Az ELTE Tanárképző Központjának partnerintézményei
|
|
- Klaudia Ida Kisné
- 4 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az összefüggő egyéni iskolai gyakorlat helyszínéül a következő partnerintézmények közül választhatnak a hallgatók. Ha a jelentkezéskor a Neptun-kérvényben ebből a listából neveznek meg előnyben részesített iskolákat, akkor kérjük, hogy ne keressék meg az iskolákat, ne adjanak be befogadó nyilatkozatot, mert a Tanárképző Központ feladata egyeztetni az iskolákkal a szakmai és a pénzügyi feltételekről. Ha a hallgatók a listában nem szereplő intézményben szeretnék végezni a gyakorlatukat, akkor jelentkezéskor a Neptun-kérvényben szükséges megnevezni a választott iskolát és a Neptun-kérvényben szükséges csatolni az iskola vezetése által kitöltött befogadó nyilatkozatot. Az intézménnyel és a mentorokkal kapcsolatos szakmai feltételek teljesülését a Tanárképző Központ ellenőrzi. Ha egy iskola szeretne bekerülni az ELTE partneriskolai hálózatába, a választható iskolák listájába, akkor kérjük, hogy az iskola vezetője írjon a gyakorlat@tkk.elte.hu címre. A szaktárgyi tanítási gyakorlat helyszínei az ELTE gyakorlóiskolái. Ha a gyakorlóiskolákban nincs elegendő hely egy adott szakon, akkor a Tanárképző Központ osztja be a hallgatókat a megfelelő budapesti intézménybe. Itt nincs választási lehetőségük a hallgatóknak. Budapesti partneriskolák Kerület Intézmény neve Intézmény címe I. Budapest I. Kerületi Batthyány Lajos Általános Iskola 1015 Budapest, Batthyány utca 8. I. Budapest I. Kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium 1012 Budapest, Attila út I. Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium 1016 Budapest, Mészáros utca 5 7. I. Budapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium 1015 Budapest, Toldy Ferenc utca 9. I. Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium 1015 Budapest, Szabó Ilonka utca 2 4. I. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Technikum 1011 Budapest, Ponty utca 3. I. Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium általános iskola: 1016 Budapest, Gellérthegy utca 7. gimnázium: 1013 Budapest, Krisztina tér 4. II. Addetur Baptista Gimnázium 1022 Budapest, Marczibányi tér 3. II. Áldás Utcai Általános Iskola 1025 Budapest, Áldás utca 1. 1
2 II. Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium 1022 Budapest, Lorántffy Zsuzsanna utca 3. II. Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 1024 Budapest, Keleti Károly utca 37. II. Budapest II. Kerületi Móricz Zsigmond Gimnázium 1025 Budapest, Törökvész út II. Budapest II. Kerületi Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium 1026 Budapest, Pasaréti út Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskola és Technikum II Budapest, Lajos utca 1 5. II. Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz út II. Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium 1028 Budapest, Szabadság u. 23. Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú II. Művészeti Iskola 1022 Budapest, Marczibányi tér 1. II. Szabó Magda Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola 1026 Budapest, Gábor Áron u. 47. III. Alternatív Közgazdasági Gimnázium 1035 Budapest, Raktár u. 1. III. Aquincum Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 1031 Budapest, Arató Emil tér 1. III. Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium 1039 Budapest, Csobánka tér 7. III. Budapest III. Kerületi Kőrösi Csoma Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium 1033 Budapest, Szentendrei út 83. III. Budapest III. Kerületi Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű 1037 Budapest, Gyógyszergyár utca Általános Iskola III. Kerék Általános Iskola és Gimnázium 1035 Budapest, Kerék u III. Medgyessy Ferenc Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola 1039 Budapest, Medgyessy Ferenc utca 2-4. III. Óbudai Árpád Gimnázium 1034 Budapest, Nagyszombat utca 19. III. Óbudai Gimnázium 1033 Budapest, Szentlélek tér 10. IV. Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium 1043 Budapest, Nyár u. 4. IV. Budapesti Műszaki Szakképző Központ Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki 1041 Budapest, Görgey Artúr u. 26. Technikum IV. Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Általános Iskola 1047 Budapest, Langlet Waldemár u. 3. 2
3 IV. Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium 1048 Budapest, Bőrfestő utca 5 9. IV. Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium 1041 Budapest, Erzsébet u. 69. IV. Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium 1043 Budapest, Tanoda tér 1. V. Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium 1053 Budapest, Reáltanoda utca 7. V. Budapest V. Kerületi Szent István Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű 1054 Budapest, Szemere u. 3. Általános Iskola V. Budapest V. Kerületi Váci Utcai Ének-zenei Általános Iskola 1056 Budapest, Váci utca 43. V. Budapesti Innovatív Technikum, Gimnázium és Szakképző Iskola 1051 Budapest, Sas u. 25. V. Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti 1056 Budapest, Irányi u. 3. Szakgimnázium V. Deák Téri Evangélikus Gimnázium 1052 Budapest, Sütő u. 1. V. Piarista Gimnázium 1052 Budapest, Piarista u 1. V. Veres Pálné Gimnázium 1053 Budapest, Veres Pálné utca 38. V. Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gimnázium 1055 Budapest, Markó u VI. Budapest VI. Kerületi Bajza Utcai Általános Iskola 1062 Budapest, Bajza utca VI. Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium 1063 Budapest, Munkácsy Mihály utca 26. VI. Budapest VI. Kerületi Szinyei Merse Pál Gimnázium 1063 Budapest, Szinyei Merse u. 7. VI. Semmelweis Egyetem Raoul Wallenberg Többcélú Szakképző Intézménye 1068 Budapest, Rippl-Rónai u VII. Budapest VII. Kerületi Madách Imre Gimnázium 1073 Budapest, Barcsay utca 5. VII. Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium 1071 Budapest, Városligeti fasor VII. Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és 1074 Budapest, Rózsák tere 6-7. Kollégium VII. VIK Vendéglátó, Turisztikai, Szépészeti és Üzleti Baptista Középiskola 1078 Budapest, Hernád utca 3. VIII. Budapest VIII. Kerületi Deák Diák Általános Iskola 1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 4. 3
4 VIII. Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium 1085 Budapest, Horánszky utca 11. VIII. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Széchenyi István Kereskedelmi 1088 Budapest, Vas utca Technikum VIII. Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 1082 Budapest, Horváth Mihály tér 8. VIII. Lakatos Menyhért Általános Iskola és Gimnázium 1086 Budapest, Bauer Sándor u VIII. Semmelweis Egyetem Bókay János Többcélú Szakképző Intézménye 1086 Budapest, Csobánc u. 1. IX. Bakáts Téri Ének-zenei Általános Iskola 1092 Budapest, Bakáts tér 12. IX. Budapest IX. Kerületi Leövey Klára Gimnázium 1096 Budapest, Vendel utca 1. IX. Budapest IX. Kerületi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium 1093 Budapest, Lónyay utca 4/c-8. általános iskola: 1098 Budapest, Lobogó u. 1. IX. Budapest IX. Kerületi Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium gimnázium: 1098 Budapest, Toronyház u. 21. IX. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Szent István Technikum és Kollégium 1095 Budapest, Mester utca IX. Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Szily Kálmán Technikum és Kollégium 1097 Budapest, Timót utca 3. IX. Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Puskás Tivadar Távközlési és 1097 Budapest, Gyáli út 22. Informatikai Technikum IX. Ferencvárosi Sport Általános Iskola és Gimnázium 1096 Budapest, Telepy utca 17. IX. Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium 1093 Budapest, Török Pál utca 1. IX. Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnázium 1096 Budapest, Vendel u. 3. IX. Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium 1092 Budapest, Kinizsi utca 1 7. IX. Patrona Hungariae Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola 1092 Budapest, Knézich utca
