Budapest március

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Budapest 2010. március 26-28."

Átírás

1 2009/2010. TANÉVI VIII. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Budapest március

2 KÖSZÖNTŐ Kedves versenyzők, testnevelők, felkészítők! Tisztelt Vendégeink! Budapest főváros sportszerető polgárai és a Budapesti Diáksport Szövetség nevében tiszta szívből köszöntöm a VIII. Amatőr Kosárlabda Diákolimpia Országos Döntőbe jutott valamennyi csapatát és felkészítő tanárát. Nagy öröm számunkra, hogy vendégül láthatjuk a tanév legrangosabb labda döntőjén a fináléba jutott csapatokat. Biztos vagyok benne, hogy az itt lévő fiatalok a mérkőzéseken tudásuk legjavát adva helyt állnak, s a szurkolók kiváló mérkőzéseket izgulhatnak végig. Bízom benne, hogy a pályán kívül barátságok szövődnek, a részt vevők kellemes hangulatú hétvégét töltenek el Budapesten, melyet a szombat esti hajókirándulás még emlékezetesebbé tesz. Kívánok valamennyi résztvevőnek sportszerű, eredményes versenyzést! Budapest, március 11. Szlatényi György Magyar Diáksport Szövetség főtitkár 2

3 A verseny fővédnökei Varga Zoltán Hiller István Önkormányzati Minisztérium miniszter Oktatási és Kulturális Minisztérium miniszter Schmitt Pál Deák György Magyar Olimpiai Bizottság elnök Magyar Diáksport Szövetség elnök A verseny védnökei Simóka Beáta Cziffra Mihály Önkormányzati Minisztérium Sport Szakállamtitkárság szakállamtitkár Budapesti Kosárlabda Szövetség elnök Varga András Szlatényi György Budapesti Diáksport Szövetség elnök Magyar Diáksport Szövetség főtitkár 3

4 2009/2010. TANÉVI VIII. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Budapest, március Az országos döntő célja: a) Kosárlabda sportágban versenylehetőségeket biztosítani azon középfokú intézménybe járó fiataloknak, akik csak iskolai keretek között labdáznak. b) a Magyar Köztársaság 2009/2010. tanévi Amatőr Kosárlabda Diákolimpia bajnoka cím, és a további helyezések eldöntése. 2. Az országos döntő rendezője a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Budapesti Diáksport Szövetség. 3. Az országos döntő ideje: március (péntek - vasárnap) 4. Az országos döntő helyszínei: (ld. térképek) Budapesti Honvéd Kosárlabda Csarnok (Budapest, 1134 Dózsa György út 53.) (pálya borítása: parketta) Szent István Gimnázium Tornacsarnoka (Budapest, 1146 Ajtósi Dürer sor 15.) (pálya borítása: parketta) Wesselényi Miklós Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola Tornacsarnoka (Budapest, 1149 Várna u. 23.) (pálya borítása: műanyag) Ybl Miklós Építőipari Szakképző Iskola Tornacsarnoka (Budapest, 1149 Várna u. 21/b.) (pálya borítása: műanyag) 5. Szervező Bizottság Vezetője: Pinnyey Richárd Tagok: Szöllös Eszter Majthényi Anikó BDSZ főtitkár BDSZ titkár BDSZ megbízott 6. Verseny- és Igazoló Bizottság Elnök: Szaniszló Sándor Elnökhelyettes: Hersics László Daragó Gergely Berendi József MDSZ Kosárlabda Munkabizottság vezető MDSZ Kosárlabda Munkabizottság tag MDSZ megbízott MDSZ Kézilabda Munkabizottság vezető 4

5 7. Az országos döntő résztvevői: Az Általános szabályok 4., 5. és 6. pontja szerint. Az MDSZ 2009/2010. tanévi Versenykiírások és Programok Általános szabályok -ban megfogalmazottak szerinti V-VI. korcsoportba tartozó, ben született tanulók. A versenyen azok az V-VI. korcsoportba tartozó diákok vehetnek részt, akik labda sportágban augusztus 1. óta az MKOSZ illetve a megyei/budapesti Kosárlabda Szövetség által kiadott játék- és versenyengedéllyel nem rendelkeznek. Az 1990-es születésű, VI. korcsoportba tartozó tanuló diákolimpiai versenyeken csak abban az esetben indulhat, ha az előző tanévben is az intézmény tanulója volt. Alacsonyabb korcsoportú tanuló felversenyezhet egy korcsoporttal feljebb és visszaversenyezhet saját korcsoportjába is, ha erről a versenykiírás külön nem határoz. 8. Igazolás: Internetes nevezési lappal - igazgatói aláírással, pecséttel, orvosi igazolással. A nevezési lapon szerepelnie kell a megyei/budapesti Kosárlabda Szövetség igazolásának, hogy az 1 - sorszám alatt felsoroltak augusztus 1. óta a megyei/budapesti Kosárlabda Szövetség által kiadott verseny- és játékengedéllyel nem rendelkeznek. Diákigazolvány (elvesztése, megrongálódása esetén ideiglenes diákigazolvánnyal mely tartalmaz egy fényképes személyi kártya részt). A versenyzők a TAJ kártyájukat, vagy annak másolatát hozzák magukkal. Összesítő névsorral (kitöltendő a forgatókönyv 23. oldalán található 1. sz. melléklet), melyen a játékosok (maximum 12 fő) mezszíne és mezszáma is szerepel. Bármely feltétel hiányában a versenyzők nem vehetnek részt a döntőn. Az országos döntőn a csapatok tanárral, pedagógussal, illetve csapatvezetővel kötelesek megjelenni, aki az adott nevelési-oktatási intézmény alkalmazásában áll, vagy az iskola igazgatója által írásban megbízott vezető/edző. Ezen megbízás hiányában a versenybizottság a csapat mellett megjelent kísérőt nem tekinti hivatalos személynek, és a csapat az adott versenyen nem jogosult részt venni. A tanárok, edzők igazolása a verseny megkezdése előtt az Igazoló Bizottság feladata és kötelessége. Az igazolási dokumentumokat a verseny végéig a versenybizottságnál kell letétbe helyezni. Az igazolási dokumentumok biztonságos elhelyezéséről az adott Rendező szervnek kell gondoskodnia. Iskola(ák) összevonása, ill. az iskola nevének változása esetén a csapatvezető a versenyen az iskola igazgatója által hitelesített dokumentumot köteles bemutatni, mellyel bizonyítja az intézmények összevonását, ill. az intézmény nevében történt változásokat. Vitás esetekben személyi igazolvány (azonosítót), vagy érvényes útlevél is szükséges az adategyeztetéshez. Az igazoláskor a csapattagok személyes jelenléte szükséges! Kérjük a csapatokat, hogy a megadott helyszínen, az első mérkőzés kezdete előtt legalább egy órával jelenjenek meg az igazolás zavartalan lebonyolítása érdekében. 5

6 9. létszám: 12 fő játékos és 2 fő felnőtt kísérő (tanár, edző). Játékosok szerepeltetése: csapatonként 12 fő játékos szerepeltethető, az a 12 fő, akiket az első mérkőzésük jegyzőkönyvébe beírtak. Kevesebb beírt játékos esetén a mérkőzés közben játékost a jegyzőkönyvbe beírni nem szabad. 10. Lebonyolítási rend: k: ok: Csoportmérkőzések az 1-4, 2-3-as sorsolási tábla szerint, majd vesztesek a III. helyért, győztesek az I. helyért. A végső helyezésekért további mérkőzések, helyosztók (lásd. 18. oldal). Csoportmérkőzések az 1-4, 2-3-as sorsolási tábla szerint, majd vesztesek a III. helyért, győztesek az I. helyért A végső helyezésekért további mérkőzések, helyosztók (lásd. 19. oldal). 11. Díjazás: Az I-III. helyezett csapatok érem, valamennyi csapat oklevél-díjazásban részesül. A legjobb játékosok, illetve a legeredményesebb testnevelők különdíjat vehetnek át. A Bajnokcsapatok egy évig őrzik a Magyar Diáksport Szövetség által felajánlott Vándorkupát. 2008/2009. tanévi bajnokcsapatok: ok: Szombathely, Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium k: Szerencs, Bocskai István Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola 12. Költségek: A rendezési, a díjazási, és a szállás költséget a Magyar Diáksport Szövetség biztosítja. Az utazási, az étkezési, és az egyéb felmerülő költséget a résztvevő iskolák maguk viselik. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK A BKV ZRT. JEGY ÉS BÉRLET ÁRAIRÓL: Jegyek Vonaljegy 320 Ft Helyszínen váltott vonaljegy 400 Ft 10 db-os gyűjtőjegy Ft 24 órás jegy Ft 72 órás jegy Ft Hetijegy Ft Családi jegy Ft Metrószakaszjegy 260 Ft Átszállójegy 490 Ft Kedvezményes csoportos tanulójegy (10-40 fő +2 kísérő) 600Ft/fő (megrendelő szükséges) Kedvezményes csoportos tanulójegy: 6

