XXIII. Magyarországi Egészségügyi Napok

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "XXIII. Magyarországi Egészségügyi Napok"

Átírás

1 XXIII. Magyarországi Egészségügyi Napok Debrecen, Kölcsey Központ október 5-7. Innováció a magyar egészségügyben fények és árnyak!? Kísérő rendezvény: Fókuszban a sürgősségi betegellátás eunapok.kmcongress.com

2 XXIII. Magyarországi Egészségügyi Napok Debrecen, október

3 Innováció a magyar egészségügyben fények és árnyak. Kedves Kolléganők, Kollégák, barátaink! Örömmel hívjuk meg Önöket a XXIII. Magyarországi Egészségügyi Napok rendezvényére. Szokásunkhoz híven, a kongresszus első és harmadik napján plenáris ülések lesznek, míg a második napon önálló, egész napos szekciót szánunk a sürgősségi betegellátás szakterületének, kiemelten annak gazdasági-szervezési megközelítésének. Az első napon - Korányi Sándor születésének 150. évfordulója alkalmából - Dr. Gazda István tudománytörténeti előadáson mutatja be, hogy mit adott egy orvosdinasztia Magyarország és a világ egészségügyének. Erre az előadásra felel majd Dr. Korányi László, aki elmondja, hogy mit jelent a számára Korányi néven orvosként dolgozni. A blokkot Haidegger Péter előadása zárja a technológiai innováció útjairól, és a műszaki értelmiség lehetőségeiről. A második nap immár hagyományosan két ágon fut: Fókuszban a sürgősségi betegellátás címen tartjuk a szatellit konferenciát a Magyar Sürgősségi Orvostani Társasággal együttműködve. Az egészségügyi ellátórendszer társadalmi szempontból is legszenzitívebb, ugyanakkor legnagyobb költségigényű, a további ellátási formákat is meghatározó eleme az akut jellegű betegellátás. A betegáramlás minden irányból a kórházi sürgősségi egységhez csapódik le, ezért a menedzsment szempontjából meghatározók az itt zajló események. Mérhető indikátorok jelzik a kórfolyamatok súlyosságát így a hozzá rendelendő időfaktort, humánerőforrást, költségeket. Ezek követése lehetőséget biztosít a munkafolyamat szervezésére, a beteg biztonságát garantáló allokációra. A mutatók alkalmasak az akut jellegű betegellátás tervezésére, a megfelelő feltételrendszer biztosítására, nem utolsó sorban értéken történő finanszírozására is. A sürgősségi ellátás rendszer szintű megjelenítése valós innováció lehetne Magyarországon. A szekció előadásai felhívják a figyelmet azokra a problémákra, amelyekre a hatékony választ sürgősségi ellátás jelenti, ismertetve ezeknek a válaszoknak szemléleti és technológiai lényegét is. A másik szekcióban zajlik a Neumann János Számítógéptudományi Társasággal közös Informatikai blokk, amelynek különös aktualitást ad, hogy az elmúlt év végén több olyan egészségügyi informatikai projekt került sikeresen befejezésre, mely 2017-től jelentős minőségi változást fog okozni az egészségügyi intézmények mindennapi életében. Az informatikai szekcióban ezekről az informatikai fejlesztésekről szeretnék átfogó képed adni a gazdasági igazgatók szemszögéből. Bemutatjuk a rendszerek kötelező indulása 3

4 XXIII. Magyarországi Egészségügyi Napok Debrecen, október 5 7. előtt lezajlott pilot projektek eredményeit és tapasztalatait. Tájékoztatást adunk a kötelező csatlakozás előtt az intézmények feladatairól és a központi regisztrációval kapcsolatosan várható feladatokról. Beszélünk a kapcsolódó adatvédelmi és üzemeltetési kérdésekről is, és egy meglepetést is tervezünk. Az Innováció blokkban az egészségügy több területéről mutatunk be példákat, elsősorban arra koncentrálva, hogy mi minden kellett ahhoz, hogy ezek az újítások a magyar egészségügy szerves részévé váljanak. A főcímben jelzett árnyak például itt kerülnek elő, amikor a kézmosás kultúrájáról beszélünk Semmelweis hazájában. Önálló blokkban foglalkozunk a gazdasági-műszaki szolgálatok problémáival (pénzügy, számvitel, kontrolling és intézmény működtetés). Idén sem marad el Prof. Dr. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke elemzése pénzügyi lehetőségeinkről, fenyegetettségeinkről. Megismételjük a tavalyi humánpolitikai felmérésünket a Debreceni Egyetem Magatartástudományi Intézetének közreműködésével. A felmérés eredményét közvetlenül a Szakmapolitikai blokk előtt ismertetjük. Idén is lesz külföldi vendégünk, Gerry O Dwyer, az Európai Kórházigazgatók Szövetségének elnöke beszél az európai egészségügy fő trendjeiről. A kongresszussal kapcsolatos részletes tudnivalókat az érdeklődők az eunapok. kmcongress.com oldalon és az EGVE honlapján ( találják. Dr. Ari Lajos Molnár Attila Törökné Kaufmann Zsuzsanna Leköszönő elnök Elnök Jelölt elnök 4

5 A kongresszus időpontja: október 5-7. FONTOS INFORMÁCIÓK Helyszíne: Kölcsey Központ 4026 Debrecen, Hunyadi utca Szervező Bizottság Elnök: Molnár Attila Tagok: Dr. Ari Lajos Dr. Berényi Tamás Nagy Linda Törökné Kaufmann Zsuzsanna A Szervező Bizottság címe Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete, 1204 Budapest, Köves utca 1. Telefon: (1) , Fax: (1) ; egve@egve.hu; Honlap: A kongresszusi szervező iroda címe K&M Congress Kft Budapest, Podmaniczky utca 75. Telefon: (1) , Fax: (1) ; info@kmcongress.com Honlap: A kongresszus hivatalos honlapjai és eunapok.kmcongress.com Fontos határidők Absztrakt leadási határidő: július 31. Korai részvételi díj fizetésének határideje: július 31. Kedvezményes részvételi díj fizetésének határideje: szeptember 16. Debrecen és a Kölcsey Központ A Kölcsey Központ Magyarország egyik legnagyobb és legmodernebb konferencia-központja, amely méltó környezetet biztosít szakmai konferenciák számára. A tetszés szerint összekapcsolható vagy éppen szétválasztható tágas előadótermek és közösségi terek a XXI. századi igényeket kielégítő technikai felszereltség, a színvonalas catering-szolgáltatás, az étterem, a kávézó és a drinkbár remek környezetet biztosít minden rendezvénynek. Debrecen Magyarország második legnagyobb városa, Kelet-Magyarország szellemi, kulturális, gazdasági, idegenforgalmi és közlekedési központja. A nagy múltú iskolaváros ma az egyik legnagyobb egyetemi központunk. A Debreceni Egyetem az ország legrégebben, folyamatosan ugyanabban a városban működő felsőoktatási intézménye. Közlekedés: Debrecen autópályán, vonattal és - külföldről - repülővel is jól megközelíthető. A Kölcsey Központ Debrecen központjában található, villamossal és autóbusszal könnyen elérhető. Parkolás: A Kölcsey Központ parkolójában. 5

6 XXIII. Magyarországi Egészségügyi Napok Debrecen, október 5 7. ELŐZETES PROGRAM A Szervező Bizottság a változtatás jogát fenntartja október 5. szerda Ünnepélyes megnyitó A magyar belgyógyászat iskolateremtő tudósai tudománytörténeti előadás Korányi Sándor születésének 150. évfordulóján Az innováció szerepe az egészségügyben EGVE Közgyűlés Tematikus gasztronómiai est október 6., csütörtök Fókuszban a sürgősségi betegellátás Az egészségügy helyezte, lehetőségei a költségvetésben Informatikai kihívások az egészségügyben Innováció az egészségügyben EGVE blokk Kiállítói est október 7., péntek Szakmapolitika Fórum az egészségügyért felelős államtitkár részvételével Tombola Zárszó Útmutató összefoglaló készítéséhez Az előadások bejelentésének határideje július 31. A szerzők augusztus 15-ig kapnak értesítést, hogy bejelentett előadásukat a Tudományos Bizottság elfogadta-e. Az előadások időtartama: 8 perc + 2 perc megbeszélés. Az összefoglalók beküldésének a módja: kizárólag elektronikus formában on-line az eunapok.kmcongress.com honlapon keresztül. Tartalmi követelmények: 1. Bevezetés 2. Anyag és módszer 3. Eredmények 4. Következtetések Szakmai kiállítás A kongresszushoz kapcsolódó tudományos kiállításról a kongresszusi szervező iroda ad felvilágosítást. 6

