZRT. KONDÍCIÓS LISTA DEVIZABELFÖLDI TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOK

CIB BANK ZRT. KONDÍCIÓS LISTA DEVIZABELFÖLDI TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOK CIB BANK ZRT. KONDÍCIÓS LISTA DEVIZABELFÖLDI TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOK (GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK, ALAPÍTVÁNYOK, EGYESÜLETEK, KAMARÁK, KÖZHASZNÚ TÁRSASÁGOK, EGYHÁZAK, LAKÁSSZÖVETKEZETEK, TÁRSASHÁZAK ÉS TÁRSAS VÁLLALKOZÁSKÉNT

Részletesebben

1. CIB EGYÉNI VÁLLALKOZÓI STANDARD PÉNZFORGALMI BANKSZÁMLA

1. CIB EGYÉNI VÁLLALKOZÓI STANDARD PÉNZFORGALMI BANKSZÁMLA 1. CIB EGYÉNI VÁLLALKOZÓI STANDARD PÉNZFORGALMI BANKSZÁMLA 1. 2. 3. 4. 5. 6. FORINTSZÁMLÁK vállalkozói számla letéti őrzési számla kamat sávos kamatozású a Kamattájékoztató szerint Kamattájékoztató szerint

Részletesebben

JELZÁLOGLEVÉL KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK

JELZÁLOGLEVÉL KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK Lakossági Hitelek kondíciói Érvényes: Hatályos: 2016. június 01 -tól/től visszavonásig JELZÁLOGLEVÉL KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK Magánszemélyek részére Jelzáloglevél kamattámogatás

Részletesebben

HIRDETMÉNY ERSTE Lakástakarék Zrt. által nyújtott akciók Érvényes: 2016.01.11-től

HIRDETMÉNY ERSTE Lakástakarék Zrt. által nyújtott akciók Érvényes: 2016.01.11-től 2015.07.01-től a Klasszik Hitel és Prémium Hitel módozatokhoz kapcsolódó kedvezmények a módozatok kivezetése miatt nem vehetőek igénybe. Természetes személyek szerződéskötéséhez kapcsolódó kedvezmény 1.

Részletesebben

HIRDETMÉNY AZ OTP BANK ÉS OTP JELZÁLOGBANK ÁLTAL NYÚJTOTT OTP LAKÁSHITEL, OTP DEVIZA LAKÁSHITEL FELFÜGGESZTETT TERMÉKEINEK

HIRDETMÉNY AZ OTP BANK ÉS OTP JELZÁLOGBANK ÁLTAL NYÚJTOTT OTP LAKÁSHITEL, OTP DEVIZA LAKÁSHITEL FELFÜGGESZTETT TERMÉKEINEK HIRDETMÉNY AZ OTP BANK ÉS OTP JELZÁLOGBANK ÁLTAL NYÚJTOTT OTP LAKÁSHITEL, OTP DEVIZA LAKÁSHITEL FELFÜGGESZTETT TERMÉKEINEK KAMAT, DÍJ, JUTALÉK ÉS KÖLTSÉG TÉTELEI Érvényes: 2010. június 1-től A változások

Részletesebben

ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény

ERSTE BANK HUNGARY ZRT. Lakossági Hitel Hirdetmény CSOPORTOS SZÁMLAVEZETÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ KEDVEZMÉNYES HITELEK (ÉRVÉNYES 2016.07.01-TŐL) A kedvezményes kondíciók igénybevételére jogosult minden olyan gazdasági társaság - valamint annak a közvetlen és közvetett

Részletesebben

H I R D E T M É N Y (Forintban végzett műveletek)

H I R D E T M É N Y (Forintban végzett műveletek) -------------------------------------------------------------------- Dél-Zalai Egyesült Takarékszövetkezet H I R D E T M É N Y (Forintban végzett műveletek) PASSZÍV ÜZLETÁG KONDÍCIÓI Lakosság és vállalkozók

