A Szarvasi Önkormányzat 39/2003. (XII.19.) rendelete az IFJÚSÁGRÓL
|
|
- Kornélia Bakos
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Szarvasi Önkormányzat 39/2003. (XII.19.) rendelete az IFJÚSÁGRÓL A Szarvasi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV: tv. 8. (1) - (2) bekezdésében meghatározott feladatok és a 16. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja. A rendelet célja 1. (1) A rendelet célja, hogy a város megfelelő környezeti feltételeket jelentsen a felnövekvő korosztály számára, ahol otthonosan érezhetik magukat, vagyis ahol kiszámíthatóak az életviszonyaik, ahol problémák esetén szakértő segítséget találhatnak azok megoldásához, és ahol felkészülhetnek a felelősen élő és cselekvő magyar állampolgárként és Európai Uniós polgárként való felnőtt életükre. (2) A gyermek és ifjúsági korosztálynak a létbiztonsághoz, oktatáshoz, neveléshez, érdekeinek védelméhez alkotmányos joga van. Az Alkotmányban meghatározott jogokon kívül az évi LXIV: tv. a Gyermekek jogairól szóló, New Yorkban, november 20- án kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló törvényben, a többször módosított évi XXXI. tv. a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról, illetve a többször módosított évi III. tv. a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvényben meghatározott jogok az irányadóak. (3) A (2) bekezdésben megfogalmazottak gyakorlása közérdek, a gyermek és ifjúsági korosztály támogatása közcél. A rendelet hatálya 2. (1) A rendelet hatálya kiterjed Szarvas Város közigazgatási területén: lakóhellyel, illetve ideiglenes lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárokra, tanulói jogviszonnyal rendelkezőkre, állandó tartózkodásra jogosító személyi igazolvánnyal rendelkező bevándoroltakra, letelepedési engedéllyel rendelkező személyekre, valamint a magyar hatóság által menekültként elismert személyekre 0-29 éves korig, etnikai, faji, vallási, szociális és kulturális különbségtétel nélkül. (2) A rendelet hatálya kiterjed Szarvas Város közigazgatási területén működő önkormányzati finanszírozású és önkormányzati támogatásban részesülő gyermek és ifjúsággal kapcsolatos közvetlen vagy közvetett tevékenységet folytatókra, valamint mindazon szervezetekre, személyekre, amelyek/akik az 1. -ban megvalósított célokkal azonosulnak.
2 Helyi gyermek és ifjúsági feladatok meghatározása 3. (1) A Szarvasi Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermek és ifjúsággal kapcsolatos helyi feladatait Szarvas Város Önkormányzatának Képviselő testülete által elfogadott Ifjúságpolitikai Koncepció és Sportkoncepció, valamint az Európai Bizottság által kiadott Fehér Könyv figyelembe vételével a következők szerint határozza meg: a) Egészségügy, szociálpolitika aa) A szociális hátrányból adódó egyenlőtlenségek csökkentése a gyermek és ifjúsági korosztályban. ab) Kiemelt figyelem a szociálisan vagy egészségi állapotuk miatt hátrányt szenvedő csoportok egészségvédelmére. ac) Családok segítése nevelő-védő funkciójuk eredményesebb betöltésében. ad) Az oktatási intézmények egészségmegőrzést, prevenciót szolgáló tárgyi, személyi, pénzügyi feltételeinek biztosítása, fejlesztése. ae) A szabadidő-szervezésben az egészséget támogató programok ösztönzése, a szabadidő színtereinek biztosítása, ellenőrzése a gyermek és ifjúsági korosztály testi lelki egészségvédelme szempontjából. af) Mentálhigiénés szemlélet és készség alakítása, kiemelt figyelem a szenvedélybetegségek megelőzésére minél korábbi életkorban. ag) A gyermek és ifjúsági korosztály bevonása, motiválása a korosztály egészségét szolgáló célkitűzések megvalósításába. ah) A kommunikáció fejlesztése az oktatási intézmények, valamint