7 REGISZTRÁCIÓS DÍJAK Részvételi díj típusok EGVE tag Egészségügyi dolgozó Nyugdíjas Támogató cégképviselő Cégképviselő aki május 31-ig az Egyesületbe tagként belépett és tagdíját rendezte egészségügyi közintézmény dolgozója, nem EGVE tag; Magyarországon nyugellátásban, vagy azt helyettesítő kompenzációban részesülő személy; azon cég dolgozója, akinek cége támogatója a kongreszszusnak; aki bármilyen egyéb cég nevében vesz részt a kongresszuson, illetve, aki a fenti kategóriák egyikébe sem sorolható; Részvételi díjak 3 napra EGVE tag 2016-ban 50%-os kedvezménnyel KORAI ig Ft Ft KEDVEZMÉNYES ig Ft Ft HELYSZÍNI után Ft Ft Egészségügyi dolgozó Ft Ft Ft Nyugdíjas EGVE tag 2016-ban 100%-os kedvezménnyel Nyugdíjas egészségügyi dolgozó Ft 0 Ft Ft Cégképviselő Ft Ft Ft Támogató cégképviselő Ft Ft Ft 1 napra EGVE tag 2016-ban 50%-os kedvezménnyel KORAI ig Ft Ft KEDVEZMÉNYES ig Ft Ft HELYSZÍNI után Ft Ft Egészségügyi dolgozó Ft Ft Ft Nyugdíjas EGVE tag 2016-ban 100%-os kedvezménnyel Nyugdíjas egészségügyi dolgozó Ft 0 Ft Ft Cégképviselő Ft Ft Ft A fenti díjak 21,26% ÁFA-t tartalmaznak. 7

8 XXIII. Magyarországi Egészségügyi Napok Debrecen, október 5 7. A háromnapos részvételi díj a következőket tartalmazza: a tudományos programok és a kiállítás látogatása kongresszusi táska a programfüzettel vonalkódos névkitűző Az egynapos részvételi díj a következőket tartalmazza: tudományos programok és a kiállítás látogatása az adott napon kongresszusi táska a programfüzettel vonalkódos névkitűző A kongresszusi részvételi díjak adóköteles természetbeni juttatást nem tartalmaznak. A kongresszus tudományos és társasági programjai csak a kongresszusi névkitűzővel látogathatók! SZÁLLÁS A szállásdíjak 15,25% ÁFA-t tartalmaznak. 1. Hotel Lycium 4026 Debrecen, Hunyadi utca A Hotel Lycium belvárosi üzleti és konferenciaszálloda, amely a Kölcsey Központ épületegyüttesében található, Debrecen főtere és a Református Nagytemplom szomszédságában. A szálloda wellness részlege modern fitnesz gépekkel, jacuzzikkal, családias hangulatú szaunákkal, úszómedencével, szoláriummal, infraszaunával felszerelt. A szobák elfoglalása az érkezés napján: 14:00 órától. A szobák elhagyása az elutazás napján: 10:00 óráig. Árak: 2-ágyas szoba 1 fő részére 2-ágyas szoba 2 fő részére Ft/szoba/éj Ft/szoba/éj Tartalma: szállás svédasztalos reggelivel, az internetcorner és a wifi használata, a szauna, a medence, a jakuzzi és a fitneszterem szolgáltatásainak igénybevétele (a nyitva tartás és üzemelés függvényében), ÁFA és IFA. Parkolás: Ft/autó/éj 2. Centrum Hotel Superior Debrecen 4026 Debrecen, Kálvin tér A Centrum Hotel Superior Debrecen óvárosának központjában várja vendégeit, 8

9 a Református Nagytemplom és a kulturális rendezvények színhelyéül szolgáló Főtértől mindössze 50 méterre, nem messze Debrecen legfontosabb nevezetességeitől. A szobák elfoglalása az érkezés napján: 14:00 órától. A szobák elhagyása az elutazás napján: 10:00 óráig. Árak: 2-ágyas superior szoba 1 fő részére 2-ágyas superior szoba 2 fő részére Ft/szoba/éj Ft/szoba/éj Tartalma: szállás svédasztalos reggelivel, kávé-tea bekészítés vízforralóval, korlátlan vezeték nélküli internet használata, ÁFA és IFA. Parkolás: ingyenes a szállodával szemben található parkoló szigeteken. 3. Hotel Óbester 4026 Debrecen, Péterfia utca A Hotel Óbester a világ első huszárszállodája, nevét a leghíresebb magyar huszárról, Simonyi óbesterről kapta. A történelmi belvárosban található hotel egyedi berendezései, kiállított tárgyai a huszárvilágot varázsolják elő a régmúltból. A szálloda wellness és fitnesz részlegének szolgáltatásai között megtalálható a finn szauna, infraszauna, jakuzzi, szolárium, sóbarlang, és a kardio gépekkel felszerelt fitneszterem. A szobák elfoglalása az érkezés napján: 14:00 órától. A szobák elhagyása az elutazás napján: 10:00 óráig. 2-ágyas superior szoba 1 fő részére 2-ágyas superior szoba 2 fő részére Ft/szoba/éj Ft/szoba/éj Tartalma: svédasztalos reggeli, a szálloda wellness szigetének (jakuzzi, szauna, infraszauna, fényterápiás sóbarlang, fitnesz terem) és a wifi használata, ÁFA és IFA. Parkolás: ingyenes a szálloda belső zárt udvarán. 4. Aquaticum Debrecen Termál és Wellness Hotel 4032 Debrecen, Nagyerdei park 1. Aquaticum Debrecen Termál- és Wellness Hotel az ország első természetvédelmi területén, Debrecen pihenőövezetében, a Nagyerdő szívében helyezkedik el. A szálloda az Aquaticum Gyógy- és Fürdőközpontban található, ahol termálfürdő, strand, fedett mediterrán élményfürdő, gyógyászati részleg, wellness-sziget, thai masszázscentrum található. A szállodába higiéniai okokból semmilyen állatot nem lehet bevinni. A szobák elfoglalása az érkezés napján: 14:00 órától. A szobák elhagyása az elutazás napján: 10:00 óráig. 9

10 XXIII. Magyarországi Egészségügyi Napok Debrecen, október ágyas szoba 1 fő részére Ft/szoba/éj 2-ágyas szoba 2 fő részére Ft/szoba/éj Tartalma: szállás svédasztalos reggelivel, wifi, a városi termálfürdő üzemelő medencéinek korlátlan használata, felnőttek részére gőzkamra-, fürdőköpeny-, fitneszterem használat, ÁFA és IFA. Parkolás: Ft/ autó/ éj a mélygarázsban Ft/ autó/ éj a felszíni parkolóban 5. Hotel Divinus 4032 Debrecen, Nagyerdei körút A Hotel Divinus Kelet-Magyarország első ötcsillagos konferencia és wellness szállodájaként a debreceni Nagyerdő kapujában nyitotta meg szobáit és lakosztályait. A szálloda wellness centruma közel 1000 négyzetméteren egyedülálló szauna parkkal és hozzátartozó pihenőparkkal várja vendégeit. A wellness centrum több medencével, valamint szoláriummal felszerelt. A szálloda fitnesz részlege 120 négyzetméteren kardió és erőfejlesztő gépekkel berendezett teremmel várja az aktív pihenés és sportolás szerelmeseit. A szobák elfoglalása az érkezés napján: 14:00 órától. A szobák elhagyása az elutazás napján: 10:00 óráig. 2-ágyas superior szoba 1 fő részére 2-ágyas superior szoba 2 fő részére Ft/szoba/éj Ft/szoba/éj Tartalma: szállás klimatizált szobákban, reggeli, a vezetékes internet használata, a wellness és fitnesz részleg használata, gyermekjátszó, fürdőszobai bekészítések, fürdőköpeny, törölköző, papucs, ÁFA és IFA. Parkolás: Ft/autó/nap 6. Malom Hotel 4027 Debrecen, Böszörményi út 1. Debrecen frekventált részén található a Malom Hotel, amelynek kortárs enteriőrje magyar motívumkincsekkel ötvözött. Az étteremben a magyar gasztronómiai kultúra remekei élvezhetők a legjobb hazai borok és pálinkák társaságában. A szobák elfoglalása az érkezés napján: 14:00 órától. A szobák elhagyása az elutazás napján: 10:00 óráig. 1-ágyas szoba 2-ágyas szoba 1 fő részére 2-ágyas szoba 2 fő részére Ft/szoba/éj Ft/szoba/éj Ft/szoba/éj 10

