Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda"

Átírás

1 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Szám: 16139/2014 Javaslat az országos versenyhelyezett diákok és felkészítő tanáraik részére adományozható elismerő címek odaítélésének véleményezésére Tisztelt Bizottság! Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése a 37/2009. (VI. 30.) rendeletével (a továbbiakban: rendelet) az országos tanulmányi, szakmai és művészeti versenyeken kiválóan helytálló tanulók és diákcsoportok, valamint az őket felkészítő tanárok munkájának megerősítése és megbecsülése céljából a következő elismerő címeket alapította: Salgótarján város ifjú tehetsége, Salgótarján város ifjú művésztehetsége, Salgótarján város kiváló ifjúsági művészeti csoportja, Salgótarján város kiváló tehetséggondozó pedagógusa. A rendelet 4. -a alapján Az elismerő címek odaítéléséről a Népjóléti Bizottság véleményének kikérésével a polgármester dönt. Az elismerő címekre az iskolák igazgatói nyújtották be felterjesztéseiket a Polgármesteri Hivatal Népjóléti Irodájára. A pályázati kiírásnak megfelelt és kitüntetésre javasolt tanulók, diákcsoportok és pedagógusok felsorolását az 1-4. melléklet tartalmazza. Kérem a Tisztelt Bizottságot, hogy a fentiek alapján a mellékelt javaslatot szíveskedjék megvitatni és a határozati javaslatot elfogadni Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel.: (32) , (32) , Fax: (32) , nepjoleti@salgotarjan.hu

2 Határozati javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága a Javaslat az országos versenyhelyezett diákok és felkészítő tanáraik részére adományozható elismerő címek odaítélésének véleményezésére c. előterjesztést megtárgyalta és a határozat 1-4. melléklete szerint elfogadásra javasolja azt a Polgármesternek. A Bizottság felkéri elnökét, hogy a döntéséről tájékoztassa a Polgármestert. Határidő: május 28. Felelős: Dr. Bercsényi Lajos, a Népjóléti Bizottság elnöke Salgótarján, május 12. dr. Romhányi Katalin irodavezető 2

3 SALGÓTARJÁN VÁROS IFJÚ TEHETSÉGE melléklet SSZ. NÉV ISKOLA A VERSENY MEGNEVEZÉSE HELYEZÉS FELKÉSZÍTŐ TANÁR NEVE 1. Kiss Dorottya Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium Kazinczy Szép Magyar Beszéd Bronz Mocsári Zoltánné 2. Kalocsa Máté SÁIK Beszterce lakótelepi Tagiskolája Katasztrófavédelem Központi Múzeuma NE ÉGESS! Irodalmi pályázata Rozmannné Bátfai Ágota 3. Csizmadia Gréta SÁIK Beszterce lakótelepi Tagiskolája 4. Bartus Viktória Varga Dávid Verebélyi Márton SÁIK Beszterce lakótelepi Tagiskolája 5. Tóth Mercédesz SÁIK Kodály Zoltán Tagiskolája 6. Bangó Dorina SÁIK Kodály Zoltán Tagiskolája 7. Gordos Petra SÁIK Kodály Zoltán Tagiskolája 8. Kiss László Marcell 9. Oláh Márk Ábrahám Kozma László XII. Országos Informatikai Alkalmazói Tanulmányi Verseny 5. évfolyamos kategóriája Kozma László XII. Országos Informatikai Alkalmazói Tanulmányi Verseny évfolyamos kategóriája Sajátos nevelési igényű gyermekek Országos Szépíró versenye Sajátos nevelési igényű gyermekek Országos Szépíró versenye Sajátos nevelési igényű gyermekek Országos Szépíró versenye Zrínyi Ilona Országos Matematika verseny Varga Tamás Országos Matematika Verseny Sajátos nevelési igényű gyermekek III. Országos Szépíró versenye 7. Bakosné Molnár Nikoletta 5. Bakosné Molnár Nikoletta 1. Tőzsér Katalin Csekéné Müller Katalin 15. Sápiné Reguly Nóra 17. Sápiné Reguly Nóra 6. Albné Bogárdi Tünde Árpádné Vincze Marietta 1

4 SALGÓTARJÁN VÁROS IFJÚ TEHETSÉGE Köböl Zsófia Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 9. Borók Sándorné 11. Koronczi Klára Kovács Barbara Pál Kinga Ágnes IV. Civilizációs Verseny két tanítási nyelvű általános iskolák számára 3. Mátrainé Petró Tímea Széles Antónia 12. Betlehemi Viktória Oravecz Ákos 4 FOR EUROPA európai uniós verseny országos döntője 2. Horváthné Scholcz Erika Tamás Gergely 13. Nagyi Kristóf Deák Bence Balya Ádám 11. Országos angol nyelvi civilizációs verseny két tanítási nyelvű középiskolák között 1. Zsiveráné Fekete Borbála 14. Bordás Ádám 10. Neumann Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny Kovács Győző szellemében alkalmazói kategória 1. hely Lengyel Istvánné 15. Berencsi Dániel Szirácsik Viktória Kanizsai Dorottya Egészségügyi Tagintézménye Ápoló Tanulók Országos Szakmai Versenye 1. hely Sáfrány Beáta 16. Antal Franciska Soós Gabriella Kanizsai Dorottya Egészségügyi Tagintézménye Ápoló Tanulók Országos Szakmai Versenye 3. hely Pintér Zsuzsanna 2

5 17. Tumor Tudor Csapat(tagjai) Longauer Dávid Oláh Szilvia Pádár Kitti Csilla Pusztai Diána Dalma 18. Zsélyi Bence 19. Susán Kitti 20. Ágoston Katalin Veronika 21. Oláh Zsanett SALGÓTARJÁN VÁROS IFJÚ TEHETSÉGE Kanizsai Dorottya Egészségügyi Tagintézménye Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Kár lenne, ha rák lenne Országos internetes Vetélkedő Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye ( SZÉTV) Gépészeti szakmacsoport Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny, Kárpát-medencei döntő Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny, Kárpát-medencei döntő Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye-ügyviteli alapismeretek 12. hely Sáfrány Beáta 17. Erős Róbert 14. Almásiné Pető Borbála 3. Kiss Lászlóné Nádasdiné Petényi Judit 14. Peregi Adrienn Szűcsné Kovács Piroska 22. Furtner Nikolett Kazinczy Ferenc Szép Magyar Beszéd Kazinczyemlékérem Kiss Lászlóné 3

6 23. Telek Máté 24. Berki Beatrix 25. Kaposvári Dániel SALGÓTARJÁN VÁROS IFJÚ TEHETSÉGE Informatika OKTV országos döntő 18. Kovácsné Karácsony Éva Gordiusz Matematika verseny 6. Petróczy Mária Nemzetközi Kenguru Matematika verseny 10. Szikora Nóra Kazinczy Ferenc Szép Magyar Beszéd Kiss Lászlóné Gordiusz Matematika verseny 7. Szikora Nóra 26. Tóth Erik Nemzetközi Kenguru Matematika verseny 12. Szikora Nóra 27. Molnár Vivien Óbudai Egyetem Keleti Károly Levelező Közgazdasági Verseny 4. Várszegi Bernadett AIDSZ vetélkedő országod döntő 11. Ferencz Róbert 28. Czipe Enikő Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenyeközgazdasági alapismeretek üzleti gazdaságtan tantárgy A mi Európánk országos verseny Ferencz Róbert 4

7 SALGÓTARJÁN VÁROS IFJÚ TEHETSÉGE Tőzsér Dóra Török Petra Czipe Enikő A mi Európánk országos verseny 14. Ferencz Róbert Bodor Georgina 30. Juhász Alíz Stevlik Felícia Kár lenne, ha rák lenne Országos Internetes vetélkedő 13. Molnár Ferenc Toldi Virág 31. Deák Nóra Virág Enikő AIDS vetélkedő csapatverseny országos döntő 11. Molnár Ferenc 32. Molnár Vivien Takács Zoltán Gáspár Illés Óbudai Egyetem Keleti Károly Levelező Közgazdasági Verseny 4. Várszegi Bernadett 33. Sáfián Klaudia Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Tagintézménye Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Kereskedő Szakmában 1. Szenes Márta 5

8 SALGÓTARJÁN VÁROS IFJÚ TEHETSÉGE Maksi Ádám XII. Kárpát-medencei, Szabadtéri Tóth Jutka Emlékverseny Sült ételek kategória Cseh Martin László Szilágyi Kitti Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Tagintézménye XII. Kárpát-medencei, Szabadtéri Tóth Jutka Emlékverseny Bográcsos ételek kategória XII. Kárpát-medencei, Szabadtéri Tóth Jutka Emlékverseny Összetett versenye XII. Kárpát-medencei, Szabadtéri Tóth Jutka Emlékverseny Legjobb sült előételek Oláh Gergely Tolmácsi Kincső XII. Kárpát-medencei, Szabadtéri Tóth Jutka Emlékverseny Legjobb sült főétel 6

