TANULM ÁNYOK CSONGRÁD MEGYE TÖRTÉNETÉBŐL VIII.

Átírás

1

2

3 TANULM ÁNYOK CSONGRÁD MEGYE TÖRTÉNETÉBŐL VIII.

4

5 TANULMÁNYOK CSONGRÁD MEGYE TÖRTÉNETÉBŐL VIII. SZEGED 1984

6 TANULMÁNYOK CSONGRÁD MEGYE TÖRTÉNETÉBŐL Szerkesztő bizottság B arna László. Barta László, Blazovich László, G aál Endre, Tamasi Mihály Szerkesztette BLAZOVICH LÁSZLÓ Lektorálta N agy Lajos Szakály F erenc Vörös K ároly Műszaki szerkesztő GAÁL ENDRE A térképrajzot készítette K ratochwill M átyás ISSN X (C) Blazovich László Kiadja a TIT Csongrád megyei Szervezete közreműködésével a Csongrád megyei Levéltár

7 K U LC SÁ R PÉTER A Z 1522-ES SZEG ED I T IZ E D JE G YZÉK M IN T TÖ R TÉN ETI FO R R Á S Amióta vagy száz esztendeje a kalocsai egyházmegye 1522-ben fölvett tizedjegyzékeinek terjedelmes maradványai történetkutató kezébe kerültek, azóta tudható, hogy a magyar régiség páratlan értékű testimóniumot hagyott ránk, méghozzá egy olyan időszakról és területről, amelyről máskülönben halvány gyanúnál többet nem foghatnánk. A jegyzékek Szegedre vonatkozó lapjai1 akkora adattömeget őriztek meg, amekkorával egyetlen más hazai város sem rendelkezik. Forrásunk páratlan volta azonban nemcsak értéknövelő tényező. Ha tudniillik a szegedi tizedlajstrom önmagában áll, akkor, bizony, csak önmagával mérhető, önmagával magyarázható, vagyis jóformán semmivel. Ez lehet az oka annak, hogy a szakemberek kelletlenül nyúlnak e könnyen hozzáférhető kincsesbánya anyagához. A szegedi részt Reizner János tette közzé először 1900-ban,12 egyúttal felmutatott néhány önként kínálkozó jelenséget, amit a város történetének vizsgálatához fel tudott használni. Bálint Sándor nyomtatta ki újra a szöveget, kijavítva Reizner olvasatait, jelentéstani szempontból elemezve a vezetékneveket, mellesleg tett néhány topográfiai, demográfiai, társadalom- és gazdaságtörténeti szempontú megjegyzést, fölvetett néhány megfontolandó gondolatot; kár, hogy számai és számításai szinte egytől egyig hibásak.3 Mint Szeged ipartörténetének jelentős forrását Hilf László alkalmazta.4 Az egész magyar történelem relációjában először Molnár Erik vette figyelembe alább említendő munkájában, majd Szűcs Jenő, aki konkrét számításokat végzett,5 6és akinek eredményeit Székely György precizirozta.8 Hasonló jellegű szövegek közzététele közben botlott bele Szabó István7 és Vass Előd.8 Aprócska adalékokat többen fel-felhasználgattak belőle, magam is; nyelvészeti szempontból nézegették. A dokumentum egészével azonban senki sem foglalkozott, tipológiai elemzése elma- 1 OL D l sz. (Bálint Sándor a számot adja meg, de azon nem Szeged, hanem a inegye többi településének összeírása található.) A jegyzék a maga nemében páratlan a hazai dokumentumok között: az körüli évekből fennmaradt két budai bortizedlajstrom sem adatbőségében, sem viszonylagos teljességében nem ér fel hozzá. 2 R eizner János: Szeged története. I IV. Szeged A jegyzék szövege: IV Az évi tizedlajstrom szegedi vezetéknevei. Bp A szegedi iparosság története. Szeged Városok és kézművesség a XV. századi Magyarországon. Bp Vidéki termelőágak és az árukereskedelem Magyarországon a XV XVI. században. Agrártörténeti Szemle, III. évf Bács, Bodrog és Csongrád megye dézsmalajstromai 1522-ből Bp Névmutatóját B á lint Sándor fentebb idézett kiadása tartalmazza. 8 A szegedi és csongrádi náhije évi török adóösszeírása. Tanulmányok Csongrád Megye Történetéből. Szeged Az összeírás mások (Káldy-N agy Gyula, Szakály Ferenc) szerint 1546 körül keletkezett. Mivel e csekély korkülönbség az alábbiakat nem érinti, maradok az 1548-as évszámnál. 5

8 radt, ennek következtében a speciális szempontú feldolgozások és az adathivatkozások stabilitása bizonytalan. Szeged históriájának a tizedjegyzék által érintett korszakátáttekintve felmerült bennem az a gyanú, hogy a jegyzék, feldolgozottságának jelen állapotában, nem használható történeti forrásként. Mielőtt e funkciójában alkalmaznánk, meg kell vizsgálnunk, hogy adatai hol, mennyiben és hogyan tekintendők történeti tényeknek. Úgy vélem tehát, hogy a tizedjegyzék jelenleg még feldolgozásra vár, és ennek megtörténtéig használni nem lehet. Az alábbiakban minden eddigi eló'munkálat után is az első lépést szeretném megtenni, elsősorban néhány probléma felvetésével. * Ez idő szerint nincs tisztázva, hogy hány személy szerepel a listán, illetve, hogy a névanyagból különös szempontú vizsgálatok során mit lehet figyelembe venni. A tételszám 1646, ennyit olvasott meg Vass Előd is. Reizner családfőt talál benne. Azért ilyen keveset, mert elhagyja azokat, akiknek a nevét utóbb kihúzták. Vass10 1ezeket ugyan beszámítja, de mégis arra gondol, hogy a törlés okkal történt, elhalálozást, elvándorlást jelöl: egy korábbi jegyzéket igazítottak ki ilyen módon, hogy az 1521-es török támadás nyomán bekövetkezett lakosságcsökkenést regisztrálják, nyomon kövessék. Ilyeténképpen a jegyzék törzsanyagának a datálása is bizonytalanná válik. A törlést Bálint Sándor11 is észreveszi, szerinte azonban az a természetbeli szolgáltatás teljesítésének elismerése. Kiadásában a kihúzott részleteket zárójelbe teszi. Kétségkívül neki van igaza. A régebbi jegyzék kiigazítására vonatkozó feltételezés valószínűtlen azért, mert bárminő pusztulás mellett is kellett lennie valamilyen szaporulatnak, egyéb változásnak, márpedig betoldás, másféle javítás nem látszik. Az 1521-es török támadás Szegedet nem is érintette közvetlenül. Ismeretes továbbá, hogy a tisztviselők a helyszínen csak ideiglenes jegyzeteket készítettek, amelyek egybedolgozására utólag került sor;12 ha a helyszínen esetleg volt is a kezükben régibb keletű névsor, az összesítésbe már nem vezettek volna át elavult adatokat, hogy nyomban ki is húzzák. Döntő az a tény, hogy kizárólag gabonát fizető neveket töröltek, azokat viszont kivétel nélkül (bár a kiadásból néhány zárójel kimaradt). Valamennyi törölt név mellett ott áll a st. (solvit) megjegyzés. A törléseket tehát e tekintetben nem kell figyelembe venni. Bálint Sándor az özvegyasszonyok leszámítása után 1549 családfőt kap. Kétszeresen is rosszul. Egyrészt az ő számadatai alapján az eredmény nem 1549, hanem Másrészt az özvegyasszonyok ténylegesen ott laknak a városban, 1 csonka családot, de legalább 1 főt képviselnek, a lélekszám megállapításánál tehát nem mellőzhetők. Meglehet, persze, hogy családjuk nem volt, vagy kisebb volt a férfiakénál, de ez korántsem bizonyos minden esetben. A férfiak között is lehetett özvegy, de ez nincs jelölve. Székely György 1591 összeírt családfőről beszél. Egyesek nem számítják be Tápét és Szentmihályt, mások Bánfalvát sem. Valójában a feljegyzett családok száma 1644, két ház ugyanis üres ( desertha domus ). A z egyes települések beszámításának vagy elhagyásának kérdését véleményem szerint nem ajánlatos mérlegelni. Ha már a kortársak úgy tekintették Szegedet, ahogy volt, ezt utólag korrigálni nem lehet. A felvett személyek egyik-másik csoportját különböző szempontú vizsgálatoknál természetesen különböző módon lehet értékelni, akár mellőzni is. 9 I. m. I I. m I. m Ila B álint: A dézsma adminisztrációja. Levéltári Közlemények, XVIII XIX. évf