7 13. Szállás, étkezés: Szállás, étkezés: Kós Károly Kollégium Budapest, 1149 Mogyoródi út Szállásdíj hivatalos létszámon felüli igény esetén: Ft A szállást március 26-án, pénteken órától lehet elfoglalni. A megrendelt szállást, amennyiben nem veszik igénybe, ki kell fizetni! Parkolási lehetőség: korlátozott számban a kollégium udvarán. Az étkezés költsége és időpontjai: Reggeli: Ft/fő óráig Ebéd: Ft/fő óráig Vacsora: Ft/fő óráig Hideg csomag: 1000Ft/fő A csapatok a mellékelt igénylő lapon rendelhetnek szállást-étkezést. A megrendeléseket en fogadjuk el az alábbi címen: bpkosar2010@gmail.com Megrendelési határidő: március 19. (péntek) 1100 óráig. 14. A csapatok érkezése, megnyitó, technikai értekezlet: ok érkezése: A március 26-án (péntek) az első mérkőzés előtt legalább egy órával a mérkőzésük helyszínén. A szállást órától lehet elfoglalni. Ünnepélyes megnyitó: március 26. (péntek) óra Ybl Miklós Építőipari Szakképző Iskola Tornacsarnoka (Budapest, 1149 Várna u. 21/b.) Kérjük, a megnyitón minden csapat sportfelszerelésben jelenjen meg. Gyülekező a csapatok bevonulásához: órakor Technikai értekezlet: március 26-án (péntek) a csapatok első mérkőzése előtt egy órával a versenyzők személyes igazolását megtartjuk. Ugyancsak személyes igazolást tartunk a második és a harmadik napi mérkőzések előtt is. A mérkőzés előtt kérjük a mezszámokkal ellátott csapatlistát leadni! Technikai értekezlet: március 26. (péntek) az ünnepélyes megnyitó után, a helyszín később kerül kijelölésre. A technikai értekezlet résztvevői: csapatvezetők és a VB tagjai. Szombat esti kulturális program - Sétahajókázás a Dunán Találkozó: március 27. (szombat) 19.30, Vigadó tér A program ingyenes a csapattagok és a kísérők számára. A fényképet köszönjük a mahartpassnave.hu-nak. 7

8 15. Sportági rendelkezések: Játékidő: A negyedek játékideje 8 perc. Minden negyed első 6 perce futó órával, az utolsó két perc állított órával, 24 másodperces időméréssel történik. Az I-II. és a III-IV. negyed között 1 perc szünet. A II. és a III. negyed közötti szünet 3 perc. Döntetlen esetén 4 perc hosszabbítás (2 perc futó óra + 2 perc állított óra). Időkérés: csapatonként a mérkőzés időtartama alatt (hosszabbítás is) összesen 2 alkalommal kérhető idő, bármilyen elosztásban. Ideje: 30 mp/alkalom. Futó óra esetén a 30 másodperc letelte után az órát meg kell állítani az időhúzás elkerülése érdekében. Labda: a leányoknál 6-os, a fiúknál 7-es méretű labda (Molten, Spalding, vagy Star), amelyekből 2 darabot a résztvevő csapatoknak magukkal kell hozni. A mérkőzéslabdát az elöl álló csapat biztosítja. Ennek hiányában a második helyen álló csapatnak kell biztosítania a mérkőzéslabdát. Ha egyik csapat sem gondoskodik mérkőzéslabdáról, úgy a mérkőzés kettős vereséggel zárul. A mérkőzéseken csak számozott mezben lehet játszani. Kérjük a csapatokat, hogy két eltérő színű, számozott sportfelszerelést hozzanak magukkal, valamint az 1. sz. mellékletet kitöltve 4 példányban. A mérkőzéseken az elöl álló csapat világos színű, míg a második helyen álló csapat sötét színű mezt viseljen. A mérkőzések lebonyolítása során jegyzőkönyvről, 2 db állítható stopperóráról, egyéni személyi hibát jelző táblákról, csapathiba számlálóról, 4 csapatszemélyi hibát jelző zászlókról, váltakozó labdabirtoklást jelző szerkezetről (pl. nyíl) és az eredményjelzőről a versenyt rendező köteles gondoskodni. A diákolimpiai versenyeken régi típusú (két félidős) jegyzőkönyv használata engedélyezett. 16. Egyéb rendelkezések: Az öltözőben, a versenyhelyen, a szálláshelyen elveszett értéktárgyakért, felszerelésért a rendezőség felelősséget NEM vállal. A kollégiumban és a sportpályán, a házirend betartása kötelező. A verseny helyszínén, a szálláshelyen okozott károkért, a károkozó iskola teljes anyagi felelősséggel tartozik. A versenyhelyszíneken orvosi ügyeletet biztosítunk. A diákolimpia országos döntőjébe jutott csapatok kötelesek a rendezvény kezdetétől (megnyitó ünnepség) a zárásig (eredményhirdetés) az eseményen jelen lenni. Ez alól kivétel, ha nyomós indok alapján az ilyen jellegű szándékot a technikai értekezleten előre bejelentik a VB elnökének. Az országos döntőről indokolatlanul korábban eltávozó csapato(ka)t az MDSZ elnöksége kizárhatja a következő tanévi versenyekből. Minden egyéb kérdésben, melyre ezen versenykiírás nem tér ki, az MDSZ 2009/2010. tanévi versenykiírása, egyéb vitás kérdésben a Kosárlabdázás verseny- és játékszabályai 1990 és a kiegészítései szerint kell eljárni. A versennyel kapcsolatban további információ kérhető: Budapesti Diáksport Szövetség Pinnyey Richárd - Szöllös Eszter telefon: (06-1) bpkosar2010@gmail.com web: bpdiaksport.hu Sikeres felkészülést és eredményes versenyzést kívánunk valamennyi iskolacsapatnak! Budapesti Diáksport Szövetség Magyar Diáksport Szövetség 8

9 2009/2010. TANÉVI VIII. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Budapest, március A VERSENY RÉSZTVEVŐI FIÚK Ssz. Megye Iskola neve Település A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma Kecskeméti Református Gimnázium Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium Fáy András Közgazdasági Szakközépiskola Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium Vasvári Pál Gimnázium Nyugat Magyarországi Egyetem Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és Kollégium Tanár neve Pécs Pukli Tamás Kecskemét Kocsis Gábor Békés Békési Mihály Miskolc Sörlei Tamásné Budapest VII. Cicic Dejan Budapest VIII. Tóth Kim Móric Szeged Székesfehérvár Wirth István Schermann László Sopron Ezer László 1 Baranya 2 Bács-Kiskun II. ** 3 Békés 4 Borsod-A-Z 5 Budapest I. 6 Budapest II. * 7 8 Csongrád Fejér 9 Győr-M-S 10 Hajdú-Bihar Fazekas Mihály Gimnázium Debrecen 11 Heves Eger 12 Jász-Nk-Sz 13 Komárom-E 14 Pest 15 Somogy 16 Szabolcs-Sz-B 17 Tolna 18 Vas 19 Veszprém 20 Zala Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium Szegedi Kis István Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium József Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi Szakközépiskola Garay János Gimnázium Gépipari, Informatikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégium Öveges József Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium Zrínyi Miklós Gimnázium Mezőtúr Szilágyi Tibor, Kecskeméti János Irlanda Dezső Gulyás László, Szabó Gábor Esztergom Szánthó Gellért Monor Zátrok Tamás Kaposvár Dovigyel Csaba Nyíregyháza Boczkó Ádám Szekszárd Lukácsi László Szombathely Szalai János Balatonfűzfő Zalaegerszeg Lohnné Stáhl Rita, Soós Imre Szekér Gábor * Meghívásra került a 28 iskolacsapattal lebonyolított budapesti bajnokság II. helyezett csapata: Budapest VIII., Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium * A bajai Türr István Gazdasági Szakközépiskola jogosulatlan szerepeltetés miatt kizárásra került, helyén Bács-Kiskun II. kapott meghívást. 9

