A SZÉCHENYIVÁROSI SZENTCSALÁD PLÉBÁNIA TÖRTÉNETE I. félév
|
|
- Mátyás Gál
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A SZÉCHENYIVÁROSI SZENTCSALÁD PLÉBÁNIA TÖRTÉNETE I. félév Január 16-án egész napos egyházmegyei szentségimádási napra került sor a templomunkban. Az éjszakai virrasztásra óránként 2-2 hívőnk jelentkezett. A reggeli szentmise után és este 5 órától fél órás közös szentségimádásra került sor. Január 15-én 17 órai kezdettel az általános iskolás gyerekeknek kézműves foglalkozást és játékot szerveztünk a plébániánkon. Február 2-án - Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén - mindkét szentmisén gyertyaszentelésre került sor és aki kérte, az Balázs áldásban is részesülhetett. Február 9-én - a vasárnapi szentmiséken - Sándor atya és Attila atya a betegek kenetét szolgáltatta ki a templomunkban. Február 15-én 18 órától családos batyus farsangi bált rendeztünk a Nagyteremben. A belépés feltétele - immár hagyományosan - a magunkkal hozott egy tányér sütemény vagy finom szendvics, üdítő és családonként egy-egy tombola tárgy volt. Jelmezversenyt is rendeztünk: gyermek, felnőtt és családos kategóriákban. Minden korosztály nagy számban képviseltette magát a nagyon vidám, játékos és igen hangulatos rendezvényünkön. Február 16-án - a Házasság Hetéhez kapcsolódva - Sándor és Attila atya megáldotta a házaspárokat a szentmiséken. Minden olyan házaspárt megáldottak, Akik egyházi házasságban élnek. A kápolnánk nagy körablakai a közeljövőben színes üveget kapnak. Aki szeretne a költségekhez hozzájárulni, az ablakjegyet vásárolhat - adományként - az irodában. Február 20-án a templomunk ajándékba kapott egy elektromos zongorát. Az ajándékozó az angliai St. Mary`s Katolikus Leányiskola (Shaftesbury) alapítványa volt. Az ajándékozás kiváltója/ötlet-
2 adója az iskolájuk kórusának a kecskeméti Aurin Leánykarral - tavaly október végén a Közösségi Házunkban - megtartott nagy sikerű közös koncertje volt. Február 21-én 17 órától az Aurin kórus hangversenyt adott a Nagytermünkben. A kórus köszönet koncertet adott az elektromos zongorát adományozóinknak, egyházi és népszerű dalokat énekelve. Március 1-jén 9 órakor egyházmegyei hitoktatói szentmisére, majd továbbképzésre került sor a templomunkban. Ez egyben a plébániai szentmisénk is volt. Március 7-én du. fél 5-től Ökumenikus Női Világimanapot tartottak a Református kollégium dísztermében. Közösségünk több tagja is aktív szerepet vállalt ezen a szép lelki rendezvényen. Március 8-án - 9 és 11 óra között - az iskolás gyerekeknek kézműves foglalkozást és játékot szerveztünk a plébániánkon. Március 9-én hamvazási szertartásra került sor a Közösségi Házunkban. Március 14-én 17 órai kezdettel elindult a természetes családtervezés (TCST) tanfolyam 1. alkalma a Tanácstermünkben. A tájékoztató előadást Déri Éva TCST tanácsadó, biológus tartotta. A további alkalmak március 28-án, április 25-én, május 16-án és június 6-án lesznek.
3 Március 23-án - mindkét szentmisénken - Sándor és Attila atya megáldotta az édesapákat. Március 26-án 18 órai kezdettel a KÉSZ Kecskeméti Csoportja előadást tartott a templomunkban. Az előadás címe: Remény az egyénnek, Remény a családnak, Remény a társadalomnak volt. Március ig Antióchiás ifjúsági hétvégére került sor a fiataloknak a plébániánkon. Azok a 1525 év közötti korosztályú fiatalok vettek részt a rendezvényen, Akik meg akarták ismerni magukat és az Isten kapcsolatukat. A szálláshely-megoldási felhívásunkra jelentkezett több olyan családunk is, Akik 2-4 fős vidéki csoportokat befogadtak - alvás céljából. Mások segítettek a hétvége zavartalan lebonyolításában és jó páran süteménnyel is hozzájárultak a hétvége sikeréhez. Többen az étkezések körül segédkeztek. Így teljesen zökkenőmentes volt a rendezvény lebonyolítása. Március 30-án Nagy Attila piarista atya lelki délelőttöt tartott a Nagytermünkben. A 9 órás szentmisén Ő prédikált, majd utána tartott egy félórás beszédet, amelyet kiscsoportos beszélgetés követett. Igen sok hívőnk részt vett ezen a szép délelőttön. Március 31-én 17 órai kezdettel a SZÉK és a Szentcsalád Plébánia közös szervezésében Hitélet a családban címmel Húsvétra készülő előadásra és klubfoglalkozásra került sor a Tanácsteremben. Ezzel az ünnepre való családi előkészületet szerettük volna segíteni. A foglalkozás Menyhárt Sándor plébánosunk vezette. Zarándoklatot szerveztek a Szentföldre (Izrael-Jordánia) április 28-május 5-ig. Dr. Bábel Balázs érsek atya plébánosunkat, Sándor atyát kérte föl lelki-vezetőnek a Makrovilág Utazási Iroda szervezésében sorra kerülő nagy útra. Húsvéthoz közeledve újból - immár hagyományosan - tartós élelmiszert gyűjtöttünk a rászorulók részére. Az adományaikat híveink az előcsarnokban lévő dobozokba helyezhették el. Április 12-én délután 3 órától gyermekeink első szentgyónására került sor a templomunkban. A felnőttek is gyónhattak ezúttal, mivel Sándor és Attila atya is gyóntatott egyidejűleg.