11 Tartalma: szállás, svédasztalos reggeli, vezeték nélküli internet, ÁFA és IFA. Parkolás: ingyenes a szálloda zárt parkolójában (korlátozott számban) ÉTKEZÉS Büféebéd Tematikus gasztronómiai est Kiállítói est Az árak 21,26% ÁFA-t tartalmaznak Ft/fő/nap Ft/fő Ft/fő JELENTKEZÉS A kongresszus résztvevői számára on-line regisztrációs és fizetési lehetőséget biztosítunk az eunapok.kmcongress.com internetes oldalon. Ha a költségeket a munkahely vagy szponzor fizeti, kérjük, hogy a költségviselő a jelentkezési lapon cégszerű aláírásával igazolja. On-line jelentkezés esetén a honlapról letölthető a költségvállaló nyilatkozat. Amennyiben a költségviselő az aláírt nyilatkozat ellenére a vállalt kötelezettségét nem tejesíti, a felmerült költségeket az érintett résztvevőnek kell megfizetnie. A K&M Congress Kft. a megadott címre elküldi a megrendelt szolgáltatások viszszaigazolását. A megrendelés a díjak befizetésével válik érvényessé. A ki nem fizetett megrendeléseket szeptember 16-án töröljük. Az étkezések, a szállás és a részvételi díjak közvetített szolgáltatást tartalmaznak. A visszaigazolt jelentkezés szerződésnek minősül. Fizetés módja bankkártyával on-line az eunapok.kmcongress.com honlapon keresztül, biztonságos banki vonalon: a bankkártya adatokat csak a bank látja; átutalással a K&M Congress Kft-nek a K&H Banknál vezetett számú számlájára: kérjük, hogy az átutalás közlemény rovatában a résztvevő(k) neve és/vagy a számla sorszáma szerepeljen; Lemondás A lemondást írásban kérjük benyújtani a kongresszusi szervezőiroda címére, legkésőbb augusztus 22-ig augusztus 22. után lemondást nem tudunk elfogadni. A korábbi befizetések visszatérítése: augusztus 22-ig beérkezett lemondás esetében a befizetett díjak 80%-a augusztus 22. után a befizetett díjakból visszatérítésre nincs lehetőség. Az utólagos számlamódosítás díja Ft +ÁFA 11

12 12 TÉRKÉP

A Magyar Szemorvostársaság. Retina Szekciója. Kongresszusa. Budapest, 2007. november 30-december 1.

A Magyar Szemorvostársaság. Retina Szekciója. Kongresszusa. Budapest, 2007. november 30-december 1. A Magyar Szemorvostársaság Retina Szekciója Kongresszusa Budapest, 2007. november 30-december 1. ELŐZETES PROGRAM A címlapon Szőnyi István: Felragyogó napsütés a Duna fölött című képe, 1935 70 X 99 cm,

Részletesebben

Gyula, 2016. szeptember 22-24.

Gyula, 2016. szeptember 22-24. A Magyar Reumatológusok Egyesületének éves Vándorgyűlése Gyula, 2016. szeptember 22-24. ÉRTESÍTŐ Köszöntő Tisztelt Kolléganők és Kollégák! 2016. szeptember 22-24 között Gyula városa ad otthont az MRE éves

Részletesebben

SZÁLLÁSFOGLALÁS SZÁLLÁSHELYEK. Laterum Konferencia és Wellness Hotel*** / **** 7633 Pécs, Hajnóczy u. 37-39.

SZÁLLÁSFOGLALÁS SZÁLLÁSHELYEK. Laterum Konferencia és Wellness Hotel*** / **** 7633 Pécs, Hajnóczy u. 37-39. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

MAGYAR REUMATOLÓGIAI SZAKDOLGOZÓK EGYESÜLETE

MAGYAR REUMATOLÓGIAI SZAKDOLGOZÓK EGYESÜLETE MAGYAR REUMATOLÓGIAI SZAKDOLGOZÓK EGYESÜLETE MRSZE elnöksége: Domján Andrea dr. (jur) elnök Terbéné Szekeres Klára alelnök IV. KONGRESSZUSA Monek Bernadett főtitkár Marcsik-Bedő Borbála pénztáros Gyula,

Részletesebben

Dr. Orosi Piroska A Szervező Bizottság elnöke

Dr. Orosi Piroska A Szervező Bizottság elnöke Kedves Kollégák! Hosszú idő után ismét Debrecenben rendezzük a Kórházhigiénés Ankétot. Az elmúlt tíz évben átalakult ez a város, egy modern egyetemi város lett Debrecen. Reméljük lesz idő a megnézésére

Részletesebben

Foglalható időszakok: 2014. április 22.-29. és 2014. május 4. 2014. június 5.

Foglalható időszakok: 2014. április 22.-29. és 2014. május 4. 2014. június 5. MÁJUSI ÁR-ESŐ HOTEL PIROSKA-BÜK Érvényesség: 2014. 05. 05.- 06.01. között, min. 2 éj foglalással Ár: 8.460 Ft / fő/ éj / Hétköznapokon 10.155 Ft/fő/ 2 éj / Hétvégéken Superior szoba felár: 1000 Ft/fő/éj

Részletesebben

PROGRAM PROGRAM. Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának XXIX. Tudományos Ülése

PROGRAM PROGRAM. Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának XXIX. Tudományos Ülése PROGRAM PROGRAM Gyermekdiabetes Szekció Legyél te is 7 pontos (A 1C) Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekciójának XXIX. Tudományos Ülése Debrecen, 2012. november

Részletesebben

A Magyar Szemorvostársaság 2016. évi Kongresszusa

A Magyar Szemorvostársaság 2016. évi Kongresszusa A Magyar Szemorvostársaság 2016. évi Kongresszusa Annual Congress of the Hungarian Ophthalmological Society 2016 Pécs, 2016. június 30-július 2. ÉRTESÍTŐ A Magyar Szemorvostársaság 2016. évi Kongresszusa

Részletesebben

ELŐSZEZONI AJÁNLATOK HH HELIOS ***+ HÉVIZ

ELŐSZEZONI AJÁNLATOK HH HELIOS ***+ HÉVIZ ELŐSZEZONI AJÁNLATOK HH HELIOS ***+ HÉVIZ Érvényes: 2016.04.01-06.10. (kivéve kiemelt és ünnepi napokon) 3 + 1 Lendület Hévizen csomag /Vasárnaptól csütörtökig történő foglalás esetén! min. 4 éjszakától

Részletesebben

A Kongresszus elnöke. Részvételi díj (az árak az ÁFA-t tartalmazzák) ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK. A Kongresszus szervezője:

A Kongresszus elnöke. Részvételi díj (az árak az ÁFA-t tartalmazzák) ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK. A Kongresszus szervezője: Kedves Kollégák! 2016. június 2-4. között 16. alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Dermatológiai Társulat Kozmetológiai Kongresszusa, melynek ezúttal Pécs városa, azon belül is a Zsolnay Negyed ad otthont.

Részletesebben

A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete. 42. Kongresszusa. Pécs. 2012. október 17-20. ÉRTESÍTŐ

A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete. 42. Kongresszusa. Pécs. 2012. október 17-20. ÉRTESÍTŐ A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész Orvosok Egyesülete 42. Kongresszusa Pécs 2012. október 17-20. ÉRTESÍTŐ KÖSZÖNTŐ Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaim! A Magyar Fül-, Orr-, Gége és Fej-, Nyaksebész

Részletesebben

HUNGUEST HOTEL GALYA ERZSÉBET PARK HOTEL. Galyatető. Parádfürdő. superior

HUNGUEST HOTEL GALYA ERZSÉBET PARK HOTEL. Galyatető. Parádfürdő. superior Galyatető HUNGUEST HOTEL GALYA A Mátra legmagasabb csúcsán 957 méter magasan, 5 hektáros park közepén, gyönyörű panorámával várja Vendégeit a patinás, 1939- ben épített szálloda. Akkor is és ma is a családok,

Részletesebben

70. Patológus Kongresszus. a Magyar Patológusok Társasága és a Nemzetközi Pathologiai Akadémia (IAP) Magyar Divíziója rendezésében

70. Patológus Kongresszus. a Magyar Patológusok Társasága és a Nemzetközi Pathologiai Akadémia (IAP) Magyar Divíziója rendezésében 70. Patológus Kongresszus a Magyar Patológusok Társasága és a Nemzetközi Pathologiai Akadémia (IAP) Magyar Divíziója rendezésében Siófok, Hotel Azúr 2011. szeptember 29-október 1. MÁSODIK ÉRTESÍTÉS Tisztségviselők

Részletesebben

Parkolás: A Kölcsey Központ mélygarázsában, a Hotel Lycium vendégei részére elkülönített parkolóhelyeken Ft/szgk/éj.