10 2009/2010. TANÉVI VIII. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Budapest, március A VERSENY RÉSZTVEVŐI LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település 1 Baranya 2 Bács-Kiskun II. ** 3 Békés 4 5 Borsod-A-Z I. Borsod-A-Z II. * 6 Budapest 7 8 Fejér Győr-M-S A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma Kecskeméti Református Gimnázium Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium Földes Ferenc Gimnázium Avasi Gimnázium Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Ciszterci Szent István Gimnázium Révai Miklós Gimnázium 9 Hajdú-Bihar Fazekas Mihály Gimnázium 10 Heves 11 Jász-Nk-Sz 12 Pest 13 Szabolcs-Sz-B 14 Vas 15 Veszprém 16 Zala Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskola Szegedi Kis István Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium Nyugat-magyarországi Egyetem Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Bródy Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Zrínyi Miklós Gimnázium Tanár neve Pécs Farkasné Bocskor Anikó Kecskemét Telekes Tamás Békés Békési Rita Miskolc Miskolc Letek László Varga Dénes Budapest VII. Mátay Enikő Székesfehérvár Gerlaki Krisztina Győr Bogdán András Szilágyi Tibor, Debrecen Kecskeméti János Eger Kiss Tamás Mezőtúr Gulyás László Vác Nagy Péter Nyíregyháza Haraszti Béláné Szombathely Kollerics Barnabás Ajka Liska Bálint Zalaegerszeg Karvalits Levente * Meghívást kért, meghívásra került a 11 iskolacsapattal lebonyolított megyei bajnokság II. helyezett csapata: Borsod-A-Z II. Miskolc, Avasi Gimnázium ** A kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium jogosulatlan szerepeltetés miatt kizárásra került, helyén Bács-Kiskun II. kapott meghívást. 10

11 2009/2010. TANÉVI VIII. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Budapest, március Csoportbeosztás k A csoport A/1 A/2 A/3 A/4 Pécs, Nagy Lajos Sopron, Roth Zalaegerszeg, Zrínyi Budapest, Fazekas ok F csoport F/1 F/2 F/3 F/4 k B csoport B/1 B/2 B/3 B/4 Budapest, Szerb Szombathely, Gépipari Mezőtúr, Szegedi Kis Debrecen, Fazekas ok G csoport G/1 G/2 G/3 G/4 k C csoport C/1 C/2 C/3 C/4 Békés, Szegedi Kis Nyíregyháza, Vásárhelyi Székesfehérvár, Vasvári Balatonfűzfő, Öveges H csoport H/1 H/2 H/3 H/4 Vác, Boronkay Eger, Andrássy Zalaegerszeg, Zrínyi Miskolc, Avasi ok I csoport I/1 I/2 I/3 I/4 Miskolc, Fáy Szeged, Radnóti Kecskemét, Református Kaposvár, Noszlopy k E csoport E/1 E/2 E/3 E/4 Budapest, Szerb Mezőtúr, Szegedi Kis Nyíregyháza, Sipkay Békés, Szegedi Kis ok k D csoport D/1 D/2 D/3 D/4 Szombathely, Bolyai Ajka, Bródy Kecskemét, Református Székesfehérvár, Szent István Esztergom, Temesvári Pelbárt Szekszárd, Garay Monor, József Attila Eger, Pásztorvölgyi 11 Pécs, Nagy Lajos Miskolc, Földes Debrecen, Fazekas Győr, Révai

12 2. Az első versenynap programja 1. nap: március 26. (péntek) Budapesti Honvéd Kosárlabda Csarnok (Budapest XIII. ker. Dózsa György út 53.) Idő Nem Csoport E/1-E/4 Esztergom, Temesvári Pelbárt E/2-E/3 Szekszárd, Garay B/1-B/4 Budapest, Szerb B/2-B/3 Szombathely, Gépipari C/1-C/4 Békés, Szegedi Kis C/2-C/3 Nyíregyháza, Vásárhelyi D/1-D/4 Miskolc, Fáy D/2-D/3 Szeged, Radnóti A/1-A/4 Pécs, Nagy Lajos A/2-A/3 Sopron, Roth Eger, Pásztorvölgyi Monor, József Attila Debrecen, Fazekas Mezőtúr, Szegedi Kis Balatonfűzfő, Öveges Székesfehérvár, Vasvári Kaposvár, Noszlopy Kecskemét, Református Budapest, Fazekas Zalaegerszeg, Zrínyi Eredmény Szent István Gimnázium Tornacsarnoka (Budapest XIV., Ajtósi Dürer sor 15.) Idő Nem Csoport G/1-G/4 G/2-G/3 I/1-I/4 I/2-I/3 Budapest, Szerb Mezőtúr, Szegedi Kis Pécs, Nagy Lajos Miskolc, Földes Békés, Szegedi Kis Nyíregyháza, Sipkay Győr, Révai Debrecen, Fazekas Eredmény Wesselényi Miklós Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola (Budapest XIV., Várna u. 23.) Idő Nem Csoport H/1-H/4 H/2-H/3 F/1-F/4 F/2-F/3 Vác, Boronkay Eger, Andrássy Szombathely, Bolyai Ajka, Bródy Miskolc, Avasi Zalaegerszeg, Zrínyi Székesfehérvár, Szent István Kecskemét, Református 12 Eredmény

13 2. A második versenynap programja 2. nap: március 27. (szombat) Budapesti Honvéd Kosárlabda Csarnok (Budapest XIII. ker. Dózsa György út 53.) Idő Nem Csoport Eredmény H/1-4v-2-3v H/1-4gy-2-3gy F/1-4v-2-3v F/1-4gy-2-3gy L/6-7 L/5-8 L/2-3 L/1-4 Szent István Gimnázium Tornacsarnoka (Budapest XIV., Ajtósi Dürer sor 15.) Idő Nem Csoport G/1-4v-2-3v G/1-4gy-2-3gy I/1-4v-2-3v I/1-4gy-2-3gy Eredmény L/14-15 L/13-16 L/10-11 L/9-12 Wesselényi Miklós Műszaki Szki. és Szakiskola Sportcsarnoka (XIV., Várna u. 23.) Idő Nem Csoport E/1-4v-2-3v E/1-4gy-2-3gy C/1-4v-2-3v C/1-4gy-2-3gy A/1-4v-2-3v Játék a IV-be kerülésért IV. -V. F F F F 9-12 F Eredmény

14 Ybl Miklós Építőipari Szakképző Iskola Sportcsarnoka (Budapest XIV., Várna u. 21/b.) Idő Nem Csoport B/1-4v-2-3v B/1-4gy-2-3gy D/1-4v-2-3v D/1-4gy-2-3gy A/1-4gy-2-3gy Játék a VIII-ba kerülésért VIII. IX. F F F 2-3 F 6-7 F Eredmény

15 A CSOPORTOK VÉGEREDMÉNYE - FIÚK A csoport Település / Iskola 1. mérk. 2. mérk. GY V Kosárarány Hely Település / Iskola 1. mérk. 2. mérk. GY V Kosárarány Hely Település / Iskola 1. mérk. 2. mérk. GY V Kosárarány Hely Település / Iskola 1. mérk. 2. mérk. GY V Kosárarány Hely Település / Iskola 1. mérk. 2. mérk. GY V Kosárarány Hely A/1 A/2 A/3 A/4 B csoport B/1 B/2 B/3 B/4 C csoport C/1 C/2 C/3 C/4 D csoport D/1 D/2 D/3 D/4 E csoport E/1 E/2 E/3 E/4 15

16 A CSOPORTOK VÉGEREDMÉNYE - LEÁNYOK F csoport Település / Iskola 1. mérk. 2. mérk. GY V Kosárarány Hely Település / Iskola 1. mérk. 2. mérk. GY V Kosárarány Hely Település / Iskola 1. mérk. 2. mérk. GY V Kosárarány Hely Település / Iskola 1. mérk. 2. mérk. GY V Kosárarány Hely F/1 F/2 F/3 F/4 G csoport G/1 G/2 G/3 G/4 H csoport H/1 H/2 H/3 H/4 I csoport I/1 I/2 I/3 I/4 16