4 Április 13-án - Virágvasárnap - 17 órai kezdettel a Miraculum Gyermekkar virágvasárnapi kórushangversenyt adott a Nagyteremben. A 9 órás szentmisén Attila atya barkaszentelést végzett. Mindenki hozott magával barkát és azt a szentmise után megszentelve haza is vihette. Április e között zajlottak a Nagyheti szertartások. A naponként megtartott szertartások legfőbb mozzanatai az alábbi képeken láthatók: Nagycsütörtök Nagypéntek
5 Nagyszombat Április 20-án - Húsvétvasárnap - idén újból sor került a Hajnalhasasztás ökumenikus dicsőítő éneklésre a Vízműdombon. Reggel 6 órakor találkoztak a résztvevők a Nyíri úti bejáratnál és innen indultak föl a dombra, hogy napfelkeltekor együtt énekelhessenek. Ezt követően levonultak a dombról és egy felfrissítő közös reggelin vettek részt a plébániánkon. Április 26-án Május 4-én reggel 7 órai indulással egyházközségi zarándoklatot szerveztünk, a következő útvonalon: Gödöllő (Királyi kastély, Szentháromság templom) Máriabesnyő kegyhely meglátogatása. A részvételi díj Ft volt, ami fedezte az útiköltség, az ebéd és a belépők árát. Máriabesnyőn
6 Május 3-án 10 órától ünnepi szentmisét tartottak a Nagytemplomban. Bíró László püspök atya húsz éves szentelési jubileumát ünnepelte. A szentmisét követően - 12 órakor, a plébániánkon - a vidékről érkező zarándokokkal közös ebédet rendeztünk, majd délután az Egy óra püspök atyával c. program következett. Május 4-én - Anyák napján - mindkét szentmisénken Sándor atya és Attila atya megáldotta az édesanyákat. Május 15-én egyházkerületi papi gyűlést rendeztünk a Közösségi Házban. A május 18-i és május 25-i vasárnapokon - a 9 órás szentmise keretein belül - templomunk hittanosai első szentáldozáshoz járultak.
7 Május 25-én 17 órától Magda Dávid orgonaművész (Svédországból) a Nagytermünk orgonáján nagy sikerű hangversenyt adott. Ezúttal is igen szép számban jelentek meg közösségünk tagjai a kiváló színvonalú koncert meghallgatására. Május 25-én - gyermeknapon - a vasárnapi szentmiséken Sándor atya és Attila atya megáldotta a gyermekeinket. Június 15-én - 9 órai kezdettel - a hittanosaink tanévzáró szentmiséjét tartottuk meg a Közösségi Házunkban. A Magyar Katolikus Karitász felhívására pénzadomány gyűjtést szerveztünk a délvidéki árvízkárosultak megsegítésére. Aki segíteni akart, az - az előtérben - a Szentcsalád kép alatti perselybe tehette be az adományát. Június 17-én 18 órától biblikus grillpartit rendeztünk a plébániánk kertjében. Június 22-én - Úrnapján - a nagytemplomi ünnepi szentmisét követően ismét megrendezték a városi közös ünnepi körmenetet. Ezen a plébániánk hívei is nagy számban részt vettek és a kialakult rend szerint mindannyian a plébániai lobogónk alatt vonultunk. Június ig a kis hittanosok napközis táborát tartottuk meg plébániánkon. A több mint 60 kisgyermek nagyszerűen érezte magát és rengeteg élménnyel lett gazdagabb. Lovas Mária hitoktatónk nagyon vidám és kreatív foglalkozásokat tartott Nekik és Attila atya is rengeteg időt áldozott a lelki gondozásukra. Pénteken este 6 órától egy hangulatos grillparti zárta a tábort, amelyen már a szülők is részt vettek.