Parkolás: A Kölcsey Központ mélygarázsában, a Hotel Lycium vendégei részére elkülönített parkolóhelyeken Ft/szgk/éj. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2019. május 20-ig beérkezett

Részletesebben

Hotel Divinus Magyarország - Hajdú-Bihar megye - Debrecen http://www.reise.info.hu/hotel-divinus/hu/

Hotel Divinus Magyarország - Hajdú-Bihar megye - Debrecen http://www.reise.info.hu/hotel-divinus/hu/ http:///hotel-divinus/hu/ Bemutatkozás Az ötcsillagos Hotel Divinus megnyitásával korona került a debreceni szállodahálózatra. A belvárostól sétatávolságra található, a mediterrán világ színeit viselő,

Részletesebben

TAVASZVÁRÓ SALIRIS RESORT HOTEL**** EGERSZALÓK ERZSÉBET PARK HOTEL *** PARÁDFÜRDŐ

TAVASZVÁRÓ SALIRIS RESORT HOTEL**** EGERSZALÓK ERZSÉBET PARK HOTEL *** PARÁDFÜRDŐ TAVASZVÁRÓ ERZSÉBET PARK HOTEL *** PARÁDFÜRDŐ Érvényes: 2016. február 01. június 15. között (kivéve: kiemelt-és ünnepi időszakok) Ár hétköznap: Ár hétvégén: 7.435 Ft / fő / éj 8.715 Ft / fő / éj Tartalom:

Részletesebben

A 125 ÉVES MAGYAR BALNEOLOGIAI EGYESÜLET JUBILEUMI NAGYGYŰLÉSE

A 125 ÉVES MAGYAR BALNEOLOGIAI EGYESÜLET JUBILEUMI NAGYGYŰLÉSE Tisztelt Kolléganők! Tisztelt Kollégák! Tisztelettel meghívom Önöket és Önökön keresztül valamennyi érdeklődőt egyesületünk 2016. évi Nagygyűlésére. Ahogy azt a meghívó megszokottól eltérő formáján és

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ SZEGED 2016. OKTÓBER 6-9. A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE 44. KONGRESSZUSA

ÉRTESÍTŐ SZEGED 2016. OKTÓBER 6-9. A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE 44. KONGRESSZUSA A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE 44. KONGRESSZUSA Szeged, 2016. AZ MFOE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 53. VÁNDORGYŰLÉSE ÉRTESÍTŐ SZEGED 2016. OKTÓBER 6-9. A RENDEZVÉNY HELYSZÍNE

Részletesebben

2 óra Nordic Walking túrabot használat és 2 óra kerékpárhasználat vagy Falusi gazdaság látogatása és gyermekeknek ingyenesség 6 éves korig

2 óra Nordic Walking túrabot használat és 2 óra kerékpárhasználat vagy Falusi gazdaság látogatása és gyermekeknek ingyenesség 6 éves korig ALAPCSOMAGOK PIHENÉS 2014. január 1. 2014. március 13. / 2014. március 16. 2014. április 16. / 2014. április 22.-29. és 2014. május 4. 2014. június 5. 2 óra Nordic Walking túrabot használat és 2 óra kerékpárhasználat

Részletesebben

ROGLa. HOTEL és BUnGaLÓ ROGLa. 1050-1517 m, 18 km sífutópálya. 100 www.ibusz.hu

ROGLa. HOTEL és BUnGaLÓ ROGLa. 1050-1517 m, 18 km sífutópálya. 100 www.ibusz.hu ROGLa 1050-1517 m, 18 km sífutópálya 2 9 2 km 9 km 10 km BUDAPESTTÔL KB. 400 KM TÁVOLSÁGRA TALÁLHATÓ. Szlovénia egyik kedvelt síterülete, mely késő ősztől kora tavaszig nyújt síelési lehetőséget az idelátogatóknak.

Részletesebben

Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Kedves Meghívottak!

Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Kedves Meghívottak! Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Kedves Meghívottak! Ezúton is szeretnénk meghívni Önöket a Magyar Gerontológiai és Geriátriai Társaság (MGGT) ez évi Kongresszusára. Ünnepi és rendhagyó Kongresszust szervezünk

Részletesebben

Hotel Erzsébet-Hévíz *** Magyarország - Zala megye - Hévíz http://www.reise.info.hu/hotel-erzsebet-heviz/hu/

Hotel Erzsébet-Hévíz *** Magyarország - Zala megye - Hévíz http://www.reise.info.hu/hotel-erzsebet-heviz/hu/ http:///hotel-erzsebet-heviz/hu/ Bemutatkozás A világhírű természetes gyógyhatású hévízi tófürdő közvetlen közelében helyezkedik el az elegáns Hotel Erzsébet. A 47 db reprezentatívan berendezett, színes

Részletesebben

csomagok vár fehér Székes szálloda gasztronómia kikapcsolódás kultúra vendégváró

csomagok vár fehér Székes szálloda gasztronómia kikapcsolódás kultúra vendégváró Székes fehér vár 2016 vendégváró csomagok szálloda gasztronómia kikapcsolódás kultúra Belvárosi hétvége a Hotel Magyar Királyban Székesfehérvár szívében, a megszépült történelmi belvárosban, a színház

Részletesebben

Ünnepi, hosszú hétvégi belföldi ajánlatok 2016. március 11-15.

Ünnepi, hosszú hétvégi belföldi ajánlatok 2016. március 11-15. Ünnepi, hosszú hétvégi belföldi ajánlatok 2016. március 11-15. Badacsony Balatonfüred Balatonkenese Cegléd Bükfürdő Debrecen Demjén Döbrönte Eger Egerszalók Garabonc Gárdony Gyula Hajdúszoboszló Harkány

Részletesebben

Budapest, 2016. február 24. Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága

Budapest, 2016. február 24. Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága Kedves Kollégák! A Fiatal Nőorvosok Társaságának XII. Kongresszusára készülünk az idén. Az elmúlt tizenegy rendezvény kitűnő lehetőség volt a fiatal szülész-nőgyógyászoknak arra, hogy nívós szakmai előadások

Részletesebben

Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével. A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma

Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével. A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma 1 Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma Tapolca 2011. május 6-7. MEGHÍVÓ A Malom-tó és a vízimalom

Részletesebben

Hotel Helikon *** Magyarország - Zala megye - Keszthely http://www.reise.info.hu/hotel-helikon/hu/

Hotel Helikon *** Magyarország - Zala megye - Keszthely http://www.reise.info.hu/hotel-helikon/hu/ http:///hotel-helikon/hu/ Bemutatkozás Üdvözlet Napfény, víz, levegő... Helikon. Keszthely, a régi barokk kisváros hangulatos környezetben fekszik a Keszthelyi hegység és a Balaton között. Szobák A háromcsillagos

Részletesebben

Az árak nem tartalmazzák az idegenforgalmi adót, amely 450.- Ft /fő /éj, 18 éven felülieknek. Parkolási díj: 1.200 Ft /éj /autó.

Az árak nem tartalmazzák az idegenforgalmi adót, amely 450.- Ft /fő /éj, 18 éven felülieknek. Parkolási díj: 1.200 Ft /éj /autó. VAKÁCIÓ Hegyvidéki ajánlatok HOTEL KITTY***+ MISKOLC-TAPOLCA Érvényes: 2016. június 20- augusztus 28. közötti időszakban, min.2éj foglalással Ár: 11.050 Ft / fő / éj, min. 3 éj foglalással 8.910 Ft / fő

Részletesebben

Vakáció, Vízpart, Wellness 2016 nyár itthon!

Vakáció, Vízpart, Wellness 2016 nyár itthon! Vakáció, Vízpart, Wellness 2016 nyár itthon! Balatonon Badacsony Balatonalmádi Balatonfüred Balatonkenese Balatonlelle - Csopak Siófok Zamárdi Velencei tó partján Gárdony Velence Tisza tónál Tiszafüred

Részletesebben

Rendezvény Szolgáltatási Feltételek Érvényes: 2014. december 8-tól

Rendezvény Szolgáltatási Feltételek Érvényes: 2014. december 8-tól Rendezvény Szolgáltatási Feltételek Érvényes: 2014. december 8-tól A jelen Rendezvény Szolgáltatási Feltételek (a továbbiakban: RSZF) célja, hogy szabályozza a Szolgáltató által lebonyolításra kerülő rendezvényekhez

Részletesebben

Budapest, 2009. június. Kurzus elnöke, és az MHT XVII. Kongresszusának társelnöke

Budapest, 2009. június. Kurzus elnöke, és az MHT XVII. Kongresszusának társelnöke Tisztelt Kolleganők és Kollégák! Ha december - akkor hypertonia kongresszus! A magyar orvosok közül nagyon sokan így szokták meg az elmúlt több, mint másfél évtizedben, és az évek során szinte töretlenül

Részletesebben

PORTAI ÁRAK 2016. Érvényes: 2016. 01. 01-06. 30. 2016. 07. 01-08. 20 2016. 08. 21-12. 28. Ft/szoba/éj. Egyágyas szoba: 10790.- 14780.- 10790.

