KALOCSAI DÓZSA GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM
|
|
- Réka Király
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 KALOCSAI DÓZSA GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZAKMAI PROGRAM 6. számú melléklet 2013.
2 SZAKMAI PROGRAM Az iskola helyi tantárgyi programként szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény (Szt.) 8. -ának (5) és (7) bekezdése alapján a rendeletben kiadott tantervet alkalmazza. Helyi tantervünk szakmai tartalma a nappali rendszerű oktatásra meghatározott tanulói éves kötelező szakmai és gyakorlati legalább 90%-át lefedi. Az időkeret fennmaradó részének (szabadsáv) szakmai tartalmát a fent említett tanterv meglévő tantárgyaihoz, annak témaköreihez rendeltük hozzá gyakorlás és elmélyítés céljából. A szakmai és vizsgakövetelményben a szakképesítésre meghatározott elmélet/gyakorlat aránya minden képzésnél a teljes képzési idő során teljesül. 1. Az iskolában folyó szakképzés alapelveinek meghatározása 1.1 Az iskola (nevelőtestület) által fontosnak tartott értékek Ld. a pedagógiai program általános részében 1.2 Az iskola (nevelőtestület) szakképzési alapelveinek megfogalmazása Az iskola a szülők-tanulók igényei, a társadalmi igények, a regionális igények, a helyi igények és a gazdaság igényei alapján határozta meg szakképzési struktúráját, és ezt egyeztetve az intézményfenntartó fejlesztési tervével, alakította ki a szakképzési szakokat. Az igények változását rugalmasan kívánjuk követni a szakképzési struktúra alakításával. 1.3 Az iskolában folyó szakképzés céljainak meghatározása Szakiskolai képzés a és a közismereti képzés nélküli évfolyamon A szakképzési évfolyamokon a központi programban és szakképzési kerettantervben meghatározott feltételek szerint folyik a szakmai vizsgára való felkészítés. A három éves szakképzés keretében a szakképzési évfolyamokon a tanterv a szakmai oktatás mellett továbbra is biztosít időkeretet a készségfejlesztő, az általános műveltséget elmélyítő szakmai képzést kiegészítő közismereti képzéshez. Ez magába foglalhatja a kommunikációt, idegen nyelvet, matematikát, társadalomismeretet, természetismeretet, testnevelést és osztályközösség-építést. Az három éves szakképzésben a képzési időkeret egyharmadában közismereti tudáselemek átadása történik. A szakmai képzés célja olyan általánosan művelt, korszerű szakmai és gyakorlati felkészültségű szakemberek képzése, akik képesek ellátni a szakképesítés munkaterületének megfelelő munkaköröket. A képzés a szakmai követelmények teljesítésén túl magában foglalja a nevelési célok megvalósítását, a személyiség formálását, a szocializációs funkciókra való felkészítést is, valamint a szakmával összefüggő társadalmi gyakorlat megismertetését Kompetencia alapú, moduláris szakképzés A képzésnek az a formája, melyben a képzési szakaszok önmagukban is hasznosítható kockakövenként, modulonként különülnek el egymástól. A képzési program a különböző részegységek, modulok egymáshoz illesztett darabjaiból áll. Egy-egy modul önmagában is 2
3 használható résztudást ad. A moduláris képzés lehetővé teszi menet közben a képzésbe való be- és kilépést, a képzési programok közti átjárást, a képzési tartalmak kombinálását. Ezáltal növeli a képzés egészének rugalmasságát. A modernizáció lényege: A munkaerő-piaci igényeknek megfelelő szakképzési tartalmak meghatározása Moduláris, átjárható és átlátható szakképzési szerkezet kialakítása A munkaerő alkalmazkodó-képességének és mobilitásának fejlesztése HÍD-II. program Iskolánk a fenntartó döntése alapján részt vesz a HÍD-II. program megvalósításában. A programban a 20 hónapos változat A komponensét valósítjuk meg. 2. Egységesség és differenciálás a szakképzésben A nevelési-oktatási folyamatunk egyszerre egységes és differenciált: megvalósítja az egyéni sajátosságokra tekintettel levő differenciálást és az egyéni sajátosságok ismeretében az egységes oktatást. Az egyéni különbségek figyelembe vételének fontos területe a tehetséggondozás, amelynek feladata, hogy felismerje a kiemelkedő közismereti vagy szakmai teljesítményre képes tanulókat, segítse őket, hogy képességeiknek megfelelő szintű eredményeket érjenek el szakmájuk gyakorlása közben és alkotó egyénekké váljanak. A tanuló csak akkor képes erre, ha lehetőséget és bátorítást kap. A megfelelő oktatási módszerek, munka- és tanulásszervezési formák serkentk az egyéni különbségek kibontakozását. Az egyéni fejlesztési programok, a differenciálás különböző lehetőségei során a közismereti és szakmai tárgyakat tanító pedagógusok megfelelő feladatokkal fejlesztik a tehetséges tanulókat, figyelik fejlődésüket, és az adott szakasznak megfelelő kihívások elé állítják őket. A differenciált egyéni és csoportos eljárások biztosítják az egyes területeken alulteljesítő tanulók felzárkóztatását, a lemaradás egyéni okainak felderítésén alapuló csökkentését, megszüntetését. Az egyénre szabott fejlesztési eljárások a tanuló szükségleteinek, képességeinek, teljesítményének megfelelően mind a tehetséggondozás, mind a felzárkóztatás keretében eredményezk más tanulási utak kijelölését is (pl. HÍD - program). A sajátos nevelési igényű tanulók eredményes szocializációját, iskolai pályafutását elősegíti a nem sajátos nevelési igényű tanulókkal együtt történő integrált oktatásuk. Esetükben a tartalmi szabályozás és a gyermeki sajátosságok összhangja ugyanolyan fontos, mint más gyermekeknél. Iskolai nevelés-oktatásunknak alapvető célja a felnőtt élet sikerességét megalapozó kulcskompetenciák fejlesztése, az egész életen át tartó tanulásra és a munkába állásra való felkészítés. A sajátos nevelési igényű tanulók nevelés-oktatása során a NAT-ban meghatározott és a kerettantervben részletezett kiemelt fejlesztési feladatok megvalósítása javarészt lehetséges, de mindenkor figyelembe kell vesszük az Irányelv fogyatékossági kategóriákra vonatkozó ajánlásait. Ezért a fejlesztés a számukra megfelelő tartalmak közvetítése során valósul meg és segíti a minél teljesebb önállóság elérését. A fejlesztési követelmények igazodnak a fejlődés egyéni üteméhez. A tartalmak kijelölésekor lehetőség van egyes területek módosítására, elhagyására vagy egyszerűsítésére, illetve új területek bevonására, továbbá a fejlesztés a szokásosnál nagyobb mértékű időbeli kiterjesztésére. A sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelésében, oktatásában, fejlesztésében részt vevő pedagógus megközelítése az elfogadás, tolerancia, empátia, és az együttneveléshez szükséges kompetenciák megléte. 3