17 HELYEZÉSEK A CSOPORTMÉRKŐZÉSEK UTÁN FIÚK Hely Kosárarány Hely LEÁNYOK Kosárarány

18 A CSOPORTMÉRKŐZÉSEK ÁLLAPÍTUNK MEG UTÁN A FIÚKNÁL SORRENDET k A csoportmérkőzéseket követően: Az öt csoportelső 1 5. helyezett Az öt csoportmásodik helyezett Az öt csoportharmadik helyezett Az öt csoportnegyedik helyezett A csoportmérkőzések után az sorrend eldöntése az elért győzelem után a arány alapján történik. Az öt csoportelső legjobb három aránnyal rendelkező csapata az 1-3. helyezett. A csoportelsők közül a arány alapján a 4. és az 5. helyre került csapatok egy plusz mérkőzést játszanak, melynek győztese a IV. helyre kerül (magával viszi a csoportbeli arányt) és szombat délután az IIV. helyért játszik, vesztese az V. helyre kerül (magával viszi a csoportbeli arányt) és az V-VIII. helyért játszik (a kiírt mérkőzés helyszíne a résztvevő csapatok miatt változhat). Az öt csoportmásodik három legjobb aránnyal rendelkező csapata a 6-8. helyezett. Az öt csoportmásodik két legrosszabb aránnyal rendelkező csapata a helyezett. A csoportmásodikok közül a arány alapján a 8. és a 9. helyre került csapatok egy plusz mérkőzést játszanak, melynek győztese a VIII. helyre kerül (magával viszi a csoportbeli arányt) és szombat délután az V-VIII. helyért játszik, vesztese a IX. helyre kerül (magával viszi a csoportbeli arányt) és a IX-XII. helyért játszik (a kiírt mérkőzés helyszíne a résztvevő csapatok miatt változhat). Az öt csoportharmadik legjobb két aránnyal rendelkező csapata a helyezett. Az öt csoportharmadik három legrosszabb aránnyal rendelkező csapata a helyezett. Az öt csoportnegyedik legjobb aránnyal rendelkező csapata a 16. helyezett. Az öt csoportnegyedik négy legrosszabb aránnyal rendelkező csapata a helyezett. Helyosztók Játék az I-IV. helyért A csoportmérkőzések után, az sorrend kialakulását követően az 1-4. helyezettek az I-IV. helyért játszanak. Játékrend: 1-4, 2-3, majd vesztesek a III. helyért, győztesek az I. helyért. Játék az V-VIII. helyért A csoportmérkőzések után, az sorrend kialakulását követően az 5-8. helyezettek az V-VIII. helyért játszanak. Játékrend: 5-8, 6-7, majd vesztesek a VII. helyért, győztesek az V. helyért. Játék a IX-XII. helyért A csoportmérkőzések után az sorrend kialakulását követően a helyezettek a IX-XII. helyért játszanak. Játékrend: 9-12, 10-11, majd vesztesek a XI. helyért, győztesek a IX. helyért. 18

19 Játék a XIII-XVI. helyért A csoportmérkőzések után az sorrend kialakulását követően a helyezettek a XIII-XVI. helyért játszanak. Játékrend: 13-16, 14-15, majd vesztesek a XV. helyért, győztesek a XIII. helyért. Játék a XVII-XIX. helyért A csoportmérkőzések után az sorrend kialakulását követően a helyezettek a XVII-XIX. helyért játszanak. Játékrend: 17-20, 18-19, majd vesztesek a XIX. helyért, győztesek a XVII. helyért. A CSOPORTMÉRKŐZÉSEK UTÁN A LEÁNYOKNÁL SORRENDET ÁLLAPÍTUNK MEG ok A csoportmérkőzéseket követően: A négy csoportelső 1 4. helyezett A négy csoportmásodik 5 8. helyezett A négy csoportharmadik helyezett A négy csoportnegyedik helyezett A csoportmérkőzések után az sorrend eldöntése az elért győzelem után a arány alapján történik. Helyosztók Játék az I-IV. helyért Az első nap és a második nap délelőtti mérkőzéseket követően az 1-4. helyezettek az I-IV. helyért játszanak. Játékrend: 1-4, 2-3, majd vesztesek a III. helyért, győztesek az I. helyért. Játék az V-VIII. helyért Az első nap és a második nap délelőtti mérkőzéseket követően az 5-8. helyezettek az V-VIII. helyért játszanak. Játékrend: 5-8, 6-7, majd vesztesek a VII. helyért, győztesek az V. helyért. Játék a IX-XII. helyért Az első nap és a második nap délelőtti mérkőzéseket követően a helyezettek a IX-XII. helyért játszanak. Játékrend: 9-12, 10-11, majd vesztesek a XI. helyért, győztesek a IX. helyért. Játék a XIII-XVI. helyért Az első nap és a második nap délelőtti mérkőzéseket követően a helyezettek a XIII-XVI. helyért játszanak. Játékrend: 13-16, 14-15, majd vesztesek a XVI. helyért, győztesek a XIII. helyért. 19

20 3. A harmadik versenynap programja 3. nap: március 28. (vasárnap) Budapesti Honvéd Kosárlabda Csarnok (Budapest XIII. ker. Dózsa György út 53.) Idő Nem Csoport L / V. helyért 9.00 Lány L/5-8gy - 6-7gy F / V. helyért 9.50 F/5-8gy - 6-7gy L / III. helyért Lány L/1-4v-2-3v F / III. helyért F/1-4v - 2-3v L / I. helyért Lány L/1-4gy-2-3gy F / I. helyért F/1-4gy - 2-3gy Eredmény Kb Ünnepélyes eredményhirdetés a Budapesti Honvéd Kosárlabda Csarnokban Wesselényi Miklós Műszaki Szki. és Szakiskola Sportcsarnoka (XIV., Várna u. 23.) Idő Nem Csoport F / XVII. helyért F/17-20gy-18-19gy F / XV. helyért F/13-16v-14-15v F / XIII. helyért F/13-16gy-14-15gy F / XI. helyért F/9-12v-10-11v F / IX. helyért F/9-12gy-10-11gy F / VII. helyért F/5-8v - 6-7v Eredmény Ybl Miklós Építőipari Szakképző Iskola Sportcsarnoka (Budapest XIV., Várna u. 21/b.) Idő Nem Lány Csoport F / XIX. helyért F/17-20v v L / XV. helyért L/13-16v-14-15v L / XIII. helyért L/13-16gy-14-15gy L / XI. helyért L/9-12v-10-11v L / IX. helyért L/9-12gy-10-11gy L / VII. helyért L/5-8v - 6-7v 20 Eredmény

21 2009/2010. TANÉVI VIII. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Budapest, március VÉGEREDMÉNY FIÚK Hely Iskola neve Település Tanár neve Különdíjasok - FIÚK: Legeredményesebb játékos: Legtechnikásabb játékos: Legeredményesebb testnevelő: All Star csapat: A Magyar Diáksport Szövetség által felajánlott Vándorkupát egy évig védi: 21

22 2009/2010. TANÉVI VIII. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Budapest, március VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Hely Iskola neve Település Tanár neve Különdíjasok - LEÁNYOK: Legeredményesebb játékos: Legtechnikásabb játékos: Legeredményesebb testnevelő: All Star csapat: A Magyar Diáksport Szövetség által felajánlott Vándorkupát egy évig védi: 22

23 1. sz. melléklet 2009/2010. TANÉVI VIII. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Budapest, március Iskola neve: Címe: vezető neve: Mobil száma: Kérjük, a mérkőzéseken az elöl álló csapat világos színű, míg a második helyen álló csapat sötét színű mezt viseljen. Ssz. Mez száma, színe Mez száma, színe (sötét) (világos) Játékos neve Kelt:, hó. nap PH. igazgató aláírása 23

24 2009/2010. TANÉVI VIII. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Budapest, március SZÁLLÁS ÉTKEZÉS MEGRENDELŐ március 19-én (péntek) óráig kérjük visszaküldeni a szállás-étkezés igénylést az alábbi címen: bpkosar2010@gmail.com Iskola neve:... Pontos címe:... címe:... vezető neve:... vezető mobilszáma:... vezető címe:... Számlázási név, cím:... Érkezés: Saját autóbusszal Vonattal Távolsági busszal Személygépkocsikkal Az oktatási intézmény V-VI. korcsoportos Amatőr Kosárlabda csapata részére megrendelem a szállást és az étkezést a budapesti országos döntő idejére az alábbiak szerint fő részére március 26. péntek Étkezés: Ebéd:... Fő Vacsora:... Fő Szállás: Sportoló:... Fő Kísérő:... férfi... nő Gépkocsivezető:... férfi... nő március 27. szombat Étkezés: Szállás: Reggeli:... Fő Sportoló:... Fő Meleg ebédet kérünk:... Fő Kísérő:... férfi... nő Hideg ebédcsomagot kérünk (leány csapatok részére javasolt)...fő Vacsora:... Fő Gépkocsivezető:... férfi... nő március 28. vasárnap Étkezés: Reggeli:... Fő Meleg ebédet kérünk:... Fő Hideg ebédcsomagot kérünk... Fő Az étkezés költsége és időpontjai: Reggeli: Ft/fő óráig Ebéd: Ft/fő óráig Vacsora: Ft/fő óráig Hideg csomag: 1000 Ft/fő Étkezési díj befizetési módja: átutalás Az étkezési költséget a csapatok maguk viselik! A megrendelt étkezést ki kell fizetni! Kelt: hó.nap P.H igazgató

