AMIÉRT ÉRDEMES. Országos Mentőszolgálat II. füzet

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "AMIÉRT ÉRDEMES. Országos Mentőszolgálat II. füzet"

Átírás

1 AMIÉRT ÉRDEMES Országos Mentőszolgálat II. füzet

2 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK...2 BEVEZETŐ...3 DÉL-ALFÖLD RÉGIÓ...4 DÉL-DUNÁNTÚL RÉGIÓ...9 ÉSZAK-ALFÖLD RÉGIÓ...13 ÉSZAK-MAGYARORSZÁG RÉGIÓ...16 KÖZÉP-DUNÁNTÚL RÉGIÓ...18 KÖZÉP-MAGYARORSZÁG RÉGIÓ...20 NYUGAT-DUNÁNTÚL RÉGIÓ ábra: Koppány Cintia 2

3 BEVEZETŐ Az Országos Mentőszolgálat dolgozói több ezer rászorulónak nyújtanak segítséget nap, mint nap. A szerény anyagi megbecsültség mellett igen nagy szerepe van az erkölcsi elismerésnek, mely legközvetlenebbül az ellátott betegek köszönő, dicsérő visszajelzéseiben tükröződik. A beérkezett köszönőleveleket korábban rendszerint csak az érintettek ismerhették meg, a Mentők Lapjában csak néhányukat publikálhattuk. Annak érdekében, hogy a betegek pozitív visszajelzéseiről valamennyi mentődolgozó tudomást szerezhessen, azok erkölcsi munícióként az egész közösségnek erőt adhassanak, a Kommunikációs csoporthoz eljuttattatott leveleket egy kis füzetben most második alkalommal és terveink szerint ezután is rendszeresen közkinccsé tesszük. Ugyancsak helyet kaphat a füzetben minden olyan sikertörténet is, melyet bajtársaink életmentő munkájuk során sokszor produkálnak, ám sajnos nem mindig kerülnek nyilvánosságra. Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy jóval többen gondolnak hálával a mentőkre és tevékenységükre, mint ahányan ezt köszönőlevél formájában el is juttatják hozzánk, így ezúton szeretnénk megköszönni az Országos Mentőszolgálat minden dolgozójának, hogy hivatástudatával, szakmai felkészültségével, áldozatos munkájával nap, mint nap hozzájárul a szolgálatunk iránti bizalom erősítéséhez. Sajnos néhány esetben, a helyszín, név illetve az időpont hiánya miatt a mentőegység tagjainak nevét nem tudtuk kideríteni, reméljük, hogy az illetékesek magukra ismernek. OMSZ Kommunikációs Csoport 2. ábra: Wolf Ádám 3

4 DÉL-ALFÖLD RÉGIÓ Az alábbi köszönet a Délmagyarország napilap április 06-i számában jelent meg: Szeged Mentőállomás Mentőápoló: Boros István Gépkocsivezető: Nagy István Köszönetet szeretnék mondani a Szegedi és a Hódmezővásárhelyi Mentőállomás összes dolgozójának! Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Én sajnos elég beteges vagyok, nagyfokú pánikbeteg, magasvérnyomásos (250/140), gyakran el szokott vinni a mentő. A férjemnek két infarktusa volt és nemhogy a férjemet, de engem is el kellet látni a mentősöknek. A legutóbbi eset végett írok önöknek, amikor a 10 éves unokámnak vérzett a füle. A vásárhelyi mentők 5 perc alatt kint voltak nálunk, hamar elindultak vele Szegedre. A nagyfai elágazásnál várta őket a másik mentő, hogy minél hamarabb a kórházba érjenek. Mivel a lányomnak szoptatós babája van azt mondták, hogy inkább én menjek vele, mire az egyik kollegája szólt, hogy a mamát nem visszük, mert beteg. Nagyon örültem, hogy így odafigyelnek rám. Bármikor felhívom a 104-et, mindig a segítségemre vannak. Nem tudom hálámat kifejezni. Tudnék neveket felsorolni, de nem teszem, mert én úgy gondolom, hogy mindent megtesznek mindenkiért! Még egyszer köszönet mindenkinek, munkájukhoz jó egészséget kívánok! Tisztelettel: M.-né H. Mária Hódmezővásárhely 4

5 Szeretném köszönetemet kifejezni amiatt, hogy munkatársaik milyen lelkiismeretes, odaadó munkát végeznek. Történt az, hogy Szegeden január 28-án kb. 21 órakor felhívtuk a szegedi központjukat, elmondtuk, hogy Apám, aki már 89 éves, nem jól van, fullad, mozogni alig képes és alig van tudatánál. Ekkor telefonon megnyugtató, segítő tanácsokat kaptunk és hamarosan megérkezett egyik egységük a Rózsa utcába. Alapos vizsgálat, konzultáció, infúzió után beszállították Apámat a szegedi II. belklinika ambulanciájára tüdőgyulladás gyanújával, ahol a műszeres vizsgálatok igazolták a diagnózist. Ami miatt írok, az a két kollégájuk embersége, udvariassága! NA EZ AZ AMI NEM PÉNZKÉRDÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN!!! Tiszteletteljes köszönettel: ifj. T. István, Szeged január 29. Szeged Mentőállomás Mentőápoló: Antal László Gépkocsivezető: Molnár Csaba án 14 óra körül segítséget kértünk Önöktől egy megindulóban lévő szüléshez. A Mórahalmi egység két tagja a helyszínre érkezett és elindult velünk a klinikára. Idő közben felgyorsultak az események és úgy ítélték meg, hogy elképzelhető, hogy nem tudunk eljutni a klinikára időben és így kérték, hogy indítsanak el egy szegedi esetkocsit, biztos, ami biztos. Szerencsésen találkozott a két mentő egy parkolóban, és szinte perceken belül megszületett a kislányom, Sára. Nem is tudtam szóhoz jutni, annyira hirtelen történt minden, így utólag viszont csak annyit tudok mondani, hogy hálás vagyok minden segítségért, biztató szóért és a gyors közreműködésért. Önök nélkül nem boldogultam volna, nagyon jó érzés volt biztonságban tudni magam, magunkat. Ezt a szombat délutánt, míg élek nem fogom elfelejteni és nemcsak a kislányom miatt, hanem Önök miatt sem!!!! Nagyon boldog voltam, és nagyon szép emlékként maradt meg nekem ez a nap, ez az "esemény"!!! Ha tehetném minden kismamának ilyen szülést, ilyen segítőket kívánnék :-) Ha egy mód van rá, szeretném, ha levelem eljutna az aznap szolgálatban lévő csapathoz, hálám jeléül. Még egyszer hála és köszönet, Sz.-né F. Erika Szeged Mentőállomás Dr. Mogyorósi Lilla mentőorvos Rácz Tibor mentőápoló Berczeli Zsolt gépkocsivezető Alulírott F. Zoltán február 10-én szenvedtem balesetet Csabaszabadi közelében, Ford Fiesta típusú gépjárművemmel egy fának csapódtam 22:40-kor. A helyszínről a békéscsabai mentők szállítottak el. Meg szeretném köszönni, hogy a gyors segítségnyújtásukkal megmentették az életemet. F. Zoltán Makó, március 23. Békéscsaba Mentőállomás Mentőszakápoló: Béres Attila Gépkocsivezető: Szegedi Pál Mentőorvos: Dr. Vasas István Szakápoló: Erdős Károly Gépkocsivezető: Oláh Péter 5

6 2010. február 24-én este negyed 11-kor kértem segítséget Önöktől, mert 20 hónapos kisfiam fuldokolva ébredt. A mentőautó hihetetlen gyorsasággal termett nálunk, pedig a külvárosban lakunk. A 3 fős személyzet valamennyi tagja munkaköri kötelességét messze meghaladó kedvességgel, türelemmel és szeretettel járt el, nagyszerűen bántak a kisfiammal, amiért külön hálás vagyok. Abban a helyzetben sajnos nem igen tudtam figyelni a nevekre, pedig szívem szerint név szerint köszönném meg Önöknek a segítséget. (Talán Morosics Tamás névtábláját láthattam?) A kisfiam szerencsére már tökéletesen meggyógyult, a mentőautóknak is nagy hévvel integetünk Köszönöm Önöknek, hogy segítettek nekünk, rajtunk! Azóta is minden nap gondolok Önökre. Kívánom Önöknek, hogy kapják vissza azt a sok jót, amit másoknak adtak! Tisztelettel és köszönettel, K. Orsolya március 7. Szeged Mentőállomás Mentőtiszt: Hangai József Mentőszakápoló: Morosics Tamás Gépkocsivezető: Németh József Piruláknak sokasága se szeri se száma Adják bőven - jó üzlet ez mára. Aztán hogyha beleszédülsz tőle Jön az orvos, ki ezt elközölje. Fehérruhás angyalkáknak nincsen semmi szárnyuk, Úgy repülnek, mint a madár, ha mi azt kívánjuk. Zsuzsika, mint liliom virága, Műszert hozott, hogy bajomat meglássa. Furcsa is volt az EKG érték, Pulzusom meg nincsen - semmi érték. Olyan magas, hogy menni sem lehet, Ehhez már az ügyelet is kellett. Zsófi doktor bölcsessége rögtön azt diktálta, Hívjon mentőt, mert e bajra nincsen pirulája. Jött a mentő, s három angyal vele, Vigyáztak rám, mint egy kisgyerekre. Megérkezés a kórházba, ott angyalok sokasága. Felsóhajtottam magamban, Ki vagyok én édes Uram, hogy ennyire törődsz velem, Ennyi angyalt rendelsz nekem. Köszönettel, P. Árpádné a Magyarországi Baptista Egyház Kiskőrösi Szeretetház lakója (2010. április 11.) 6

7 Az alábbi köszönet a Délmagyarország napilap május 06-i számában jelent meg: Szeged Mentőállomás Mentőtiszt: Szántó Gábor Mentőápoló: Szabó György Gépkocsivezető: Molnár Erik Nem is tudom kifejezni érzéseimet. A mentők ember feletti munkát végeztek. Hihetetlen ebben a súlyos balesetben, hogy a sérült a helyszínen maximális segélyt kapott. Önök kitüntetést érdemelnek az odaadásukért. A Szegedi Mentők híre eljutott ide a Horvátországi tengerpartra is, hisz a sérült 2 hónap után itt tudott pihenni. Hihetetlen, ha a képeket nézem, és látom a sérült jelenlegi egészségi állapotát. Ez csakis az Önök sikere, mert a gyors beavatkozás és a szakszerű elsősegély amit tettek, kimutatta az eredményt. Kívánok a csoportnak további sikert, mert Önök az ember életét mentik, nem gondolva a fáradtságra, a szörnyű látványra, stb. Tisztelettel, Erzsébet L. Malinska-Krk sziget, Horvátország A levélíró a weboldalon találkozott az eset leírásával június 26-án kértek segítséget Sándorfalvára, ahol a bejelentés szerint egy kamion esett rá valakire szerelés közben, lehet, hogy már nem is él. A sérült (a mellette lévők elmondása szerint) kamiont szerelt, amelynek az elejét megemelték és farönkökkel támasztották meg. Az egyik farönk elborult és a kocsi eleje ráesett a férfi mellkasára. Az életét valószínűleg az mentette meg, hogy a mellette segédkezők azonnal kiásták az autó alól. Így összesen kb. 2 percet töltött a kamion alatt, közben a nagy súly miatt levegőt nem tudott venni, leállt a légzése. Szeged Mentőállomás Dr. Mogyorósi Lilla mentőorvos Takó Gábor mentőápoló Berczeli Zsolt gépkocsivezető Nyeste Zsolt állomásvezető Kolozsvári István mentőápoló Dönczi Miklós gépkocsivezető 7

8 Évek óta a Kecskeméti Főiskola Kollégiumában szállok meg, amikor a Kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótábor nyári szimpóziumán dolgozom. Az idén férjemmel együtt érkeztünk meg. Pár napot szerettünk volna itt tölteni. Sajnos a második éjszaka, VI. 25-re virradóra férjem rosszul lett. Azonnal a portára rohantam, ahol nyomban hívták a mentőket percen belül ide is értek, akik az egyre rosszabbul lévő férjemen azonnal segíteni próbáltak. Pillanatokon belül kiderült, hogy infarktusa van. Kb. 20. percig nagy szakértelemmel és emberséggel, közben engem is nyugtatva küzdöttek a férjem életéért. Ellátták megfelelő gyógyszerekkel, infúziót kapott, EKG-t készítettek, vérnyomást mértek stb. A kórházban vártak bennünket a sürgősségi osztályon. Mindnyájan nagyon kedvesek voltak, de hamarosan közölték velem, hogy Szegedre kell szállítani férjemet, szívkatéterezésre van szükség. A doktor urak elmondták, hogy a háromféle kezelési lehetőség közül ők most ezt tartják a legjobbnak. Egyébként már a mentőben is ugyanez hangzott el. Felvitték a férjemet a kórház 6. emeletén lévő kardiológiai osztályra, ahol azonnal intézkedtek, hogy Szeged fogadja őt. Az itt ügyelő orvos és nővér is nagyon készséges volt. A nővérke segített nekem összeszedni a férjem szegedi útjához a legszükségesebbeket, mert én a kollégiumban hirtelen nem is tudtam, mit csomagoljak össze. Hálás köszönet érte. Ezután ismét mentőbe tették férjemet, hála Isten azok, akik eddig is segítettek rajta, és bíztattak, hogy ne féljek, nem lesz semmi baj, 50 perc alatt leérnek Szegedre. Külön köszönet Péteri Gábornak és csapatának. Még hajnalban megtörtént a sikeres beavatkozás és párom túlélte ezt a szörnyűséget. Másnap reggel fiamnak a szegedi orvosok is azt mondták, hogy Kecskeméten profi módon csináltak mindent. Sajnos nem tudom azon az éjszakán ügyelő orvosok és nővérek nevét, azt sem tudom hányan voltak akik segítettek nekünk, de ezúton köszönöm önzetlen és nagyszerű segítségüket. ( ) Tisztelettel, C. Marianna VI. 28. Kecskemét Mentőállomás Mentőtiszt: Péteri Gábor Mentőápoló: Kanizsai Balázs Gépkocsivezető: Németh József Szeretném megköszönni azoknak az embereknek a közreműködését, akik minden erejükkel azért küzdöttek, hogy a Mamám életét megmentsék. Számunkra pótolhatatlan embert vesztettünk el. Egész életében azért élt, hogy másoknak segítsen, és egy ilyen baleset elvitte. Hívő ember lévén éppen a reggeli szentmiséről ment hazafelé. Nem így kellett volna, hogy az élete véget érjen. Tisztelettel: P. Gabriella (a legnagyobb unokája) A hölgyet december 07-én reggel Szegeden a József Attila sugárúton gázolták el. Szeged Mentőállomás Mentőorvos: Dr. Lóczi Gerda Mentőápoló: Takó Gábor Gépkocsivezető: Berczeli Zsolt 3. ábra: Koppány Szamira 8

9 DÉL-DUNÁNTÚL RÉGIÓ A kislányt egy teherautó gázolta el. Helyszíni, majd többszöri kórházi reanimáció után úgy tűnik, teljesen felépült. Kaposvár Mentőállomás Mentőtiszt: Németh Géza Mentőápoló: Kovács István Gépkocsivezető: Szarka Roland 9

10 Január 5-én a koraesti órákban iskolából hazajövet a Honvéd utcai éjjel-nappali ABC-nél levő gyalogátkelőhely közepén unokámmal együtt elütött bennünket egy személyautó. Az Önök segítségével szeretnék most köszönetet mondani mind a kettő kivonuló mentő személyzetének és orvosának, akik lelkiismeretességgel és emberségükkel végezték munkájukat. Megnyugtató szavaikkal próbálták elviselhetőbbé tenni a bennünket ért sokkot. Odaadó munkájukat és figyelmességüket köszönöm. A fent leírtakat legyenek szívesek tolmácsolni a mentőknek. További munkájukhoz jó egészséget kívánok. Köszönettel, G.-né V. Valéria és Sz. Bence Kaposvár Mentőállomás Mentőápoló: Balogh Gábor Gépkocsivezető: Király Lajos Mentőorvos: Dr. Horváth Judit Mentőápoló: Kasza Tamás Gépkocsivezető: Marton György Szeretnék köszönetet mondani azért, hogy kollégáik megmentették az édesanyámat január 8-án du. 13 órakor a Hanóczy utcai fodrászüzletbe riasztották Önöket. Az ott dolgozó hölgyek elmondása szerint eszméletlen állapotban volt, és újra kellett éleszteni. Anyukám egyébként is szívbeteg, ezért is tartjuk csodának, hogy az Önök lelkiismeretes és kitartó odaadó munkájuknak köszönhetően a tudatzavara is megszűnt, úgy tűnik, ismét helyre lehet egy kicsit hozni. Kérem, e levél tartalmának kapcsán legyenek kedvesek az akkor éppen kiérkező mentő kollégáknak a nevemben is megköszönni, hogy ilyen szakszerűen el tudták látni abban az állapotban. Munkájukhoz további sok sikert kívánva, tisztelettel és köszönettel, H.-né S. Krisztina Pécs, január 15. Pécs I. Mentőállomás Mentőtiszt: Lang Róbert Ápoló: Papp Ferenc Gépkocsivezető: Remzső Péter Az alábbi köszönet sms-ben érkezett: április 22-én az Andocsi rendelőben vártam a mentőt. Nagyon fájt a bokám és a mentő hamar meg is érkezett. Azóta bokarögzítőt hordok 6 hétig. Külön köszönet a mentő sofőrjének, hogy ilyen gyorsan a Siófoki Sebészeti Ambulanciára kerültem. Talán emlékszik rám. Üdvözlettel: B. Károlyné Marika Kisbárapáti Tab Mentőállomás Mentőápoló: Keszthelyi Balázs Gépkocsivezető: Rigelmann János 10

11 Köszönettel fordulok Önökhöz. Már 26 éve cukorbeteg vagyok. Mostanában a hypoglikémiás rosszulléteim száma megnőtt. Életemet Budapesten élő édesanyámnak, szomszédomnak és elsősorban a Mentőszolgálatnak köszönhetem. Mindannyiszor kifogástalanul, nagy emberséggel és szaktudással végezték munkájukat. Tudom, hogy az vajmi kevés, hogy az adóm 1%-át a Kaposvári Mentőszolgálatnak juttattam ezért szeretném kifejezni ilyen módon is hálámat. Különös tisztelettel tartozom Poth András mentőtisztnek és csapatának: Simon Tibor mentőápolónak, Pál László gépkocsivezetőnek, akik már 4-5-ször megmentették az életemet, soha semmilyen ellenszolgáltatást el nem fogadtak. Tisztelettel: N. Katalin 7400 Kaposvár, Füredi u. Kaposvár, augusztus 27. Kaposvár Mentőállomás Mentőtiszt: Poth András Mentőápoló: Simon Tibor Gépkocsivezető: Pál László A Hős Kedves Főnök Bácsi! Kérésem van mármost: Hőssé kéne nyilvánítani ma a Heidt Jánost! Az elme ablakában Júlia megszédült, Leesett a sárba és gerince megsérült. De hősünk ott termett és karjaiba vette, Majd féltő gonddal vákuumágyba tette. Meg fog gyógyulni! ő ezt szentül hitte És rohamléptekkel a traumára vitte. Aztán kint az utcán egy gravid félrelépett, Érte Hősünk majdnem száznegyvennel tépett. Felvette a porból, megpuszilta hasát, Szülészetre kísérte a leendő kis anyát. Majd a végén a tüzet is megjárta, Meg is pörkölődött hátul a kabátja, És mivel a tűzben sérültet nem látott Visszahozta nekünk a megpörkölt kabátot. Ha segíteni kellett nem tért ki előle, Megérdemli tehát, hogy Hős legyen belőle!!! Hősünket szponzorálta Gaján Zsolt a gépész Gyorsabban vezetett, mint akármelyik szélvész Ezért Főnök kérem, hogy sértődés ne essen Segítsen, hogy ma a Zsolt is Hős lehessen!!! Szerző: Biszak Margit mentésirányító Szekszárd ICS Szekszárd Mentőállomás Ápoló: Heidt János Gépkocsivezető: Gaján Zsolt 11

12 Szeretném köszönetemet kifejezni kollégái munkájával kapcsolatban október 24-én vasárnap este óra között édesapám rosszulléte miatt fordultam a Mentőszolgálathoz segítségért. A mentők szinte percek alatt megérkeztek, a mentő csapat futva tette meg az emeleti lépcsőket, és olyan emberi és segítőkész viselkedést tanúsítottak, amit a mai "személytelen" világban nem tudok szó nélkül hagyni. Köszönetemet és hálámat szeretném kifejezni gyors, határozott, szakszerű és kedves munkájukért. Mivel nem tudom a mentőcsapat nevét, azonosításban talán segít, hogy édesapám B. Sándor /81 éves/ Pécs, Maléter P. u. alatt lakik. Gratulálok munkatársaikhoz. Tisztelettel: B. Gyuláné és családja Pécs I. mentőállomás Mentőorvos: Dr. Vajda Márk Mentőápoló: Borbély Gábor Gépkocsivezető: Bánik Gyula 4. ábra: Győrfi Dániel 12