MAGYAROK NAGYASSZONYA TEMPLOM
MAGYAROK NAGYASSZONYA TEMPLOM Április 1. Virágvasárnap, az Úr szenvedésének vasárnapja. A délelőtt 10.00 órai szentmisében barkaszentelés. Április 5. Nagycsütörtök Délelőtt 10.00 órakor a Bazilikában olajszentelési
2. Félévi osztályozó értekezlet: 2014. jan. 20. Témája: A tanulók 2013/2014 I. félévi munkájának értékelése.
Petrovay György Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY MUNKATERVE 2013/2014. tanév Nagykörű, 2013. július 15. Elfogadta az intézmény nevelőtestülete
A felsőtagozatos munkaközösség munkaterve a 2011/2012- es tanévre
A felsőtagozatos munkaközösség munkaterve a 2011/2012- es tanévre Mezőzombor, 2011. szeptember 15. Bodnár Bertalanné mkv. Jóváhagyta: 2011. szeptember... Kiss Péterné Ig. 2 A munkaközösség tagjai: A felső
Megújulva megújítani Szeged - Csanádi Egyházmegye Családpasztorációjának bemutatása
Megújulva megújítani Szeged - Csanádi Egyházmegye Családpasztorációjának bemutatása Családpasztorációs Iroda Szeged 1 A Családpasztoráció A családpasztoráció megvalósítói maguk a családok és az egész keresztény
Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú
K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 17-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Város K I V O N A T Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 17-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 152/2015.(XII. 17.) KT. számú HATÁROZAT: Város Képviselő-testülete a évi városi rendezvénynaptárt
A tanév rendje. 2013.szeptember 23.(hétfı) Osztályozó vizsga (magántanuló) 2014.január 14.(kedd) I. félév vége 2014.január 17.
A tanév rendje A szorgalmi idı 2013. szeptember 02-én (Hétfı) az elsı tanítási nappal kezdıdik és 2014. június 13-án (péntek) az utolsó tanítási nappal fejezıdik be. A tanítási napok száma: 180 nap Alakuló
SZOMBATONKÉNT. December 7. KANIZSA GEORGINA ÉS BARÁTAI JAZZTRIÓ December 14. ZIRCI FELLÉPŐK KARÁCSONYI MŰSORAI
A Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB koordinálásával, a helyi egyházak, intézmények, civil közösségek és magánszemélyek már hagyományos összefogásával idén is együtt varázsoljuk
KECSKEMÉTI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA
KECSKEMÉTI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2015/2016 augusztus 29. Szo 30. V Tanévnyitó it. 15.30 31. H szeptember 22 nap 1 1. K Első hétkezdő áhítat 2 2. Sze Szülői értekezlet 1.a,b,c,d, 2.a 3 3. Cs Szülői
Kollégiumi Ütemterv 2015/2016
Kollégiumi Ütemterv 2015/2016 A kollégiumi ütemterv havonta aktualizálása és kiegészítése a havi programokban megtörténik. A kollégiumok közötti sportrendezvények a szervezés függvényében kerülnek beillesztésre.
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda
Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Háromkirályok Óvoda Diákönkormányzat 2015/2016 Munkaterv Az iskolai diákönkormányzat jogait és az ezekkel összefüggésben álló feladatokat törvényi és rendeleti
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kulturális, Oktatási és Szociális Bizottságának 2015. április 30. napján 15 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak:
A 2014/2015-ÖS TANÉV RENDJE
A 2014/2015-ÖS TANÉV RENDJE A 35/2014. (IV. 30.) EMMI rendelete, a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Pedagógiai Programja alapján A tanév 2014. szeptember 1-től 2015. június 15-ig tart
J E G Y Z İ K Ö N Y V
Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:../2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzıkönyv
20. Szo 22. 16. 25. 19. 27. Szo. 28. Vas 29. 21.
Szülői értekezletek Augusztus 2. Szo 2. 2. Vas 4. 4. 4. 5. 5. 5. Szeptember Első tanítási nap Évnyitó 7.40 / magyar mk. DÖK alakuló ülés Őszi érettségire jelentkezés határideje Szo 7. 7. Vas 8. 8. Szo
A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2015/2016-os tanévben. Augusztus
A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2015/2016-os tanévben Augusztus Augusztus 17. Augusztus 18-19. Augusztus 24-25 Augusztus 24-25. Augusztus 26. Vezetőségi értekezlet Tantestületi alakuló
BESZÁMOLÓ. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság 2015. évi munkájáról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu BESZÁMOLÓ Az Egészségügyi és Szociális Bizottság
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1) A program címe: V e z e t ő i t o v á b b k é p z é s - Kategória: V e z e t ő k é p z é s 2) A program szervezője és jogtulajdonosa: Európai Vezetőképző Akadémia
Tanítási szünet a szorgalmi id ben, a tanítás nélküli munkanapok
Tanítási szünet a szorgalmi id ben, a tanítás nélküli munkanapok szi szünet 2012. október 29-t l november 4-ig tart. Szünet el tti utolsó tanítási nap október 27. (szombat), a szünet utáni els tanítási
A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015.
A tanév tervezett ütemterve A 2014/2015. tanév rendje A tanév első tanítási napja általános iskola művészeti iskola 2014. szeptember 1. A tanév utolsó tanítási napja általános iskola művészeti iskola Az
A SZÉCHENYIVÁROSI SZENTCSALÁD PLÉBÁNIA TÖRTÉNETE I.
