Vidám hangulat, hagyományos ízek
|
|
- Tibor Sipos
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 HETILAPJA A hét arca Hideg idő, és meleg vendégszeretet fogadta a tizenharmadik alkalommal rendezett Hajdúsági Disznótorra és a VI. Népművészeti Napra kilátogatókat a Fürdőkertben, február 8-án. A Szabadhajdú Nonprofit Kft. rendezvényén a házigazdák nevében Lévai István invitálta az érdeklődőket. Kapunyitás után már sokan várták, hogy beteljesüljön a nap főszereplőjének a sorsa, amelynek, egyedül a mangalica nem örült. A kéttucatnyi főzőcsapat javarésze munkahelyi közösségekből szerveződött, akik igyekeztek a feladathoz felnőni: a versenyen tisztességgel helytállni. A reggeli csípős hidegben nemcsak az emberek lehelete látszott meg, már a tűzhelyeken gomolygó meleg levegő is jelezte, valami ké február oldal Sport 8. oldal Vidám hangulat, hagyományos ízek szül A csapatok tagjai szorgal- üst mellett a hurkába valókat porcimasan serénykedtek az üstök és a ózta, s gondosan felügyelte a frissen vágódeszkák mellett. Szakavatott készülő hagymás vért is. emberek, éles kések, jól irányzott A NAGÉV csapata komoly erőket vonultatott fel a siker érdekében. Standjukon hagyományos káposztáshús készült, de kolbászt és hurkát is töltöttek, sőt malachúst is sütöttek. Nagy Miklós irányításával igyekeztek mindenből a legjobbat kihozni. A rendezvény családi jellegét is erősítette, hogy szülők, nagyszülők és a legkisebbek is kihasználták a jó időt, s kilátogattak a disznótorra. Kövér Anti bácsi és Nagy Sanyi bácsi már jóval túl a nyolcvanadik életévén is fontosnak tartotta, hogy A káposztaléleves elmaradhatatlan fogása az ottani disznótoros menüsornak, ez igazi székely specialitás. A hurka és a kolbász fűszerezettsége is más, de a messziről érkezett vendég számára az itteni ízvilág is igazán élvezetes. Tiba István az idén sem mulasz- mozdulatok nyomán, pillanatok alatt a fövőlébe kerültek a hurka alapanyagai, a kolbásztöltőkből pedig az őgyelítés után végeláthatatlan módon, kunkorodva láttak napvilágot a bélbe töltött ízletes falatok. Bagdi László hentes nagy szakértelemmel serénykedett a Hajdúkerületi-Hús Állattenyésztő és Húsfeldolgozó Nonprofit Kft. csapatában. Számára már minden művelet rutinból megy. Ezúttal az részese lehessen ennek a különleges kavalkádnak. Na, nem azért, mintha bármi újat is láthatnának, hiszen hosszú életük során bőven kivették a részüket a disznóvágás minden fázisából. Sokkal inkább a találkozás, a beszélgetés öröme, némi kis forralt bor, ami miatt ezúttal sem maradtak otthon. A kígyózó sorokban ott volt Kassai Péter, aki talán a legmesszebbről, Gyegyóalfaluból érkezett. Náluk másképpen zajlik a disznóvágás, de ma is igazi családi ünnepnek számít. totta el, hogy itt lehessen Balmazújvárosról. A szomszédvárban is sokan őrzik még a disznóölés hagyományát, de talán nem ennyien, mint itt. Kiss Attila polgármester is örömmel jön minden ilyen alkalomra. Úgy gondolja, hogy a disznótor az egyik legszebb hagyománya a családi, a közösségi együttléteknek, amelyben a generáció minden tagjának megvolt a maga feladata. (Folytatás a 3. oldalon.)
2 2 A hét arca A közelmúltban avatták doktorrá a Hirosima Egyetemen a fiatal oktatót. Az addig megtett út minden tekintetben hosszúnak bizonyult. Annak idején több minden közrejátszott abban, hogy komolyabban kezdett érdeklődni a japán kultúra iránt. Az első a shotokan karate volt, amit általános iskolás korától a gimnáziumi érettségiig űzött. Ez nemcsak egy sport, hanem harcművészet, így az edzéseken a mozdulatokkal, a mögöttük lévő filozófiával, a japán szellemiséggel is megismerkedtek, ami teljesen magával ragadta. A másik pedig a japán nyelv volt. Gimnazista korában egy évig járt az osztályukba egy japán cserediák, akitől néhány alapvető társalgási kifejezést is megtanult az edzéseken elsajátított szakszavak mellett, hobbi szinten kezdett megismerkedni a japán írásrendszerrel is, ami szintén roppant izgalmasnak tűnt a kétféle szótagírásával és különleges írásjegyeivel. Az általános iskola elvégzése után, a jogi pályára készülve, a debreceni Tóth Árpád Gimnázium humán tagozatán tanult tovább. A gimnazista évei alatt azonban a jogi pálya fokozatosan vesztett a vonzerejéből, s egyre inkább az idegen nyelvek kezdték érdekelni: a távoli kultúrák, ezen belül is Ázsia, Japán. Érettségi után az ELTE bölcsészkarára jelentkezett, ahol a Távol-Keleti Nyelvek és Kultúrák Alapszakon japán nyelvet és kultúrát, emellett orosz nyelvet és irodalmat hallgatott. Harmadéves korában adódott először lehetősége arra, hogy Japánba utazzon. Éppen nyári szünet volt, s otthon (Böszörményben) állt sorban a gyógyszertárban, amikor megcsörrent a telefonja. A tanszékvezető hívta, hogy a Japán Közmeghallgatás Közmeghallgatásra várta a lakosokat február 5-én az önkormányzat, a Városházán. Szóba került a város megtartó ereje, a munkaerő-képesség növelése, az újonnan alapított húsfeldolgozó üzem üzleti terve. Kiss Attila polgármester szólt a jövőben kialakítandó munkásszállóról, amelynek célja, hogy a városban, illetve vonzáskörzetében dolgozók számára lakhatást biztosítson. A 90 férőhelyes szálláson helyet kaphatnak a városban közfeladatot ellátó személyek is. A közeljövőben rendészeti csoportot is létrehoznak Böszörményben. A lakosok üdvözölték, hogy a közelmúltban megújult a balmazújvárosi út, ellenben a műszaki ellenőrzést nem tartották megfelelőnek a kivitelezéssel kapcsolatban, mert az útpadkát nem a célnak megfelelően készítették el. A közmeghallgatáson jelenlévő Tiba István országgyűlési képviselő ígéretet tett arra, hogy az illetékesek megkeresik a rendbetétellel kapcsolatban. Szóba került a Debrecenben épülő BMW gyár is. A beruházáshoz kapcsolódó munkálatokhoz már elkezdődött a munkaerő toborzása, s a város vezetői remélik, hogy már ebben a fázisban is valamilyen módon kapcsolódhat Böszörmény, az itt élő emberek egy része, vagy éppen az itt megszálló emberek. Fórizs László az épülő sportközpont kapcsán tájékoztatta a lakosokat. Elmondta, hogy az önkormányzat minden tekintetben az olyan beruházásokat létesíti előnyben, amelyek a város, illetve az itt élő emberek javát szolgálják. A közmeghallgatáson szóba került még a felszíni parkolóhelyek hiánya, a csapadékvíz elvezetése, a Hajdúsági Múzeum épületének rendbe tétele. Ezzel kapcsolatban Kiss Attila polgármester elmondta, hogy az állami tulajdonú ingatlan renoválása milliárdos nagyságrendű. A témában folyamatosan egyeztetnek a szakemberekkel, illetve az országgyűlési képviselő is súlyának megfelelő módon képviseli az ügyet a szakbizottságban. Továbbra is keresik a Kálvineum funkcióját, erre az épületre is milliárdokat kellene költeni, hogy régi fényében tündököljön. Örömteli tény viszont, hogy hoszszú idő elteltével megkezdhetik a Dalmi Kata Alapítvány ösztöndíjprogramjának keretében, egy hallgató elutazhat hat hétre Japánba tanulni, s ha nincs más programja az őszre, mit szólna ehhez a lehetőséghez. Nem mert hinni a fülének, ki kellett szaladnia a patikából, mert örömében elsírta magát. Noha csak hat hetet töltött kint, de ez az út meghatározó volt az életében: már biztosan tudta, hogy alaposabban meg szeretné ismerni Japánt és a nyelvüket. Amikor ismét elnyerte a Károli ösztöndíját az Óita Egyetemre, aminek köszönhetően sikerült megszerezni a felsőfokú nyelvvizsgát, s belekóstolni az egyetemi életbe. Már biztos volt, japán irodalommal mélyrehatóbban kívánt foglalkozni. A mesterképzés után a japán állam kétéves kutatói ösztöndíjprogramjának keretében, a Hirosima Egyetemen folytatta a tanulmányait. Az első év végén a témavezető professzora bátorítására jelentkezett a doktori képzésre, amire szerencsésen felvették, így további három éven keresztül kutathatta a japán kortárs irodalmat, azon belül a hazánkban is viszonylag nagy népszerűségnek örvendő Murakami Haruki műveit. Az ösztöndíjprogram végére még nem sikerült teljesen befejeznie a disszertációt, így