PORTAI ÁRAK 2016. Érvényes: 2016. 01. 01-06. 30. 2016. 07. 01-08. 20 2016. 08. 21-12. 28. Ft/szoba/éj. Egyágyas szoba: 10790.- 14780.- 10790. AMETISZT HOTEL HARKÁNY 7815 Harkány, Szent István u. 26-28. Tel: 72/279-339 Fax: 72/580 077 info@ametiszthotel.hu www.ametiszthotel.hu Ügyintéző: Bédáné Metz Mária PORTAI ÁRAK 2016 Érvényes: 2016. 01.

Részletesebben

Kedvezmények a Debreceni Egyetem és a Debreceni Gyógyfürdő között létrejött Szerződés alapján

Kedvezmények a Debreceni Egyetem és a Debreceni Gyógyfürdő között létrejött Szerződés alapján Kedvezmények a Debreceni Egyetem és a Debreceni Gyógyfürdő között létrejött Szerződés alapján A kedvezmények mértéke kiterjed: - Hotel Lycium **** - Aquaticum Termál és Wellness Hotel **** - Aquaticum

Részletesebben

Colosseum Hotel **** Superior Magyarország - Csongrád megye - Mórahalom http://www.reise.info.hu/colosseumhotel/hu/

Colosseum Hotel **** Superior Magyarország - Csongrád megye - Mórahalom http://www.reise.info.hu/colosseumhotel/hu/ http:///colosseumhotel/hu/ Bemutatkozás 2011 áprilisától várja vendégeit a Colosseum Hotel****, mely Mórahalom központjában, közvetlenül a Szent Erzsébet Gyógyfürdő mellett található, Szegedtől 20 km távolságra.

Részletesebben

Kiváló Európai Desztináció European Destinations of Excellence Könnyű elérni nehéz elhagyni! Fókuszban az akadálymentes turizmus 1 A pályázati anyag tartalma a 2012 évben, Kaposváron, a ténylegesen megvalósult

Részletesebben

Egerszalók Erdőbénye Galyatető Garabonc Gárdony Gyula Hajdúszoboszló Harkány Hajmás Herceghalom Hernádvécse Hévíz Kardosfa

Egerszalók Erdőbénye Galyatető Garabonc Gárdony Gyula Hajdúszoboszló Harkány Hajmás Herceghalom Hernádvécse Hévíz Kardosfa Balatonkenese Balatonfüred Bánk Bükfürdő Cegléd Demjén Döbrönte Eger Egerszalók Erdőbénye Galyatető Garabonc Gárdony Gyula Hajdúszoboszló Harkány Hajmás Herceghalom Hernádvécse Hévíz Kardosfa Lenti-Gosztola

Részletesebben

Orosháza Gyopárosfürdő 2011. november 17-19.

Orosháza Gyopárosfürdő 2011. november 17-19. NŐORVOSOK FIATAL TÁRSASÁGA Fiatal Nőorvosok VII. Kongresszusa Orosháza Gyopárosfürdő 2011. november 17-19. 1 Kedves Kolléganők és Kollégák! Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy az újra megrendezésre kerülő

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 44. KONGRESSZUSA. SZOMBATHELY Hotel Claudius 2016. SZEPTEMBER 22-24

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 44. KONGRESSZUSA. SZOMBATHELY Hotel Claudius 2016. SZEPTEMBER 22-24 A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 44. KONGRESSZUSA SZOMBATHELY Hotel Claudius 2016. SZEPTEMBER 22-24 Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégeink! A Magyar Infektológiai és Klinikai Mikrobiológiai

Részletesebben

Hotel Írottkő *** Magyarország - Vas megye - Kőszeg http://www.reise.info.hu/hotel-irottko/hu/

Hotel Írottkő *** Magyarország - Vas megye - Kőszeg http://www.reise.info.hu/hotel-irottko/hu/ http:///hotel-irottko/hu/ Bemutatkozás Magyarország100 csodájának egyike az Alpokalján elhelyezkedő történelmében és műemlékeiben gazdag kisváros, Kőszeg. Az idelátogatót megérinti a középkor varázslatos

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Üdvözlünk az Otthonklima Internetes webáruház vásárlói között. Kérjük, mielőtt megrendelésed elküldenéd, az alábbi ÁSZF-t szíveskedj alaposan átolvasni! ELADÓ ADATAI: Freddo

Részletesebben

Dr. Finta P. Ervin Prof. Dr. Kiss István Dr. Légrády Péter az MHT XXII. Kongresszusának elnöke

Dr. Finta P. Ervin Prof. Dr. Kiss István Dr. Légrády Péter az MHT XXII. Kongresszusának elnöke Tisztelt Kolleganők és Kollegák! A Magyar Hypertonia Társaság életében a 2014-es év igazi korszakváltást jelent. Sok éves munka eredményeként államilag elfogadottá vált a hypertonológia képzettség és megszületett

Részletesebben

DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK 2015. (DEMIN XV.) MINŐSÉG AZ IRÁNYÍTÁSBAN, MINŐSÉG A GYAKORLATBAN (ELSŐ TÁJÉKOZTATÓ)

DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK 2015. (DEMIN XV.) MINŐSÉG AZ IRÁNYÍTÁSBAN, MINŐSÉG A GYAKORLATBAN (ELSŐ TÁJÉKOZTATÓ) DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK 2015. (DEMIN XV.) MINŐSÉG AZ IRÁNYÍTÁSBAN, MINŐSÉG A GYAKORLATBAN (ELSŐ TÁJÉKOZTATÓ) A Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar Megelőző Orvostani Intézet és a Debreceni

Részletesebben

Baranya Hotel *** Magyarország - Baranya megye - Harkány http://www.reise.info.hu/hotel-baranya/hu/

Baranya Hotel *** Magyarország - Baranya megye - Harkány http://www.reise.info.hu/hotel-baranya/hu/ http:///hotel-baranya/hu/ Bemutatkozás Harkány Magyarország déli szegletében, Pécstől 25 km távolságra, a Villányi borvidéken, a Siklósi Vár szomszédságában található, a kénes gyógyvízéről híres, mediterrán

Részletesebben

EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA BESZÉDES JÓZSEF KOLLÉGIUM

EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA BESZÉDES JÓZSEF KOLLÉGIUM EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA BESZÉDES JÓZSEF KOLLÉGIUM Cím: 6500 Baja, Bajcsy-Zsilinszky út 16. Telefon: 36-30-349-5157 Honlap: http://www.ejf.hu/kollegiumok.php?http://www.ejf.hu/kollegium/kollegiumi_informaciok.php

Részletesebben

superior márc. 1. 20., nov. 22. dec. 20.

superior márc. 1. 20., nov. 22. dec. 20. Hévíz HOTEL EURÓPA FIT Gyógyulás, wellness, családbarát környezet, három generáció számára ideális környezet. Az elmúlt évben látványosan megújult szálloda Hévíz központjában, a világhírű gyógytótól 400

Részletesebben

Alföldi. Legendás Túracsomag KISÚJSZÁLLÁS. Ahol magad is legendára találsz

Alföldi. Legendás Túracsomag KISÚJSZÁLLÁS. Ahol magad is legendára találsz Alföldi %egendárium Legendás Túracsomag KISÚJSZÁLLÁS Ahol magad is legendára találsz Kisújszállás, mint Legendás Helyszín bemutatása: Kisújszállás az Alföld szívében Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik leghagyománytisztelőbb

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE. 2015. november 26-28. Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XIV. Dermato-Pharma Szakkiállítás

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE. 2015. november 26-28. Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XIV. Dermato-Pharma Szakkiállítás MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE 2015. november 26-28. Aquaworld Resort Budapest Poór Imre (1823-1897) www.convention.hu KEDVES KOLLÉGÁK! A Magyar Dermatológiai Társulat 2015. őszén alkalommal

Részletesebben

Szeretettel meghívunk a Magyar Állatorvosi Onkológiai Társaság VII. Konferenciájára.