9 SALGÓTARJÁN VÁROS IFJÚ MŰVÉSZTEHETSÉGE melléklet SSZ. NÉV ISKOLA A VERSENY MEGNEVEZÉSE HELYEZÉS FELKÉSZÍTŐ TANÁR 1. Fancsik Petra 2. Filo Mariann 3. Kiss Dorina Réka 4. Pauló Zsuzsanna 5. Póczos Mátyás Bendegúz SÁIK Kodály Zoltán Tagiskolája Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola Tiszán innen-dunán túl Országos Népdaléneklési Verseny Deákpoézis 2014 Országos Verspályázat 6. Nemzetközi angol nyelvű drámafesztivál legszórakoztatóbb női karakter díjazottja VI. Országos Ferenczy György Zongoraverseny Bronz Karácsonyné Kaposi Ida Kancsulik Attiláné Hegedűs Krisztián Szabó Istvánné VII. Országos Népzenei Verseny Andrássy Ferenc 6. Rozgonyi Marcell Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola VI. Országos Ferenczy György Zongoraverseny 2. díj Kovács László 7. Anderko Anna XX. Dunakanyar Népművészeti Verseny Országos Népdaléneklési Minősítő verseny Tiszán innen-dunán túl Arany Kubinyiné Szabó Katalin, Radnai Zsuzsanna Arany Radnai Zsuzsanna 8. Dér Leonóra XX. Dunakanyar Népművészeti Verseny Ezüst Keléné Szabó Ágnes 9. Szabó-Boros Anna XX. Dunakanyar Népművészeti Verseny kézműves kategória Arany Keléné Szabó Ágnes 10. Sándor Gergő XX. Dunakanyar Népművészeti Verseny, mesemondás kategória Ezüst Bajczárné Gyenes Erzsébet

10 3. melléklet SALGÓTARJÁN VÁROS KIVÁLÓ IFJÚSÁGI MŰVÉSZETI CSOPORTJA SORSZÁM MEGNEVEZÉS ISKOLA A VERSENY MEGNEVEZÉSE HELYEZÉS FELKÉSZÍTŐ TANÁR 1. Kodály Énekegyüttes (Tagjai: Cseke Kata, Gajdár Eszter, Németh Petra, Saját Eszter, Simon Viktória, Szatmári Dorottya) SÁIK Kodály Zoltán Tagiskolája Tiszán innen-dunán túl Országos Népdaléneklési Verseny Arany Karácsonyné Kaposi Ida 2. Mester Ádám Horváth Zsófia 6. Nemzetközi Drámafesztivál Legjobb duett díja Hegedűs Krisztián 3. Ifjú Nógrád Táncegyüttes Váczi Gyula Alapfokú Művészeti iskola XII. Országos Ifjúsági Néptáncfesztivál Nívódíj Szabó Ágnes Ilona Husvét Csaba 4. Salgótarjáni Ifjúsági Fúvószenekar Váczi Gyula Alapfokú Művészeti iskola V. Sárvári Fúvószenekari verseny I. díj, Kövesdi Krisztián 5. Vigano Gyermektáncegyüttes Váczi Gyula Alapfokú Művészeti iskola Tóth Ferenc Koreográfiai Verseny Ezüst Húsvét Csaba 6. Madách Folk Kamara Madách Imre és XX. Dunakanyar Népművészeti Verseny Kiemelt Arany -

11 SALGÓTARJÁN VÁROS KIVÁLÓ TEHETSÉGGONDOZÓ PEDAGÓGUSA melléklet SORSZÁM NÉV ISKOLA A VERSENY MEGNEVEZÉSE HELYEZÉS TANÍTVÁNYOK NEVE 1. Mocsári Zoltánné 2. Rozmann-né Bátfai Ágota 3. Bakosné Molnár Nikoletta 4. Tőzsér Katalin Csekéné Müller Katalin Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium SÁIK Beszterce lakótelepi Tagiskolája SÁIK Beszterce lakótelepi Tagiskolája SÁIK Kodály Zoltán Tagiskolája 5. Sápiné Reguly Nóra SÁIK Kodály Zoltán Tagiskolája 6. Karácsonyné Kaposi Ida SÁIK Kodály Zoltán Tagiskolája Kazinczy Szép Magyar Beszéd Katasztrófavédelem Központi Múzeuma NE ÉGESS! Irodalmi pályázata Kozma László XII. Országos Informatikai Alkalmazói Tanulmányi Verseny 5. évfolyamos kategóriája Kozma László XII. Országos Informatikai Alkalmazói Tanulmányi Verseny évfolyamos kategóriája Sajátos nevelési igényű gyermekek Országos Szépíró versenye Sajátos nevelési igényű gyermekek Országos Szépíró versenye Tiszán innen Dunán túl országos népdaléneklési verseny Tiszán innen Dunán túl országos népdaléneklési verseny Bronz Kiss Dorottya Kalocsa Máté 7. Csizmadia Gréta 5. Bartus Viktória, Varga Dávid, Verebélyi Márton 1. Tóth Mercédesz Arany Bronz Bangó Dorina Gordos Petra Kodály Énekegyüttes (Tagjai: Cseke Kata, Gajdár Eszter, Németh Petra, Saját Eszter, Simon Viktória, Szatmári Dorottya) Fancsik Petra 1

12 7. Andrássy Ferenc Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola VII. Országos Népzenei Verseny Póczos Mátyás Bendegúz 8. Szabó Ágnes Ilona Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola XII. Országos Ifjúsági Néptáncfesztivál Nívódíj Ifjú Nógrád Táncegyüttes 9. Husvet Csaba Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola XII. Országos Ifjúsági Néptáncfesztivál Tóth Ferenc Koreográfiai Verseny Nívódíj Ezüst Ifjú Nógrád Táncegyüttes Vigano Gyermektáncegyüttes 10. Kovács László Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola VI. Országos Ferenczy György Zongoraverseny 2. díj Rozgonyi Marcell 11. Kövesdi Krisztián 12. Szabó Istvánné 13. Albné Bogárdi Tünde 14. Árpádné Vincze Marietta 15. Borók Sándorné 16. Horváthné Scholcz Erika Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola V. Sárvári Fúvószenekari verseny VI. Országos Ferenczy György Zongoraverseny Zrínyi Ilona Országos Matematika verseny Varga Tamás Országos Matematika Verseny Sajátos nevelési igényű gyermekek III. Országos Szépíró versenye Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 4 FOR EUROPA európai uniós verseny országos döntőj I. díj Salgótarjáni Ifjúsági Fúvószenekar Pauló Zsuzsanna Kiss László Marcell 19. Oláh Márk Ábrahám 9. Köböl Zsófia 2. Széles Antónia, Betlehemi Viktória, Oravecz Ákos, Tamás Gergely 17. Mátrainé Petró Tímea IV. Civilizációs Verseny két tanítási 3. Koronczi Klára 2

13 nyelvű általános iskolák számára Kovács Barbara Pál Kinga Ágnes 18. Zsiveráné Fekete Borbála 11. Országos angol nyelvi civilizációs verseny két tanítási nyelvű középiskolák között 1. Nagyi Kristóf, Deák Bence, Balya Ádám 19. Hegedűs Krisztián 6. Nemzetközi angol nyelvű drámafesztivál legszórakoztatóbb női karakter és a legjobb duett díja 3. Kiss Dorina Réka Mester Ádám, Horváth Zsófia 20. Radnai Zsuzsanna XX. Dunakanyar Népművészeti Verseny Országos Népdaléneklési Minősítő verseny Tiszán innen-dunán túl Arany Arany Anderko Anna 21. Kubinyiné Szabó Katalin Országos Népdaléneklési Minősítő verseny Tiszán innen-dunán túl Arany Anderko Anna 22. Keléné Szabó Ágnes XX. Dunakanyar Népművészeti Verseny kézműves kategória Arany Ezüst Szabó-Boros Anna Dér Leonóra 23. Lengyel Istvánné 10. Neumann Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny Kovács Győző szellemében alkalmazói kategória 1. hely Bordás Ádám 3