az egészségügyi és szociális intézmények között a korosztály testi-lelki egészségének védelme érdekében. ai) A média megnyerése az egészséget támogató alternatívák terjesztésére a gyermek és ifjúsági korosztály körében. aj) A szociálpolitikai ellátó rendszer továbbfejlesztése. ak) Preventív jellegű szolgáltatások ösztönzése, támogatása. al) A család, mint érték támogatása az ellátó rendszerben. b) Oktatás, képzés ba) A közoktatási intézményekben a kultúrált nevelés feltételeinek biztosítása, fejlesztése. bb) Információáramlás, infrastruktúra fejlesztése. c) Szabadidő, kultúra, sport ca) A gyermek és ifjúsági korosztály szabadidő-eltöltése helyszíneinek fejlesztése. cb) A gyermek és ifjúsági korosztály szabadidős tevékenységeihez szükséges feltételek megteremtésének támogatása. d) Pályaválasztás, munkavállalás da) Fiatalok munkanélküliségének visszaszorítása. db) Munkahelyteremtés segítése. e) Érdekvédelem, jog, nemzetközi kapcsolatok ea) A fiatalok képviseletének biztosítása a városi közéletben. eb) Az ifjúsági kezdeményezések szerves beépítése a város döntéshozatali folyamatába. ec) A hátrányos helyzetű, a kisebbséghez tartozó fiatalok fokozottabb részvételi lehetőségeinek kidolgozása a városi közéletben való részvételre. 2
3 ed) A mozgáskorlátozott fiatalok segítése annak érdekében, hogy a városi közéletben, kulturális és sportolási lehetőségekben részt vehessenek, az ehhez szükséges anyagi eszközök biztosítása, a szükséges építészeti kialakítások támogatása. ee) A nemzetközi ifjúsági szakmai együttműködési formák, cserék, testvérintézményi kapcsolatok, hálózati együttműködések bátorítása, anyagi támogatása. (2) E rendeletben foglalt helyi gyermek és ifjúsági korosztályt érintő feladatok az érintettek (4. ) tevékenysége útján valósul meg. (3) E rendeletben meg nem fogalmazott gyermek és ifjúsági korosztállyal kapcsolatos feladatokat A Szarvasi Önkormányzat 15/2003. (VIII.29.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, valamint a térítési díjakról, illetve A Szarvasi Önkormányzat 12/2003. (VI.27.) rendelete a szociális igazgatásról, valamint a szociális és gyermekvédelmi pénzbeli és természetbeni ellátásokról szóló rendelete határozza meg. A gyermek és ifjúsági feladatok ellátásának szervezeti kerete 4. A 3. -ban megfogalmazottakat a település Képviselő-testülete és szervei: a polgármester és a bizottságok (főként az Ifjúsági és Sportbizottság, valamint a Művelődési és Oktatási Bizottság) látják el, elsősorban az önkormányzat által fenntartott közoktatási, közművelődési intézmények működtetése útján. A teendőkből részt kell vállaljanak a Polgármesteri Hivatal, a hatóságok, az egészségügyi és szociális intézmények, az alapítványok, egyesületek, civil szervezetek, egyházak, magánszemélyek, s mindazok, akik a rendelet szellemiségével azonosulni tudnak és a gyermek és ifjúsági korosztály segítését, fejlődését kívánják szolgálni. Az önkormányzat gyermek és ifjúsági feladatainak finanszírozása 5. (1) A gyermek és ifjúsági korosztályt szolgáló tevékenységek feltételeinek megteremtéséhez forrásként a résztvevők saját pénzügyi lehetőségei, az intézmények működési és egyéb forrásai (pályázati pénzeszközök, stb.), központi költségvetési, valamint a helyi önkormányzati támogatás szolgál. (2) A helyi önkormányzat által fenntartott gyermek és ifjúsági korosztállyal kapcsolatos feladatokat (is) ellátó intézmények finanszírozása, adott költségvetési évre az önkormányzat költségvetési rendeletében kerül meghatározásra, amely tartalmazza az intézmény bér és járulékai, dologi kiadásait, valamint az intézményi bevételeket. (3) Az önkormányzat adott éves költségvetésében az alábbi gyermek és ifjúsági korosztállyal kapcsolatos tevékenységeket szolgáló pénzügyi források kerülnek elkülönítésre: a) Ifjúsági és Sportfeladatok támogatása b) Közoktatás nem kötelező feladatainak támogatása c) Alapítványok támogatása d) Civil szervezetek támogatása e) DADA program 3