9 Kérdés, hogy valóban minden családfő' rajta van-e a listán, és hogy a családokon kívül számolhatunk-e más tényezőkkel is. Ez utóbbira nyomban igennel felelhetünk: nincsenek benne az egyházi személyek, sem a férfiak, sem a nők, akiknek száma Szeged egyházi viszonyaira tekintve magas lehetett. (1511-ben a premontrei apácák közül 19 költözött át Somlóvásárhelyre, a kolostornak tehát több tucat lakója volt.) A családok közül nincsenek benne a tizedfizetésre nem kötelezett más vallásúak (rácok, oláhok, zsidók), akik közül a zsidókról más forrásokból biztos tudomásunk van. A cigányok sincsenek benne. Nem tudható, éltek-e a város határain belül, de a közelben bizonyosan, mert a vezetéknévanyagban két Fáraó (Faraho) található, ami nyilván külső hasonlatosságra utal. Valószínűleg nincs rajta a listán a vár területe és lakossága. Bálint13 úgy gondolta, hogy a lajstrom legelején álló, közelebbről meg nem nevezett Zegediensis 137 családja a várban él, Vass14 azonban ezt a területet egy külső-palánki utcával azonosította. A dologra még visszatérünk. Úgy látszik, hogy a tizedfizetésre nem kötelezetteknek csak kisebbik része szerepel. A 2 üres házon kívül nem fizet 1 nemes férfi és 1 nemes özvegy, nem fizet a bíró, nem fizetnek azok, ketten, akik a dézsmabizottságnak szállást adtak. Van rajtuk kívül egy koldusszegény özvegyasszony ( relicta nimis pauper ). Ez összesen 8 család. Ámde teljességgel valószínűtlen, hogy a városban egyetlenegy nemesember, egyetlenegy nemesasszony és egyetlenegy szegény lakott volna. Bizonyos, hogy az egy szál szegény özvegyasszonyhoz hasonló sorban éltek még néhányan, akik szintén nem fizetnek, mégis rajta vannak a listán, mégpedig a fizetők között. A végelszámolásban tudniillik, a kiadások között, feltűnik 95 dénár, amit a tisztviselők a szegényeknek elengedtek: Pauperibus super quos exigi non potuimus relaxavimus d. LXXXXV. Ehhez más kéz hozzáfűzi: non fűit vestre auctoritatis. A szokásos dénárnyi összeggel ez szegény családot jelent. Kérdés, persze, hogy ezt a hiányt miért nem a maga helyén jegyezték fel, miért számolták el egyszer a bevételek, egyszer a kiadások között. Akármiért is, szempontunkból az a lényeg, hogy a jegyzékre azok a szegények is felkerültek, akiket végül is felmentettek a tizedfizetés alól. Felírták a birtokkal nem rendelkező armális nemeseket, akik fizettek (6 ilyen van, még találkozunk velük). A birtokos nemesek ősi jog szerint országszerte mentességet élveztek, tehát nem az a különös, hogy a jegyzékbe nem vették fel őket, hanem, hogy kettő mégis rajta van mint felmentett. Arra kell gondolnunk, hogy a mentességre okot adó mozzanat, a nemesítés, új keletű volt, ezért tartották szükségesnek megemlítését. (Hasonlóképpen a két üres ház is: mindkettő a nem létező tulajdonos nevén áll, mintha azt jelezné, hogy a tulajdonos az idén újdonságképpen maradt ki a fizetők sorából.) A birtokos nemeseket a fenti két kivételtől eltekintve nem lajstromozták. Máris helyesbítenem kell, amit a Szeged-monográfiában mondottam. Ott ugyanis szóba került, hogy az 1522-es év közvetlen környékéről fennmaradt dokumentumok említenek néhány személyt, aki a tizedjegyzéken nem található. Nos, ezek tehát nyilván nemesek voltak. Ilyen az 1520-ban említett Csanádi János és Sárszegi István, ilyen az 1525-ből ismert Sövényházi György, Sövényházi Móric Péter, Sövényházi Móric László ban hallunk Kaaba Tamásról ban egy Beke (Bewke) Ferenc nevű pesti polgár zálogban tartott egy szegedi házat. Volt egy ház a király tulajdonában is, amit Szeged városának adományozott. Tudjuk, hogy a céheknek is volt székházuk. Stb. Ezek a házak nincsenek rajta a listán. 13 I. m I. m

10 Felkerültek viszont azok, akiket csak foglalkozásuk, megélhetésük jellege mentesített. így azok, akik a tizedet másutt rótták le,15 mert messzi tájon volt szőlőbirtokuk: 74 név mellett áll a habet vineas megjegyzés. Közülük 24 Péterváradon, 21 Karomban, 19 Kamancon, 5 Zalankemenben, 2 Szerlökön bírt szőlőt, tehát a Szerémségben, hárman megnevezetlen helyen. Volt továbbá 133 olyan személy, aki juhtenyésztéssel foglalkozott ( habet oves ), és a juh nem esett kötelezettség alá. A bor és juh, illetve az ebből származó bevétel a végösszesítésben sem szerepel, ezeket tehát tényleg figyelmen kívül hagyták. Nem tartozik témánk körébe, de fontosnak vélem megemlíteni, hogy a juh tartás, amiről más források szót sem ejtenek, a tizedjegyzék szerint kiemelkedően nagy szerepet játszott. Vass Előd az 1548-as adatokat figyelembe véve országosan is kimagasló juhtenyésztésre következtet,16 akkor ugyanis darabot vettek számba, egy háztartásra 187,55 darabos átlag jutott. Ezzel szemben mindössze 172 család ad gabonatizedet (illetve 171, mert a bírót felmentik), a földművelők száma tehát hallatlanul csekély, épp csak meghaladja a 10%-ot. Megjegyzendő, hogy a 133 juhtartó mellett van még 3 másik, aki gabonatizedet ad, vagyis fizetnie kellett a kettős jövedelműnek is, ha egyik jövedelme tizedköteles volt. Ebből pedig az következik, hogy a 133 család kizárólag juhtenyésztésből élt, a 171 családon kívül pedig más még mellékfoglalkozásként sem folytatott földművelést. Ismét Vass Elődre hivatkozom,17 aki szerint 1548-ban a házas családfőknek csak 1/3 része rendelkezett földdel. Jegyzékünkben egyetlen szó sem esik a más forrásokban erősen kiemelt ló- és szarvasmarhatenyésztésről. Igaz, ez is mentes volt a tizedelés alól, de a juhhoz hasonlóan ezt is megemlítették volna, ha valakinek tiszta jövedelme ebből származik. Egyetlen ember sem fizet sarlópénzt, ami másutt különösen a falvakban jelentős tétel. A zömös többség (1260 fő) az úgynevezett kereszténységpénzt (pecunia christianitatis) rótta le készpénzben, mégpedig majdnem mindenki (1254) az országos átlagnak megfelelő 6 dénárt; mindössze hárman akadtak, akiktől csak 4, ketten, akiktől csak 5 dénárt szedtek, 1 ember fizetett 7 dénárt. Ami tehát a jegyzék teljességét illeti, úgy látszik, eleve kihagytak mindenkit, aki a mentességet örökjogon élvezte: az egyháziakat, a birtokos nemeseket, a más vallásúakat. Felvettek viszont egy szálig mindenkit, aki frissiben szerzett mentességet, vagy azt csak ideiglenesen élvezte jelenlegi pozíciójánál fogva (bíró), szolgálatai fejében (szállásadó), átmenetileg (üres ház), pillanatnyilag űzött foglalkozása következtében (bortermelő, juhtartó), nem feltétlenül örökös szegénységére való tekintettel. Felvettek mindenkit, aki fizetett. Ibidem jelöléssel vették fel azokat, akik nem laktak önálló telken, de önálló gazdálkodók lévén önálló családfőnek számítottak, és maguk is fizettek tizedet. Ezek száma mindössze 16: 7 férfi és 9 özvegy. Végeredményben az 1646 tételből üres házat jelöl 2, duplán lakott 16, és van két nemesi ház. A jegyzéken tehát 1626 cívisház, illetve 1636 polgár- és 6 armális nemescsalád szerepel. A teljes lélekszám hozzávetőleges megállapításához Molnár Erik18 a 4,1-es szorzót ajánlja, természetesen általánosságban. Bálint Sándor19 5-ös szorzóval lakosról beszél. Reizner illetőleg 8745 lélekkel számol, Szűcs Jenő 8 15 Vö évi. 52. te. 16 I. m I. m A magyar társadalom története az Árpádkortól Mohácsig. Bp Szeged reneszánsz kori műveltsége. Bp I. m. I. 91.