14 24. Bajczárné Gyenes Erzsébet XX. Dunakanyar Népművészeti Verseny, mesemondás kategória Ezüst Sándor Gergő 25. Sáfrány Beáta 26. Pintér Zsuzsanna 27. Erős Róbert 28. Ferencz Róbert 29. Várszegi Bernadett Kanizsai Dorottya Egészségügyi Tagintézménye Kanizsai Dorottya Egészségügyi Tagintézménye Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai és és 30. Kiss Lászlóné Ápoló Tanulók Országos Szakmai Versenye Kár lenne, ha rák lenne Országos internetes Vetélkedő Ápoló Tanulók Országos Szakmai Versenye Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (SZÉTV) Gépészeti szakmacsoport Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye-közgazdasági alapismeretek-üzleti gazdaságtan 1. hely Berencsi Dániel, Szirácsik Viktória 12. hely Tumor Tudor Csapat 3. hely A mi Európánk országos verseny 14. Óbudai Egyetem Keleti Károly Levelező Közgazdasági Verseny Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny Kárpát- Antal Franciska, Soós Gabriella 17. Zsély Bence 3. Czipe Enikő 4. Tőzsér Dóra, Czipe Enikő, Török Petra Molnár Vivien, Gáspár Illés,Takács Zoltán, 3. Ágoston Katalin Veronika 4

15 31. Almásiné Pető Borbála 32. Kovácsné Karácsony Éva 33. Peregi Adrienn 34. Szűcsné Kovács Piroska 35. Molnár Ferenc és és és és és és 36. Petróczy Mária medencei döntő Kazinczy Ferenc Szép Magyar Beszéd Kazinczy Ferenc Szép Magyar Beszéd Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny Kárpátmedencei döntő Kazinczyemlékérem Furtner Nikolett Berki Beatrix 14. Susán Kitti Informatika OKTV országos döntő 18. Telek Máté Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye-ügyviteli alapismeretek AIDS vetélkedő csapatverseny országos döntő Kár lenne, ha rák lenne Országos Internetes vetélkedő 14. Oláh Zsanett 14. Oláh Zsanett Gordiusz Matematika verseny 6. Telek Máté Virág Enikő, Deák Nóra, Molnár Vivien Bodor Georgina, Juhász Alíz, Stevlik Felícia, Toldi Virág 5

16 és Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny Nádasdiné Petényi Judit és Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye-ügyviteli alapismeretek 14. Oláh Zsanett 38. Szikora Nóra és Gordiusz Matematika verseny Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny Telek Máté Kaposvári Dániel Telek Máté Tóth Erik 39. Szenes Márta és Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Tagintézménye Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Kereskedő szakma 1. Sáfián Klaudia 40. Oláh Gergely és Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Tagintézménye XII. Kárpát-medencei, Szabadtéri Tóth Jutka Emlékverseny Legjobb Sült Előétel Legjobb Sült Főétel Maksi Ádám Csehh Martin László Szilágyi Kitti Tolmácsi Kincső 6

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Szám: 15631/2016 Javaslat az országos versenyhelyezett diákok és felkészítő tanáraik részére adományozható elismerő címek odaítélésének

Részletesebben

Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ. 3100 Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) 314-814 Honlap: www.oktatas.hu (+36-32) 310-574

Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ. 3100 Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) 314-814 Honlap: www.oktatas.hu (+36-32) 310-574 Salgótarjáni Általános 5. évfolyam H. Név Pont 1. Villant Anna Érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános 98 2. Menyhárt Bettina Salgótarján, SÁI Kodály Zoltán 93 3. Kanyó Blanka Óvoda, Általános és Gimnázium

Részletesebben

Tanulmányi versenyek

Tanulmányi versenyek Nagy Márkó Név Osztály Helyezés Verseny típusa Verseny neve Hollender Dávid Xucla Jázmin 7. hely 19. hely Hámori Janka 40. hely Hámori Janka Bak Veronika 7.a Mátó Réka Tanulmányi versenyek Országos verseny

Részletesebben

Felkészít? tanár: CSATÁRI NÓRA, BÁNKNÉ ZSEB?K PIROSKA

Felkészít? tanár: CSATÁRI NÓRA, BÁNKNÉ ZSEB?K PIROSKA A 2011/2012. tanév közismereti versenyek eredményei. MATEMATIKA OKTV I. KATEGÓRIA LOÓS PÉTER 12.B Felkészít? tanár: MADARASSY MÓNIKA ÉVA BORA LÁSZLÓ 12.C SZILÁGYI ENDRE 12.C BERÉNYI DÁNIEL 13.N Felkészít?

Részletesebben

MATEMATIKA verseny megnevezése a verseny szintje tanuló neve hely évf. oszt. felkészítő tanár(k) (városi, megyei, országos, nemzetközi)

MATEMATIKA verseny megnevezése a verseny szintje tanuló neve hely évf. oszt. felkészítő tanár(k) (városi, megyei, országos, nemzetközi) MATEMATIKA verseny megnevezése a verseny szintje tanuló neve hely évf. oszt. felkészítő tanár(k), nemzetközi) Közép-európai Matematikai Diákolimpia Csehország Nemzetközi Magyar Matematika Verseny (Gyula)

Részletesebben

KENGURU MATEMATIKAVERSENY EREDMÉNYEI 2013

KENGURU MATEMATIKAVERSENY EREDMÉNYEI 2013 KENGURU MATEMATIKAVERSENY EREDMÉNYEI 2013 8. évfolyam 179 5 Balogh Imola 8 99.25 Bakonyi Ilona 475 21 Fazekas Dzsenifer 8 83.75 728 33 Dávid Kornél 8 76.75 974 44 Nier Máté 8 70 1443 72 Solymosi Eszter

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK AZ ALSÓ TAGOZATBAN A 2011/2012-ES TANÉVBEN. Név Tantárgy Verseny neve Helyezés Felkészítő tanár.

VERSENYEREDMÉNYEK AZ ALSÓ TAGOZATBAN A 2011/2012-ES TANÉVBEN. Név Tantárgy Verseny neve Helyezés Felkészítő tanár. Név Tantárgy Verseny neve Helyezés Felkészítő tanár Bendegúz Nyelvész 2. hely Hellerné Gál Edit Verseny Területi gyorsanszámoló 5. hely Izsóné Kicsák Éva Farkas Attila, 2.a Bendegúz Nyelvész Verseny 6.

Részletesebben

Jeles napok. 23 pont. 34 pont. 26 pont. 37 pont. 31 pont. 295 pont. 35 pont. 34 pont. 42 pont. 33 pont. Szerezhető pontszám. 1. Balázs Krisztina 4.

Jeles napok. 23 pont. 34 pont. 26 pont. 37 pont. 31 pont. 295 pont. 35 pont. 34 pont. 42 pont. 33 pont. Szerezhető pontszám. 1. Balázs Krisztina 4. Jeles napok 1. (szept) 2. (okt.) 3. (nov.) 4. (dec.) 5. (jan.) 6. (febr.) 7. (márc.) 8. (ápr.) 9. (máj.) Végeredmény Szerezhető szám 33 23 34 26 35 42 34 37 31 295 1. Balázs Krisztina 4. b 2. Bezzeg Dorina

Részletesebben

Szekszárdi I. Béla Gimn. Bezerédj I. Ált. Iskolája 7056 Szedres, Arany J. u. 1. 11. Nagy Márton - József Attila ÁMK. 7200 Dombóvár, Fő u. 42-44.

Szekszárdi I. Béla Gimn. Bezerédj I. Ált. Iskolája 7056 Szedres, Arany J. u. 1. 11. Nagy Márton - József Attila ÁMK. 7200 Dombóvár, Fő u. 42-44. Kalmár László Matematikaverseny 3. évfolyam 1. Szanyi Attila 29 BÁI Vörösmarty M. Tagint. 7150 Bonyhád, Szent Imre u. 7. 2. Nagy-Kalauz Bertalan 22 Baka István Ált. Isk. 7100 Szekszárd, Béri B. Á. u. 89.

Részletesebben

Versenyeredmények - 2014/2015 tanév. Zrínyi Ilona Matematika Verseny. országos civilizációs verseny. Mikola Sándor országos fizikaverseny

Versenyeredmények - 2014/2015 tanév. Zrínyi Ilona Matematika Verseny. országos civilizációs verseny. Mikola Sándor országos fizikaverseny Versenyeredmények - 2014/2015 tanév 1. ORSZÁGOS VERSENY EREDMÉNYEK 1.1. TANULMÁNYI VERSENYEK KISS LÁSZLÓ MARCELL SÜTŐ MARTIN DÁNIEL 9. A Zrínyi Ilona Matematika Verseny országos civilizációs verseny Mikola

Részletesebben

Vígh Sándor emlékverseny jegyzőkönyv

Vígh Sándor emlékverseny jegyzőkönyv Vígh Sándor emlékverseny jegyzőkönyv 1. 10.00 MK-1 gyermek I. fiú 2002-es Kajak Duatlon 1km kajak 900m futás 1km kajak Kaposvár 2013.09.14. 1. Báthory Dániel 2002 Göd 2. Korompai László 2002 Göd 3. Tapaszti

Részletesebben

HŐGYES FUTÓ-CSAPATBAJNOKSÁG. 11-13. Fiú 1000 m

HŐGYES FUTÓ-CSAPATBAJNOKSÁG. 11-13. Fiú 1000 m HŐGYES FUTÓ-CSAPATBAJNOKSÁG 11-13. Fiú 1000 m 1. Éles Zoltán 12.a 27 11. Szabó Máté Bence 11.b 11 2. Mihalik Barna 11.e 23 12. Szabó Gyula 12.b 10 3. Sebó Pál 12.e 21 13. Kálmán Zalán 11.e 9 4. Szabó Bence

Részletesebben

ANGOL NYELVI TESZTMEGOLDÓ VERSENY 2016. 04. 05.