5 Budapest X. Kerületi Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola és X. Alapfokú Művészeti Iskola 1107 Budapest, Száva u. 1. X. Budapest X. Kerületi Zrínyi Miklós Gimnázium 1108 Budapest, Mádi utca 173. X. Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Pataky István Híradásipari és 1101 Budapest, Salgótarjáni u. 53/b Informatikai Technikum X. Kőbányai Kada Mihály Általános Iskola 1103 Budapest, Kada utca X. Kőbányai Szent László Általános Iskola 1102 Budapest, Szent László tér 1. X. Kőbányai Szent László Gimnázium 1102 Budapest, Kőrösi Csoma Sándor út X. Kőbányai Szervátiusz Jenő Általános Iskola 1101 Budapest, Kőbányai út 38. XI. Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium 1115 Budapest, Bartók Béla út 141. XI. Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium Montessori Tagiskolája 1119 Budapest, Keveháza u. 2. XI. BME által alapított Két Tanítási Nyelvű Gimnázium 1111 Budapest, Egry József u. 3. XI. Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium 1114 Budapest, Villányi út 27. XI. Domokos Pál Péter Általános Iskola 1119 Budapest, út 50. XI. Gazdagrét-Törökugrató Általános Iskola 1118 Budapest, Törökugrató u. 15. XI. Kürt Alapítványi Gimnázium 1117 Budapest, Bogdánfy utca 5/b. XI. Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 1117 Budapest, Baranyai u. 16. XI. Szent II. János Pál Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium 1116 Budapest, Mezőkövesd út 10. XI. Újbudai Ádám Jenő Általános Iskola 1118 Budapest, Köbölkút utca 27. XI. Újbudai József Attila Gimnázium 1117 Budapest, Váli utca 1. XI. Újbudai Széchenyi István Gimnázium 1111 Budapest, Egry József u. 3. XI. Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola 1119 Budapest, Bikszádi u XII. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Budai Gimnázium és Technikum 1126 Budapest, Márvány utca 32. XII. Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium 1124 Budapest, Meredek utca 1. 5
6 XII. Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium 1124 Budapest, Mártonhegyi út 34. XII. Testnevelési Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 1125 Budapest, Diana u XII. Városmajori Gimnázium 1122 Budapest, Városmajor utca 71. XII. Városmajori Kós Károly Általános Iskola 1122 Budapest, Városmajor utca 59. XIII. Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium 1139 Budapest, Röppentyű utca 62. XIII. Budapest XIII. Kerületi Berzsenyi Dániel Gimnázium 1133 Budapest, Kárpát utca XIII. Budapest XIII. Kerületi Csata Utcai Általános Iskola 1135 Budapest, Csata u. 20. XIII. Budapest XIII. Kerületi Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskola 1134 Budapest, Dózsa György út 136. XIII. Németh László Gimnázium 1131 Budapest, Nővér utca XIII. Orchidea Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola és 1139 Budapest, Hajdú u Gimnázium XIII. Szlovák Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 1139 Budapest, Lomb utca 1-7. XIV. Budapest XIV. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola 1144 Budapest, Újváros park 2. XIV. Budapest XIV. Kerületi Széchenyi István Általános Iskola 1147 Budapest, Telepes u. 32. XIV. Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 15. XIV. Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 37. XIV. XIV. XIV. XIV. Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Neumann János Informatikai 1144 Budapest, Kerepesi út 124. Technikum Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum 1146 Budapest, Thököly út Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Wesselényi Miklós Műszaki 1149 Budapest, Várna u. 23. Technikum Budapesti Zsidó Hitközség Scheiber Sándor Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium 1145 Budapest, Laky Adolf utca
7 XIV. Csanádi Árpád Sportiskola, Általános Iskola és Gimnázium 1143 Budapest, Őrnagy u. 5. XIV. Európa 2000 Gimnázium 1143 Budapest, Gizella út XIV. Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 1144 Budapest, Kántorné sétány 1-5. XIV. Sylvester János Református Gimnázium és Technikum 1149 Budapest, Pillangó park 3 5. XIV. Zuglói Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 1145 Budapest, Újvidék tér 3. XV. Budapest XV. Kerületi Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti 1151 Budapest, Fő út 70. Szakgimnázium XV. Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium 1158 Budapest, Neptun u. 57. XV. Rákospalotai Meixner Általános Iskola és Alapfokú Művésztei Iskola 1155 Budapest, Tóth István u XVI. Budapest X. Kerületi Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola és 1165 Budapest, Újszász u. 45/b Alapfokú Művészeti Iskola Újszász utcai Intézmény XVI. Budapest XVI. Kerületi Batthyány Ilona Általános Iskola 1164 Budapest, Georgina utca 23. XVI. Budapest XVI. Kerületi Lemhényi Dezső Általános Iskola 1163 Budapest, Hősök fasora 30. XVI. Budapest XVI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola 1162 Budapest, Ida utca XVI. Budapest XVI. Kerületi Szerb Antal Gimnázium 1164 Budapest, Batthyány Ilona utca 12. XVI. Corvin Mátyás Gimnázium 1165 Budapest, Mátyás király tér 4. XVI. Sashalmi Tanoda Általános Iskola 1163 Budapest, Metró utca 3 7. XVII. Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium 1174 Budapest, Széchenyi u XVII. Budapest XVII. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium 1173 Budapest, Akácvirág utca 49. XVII. Pál Apostol Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium 1173 Budapest, Pesti út 84. Újlak Utcai Általános, Német Nemzetiségi és Magyar-Angol Két Tanítási XVII. Nyelvű Iskola 1173 Budapest, Újlak utca 110. XVIII. Budapest XVIII. Kerületi Eötvös Loránd Általános Iskola 1184 Budapest, Lakatos út 30. XVIII. Budapest XVIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Ének-zenei Általános Iskola és Gimnázium 1181 Budapest, Vörösmarty Mihály utca 64. 7
8 XVIII. Karinthy Frigyes Gimnázium 1183 Budapest, Thököly u. 7. XVIII. Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola 1184 Budapest, Üllői út XVIII. Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola 1183 Budapest, Gyöngyvirág u. 41. XIX. Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Ganz Ábrahám Két Tanítási Nyelvű 1195 Budapest, Üllői út 303. Technikum XIX. Kispesti Deák Ferenc Gimnázium 1192 Budapest, Gutenberg körút 6. XIX. Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium 1191 Budapest, Simonyi Zsigmond utca 33. XIX. Kispesti Kós Károly Általános Iskola 1192 Budapest, Hungária út 28. XX. Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Eötvös Loránd Technikum 1204 Budapest, Török Flóris u. 89. XX. Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Erzsébet Királyné Szépészeti Székhely: 1203 Budapest, Kossuth Lajos utca 35. Technikum Telephely: 1066 Budapest, Weiner Leó utca 6. XX. Budapest XX. Kerületi Gyulai István Általános Iskola 1202 Budapest, Mártírok útja 205. XX. Budapest XX. Kerületi Kossuth Lajos Gimnázium 1204 Budapest, Ady Endre utca 142. XX. Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium 1203 Budapest, Serény utca 1. XXI. Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Weiss Manfréd Technikum, 1211 Budapest, Tanműhely köz 7. Szakképző Iskola és Kollégium XXI. Egressy Béni Református Művészeti Középiskola 1211 Budapest, II. Rákóczi Ferenc utca 121. XXI. Jedlik Ányos Gimnázium 1212 Budapest, Táncsics Mihály utca 92. XXII. Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium 1223 Budapest, Rákóczi út 16. XXIII. Budapest XXIII. Kerületi Páneurópa Általános Iskola 1238 Budapest, Táncsics Mihály u