13 ÉSZAK-ALFÖLD RÉGIÓ Amikor halljuk a mentőautó szirénájának hangját, megrezzenünk. Hirtelen nem is tudjuk, akivel a tragédia történt, vagy az azt hárító minden akadályt legyőzni igyekező kórházi alkalmazottakért aggódjunk. Amikor pedig értünk jön a mentőautó vagy tudunk aggodalmaskodni, vagy már azt sem én reggel 9 órára nekem nem volt esélyem a latolgatásra. Rosszullétem után családom hívására perceken belül szirénázva megérkezett a mentők egy csoportja. Olyan gyors intézkedésbe lendültek, azt sem tudjuk, hogy hányan voltak. Nem keltettek pánikot, intézkedtek. A mentőtiszt, az életért felelős harc parancsnoka perceken belül döntött, telefonált, intézkedett és a megfelelő helyre szállíttatott, a Nyíregyházi Jósa András Kórház kardiológiára. Csak ez a gyors, határozott intézkedés tette lehetővé, hogy megfelelő emberek kezei és döntéshozatala közé kerültem. Élek, 78 évesen. Szeretném megköszönni Istennek már megtettem, mert Őt ismerem annak a mentőtisztnek, megszorítani a kezét, szemébe nézni és igaz emberségéért köszönetet mondani. Ez a dolga? Lazíthatott is volna! Mert nincsenek megbecsülve. Kénytelen vagyok a köszönetnek ezt a módját választani, s felhívni embertársaim figyelmét: becsüljük meg Őket! De ne csak a lakosság, hanem a magyar népért felelős személyes vezetők is. M. István, Nyíregyháza, november 12. Nyíregyháza Mentőállomás Mentőtiszt: Csikós Péter Mentőápoló: Buga Tibor Gépkocsivezető: Együd Sándor án du ½ 4 óra körül balesetet szenvedett a 13 éves kislányom. Az OMSZ-tól kértem segítséget, a mentőautó perceken belül a helyszínre érkezett. A szolgálatban lévő mentők Király Csaba és társa (sajnos az ő nevét nem tudom) magas-szintű szakmai tudásról és emberbaráti szeretetről tettek tanúbizonyságot. A fájdalmakkal küzdő gyermek arcára mosolyt fakasztottak, így is oldván a kisbeteg feszültségét és talán a fájdalmát is. A Hetényi Géza Kórház traumatológiájára már egy mosolygós gyermekkel érkeztek meg. Szeretnék köszönetet mondani nekik mindazért a szeretetért és gondoskodásért, amit a kis beteg érdekében tettek. További munkájukhoz jó egészséget és sok sikert kívánok. u.i.: Köszönet és hála a szolgálatban lévő diszpécsernek is, hiszen az ő irányításuk nélkül nem jöhetett volna létre a gyors segítségnyújtás. Tisztelettel: M. Imréné, Törökszentmiklós Mentőállomás Mentőápoló: Király Csaba Gépkocsivezető: Deák László Mentésirányító: Sziráki-Gellai Andrea 5. ábra: Buari Ádám 13

14 Az idei év nem kezdődött valami fényesen az S. családban február 10-én este 20 órakor mentőt kellett hívatnunk a férjemhez, mert nagyon rosszul érezte magát. Sokat mondok, ha 10 percnél többet kellett várni a mentőre, de nekünk az is hosszú időnek tűnt. Rögtön ellátták a férjemet, hogy szállítható állapotban legyen. El is indultak Rákóczifalváról a Hetényi Géza Kórház Kardiológiai osztályára infarktus gyanújával. Sajnos a Szent István híd feljárójánál leállt a férjem szíve és újraélesztést kellett végrehajtani. Ezúton szeretnék KÖSZÖNET -et mondani a Mentőszolgálat dolgozóinak, kiemelve azt a mentőorvost és ápolót, de még a sofőrt sem kihagyva (sajnos ismeretlenül) akik visszahozták, vagyis hozzá segítették ahhoz, hogy a családom körében (életben maradva) töltse a hátralévő életét. Tudom, a betegség nem válogat. A férjem is felelős azért, ami vele történt. Azért mégis örülünk, hogy találkozhattunk ilyen hivatását szerető és lelkiismeretes munkát végző dolgozókkal. Főleg amennyi vád éri manapság az egészségügyet, a többi gondról nem is beszélve. Nem tudom elégszer mondani és írni, hogy: KÖSZÖNÖM! Sok sikert, jó egészséget és erőt a további munkájukhoz! Köszönettel és mély tisztelettel: S. Lászlóné és családja Szolnok Mentőállomás Mentőtiszt: Fehérné Sebők Gabriella Mentőápoló: Fehér Zoltán Gépkocsivezető: Kiszely Imre Hálás szívvel gondolok arra a két mentősre, akik március 21-én vasárnap este 10 óra után a Sóstó, Napfény utcában lakó édesanyám (K. Sándorné) kórházba szállítását végezte. Nagyszerű példát mutattak emberségből, empátiából, kedvességből, maximális segítőkészségből. Nekik köszönhetően édesanyám időben segítséget kaphatott, fájdalmát megszűntették. Mivel édesanyám gyógyíthatatlan beteg volt és 23-án meghalt, így én szeretném megköszönni még egyszer a két mentődolgozó gyors és szakszerű segítségét. Bárcsak minden mentős ilyen lenne! Köszönettel: Cz. Péterné Nyíregyháza Mentőállomás Mentőápoló: Tőczik Károly Gépkocsivezető: Orosz József aug. 5-én 09 órakor Gergelyiugornya Tisza-parton a férjem rosszul lett. A rosszullétből ítélve agyvérzést kapott. Azonnal hívtuk a mentőt, amely rövid idő elteltével meg is érkezett. A mentő dolgozói felismerve a betegséget tudták, hogy milyen kezelést kell alkalmazni, amely gyors, pontos és szakszerű ellátás volt. Kiemelném a dolgozók okos észjárását, empátia készségét, hogy mivel mi nem Vásárosnaményban lakunk, hanem Kisvárdán, ezért a mentőben felhívták a Kisvárdai Kórház Sürgősségi Osztályát, hogy egy súlyos beteggel fognak érkezni és tudják-e fogadni. A válasz igen volt, így a gyorsaság, vagyis 3 órán belüli kezelést meg tudták kezdeni. A férjem a mentődolgozók és a Kisvárdai Kórház Idegosztályán dolgozók gondos és felelősségteljes ellátásával nem bénult le. Ezúton szeretnék köszönetet mondani Kántor Tímea, Csizmadia József és Vezse Imre mentődolgozóknak. Ők hárman nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy legyen sok ilyen életet és egészséget visszaadó mentődolgozó. Kisvárda, szeptember 06. Tisztelettel, L. Istvánné Vásárosnamény Mentőállomás Mentőtiszt: Kántor Tímea Mentőápoló: Csizmadia József Gépkocsivezető: Vezse Imre 14

15 Szeretnék köszönetet mondani kollégáiknak, akik Tiszafüreden augusztus 14-én, szombaton a kora délutáni órákban (fél kettő és három óra között) édesapámat, Á. Gyulát ellátták, és a karcagi kórházba szállították. Ha jól láttam, a mentőautó száma 81-es volt. Gyorsaságuk, határozottságuk nagyon megnyugtató volt, végig azt érezhettük, hogy édesapám jó kezekbe került. Édesapámnak, a még aznap Szolnokon elvégzett CT-vizsgálat eredménye szerint enyhe lefolyású stroke-ja volt, amiből maradandó károsodás nélkül épülhet fel. Még egyszer köszönöm a gyors segítséget, munkájukhoz sok kitartást kívánok! Üdvözlettel: Á. Gyöngyvér Tiszafüred Mentőállomás Mentőtiszt: Mátyus József Mentőápoló: Parázsó Zoltán Gépkocsivezető: Bánhalmi Zoltán A mai napon - estén egy kollégájuk olyan tettet vitt véghez, amelyet nem hagyhatok jelzés és elismerés nélkül. Az esetnek szemtanúja voltam, és még mindig a hatása alatt állok. Tiszaderzs falu főutcáján egy idős néni a nagy viharban összeesett, eszméletét vesztette. Amikor ez történt, pont ott haladt el kocsival a fent jelzett kollégája, aki azonnal megállt és a néni segítségére sietett. Azt hiszem igen nagy volt már akkor is a baj, mert nyomkodni kezdte a mellkasát, ill. saját pólóját levette, és azon keresztül időnként a néni szájába fújt. Tette mindezt iszonyú viharban, szakadó jégesőben, egy szál rövidnadrágban, kb. 30 percig, a rohammentő kiérkezéséig. Nem tudtunk segíteni neki, csak abban, hogy többen is hívtuk a mentőket, nehéz volt, mert nem volt a vihar miatt térerő. A rohammentővel érkező orvos és társai aztán már a mentőben folytatták a beteg néni gyógyítását. Kérdésünkre a fiatalember csak annyit mondott, hogy ő mentős a közeli városban, és most már jó kezekben van a beteg. Vacogott a hidegtől, csurom vizes volt, és iszonyúan fáradt. A mi szemünkbe könnyeket csalt a viselkedése. Engedjék meg, hogy elismerésemet fejezzem ki kollégájuk tette miatt a Szolgálatuknak, és kérem lehetőség szerint tolmácsolják részére köszönetünket, azt hiszem, bátran mondhatom, hogy az állampolgárok nevében. A mentős nevét sajnos nem kérdeztem meg, és azt sem tudom, hol szolgál, de biztosan kideríthető. Maradok tisztelettel:k. Péter Lovász Gyula mentőápoló, a kunhegyesi mentőállomás vezetője személygépkocsijából észlelte a hirtelen bekövetkező rosszullét tényét és azonnal megkezdte az idős asszony ellátását, míg Mátyus József mentőtiszt bajtárs a hírt hallva ment segíteni kollégájának. Tiszafüred Mentőállomás Mentőtiszt: Csiger Imre Mentőápoló: Kovács István Gépkocsivezető: Tóth Lajos Férjemet, K. Bélát szeptember 05-én vittem be az ügyeletre, ahol kor többször is újra kellett élesztetni. Ebben volt segítségünkre az éppen akkor ügyeletes mentőbrigád, melynek szeretnénk hálánkat és köszönetünket kifejezni. Kérem, legyenek segítségünkre abban, hogy egy személyes találkozó keretében megköszönhessük áldozatkész munkájukat. Köszönettel, K. Raisza Nyíregyháza, Nyíregyháza Mentőállomás Mentőtiszt: Gráfel András, Mentőápoló: Gebri Zoltán Gépkocsivezető: Orosz Illés 15

16 ÉSZAK-MAGYARORSZÁG RÉGIÓ Ezúton szeretnék Önöknek köszönetet mondani áldozatkész, segítő munkájukért! március 23-án édesapám rosszul lett. Kollégáikat 10 óra 44 perckor hívtuk az Egri Mentőállomásról és szinte még felocsúdni sem volt időnk olyan gyorsan megérkeztek. (Mi Egertől 13 Km-re, Kerecsenden lakunk). Ennek a gyorsaságnak, és kollégái szakszerű beavatkozásának köszönhetjük édesapám életét, hisz a kórházi vizsgálat során derült ki, hogy egy súlyos agyi érkatasztrófát sikerült megelőzni. Sajnos a két kollégájuk nevét nem tudom, de ismeretlenül is szeretném nekik megköszönni, amit tettek. További jó egészséget, és sok sikeres életmentést kívánok Önöknek! Eger Mentőállomás Mentőápoló: Sipeki Pál Gépkocsivezető: Nagy Géza Hálás köszönetünket fejezzük ki azoknak a mentősöknek, akik fáradságot nem ismerve lelkiismeretesen küzdöttek június 2-án, délután négy órakor L. Antal (Salgótarján, Forgách telep) életéért. További áldozatkész munkájukhoz minden jót kívánva köszönettel: A gyászoló család Salgótarján Mentőállomás Mentőorvos: Dr. Kocsis Ferenc Mentőszakápoló: Nagy Róbert Gépkocsivezető: Tóth György Én néhai Sz. Henrik húga vagyok, aki án szolgálatteljesítés közben elhunyt a Mátrában. Az egész család nevében szeretném megköszönni azoknak az egri mentősöknek, akik mindent megtettek a testvérem életéért, hogy igen sokáig küzdöttek és rekordidő alatt kiértek hozzá, sajnos hiába. Egész családunk nevében köszönöm mégegyszer! Őszinte tisztelettel: K.-né Sz. Ildikó és a Szegedi család Eger mentőállomás Mentőorvos: Dr Kozma Zsolt Mentőápoló: Szabó László Gépkocsivezető: Bajzáth Miklós szeptember 26-án édesanyám (K. Jánosné) sajnos szívmegállás következtében elhalálozott. Szeretném megköszönni a szolgálatban lévő dolgozóknak azt az emberfeletti munkáját, amellyel a drága édesanyámat meg szerették volna menteni. Pillanatok alatt kinn voltak és mindent megpróbáltak, de a kórházba szállítás után édesanyám sajnos elhalálozott. A magam és családom nevében munkájukhoz jó egészséget, sok sikert, türelmet kívánok. Eger, október 05. Tisztelettel, U. Antalné Eger mentőállomás Mentőápoló: Vincze Attila Gépkocsivezető: Bukta Tibor Mentőtiszt: Iványi Tamás Mentőápoló: Sári Balázs, Gépkocsivezető: Padla József 16

17 Köszönetemet szeretném kifejezni jómagam, családtagjaim és legfőképpen beteg hozzátartozóm nevében a salgótarjáni székhelyű mentőszolgálat dolgozóinak november 6-án a késő délutáni órákban a nagypapám segítségére hívtuk ki a salgótarjáni kollégáikat Karacsberénybe. Nagypapám (Sz. József: 95 éves, Karancsberény, Petőfi úti lakos) elesett és bordatörésből adódóan légmellet kapott, mely a mentő kiérkezésekor már súlyos állapotot okozott. A mentőskollégák gyors érkezése, szakszerű ellátása és gyors szállítása a megyei kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályára - melyet nagy szakértelemmel, gyorsan, mindezek mellett udvariasan és kedvesen tettek - nagyban hozzájárult az életben maradásához és most már a felépülésében reménykedhetünk. Kérem, továbbítsák köszönetünket és megbecsülésünket a Salgótarjáni Mentőszolgálat valamennyi dolgozójának! További munkájukhoz jó egészséget, kitartást és nem utolsó sorban több anyagi megbecsülést kívánunk! Tisztelettel: S. Csabáné Karancsberény Salgótarján Mentőállomás Mentőápoló: Szomszéd Gábor Iván Gépkocsivezető: Radvánszky Tibor Alulírott F. Jánosné (Izsófalva, Izsó utcai lakos) hálás szívvel mondok köszönetet azoknak az izsófalvai mentősöknek, valamint a rohammentő orvosának illetve személyzetének, akik október 18-án kb. este 8 óra után a súlyos beteg asztmás férjem életét megmentették. További munkájukhoz kívánok sok kitartást, erőt és egészséget. Mély tisztelettel: F. Józsefné október 25. Izsófalva mentőállomás Mentőápoló: Taskó István Gépkocsivezető: Fehér Sándor Kazincbarcika mentőállomás Mentőtiszt: Kovács Tamás Mentőápoló: Fóris Attila Gépkocsivezető: Zámbó László 6. ábra: Tóth Andrea 17

18 KÖZÉP-DUNÁNTÚL RÉGIÓ Hálás köszönetemet és tiszteletemet fejezem ki az Önök és a Móri mentőállomáson dolgozó Kollégáiknak: Vincze Magna Judit mentőtisztnek, Gábor Csaba mentőápolónak és Horváth László mentőgépkocsi-vezetőnek, akik február 2-án gyorsaságukkal, kimagasló szaktudásukkal az életemet megmentették. Az állapotom stabilizálása után mentőhelikopterrel a Fejér megyei Szent György Kórház Kardiológiai osztályára szállítottak. Még egyszer megköszönöm az Önök lelkiismeretes, emberséges, segítőkész munkájukat. A további áldozatos munkájukhoz kívánok jó erőt, egészséget. Tisztelettel, S. György február 17. Mór Mentőállomás Mentőtiszt: Vincze Magna Judit Mentőápoló: Gábor Csaba Gépkocsivezető: Horváth László Köszönetemet szeretném kifejezni két munkatársuknak Nagy Péter ápolónak és Patkás Dávid gépkocsivezetőnek, akik március 29-én este 8 órakor vitték édesanyámat Veszprémbe, súlyos állapotban, alsó végtag érelzáródása miatt azonnali műtétre volt szüksége. Sajnos állapota azóta is válságos. Még nem találkoztam ilyen humánus, kedves és együttérző mentőkkel. Kérem, tolmácsolják dicséretemet, mert kitűnő munkát végeznek. Balatonvilágos, Ady Endre utcából vitték édesanyámat. Hálás szeretettel és köszönettel üdvözlöm Önöket áldozatos munkájukért. P. Katalin, Budapest, április 11. Balatonfűzfő mentőállomás Mentőápoló: Nagy Péter Gépkocsivezető: Patkás Dániel Hálásan köszönöm áldozatkész, lelkiismeretes munkájukat, melynek során férjemet, augusztus 13-án este, a veszprémi műfüves sportpályán sikeresen újraélesztették. Jelenleg a balatonfüredi szívkórházban van utókezelésen. Állapota folyamatosan javul. További munkájukhoz jó erőt, egészséget és kitartást kívánok. Tisztelettel: T. H. Mária Veszprém mentőállomás Mentőtiszt: Meszlényi Norbert Mentőápoló: Csermák József Gépkocsivezető: Pásztor Ferenc 7. ábra: Fábián Vivien 18

19 K. Anita, egy 8.5 hónapos kisfiú (I. Bálint) édesanyja vagyok. Július 01-én, csütörtökön, este fél 9 körül sajnos mentőszolgálatukhoz kellett fordulnunk fulladás veszélye miatt. Ezúton szeretnénk megköszönni az akkor szolgálatban lévő kollégáik segítségét. Sajnos csak annyit tudunk, hogy a kiérkező mentőorvos keresztneve Béla. A másik két kolléga nevét nem tudtuk meg. Azonkívül, hogy nagyon gyorsan kiértek lakásunkra (Sarló u.), hihetetlenül kedvesen, odaadóan bántak kisfiúnkkal. Szó szerint tenyerükön hordozták kisbabánkat. Kérem, amennyiben sikerül kinyomozni, kikről is van szó, szíveskedjenek tolmácsolni nekik köszönetünket és hálánkat. Talán még annyit, hogy a kórházból hazaérve, hál Istennek megtaláltuk azt a telefon-darabot, am megakadt Picur torkán. Még egyszer nagyon köszönjük gyorsaságukat, türelmüket és kedvességüket. Üdvözlettel, K. Anita, Székesfehérvár Székesfehérvár Mentőállomás Mentőorvos: Dr. Brandt J. Béla Mentőápoló: Majoros István Gépkocsivezető: Kolonics Zsolt 8. ábra: Licsík Roland 19

20 KÖZÉP-MAGYARORSZÁG RÉGIÓ Emlékezetem szerint a régi világban (gondolom napjainkban is) élt az a hagyomány, hogy Szilveszter alkalmából megemlékeztek a mentőszolgálat dolgozóiról, és egész évi fáradtságos és lelkiismeretes munkájukat elismerték és megköszönték. Nem zárkózhatom el, hogy ez alkalommal a magam részéről is hálás köszönetet mondjak Önöknek. December 8.-án reggel 8.30-kor a 7-es autóbuszon munkába menet, a két karomban kimondhatatlan fájdalom támadt és test szerte elöntött a víz. Bár közel 75 éves korom ellenére, mind ez ideig sem anginám, sem egyéb szívpanaszom nem volt (még most sem!), szívinfarktusra gondoltam. Leszálltam a buszról és egy közeli drogériában kaptam egy pohár vizet, közben pedig hívtam a 104-et és kértem, hogy szíveskedjenek egy esetkocsit küldeni, ami néhány perc múltán szirénázva meg is érkezett. Ezt követően a kollégák munkája mintaszerűen zajlott. Az a türelemmel és szaktudással végzett ellátás, amelyben a mentőautóban részesültem, minden elismerést megérdemel. A tevékenység pontosan, időrendben, a legnagyobb hozzáértéssel történt, és ennek köszönhetem, hogy egy órán belül a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben voltam, ahol a hemodinamikai laborban az elülső leszálló koszorúér-elzáródást, egy stent beültetésével megoldhatták. Engedjék meg, hogy az eseményeket követő egy hónap múltán, teljes jólét közepette, kollégáiknak ezúton mondjak ismételten hálás köszönetet és kérem, adjanak rá alkalmat, hogy mindezt személyesen is megtehessem. Dr. L. Károly Professor emeritus Budapest Központi mentőállomás Mentőtiszt: Márton István Mentőápoló: Lázár Zsigmond Gépkocsivezető: Pollák István A mai napon kellett kolléganőmhöz mentőt hívnom a XII. kerület, Szendrő utcába. Egy pár sorban szeretném megköszönni a kollégáik készséges, gyors segítéségét! Kérem, szíveskedjenek tolmácsolni feléjük köszönetemet. Tisztelettel, K. Péter december 09. Budapest Buda mentőállomás Mentőorvos: Dr. Czakler Éva Gépkocsivezető: Lőwin Lajos Ezúton szeretném kifejezni köszönetemet, amiért december 12-én, körül Budapest, Balassi Bálint utcai házba nagyon gyorsan megérkeztek, és szinte emberfeletti küzdéssel sikerült az életemet megmenteni újraélesztéssel. Elnézést, hogy csak most köszönöm meg, de nemrég jöttem haza a kórházból, egy beültetett icd készülékkel gazdagabban, így remélem, életmentő beavatkozás miatt nem kell Önöket újra riasztani. Hálásan köszönöm, amit értem és a családomért tettek, mert így újra köztük lehetek. További jó munkát, a munkájukhoz sok erőt és egészséget kívánok, hogy még nagyon sok embernek tudják az életét visszaadni. Üdvözlettel: G. Jánosné Budapest, január 25. Budapest Központi Mentőállomás Mentőorvos: Dr. Farkas András Mentőápoló: Bozó Gyula Gépkocsivezető: Juhász János 20