ANGOL NYELVI TESZTMEGOLDÓ VERSENY 2016. 04. 05. ANGOL NYELVI TESZTMEGOLDÓ VERSENY 2016. 04. 05. 5. ÉVFOLYAM NORMÁL KATEGÓRIA 1. Boros Bence Szabó Lőrinc Általános Iskolából 49 Uzsoki Márta 2. Kovács László Arany János Általános Iskola 44 Tóth Árpádné

Részletesebben

A DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE 2013/2014 TANÉV

A DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE 2013/2014 TANÉV A DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE 2013/2014 TANÉV Készítette: Gégény Gáborné DÖK vezető tanár Diákönkormányzatot segítő pedagógusok: Gégény Gáborné Diáktanács titkár: Pipicz Klaudia 8.a Diáktanács titkár helyettes:

Részletesebben

8. évfolyam Vizsga helyszíne: 3. terem

8. évfolyam Vizsga helyszíne: 3. terem Vizsga helyszíne: 3. terem Acsádi Roland 1999-12-10 Agárdi Boglárka 1999-12-17 Antal Kamilla Éva 1999-08-12 Bakonyi Vivien 1999-12-07 Balogh Alexandra 1999-03-21 Balogh Dániel 1999-11-29 Balogh Ernő Péter

Részletesebben

SZÉTV Gépészeti alapismeretek Budapest, 2015. március 16-17. Helyezés Név Intézmény Város

SZÉTV Gépészeti alapismeretek Budapest, 2015. március 16-17. Helyezés Név Intézmény Város 1. Macz István Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskola Debrecen 95 2. Lapatinszki Zoltán Békéscsabai Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola Békéscsaba 93 3. Szuh András Szombathelyi

Részletesebben

A Graboplast Győri Vízisport Egyesület Kajak-Kenu Szakosztályána 2014. évi Magyar Bajnoki eredményei

A Graboplast Győri Vízisport Egyesület Kajak-Kenu Szakosztályána 2014. évi Magyar Bajnoki eredményei Verseny Korosztály Versenysz Táv Helyezés Versenyző Maraton Magyar Bajnokság Felnőtt K1 26 km 1 Csay Renáta Maraton Magyar Bajnokság Ifjúsági K2 21 km 1 Erdőssy Csaba Maraton Magyar Bajnokság Ifjúsági

Részletesebben

Mezei diákolimpia megyei döntő

Mezei diákolimpia megyei döntő Mezei diákolimpia megyei döntő (Bonyhád, 2011. 04. 01.) I. korcsoport : Leány: (indult 60 fő) 1. Balogh Vivien 02 BONI 2. Sükösdi Fanni 02 Bátaszék 3. Czárth Zsófia 02 BONI 4. Fehérvári Anna 02 Gárdonyi

Részletesebben

Iskolánk 2013/2014-es sporteredményei

Iskolánk 2013/2014-es sporteredményei Iskolánk 2013/2014-es sporteredményei Szerzõ Gallik Gábor Szederkényi Anna Tagiskola Mezõnyárád hivatalos honlapja Sporteredmények 2013/2014 Diákolimpia atlétika városi döntõk Egyéni városi döntõ, Mezõkeresztes

Részletesebben

Alsós Vers és prózamondó verseny eredménye. Helyezés Tanuló Évfolyam Felkészítő pedagógus Iskola

Alsós Vers és prózamondó verseny eredménye. Helyezés Tanuló Évfolyam Felkészítő pedagógus Iskola Alsós Vers és prózamondó verseny eredménye Helyezés Tanuló Évfolyam Felkészítő pedagógus Iskola 1. Szabadhegyi Ármin 3. Tóthné Fürjes Zsuzsanna Medgyessy Ferenc Általános Iskola 2. Tiborcz Nóra Larissa

Részletesebben

A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2013/2014. tanévi tanulmányi és művészeti versenyein helyezést elért tanulók

A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2013/2014. tanévi tanulmányi és művészeti versenyein helyezést elért tanulók A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2013/2014. tanévi tanulmányi és művészeti versenyein helyezést elért tanulók Öveges József Kárpát-medencei fizikaverseny 1. Sütő Martin SÁIK Székhelyintézmény, Darvas

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen 9. osztályosok 1. Gémes Antal Hódmezővásárhely Bethlen Gábor Református Gimnázium Lakatos-Tóth István 20 20 19 20 19 98 1. Jakus Balázs Budapest Baár-Madas Református Gimnázium Horváth Norbert 19 20 19

Részletesebben

24. Kossuth Lajos Általános Iskola Egységes Pedagógiai Kisújszállás Szakszolgálat és Diákotthon Méri Marcell 5 Fazekas Irén 21

24. Kossuth Lajos Általános Iskola Egységes Pedagógiai Kisújszállás Szakszolgálat és Diákotthon Méri Marcell 5 Fazekas Irén 21 Helyezés Iskola neve Iskola város Tanuló neve Tanuló évfolyama Felkészítő tanár Felkészítő tanár Pontszám 1. Petőfi Sándor Általános Iskola Túrkeve Bognár Ádám 5 Bedőné Homoki Márta 47 2. Kassai Úti Magyar-Angol

Részletesebben

Egyéni Összetett Jegyzõkönyv - III.korcsoport

Egyéni Összetett Jegyzõkönyv - III.korcsoport Egyéni Összetett Jegyzõkönyv - III.korcsoport Városi Atlétika Diákolimpia III. Versenyzõ Szül Iskola Város 1 Temesi Eszter 2000 9,40 167 37,97 131 405 129 1:55,87 186 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ÚSZÓ DIÁKOLIMPIA VERSENYJEGYZŐKÖNYV amely készült a VAS MEGYEI DÖNTŐN I. és II. korcsoport

2014/2015. TANÉVI ÚSZÓ DIÁKOLIMPIA VERSENYJEGYZŐKÖNYV amely készült a VAS MEGYEI DÖNTŐN I. és II. korcsoport I. KORCSOPORTOS MEGYEI DÖNTŐ 2006-ban, vagy később születettek Verseny Szombathelyi helye: Fedett Uszoda és Termálfürdő 50 m / 8 pálya / gépi - időmérés Verseny 2015. ideje: január 19. 10.30 óra 2014/2015.

Részletesebben

Sport XXI. Észak-Alföldi Régió Mezei Bajnoksága 2016. március 19. szombat 11: 00 Nyíregyháza. Erdei Tornapálya U11 korosztály csapatverseny

Sport XXI. Észak-Alföldi Régió Mezei Bajnoksága 2016. március 19. szombat 11: 00 Nyíregyháza. Erdei Tornapálya U11 korosztály csapatverseny Sport XXI. Észak-Alföldi Régió Mezei Bajnoksága 2016. március 19. szombat 11: 00 Nyíregyháza. U11 korosztály csapatverseny neve Versenyző neve Szül Helyezés Összpontszám Tóth Melissza 2006 9 Miló Roland

Részletesebben

felvételt lt nyert gimnáziumunk i haladó angol nyelvi osztályába.

felvételt lt nyert gimnáziumunk i haladó angol nyelvi osztályába. név kód eredmény Alshahshoh Dorina 01 felvételt nyert gimnáziumunk haladó angol nyelvi osztálya. Badó Ádám 01 felvételt nyert gimnáziumunk haladó angol nyelvi osztálya. Berzsán Blanka 01 felvételt nyert

Részletesebben

30 a tanárjelöltek. tantárgy angol

30 a tanárjelöltek. tantárgy angol A TANÁRJELÖLTEK 30 a tanárjelöltek tantárgy angol biológia tanárjelölt Albert Veronika Ardeleanu Stefánia Andrea Bajnok Dániel Brückner Anikó Csizmadia Zsuzsanna Gazdag Nóra Gulyás Veronika Jónás Éva Komlósi

Részletesebben

1. oldal Mefob - uszo-jkv. 2010.11.20.