25 TÉRKÉP Kós Károly Kollégium Budapest, 1149 Mogyoródi út Tel. (1) Parkolási lehetőség: korlátozott számban a kollégium udvarán. Ybl Miklós Építőipari Szakképző Iskola 1149 Budapest, Várna utca 21/b. Tel. / Fax: (06-1) ; (06-1) Wesselényi Miklós Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola 1149 Budapest, XIV. Várna u. 23. Telefon: (06-1) ; Fax: Megközelítés mindhárom helyszínt, mivel azonos épülettömbben találhatók: 2-es Metróval (piros színű): Stadionok megállójától 8 perc, a Pillangó utcai megállótól 5 perc séta 80-as trolibusz Várna utcai megállójától 2 perc séta 25

26 TÉRKÉP Szent István Gimnázium 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 15. Tel. (06-1) Megközelítés: 2-es Metróval (piros színű): Keleti pályaudvarig, onnan 5-ös, 7-es, 173-as autóbusszal egy megálló a Dózsa György útig, onnan gyalog 6 perc 3-as Metróval (kék színű): a Dózsa György úti megállóig, onnan 75-ös trolival az Ajtósi Dürer sori megállótól, majd gyalog 26

27 TÉRKÉP Budapesti Honvéd Kosárlabda Csarnok 1134 Budapest, Dózsa György út 53. Tel. (06-1) Megközelítés: 3-as Metróval (kék színű): a Dózsa György úti megállóig, onnan 75-ös, 79-es trolival Kassák Lajos úti megállóig 27

28 TÉRKÉP Vigadó téri hajóállomás Megközelítés: 2-es Metróval (Piros színű) a Stadionok megállótól a Deák Ferenc térig, 3 megálló, onnan gyalog (10 perc), vagy az 1-es metróval (Sárga) egy megálló a Vörösmarty térig, onnan gyalog (5 perc). 28

2012/2013. TANÉVI XI. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT

2012/2013. TANÉVI XI. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT 2012/2013. TANÉVI XI. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Zsíros Tibor Emlékverseny Miskolc, 2013. március 08-10. A VERSENY RÉSZTVEVŐI LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település

Részletesebben

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. KORCSOPORT

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. KORCSOPORT 2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. KORCSOPORT Kedves Sportbarátok! Tisztelt Versenyzők, Edzők, Vendégeink! Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata és sportszerető lakossága nevében köszöntöm a középiskolai

Részletesebben

Diákolimpiai Strandlabdajátékok eseménysorozat keretében a Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség.

Diákolimpiai Strandlabdajátékok eseménysorozat keretében a Hajdú-Bihar Megyei Diáksport Szövetség. Strandröplabda 1. A verseny célja: Az iskolákban folyó eredményes röplabda munka segítése. A strandröplabda sportág népszerűsítése a diákok körében. Az iskolák közötti kapcsolatok kiépítése, a fiatalok

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ Balogh Gábor

KÖSZÖNTŐ Balogh Gábor KÖSZÖNTŐ Kedves Diákok, Testnevelők, Sportbarátok! Köszöntelek Benneteket a Magyar Diáksport Szövetség nevében a 2013. évi Atlétika Diákolimpia korcsoportos országos döntőjének alkalmából! Ettől a tanévtől

Részletesebben

5. TTA Mezei Futóbajnokság Nagykáta és Monor Körzet általános iskoláinak versenye nyílt középiskolás és felnőtt bajnokság

5. TTA Mezei Futóbajnokság Nagykáta és Monor Körzet általános iskoláinak versenye nyílt középiskolás és felnőtt bajnokság 5. TTA Mezei Futóbajnokság Nagykáta és Monor Körzet általános iskoláinak versenye nyílt középiskolás és felnőtt bajnokság Versenykiírás A verseny rendezője: Tápiómenti Tömegsport Alapítvány Szervezőbizottság

Részletesebben

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ LEÁNY III-IV. KORCSOPORT Fonyódliget Erzsébet Tábor, 2014. május 21-22. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2013/2014. TANÉVI TELEKOM LEÁNY LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

Strandkézilabda Diákolimpia V-VI. Korcsoport Hajdúnánás 2016. június 25-26. Forgatókönyv

Strandkézilabda Diákolimpia V-VI. Korcsoport Hajdúnánás 2016. június 25-26. Forgatókönyv Strandkézilabda Diákolimpia V-VI. Korcsoport Hajdúnánás 2016. június 25-26. Forgatókönyv 2016. június 25. szombat TECHNIKAI ÉRTEKEZLET Hajdúnánás - Hajdúnánási Gyógyfürdő (4080 Hajdúnánás Fürdő út 7.),

Részletesebben

KOSÁRLABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ

KOSÁRLABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ KOSÁRLABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ Ssz. Megye: Iskola: Település: Testnevelő tanár/ Felkészítő: 1 Békés Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Gyaraki László Zsolt, Békés Iskola, Óvoda és Kollégium

Részletesebben

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA

TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VVI. KORCSOPORT FIÚ VÉP, 2015. május 1617. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA K Ö S Z Ö N T Ő Kedves Diákok, kedves Pedagógusok, kedves Szülők! A Magyar Diáksport

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! 1 KÖSZÖNTŐ Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm számunkra,

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III-IV. KORCSOPORT. Kaposvár, 2015. március 14.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III-IV. KORCSOPORT. Kaposvár, 2015. március 14. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III-IV. KORCSOPORT Kaposvár, 2015. március 14. 1 Kedves Diákok, Pedagógusok, Felkészítők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Magyar Diáksport Szövetség és a

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY. Baja, 2015. május 15.

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY. Baja, 2015. május 15. BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY Baja, 2015. május 15. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Tisztelt Vendégeink! Tisztelettel

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! KÖSZÖNTŐ Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm számunkra,

Részletesebben

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY. Vajda Péter Ének-Zenei Általános és Sportiskola 2014.12.03.

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY. Vajda Péter Ének-Zenei Általános és Sportiskola 2014.12.03. Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY Vajda Péter Ének-Zenei Általános és Sportiskola 2014.12.03. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők, Felkészítők!

Részletesebben

BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS

BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 2015/2016. TANÉVI AMATŐR KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Pécs, 2016. április 22-24. RÉSZTVEVŐK LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS PÓTSELEJTEZŐ I-II. KORCSOPORT. Budapest, 2016. február 19.

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS PÓTSELEJTEZŐ I-II. KORCSOPORT. Budapest, 2016. február 19. 2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS PÓTSELEJTEZŐ I-II. KORCSOPORT Budapest, 2016. február 19. 1 2015/2016. TANÉVI JÁTÉKOS SPORTVERSENY DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS PÓTSELEJTEZŐ I-II. KORCSOPORT Budapest, 2016. február

Részletesebben

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport 2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport 1 K Ö S Z Ö N T Ő Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2014/2015. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2014/2015. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL Verseny rendezője: TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2014/2015. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség Verseny célja: A MEFS által 2014/15. tanévben meghirdetett egyetemi

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ FORGATÓKÖNYVE B KATEGÓRIA. Budapest, 2016. március 5-6. Tornacsarnok Budapest. XIV. Istvánmezei út 1-3.

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ FORGATÓKÖNYVE B KATEGÓRIA. Budapest, 2016. március 5-6. Tornacsarnok Budapest. XIV. Istvánmezei út 1-3. 1 TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ FORGATÓKÖNYVE B KATEGÓRIA, 2016. március 5-6 Tornacsarnok. XIV. Istvánmezei út 1-3. A verseny rendezői a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Magyar Diáksport

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

Tatabánya 2013. május 14.

Tatabánya 2013. május 14. 2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT - LEÁNY Tatabánya 2013. május 14. Kedves Diáksportolók! Kedves Vendégeink! Szeretettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia Leány IV.

Részletesebben

2005/2006. TANÉVI IV. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE Paks, 2006. március 11-12.

2005/2006. TANÉVI IV. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE Paks, 2006. március 11-12. 2005/2006. TANÉVI IV. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE Paks, 2006. március 11-12. LEÁNYOK Hely Megye Iskola Település Testnevelő 1. Jász-Nk-Sz Gábor Áron Gimnázium,

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - LEÁNY

KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - LEÁNY 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok részére.

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Kívánom, hogy ez a törekvés kísérje és segítse a csapatokat a küzdelemben!

KÖSZÖNTŐ. Kívánom, hogy ez a törekvés kísérje és segítse a csapatokat a küzdelemben! KÖSZÖNTŐ Kedves Olvasó! Köszöntöm a Diákolimpia III. Korcsoportos Labdajáték Országos Döntő versenyzőit, és valamennyi kedves érdeklődőt! Rendkívül büszke vagyok arra, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendezi

Részletesebben

Csapatok és lebonyolítási rend.

Csapatok és lebonyolítási rend. Csapatok és lebonyolítási rend. Debrecen, 2016. május 20-21. KÉZILABDA Összevont V-VI. korcsoportban. Játékidő: 2 X 15 perc 2 perc szünettel. Játékvezetés 2 fővel. Nevezhető játékosok száma 12 tanuló.