21 Ezúton szeretném megköszönni azoknak az orvosoknak (ügyeletes orvosnak és személyzetnek) akik december 28-án délután 15:30-kor édesanyámnak B. Miklósné Budapest, XIV. kerület, Rákospatak park.) szakszerű és gyors beavatkozásukkal megmentették életét. A címre kiérkező mentőautó rendszáma: MA volt. Csupán ennyit tudtam idegességemben megjegyezni. Kérem, hogy az akkor ügyeletben lévő orvosoknak, szolgálatnak családom köszönetét átadni szíveskedjenek. Kívánok Önöknek és munkatársaiknak jó egészséget, s sikerekben továbbra is gazdag életeket mentő munkát. Budapest, február 19. M.Á. Budapest Központi Mentőállomás Mentőtiszt Miklós János Mentőápoló: Köles Gergely Gépkocsivezető: Paskó Gábor Igazán nem is tudom, hogy kezdjem a levelemet, mert óriási köszönettel tartozom három mentősnek, akik december 30.-án kijöttek hozzám, a csepeli otthonomba (Csikó sétány). Ritmuszavarom volt és ők olyan odaadással segítettek és láttak el, amilyet még sosem tapasztaltam. Sajnálom, hogy csak az orvos keresztnevére emlékszem, de remélem, önök megtalálják három kedves megmentőmet és átadják helyettem mély tiszteletem és üdvözletem nekik. Óriási köszönettel: K. Henrietta Budapest Csepel mentőállomás Mentőtiszt: Dr. Várnai Dániel Mentőápoló: Kocsis István Gépkocsivezető: Ifj. Lejtényi József Szeretnék köszönetet mondani az Önök gyors és szakszerű szolgálatáért. S. Magdolna vagyok, január 8-án a déli órában 79 éves édesanyám a Kereskedelmi Főiskola havasjeges járdája utcai részén elcsúszott és elesett. Óriási fájdalma volt a bal vállában, nem tudta mozgatni az ujjait és ugyanolyan nagy volt az ijedség, mi lesz vele, hisz magyarként, de nem magyar állampolgárként Erdélyből jött karácsonyra látogatóba a gyerekeihez. Én hívtam a Mentőszolgálatot. Örökkévalóságnak tűnt az idő akkor nekem, amíg megérkeztek, látván édesanyám fájdalmát és a tehetetlenség, hogy nem tudok segíteni rajta, pedig még egy szűk negyedóra sem volt. Két kitűnő szakember érkezett. Nagy Gábor mentősofőr és egy fiatal orvos, Dr. Tóth Gábor, aki megvizsgálta édesanyámat, elsősegélyben részesítette és máris mentőbe szállva indultunk a Péterfy Sándor utcai Kórház baleseti központjába. Útközben a mentőn Tóth Gábor folyamatosan édesanyámmal foglalkozott, vérnyomást, vércukrot mért, elmagyarázta, hogy infúziót fog bekötni és milyen gyógyszert adnak fájdalma csökkentésére. Mindemellett rám is figyelt, mert a stressztől kicsit hisztis voltam, hátráltatva ezzel munkájában. Hatásos problémamegoldásának köszönhetően hamar lecsillapodtam. Édesanyám kificamodott vállát a kórházban az ügyeletes orvos helyére tette, remélem, hamarosan meggyógyul. Ismételt hálával és őszinte tisztelettel köszönetet szeretnék mondani én, és az édesanyám nevében e két szakembernek nemcsak szakértelmükért, hanem a különlegesen emberséges viselkedésükért. További jó egészséget és sikeres munkát kívánok felelősségteljes munkájukhoz, nekik és az egész Mentőszolgálatnak. Ha mégis szükségünk lenne egyszer Önökre, nem kívánnék jobb, lelkiismeretesebb mentősöket. Tisztelettel, S. Magdolna Budapest Mátyásföld Mentőállomás Mentőápoló: Tóth Gábor Gépkocsivezető: Nagy Gábor 21

22 Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Dabasi Mentőállomás azon állományának, akik január 22-én szolgálatban voltak. Az Egészségügyi Központunk munkatársaival együttműködve, egy munkatársunk szakszerű ellátásában részt vettek és hozzájárultak életének megmentéséhez. Az Egészségügyi Központunk vezető orvosának javaslatára köszönjük odaadó, gyors munkájukat, és a kiemelkedő emberi magatartásukat. Továbbiakban is számítunk a Dabasi Mentőszolgálat segítségére, és bízunk a sikeres együttműködésben, hogy hasonló eset kapcsán a jövőben se történjen tragédia. Pusztavacs, január 22. Tisztelettel: B. Tibor ezredes parancsnok Dabas Mentőállomás Mentőtiszt: Zebegényi Károly Mentőápoló: Krizsán Róbert Gépkocsivezető: Kollár István Ezúton is szeretnénk köszönetünket kifejezni a január 27-én kb között Budapest, XX. kerület, Rákos utcába kivonuló Pesterzsébet 72 számú mentőautó személyzetének a szakszerű ellátásért, az emberi hozzáállásért és segítőkészségükért. Köszönettel, P. Gyula (beteg) és H. Eszter (hozzátartozó) Budapest, január 28. Budapest Pesterzsébet Mentőállomás Mentőtiszt: Borbély Sándor Mentőápoló: Hegedűs László Gépkocsivezető: Olajos Balázs K. Lászlóné vagyok és szénmonoxid mérgezést kaptunk a családommal (Gyál, január 28.-án 21 óra körül). Azóta nem hagy nyugton a gondolat, hogy még meg sem tudtam köszönni annak a segítségét, akinek az életünket köszönhetjük! Én már eszméletlen voltam, a férjem is rosszul lett, szerencsére, a 23 éves fiúnk egyből telefonált a mentőknek. Azt nem tudom kivel beszélt és mit mondott, de azt igen, hogy az illető mondta neki, hogy nyisson ki minden ablakot, ajtót. Ennek köszönhetjük, hogy kábultan, de még ki tudta nyitni az ablakokat és így ő, és a férjem jobban lettek és már be tudták engedni a kiérkező mentősöket. A mentősök, a kórházban a doktorok és az ápolók is nagyon kedvesek voltak, csak jót mondhatunk azokról az emberekről, akikkel összehozott minket ez a baleset. Nagyon szeretném a kollégájuknak megköszönni, hogy nem csak mentőt küldött hozzánk, hanem tanácsával megmentette az életünket is!!! Nem tudom, hogy a mindennapok rohanásában tudják-e, hogy milyen sokat köszönhetünk Önöknek, természetesen nem csak mi, hanem mindenki, aki Önökhöz fordul. Sajnos a bajban egyáltalán nem úgy gondolkozik az ember, ahogy kellene, és ilyenkor az Önök tanácsa, segítsége az egyetlen, ami segíthet és életet menthet. Ezt szeretném megköszönni és további nagyon jó egészséget és sok örömöt kívánok Önöknek! Tisztelettel és köszönettel: K. Lászlóné (az egész család nevében) Budapest Pesterzsébet Mentőállomás Mentőtiszt: Apró Barbara Mentőápoló: Kubát Dénes Gépkocsivezető: Bagó István Dr. Vass Tamás Mentőorvos Major Tamás mentőápoló Gépkocsivezető: Jászkolics Lajos 22

23 Meg szeretném köszönni és hálámat kifejezni a dolgozóinak, le a kalappal előttük. Ilyen emberséges, kedves emberekkel rég találkoztunk. Sajnos a nevüket nem tudom, de január 28-án, kb. reggel ½ 7 körül jöttek a 1163, Budapest, Edit utcába, Sz. Károlynéhoz. Legyenek kedvesek megtudni, hogy kik voltak, és átadni hálánkat. Köszönettel, G.-né Budapest Mátyásföld Mentőállomás Mentőtiszt: Várnagy Balázs Mentőápoló: Herman Ferenc Gépkocsivezető: Juhász János február 8-án (hétfőn) 11 óra körül az Önök mentőjével édesanyámat B. Andrásnét a Pestszentimrei rendelő beutalójával, lakásáról a Jahn Ferenc Kórházba a sürgősségre kellett szállítani. A mentőt Farkas József vezette, kísérő pedig Dalia Dávid volt. Fenti két kollégája ahogy viselkedett nem csak az én 92 éves anyukámmal, hanem a még 3 felvett beteggel, egyszerűen nem önthető szavakba. Édesanyám elmondása alapján szavaikkal megnyugtatták mindannyiukat, végig nagy figyelemmel kísérték őket. Én a férjemmel saját kocsinkkal mentünk a kórházba és ott vártuk be őket, így módunkban állt akaratlanul is végignézni azt a megértést, bánásmódot, amit ez a két ember véghezvitt, úgy viselkedtek az idős elesett betegekkel mintha hozzátartozójuk, nagymamájuk stb. lett volna. Tudom, hogy ez a munkakörük, de ez már nem mindegy, hogy hogyan végzik ebben a rohanó, kapkodó világban. Én magam 63 éves vagyok, de olyan nyugalmat sugároztak át nekünk, hogy édesanyám mintha nem is vizsgálatokra várt volna, nem szorongott vagy félt, stb. stb., pedig 17 óra volt, mire végeztünk, nagyon sok volt a beteg. Kérem szíves segítségét abban, hogy a fentiekben említett két kollégája valamilyen módon dicséretben, elismerésben részesüljön. Nagyon köszönöm a segítségüket és további sikeres munkát kívánunk Önöknek és minden kollégájuknak, tisztelettel: B. Andrásné nevében lánya: T. Jánosné. Budapest, 2010.február 10. Budapest Pestlőrinc Mentőállomás Ápoló: Dalia Dávid Gépkocsivezető: Farkas József Ezúton szeretnénk kifejezni köszönetünket az Országos Mentőszolgálatnak, specifikusan Dr. Valler Krisztiánnak Édesapánk életének megmentéséért. Édesapánk, dr. H. János február 11-én délben, étkezés közben rosszul lett - mint később kiderült, leállt a keringése. Kollégái értesítették a Mentőszolgálatot, a rohamkocsi példás gyorsasággal, 5-6 perc alatt kiért a helyszínre. Dr. Valler Krisztián és kollégái gyors helyzetfelismerésüknek és azonnali reakciójuknak köszönhetően rögtön meg tudták kezdeni az újraélesztés folyamatát. Relatív rövid idő alatt sikerült helyreállítaniuk Édesapánk keringését, így viszonylag stabil helyzetben tudták Őt az ÁEK Honvéd kórház orvosainak gondjaira bízni. Édesapánk azóta szerencsére folyamatosan javuló állapotban van, remélhetőleg hamarosan teljesen visszanyeri egészségét. Egy emberélet értéke sem szavakban, sem anyagilag nem kifejezhető mégis úgy éreztük, hogy ezen köszönőlevéllel némileg ki tudjuk mutatni hálánkat az Országos Mentőszolgálat, illetve Dr. Valler Krisztián és kollégái felé. Köszönettel: H. Dóra, valamint a család többi tagja, dr. H. Jánosné, és H. Róbert, Budapest, Budapest Központi Mentőállomás Mentőorvos: Dr. Valler Krisztián Mentőápoló: Csenki Pál Gépkocsivezető: Mester Sándor 23

24 2010. február 12-én, pénteken délután fél 5 után pár perccel az öt hónapos terhes Feleségem, P. Éva séta közben erősen vérezni kezdett. Mindez Budapesten, a XII. kerületben, a Normafánál történt. Nagyon megijedtünk, ezért nagyon fontos volt, hogy a segítség gyorsan érkezzen. Hívásomra egy MICU feliratú mentőautó pár perc alatt a helyszínre ért. Nagyon szakszerűen megvizsgálták, megnyugtatták, majd a János kórházba szállították. Azóta - ugyan még mindig kórházban van - a Feleségem is és a babánk is jól van. Köszönöm a gyorsaságukat, szakszerűségüket és kedvességüket. Tisztelettel: M. Gergely Budapest Buda Mentőállomás Mentőorvos: Dr. Törcsvári Linda Mentőápoló: Bártfai Ferenc Gépkocsivezető: Lőwin Lajos február 13-án este 6 óra körül mentőt hívtak a Budapest XX. kerület Vörösmarty utcai Ilona Aranykor Gondozó Otthonba. A beteg a nagymamám volt, aki stroke-ot kapott. Azóta majdnem teljesen meggyógyult. Azt gondolom, hogy ez annak köszönhető, hogy a mentőorvos azonnal tudta mit kell tennie. Együtt vittük a kórházba a nagyit, de idegességemben annyit sem mondtam, hogy köszi. Kérem, köszönjék meg a nevemben az akkori mentőorvosnak a gyors segítséget. Az ilyen jó orvosokat ne engedjék ki külföldre. Nagy szükség van rájuk itthon is. Köszönettel, K. Györgyi február 25. Budapest Pesterzsébet Mentőállomás Mentőtiszt: Gémes Kristóf Mentőápoló: Sallai Gábor Gépkocsivezető: Molnár Árpád Ezúton szeretnék köszönetet mondani (amit már telefonon helyileg megtettem) február 21-én a délelőtti órákban, egy súlyos pszichés állapotba kerülő autista fiatalhoz (19 éves) kivonuló kollégáinak az empatikus és hozzáértő viselkedéséhez. A hosszú évek alatt nem nagyon tapasztaltunk ilyet (kivéve a belgyógyász kezelőorvosától). Bátran ki merem jelenteni, hogy a pszichiátriai klinikán sem tapasztaltam hasonlót, holott nekik erre is szakosodva kellene lenni. Kérem, engedjék meg, hogy ennek az írott és/vagy elektronikus médiában is hangot adjak. Még egyszer hálásan köszönöm kollégáinak, megérdemelnek legalább egy dicséretet. Tisztelettel: G. Károly, az édesapa Szigethalom, március 11. Szigetszentmiklós Mentőállomás Mentőtiszt: Igaz Mónika Anett Mentőápoló: Katona Róbert Gépkocsivezető: Sörös Gábor 24

25 Ezúton szeretném kifejezni hálás köszönetünket. Apósom hétfőn (március 1.) hajnalban lett rosszul. Mivel szív és érrendszeri betegsége van már hosszú évek óta, ezért a gyorsaság is nagyon fontos volt. Azon a napon a mentő is hamar jött és a személyzet is maximálisan végezte a dolgát. Kérjük, adják át nekik is hálás köszönetünket. Már elég sok esetben kellett mentőt hívni, de ennyire jó csapattal még nem találkoztunk. Már a városmajori kórháztól tudjuk, hogy komoly infarktusa volt apósomnak. Azért is hálásak vagyunk, hogy így együtt tudtuk ünnepelni a 80. születésnapot a nagypapával március 31-én Pilisvörösvár Mentőállomás Mentőtiszt: Szűcs Aliz Emőke Mentőápoló: Tóth László Gépkocsivezető: Strbik Tibor Ezúton is szeretném értesíteni Önöket, hogy munkatársuk, Márky Ádám március 06-án reggel megmentette férjemet egy rablótámadás során, és ezzel nem csak a súlyosabb következményeket előzte meg, de a rendőrség kezére adott egy körözött bűnözőt is. Saját testi épségével mit nem törődve teperte le a támadót, akinek így nem volt lehetősége használnia a nála lévő 9,5 cm-es kést. Arra kérném Önöket, hogy lehetőségeik szerint ismerjék el Márky Ádám önfeláldozó cselekedetét. A rendőrségtől kaptuk azt az információt, hogy ilyen esetekben a munkáltató hatáskörébe tartozik, hogy a segítő személy érdemeik elismerése ügyében intézkedjen. Köszönettel, M.-né E. Ildikó valamint M. Tibor és hálás családjának minden tagja. Budapest, Budapest Pesthidegkút Mentőállomás Márky Ádám mentőápoló 9. ábra: Pátkai Viktória 25

26 Én egy 36 éves, 2 gyermekes (10 és 5 évesek) édesanya vagyok, aki szeretné háláját kifejezni azoknak a kollégáinak, akikkel volt szerencsém találkozni. Nem szeretném történetemmel zavarni, de ha van rá lehetőség, kérem, adják át nevemben mély tiszteletemet azoknak, akik én este beszállítottak eszméletlen állapotban Kerepesre, a Flór Ferenc Kórházba. Sajnos semmire sem emlékszem, mert mint utólag kiderült eszméletvesztésem oka egy jóképű agydaganat volt, de az a három ember, aki értem küzdött és mint kiderült tökéletes munkát végeztek, mert felismerték mit kell tenniük, nem maradt vissza semmi a bénulásomból. Családom elmondása alapján ilyen hozzáértő, tökéletes összhangban dolgozó, kedves emberekkel ritkán találkozik az ember. Ismeretlenül köszönök nekik mindent, amit értem tettek, mert hozzáértésükkel, gyorsaságukkal hozzásegítettek ahhoz, hogy meggyógyuljak. Kérésem az, hogy ha van rá mód és lehetőség, kérem, köszönjék meg nekik mindazt, amit én itt most sírva leírtam Önöknek. Visszaadták nekem mindazt, ami legdrágább egy embernek: az életet! Mindennap hálát adok nekik és hogy segítettek nekem. Sajnos a következő fuvarukra sem emlékszem a gyógyszerek miatt (03.23.) de arra igen, hogy egy nagyon kedves fiatalember megkért, hogy szóljak, ha van valami problémám az út során (akkor szállítottak át az amerikai útra). Nem volt. És minő meglepő, volt egy harmadik fuvar amire tisztán emlékszem, sajnos! Az én hibámból kifolyólag mentem egy harmadik csapattal, de itt is csak kedves és hozzáértő emberek voltak. Pillanat alatt bevittek az Amerikai útra, ahol Major doktor úr már várt, és segített rajtam. Az ott dolgozók is tünemények voltak mindig. Tisztelettel kérem még egyszer, hogy köszönjék meg mindenkinek, aki segített abban, hogy ma egy egészséges édesanyaként élhetem tovább átértékelt életem. Tisztelettel, P.-né K. Karolina Gödöllő, szeptember 24. Gödöllő Mentőállomás március 17-i ellátás: Mentőtiszt: Maksa Edina Mentőápoló Erdélyi Zoltán Gépkocsivezető: Boronkay Zoltán március 23-i ellátás: Mentőorvos: Dr. Bessenyei Ákos Mentőápoló: Benedek Balázs Gépkocsivezető: Pintér Zsolt Jelen levelemmel szeretném kifejezni köszönetemet, elsősorban Szinyákovics Béla kollégájának és a Mentőszolgálatnak március 23-án délután 14 óra után édesanyámat a lőrinci mentőszolgálat munkatársai szállították be a Jahn Ferenc Kórházba. Amikor megérkeztek, akkor Szinyákovics úr elnézést kért a késésért, mert másfél órát kellett várnunk a betegszállításra, de elmondta, hogy egy másik beteget is fel kellett venniük. Sajnos édesanyám rosszulléte és a várakozás miatt én már rossz idegállapotban voltam, ráadásul édesanyám állapota sem javult. Ekkor kollégájuk sürgősségi ellátást alkalmazott anyukámon, de úgy, mintha a saját édesanyjával bánna, és arra is volt ideje, hogy pár kedves szóval engem megnyugtasson. Amikor megérkeztünk a kórházba, édesanyámmal együtt már mindketten jobban voltunk, ezt elsősorban a fiatalembernek köszönhetjük. Hosszú évek alatt ilyen emberséggel, kedvességgel és szakszerűséggel még nem találkoztam. Minden elismerésem Szinyákovics Béla úré, és természetesen a vele együtt lévő kollégájáé. Budapest, március 25. Köszönettel és tisztelettel: P.-né M. Judit Budapest Pestlőrinc Mentőállomás Mentőápoló: Szinyákovics Béla Gépkocsivezető: Baka Róbert 26