1. oldal Mefob - uszo-jkv. 2010.11.20. BME Testnevelési Központja Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség A verseny helye, ideje: Komjádi B. Uszoda 2012.11.17. 1. oldal Mefob - uszo-jkv. 2010.11.20. 50 m ffi gyorsúszás 1 Takács Krisztián Dunaújvárosi

Részletesebben

Matematika (Nemzetközi Kenguru Matematika Verseny) Évfolyam: 12. évfolyam Iskola típus: gimnázium Megye: Csongrád

Matematika (Nemzetközi Kenguru Matematika Verseny) Évfolyam: 12. évfolyam Iskola típus: gimnázium Megye: Csongrád Matematika verseny eredményei 20. Matematika (Nemzetközi Kenguru Matematika Verseny) Évfolyam: 12. évfolyam Iskola típus: gimnázium Megye: Csongrád Megyei helyezés Név Év Iskola Pont Tanár neve 1 Havasi

Részletesebben

SIKER-HALOM 2014. 2014. május 24.

SIKER-HALOM 2014. 2014. május 24. SIKER-HALOM 2014. 2014. május 24. Egyetlen dolog van, ami a szenvedélyt életben tarthatja: a vágy, ami elhatározássá kell, hogy váljon. Hinned kell, hogy sikerülni fog! /Ayrton Senna/ 25 éves a Szigethalmi

Részletesebben

Versenyeredmények 2015/2016. országos Oszt. Verseny fajtája. Bánhegyesiné 1. Almási Dániel 10. a Arany Dániel Matematika verseny

Versenyeredmények 2015/2016. országos Oszt. Verseny fajtája. Bánhegyesiné 1. Almási Dániel 10. a Arany Dániel Matematika verseny 1. forduló eredménye megyei eredmény 5. Cseh Noémi Angéla 10. a Hatvani István Fizikaverseny döntőbe 1. hely 6. Cseh Noémi 10. a Irinyi János Országos Kémia verseny 7. Bán Tamás 10. a Kitaibel Pál Középiskolai

Részletesebben

Megyei Kollégiumi Kulturális Fesztivál. 2014. február 25.

Megyei Kollégiumi Kulturális Fesztivál. 2014. február 25. Megyei Kollégiumi Kulturális Fesztivál 2014. február 25. Kollégiumunk életének évente megrendezésre kerülő hagyománya a Megyei Kulturális Fesztivál, mely immár 17. éve látja vendégül Heves megyei kollégiumok

Részletesebben

2015. június 29. hétfő 9 óra Terem: N.2.225. I. Bizottság

2015. június 29. hétfő 9 óra Terem: N.2.225. I. Bizottság 2015. június 29. hétfő 9 óra Terem: N.2.225 I. Bizottság Vida József igazgató Dr. Lazányi Kornélia egyetemi docens Dr. Berecz József főiskolai docens Borbás László adjunktus Jegyzőkönyvvez.: Bogáth Ágnes

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA "B" KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest I. korcsoport leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA B KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest I. korcsoport leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 XVII. Kossuth Lajos Ált. Isk. 37,100 36,700 73,800 2 Zalaegerszeg Eötvös József és Liszt Ferenc Ált. Isk. 36,600 36,500 73,100 3 Szombathely Zrínyi Ilona Ált. Isk. 36,400 36,400 72,800

Részletesebben

IX. Kecskemét Kupa Országos Ju-jitsu Verseny 2003.11.29 #1

IX. Kecskemét Kupa Országos Ju-jitsu Verseny 2003.11.29 #1 IX. Kecskemét Kupa Országos Ju-jitsu Verseny 2003.11.29 #1 1.Jurandori versenyszám (75 nevezés) Jurandori Ovi Fiú (4 nevezés) I. Merkert Márk Kecskeméti Ju-Jitsu Klub II. Vad Levente III. Vígh Péter IV.

Részletesebben

2014. 03. 18. 1/5 20_Mezogazdasagi_I._fordulo

2014. 03. 18. 1/5 20_Mezogazdasagi_I._fordulo 1 Vigh Nikolett Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium, Somogyzsitfa 90% 2 Berecz Elizabet Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium, Kiskunfélegyháza

Részletesebben

A 2013/2014-es tanév versenyeredményei

A 2013/2014-es tanév versenyeredményei A 2013/2014-es tanév versenyeredményei A verseny megnevezése Kategória Tanuló neve Oszt. Hely Felkészítő tanár Bolyai Matematika Csapatverseny Mihalicz Tímea Tagai Marcell 5. a 5. a 1. Kasza Györgyné Balogh

Részletesebben

Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium Versenyeredmények 2015/2016. tanévben

Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium Versenyeredmények 2015/2016. tanévben Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium Versenyeredmények 2015/2016. tanévben Sorszám Név Osztály Versenyeredmény Felkészítő tanár(ok) 9. évfolyam 1. Szirmai Anett 9. a V. Mentovich Természettudományos

Részletesebben

TANULMÁNYI EREDMÉNYEK 2013-14.

TANULMÁNYI EREDMÉNYEK 2013-14. 1 / 8 Nichols-Izaguirre Dávid Enrique 7.B osztályos tanulónk "Magyarország jó tanuló-jó sportoló" kitüntetését vehette át 2014. júniusában. TANULMÁNYI EREDMÉNYEK 2013-14. Név Osztály Verseny helyezés Felkészítő

Részletesebben

2. futam. 1. futam. 3. futam. 4. futam. Össz.

2. futam. 1. futam. 3. futam. 4. futam. Össz. Helyezés Név / Felnıtt/ 1977-1997 Szül. év Egyesület Nıi Kallus Edit 1980 Team 3K, Miskolc 125 125 250 Kovács Piroska 1989 Kazincbarcika 100 100 200 Németh Réka 1981 Bükkszentkereszt 70 80 150 Szaniszló

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást.

Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy az első tanítási napon a megadott teremben jelenjetek meg. Az első napra max. 7 200 forint készpénzt hozzatok magatokkal

Részletesebben

23. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG 2016. 03. 18. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK

23. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG 2016. 03. 18. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK CSAPAT EREDMÉNYEK: 23. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG 2016. 03. 18. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK I. korcsoport LÁNY: (5 csapat) 1. Szent Imre Óvoda és Ált. Iskola Kecskemét "A" 2. Szent Imre Balassagyarmat

Részletesebben

1. Fekete Richárd 1994 Delfin Tiffer 21 SE 1:15,0 328p. 1. Czeglédi Márk Barnabás 1997 BHSE 1:20,06 269p

1. Fekete Richárd 1994 Delfin Tiffer 21 SE 1:15,0 328p. 1. Czeglédi Márk Barnabás 1997 BHSE 1:20,06 269p 3*50 m. Családi gyorsváltó 1. versenyszám Új országos csúcs: 1. Poczó család II.kcs. 1:24,06 ****p Poczó Elemér ( ) - Lengyel Zsombor (1995) - Vörös Ákos (1995) -? ( ) 2. Bujtor-Karkus család II. 1:31,38

Részletesebben

Bodnár Bertalan teljesítménytúra és verseny 2015 Terepfutás Helyezés Rajtszám Név Város/Egyesület Korcsoport Idő 1. kör 2. kör 3.

Bodnár Bertalan teljesítménytúra és verseny 2015 Terepfutás Helyezés Rajtszám Név Város/Egyesület Korcsoport Idő 1. kör 2. kör 3. Bodnár Bertalan teljesítménytúra és verseny 2015 Terepfutás Helyezés Rajtszám Név Város/Egyesület Korcsoport Idő 1. kör 2. kör 3.kör Férfi Gyermek Terepfutás 6.5km 1 371 Őze Csanád Szentes Gyermek 0:38:13

Részletesebben

SUDOKU BAJNOKSÁG eredménye

SUDOKU BAJNOKSÁG eredménye SUDOKU BAJNOKSÁG eredménye I. kategória (1.-2. osztály) 1. helyezett: Gyovai Katinka Karolina Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Szeged 2. helyezett: Papp Hunor Nagyboldogasszony Katolikus Általános

Részletesebben

BUDAPEST JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁG Budapest - Ikarus pálya, 2013. június 24-35.