Részletesebben

BÁTASZÉK SE KARATE SZAKOSZTÁLY

BÁTASZÉK SE KARATE SZAKOSZTÁLY BÁTASZÉK SE KARATE SZAKOSZTÁLY Sport Egyesület Bátaszék Wado-ryu Karate Szakosztály 7140 Bátaszék, Vázkerámia ltp. 3/2. Tel: 30-266-1235 e-mail: bataszekwado@gmail.com 13. CIKÁDOR KUPA Verseny megnevezése:

Részletesebben

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT. Ajka, 2015. március 08.

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT. Ajka, 2015. március 08. Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Ajka, 2015. március 08. 1 Kedves Diákok, Pedagógusok, Felkészítők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Magyar

Részletesebben

K Ö S Z Ö N T Ő. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

K Ö S Z Ö N T Ő. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! K Ö S Z Ö N T Ő Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm

Részletesebben

53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG

53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG Kvasz András Békés Megyei Repülő és Ejtőernyős Egyesület 53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG

Részletesebben

EREDMÉNYEK 23. KIDS KUPA

EREDMÉNYEK 23. KIDS KUPA EREDMÉNYEK 23. KIDS KUPA Debrecen, 2016. május 20-21. KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS V. korcsoport, fiúk A csoport Szent Margit, Budapest Egyetemi katolikus, Budapest Ferences, Szentendre B csoport Szent Gellért

Részletesebben

KOIB_02 - Nyári napközi szervezése (2016) 2016. március 23. ELŐTERJESZTÉS

KOIB_02 - Nyári napközi szervezése (2016) 2016. március 23. ELŐTERJESZTÉS ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Kulturális, Oktatási és Ifjúsági Bizottsága 2016. március 23-ai ülésére 2. napirend Tárgya: Nyári napközi szervezése (2016) Előadó: Margruber János jegyző Melléklet:

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása

Részletesebben

II. Kerületi Kaptató"

II. Kerületi Kaptató II. Kerületi Kaptató" Kerületi futóverseny - versenykiírás - Időpont: 2009. szeptember 20. vasárnap Helyszín: II. kerület, Millenáris (1024 Bp., Kis Rókus u. 16-20.) Szervező: II. Kerületi Önkormányzat

Részletesebben

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV PÁRBAJTŐR KARD TŐR ORSZÁGOS DÖNTŐK

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV PÁRBAJTŐR KARD TŐR ORSZÁGOS DÖNTŐK MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV PÁRBAJTŐR KARD TŐR ORSZÁGOS DÖNTŐK 1 2014/2015. TANÉVI VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntők célja: A vívósport belüli népszerűsítése

Részletesebben

2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY. Székesfehérvár 2016. május 17.

2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY. Székesfehérvár 2016. május 17. 2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY Székesfehérvár 2016. május 17. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia IV. korcsoportos országos

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI DR. MEZŐ FERENC SZELLEMI DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III-IV. KORCSOPORT

2015/2016. TANÉVI DR. MEZŐ FERENC SZELLEMI DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III-IV. KORCSOPORT 2015/2016. TANÉVI DR. MEZŐ FERENC SZELLEMI DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III-IV. KORCSOPORT 1. Az országos elődöntő célja: A magyar olimpiatörténet megismertetése és megszerettetése a fiatalok körében.

Részletesebben

11/2008 (III.29.) OKM-rendelet, 2. (1) b) "Jó gyakorlat" Önkormányzati fenntartók. sorszám fenntartó fenntartó székhelye intézmény OM azonosító

11/2008 (III.29.) OKM-rendelet, 2. (1) b) Jó gyakorlat Önkormányzati fenntartók. sorszám fenntartó fenntartó székhelye intézmény OM azonosító i fenntartók 1. Algyő Nagyközség a Algyő Algyői 029652 2. Bács-Kiskun Megyei Kecskemét BKMÖ Garbai Sándor Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 028007 3. Baranya Megyei Pécs BMÖ Radnóti Miklós

Részletesebben

A PRÉMIUM MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY ELNEVEZÉSŰ, 2017/J SOROZATÚ ÁLLAMKÖTVÉNYEK ISMERTETŐJÉNEK MÓDOSÍTÁSA Az ÁKK Zrt. tájékoztatja a befektetőket, hogy a Magyar Állam ( Kibocsátó ) összhangban a tőkepiacról szóló

Részletesebben

ZALA MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG. ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT Zalaegerszeg, 2014. március 28-30.

ZALA MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG. ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT Zalaegerszeg, 2014. március 28-30. ZALA MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT 1 2013/2014. TANÉVI LEÁNYOK Megye Iskola neve Település Tanár neve 1 Hajdú-Bihar Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium Debrecen

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. Terület 2010/2011 tanév. Budapest, 2011. március 19. V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. Terület 2010/2011 tanév. Budapest, 2011. március 19. V-VI. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Ip. Szakiskola 46,500 1 46,300 2 47,700 1 48,450 1 46,550 1 46,400 1 281,900 2 Makó Makói Okt. Közp., Szakképző Isk. 46,400 2 45,800 3 45,650 3 47,650

Részletesebben

XI. Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság. sakk, asztalitenisz, alapiskolás lány kézilabda, birkózás

XI. Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság. sakk, asztalitenisz, alapiskolás lány kézilabda, birkózás KARPATIA SPORT POLGÁRI TÁRSULÁS Selye János Gimnázium Komárom, Révkomáromi Városi Hivatal, Kossányi József Alapiskola és óvoda Szentpéter, Csallóközaranyos község, Egy Jobb Komáromért Polgári Kezdeményezés,

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest V-VI. korcsoport KEZDŐ "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest V-VI. korcsoport KEZDŐ B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Kiskunhalas II. Rákóczi Ferenc SZKI 36,800 37,800 37,600 36,300 148,500 2 Kisvárda Bessenyei György Gimn. 36,200 36,800 37,000 36,500 146,500 3 Kiskunhalas Bibó István Gimn. 33,650

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III-IV. KORCSOPORT. Eger, 2015. március 14.

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III-IV. KORCSOPORT. Eger, 2015. március 14. Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III-IV. KORCSOPORT Eger, 2015. március 14. 1 Kedves Diákok, Pedagógusok, Felkészítők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ B kategória I., II., III-IV. KORCSOPORT. Pécs, 2015. március 01. Lauber Dezső Városi Sportcsarnok

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ B kategória I., II., III-IV. KORCSOPORT. Pécs, 2015. március 01. Lauber Dezső Városi Sportcsarnok BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ B kategória I., II., III-IV. KORCSOPORT Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok 2015. március 01. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

Hungarian Darts Open WDF III. Kategóriás, BDO C kategóriás Ranglista Verseny. 2012. május 18.-19.-20.

Hungarian Darts Open WDF III. Kategóriás, BDO C kategóriás Ranglista Verseny. 2012. május 18.-19.-20. Hungarian Darts Open WDF III. Kategóriás, BDO C kategóriás Ranglista Verseny 2012. május 18.-19.-20. BUDAPEST Budai Sporthotel, (H-1121 Budapest, Jánoshegyi út 10503/9 hrsz.) GPS: North: +47 30' 35.00",

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV 2015/2016. TANÉVI TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ B KATEGÓRIA I., II., III-IV. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY

FORGATÓKÖNYV 2015/2016. TANÉVI TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ B KATEGÓRIA I., II., III-IV. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY FORGATÓKÖNYV 2015/2016. TANÉVI B KATEGÓRIA I., II., III-IV. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A torna sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

2015/2016. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Debrecen, 2016. június 17-19.

2015/2016. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Debrecen, 2016. június 17-19. 2015/2016. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Debrecen, 2016. június 17-19. 1 KÖSZÖNTŐ Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a

Részletesebben

Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat

Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat Érvényesség kezdete: Junior kategória 2016 június 1 Felnőtt kategória 2016 január 1 Tartalom I. Célja... 3 II. Szabályozás... 3 1) A versenyek meghatározása... 3

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. Terület 2009/2010 tanév Budapest, 2010. március 20. V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. Terület 2009/2010 tanév Budapest, 2010. március 20. V-VI. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Povolny Ferenc Szakképző Isk. 46,150 2 45,900 1 47,100 1 47,100 2 46,100 1 46,350 1 278,700 2 Makó Makói Okt. Közp., Szakképző Isk. és Koll. 46,500 1 45,250 2 46,550 2 47,450

Részletesebben

Középiskolai felvételi eljárás. 2015-2016. tanév

Középiskolai felvételi eljárás. 2015-2016. tanév Középiskolai felvételi eljárás 2015-2016. tanév 1. Középiskolai felvételi eljárás legfontosabb dátumai 2015.11.13. Az Oktatási Hivatal közzéteszi a nyolcadik évfolyamosok számára központi írásbeli vizsgát

Részletesebben

2008/2009. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. korcsoport. 2009. február 07. Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Fedettuszoda

2008/2009. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. korcsoport. 2009. február 07. Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Fedettuszoda 2008/2009. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. korcsoport 2009. február 07. Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Fedettuszoda Fővédnökök: Dr. Gyenesei István Önkormányzati Minisztérium miniszter Dr.