Szeretettel meghívunk a Magyar Állatorvosi Onkológiai Társaság VII. Konferenciájára. Kedves Kollégánk! Szeretettel meghívunk a Magyar Állatorvosi Onkológiai Társaság VII. Konferenciájára. Időpont: 2012.június 16. Helyszín: Silvanus Konferencia & Sport Hotel, 2025 Visegrád, Fekete-hegy,

Részletesebben

Üdülési ajánlatok 2015. Check in, chill out. www.aquaworldresort.hu. A resort of:

Üdülési ajánlatok 2015. Check in, chill out. www.aquaworldresort.hu. A resort of: Üdülési ajánlatok 2015 Check in, chill out A resort of: www.aquaworldresort.hu Rólunk Az Aquaworld Resort Budapest**** superior konferencia- és wellness szálloda Budapest északi részén, az M0-ás Megyeri

Részletesebben

Kedves Kollégák! A kongresszus házigazdája: Bajai Szent Rókus Kórház, Gyermek- és Ifjúsági Mentálhygiénés Gondozó

Kedves Kollégák! A kongresszus házigazdája: Bajai Szent Rókus Kórház, Gyermek- és Ifjúsági Mentálhygiénés Gondozó 2. értesíto Kedves Kollégák! A Magyar Gyermek- és Ifjúságpszichiátria és Társszakmák Társasága 38. kongresszusa 2014. tavaszán Baján kerül megrendezésre. Ezen a helyszínen korábban nem volt kongresszus,

Részletesebben

DROP6 DEBRECENI REUMATOLÓGIAI OKTATÁSI PROGRAM

DROP6 DEBRECENI REUMATOLÓGIAI OKTATÁSI PROGRAM PROGRAM DROP6 DEBRECENI REUMATOLÓGIAI OKTATÁSI PROGRAM INTERDISZCIPLINÁRIS FÓRUM A reumatológia, neurológia, pszichiátria és idegsebészet határterületi kérdései Debrecen, Kölcsey Központ 2016. február

Részletesebben

3. Szóban leadott foglalás, megállapodás, módosítás, vagy annak a Szolgáltató általi szóbeli visszaigazolása nem minősül szerződésnek.

3. Szóban leadott foglalás, megállapodás, módosítás, vagy annak a Szolgáltató általi szóbeli visszaigazolása nem minősül szerződésnek. Általános Szállodai Szerződéses Feltételek (ÁSZF) I. Bevezetés 1. Az Általános Szállodai Szerződéses Feltételek (továbbiakban ÁSZF) azt a szerződéses tartalmat foglalják össze, melyek alapján a Hotel Füred****

Részletesebben

www.congressline.hu/maaszt2012 2. Értesítő

www.congressline.hu/maaszt2012 2. Értesítő www.congressline.hu/maaszt2012 2. Értesítő A Magyar Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Társaság ez évi nemzeti kongresszusa 2012. november 22-24. között Visegrádon kerül megrendezésre. Tisztelt Kolléganők,

Részletesebben

Magyar Fürdőkultúra Napjához csatlakozott fürdők és programjaik

Magyar Fürdőkultúra Napjához csatlakozott fürdők és programjaik Magyar Fürdőkultúra Napjához csatlakozott fürdők és jaik 1 2 3 4 Gyulai Várfürdő Gyula Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő Anna Gyógy-, Termál és Termálfürdő Szeged Gránit Gyógyfürdő Zrt Zalakaros wwwvarfurdohu

Részletesebben

A KONGRESSZUS HELYSZÍNE Hotel Ramada Resort Budapest 1044 Budapest, Íves u. 16. www.ramadaresortbudapest.hu. GPS koordináták: 47.60061 ÉSZ 19.

A KONGRESSZUS HELYSZÍNE Hotel Ramada Resort Budapest 1044 Budapest, Íves u. 16. www.ramadaresortbudapest.hu. GPS koordináták: 47.60061 ÉSZ 19. KEDVES KOLLEGANÕK, ÉS KOLLEGÁK! A mindennapi betegellátásunk során számtalanszor találkozhatunk az élet minõséget rontó visszatérõ hólyaghuruttal ill. férfiaknál bakteriális prosztatitisszel vagy kismedencei

Részletesebben

KONGRESSZUSI NAPTÁR 2011

KONGRESSZUSI NAPTÁR 2011 BÔRGYÓGYÁSZATI ÉS VENEROLÓGIAI SZEMLE 87. ÉVF. 1. 36-37. KONGRESSZUSI NAPTÁR 2011 Háziorvos továbbképzô nap Bôrgyógyászat Idôpont: 2011.03.05. 4032, Debrecen- DEOEC, Auguszta tanterem Dr. Remenyik Éva

Részletesebben

észak-alföld Nyíregyháza-Sóstó Tiszafüred DEBRECEN Hajdúszoboszló Kisújszállás Martfű

észak-alföld Nyíregyháza-Sóstó Tiszafüred DEBRECEN Hajdúszoboszló Kisújszállás Martfű észak-alföld Dióhéjban Észak-Alföldről: gyógyító erejű vizek, szórakozásra csábító élményparkok, Hortobágy, mint Világörökség, romantikus Tisza vidék, érintetlen természet, egyedi kultúra, máig élő hagyományok,

Részletesebben

A MAGYAR PATOLÓGUSOK TÁRSASÁGA ELNÖKVÁLASZTÓ KÖZGYŰLÉSE ÉS FIATAL PATOLÓGUSOK TALÁLKOZÓJA

A MAGYAR PATOLÓGUSOK TÁRSASÁGA ELNÖKVÁLASZTÓ KÖZGYŰLÉSE ÉS FIATAL PATOLÓGUSOK TALÁLKOZÓJA 2014 A MAGYAR PATOLÓGUSOK TÁRSASÁGA ELNÖKVÁLASZTÓ KÖZGYŰLÉSE ÉS FIATAL PATOLÓGUSOK TALÁLKOZÓJA Tisza Balneum Hotel, Tiszafüred 2014. október 3-4. MEGHÍVÓ ÉS FELHÍVÁS ÖSSZEFOGLALÓK BENYÚJTÁSÁRA Kedves Kollégák,

Részletesebben

CÉLTUDATOSAN A GYÓGYÍTÁS ÚTJÁN

CÉLTUDATOSAN A GYÓGYÍTÁS ÚTJÁN CÉLTUDATOSAN A GYÓGYÍTÁS ÚTJÁN IX. KONGRESSZUSA 2016. NOVEMBER 17-19. GROUPAMA ARÉNA, BUDAPEST MÁSODIK ÉRTESÍTÔ SZERVEZÔK Tisztelt Kollégák! A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság IX. Kongresszusát 2016.

Részletesebben

550,-EUR helyett 460,-EUR 70,-EUR/hét július 05-12. július 12-19. Főszezon

550,-EUR helyett 460,-EUR 70,-EUR/hét július 05-12. július 12-19. Főszezon Az Aqua Natural Hotel Apartman Dalmácia gyöngyszemeként is emlegetett Trogír város Seget Donji részében található, mely kb. 1.500 méterre található Trogír központjától. Budapestről végig autópályán kb.:

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Szülészeti-Nőgyógyászati. Osztálya, a Magyar Nőorvos Társaság támogatásával

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Szülészeti-Nőgyógyászati. Osztálya, a Magyar Nőorvos Társaság támogatásával ÉRTESÍTŐ KÖSZÖNTŐ Tisztelt Kolleganők és Kollegák! Nagy megtiszteltetés, hogy ismét Nyíregyházán rendezhetjük a Szülészeti-Nőgyógyászati Vezetők Baráti találkozóját. Az eddigi négy alkalom Miskolc kétszer,

Részletesebben

Magyar Állatorvosi Kamara. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Szervezete MEGHÍVÓ. a 2015. évi Továbbképző Konferenciára

Magyar Állatorvosi Kamara. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Szervezete MEGHÍVÓ. a 2015. évi Továbbképző Konferenciára Magyar Állatorvosi Kamara Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Szervezete MEGHÍVÓ a 2015. évi Továbbképző Konferenciára Helyszín: Aqua-Lux*** Wellness Hotel 5465 Cserkeszőlő, Fürdő u. 27. Időpont: 2015.

Részletesebben

Hotel Korona Eger **** Magyarország - Heves megye - Eger http://www.reise.info.hu/korona-hotel-eger/hu/

Hotel Korona Eger **** Magyarország - Heves megye - Eger http://www.reise.info.hu/korona-hotel-eger/hu/ http:///korona-hotel-eger/hu/ Bemutatkozás Tegyen velünk egy túrát Eger egyik legkedveltebb szállodájában! Eger első magán és wellness szállodája - Hotel Korona****/*** Eger történelmi belvárosának legcsendesebb

Részletesebben

Fiatal Nőorvosok VIII. Kongresszusa Debrecen, 2012. november 30 - december 1.