11 lakossal.21 Vass Előd22 megállapítja, hogy 1548-ban (tehát jelentős mérvű demográfiai átrendeződés után) Szegeden egy átlagos háztartásra 7 fő esik, míg a környékbeli falvakban csak 6, Csongrádon 5. Viszont azt is megállapítja, hogy az itteni házas családfők között több a gyermektelen és a kevés gyermekkel megáldott, mint a falvakban re 7600 lelket enged meg, de kérdőjellel, mert a város teljes befogadóképességét 7000-re becsüli. A szorzóval kiszámított lélekszámhoz bizonyos (kb. 30) %-ot még hozzá szokás tenni.23 Többlettel a fentiek alapján Szegeden is számolnunk kell. Az eltérések tehát meglehetősen nagyok. * A lajstromozás utcák szerint történt, egy-egy utcán belül a nevek, ill. bevételek kisebb szakaszonként, a kézirati lapok szerint kerültek feljegyzésre és a lap alján összesítésre. így a legelső helyen álló,,zegediensis 6 külön-külön összesített szakaszból (a kéziratban lapból, a kiadásban bekezdésből) áll. Az utolsó szakaszok túlnyomó többségükben átnyúlnak az utcahatáron. Nevezetesen a 32 utca összesen 91 szakaszt foglal magában, de az utca- és szakaszvégek csak 4 esetben esnek egybe. A lapvégeket tekintve egybemosódik a Kőégető utcától Bánfalváig felsorolt 23 utca, ami topográíiailag nyilvánvaló képtelenség. Egybemosódik Tápé és Szentmihály is. Sőt, a felvétel szövege, szövegszerű értelme olykor magán az utcán belül is áthidalja a szakaszvéget, és a lap alján álló számszerű összesítés megtöri a grammatikai egységet. Például rögtön a legelső szakasz végén áll: Valentinus Baglyas, ez után az első szakasz összesítése, majd, a második szakasz első helyén: Relicta Andre ibidem, vagyis Baglyas Bálint házában. A Szent György utca elején: Franciscus Zabo, Andreas idem, ezután a lap összegezése, majd: Paulus idem. Emellett az is feltűnik, hogy a szakaszokban összefoglalt nevek száma többé-kevésbé azonos, illetve oly csekély eltérést mutat, hogy az semmi esetre sem tükrözheti a település természetes képét. A lista elején (az első 28 lapon) az egybefogott nevek száma 20 és 26 között mozog, a lapon név kerül egy csoportba, ezután végig név, csak a legeslegutolsóban van 13. Szemmel látható, hogy a csoportosítás mechanikus szempontok szerint történt, meghatározója a papír nagysága volt. A szakaszok tehát nem a helyszínen keletkeztek, hanem az utólagos összesítés alkalmával, és semmi közük sincs a város tényleges térbeli tagozódásához. A végelszámolásból tudjuk, hogy a tizedszedő bizottságot Balázs bácsi presbiter vezette, és a megye részéről Bélvári Szabó Máté állt mellette. A bizottságban 9 személy tevékenykedett, 5 lovat használtak, a helybeliek közül fogadtak kocsist, lovasokat, szakácsot, inast, asztagrakót, közreműködtek szegedi esküdt polgárok is, és az egész processzus 17 napig tartott. Faluhelyen az efféle eljárás rendesen úgy zajlott, hogy a bíró összehívta a lakosságot, a házak sorrendjében mindenki bevallotta termését, amit egy tisztviselő sebtében feljegyzett, aztán a tényleges szedésre kint a mezőn került sor.24 A készpénzt nyilván nyomban lefizették. Ettől a módszertől lényegében Szegeden sem térhettek el, legfeljebb csak annyiban, hogy a lakosságot nem az egész városból hívták össze, csak az az napra kiszemelt kerületből. Praktikus okokból valamilyen természetes sorrendet is kellett tartani, legalább egy-egy napon belül. Ezért kerül utoljára sorra a városszéli Bánfalva utca, majd a kint fekvő Tápé és aztán a legtávolabb eső Szentmihály. Ha tehát az utcák lajstrombeli rendjének nem is kell 21 I. m I. m G yőré Kornél: Bácska népességszáma a XVI. század végén. Létűnk, III. évf (a címlapon: 1974.) 2/3. sz Ila i. m