27 Köszönetet szeretnék mondani annak a Mentős Csapatnak, akik március 24-én óra között ellátták a férjemet G. Zsigmond Józsefet, a 1139 Budapest. Teve utcai lakásában és beszállították a Péterfy Sándor Utcai Kórházba, ahol még aznap este meg is műtötték. A Mentős Csapat nagyon gyors, szakszerű és lelkiismeretes működése nagyon sokat segített abban, hogy a férjem egészsége helyreálljon. Nagyon szépen köszönöm Nekik és a további munkájukhoz jó egészséget és sok sikert kívánok! Isten áldja Őket! Kérem Önöket, legyenek szívesek tolmácsolni köszönetemet részükre. G. Zsigmond Emese Budapest, március 26. Budapest Bázis Mentőállomás Mentőtiszt: Bach Gábor Mentőápoló: Kertész Gábor Gépkocsivezető: Nagy Imre II. Ezúton szeretném a segítségüket kérni, a április 03-án az MA forgalmi rendszámú kocsin szolgálatot teljesítő mentősök megtalálásában, mert segítőkész és empatikus magatartásukat szeretnénk - ha lehet, személyesen is - megköszönni. A már említett adatokon kívül, még a következő információkat tudom megadni: a beteg neve: P. Ágnes. A cím, ahova ki kellett jönniük: Budapest, Pesti út. Segítségüket előre is köszönöm. Üdvözlettel: Sz. Szilvia Budapest Rákoskeresztúr Mentőállomás Mentőtiszt: Léránt Gergely Mentőápoló: Tóth Tibor Gépkocsivezető: Bognár Béla Szeretnék köszönetet nyilvánítani a március 30-án reggel 8.30-kor történt balesetben Hungária körút és Hungária köz kereszteződése nyújtott szakszerű és gyors ellátásért és az esettel kapcsolatban tanúsított magatartásáért. Továbbá tisztelettel adózom az összes kollégájuk iránt, akik a szűkös keretek ellenére is kitartanak a munkájuk és hivatásuk mellett. Köszönettel, Ó. Györgyi Budapest Bázis Mentőállomás Mentőápoló: Oláh Gábor Gépkocsivezető: Nagy Tamás Mai nap folyamán a Tápiószelei Mentőállomás két dolgozója, Pap Péter és Csőke Zoltán bajtársak a beteg ellátása, mentése és reanimálása során igen magas szintű empátiájukról, szakmai felkészültségükről, segítőkészségükről tettek tanúbizonyságot. A bajtársak az egész esemény során a legszebb mentős hagyományok méltó folytatói voltak, büszke vagyok rá, hogy velük dolgozhattam. Segítségüket legnagyobb tisztelettel köszönöm! Tisztelettel és köszönettel, Dr. P. Gábor Tápiószele, Tápiószele mentőállomás Pap Péter mentőápoló Csőke Zoltán gépkocsivezető 27

28 A fenti rajzokkal díszített köszönőlevelet egy kislány vitte be a Mátyásföldi Mentőállomás dolgozóinak 28

29 A médiából már bizonyosan értesültek arról, hogy án Dobogókőn egy sajnálatos baleset történt. A pilisvörösvári esetkocsi 19:35-kor kapta a riasztást, miszerint valaki Dobogókőnél egy szakadékba zuhant. A mentőegység 19:53-kor érkezett a helyszínre. Egység tagjai közül a gépkocsivezető, Kovács Márton képzett barlangász, barlangi mentős, az ápoló, Nagy Gergely pedig másodállásban kaszkadőr, mindketten jó fizikumban lévők, gyorsan fel tudták deríteni a nehéz terepet. Nyilvánvalóvá vált, hogy ketten leestek a mélybe. Megkezdték a leereszkedést, majd kb. 5 méter után az egyik sérültet megtalálták egy fán megakadva, könnyű sérülésekkel. A másik társukhoz csak kötélen való leereszkedés után értek, ahol azt tapasztalták, hogy élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szenvedett. Mellette barátja önkívületi állapotban sírt. A gépkocsivezető visszamászott, majd a mentőtiszttel, Szűcs Alizzal való konzultáció után döntöttek arról, hogy szükséges a barlangi mentőszolgálat értesítése. Szabadnapos bajtársunkat, Hegedűs Andrást hívták. Ő rövid idő alatt megszervezett egy mentőcsapatot, majd kötélpályát kiépítve felhozták a sérülteket a szakadékból, ekkor már 23:50 volt. Példaértékű, hogy a mentőegység mindvégig a beteg érdekét szem előtt tartva, mindent megtettek annak érdekében, hogy az életét megmentsék. Vállalták az ereszkedést, mert bíztak benne, hogy életben van a sérült és minél előbb ellátásra van szükségük. Az ápoló 4 órát töltött a sötétben, 2 C o -on tartva a lelket a barátjában. Üdvözlettel: Tóth László Állomásvezető Pilisvörösvári mentőállomás Mentőtiszt: Szűcs Aliz Mentőápoló: Nagy Gergely Gépkocsivezető: Kovács Márton Mindenekelőtt elnézésüket kérem, hogy a köszönet nyilvánításnak ezen személytelen formáját választom, de semmiképp nem akartam tolakodó lenni azáltal, hogy bemegyek a II. kerületi állomásra és ott hálálkodom segítségnyújtásáért. Rendőrként tudom azt, hogy sokszor a jutalom inkább az állampolgárok köszönetében rejlik és nem a főnök kézrázásában (amire ugye ritkán adódik alkalom). Nyílván nem emlékeznek rám, hiszen a nagyszámú betegellátás ezt lehetetlenné teszi április 20- án kutyanyírás után anafilaxiás sokkot kaptam, melyre értelemszerűen akkor derült fény, amikor a mentő az otthonomba érkezett. Ezért jelentett számomra oly sokat, hogy szinte pillanatok alatt megérkeztek, és maximális szakmai tudással és mérhetetlen emberséggel kezelték problémámat. Eddig még sosem kellett mentőt hívni magamhoz, akkor is kicsit félve tettem, hiszen laikusként az ember nem tudhatja, hogy esetleg fölöslegesen mozgatja a mentőt (munkámból adódóan tudom, hogy sajnos számtalan ilyen eset is van), elvéve ezzel másoktól a lehetőséget. Tudják, amikor ilyen segítségre szorul valaki, akkor olyan kiszolgáltatott, mint egy újszülött kisgyerek. Rendkívül fontos az emberséges hozzáállás, melyre Ők tanúbizonyságot tettek. Mivel aznap még csak elköszönni sem tudtam tőlük, ezért éreztem magam megnyugtatása érdekében is fontosnak, hogy tudassam, hálás vagyok a segítségért. További munkájához sok sikert, kitartást és jó egészséget kívánok! Dr. Cs.-né H. Eszter Budapest Pesthidegkút Mentőállomás Mentőtiszt: Márton István Mentőápoló: Javorek István Gépkocsivezető: Varga Béla 29

30 Ma életemben másodszor kerültem mentők közelébe, először a férjem infarktusa, ma a fiam balesete miatt. Nem tudom eléggé megköszönni azt a segítséget, humort, megértést, ami nagyon sokat segít egy ilyen helyzetben. Április 20.-án 18:00 körül az Andrássy út 46.-ból hívtuk Önöket, a kollégái a Fiumei úti traumatológiára vitték 14 éves fiamat, M. Áront Üdvözlettel: P. Ildikó Budapest, április 20. Budapest Központi Mentőállomás Mentőtiszt: Nagy Éva Mentőápoló: Szabó László Gépkocsivezető: Kovács Lajos Néhány kollégájukkal kapcsolatban írok Önöknek. Barátnőmet a közelmúltban kórházba szállították. A kiérkező mentősök nagyon kedvesen és szolgálatkészen viselkedtek, ráadásul kiemelkedő szolgáltatást nyújtottak. Hálánkat azonban nem tudtuk kellőképpen kifejezni, mivel a balesetet követő órákban a barátnőmmel törődtünk, később pedig hiába kérdezgettük a kórházi alkalmazottakat, senki nem tudott felvilágosítást adni a mentősök kilétéről, azt tanácsolták, kérdezzem meg az OMSZ-től április 26. Budapest Rákoskeresztúr Mentőállomás Mentőtiszt: Lénárt Gergely Ápoló: Simon Miklós Gépkocsivezető: Merkl György Alulírott B. József (Ócsa, Kiss János u.) szeretnék köszönetet mondani Önöknek és társuknak, akik megmentették kisfiam, B. Áron életét. Áprilisban kisfiam, (1,5 éves) a szekrény tetejéről Decis nevű permetezőszert vett le, eltörte és kezét, száját bekente. Valószínű nyelhetett is belőle. Rögtön orvoshoz fordultam (gyermekorvos 9-kor nincs) a felnőtt orvos azt mondta Ócsán, hogy egyenletes a szívverése, jó a pulzusa, nincs baj. Előtte itthon kimostam a szájüregét fogkrémes vízzel, aztán jól befogkrémezve futottam a rendelőbe. Tanácstalanságukban a 104-et hívták, mondva majd jön a mentő, és majd a kórházban kitalálják, mit csináljanak vele. Ezzel a vizsgálat befejeződött és hívták a mentőt. Elkeseredésemben megpróbáltam még egyszer meghánytatni - kisebb sikerrel - gondoltam mindig jobb, nem okoz kárt, ilyenkor minden perc számít, égetheti, marhatja a torkát, Isten tudja mit, a gyermek még nem beszél. Kijöttek a mentővel és azonnal itthon, nálunk, katétercsővel kimosták, infúziót adtak, és tudomásom szerint a maximumot megtették, amit ilyenkor tenni lehet. Szerintem a háziorvos is tehetett volna valamit szemöldökemelgetés és fülvakarás helyett. Azonnal bevitték a kórházba, (Heim Pál Gyermek Kórház) és átadták szakorvosnak a toxikológián. A gyermek a 3 mentős orvosnak köszönhetően jól van, vidám, tünetmentes. Köszönettel: B. József egy hálás, egyedül maradt édesapa Isten áldását kívánom az örök életükre. Dabas Mentőállomás Mentőtiszt: Zebegényi Károly Mentőápoló: Horváth Gábor Gépkocsivezető: Vébis Lénárd 30

31 Május 3-án egy elég csúnya balesetet szenvedtem. A kollegáik rendkívül gyorsan a helyszínen voltak és 8 db (!!!) törött csigolyával és egy szétrobbant csuklóval szállítottak a János kórházba. Szerettem volna megköszönni a kollegáiknak az alapos munkáját, aminek köszönhetően ma a saját lábamon járok, azonban mindössze annyit sikerült kiderítenem, hogy a jármű rendszáma HDO-177. A 104-es telefonszámon közölték, hogy nem mondhatják meg a mentősök nevét, ezért kérem most az Önök segítségét, hogy juttassák el hozzájuk hálás köszönetemet. A beazonosíthatóság kedvéért a Fényes Adolf utcai falmászó teremből szállítottak este 7 óra körül. Hálával tartozom a türelmükért is, hiszen sokkos állapotban folyamatosan beszéltem (természetesen össze-vissza) és állandóan kérdezgettem (ráadásul mindig ugyanazokat, mert a következő pillanatban már nem emlékeztem a válaszra) Szeretném, ha tudnák a kollegáik, hogy szeretettel gondolok rájuk és tisztában vagyok vele, hogy milyen sokat tettek értem! Hálából rendkívül gyorsan felépültem! A baleset negyedik napján már lábra álltam, és azóta is minden nap örülök, hogy nem kerekesszékben tologatom magam. Üdvözlettel: P. Zsuzsa Budapest - Csillaghegy Mentőállomás Mentőápoló: Horváth Imre Gépkocsivezető: Bukovszki István május 5-én délelőtt telefonált K.-né M. Erika, az Árpád Kh. Műszaki Osztályának munkatársa, hogy, K. Judit, április 20-i egyik betegünk hozzátartozója hálás köszönetét szeretné kifejezni a beteget ellátó és beszállító mentőegységnek. A beteghez a Bázis Mentőállomás 305-ös egysége került riasztásra, akik az ellátást követően a Károlyi Kórház. I. Belosztályára szállították. A bejelentő az érintett dolgozók elismerését kéri magas szintű szakmai és emberi munkájukért! Köszönettel: Hőnyi Péter Budapest Bázis mentőállomás Mentőápoló: Csima Gábor Gépkocsivezető: Vígh Gábor május 5-én reggel telefonált Fekete Gábor úr, Fekete Anna egyik betegünk édesapja és hálás köszönetét fejezte ki a lányát Pilisszentkereszten ellátó és beszállító mentőegységnek, illetve mentőegységeknek. A menetleveleket kikerestük. A M13/122 kezdte meg ellátását, majd kért segítséget, melyet a M13/121 megadott. Az ellátást követően a beteget a mentőgépkocsi szállította a BIK Sebészeti Osztályára. Fekete úr kéri az érintett dolgozók elismerését! Az ilyen ügyekben történő, hivatalos eljárás bizonyára jobban esik mindenkinek Köszönettel: Hőnyi Péter Szentendre mentőállomás Mentőápoló: Szabó Attila Gépkocsivezető: Zámbor Attila Mentőtiszt: Juhász Györgyi Mentőápoló: Kondás Zoltán Gépkocsivezető: Kriszbacher József 31

32 Alulírott K. Gabriella 1025, Cimbalom utcai lakos köszönetemet nyilvánítom ki, hogy május 07-én hívásomra nagyon hamar kijöttek. A 22-es budai kocsi három fiatalembere alapos gondossággal láttak el. Szeretném, ha dicséretben részesítenék Őket. Tisztelettel, K. Gabriella Budapest, Budapest Buda Mentőállomás: Mentőtiszt: Varga Frigyes Mentőápoló: Németh Gergő Gépkocsivezető: Vincze Sándor Azért ragadtunk tollat, mert tipikus emberi magatartás, hogy csak panaszos levelet írunk. Mi ellenben most dicsérni és köszönetet mondani szeretnénk. Szeretnénk ezúton jelezni, hogy számunkra példaértékű volt Dr. Somló Cecília (újpesti Mentőállomás szakmai vezetője) és csapatának gyors segítsége, amit beteg 85 éves nagymamánknak nyújtottak. Munkájukon felül köszönjük emberséges, kedves, megnyugtató hozzáállásukat. További jó munkát és jó egészséget kívánunk minden mentősnek. Budapest, május 18. H.-né B. Andrea Május 23.-án Pünkösd vasárnap este férjem, H. Gábor rosszul lett, körül mentőt hívtunk hozzá a XII. kerület Bürök utcai lakásunkba. A mentőkocsi alig 5 perc alatt az udvarban állt. Már ez önmagában is nagyon jól esett nekünk. A mentőorvosnő aki bemutatkozott, de csak az ÉVA keresztnévre emlékszem férjem megvizsgálása után feltette a kérdést, van-e valami konkrét igényünk a kórházat illetően. Mi szerettük volna egy olyan kórházba vinni, ahol VIP szoba is van, de fogalmunk nem volt arról, hogy hol van ilyen szoba. Ő egy-két telefon lebonyolítása után határozott stílusban tudatta velünk, hogy férjem érdekében haladéktalanul indulnia kell a mentőnek, s tanácsára a Szent Imre Kórház sürgősségi osztályára mentünk mentővel. Férjem tegnap elhagyhatta a kórházat, ahova súlyosan kiszáradt állapotban, szív-, és veseelégtelenséggel érkezett, aki annak köszönheti az életét, hogy a pattogós doktornő nagy rutint mutatva nem hagyta, hogy valójában másodrendű kérdések eldöntésével múljon az oly sürgető idő. Kérem, keressék meg az említett doktornőt és köszönjék meg határozottságát, gondosságát és azt, hogy a Szent Imre Kórházba vitte a férjemet, ahol soha nem remélt emberi és technikai körülmények között gyógyulhatott ki a tüdőgyulladásból. Tisztelettel és üdvözlettel, H.-né S. Zsuzsa Budapest, május 31. Budapest Buda Mentőállomás Mentőtiszt: Gellér Éva Mentőápoló: Mészáros Ákos Gépkocsivezető: Vincze Sándor 32

33 Ezúton szeretném köszönetemet kifejezni a szombat délután ( ) Nagykáta körzetben 13 órakor szolgálatot teljesítő mentősöknek, az egyik nevét tudom csak, nevezetesen Társi Miklós úrnak és kollégájának, akik az unokám S. Dalma ellátásában maximális emberségről tettek tanúbizonyságot. A telefonálást követően a mentő kb. 5-6 perc alatt megérkezett Tápióbicskére, az unokám égési sérülését szakszerűen ellátták, és indultak velünk a legközelebbi kórházba (Cegléd). Az ottani ellátást azonban nem minősíteném, konkrétan semmit nem tettek. Hála istennek az unokám jobban lett és a saját felelősségemre a kistarcsai kórházba vittem további ellátásra. A szolgálatot teljesítő mentős este telefonon érdeklődött az unokám hogyléte felől. Rendkívül jól esett az érdeklődése, és az is, hogy a megterhelő sok és felelősségteljes munkájuk mellett gondoltak az unokámra is. Azóta az unokám jól van, és a gyors szakszerű ellátásnak köszönhetően a hétfőn megtartott óvodai ballagásán aktívan részt tudott venni. Még egyszer nagyon köszönöm az Országos Mentőszolgálatnak és különösen az akkor szolgálatot teljesítő két munkatársuknak az emberséges és szakszerű munkáját. Ezúton is jó egészséget és minden jót kívánok nekik és Önöknek egyaránt. Ha van rá lehetőség továbbítsák jókívánságaimat, hálámat és köszönetemet. Üdvözlettel és tisztelettel: K. Zsófia Nagykáta Mentőállomás Mentőápoló: Társi Miklós Gépkocsivezető: Simon József Ezúton is szeretnék bátyám, valamint az egész családja nevében köszönetet mondani Önöknek, valamint azoknak a mentősöknek, akiknek szakszerű, gyors ellátása is elősegítette azt, hogy jelenleg bátyám az ÁÉK Balatonfüredi Rehabilitációs Intézetében töltve idejét haladhat a teljes gyógyulás felé. Bátyám üzenete: A május 20-án, 20:30 körül a Mogyoródi úti szakközépiskola sportcsarnokából a Honvéd Kórházba szállítottak a mentősök. Velük szeretnék beszélni és megköszönni nekik mindazt, amit értem tettek. Kérem köszönetünk szíves tolmácsolását. Köszönjük szépen, N.-né Károly Irén Budapest Bázis Mentőállomás Mentőtiszt: Kiss Attila Mentőápoló: Pataki Csaba Gépkocsivezető: Kudmajer Géza Hálás köszönetünket fejezzük ki férjemmel, akinek az életét mentette meg munkatársaik lelkiismeretes, odaadó munkája. Még május 30-án délután kellett mentőt hívni rosszulléte miatt. Lénárt Gergely mentőtiszt, Tóth Tibor ápoló, Endlein Zsolt gépkocsivezető látták őt el, és rajtuk múlott, hogy megfelelő állapotban, időben jutott orvosi beavatkozáshoz a városmajori kórházban. Időközben két kontroll vizsgálat eredménye is nagyon kedvező a közérzete mellett. Nagymértékben rajtuk múlott. Nagyon köszönjük! Budapest, szeptember 29. Budapest Rákoskeresztúr Mentőállomás Mentőtiszt: Lénárt Gergely Mentőápoló: Tóth Tibor Gépkocsivezető: Endlein Zsolt 33

34 Nagyon nagy tisztelettel szeretnénk köszönetünket kifejezni Önöknek június 2-án gyermekemnek epilepsziás rohama volt. A hívásra Budapest Kiss János altábornagy utca - kiérkező Doktornő és két Kollégája végtelen türelemmel, szeretettel és gondossággal látták el gyermekünket és szállították a Heim Pál Kórházba. Munkájukat még egyszer nagyon köszönjük. Tisztelettel: G. Pál és G. -né B. Anikó Budapest Csepel Mentőállomás Orvos: dr. Tajti Mariann Mentőápoló: Frigyes Tamás Gépkocsivezető: Szabó János Június 03-án egy gyerekünk megsérült. Telefonálás után pár perccel megérkezett a mentőkocsi. Ellátták, kiderült, hogy törése van. Bevitték a János kórházba. Köszönjük gyors intézkedésüket. Budapest, június 09. D. Géza, ügyvezető elnök Lágymányosi Spari Vízisport Diáksport és Szabadidő Egyesület án reggel a feleségem rosszul lett, értesítettük a háziorvosunkat, Dr. Sz. Gábort. Háziorvosunk a mentőket hívta sürgősségi alapon, akik nagyon gyorsan kijöttek Marsi István mentőtiszt kéttagú csapatával. Itt életmentő műveletek sorát végezték hosszú időkön keresztül, majd biztonságban nagyon gyorsan beszállították a Bp-i Honvéd Kórházba. Az eddig látott események olyan hatása alá kerültem, hogy egy köszönő szót sem tudtam mondani. Ezúton szeretnék köszönetet mondani Marsi István mentőtisztnek és kéttagú csapatának az életmentő segítségért. Tisztelettel, H. István. Szentendre mentőállomás Mentőtiszt: Marsi István Mentőápoló: Kovács Miklós Gépkocsivezető: Légrádi János Kedves Doktor bácsi! Jó, hogy ide jöttél a Járóka utcába és köszönöm, hogy segítettél. Szeretném, hogy egyszer még gyere ide, de csak vendégségbe. Rajzoltam Neked valami érdekeset, ami az estéről szól, és tetszeni fog Neked. Köszönöm Doktor bácsi, hogy megmutattad a mentőautót. Sok szeretettel, J. Patrik, ( a 100 Ft-ost megevő ) Budapest, június 08. Budapest Pesthidegkút Mentőállomás Mentőtiszt: Fekete Előd Ákos Mentőápoló: Frigyes Gábor Gépkocsivezető: Csordás Tibor 34