Fiatal Nőorvosok VIII. Kongresszusa Debrecen, 2012. november 30 - december 1. Fiatal Nőorvosok VIII. Kongresszusa Debrecen, 2012. november 30 - december 1. Köszöntő Tisztelt leendő és fiatal szülész-nőgyógyász kollégák! Megtisztelő számunkra, hogy a Fiatal Nőorvosok Társasága VIII.

Részletesebben

40 éves a Gyermekegészségügyi Központ Miskolcon 2016. október 13-15.

40 éves a Gyermekegészségügyi Központ Miskolcon 2016. október 13-15. Magyar Gyermekorvosok Társasága Északkelet-Magyarországi Területi Szervezetének 40 éves a Gyermekegészségügyi Központ Miskolcon 2016. október 13-15. Kedves Kollégák! A Velkey László Gyermekegészségügyi

Részletesebben

ÁRAINK forintban a 2016-os évre

ÁRAINK forintban a 2016-os évre ÁRAINK forintban a 2016-os évre Elő és utószezon szobára és ellátásra lebontva 2016. január 1. 2016. április 30. ( előszezon) kivétel ünnepek 2016. október 1. 2016. december 20. ( utószezon) kivétel ünnepek

Részletesebben

Laroba Wellness & Tréning Hotel****

Laroba Wellness & Tréning Hotel**** Laroba Wellness & Tréning Hotel**** Budapesttől 1 órányi autóútra, a Balaton északi partján, Balatonalmádi és Balatonfüred között félúton, Alsóörsön található, a parttól mindössze 250 méterre, a szálloda

Részletesebben

MENDAN MAGIC SPA & WELLNESS HOTEL HHHHsuperior, ZALAKAROS

MENDAN MAGIC SPA & WELLNESS HOTEL HHHHsuperior, ZALAKAROS KONFERENCIA BEMUTATKOZÓ MENDAN MAGIC SPA & WELLNESS HOTEL HHHHsuperior, ZALAKAROS Amennyiben Ön is egy tökéletesen szervezett, gördülékeny és sikeres rendezvény megszervezésén fáradozik, megtalálta a megfelelô

Részletesebben

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A 2014. 17. M E G H Í V Ó

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A 2014. 17. M E G H Í V Ó M E G H Í V Ó A Hypertonia Világnapja alkalmából rendezett Tavaszi Kongresszusunk idején, a Magyar Hypertonia Társaság 2014. május 17-én 09.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Danubius Hotel

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! Pentaxim hiányából TBC poliovírus oltóanyagkészletek beszerzési módjába. tűszúrásos vagy műtét közben elszenvedett sérülésekor

Tisztelt Kollégák! Pentaxim hiányából TBC poliovírus oltóanyagkészletek beszerzési módjába. tűszúrásos vagy műtét közben elszenvedett sérülésekor Tisztelt Kollégák! A 2015-ös év sok tekintetben eltérő volt az eddigiektől. Alkalmazkodás és rugalmasság kellett a Pentaxim hiányából adódó oltási rend változásával kapcsolatban. Fokozottabb figyelem kellett

Részletesebben

Az élmények világa. Check in, chill out. www.aquaworldresort.hu. A resort of:

Az élmények világa. Check in, chill out. www.aquaworldresort.hu. A resort of: Az élmények világa A resort of: www.aquaworldresort.hu B_tematikus_HU_2014_11.indd 1 2015.01.07. 15:08:40 A vízibirodalom Az Aquaworld Resort Budapest komplexum fürdője Közép-Európa legnagyobb fedett vízi

Részletesebben

Hotel Makár Sport & Wellness***/**** 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4.

Hotel Makár Sport & Wellness***/**** 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

Tavasz Jeles Kaposvár Festők Városa Hangulatfesztivál. A program siketek és hallássérültek számára ajánlott.

Tavasz Jeles Kaposvár Festők Városa Hangulatfesztivál. A program siketek és hallássérültek számára ajánlott. Kiváló Európai Desztináció European Destinations of Excellence Könnyű elérni nehéz elhagyni! Fókuszban az akadálymentes turizmus 1 A pályázati anyag tartalma a 2012 évben, Kaposváron, a ténylegesen megvalósult

Részletesebben

is megismerheti a szigetet, miközben megmártózhat

is megismerheti a szigetet, miközben megmártózhat 51 Zakinthosz Levante rózsája Zante néven is ismert a Jón-tenger harmadik legnagyobb szigete. Az elmúlt években méltán vált az egyik leglátogatottabb görög területté. Miért is? És miért ajánlanám én is

Részletesebben

A Magyar Szülészeti- Nőgyógyászati Ultrahang Társaság XII. kongresszusa XII. 2013. szeptember 5-7. Debrecen, Kölcsey Konferencia Központ

A Magyar Szülészeti- Nőgyógyászati Ultrahang Társaság XII. kongresszusa XII. 2013. szeptember 5-7. Debrecen, Kölcsey Konferencia Központ A Magyar Szülészeti- Nőgyógyászati Ultrahang Társaság XII. kongresszusa XII 2013. szeptember 5-7. Debrecen, Kölcsey Konferencia Központ Illusztrációk: László Ákos grafikái Borítón: A Kölcsey Konferencia

Részletesebben

Elnök/President: Dr. Molnár Dénes. Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó

Elnök/President: Dr. Molnár Dénes. Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó Kedves Kollégák! Elnök/President: Dr. Molnár Dénes Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGA 2012. ÉVI NAGYGYŰLÉSÉRE 2012. szeptember 06-08. Tapolca, Hotel

Részletesebben

Tisztelt Kolléganõk, Kollégák, minden kedves Érdeklõdõ!

Tisztelt Kolléganõk, Kollégák, minden kedves Érdeklõdõ! Tisztelt Kolléganõk, Kollégák, minden kedves Érdeklõdõ! Nagy örömmel jelentjük, hogy a több éves hagyománynak tisztelgõ MKT Intervenciós Munkacsoport éves gyûlése 2014. október 16-18 között ismét megrendezésre

Részletesebben

Prof. Dr. Merkely Béla

Prof. Dr. Merkely Béla Tisztelt Kolléganők, Kollégák, minden kedves Érdeklődő! 2015-ben újra a Szegedi Tudományegyetem Kardiológiai Központját érte az a megtiszteltetés, hogy az MKT Intervenciós Kardiológiai Munkacsoportjának

Részletesebben

2014 KÜLÖNLEGESSÉGE! A TITOKZATOS EGZOTIKUM ÉSZAK-CIPRUS

2014 KÜLÖNLEGESSÉGE! A TITOKZATOS EGZOTIKUM ÉSZAK-CIPRUS 2014 KÜLÖNLEGESSÉGE! A TITOKZATOS EGZOTIKUM ÉSZAK-CIPRUS A gyönyörű sziget észak-keleti részén található a török ciprióták ún. Észak-Ciprusi Török Köztársasága. Szép és érintetlen strandjai, homokos partjai,

Részletesebben

Szállást a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni.

Szállást a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

A tihanyi Aquilo Hotel Panoráma konferencia / rendezvény szolgáltatási csomagajánlata

A tihanyi Aquilo Hotel Panoráma konferencia / rendezvény szolgáltatási csomagajánlata A tihanyi Aquilo Hotel Panoráma konferencia / rendezvény szolgáltatási csomagajánlata Ajánlattevő telephelye: Aquilo Hotel Panoráma H-8237 Tihany, Lepke sor 9-11. Tel.: 00 36 87 538 220 Fax: 00 36 87 538

Részletesebben

Magyar Állatorvosi Kamara. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Szervezete MEGHÍVÓ. a 2014. évi Továbbképző Konferenciára

Magyar Állatorvosi Kamara. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Szervezete MEGHÍVÓ. a 2014. évi Továbbképző Konferenciára Magyar Állatorvosi Kamara Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Szervezete MEGHÍVÓ a 2014. évi Továbbképző Konferenciára Helyszín: Aqua-Lux*** Wellness Hotel 5465 Cserkeszőlő, Fürdő u. 27. Időpont: 2014.

Részletesebben

Korfu. Odüsszeusz szigete. Korfu

Korfu. Odüsszeusz szigete. Korfu Odüsszeusz szigete 32 Moraitika Agios Ioannis városától 20 km-re délre, a keleti parton található kiépült nyaralóhely. A Messonghy folyó bal partján elterülő szállodák, nyaralók és apartmanházak között

Részletesebben

TOX'2016. Tudományos konferencia A KONFERENCIA RENDEZŐJE. MAGYAR TOXIKOLÓGUSOK TÁRSASÁGA www.hungariantoxicologists.