12 végig szoros térbeli összefüggést mutatnia, annyit bízvást elvárhatunk, hogy egybefüggő kisebb utcacsoportokból tevődjék össze. Ezt a rendet megzavarhatta azonban az utólagos összesítés. A tényleges munkára napot számíthatunk, hiszen figyelembe kell venni a vasárnapokat (legalább 2), az érkezést, indulást, adminisztrálást stb. Egy-egy napon átlag 7 lapnyi anyag készülhetett el körülbelül 120 háztartásról. A jegyzék összesítését követte a terményadó begyűjtése a határban. Ezért a teljesítést az összesített listán utólagos törléssel regisztrálták. A legelső utca, a Zegediensis 6 bő lapból áll, felvétele egy napot vehetett igénybe. Itt volt a dézsmabizottság szállása egy Sárády nevű özvegynél, akit ezért fel is mentettek. Itt lakik továbbá Johan iudex Capitaneus vice, akit szintén felmentettek. A iudex valóban bírót jelenthet, máskülönben a felmentést valamivel indokolni kellett volna, csak a bíró élvezett hivatalánál fogva mentességet, faluhelyen vele kezdik a névsort.25 Itt, ha nem is vele, de az ő környékén. Maga a főnök azonban, Balázs presbiter, miért, miért nem, másutt lakik, egy távoli sarokban, a Szent Lélek utcában, a Felsővároson, a listának csaknem utolsó helyén álló Mónos Pálnál, akit szintén mentesítenek. A bizottság tehát az egyik szálláshelynél kezd, s a másiknál végez. Abból, hogy ez a Johan bíró egyben vicekapitány is, Bálint26 nagy óvatosan arra próbál következtetni, hogy a szóban forgó terület maga a vár lenne. A várnépre következtet abból, hogy a lakók többsége kereszténységpénzt fizet, szőlősgazda csak 3 (helyesen 4) van, földművelő csak 6. Ezt az érvet nem fogadhatom el. Láttuk, hogy a lakosság túlnyomó többsége kereszténységpénzt fizet, a 32 utca közül 6-ban egyáltalán nem laknak föld- és szőlőművelők, másik 9-ben pedig az itteninél sokkal kisebb arányban. A Zegediensis tehát e tekintetben hajszálpontosan az átlagra esik. Másik érvét, hogy szállásadásra csak egy várbeli lakost lehetett kötelezni, nem értem. A tizedszedők váratlan településen sem tanyáztak a szabad ég alatt, és Balázs is másutt éjszakázott. Latba esik, hogy a területet puszta jelzővel illetik. A felsorolt 32 területi egység közül csak ez az első áll magában, meg a két utolsó, Tápé és Szentmihály, az összes többi nevet megelőzi a plathea szó, még a nemrégiben önálló települést képező Bánfalva előtt is ott áll, jelezvén, hogy immár nem falu, hanem városrész lett belőle. Mintha tehát ez is, Tápéhoz, Szentmihályhoz hasonlóan, valami önálló, a városi utcahálózattól független településféle volna. Mégis inkább úgy látszik, hogy más megoldást kell keresnünk. Ha,,castrum -ot értettek volna oda, Zegediensis helyett Zegediense kellene. Talán a plathea maradt ki a szövegből? A tévesztés összefügghet azzal, hogy az egész jegyzéknek sincsen címe. Értelemszerűen Civitas Zegediensis illenék az élére, aztán jönne a vár vagy az első utca. Éppenséggel az is elképzelhető, hogy a megnevezés magát a várost illeti, és az első utca neve egyáltalában elmaradt. Ezt az utcát Vass Előd27 az közötti török defterekben feltűntetett Széles utcával azonosítja, amely 1580-ban majd 1582-ben Szabadkai útként bukkan fel, aztán elvész a forrásokból. A törökkori utcát a Külső- Palánkra lokalizálja. Területére esik az az út, amely a tiszai révhelytől a Latrán téren keresztülhaladva átszeli a Külső-Palánk vizesárkát, és beletorkollik a Szabadkára menő országútba. Vassnak minden bizonnyal igaza van, ami az azonosítást illeti. A város második legnépesebb lakónegyede lévén joggal nevezhetik Szélesnek, már csak azért is, mert meglehetősen nagy forgalmat kellett lebonyolítania. Keresztülhúzódik a város kellős közepén, közvetlen összeköttetésben áll a váraljával, így otthont adhat mind a várkapitánynak, mind a dézsmabizottságnak, és az összeírást Uo Az I. m

13 ésszerűen lehet itt kezdeni. Az egyik irányból nézve Szegedre, a másikból Szabadkára tart, tehát mind szegedi, mind szabadkai útnak joggal tekinthető. Ennek ellenére szívesebben hiszem azt, hogy már 1522-ben is Szélesnek nevezték, de lemaradt a jegyzékről, mint azt, hogy a város nevét felejtették volna ki. Ha tudniillik a hátul álló végelszámolásból ki nem derülne, hogy de decimis frum Zegedini provenientium van szó, akár még azt is vitatni kellene, hogy csakugyan Szeged városára vonatkozik-e a lajstrom, elvégre Szegedi utca akárhol lehetett, legkevésbé talán Szegeden. Magam tehát inkább Vass véleményéhez csatlakozom, fenntartva azonban a jogot arra a kérdésre, hogy hol van a vár tizedfizető lakossága. (Egy bizonyos Lysa utcát régebben a vár területére lokalizáltak, de mostanában mint erről szó lesz az is kiesett onnan.) Az, hogy a vár teljességgel elhagyatott lett volna, nem gondolható, már csak a vicekapitányra való tekintettel sem. Frangepán Gergely kalocsai érsek 1520 őszén meghalt, utóda, Tömöri Pál, csak 1523 tavaszán lépett hivatalba. A kérdéses időben az egyházmegye érseki széke üresedésben volt, és jövedelmeit a királyi kincstár szedte, mégpedig elsősorban azoknak a váraknak a javára, amelyeket máskülönben a kalocsai érseknek kellett volna gondoznia.28 Elképzelhető tehát, hogy a szegedi tizedbevetelt most, Nándorfehérvár eleste után a szegedi vár költségeire kívánták fordítani, amelyet éppen ebben az időben kezdtek valódi katonai objektumként, végvárként számba venni. Vezetőt állítottak az élére, hozzákezdtek egy külső várfal felhúzásához stb. (Az idevágó adatokat a Szeged-monográfiában szedtem össze.) Föltehető tehát, hogy a szegedi vár népét mentesítették a tizedfizetés alól, illetve be sem szedték azt a pénzt, amit nyomban visszafordítottak volna. Ha mindez csak feltevés is, az tény, hogy a listán egy olyan személy sincs, aki a várban élt volna. Mielőtt továbbmennénk, az utca fogalmát kell tisztáznunk. Bizonyosra vehető, hogy ez a terminus itt nem mai értelemben vett vonalat jelöl, amelynek házai egy közlekedési sáv két oldalán egymással szemközt párhuzamosan sorakoznak, hanem egy kisebb-nagyobb, összefüggő területen fekvő lakónegyedet, háztömböt. Erre utal a lajstromban következetesen használt és más szegedi forrásokban gyakran felbukkanó latin szó, a plathea közvetlen magyar megfelelője, a piac, placc. Ilyen értelemben lehet utca a korábbi falu, Bánfalva is. Ezt a felfogást erősíti az a tény, hogy az utca fogalmát a törökök általában is így értelmezték, adóösszeírásaikban így használták.29 Ha a szegedi utcarendszer korábban más elven nyugodott volna, a törököknek gyökerestől fel kellett volna forgatniuk a régi utcabeosztást, és az ban meg később felvázolt törökkori utcahálózatot nem lehetne meglehetős pontossággal ráilleszteni az 1522-esre. E tekintetben bizonyosságot kínál egy 1520-as keletű irat,30 amely egy ház elzálogosításáról szól. Megállapítható, hogy az ingatlan a Nagy utcában feküdt. A szokásos eljárás során megjelennek a szomszédok, szám szerint heten. Kettő kivételével valamennyien előfordulnak más forrásokban is, és így megtudjuk, hogy a telek északi, déli, keleti szomszédai egyaránt ugyanebben az utcában laknak, nyugati széle a város árkára ( fossatum civitatis ) rúg. Márpedig egy telek és három égtáj felé eső öt vagy hét szomszédja csak akkor fekhet egyazon utcában, ha az utca fogalmát a fentebb megadott értelemben fogadjuk el. Az utca ilyen értelmezése nem lehetett szegedi specialitás, hiszen az ún. bokortelepüléseken 28 Szabó i. m. 3. A Bács megyei dézsmakerületek végelszámolásában mindenütt felszámolnak néhány dénárt, amit supportanti in ecclesiam Sancti Pauli adtak, kivéve ott, ahol a tizedet Péterváradra vagy a bácsi várba küldik (uo. 47, 56). A Bodrog és Csongrád megyében beszedett készpénzt ad manus Simonis Literati adják át (uo. 66, 73, 84), a Szegeden behajtott pénzt magister Simon kezébe teszik le. A két Simon azonos személyt is jelölhet. 29 Vass i. m OL D l /744. sz. 11