Részletesebben

K O N D Í C I Ó S L I S T A Magánszemélyek Continental bankszámláira vonatkozóan

K O N D Í C I Ó S L I S T A Magánszemélyek Continental bankszámláira vonatkozóan Látraszóló kamat Kényszerhitel kamata Kamat jóváírása forintszámlán Kényszerhitel kamat terhelése FORINT SZÁMLA 1 Számlanyitási minimum összeg Havi számlavezetési díj Számlazárási díj Fıkártyával történı

Részletesebben

HIRDETMÉNY TERMÉSZETES SZEMÉLYEK ÉS VÁLLALATI ÜGYFELEK RÉSZÉRE

HIRDETMÉNY TERMÉSZETES SZEMÉLYEK ÉS VÁLLALATI ÜGYFELEK RÉSZÉRE GYULAI TAKARÉKSZÖVETKEZET 5711. Gyula, Széchenyi u. 53. HIRDETMÉNY TERMÉSZETES SZEMÉLYEK ÉS VÁLLALATI ÜGYFELEK RÉSZÉRE (FORINT MŰVELETEK) Cg.04-02-000217 2013.02.20-tól érvényes Számlavezetési, betéti

Részletesebben

H I R D E T M É N Y (Forintban végzett műveletek)

H I R D E T M É N Y (Forintban végzett műveletek) -------------------------------------------------------------------- Dél-Zalai Egyesült Takarékszövetkezet H I R D E T M É N Y (Forintban végzett műveletek) PASSZÍV ÜZLETÁG KONDÍCIÓI Lakosság és vállalkozók

Részletesebben

K O N D Í C I Ó S L I S T A Magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan Nem értékesített termékekrıl

K O N D Í C I Ó S L I S T A Magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan Nem értékesített termékekrıl FORINT SZÁMLÁK CIB XL Átutalási CIB Continental Bankszámla Magánszámla Éves kamat 0,1% Éves kamat 0,10 % Látraszóló kamat EBKM 0,10 EBKM 0,10% Kényszerhitel kamata 27,99 % 27,99 % Kamat jóváírása forintszámlán

Részletesebben

3.1. Most Személyi kölcsön (a termék korábbi neve: Személyi kölcsön) (Érvényes: 2016. AUGUSZTUS 01-től)

3.1. Most Személyi kölcsön (a termék korábbi neve: Személyi kölcsön) (Érvényes: 2016. AUGUSZTUS 01-től) .1. Most Személyi kölcsön (a termék korábbi neve: Személyi kölcsön) (Érvényes: 2016. AUGUSZTUS 01-től) 2015. május 01. napjától befogadott hitelkérelmek Megnevezés EBH munkabérszámlás 1 / EBH munkabérszámlára

Részletesebben

OTPdirekt szolgáltatások Kondíciós Lista Lakossági ügyfelek részére Hatálybalépés: 2009. november 2.

OTPdirekt szolgáltatások Kondíciós Lista Lakossági ügyfelek részére Hatálybalépés: 2009. november 2. I. OTPdirekt díjak 1. Havidíj 1) Az OTP Bank Nyrt. az OTPdirekt szolgáltatások igénybevételéért OTPdirekt szerződésenként havidíjat számít fel. A havidíj a Szerződő Fél által igénybe vett szolgáltatások

Részletesebben

Kondíciós lista Magánszemélyek részére

Kondíciós lista Magánszemélyek részére Kondíciós lista Magánszemélyek részére Fizetési számla követelés vagy állampapír fedezete mellett nyújtott, fizetési számlához kapcsolódó hitelkeretre vonatkozóan 1. A hitelkeret feltételei:, visszavonásig

Részletesebben

2016.12.31-ig. 2016.12.31-ig. 2016.12.31-ig

2016.12.31-ig. 2016.12.31-ig. 2016.12.31-ig Hirdetmény Üzleti Kompakt vállalkozói forint ok kondíciói A FÓKUSZ TAKARÉKSZÖVETKEZET SWIFT KÓDJA: TAKBHUHB. A hirdetmény módosításának oka: az internetbankból indított bankon belüli forint átutalásokra