TOX'2016. Tudományos konferencia A KONFERENCIA RENDEZŐJE. MAGYAR TOXIKOLÓGUSOK TÁRSASÁGA www.hungariantoxicologists. TOX'2016 Tudományos konferencia A KONFERENCIA RENDEZŐJE MAGYAR TOXIKOLÓGUSOK TÁRSASÁGA www.hungariantoxicologists.hu TÁRSSZERVEZŐ MAGYAR KÍSÉRLETES ÉS KLINIKAI FARMAKOLÓGIAI TÁRSASÁG www.mapharm.hu Hajdúszoboszló,

Részletesebben

Szentesi Üdülőközpont *** Magyarország - Csongrád megye - Szentes http://www.reise.info.hu/udulokozpont-szentes/hu/

Szentesi Üdülőközpont *** Magyarország - Csongrád megye - Szentes http://www.reise.info.hu/udulokozpont-szentes/hu/ http:///udulokozpont-szentes/hu/ Bemutatkozás Szentesi Üdülőközpont Üdülőházak Szeretnél egy árnyas liget közepén folyópart mellett pihenni? És még a strandért sem kell fizetned? Akkor jó helyre jössz!

Részletesebben

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK KÖSZÖNTŐ. Kedves Kollégák! A rendezvény időpontja június 7-10.

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK KÖSZÖNTŐ. Kedves Kollégák! A rendezvény időpontja június 7-10. Kedves Kollégák! KÖSZÖNTŐ Különleges alkalomra hívjuk fel a figyelmét. A Magyar Neurológusok Társasága 2018 nyarán Debrecenben tartja XXXVII. Konferenciáját, amelyhez csatlakozott az 50. Nemzetközi Duna

Részletesebben

A Készüljön velünk a tokiói olimpiára nyereményjáték szabályzata

A Készüljön velünk a tokiói olimpiára nyereményjáték szabályzata A Készüljön velünk a tokiói olimpiára nyereményjáték szabályzata 1. A JÁTÉKSZERVEZŐ A játék szervezője, a Cégbíróságon 0909002758 cégjegyzékszám alatt bejegyzett Debreceni Gyógyfürdő Kft (székhely: 4032

Részletesebben

HOTEL SOPRON TORNÁCOS HÁZ - HEGYKŐ. Sopron. Hegykő

HOTEL SOPRON TORNÁCOS HÁZ - HEGYKŐ. Sopron. Hegykő Sopron HOTEL SOPRON A szálloda az osztrák-magyar határ közelében és csupán néhány lépésre a város szívétől, páratlan kilátást nyújtva Sopron óvárosára, és annak jelképére, a Tűztoronyra. Wellness helyett

Részletesebben

FIATAL HYPERTONOLÓGUSOK II. FÓRUMA. Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 10. 2006. szeptember 8-10. MEGHÍVÓ

FIATAL HYPERTONOLÓGUSOK II. FÓRUMA. Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 10. 2006. szeptember 8-10. MEGHÍVÓ FIATAL HYPERTONOLÓGUSOK II. FÓRUMA Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 10. 2006. szeptember 8-10. MEGHÍVÓ Tisztelt Kolléganõ, tisztelt Kolléga úr! Kedves Barátunk! Nagy örömmel és

Részletesebben

Belföldi szállásajánlatok

Belföldi szállásajánlatok Belföldi szállásajánlatok Érvényes: 2016. január 1-től 1 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Kiegészítő információk... 4 Abádszalók - Postás üdülő... 5 Aggtelek - Posta vendégszoba... 5 Badacsonytomaj

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek A jelen Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) tartalmazza a WebShop-Experts Kft. (4028 Debrecen, Kassai út 129. III. em. 301-308.; Cg. 09-09-012282) által üzemeltetett

Részletesebben

MEDULIN. Apartman Ferry Pula 10 km, Rabac 53 km. www.greenhorvat.hu KIEMELT AJÁNLAT! Elhelyezkedés: Medulinban, egy csendes mellékutcában,

MEDULIN. Apartman Ferry Pula 10 km, Rabac 53 km. www.greenhorvat.hu KIEMELT AJÁNLAT! Elhelyezkedés: Medulinban, egy csendes mellékutcában, MEDULIN KIEMELT 15 Apartman Ferry Pula 10 km, Rabac 53 km Elhelyezkedés: Medulinban, egy csendes mellékutcában, szépen gondozott kertben, a központtól kb. 200 m-re. Strand: homokos, kavicsos kb. 600 m-re;

Részletesebben

Wolf Hotel *** Magyarország - Vas megye - Sárvár http://www.reise.info.hu/wolf-hotel/hu/

Wolf Hotel *** Magyarország - Vas megye - Sárvár http://www.reise.info.hu/wolf-hotel/hu/ http:///wolf-hotel/hu/ Bemutatkozás Üdvözöljük! Családias környezetben várja vendégeit a három csillagos Wolf Hotel, mely mindössze 300 m-re fekszik a Gyógy- és Wellnessfürdôtôl. Szobák, leírás A hotel

Részletesebben

Balatonkenese Város Önkormányzata 8184 Balatonkenese, Béri B. Á. Tér 1. Tömör István Polgármester részére! Tárgy: Előterjesztés

Balatonkenese Város Önkormányzata 8184 Balatonkenese, Béri B. Á. Tér 1. Tömör István Polgármester részére! Tárgy: Előterjesztés TÁTORJÁN SZOCIÁLIS Szolgáltatóház Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. Tátorján Játékvár 8174 Balatonkenese Dózsa György tér 1. 0688/482-472 www.tatorjan.hu tatorjan.jatekvar@invitel.hu Balatonkenese Város

Részletesebben

Hotel GRAN SAN BERNARDO*** - Riccione

Hotel GRAN SAN BERNARDO*** - Riccione Hotel GRAN SAN BERNARDO*** - Riccione Tengertől való távolság: 50 m homokos (Strandszervíz a helyszínen fizetendő). Elhelyezkedés: 1,5 km-re a Viale Ceccarinitől és kb.3 km-re Riccione Spatól. Szolgáltatások:

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A 2011. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRİL

TÁJÉKOZTATÓ A 2011. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRİL TÁJÉKOZTATÓ A 2011. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRİL Nyugdíjasklubok és Idısek Életet az éveknek Országos Szövetsége (Budapest, 1053 Királyi Pál u. 20. I/3., tel/fax: 06/1/327-0118, email: nyugszov@hu.inter.net)

Részletesebben

A gyermekgasztroenterológia, hepatológia és táplálás aktuális kérdései

A gyermekgasztroenterológia, hepatológia és táplálás aktuális kérdései A gyermekgasztroenterológia, hepatológia és táplálás aktuális kérdései továbbképző tanfolyam www.convention.hu Novotel Centrum Budapest**** 2016. április 08-09. Tisztelt Kollégák! Nagy örömömre szolgál,

Részletesebben

KANCELLÁRIA HÍRLEVÉL

KANCELLÁRIA HÍRLEVÉL KANCELLÁRIA HÍRLEVÉL 20151020 GAZDÁLKODÁS VAGYON TÖRVÉNY BESZERZÉS SZABÁLYZAT SZERZŐDÉS NYÍLT VERSENY SRM ÁTLÁTHATÓSÁG KÖLTSÉGVETÉS HATÉKONYSÁG KÖZBESZERZÉS KÖTELEZETTSÉG IGAZGATÁS REFERENS PÉNZÜGY SZÁMVITEL

Részletesebben

3., 10., 17., 24. Fakultatív kirándulásokat, autóbérlést a helyszínen, telepített idegenvezetőnknél lehet befizetni, helyi partnerünk szervezésében.

3., 10., 17., 24. Fakultatív kirándulásokat, autóbérlést a helyszínen, telepített idegenvezetőnknél lehet befizetni, helyi partnerünk szervezésében. KARPATHOS Akad egy hely, egy parányi gyöngyszem, melynek neve egybeforrt a szenvedéllyel, egy sziget, ahol a vadság találkozik a nyugalommal, a hagyománytisztelő falu a nyitottabb fővárossal, a napsugár

Részletesebben

inet SHIFT Informatikai és Szabadidő Szolgáltató Betéti Társaság internet elérési szolgáltatáshoz ÜGYFÉLSZOLGÁLAT ELÉRHETŐSÉGE:

inet SHIFT Informatikai és Szabadidő Szolgáltató Betéti Társaság internet elérési szolgáltatáshoz ÜGYFÉLSZOLGÁLAT ELÉRHETŐSÉGE: inet SHIFT Informatikai és Szabadidő Szolgáltató Betéti Társaság ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK internet elérési szolgáltatáshoz ÜGYFÉLSZOLGÁLAT ELÉRHETŐSÉGE: 2660 Balassagyarmat, Bajcsy út 10. Fsz. 7.

Részletesebben