azért, hogy ne kelljen dolgavégezetlenül hazautazni, adminisztrátori állást vállalt, szintén a Hirosima Egyetemen. Két és fél évet dolgozott kizárólag japánokkal, japán nyelven, a helyi munkamorálnak megfelelően. Noha azt remélte, hogy a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó osztályra kerül, az első két évben elsősorban a japán oktatásügyi minisztérium által kiküldött felméréseken dolgozott. Időközben a munka mellett sikerült befejeznie a doktori disszertációját, s amikor a professzora megkérte, hogy pályázza meg az egyik új, tanársegédi pozíciót az egyetemen, nem sokat hezitált. Tavaly október óta így a japán irodalom tanszéken oktat kortárs japán irodalmat, s mellette dolgozik a saját kutatásán is. Kata élete nagy valószínűséggel Japánban folytatódik tovább, de mindig megdobban a szíve, amikor Budapesten landol a gépe, s úgy érzi, végre hazaért. Böszörmény marad az igazi otthon számára, ahová jó hazatérni, még ha évente csak egy-két alkalommal is. Amit a legjobban szeret az, hogy ha hazajön Böszörménybe, a családja mellett egy közösség fogadja: nem tud úgy elmenni otthonról, hogy ne találkozzon ismerősökkel, akikkel több év után is mindig szót tud váltani. Ez a melegség az, ami a legjobban hiányzik, de ami egyben erőt is ad neki ahhoz, hogy az otthontól távol folytassa útját. Gargya Imre Bocskai tér 3. alatti épület befejezését. A magántulajdonú épületet vélhetően többcélúan hasznosítják majd. A közmeghallgatáson résztvevők a város több pontján javasolták a körforgalom kialakítását, leginkább az Ady téren. g.i. Elfogadták a költségvetést A képviselő-testület rendes ülést tartott a városháza Báthory-termében, február 6-án. Kiss Attila polgármester köszöntőjét követően a szakbizottságok elnökei mondták el véleményüket a beterjesztett anyaggal kapcsolatban. Érdemi változtatást nem javasoltak a tervezet tekintetében. Működésre 5,175 milliárd forintot szánnak, a személyi juttatásokra 1,6 milliárd forintot fordítanak. A dologi kiadások 2,5 milliárd forintot tesznek ki. A felújításokra 39,7 millió forintot szánnak, ebből az intézményeknek 19,7 millió forint jut. Az iparűzési adókból 1,2 milliárd forint bevétellel számolnak. A kommunális adók mértéke a tavalyi évhez hasonlóan várhatóan 120 millió forint lesz. Az egyéb adókból 130 millió forint folyhat be. Ez összességében 1, 6 milliárd forintot jelent. A nem kötelező feladatokra a képviselő-testület 1,2 milliárd forintot szán, melyből a Bursa Hungarica pályázatot 5 millió forinttal támogatják. g.i.
3 2020. FEBRUÁR (Folytatás az 1. oldalról.) Szerencsésnek mondhatja magát, hiszen még ő is részese volt Vidám hangulat, hagyományos ízek A hajdúvidiek standján Kopcsáné Editke irányítása mellett megelevenedett a régmúlt: még a díszlet is letűnt világot idézte, a csapat tagjai pedig szorgosan serénykedtek a hamisítatlan közegben. Délben nemcsak a harang zúgott, de a kovácsüllők is csilingeltek, jelezve hogy a népművészet szerelmesei ötödik alkalommal bogarászhattak kedvükre a kínálatból. A Bürkös, a Szalonna és bandája pedig a zenei aláfestésről gondoskodott. A kicsik gyermekműsornak tapsolhattak. A disznótorokban nemcsak a jószágból készített finomságokat falatozták az emberek, elmaradhatatlanok voltak a különféle sütemények is. A Civilek a Lakóhelyért Egyesület egész nap kóstoltatta a helyben készült termékeit, köztük a ritkaságszámba menő vesut. A disznótor csapatai és a pálinkamustra résztvevői versengtek ugyan, de igazándiból mindenki nyertesnek számított, aki ott volt: finom falatokat ehetett, jófajta nedűt ihatott, sok-sok mosoly közepette, jókat mulatott. Gargya Imre ennek otthon, szerettei körében. A disznótoros étkek íze semmilyen éttermi fogásokhoz nem hasonlítható: a friss tepertő, a pecsenye és a többi finomság, párjukat ritkítják. Rózsa Zoltán, a Béke Mezőgazdasági Kft-ben az élő állatokkal találkozik, többek között az ő jólétükről kell, hogy gondoskodjon. De az állattenyésztés velejárója az is, hogyha eljön az ideje, akkor fel kell dolgozni a meghizlalt állatokat. A hajdúnánásiak is rendszeres résztvevői a rendezvénynek, Zsuposné Molnár Mária éppen az alapanyagokat készítette elő a specialitásukhoz, a tojásos velőhöz. A gazdaasszony még azok közé tartozik, akik saját maguknak felnevelik a vágásra szánt jószágot, s fel is dolgozzák azt. Elmaradhatatlan, hogy ne töltsenek véres- és májashurkát is, melybe hagymát és majorannát is tesznek. Bocskais sikerek A Bolyai-versenyen az összedolgozás képességét szeretnék fejleszteni a tanulók körében a pedagógusok. Ennek is köszönhető, hogy a verseny népszerű a kisgimnazistáink körében. A 2019/20-as tanévben 15 csapat indult az 5-8. évfolyamon. Közülük három csapat a megyei fordulóban megszerezte az első helyet, így részt vehettek az országos döntőben Budapesten, az elmúlt év végén. A nyelv őrzői nevű hatodikos csapat a tizennyolcadik helyen végzett. (Hegedűs Inez, Nagy Lili, Papp Veronika és Szabó András alkották a csapatot. Felkészítő pedagógus: Gyulai Edit.) A hetedikes lányok Bokorlakók csapata Csorba Annamária, Ficsor Flóra, Molnár Virág és Szepesi Melinda részvételével a tizenkilencedik helyen végeztek, felkészítő pedagógus: Szabóné Juhász Enikő. A nyolcadikos lányok Magyar talányok nevű csapata a huszadik helyen végzett. A csapat tagjai: Balogh Gréta, Magi Lilla, Nagy Laura és Szabó Dorina. Szaktanáruk: Mezőné Szabad Erzsébet óta hirdetik meg a versenyt a évfolyamos középiskolások számára. Ebben a tanévben a négy évfolyamról összesen tizenkettő nevezett be a vetélkedőre. Közülük a legeredményesebben a kilencedik 9.e osztályosok Sárgabarackok nevű csapata szerepelt. Ők a regionális fordulóban versenyző száztizennyolc csapat közül harmadikként jutottak a budapesti országos döntőbe, ahol második helyet szereztek. A csapat tagjai: Csorba István, Mezei Lara, Molnár Balázs és Tóth Tamás. Felkészítő tanáruk: Mezőné Szabad Erzsébet. A regionális fordulóban szintén eredményesen szerepelt a 12. e Hungária Kommandó 2.1 nevű csapata. Tagjai: Dóka Imre Péter, Nagy Borbála, Szegedi Vilmos és Varga Katalin. Ők 46 csapat közül a regionális negyedik helyet szerezték meg. Felkészítő pedagógus: Maginé Piller Rita. A tehetséggondozás és felkészítés mellett a verseny megrendezésében is részt vállalunk, hiszen iskolánk egyik területi bázisa az anyanyelvi, matematika és természettudományos Bolyai Csapatversenyeknek a megyei fordulón. Eredmények A legfinomabb hagymás vér: ESZ-V Nonprofit Kft, Vital csapat. Legízletesebb hurka: Polgármesteri Hivatal csapata. Legpikánsabb kolbász: NAGÉV Rács Kft. Cukros-májas hurka: Béke Mezőgazdasági Kft. Toroskáposzta: Zöld Kör. Egyéb finomságok kategória: Tömb 2002 Kft. Orjaleves: Böszörményi Zsíros Zsiványok. Pálinkaeredmények: 1. Rácz Béla (Tokaji törköly) 2. Forgács Zoltán (birsalma pálinka) 3. Dobronszki Dávid (szőlő pálinka)