9 Vidéki partneriskolák Megye Intézmény neve Intézmény címe Baranya Gödrei Körzeti Általános Iskola 7386 Gödre, Árpád u. 13. Baranya Lánycsóki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 7759 Lánycsók, Dózsa u Baranya Liszt Ferenc Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti 7695 Mecseknádasd, Liszt Ferenc u. 75. Iskola Baranya Sombereki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 7728 Somberek, Rákóczi utca 21. Bács-Kiskun Bajai III. Béla Gimnázium 6500 Baja, Szent Imre tér 5. Bács-Kiskun Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola 6090 Kunszentmiklós, Kálvin tér 17. Bács-Kiskun Hartai Ráday Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 6326 Harta, Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 4. Bács-Kiskun Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola 6300 Kalocsa, Jókai Mór u. 1. Bács-Kiskun Károli Gáspár Református Egyetem Petőfi Sándor Református Gyakorló 6000 Kecskemét, Mészöly Gyula tér 1-3. Általános Iskola és Óvoda Bács-Kiskun Kecskeméti Bolyai János Gimnázium 6000 Kecskemét, Irinyi u. 49. Bács-Kiskun Kecskeméti Református Gimnázium 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7. Bács-Kiskun Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és 6200 Kiskőrös, Árpád u. 4. Technikum Bács-Kiskun Kiskunfélegyházi Darvas Általános Iskola 6100 Kiskunfélegyháza, Darvas tér 10. Bács-Kiskun Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnázium és Kollégium 6400 Kiskunhalas, Kossuth Lajos utca 14. Békés Bethlen Gábor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és 5500 Gyomaendrőd, Hősök útja 40. Kollégium Békés Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium 5600 Békéscsaba, Andrássy út 56. Békés Gyulai Implom József Általános Iskola 5700 Gyula, Béke sugárút 49. Békés Nicolae Balcescu Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium 5700 Gyula, Liceum tér 2. 9
10 Békés Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium 5900 Orosháza, Táncsics Mihály u Békés Szlovák Általános Iskola, Óvoda és Kollégium 5540 Szarvas, Szabadság utca 29. Borsod- Abaúj- Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium 3950 Sárospatak, Arany János út 7. Zemplén Borsod- Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium 3529 Miskolc, Fényi Gyula tér Abaúj- Zemplén Borsod- Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium 3530 Miskolc, Nagyváthy János u. 5. Abaúj- Zemplén Borsod- Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium 3580 Tiszaújváros, Munkácsy Mihály u. 13. Abaúj- Zemplén Csongrád- Németh László Gimnázium és Általános Iskola 6800 Hódmezővásárhely, Németh László utca 16. Csanád Fejér Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Technikum gimnázium: 8000 Székesfehérvár, Koppány u. 2/A technikum: 8000 Székesfehérvár, Vértanú u. 22. Fejér Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium 2400 Dunaújváros, Dózsa György út 15/A Fejér Dr. Fejérpataky László Általános Iskola 2454 Iváncsa, Fő utca 61. Fejér Gárdonyi Géza Görögkatolikus Általános Iskola 2400 Dunaújváros, Római körút 51. Fejér Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és 2475 Kápolnásnyék, Gárdonyi utca 29. Alapfokú Művészeti Iskola Fejér Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2422 Mezőfalva, József nádor u. 13. Fejér Pusztavámi Német Nemzetiségi Általános Iskola 8066 Pusztavám, Bajcsy-Zsilinszky u
11 Fejér Sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium 7000 Sárbogárd, József Attila u. 4. Fejér Sárszentmiklósi Általános Iskola 7003 Sárbogárd, Köztársaság út Fejér Székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium 8000 Székesfehérvár, Jókai utca 20. Fejér Székesfehérvári István Király Általános Iskola 8000 Székesfehérvár, Kelemen Béla u. 30/A Fejér Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú 8000 Székesfehérvár, Béke tér 4. Művészeti Iskola Fejér Székesfehérvári Szakképzési Centrum Bugát Pál Technikum 8000 Székesfehérvár, Gyümölcs u. 15. Fejér Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola 8000 Székesfehérvár, Budai út 7. Fejér Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium 8000 Székesfehérvár, Prohászka Ottokár utca 71. Fejér Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium 8000 Székesfehérvár, Fürdősor 5. Audi Hungária Általános Művelődési Központ 9026 Győr, Bácsai út 55. Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Kollégium és Szakképző Iskola 9400, Széchenyi tér 11. Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium 9022 Győr, Széchenyi tér 8-9. Győri Szakképzési Centrum Mosonmagyaróvári Bolyai János Technikum és Általános Iskola 9200 Mosonmagyaróvár, Régi Vámház tér 6. Győri Szakképzési Centrum Hild József Építőipari Technikum 9021 Győr, Szent István út 1. 11
12 Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatika Technikum és Kollégium 9021 Győr, Szent István út 7. Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola 9200 Mosonmagyaróvár, Dr. Gyárfás u. 5. Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 9025 Győr, Péterfy Sándor utca 2. Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda 9200 Mosonmagyaróvár, Fő u. 4. Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda 9022 Győr, Újkapu u Révai Miklós Gimnázium és Kollégium 9021 Győr, Jókai út 21. Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium 9400, Orsolya tér 2-3. Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola 4150 Püspökladány, Gagarin utca 2. Hajdú- Bihar Hajdú- Bihar Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium 4025 Debrecen, Hatvan utca 44. Hajdú- Bihar Hőgyes Endre Gimnázium 4200 Hajdúszoboszló, Rákóczi utca 44. Heves Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 3390 Füzesabony, Szabadság út 33. Heves Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium 3200 Gyöngyös, Kossuth Lajos u
13 Heves Hatvani Bajza József Gimnázium 3000 Hatvan, Balassi Bálint út 17. Heves IQ Pont Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Technikum és Szakképző Iskola 3300 Eger, Mátyás király út 165. Heves Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium 3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc u. 48. Heves Sütő András Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Gárdonyi Géza Tagiskolája Karcagi Szakképzési Centrum Teleki Blanka Gimnázium, Technikum és Kollégium 3385 Tiszanána, Fő út Mezőtúr, Dózsa György u. 19. Lehel Vezér Gimnázium 5100 Jászberény, Szentháromság tér 1. Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium 5100 Jászberény, Sportpálya u. 1. Széchenyi István Gimnázium 5000 Szolnok, Széchenyi István körút 16. Varga Katalin Gimnázium 5000 Szolnok, Szabadság tér 6. Bárdos László Gimnázium 2800 Tatabánya, Gál István ltp Eötvös József Gimnázium és Kollégium 2890 Tata, Tanoda tér 5. Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium 2500 Esztergom, Bánomi út 8. Jász- Nagykun- Szolnok Jász- Nagykun- Szolnok Jász- Nagykun- Szolnok Jász- Nagykun- Szolnok Jász- Nagykun- Szolnok Komárom- Esztergom Komárom- Esztergom Komárom- Esztergom Komárom- Esztergom Komáromi Jókai Mór Gimnázium 2900 Komárom, Táncsics Mihály utca