4 A pedagógus a differenciálás során figyelembe veszi a tantárgyi tartalmak egyes sajátos nevelési igényű tanulók csoportjaira jellemző módosulásait. Szükség esetén egyéni fejlesztési tervet készítünk, ennek alapján egyéni haladási ütemet biztosítunk. A differenciált nevelés, oktatás céljából individuális módszereket, technikákat alkalmazunk; egy-egy tanulási, nevelési helyzet, probléma megoldásához alternatívákat keresünk. Együttműködünk különböző szakemberekkel, a gyógypedagógus iránymutatásait, javaslatait beépítjük a pedagógiai folyamatokba. A sajátos nevelési igényű tanulók számára szükséges többletszolgáltatásokhoz tartozik a speciális tankönyvekhez és tanulási segédletekhez való hozzáférés. A fentiekre vonatkozó konkrét javaslatokat minden fogyatékossági területre vonatkozóan A sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve [2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 21. (11) bekezdés] tartalmazza. 2.1 Értékelés Az iskolarendszerű szakmai képzés esetén a tantárgy kerül értékelésre. Iskolarendszerű képzések esetében a modulzáró vizsgák teljesítését a tantárgyi követelmények teljesítése (bizonyítványokba bejegyzett eredmények) helyettesítik. Szakmai vizsgára csak az a tanuló bocsátható, aki teljesítette (legalább elégséges eredménnyel) a tantárgyi követelményeket. 2.2 Beszámíthatóság a tanuló előzetes szakirányú szakmai képesítése és szakirányú szakképesítése alapján A szakközépiskola szakképzési évfolyamán megszerezhető szakképesítésekről és az adott szakképesítésbe való bekapcsolódás feltételeiről a tanulót a szakközépiskolába való jelentkezéskor tájékoztatjuk azzal, hogy a szakképesítésre történő felkészítéskor a tanuló előzetes szakirányú szakmai képesítése és szakirányú szakképesítése a tanulmányokba beszámítható, ha tartalmi egyezőség tapasztható, valamint a szakmai és vizsgakövetelmények ezt lehetővé teszik. A beszámíthatóság mértékéről és tartalmáról az iskola igazgatója határoz Beszámíthatóság a tanuló előzetes tanulmányai alapján Az előzetes tanulmányok és az azokkal megegyező tartalmú követelmények teljesítésének egyidejű igazolásával a beszámítás iránti kérelmet az iskola vezetőjéhez kell benyújtani. A beszámítható előzetes tanulmányokról és a teljesített követelményekről a szakképző iskola vezetője határozattal dönt A szakmai gyakorlat Iskolánk tanulói kötelező összefüggő szakmai gyakorlatokat teljesítenek. A szakmai gyakorlatok át a központi program határozza meg. A szakmai gyakorlatok ismeretanyagáról, tapasztalatairól a tanulók gyakorlati naplót vezetnek. A szakmai gyakorlatok megkezdése előtt a tanulók munkavédelmi oktatásban részesülnek. A gyakorlati órák számát. tartalmát, a kötelező szüneteket, pihenőidőket a Szakképzési törvény határozza meg. A gyakorlati képzést folytató szervezetnél a tanuló gyakorlati képzésére nem kerülhet sor 4
5 a) az képzési napokon, b) a szakképző iskola által szervezett olyan rendezvény napján, amelyen minden tanuló részvétele kötelező, c) a tanuló tanulmányok alatti vizsgája napjain és a tanulmányokat befejező komplex szakmai vizsgája napjain, továbbá d) minden olyan esetben, amikor a munkajogi szabályok szerint a munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelezettség alól. A gyakorlati képzést folytató szervezet a pihenőnapokon és a munkaszüneti napokon, valamint az őszi, a téli és a tavaszi szünet időtartama alatt a tanulót gyakorlati képzésre csak a rendeltetése folytán e napon is működő gyakorlati képzési helyen és a szakképző iskola hozzájárulásával ve igénybe vagy abban az esetben, ha a tanuló mulasztását pótolja. Az igénybe vett idő helyett - a mulasztás pótlásának esetét kivéve, lehetőleg a következő gyakorlati képzési napon - ugyanolyan mértékben kell szabadidőt biztosítani. Ha a napi gyakorlati képzési idő a négy és fél órát meghaladja, a tanuló részére legalább harminc perc, megszakítás nélküli szünetet kell biztosítani a képzési időn belül. A gyakorlati képzés foglalkozásain való részvétel kötelező. A tanuló köteles mulasztását igazolni a tanulói jogviszonya szerinti szakképző iskola házirendjében meghatározottak szerint. A tanuló részvételét és mulasztását a gyakorlati képzést folytató szervezet is nyilvántartja, és azt a tanuló foglalkozási naplójába bejegyzi. A tanuló tanulói jogviszonya szerinti szakképző iskola házirendjében a mulasztás nyilvántartására és a mulasztás igazolására vonatkozó szabályokat a gyakorlati képzést folytató szervezet is alkalmazza. Amennyiben a gyakorlati képzést folytató szervezettel tanulószerződéses jogviszonyban álló tanulók egyidejűleg összesen legalább három szakképző iskolával állnak tanulói jogviszonyban, úgy a mulasztás nyilvántartására és a mulasztás igazolására vonatkozóan a gyakorlati képzést folytató saját szabályozást készíthet. A szabályozással kapcsolatban a tanuló tanulói jogviszonya szerint illetékes szakképző iskola igazgatója egyetértési jogot gyakorol. A szabályozás tartalmáról a tanulót a tanulószerződés megkötésekor -írásban - tájékoztatni kell. Ha a tanulónak a szorgalmi időszakban teljesítendő gyakorlati képzésről való igazolt és igazolatlan mulasztása egy tanévben meghaladja az adott tanévre vonatkozó összes gyakorlati képzési idő () húsz százalékát, a tanuló tanulmányait csak az évfolyam megismétlésével folytathatja. Ha a gyakorlati képzést tanulószerződés keretében gyakorlati képzést folytató szervezet végzi, az évfolyam megismétléséhez a gyakorlati képzést folytató szervezet hozzájárulása is szükséges. Ha a tanuló szorgalmi időszakon kívüli összefüggő szakmai gyakorlati képzésről való igazolt és igazolatlan mulasztása meghaladja az összefüggő szakmai gyakorlati képzési idő () húsz százalékát, a tanuló az évfolyam követelményeit nem teljesítette (magasabb évfolyamra nem léphet). Az igazolatlan mulasztás nem haladhatja meg az összefüggő szakmai gyakorlati képzési idő () öt százalékát. Az igazolatlan mulasztást a tanuló pótolni köteles. Ha a tanuló mulasztása az előző bekezdésben meghatározott mértéket eléri, de igazolatlan mulasztása nincs és szorgalma, elért teljesítménye alapján a mulasztását a következő tanév megkezdéséig pótolja és az előírt gyakorlati követelményeket teljesíteni tudja, mentesíthető az évfolyam megismétlésének kötelezettsége alól. Az évfolyam megismétlése alóli mentesítés kérdésében a szakképző iskola nevelőtestülete a szakképző iskola pedagógiai programja 5
6 részét képező szakmai programban meghatározottak szerint dönt, gyakorlati képzést folytató szervezetnél folyó gyakorlati képzés esetén a gyakorlati képzést folytató szervezet javaslatára. Ha a tanuló igazolt és igazolatlan mulasztása az összefüggő szakmai gyakorlatról meghaladja az összefüggő szakmai gyakorlati képzési idő () húsz százalékát, de a) igazolatlan mulasztása nincs, vagy b) az igazolatlan mulasztása nem haladja meg az összefüggő szakmai gyakorlati képzési idő () öt százalékát és az igazolatlan mulasztását pótolta, és a következő tanév megkezdéséig pótolja az előírt gyakorlati követelményeket, a tanuló magasabb évfolyamra léphet, amennyiben a gyakorlati képzés szervezője ezt igazolja. A magasabb évfolyamra lépés kérdésében a gyakorlati képzés szervezőjének javaslatára a szakképző iskola nevelőtestülete dönt. A gyakorlati képzést folytató szervezet köteles értesíteni a tanuló tanulói jogviszonya szerinti szakképző iskolát a tanuló gyakorlati képzésről való első alkalommal történt igazolatlan mulasztásakor. Ha a tanuló gyakorlati képzésen való igazolatlan mulasztása egy tanítási évben eléri a tíz órát, a harminc órát, az