BUDAPEST JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁG Budapest - Ikarus pálya, 2013. június 24-35. 100 m férfi ifjúsági döntő +1,2 1. Szvoboda Ábel 1996.02.05. Bp. Honvéd SE 11,51 2. Máté Milán 1996.08.24. Bp. Honvéd SE 11,60 3. Albert Botond 1997 ASE 12,01 4. Tóth Sebestyén 1997.05.21. FTC 12,06 100

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. Terület 2010/2011 tanév. Budapest, 2011. március 19. V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. Terület 2010/2011 tanév. Budapest, 2011. március 19. V-VI. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Ip. Szakiskola 46,500 1 46,300 2 47,700 1 48,450 1 46,550 1 46,400 1 281,900 2 Makó Makói Okt. Közp., Szakképző Isk. 46,400 2 45,800 3 45,650 3 47,650

Részletesebben

Versenyeredmények (pályázatok) 2005/2006 A verseny megnevezése Helyezés A versenyző neve Felkészítő tanár Bugát Pál országos természetismereti

Versenyeredmények (pályázatok) 2005/2006 A verseny megnevezése Helyezés A versenyző neve Felkészítő tanár Bugát Pál országos természetismereti Versenyeredmények (pályázatok) 2005/2006 A verseny megnevezése Helyezés A versenyző neve Felkészítő tanár Bugát Pál országos természetismereti vetélkedő 1. helyezés Ónódi Gábor 11/B Balogh Béla Bana Péter

Részletesebben

Alapfokú művészetoktatási intézmények tanulmányi versenyei - 2007/2008 2008. július 4.

Alapfokú művészetoktatási intézmények tanulmányi versenyei - 2007/2008 2008. július 4. Alapfokú művészetoktatási intézmények tanulmányi versenyei - 2007/2008 2008. július 4. V. Országos népzenei verseny Szólóhangszer kategória I. korcsoport Juhász András (cimbalom)* Bartók Béla Művészeti

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium tanulóinak a 2012/2013. tanévben elért versenyeredményei

A Tatabányai Árpád Gimnázium tanulóinak a 2012/2013. tanévben elért versenyeredményei A Tatabányai Árpád Gimnázium tanulóinak a 2012/2013. tanévben elért versenyeredményei OKTV országos döntő biológia Luterán Veronika 12.a 4. helyezés fizika Brunner Kristóf 12.a 29. helyezés informatika

Részletesebben

ISKOLAGYŰLÉS 2016. JÚNIUS 10. 1. évfolyam

ISKOLAGYŰLÉS 2016. JÚNIUS 10. 1. évfolyam SZÉKESFEHÉRVÁRI ISTVÁN KIRÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA OM azonosító: 030064 8000 Székesfehérvár, Kelemen B. u. 30/a. Tel.: 22/504-442; Fax: 22/504-443; titkarsag@istvaniskola.hu Megyei Minőségi Díj Elkötelezettség

Részletesebben

Mezei diákolimpia megyei döntő

Mezei diákolimpia megyei döntő I. korcsoport leány ( induló: 53 fő ) Mezei diákolimpia megyei döntő / Bonyhád, 2012. március 29. / 1. Miklós Melinda Dienes Szekszárd 2. Tamás Zsófia Szent Orsolya Rendi Dombóvár 3. Nagy Viktória Szent

Részletesebben

Iskolai/ kerületi/ Eredmény Felkészítő pedagógus

Iskolai/ kerületi/ Eredmény Felkészítő pedagógus 1.a Szabó Dániel matematika 1. Salamon Edina Debreczeni Panna matematika 2. Salamon Edina Szabó Dániel, Debreczeni Panna, matematika Izsa Jenő, Csapó Máté 1. Salamon Edina Balogh Leila szavaló 2. Kustráné

Részletesebben

Sporteredmények 2015-16

Sporteredmények 2015-16 Sporteredmények 2015-16 Atlétika Verseny elnevezése Tanuló neve Helyezés Cséplő Gergely 10.B V. kcs. fiú V.kcs. lány VI.kcs. fiú VI.kcs. lány V.kcs. fiú V.kcs. lány VI.kcs. fiú VI.kcs. lány Marczinka Alexander

Részletesebben

DÖKE. Négy Évszak Eredmények Tavasz Nyár Ősz Tél Összidő

DÖKE. Négy Évszak Eredmények Tavasz Nyár Ősz Tél Összidő DÖKE Négy Évszak Eredmények Tavasz Nyár Ősz Tél Összidő Félmaraton 1961-ben és előtte születettek Hartmann Károly 26:43:00 25:11:00 26:06:00 78:00:00 Tasnádi László 32:38:00 32:36:00 29:27:00 94:41:00

Részletesebben

Eszkimó-Indián Játékok Mosonmagyaróvár, 2016.06.25-26. 1_U13_K1_fiu.xls. 1 futam K-1 fiú kölyök U13 (2003) helyezés r.szám.

Eszkimó-Indián Játékok Mosonmagyaróvár, 2016.06.25-26. 1_U13_K1_fiu.xls. 1 futam K-1 fiú kölyök U13 (2003) helyezés r.szám. 1_U13_K1_fiu.xls 1 futam K-1 fiú kölyök U13 (2003) 1 4 Hermann Levente Tatai Hódy Sport 1 23 16:59 2 2 Horváth Mátyás Tatai Hódy Sport 1 13 16:41 3 3 Korner Attila Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület

Részletesebben

2 591 Imre Gabriella Master3 (1955) 1:46:56. Férfi Kerékpár 36 km gyermek, U15 1 596 Wolf Ede Márkó U15 (1998) 1:33:46

2 591 Imre Gabriella Master3 (1955) 1:46:56. Férfi Kerékpár 36 km gyermek, U15 1 596 Wolf Ede Márkó U15 (1998) 1:33:46 Bodnár Bertalan futó- és kerékpár maraton - Mártély, 2012.09.09. Helyezés Rajtszám Név Korcsoport Idő Férfi Kerékpár 12 km gyermek, U15 1 563 Seres Ákos Gyermek (2000) 0:38:32 2 537 Szabó Áron U15 (1999)

Részletesebben

A SIMON ISTVÁN UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULÓINAK EREDMÉNYEI ISKOLAI, VÁROSI, MEGYEI, ORSZÁGOS VERSENYEKEN. 2005/2006. tanév MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

A SIMON ISTVÁN UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULÓINAK EREDMÉNYEI ISKOLAI, VÁROSI, MEGYEI, ORSZÁGOS VERSENYEKEN. 2005/2006. tanév MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM A SIMON ISTVÁN UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULÓINAK EREDMÉNYEI ISKOLAI, VÁROSI, MEGYEI, ORSZÁGOS VERSENYEKEN. 2005/2006. tanév MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai vers- és mesemondó verseny 1. - 2. évfolyam

Részletesebben

Kaposvár Teremtájfutó Bajnoksága 2016. február 6.

Kaposvár Teremtájfutó Bajnoksága 2016. február 6. Az utolsó előtti oszlopban a teljesített pályák száma található. 1. korcsoport 2007-09 (30 fő) Kaposvár Teremtájfutó Bajnoksága 2016. február 6. 1 Afangide Uwem Jonah Bölcsesség Kezdete Iskola, Bodrog

Részletesebben

50 m. fiú gyorsúszás I. korcsoport 1. versenyszám

50 m. fiú gyorsúszás I. korcsoport 1. versenyszám 50 m. fiú gyorsúszás I. korcsoport 1. versenyszám 1. Pozsár Szabolcs 2007 Hunyadi ÁI 0:36,4 2. Horváth Simeon 2007 Huszár G GÁI AMI 0:37,3 3. Fábián Gergő 2007 Hatvani I ÁI 0:37,5 4. Dénes Noel Zsolt 2007

Részletesebben

II. Cserhát Tour. 80 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista. Nem/Kategória:

II. Cserhát Tour. 80 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista. Nem/Kategória: U19 1 261 SÁNDOR Tamás 1998 02:22:19.967 Salgótarján 36 35 33.7 km/h +00:00:00.000 2 269 STODULKA Máté 1998 02:32:31.950 Budapest 65 62 31.5 km/h +00:10:11.983 3 304 PÉCSELI Gergő 1998 02:55:37.257 93

Részletesebben

Versenyeredmények 2012-2013. tanév

Versenyeredmények 2012-2013. tanév MATEMATIKA Versenyeredmények 2012-2013. tanév Kerületi matematikaverseny: I. Szilágyi Máté 3.a II. Martos Domonkos 6.b Zrínyi csapatverseny: I. Bóné Márton 3.a Káposztás Kristóf 3.a Perczel Jakab 3.a Megyei

Részletesebben

Sorszám Teljes név Iskola Eredmény

Sorszám Teljes név Iskola Eredmény 1 Varga Viktória 2 Varga Nikolett 3 Sallai Mária 4 Cseppentő Alexandra 5 Kocsis Zita Brigitta 6 Szücs Krisztina 7 Kiss Hédi 8 Halász Anett 9 Sorbán Edit Diána 10 Borsodi Zsuzsanna 11 Retkes Norbert 12