14 Komárom- Kőkúti Általános Iskola 2890 Tata, Kőkút köz 2. Esztergom Komárom- Esztergom Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskola 2831 Tarján, Rákóczi út 13. Komárom- Tatabányai Árpád Gimnázium 2800 Tatabánya, Fő tér 1. Esztergom Komárom- Tatabányai Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Gazdasági és Humán 2800 Tatabánya, Cseri u. 35. Esztergom Technikum Komárom- Tatabányai Szakképzési Centrum Bánki Donát - Péch Antal Technikum 2800 Tatabánya, Réti u Esztergom Nógrád Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium 2660 Balassagyarmat, Deák Ferenc u. 17. Nógrád Ecsegi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 3053 Ecseg, Hősök tere 2. Nógrád Héhalmi Benedek Elek Általános Iskola 3041 Héhalom, Hősök tere 2. Nógrád Magyar Szentek Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola 3060 Pásztó, Deák Ferenc út 17. Nógrád Mikszáth Kálmán Gimnázium és Kollégium 3060 Pásztó, Rákóczi út 1. Nógrád Páter Bárkányi János Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium 3170 Szécsény, Magyar út Nógrád Tari Kodály Zoltán Általános Iskola 3073 Tar, Liget út 3. Nógrád Tereskei Általános Iskola 2652 Tereske, Kossuth Lajos út 84. Pest AM KASZK Táncsics Mihály Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola 2600 Vác, Telep u. 2. és Kollégium Pest Arany János Általános Iskola és Gimnázium 2440 Százhalombatta, Szent István tér 1. Pest Arany János Református Gimnázium, Technikum és Kollégium 2750 Nagykőrös, Hősök tere 6. Pest Bagi Arany János Általános Iskola 2191 Bag, Szent András u. 41. Pest Baktay Ervin Gimnázium 2330 Dunaharaszti, Baktay Ervin tér 3. Pest Budakeszi Széchenyi István Általános Iskola 2092 Budakeszi, Knáb János u
15 Pest Budaörsi 1. Számú Általános Iskola 2040 Budaörs, Hársfa u. 29. Pest Budaörsi Herman Ottó Általános Iskola 2040 Budaörs, Ifjúság utca 6. Pest Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum 2040 Budaörs, Szabadság út 162. Pest Csemői Ladányi Mihály Általános Iskola 2713 Csemő, Szent István út Pest Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskola 2051 Biatorbágy, Szentháromság tér 6. Pest Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium 2370 Dabas, Szent István tér 2. Pest Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola 2760 Nagykáta, Dózsa György út 26/A Pest Dányi Széchenyi István Általános Iskola 2118 Dány, Szent Imre tér 1. Pest Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola 2330 Dunaharaszti, Földvári utca 15. Pest Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium 2120 Dunakeszi, Bazsanth Vince u. 10. Pest Eötvös József Gimnázium és Kollégium 2890 Tata, Tanoda tér 5. Pest Érdi Kőrösi Csoma Általános Iskola 2030 Érd, Bajcsy Zsilinszky út Pest Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium 2440 Százhalombatta, Iskola utca 3. Pest Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium 2030 Érd, Széchenyi tér 1. Pest Friedrich Schiller Gimnázium és Kollégium 2085 Pilisvörösvár, Szabadság utca 21. Pest Gábor Dénes Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum 2117 Isaszeg, Gábor Dénes köz 1. Pest Gödöllői Református Líceum Gimnázium 2100 Gödöllő, Szabadság tér 9. Pest Gödöllői Török Ignác Gimnázium 2100 Gödöllő, Petőfi Sándor utca Pest Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskola 2220 Vecsés, Fő út 92. Pest Hunyadi Mátyás Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 2314 Halásztelek, Somogyi Béla utca Pest Huszka Hermina Általános Iskola 2377 Örkény, Bartók Béla u. 53. Pest Ikladi Tasnádi Lajos Német Nemzetiségi Általános Iskola 2181 Iklad, Iskola tér
16 Pest Ikladi Tasnádi Lajos Német Nemzetiségi Általános Iskola Koren István 2182 Domony, Fő út Tagiskolája Pest József Attila Gimnázium és Közgazdasági Technikum 2200 Monor, Ady E. u Pest Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Gimnázium 2030 Érd, Alsó utca 21. Pest Nyársapáti Mátyás Király Általános Iskola 2712 Nyársapát, József Attila út 6. Pest Pándi Általános Iskola 2214 Pánd, Fő út 17. Pest Péceli Integrált Oktatási Központ Általános Iskola és Gimnázium 2119 Pécel, Kossuth tér 7. Pest Piarista Gimnázium és Kollégium 2600 Vác, Konstantin tér 6. Pest Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Általános Iskola 2085 Pilisvörösvár, Vásár tér 1. Pest Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 2100 Gödöllő, Takács Menyhért út 2. Pest Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium 2092 Budakeszi, Széchenyi u Pest Somogyi Imre Általános Iskola 2740 Abony, Szelei út 1. Pest Szent Benedek Középiskola és Alapfokú Művészeti Iskola Budaörsi 2040 Budaörs, Esze Tamás u. 3. Tagintézménye Pest Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium 2000 Szentendre, Kálvária út 14. Pest Szentendrei Református Gimnázium 2000 Szentendre, Áprily Lajos tér 3-5. Pest Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda 2100 Gödöllő, Szabadság tér 19. Pest Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium 2310 Szigetszentmiklós, Csokonai u. 6. Pest Taksony Vezér Német Nemzetiségi Általános Iskola 2335 Taksony, Iskola utca 3. Pest Tápióbicskei Földváry Károly Általános Iskola 2764 Tápióbicske, Rákóczi út 82. Pest Tatárszentgyörgy II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 2375 Tatárszentgyörgy, Kossuth Lajos utca 10. Pest Tinnyei Kossuth Lajos Általános Iskola 2086 Tinnye, Szabadság tér 3. Pest Váci Madách Imre Gimnázium 2600 Vác, Dr. Brusznyai Árpád u
17 Pest Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium 2600 Vác, Németh László u Pest Váci Szakképzési Centrum Király Endre Technikum és Szakképző Iskola 2600 Vác, Naszály út 8. Pest Váci Szakképzési Centrum Petőfi Sándor Műszaki Technikum, Gimnázium 2170 Aszód, Hatvani út 3. és Kollégium Pest Valkói Móra Ferenc Általános Iskola 2114 Valkó, Szabadság út Somogy Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium Általános Iskola és 8840 Csurgó, Széchenyi tér 9. Kollégium Somogy Kaposvári Szakképzési Centrum Nagyatádi Ady Endre Technikum és 7500 Nagyatád, Dózsa György u. 13. Gimnázium Somogy Siófoki Szakképzési Centrum Mathiász János Technikum és Gimnázium 8630 Balatonboglár, Szabadság u. 41. Szabolcs- Szatmár- Bereg Szabolcs- Szatmár- Bereg Báthory István Katolikus Óvoda, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium 4300 Nyírbátor, Ifjúság útja 2. Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium 4400 Nyíregyháza, Széchenyi utca 6. Tolna Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium 7150 Bonyhád, Kossuth Lajos u. 4. Tolna Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium 7200 Dombóvár, Bajcsy-Zsilinszky u. 2. Tolna Dombóvári József Attila Általános Iskola 7200 Dombóvár, Fő u. 36. Tolna Energetikai Technikum és Kollégium 7030 Paks, Dózsa György út 95. Tolna Szekszárdi Garay János Gimnázium 7100 Szekszárd, Szent István tér 7-9. Vas Jáki Nagy Márton Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola 9798 Ják, Szabdnép u. 29. Vas Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium 9730 Kőszeg, Hunyadi János u. 10. Vas Kőszegi Béri Balog Ádám Általános Iskola 9730 Kőszeg, Deák Ferenc u. 1. Vas Nagy Lajos Gimnázium 9700 Szombathely, Dózsa György u