ötven órát, a gyakorlati képzést folytató szervezet a mulasztásról minden esetben újabb értesítést küld a szakképző iskolának. A szakképző iskola az előző bekezdés esetén a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló rendeletnek a mulasztás következményeire vonatkozó szabályai szerint jár el. A gyakorlati képzést szervező szakképző iskola a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló rendelet szerint meghatározott iskolai mulasztásokról haladéktalanul értesíti a tanuló gyakorlati képzését folytató szervezetet. A gyakorlati képzést folytató szervezet a tanuló gyakorlati képzéséről köteles foglalkozási naplót vezetni. A foglalkozási naplónak tartalmaznia kell a szakmai tevékenységeket tantárgyanként, az ezekre fordított időt és a tanuló értékelését. A foglalkozási naplót a tanuló tanulói jogviszonya szerinti szakképző iskola felkérése alapján betekintésre rendelkezésre kell bocsátani. Amennyiben a gyakorlati képzést folytató szervezet a foglalkozási naplót nem tudja bemutatni, a szakképző iskola értesíti a gazdasági kamarát, amely az értesítés alapján - a 60. -ban meghatározottak szerint - soron kívül ellenőrzi a gyakorlati képzést folytató szervezetnél a foglalkozási napló vezetésére vonatkozó előírások betartását. Azzal a gyakorlati képzést folytató szervezettel szemben, aki a foglalkozási napló vezetését a területileg illetékes gazdasági kamara felszólítása ellenére ismételten elmulasztja, a területileg illetékes gazdasági kamara - a 61. -ban foglaltak szerint - bírságot szab ki. Amennyiben a gyakorlati képzést folytató szervezet a foglalkozási napló vezetését a bírság kiszabását követően ismételten elmulasztja, a területileg illetékes gazdasági kamara a gyakorlati képzést folytató szervezetet három évre eltiltja a gyakorlati képzés folytatásától. 6
7 3. Az iskola szakképzési tevékenységének meghatározása 3.1 A szakképesítések jogi háttere, alapadatai és a szakképzésbe történő belépés feltételei Szakiskolai szakképesítések I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény, valamint az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Kormányrendelet, az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Kormányrendelet, a Asztalos szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet alapján készült. II. A szakképesítés alapadatai A szakképesítés azonosító száma: A szakképesítés megnevezése: Asztalos A szakmacsoport száma és megnevezése: 11. Faipar Ágazati besorolás száma és megnevezése: XVIII. Faipar Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3 Elméleti képzési idő aránya: 30 % Gyakorlati képzési idő aránya: 70 % Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: 3 évfolyamos képzés esetén a 9. évfolyamot követően 140 óra, a 10. évfolyamot követően 140 óra; 2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra 7
8 III.. A szakképzésbe történő belépés feltételei Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség vagy iskolai előképzettség hiányában Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit kiadó rendelet 3. számú mellékletében a Faipar szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában Szakmai előképzettség: - Előírt gyakorlat: - Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek Pályaalkalmassági követelmények: - 8
9 ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ Szakiskolai képzés közismereti oktatással Szakiskolai képzés közismereti oktatás nélkül Szakmai követelménymodulok Munkahelyi egészség és biztonság Tantárgyak Munkahelyi egészség és biztonság 1/9. évfolyam 2/10. évfolyam 3/11. évfolyam 1. évfolyam 2. évfolyam gyakorlati gyakorlati Gyakorlati 1 0,5 gyakorlati gyakorlati Foglalkoztatás II. Foglalkoztatás II. 0,5 0, Foglalkoztatás I. Foglalkoztatás I Biztonságos munkavégzés Alapvető tömörfa Biztonságos munkavégzés alapjai Biztonságos munkavégzés gyakorlata Faipari szakmai és gépismeret
10 megmunkálás Asztalosipari szerelés Asztalosipari termékek gyártása Gépkezelés Faipari szakmai gyakorlat Asztalosipari szerelési ismeretek Asztalosipari szerelési gyakorlat Szerkezettanszakrajz és technológia Asztalosipari szakmai gyakorlat Gépkezelési ismeretek Gépkezelési gyakorlat Gyártáselőkészítési feladatok Faipari szakrajz Gyártáselőkészítési ismeretek Összes óra , Összes óra
11 I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv CUKRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény, valamint az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Kormányrendelet, az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Kormányrendelet, a Cukrász szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet alapján készült. II. A szakképesítés alapadatai A szakképesítés azonosító száma: A szakképesítés megnevezése: Cukrász A szakmacsoport száma és megnevezése: 18. Vendéglátás-turisztika Ágazati besorolás száma és megnevezése: XXVII. Vendéglátóipar Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3 év Elméleti képzési idő aránya: 30% Gyakorlati képzési idő aránya: 70% Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: 3 évfolyamos képzés esetén a 9. évfolyamot követően 140 óra, a 10. évfolyamot követően 140 óra; 2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra III. A szakképzésbe történő belépés feltételei Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség 11
12 vagy iskolai előképzettség hiányában Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit kiadó rendelet 3. számú mellékletében a Vendéglátás-turisztika szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában Szakmai előképzettség: - Előírt gyakorlat: - Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek Pályaalkalmassági követelmények: szükségesek 12
13 CUKRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ Szakiskolai képzés közismereti oktatással Szakiskolai képzés közismereti oktatás nélkül Szakmai követelménymodulok Munkahelyi egészség és biztonság Foglalkoztatás II Foglalkoztatás I Gazdálkodás Élelmiszer, fogyasztóvédelem Szakmai idegen nyelv Tantárgyak Munkahelyi egészség és biztonság 1/9. évfolyam 2/10. évfolyam 3/11. évfolyam 1. évfolyam 2. évfolyam gyakorlati gyakorlati Gyakorlati 0,5 1 gyakorlati Foglalkoztatás II. 0,5 0,5 Foglalkoztatás I. 2 2 Vendéglátó gazdálkodás 1 0,5 0,5 1 1 Szakmai számítások 1 1 0,5 1 1,5 Általános élelmiszerismeretek, fogyasztóvédelem 1 1 Élelmiszerek csoportjai Szakmai idegen nyelv gyakorlati 13
14 Cukrászat , Cukrászati temékkészítés Szakrajz gyakorlat Cukrászat gyakorlat 1, Cukrászat üzemi gyakorlat 18, ,5 Összes óra 9,5 7,5 6,5 18,5 6, ,5 23,5 Összes óra ,