Részletesebben

Veszprém Megyei Kormányhivatal Ajkai Járási Hivatal

Veszprém Megyei Kormányhivatal Ajkai Járási Hivatal Veszprém Megyei Kormányhivatal Ajkai Járási Hivatal Szervezet Név Beosztás, feladatkör Telefon Ajkai Járási Hivatal Cím: 8400 Ajka, Szabadság tér 12. Telefon: 88/511-310 Fax: 88/511-340, 88/511-341 hivatal@ajka.vemkh.gov.hu

Részletesebben

Fiú U 11. 3-4 helyért Nagy Simon. Takács Benedek (3/4) Takács Benedek 3. 3. Takács Benedek. Szabó Dáriusz. Takács Benedek 0

Fiú U 11. 3-4 helyért Nagy Simon. Takács Benedek (3/4) Takács Benedek 3. 3. Takács Benedek. Szabó Dáriusz. Takács Benedek 0 Fiú U 11 Mannheim Martin (1) j. n. Mannheim Martin 2 Füzes Dániel Mannheim Martin 2 Benedict Soma 2 2 Benedict Soma Jeszenszky Zoltán 0 Jeszenszky Zoltán (5/8) 0 Mannheim Martin 2 Korecz Gergely (5/8)

Részletesebben

MEGYEI VERSENY EREDMÉNY 2016. Az 1-3 helyezett tanulót várjuk május 9-én 14.30-kor az Avastetői-Széchenyi Általános Iskolába.

MEGYEI VERSENY EREDMÉNY 2016. Az 1-3 helyezett tanulót várjuk május 9-én 14.30-kor az Avastetői-Széchenyi Általános Iskolába. MEGYEI VERSENY EREDMÉNY 2016. Az 1-3 helyezett tanulót várjuk május 9-én 14.30-kor az Avastetői-Széchenyi Általános Iskolába. 5. osztály HAGYOMÁNYOS 2-3 óra Tanuló 5. évfolyam Felkészítő tanár Budai Lóránd

Részletesebben

V. TOUR DE VELENCEI-TÓ 2015 VELENCEI-TÓ MINI MARATON 55 VELENCEI-TÓ MINI MARATON NŐI ABSZOLÚT

V. TOUR DE VELENCEI-TÓ 2015 VELENCEI-TÓ MINI MARATON 55 VELENCEI-TÓ MINI MARATON NŐI ABSZOLÚT VELENCEI-TÓ MINI MARATON NŐI ABSZOLÚT 1 844 Ispán Laura Felnőtt 01:39:07.1 2 942 Köllő Zsuzsanna Felnőtt 01:39:09.0 3 915 Ódor Klára Master 01:39:29.0 4 805 Bordás Eszter Master 01:45:30.6 5 802 Czeczei

Részletesebben

Szederkényi Anna Tagiskola Mezõnyárád hivatalos honlapja. November 26-án ismét megrendeztük hagyományainkhoz híven a Szederkényi Anna-napot.

Szederkényi Anna Tagiskola Mezõnyárád hivatalos honlapja. November 26-án ismét megrendeztük hagyományainkhoz híven a Szederkényi Anna-napot. Szederkényi Anna-nap Szerzõ Boda Zsuzsanna November 26-án ismét megrendeztük hagyományainkhoz híven a Szederkényi Anna-napot. Reggel koszorúzással kezdtünk, majd azt követõen a gyerekek pályamunkáit értékelték

Részletesebben

Zsűri jegyzőkönyv Komolyzene - hangszerszóló Arany

Zsűri jegyzőkönyv Komolyzene - hangszerszóló Arany Arany Fődíj: Tóth Kristóf szaxofon Pécsi Művészeti Gimnázium és SZKI, Pécs (fődíjas: a legkiemelkedőbb arany minősítésben részesített nevező) 1. Horváth Kálmán zongora Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium,

Részletesebben

Dr. Bácsalmási Péter Emlékverseny EREDMÉNYEK

Dr. Bácsalmási Péter Emlékverseny EREDMÉNYEK Dr. Bácsalmási Péter Emlékverseny EREDMÉNYEK Versenyszám Név Szül. év Egyesület Eredmény 50m fiú gyermek II. 1/4 ief. 1. Bánfai Bence 2004 Budaörsi DSE 8:06 2. Verdin Dániel 2004 TFSE 9:09 3. Volford Levente

Részletesebben

Iskolai végzettsége. Műszaki tanár (főiskola) Tanügy igazgatási vezető (főiskola) Matematikatestnevelés. tanár (főiskola) közoktatás vezető

Iskolai végzettsége. Műszaki tanár (főiskola) Tanügy igazgatási vezető (főiskola) Matematikatestnevelés. tanár (főiskola) közoktatás vezető Ertli Mária Műszaki Tanügy igazgatási vezető technika és életvitel Igazgató Somogyvári Beatrix 1999 Matematika szakos közoktatás vezető Általános igazgató - helyettes Orosz Edit 1992 Matematika, szakos

Részletesebben

Országos szintű tanulmányi versenyeken elért eredmények

Országos szintű tanulmányi versenyeken elért eredmények Országos szintű tanulmányi versenyeken elért eredmények Karádi Gábor 7.a "Curie" Kémia Emlékverseny 5. Varga Gábor Samu Bianka 7.g "Curie" Kémia Emlékverseny 14. Varga Gábor Szmodics Viktória 6.g Szmodics

Részletesebben

2001 - kislabda - Fiú

2001 - kislabda - Fiú 2001 - kislabda - Fiú 1 Plank Bence Dózsa György 65.000 9 2 Seregi Mátyás H. Botev Ált. Isk. 58.000 7 3 Völler Ádám Fekete Vörösmarty 57.000 6 4 Melnichuk Viktor H. Botev Ált. Isk. 56.000 5 5 Kisgyörgy

Részletesebben

Beküldő iskola neve. Név OM-kódja

Beküldő iskola neve. Név OM-kódja Név Beküldő iskola OM-kódja Beküldő iskola neve dátum ANTAL KRISZTIÁN JÁNOS 031836 Kőkúti Általános Iskola 2016.február 29. BALOGH SÁNDOR VIKTOR 101196 Hauck János Német Nemzetiségi Általános Iskola 2016.március

Részletesebben

A 2015. évi Pest Megyei Matematikaverseny Döntőjének eredményei

A 2015. évi Pest Megyei Matematikaverseny Döntőjének eredményei 1 60 Halász Nóra 9 Radnóti Miklós Gimnázium Bánhegyesiné Topor Gizella Gimnázium 60 2 58 Tiderenczl Dániel 9 Radnóti Miklós Gimnázium Szilágyiné Manasses Melinda Gimnázium 55 3 55 Fejes Dániel 9 Batthyány

Részletesebben

FEDETT PÁLYÁS SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI ÉS JUNIOR VERSENYE Dunakeszi, 2011. január 9.

FEDETT PÁLYÁS SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI ÉS JUNIOR VERSENYE Dunakeszi, 2011. január 9. FIÚ EREDMÉNYEK 60 m fiú serdülő 13 éves "A" döntő 1. Tóth Áron 98 Bp. Honvéd SE 7,5 2. Kavecsánszki András 98 Csepeli DAC 8,1 3. Jakubecz Norbert 98 UTE 8,3 4. Szelei Viktor 98 Albertirsai SE 8,4 60 m

Részletesebben

Egyéni Összetett Jegyzõkönyv - IV.korcsoport

Egyéni Összetett Jegyzõkönyv - IV.korcsoport Egyéni Összetett Jegyzõkönyv - IV.korcsoport Országos Verseny UTE F 21.6.8. Versenyzõ Szül Iskola Város 1 Szûcs Valdó 1995 Belvárosi Magyar-Angol Két tanítási Nyelvû Zalaegerszeg Ált.Isk 11,85 224 68,9

Részletesebben

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar. Tudományos Diákköri Konferencia Eredményhirdetés

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar. Tudományos Diákköri Konferencia Eredményhirdetés Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Tudományos Diákköri Konferencia Eredményhirdetés Alkalmazott pedagógia szekció Dicséret: Tisóczki József Dicséret: Nagy

Részletesebben

2012/2013. tanév - Versenyeredmények

2012/2013. tanév - Versenyeredmények 2012/2013. tanév - Versenyeredmények Bod Péter Könyvtárhasználati Verseny Molnár Tamás 8.a 1. Hídvéghy Sándorné Bod Péter Könyvtárhasználati Verseny Balassi Dávid 8.a 2. Hídvéghy Sándorné Bod Péter Könyvtárhasználati

Részletesebben

2009/2010 VERSENY NEVE FORDULÓ EREDMÉNY NÉV TANÁR

2009/2010 VERSENY NEVE FORDULÓ EREDMÉNY NÉV TANÁR matematika Matematika OKTV országos 16.hely Németh László 11.A Belényessy Viktória országos 66.hely Kitzinger Andor Nagy Judit Arany Dániel Matematika Verseny (kezdők) 2.kat. Arany Dániel Matematika Verseny

Részletesebben

01-es tagozatkód: 4 évfolyamos gimnázium

01-es tagozatkód: 4 évfolyamos gimnázium A Kunhegyesi Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi rangsora a 2014/2015-ös tanévre 01-es tagozatkód: 4 évfolyamos gimnázium 1. Agócs Katinka Kunhegyesi Általános Iskola,Alapfokú

Részletesebben

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában 2015-2016.