18 Vas Szombathelyi Reguly Antal Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola 9700 Szombathely, Rákóczi Ferenc u. 79. Veszprém Batsányi János Gimnázium és Kollégium 8300 Tapolca, Liszt Ferenc u Veszprém Hriszto Botev Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola 8200 Veszprém, Botev utca 2. Veszprém Nivegy-völgyi Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Alapfokú 8272 Balatoncsicsó, Fő út 1/a Művészeti Iskola Veszprém Thuri György Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8100 Várpalota, Szent Imre u. 9. Veszprém Türr István Gimnázium és Kollégium 8500 Pápa, Fő u. 10. Veszprém Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Technikum 8200 Veszprém, Iskola u. 4. Veszprém Vetési Albert Gimnázium 8200 Veszprém, Kemecse u. 1. Veszprém Zirci III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú 8420 Zirc, Köztársaság u. 9. Művészeti Iskola Zala Batthyány Lajos Gimnázium 8800 Nagykanizsa, Rozgonyi utca 23. Zala Vajda János Gimnázium 8360 Keszthely, Fő tér 9. Zala Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium 8900 Zalaegerszeg, Rákóczi utca Zala Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium 8900 Zalaegerszeg, Rákóczi utca
Budapesti partneriskolák
Budapesti partneriskolák Kerület Intézmény neve Intézmény címe I. Budapest I. Kerületi Batthyány Lajos Általános Iskola 1015 Budapest, Batthyány utca 8. I. Budapest I. Kerületi Kosztolányi Dezső Gimnázium
2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA
017/018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA Helyszín: Budapest, Ikarus BSE Atlétikai Centrum Időpont: 017. október 15. A Versenybíróság elnöke: Szöllösné Patinszki Andrea
2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS
ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ Budapest - Ikarus BSE Atlétikai Centrum, 2017. október 15. Magasugrás fiú 11:00 Szolnoki Széchenyi István Gimnázium 1.7750
Strandröplabda Diákolimpia 2016/2017. NEVEZÉSEK
Strandröplabda Diákolimpia 0/0. NEVEZÉSEK Nyílt fiú páros kategória IV. korcsoport 0 Eszterházy Károly Egyetem Gyarkoló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet Bartók Béla Téri
Strandröplabda Diákolimpia Kispest NEVEZÉSEK
ÖSSZESÍTÉS nyilt fiú - IV nyilt fiú - V nyilt fiú - VI Strandröplabda Diákolimpia 0. Kispest NEVEZÉSEK nyilt lány IV nyilt lány V nyilt lány VI amatőr fiú IV amatőr fiú V amatőr fiú VI amatőr lány IV amatőr
Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek
2740 Abony, Kossuth tér 4. 8400 Ajka, Szabadság tér 14. 2170 Aszód, Kossuth Lajos u. 15. 6500 Baja, Csermák Mihály tér 4. 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 34-36. 8230 Balatonfüred, Jókai M. út 17. 4060
MOB Sportiskolai Program évi forrás
MOB Sportiskolai Program 2015. évi forrás sorszám támogatott szervezet támogatás célja támogatás összege (Ft) megvalósulás helye KLIK fenntartású intézmények támogatásai: 1. Sugovica Sportiskolai Általános
PEST MEGYEI GIMNÁZIUMOK ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁK
S. sz. Iskola neve Irsz. Helység Út/utca, hsz. Telefon E-mail 1. Kinizsi Pál Gimnázium és 2740 Abony Kossuth tér 18. 53/360-071 kinizsi@kinizsi-abony.hu 2. Az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi 2170 Aszód
VI. korcsoport Leány: 2016. január 16. (szombat), 9.00 óra
VI. KORCSOPORT LEÁNY 1 Bács-Kiskun Kecskeméti Református Gimnázium Kecskemét 2 Bács-Kiskun Kecskeméti SZC Lestár Péter Szakközépiskolája és Szakiskolája Kecskemét 3 Budapest Kölcsey Ferenc Gimnázium Budapest
A 9. évfolyamra történő beiskolázás központi írásbeli felvételi vizsgáit szervező intézmények listája
A 9. évfolyamra történő beiskolázás központi írásbeli felvételi vizsgáit szervező intézmények listája Megye az intézmény székhelyének címe szerint OM azonosító Intézmény neve Intézmény cím irányítószám
Gyógytestnevelés egyéni összefüggő iskolai tanítási gyakorlat helyszínei 2018/19 első félévben
Gyógytestnevelés egyéni összefüggő iskolai tanítási gyakorlat helyszínei 2018/19 első félévben sorszám Iskola neve Iskola címe Áldás Utcai Általános Iskola 1025 Budapest, Áldás utca 1. 1. Árád Fejedelem
HIRDETMÉNY A BUDAPEST BANK ZRT. FIÓKHÁLÓZATÁRÓL ÉS AZ ÁLTALUK VÉGZETT TEVÉKENYSÉGEKRŐL (HATÁLYOS JÚLIUS 02-TŐL)
HIRDETMÉNY A BUDAPEST BANK ZRT. FIÓKHÁLÓZATÁRÓL ÉS AZ ÁLTALUK VÉGZETT TEVÉKENYSÉGEKRŐL (HATÁLYOS 2018. JÚLIUS 02-TŐL) A Budapest Bank Zrt. Fiókhálózata: Fiók: lakossági, kisvállalkozási és vállalati termékértékesítés
Budapest Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum 1074
A vizsgát hirdető intézményre vonatkozó adatok Megye az intézmény székhelyének címe szerint OM azonosító Intézmény neve Intézmény cím irányítószám Budapest 035218 Budapest I. Kerületi Petőfi Sándor 1013
A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt ezen a helyszínen író diákok iskolája A diákok évfolyama/létszáma
Megye neve A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt ezen a helyszínen író diákok iskolája A diákok évfolyama/létszáma Országos Lotz János szövegértési és helyesírási verseny megyei fordulójának helyszínei
2018/2019. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS
2018/2019. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS I. Korcsoport Leány 1 Borsod-AZ Szent Imre Római Katolikus Általános és Óvoda Miskolc 2 Pest Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Érd 3 Budapest Budapest XIII.
2014/15. tanév Eredményességi Pontverseny Középiskolás rangsor
Helyezés Iskola Város Megye Pontszám Bónusz Összesen 1 Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium Vác Pest 248 60 308 2 Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium Szombathely Vas 182 40 222
A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt ezen a helyszínen író diákok iskolája A diákok évfolyama/létszáma
Országos Lotz János szövegértési és helyesírási verseny megyei fordulójának helyszínei A verseny időpontja: 2018. január 25. (csütörtök) 14.00-15.30 óra Megye neve A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt
Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO
Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO 1 Tesco Veszprém Ajka 8400 Ajka, Fő út 66. 2 Tesco Bács-Kiskun Baja 6500 Baja, Gránátos u. 11. 3 Tesco Nógrád Balassagyarmat 2660 Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán u.
Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08.
Részarányos normál támogatás (5 Részarányos kiemelt támogatás (5 Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. 31-ig 5 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 25 000 Ft Sorszám INTÉZMÉNY ÚJ NEVE
VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája
VEKOP-1.2.3-16 kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája Közép-Magyarország Budapest 1015 Budapest Hattyú utca
3.sz. melléklet: Kárbejelentő helyek megye irsz varos cim telefon fax mail kedd nyit szerda nyit szombat nyit Bács-Kiskun 6400 Kiskunhalas Kígyó u 3. +36 77 429-567 +36 1 361-0091 kiskunhalas@groupama.hu
Statisztikák a 2014-es HÓDításról
Statisztikák a 2014-es HÓDításról Iskolák (abc sorrendben) Résztvevők száma Átlagpont Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola 90 85,58 benjamin 40 99,08 junior 14 63,14 kadét 36 79,31 Apáczai Csere János
I-III. összesen. III. kategória. Fizetendı (Ft) II. kategória. Csapat. Ssz. Iskola neve Irsz. Település Cím I. kategória
Ssz. Iskola neve Irsz. Település Cím I. 01. Általános Iskola 9672 Gérce Kossuth Lajos u. 221. 1 0 0 0 1 1500 02. Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium 5600 Békéscsaba Andrássy út 56. 0 5 2 1 7 10500 03.
0151-es kód (fodrász) ideiglenes felvételi jegyzéke
0151-es kód (fodrász) ideiglenes felvételi jegyzéke Sorszám Jelszó TASZ Általános iskola Összes pontszám 1 71768014594 Szent János Katolikus Általános Iskola 69 2 71652328331 Üllői Árpád Fejedelem Általános
E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.
Tisztelt Látogató! E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (wwwantszhu), valamint
6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2.