14 mindenütt ehhez hasonló topográfiai egységek alakultak ki. Egészen szokványos sem lehetett azonban, mert az egykorúak is mindúntalan pontosítani igyekeznek. A Kapisztrán János csodatételeit feljegyző iratban, amelynek szövegét az 1460-as évek elején szegediek diktálták, de mások jegyezték le, az egyik változatban de piatea sancti Petri áll, a másikban de vico Sancti Petri.31 Maguk a szegediek nem tettek különbséget a mai értelemben felfogott utca és térség között. II. Ulászló 1499-ben marhavásár tartására adván engedélyt, a helyszínt, a Latránt, amiről tudni való, hogy nagy terjedelmű üres tér volt a vár és a Belső-Palánk között, így jelöli meg : ad vicum seu platheam Lathran appellatam, ezt viszont az egykorú szegedi kéz így magyarítja az oklevél külzetén: Lattoryan wzzayan.32 A lajstromban használt topográfiai egységek tehát olyan lakónegyedek, amelyek magukban foglalják a belső közlekedési sávokat, és amelyeket szélesebb vagy keskenyebb, névtelen közlekedési vonalak választanak el egymástól. A Zegediensis után a Kislatrán piac (Plathea Kyslatran) következik. Kis terjedelmű, mindössze 43 lakott és 1 üres házzal. Elnevezése nyilván összefügg azzal a más forrásokban említett és az imént is szóba került, a későbbi térképeken kivehető jókora térséggel, amelyen keresztülhaladt a révtől a város nyugati szélén kimenő forgalom. Ezt Latránnak (Lathran, Lattoryan) nevezték. Ez tehát az előbbi Zegediensis befelé eső folytatása volt, a Belső-Palánk délnyugati részén, ahol 1548-ban is regisztrálják. A városközponthoz való közelsége miatt lakik itt Gergely, a tanácsi hirdető. A Kislatrán, a következő Gömböcs (Gwmbwch, Vass olvasata szerint Gömböc) meg Árokhát (Arokhath) utca összesen kb. 6 szakaszt foglal magában, ez lehetett a második napi munkaterület. A Gömböcs utca 1548-ban is megvan a Külső-Palánkban. Itt kell lennie az Árokhátnak is, amely azonban többször nem szerepel. Nevéből ítélve, s mert itt lakik Ambrus, a révész, áthaladt az árkon, tehát országúiba torkollott, így nem lehet más, mint az 1548-ban Dorozsma felé tartó Szombathely utca, mely név viszont 1522-ben hiányzik. Azonosságukat az is valószínűsíti, hogy mindkettő elég nagy területű (közel 100 családdal), egyik sem keletkezhetett és tűnhetett el egykettőre. Mégsem lehet szó névváltozásról, hanem inkább kettős névhasználatról. A Szombathely (Zombathel, Zobathel) vicus jóval korábban is feltűnik, az 1460-as évek elején keletkezett, Kapisztrán János csodatételeiről szóló jegyzékben.33 A lista első négy utcája tehát területileg valóban szoros egységet alkot, a dézsmabizottság szálláshelyének közvetlen szomszédságában. Ötödik helyen a Balog (Baaloogh) utca áll, mely 6 lapra terjedvén a város egyik legnépesebb települése volt. Bizonyos, hogy az Alsóvároson kell keresnünk. Ez a városrész széltében-hosszában elnyúlt, házai is szétszórtan állhatták a mocsaras területen. Ezért a Balog utca pontos azonosítása nehézkes ban van az Alsóvároson egy Balog utca, jóval kisebb terjedelmű, amelynek a mai Mátyás király tértől a város felé eső folytatását akkor Új Boldogasszony utca néven említik. Vass Előd úgy gondolja, hogy e kettő 1522-ben még egységesen Balog utca néven szerepel. Meglehet. De az is lehet, hogy a Balog utca a súlyos események nyomán néptelenedett el, az Új Boldogasszony utca pedig azt tanúsítja, hogy az Alsóváros a központ felé fordult. A következő három piac, a Kun (Kwn), a Szent Háromság (S. Trinitatis) és a Kőégető (Kwegyethw), 1548-ban változatlanul megvan, mindhárom az Alsóvároson. A négy alsóvárosi utca, összesen 14 szakaszból állván, két napi munkát jelenthetett Bálint: Szeged , R eizner i. m. IV Bálint: Szeged , 114.

15 E pontig tehát a földrajzi összefüggéseket ki lehet mutatni, és az idő is hozzáidomítható a térhez anélkül, hogy az anyagon erőszakot tennénk. A 9. utca, a Prédikátor (Predicator) egy problémasor elején áll. Neve arra látszik utalni, hogy a prédikátor (domonkos) barátok Szent Miklósról elnevezett kolostorának közelében volt, vagyis a Felsővároson. A következő Félszer (Feeylzer) azonban ismét visszavezet a Külső-Palánkba, ahol a törökkorban is feltalálható. Ugyancsak a Külső-Palánkban van 1548-ban a listánkon következő Kis (Chws) utca. Csakhogy ez utóbbi azonosítása nem egyértelmű, a Chws ugyanis inkább olvasható,,csősz -nek, mint,,kis -nek (Bálint Sándor is Csősz -nek olvassa). A városban élő számtalan Kis nevű családfőt Kys -nek írják, és így áll a Kyslatran is, egyetlen Chws János akad, aki tehát aligha lehet Kis. No, de akkor hova tűnt 1548-ra a Csősz utca, illetve hol volt az 1548-as Kis utca elődje? (Vass Előd török olvasatait, sajnos, nem állt módomban ellenőrizni.) Az összesen kilenc szakaszból álló három utca közül tehát csak a középső lokalizálható biztosan a Külső-Palánkra, az első valószínűleg a Felsővároson van, a harmadik talán-talán szintén a Külső-Palánkban. Még nagyobb zavart mutat a következő hármas, az összesen 9 szakaszból álló Tót (Thoth), Lysa és Varga (Warga) utca. A Tót utca 1548-ban is megtalálható, mégpedig a Felsővároson. Varga utcából most is, később is, kettő van, a törökkoriak egyike a Felsővároson, másika a Külső-Palánkban. Úgy fest tehát a helyzet, mintha a bizottság ez utóbbi két napon a városrész-határokat át-átlépve dolgozott volna. Eszerint még sincs akadálya annak, hogy a Prédikátor utcát a Felsővárosra tegyük, annak azonban a Külső-Palánkhoz legközelebb eső, déli csücskébe. Logikus továbbá, hogy a két Varga utcából ez az 1. számú a külső-palánki legyen, hiszen ha most a felsővárosi lenne soron, napok múlva kellene visszatérniük a Külső-Palánkba az elfelejtett utcácska kedvéért. Ezen a környéken kell lennie valamerre a sok gondot okozó Lysa utcának is. Nevét az Erzsébetből szokás eredeztetni, így a Szent Erzsébet-ispotály mellett volna keresendő. Mivel azt a legutóbbi időkig a várba helyezték, az utcának is ott lett volna a helye. A Szeged-monográfia munkálatai során azonban kiderült, hogy a templom nem lehetett a vár területén, bár pontos elhelyezése továbbra sem lehetséges. Jegyzékünk szerint tehát a Lysa utcát a Külső-Palánk északi, vagy a Felsőváros déli részén kell keresni. Ez azonban csak akkor segít a templom helyének meghatározásában, ha a Lysa (Liza) csakugyan az Erzsébet származéka, ami mint erre még visszatérek távolról sem bizonyos. Amennyire egyszerű volt tehát térben és időben elhelyezni az első 8 utcát és felvételét, annyira összezavarodik a helyzet a utcák körül. Meglehet, persze, hogy a felvétel eredeti rendje kissé megkeveredett az utólagos összeszerkesztés során. Innen kezdve a rend ismét helyreáll, és végig megmarad utca a Szántó (Zantho), a Szent Demeter (Sancti Demetry) és a Nagy (Plathea Magna), összesen mintegy 11 szakasszal. Elhelyezésük nem okoz gondot, mert mindhárom megtalálható a későbbiekben is, mégpedig a Belső-Palánkban. A Szent Demeter utca hollétét egyébként is mutatja a plébániatemplom. 18. helyen jön az említett 2. Varga utca, ez tehát a felsővárosi, utána sorban következnek a Felsőváros utcácskái, a Sóhordó (Sohordo), mely a törökkorban is fel-felbukkan, és neve alapján a sókikötő tájára szokás tenni, bár vezetéknévi eredetű is lehet, aztán a Bondy, a Buday (Bwday), a Kerek, a Madarász (Madarazs, Vass szerint Madaras), Hajnal (Haynal), Műves (Myves), Szent György (Sancti Georgii), Szent Miklós (Sancti Nicolai), Angyal (Angyaal), Szent Lélek (Spiritus Sancti). A sort a 30. helyen a Bánfalva (Banfalwa) piac zárja, amely ezek szerint a Felsőváros legészakibb szögletében helyezkedett el. Van köztük 3 kis lélekszámú utcácska, mely 13