4 f) Egyházak támogatása g) Közművelődés támogatása h) Média támogatása (4) A támogatások felhasználásának egy részéről az érintett szakbizottságok döntenek a célok meghatározását követően, pályázati felhívás útján. A pályázati felhívás a helyi médiákban kerül meghirdetésre. (5) A pályázati lehetőségek kihasználása minden gyermek és ifjúsági korosztállyal kapcsolatos feladatot ellátó, illetve szolgáltatást nyújtó elsődleges érdeke. Szarvas Város Önkormányzata anyagi lehetőségéhez mérten támogatja a pályázókat, ha a megvalósítandó tevékenységük megfelel a rendeletben foglalt gyermek és ifjúsági korosztállyal kapcsolatos céloknak és megvalósítandó feladatoknak. A helyi gyermek és ifjúsági feladatok szakemberigénye 6. (1) Az önkormányzat gyermek és ifjúsági feladatai szakszerű és folyamatos ellátását az általa fenntartott intézményekben a vonatkozó jogszabályokban meghatározott képzettségű vezetők és szakmunkatársak biztosítják. A gyermek és ifjúsági feladatok koordinálását, a célok, feladatok megvalósulásának segítését Szarvas Város Önkormányzata által foglalkoztatott ifjúsági referens biztosítja. (2) Anyagi lehetőségekhez mérten támogatni kell a szakemberek képzését, továbbképzését, az utánpótlás-nevelést, s nem utolsó sorban ösztönözni kell a szakembereket az önképzésre. Az ifjúsági feladatokban együttműködő partnerek 7. Az önkormányzat gyermek és ifjúsági feladatainak megvalósításában, elősegítésében együttműködnek: a) A város alap-, közép- és felsőfokú közoktatási intézményei, b) közművelődési intézmények, c) egészségügyi és szociális intézmények, d) hatóságok (Szarvasi Rendőrkapitányság, ÁNTSZ Szarvasi Intézete), e) Békés Megyei Munkaügyi Központ Szarvasi Kirendeltsége, f) kisebbségi önkormányzatok, g) a városban működő gyermek és ifjúsági, gyermek és ifjúsági korosztállyal foglalkozó, gyermekeket és ifjúságot segítő civil szervezetek, alapítványok, h) sport és egyéb egyesületek, i) testvérvárosok gyermek és ifjúsági szervezetei, j) egyházak, k) magánszemélyek, l) és mindazon szervezetek/személyek, amelyek/akik a rendeletben foglaltakkal azonosulni tudnak. 4
5 Záró rendelkezések (1) E rendelet kihirdetése napjával lép hatályba. 8. (2) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti az ifjúsággal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 15/2000. (IV.27.) sz. rendelettel módosított 6/1993. sz. rendelet. Szarvas, december 4. Babák Mihály polgármester Mihaleczné Kovács Mária jegyző Záradék: Szarvas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete december 18-i ülésén a rendelettervezetet megtárgyalta 39/2003. (XII.19.) rendeletét megalkotta. A rendelet december 19-én kihirdetésre került. Szarvas, december 19. Babák Mihály polgármester Mihaleczné Kovács Mária jegyző 5
A Szarvasi Önkormányzat 11/2004. (III.19.) rendelete A SPORTRÓL. A rendelet célja
A Szarvasi Önkormányzat 11/2004. (III.19.) rendelete A SPORTRÓL A Szarvasi Önkormányzat Képviselő-testülete elismerve a sport kiemelkedő jelentőségét az egészség megőrzésében, az ifjúság fizikai és erkölcsi
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,
REZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK Ifjúsági Koncepciója
REZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK Ifjúsági Koncepciója Mondd és én elfelejtem. Mutasd meg és én eszembe vésem. Hadd, hogy tegyem és én megértem. (Konfuciusz) PREAMBULUM Ő Valahonnan jött és valamit hozott magával.