A SZÉCHENYIVÁROSI SZENTCSALÁD PLÉBÁNIA TÖRTÉNETE 2013. I. félév Január 16-án egész napos egyházmegyei szentségimádási napra került sor a templomunkban. Az éjszakai virrasztásra óránként 2-2 hívőnk jelentkezett.
Lajosmizse Város 2014. évi kulturális és rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője
Lajosmizse Város 2014. évi kulturális és rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Kézműves kirakodó vásár 2014.01.11 Háza és Vinnainé Csurpek Ágnes Magyar Kultúra Napja 2014.01.23
Monor város 2016. II. félévi programtervezete Művészeti napközis tábor
2016. július 4-8. Monor város 2016. II. félévi programtervezete Művészeti napközis tábor 2016. augusztus 20. Az Államalapítás Ünnepe (Új Kenyér Fesztivál) 7. 15:00??? 10. 10. 14:00-24:00 10-11. 14. 16.
A Magyarok Kenyere program egy országos és határon túli jótékonysági esemény. Olyan nemzeti ös szefogás, amelynek keretében
MAGYAROK KENYERE PROGRAM 2016 A Magyarok Kenyere program egy országos és határon túli jótékonysági esemény. Olyan nemzeti ös szefogás, amelynek keretében a Kárpát-medence magyarlakta részeiről búzát gyűjtünk
2. napirend Szám: 2/162-2/2015. ZALAHALÁP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ -TESTÜLETÉNEK TERVEZETT ÜLÉSEI ÉS NAPIRENDJEI A 2015.évben MUNKATERV I.
2. napirend Szám: 2/162-2/2015. ZALAHALÁP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ -TESTÜLETÉNEK TERVEZETT ÜLÉSEI ÉS JEI A 2015.évben 2015. FEBRUÁR HÓ MUNKATERV I. 1./ A 2015. évi költségvetés elfogadására javaslat
A 2015/2016-OS TANÉV RENDJE
A 2015/2016-OS TANÉV RENDJE A 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete, a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Pedagógiai Programja alapján A tanév 2015. szeptember 1-től 2016. június 15-ig tart
2016. március. x. évfolyam 1. szám
2016. március x. évfolyam 1. szám Heréd Község Önkormányzatának ingyenes közéleti kiadványa A Húsvét története A keresztény ünnep az ószövetségi pászka ünnepéből nőtt ki, ennek az előképnek a keresztény
Kalocsa, 2013. július 11-14.
Kalocsa, 2013. július 11-14. Program 2013. július 11. csütörtök Érkezés, regisztráció o Helyszín: Kalocsa, Hunyadi János Kollégium (6300 Kalocsa, Kunszt József utca 1.) 19.00-20.00: Esti program: o A MGYTT
ELŐTERJESZTÉS CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÉSZÉRE Ügyiratszám:3738/2015.
ELŐTERJESZTÉS CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÉSZÉRE Ügyiratszám:3738/2015. Tárgy: 2016. évi munkaterv Tisztelt Képviselő-testület! Elkészült Csanádpalota város önkormányzat képviselő-testület
Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola 028327. Különös közzétételi lista
Kétegyházi Márki Sándor Általános 028327 Különös közzétételi lista 2015/2016 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Szak Szakvizsga
Mezőkövesd Város Önkormányzatának 126/2007. (V.16.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A. Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme
126/2007. (V.16.) ÖK. számú Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme A Képviselő-testület támogatja Popovics Zsolt fekve-nyomó sportolót a Sportcsarnok Sport Egyesületen keresztül 30.000
2183 Galgamácsa, Iskola u. 3. www.gmiskola.hu Tel.: 06-28-489-012 OM azonosító: 032366. Szeptember
A tanév helyi rendje A tanítási napok száma: 181 nap. Tanítás nélküli napok száma: 5 nap. Szeptember 1. A tanév első tanítási napja Kovács Zsolt 3-22. Osztályszintű szülői értekezletek Kovács Zsolt 11.
Az intézmény nyitvatartása és a tervezett jelentősebb események időpontjai
Az intézmény nyitvatartása és a tervezett jelentősebb események időpontjai Az intézmény nyitvatartása Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig reggel 7 órától délután 19 30 óráig tart nyitva.