15 I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv ÉPÜLET- ÉS SZERKEZETLAKATOS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény, valamint az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Kormányrendelet, az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Kormányrendelet, a Épület- és szerkezetlakatos szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet alapján készült. II. A szakképesítés alapadatai A szakképesítés azonosító száma: A szakképesítés megnevezése: Épület- és szerkezetlakatos A szakmacsoport száma és megnevezése: 5. Gépészet Ágazati besorolás száma és megnevezése: IX. Gépészet Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3 év Elméleti képzési idő aránya: 30% Gyakorlati képzési idő aránya: 70% Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: 3 évfolyamos képzés esetén a 9. évfolyamot követően 140 óra, a 10. évfolyamot követően 140 óra; 2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra III. A szakképzésbe történő belépés feltételei Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség vagy iskolai előképzettség hiányában 15
16 Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit kiadó rendelet 3. számú mellékletében a(z) 5. Gépészet szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában Szakmai előképzettség: - Előírt gyakorlat: - Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek Pályaalkalmassági követelmények:- 16
17 Munkahelyi egészség és biztonság Foglalkoztatás II. Tantárgyak Munkahelyi egészség és biztonság Foglalkoztatás II. 0, ÉPÜLET- ÉS SZERKEZETLAKATOS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ Szakiskolai képzés közismereti oktatással Szakiskolai képzés közismereti oktatás nélkül 1/9. évfolyam 2/10. évfolyam 3/11. évfolyam 1. évfolyam 2. évfolyam gyakorlati gyakorlati Gyakorlati 0,5 gyakorlati 0,5 0,5 gyakorlati Foglalkoztatás I. Foglalkoztatás I Gépészeti munkabiztonság és környezetvédelem Gépészeti alapozó feladatok Munkavédelem 1 1 Szakmai követelménymodulok Elsősegélynyújtás gyakorlata Gépészeti alapozó feladatok Gépészeti alapozó feladatok gyakorlata 1 1,5 2 2,
18 Gépészeti kötési feladatok Épületlakatos feladatok Magasban végzett lakatos feladatok Szerkezetlakatos feladatok Gépészeti kötések alapjai Gépészeti kötések készítésének gyakorlata Épületlakatos feladatok Épületlakatos feladatok gyakorlata Magasban végzett lakatos feladatok Magasban végzett lakatos feladatok gyakorlata Szerkezetlakatos feladatok Szerkezetlakatos feladatok gyakorlata 2, ,5 4 4,5 5 3,5 1 9,5 2 8,5 4, , ,5 2,5 2, Összes óra , Összes óra ,
19 I. A szakképzés jogi háttere FESTŐ, MÁZOLÓ, TAPÉTÁZÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény, valamint az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Kormányrendelet, az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Kormányrendelet, a Festő, mázoló, tapétázó szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet alapján készült. II. A szakképesítés alapadatai A szakképesítés azonosító száma: A szakképesítés megnevezése: Festő, mázoló, tapétázó A szakmacsoport száma és megnevezése: 9. Építészet Ágazati besorolás száma és megnevezése: XVI. Építőipar Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3 évfolyamos képzés esetén 3 év; 2 évfolyamos képzés esetén 2 év. Elméleti képzési idő aránya: 30% Gyakorlati képzési idő aránya: 70% Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: 3 évfolyamos képzés esetén 280 óra; 2 évfolyamos képzés esetén 160 óra. III. A szakképzésbe történő belépés feltételei Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség vagy iskolai előképzettség hiányában 19
20 Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit kiadó rendelet 3. számú mellékletében a szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában Szakmai előképzettség: - Előírt gyakorlat: - Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek Pályaalkalmassági követelmények: - 20
21 FESTŐ, MÁZOLÓ, TAPÉTÁZÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ Szakiskolai képzés közismereti oktatással Szakiskolai képzés közismereti oktatás nélkül Szakmai követelménymodulok Tantárgyak 1/9. évfolyam 2/10. évfolyam 3/11. évfolyam 1. évfolyam 2. évfolyam gyakorlati gyakorlati Gyakorlati gyakorlati gyakorlati Foglalkoztatás I Foglalkoztatás I Foglalkoztatás II. Foglalkoztatás II 0,5 0, Munkahelyi egészség és biztonság Munkahelyi egészség és biztonság 0,5 0, Építőipari közös tevékenység Szobafestő, díszítő munkák Mázolási munkák Építőipari alapismeretek 1,5 2 0,5 3 0,5 Építőipari alapismeretek gyakorlat 1,5 1 Falfelület festése, díszítése 1, Falfelület festésének, díszítésének gyakorlata 6 9 6,5 12,5 10 Mázolás ,5 21
22 fa-, fal-, fém és speciális felületeken Mázolási munkák gyakorlata 3 3,5 5,5 4 7, Tapétázási munkák Tapétázási munkák Tapétázási munkák gyakorlata 1 3,5 5,5 4 9 Összes óra 5,5 11, ,5 13,5 21,5 8,5 26,5 Összes óra ,
23 GÉPI FORGÁCSOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény, valamint az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Kormányrendelet, az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól szóló 217/2012. (VIII. 9.) Kormányrendelet, a Gépi forgácsoló szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet alapján készült. II. A szakképesítés alapadatai A szakképesítés azonosító száma: A szakképesítés megnevezése: Gépi forgácsoló A szakmacsoport száma és megnevezése: 5. Gépészet Ágazati besorolás száma és megnevezése: IX. Gépészet Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma: 3 évfolyamos képzés esetén 3 év; 2 évfolyamos képzés esetén 2 év. Elméleti képzési idő aránya: 30% Gyakorlati képzési idő aránya: 70% Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: 3 évfolyamos képzés esetén a 9. évfolyamot követően 140 óra; a 10. évfolyamot követően 140 óra; 2 évfolyamos képzés esetén az első szakképzési évfolyamot követően 160 óra. 23
24 III. A szakképzésbe történő belépés feltételei Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség vagy iskolai előképzettség hiányában Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető e rendelet 3. számú mellékletében a Gépészet szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában Szakmai előképzettség:- Előírt gyakorlat:- Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükségesek Pályaalkalmassági követelmények:- 24
25 Szakmai követelménymodulok Munkahelyi egészség és biztonság Tantárgyak Munkahelyi egészség és biztonság 0, GÉPI FORGÁCSOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ Szakiskolai képzés közismereti oktatással Szakiskolai képzés közismereti oktatás nélkül 1/9. évfolyam 2/10. évfolyam 3/11. évfolyam 1. évfolyam 2. évfolyam gyakorlati gyakorlati Gyakorlati 0,5 gyakorlati gyakorlati Foglalkoztatás II. Foglalkoztatás II. 0,5 0, Foglalkoztatás I. Foglalkoztatás I Gépészeti munkabiztonság és környezetvédelem Gépészeti alapozó feladatok Anyagvizsgálatok Munkavédelem 1 1 Elsősegélynyújtás gyakorlata Gépészeti alapozó feladatok Gépészeti alapozó feladatok gyakorlata Szakmai anyagismeret és 1,5 1,5 2,5 2 4,5 4,5 1,
26 és geometriai mérések anyagvizsgálat Anyagvizsgálat és gépészeti mérések gyakorlata 5, Esztergályos feladatok Marós feladatok Esztergálás ,5 Esztergálás gyakorlata 7,5 5 9,5 5 Marás 3 3,5 Marás gyakorlata Köszörűs feladatok Köszörülés 2 2,5 3 1 Köszörülés gyakorlata 2,5 6,5 8,5 Összes óra 5,5 11, ,5 12,5 22,5 9,5 25,5 Összes óra ,
Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola. 1212 Budapest, Széchenyi u. 93. Tel.: (1) 277-8301 E-mail: szigetiskola@gmail.
Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola 1212 Budapest, Széchenyi u. 93. Tel.: (1) 277-8301 E-mail: szigetiskola@gmail.com Szakmai Programok Budapest, 2013. március 19. Szénásy
ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA
34 543 02 ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII.
VSZC Király Endre Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája szeptember 1-től érvényes szakközépiskolai helyi szakmai programok
VSZC Király Endre Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 26. szeptember -től érvényes szakközépiskolai helyi szakmai programok 26. szeptember -től érvényes szakközépiskolai szakmai programok Szakképesítés:
FESTŐ, MÁZOLÓ, TAPÉTÁZÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA
34 582 04 FESTŐ, MÁZOLÓ, TAPÉTÁZÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011.
Szakképzések tantárgy és óratervei
I. számú melléklet a Karcagi SZC Varró István Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Pedagógiai Programjához Szakképzések tantárgy és óratervei 2017 34 341 01 Eladó szakképesítés óraterve a szakképzési
HELYI TANTERV. 2016/2017 tanév
MÁTÉSZALKAI SZC KÁLLAY RUDOLF SZAKKÖZÉPISKOLÁJAA 4 3 2 0 N a g y k á l l ó, K o s s u t h ú t 8. T e l e f o n / f a x : 4 2 / 2 6 3-4 3 5 Elektronikus levélcím: nagykalloi@kallayszaki.hu HELYI TANTERV
a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló évi CLXXXVII. törvény,
34 522 04 VILLANYSZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII.
Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola. Szakmai Programok
Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola 1212 Budapest, Széchenyi u. 93. Tel.: (1) 277-8301 E-mail: szigetiskola@gmail.com Szakmai Programok Budapest, 2015. szeptember 01. Szénásy
ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA
34 543 02 ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII.
FELNŐTTOKTATÁS. Szakmai végzettség megszerzésére irányuló esti tagozatos képzések
FELNŐTTOKTATÁS Szakmai végzettség megszerzésére irányuló esti tagozatos képzések A szakmai felnőttoktatás iskola rendszerű oktatás, melynek szervezése a szakképzésben a következő jogszabályok figyelembevételével
A betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége. Végzettség Munkakör Szakképzettség Tantárgy
A betöltött munkakörök alapján a pedagógusok e és szakképzettsége Végzettség Munkakör Szakképzettség Tantárgy közismereti tantárgyat tanár szakmai tanár, szak, gyakorlati szakmai tanár, szak, gyakorlati
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) 34 582 14 KŐMŰVES SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről
Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Kiskunfélegyházi PG Tagintézmény órahálói
1.7. melléklet Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Kiskunfélegyházi PG Tagintézmény órahálói Magyar-német két tanítási nyelvű gépész ágazat (gépgyártástechnológiai technikus) a 2015/2016-os
Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern János Szakképző Iskolája és Kollégiuma
Ikt.sz: 26. számú melléklet Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern János Szakképző Iskolája és Kollégiuma Gyula Szent István út 38. HÍD - II szakmai képzés szakmai tantárgyainak felnőtt oktatás esti képzésben
OKJ 54 523 02 Elektronikai technikus Központi előírás szerint az elmélet/gyakorlat aránya 40/60%
OKJ 54 523 02 Elektronikai technikus Központi előírás szerint az elmélet/gyakorlat aránya 40/60% 11500-12 Munkahelyi egészség és biztonság Munkahelyi egészség és biztonság 0,5 0,5 0,5 11499-12 Foglalkoztatás
JÁRMŰFÉNYEZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA
34 525 03 JÁRMŰFÉNYEZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII.
Érettségire épülő (fő) szakképesítés ( ) Érettségi vizsga keretében
1.SZ. MELLÉKLET SZAKGIMNÁZIUM KÖZISMERETI TÁRGYAK 9-12.évf. 9.évf 10.évf 11.évf 12.évf összes óra Magyar nyelv és irodalom 4 4 4 4 556 13. évf. 13. évf. összes óra Idegen nyelv 4 4 4 4 556 4 124 Matematika
Teleki Blanka Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium
Teleki Blanka Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 9. évfolyam Duális szakiskolai szakképzés közismereti óraterve Műveltségterület neve Tantárgy neve Óraszám Éves Heti Kommunikációs ismeretek
JÁRMŰFÉNYEZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA
34 525 03 JÁRMŰFÉNYEZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII.
A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként /13.
Szakmai követelmény- modul A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként Tantárgyak, témakörök Ágazati szakközépiskolai képzés óraszáma a közismereti oktatással
2.26. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 813 01 FITNESS-WELLNESS INSTRUKTOR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ. valamint a XXXVII. Sport ÁGAZATHOZ
2.26. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az 54 813 01 FITNESS-WELLNESS INSTRUKTOR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ valamint a XXXVII. Sport ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv ágazatra vonatkozó része (4+1 évfolyamos képzésben
2.94.5. KERETTANTERV részlet a XXXVIII. Rendészet ÁGAZATHOZ
2.94.5. KERETTANTERV részlet a XXXVIII. Rendészet ÁGAZATHOZ A kerettanterv a 9-12. középiskolai évfolyamokra előírt tartalommal a Rendészet ágazatra egységesen vonatkozik: Megnevezés: Fegyveres szervek
Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Szegedi Tagintézmény órahálói
1.4. melléklet Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Szegedi Tagintézmény órahálói Szakiskolát végzettek középiskolája (2 évfolyamos) esti munkarend szerint Évfolyam/ I. (11.) II. (12.)
A 2. sorszámú Asztalos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
A 2. sorszámú Asztalos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 543 02 1.2. Szakképesítés megnevezése:
a(z) ELADÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) 34 341 01 ELADÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről
a(z) ÁCS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) 34 582 01 ÁCS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről
Szakképzési változások - új OKJ - informatikai ágazati kerettanterv munkaanyag- szakmai program. Csontó Béla belacs@mechwart.hu
Szakképzési változások - új OKJ - informatikai ágazati kerettanterv munkaanyag- szakmai program Csontó Béla belacs@mechwart.hu Szakképzési változások - új OKJ - informatikai ágazati kerettanterv tervezete
A Katona József Szakközépiskola és Felnőttoktatási Gimnázium
A Katona József Szakközépiskola és Felnőttoktatási Gimnázium Szakmai program 03. Tartalomjegyzék Az iskola szakképzési rendszere 4 Szakmacsoportos alapozó oktatás szakközépiskolai képzés 4 ÓRATERV (kifutó
Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Budapesti Tagintézmény órahálói
.3. melléklet Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Budapesti Tagintézmény órahálói Szakiskolát végzettek középiskolája (2 évfolyamos) esti munkarend szerint I. (.) évf. II. (2.) évf.