35 Ezúton szeretném megköszönni munkatársaik gyors, magas színvonalú, szakmai és emberi munkáját. Június 13-án hívtam telefonon a pesthidegkúti rohammentőket. Mivel 5 óra már elmúlt, az éjszakás váltás érkezett hozzánk, amit megtudtam. Dr. M. I., aki maga is szakmabeli, kiváló fogorvos, kellett a II. kerületi Rodostó utcából a János Kórházba vinni, ahol az előzetes megbeszélés alapján már várták a Neurológia Osztályon. Az Önök csapata a telefonhívást követő percben már a helyszínen volt, és a lehető leggyorsabban, minden részletre kiterjedően (vérnyomásmérés, EKG, vércukormérés stb.) pontos és módfelett emberséges hangnemben elvégezte a szükséges vizsgálatokat. Külön említésre méltó, hogy tiszteletteljes, minden embert és beteget megillető módon bántak a beteggel és velünk, a kísérőkkel is. Az ilyen szakemberek valóban életet tudnak menteni! Kár, hogy hazánkban ritkábban találkoztam ilyen magas színvonalú, emberséges mentőszakemberekkel. Még egyszer hálás köszönet munkájukért. További sok sikeres és gyors beavatkozást kívánok munkájukhoz, és remélem, hogy munkájukért méltó elismerés is jár. Üdvözlettel, G. Klára Budapest, június 14. Budapest Pesthidegkút Mentőállomás Mentőtiszt: Márton István Mentőápoló: Vörös Tamás Gépkocsivezető: Varga Béla Sz. Istvánné vagyok Újszilvásról. Ezúton szeretném hálás köszönetemet kifejezni magam, leányom és az ő gyermekei, továbbá az egész családom nevében, hogy június 14-én hétfőn óra körüli időpontban lányomhoz, D. Sándornéhoz kijöttek Újszilvás, Abonyi úti címre, aki súlyos folyadékhiányos állapotban volt és azonnal, szakszerűen segítettek rajta. Már többször kerültem én is ilyen helyzetbe, legutóbb november 28-án, azt is szeretném utólag megköszönni. Fogadják még egyszer hálás köszönetünket az életmentésért. Sz. Istvánné Újszilvásról június 18. Tápiószele mentőállomás Mentőápoló: Terék István Gépkocsivezető: Ocskó Károly 2008-ban Cegléd mentőállomás Mentőtiszt: Baglyasné Feigl Szilvia Mentőápoló: Mosonyi István Gépkocsivezető: Lendér Tamás én édesanyám kisétált egy idősek otthonából Budapesten. Egész nap kerestük és engem körülbelül vasárnap hajnali fél 1-kor értesítettek az Otthonból, hogy meglett. Ha jól értesültem egy taxiba szeretett volna beszállni és a sofőr hívta ki a mentőket, mert látta, hogy zavart állapotban van. Először is köszönöm a mentősöknek is a munkájukat, és hogy kivizsgálták édesanyámat, illetve beszállították a VIII. kerületi Neurológiára a Klinikáknál. Édesanyám neve: K. Józsefné, és ha minden igaz, akkor a Bajcsy Zsilinszky utcához hívták ki a mentőt. Még egyszer köszönök mindent! Üdvözlettel: K. Erzsébet június 23. Budapest Központi Mentőállomás Mentőtiszt: Nagy Éva Mentőápoló: Monostori Zoltán Gépkocsivezető: Kovács Attila 35

36 Köszönetemet szeretném kifejezni Igazgató Úrnak, és Csernyi Béla ápoló Úrnak és Kincses Lajos Úrnak június 22-én édesanyámhoz érkeztek háziorvos telefonja után nem sokkal. Szakmailag és emberileg példamutatóan viselkedtek, édesanyámmal és családommal szakszerűek, megértőek, türelmesek és kedvesek voltak addig a pillanatig, amikor is a Szent János Kórház ambulanciáján átadták édesanyámat a traumatológus kollégáknak. Még egyszer köszönjük! Dr. T. Ágnes bőrgyógyász főorvos Budaörs, Hálás köszönetemet szeretném kifejezni a mentőszolgálat négy stábjának, akik június 24-én 14 órakor lakásomon felkerestek, hogy segítséget nyújtsanak szívpanaszomra. Ilyen kiváló, jóérzésű, nagytudású orvosokkal nem találkoztam, szívvel lélekkel segítettek honorárium elfogadása nélkül. Most is könnyezik a szemem emberségük miatt, kívánok mind a négy orvosnak sok sikert, hosszú életet. Nagyon jók voltak hozzám, Isten áldását kérem rájuk. Köszönök mindent, ha lehet, szíveskedjenek nevüket, telefonjukat megírni, mert szeretnék még velük találkozni. Írásom nem elfogadható, mert a szívbaj mellett még agyzsugorom is zavar, ami deformálja a betűket, 86 éves vagyok, sok szomorúsággal. Hálás köszönettel és tisztelettel: Sz. Dénesné. Budapest, V. Zoltán u. Budapest Bázis Mentőállomás Mentőtiszt: Kiss Attila Mentőápoló: Fülöp László Gépkocsivezető: Erdélyi Zoltán Köszönetet szeretnék mondani Önöknek, magas szintű munkájukért. Férjem, S. Ákos június 27- én vasárnap reggel 8 óra után lett rosszul erős, gyomorszáj tájékon jelentkező fájdalommal. Az Önöktől kért segítség után a legrövidebb időn belül nálunk voltak. Szakszerű orvosi ellátás közben értesítették a Városmajori Ér és Szívsebészeti Klinikát, hogy szívinfarktussal szállítanak beteget, előkészítetten várják. Az Önök gyors, hatékony munkájának köszönhetően a férjem életét mentették meg. Hálásan köszönöm! További munkájukhoz kívánok minden jót és minden segítséget, amely a munkájukat segíti. Üdvözlettel: S. Ákosné, Pedagógus, 1136 Budapest, Pannónia u. Budapest, Június 29. Budapest Központi Mentőállomás: Mentőtiszt: Papp Róbert Mentőápoló: Betegh Károly Gépkocsivezető: Kovács Lajos 36

37 Segítségüket szeretném kérni, hogy megköszönhessem annak a doktornőnek a hihetetlen kitartását és hősies munkáját, amit az édesapámon végzett július 5-én, hétfőn nem sokkal éjfél után a XXII. kerület, Nádirigó utcai alatti családi ház konyhájának padlóján. Egy fiatalos középkorú, vékony testalkatú, barna hajú, vékony hangú mentőorvosnőt keresek... (Szerintem a hangja kifejezetten hasonlít Kari Györgyi színésznőére!) Mivel sajnos sem a nevét, sem bármi egyéb személyes információt nem tudok a hölgyről, megkeresni sem tudom őt, pedig egyszer még a lakásban, ezt követően pedig a mentőautóban is újraélsztette a papámat, majd a Szt. Imre Kórházba vitték a Sürgősségire úgy reggel 3 óra körül. Aznap hajnalban max. 2-10% esélyt adtak az édesapámnak az orvosok, hogy túléli, ám a mai napon az intenzív osztályon felébresztették és úgy tűnik, teljesen ép maradt az agya, az ájulás előtti korszakából ugyanis mindenre emlékszik, beszél és mozog, valamint mindenkit megismer a környezetéből. Szeretném, ha a doktornő tudná, hogy minden áldott nap hálával emlegetjük őt és csodálattal meséljük helytállását, ahogy hétfő este küzdött a papám, T. Endre életéért. Kérem, segítsenek nekem, hogy mindez eljuthasson hozzá! Köszönettel: T. Mónika Budapest Budai Mentőállomás Mentőorvos: Dr. Vladár Katalin Mentőápoló: Legáth Benjámin, Gépkocsivezető: Torbágyi Pál Önnek ismeretlen ember vagyok, nyolcvanhatodik évemet taposom. Ezen hosszú évek alatt nem vittek soha mentővel kórházba, ahol egyébként se nagyon sokszor fordultam meg. Múlt csütörtökön a Madách Imre utcában ebédeltem egy étteremben, ahol rosszul lettem. Izzadtam és az étterem tulajdonosa, aki sokszor lát engem, telefonált Önöknek. Aránylag gyorsan érkeztek: három nagytestű ember - kettő nő és egy férfi. Kivittek az autóhoz, ahol megvizsgáltak. Vért vettek és EKG-t csináltak, vérnyomást is ellenőriztek. Lényegében minden rendben volt: azt mondták, hogy a vízháztartásom nem jó. Ez bizonyára igaz is volt, ebben a hőségben nem ittam elég folyadékot. Kivizsgálás után azt ajánlották, hogy hazavisznek. Fellépésük minden szempontból példamutató volt - udvarias, szakszerű, humánus, csak dicsérni tudom mindhármukat. Ezt szerettem volna Önökkel kommunikálni, miután pénzt sem fogadtak el. Szívélyes üdvözlettel: M. Miklós, július 11. Ezúton szeretném köszönetemet kifejezni a Mentőszolgálat munkatársainak, akik a sokat szidott magyar egészségügyön belül, tapasztalatom szerint úgy a beteggel, mint a hozzátartozóval szemben is rendkívül lelkiismeretesen, segítőkészen és humánusan bánnak. Sajnálatos módon férjem súlyos betegsége miatt az utóbbi időben többször is kénytelen voltam Önökhöz segítségért fordulni. Hálás szívvel gondolok Önökre annak ellenére, hogy férjem meghalt. Ez év július 13-án hajnali 3 óra körül a SOTE Pulmonológiai Klinikájára szállították, egy középkorú férfi volt az orvos. Augusztus 18-án a Péterfy Sándor Utcai Kórház belosztályára vitték. Ez esetben egy fiatal doktornő volt, aki fiatalsága ellenére fantasztikus türelemről és megértésről tett tanúbizonyságot. Fáradozásaikat még egyszer nagyon szépen köszönöm. További munkájukhoz sok sikert és kitartást kívánok, tiszta szívemből remélem, hogy az illetékes hatóságok véleménye is közelíteni fog az enyémhez és áldozatos munkájuknak meg lesz az eredménye. Budapest Központi Mentőállomás Mentőápoló: Jenei Dávid Gépkocsivezető: Németh Róbert Mentőtiszt: Róth Eszter Mentőápoló: Szentgyörgyi Péter Gépkocsivezető: Juhász János 37

38 Tisztelt Mentősök! Nagyon szépen köszönöm magam és családom nevében fantasztikus munkájukat! Nagyon hálásak vagyunk!!! Önöket minden percben mutogatni kéne, milyen csodálatosak! Csütörtök este 6 órakor Kőbányán a Hölgy utcába kaptak riasztást, STROKE-os állapotot diagnosztizáltak és a VIII. kerület II-ES Klinikára száguldottak! Sajnos nem maradhatott a kórházban és onnan átszállították ÉJJEL fél 1-kor a Budai János kórházba! Az Ő munkájukat is NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNJÜK! Nevüket sajnos nem tudom! Beteg neve: K.-né Sch. Magdolna Tisztelettel, Sz. Anita és családja július 16. Budapest Központi Mentőállomás: Mentőápoló: Dombay Imre Gépkocsivezető: Nagy Gábor (Mátyásföld Mentőállomás) án az Önök mentőegysége vitte nagynénémet, D. Zsuzsannát Budapest Mátyás térről először a Péterfy utcai Kórházba, majd tovább a Kútvölgyi úti Kórházba. A mentős csapat 4 főből állt és szakszerűen, kedvesen és nagyon gyorsan és segítőkészen dolgoztak együtt, mint csapat. A csapat vezetője, mint orvos is gyors és határozott volt, és mint ember is a beteg érdekét képviselte, mikor az első kórház nem fogadta nagynénémet és tovább kellett szállítani egy másik kórházba. (Arról nem is beszélve, hogy a hőségben még a hozzátartozóhoz is emberségesen álltak, hideg innivalóval, vízzel kínálták). A doktor urat a társai Robi -nak szólították. A betegség és probléma megoldása közepette még meg sem tudtam rendesen köszönni a segítőkészségüket. Elismerésemet és köszönetemet kérem, továbbítsa az illetékes mentőcsapatokhoz, illetve annak vezetőjéhez. Kérem a mentős doktor urat, hogy tegye lehetővé számomra a telefonos, személyes köszönetnyilvánítást. Sajnos időközben a nagynénémet elveszítettem, mégis jó érzéssel gondolok az Önök áldozatos munkájára. Büszkék lehetnek munkatársaikra, az emberi hozzáállásukra és szakmai felkészültségükre. Budapest, július 17. Köszönettel, M. Ágnes Budapest Központi Mentőállomás Mentőtiszt: Papp Róbert Mentőápoló: Lázár Zsigmond Gépkocsivezető: Horváth Tamás Most kerültem olyan lelkiállapotba, hogy ezt a levelet megírjam. Szeretném, ha ezt a levelet eljuttatnák annak a mentőorvosnak, illetve a segítőknek, akik július 17-én 9.10-kor a 4-es főúton 53,8 km-nél Albertirsa magasságában történt nagyon súlyos autóbalesetben a feleségem életét megmentették és mindent megtettek azért, hogy közöttünk maradt, reméljük, hogy nagyon sokáig. Hálánk, tiszteletünk és szeretetünk életünk végéig elkíséri őket. Kívánjuk, hogy nagyon sikeres emberek legyenek, családjuknak nagyon sok örömet és boldogságot kívánunk. Köszönjük. Köszönjük. Köszönjük! Tisztelettel: M. Péter Budapest, augusztus 31. Cegléd Mentőállomás Mentőorvos: Dr. Yasser Kassem Mahmud Mentőápoló: Tóth Balázs Gépkocsivezető: Tóth László II.

39 Hálás köszönetemet szeretném kifejezni annak a Kollégájuknak, aki július 22-én, csütörtökön, a délután folyamán Keszthelyen a Városi Strandon vendégként tartózkodott és orvosi szaktudásával segített élettársam ellátásában, az ott szolgálatot teljesítő helyi Kollégáknak. Élettársam 22 éve diabetes mellitus beteg és strandolás közben hypoglycamias rosszullét (remélem jól puskáztam ki a zárójelentésből) következett be nála. Percek elteltével mire nekem szóltak, akkorra már Kollégájuk segédkezett párom, Sz. János ellátásában, az ott teljesítő Tóth Gáborné doktornőnek és két kollégájának. Mi Jánossal fél éve élünk együtt és igaz, tudtam a betegségéről és ő felelősen is inzulinozza magát naponta, továbbá rendszeresen visszajár a szükséges kontroll vizsgálatra is, de sajnos én sem gondoltam arra, hogy egy ilyen helyzet ennyire hirtelen bekövetkezhet. A Doktornő javaslatára 12 órás megfigyelésre a Keszthely Városi Kórházba szállították, mert még szédült, de ekkorra már kommunikálható állapotban volt. Még a strandon a mentők megérkezése előtt Kollégájuk és a doktornő is ellátott bennünket további tanácsokkal a folyadékbevitel és étkezésre vonatkozóan strandolás esetében. Még egyszer nagyon köszönöm a Doktor Úrnak az ott tanúsított lelkiismeretes munkáját és segítőkészségét! Kívánok számára további jó egészséget, szakmai sikereket gyógyító hivatásához. Ezen levelemmel egyidejűleg, szintén útján Keszthely Város Polgármesterének is köszönő levelet küldök a Városi strandon létesített orvosi ügyeletért illetve a megszervezett gyors, hatékony ellátásért a Mentőszolgálat és a Városi Kórház részéről. Tisztelettel: H. György Budapest, augusztus 01. Dabas mentőállomás Szabadnapos Mentőtiszt: Benkovics József V. P. Gyula Budapest Újszász utcai lakos azon kéréssel fordulok Önökhöz, szíveskedjenek dicséretben, ha lehet jutalomban részesíteni azokat a mentősöket, akik folyó hó 23-án éjjel 23 és 24 óra között voltak nálam, hogy megmentsenek a fulladástól. Szabadságharcos múltam miatt végigjártam az ÁVH, Rákosi és Kádár börtöneit. A kínzásokkal tarkított vallatásoknál ismeretlen tablettákat és injekciókat is alkalmaztak. Fenti dolgok, a pincék és a bányamunka nem múlt el nyomtalanul. Először évekkel ezelőtt csak rosszullétek, eszméletvesztések kezdődtek, kb. egy éve erős köhögéssel, fulladásos rosszullétek vannak. Amikor a feleségem sírva kérte az orvosi ügyeletet, hogy siessenek, azt válaszolták: Majd mi eldöntjük, kimegyünk-e, vagy sem! Mivel nem jöttek, a feleségem a mentőket hívta. Azóta is csak a mentőket hívja. Ez az utóbbi csapat komolyabb, tisztességesebb vizsgálatot végzett rajtam, mint a Kistarcsai Kórház, ahol úgy beszéltek velünk, mint kanász a disznókkal. Ez a csapat szakmájukhoz híven, a tudásukat is bizonyítva lelkiismeretesen kezeltek. Sajnos nem vagyok milliomos. Feleségem munkanélküli, a nyugdíjamból élünk. Másképpen nem tudom megköszönni tisztességes emberséges munkájukat, csak az Önök dicséretét, esetleges jutalmazását kérve. További jó erőt és egészséget a csapatnak. Tisztelettel: V. P. Gyula Budapest, Budapest Mátyásföld Mentőállomás Mentőtiszt: Herczeg István Mentőápoló: Körmendi Károly Gépkocsivezető: Őz Gergely Csaba 39

40 Hálás szívvel köszönöm azon tettet, minden segítséget, amit emberfeletti munkát végző emberek végeztek életben maradásomhoz! Ez július 24-én reggel (pontos időpontot saccolom) 4 óra 15 és 4 óra 35 között az Erzsébet híd pesti oldalán történt. (Taxis gázolás tolatásban). Most tudom csak megköszönni, mivel attól az időponttól egy ideig kómában voltam, majd az emlékező tehetségem is sok mindenben kiesett. Most sincs az elkövetésről, s az azt követő időszakról emlékem, tudásom. Tiszteletem Önök felé, visszasegítették életem. K. Katalin Budapest Központi Mentőállomás Mentőtiszt: Fésűs Szilvia Mentőápoló: Borbély László Gépkocsivezető: Kósa Gyula Szeretném hálámat és köszönetemet kifejezni azoknak a munkatársaknak, akik július 27-én 15 óra 15 perc és 16 óra között férjemet, Budapesten, a X. kerületben a Richter Gedeon Gyógyszergyár környékén egy általam ismeretlen autós férfi telefonhívása alapján a mentőautóban ellátták és beszállították a Bajcsy Zsilinszky Kórházba és engem erről telefonon értesítettek (címem és telefonszámom a férjem igazolványában megtalálható volt). A férjem 83 éves súlyos beteg és tudtomon kívül hagyta el a lakást, mivel az utóbbi időben emlékezetkiesés is jelentkezett nála, és így nem tudtak vele érdemben kommunikálni. Az elmúlt másfél évben többször műtötték a szemét és a szemkörnyékét, mivel kiújuló Merkel sejtes rákos daganatot találtak a szemhéján, ezért sugárkezelést is kapott az Onkológiai Intézetben. Ezen felül már régóta szív és érrendszeri problémája, valamint hörgő tágulata van, jobb karján béna. A férjemnél Ft feletti készpénz, bankkártya, igazolványok és lakáskulcs volt. Mindezt a kollégáik hiánytalanul átadták és utána gyorsan elmentek, így nem volt módomban igazán a munkájukat megköszönni. Még egyszer nagyon hálás köszönet a segítőkész és becsületes munkatársaiknak. Köszönettel, N. Istvánné Budapest, július 31. Budapest Központi Mentőállomás Mentőtiszt: Csernák Zsófia Mentőápoló: Balogh János Gépkocsivezető: Novinszky Zoltán Most magánemberként, beteg ember hozzátartozójaként írom levelemet. Ma este a Pesthidegkúti Kollégákat (Fekete Előd, Szentiványi Bence, Divéki Gergely bajtársakat) megkértem, hogy jöjjenek ki apukámhoz, mert erős szorító mellkasi fájdalomra, nehézlégzésre panaszkodott. Én 70/40 Hgmm vérnyomást mértem, az ellátását megkezdtem. Elődék azonnal szóltak a mentésirányításnak (Kálmán Tibornak) hogy az apukámhoz jönnének, mert segítséget kérek. A telefonálásomtól számított 5 perc múltán meg is érkeztek. Teljesen más, amikor külső szemlélőként élem át azt a betegellátást, amit mentőtisztként szoktam nyújtani. Elődék megnyugtató magatartása, kedvessége és mérhetetlen nagy empatikus hozzáállása apukámhoz teljesen meghatott. Nagyon jólesett, hogy apukámhoz méltóságteljesen és szakmai színvonallal álltak. Igazi Bajtársak, mert segítettek a bajban!!! Családom és apukám nevében szeretném megköszönni Fekete Előd mentőtiszt, Szentiványi Bence mentőápoló és Divéki Gergely gépkocsivezető Bajtársnak, hogy kijöttek és segítettek. Üdvözlettel, M. István. Budapest Pesthidegkút mentőállomás Mentőtiszt: Fekete Előd Mentőápoló: Szentiványi Bence és Gépkocsivezető: Divéki Gergely 40