Közzétételi lista a 2015-2016-os tanévre 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 23 alapján
Ágoston Művészeti Óvoda Ágoston Művészeti Óvoda Tagintézménye 1032 Budapest, Ágoston u. 2/A 1037 Budapest, Bécsi út 236. Ágoston Művészeti Óvoda Telephelye 1032 Budapest, Váradi u. 15/A Közzétételi lista
Festetics Kristóf ÁMK Pókaszepetk Óvoda iskola átmenet segítő mikro-csoport
Festetics Kristóf ÁMK Pókaszepetk Óvoda iskola átmenet segítő mikro-csoport Tagjai: Célok: Szocializációs különbségek csökkentése Óvoda és iskola nevelési stratégiájának, módszertanának egymáshoz való
M A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A
Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Kongresszusi Iroda 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. Tel.: (06-1) 488-8640 Fax: (06-1) 488-8641 E-mail: hcb@hungarytourism.hu www.hcb.hu A
Közhasznúsági beszámoló
Közhasznúsági beszámoló Hangadók Közhasznú Alapítvány 2440 Százhalombatta, Liszt Ferenc sétány 29. 2009. évről A Közhasznúsági Jelentést a Kuratórium 2010. május 31-i ülésén fogadta el. Tartalom 1. Számviteli
SZEMÉLYI KIADÁSOK DOLOGI KIADÁSOK
SZEMÉLYI KIADÁSOK 5 ember bére + megbízási szerződések (alapbér, munkáltatói döntésen alapuló illetményrész, kompenzáció, közlekedés, nyelvpótlék, cafeteria) 14.554.200.- Megbízási díj 1.000.000.- 15.555.000.-
8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. november 18. Dr. Pavlek Tünde
AUGUSZTUS iskolai esemény esemény, iskola-szülők-diákok. liturgikus programok, rekollekció, mise, LGY, TESZI
hónap sorszám dátum nap AUGUSZTUS iskolai esemény esemény, iskola-szülők-diákok AUGUSZTUS liturgikus programok, rekollekció, mise, LGY, TESZI tanulmányi események, versenyek 1. péntek 2. szombat 3. vasárnap
MI AZ A TÁPLÁLKOZÁSI PIRAMIS?
MI AZ A TÁPLÁLKOZÁSI PIRAMIS? Az egészséges táplálkozás alapjai a tápanyagok ismertetése és szerepe, a táplálkozási piramis ÉVFOLYAM: 1 2. TANÁRI SEGÉDLET TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM:
KOIB_02 - Nyári napközi szervezése (2016) 2016. március 23. ELŐTERJESZTÉS
ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Kulturális, Oktatási és Ifjúsági Bizottsága 2016. március 23-ai ülésére 2. napirend Tárgya: Nyári napközi szervezése (2016) Előadó: Margruber János jegyző Melléklet:
Oktatási Kulturális Sport és. 2015. január 20. Máté Antal polgármester
ülés ideje: 2015. január 28. (szerda) 1. Előterjesztés városi rendezvényterv elfogadására Oktatási Kulturális Sport és Ifjúsági 2. A Református Egyházközség tájékoztatója a Nyírbátori Református Általános
Kerecsendi Újság 2009. November-december A Hasznosító Toronynál a szelektálás, utókezelés, feldolgozás körforgását tanulhatták meg a diákok. A rendezvény kapcsán kérdeztük az Öko-Pannon Kft. munkatársait
MIPIM 2011 SZOLGÁLTATÁSCSOMAGOK
MIPIM 2011 SZOLGÁLTATÁSCSOMAGOK SZOLGÁLTATÁSCSOMAGOK A Fővárosi Önkormányzat megbízásából a Studio Metropolitana által leszerződött Budapest metropolisz standon, előre meg-határozott feltételek mellett
KÖVETELMÉNYEK 2015-2016. II. félév
Összefüggő komplex szakmai gyakorlat CGB 1006 Meghirdetés féléve 6. Kreditpont: 14 Óraszám (elm.+gyak.) 0+180 Előfeltétel (tantárgyi kód) CGB 1005 Dr. Koi Balázs A gyakorlati órák a terepintézményekben
értekezlet a tanév feladatai
dátum Augusztus 24. Augusztus 25. esemény Nevelőtestületi alakuló értekezlet Javítóvizsgák (külön kiírás szerint) Augusztus 25.- 27. Munkaközösségi értekezletek a tanév feladatai Augusztus 26. szerda 10.00
KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez
KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 3048/2012. 19. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez
A tanév 180 tanítási napból, 36 tanítási hétből áll az alsóbb évfolyamoknak. A szakképzősök 32, az érettségizők 30 hetet járnak iskolába.