Türr István Gazdasági Szakközépiskola Baja. Pedagógiai program 4. számú melléklete. Szakmai program (érvényes: 2013.
Baja Pedagógiai program 4. számú melléklete Szakmai program (érvényes: 2013. szeptember 1-től) Tartalomjegyzék SZAKMAI PROGRAM CÉLJA... 2 INFORMATIKA ÁGAZAT... 5 KÖZGAZDASÁG ÁGAZAT... 13 ÜGYVITEL ÁGAZAT...
Felnőttoktatási Pedagógiai Program
Pápai Szakképzési Centrum Acsády Ignác Szakképz ő Iskolája Pápa, Erkel F. u. 39. Felnőttoktatási Pedagógiai Program Mohó László felnőttoktatási vezető Pápa, 2015. szeptember 1. Tartalom 1. Vonatkozó jogszabályok...3
2. egyetem matematika tantárgycsoport (matematika); fizika tantárgycsoport (fizika);
Ssz. Végzettség szintje Tantárgy 1. főiskola 18. Vendéglátás-turisztika szakmacsoport tantárgyai (ételkészítési ismeretek); 18. Vendéglátás-turisztika szakmacsoport tantárgyai (termelés elmélete); XXVII.
Tájékoztató a gyakorlati képzést folytató szervezetek számára
Tájékoztató a gyakorlati képzést folytató szervezetek számára Voleszák Zoltán szakmai igazgatóhelyettes Iskolánk képzési rendszere 1 Hagyományos szakközépiskola Érettségi után összefüggő nyári gyakorlat
a(z) XXV. ÜGYVITEL ágazathoz tartozó IRODAI TITKÁR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) XXV. ÜGYVITEL ágazathoz tartozó IRODAI TITKÁR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) XXV. ÜGYVITEL ágazathoz az alábbi szakképesítések tartoznak: 31 346 02 Számítógépes
ÁCS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA
34 582 01 ÁCS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény,
A Köznevelési HÍD program bevezetésének tapasztalatai. A Bencs László Szakiskola és Általános Iskolában
A Köznevelési HÍD program bevezetésének tapasztalatai A Bencs László Szakiskola és Általános Iskolában A HÍD programok bevezetésének célja, előzménye Az EU 2020 szerinti irányelveknek megfelelően a korai
Pedagógiai program 5. számú melléklete. Szakmai program FELNŐTTOKTATÁS ESTI MUNKAREND
6500 Baja Bácska tér 1. Pedagógiai program 5. számú melléklete Szakmai program ESTI MUNKAREND TARTALOMJEGYZÉK SZAKMAI PROGRAM CÉLJA... 2 INFORMATIKA ÁGAZAT... 5 KÖZGAZDASÁG ÁGAZAT... 5 ÜGYVITEL ÁGAZAT...
A 6. sorszámú Asztalos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2.
A 6. sorszámú Asztalos megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 543 02 1.2. Szakképesítés megnevezése:
2017/2018. tanév beiskolázási engedély. Érettségi végzettséghez kötött ágazati szakképesítés megnevezése
2017/2018. tanév beiskolázási engedély Szakgimnázum 2017/2018. tanévben indítani engedélyezett SZAKGIMNÁZIUMI ÁGAZATI képzés 9. évfolyamon - ágazat Az érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés(ek)
Hódmezővásárhelyi Szakképző Iskola Kalmár Zsigmond Tagintézménye. Gépészet szakközépiskola - 10 kód
Gépészet szakközépiskola - 10 kód 4 évfolyamos; szakközépiskolai kerettantervek; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó),
a(z) SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) 34 762 01 SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi
Türr István Gazdasági Szakközépiskola Baja. Pedagógiai program 4. számú melléklete. Szakmai program (érvényes: 2013.
Baja Pedagógiai program 4. számú melléklete Szakmai program (érvényes: 2013. szeptember 1-től) Tartalomjegyzék SZAKMAI PROGRAM CÉLJA... 2 INFORMATIKA ÁGAZAT... 5 KÖZGAZDASÁG ÁGAZAT... 13 ÜGYVITEL ÁGAZAT...
PEDAGÓGIAI PROGRAM ÓRATERVEK
PEDAGÓGIAI PROGRAM ÓRATERVEK ÚJPESTI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 2014. 1 Tartalomjegyzék ÓRATERVEK A 2013. SZEPTEMBER 1. UTÁN INDULT OSZTÁLYOKNAK...3 Villamosipar és elektronika
KÖZPONTIFŰTÉS- ÉS GÁZHÁLÓZAT RENDSZERSZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA
34 582 09 KÖZPONTIFŰTÉS- ÉS GÁZHÁLÓZAT RENDSZERSZERELŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről
MŰEMLÉKFENNTARTÓ TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS SZAKMAI PROGRAMJA
55 58 0 MŰEMLÉKFENNTARTÓ TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS-RÁÉPÜLÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 0. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló
ELEKTRONIKAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA
54 523 02 ELEKTRONIKAI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011.