41 2010. augusztus 4-én éjszaka V. András nevű fiam (Budatest XIII. kerület Pozsonyi u.) ismét rosszul lett és én újra kihívtam a mentőket. Az ekkor érkező, bemutatkozó Miklós János mentőtiszt és kollégái figyelmes és odaadó munkájáért a fiam és a magam nevében köszönetet mondok. Budapest, Sz.-né M. Katalin Budapest Központi Mentőállomás Mentőtiszt: Miklós János Mentőápoló: Kárpáti Ádám Gépkocsivezető: Slapsi István T. Veronika, Csepeli lakos vagyok, s már nagyon sok éve pánikbetegségben szenvedek, s mindeddig nem kaptam meg a szükséges segítséget. Antidepresszáns gyógyszereket szedek és az utóbbi időben gyakrabban fordult elő, hogy többet vettem be a kelleténél július utolsó heteiben a kiérkező mentőegység az Erzsébet kórházba vitt be. Ketten voltak, s mind a két mentős nagyon kedves, barátságos és segítőkész volt. (nem tudom, hogy számít-e, de a mentő elején egy nagy 82-es szám volt). Látszott rajtuk, hogy valóban segíteni szeretnének. Az ápolóról, aki hátraült velem, kiderült, hogy pszichológiai végzettsége van, s megpróbál nekem segíteni a kapcsolatai révén. Kérdésemre elmondta, hogy őt Ricsinek hívják, s megadta a mobilszámát, hogyha újra bajba kerülök, hívhatom őt, s megpróbál segíteni án egy családi balhé miatt úgy éreztem, ez a vég, nem akarok már élni. Ekkor hívtam fel, s segítséget kértem tőle. Megígérte, hogy mivel éjszaka dolgozik, segítenek kórházba jutni. Egy nagyon rendes, és empatikus Géza nevű kollegájával jött ki, s így kerültem be a Dél-Pesti Pszichiátriára. A mai napig itt kezelnek, s hála nekik, jobban érzem magam. Nagyon hálás vagyok Nekik ezért a lelkiismeretes munkáért és törődésért. Köszönettel: T. Veronika, Csepel Budapest Csepel Mentőállomás: Mentőápoló: Bencz Richárd Gépkocsivezető: Kulin Géza Köszönetet szeretnék mondani az Önök mentőszolgálati tevékenysége miatt. Augusztus 6-án késő este az ügyeletet kellett kihívnom a lázas, 96 éves anyósomhoz, aki szellemileg ép, de nagyon gyenge, az ágyból sem tud már felkelni. Az ügyeletes doktornő mindenáron kórházba akarta küldeni, annak ellenére, hogy előző nap hoztuk haza a kórházból, ahova húgyúti fertőzés miatt került. Megrendelte Önöknél a mentőt. Mire a két kollegájuk kijött anyósom már jobban volt, lement a láza és nagyon el volt keseredve a kórházba menetel miatt. A két fiatalember elképesztő türelemmel viszonyult a helyzethez. Az Ápoló úr nagy alapossággal tanulmányozta át a zárójelentést, a beküldő doktornő leírását és mivel látta, hogy mi sem szeretnénk anyósomat kórházba küldeni, felhívta a Főorvosát. Ő is egy nagyon lelkiismeretes és gyakorlott szakember lehet, mert beolvastatta a zárójelentést, a beküldő orvos jelentését és részletesen kikérdezte az Ápoló urat. Végül úgy döntött, hogy a kórházba szállítás többet árthat anyósomnak, mint az otthonmaradás kockázata. Azt biztosan megállapították, hogy nem áll fenn a tüdőgyulladás veszélye. Rengeteg hasznos tanáccsal láttak el. Végül az idő is a Főorvos urat és az Ápoló urat igazolta, mert anyósomnak nem jött vissza a láza, jól van és a délelőtt kihívott orvos is helyeselte a döntésünket. Sajnos nem tudom egyik kollegájuknak sem és a Főorvos úrnak sem a nevét, de Önök biztos meg tudják nézni, hogy kik voltak ügyeletben augusztus 6-án éjfél körül, illetve kiket küldtek a XI. kerület, Előpatak utcába K. Gábornéhoz. Kérem, adják át kollegáiknak köszönetemet és elismerésemet. Üdvözlettel: G. Katalin Budapest Rákoskeresztúr Mentőállomás Mentőápoló: Verebélyi Gergely Gépkocsivezető: Jákó Dániel 41

42 F. Ignác vagyok, augusztus 11-én a munkahelyemen a VII. kerület Nagydiófa utcában rosszul lettem, onnan vittek a mentők a Honvéd Kórházba, az ő gyors és hatékony közreműködésüknek köszönhetően egy hét alatt felépültem, már teljesen jól vagyok. Köszönöm kollégái munkáját, - most jól vagyok, és remélem, hogy hasonló helyzetbe nem kerülök. Tisztelettel, F. Ignác Budapest, Budapest Központi Mentőállomás Mentőtiszt: Németh Róbert Mentőápoló: Jenei Dávid Gépkocsivezető: Németh Zsolt án 13:20-kor V. Lászlóné telefonált, hogy hálásan megköszönje az őt, a Tömő utcába szállító mentőegység kedvességét, odafigyelését. Kéri, hogy részesítsük őket dicséretben. Budapest Bázis Mentőállomás Mentőápoló: Mildner László Gépkocsivezető: Tutor Krisztián Időnként a Mentőket dicsérő, az ellátással elégedett hozzátartozók, illetve betegek is jelentkeznek. M. Csabáné telefonált ( én), köszönetet szeretne mondani a mentőknek. Augusztus 18-án vitték be lakásunkról a férjét (M. Csaba 62 éves, tüdő, agyi tumor, agyi áttétek) a Péterfy Kórházba. A fiatal doktornő nagyon empatikus volt, nagyon kedvesen, türelmesen foglalkozott a férjével és vele is. Ilyet az utóbbi években a magyar egészségügyben csak a Mentőknél tapasztalt, nem engedi bántani őket mondta. (Férje menthetetlen volt, tegnap meghalt). Zerkowitz Kristóf szolgálatvezető Budapest Központi Mentőállomás Mentőorvos: Dr. Róth Eszter Mentőápoló: Szentgyörgyi Péter Gépkocsivezető: Juhász János 10. ábra: Nyári Alexandra 42

43 Ez év augusztus 27-én, kb. 18 órakor három napja, a Drégelyvár utcába (XV. kerület), kihívták Önöket, mert nagyon rosszul lettem. Igazából meg sem tudtam köszönni munkatársaiknak a gyors segítségnyújtást, ezért most e sorokkal fejezném ki szívből jövő hálámat. Az ő gyorsaságuknak, helyzetfelismerésüknek köszönhetem, hogy ismét itthon vagyok, és nagyon jól érzem magam, nem pedig patológusok találgatják, mi okozhatta sürgős eltávozásomat szeretteim köréből. Így visszanézve az eseményekre - melyre úgyszólván nem is emlékszem - lehet, hogy nem fenyegetett komoly veszély, de ezt a kórházban nem sikerült kideríteni. Mindenesetre úgy gondolom, hogy az Önök közbelépése hatásosabb volt annál, hogy akár - számomra módfelett tragikusabb kimenetelű - történés legyen az esemény vége. Ne vegyék rossznéven, de azon embertársaimnak, akik jelentős örökségben reménykednek, nem ajánlom Önöket, mert tapasztalataim szerint félő, hogy csalódnának. Még egyszer szívből köszönöm munkájukat. Nagyon sok erőt, vastag pénztárcát kívánok hozzá annak ellenére, hogy sajnos, ez utóbbi reménye a távoli jövőt kecsegteti. Én azért bízom abban, hogy azt az időt nem fényévekben kell mérni. Üdvözlettel: M. Károlyné Budapest Újpest Mentőállomás Mentőtiszt: Dobisz Nándor Mentőápoló: Puporka Gyula Gépkocsivezető: Czenki Péter Dr. R. László, aki mellesleg maga is orvos, telefonált, hogy augusztus 27-én, reggel otthonában rosszul lett, stroke-ja alakult ki és a kiérkező mentőegység magas szakmai színvonalon, emberséggel, kedvesen látta el (pl. szó nélkül lecipelték a VI. emeletről, mert elromlott a lift) és szállította az ÁEKbe. Már otthon van, jól érzi magát, és mindent köszön. Dr. Mészáros Hajnalka Budapest Buda mentőállomás Mentőtiszt: Gellér Éva Mentőápoló: Debrődi Gábor Gépkocsivezető: Engler Sándor Köszönetemet szeretném kifejezni Önökön keresztül munkatársaiknak, akik szeptember 04-én kb. 12 óra körül a Kőbánya-alsó állomásnál hívásomra gyorsan megjelentek és ellátták lányomat, K. Krisztinát, aki a vonaton rosszul érezve magát leszállás után rosszabb állapotba került. Munkatársainak nevét sajnos nem tudom, de ezúton szeretném köszönetemet kifejezni, hogy szakértelmükkel, kedvességükkel segítettek lányomon. Tisztelettel, K. Gáborné szeptember 06. Budapest Kispest Mentőállomás Mentőápoló: Sági Márton Gépkocsivezető: Helik Attila 43

44 P. Zsuzsanna nevű beteg (Budapest, Alkotás u.) telefonált, és köszönetet mondott a korrekt, szakszerű ellátásért. Kérte, dicsérjük meg a személyzetet. 27-es budai mentőgépkocsi szállította a Szent János Kórházba, szeptember 06-án, kb kor. Dr. Golopencza Pál Budapest Buda mentőállomás Mentőápoló: Tamók Dávid Gépkocsivezető: Balogh Zoltán szeptember 10-én este hívtam a Mentőszolgálatot, mert feleségem elesett és csúnyán vérzett, beütötte a fejét. A Szolgálat: Gyorsan kijött Az orvos tüzetesen megvizsgálta, kezelte Az ápoló az orvos utasítása szerint kezelte, bekötözte Mindnyájan érzéssel telítve nyugtatták Még a földre kiömlött vért is eltüntették Beszállították a János Kórházba. Mindezekért szeretném elismerésemet, hálámat és köszönetemet kifejezni. Tisztelettel, Dr. J. Marcell. 11. ábra Tillinkó Hunor 44

45 Alulírott Dr. D. Viktória (Budapest, Széchenyi u.) köszönetemet és nagyrabecsülésemet fejezem ki mind családom, mind saját nevemben a 16. kerületi mentőállomás mentőorvosai által részemre szeptember hó 12. napján (vasárnap) gyógyszerallergia következtében bekövetkezett életveszélyes állapotom elhárítása során nyújtott rendkívül gyors, szakszerű, sikeres és kifejezetten empatikus mentőellátásért. (A mentőellátás során először Dr. Tóth Gábor kezelt, munkatársai nevét nem tudjuk). Tiszteltettel és köszönettel, Dr. D. Viktória és családja Budapest, szeptember 18. Budapest Mátyásföld Mentőállomás Mentőápoló: Tóth Gábor Gépkocsivezető: Várnai Antal Mentőorvos: Dr. Komka Zsolt Mentőápoló: Kovács Károly Gépkocsivezető: Bohus János Az elmúlt héten pénteken, (2010. szeptember 17-én) délután négy óra körül sajnos mentőt kellett hozzám hívni az Államigazgatási Főiskolára. A kiérkező Buda II. mentőállomás 21-es hívójelű egysége az Uzsoki Kórház neurológiára szállított. A kiérkező mentőegység mind a három tagjának szeretném megköszönni a lelkiismeretes, korrekt és empatikus ellátást, kérem, hogy ezt valamilyen formában tolmácsolják feléjük. Még aznap hazaengedtek, most egyelőre dolgozom. Üdvözlettel, Dr. Gy. István szeptember 20. Budapest Buda mentőállomás Mentőorvos: Dr. Ferenczi Gábor Ápoló: Legláth Benjamin Gépkocsivezető: Palacz János Én Sz. Gáborné Mária Budapest, Haller utcai lakos szeretném köszönetemet kifejezni azoknak a mentőorvosoknak, akik én megmentették férjemet a lelkiismeretes munkájukkal. Kérem az Igazgatóságot, részesítse őket dicséretben. Ez reggel 7 órakor volt váltáskor. További munkájukra Isten gazdag áldását kívánjuk férjemmel és a családommal együtt. Budapest Központi Mentőállomás Mentőtiszt: Németh Róbert Mentőápoló: Gömöri István Gépkocsivezető: Kőrösi Gábor 45

46 Szeretném megköszönni az Önök dolgozóinak segítőkészségét. Szeptember 22-én egy nagyon pontatlan helymeghatározás ellenére, Zala megyébe küldtek mentőt egy idős hozzátartozónkért, aki gombamérgezést szenvedett. Hálásak vagyunk, hogy a hiányos adatok ellenére addig nyomoztak, amíg nem sikerült elérniük őt és a Zalaegerszegi Kórházba szállítás után megfelelően kezelték. Az idős hozzátartozó már jól van Önöknek is köszönhetően. Még egyszer köszönöm. T.-né Gy. Gertrúd Cegléd Irányítóközpont Ebben a hónapban két sikeres újraélesztésünk volt. Az első esetben a KIM egység esetkocsi hiányában egy közterületi rosszullétnél végzett sikeres CPR-t. Az újraélesztett beteg két hét kórházi kezelés után gyógyultan távozott. A második esetben őrzött szállítást kapott a KIM, aminek során a betegnek az életjelenségei még a lakáson megszűntek, újraélesztést kezdtek, melyet a kiérkezett esetkocsi segítségével sikeresen fejeztek be. A beteg a kórházból gyógyultan távozott. A KIM személyzete mindkét esetben Balga Lóránd ápoló és Baranyi József gépkocsivezető volt. Lovas Ottó állomásvezető Cegléd, október 13. Cegléd Mentőállomás Mentőápoló: Balga Lóránd Gépkocsivezető: Baranyai József Nevem N. Béla, jén szívinfarktusos tüneteimhez az ügyeletes orvos mentőt hívott horányi lakásomba. Késő este volt, hatékonyan intézkedtek, percek alatt beértünk az ÁEK-ba, ahol is a szívkatéterező csoport kb. 20 perc alatt megoldotta a problémát. Szívizomszövet elhalás nem következett be, jól vagyok, 05-én már lakásomra engedtek az orvosok. Köszönetemet fejezem ki a Szentendre 121-es esetkocsi személyzetének, különösen a mentőorvosnak. N. Béla Szentendre Mentőállomás: Mentőtiszt: Marsi István Mentőápoló: Nieberl Ferenc Gépkocsivezető: Szabó Balázs K. Miklósné vagyok 70 éves. Engem október 16-án a Tóth József utcában (XXII. kerület) hátulról megtámadtak. Letépték a kezemről a táskát, és az a gazember ahogy ráncigált, én fenékre estem, egy kicsit megütöttem magam. Feltápászkodtam és indultam amerre futott. De sajnos már nem láttam. Ahogy ácsorogtam és sírtam, jött az utcán két férfi, egy nő és két vagy három gyerek, kérdezték, hogy miért sírok, elmondtam. Kérdezték, hogy hívjanak-e rendőrt, mondtam, ha megtennék, azt köszönöm. Egy idő után kijött a rendőrség és utána a mentők. Köszönetet szeretnék mondani a két mentősnek, a nevük Gáspár Tamás és Zámbó Károly. Minden elismerésem az övék. Még egyszer köszönöm nekik, hogy ilyen rendesek és aranyosak voltak velem. Budapest Budafok Mentőállomás Mentőápoló: Gáspár Tamás Gépkocsivezető: Zámbó Károly 46

47 Elnézést kérek, hogy a drága perceiket zavarom e pár sorommal, de szívből jövő jókívánságomat és köszönetemet szeretném kifejezni és szeretném, ha megtisztelnének, és csekély kérésem teljesítenék a kollégáik felé: án 20 óra 30 perckor a Kistarcsai Delta sürgősségi mentők kérésére 3 fős kollégájukat Mogyoródra a Rózsa utcába S. Lászlónéhoz kérték, akit a Városmajori érsebészetre szállítottak egy infarktussal. Ezúton szeretném megköszönni az emberfeletti, odaadó, készséges tudásukat, kedvességüket, jóságukat én édesanyám haza is került. Tisztelettel, hálával kívánok sok erőt, egészséget, hogy még sokáig és sok betegtárson tudjanak segíteni. Maradok tisztelettel, S. Terézia Budapest Rákospalota Mentőállomás Mentőtiszt: Glasz Richárd Mentőápoló: Pintér László Gépkocsivezető: Kusper Zsolt Nevét és elérhetőségét szerettem volna megtudni annak a kollégának és csapatának, aki esetkocsival érkezett az engem ért közlekedési baleset színhelyére szeptember 13-án kor a XV. Kerület, Erdőkerülő utca 196/A jelzésű csuklós Ikarus típusú busz végállomásához (HMT-560). Az autóbusz vezetője leszálláskor rázárta az ajtót a bal bokámra és lábfejemre úgy, hogy a jobb alsó végtagra támaszkodó test teljes súlya már a gyalogjárón volt. Azonnal indított, én pedig az úttestre zuhantam. Nem vette észre a rohanó és integető utastársakat úgy, hogy a helyszínelő K. László zászlós szerint 50 méternyit vontatott maga után. Az eseménynek erre a rövid szakaszára már nem emlékszem. Arra sem, hogy ki szabadította ki a lábamat. Az OMSZ jelenlétét csak akkor érzékeltem, amikor a nyakamat rögzítették. Arra is emlékszem, hogy vénát biztosított, infúziót kötött be és hogy nagyon kíméletesen vágta le öltözékemet egy kolléga, aki közben bátorított, nagyon szakszerű és emberséges volt. A Honvéd Kórház felé szirénázva kértem, hogy értesíthessem férjemet, aki baleseti sebészként 67 éves koráig az OTRI-ban dolgozott. A kolléga saját mobilkészülékét kihangosította és tudtam beszélni a férjemmel, aki hazavárt. Október 26-án fejeződött be a hét, szeptikus lágyrész-seb kezelése. Felszívódott a jobb mellkasfél alsó harmadában keletkezett PTX is. Dr. H. Gergely traumatológus isteni csoda -ként értékelte az életveszélyes helyzet túlélését. Azonosulok vele, de az orvos segítővel való első találkozás, a mentős kolléga szaktudása és embersége volt az az eszköz, amelyet hálás szívvel köszönök meg. Ezúttal Győrfi Pál a szót hozzájuk lesz kedves eljuttatni. p.s.: a kolléga úr csak később tudta meg, hogy orvos (is) vagyok. Üdvözlettel: Dr. P. Elza Margit Budapest Újpest Mentőállomás Mentőtiszt: Jóvér György Mentőápoló: Puporka Gyula Gépkocsivezető: Király Attila Köszönetemet fejezném ki három mentődolgozójuknak, október 25.-én 8-9 óra között Sz. Sándorhoz (Mester u.), férjemhez pár perc alatt itt voltak és kb. fél óra gyors kezelés és vizsgálat után ő mentesült az agykárosodástól. Magam részéről én kemoterápiás kezelés után jobb lábamat az ideg megtámadta, így a bottal nem tudtam tartani a férjemet. Elnézést a zavarásért, még egyszer köszönöm és kérem, dicsérjék meg a három kollégájukat. Budapest Központi Mentőállomás Mentőtiszt: Papp Róbert Mentőápoló: Csánki Csaba Gépkocsivezető: Bleicher Ferenc 47

48 Kérem, engedjék meg, hogy ezúton mondjak őszinte köszönetet Önöknek a hajnalban ( között), Budapest IV. kerület Szilas-patak soron nyújtott szakmai és emberi segítségükért. Soha nem fogom elfelejteni! Tisztelettel: P. Erik sk. főiskolai tanár ZMNE Híradó Tanszék A mai nap délelőttjén akut vizeletelakadás miatt idős nagybátyámat (D. Mihály 82 éves) a Bázis mentőállomás 307-es hívójelű mentőegysége szállította kórházba. A beteg felesége kért meg arra, hogy tolmácsoljam köszönetüket, mivel a mentőegység tagjai kiválóan és emberségesen látták el feladatukat. Javaslom bajtársaink dicséretben részesítését. Köszönettel, Gy. Pál november 11. Budapest Bázis mentőállomás Mentőápoló: Mildner László Gépkocsivezető: Gohér Norbert én hívtam Önöket, mert édesapám (S. József) szívtáji nyomásra és nehézlégzésre panaszkodott, köszönetem szeretném kifejezni a gyors és pontos orvosi segítségnyújtásért. Köszönöm a diszpécser hölgynek, hogy az idegességem ellenére szakszerűen és gyorsan kezelte a bejelentésem. Sajnos nem tudom melyik csoport jött ki Budapesten a Toldi utcába, de kérem a köszönetnyilvánításom juttassák el hozzájuk és az összes lelkiismeretes mentős kollégájának. Üdvözlettel: S. József Budapest Pesterzsébet Mentőállomás Mentőorvos: Dr. Goschler Ádám Mentőápoló: Bula Tibor Gépkocsivezető: Molnár Árpád Mentésirányító: Varga Annamária november 11-én, Budapesten a VI. kerületben a Nyugati téri Skála áruházban tájékozódási szándékkal nézelődtem. Megszédültem. A próbafülkéig el tudtam jutni. (kb kor) A konfekció osztály vezetője, elmondásom alapján (1 óra alatt 3X10 mg Betaloc tablettát vettem be) hívta a mentőszolgálatot. 2 fiatal orvos olyan felszereltséggel érkezett, ahol a hozott eszközök mellett társult a TUDÁS, SEGÍTŐKÉSZSÉG, JÓINDULAT. A mentőautóban oxigént és infúziót kaptam. KÖSZÖNÖM, amit értem tettek. Nem egyeztem bele, hogy kórházba vigyenek. (2010. május háziorvos mentő János Kórház 6 ágyas kórterem. Szeretném, de nem tudom elfelejteni. Jajj!) ERŐT, EGÉSZSÉGET, ÁLDÁSBAN BŐVELKEDÉST A FIATAL ORVOSOKNAK! Kérem, szíveskedjenek eljuttatni köszönetemet. B. M. A. Budapest Központi Mentőállomás Mentőorvos: Dr. Juhász Tímea Mentőápoló: Szentgyörgyi Péter Gépkocsivezető: Juhász János 48