Megye CIB bankfiók neve Nyitvatartás Cím Kutya behozható Megjegyzés/ kiegészítés Budapest Allee Fiók H: 10.00-18.00 K: 10.00-18.00 Sz: 10.00-18.00 Cs: 10.00-18.00 P: 10.00-18.00 Allee Bevásárlóközpont
Továbbtanulási statisztikák
Továbbtanulási statisztikák 2008-2017. megnevezés % % % % % % % % Gimnázium 30 39 29 39 38 34 29 38 34 Szakközépiskola 58 51 49 54 38 42 48 35 47 Szakiskola 12 10 22 7 23 25 23 28 19 Átalakultak a 2016/17-es
Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N
Fejér 2457 Adony 6.sz. főút 47.130488 18.865122 Veszprém 8400 Ajka Fõ út 47.112216 17.555332 Pest 2170 Aszód Pesti út 3. 47.649330 19.470080 Bács-Kiskun 6430 Bácsalmás Backnang u. 7. 46.124010 19.344340
D jelű pályázat nyertesei
1. 37/1358/2012 Pesti Barnabás Élelmiszeripari és 2. 37/1359/2012 Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, EGYMI, Diákotthona és Gyermekotthona 200 000 Ft 3. 37/1361/2012 Kozma Lajos
INSTITUTOS DE ENSEÑANZA SECUNDARIA EN BUDAPEST QUE OFERTAN EL ESPAÑOL COMO LENGUA EXTRANJERA
INSTITUTOS DE ENSEÑANZA SECUNDARIA EN BUDAPEST QUE OFERTAN EL ESPAÑOL COMO LENGUA EXTRANJERA Álmos vezér Gimnázium és Általános Iskola Alternatív Közgazdasági Gimnázium Altisz Alapítványi Gimnázium Szakközépiskola
Továbbtanulási statisztikák
Továbbtanulási statisztikák 2008-2016 megnevezés 2007/2008. 2008/2009. 2009/2010 2010/2011. Átlag % % % % % % % % Gimnázium 30 39 29 39 38 34 29 38 34 Szakközépiskola 58 51 49 54 38 42 48 35 47 Szakiskola
ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT
ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT Nyugdíj iránti igényt az alábbi járási hivatalnál illetve ha a jogszerző már nyugellátásban részesült a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál kell előterjeszteni. Nemzetközi nyugdíjügyekben
Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út
Hirdetmény egyedi pénztári órák meghirdetésére Kedves Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy jelen Hirdetményben meghatározott bankfiókjainkban pénztári órákat hirdetünk meg. Az egyedi pénztári órákon
Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út
Hirdetmény egyedi pénztári órák meghirdetésére Kedves Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy jelen Hirdetményben meghatározott bankfiókjainkban pénztári órákat hirdetünk meg. Az egyedi pénztári órákon
A vizsgát szervező intézményre vonatkozó adatok. Budapest 35218 PETŐFI SÁNDOR GIMNÁZIUM 1013 Budapest Attila út 43. 1/3757736
Megye az intézmény székhelyének címe szerint OM azonosító A vizsgát szervező intézményre vonatkozó adatok Intézmény neve Intézmén y cím Intézmény irányítósz cím város ám Intézmény cím utca/hsz. Az intézmény
Földhivatalok megyénként - Földhivatal lista
Földhivatalok megyénként - Földhivatal lista Hitel Vadász - Online Hitel - Hitel keresõ Földhivatalok megyénként Bács-Kiskun Megyei földhivatalok listája Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Földhivatala
Bács-Kiskun Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda Bács-Kiskun Kecskeméti Református Gimnázium 6000
Az intézményre vonatkozó adatok Megye az intézmény székhelyének címe szerint OM azonosító Intézmény neve Intézmény cím irányítószám Bács-Kiskun 027938 Bajai III. Béla 6500 Bács-Kiskun 027942 Kalocsai Szent
0152-es kód (kozmetikus) ideiglenes felvételi jegyzéke Sorszám Jelszó TASZ Általános iskola Összes pontszám
0152-es kód (kozmetikus) ideiglenes felvételi jegyzéke Sorszám Jelszó TASZ Általános iskola Összes pontszám 1 72156642585 Gloriett Sportiskolai Általános Iskola 65 2 72167903106 Szigetújfalui Móra Ferenc
2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS
ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS Budapest - Ikarus BSE Atlétikai Centrum 2017. október 14. Magasugrás fiú 11:00 Kazincbarcikai
Intézmény cím város irányítószám. Budapest, Pf.:110) Külkereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola
Régió az intézmény székhelyéne k címe szerint Budapest 035357 Budapesti Egyetemi Katolikus 1015 Budapest Szabó Ilonka u. 2-4. 1/2148063 és Kollégium Budapest 035307 Kodály Zoltán Magyar 1015 Budapest Toldy
; ; ; ; ;
Akkreditált pedagógus továbbképzés értékelése 2014. január - június A pedagógus továbbképzés neve i testnevelés az egészségfejlesztésben: módszertani megújulás és egységes fizikai fittségmérés (NETFIT)
2060 Bicske Szent István u. 42. 2660 Balassagyarmat, Május. György utca 17. 1115 Budapest, Thallóczy Lajos utca 1. 1. utca 2.
Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola 2060 Bicske Szent István u. 42. www.csokonaialtisk.hu; titkarsag@csokonaialtisk.hu Kiss Árpád Általános Iskola Dózsa György Tagiskola Újlaki Általános Iskola Nemes
Megyei és körzeti földhivatalok
Megyei és körzeti földhivatalok Bács-Kiskun Megyei Bácsalmási Körzeti Bajai Körzeti Kalocsai Körzeti Kecskeméti Körzeti Kiskőrösi Körzeti Kiskunfélegyházi Körzeti Kiskunhalasi Körzeti Kunszentmiklósi Körzeti
FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA
FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA Abaújszántó posta zárva zárva zárva 14:00-18:00 08:00-12:00 zárva 08:00-12:00 14:00-18:00 zárva zárva Ajka 1 posta zárva 14:00-18:00 zárva zárva 12:00-16:00
A közép-magyarországi MENTORÁLÓ INTÉZMÉNYI címet elnyert nevelési-oktatási és pedagógiai-szakmai szolgáltatást nyújtó intézmények
Köznevelés az iskolában projekt TÁMOP-3.1.4.B-13/1-2013-0001 A közép-magyarországi MENTORÁLÓ INTÉZMÉNYI címet elnyert nevelési-oktatási és pedagógiai-szakmai szolgáltatást nyújtó intézmények Intézmény
A vizsgát szervező intézményre vonatkozó adatok
Megye az intézmény székhelyének címe szerint OM azonosít ó A vizsgát szervező intézményre vonatkozó adatok Intézmény neve Intézmény cím irányítószám Intézmény cím város Intézmény cím utca/hsz. Budapest
2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS
ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS Budapest - Ikarus BSE Atlétikai Centrum 2017. október 14. Magasugrás fiú 11:00 Kazincbarcika,
2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április
SORSOLÁS Budapest, 2016. március 09. (szerda), 11:00 óra A csoport A csoport A/1 Szekszárd, Garay A/1 Orosháza, Táncsics A/2 Baja, Szent László A/2 Gyula, Erkel A/3 Pannonhalma, Bencés A/3 Ajka, Bródy
2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. 1 ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. (kedd),
2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25.
2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Nyilvános sorsolás 2015. március 25. 1 V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS 2015. március 25. (szerda) 10.15 óra RÉSZTVEVŐK - LEÁNYOK Ssz.
Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu]
Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső - 150 magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu] Az utcakereső szolgáltatás segítségével könnyen megtalálhatja a keresett címet! Csak
MOL POSTAPONTOK LISTÁJA április 10-TŐL
Sorszám Város Irányítószám 1 Ajka 8400 Fõ út /Aranyvölgyi utca/ 2 Baja 6500 Szegedi út 3 Balassagyarmat 2660 Kõvári út 4 Budaörs 2040 METRO 5 Budapest 1151 Bogáncs u. (XV.) 6 Budapest 1117 Irinyi u.45.
A felvételt nyert tanulók oktatási azonosítója Jeligéje
A felvételt nyert tanulók oktatási azonosítója Jeligéje A beküldő általános iskola neve 72158134093 Budapest XXI. Kerületi Karácsony Sándor Általános Iskola 72171009410 Szent Imre Katolikus Általános Iskola
Szóbeli felvételi vizsga: február 22-én (hétfő)
Sorszám: Azonosító száma Ált.Iskola neve Ált. Iskola címe Szóbeli felvételi vizsga: 2016. február 22-én (hétfő) 8 óra 15 perc 1. 71618711867 Kosztolányi Dezső Gimnázium 1012 Budapest, Attila u. 135. 2.
Hetedhét Határ Legjobb Kis Matematikusa 2010. május 22. döntő A DÖNTŐBE AZ ALÁBBI 116 ÁLTALÁNOS ISKOLA 259 TANULÓJA KERÜLT:
Hetedhét Határ Legjobb Kis Matematikusa 2010. május 22. döntő A DÖNTŐBE AZ ALÁBBI 116 ÁLTALÁNOS ISKOLA 259 TANULÓJA KERÜLT: Baja Balassagyarmat Balkány Berettyóújfalu Budaörs ÚÁMK Felsővárosi Tagintézménye
Kezdő időpont 10:00 10:00 13:00. Dr. Veress E. u. 6. Szivárvány Gyermekház. 48-as tér 1. Közösségek Háza. Szabadság u. 4-6. Mohácsi ÖK Irodaháza
2005.10.03 2005.10.05 2005.10.10 2005.10.14 Pályaorientációs és Nyílt 2005.10.17 2005.10.19 Napok Képzési, 2005.09.27 szolgáltatás és állásbörze melyik úton? 2005.10.14 2005.10.15 Komló 13:00 Pécs Pécs
Diákolimpia - Országos döntő
Fiú III. korcsoport Kategória: F3 1 Kistelek, Kisteleki Ált. Isk. 166 4 2 Kecskemét, Széchenyivárosi Óvoda és Ált. Isk. 172 5 3 Paks, II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. 214 5 4 Gárdony, Gárdonyi Ált. Isk. és
Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út
Hirdetmény egyedi pénztári órák meghirdetésére Kedves Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy jelen Hirdetményben meghatározott bankfiókjainkban pénztári órákat hirdetünk meg. Az egyedi pénztári órákon
Fiók neve Nyitvatartási rend Cím Telefon
Ajkai Fiók 8400 Ajka, Szabadság tér 4/a. 88/510-030 Allee Skála Fiók H: 10.00-20.00 K: 10.00-20.00 Sze:10.00-20.00 Cs: 10.00-20.00 P: 10.00-20.00 Szo:10.00-14.00 Allee Bevásárlóközpont 1117 Budapest, Október
ÜGYFÉLSZOLGÁLATI PONTOK AKADÁLYMENTESSÉGI SZOLGÁLTATÁSI TÉRKÉPE
ÜGYFÉLSZOLGÁLATI PONTOK AKADÁLYMENTESSÉGI SZOLGÁLTATÁSI TÉRKÉPE Ügyfélszolgálatok elérhetősége 6200. Kiskőrös Petőfi tér 3. +36 78 514-010 Az épület oldalánál a Pozsonyi utcában 6500. Baja Munkácsy u 3.
ÜGYFÉLSZOLGÁLATI PONTOK AKADÁLYMENTESSÉGI SZOLGÁLTATÁSI TÉRKÉPE
ÜGYFÉLSZOLGÁLATI PONTOK AKADÁLYMENTESSÉGI SZOLGÁLTATÁSI TÉRKÉPE 6200. Kiskőrös Petőfi tér 3. +36 78 514-010 Az épület oldalánál a Pozsonyi utcában 6500. Baja Munkácsy u 3. +36 79 325-254 Bács-Kiskun 6400.
Budapesten a nyolcadikosok központi felvételit itt írhatnak. Jelentkezési határidő: 2011. december 12.
Budapesten a nyolcadikosok központi felvételit itt írhatnak. Jelentkezési határidő: 2011. december 12. OM azonosító Intézmény neve Intézmény cím irányítószám Intézmény cím utca/hsz. 035424 Hunfalvy János
Váli utcai ügyfélszolgálati iroda Cím: 1117, Budapest Váli u. 5. fszt. (Allee Bevásárlóközpont északi oldalánál)
Váli utcai ügyfélszolgálati iroda Cím: 1117, Budapest Váli u. 5. fszt. (Allee Bevásárlóközpont északi oldalánál) Nyitvatartás: H-Cs 8:00-18:00 P 8:00-17:00 Telefon: 1 466-4633 Fax: 1 385-3837 Vályog úti
Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete
Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete Cím: 7621 Pécs, Ferencesek utcája 7. Tel: 06-72-210-903, 06-72-210-903 E-mail: bmorvkam@bok.axelero.net Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi
A járások legfontosabb adatai, 2010
A járások legfontosabb adatai, 2010 ok településeken élők, % Baranya megye Bólyi járás Bóly 16 12 129 0,3 47,8 10,6 80,1 Komlói járás Komló 20 36 463 9,4 25,9 12,6 79,8 Mohácsi járás Mohács 26 36 212 7,0
Ezek az ország legjobb általános iskolái: itt a friss lista
Méltán lehetünk büszkék! Köszönjük mindenkinek a munkát! http://eduline.hu/kozoktatas/2018//9/kiemelkedo_teljesitmenyu_altalanos_iskolak_ptu2jg Ezek az ország legjobb általános iskolái: itt a friss lista
ÜGYFÉLSZOLGÁLATI PONTOK AKADÁLYMENTESSÉGI SZOLGÁLTATÁSI TÉRKÉPE
ÜGYFÉLSZOLGÁLATI PONTOK AKADÁLYMENTESSÉGI SZOLGÁLTATÁSI TÉRKÉPE 6200. Kiskőrös Petőfi tér 3. +36 78 514-010 Az épület oldalánál a Pozsonyi utcában 6500. Baja Munkácsy u 3. +36 79 325-254 Bács-Kiskun 6400.
2009. május 3-tól az Alapkezelő (www.bpalap.hu) és a Vezető Forgalmazó (www.budapestbank.hu)
Nyilvános ajánlattétel A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének 2009. április 30-án kelt E-III/110.762/2009. számú határozata alapján a Budapest Alapkezelő Zrt. (1138 Budapest, Váci út 188.), mint
Hirdetmény. A befektetési jegyek forgalmazásának szabályait az Alap Tájékoztatója és Kezelési Szabályzata tartalmazza.
Hirdetmény A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének 2012.augusztus 29-én kelt H-KE-III- 352/2012. (Budapest Horizont 2. Tőkevédett Alap) számú határozata alapján a Budapest Alapkezelő Zrt. (1138 Budapest,
Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200
Sürgősségi fogamzásgátlási ambulanciák Bács-Kiskun megye: Bajai Városi Kórház Cím: 6500 Baja, Rókus u. 10. Tel.: (79) 422-233, (79) 422-328, (79) 423-373, (79) 425-575, (79) 428-452 Bács-Kiskun Megyei
5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK
5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye Iskola Település Pécsi SZC Zsolnay Vilmos Szakgimnáziuma és 1. Baranya Pécs Szakközépiskolája 2. Bács-Kiskun Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza 3.