54 543 01 FAIPARI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA
54 543 01 FAIPARI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi
A CUKRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS
A 34 811 01 CUKRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény, valamint
Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye
Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 5. (1) A köznevelési intézményekben folyó pedagógiai munka szakaszai a következők: d) az iskolai
Logisztikai ügyintéző
17. Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció 54 345 01 Logisztikai ügyintéző emeltszintű szakképesítés Nappali munkarendszerű, egyéves képzés Helyi tanterv 2017. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum
tanév rendje
2017-2018. tanév rendje A tanulók gyakorlati napjai: páros héten: csütörtök-péntek, képzési idő 7-7 óra páratlan héten: péntek, képzési idő 8 óra Az alább megnevezett időpontokban lévő események, szünetek,
Pedagógiai program 5. számú melléklete. Szakmai program FELNŐTTOKTATÁS ESTI MUNKAREND
Bajai SZC Türr István Gazdasági Szakközépiskolája 6500 Baja Bácska tér 1. Pedagógiai program 5. számú melléklete Szakmai program FELNŐTTOKTATÁS ESTI MUNKAREND TARTALOMJEGYZÉK SZAKMAI PROGRAM CÉLJA... 3
Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Balatonfüredi Tagintézmény órahálói
1.6. melléklet Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Balatonfüredi Tagintézmény órahálói Gimnázium Tantárgyak 9. évf. 10. évf. 11. évf. 12. évf. Magyar nyelv és irodalom 4 4 4 4+1 I. idegen
Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Gépipari Szakközépiskolája
Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Gépipari Szakközépiskolája A történetünk 1950-ben alapították (Állami Vas-Fém-Gépipari Gimnázium) 1955-1991. Latinka Sándor Gépipari Technikum 1993-tól
AZ ENYHÉN ÉRTELMI FOGYATÉKOS TANULÓK NEVELŐ-OKTATÓ MUNKÁJÁT. Tantárgyak és óraszámok
AZ ENYHÉN ÉRTELMI FOGYATÉKOS TANULÓK NEVELŐ-OKTATÓ MUNKÁJÁT ELLÁTÓ SPECIÁLIS SZAKISKOLA OKJ SZERINTI RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS OKTATÁSÁHOZ ALKALMAZANDÓ 9-10. ÉVFOLYAMOS KÖZISMERETI KERETTANTERVE Tantárgyak és
Pályaválasztási felelős: Dr. Papné Mátyus Zsuzsanna Az iskola OM azonosítója:
Intézmény neve: József Attila Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Címe: 3200 Gyöngyös, Kócsag u. 36-38. Tel./fax: 37/311-857, 37/311-673 Honlap: www.jozsefa-gy.sulinet.hu E-mail: jaszk@jozsefa-gy.sulinet.hu
Villanyszerelő. A szakképzés azonosító száma: 33 522 04 1000 00 00. Szakképesítés-elágazások: Hozzárendelt FEOR szám: 7624
Villanyszerelő A szakképzés megnevezése: Villanyszerelő A szakképzés azonosító száma: 33 522 04 1000 00 00 Szakképesítés-elágazások: nincsenek Hozzárendelt FEOR szám: 7624 Szakképzési évfolyamok száma:
Szakmai program. Pedagógiai Program 2. sz. melléklete
Pedagógiai Program 2. sz. melléklete Szakmai program Készült: A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 7. (3) bekezdése értelmében a szakmai és vizsgakövetelmény és a szakképzési kerettantervek
FELNŐTTOKTATÁS. Szakmai végzettség megszerzésére irányuló esti tagozatos képzések
FELNŐTTOKTATÁS Szakmai végzettség megszerzésére irányuló esti tagozatos képzések A szakmai felnőttoktatás iskola rendszerű oktatás, melynek szervezése a szakképzésben a következő jogszabályok figyelembevételével
TURISZTIKAI SZERVEZŐ, ÉRTÉKESÍTŐ. emelt szintű szakképesítés
18. Vendéglátás-turisztika 54 812 03 TURISZTIKAI SZERVEZŐ, ÉRTÉKESÍTŐ emelt szintű szakképesítés Felnőttoktatás, esti munkarendszerű képzés Helyi tanterv 2017. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum A
Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése
Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése A SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERVEK KIDOLGOZÁSA ÉS BEVEZETÉSE Nemzeti Fejlesztési Alap Képzési Alaprész 7/2012 támogatási
a(z) SZÁMÍTÓGÉP-SZERELŐ, KARBANTARTÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) 34 523 02 SZÁMÍTÓGÉP-SZERELŐ, KARBANTARTÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011.
Mit kínálunk 2017/2018-ra?
Mit kínálunk 2017/2018-ra? Tervezett 9. osztályok száma: 53 db. Meghirdetett helyek száma: 1.517. 7 szakgimnázium: 20 ágazat 25 osztály 6 szakközépiskola: 10 szakmacsoport 20 osztály 1 szakiskola: 4 szakmacsoport
SZOLGÁLTATÁSI SZC. Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája ÓRATERVEK. Nappali
SZOLGÁLTATÁSI SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája ÓRATERVEK Nappali 2018/2019 Szolnoki Szolgáltatási SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája 2018/2019. tanév Osztály jelölése
C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA
C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA I. A KÉPZÉS PEDAGÓDIAI CÉLJA: Az általános műveltséget erősítő előképzettség, valamint a szakmacsoportos alapozó ismeretek megszerzése után a szakmai elméleti és gyakorlati ismeretek
Balmazújvárosi Veres Péter Gimnázium és Szakképző Iskola szakmai alapdokumentuma
IX.3.48. Az intézmény székhelye szerinti megye neve: Hajdú-Bihar megye Tankerület megnevezése: KLIK Debreceni Tankerülete OM azonosító: 031245 Balmazújvárosi Veres Péter Gimnázium és Szakképző Iskola szakmai
XXX. SZÉPÉSZET ágazathoz tartozó FODRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA
XXX. SZÉPÉSZET ágazathoz tartozó 54 815 01 FODRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről
Siófoki SZC H E L Y I T A N T E R V
Siófoki SZC B a c s á k G y ö r g y S z a k g i m n á z i u m a é s S z a k k ö z é p i s k o l á j a F O N Y Ó D H E L Y I T A N T E R V 06 PREAMBULUM Az iskola adatai: Név: Siófoki SZC Bacsák György
5310 Kisújszállás, Arany János utca 1/A 59/ OM azonosító:
PEDAGÓGIAI PROGRAM IV. KÖTET SZAKMAI PROGRAM 2015. április 5310 Kisújszállás, Arany János utca 1/A 59/321-329 OM azonosító: 201732 www.illessy.sulinet.hu Tartalom Tartalom... 2 S Z A K M A I P R O G R
SZAKMAI PROGRAM KERETTANTERVEK, ÓRAKERETEK 2018/2019-ES TANÉVTŐL. Pedagógiai program melléklete
Pedagógiai program melléklete SZAKMAI PROGRAM KERETTANTERVEK, ÓRAKERETEK tantárgyak óraszáma képzésenként és évfolyamonként 2018/2019-ES TANÉVTŐL 1 NAGYKANIZSAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM CSERHÁTI SÁNDOR SZAKKÉPZŐ
Pápa, Erkel F. u. 39.
Iktatószám:. A Pápai Szakképzési Centrum Acsády Ignác Szakképz ő Iskolája Pápa, Erkel F. u. 39. Pedagógiai Program Szakmai program Dr. Császár Éva tagintézmény-vezető Pápa, 2015. szeptember 1. Tartalomjegyzék
Ózdi SzCBródy Imre Szakgimnáziuma OM azonosító: SZAKMAI PROGRAM. Ózd, szeptember 1.
Ózdi SzCBródy Imre Szakgimnáziuma OM azonosító:203046 SZAKMAI PROGRAM Ózd, 2018. szeptember 1. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS 2 1. A SZAKKÉPZÉS JOGI HÁTTERE 3 2. ALKALMAZOTT KERETTANTERVEK 4 3. A SZAKKÉPZÉS
A 204. sorszámú Szárazépítő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2.
A 204. sorszámú Szárazépítő megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 582 10 1.2. Szakképesítés
2012. május 14. Pális Ferenc szakképzési vezető
A gyakorlati képzés rendje Egyértelmű a szabályozás, hogy mikor nem kerülhet sor a tanuló gyakorlati képzésére: Heti pihenő napokon, és munkaszüneti napokon. Őszi, téli, tavaszi szünet időtartama alatt.
A Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Csány László Szakgimnáziumának Szakmai Programja
A Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Csány László Szakgimnáziumának Szakmai Programja TARTALOM 1 ISKOLAI RENDSZERŰ SZAKKÉPZÉS 4 1.1 Jogszabályi háttér 4 1.1.1 Szabályozó törvények és rendeletek 4 1.1.2
Pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége hozzákapcsolva a helyi tanterv szerinti tantárgyfelosztáshoz
Pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége hozzákapcsolva a helyi tanterv szerinti tantárgyfelosztáshoz Iskolai végzettség Szakképzettség Tanított tantárgyak 1. egyetem közgazdásztanár vállalkozás-finanszírozás,
Tájékoztató az iskola képzési profiljáról. Összeállította: Dr. Takácsné Baranyai Etelka intézményvezető
Tájékoztató az iskola képzési profiljáról Összeállította: Dr. Takácsné Baranyai Etelka intézményvezető Kézműves arculat A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában lévő Nádudvari Népi Kézműves
GÉPÉSZET ÁGAZAT. A képzés négy + egy éves. A szakmai oktatás célja:
0404 GÉPÉSZET ÁGAZAT A képzés négy + egy éves A szakmai oktatás célja: a műszaki szemlélet kialakítása műszaki feladatmegoldó képesség fejlesztése a technológiai és termelési fejlesztő-tervezőmunka néhány
Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Budaörsi Tagintézmény órahálói
.5. melléklet Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Budaörsi Tagintézmény órahálói Szakiskolát végzettek középiskolája (2 évfolyamos) esti munkarend szerint I. (.) évf. II. (2.) évf. Magyar
ÓRATERVI HÁLÓK szeptember 1-jétől szeptember 1-jétől szeptember 1-jétől szeptember 1-jétől HATÁLYOS PEDAGÓGIAI PROGRAMOKHOZ
ÓRATERVI HÁLÓK 2018. szeptember 1-jétől 2017. szeptember 1-jétől 2016. szeptember 1-jétől 2013. szeptember 1-jétől HATÁLYOS PEDAGÓGIAI PROGRAMOKHOZ 1 A KÖZISMERETI ÉS SZAKMAI HELYI TANTERVEK ELKÉSZÍTÉSÉT
Vonatkozó jogszabályok Általános érvényű szabályozók a szakképzésben Ágazati szabályozók
Vonatkozó jogszabályok Általános érvényű szabályozók a szakképzésben Ágazati szabályozók György Annamária Egészségügyi Emberi Erőforrás Fejlesztési Főigazgatóság 2013.05.27. Vonatkozó jogszabály 20/2007.
Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Miskolci Tagintézmény órahálói
1.1. melléklet Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Miskolci Tagintézmény órahálói Szakiskolát végzettek középiskolája (2 évfolyamos) esti munkarend szerint I. (11.) évfolyam II. (12.)
Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Kalmár Zsigmond Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Kalmár Zsigmond Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Cím 6800 Hódmezővásárhely, Bajcsy Zsilinszky u. 7-9. Telefonszám 62/222-246 Fax 62/222-246 E-mail kalmar@hiszk.hu
A 34 543 02 ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA
A 34 543 02 ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII.
Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium pannonhalmi órahálók
.. melléklet Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium pannonhalmi órahálók Felnőttek gimnáziuma (4 évfolyamos) levelező munkarend szerint Tantárgyak 9. évf. 0. évf.. évf. 2. évf. Anyanyelv/kommunikáció
ÁCS-ÁLLVÁNYOZÓ. Modul Tantárgy Kód Könyv cím Oldal Foglalkoztatás I Foglalkoztatás II Munkahelyi egészség és biztonság
ÁCS-ÁLLVÁNYOZÓ ÁCS RENDELHETŐ TANKÖNYVEK 1197-12 1199-12 Munkahelyi egészség és biztonság 10101-12 Építőipari közös tevékenység 10102-12 Hagyományos zsaluzat és állványzata 108-12 Rendszerzsaluzatok és
Építési ismeretek Építésszervezési alapismeretek 1 1 Kitűzési ismeretek 1 1 Kitűzési gyakorlat 2 2 Építési gyakorlat
A 2013. szeptember 1-től kifutó jelleggel érvényes helyi programok. Legutolsó évfolyam a 2019/2020. tanévben a 13. évfolyamon kezdheti meg e program alapján tanulmányait. Szakképesítés: 54 582 03 MAGASÉPÍTŐ
Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /004
Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/004 Cím: 6724 Szeged, Kálvária tér 7. Telefonszám: 62/424-874, 62/426-955 Fax: 62/547-039 E-mail: igazgato@derimiksa.hu
Műszaki pályaválasztó fesztivál 2015 Oktatási konferencia
Műszaki pályaválasztó fesztivál 2015 Oktatási konferencia Szervezők: Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Magyar Elektrotechnikai Egyesület http://bmszc.hu/ Bemutatkozás- BMSZC 12 intézmény Ágazatok:
2017. február 1-jén az alábbi keresztféléves képzéseinket indítjuk:
Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM 203052 6720 Szeged, Horváth Mihály u. 2-6., Tel/fax:62/547-160 Web: www.vedres.sulinet.hu, E-mail: epki@vedres.sulinet.hu 2017. február
A 146. sorszámú Mechatronikus-karbantartó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
A 146. sorszámú Mechatronikus-karbantartó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 523 01 1.2.
Informatikai rendszergazda megnevezésű szakképesítés
Informatikai rendszergazda megnevezésű szakképesítés AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A szakképesítés azonosító száma: 54 481 04 A szakképesítés megnevezése: Informatika rendszergazda A szakmacsoport
FAIPARI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XVIII. FAIPAR ÁGAZATHOZ
54 543 01 FAIPARI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a XVIII. FAIPAR ÁGAZATHOZ A szakképzési kerettanterv {gazatra vonatkozó része (4+1 évfolyamos képzésben az első négy évfolyamra, azaz a 9-12. középiskolai
KÉPZÉSI PROGRAM. CAD-CAM INFORMATIKUS OKJ azonosító: 54 481 01. Szolnok
KÉPZÉSI PROGRAM CAD-CAM INFORMATIKUS OKJ azonosító: 54 481 01 Szolnok 2015 KÉPZÉSI PROGRAM Megnevezése OKJ azonosító 54 481 01 A képzési program CAD-CAM informatikus A képzés során megszerezhető kompetenciák
Szegedi Szakképzési Centrum József Attila Általános Iskolája és Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /005
Szegedi Szakképzési Centrum József Attila Általános Iskolája és Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/005 Cím: 6723 Szeged, Gyík u. 3. Telefonszám: 62/547-014 Fax: 62/547-017 E-mail: - Honlap:
Feladatellátási hely neve: Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziuma 0051
Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziuma 004 3527 Miskolc, Soltész Nagy Kálmán utca 7 0051 szakgimnázium; 4 évfolyamos; sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve, SNI típusa:
a(z) XXXII. ERDÉSZET ÉS VADGAZDÁLKODÁS ágazathoz tartozó VADGAZDÁLKODÁSI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) XXXII. ERDÉSZET ÉS VADGAZDÁLKODÁS ágazathoz tartozó 54 625 01 VADGAZDÁLKODÁSI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) XXXII. ERDÉSZET ÉS VADGAZDÁLKODÁS ágazathoz
A 107. sorszámú Vízügyi technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
A 107. sorszámú Vízügyi technikus megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 853 01 1.2. Szakképesítés
Szakmai fórum Informatikai szakképzés Hajdú-Bihar megyében. Csontó Béla bela.csonto@alfoldszakkepzo.hu
Szakmai fórum Informatikai szakképzés Hajdú-Bihar megyében Csontó Béla bela.csonto@alfoldszakkepzo.hu Szakképzési változások - új OKJ - informatikai ágazati kerettanterv - szakmai program Jogszabályi háttér
A helyi tanterv 1. számú melléklete Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Esztergom,
A helyi tanterv 1. számú melléklete Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Esztergom, 2018.06.29. Közismereti óratervek: Az egyes képzések heti óraszámai tantárgyanként