49 Ezúton szeretném megköszönni a párom édesanyjához kiérkező rohamkocsi személyzetének a gyorsaságot, az emberséget és a toleranciát, amivel a helyzetet kezelték. Sajnos a kocsi rendszámát nem jegyeztem fel, a doktor úr és csapata nevét sem kérdeztem meg, ők egy Budapest, Faludi utcai címre jöttek. Az egyikük hátán Mentők Újpest felirat volt olvasható. Fültanúja voltam, ahogy a doktor úr néhány pozitív szóval milyen lelki erőt adott az egyébként súlyos szívbeteg idős hölgynek és az ápoló valamint a sofőr is maximálisan a toppon volt. Ezért szeretnék mindannyiuknak még egyszer köszönetet mondani és kérem, ha lehetőségük van rá, adják át nekik dicséretemet a tanúsított példás és emberséges magatartásukért. Mindannyiuknak, és az összes olyan embernek, akik életeket mentenek jó egészséget és sok sikert kívánok a munkájukhoz és az életben egyaránt. Budapest; Tisztelettel és üdvözlettel: T. Norbert Roland Budapest Újpest Mentőállomás Mentőtiszt: Jóvér György Mentőápoló: Kis Ádám Gépkocsivezető: Gőgös Árpád Köszönetemet szeretném kifejezni azoknak a mentős uraknak, akik XI. 24-én du. 18 órakor értem jöttek a Ferenciek terére. A mozgólépcsőn nem tudom miért, egyensúlyomat elvesztettem és legurultam a lépcsőn. Köszönöm azoknak is, akik kihívták az urakat és a BKV dolgozóinak is. Nagyon gyorsan odaértek, ellátták a sebeimet és bevittek a baleseti kórházba. Szerencsésen megúsztam, nem tört el semmim. Még egyszer köszönöm a gyors segítséget, nagyon rendesek voltak. Járóbeteg osztályra szállítottak. Üdvözletem mindenki számára, özv. E. Sándorné. Budapest Bázis Mentőállomás Mentőápoló: Pintér István Gépkocsivezető: Tóth Árpád Szeretnénk kifejezni csodálatunkat és elismerésünket annak a három kedves kollégájuknak, akik én Szigetszentmiklóson a horgászegyesület tanácstermében egy családnak visszaadtak egy férjet, apát, nagypapát! Az idős ember a székről leesett, a családja és barátai már úgy látták, már nem él, szinte reménytelennek tűnt, hogy egyáltalán lehet rajta segíteni. Szerencsére az Önök kollégái nagyon hamar megérkeztek és már az élettelen emberen mindent elkövettek, hogy visszaadják az életét. Hála kiváló felkészültségüknek és nagyon emberséges kitartó küzdelmüknek, sikerült nekik a halál ellen vívott küzdelemben felülkerekedniük. Rengetegen voltunk, de egy emberként csodálkoztunk azon, amit tettek, ilyet még a filmeken sem lehet látni! Rendkívül figyelmesek voltak, mentőhelikoptert hívtak, hogy az idős úr minél előbb kórházba kerülhessen. Kérem Önöktől, hogy elismerésünkről és tiszteletünkről tájékoztassák kiváló kollégáikat, akik minden dicséretet megérdemelnek! Szívből kívánom, hogy mindenkin ilyen emberek segítsenek, ha bajba kerülnek, nagyon kedvesek, udvariasak és ügyesek voltak. Köszönettel, S. Antalné Mentőállomás Szigetszentmiklós Orvos dr. Szabó Lajos Mentőápoló Strohmajer Ede Gépkocsivezető Borsos Imre A múlt héten, kedden ( ) az Árpád hídnál balesetet szenvedtem a 34-es buszmegállóban, kb órakor. Az egyik mentőjük, IDR 886 rendszámú, szállított be az Árpád Kórházba. Szeretném megköszönni gyors és szakszerű munkájukat. Üdvözlettel, L. János Budapest Központi Mentőállomás Mentőorvos: dr. Csernák Zsófia Mentőápoló: Bába János Gépkocsivezető: Paskó Gábor 49

50 NYUGAT-DUNÁNTÚL RÉGIÓ Köszönetemet szeretném kifejezni az őriszentpéteri mentőállomáson dolgozó munkatársainak, akik áldozatkész, odaadó munkájukért dicséretet érdemelnek! Szeretetteljes, emberséges hozzáállásukkal mindenkor a beteg érdekeit szolgálják! Külön köszönet N. Judit háziorvosnak, aki magas szaktudásával segítette gyógyulásomat. Kérem, ha lehetséges, továbbítsák hálás köszönetemet az érintetteknek! További munkájukhoz jó egészséget, sikereket kívánok! Tisztelettel: Gy. Mária, Zalalövő Őriszentpéter Mentőállomás Mentőápoló: Zsohár Zoltán Gépkocsivezető: Lugosi Tamás Szeretném megköszönni a jóságukat, áldozatos munkájukat, azért, hogy szeptember 29-én éjjel megmentették lányom életét. Naponta érzem a hálát, nem is tudják mekkora szüksége van a 22 éves unokámnak az édesanyjára, mert ő sajnos 100%-os rokkant, nem beszél, pelenkázni kell, etetni és itatni. El sem bírom képzelni, mi lett volna, ha nem éli túl ezt a nagy veszélyt. Nagyon nagyon köszönöm a segítségüket. Kívánom, hogy sok betegen tudjanak segíteni. Őszinte tisztelettel, szeretettel, V. Lászlóné u.i.: ő az a beteg, akit a pózvai elágazónál vettek át a saját kocsijukból. Kérem, szíveskedjenek ezt a levelet átadni annak a rohammentős csapatnak, akik szeptember 29-én éjjel megmentették lányom életét. Mentőtiszt: S. Horváth László (Nagykanizsa) Mentőápoló: Baladincz Péter (Zalaegerszeg) Gépkocsivezető: Nagy Zsolt (Zalaegerszeg) November 1-jén, hajnalban szorultam orvosi segítségre, a kapuvári ügyeleten keresztül. Az éppen ügyelő mentő pár percen belül házhoz érkezett, szerintem 3-4 perc lehetett. A szolgálatot teljesítő Tóth Szabolcsnak és Kiss Ferencnek szeretném megköszönni a gyors segítséget, a szakszerű ellátást. Nekik köszönhetően már otthonomban javult a shockos állapotom, a kórházba szállításom is, amennyire meg tudtam ítélni, zökkenőmentesen történt. Köszönöm, hogy segítettek. Kapuvár Mentőállomás Mentőápoló: Tóth Szabolcs Gépkocsivezető: Kiss Ferenc 12. ábra: Molnár Mariann 50

51 2010. október 26-án 03:30-kor olyan helyzetbe kerültem, hogy a 104-es hívószámot kellett tárcsáznom segítségkérés miatt, mivel feleségem lakásunk wc helyiségében rosszul lett. Rosszulléte teljes gyengeséggel járt és elmondása szerint ringlisként forgott vele minden. Vérnyomásmérő automata eszköz használatával megállapította akkori magas vérnyomását és ennek az értékét közöltem a szolgálat telefonos diszpécserével vezetékes telefon nagykanizsai állomásról azzal kiegészítve, hogy feleségemnek kb. egy éve volt agyi infarktusa. Az általam elmondottakat követően megnyugtatott és közölte, mentőgépkocsival a helyi kórház sürgősségi osztályára szállítják feleségemet egészségügyi ellátásra. Azt követően, hogy megnyugtattak kis idő múlva megérkezett kiskanizsai otthonunkba a mentő és szakszerűen ellátták feleségem már a helyszínen majd kórházba szállították. A leírtakra és az akkor történtekre tekintettel szeretném megköszönni a számunkra ismeretlen mentős szakemberek segítségét, mely tevékenységükkel megmentették további egészségromlás bekövetkezését feleségemnél. Feleségem egyébként a sürgősségi osztályról az idegosztályra került ellátásra, ahol négy napot töltött el. A közreműködő mentőszakemberek a hajnali segítségükért köszönetünket fejezzük ki. Munkájukhoz sok sikert és jó egészséget kívánunk még egyszeri köszönetünkkel együtt. Üdvözlettel, Dr. K. Jenő Nagykanizsai Mentőállomás Mentőápoló: Matasics József Mentőgépkocsi-vezető: Hóbor Krisztián 13. ábra Kalmár Alexandra 51

52 Annak érdekében, hogy az Amiért érdemes következő kiadványa teljes legyen, kérjük, hogy a jövőben valamennyi köszönőlevél másolatát (feltüntetve az érintett mentődolgozók állomáshelyét, nevét, beosztását), illetve a közzétételre javasolt feladatellátások ismertetését (lehetőleg elektronikus formában) a Kommunikációs Csoport részére megküldeni szíveskedjenek. 14. ábra Pallavicini Sándor Általános Iskola - 2.a, osztály, Sándorfalva Amennyiben bármilyen észrevétele, javaslata van a kiadvánnyal kapcsolatban, írjon nekünk a gyorfi.pal@mentok.hu -címre vagy az Országos Mentőszolgálat, Kommunikációs és PR Csoport postai címére (1395 Budapest, Pf. 426). OMSZ Kommunikáció 52

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 20 év alatt 1 1102 BOROS Ádám 2004 01:14:33 7 7 12:25 min/km +00:00:00 2 1064 RÁCZ Balázs 1997 01:18:10 11 10 13:01 min/km +00:03:37 3 352 SZABÓ Dávid 1999 01:18:43 12 11 13:06 min/km +00:04:08 4

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Profi 1 1087 VARGA Zoltán Csaba 1972 00:55:25 1 1 9:14 min/km +00:00:00 1 1009 BITA Árpád 1985 00:56:34 2 2 9:25 min/km +00:01:08 1 1063 PICHLER Tamás 1988 01:05:55 3 3 10:58 min/km +00:10:27 3 352 SZABÓ

Részletesebben

Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15

Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15 BAJAI SZAKKÉPZÉSI 6500 Baja, Petőfi Sándor utca 1 12.) 2015.06.15 Korm. rendelet Virág Tibor főigazgató BÉKÉSCSABAI SZAKKÉPZÉSI 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1 BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI BUDAPESTI GAZDASÁGI

Részletesebben

A választók névjegyzéke

A választók névjegyzéke A választók névjegyzéke 1. Czikhardt Gyula 41. Fekete Lídia 81. Tarcsi Béla 2. Egyházy Béla 42. Csizmadia Zoltán 82. Tarcsi Béláné 3. Egyházy Sarolta 43. Ifj. Csizmadia Zoltán 83. Kovács Gáspárné 4. Ifj.

Részletesebben

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves 1 420 SZENTPÉTERI Csaba 1998 00:27:26 00:26:54 Nagykőrös 4 4 3:49 min/km +00:00:00 2 225 SZILÁGYI Gergő 2000 00:31:18 00:30:40 Tiszakécske 10 9 4:21 min/km +00:03:45 3 310

Részletesebben

2016. június június 6.

2016. június június 6. 2016. június 1. 2016. június 6. GYŐRI ÉDES TERMÉKCSOMAG: Szalainé Koczó Erzsébet Juhász Edit (feldolgozás alatt) SZŐLLŐSI ISTVÁNNÉ Zoltán Oláh Czanik Beáta Szabó Veronika A Györgyné Barati Istvánné Botos

Részletesebben

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL 12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL NÉV CÍM 1.TÚRA 2.TÚRA 3.TÚRA 4.TÚRA 1. ÁDÁM BIANKA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 2. ÁDÁM CINTIA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 3. AUER BRIGITTA BUCSA, KOSSUTH U. 96/B 4. AUER GABRIELLA

Részletesebben

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat 3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat hatodik forduló 2016.07.03 Leány 1.6km 1. Fekete Flóra 3 6:18 SZVSI SE1 / 1, 10 2. Takó Lilla 6 6:20 Szolnok SE1 / 2, 7 3. Auerbach Anita 1 7:37 Szolnok SE1 / 3, 5 4.

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy július 6-án 9 órakor a megadott teremben jelenjetek meg. Aki még nem fizetett tandíjat, kérjük, hogy vagy a teljes

Részletesebben

HUNfoglalás - D-Beach, Domonyvölgy 1 kör km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

HUNfoglalás - D-Beach, Domonyvölgy 1 kör km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 20 év alatt 1 1098 SZABÓ Benjámin 1998 01:43:51 Tiszavasvári 7 6 10:23 min/km +00:00:00 2 1153 MAKÁDI Balázs 1997 01:52:39 9 8 11:15 min/km +00:08:47 3 1091 SCHÜRLEIN Andor 2000 01:59:53 Soltvadkert

Részletesebben

A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó

A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó 2007 2012 A MÁTÉSZALKAI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM végzős diákjai 2012. május 4-én

Részletesebben

2003. 12. 06. szombat Budapest, Mexikói út Nytsz: 411/A 1201 S e r d ü l ő O r s z á g o s B a j n o k s á g Légpuska 40 lövés, serdülő fiú egyéni 1 Tóth Ádám 89 Komárom VSE 94 96 97 91 378 2 Gábli Sándor

Részletesebben

Rádiózás. a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Mentőszolgálat Mentőápoló Tanfolyamának jegyzete. Készítette: Erőss Attila Dr.

Rádiózás. a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Mentőszolgálat Mentőápoló Tanfolyamának jegyzete. Készítette: Erőss Attila Dr. Rádiózás a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Mentőszolgálat Mentőápoló Tanfolyamának jegyzete Készítette: Erőss Attila Dr. Szabó Péter 2011. november 7. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Mentőszolgálatának

Részletesebben

IV. Knauf Tihanyi félmaraton

IV. Knauf Tihanyi félmaraton 1 2 3 4 5 6 Csapatnév: KÖLCSEY AMAZONOK Csapatidő: 01:48:33 MOLNÁR Barbara PALKÓ Orsolya 00:00:03 00:28:26 01:20:06 +00:00:00 VAJDA Zsuzsanna Csapatnév: BÁLINT ÉS CSAPATA Csapatidő: 02:03:24 TÓTH András

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbiakban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy a tanfolyam kezdő napján, a megadott időpontban, a megadott teremben jelenjetek meg. Kérjük, hogy a tankönyvre mindenki hozzon

Részletesebben

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 7km F1 férfi 1 140 Riczu Balázs UFC 00:33:01 00:00:00 Tempo Sport Kft 1/ 13 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

1. Csapat: Pannonia Primera Összidő: 07:28: Csapat: GáborTeamII. Összidő: 07:50: Éger István Tamás :26:07

1. Csapat: Pannonia Primera Összidő: 07:28: Csapat: GáborTeamII. Összidő: 07:50: Éger István Tamás :26:07 1. Csapat: Pannonia Primera Összidő: 07:28:37 1. 196 Horváth Csaba 1980 01:40:19 2. 198 Horváth Miklós 1984 01:52:18 3. 470 Németh Ferenc 1977 01:54:26 4. 609 Tóthpál Attila 1980 02:01:34 5. 489 Szabó

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

53. OPTTTT-Budapest Eredmények A2 (turista) kategória Helyezés Csapat Csapattagok ep.hiba idő hiba elmélet hiba Összesen 1. MTDSC6 Mánik Ágnes; Varga Tibor 50 20 38 108 2. MTDSC 2 Lukács László; Lukácsné Nagy Zsuzsanna; Lukács Henrietta

Részletesebben

K I V O N A T. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlés 2014. június 13-i, rendes, nyílt ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T

K I V O N A T. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlés 2014. június 13-i, rendes, nyílt ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T K I V O N A T Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlés 2014. június 13-i, rendes, nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 176/2014. (06. 13.) Kgy.h. Tárgy: Döntés energetikai célú felújításokhoz, magánszemélyeknek

Részletesebben

Név Iskola Felkészítő tanár össz. 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma Fekete Pál Péter

Név Iskola Felkészítő tanár össz. 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma Fekete Pál Péter 9. osztályosok Név Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. össz. 1. Szolnoki Lénárd Dóczy Gedeon Református Gimnázium, Debrecen Tófalusi Péter 6 20 20 20 66 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma

Részletesebben

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT NEM NYERTES PÁLYÁZÓK 2016. febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT Ssz. Név 1. Bakos Zoltán 2. Bakos Zoltán 3. Bakos Zoltán 4. Bakos Zoltán 5. Balog Csaba 6. Balog Csaba 7. Balog

Részletesebben

VIII. Villamosenergia-ipari Futótalálkozó

VIII. Villamosenergia-ipari Futótalálkozó Név Idő Különbség Női 7km 14-19 éves korig 1 Pelle Zsófia 31:15 0:00 2 Fodor Eszter 42:04 +10:49 3 Szabó Sára 44:52 +13:37 4 Szabó Zsófia 45:53 +14:38 Női 7km 20-39 éves korig 1 Kovács Edit Ernesztin 31:30

Részletesebben

III. S.Pártai Félmaraton

III. S.Pártai Félmaraton 45-49 éves 1 21211 TAKÁCS László 1968 01:20:35 01:20:31 6 6 3:50 min/km +00:00:00 2 21260 KISS Attila 1969 01:26:55 01:26:52 15 16 4:08 min/km +00:06:21 3 21346 KELEMEN Attila 1971 01:34:44 01:34:35 26

Részletesebben

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület 9:40 Férfi felnőtt 1000 m I. előfutam egyesület 1 7. Kasper Bleibach DKF 3:47.12 2 1. Molnár Gergely Csepel 4:05:04 3 2. Szakál Lóránt UKSC 4:21:39 6. Demeter István MULTI SE DNS 9:48 Férfi felnőtt 1000

Részletesebben

Michelin Bringafesztivál - Bringarally

Michelin Bringafesztivál - Bringarally Amatőr férfi 1 325 Trabach Norbert 01:38:48 00:00:00 2 116 Gyurkó László 01:48:14 00:09:25 3 84 Farkas József 01:48:46 00:09:57 4 237 Ónodi Péter 01:48:52 00:10:03 5 82 Evinyih Zsolt 01:53:00 00:14:12

Részletesebben

Jurandori ( egyéni bemutató, 7 kategória, 78 nevezés )

Jurandori ( egyéni bemutató, 7 kategória, 78 nevezés ) Jurandori ( egyéni bemutató, 7 kategória, 78 nevezés ) Leány gyermek kategória ( 7 nevezés ): I. Hol Anett ( Ju-Jitsu Klub Hetényegyháza ) II. Munkácsi Kitti ( Darányi Dojo Ju-Jitsu Klub Kiskunhalas )

Részletesebben

2. oldal Farkas Ferenc kormánytisztviselőnek; közös megegyezéssel Feke Anikó kormánytisztviselőnek, Grézál Ádám kormánytisztviselőnek, dr. Klemencsics

2. oldal Farkas Ferenc kormánytisztviselőnek; közös megegyezéssel Feke Anikó kormánytisztviselőnek, Grézál Ádám kormánytisztviselőnek, dr. Klemencsics 1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2017/36. számában A Belügyminisztérium személyügyi hírei 2017. június hónapban A közigazgatási államtitkár Kinevezés Bereczki Ferencet a Belügyminisztériumban,

Részletesebben

EREDMÉNYLAP ***TELJES*** Turul Koppány Íjászai HE, Hunvér Kft.