16 többé nem fordul elő (Bondy, Hajnal és Angyal), de felsővárosi elhelyezésük nem látszik kétségesnek. Az egész városérsz mindösszesen 32 szakaszból áll, és vagy 4 napi munkát sejtet. Legvégül áll Tápé (Taphe) és Szentmihály (Zentmyhayl), amelyek ma is létezvén, kérdést nem vetnek fel. Szentmihály jó távol feküdt, ezért a két falura 1 vagy 2 napot kellett szánni. Végeredményben csakugyan kijön a munkanap. A bizottság topográfiailag ésszerű sorrendet tartott: felmérte először a Külső- Palánk egy részét, amely szállásához a legközelebb esett, majd az Alsóvárosra szállt ki, és ott elvégezte az egész munkát. Ezután következett a Külső-Palánk távolabb eső szakasza és a Felsőváros ahhoz csatlakozó darabkája, majd a Belső-Palánk, és aztán egy tagban a nem túl nagy területű, de kis utcákkal zsúfolt Felsőváros, legutoljára a két távolabb eső falu. Ilyenképpen tehát a lajstrom utcarendje földrajzi sorrendet is jelöl, és felhasználható a máshonnan nem ismert lakóegységek lokalizálására. Meg kell azonban mondanom, hogy az eképpen felvázolható városkép nem esik pontosan egybe sem azzal a vázlattal, amit Vass Előd rajzol a törökkori Szeged utcahálózatáról,34 sem azzal, amit a Szeged-monográfiában az ő nyomán magam állitottam össze. Ha azonban valaki vállalkoznék arra, hogy a szórványos adatokat összegyűjtse, az összes hasonló jegyzéket egymás mellé állítsa, a későbbi térképeket egymásra illessze, a tizedjegyzék alapján minden bizonnyal körvonalazni lehetne az 1522-es Szeged térképét. Az egy-egy utcán belül követett sorrendre maga a jegyzék csak egyetlen utalást tartalmaz. Az egymást követő személyek lakóhelyének azonosságára utaló ibidem rendszeres (bár nem túl gyakori) előfordulása azt mutatja, hogy a házak, porták rendjében haladtak, és számbavettek minden ott lakó családfőt. Arra nézve azonban, hogy az önállóan ( ibidem nélkül) fölvett családok valóban önálló házban, önálló telken laktak-e, illetve, hogy a dézsmálok mit tekintettek önálló portának, a jegyzék semmiféle eligazítást sem ad. Úgy látszik, hogy kiválasztottak egy kiindulási pontot, ha erre mód volt, egy jeles épületet (saját szálláshelyüket, templomot), és onnan körbejárták a tömböt. (Hogy ténylegesen mozogtak-e, vagy az összehívottakat ebben a sorrendben szólították elő, az a dokumentumból nem állapítható meg.) Az utcában feltűntetett első és utolsó név tehát voltaképpen szomszédokat jelöl. Kézzelfogható adattal nem tudom ezt igazolni, mert mindösszesen is egyetlen névpár akad (a Tót utcában Ürmös Benedek a legelső és Ürmös János a legutolsó), amely eképpen egységbe hozható, ez is nyilván véletlen. Azonban jól megfigyelhető ez a mozgás a juhtenyésztők esetében. A Szegedi utca 6, nagyjában azonos lélekszámú szakaszra tagolódik. Az elsőben egyetlen juhtenyésztő akad, a másodikban, a harmadikban, a negyedikben 7 7 7, az ötödikben 2, a hatodikban egy sem. Föltehető, hogy egy olyan utcában, amely a belváros felől a nyílt mezőre halad kifelé, a juhtenyésztők a külső fertályon, a juhszélen laktak. Ha tehát az első és az utolsó lapon alig találunk egyet is közülük, a bizottságnak a belvárostól kifelé s aztán kintről befelé kellett haladnia, saját szálláshelyétől a városszélig s aztán vissza. (A szállásadó özvegy neve a sor vége felé áll, csakúgy, mint a másik, a felsővárosi szállásadóé.) Az alsóvárosi Balog utca pontosan ezt a jelenséget mutatja, a juhtenyésztők száma traktusonként Itt nyilván a Szent Demeter-templomtól indultak kifelé, és oda érkeztek vissza. Más utcákban a körmozgás kiindulópontja ugyan nem mutatható ki, de az világosan látszik, hogyan érkezik át a bizottság az utcán belül egy más gazdasági típusú területre. Még a juhosgazdáknál maradva, ezek száma a Kőégető utcában C 0, 14 3J r. m. 73.