4 4 Olvasónk írta A napokban olvastam a Szabadhajdú 2. számában a városüzemeltetési osztály közleményét Emelkedő díjak címmel, hogyan változik a mezőőri járulék mértéke. A szőlő után Ft-ot, míg a szántó után csak Ftot kell fizetni. Az egyiket Ft-ról, míg a másik tételt 800 Ft-ról emelték. Gyors matek, és máris rájövök, hogy valami nem kerek. Míg a rét, a legelő és a szőlő művelési ágban 100%-os, a szántó esetében 50%-os díjemelkedés történt. Ez azt eredményezte, hogy míg korábban a szántó és gyümölcsös között kb. 6-szoros volt a különbség, mostanra ez több, mint a 8-szorosára emelkedett. Vajon városatyáink mire gondoltak, mikor így döntöttek? Lehet, hogy a zártkertekben 8-szor nagyobb vagyontömeget kell megóvni, bár elfigyelve a rogyadozó pajtákat az elhanyagolt területeket, ezt az opciót is elvetettem. A következő, ami eszembe jut, a terület nagysága. Itt arra gondolok, hogy Böszörmény közigazgatási területe kb hektár, országosan talán az ötödik Az illetékes válaszol helyen állunk. Ez szép. Ehhez képest a zártkertek területe pár száz hektár, sok-sok apró parcellával és még több tulajdonossal. A személyi összetételt megnézve az látható, hogy a kertgazda korosztály is lassan kiöregszik. Pont ezekről az emberekről kell még egy bőrt lenyúzni? Sajnos, 50 év alatti gazdát nagyítóval keresve sem lehet találni. Végezetül kitérnék arra, hogy egy adórendszernek, egy adójogszabálynak többek között meg kell felelnie az igazságosság elvének is, ami az egyenlő feltételek szerinti adózást, a privilégiumok, diszkriminációk tilalmát jelenti. Az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy nagyobb földterület esetén több járulékot kell fizetni, ily módon nincs értelme a művelési ágankénti megbontásnak, megfelelve ezáltal az egyszerűség elvének is. Vagy a szántóföldi lobbi ezt másképp gondolja? Jogkövető állampolgárként a kivetett mezőőri járulékot megfizetem, tovább kertészkedek, gondozom, ápolom növényeimet, és bízom benne, hogy nem csak a megtermelt gyümölcstől lesz édes a szám íze. Tisztelettel: Takács Zoltán kertgazda A mezei őrszolgálatról és a mezőőri járulékról szóló önkormányzati rendeletét legutóbb január 1-jén módosította a képviselő-testület, azóta a díjak tekintetében nem történt változás. A mezőőrök által ellátandó feladat mennyisége folyamatosan növekszik, ugyanakkor az államtól által igényelhető támogatások mértéke viszont csökkent, ezért a mezőőri járulék emelése, a szolgáltatás színvonalának megtartása érdekében elkerülhetetlenné vált. A mezőőrség a termőföldet használók védelme céljából jött létre és az eltelt időben látható, tapasztalható, hogy ezt a célt sikerült megvalósítania. Az önkormányzat továbbra is a földtulajdonosok, -használók érdekeit tartja szem előtt, hiszen, a cél továbbra is az, hogy a mezőőrök korszerűbb technikai eszközt használhassanak, ezzel is hatékonyabban figyelve, védve a termőföldeken megtermelt javakat, vagyoni értékeket. A mezőőri díj emelését megelőzően megvizsgáltuk a járulékok öszszegét és ennek figyelembe vételével állapítottuk meg a jelen rendeletben meghatározott mezőőri díjat. Példaként néhány környező település mezőőri járulék díjai, amelyek a következők: Balmazújváros tekintetében, szántó művelési ágú földtulajdon esetén Ft/év/Ha, Hajdúnánáson zártkerti ingatlan: Ft/év/Ha határozták meg a mezőőri járulék mértékét. Molnár Imre VÁROSI SZÉPOLVASÓ VERSENYT rendeztek az alsó tagozatosoknak a Bocskai István Általános Iskolában, a felső tagozatosoknak Kazinczy versenyt. A magyar nyelv ápolása fontos a hajdúböszörményi gyerekek számára. Nagyon készültek a versenyre, amely nemcsak megmérettetés volt, hasznos tanácsokat is kaptak a zsűri tagjaitól. A következő eredmények születtek: VÁROSI SZÉPOLVASÓ VERSENY: 2. évfolyam: 1. Tündik László (Bocskai-iskola), 2. Nagy Letícia (Baltazáriskola), 3. Nagy Gergő Imre (Eötvös-iskola). Különdíj: Császi Ében József (Eötvös-iskola). 3. évfolyam: 1 Nagy Máté Lajos (Baltazár-iskola), 2. Gál Antal (Bocskai-iskola), 3. Papp Karolina (Bocskai-iskola). Különdíj: Csige Gábor (Eötvös-iskola). 4. évfolyam: 1. Csóka Mira (Bocskai-iskola), 2. Vida Hanga (Baltazár-iskola), 3. Veress István András (Bethlen-iskola). Különdíj: Szabó Hanna (Bocskai-iskola). KAZINCZY VERSENY: 5-6. évfolyam:1. Nagy Vivien (Baltazár-iskola), 2. Szabó Virág (Bethlen-iskola), 3. Nagy Réka (Bocskai-gimnázium). Különdíj: Majoros Zsófia (Bethlen-iskola) évfolyam: 1. Guth Petra (Bethlen-iskola), 2. Nagy Laura (Bocskai-gimnázium), 3. Kathi Balázs (Baltazár-iskola). Különdíj: Rácz Imre (Baltazáriskola). Pályázati felhívás Hajdúböszörmény Város Önkormányzata Gazdasági, Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságának 26/2020. (I.28.) Z. GFK számú határozata alapján Hajdúböszörmény Város Önkormányzata nyilvános pályázat útján, piaci alapon meghatározott lakbér alapján bérbeadja a: Karap Ferenc utca 17. III/15. szám alatt található 55 m 2 -es, 2 szobás, komfortos, megfelelő műszaki állapotú lakást. A lakásba együttesen beköltözők száma maximum 5 fő. A lakásra megállapított bérleti díj: 605 Ft/ m 2 /hó. A megkötendő lakásbérleti szerződés időtartama: 3 év. Kötelezően fizetendő óvadék összege Ft, melyet a lakásbérleti szerződés megkötésekor kell megfizetni a bérbeadó részére. A lakás február 17-én 14 órától óráig megtekinthető. Karap Ferenc utca 4. IV/1. szám alatt található 54 m 2 -es, 2 szobás, komfortos, megfelelő műszaki állapotú lakást. A lakásba együttesen beköltözők száma maximum 5 fő. A lakásra megállapított bérleti díj: 605 Ft/ m 2 /hó. A megkötendő lakásbérleti szerződés időtartama: 3 év. Kötelezően fizetendő óvadék összege Ft, melyet a lakásbérleti szerződés megkötésekor kell megfizetni a bérbeadó részére. A lakás február 14-én 8 órától óráig megtekinthető. Karap Ferenc utca 6. III/1. szám alatt található 54 m 2 -es, 2 szobás, komfortos, megfelelő műszaki állapotú lakást. A lakásba együttesen beköltözők száma maximum 5 fő. A lakásra megállapított bérleti díj: 605 Ft/m 2 / hó. A megkötendő lakásbérleti szerződés időtarta ma: 3 év. Kötelezően fizetendő óvadék összege Ft, melyet a lakásbérleti szerződés megkötésekor kell megfizetni a bérbeadó részére. A lakás február 14-én 8.30 órától 9 óráig megtekinthető. Karap Ferenc utca 6. II/3. szám alatt található 27 m 2 -es, 1 szobás, komfortos, megfelelő műszaki állapotú lakást. A lakásba együttesen beköltözők száma maximum 2 fő. A lakásra megállapított bérleti díj: 605 Ft/m 2 / hó. A megkötendő lakásbérleti szerződés időtartama: 3 év. Kötelezően fizetendő óvadék összege Ft, melyet a lakásbérleti szerződés megkötésekor kell megfizetni a bérbeadó részére. A lakás február 14-én 8.30 órától óráig megtekinthető. Újfehértói utca 9/5. szám alatt található 45 m 2 -es, 2 szobás, összkomfortos, megfelelő műszaki állapotú lakást. A lakásba együttesen beköltözők száma maximum 5 fő. A lakásra megállapított bérleti díj: 965 Ft/m 2 / hó. A megkötendő lakásbérleti szerződés időtartama: 3 év. Kötelezően fizetendő óvadék összege Ft, melyet a lakásbérleti szerződés megkötésekor kell megfizetni a bérbeadó részére. A lakás február 19-én 9 órától 9.30 óráig megtekinthető. Hajdúböszörmény Város Önkormányzata Gazdasági, Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságának 26/2020. (I.28.) Z. GFK számú határozata alapján Hajdúböszörmény Város Önkormányzata nyilvános pályázat útján, szociális alapon meghatározott lakbér alapján bérbe adja Bolyai János utca 3/3. szám alatt található 41 m 2 -es1 szobás, komfort nélküli, megfelelő műszaki állapotú lakást. A lakásba együttesen beköltözők száma maximum 4 fő. A lakásra megállapított bérleti díj: 210 Ft/m 2 / hó. A megkötendő lakásbérleti szerződés időtartama: 1 év. A lakás február 19-én 8.30 órától 9 óráig megtekinthető. A pályázatok elbírálása az önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának, valamint elidegenítésének feltételeiről szóló 14/2015. (V.04.) önkormányzati rendelet vonatkozó szabályai szerint valamint a rendelet 1. számú mellékletében lévő pontrendszer alapján, a Pályázati Szabályzat alkalmazásával történik. Érvényesen pályázni csak a Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztályán (4220 Hajdúböszörmény, Bocskai tér es iroda) átvehető, a hivatkozott rendelet 1. számú mellékletében szereplő Pályázati Szabályzat kitöltésével lehet. A pályázatokat a pályázati jogcím és a megpályázott lakás címének megjelölésével zárt, megcímzetlen, feladót és más jelet nem tartalmazó borítékban kell benyújtani a Polgármesteri Hivatal (4220 Hajdúböszörmény, Bocskai tér 1.) központi iktatójába (földszint 21-es szoba) március 2. napján 10 óráig. A pályázat beadását követően a pályázónak hiánypótlásra nincs lehetősége. A pályázatok elbírálására előreláthatólag március hónapban (a Gazdasági Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság soron következő rendes ülésén) kerül sor. Az önkormányzat fenntartja magának azon jogát, mely szerint a pályázati eljárást részben vagy egészben eredménytelennek nyilváníthatja indoklás nélkül.