Részletesebben

NEM TÁMOGATOTT BIRTOKFEJLESZTÉSI CÉLÚ HITELEK KAMATA, DÍJ ÉS KÖLTSÉGTÉTELEI

NEM TÁMOGATOTT BIRTOKFEJLESZTÉSI CÉLÚ HITELEK KAMATA, DÍJ ÉS KÖLTSÉGTÉTELEI Érvényes: 2015. augusztus 01-étől Megjelenés: 2015. július 31-én. A változások a szövegben dőlten szedve olvashatók! HIRDETMÉNY Az OTP Jelzálogbank Zrt. által Birtokfejlesztési céllal nyújtott, államilag

Részletesebben

HIRDETMÉNY. Számlavezetési díj, a számlatulajdonos kérésére nyitott forint és deviza

HIRDETMÉNY. Számlavezetési díj, a számlatulajdonos kérésére nyitott forint és deviza HIRDETMÉNY a Magyar Nemzeti Bank által vezetett bankszámlákhoz kapcsolódó, a készpénzben végzett műveleteken kívüli fizetési megbízásokra vonatkozó díjakról, különdíjakról, jutalékokról, postai és egyéb

Részletesebben

(a futamidő első 24 hónapjában) előtörlesztett összeg 4,0 %-a, min. HUF 50.000. (a futamidő 24. hónapját követően)

(a futamidő első 24 hónapjában) előtörlesztett összeg 4,0 %-a, min. HUF 50.000. (a futamidő 24. hónapját követően) HIRDETMÉNY Gépre, berendezésre, járműre, úszólétesítményre (motoros és vitorlás hajóra) vonatkozó zártvégű pénzügyi lízing, nyílt végű pénzügyi lízing és operatív lízing ügyletek és kölcsön ügyletek Előtörlesztési

Részletesebben

- 1 - 4028 Debrecen, Simonyi út 20. Cégjegyzékszám:09-02-000354 Adószám:11154433-2-09 H I R D E T M É N Y

- 1 - 4028 Debrecen, Simonyi út 20. Cégjegyzékszám:09-02-000354 Adószám:11154433-2-09 H I R D E T M É N Y - 1-4028 Debrecen, Simonyi út 20. Cégjegyzékszám:09-02-000354 Adószám:11154433-2-09 H I R D E T M É N Y a pénzforgalmi számlatulajdonosok részére 2013. szeptember 16-tól fizetett kamatok, illetve a felszámított

Részletesebben

HUNGÁRIA TAKARÉK Takarékszövetkezet www.hungariatakarek.hu

HUNGÁRIA TAKARÉK Takarékszövetkezet www.hungariatakarek.hu HUNGÁRIA TAKARÉK Takarékszövetkezet www.hungariatakarek.hu Egységes Fizetési Számlatermékek Hirdetménye Lakossági ügyfelek részére Hatályos: Közzététel napja: 2015. október 20. napjától 2015. október 19.

Részletesebben

HIRDETMÉNY a lakossági bankszámlákról és kapcsolódó szolgáltatásokról

HIRDETMÉNY a lakossági bankszámlákról és kapcsolódó szolgáltatásokról HIRDETMÉNY a lakossági bankszámlákról és kapcsolódó szolgáltatásokról Tartalomjegyzék: 1. HIRDETMÉNY a lakossági forint bankszámlákról és a kapcsolódó 2. HIRDETMÉNY a lakossági deviza II. bankszámlákról

Részletesebben

6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK

6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek

Részletesebben

Kondíciós lista Magánszemélyek részére

Kondíciós lista Magánszemélyek részére Kondíciós lista Magánszemélyek részére Fizetési számla követelés vagy állampapír fedezete mellett nyújtott kölcsönre vonatkozóan, visszavonásig 1. A kölcsön feltételei: 1. Fizetési 1 és óvadéki vagy értékpapír

Részletesebben