17 a Tót utcában 0 4 4, a Lysa utcában , a Kerek utcában Egy-egy juhosgazda akad ugyan szinte minden utcában, általában azonban mint látszik egy tömbben, nyilván a városból kijárást nyújtó helyen laknak. Nem véletlen, hogy a Belső-Palánk területén, a Felsőváros központjában egyetlenegyet sem találunk. A Sóhordó utcában sincs, amire az utca funkciója és Tisza parti fekvése elegendő magyarázattal szolgál. Nincs az Alsóváros közepén, a kolostor környékén. Ezt a megfigyelést topográfiai tekintetben is hasznosíthatjuk, abból a feltevésből kiindulva, hogy azok az egyébként ismeretlen fekvésű utcák, amelyekben nem találunk juhot, a városrész belsejében vagy a keleti, vízparti részen keresendők. Ilyen az alsóvárosi Kun utca, a Felsővárosra helyezhető Bondy és Angyal, ugyanott a Szent Lélek és a Bánfalva utca. Ezzel szemben a nyugati mezőségre nyíló utak mentén kell elhelyeznünk azokat, amelyekben viszonylag nagy számban él juhtenyésztő; a Külső-Palánkban a Szegedi, a Félszer, a Chws utca, az Alsóvároson a Balog és a Kőégető, a felsővárosi Tót, Varga, Prédikátor, Buday, Kerek, Madarász utca, és ilyen a Lysa utca. Ide kell iktatnom lektorom, Szakály Ferenc megjegyzését, mely szerint a sokszor több száz darabos nyájakat egy olyan városban, amely hatalmas pusztákkal s azokon már a 16. században is igazolhatóan»szállásokkal«rendelkezett, aligha tartották a gazdák házainál. A megjegyzésbe bújtatott ellenvéleményre nem tudok válaszolni. De az a tény, hogy a juhosgazdák zöme hatosával-nyolcasával egy-egy traktusban lakik, továbbra is tény marad, Talán ez volt a szegényebbje. Flasonló megfigyelést tehetünk a szőlőbirtokosok esetében is. Ezek nyilvánvalóan a leggazdagabbak sorába tartoztak, tehát a legelőkelőbb negyedekben laktak. A Szegedi utcában az utolsó 2 traktusban lakik négy, ugyanott, ahol a bizottság is szállást foglal. Ez lehetett a Külső-Palánknak a belvároshoz legközelebb eső, legrangosabb része. Ugyanott, az 1. Varga utcában lakik kettő. A Kislatrán utcában a legelején van kettő. Az Alsóvároson a Balog utca legelején kettő, a Kőégető utcának a legelején és a legvégén 1 1. Ez tehát a városrész szíve. Több szőlősgazda nincs is az Alsóvároson. A Belső-Palánk két utcájában (Szent Demeter és Nagy) rengeteget találunk, de ugyanott a Szántó utcának csak az egyik szakaszában laknak. Az első kettő tehát egészében a templom mellett feküdt, a harmadiknak csak egy darabkája esett közel ahhoz. Hasonló környék a Felsővároson a Szent György utca. Ugyanitt akad néhány bortermelő a Műves, a Szent Lélek utcában és a Szent Miklós utca egyik szakaszában. A szőlősgazdák szorosan egy tömbben laknak. A felsorolt helyeken kívül mindössze két utca akad, amely 1 2-nek otthont ad: a Prédikátor és már megint a Lysa. Hogy most már kikerekítsem azt a képet, amely a fentiek alapján a város társadalmi tagozódásáról felvázolható, megjegyzem, hogy a földművelők elhelyezkedését a szórtság jellemzi, alig 1 2 utca akad, ahol egyet sem találunk. Nagyobb számban az alsóvárosi Balog, a külső-palánki Félszer és Chws, a felsővárosi Tót, Sóhordó, Bondy, Buday, Kerek, Madarász, Szent Miklós utcát és Tápét lakják. A Lysa utca ezek közé is odatartozik, 5 földművelő családot írnak össze benne. Van továbbá három olyan utca, melynek lakói egytől-egyig kereszténységpénzt fizetnek, az Árokhát, az Angyal és a Bánfalva. A két felmentett nemes egyike a külső-palánki Varga utcában lakik, másika a Szent Demeter utcában, a szegénysége miatt mentesített özvegyasszony Tápén. * 15

18 Az utcanevek keletkezése aligha függetleníthető a névadást általában indokoló lélektani mozzanatoktól, kiinduló pontként rendesen valami jellemző tulajdonság szolgál. Ezért a név a tulajdonsággal együtt változhat, de az is előfordul, hogy megmerevedik, és megmarad akkor is, amikor az involváló tényezőnek már nyoma sincs. Többes névhasználat is előfordul, ha időnként különböző szempontok kerülnek előtérbe. A szegedi utcanevek sem voltak mentesek a változástól és 1548 között a Kerek utcából Közép utca lett. A Szent Lélek utcát Halász utcaként említik. A Műves utca helyén Szíjgyártó utcát találunk. Az Árokhát elnevezést az 1460-as és 1580-as évek között váltogatta a Szombathely. A Félszer utca 1548-ban Felső utcaként kerül elő, de aztán megint Fészer utcának mondják, valószínű tehát, hogy mindig is több neve volt. Lehet azonban, hogy a törökök saját szempontjaik szerint is osztogattak utcaneveket, és olyan elnevezéseket is alkalmaztak, amilyeneket a lakosság nem is használt. Ilyen eredetűnek látszik a Közép- és a Felső utca. (Csongrádon 1548-ban 3 utca van, közülük az egyik szintén Közép utca.) A török utcanévadás mikéntjét nem ismerem. A szegedi utcák egyik, kisebbik részét valamilyen külső tulajdonságról, földrajzi helyzetről nevezték el. Ilyen a régi faluból alakult Bánfalva utca, a Latrán mellett fekvő Kislatrán, az árkon átvezető Árokhát. A Műves utca lakóiról, a kézművesekről kaphatta a nevét, mint erre még visszatérünk. A Nagy utca neve erről szintén lesz még szó tekintélyes, gazdag voltára utal. Valami hasonló sajátosság adhatott okot a Félszer utca elnevezésére is. Bálint Sándor ugyan felveti a kérdést, hogy a Feeylzer nem olvasható-e Felszer -nek, ami északi fekvést jelölne, de mert az utca törökkori nevét Vass Fészer -nek olvassa, meg kell maradnunk a,birkaakol jelentésű Félszer -, Fészer -nél. Idesorolhatjuk Tápét és Szentmihályt, melyek ugyan nem utcák, de saját nevüket hordják. Az utcák nagyobbik részét legrangosabb lakójukról nevezték el, mindenekelőtt az ott fekvő templom védőszentjéről. Nincs a városban olyan ismert egyházi intézmény, amelynek utcája ne volna: Szent Háromság, Szent Demeter, Szent György, Szent Miklós, Szent Lélek, Szent Erzsébet, Szent Péter (ez utóbbi kettő más forrásban bukkan fel). Nyilvánvaló azonban, hogy a szenteknél gyarlóbb potentátok is okot adhattak az utca elnevezésére. Az imént említettem azokat a kézműveseket, akikről a Műves utcát elnevezték. Bálint Sándor felteszi, hogy a vezetéknévi eredetűnek látszó utcanevek talán régi nemzetségi településre, a nagycsalád középkori nyomaira utalnak:35 Balog, Kun, Csősz, Tót, Szántó, Bondy, Buday, Madarász, Hajnal, Angyal, talán a Gömböc és a Kerek is, meg a két Varga utca is. Nem állítom, hogy a felsoroltak között nem lehet olyan, aminek eredete a régibb középkorra nyúlna vissza, de az utcanevek változékonyságára való tekintettel ez csak szoros kivételképpen engedhető meg. Több joggal tételezhető fel, hogy az utcanevek mögött egy- vagy közelkorú tekintélyes háztulajdonosok rejtőznek. Á Balog utca végén, a legelőkelőbb helyen lakik Balog Antal, a Buday utcában Buday Márton, a Lysa utcában Lysa István, az 1. Varga utcában 3 Varga, a 2. Varga utcában 5 Varga, a Tót utcában 6 Tót nevű családfő. Van köztük, persze, tucatnév, amely a többi utcában is bőven található. Szegedi családnévvel azonos utcanév még a Kun, a Chws, a Szántó, Madarász, Angyal, és ha magában a városban éppen 1522-ben nincs is, a környéken van Bondy (a Bács megyei Fonóban 2, Kisszondban 2, Báncsán 2), Kerek (ugyancsak Kisszondban 2, mellette Erdőmegyen 1), Hajnal (a Bács megyei Báncsán 2, a Csongrád megyei Beteren 1). Van még egy Gömböcs utca, amit Vass Előd,,Gömböc -nek olvas, és az utca görbe alakjából magyaráz, a TESz azonban 1422-ből vezetéknévként ismer Az