I. fejezet Általános rendelkezések
Jakabszállás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. /IX.9/ a gyermekvédelem helyi rendszeréről Jakabszállás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
I. rész. Általános rendelkezések, alapelvek 1.
Hatályos: 2009. január 30. Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának 42/2004.(V.26.) rendelete az Önkormányzat sportfeladatairól és a sporttevékenység támogatásáról (módosításokkal egységes
A GYERMEKJÓLÉTI ELLÁTÁSOKRÓL SZÓLÓ 09/2006.(III. 30.) RENDELETÉNEK
TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK A GYERMEKJÓLÉTI ELLÁTÁSOKRÓL SZÓLÓ 09/2006.(III. 30.) RENDELETÉNEK A 27/2006.(XII. 14.) RENDELETTEL, A 4/2008.(I. 31.) RENDELETTEL, A 30/2008.(XI.
Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2003.(III.27.) önkormányzati rendelete. a helyi közművelődésről A rendelet hatálya
Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2003.(III.27.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről Csátalja Község Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv.
JÁSZSZENTANDRÁS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/2009./III.30./ RENDELETE
JÁSZSZENTANDRÁS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/2009./III.30./ RENDELETE A gyermekvédelemről és a gyermekek pénzbeli és természetbeni ellátásának helyi szabályairól. ( egységes szerkezetben) Jászszentandrás
CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA BUDAPEST XXI. KERÜLET. 2/2010. (I. 26.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. sz. rendelete
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2/2010. (I. 26.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. sz. rendelete az Önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézményekben
H e g y e s d község Önkormányzata. Képviselőtestületének. a helyi közművelődésről.
H e g y e s d község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2000./III.1./ r e n d e l e t e a helyi közművelődésről. Hegyesd község Önkormányzata Képviselőtestülete a többször módosított 1990. évi LXV.
Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Magyarszerdahely község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről
Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében
ELŐTERJESZTÉS. az önkormányzat sportrendeletéhez
ELŐTERJESZTÉS az önkormányzat sportrendeletéhez Az alkotmány szerint a Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez. Ez a jog többek között a rendszeres
7/2007. /V.7./ A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL
ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETE 7/2007. /V.7./ RENDELETE A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL 2 Zomba község Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános
Sand Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2009.(IV.03.) számú képviselő-testület rendelete a sportról
Sand Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2009.(IV.03.) számú képviselő-testület rendelete a sportról Sand Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az egyetemes emberi kultúra és a nemzeti kultúra
A rendelet hatálya. Az eljárás alapja
Egységes szerkezetbe foglalta: Valentovics Beáta jegyző Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2014. február 3. Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2003.(VI.25.) számú rendelete a
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Öreglak Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2/2004. (I. 30.) számú rendelete a sportról (egységes szerkezetben a módosításra kiadott 13/2009. (IX. 18.) számú rendelettel) Öreglak Község Önkormányzata
Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET
Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról 1 1 Módosította: 5/2012.(II.14.) számú
A cselekvési terv az alábbi dokumentumok felhasználásával készült el:
Szarvas Város Ifjúsági Cselekvési Terve 2011-2013. A cselekvési terv célja, hogy az önkormányzat képviselő-testületi határozatban állapítja meg a helyi adottságoknak megfelelően az ifjúsággal kapcsolatos
Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete
Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény helyi végrehajtásáról I. Rész Biharkeresztes
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 39/2011. (IX.27.) önkormányzati rendelete
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 39/2011. (IX.27.) önkormányzati rendelete A sajátos nevelési igényű gyermekek nem az önkormányzat fenntartásában működő intézményben fizetendő térítési díjainak
Ózd Város Önkormányzatának 35/2004. (XII.21.).számú rendelete a sportról. A rendelet célja 1.. A rendelet hatálya 2..