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában 2015-2016. Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár Csupa csoda rajzverseny területi 1 helyezett Csamangó

Részletesebben

8:00-9:00 9:00-10:00. 1. Bizottság (angol) 2016. 02. 24. 10:00-11:00 11:00-12:00 12:00-13:00

8:00-9:00 9:00-10:00. 1. Bizottság (angol) 2016. 02. 24. 10:00-11:00 11:00-12:00 12:00-13:00 1. Bizottság (angol) SZABÓ LAURA EDINA 71619058663 SALVAGNO NOEMI 72930590468 BOLDIZSÁR BENEDEK 71634248896 SORBÁN BENCE MÁRK 71631049084 NÁNÁSI DOROTTYA ILONA 71632310311 URSO RAFFAELLO NICCOLO 71631322120

Részletesebben

2008/2009. Nagy Judit 9.helyezés Pénzes Dorottya 9.C Belényessy Viktória Kenguru Nemzetközi Matematika Verseny megyei 1.helyezés Németh László 10.

2008/2009. Nagy Judit 9.helyezés Pénzes Dorottya 9.C Belényessy Viktória Kenguru Nemzetközi Matematika Verseny megyei 1.helyezés Németh László 10. matematika Varga Tamás Országos Matematika Verseny megyei 4.helyezés Németh Rita 8.A Farkas István Matematika OKTV 2.fordulóba jutott Ambrits Dániel 12.A Kopik István Wischy Gergő 12.A Nagy Judit Arany

Részletesebben

Versenyeredmények 2014/2015-ös tanév

Versenyeredmények 2014/2015-ös tanév Versenyeredmények 2014/2015-ös tanév Tanulmányi versenyek Alsó tagozat: Országos: Bolyai Matematika Csapatverseny 17. helyezés (Fábián Dorina, Patonai Csanád, Radnai Réka, Tatár Dorottya 4.a osztály) XV.

Részletesebben

MUNKÁCSY MIHÁLY A GYERMEKEK SZEMÉVEL XXXVI. VÁROSI GYERMEKRAJZ PÁLYÁZAT DÍJAZOTTAK

MUNKÁCSY MIHÁLY A GYERMEKEK SZEMÉVEL XXXVI. VÁROSI GYERMEKRAJZ PÁLYÁZAT DÍJAZOTTAK MUNKÁCSY MIHÁLY A GYERMEKEK SZEMÉVEL XXXVI. VÁROSI GYERMEKRAJZ PÁLYÁZAT DÍJAZOTTAK BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM Fazakas Bálint (10 éves) Minecraftos rőzsehordó nő Felkészítő pedagógus: Szabados

Részletesebben

2014/2015 tanév versenyeredményei

2014/2015 tanév versenyeredményei 2014/2015 tanév versenyeredményei Verseny neve (távolugrás) (távolugrás) (magasugrás) (magasugrás) (súlylökés) Verseny szintje 4. 4. 4. 3. 4. Helyezés Név Osztály Szilágyi Patrik, Káló Ádám, Seres Bence,

Részletesebben

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar. Tudományos Diákköri Konferencia Eredményhirdetés

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar. Tudományos Diákköri Konferencia Eredményhirdetés Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Tudományos Diákköri Konferencia Eredményhirdetés Alkalmazott ergonómia és termékmenedzsment szekció II. díj: Licsájer

Részletesebben

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 1. Nap -- ŐRÜLT FUTÁS -- 2015. augusztus 22. Nemenkénti Abszolút Eredmények

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 1. Nap -- ŐRÜLT FUTÁS -- 2015. augusztus 22. Nemenkénti Abszolút Eredmények Férfiak Hely kat.hely Rsz Név Szül Idő 1 F19/1 334 Tóth Ádám 1986.11.25. 0:42:08 2 F19/2 409 Porcsin Levente 1990.12.22. 0:43:28 3 F31/1 388 Bereczki Szilárd 1979.03.17. 0:47:17 4 F19/3 343 Tóth Richárd

Részletesebben

Diákolimpia Mezei Futóverseny Országos Döntő

Diákolimpia Mezei Futóverseny Országos Döntő Egyéni Eredmények Pos Név Sz.év Csapatnév Rajtszám Célidő óó:pp:mp:tmp 1 GYÜRKÉS Viktória 1992 Budapest VIII., Vörösmarty Mihály Gimn. 1477 00:10:56:300 2 OHN Kinga 1991 Szekszárd, Garay János Gimn. 1571

Részletesebben

K i v o n a t. Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 15-én megtartott rendkívüli, nyílt ülésén készült jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 15-én megtartott rendkívüli, nyílt ülésén készült jegyzőkönyvéből K i v o n a t Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 15-én megtartott rendkívüli, nyílt ülésén készült jegyzőkönyvéből Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10 igen (egyhangú)

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Debrecen III-IV. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Debrecen III-IV. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Hely. Cím Csapatnév 1 i Bocskai István Általános Iskola 37,750 36,050 37,300 111,100 2 Békéscsaba Békéscsabai Belvárosi Ált. Isk. és Gimn. 35,900 36,450

Részletesebben

Országos Postaverseny 2015

Országos Postaverseny 2015 Országos Postaverseny 2015 Légpisztoly 20 lövés 1 2 3 4 5 6 1 Geier Dániel 1999 Csepel LE 183 2 Hajdu Márk 2001 KSI SE 176 3 Tóth Dániel 2000 PeLE 169 4 Papp Máté 2003 Százhalombatta 168 5 Csengel Bence

Részletesebben

TANULMÁNYI EREDMÉNYEK 2015-2016.

TANULMÁNYI EREDMÉNYEK 2015-2016. Az eredmények érkezésével folyamatosan frissülő táblázat, ezért kérjük, hogy a legújabb változat letöltése érdekében mindig kattintson a böngésző frissítés gombjára! TANULMÁNYI EREDMÉNYEK 2015-2016. Név

Részletesebben

3100 Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) 314-814 Honlap: www.oktatas.hu (+36-32) 310-574

3100 Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) 314-814 Honlap: www.oktatas.hu (+36-32) 310-574 3. évfolyam H. Név Pont Felkészítő tanár 1. Hodossy Réka 2. Pozsik Péter 3. Büki Marcell 4. Domonkos Lénárd 5. Molnár Hanga Anna 6. Felföldi Bence 7. Molnár Veronika 8. Szádóczki Hanna 9. Csalár Csenge

Részletesebben

Megyei Matematika Verseny 2008. 2008. november 17. 9. évfolyam

Megyei Matematika Verseny 2008. 2008. november 17. 9. évfolyam 9. évfolyam 1. Tekeli Tamás Bonyhádi P.S. Ev.Gimnázium Katz Sándor, Csötönyi Nóra 2. Jászberényi Tünde Bonyhádi P.S. Ev.Gimnázium Katz Sándor, Csötönyi Nóra 3. Halász Dániel Bonyhádi P.S. Ev.Gimnázium

Részletesebben

Magyarország 2012. évi Félmaratoni Országos Bajnoksága Budapest, 2012.09.09.

Magyarország 2012. évi Félmaratoni Országos Bajnoksága Budapest, 2012.09.09. Magyarország 2012. évi Félmaratoni Országos Bajnoksága Félmaraton férfi felnőtt Hely SzÉv Egyesület Idő 1 67 Józsa Gábor 1983 MAC-NS 01:06:36 A bajnok edzője: Dr. Török János 2 75 Soós Dániel 1984 Bp.

Részletesebben

Jeles napok, neves gyógyítók

Jeles napok, neves gyógyítók Dr. Nemes István Dr. Németh Gyula Dr. Széll Kálmán Ráczné Varga Bernadett Toldiné Nárai Aranka Nagy Tiborné Benkõ Lászlóné Dr. Wenczl Miklós Dr. Telegdy Enikõ 332 Jubileumok a Markusovszky Kórházban Dr.

Részletesebben