Részletesebben

SZÉTV Gépészeti alapismeretek Budapest, 2015. március 16-17. Helyezés Név Intézmény Város

SZÉTV Gépészeti alapismeretek Budapest, 2015. március 16-17. Helyezés Név Intézmény Város 1. Macz István Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskola Debrecen 95 2. Lapatinszki Zoltán Békéscsabai Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola Békéscsaba 93 3. Szuh András Szombathelyi

Részletesebben

Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke

Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke Isaszeg Város Önkormányzata pályázatot hirdet kizárólag Isaszeg közigazgatási területén működő intézmények, közösségek számára, nyári szabadidős programok támogatására. A pályázatnak tartalmaznia kell:

Részletesebben

MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 20. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 20. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT

MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 20. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 20. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolnalsz@enternet.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 19/2011-2012

Részletesebben

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG. ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2014. március 28-29-30.

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG. ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2014. március 28-29-30. MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2014. március 28-29-30. 1 2013/2014. TANÉVI XV. FEKVENYOMÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A fekvenyomó sport népszerűsítése

Részletesebben

K Ö S Z Ö N T Ő. Balogh Gábor

K Ö S Z Ö N T Ő. Balogh Gábor 2 DÖNTŐ DÖNTŐ K Ö S Z Ö N T Ő Új évad, új esélyek, új sikerek! Nemcsak a versenyzők, hanem mi, szervezők is nagyon várjuk a magyar iskolai sport egyedülálló, a tehetséggondozást és a rendszeres testmozgást

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2015/2016-os tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2015/2016-os tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2015/2016-os tanévben Augusztus Augusztus 17. Augusztus 18-19. Augusztus 24-25 Augusztus 24-25. Augusztus 26. Vezetőségi értekezlet Tantestületi alakuló

Részletesebben

2015/2016. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT Jegyzőkönyv Miskolc, 2016. június 10-12.

2015/2016. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT Jegyzőkönyv Miskolc, 2016. június 10-12. 2015/2016. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT Jegyzőkönyv Miskolc, 2016. június 10-12. 1 A RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA RÉSZTVEVŐI RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő

Részletesebben

Magyarország 2016. évi 6 órás Ultrafutó Bajnoksága

Magyarország 2016. évi 6 órás Ultrafutó Bajnoksága Magyarország 2016. évi 6 órás Ultrafutó Bajnoksága A verseny célja: a 2016. évi 6 órás ultrafutó bajnoki címek eldöntése, versenyzési lehetőség biztosítása igazolt és amatőr futók részére. A verseny időpontja:

Részletesebben

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport 2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport 1 K Ö S Z Ö N T Ő Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének

Részletesebben

2010/2011. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. korcsoport. 2011. március 12. (szombat) 11.00 óra. Székesfehérvár Csitáry G.

2010/2011. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. korcsoport. 2011. március 12. (szombat) 11.00 óra. Székesfehérvár Csitáry G. 2010/2011. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. korcsoport 2011. március 12. (szombat) 11.00 óra Székesfehérvár Csitáry G. Emil Fedettuszoda FŐVÉDNÖKÖK Dr. Réthelyi Miklós Nemzeti Erőforrás Minisztérium

Részletesebben

Országos Diákbajnokság 2016., Engrich Mariann emlékverseny

Országos Diákbajnokság 2016., Engrich Mariann emlékverseny Országos Diákbajnokság 2016., Engrich Mariann emlékverseny 1964 1996 Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség GoldStarS Sportegyesület Kovács

Részletesebben

Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség. 2014/2015. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS EGYÉNI A és B KATEGÓRIA

Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség. 2014/2015. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS EGYÉNI A és B KATEGÓRIA Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség 2014/2015. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS EGYÉNI A és B KATEGÓRIA 1 2014/2015. TANÉVI RITMIKUS DIMNASZTIKA DIÁKOLIMPIA EGYÉNI VERSENYKIÍRÁS A és B KATEGÓRIA 1. A versenycélja:

Részletesebben

II. MediBall Országos Bajnokság Versenykiírása

II. MediBall Országos Bajnokság Versenykiírása II. MediBall Országos Bajnokság Versenykiírása Nyíregyháza, 2012. december 8. Minden életjelenség mozgásban nyilvánul meg. Változtasd meg a mozgásod, megváltozik az életed! A verseny megnevezése: II. MediBall

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Országos Bajnokság. Világbajnokságra felkészülés, versenyzési lehetőség biztosítása

VERSENYKIÍRÁS. Országos Bajnokság. Világbajnokságra felkészülés, versenyzési lehetőség biztosítása VERSENYKIÍRÁS A verseny elnevezése: A verseny célja: II. Szerencsi SKS Ippon Shobu Felkészülési Országos Bajnokság Világbajnokságra felkészülés, versenyzési lehetőség biztosítása A verseny időpontja: 2015.

Részletesebben

Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! KÖSZÖNTŐ Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm számunkra,

Részletesebben

EQ-Skill Humán Tanácsadó és Vezetőfejlesztő Kft. www.eqskill.hu 1022 Budapest, Bimbó út 5.

EQ-Skill Humán Tanácsadó és Vezetőfejlesztő Kft. www.eqskill.hu 1022 Budapest, Bimbó út 5. JELENTKEZÉSI LAP LÓ MEDIÁLTA ÖNISMERETI TRÉNINGPROGRAM 2016. SZEPTEMBER 9-10. PORVA-SZÉPALMAPUSZTA, HOTEL SZÉPALMA ÉS MÉNESBIRTOK Kérjük, gondosan olvassa el az alábbi Jelentkezési lapot, töltse ki, és

Részletesebben

BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 7621 Pécs, Széchenyi tér 9. Telefon: 20/255-0111; E-mail: kaufmann.eszter.sport@gmail.com ; Web: www.dstbaranya.

BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 7621 Pécs, Széchenyi tér 9. Telefon: 20/255-0111; E-mail: kaufmann.eszter.sport@gmail.com ; Web: www.dstbaranya. BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 7621 Pécs, Széchenyi tér 9. Telefon: 20/255-0111; E-mail: kaufmann.eszter.sport@gmail.com ; Web: www.dstbaranya.hu ÚSZÁS III., IV., V-VI. KORCSOPORT B és A kategória és

Részletesebben

MAGYAR CURLING ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2016. KAMARAERDEI CURLING CLUB

MAGYAR CURLING ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2016. KAMARAERDEI CURLING CLUB MAGYAR CURLING NŐI és FÉRFI EGYÉNI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2016. KAMARAERDEI CURLING CLUB A Magyar Curling Szövetség megbízásából a Vasas SC Curling Szakosztálya rendezésében. A SZÖVETSÉG ÉS A BAJNOKSÁG KIEMELT

Részletesebben

DIÁKOLIMPIA RENDEZVÉNYEI Óbuda-Békásmegyer iskoláiban

DIÁKOLIMPIA RENDEZVÉNYEI Óbuda-Békásmegyer iskoláiban DIÁKOLIMPIA RENDEZVÉNYEI Óbuda-Békásmegyer iskoláiban 2012-2013. Pedagógiai Szolgáltató Intézet 2013. június 30. Tartalom Bevezetés... 2 Atlétika... 4 Asztalitenisz... 4 Ergométeres evezés... 5 Floorball...

Részletesebben

Az épületgépészeti szakmák helyezettjei: Gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat-szerelő

Az épületgépészeti szakmák helyezettjei: Gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat-szerelő A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara április végén hatodik alkalommal rendezte meg a Szakma Sztár Fesztivált, amely az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV), és a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV)

Részletesebben

PREMIER KUPA 15-16 MAGYARORSZÁG

PREMIER KUPA 15-16 MAGYARORSZÁG PREMIER KUPA 15-16 MAGYARORSZÁG VERSENYKIÍRÁS A torna rendezője: Nike Magyarország Kft. és a Nike European Operations, The Netherlands A torna szervezője: Wow Factor Hungary Kft. Általános leírás A Premier

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére Szám: 02/79-6/2007 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE

DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE KÖZÉPISKOLÁK Kőbányai Diáksport Bizottság Kocsis Sándor Sportközpont Fontosabb címek, telefonszámok Általános tudnivalók Versenykiírások Mellékletek Fontosabb kőbányai

Részletesebben

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2014. május 19-20. 1 A BAJNOKSÁG DÖNTŐJÉT A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI

Részletesebben

NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016.

NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM:

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN MONOR

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN MONOR AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN MONOR Köznevelési intézmény: Monori Kossuth Lajos Általános Iskola 2200 Monor, Kossuth Lajos út 98. Ady E. u. (Dózsa Gy Kossuth L. között) Alkotmány

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:../2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzıkönyv

Részletesebben

Kút neve Megye Ir.szám Város Agip Budaörs-Észak Pest 2040 Budaörs Agip Budaörs-Dél Pest 2040 Budaörs Agip Sopron Győr-Moson-Sopron 9400 Sopron

Kút neve Megye Ir.szám Város Agip Budaörs-Észak Pest 2040 Budaörs Agip Budaörs-Dél Pest 2040 Budaörs Agip Sopron Győr-Moson-Sopron 9400 Sopron Kút neve Megye Ir.szám Város Agip Budaörs-Észak Pest 2040 Budaörs Agip Budaörs-Dél Pest 2040 Budaörs Agip Sopron Győr-Moson-Sopron 9400 Sopron Hegyeshalom Győr-Moson-Sopron 9222 Hegyeshalom Agip Siófok

Részletesebben

AZ OMMF REGIONÁLIS SZERVEI ÉS VEZETŐI

AZ OMMF REGIONÁLIS SZERVEI ÉS VEZETŐI AZ OMMF REGIONÁLIS SZERVEI ÉS VEZETŐI MUNKAVÉDELMI FELÜGYELŐSÉGEK OMMF Közép-magyarországi Munkavédelmi Felügyelősége illetékességi területe Budapest, Pest megye. Igazgató: Berta László Székhely: 1094

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ. Veszprém, 2016. január 22-24. RÉSZTVEVŐK - SORSOLÁS LEÁNYOK

2015/2016. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ. Veszprém, 2016. január 22-24. RÉSZTVEVŐK - SORSOLÁS LEÁNYOK 2015/2016. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Veszprém, 2016. január 22-24. RÉSZTVEVŐK - SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő Kovács Gergely,

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI FIÚ LEÁNY I.-II.-III.-IV.

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI FIÚ LEÁNY I.-II.-III.-IV. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ FIÚ LEÁNY I.-II.-III.-IV. KORCSOPORT MISKOLC, Generali Aréna 2014. december 12. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ - LABDARÚGÁS DÖNTŐ - 1. A RENDEZVÉNY ADATAI. 1.1. Helyszín, időpont

SZAKMAI BESZÁMOLÓ - LABDARÚGÁS DÖNTŐ - 1. A RENDEZVÉNY ADATAI. 1.1. Helyszín, időpont M E F O B - LABDARÚGÁS DÖNTŐ - SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1. A RENDEZVÉNY ADATAI 1.1. Helyszín, időpont 2012. május 15-16., Eger, Eszterházy Károly Főiskola (3300 Eger, Leányka utca 6. labdarúgó pálya) 1.2. A rendezvényért

Részletesebben

Nemzeti Edzés Központ válogatott tenisz edzéseken való részvétel és egyéb időpontok igénybevétele a téli időszakban

Nemzeti Edzés Központ válogatott tenisz edzéseken való részvétel és egyéb időpontok igénybevétele a téli időszakban Nemzeti Edzés Központ válogatott tenisz edzéseken való részvétel és egyéb időpontok igénybevétele a téli időszakban Általános tudnivalók (1) A válogatott edzések helyszíne: Nemzeti Edzés Központ, Mikoviny

Részletesebben

A 2014/2015-ÖS TANÉV RENDJE

A 2014/2015-ÖS TANÉV RENDJE A 2014/2015-ÖS TANÉV RENDJE A 35/2014. (IV. 30.) EMMI rendelete, a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Pedagógiai Programja alapján A tanév 2014. szeptember 1-től 2015. június 15-ig tart

Részletesebben

TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK!

TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! 2014. február 4. kedd ISKOLATITKÁRSÁG 8.00 16.00 Értékelőlapok kiadása 2014. február 5. szerda ISKOLATITKÁRSÁG 8.00 16.00 Értékelőlapok kiadása A tanuló ennek ismeretében

Részletesebben

XXXII. Villamosenergia-ipari sítalálkozó kiírása. Helyszín: Tále, Szlovákia. Időpontja: 2015. február 12-15. Rendező: Mátrai Erőmű Zrt.

XXXII. Villamosenergia-ipari sítalálkozó kiírása. Helyszín: Tále, Szlovákia. Időpontja: 2015. február 12-15. Rendező: Mátrai Erőmű Zrt. XXXII. VILLAMOSENERGIA-IPARI SÍTALÁLKOZÓ 1 XXXII. Villamosenergia-ipari sítalálkozó kiírása Helyszín: Tále, Szlovákia Időpontja: 2015. február 12-15 Rendező: Mátrai Erőmű Zrt. XXXII. VILLAMOSENERGIA-IPARI

Részletesebben

MEGYEI AMATŐR KÖZÉPISKOLÁS KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS 2015/2016.

MEGYEI AMATŐR KÖZÉPISKOLÁS KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. MEGYEI AMATŐR KÖZÉPISKOLÁS KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. 5. d) Ebben a bajnokságban NEM SZEREPELHET olyan játékos, aki a 2015/2016-es bajnoki évre rendelkezik az MKOSZ JNSZ Megyei Szövetsége

Részletesebben

Felkészít? tanár: CSATÁRI NÓRA, BÁNKNÉ ZSEB?K PIROSKA

Felkészít? tanár: CSATÁRI NÓRA, BÁNKNÉ ZSEB?K PIROSKA A 2011/2012. tanév közismereti versenyek eredményei. MATEMATIKA OKTV I. KATEGÓRIA LOÓS PÉTER 12.B Felkészít? tanár: MADARASSY MÓNIKA ÉVA BORA LÁSZLÓ 12.C SZILÁGYI ENDRE 12.C BERÉNYI DÁNIEL 13.N Felkészít?

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen 9. osztályosok 1. Gémes Antal Hódmezővásárhely Bethlen Gábor Református Gimnázium Lakatos-Tóth István 20 20 19 20 19 98 1. Jakus Balázs Budapest Baár-Madas Református Gimnázium Horváth Norbert 19 20 19

Részletesebben

1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: 2009. szeptember 17.

1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: 2009. szeptember 17. 1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: 2009. szeptember 17. 1. Intézményi alapadatok OM azonosító: 036396 Intézmény neve, címe:

Részletesebben

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. MEGHívó

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. MEGHívó ,. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. MEGHívó Tisztelettel meghívjuk Önt az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság soron következő

Részletesebben

Megyei Kollégiumi Kulturális Fesztivál. 2014. február 25.

Megyei Kollégiumi Kulturális Fesztivál. 2014. február 25. Megyei Kollégiumi Kulturális Fesztivál 2014. február 25. Kollégiumunk életének évente megrendezésre kerülő hagyománya a Megyei Kulturális Fesztivál, mely immár 17. éve látja vendégül Heves megyei kollégiumok

Részletesebben

Oktatási és Közművelődési Főosztály, /00Í MA - Budapest,

Oktatási és Közművelődési Főosztály, /00Í MA - Budapest, Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormám >:at Képviselő-testület ülése Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat / / / Polgármesteri Hivatal g / ^ihf Vj >X)*\ Oktatási és Közművelődési Főosztály,

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET K Ö S Z Ö N T Ő A A Magyar Diáksport Szövetség izgalommal várja a Diákolimpia, a magyar iskolai sport egyedülálló, a tehetséggondozás területén is kiemelkedő jelentőségű

Részletesebben

BELÜGYMINISZTÉRIUM. DR. PINTÉR SÁNDO R miniszte r

BELÜGYMINISZTÉRIUM. DR. PINTÉR SÁNDO R miniszte r 2016 02/24 15 :44 4411345 14867 BM PARLA1iENTI FÖO. #2340 P.005/00 7 BELÜGYMINISZTÉRIUM DR. PINTÉR SÁNDO R miniszte r Országgyű lés Hivatal a Irományszám ftu 4 Érkezett : 2016 FEBR 2 4. BM/3143- x/2016

Részletesebben

VERSENYSZABÁLYZAT. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara

VERSENYSZABÁLYZAT. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara VERSENYSZABÁLYZAT A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM HATÁSKÖRÉBE TARTOZÓ, A MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA ÁLTAL MEGRENDEZÉSRE KERÜLŐ SZAKMA KIVÁLÓ TANULÓJA VERSENYRE ÉS AZ ORSZÁGOS SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYRE

Részletesebben