2 / :17
2 / 16 2017.03.10. 0:17 ***A 4 évfolyamos gimnáziumok adatai még feltöltés alatt!! *** Iskola ker. OM az. tanulmányi terület évf. Kód Szóbeli ponthatár/pontok Felvételi ponthatár/pontok KIFIR adatok 2017
ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola december 23.
ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola 2013. december 23. 1 2013/2014. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Komárom Városi Sportcsarnok,
A Programozd a jövőd! pályázatán nyertes iskolai csapatok
A Programozd a jövőd! pályázatán nyertes iskolai csapatok 2019. május 1. Báthory Anna Református Szabolcs-Szatmár-Bereg Refibot 2. BMSzC Pataky István Szakgimnáziuma Pataky LEGO Team 3. IX. Kerületi Szent-
Hírhatár online MÉDIAAJÁNLAT 2015
MÉDIAAJÁNLAT 2015 OLDALINK: Online (központi oldal) Bács-Kiskun megye Bajai Kalocsai Kecskeméti Kiskunfélegyházi Kiskunhalasi Baranya megye Baranya Megyei Mohácsi Pécsi Szigetvári Borsod-Abaúj-Zemplén
MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye
MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,
TEHETSÉGGONDOZÁS. Térképek. Európai Szociális Alap
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TEHETSÉGGONDOZÁS Térképek Európai Szociális Alap Arany János Tehetséggondozó
Április 7.-től kapható: 1011 Budapest, Batthyány tér 5-6. 1025 Budapest, Törökvész út 87-91. Rózsadomb Center
Április 7.-től kapható: 1011 Budapest, Batthyány tér 5-6. 1025 Budapest, Törökvész út 87-91. Rózsadomb Center 1026 Budapest, Gábor Áron u. 74-78/a, Rózsakert 1027 Budapest, Margit krt. 50-52. 1039 Budapest,
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/a 896-21-74 237-48-80 E-mail isz.aso@bfkh.hu 13.00 18.00 13.00 16.00 8.30 13.00 8.30 12.30 BARANYA MEGYEI
HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban)
-ök napi készenléti szolgálati létszáma 5%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontás) Létszám Módosított javaslat OSZ jav. tartalék % nettó OSZ jav. Tartalék % Mohács 5 5, 5,, - -,,, 5,, -, 5,, 5, 5,
Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N
Fejér 2457 Adony 6.sz. főút 47.130488 18.865122 Igen Veszprém 8400 Ajka Fõ út 47.112216 17.555332 Igen Pest 2170 Aszód Pesti út 3. 47.649330 19.470080 Igen Bács-Kiskun 6430 Bácsalmás Backnang u. 7. 46.124010
Lánc Áruházszám áruház neve város TESCO Abony Hipermarket Abony TESCO Ajka Hipermarket Ajka TESCO Baja Hipermarket Baja TESCO 41019
Lánc Áruházszám áruház neve város TESCO 41050 Abony Hipermarket Abony TESCO 41770 Ajka Hipermarket Ajka TESCO 41650 Baja Hipermarket Baja TESCO 41019 Balassagyarmat Hipermarket Balassagyarmat TESCO 41021
Területi Szervezet. Illetékességi területe:
1.számú melléklet Neve: Területi szervezetek Illetékességi területe: Fogorvosok e Budapesti Magyarország Budapest Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Csongrád Megyei
Akkreditált pedagógus továbbképzés értékelése augusztus - december
Akkreditált pedagógus továbbképzés értékelése 2016. augusztus - december Az alsó tagozatos Grassroots labdarúgás módszertani és A továbbképzés akkreditációs száma: 23/135/2015 gyakorlati alapjai alkalmazása
Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június
Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2014/2015. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III.
A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt ezen a helyszínen író diákok iskolája A diákok évfolyama/létszáma
Megye neve A i verseny helyszíne A i versenyt ezen a helyszínen író diákok iskolája A diákok évfolyama/létszáma Bács- Kiskun Bács- Kiskun Bács Kiskun Bács- Kiskun Országos Lotz János szövegértési és helyesírási
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca páros oldal, páratlan oldal 1-87-ig Balassa János utca Balogh
Fiókirodák címe, nyitva tartása
Fiókirodák címe, nyitva tartása S.sz. Település Posta Posta címe nyitva tartás 1. Ajka Ajka 1 posta 8400 Ajka Szabadság tér 7. Kedd 14:00-18:00 Péntek 12:00-16:00 2. Bácsalmás Bácsalmás posta 6430 Bácsalmás
Patika neve Település Irányítószám Cím
Patika neve Település Irányítószám Cím Patika Plus Ajka 8401 Fő út 66. Patika Plus Albertirsa 2730 Vasút u. 4. / 11. Manna Patika Baja 6500 Czirfusz Ferenc utca 31. Patika Plus Balassagyarmat 2660 Mikszáth
Budapest XVIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium :10
Iskola Iskola neve Jelszó Okt. azon dátum első szóbeli időpontja (ha több tantárgyból jelentkezett, annak a szóbelije még aznap, későbbi időpontban lesz) 35160 Budapest XX. Kerületi Gyulai István Általános
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1
Barka Ferenc Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-048-001-2, Cím: Ady E. Ált. Isk. Ady E. u. 20., OEVK: 07 Arany János utca teljes közterület 27 Csontos József utca 000001 000061 páratlan házszámok
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca Arany János utca Balassa János utca Balogh Ádám utca Barackos
MVMSZ tagok nyilvántartása 2013
MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 Jogelőd neve Szervezet neve, székhelye Képviselő Csatlakozás időpontja 1. Bács-Kiskun megye Bács-Kiskun Megyei ok Katona József 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. Türr István
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL Köznevelési intézmény: Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Felvételi körzet: Ady Endre utca páros oldal, páratlan
Komlói. Baranya Mohácsi. Baranya Pécsi. Baranya Pécsváradi. Baranya Sásdi. Baranya Sellyei. Baranya Siklósi. Baranya Szentlőrinci. Baranya Szigetvári
Komlói Mohácsi Pécsi Pécsváradi Sásdi Sellyei Siklósi Szentlőrinci Szigetvári i pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja Címe: 7626 Pécs, Egyetem utca 2. csabai i Gyulai Mezőkovácsházai
Pest megye. Név cím telefonszám Budapet
Név cím telefonszám Budapet 1047 Budapest Váci u. 61-63. 1/272-1150 1103 Budapest Gyömrői u. 1-5. 1/357-6660 1083 Budapest Práter u. 44-48. 1/299-0377 1164 Budapest Vidám vásár u. 36. 1/402-3990 Fogarasi-Buda
SULIMIX 2008. december 10 11. Millenáris. Intézmények elhelyezése a kiállításon
SULIMIX 2008. december 10 11. Millenáris Intézmények elhelyezése a kiállításon 78 4 10 55 45 34 71 29 59 52 25 80 22 70 46 23 30 37 50 77 47 2 16, 17, 18 61 Alternatív Közgazdasági Gimnázium Arany János
2014/2015. tanév Út az érettségihez alprogram Intézményi továbbfutói lista. Kifizetendő Pályázat. Intézmény Intézmény neve.
i továbbfutói lista neve város 1 UE-T-5142 "Kis Tigris" Gimnázium, és 200475 Komló Dél-Dunántúl 35 11 6 420 000 Ft 2 UE-T-5105 Abigél Két Tanítási Nyelvű Általános, Alapfokú Művészeti, Szakképző, Gimnázium,
7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu
A állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei Békés Megyei Békés Megyei Borsod-Abaúj-Zemplén
Intézmény Ir.sz. Település Utca Tel.szám Óvodák
Óvodák Lámpás Református Óvodája 2314 Halásztelek Iskola u. 2. 24 452 997 Budapest Fasori Református Egyházközség Csipkebokor Óvodája 1071 Budapest Városligeti fasor 29. 1 322 1933 Budapest-Budafoki Református