A TANÉV RENDJE A tanév 180 tanítási napból, 36 tanítási hétből áll az alsóbb évfolyamoknak. A szakképzősök 32, az érettségizők 30 hetet járnak iskolába. Évnyitó istentisztelet: 2014. augusztus 31. Első
PLAN DE ACTIVITATI. TEVÉKENYSÉGEK, VERSENYEK A 2012-2013-as TANÉVBEN
PLAN DE ACTIVITATI TEVÉKENYSÉGEK, VERSENYEK A 2012-2013-as TANÉVBEN Január 2013. 1. CHALLENGE angol verseny 2013. jan.25. Angol katedra 2. Aranka György magyar nyelv és 2013. jan.25-31 Magyar Katedra irodalom,
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 25-i ülésére Tárgy: A polgármester 2016. évi szabadság ütemezésének jóváhagyása Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés
Nemzeti Edzés Központ válogatott tenisz edzéseken való részvétel és egyéb időpontok igénybevétele a téli időszakban
Nemzeti Edzés Központ válogatott tenisz edzéseken való részvétel és egyéb időpontok igénybevétele a téli időszakban Általános tudnivalók (1) A válogatott edzések helyszíne: Nemzeti Edzés Központ, Mikoviny
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kistarcsa Város Képviselő-testület Humánpolitikai Bizottságának 2015. február 23-án (hétfőn) 17.00 órakor kezdődött rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal
VESZPRÉM MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA
VESZPRÉM MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA SZAKMAI ISMERTETŐ A VESZPRÉM MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA ÁLTAL, A TÁMOP- 2.3.4.B-13/1-2013-0001 AZONOSÍTÓ SZÁMÚ KIEMELT PROJEKT KERETEIN BELÜL, A MESTERKÉPZÉS
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,
A 2013/2014. tanévi eseménynaptár havi bontásban
A 2013/2014. tanévi eseménynaptár havi bontásban Augusztus 1. 26-ig Tantárgyfelosztás elkészítése. 2. 26-án Alakuló értekezlet 3. 27-28-án Javítóvizsga 4. 30-ig Órarend elkészítése 5. 30-án Tanévnyitó
Műveltségi vetélkedő 2012
Gárdonyi Géza Műveltségi vetélkedő 2012 Idén emlékezünk Gárdonyi Géza halálának 90. évfordulójára. Intézményünk, a Kultúrház és Könyvtár méltóképpen kíván megemlékezni hazánk egyik legolvasottabb írójáról.
BÁTASZÉK SE KARATE SZAKOSZTÁLY
BÁTASZÉK SE KARATE SZAKOSZTÁLY Sport Egyesület Bátaszék Wado-ryu Karate Szakosztály 7140 Bátaszék, Vázkerámia ltp. 3/2. Tel: 30-266-1235 e-mail: bataszekwado@gmail.com 13. CIKÁDOR KUPA Verseny megnevezése:
ELŐTERJESZTÉS. Előadó: Orfeusz Kft. ügyvezetője Véleményezte: Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság
ELŐTERJESZTÉS Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésének, 1. számú Az Orfeusz Kft. beszámolója a temető üzemeltetés feladatellátásáról - tárgyú napirendi pontjához.
BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. I. FÉLÉVI ÜLÉSTERVE
BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. I. FÉLÉVI ÜLÉSTERVE 2 Január 24. A Képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendelet újraalkotása
A 2015/2016-os tanév éves programja
IKLADI TASNÁDI LAJOS NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA DEUTSCHE NATIONALITÄTENSCHULE Aszódi Tankerület (118008) 2181 Iklad, Iskola tér 22. Tel/Fax: (28) 576-560 info@iskiklad.hu A 2015/2016-os tanév éves
Katona József Gimnázium 2012-2013. A KATONA JÓZSEF GIMNÁZIUM MUNKATERVE A 2012/2013. TANÉVRE
A KATONA JÓZSEF GIMNÁZIUM MUNKATERVE A 2012/2013. TANÉVRE FELADAT ELLÁTÁSI TERV Esemény Időpont Felelősök, résztvevők A tanév időbeosztása 1. tanévnyitó tantestületi értekezlet 2012. augusztus 31. 8 00
DIÁKOLIMPIA RENDEZVÉNYEI Óbuda-Békásmegyer iskoláiban
DIÁKOLIMPIA RENDEZVÉNYEI Óbuda-Békásmegyer iskoláiban 2012-2013. Pedagógiai Szolgáltató Intézet 2013. június 30. Tartalom Bevezetés... 2 Atlétika... 4 Asztalitenisz... 4 Ergométeres evezés... 5 Floorball...
ZIPERNOWSKY KÁROLY MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKA-, RENDEZVÉNY-, ÉS FELADATELLÁTÁSI TERVE. A 2013 / 2014 es TANÉVRE
ZIPERNOWSKY KÁROLY MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKA-, RENDEZVÉNY-, ÉS FELADATELLÁTÁSI TERVE A 2013 / 2014 es TANÉVRE A 2013/2014-es tanévben a szorgalmi idő Első tanítási nap: 2013. szeptember 2. (hétfő)
végzettség szakképzettség munkakör, beosztás alkalmazás tantárgyfelosztás szerint tanít 1 főiskola szakvizsgázott
Közzétételi lista 2015/2016. A 229/2012 (VIII.28.) Korm.rendelet 23 alapján 2230 Gyömrő, Üllői út 26. Tel/fax: 06-29-332-983 e-mail: gyomro@axelero.hu Honlap: www.telekikastely.hu OM azonosító: 038549
Közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodások. 3 db határozati javaslat
Előterjesztő: Dr. Botka László Polgármester Iktatószám: 01/3295-99/2014 Tárgy: Közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodások Melléklet: 3 db határozati javaslat Véleményezésre megküldve: Városüzemeltetési
Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat
Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat Érvényesség kezdete: Junior kategória 2016 június 1 Felnőtt kategória 2016 január 1 Tartalom I. Célja... 3 II. Szabályozás... 3 1) A versenyek meghatározása... 3
HASZNOS TUDNIVALÓK 2014/2015-ös tanév tavaszi félév
HASZNOS TUDNIVALÓK 2014/2015-ös tanév tavaszi félév JANUÁR 1. csütörtök 2. péntek Téli rektori szünet utolsó. 3. szombat 4. vasárnap 2014/2015 tanév őszi féléves záróvizsga időszak első 5. hétfő 6. kedd
É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ
É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ 2015. DECEMBER 31. Január 10-én-én, a Regina Mudi-templom ovis miséjén a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola 3.a osztályos tanulói egy rövid jelenettel szerepeltek.