Ózd Város Önkormányzatának 35/2004. (XII.21.).számú rendelete a sportról. Ózd Város Önkormányzata a sportról szóló 2004. évi I. törvény (továbbiakban: Tv.) 55.. (6) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján,
A gyermekek védelmének helyi rendszere
1 Iszkaszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2007. (IX.12.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Iszkaszentgyörgy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete "a gyermekek
Bag Nagyközségi Önkormányzat. Képviselő-testületének 5/2011. (III.30.) rendelete. az önkormányzat sporttal kapcsolatos feladatairól
Bag Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2011. (III.30.) rendelete az önkormányzat sporttal kapcsolatos feladatairól Bag Nagyközség Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi
Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2007. /VI. 28./ Rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2007. /VI. 28./ Rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Kömlő Község Önkormányzatának Képviselő Testülete, a gyermekek védelméről
ÚJHARTYÁN KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 14/2008.(XII.12.) számú rendelete A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL
1 ÚJHARTYÁN KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 14/2008.(XII.12.) számú rendelete A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL Újhartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete ( a továbbiakban: az önkormányzat) a kulturális
Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és
Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2006.(V.18.) számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Magyarszerdahely község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 29.) önkormányzati R E N D E L ET E. A gyermekek védelméről
Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 29.) önkormányzati R E N D E L ET E A gyermekek védelméről (Egységes szerkezetben a 8/2005. (VI. 28.) Kt. rendelet*, a 4/2010. (II.
Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete 22/2000. (XII.08.) sz. rendelete a közművelődésről I. RÉSZ. Általános rendelkezések.
Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete 22/2000. (XII.08.) sz. rendelete a közművelődésről Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete (a továbbiakban: Önkormányzat) a kulturális javak
Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről
Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL Komló Város Önkormányzat Képviselő testülete a kulturális
Kunpeszér Község Önkormányzat 15/2004. (IX.16.) számú rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól
Kunpeszér Község Önkormányzat 15/2004. (IX.16.) számú rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Kunpeszér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális
SÁVOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 5/1998./IV.30./ számú R E N D E L E T E. A gyermekvédelem helyi rendszeréről
Sávoly Község Önkormányzatának Képviselő- testülete Hatályos: 2015. szeptember 1-től SÁVOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 5/1998./IV.30./ számú R E N D E L E T E A gyermekvédelem helyi rendszeréről Sávoly Község
I. fejezet A rendelet célja, hatálya, ellátási formák 1..
Vásárosdombó Község Képviselő-testületének 2/2008.(I.11.) számú r e n d e l e t e a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 1./2006(II.8.) számú rendelet módosításáról Vásárosdombó Község Önkormányzatának
KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2010. (IV. 20.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2010. (IV. 20.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete a személyes gondoskodás keretébe tartozó egyes szociális és gyermekjóléti
Drávatamási Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006 (XI.27.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Drávatamási Község
Drávatamási Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2006 (XI.27.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Drávatamási Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és
BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/1999. (XI. 26) r e n d e l e t e BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL 1
BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/1999. (XI. 26) r e n d e l e t e BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL 1 A közművelődéshez való jog gyakorlása közérdek, a közművelődési
Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja:
Visegrádi Önkormányzat 11/2001. (IX. 27.) ör. rendelete a város közművelődési feladatairól és ellátásának feltételeiről [Egységes szerkezetben a 4/2014. (III.21.) Ökt. rendelettel] Visegrád Város Önkormányzatának
Tiszatenyő községi Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2004. (XI. 1.) rendelete. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról
Tiszatenyő községi Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2004. (XI. 1.) rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Tiszatenyő Község Önkormányzatának Képviselő Testülete a helyi közművelődési
Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999. (VII.21.) számú rendelete a helyi Közművelődésről
Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999. (VII.21.) számú rendelete a helyi Közművelődésről Magyarszerdahely község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított
MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE 2015-2020.
MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE 2015-2020. A koncepcióban megfogalmazott feladatok elvégzéséhez szükséges elkészíteni a cselekvési tervet, amely tartalmazza a felelősöket
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelete. A gyermekvédelem helyi rendszeréről
3. egységes Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelete A gyermekvédelem helyi rendszeréről (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg)
A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYAIRÓL
IZSÓFALVA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 12/2006. (IX. 8.) RENDELETE A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYAIRÓL (egységes szerkezetben Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 12/2006. (IX. 8.) sz. rendeletének módosításaival)
Inárcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2006. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól
Inárcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2006. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól (Egységes szerkezetben a 3/2008. (III. 28.) és a 9/2011. (VIII. 11.),
Ludányhalászi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2003. (09.05) számú rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról.
Ludányhalászi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 0/003. (09.05) számú rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról. Ludányhalászi Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2016. (VI.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat sportfeladatairól
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2016. (VI.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat sportfeladatairól Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának
Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2001.(VIII.7.) ÖKT számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról
Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2001.(VIII.7.) ÖKT számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Mosonszolnok Község Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban:
A rendelet célja. A rendelet hatálya
Borsodnádasd Város Önkormányzatának 6/2009.(III.27.) számú rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény végrehajtásának helyi szabályairól, egységes szerkezetben
Törökbálint Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 4/2000. (III. 10.) számú rendelete a közművelődésről I. RÉSZ. Általános rendelkezések
Törökbálint Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 4/2000. (III. 10.) számú rendelete a közművelődésről Törökbálint Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban: Önkormányzat) a kulturális
13/2000. (V. 18.) RENDELETE
ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 13/2000. (V. 18.) RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT TESTNEVELÉS ÉS SPORT, AZ EGÉSZSÉGES ÉLETMÓDRA NEVELÉS, A HELYI TESTNEVELÉS ÉS SPORTTEVÉKENYSÉG TÁMOGATÁSÁRÓL
Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2009. (III.25.) rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2009. (III.25.) rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Kömlő Község Önkormányzatának Képviselő Testülete, a gyermekek védelméről
I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya. 1. E rendelet hatálya kiterjed
Budapest főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2010. (V.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat testnevelés és sportfeladatairól, a helyi testnevelés és a sporttevékenység
KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK. 8/2008./IX.01./ önkormányzati rendelete. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról
KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 8/2008./IX.01./ önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország Alaptörvénye
Kőröshegy Községi Önkormányzat Képviselő- testületének. 25/2005.(XII.12.) rendelete a sportról
Kőröshegy Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 25/2005.(XII.12.) rendelete a sportról Kőröshegy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmánya 44/A. (2) bekezdésének
Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:
Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/1999.(VI.01.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A helyi közművelődésről Módosított rendelet azonosítója: 25/2003.(XI.27.)
az Önkormányzat művelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról
Albertirsa Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/1999.(X.29.) rendelete, a 16/2004.(IV.30.), az 5/2009. (III.02.), a 22/2017.(IX.29.) és a 7/2019.(III.29.) önkormányzat rendeletekkel egységes
MIHÁLYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 8/2013./IV.30./ önkormányzati rendelete. a sportról
MIHÁLYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 8/2013./IV.30./ önkormányzati rendelete a sportról Mihályháza Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a kötelező és az önként vállalt önkormányzati
50/2004. (XI.18.) Dabas Város Önkormányzati Rendelete. A sportról
50/2004. (XI.18.) Dabas Város Önkormányzati Rendelete A sportról Dabas Város önkormányzatának Képviselő-testülete a sportról szóló 2004. évi I. törvény 55 (6) bekezdése felhatalmazása alapján a kötelező
Szálkai Önkormányzat 9/2006. (VI.14.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról, a módosításokkal egységes szerkezetben
Szálkai Önkormányzat 9/2006. (VI.14.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról, a módosításokkal egységes szerkezetben Bevezető rész Szálka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 31/2013. (X.31.) és a 29/2018.(VI.27.) Ör-rel módosított
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 31/2013. (X.31.) és a 29/2018.(VI.27.) Ör-rel módosított 20/2012. (IV.26.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által ellátott sporttal kapcsolatos
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet
1. Napirend gyermekvédelmi rendelet - előterjesztés 1. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet Tisztelt képviselő-testület!
Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (III. 20.) önkormányzati rendelete. A gyermekvédelem helyi rendszeréről
Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (III. 20.) önkormányzati rendelete A gyermekvédelem helyi rendszeréről Tartalomjegyzék I. FEJEZET ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Sármellék Község Önkormányzata Képviselőtestületének
Sármellék Község Önkormányzata Képviselőtestületének 7/2004. /VI. 25./ RENDELETE a gyermekvédelem helyi rendszeréről Sármellék Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi
ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület január 27-i ülésére
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)-507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2016. január 27-i ülésére
Vanyola Község Önkormányzatának 10/2006. (V. 31.) r e n d e l e t e a helyi gyermekvédelmi ellátásokról
Vanyola Község Önkormányzatának 10/2006. (V. 31.) r e n d e l e t e a helyi gyermekvédelmi ellátásokról Vanyola Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
ALPOLGÁRMESTERE. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést tárgyalja meg és hozza meg döntését!
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KER. ALPOLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZATÁNAK Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: Javaslat a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének a szociális szolgáltatásokról,
Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2016.(VI.22.) önkormányzati rendelete a sportról. 1. A rendelet hatálya 1.
Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2016.(VI.22.) önkormányzati rendelete a sportról Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete a sportról szóló 2004. évi I. törvény
Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL
Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről
Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2015.(V.29.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat közművelődési és közgyűjteményi feladatairól Kunszentmárton Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Teskánd község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2003. /II.03./ számú r e n d e l e t e
Teskánd község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2003. /II.03./ számú r e n d e l e t e az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról. Teskánd Község Önkormányzat
(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,
Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. 34/2013. (VI.24.) önkormányzati rendelete
Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 34/2013. (VI.24.) önkormányzati rendelete A sajátos nevelési igényű gyermekek nem az önkormányzat fenntartásában működő intézményben fizetendő térítési
18/2016. (X. 25.) sz.
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a helyi közművelődésről szóló 18/2016. (X. 25.) sz. R E N D E L E T E 1 Mezőkovácsháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a kulturális
A rendelet célja, hatálya, ellátási formák
Daruszentmiklós Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2006. (VII.06.) ÖKT. számú rendelete Daruszentmiklós Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
I. fejezet Általános rendelkezések
Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2006. (IV. 25.) Hö. r e n d e l e t e a gyermekvédelem helyi rendszeréről 1 (a módosításokkal egységes szerkezetben) A képviselő-testület a helyi
Döbrököz Község Önkormányzatának 4/2006 (III.18.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról. A rendelet célja
Döbrököz Község Önkormányzatának 4/2006 (III.18.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Döbrököz Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló
Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2011.(III.24.) önkormányzati rendelete a közművelődésről
Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2011.(III.24.) önkormányzati rendelete a közművelődésről Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális
bekezdésben foglaltakon túlmenően a kiterjed Gyvt. 4. (2)-(4) bekezdésében foglalt gyermekekre, személyekre is.
Szilvásvárad községi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2008.(VI.25.) RENDELETE a gyermekvédelem helyi végrehajtási szabályairól (Egységes szerkezetbe foglalva a módosítására hozott 22/2008. (VIII.
Általános rendelkezések
Csabaszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015 (IX.23) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Csabaszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.
Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 23/2001. (VII.01.) sz. rendelete a gyermekek védelmét szolgáló ellátások helyi szabályairól
Tata Város Önkormányzati Képviselő-testületének 23/2001. (VII.01.) sz. rendelete a gyermekek védelmét szolgáló ellátások helyi szabályairól A rendelet megalkotásának napja: 2001. június 26. I. rész 1 Tata
Zomba Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2014.(XI.27.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E a szociális tűzifa támogatás szabályozásáról
Zomba Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2014.(XI.27.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E a szociális tűzifa támogatás szabályozásáról Zomba Község Önkormányzata Képviselő-testülete a települési önkormányzatok
Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2003. (XI.27.) rendelete a sportról
Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2003. (XI.27.) rendelete a sportról Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a sportról szóló 2000. évi CXLV. törvény 61. (1) és
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. január 26-i ülésére
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 26/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. január 26-i ülésére Tárgy: Módosító indítvány a Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros
Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2012.(IX.5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi
Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2012.(IX.5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által biztosított gyermekvédelmi ellátások szabályozásáról 2 Homokbödöge Község Önkormányzat
Általános rendelkezések
Erdőkertes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2019. (X. 8.), 15/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelettel módosított 10/2018. (IX. 17.) önkormányzati rendelete az étkezési térítési díjakról egységes
POLGÁRMESTER. RENDELETTERVEZET az Önkormányzat fenntartásában működő általános iskolákba való felvételi eljárás során sajátos helyzet meghatározása
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET az Önkormányzat fenntartásában működő általános iskolákba való felvételi eljárás során sajátos helyzet meghatározása Készítette:
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2007. (XI.29.) rendelete
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2007. (XI.29.) rendelete A helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban önkormányzat)
Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2004.(XII. 25.) rendelete
Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2004.(XII. 25.) rendelete a gyermekvédelmi ellátásokról Hidegség Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi
Általános rendelkezések 1.
Megyei Jogú Város Közgyűlésének 17/2012. (III.29.) önkormányzati rendelete a i Kistérség Többcélú Társulása által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint
(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,
NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT. 13/2004. (VII.05.) Önk. r e n d e l e t e
NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 13/2004. (VII.05.) Önk. r e n d e l e t e (a 45/2008.(VII.16.) Önk., 7/2009. (II.13.) Önk., 29/2009. (VII.13.) Önk., 9/2010. (III.31.) Önk, 24/2010. (VIII.13.) Önk., 5/2011.
Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének 9/2010. (VI.29.) számú rendelete
Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének 9/2010. (VI.29.) számú rendelete /egységes szerkezetben/ Az Önkormányzat helyi sporttevékenységgel kapcsolatos feladatairól és kötelezettségeiről,
C S A N Á D P A L O T A VÁROS 15/2012. (VI. 28.) önkormányzati rendelete
C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2012. (VI. 28.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelmét biztosító pénzbeli, természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti
Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2008. (XI.17.) rendelete. a sportról
Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2008. (XI.17.) rendelete a sportról Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1)
I. RÉSZ. Általános rendelkezések. Alapelvek
Gyömrő Nagyközség Önkormányzatának 32/2000./XII.13./ sz önkormányzati rendelete a közművelődésről a 3/2009. (II.24.) sz. és a 13/2012.(III.29.) sz. rendelettel módosított, egységes szerkezetbe foglalt
I. Fejezet. Általános rendelkezések. Alapelvek
Albertirsa Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/1999.(X.29.) rendelete a 16/2004.(IV.30.) és az 5/2009. (III.02.) rendelettel egységes szerkezetbe foglalt szövege az Önkormányzat művelődési
KÖVEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 12/2005./X.11./Ö.r. Számú rendelete
KÖVEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 12/2005./X.11./Ö.r. Számú rendelete A RENDSZERES ÉS RENDKÍVÜLI GYERMEKVÉDELMI TÁMOGATÁS SZABÁLYOZÁSÁRÓL SZÓLÓ 6/1998./IV.27./ÖR. MÓDOSÍTÁSÁRÓL (Egységes szerkezetben a 6/2003./VI.25./Ö.r.,
Rendelet hatálya 1. Pénzbeli ellátások 2. 1 3.. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás
TAKTASZADA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/1999. (IV.28.) számú rendelete a gyermekvédelmi támogatásokról és a gyámügyi ellátásokról Taktaszada Község Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi