15 ÉVES A ISSN MTA KFKI Atomenergia Kutatóintézet 2. B.-A.-Z. MKH Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv
|
|
- Miklós Orosz
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 15 ÉVES A ISSN Deme Sándor 1, Déri Zsolt 2 1 MTA KFKI Atomenergia Kutatóintézet 2 B.-A.-Z. MKH Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv XXXVI. Sugárvédelmi TovábbképzőTanfolyam, Hajdúszoboszló, május 3-5
2 A kezdet Cél: a Sugárvédelmi Szakcsoport tagjainak tájékoztatása Az első szám 1996 szeptemberében jelent meg Terjedelme 12 oldalas volt, benne két rajzzal Az első oldalon Rónaky József: Elnöki bevezető Ebben a számban szerepelnek az 1996 májusában tartott szakcsoport taggyűlés jegyzőkönyve és egyéb "hivatalos anyagok" és Déri Zsolt két rajza
3
4
5 A folytatás A második szám 1997 februárjában jelent meg, már 26 oldalon, ebben a számban volt 12 "hivatalos" közlemény, itt jelent meg az első "cikk" (Rónaky József: Svájci anzix az INEX 2 CH gyakorlatról) Már megjelent a belső címoldalon a rajzok szerzője (DZs) Néhány rajz ebből a számból, a néha örökzöld, néha könnyed, néha a már komoly (komor) témákról
6
7
8
9
10 a 3. számban már szerepelnek a szerkesztő (DS) és a technikai szerkesztő, Detréné Németh Ingeborg a 4. számban megjelent a Bemutatkozik a... rovat az 5. számban az Álhírek a 6. számban van a második cikk, Osvay Margit: Izraelben jártam, ami már színes úti beszámoló is 7-9. számban az első folytatásos cikk DZs: Radionuklidok meghatározása környezeti mintákban (NAÜ tanfolyam), a cikk alcíme: Egy túlélő szubjektív benyomásai 10. számban találjuk meg Murphy törvényeinek kiterjesztését a sugárvédelem területére.
11
12
13
14 11. szám. Az első "külsős" cikk. Cserháti András: A II. magyarországi nukleáris találkozó 12. szám. Görbe tükör rovat 13. szám. 40 éves a KFKI Sugárvédelmi Szervezete 14. szám. (2001. március) Jung József: Néhány gondolat a 16/2000 EüM rendeletről 15. szám. Tóth Endre: Észrevételek a 16/2000 EüM rendelethez 16. szám. Jung József: Új sugárvédelmi jogszabályok 17. szám. Zombori Péter: Mozgólaboros összemérés
15
16
17
18
19
20 18. szám. 24 oldal: csak szakma! 19. szám. A szerkesztő Déri Zsolt lett. Ebben a számban volt Kadenczkiné Havas Sonja: A sugárvédelem két partján című cikke, amely előadás formájában a legjobb előadói díjat nyerte Mátrafüreden 20. szám. OMH által hitelesíthető sugárzásmérő készülékek. Az összeállítás 77 fajta műszert sorol fel. 21. szám. Emlékeztetők, jogszabályok szám. IRPA - 11 kongresszus beszámoló
21
22
23
24 szám. 27. szám. Egy tanfolyam képei. 12 rajz
25 28. szám. IV. Magyar Radon Fórum
26 29. szám. Vezetőségválasztó taggyűlés
27 30. szám. Felelős kiadó: Solymosi József, szerkesztők: DS és DZs. Új rovat: Névjegy. Ebben a számban Mócsy Ildikó és Veres Árpád
28 Névjegy. 31. szám. Solymosi József, Rósa Géza, Vincze Árpád 32. szám. Solymosi József, a Sugárvadász
29 33. szám. Névjegy. Uray István.
30 34. szám. Ballay László: Az egységes sugárvédelmi szabályozás Ormai Péter: 10 éve a radioaktívhulladék-kezelés szolgálatában Névjegy szám Osvay Margit. Nehéz sikeres nőnek lenni Magyarországon Cserháti András - Eigemann Gábor Köteles György - Nádasi Iván Varjas Géza 38. szám. Varjas Géza : Sugárvédelem az Országos Onkológiai Intézetben Kanyár Béla: Két év az ELFT Elnökségében
31 39. szám. Andrási Andor: A sugárvédelmi tárgyú folyóiratok hozzáférhetősége Pázmándi Tamás: Tájékoztató a magyar Nukleáris Társaság tevékenységéről Kanyár Béla: A radionuklidok mozgása a bioszférában; modellezés 40. szám. Solymosi József Kármán Tódor-díjat kapott Jung József (itt és sok más számban is): A sugárvédelmet érintő újabb jogszabályok
32
33 41. szám. Herman Attila: A baleset-elhárításról az Atomerőműben Koblinger László: Mit várhatunk mi - sugarasok - az EU-tól? Ballay László, Turák Olivér: Tipikus események az OSKSZ-nél... Nagy Csaba: Tájékoztató a MEDING-ről Névjegy: Bíró Ágnes 42. szám. Bakos József: Az optikai sugárzások elleni védelem
34
35
36 43. szám. Turák Olivér, Osvay Margit, Ballay László: Az EURADOS tevékenysége az orvosi dozimetria területén Jánossy Gábor: A 0 Hz GHz-es frekvenciájú elektromágneses terek elleni védelem Névjegy: Kanyár Béla
37
38
39 És még: Taggyűlés jegyzőkönyvek. Értesítések A Sugárvédelmi Továbbképző Tanfolyamok programjai Szervezeti és működési szabályzat Tagnévsorok. A vezetőség névsora adatokkal És sok más, amire most nem került sor Minden számban: egy vagy több EMLÉKEZTETŐ, amit a szakcsoport titkárai írtak
40 szám/év Melyik évben hány szám jelent meg?
41 Az utolsó rajz
42
43 Elnézést a rablásért és köszönöm az eddigi figyelmet, de még jön a...
44 Köszönetnyilvánítás A szerkesztők köszönetüket fejezik ki a Hírsugár minden szerzőjének. A szakcsoport vezetősége nevében köszönetet mondunk Herman Attilának és munkatársainak azért a lelkiismeretes munkáért, amellyel évek óta a Hírsugár sokszorosítását és terjesztését végzik.
45
15 év: 45 dia 15 ÉVES A : szám ISSN MTA KFKI Atomenergia Kutatóintézet 2
15 év: 45 dia 15 ÉVES A 1996 2011: 1. 43. szám ISSN 1417-8257 Deme Sándor 1, Déri Zsolt 2 1 MTA KFKI Atomenergia Kutatóintézet 2 B.-A.-Z. MKH Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv XXXVI. Sugárvédelmi Továbbképző
Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója. 34. szám. 2008. szeptember
Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 34. szám 2008. szeptember Hírsugár Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 34. szám (2008. szeptember) ISSN 1417-8257 Felelős kiadó: Solymosi
BESZÁMOLÓ AZ ELFT SUGÁRVÉDELMI SZAKCSOPORTJA MUNKÁJÁRÓL 2007. május - 2011. április. Solymosi József Hajdúszoboszló, 2011. május 4.
BESZÁMOLÓ AZ ELFT SUGÁRVÉDELMI SZAKCSOPORTJA MUNKÁJÁRÓL 2007. május - 2011. április Solymosi József Hajdúszoboszló, 2011. május 4. Tartalom A szakcsoport Vezetősége Létszám és tagdíjfizetés IRPA rendezvények
Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója. 24. szám. 2005. április
Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 24. szám 2005. április Hírsugár Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 24. szám (2005. április) ISSN 1417-8257 Felelős szerkesztő Fehér
Árvai Petra Az Izotóp Intézet Kft. Sugárvédelmi Szolgálatának hétköznapjai (társszerző: Bagdán János és Vida László) HS62 (2015)
SZERZŐI INDEX 2017. FEBRUÁR A Hírsugár 66. számáig bezárólag megjelent cikkek szerzői indexét Elek Richárd állította össze. A Hírsugár szerkesztői a 67. számtól a számok megjelenésekor kiegészítik a szerzői
44. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 44. szám 2011. március
44. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 44. szám 2011. március Hírsugár Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 44. szám (2011. március) ISSN 1417-8257 Felelős kiadó: Solymosi
Az ICRP ajánlásainak történeti áttekintése
Az ICRP ajánlásainak történeti áttekintése 1 Nagy Péter, 1 Osvay Margit, 2 Vajda Nóra 1 MTA Energiatudományi Kutatóközpont, Budapest 2 Radanal Kft., Budapest Sugárvédelmi Továbbképző Tanfolyam, Hajdúszoboszló,
Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója. 30. szám. 2007. július
Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 30. szám 2007. július Hírsugár Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 30. szám (2007. július) ISSN 1417-8257 Felelős kiadó: Solymosi József,
Eötvös Loránd Fizikai Társulat Sugárvédelmi Szakcsoport XLI. Sugárvédelmi Továbbképző Tanfolyam
Eötvös Loránd Fizikai Társulat Sugárvédelmi Szakcsoport XLI. Sugárvédelmi Továbbképző Tanfolyam 2016. április 26-28., Hajdúszoboszló -2- A XLI. Sugárvédelmi Továbbképző Tanfolyam Programja 2016. április
Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója. 25. szám. 2005. december
Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 25. szám 2005. december Hírsugár Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 25. szám (2005. december) ISSN 1417-8257 Felelős szerkesztő Fehér
42. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 42. szám 2010. június
42. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 42. szám 2010. június Hírsugár Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 42. szám (2010. június) ISSN 1417-8257 Felelős kiadó: Solymosi
OKK ORSZÁGOS SUGÁRBIOLÓGIAI ÉS SUGÁREGÉSZSÉGÜGYI KUTATÓ IGAZGATÓSÁG ÁTFOGÓ FOKOZATÚ SUGÁRVÉDELMI ISMERETEKET NYÚJTÓ KÖTELEZŐ TANFOLYAM
OKK ORSZÁGOS SUGÁRBIOLÓGIAI ÉS SUGÁREGÉSZSÉGÜGYI KUTATÓ IGAZGATÓSÁG ÁTFOGÓ FOKOZATÚ SUGÁRVÉDELMI ISMERETEKET NYÚJTÓ KÖTELEZŐ TANFOLYAM A képzés helye: OSSKI, 1221 Budapest, Anna u. 5, (illetve megállapodás
67. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója szerzői indexszel ( ) 67. szám december
67. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója szerzői indexszel (1996 2016) 67. szám 2016. december 1 Hírsugár Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 67. szám (2016. december) ISSN
49. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 49. szám 2012. június
49. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 49. szám 2012. június Hírsugár Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 49. szám (2012. június) ISSN 1417-8257 Felelős kiadó: Bujtás Tibor,
Eötvös Loránd Fizikai Társulat Sugárvédelmi Szakcsoport XXXVIII. Sugárvédelmi Továbbképző Tanfolyam Programja
Eötvös Loránd Fizikai Társulat Sugárvédelmi Szakcsoport XXXVIII. Sugárvédelmi Továbbképző Tanfolyam Programja 2013. április 23.-25., Hajdúszoboszló A XXXVIII. Sugárvédelmi Továbbképző Tanfolyam Programja
Eötvös Loránd Fizikai Társulat Sugárvédelmi Szakcsoport 50 éves a Szakcsoport
Eötvös Loránd Fizikai Társulat Sugárvédelmi Szakcsoport 50 éves a Szakcsoport Bujtás Tibor Hajdúszoboszló, 2012. április 25. TARTALOM A MEGALAKULÁS AZ ELSŐ ÉVEK IRPA KAPCSOLAT NEMZETKÖZI RENDEZVÉNYEK SUGÁRVÉDELMI
Eötvös Loránd Fizikai Társulat Sugárvédelmi Szakcsoport XLIII. Sugárvédelmi Továbbképző Tanfolyam
Eötvös Loránd Fizikai Társulat Sugárvédelmi Szakcsoport XLIII. Sugárvédelmi Továbbképző Tanfolyam 2018. április 17-19., Hajdúszoboszló A XLIII. Sugárvédelmi Továbbképző Tanfolyam Programja 2018. április
Hírsugár. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 12. szám (2000. május)
Hírsugár Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 12. szám (2000. május) ISSN 1417-8257 Kiadja a Szakcsoport vezetősége. Szerkesztő Deme Sándor Technikai szerkesztő Detréné Németh Ingeborg A
SZEMÉLYI DOZIMETRIA EURÓPÁBAN
XXXVII. Sugárvédelmi Továbbképző Tanfolyam Hajdúszoboszló, 2012. április 24-26 SZEMÉLYI DOZIMETRIA EURÓPÁBAN Osvay M. 1, Ranogajec-Komor M. 2 1 MTA Energiatudományi Kutatóközpont, Budapest 2 Rudjer Boskovic
Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója. 29. szám. 2007. június
Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 29. szám 2007. június Hírsugár Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 29. szám (2007. június) ISSN 1417-8257 Felelős szerkesztő Deme Sándor
63. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 63. szám 2015. november
63. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 63. szám 2015. november Hírsugár Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 63. szám (2015. november) ISSN 1417-8257 Felelős kiadó: Bujtás
Sugárvédelmi szakértők listája Frissítve:
Teljes név Engedély száma Érvényes Város/megye Elérhetőség Engedélyezett szakterület Ács Ferenc OAH-SV-0031/2016 2021.03.29. Kecskemét acsfer(kukac)kmk.hu 06 (70) 38 92 145 Ádámné Sió Tünde SVR-HA3343
KÖZPONTI BERUHÁZÁSOK (projektenként)
KÖZPONTI OK (projektenként) KB 1. ú melléklet 227843 Előir. () F01.d 13 4 8 1 Folyamatban lévő központi beruházások i maradvány MTA ítástechnikai és Automatizálási, klímaberendezés MTA Konkoly Thege Miklós
54. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 54. szám 2013. október
54. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 54. szám 2013. október Hírsugár Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 54. szám (2013. október) ISSN 1417-8257 Felelős kiadó: Bujtás
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és az Országos Frédéric. együttműködése, 1957-2007
OAH ünnepi ülés a NAÜ megalapításának 50.évfordulójára, Budapest, 2007. május 18. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és az Országos Frédéric Joliot-Curie Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet
45. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 45. szám 2011. június
45. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 45. szám 2011. június Hírsugár Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 45. szám (2011. június) ISSN 1417-8257 Felelős kiadó: Bujtás Tibor,
50 év a sugárvédelem szolgálatában
Magyar Tudományos Akadémia KFKI Atomenergia Kutatóintézet Fehér István, Andrási Andor, Deme Sándor 50 év a sugárvédelem szolgálatában XXXV. Sugárvédelmi Továbbképző Tanfolyam Hajdúszoboszló, 2010. április
56. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 56. szám 2014. április
56. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 56. szám 2014. április Hírsugár Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 56. szám (2014. április) ISSN 1417-8257 Felelős kiadó: Bujtás
Az ELFT. Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója. 14. szám
Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 14. szám 2001. március 2 Hírsugár Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 14. szám (2001. március) ISSN 1417-8257 Kiadja a Szakcsoport vezetősége.
SUGÁRVÉDELEM A FELSÔOKTATÁSBAN
A költségvetésbôl finanszírozott beruházások a NATOba és az EU-ba belépve várhatóan ismét növekednek, mivel az államnak kötelezettségei vannak a környezetvédelem, az államhatárok szigorúbb ellenôrzése
Lokális hyperplasia, mint a szövet lehetséges közvetlen válasza a nagy radonkoncentrációból származó sugárterhelésre
Lokális hyperplasia, mint a szövet lehetséges közvetlen válasza a nagy radonkoncentrációból származó sugárterhelésre Madas Balázs Gergely, Balásházy Imre MTA Energiatudományi Kutatóközpont Magyar Fizikus
51. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 51. szám 2013. január
51. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 51. szám 2013. január Hírsugár Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 51. szám (2013. január) ISSN 1417-8257 Felelős kiadó: Bujtás Tibor,
Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója. 21. szám. 2004. március
Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 21. szám 2004. március Hírsugár Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 21. szám (2004. március) ISSN 1417-8257 Kiadja a Szakcsoport vezetősége.
Az MNT 2015-ös tevékenysége és 2016 évi tervei
Az MNT 2015-ös tevékenysége és 2016 évi tervei Ördögh Miklós, MNT elnök ELFT Sugárvédemli Szakcsoport, XLI. Sugárvédelmi Továbbképző Tanfolyam Budapest, 2016. április 27. Az MNT alapítása 1990. május 29.
Hírsugár. A tartalomból EMLÉKEZTETŐ A SZAKCSOPORT VEZETŐSÉGÉNEK 1998. MÁJUS 4-I ÜLÉSÉRŐL... 2 XXIII. SUGÁRVÉDELMI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM...
Hírsugár Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 6. szám (1998. május) ISSN 1417-8257 Kiadja a Szakcsoport vezetősége. Szerkesztő Deme Sándor Technikai szerkesztő Detréné Németh Ingeborg A
Eötvös Loránd Fizikai Társulat Sugárvédelmi Szakcsoport XL. Sugárvédelmi Továbbképző Tanfolyam
Eötvös Loránd Fizikai Társulat Sugárvédelmi Szakcsoport XL. Sugárvédelmi Továbbképző Tanfolyam 2015. április 21-23., Hajdúszoboszló A XL. Sugárvédelmi Továbbképző Tanfolyam Programja 2015. április 21-23.
Szemeszter 2012.II.félév Jelleg
Tanfolyam adatlap Alapadatok Kódszám Főcím Állapot Szervező Partner SE- TK/2012.II/00371 Szemeszter 2012.II.félév Jelleg Szabadon PET/CT NAPJAINKBAN (EMLŐTUMOROK, LYMPHOMÁK, UROGENITÁLIS TUMOROK, GYERMEKGYÓGYÁSZAT,
A FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG BESZÁMOLÓJA AZ OPAKFI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET 2009. ÉVI GAZDÁLKODÁSÁRÓL
A FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG BESZÁMOLÓJA AZ OPAKFI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET 2009. ÉVI GAZDÁLKODÁSÁRÓL - 1 - Az egyesület a tevékenységéhez szükséges forrásokat az egyesület céljait szolgáló közhasznú működési és
EURADOS Annual Meeting (AM2014) BUDAPESTEN
EURADOS Annual Meeting (AM2014) BUDAPESTEN Balásházy Imre - Osvay Margit MTA Energiatudományi Kutatóközpont, Budapest European Radiation Dosimetry Group (EURADOS) 1981-ben jött létre (Hollandia, Delft),
Jegyzőkönyv. . az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 2007.május 19-én 10.00 órakor tartott tisztújító Küldöttközgyűlésről
Jegyzőkönyv. az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 2007.május 19-én 10.00 órakor tartott tisztújító Küldöttközgyűlésről A közgyűlés helye: ELTE Fizikai épület 083.sz. előadóterem. 1117 Budapest, Pázmány Péter
57. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 57. szám 2014. június
57. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 57. szám 2014. június Hírsugár Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 57. szám (2014. június) ISSN 1417-8257 Felelős kiadó: Bujtás Tibor,
MAGYAR NUKLEÁRIS TÁRSASÁG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009
Adószám: 19668693-1-43 MAGYAR NUKLEÁRIS TÁRSASÁG 1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3-9. R ép. III./317. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009 Dátum: 2010. április 01. a szervezet képviselője 1. A Társaság bemutatása
2010. ÉVI TEVÉKENYSÉGE
ZEMPLÉN TÉRSÉGI KATASZTRÓFA ÉS POLGÁRI VÉDELMI SZÖVETSÉG 3981 Sátoraljaújhely, Kossuth t. 5. Tel: 06/47/322-027 Fax: 06/47/321-838 A ZEMPLÉN TÉRSÉGI KATASZTRÓFA ÉS POLGÁRI VÉDELMI SZÖVETSÉG 2010. ÉVI TEVÉKENYSÉGE
Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója. 19. szám. 2003. július
Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 19. szám 2003. július Hírsugár Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 19. szám (2003. július) ISSN 1417-8257 Kiadja a Szakcsoport vezetősége.
RADIOAKTÍV ANYAGOK LÉGKÖRI KIBOCSÁTÁSAINAK ELEMZÉSE
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Bolyai János Katonai Műszaki Kar Katonai Műszaki Doktori Iskola Alapítva: 2002. évben Alapító: Prof. Solymosi József DSc. dr.univ Sági László RADIOAKTÍV ANYAGOK LÉGKÖRI
I. Országos. 2014. május 29-31.
I. Országos Foglalkozás-Egészségügyi Kongresszus Siófok, Hotel Azúr 2014. május 29-31. Bevezető Tisztelt Kollégák! 2014. május 29-31-e között Siófokon a Hotel Azúr szállodában kerül megrendezésre az I.
EMLÉKEZTETŐ A 2010. december 2-án tartott Országos Elnökségi ülésről
EMLÉKEZTETŐ A 2010. december 2-án tartott Országos Elnökségi ülésről Heinczinger István Elnök Köszöntötte a megjelenteket és ismertette a napirendi pontokat Mindenki előre megkapta a tájékoztató anyagokat
Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója. 33. szám. 2008. június
Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 33. szám 2008. június Hírsugár Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 33. szám (2008. június) ISSN 1417-8257 Felelős kiadó: Solymosi József,
Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója. 50. szám. 2012. október
Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 50. szám 2012. október Hírsugár Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 50. szám (2012. október) ISSN 1417-8257 Felelős kiadó: Bujtás Tibor,
53. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 53. szám 2013. május
53. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 53. szám 2013. május Hírsugár Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 53. szám (2013. május) ISSN 1417-8257 Felelős kiadó: Bujtás Tibor,
Csernobil: tények és tévhitek
Csernobil: tények és tévhitek Dr. Pázmándi Tamás KFKI AEKI Dr. Aszódi Attila BME NTI pazmandi@sunserv.kfki.hu Miskolc, 2006. november 22. RBMK - Nagy teljesítményű, csatorna típusú reaktor 1 Urán üzemanyag
Gráfelméleti feladatok
Gráfelméleti feladatok Az informatika elmélete A sorozat kötetei: Rónyai Ivanyos Szabó: Algoritmusok Bach Iván: Formális nyelvek Katona Recski Szabó: A számítástudomány alapjai Buttyán Vajda: Kriptográfia
A FELÜGYELİ BIZOTTSÁG BESZÁMOLÓJA AZ OPAKFI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET 2008. ÉVI GAZDÁLKODÁSÁRÓL
A FELÜGYELİ BIZOTTSÁG BESZÁMOLÓJA AZ OPAKFI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET 2008. ÉVI GAZDÁLKODÁSÁRÓL - 1 - Az egyesület a tevékenységéhez szükséges forrásokat az egyesület céljait szolgáló közhasznú mőködési és
GONDOLATOK AZ ATOMREAKTOROK BIZTONSÁGA CÍMŰ KÖNYVRŐL
IX. Évfolyam 1. szám - 2014. január Solymosi József - Solymosi Máté solymosi.jozsef@uni-nke.hu - mate.solymosi@somos.hu GONDOLATOK AZ ATOMREAKTOROK BIZTONSÁGA CÍMŰ KÖNYVRŐL Absztrakt Az Atomreaktorok biztonsága
K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből:
K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2015. (III. 26.) határozata:
A TÁRSULATI ÉLET HÍREI
HÍREK ESEMÉNYEK A TÁRSULATI ÉLET HÍREI Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Közhasznúsági jelentése a 2009. évrôl A Fôvárosi Bíróság 1999. április hó 26-án kelt 13. Pk. 60451/1989/13. sz. végzésével a 396.
Hírsugár Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 10. szám (1999. november)
Hírsugár Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 10. szám (1999. november) ISSN 1417-8257 Kiadja a Szakcsoport vezetősége. Szerkesztő Deme Sándor Technikai szerkesztő Detréné Németh Ingeborg
MAGYARORSZÁG SZOMBATHELY
ILLÉS BÉLA FOOTBALL AKADÉMIA MAGYARORSZÁG SZOMBATHELY BEMUTATKOZUNK 2007. július 15-én kezdte meg működését Magyarországon, Szombathely városában az ILLÉS BÉLA FOOTBALL AKADÉMIA. Az Akadémián felmenő,
Termelésirányítási rendszerek bevezetésének tapasztalatai
Barcelona Berlin Boston Budapest Düsseldorf Madrid Munich Prague Stuttgart Vienna Zurich www.ifua.hu Dr. Viharos Zsolt János Vári Attila MLBKT XIII. Kongresszus 2005. november 16-18. Termelésirányítási
Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE. a Közösségi Vízumkódex létrehozásáról szóló 2009. július 13-i 810/2009/EK rendelet módosításáról
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.8.30. COM(2011) 516 végleges 2011/0223 (COD) C7-0226/11 Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a Közösségi Vízumkódex létrehozásáról szóló 2009. július 13-i
POLYÁK GÁBOR MÉDIASZABÁLYOZÁS, MÉDIAPOLITIKA
A SOROZAT LEGÚJABB KÖTETEI: Császi Lajos: A Mónika-jelenség kulturális szociológiája Frazon Zsófa: Múzeum és kiállítás. Az újrarajzolás terei Bódi Jenő Pusztai Bertalan (szerk.): Túl a turistatekinteten.
Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója. 35. szám december
Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 35. szám 2008. december Hírsugár Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 35. szám (2008. december) ISSN 1417-8257 Felelős kiadó: Solymosi
A LEVÉLTÁRI SZEMLE REPERTÓRIUMA (1961 2004)
A LEVÉLTÁRI SZEMLE REPERTÓRIUMA (1961 2004) Magyar Országos Levéltár Budapest, 2006 A LEVÉLTÁRI SZEMLE REPERTÓRIUMA (1961 2004) A LEVÉLTÁRI SZEMLE REPERTÓRIUMA (1961 2004) Összeállította: Nagy Gábor Magyar
69. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 69. szám május
69. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 69. szám 2017. május 1 Hírsugár Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 69. szám (2017. május) ISSN 1417-8257 Felelős kiadó: Bujtás Tibor,
Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója. 22. szám. 2004. október
Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 22. szám 2004. október Hírsugár Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 22. szám (2004. október) ISSN 1417-8257 Kiadja a Szakcsoport vezetősége.
61. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 61. szám május
61. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 61. szám 2015. május Hírsugár Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 61. szám (2015. május) ISSN 1417-8257 Felelős kiadó: Bujtás Tibor,
Gyorspont Puskás LE. Helyszín: Debrecen Pincelőtér Kiskaliberű pisztoly
Helyszín: Debrecen Pincelőtér Kiskaliberű pisztoly 1 Rozsos Tibor 63 Puskás LE 160 2 Tabódy Zoltán Miklós 2283 Timberland Szabadidős SE 157 3 Drabik Marcell 2024 Bihari LK 152 Ifi 4 Molnár Dénes 2786 Puskás
40 éves a Gyermekegészségügyi Központ Miskolcon 2016. október 13-15.
Magyar Gyermekorvosok Társasága Északkelet-Magyarországi Területi Szervezetének 40 éves a Gyermekegészségügyi Központ Miskolcon 2016. október 13-15. Kedves Kollégák! A Velkey László Gyermekegészségügyi
Nukleáris anyagok vizsgálata a hazai nukleáris biztonság erősítésére
Nukleáris anyagok vizsgálata a hazai nukleáris biztonság erősítésére Kovács András IKI KTT intézeti látogatás 2010. október 5-7., Budapest A K+F témák 1. Roncsolásmentes analitikai módszereket (gamma spektrometriát
Rátz Tanár Úr Életműdíj 2014 Matematika. Békefi Zsuzsa Kubatov Antal
Rátz Tanár Úr Életműdíj 2014 Matematika Békefi Zsuzsa Kubatov Antal BÉKEFI ZSUZSANNA 1967-ben kezdte középiskolai tanári pályáját matematika-fizika szakos tanári végzettséggel. Két évig a keszthelyi Vajda
Tartalékos szövetségek a NATO-ban
TÉZISFÜZET Ujházy László sz. őrnagy Tartalékos szövetségek a NATO-ban Doktori (PhD) értekezés szerzői ismertetője Témavezető: Dr. habil. Deák János ny. vezérezredes, PhD Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem
Közhasznúsági jelentés
Közhasznúsági jelentés 2006 MISKOLCZI BORBARÁTOK TÁRSASÁGA KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 3527 Miskolc, Besenyõi u. 8. www.miskolciborbaratok.hu 2 Tartalom 1. Számviteli beszámoló 2. Kimutatás központi költségvetési
Kocsisné Maráczi Margit 2013.05.06.