E S E M É N Y N A P T Á R
A 2014/2015. tanév munkatervének melléklete SZÉKESFEHÉRVÁRI VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM E S E M É N Y N A P T Á R 2014. augusztus 31.(vasárnap) 2013-2014. tanév augusztus 25. hétfő 8.00 Alakuló és évnyitó értekezlet
4. NAPIREND Ügyiratszám: /2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. december...-i nyilvános ülésére
1 4. NAPIREND Ügyiratszám: /2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. december...-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Monoszló Község Önkormányzatának 2012. évi munkaterve
Alapfokú Művészetoktatási Intézmények (11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet)
K ÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI L ISTA Alapfokú Művészetoktatási Intézmények (11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet) 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv
E L Ő T E R J E S Z T É S a 2016. évi rendezvénynaptár jóváhagyásához
E L Ő T E R J E S Z T É S a 2016. évi rendezvénynaptár jóváhagyásához Készült: Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. 15-i ülésére Előterjesztő: Stayer László polgármester Összeállította: Dr. Bagó
Húsvét a Bruderhofban
Húsvét a Bruderhofban 1998 augusztusában Gyurka bácsi bíztatására az akkor 6 fős családunk elrepült az angliai Beech Grove nevű protestáns eredetű, megújult hutteri gyökerű családközösségbe. Erről a 6
Nagykálló Város Önkormányzat 2009. évre az önszerveződő közösségek támogatása
Nagykálló Város Önkormányzat 2009. évre az önszerveződő közösségek támogatása 2009. évre kapott Egyesület neve Nagykállói Kiemelten Közhasznú Non-profit Kft. Egyesület címe 2009. évi támogatás támogatás
Német Nemzetiségi Önkormányzat Márkó 8441 Márkó, Padányi Bíró Márton tér 5. Jegyzőkönyv
8441 Márkó, Padányi Bíró Márton tér 5. Jegyzőkönyv Készült 2013. április 23-án 8 órakor a Német Nemzetiségi Önkormányzat irodájában a Német Nemzetiségi Önkormányzat képviselőtestületi ülésén. Jelen vannak:
J E GY Z Ő K Ö N Y V Felcsút Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről
J E GY Z Ő K Ö N Y V Felcsút Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről Az ülés helye: a Polgármesteri Hivatal tanácskozóterme Felcsút, Fő u 75. Az ülés időpontja: 2014. február 17.
A TÁRSADALMI KÖRNYEZETRE GYAKOROLT HATÁS EREDMÉNYEI
A TÁRSADALMI KÖRNYEZETRE GYAKOROLT HATÁS EREDMÉNYEI A Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ médiaszereplései 2015. január 1.-december 31. Sorszám Cím / Szerző Megjelenés Média típusa Megjegyzés
TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2014/2015. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL
Verseny rendezője: TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2014/2015. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség Verseny célja: A MEFS által 2014/15. tanévben meghirdetett egyetemi
A Szenátus 2015. március 4-i ülésének határozatai
A Szenátus 2015. március 4-i ülésének határozatai Ikt.sz.: 540/15/RH 16/2015. (III.04.) sz. szenátusi határozat A Szenátus elfogadja a Károli Gáspár Református Egyetem 2015/2016. tanévének rendjét az alábbiak
Kerekegyházi és Nyíri vadászterület. Bérvadászati árjegyzék. Érvényes: 2016. március 1-től 2017. február végéig
Kerekegyházi és Nyíri vadászterület Bérvadászati árjegyzék Érvényes: 2016. március 1-től 2017. február végéig GÍMSZARVAS ELEJTÉSE Gímszarvasbika, golyóra érett szeptember 1-től október 31-ig Gímszarvasbika,
JANUÁRTÓL MÁJUS 1-IG
RENDEZVÉNYTERV- 2014. Időpont Rendezvény megnevezése Helyszín Célok, várható eredmények Célcsoport Részt vevők várható száma Szakmai felelős Tervezett költség (nettó) JANUÁRTÓL MÁJUS 1-IG Január 22. Február
Magyar Tűzoltó Szövetség. 2006 évi. munkaterve
Szám: 222/2006. MAGYAR TŰZOLTÓ SZÖVETSÉG H-1101. Budapest, Kerepesi út 47-49. Telefon: 00 36 1 433-4001; BM-telefon: 26217 Fax: 00 36 1 433-4002; BM-fax: 26246 Web: www.mtsz-firefa.hu ; E-mail: office@mtsz-firefa.hu
A legnépszerűbb ifjúsági angol nyelvi programjaink Angliában, Skóciában és Írországban - 2016