5 2020. FEBRUÁR Jótékonysági Bál és Vacsora március 7. (szombat) óra Helyszín: Petőfi Ház Zene: Rákos Márton és Edina Meglepetés műsor, tombola Árverésre kerülnek: festmény, és dedikált sport relikviák. Belépő: 8000 Ft, mely tartalmazza a köszöntő italt, svédasztalos vacsorát és az éjféli menüt. Támogatói jegy: 1000 Ft Jegyek vásárolhatóak: Gyermekorvosi rendelőkben A bál bevételével a Gyermekeink Színvonalasabb Ellátásáért Alapítványt támogatjuk. Köszönettel fogadjuk adójuk 1%-nak felajánlásait. Adószám: A városi piac éves rendezvényterve Január 19. Termelői és kézműves vásár 7-12 óráig Február 9. Baba-mama-tinédzser ruhák börzéje óráig Február 16. Termelői és kézműves vásár 7-12 óráig Március 8. Termelői és kézműves vásár 7-12 óráig Április 5. Termelői és Kézműves Vásár 7-12 óráig Május 3. Anyák napi virágvásár 7-11 óráig Május 17. Termelői és kézműves vásár 7-12 óráig Június 14. Baba-mama-tinédzser ruhák börzéje óráig Június 21. Termelői és kézműves vásár 7-12 óráig Július 19. Termelői és kézműves vásár 7-12 óráig Augusztus 16. Termelői és kézműves vásár 7-12 óráig Szeptember 20. Termelői és kézműves vásár 7-12 óráig Október 11. Baba-mama-tinédzser ruhák börzéje óráig Október 18. Termelői és kézműves vásár 7-12 óráig November 1. Halottak napi virágvásár 7-11 óráig November 15. Termelői és kézműves vásár 7-12 óráig December 20. Termelői és kézműves vásár 7-12 óráig Városi piac, 4220 Hajdúböszörmény, Ady tér 10. Tel: 52/ NYÍLT NAP! Kedves leendő óvodások! Szeretettel várunk benneteket a CSILLAGVÁR ÓVODÁBA egy játékos délelőttre Időpontok Kölcsey Ferenc utcai székhely: FEBRUÁR (h-k.) Hét Vezér utcai telephely: FEBRUÁR (sz-cs.) 9-11 DOBÓ ISTVÁN utcai telephely: FEBUÁR (k-sz.) 9-11 HAJDÚVIDI tagintézmény: FEBRUÁR (k-sz.) 9-11 Szeretettel várunk mindenkit! Leleszné Sveda Klára intézményvezető PROGRAMAJÁNLÓ Sillye Gábor Művelődési Központ Hajdúböszörmény óra óra I MENTŐ ALAPÍTVÁNY JÓTÉKONYSÁGI EST Jegyek ára: 2500 Ft Jegyek kaphatók Művelődési központ gazdasági iroda (bal oldal, sor) Tourinform Iroda (jobb oldal, 3-9. sor) Fehér Zsigmond ( ) BUTASÁGOM TÖRTÉNETE Zenés vígjáték két felvonásban, a Körúti Színház előadásában. I= = NEM BÉRLETES ELŐADÁS. Jegyek ára: 3500 Ft Jegyek kaphatók: Művelődési Központ gazdasági iroda Tourinform Iroda = = óra DR. CSERNUS IMRE: EGY ÉLETED VAN! Jegyek már kaphatók 2900 Ft-ért a Művelődési Központ gazdasági irodájában. Sillye-bérlet 4. előadása: A KÉPZELT BETEG komédia két részben, a Zenthe Ferenc Színház előadásában. Jegyek kaphatók február 24-től korlátozott számban, 3500 Ft-ért, a Sillye Gábor Művelődési Központ gazdasági irodájában óra óra A L ART POUR L ART TÁRSULAT: MINTHA ELVÁGTÁK VOL (radikális kikapcsolódás) Jegyek február 21-től vásárolhatók 3500 Ft-ért: művelődési központ gazdasági irodájában Tourinform Irodában. TOURINFORM IRODA (Deák F. u. 2.) Nyitva: Tel: SGMK gazdasági iroda (Bocskai tér 4.) Tel: Tisztelt Lakosok! Aki még nem tette meg, kérjük, hogy az alábbi nyomtatvány kitöltésével és annak a Szabadhajdú szerkesztőségébe eljuttatásával jelezzék, hogy az újságot a jövőben is szeretnék papíralapon, nyomtatott formában is megkapni postaládájukba. Kérjük, ne felejtkezzenek el idősebb hozzátartozójukról, szomszédjukról, segítsék őket is az Igénylőlap kitöltésében! Fontos, hogy a jövőben csak azok kapják meg a Szabadhajdút, akik az alábbi Igénylőlapot eljuttatják a szerkesztőségbe. Mindezt megtehetik elektronikus úton is: szabadhajdu@hbcom.hu. Az igénylőlap elhelyezése zárt dobozba történik, kizárólag a Szabadhajdú szerkesztője dolgozza fel az adatokat. Aláírásukkal az adatok kezeléséhez hozzájárulnak. Az adatlapokat, a feldolgozást követő hat hónapon túl, megsemmisítjük. Adatkezelési tájékoztatónkat a hajduboszormeny.hu honlapon olvashatják. Igénylőlap Alulírott nyilatkozom, hogy a Szabadhajdú című hetilapot a jövőben nyomtatott formában az alábbi elérhetőségre kérem postaládámba elhelyezni. (Kérjük az adatokat olvasható, nyomtatott betűkkel kitölteni!) Név:... Kézbesítési cím: Dátum: aláírás
6 6 Rendőrség: 107 Mentők: 104 Tűzoltóság: 105 Segélyhívószám: 112 Polgármesteri Hivatal: Gyepmester 06-20/ VEZETŐI ÜGYFÉLFOGADÁS Február óra: Fórizs László alpolgármester. KÁLVIN TÉRI RENDELŐ: KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET hétköznap: óráig hétvégén, ünnepen: Tel: vagy 104 GYERMEKORVOSI RENDELŐ Védőnői szolgálat: Ady tér 10. (piac épülete, I. em.) GYEREKÜGYELET: Kálvin téri rendelő, tüdőgyógyászat, bejárat a parkoló felől, szo.: óráig Tel.: GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET hétköznap: szombaton: vasárnap: munkaszüneti nap: Február 14. Kehely (Arany J. u. 12. Tel ). Február PatikaPlus (Vörösmarty u. 1. Tel: 0620/ ) Február 17. Szentháromság (Pálnagy Zs. u 1/a. Tel.: ) Február 18. Vöröskő (Karap F. u. 5. Tel: ) Február 19. Arany Sas (Ady tér 11. Tel: ) Február 20. Bethlen (Bethlen u. 9/a. Tel: ) Közérdekű Február 21. Hajdú (Árpád u. 45. Tel: ) A MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN MŰKÖDŐ CSOPORTOK: Február óra: a Dóry József Nótaklub foglalkozása. Február óra: a Tessedik Sámuel Kertbarátkör foglalkozása. Újfajta kártevők a kiskertekben előadó: dr. Sápi Levente. Február óra: a Vasvári Pál Társaság foglalkozása. Klímaválság hisztéria vagy valóságos veszély előadó: Nagy Gyula. Február óra: a Nyugdíjas Klub foglalkozása. New Yorki élményeim előadó: Bagosi Gáborné. Február óra: a Honismereti Klub foglalkozása. Móricz Zsigmond és a Légy jó mindhalálig előadó: Gyulai Sándor. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Február (reggel 6-tól reggel 6-ig): dr. Joó Sándor ( ). HBCOM ügyfélszolgálat: HBTV: Tel.: 52/ Tigáz: Tel.: 36 80/ GÁZSZIVÁRGÁS ÉS ÜZEMZAVAR bejelentése: Tel: 36 80/ KÖZVILÁGÍTÁS HIBABEJELENTŐ Tel: , hétfő-csütörtök: ig, péntek: ig. Személyesen a Városi Piac felügyeleti irodájában. Köszönetnyilvánítás Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk Apróhirdetés SZÁNTÓT, legelőt bérelnék a legkedvezőbb feltételekkel, akár előrefizetéssel! Érd.: , ifj. Tóth Zsigmond fiatal gazda. Lapzárta: hétfő 14 óra Köszönetnyilvánítás Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk VARGA ANTALNÉ (született Kovács Mária) gyászszertartásán megjelentek, gyászunkban részvéttel osztoztak. Legszebb emlék a szeretet, melyet mások szívében hagyunk magunk után. (Cicero) A gyászoló család. Köszönetnyilvánítás Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk Megemlékezés Fájó szívvel emlékezünk SÓVÁGÓ IMRE halálának 7. évfordulójára Emlékezz a nevetésére, a hangjára, és azokra a napokra, amikor boldog volt. Képzeld el, amint a napsugarak körülölelik a testét, és begyógyítják minden sebét. Örülj az örömének, hogy hazamehet és engedd el a kezét. A család és akik emlékeznek rá. Megemlékezés Fájó szívvel emlékezünk LÉVAINÉ KISS ANDREA halálának 1. évfordulójára Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelejtenek. Örökké él, akit nagyon szeretnek. Fájó szívvel emlékezünk Rád: családod. Köszönetnyilvánítás Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk Hajdúböszörmény ingyenes hetilapja Megjelenik példányban Ügyvezető igazgató: DR. SZARVAS-SZABÓ KATALIN Felelős szerkesztő: DR. SZARVAS-SZABÓ KATALIN Szerkesztő: VARJASI IMRE Újságíró: GARGYA IMRE Szerkesztőségi titkár: GARGYA BRIGITTA Korrektor: KUPÁS CSILLA Fotó: HORVÁTH TAMÁS Szerkesztőség: 4220 Hajdúböszörmény, Bocskai tér 4. Tel./fax/üzenetrögzítő: 52/ szabadhajdu@hbcom.hu Lapterv és nyomdai munkák: CenterPrint Nyomda Kft., Debrecen Felelős vezető: Szabó Sándor Felelős kiadó: Hajdúböszörmény Város Önkormányzata Kiss Attila polgármester 4220 Hajdúböszörmény, Bocskai I. tér 1. ISSN Szabadhajdu online: news.hajduboszormeny.hu A hirdetések tartalmáért szerkesztőségünk felelősséget nem vállal. KRETZ ANDRÁS gyászszertartásán megjelentek, ravatalára koszorút, virágot helyeztek, és mélységes bánatunkban részvéttel osztoztak. Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban, de ha már abban nem, legalább a csodában. Csoda volt, hogy éltél, s minket szerettél, csoda volt, ahogy az életért küzdöttél. De mégis elcsitult a szív, mely értünk dobogott, megpihent a kéz, mely értünk oly sokat dolgozott. Számunkra Te sohasem leszel halott, szívünkben örökké élni fogsz mint a csillagok. A gyászoló család. FRÓNA SÁNDORNÉ (született Hagymási Mária) gyászszertartásán megjelentek, ravatalára koszorút, virágot helyeztek, és mélységes bánatunkban részvéttel osztoztak. Egész életeden át dolgozva éltél, most bánatot ránk hagyva, csendesen elmentél. Örök álom zárta le drága szemed, megpihenni tért két dolgos kezed. Drága jó Édesanyánk, Isten veled! A gyászoló család. SZABÓ ANTAL (a volt Téglagyár nyugdíjasa) gyászszertartásán megjelentek, ravatalára koszorút, virágot helyeztek, és mélységes bánatunkban részvéttel osztoztak. Nagyon akartam élni még, érezni szívetek melegét. Legyőzni a betegséget, legyen enyém még az élet. Búcsú nélkül kellett mennem, őrizzetek szívetekben. Édes lesz ott megpihenni, odalent már nem fáj semmi! A gyászoló család.
7 2020. FEBRUÁR 14. A Hajdúböszörményi Béke Mezőgazdasági Kft. Dorogi úti szarvasmarha telepére gépi fejős és állatgondozó munkatársakat keres. Érdeklődni: dr. Harangi Sándor telepvezetőnél a 06-30/ os telefonszámon lehet. A ConDoor Kft. egy holland magyar tulajdonú ipari- és garázskapugyártó vállalkozás. Kereskedelmi tevékenységünk támogatásához keresünk munkatársat Feladat: vevőkkel a napi kapcsolattartás, rendelések feldolgozása és visszaigazolás, Elvárás: felsőfokú végzettség, román és angol nyelvtudás írásban és szóban, Excel és Word haladó szintű használata, Előny: műszaki végzettség, hajdúböszörményi állandó lakhely, hasonló munkakörben szerzett tapasztalat, Ajánlatunk: Stabil munkahely, jó munkakörnyezet, Munkakörrel arányos bér- és jutalomrendszer, Ha felkeltettük érdeklődését, kérjük küldje el pályázatát a kapu@condoor.com címre. ConDoor Kft Hajdúböszörmény, Külső-Hadházi út
8 8 Futsal Ítéletidő NB I női futsal, 14. forduló: Astra Kfélegyháza HTE 4-4 (2-2) Gól: Bölömi Ibolya (2), Farkas Éva, Madzin Dóra HTE: Torma Lilla Farkas Éva, Nagy Anikó, Nagy Mária, Ésik Enikő, Madzin Dóra, Pálóczi Krisztina, Bölömi Ibolya, Szilágyi Mariann. Edző: Quirikó Vivien. Megyei U20 fiú futsal bajnokság: Debreceni Sport Club HTE 3-6 (1-4) Gól: Varga Dávid (2), Tompák Bence (2), Csirkés Imre, Szanyi Dániel HTE: Debreczeni Dávid Szanyi Dániel, Varga Dávid, Nagy Szabolcs, Csirkés Imre, Kocsis Zoltán, Tompák Bence. Edző: Rákos Csaba. Megyei U15 fiú futsal torna: Flamingó KLC Hajdúnánás HTE 4-4 (1-2) Gól: Pipó Roland (3), Bertalan Dominik HTE: Juhász Sándor Nagy Szabolcs, Pipó Roland, Frájter Zsolt, Kiss Áron, Kiss Mihály, Bertalan Dominik, Molnár Attila. Edző: Sipos Elemér. Az elmúlt napok országos vihara elérte városunkat is. A tűzoltóknak több helyszínre kellett kivonulniuk kidőlt fák, leszakadt antennák miatt, s a szél által okozott károk megszüntetésére. Felvételünk a Lévay Márton utcán készült, ahol a tomboló, orkán erejű szél egy fát döntött az úttestre. Tájékoztatás lakossági adatgyűjtésről Kézilabda NB II női felnőtt: Lóci DSE Ózd HTE (11-13) HTE: Tardi Zsuzsanna (1 gól), Sári Janka (3), Szabó Rebeka, Nagy Diána, Sári Kata (2), Finta-Szűcs Nikolett (10), Szilágyi Krisztina, Vancsa Barbara (9), Vágó-Kovács Magdolna (4), Molnár Flóra, Fekete Anna (1), Pereverzia Petra, Cserkuti Krisztina (2), Uzonyi Anna. Edző: Nagy Attila. III. o. női ifjúsági: Lóci DSE Ózd HTE (12-11) HTE: Tardi Zsuzsanna (10 gól), Sári Janka (9), Szabó Rebeka (1), Nagy Diána (3), Fekete Anna (1), Pereverzia Petra, Cserkuti Krisztina, Uzonyi Anna, Tályai Renáta, Zaveczki Alexandra (1), Arnócz Nikolett (1). Edző: Vágó-Kovács Magdolna. U14 fiú: Kállósemjéni SZSE HTE (4-14) Kazincbarcikai KSE HTE (5-11) HTE: Balogh Péter, Enyedi Erik, Fekete Zsigmond, Gyulai Sándor, Gyürky Bertalan, Kathi Márton, Nagy Gergely, Szabó Levente, Szirányi Csaba. Edző: Zámbó Attila. Röplabda Kispesti tornával zárult az Országos Serdülő Bajnokság III. osztályában a HTE U17-es leány röplabda csapatának első csoportköre. Csontos Tibor tanítványai szép játékkal stabilan megerősítették a 2. helyüket. A visszavágók hátralévő két tornáján dől el, hogy a legjobb tíz közül a HTE továbbjut-e a négyes döntőbe. HTE: Töviskes Lídia, Szabó Antónia, Sipos Ivett, Németh Zsófi, Tóth Sára, Tóth Lili, Revák Virág, Szőke Hanna, Szarvas Tamara, Faragó Anna, Kiss Csenge, Tóth Nóra. Edző: Csontos Tibor. Kosárlabda U12 leány: HTE Hadházi Farkasok HTE: Kovács Enikő Emese, Nagy Katalin Sára, Fehér Dóra, Kacsó Dorina, Torzsa Lili Fanni, Kállai Anna, Molnár Petra, Gulyás Anita, Nagy Panna Nóra, Kállai Nikolett, Oláh Nóra, Varga Fanni Valéria. Edző: Pipó Márton. Birkózás Északkelet-Magyarország Területi diák I. birkózó szabadfogású verseny, Gyöngyös, február 8. Vass Levente (85 kg): első helyezett. Németh Károly (50 kg): ötödik helyezett, serdülő: Horváth Csaba (75 kg) első helyezett. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatja a lakosságot, hogy Hajdúböszörmény településen, a hivatal elnöke által 2020-ra engedélyezett, önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételeket hajt végre, a korábbi évek gyakorlata szerint. A felvételek Országos Statisztikai Adatfelvételi Program (OSAP) szerinti nyilvántartási számai és megnevezései a következők: 1539 Munkaerő-felmérés és kiegészítő felvételei, 1942 A lakosság utazási szokásai, 2153 Háztartási költségvetési és életkörülmény adatfelvétel, naplóvezetés, 2154 Háztartási költségvetési és életkörülmény adatfelvétel, éves kikérdezés. Az összeírási munkát a Központi Statisztikai Hivatal megbízásából a Statek Statisztikai Elemző Központ Kft. (Statek Kft.) fényképes igazolvánnyal ellátott kérdezői végzik. A válaszadásra kijelölt háztartások kiválasztása a KSH népszámlálási adatállományának aktualizált változatából, véletlenszerű mintavétellel történik az ország különböző településein. Az adatfelvételekből származó eredmények nélkülözhetetlenek a társadalom jellemzőinek feltérképezésében. A kapott adatokat a Központi Statisztikai Hivatal a hivatalos statisztikáról szóló évi CLV. törvény, valamint az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendelet (általános adatvédelmi rendelet, GDPR) előírásának megfelelően bizalmasan kezeli, azokat más szervek, személyek részére nem szolgáltatja ki. Az eredményeket név és egyedi adatok nélkül, összesített statisztikai táblázatokban közlik. A lakosság és az önkormányzat részére munkanapokon, hétfőtől csütörtökig 8:00 és 16:30 óra között, pénteken 8:00 és 14:00 óra között a os telefonszámon, illetve a lakinfo@ksh.hu címen adnak további felvilágosítást. Az adatgyűjtés módszertanával és a kutatási eredményekkel kapcsolatosan a internetes oldalon található Adatszolgáltatóknak/Adatszolgáltatás teljesítése/elektronikus lakossági adatgyűjtések menüpont nyújt tájékoztatást. Központi Statisztikai Hivatal Meccsajánló Február 14. péntek 18:30, Középkerti-csarnok: HTE MLV KSE Hajdúszoboszló megyei férfi felnőtt kosárlabda-mérkőzés. Február 15. szombat 9:30-17 óra, Bocskai-csarnok: Országos II. o. U13 leány röplabda mini bajnokság. Február 15. szombat 17 óra, Városi Sportközpont: HTE Szekszárd FC NB I női felnőtt futsalmérkőzés. Február 16. vasárnap 12 óra, Városi Sportközpont: HTE - Nyírbátori SU NB II férfi felnőtt kézilabda-mérkőzés. Február 16. vasárnap 14 óra, Városi Sportközpont: HTE - Nyírbátori SU III. o. férfi ifjúsági kézilabda-mérkőzés. Február 16. vasárnap 16 óra, Városi Sportközpont: HTE - Salgótarjáni SKC NB II női felnőtt kézilabda-mérkőzés. Február 16. vasárnap 18 óra, Városi Sportközpont: HTE - Salgótarjáni SKC III. o. női ifjúsági kézilabda-mérkőzés.
Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.
1. 100 m fiú gyors 1. Némethi László 2002. Bethlen G. Ált. Isk. 1:24,6 2. Homen Péter 2002 Bocskai I. Gimnázium 1:35,1 3. Székely Norbert 2003 Bocskai I. Gimnázium 1:42,1 4. Rozs Botond 2003 Bocskai I.
I. korcsoport 2005-ben és utána születettek idő B kategória Név Szül.év Város Iskola
I. korcsoport 2005-ben és utána születettek 1. Bácsi Fruzsina 2005 Hajdúböszörmény Baltazár D.Ref.Ált.Isk. 8:45 2. Pusztai Dóra 2006 Debrecen Óvoda 9:09 3. Eszenyi Gréta 2005 Hajdúböszörmény Baltazár D.Ref.Ált.Isk.
Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő
Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton
2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ
2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont
MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA
MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2017.11.17. ANGOL 5.o Leskovics Péter Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Ált. Isk. Virág Roland Hunyadi János Általános I Nagy Bence
Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni
Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy
Úszás Diákolimpia Városi döntő Hajdúböszörmény, december 09. EREDMÉNYLISTA
1. 100m fiú gyors 1. Mirkó László 2004 Baltazár DRÁI 1:16,0 2. Kun Márton 2005 Bethlen G. Ált. Isk. 1:16,8 3. Györfi Kornél 2004 Baltazár DRÁI 1:25,6 4. Andirkó Csaba 2005 Bethlen G. Ált. Isk. 1:29,5 5.
Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)
2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)
Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás
Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport
Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:
Futam: Pálya: Versenyző: : Idő: I. 100 m fiú gyorsúszás 1 1 4 2 4 3 Gyulai Dávid Sándor Kosina Gergő Péter Mihucz Márton János (1995) 4 4 Hajdú Kristóf 4 5 Petrus Szilárd Tóth Árpád Gimnázium 00:57,81
JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.
100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály
KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez
KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: /2013. 13. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez
Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014
Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 A Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei óvodák, általános- és középiskolák körében négy kategóriában
2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY
2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,
2008/2009. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG HAJDÚ-BIHAR MEGYE
2008/2009. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG HAJDÚ-BIHAR MEGYE Helyszín: Debrecen Időpont:2009. május 14. A Versenybíróság elnöke: Benéné Lipcsey Irén 2008/2009. TANÉVI ATLÉTIKA
2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK
2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Hajdú - Bihar megye Debrecen, Domb utca 2018. november 09. EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI 1 Szabó Zsolt
1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina
1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács
5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső
Debreceni Vörösmarty Mihály Általános és Alapfokú Művészeti Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2017. november 27. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1.
Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna
a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna
Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Debreceni Vörösmarty Mihály és Alapfokú Művészeti Iskola Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2016. november 28. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés
2016/2017. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT NYÍREGYHÁZA VÁROSI DÖNTŐ. Városi Stadion NYÍREGYHÁZA
2016/2017. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ III-IV. KORCSOPORT NYÍREGYHÁZA VÁROSI DÖNTŐ Helyszín : Időpont : Városi Stadion NYÍREGYHÁZA 2016.09.27 13:00 A Versenybizottság elnöke: Bakosi Béla
FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés
y FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés Nagy Miklós, Berencsi Sándor, Jádi Bence, Dálnoki László, Kosdi Bálint, Pócsi Balázs, Páter Gergő, Lakatos Patrik LÁNY LABDARÚGÁS (5.oszt.) 3. helyezés Koszta
ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT
2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG Hajdú Bihar MEGYE Helyszín: Gyulai István Atlétika Stadion -Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Időpont: 2014. május 14. A Versenybizottság
NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP
Eredmények A verseny időpontja: 2013. OKTÓBER 12. 09-14 óra A verseny színhelye: SZOLNOKI FÜVES SPORTREPÜLŐTÉR A verseny rendezői: SZOLNOKI HONVÉD SPORTEGYESÜLET MH 86 SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS Versenyt
ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS
ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY 2018. ÁPRILIS 25. Ladányi Jázmin 1.b I. 1. évfolyam Kerezsi Flóra 1.a II. 1. évfolyam Vanyorek Levente 1.b III. 1. évfolyam Soltészné Szörfi Anikó Zimmermanné
Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra es tanév I. félév
Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra 2018-19-es tanév I. félév 1 III. évfolyam (5. félév) A III. évfolyamos hallgatók
Megye: SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE. Helyszín: NYÍREGYHÁZA. Időpont: EREDMÉNYEK
2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ Megye: SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE Helyszín: NYÍREGYHÁZA Időpont: 2018.10.24 EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI
SPORTEREDMÉNYEK 2016/17
SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 Tiboldi Tibor Kosárlabda Emléktorna szeptember Tiszaligeti Napok szeptember 21-25. lányok Bozsó Katica 11. c Mukácsi Éva 11. c Deme Zsófia 11. d Ratkai Bonita 11. d Józsa Viktória
Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár
TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG
Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár
Iskolai versenyek Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iványi Martin 5.a I. Knotz Lászlóné Sági Márton Matematika verseny 5. évfolyam II. Buzás Istvánné Fekete Zsombor III. Buzás Istvánné Lakatos
RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény
50m férfi gyors Juhász Patrik 2002 Aquasport min. vizsga 2. Varga András Gergő 2002 Aquasport min. vizsga 3. Dénes Noel 2007 Aquasport min. vizsga 4. Horváth Simeon 2007 Aquasport min. vizsga 2. Kiss László
A Kunszállási Tóth Pál Általános Iskola tanulóinak tanulmányi-, sport- és egyéb versenyeken való szereplése a 2018/19-es tanévben
A Kunszállási Tóth Pál Általános Iskola tanulóinak tanulmányi-, sport- és egyéb versenyeken való szereplése a 2018/19-es tanévben Sportági-, Kor- Részt- Hetanulmányi- csoport, vevők lye- Versenyző tanulók
VERSENYEREDMÉNYEK 2016/2017.
Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny OKTV Tantárgy versenyző osztály helyezés felkészítő tanár Kémia OKTV döntő Dragan Viktor Konstantin 11. A 23. Tóth Edina Kémia OKTV döntő Zsignár-Nagy Barnabás
Sport XXI. Kelet Magyarországi Régió Mezei Bajnoksága november 05. szombat 11: 00 Debrecen Nagyerdő. U11 korosztály csapatverseny
Sport XXI. Kelet Magyarországi Régió Mezei Bajnoksága neve Versenyző neve Szül Helyezés Összpontszám Hemrich Milán 2007 1 Rozs András 2007 3 Szűcs Petra 2007 4 Mezei Dániel 2008 5 Bodor Tamás 2008 6 Szűcs
Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket!
Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket! 2015. 04. 22. Olvasmányok: 1. évf.: Benedek Elek: Szélike királykisasszony/ Zolnainé Lovas Emma 2. évf.: Tersánszky Józsi Jenő:
Angol nyelvi verseny. 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola - Birke Csaba - Háda Gréta - Tóth Eszter
Angol nyelvi verseny 3. helyezett: Teichmann Vilmos Általános Iskola - Lakatos Nóra - Harsányi Gábor - Orgován Ferenc Felkészítő tanár: Arnóth Mariann 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános
1. Futam 11:15 1. nap
EREDMÉNYEK Férfi 50 méter fedett pálya Előfutam 1. Futam 11:15 1. nap 1 Kiss Csaba 1996 Tiszaújvárosi SC 4 5.9h Q 2 Tóth Balázs 1997 DSC-SI 2 6.2h Q 2 Kristály Csanád Endre 1999 Tiszaújvárosi SC 6 6.2h
a Képviselő-testülethez
FÖLDESI KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 2915-2/2014. 12. E LŐTERJESZTÉS
202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely
202. tanterem 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a hely 1. Antal Zsófia 72362045816 Debrecen 2003.10.11. 2. Arnócz Nikolett 72369980208 Debrecen 2004.04.17. nem tud jelen lenni
Hely. Cím Csapatnév Össz.
Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Bocskai István Ált. Isk. 47,500 2 47,100 1 47,700 1 142,300 2 Debrecen Debreceni Egy. Kossuth Lajos Gyak. Ált. Isk. 47,900 1 46,700 2 47,400 2 142,000 3 Ózd Újváros Téri
KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA
KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 3410/2012. 3. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez
50 m. fiú gyorsúszás I. kcs. 1. versenyszám
50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 1. Pozsár Szabolcs 2007 Hunyadi Debrecen 0:35,3 2. Pap Richard 2007 József A. B.újfalu 0:36,2 3. Fábián Gergő 2007 Hatvani Debrecen 0:36,4 4. Budai János 2007 Diószegi
AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály
Iskola neve Iskola város helyezés pontszám Tanuló neve Kálvin Téri Általános Iskola 1. 46 Sass Boglárka Kálvin Téri Általános Iskola 2. 40 Horváth Petra Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola Tiszacsege
Sport XXI. Észak-Alföldi Régió Őszi Mezei Bajnoksága november 7. szombat Debrecen. Nagyerdő, köztemetőnél
U11 korosztály csapatverseny neve Versenyző neve Szül Helyezés Összpontszám Bodnár Milán 2005 1. Marcsek Péter 2006 7. Koik Balázs 2005 9. Szilágyi Réka 2005 11. I. NYSC "A" 118 Czap Anita 2005 12. Pesti
A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI
7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka
Férfiak, II. Kategória (31-40 év) - 21 km
EREDMÉNYLISTA I. Nem oda Boda terepfélmaraton és 10,5 km Bodaszőlő, 2011. március 27. Férfiak, Összesített - 21 km 1. Kozma Ferenc 1968 Debrecen 2111 1:29:50 2. Kocsár László 1962 DSC-SI 2125 1:31:06 3.
GYERMEK CSAPATBAJNOKSÁG I. forduló - keleti régió Debrecen június 17.
FIÚK EREDMÉNYEI 60 m fiú 1. Boda Ákos 96 DSC-SI 8,43 2. Répási József 96 MISI "A" 8,99 3. Nagy Zsolt 97 Békéscsabai AC 9,20 4. Esze Bence 96 NyVSC-Nyírsuli 9,30 5. Tricskó Patrik 98 MISI "B" 9,60 6. Kovács
NYÍREGYHÁZA 2015/2016. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Helyszín : Városi Stadion NYÍREGYHÁZA
2015/2016. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT NYÍREGYHÁZA VÁROSI DÖNTŐ Helyszín : Városi Stadion NYÍREGYHÁZA Időpont : 2015.09.30 13:00 A Versenybizottság elnöke:
1. Farkas Lilla 4/2 Fehér Jázmin 4/2. 2. Jurás Dávid 1/2 Lászlő Boglárka 1/2. 2. Farkas Laura 3/2 Varga Luca 3/2
Megyei országismereti verseny/csapatverseny/ Megyei karácsonyi verseny két tanítási nyelvű iskolák számára/csapatverseny/ Országos London Országismereti verseny /csapatverseny/ 1. Farkas Lilla 4/2 Fehér
100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009)
100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009) 1. Holoda Péter 1996 Hőgyes G SZKI Hszob. 0:52,74 2. Gyulai Dávid 1996 Tóth Á G Debrecen 0:56,12 3. Kosina Gergő Péter
VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV
VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV (EREDMÉNYHIRDETÉS: 2013. december 21., szombat) REGIONÁLIS VERSENYEREMÉNYEINK A Széna Téri Általános Iskola és a Kedvenc rejtvényújság szerkesztősége által 3-8. évfolyamos
Arany János Országos Irodalom Verseny: Implom József Országos Helyesírási Verseny: 31. Kárpátmedencei irodalmi. pályázat:
Implom József Országos Helyesírási Verseny: Arany János Országos Irodalom Verseny: Rab Fanni 9.b 9. helyezett Zay János 7. helyezett Csóka Nikoletta 9.e I Boda Nikolett 11.d IV. helyezett (Antal Andrea)
Versenyek 2012 I. negyedév
Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné
Sporteredmények (március)
Tanács Levente 3.b Bak Péter 4.a Szeri Ádám 4.a 2. hely Városi Mezei Futóbajnokság (Diákolimpia) Tóth Gergely 4.a Kapic Amir 4.a Szabó Csenge 5.a Király Csenge 3.a Koltai Anna 3.b Lukács Noémi 4.a Mukus
REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XX. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam október 5-6. Szakács Erzsébet I.
7. évfolyam Ksz Név Iskola 7 Takács Attila 5 Bakai Petra 11 Markó Vivien Szentendrei Ref. Kiss Bálint Ref. Ált. Isk. Szilády Áron Ref. Feladatok Összpont Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. Szakács Erzsébet
A megyei versenynek helyet adó intézmény adatai. A település neve. tér. Bocskai www.benedekel. 5. Nagy Dávid Hatvani István Általános Iskola Debrecen
Hajdú-Bihar megye Az intézmény neve Benedek Elek Ímélcím A megyei versenynek helyet adó intézmény adatai Irányító A település Utca, Házszám Honlapcím -szám neve tér 4029 Bocskai www.benedekel 1 tér ekiskola.hu
3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat
3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat hatodik forduló 2016.07.03 Leány 1.6km 1. Fekete Flóra 3 6:18 SZVSI SE1 / 1, 10 2. Takó Lilla 6 6:20 Szolnok SE1 / 2, 7 3. Auerbach Anita 1 7:37 Szolnok SE1 / 3, 5 4.
Tanulmányi versenyek eredménye tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár
Tanulmányi ek eredménye 2013-2014. tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár Simonyi Zs. Helyesíró Verseny iskolai 2. Gulyás Anna 5. Madarasi 1. Fábián Zsombor 6.
Tisztelt Szerkesztőség!
TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0034 Össze-Tett A tehetség a gyermeknek adottság, a pedagógusnak felelősség Lilla Téri Általános Iskola - Kazinczy Ferenc Általános Iskola és AMI Tisztelt Szerkesztőség! Előzetes
ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI KCS LÁNY Név Osztály Helyezés Korcsoport Testnevelő
ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI 2019.04.03 3.KCS LÁNY Nagy Helga 5.b I. 3. Csikós László Ispán Réka Panna 6.a II. 3. Bene Krisztián ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG
100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény
VEDAC-2015.07.31. 100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény Budai Alexandra 1994 GEAC 1 12,41 Torma Evelin 1994 GEAC 2 12,56 Baráti Patrícia 1997 GEAC 3 12,61 Fülöp Virág 1998 VEDAC 4 13,23
Aranyosok Arany-hete
Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk
Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában
Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában 2016-2017. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár Móra-olvasóverseny Kitűnő olvasó 8. hely Szécsi Ninetta
A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III.
A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. Matematika Bajza verseny Lajtos Laura 7. a Meleg Eszter 8. d Mekes Cintia 8. d 2. hely 6.
Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY
CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli
700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09
A VII. SEBES FUTÓVERSENY VÉGEREDMÉNYE 2017.09.10 Ebes 2013-ban vagy később született lányok-bálint cseppek-táv 400m 1. Chrobák Bori Debrecen 02:26 2. Szűcs Fanni Ebes 03:25 3. Zsiros Sára Ebes 03:57 2013-ban
Versenyeredmények FELSŐ. Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny november 09. Helyezés Név Osztály
Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny 2018. november 09. 11. 13. Barta Levente Balázs Isztolyka Bence Svorcz Álmos Ulicska Ferenc Milán Horváth Izabella Salat Anna Zsófia Tóth Emese Éva Tóth Vince Balogh Balázs
Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010
Természettudományi munkaközösség Versenyeredmények 2009/2010 Természetfotó pályázat Őszi forduló I. helyezés: Szabó Fanni 7.b Ködbe burkolózva II. helyezés: Batki Viktória 8.e Fénysugár III. helyezés:
2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal
Andó Szabolcs Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 6 13:00 angol C2 2 angol C2 2 tesi Sz6 angol C2 2 tesi P6 7 13:55 informatika csibe TTI 2 TTI 2 8 14:50 informatika csibe Árky Emilia Anna Hétfő Kedd Szerda
Férfi 10 km Döntő 13:05 1. nap Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord
EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő Férfi 10 km Döntő 13:05 1. nap 1 041 Palkovits István 2000 KARC 29 A 30:48 PB 2 004 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 35 A 30:58 SB 3 005 Molnár Ákos 1991 Vasas 34 A
Ócsai Terematlétika Verseny január 31. Újonc fiú. 50 méter
Ócsai Terematlétika Verseny 2015. január 31. Újonc fiú 1. Nemoda Balázs UTE 6,8 6,9 2. Papp Tamás Ócsa SE 7,0 7,0 3. Pintye József Ócsa SE 7,5 7,4 4. Fekete Barnabás GEAC 7,0 7,5 5. Hrubos Dominik Ócsa
2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.
Természetismereti verseny Iskolánk tanulói 2017. május 28-án, a Műszaki Egyetemen megrendezett Herman Ottó országos természetismereti verseny döntőjén vettek részt. Eredményeik: Nagy Ádám (4.c) 3. hely
HAJDÚ-BIHAR MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019
HAJDÚ-BIHAR MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019 Bejutók a döntőbe A döntő helyszínének címei és a bejutás ponthatárai a dokumentum végén láthatóak. Város Iskolanév Osztály Kategória Név Helyszín Bagamér
12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL
12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL NÉV CÍM 1.TÚRA 2.TÚRA 3.TÚRA 4.TÚRA 1. ÁDÁM BIANKA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 2. ÁDÁM CINTIA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 3. AUER BRIGITTA BUCSA, KOSSUTH U. 96/B 4. AUER GABRIELLA
2008/2009. TANÉVI ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DÖNTŐ
2008/2009. TANÉVI V-VI. KORCSOPORT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DÖNTŐ Helyszín: DEBRECEN Időpont: 2008. szeptember 24. A Versenybíróság elnöke: Benéné Lipcsey Irén FIÚ V-VI. KORCSOPORT (1990-1991-1992-1993-ban /
A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN
A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:
NŐI Ifjúsági II.o. CSB. 2. ford.
. forduló eredménye MTK 0,00 MVSI,900 PSN Zrt.,0 FTC,90 Győri AC,0 Galaxis TF SE,0 Arany Torna DSE "A" 0,00 Pátyi SE 0,00 9 Arany Torna DSE "B",00 ORSZÁGOS BAJOKSÁG. ford.. ford. Össz. MTK,00 0,00,0 MVSI,0,900,0
s tanév versenyeredményei
2013-2014 - s tanév versenyeredményei Alsós munkaközösség eredményei Olvasás verseny (tankerületi): Sándor Viktória 3.b Vinkler Gréta 3. a Rozsnyai Luca 4.a Matematika verseny Nyírbátor: Szabó Anikó 4.b
Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord
EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 010 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 41 30:20 PB 2 019 Juhász Balázs 1996 DSC-SI 10 30:27 PB 3 023 Koszár Zsolt 1986 SYN FIT SZTG 42 30:35 SB 4 026 Kovács
Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!
Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz
Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben
Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.
Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap
EREDMÉNYEK Férfi Mezei futás Időfutam Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap 1 Gregor László 1992 Békéscsabai AC 17 17:45 2 Minczér Albert 1986 VEDAC 10 17:58 3 Pápai Márton 1995 DSC-SI 4 18:09 4 Kazi
Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra as tanév őszi félév
Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra 2019-20-as tanév őszi félév Forgásrend a csoportos tanítási gyakorlatokhoz
Mezei diákolimpia megyei döntő. (Bonyhád, )
Mezei diákolimpia megyei döntő (Bonyhád, 2008.04.01.) I. korcsoport : / indult 66 fő / Leány: 1. Börcsök Dóra 99 József Attila Dombóvár 2. Besenyei Ágota 99 József Attila Dombóvár 3. Fáskerti Viktória
XXI. Törd a fejed! tehetséggondozó matematika vetélkedő
Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola 1 Kovács Ágnes Panna 38 Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda 1 Hatvani Nagy Kristóf 37,5 Kis Bálint Református Általános Iskola, Vésztő 1
XII. Kecskemét Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny. III. Dinnyés Roland TATAMI CENTRUM Hetényi dojo. TATAMI CENTRUM Bányai dojo
2006.11.25 1.oldal 1.Jurandori versenyszám (65 nevezés) Jurandori Mini Fiú (4 nevezés) I. Győrfi Tamás II. Kalmár József III. Dinnyés Roland IV. Szűcs Ferenc Jurandori Mini Leány (4 nevezés) I. Sőregi
15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49
15 km Férfi 18 év alatt 1 Holló-Szabó Martin 108 0:59:44 0:59:44 2 Csáni Bendegúz 110 1:19:50 1:19:55 3 Varga István 81 1:31:01 1:31:01 15 km Férfi 18-29 1 Oláh Norbert 49 0:57:23 0:57:23 2 Szabó Milán
Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra es tanév II. félév
Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra 2018-19-es tanév II. félév 1 Forgásrend a csoportos tanítási gyakorlatokhoz
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016/2017 tanév Budapest II. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság. Össz: 37,300 37,400 37, ,900
1 12 Kecskemét Vezető: Bálint Erika Arany J. Ált. Isk. Lánchíd Utcai Sport Iskolája Szelei Odett 9,300 9,000 9,000 27,300 Csillag Virág 9,200 8,900 9,100 27,200 Kovács Kinga 9,300 9,200 9,200 27,700 Lapéta
OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV
OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2014-2015-ÖS TANÉV OSZT. NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Demeter Roland: kimagasló KÖNYV + OKLEVÉL tanulmányi, és 2. 2. Szabó Hanna: kimagasló
VEDAC Esti verseny
VEDAC Esti verseny 2015.07.31 Férfi 100 m - Időfutam 1. Kása Tibor 1987 HVSE 1. 10,92 2. Pozsgai Dániel 1993 FTC 1. 10,97 3. Orosz Zoltán 1992 TFSE 1. 10,98 4. Pázmándi Zsolt 1995 GEAC 1. 11,17 5. Molnár
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2015/2016 tanév Szombathely III-IV. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság
Hely. Cím Csapatnév 1 Zalaegerszeg Eötvös József és Liszt Ferenc Ált. Isk. 37,600 37,350 37,200 112,150 2 Bolyai János Ált. Isk. 37,100 37,600 37,050 111,750 3 Veszprém Hriszto Botev Ált. Isk. 36,750 37,750
DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam
DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston
Sport XXI. Regionális Versenysorozat - Terematlétika csapatjegyzőkönyv
U13 DSC-SI A Helyből ötös páros 1 Patai Ákos 2005 10,85 9,60 2 Chrobák Gergő 2005 11,03 9,90 3 Arany Kincső 2006 10,65 10,10 4 Hodosi Anna 2005 9,80 9,30 5 Nagy Danka Márton 2006 9,74 8,70 6 Faragó Ákos
A 2011/2012-es tanév sportversenyeinek kiemelkedő eredményei Kodály Zoltán Általános Iskolában
A 2011/2012-es tanév sportversenyeinek kiemelkedő eredményei Kodály Zoltán Általános Iskolában Verseny szintje Verseny megnevezése (országos, megyei, régiós) ORSZÁGOS II. Sas Kupa legeredményesebb Lány
Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után
Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után -35 női egyéni toll labda 1. Szuchovszky Evelyn 30 pont 2. Vida Alexandra 22 pont 3. Jung Ágnes 16 pont -35 férfi egyéni toll labda 1. Tóth Richárd 106 pont 2.
Március végi és áprilisi versenyeredményeink
Március végi és áprilisi versenyeredményeink A budapesti Béres Ferenc Országos Népdal és Zsoltáréneklő Versenyen Matuska Luca (1.b) ezüst, Matuska Villő (4.b) arany, Győrffy Virág (5.b) bronz, Németh Virginia
KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA
KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 3692-2/2011. 9. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez
Cím. Hely. Debrecen, február 16.
Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Debreceni Református Kollégium Ált. Isk. 47,700 2 47,600 1 47,500 1 142,800 2 Debrecen Debreceni Egyetem Kossuth L. Gyak. Ált. Isk. 47,300 4 47,300 2 46,800 2 141,400 3 Ózd
XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista
Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km