19 Van egy Kőégető utca, és van ez időben Bács megyében egy Kőégető falu; az utcanév tehát földrajzi eredetű személynévből is magyarázható. Van továbbá egy Sóhordó utca, aminek párját sem a falu-, sem a családnevek között nem találtam meg, de eredeztethető ugyanúgy, mint a Kőégető. Bizonyosságra ugyan nem számíthatunk, de a szegedi utcanevek jelentős részét megpróbálhatjuk családnevekből is magyarázni. Az utcanév metamorfózisára érdekes példát látszik mutatni a Műves utca. Aligha sorolható a családnévi eredetűek közé, nyilván kézművesek dolgoztak benne nagyobb számban ben az itt élő 20 családfő között 5 Szíjgyártó nevű akad, Miklós, István, Gáspár, még egy István és János. Ezt az utcát 1548-ban (amikor egyetlen Szíjgyártó nevű személy sincsen) Szíjgyártó utcának nevezik. Igencsak valószínűtlen, hogy az utca funkciója megváltozott volna, s a régebbi mindenféle fajta mester helyébe csupa szíjgyártó lépett. Szinte a szemünk előtt ragad rá erre az utcára az egyik tekintélyes lakó neve ben a Szent Lélek utcában áll a premontrei apácák hasonnevű kolostora, és ott lakik bizonyos Halász Péter. A kolostor az 1520-as évek végén megszűnik, és az utcát 1548-ban Halász utcának nevezik, jóllehet Halász nevű család ekkor már nincs benne. Láttuk (ha igaz), hogy az Alsóvároson a Balog utca egyik felét 1548-ra Új Boldogasszonynak nevezik, arról a Havi Boldogasszonyról, akinek kolostora a század elején került tető alá. Harminc-negyven év kellett ahhoz, hogy a névadásban tükröződjék ez az újdonság. A XV. század hatvanas éveiben Szent Péternek is volt utcája az Alsóvároson,36 arról az ispotályról elnevezve, amely 1458-ban már erősen elhanyagolt állapotban volt. El is vész ez a név hamarosan, legalábbis a tizedjegyzékben már nem található, addigra valamelyik fentebb írt elnevezés lép a helyébe. Úgy látszik tehát, hogy az utcanév nem azonnal, de aránylag gyorsan, néhány évtized alatt reagál a változásra. Az 1522-ben névadó személyek tehát néhány évtizeddel korábban volnának keresendők. Van olyan utcanév is, amely megmerevedett, és még akkor is visszhangozta régi lakója nevét, amikor annak egyébként már emléke sem maradt. Ilyen a Szent Miklós utca, amelynek neve még 1582-ben is él, holott a névadó kolostor már 1529-ben megszűnt. Megvolt a maga utcája valamikor az említett Szent Erzsébetnek is. Az 1460-as évek elején szerepel egy bizonyos Lukács de piatea Sancte Elizabeth.37 Ez az utca kétségkívül az akkor már omladozó ispotály mellett feküdt, ha lokalizálásához ez az adat nem is nyújt segítséget. Teljességgel valószínűtlennek tartom azonban, hogy a Lysa utcához köze volna. A név szegedi forrásból Ersebet alakban idézhető, háromszor fordul elő így a szegedi apácák közelkorú, 1511-ben fölvett névsorában. Ennek becéző alakja Erzse vagy Örzse, és nem Liza.38 Van ellenben egy Lisa Pál a szegedi utca elején és egy Lysa Gál néhány házzal odább, tehát az utca előkelő részében. Lysa Gál telkén egy özvegy is lakik. Van egy Lysa István magában a Lysa utcában, karomi szőlőtulajdonos. A Lysa tehát közkeletű szegedi családnév, méghozzá a rangosabbakból. Szerintem, bizony, ezt az utcát, ha nem is erről az Istvánról, de valamelyik ugyanott lakott felmenőjéről nevezték el. A név eredete előttem ismeretlen. Az.v betű a jegyzékben többnyire s, ritkábban sz vagy zs hangot jelöl. A z hang 36 Bálint: Szeged , U o B errár Jolán (Női neveink 1400-ig. Bp ) számos rövidült változatot ismer, de ezek között a Liza nem fordul elő, hasonló sincsen. 17

20 jelölésére a z betű szolgál. Kiejtése tehát lisa, lisza vagy lizsa. Lisza helynevet (Trencsénből) Lipszky is ismer. Lisza Lésza névváltozatú falu van Fogaras mellett.39 Köznévként a lésza (,vesszőfonadék ) alakváltozata lisza.40 Erről ennyit. * A szakkutatás legszívesebben a személynevekkel foglalkozik, és a legtöbb következtetést a vezetéknevekből vonja le. Egyes kutatók odáig is eljutottak, hogy ezek alapján képet tudtak adni a város gazdasági viszonyairól, a termelési és foglalkozási ágak arányáról, az iparostársadalom ágazatonkénti létszámáról és százalékos megoszlásáról. A Szeged történetében magam is számos ilyen jellegű megállapítást tettem. Csakhogy forrásunk ha e réven kínálja is a legtöbb felhasználható adatot, a legnyomósabb problémákat is itt állítja fel. Eleddig ugyanis senki sem vállalkozott arra, hogy a névlejegyzés miértjét és hogyanját általánosságban, módszertani szempontból megvizsgálja. Márpedig enélkül a legjegyzett nevek tényértéke ismeretlen, egyenkénti, sajátos szempontú hasznosításuk a levegőben lóg. Ezért minden eddigi ilyenféle számítgatást alaptalannak tartok. A személynevek gazdaságtörténeti adalékként való felhasználhatóságának hitét még Reizner ültette el, kimondván, hogy az egész lakosság név szerint van felsorolva, s a vezetéknevek, melyek bizonyos foglalkozásokról vétettek, elárulják, hogy egyik-másik iparágnak hány mívelője volt. 41 Ezután megszámolja, hogy a lajstromban 291 önálló iparos szerepel, köztük 13 ács, 4 fazekas, 18 mészáros, 1 gomböntő stb stb. A későbbi kutatás Reizner alapötletét nem cáfolta, nem is ellenőrizte, csak számításait kritizálta, korrigálta különböző szempontok szerint. Az iparosok számát manapság (ilyen-olyan megfontolások után) 250 és 350 között szokás megadni.42 Reizner vélekedését és módszerét Szűcs Jenő meg is erősítette,43 aki Sopron és Pozsony adóösszeírásainak vizsgálata során maga is ezt a módszert alkalmazta. Megállapította ugyanis, hogy az ipari mesterséget jelölő nevek mögött a valóságban is iparosok állnak. Kijegecesedett családnév az előkelőbb patríciusokra, szőlőbirtokosokra, kereskedőkre jellemző. Ha családnevű iparosokról van szó mondja, a családnév mellett külön megjelölik a foglalkozását. így aztán Székely György is alkalmazhatta jegyzékünket egészen pontos számításaihoz, amelyekből következtetéseket vont le Szeged iparosodottságára, városi fejlettségére vonatkozóan, és beállította Szegedet a hazai városok hierarchiájába. Ő 51 féle ipari mesterséget különböztetett meg, amelyekben 346 iparos tevékenykedett. A bökkenő ott van, hogy Szűcs adóösszeírásokat vizsgált, a mi lajstromunk pedig tizedfizetőkről készült. Az adóösszeírásnak elsődlegesen az adóalany foglalkozását kell rögzítenie, hiszen ez képezi az adóalapot. A tizedjegyzéknek azt kell tudnia, van-e az alanynak tizedköteles terménye; ha nincs, akkor mindegy, miből származik az a 6 dénár, amit lefizet. A két dokumentumtípus között tehát funkcionális eltérés van, ami tartalmukat alapvetően megkülönbözteti egymástól. Emellett figyelembe kell venni, hogy a szóban forgó adóösszeírások és a szegedi tizedjegyzék keletkezése között vagy száz esztendő telt el, éppen az a száz esztendő, mely fontos szerepet já t szik a magyarországi névhasználat átalakításában: a vezetéknév használata a XV. 39 Pallas-lexikon XI és Czuczor Fogarasi III TESz II I. m. III H ilf i. m ; Molnár i. m , , 156; Szűcs i. m. 185; Székely i. m I. m