A legnépszerűbb ifjúsági angol nyelvi programjaink Angliában, Skóciában és Írországban - 2016 SWANAGE, DÉL-ANGLIA A legnépszerűbb ifjúsági helyszínünk minden nyáron! Swanage 12-17 éveseknek 2016.03.05
2010. február 27-én *** Varga Feri és Balássy Betty megasztár Vendégeinkkel
2010. február 27-én Varga Feri és Balássy Betty megasztár Vendégeinkkel Minden jog fenntartva Az est forgatókönyve Élızene: 18. 30 órától az egész éjszaka folyamán a hangulatos élızenét a KÓDEX-TRIÓ együttes
HÍRADÓ KISZOMBOR NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK INFORMÁCIÓS LAPJA
HÍRADÓ KISZOMBOR NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK INFORMÁCIÓS LAPJA 2 4 Támogatás neve: Családos 70 év feletti családos Gyermeket Rendkívüli települési támogatás Rendszeres gyógyszertámogatás Eseti gyógyszertámogatás
BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY DÖNTŐ 2004. 5. osztály
5. osztály Ha egy négyzetet az ábrán látható módon feldarabolunk, akkor a tangram nevű ősi kínai játékot kapjuk. Mekkora a nagy négyzet területe, ha a kicsié 8 cm 2? (A kis négyzet egyik csúcsa a nagy
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
230 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2015. június 5. napján 9 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak:
KONDÍCIÓS LISTA. Devizabelföldi magánszemélyek. Devizanem éves Kamat 22,13 % THM 1. 500.000 Ft, 3 év futamidő THM 1. 3 millió Ft, 5 év futamidő
KONDÍCIÓS LISTA Devizabelföldi magánszemélyek eire vonatkozóan Hatályos: 2016.július 1-től 2016. július 1-jén vagy azt követően igényelt kölcsönökre vonatkozó feltételek: éves Kamat 22,13 % 24,89 % 24,89
JELZÁLOGLEVÉL KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK
Lakossági Hitelek kondíciói Érvényes: Hatályos: 2016. június 01 -tól/től visszavonásig JELZÁLOGLEVÉL KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK Magánszemélyek részére Jelzáloglevél kamattámogatás
2016. 01.22. online szavazás:
2016. Online: MSSZ/01/2016. sz. E.H. : Az Elnökség 11 igen, 8 nem, és 2 tartózkodással elfogadta, hogy az elnökség felhatalmazza a mindenkori szövetségi kapitányt, hogy amennyiben megítélése szerint a
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a házi gyermekorvosi és fogorvosi megállapodások módosítására Előterjesztő: Előkészítő: dr. Váliné Antal
6 2010. október Emlékeztünk! 1849. október 6-a az aradi vértanúk kivégzése. Aznap esett az eső Aradon, siratta a vértanúkat. Nemzeti sajátosság, hogy a gyásznapokra mindig jobban emlékezünk. Bizony a magyarok
m á r c i u s hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap
m á r c i u s fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap 1 2 22. 1-2 3 4 5 6 7 8 9 23. 3-9 Az előkészítő tanfolyamok háziverseny 15h Az Újpesti Közművelődési Kör csillagászati programja 19-21h 24.
BRFK VI. kerületi Rendőrkapitányság. 1066 Budapest, Dessewffy utca 26/B körzeti megbízotti iroda.
Körzeti megbízott Neve Csaba Zoltán Rendfokozata Mobiltelefonszáma BRFK VI. kerületi Rendőrkapitányság KMB iroda címe, telefonszáma 06-70489-34-99 1063 Budapest, / Bm: 46-137 1066 Budapest, Dessewffy utca
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról
Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,
Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
PTE TTK Szentágothai János Protestáns Szakkollégium 2012/13
1 2011 számokban PTE TTK Szentágothai János Protestáns Szakkollégium 2012/13 Tanévi összehasonlító beszámoló jelentés Dr. HATVANI Zsolt Szervező titkár Első előadás: január 8. (Töprengő) Utolsó: december
Jánoshalma Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi tervezett munkaterve és munkaprogramja 203/2014(XII.11.) Kt.sz. határozattal elfogadva
Jánoshalma Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi tervezett munkaterve és munkaprogramja 203/2014(XII.11.) Kt.sz. határozattal elfogadva 2015. január 29. (csütörtök) 14 óra 3. Előterjesztés
Apor Vilmos Katolikus Főiskola SZENÁTUSÁNAK HATÁROZATAI
Vác, 2011. nov. 29. Ikt. szám: 6-1/2011. A Szenátus létszáma: 12 fő Jelenlévő szenátustagok száma: 12 fő A Szenátus határozatképes. SZH 11.11.29./1. A szenátus a felsőoktatásról szóló 2005.évi CXXXIX.