Kocsisné Maráczi Margit 2013.05.06. Kocsisné Maráczi Margit Személyi adatok Születési hely, idõ: Makó, 1962. június 26. Anyja neve: Bedõ Margit Lakcím: 6900 Makó, Fûtõ u. 19/b Telefon: 06/30 239 8001,
47. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 47. szám 2011. december
47. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 47. szám 2011. december Hírsugár Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 47. szám (2011. december) ISSN 1417-8257 Felelős kiadó: Bujtás
Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/50
Az új atomerőművi blokk(ok) telephelyengedélyének megszerzéséhez szükséges, kutató magfúrások alapján történő földtani kutatási vizsgálatok és program végrehajtása - tájékoztató a szerződés módosításáról
Emlékeztető. a MESZ EK-3 vezetőségi üléséről
Magyarországi Eszperantó Szövetség 1193 Budapest, Leiningen u. 4. - 675 Budapest, pf. 87. Telefon: 282.88.85 - E-mail: hea.oficejo@eszperanto.hu. Emlékeztető a MESZ EK-3 vezetőségi üléséről Időpont: 2005.
48. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 48. szám 2012. március
48. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 48. szám 2012. március Hírsugár Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 48. szám (2012. március) ISSN 1417-8257 Felelős kiadó: Bujtás
Műszertechnikai és Automatizálási Intézet MÉRÉSTECHNIKA LABORATÓRIUMI MÉRÉSEK ÚTMUTATÓ
Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Műszertechnikai és Automatizálási Intézet MÉRÉSTECHNIKA LABORATÓRIUMI MÉRÉSEK ÚTMUTATÓ 20/8. sz. mérés PC oszcilloszkóp Markella Zsolt Budapest 2013 második
46. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 46. szám 2011. október
46. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 46. szám 2011. október Hírsugár Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 46. szám (2011. október) ISSN 1417-8257 Felelős kiadó: Bujtás
Bátaapáti Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló engedélyezési eljárása
Bátaapáti Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló engedélyezési eljárása Volentné Daróczi Beáta, Bertalan Csaba Tolna Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv Sugáregészségügyi Decentrum ELFT
NYILVÁNTARTÁS a mûködési engedéllyel rendelkezõ üzletekrõl
Letenyei Közös Önkormányzati Hivatal... önkormányzat e NYILVÁNTARTÁS a mûködési engedéllyel rendelkezõ üzletekrõl A nyilvántartás vezetése a 10/009. (IX.9.) Korm. rendelet 9. (1) bekezdése alapján kötelezõ.
NYILVÁNTARTÁS a mûködési engedéllyel rendelkezõ üzletekrõl
Letenyei Közös Önkormányzati Hivatal... önkormányzat e NYILVÁNTARTÁS a mûködési engedéllyel rendelkezõ üzletekrõl A nyilvántartás vezetése a 10/009. (IX.9.) Korm. rendelet 9. (1) bekezdése alapján kötelezõ.
JEGYZŐKÖNYV. Tóthné Csetneki Ilona jegyzőkönyvvezető, Ludmanné Papp Ilona képviselő
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. június 24-én du : 14,00 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatal tanácstermében a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke Imre polgármester
Rendőrségi fogadóóra (Duschák Tamás) 3.