EREDMÉNYLAP ***TELJES*** Turul Koppány Íjászai HE, Hunvér Kft. Turul Koppány Íjászai, Hunvér Kft. Korosztály: 0-10 1. 44 Hajdú Metód Sándorfalvi Sólymok ÍE 312 pont 49 % 2. 151 Büki Adrián 287 pont 45 % Korosztály: 10-14 1. 47 Barta Viktória Aliscai Nyilai 477 pont

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000

Részletesebben

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.05.21. adatai 1 KZCS/14/12193369 PAIS-HORVÁTH SZILVIA 631 380 17 210,00 631 380 2 KZCS/14/12193377 ÁBRAHÁM LÁSZLÓ 422 420 14 500,00 422 420 3 KZCS/14/12193299 KEMÉNYNÉ NAGY ERIKA 493 326 9

Részletesebben

Betegeink - Rólunk - Misek Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház

Betegeink - Rólunk - Misek Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház BÁMULATOS MÉLY EMBERSÉG Életem úgy hozta, hogy az utóbbi években többet jártam egészségügyi intézményekben hozzátartozóként, mint bármikor korábban. Mindenütt találkoztam igazi gyógyítókkal, becsületes,

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 www.salgotarjan.hu jegyzo@salgotarjan.hu VEZETŐK Dóra Ottó polgármester

Részletesebben

Szolnok terep félmaraton Női Felnőtt Kategória. Szolnok terep félmaraton Női Senior 1 Kategória

Szolnok terep félmaraton Női Felnőtt Kategória. Szolnok terep félmaraton Női Senior 1 Kategória Női Felnőtt Kategória 1 Marosvári Márta 432 1:59:33 Cegléd 2 Jaczina Dóra 431 2:14:08 Ceglédi Arany Oroszlán Futóklub 3 Szabadi Andrea 435 2:20:22 Szolnok 4 Péntek Zsuzsanna 434 2:23:40 Szolnok 5 Nagy

Részletesebben

2015. január 12 április 16. Terem: E ép. fszt. 1. Csoportkód: 04/2015/M Időpont: hétfő és szerda, 13:00 16:15

2015. január 12 április 16. Terem: E ép. fszt. 1. Csoportkód: 04/2015/M Időpont: hétfő és szerda, 13:00 16:15 Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztásokat. Kérjük, hogy az első tanítási napotokon a megadott terembe és a megadott időpontra menjetek. Az első tanítási napra a tandíjon

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008. 2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi

Részletesebben

X. Mozdulj az egészségedért futóverseny. Helyezettek korcsoport szerint

X. Mozdulj az egészségedért futóverseny. Helyezettek korcsoport szerint X. Mozdulj az egészségedért futóverseny 2013. augusztus 03. Helyezettek korcsoport szerint GYEREKEK 6-13 ÉVES KORIG, FIÚ 1. Pázmányi Sándor 24.00 2. Molnár László 27.27 3. Berger Márton 36.00 GYEREKEK

Részletesebben

8. Győr-Lipót futóverseny Egyéni abszolút eredmények

8. Győr-Lipót futóverseny Egyéni abszolút eredmények 1 1 408 BALÁZS Levente Férfi 1985 16-39 éves 00:35:07 01:11:13 01:37:38 2 2 546 TAKÁCS László Férfi 1968 40-49 éves 00:39:13 01:19:01 01:47:30 3 3 529 SCHWARTZ-NAGY Attila Férfi 1987 16-39 éves 00:37:44

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Mosonyi Mirjam: kimagasló tanulmányi magatartásáért és hitéletéért,

Részletesebben

VEDAC Esti verseny

VEDAC Esti verseny VEDAC Esti verseny 2015.07.31 Férfi 100 m - Időfutam 1. Kása Tibor 1987 HVSE 1. 10,92 2. Pozsgai Dániel 1993 FTC 1. 10,97 3. Orosz Zoltán 1992 TFSE 1. 10,98 4. Pázmándi Zsolt 1995 GEAC 1. 11,17 5. Molnár

Részletesebben

II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi

II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi 1. II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi 1 83 Csire Sándor - 01:40:30 00:00:00 2 59 Németh Miklós Sólyom Team 01:40:31 00:00:00 3 145 Jakab Csaba - 01:41:38

Részletesebben

BBU Föld alatti futás

BBU Föld alatti futás 1 Csapatnév: ROPILÁBAPA Csapatidő: 00:02:59.85 SZILASY Tibor 1973-12-23 Férfi Budapest +00:00:00.00 SZILASY Dávid 2008-12-16 Férfi 2 Csapatnév: FÜRGELÁB Csapatidő: 00:03:22.60 STAICU Ilona 1971-05-05 Nő

Részletesebben

Kedves hallgatók! new english file bármelyik szint 7100 forint. law enforcement english 1 vagy forint

Kedves hallgatók! new english file bármelyik szint 7100 forint. law enforcement english 1 vagy forint Kedves hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. a hétfő szerdai csoportok 19-én szerdán, a kedd-csütörtöki csoportok 20-án kedden, a szombati csoportok 22-én szombaton kezdődnek.

Részletesebben

Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37

Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37 Férfi Kajak 1 1 Abszolut hely.: 4 Start: 10:00:30 beérkez 14:08:57 Rajtszám: 36 Futott idı: 4:08:27 Horváth Attila 2 Abszolut hely.: 5 Start: 10:04:55 beérkez 14:15:08 Rajtszám: 3 Futott idı: 4:10:13 Beck

Részletesebben

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény VEDAC-2015.07.31. 100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény Budai Alexandra 1994 GEAC 1 12,41 Torma Evelin 1994 GEAC 2 12,56 Baráti Patrícia 1997 GEAC 3 12,61 Fülöp Virág 1998 VEDAC 4 13,23

Részletesebben

I. Szada Terepfutás km Nem szerinti eredmények

I. Szada Terepfutás km Nem szerinti eredmények 1 22064 LE SAUX Yann 1978 Budapest 01:46:16 2 22029 CSOMAI-KÜRTÖSSY Roland 1987 Pécel 01:47:09 3 1015 SZÁSZ Norbert 1978 01:51:30 4 22125 MOLNÁR István Péter 1975 Hatvan 01:55:48 5 1025 VARGA Zoltán 1970

Részletesebben

MINI FIÚ MINI LÁNY. 1. Tóth Szandra Emese Kende Baranta Balogh Bernadett Abasár HE FIÚ

MINI FIÚ MINI LÁNY. 1. Tóth Szandra Emese Kende Baranta Balogh Bernadett Abasár HE FIÚ MINI FIÚ 1. Marsa Márk EVO 429+1 10 2. Nagy Kristóf Botond Ecséd 429 8 3. Fazekas Levente Egyéni (Szarvas) 312 6 4. Gombola Bence Egyéni (Sárisáp) 267 4 5. Tresó Balázs Csaba EVO 251 2 6. Fazekas Bence

Részletesebben

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XX. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam október 5-6. Szakács Erzsébet I.

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XX. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam október 5-6. Szakács Erzsébet I. 7. évfolyam Ksz Név Iskola 7 Takács Attila 5 Bakai Petra 11 Markó Vivien Szentendrei Ref. Kiss Bálint Ref. Ált. Isk. Szilády Áron Ref. Feladatok Összpont Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. Szakács Erzsébet

Részletesebben

Tanulmányok alatti vizsgák /Osztályozóvizsgák/

Tanulmányok alatti vizsgák /Osztályozóvizsgák/ I. Bizottság Hétfő 2018.04.16. Tanulmányok alatti vizsgák /Osztályozóvizsgák/ Ispán Ildikó 12.a magyar irodalom magántanuló 12.00-12.45 B.-né U.Rita 120. 14.00-15.30 18. Kárpáti Monika/ Gergely Krisztina

Részletesebben

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre 0010: 4 évfolyamos gimnázium 1. Horváth Tina Dorina 2. Törő Réka Dorina 3. Török Sándor 4. Bogdán Nóra 5. Tóth József 0021 kód: Közlekedés gépész 1. Horváth

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! A Felső- Szabolcsi Iskolaszövetség angol nyelvi szóbeli versenye

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék Dr. Szilasi Zsuzsanna o. szds. adjunktus Dr. Molnár Dávid

Részletesebben

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár Intézményvezető Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár Intézményvezető-helyettesek Fodorné Balla Mária alsós tanító Horváthné Farkas Ildikó matematika, kémia, informatika szakos tanár Alsós

Részletesebben

8. Győr-Lipót futóverseny

8. Győr-Lipót futóverseny Nem/Kategória: Férfi 16-39 éves 1 408 BALÁZS Levente 1985 01:37:38 1 1 2 529 SCHWARTZ-NAGY Attila 1987 01:48:25 3 3 3 417 BÍRÓ Károly Róbert 1990 01:49:37 4 4 4 474 KUTÁCS Zsolt 1986 01:54:21 7 7 5 424

Részletesebben

Bonyhád-Bátaszék félmaraton eredmények Absz férfiak: Helyezés Név Idő Orsós Zoltán 01:27: Kovács Krisztián 01:31:52

Bonyhád-Bátaszék félmaraton eredmények Absz férfiak: Helyezés Név Idő Orsós Zoltán 01:27: Kovács Krisztián 01:31:52 Bonyhád-Bátaszék félmaraton eredmények 2014.09.20. Absz férfiak: Helyezés Név 1. 267 Orsós Zoltán 01:27:55 2. 266 Kovács Krisztián 01:31:52 3. 262 Takács Dávid 01:39:00 4. 174 Veréb Dávid 01:40:32 5. 253

Részletesebben

82. felnőtt férfi és női súlyemelő országos bajnokság október 24 (péntek) -25 (szombat) Szombathely FÉRFI EREDMÉNYEK

82. felnőtt férfi és női súlyemelő országos bajnokság október 24 (péntek) -25 (szombat) Szombathely FÉRFI EREDMÉNYEK Lap: 1 FÉRFI 56 KG Ádám Róbert 82.09.15 Nyiregyházi Vas 55.950 90 95 100 118 122 x 122 222 1. 346.231 Molnár Ferenc 86.09.15 BKV Előre SC 54.850 73 76 x 76 100 105 x 105 181 2. 286.903 Soóky Gergely 93.09.19

Részletesebben

II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi

II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi 1. II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi 1 174 Vígh Zoltán - 01:34:30 00:00:00 2 139 Nagy Gyula Alföld KS 01:34:32 00:00:01 3 152 Vízer Barnabás Team Katay 01:36:57

Részletesebben

XI. Kecskemét Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny

XI. Kecskemét Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny ZÁRÓ JEGYZŐKÖNYV 2005.11.26 2.oldal 1.Jurandori versenyszám (61 nevezés) Jurandori Mini Fiú (6 nevezés) I. Mintál Erik Halasi Harcművész Egyesület II. Náder Ákos Hetényegyházi Ju-Jitsu Klub III. Buda Szabolcs

Részletesebben

5. Keszi Maraton eredménylista xlsx - 5km abszolút. 5km abszolút

5. Keszi Maraton eredménylista xlsx - 5km abszolút. 5km abszolút 5. Keszi Maraton eredménylista 2015.09.19..xlsx - 5km abszolút 5km abszolút 1. Filep Alex 446 Férfi 5km Tiszaújváros 0:24:28.193 2. Bordás Attila 410 Férfi 5km Kistokaj 0:24:40.395 3. Burai Jácint 430

Részletesebben

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám Eredménylista Megye: Bihar Körzet: Nagyvárad és környéke V. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Benedek Boglárka Fehér Gabriella Szent László Római Katolikus Gimnázium

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49 15 km Férfi 18 év alatt 1 Holló-Szabó Martin 108 0:59:44 0:59:44 2 Csáni Bendegúz 110 1:19:50 1:19:55 3 Varga István 81 1:31:01 1:31:01 15 km Férfi 18-29 1 Oláh Norbert 49 0:57:23 0:57:23 2 Szabó Milán

Részletesebben

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények Általános Iskola Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért Bogyiszló 2009.02.18. Eredmények Helyezés/Név Osztály D1 D2 Idő Fiú (6) 1 Bencze Máté Márk 1.oszt. 4:24 4:24 2 Végh

Részletesebben

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3) Rangsor Egyesület Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA Arany pontok (10) Ezüst pontok (6) Bronz pontok (3) 4. hely pontok (1) Összpontszám 1 I.C. TATAMI 140 120 57 15 332 2 NÓVA 110

Részletesebben

Eged Futás és Érsekkert Körök 2018

Eged Futás és Érsekkert Körök 2018 Eged abszolút férfi 1 14 TÓTH Norbert 00:55:21 00:00:00 00:55:21 2 21 SZABÓ Dávid 00:55:53 00:00:32 00:55:51 3 23 NÉMETH Csaba 00:59:25 00:04:04 00:59:24 4 66 KORMOS Krisztián 01:02:58 00:07:37 01:02:55

Részletesebben

III Erdei futónap eredmények

III Erdei futónap eredmények III Erdei futónap eredmények Legkisebbek 600m (2-6 év) fiú futónaptár.hu 1. Móser Barnabás 2. Hidy Krisztián 3. Tücsök Gergı 4. Boros Barna 5. Soós Donát 6. Kalmár Benjamin 7. Csuka Zsombor 8. Láng Olivér

Részletesebben

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács 2012. évi bírólista Név Minősítés Város 1 Ajtai Péter AIBA Budapest 2 Babai Sándor II. osztályú Tatabánya 3 Becsey Károly AIBA Szeged 4 Bende Szabolcs II. osztályú Hódmezővásárhely 5 Benda Tivadar Ö. Nemzeti

Részletesebben

I. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei

I. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei I. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei 2013. július 27. Helyezettek Átúszás Férfi 1. helyezett: Ifj. Konkoly József idő: 27:23 2. helyezett: Varenke Gergő idő: 32:03 3. helyezett: Rettegi András

Részletesebben

VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016

VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016 VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016 Férfi 2500 m 10-14 év közt 1 Fazekas Mihály 281 0:10:45 0:10:47 2 Radics Tibor 260 0:10:53 0:10:53 3 Tóth Martin 275 0:11:07 0:11:08 4 Szabó Barnabás 274 0:11:44 0:11:44

Részletesebben

VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016

VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016 VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016 Férfi 2500 m 10-14 év közt 1 Fazekas Mihály 281 0:10:45 0:10:47 2 Radics Tibor 260 0:10:53 0:10:53 3 Tóth Martin 275 0:11:07 0:11:08 4 Szabó Barnabás 274 0:11:44 0:11:44

Részletesebben

Szent László 33 teljesítménytúra teljesítői

Szent László 33 teljesítménytúra teljesítői Szent László 33 teljesítménytúra teljesítői Indulók száma: 76 fő, teljesítette: 72+1 fő Rsz. Név Sz. év Lakhely Rajtidő Célidő Menetidő 1 Takács Tibold 1967 Budapest 9:05 17:27 8:22 2 Takács Tiboldné 1967

Részletesebben

24km: abszolút férfi

24km: abszolút férfi 24km: abszolút férfi 1. Lakatos Roland 1977 209 Zalaegerszeg 01:34:15 2. Fehér Ferenc 1970 143 Zalaegerszeg 01:47:16 3. Szeredi Miklós 1958 203 Zalaegerszeg 01:49:45 4. Lubics György Dr. 1971 208 Nagykanizsa

Részletesebben

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz,

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: KOLOZS Körzet: Kolozsvár, Bálványosváralja és Szék 5. osztály 1. Bajnóczi Zsolt Bucur Tünde János Zsigmond Unitárius Kollégium Kolozsvár

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

A IV. osztály góllövőlistájának végeredménye H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Fodor Artúr Törökszentmiklósiak 61 2 Drotter Zsolt Grande Szanda 33 3 Tóth

A IV. osztály góllövőlistájának végeredménye H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Fodor Artúr Törökszentmiklósiak 61 2 Drotter Zsolt Grande Szanda 33 3 Tóth A IV. osztály góllövőlistájának végeredménye H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Fodor Artúr Törökszentmiklósiak 61 2 Drotter Zsolt Grande Szanda 33 3 Tóth Norbert Trakció 31 4 Szelindi Ádám Népsport 28 5 Gombos

Részletesebben

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor "Dr" b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs "állatorvos Dr" b: 1976 in Mad

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor Dr b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs állatorvos Dr b: 1976 in Mad Nagy, Vilma b: 1911 in Csicsó d: 2005 in Csicsó anyja Pálffy Vilma Fél Antal d.u. Bödõk, Pál b: 1905 in Csicsó m: 1947 d: 1965 in Csicsó anyja Kollár M.Bödõk Ksz.Tarcsi Géza, Balá gy.k.sz. Beke Károly

Részletesebben

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület Intézményvezető Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár Intézményvezető-helyettesek Fodorné Balla Mária alsós tanító Horváthné Farkas Ildikó matematika, kémia, informatika szakos tanár Alsós

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék Dr. Szilasi Zsuzsanna o. szds. adjunktus Dr. Mező Marléne

Részletesebben

APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága Vezetői elérhetőségei

APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága Vezetői elérhetőségei APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága Vezetői elérhetőségei Név Szervezeti egység Beosztás Telefon Fax E-mail Irsz. Helység Cím Bocskay Vince Régió igazgató Igazgató (22) 548-901 (22) 316-270 kdr.igazgato@apeh.gov.hu

Részletesebben

- eredmények - 5. osztály

- eredmények - 5. osztály 5. osztály N o Név Felkészítı tanár 17. Keresztes Dániel Hatvani Márton 4. Kotormán Dóra Torma Evelin 12. Kollárik Kálmán Gábor Viktor 3. Szeles Dávid Szögi László 13. Sisák Tamás Kovács Dezdemona 11.

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2011/2012 tanév Makó, március 31 - április 1. V-VI. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2011/2012 tanév Makó, március 31 - április 1. V-VI. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Bethlen Gábor Közg. SZKI 47,250 1 46,150 2 46,150 1 45,850 1 185,400 2 Szombathely NYME Bolyai János Gyakorló Ált. Isk. és Gimn. 46,200 3 46,300 1 44,600 2 45,100 2 182,200

Részletesebben

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat 3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat ötödik forduló 2016.06.19 Leány 1.6km 1. Korpás Fanni 8 5:52 SZVSI Szolnok SE1 / 1, 10 2. Bozsó Bogár 13 5:54 Budapest SE1 / 2, 7 3. Takó Lilla 11 6:21 Szolnok SE1 /

Részletesebben

EREDMÉNYJEGYZÉK APLE KUPA I. forduló 031/B-02/03

EREDMÉNYJEGYZÉK APLE KUPA I. forduló 031/B-02/03 Rendező: Angyalföldi Polgári Lövész Egylet EREDMÉNYJEGYZÉK APLE KUPA I. forduló 031/B-02/03 Helyszín:Bp. XIII. Tahi út 9-11. Időpont: 2019. 02. 17. 1 2 3 4 5 6 X Ö. Légpuska 60 lövés, felnőtt nő: 1. Bánki

Részletesebben

KATASZTRÓFA MEDICÍNA. Dojcsák Zsolt mentőtiszt

KATASZTRÓFA MEDICÍNA. Dojcsák Zsolt mentőtiszt KATASZTRÓFA MEDICÍNA Dojcsák Zsolt mentőtiszt 1 Fogalmi meghatározások Katasztrófa Olyan tömeges baleset, ahol az egészségügyi, műszaki és környezeti károk felszámolásához a területi közigazgatási egység

Részletesebben

Generali Runner s World Run április 22. Maraton Nemenkénti és kategóriánkénti eredmények

Generali Runner s World Run április 22. Maraton Nemenkénti és kategóriánkénti eredmények Nem/Kategória: Férfi 18-24 év 1 42041 LABODA Fecó 1994 04:19:08 04:18:20 48 40 2 42100 NYAKAS Attila 1994 05:46:13 05:44:10 118 91 Nem/Kategória: Nő 18-24 év 1 42150 KAS Lisa 1994 03:35:34 03:35:28 9 1

Részletesebben

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014. M I N I F I Ú Bécs Dávid 47 47 Beréti Levente 44 47 47 138 Bohár Ádám 41 41 Dobor Dávid 41 38 79 Hűber Levente 41 41 Kis Dániel 50 50 50 50 200 Kovács Bálint 50 50 Pandur Ákos 47 47 44 44 182 Szász Dávid

Részletesebben

MAGYARORSZÁG ÉVI IFJÚSÁGI ÉS JUNIOR TÉLI DOBÓ BAJNOKSÁGA VESZPRÉM

MAGYARORSZÁG ÉVI IFJÚSÁGI ÉS JUNIOR TÉLI DOBÓ BAJNOKSÁGA VESZPRÉM MAGYARORSZÁG 2012. ÉVI IFJÚSÁGI ÉS JUNIOR TÉLI DOBÓ BAJNOKSÁGA Helyszín: Veszprém Stadion Időpont: 2012. március 11. A Versenybíróság elnöke: Szabóné Harlai Katalin 2010/2011. TANÉVI ATLÉTIKA JUNIOR TÉLI

Részletesebben

Veszprém Megyei Kormányhivatal. Veszprémi Járási Hivatal Agrárügyi Főosztály

Veszprém Megyei Kormányhivatal. Veszprémi Járási Hivatal Agrárügyi Főosztály Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatal Agrárügyi Főosztály Szervezet Név Beosztás, feladatkör Telefon Agrárügyi Főosztály Cím: 8200 Veszprém, Batsányi János u. 5. Telefon: 88/620-820,

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Köszönjük, és jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

Kedves Hallgatók! Köszönjük, és jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy a beosztásotok szerinti első napon jelenjetek meg. Aki nem találja a nevét, kérjük, keressen minket telefonon. Figyelem!

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán 1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2018/2. számában A Honvédelmi Minisztérium személyügyi hírei 2017. december 1. - 2017. december 31. közötti időszakban Kormányzati szolgálati jogviszony létesült

Részletesebben

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014. M I N I F I Ú Bécs Dávid 47 47 Beréti Levente 44 47 47 138 Bohár Ádám 41 41 Dobor Dávid 41 38 79 Hűber Levente 41 41 Kis Dániel 50 50 50 50 200 Kovács Bálint 50 50 Pandur Ákos 47 47 44 44 182 Szász Dávid

Részletesebben

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2017.11.17. ANGOL 5.o Leskovics Péter Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Ált. Isk. Virág Roland Hunyadi János Általános I Nagy Bence

Részletesebben

KÖSZÖNJÜK, JÓL VAGYUNK MIKULÁS RALLY ÖSSZEFOGLALÓ

KÖSZÖNJÜK, JÓL VAGYUNK MIKULÁS RALLY ÖSSZEFOGLALÓ KÖSZÖNJÜK, JÓL VAGYUNK MIKULÁS RALLY 2009 - ÖSSZEFOGLALÓ A Mikulás Rali első gyorsasági szakaszáról mentővel kellett elszállítani Bacigál Igort. Pethő István navigátorának egy ugrató után szorult be a

Részletesebben

Beosztás a január között tartandó záróvizsgára. Bizottság száma: 1. sz. Terem szám: B 052.

Beosztás a január között tartandó záróvizsgára. Bizottság száma: 1. sz. Terem szám: B 052. Beosztás a 2018. január 17-19. között tartandó záróvizsgára Bizottság száma: 1. sz. Terem szám: B 052. Záróvizsga időpontja: 2018. január 17. 8 00 óra Orosz Boglárka Bogárné Péter Borbála Csilla Takács

Részletesebben