2007. január hó XXIII. évfolyam 1. szám A Magyar Kultúra Napja a magyar nyelv tükrében (Összeállította: Borsody István) 1. Tájékoztató a szociális és népjóléti bizottság 2006. évi munkájáról (Mezei Anna)
76. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 76. szám február
76. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 76. szám 2019. február 1 Hírsugár Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 76. szám (2019. február) ISSN 1417-8257 Felelős kiadó: Bujtás
Egri Kardiológiai Napok 2016
Eger, Hotel Eger & Park 2016. április 7 9. Bevezető Kedves Kollégák és Kolléganők! Immár hetedik alkalommal rendezzük meg az Egri Kardiológiai Napokat! Nagy örömünkre a rendezvény évről-évre nagyobb létszámú
AKADÉMIAI KUTATÓHELYEK TANÁCSA (AKT) 2 DOKTORI TANÁCS 7 KÖNYV- ÉS FOLYÓIRATKIADÓ BIZOTTSÁG (KFB) 16 TUDOMÁNYETIKAI BIZOTTSÁG (TEB) 17
Tájékoztató a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlési bizottságainak és regionális központjainak 2007. évi tevékenységéről AKADÉMIAI KUTATÓHELYEK TANÁCSA (AKT) 2 I. Élettudományi Kuratórium 3 II. Matematikai
Rakamaz Nagyközség Önkormányzatának 15/2000. (III.31.) KT. r e n d e l e t e. a helyi önkormányzat közművelődési feladatairól
Rakamaz Nagyközség Önkormányzatának 15/2000. (III.31.) KT. r e n d e l e t e a helyi önkormányzat közművelődési feladatairól (egységes szerkezetben a 4/2004. (II.13.) KT., 5/2008. (II.15.) KT. rendeletekkel)
Malaga: február 14-23.
Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Fotó: Madarász Viktor Malaga: február 14-23. Ez év februárjában egy harmadik projekt is elindulhatott, amelyet az Erasmus + program finanszíroz. A programot szakközépiskolás
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE
OPAKFI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET 2007.ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Budapest 2008. április 10. - 2 - I. Számviteli beszámoló Az egyesület a tevékenységéhez szükséges forrásokat az egyesület céljait szolgáló közhasznú-,
Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a D035051/02 számú dokumentum mellékletét.
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015 február 4 (OR en) 5886/15 ADD 1 AVIATION 15 FEDŐLAP Küldi: Címzett: Tárgy: az Európai Bizottság a Tanács Főtitkársága A BIZOTTSÁG (EU) / RENDELETE (XXX) a 748/2012/EU
NÉLKÜLI LÉGIJÁRMŰ RENDSZEREK LÉGI FELDERÍTÉSRE TÖRTÉNŐ ALKALMAZÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A LÉGIERŐ HADERŐNEM REPÜLŐCSAPATAI KATONAI MŰVELETEIBEN
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Doktori Tanácsa Palik Mátyás őrnagy PILÓTA NÉLKÜLI LÉGIJÁRMŰ RENDSZEREK LÉGI FELDERÍTÉSRE TÖRTÉNŐ ALKALMAZÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A LÉGIERŐ HADERŐNEM REPÜLŐCSAPATAI KATONAI
A jövő nukleáris szakemberei? Beszámoló A Nukleáris Szaktáborok tapasztalatairól
Nukleon 2008. július I. évf. (2008) 13 A jövő nukleáris szakemberei? Beszámoló A Nukleáris Szaktáborok tapasztalatairól Dr. Pázmándi Tamás 1, Bodor Károly 1, Mester András 2, Szántó Péter 1 1 Magyar Tudományos
Fodor András halálára
PERSZONÁLIA Fodor András halálára Az Országos Széchényi Könyvtár nevében búcsúzom Fodor Andrástól, a költőtől, írótól, művésztől - és Fodor Andrástól, a könyvtárostól, kedves kollégánktól. Az egykori Eötvös
TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM 2010/2011. Az Észak-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ nyilvántartási száma: 05-0062-05
Az Észak-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ nyilvántartási száma: 05-0062-05 TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM 2010/2011 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet
65. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 65. szám június
65. Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 65. szám 2016. június 1 Hírsugár Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 65. szám (2016. június) ISSN 1417-8257 Felelős kiadó: Bujtás
KISKÖZÖSSÉGI RÁDIÓSOK KÉZIKÖNYVE [a rádiózás elmélete és gyakorlata] online kiadás SZABAD RÁDIÓK MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE KISKÖZÖSSÉGI RÁDIÓSOK KÉZIKÖNYVE [a rádiózás elmélete és gyakorlata] KISKÖZÖSSÉGI
Charles Simonyi űrdozimetriai méréseinek eredményei
Magyar Tudományos Akadémia KFKI Atomenergia Kutatóintézet Charles Simonyi űrdozimetriai méréseinek eredményei Apáthy István, Pázmándi Tamás Sugárvédelmi és Környezetfizikai Laboratórium Űrdozimetriai Csoport
Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója. 31. szám. 2007. október
Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 31. szám 2007. október Hírsugár Az ELFT Sugárvédelmi Szakcsoportjának tájékoztatója 31. szám (2007. október) ISSN 1417-8257 Felelős kiadó: Solymosi József,
A tanfolyamok helye: Budapest XIII. Róbert Károly krt. 77 OMSZ központ 2. em 15
MASZK tanfolyamok 2008 elsö félévben A tanfolyamok helye: Budapest XIII. Róbert Károly krt. 77 OMSZ központ em 15 Jelentkezés: OFTEX portálon, ahol megtalálhatók a részvételi díjak és a kredit pontok.