Dobszay Ambrus Fenyő D. György: Iskolák és iskolások (Az iskola világának ábrázolása a magyar irodalom néhány alkotásában)

Átírás

1 Dobszay Ambrus Fenyő D. György: Iskolák és iskolások (Az iskola világának ábrázolása a magyar irodalom néhány alkotásában) Bevezető (F.D.Gy.) Móra Ferenc iskola-történetei (D.A.) Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk (D.A.) Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem (D.A.) Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényének újraolvasása (D.A.) Ottlik Géza: Iskola a határon (F.D.Gy.) Szabó Magda: Abigél (D.A.)

2 Bevezető Kevés olyan helyszínt, élethelyzetet, emléket tudnánk mondani, amely annyira közös tapasztalata lenne minden olvasónak, mint az iskola. És még kevesebb olyant, amely jobban megérintene mindenkit. Mindannyiunknak vannak róla emlékei, vele kapcsolatos szorongásai, mindenki őriz az iskolás éveiből embereket, helyzeteket, tapasztalatokat önmagáról és a világról. Születnek az iskolában életre szóló barátságok, szerelmek, érdeklődések, és persze ellenszenvek, sérelmek is; mindannyiunk értékrendje, világlátása fejlődésének meghatározó helyszíne az iskola. Amikor néhány fontos művet megvizsgálunk a következőkben, tudjuk, hogy ez csak töredéke az iskola világáról írott műveknek, még a jelentős műveknek is csak kis része. Azt is tudjuk, hogy sok alkotást érdemes lenne világirodalmi párhuzamaival együtt vizsgálni, ám az anyag terjedelme azt diktálja, hogy a magyar irodalmon belül maradjunk. A válogatásnál erősen figyelembe vettük azt is, mit szokás tanítani az iskolákban, vagy mit volt szokás tanítani. Ezért többször is az ifjúsági és a felnőtt irodalom határán mozgunk, de ezt természetesnek tartjuk. A vizsgálat során azt nézzük meg, milyennek ábrázolja azt a világot, amit az egyes iskolák megteremtenek. Találunk olyan műveket, amelyekben az iskola valami másnak a szimbóluma (vagy metaforája, vagy metonímiája): lehet az iskola például társadalmi modell, lehet modellje a teljes életnek, lehet jelképe egy társadalmi berendezkedésnek, egy hatalmi struktúrának vagy hatalmi mechanizmusnak. Az iskola-beli történetek többször ábrázolnak olyan emberi viszonyokat és történéseket, amelyek túlmutatnak az iskola falain, és magatartásformákat, emberi kapcsolatokat jellemeznek. Természetesen vannak olyan iskolaábrázolások is, amelyek nem kívánnak általánosabb érvényűek lenni, hanem megmaradnak iskola-képeknek. Ezeknek gyakran van valamiféle társadalmi üzenetük (a szegénységről, a tudásról, az igazságról vagy igazságtalanságról), máskor inkább a személyes életútról, egy ember emlékeiről, belső világáról szólnak. Móra Ferenc iskola-történetei (1.) Móra Ferenc ( ) írásainak gyakori témája iskolai történet. Az író gazdag élményanyaggal rendelkezett: nem csak tanulóként, hanem tanárként is ismerte ezt a világot. A 20. század első éveiben egy szegedi középiskolában természetismeretet tanított, később tankönyvet is írt. Novelláinak nagy része anekdotikus módon meséli el iskola-történetét, ezek önmagukban is érdekes, szórakoztató olvasmányok, s emellett megismerhető belőlük a századelő iskolájának hangulata, szokásai. A Szeptemberi emlék (más kiadásban Egy az Isten) című elbeszélésében a szegény család kiváló tehetségű, szorgalmas és jól tanuló gyermeke nem járhat tovább iskolába, mert nem tudják megfizetni a tandíjat. 1 A család tehát kénytelen úgy dönteni: inasnak adják a fiút. Ezt mindannyian tragédiának fogják fel. Próbálnak 1 Tömörkény István ugyancsak megírta ezt a szituációt Így volt rendelve című novellájában (1904). Novellájának kulcsmondata az az ítélet, melyet kimondanak a gyermek fölött: Nincs hozzá tehetsége. Ez a kifejezés ironikusan játszik el a szó kétértelműségével. A novella hőse ugyanis nagyon tehetséges gyermek, ám pénz (= tehetség) híján nem tanulhat tovább.

3 segítséget szerezni hivataltól, egyháztól, de sehol nem kapnak. A pap válasza a legkiábrándítóbb: mire az anyám a végére ért a jajveszékelésnek, akkorára lehervadt róla a mosoly. Szigorú lett a jóember, mint a kőbálvány. Hát ostán? Ezsért jajgat? Hát hun van azs megírva, hods mindenkinek musáj urat nevelni a dzserekiből? Adhassa inasnak is, nézzse. No, Isten hírivel! Ebben a rendszerben nem hogy mindenkinek, de még a legtehetségesebbjének sincs megírva, hogy kitörjön a szegénysorból. A gyerek pedig így gondolkodik az inasokról: Én csak azt tudtam, hogy a csizmadiainasok piszkosak, szurokkal dolgoznak, és ha találkozom velük az utcán, akkor belelöknek az árokba. De elsősorban nem is a munkásgyermekek sorsától való félelem és az ilyen társaktól való idegenkedés, hanem igazából a tudományok világából való kirekesztés fáj nagyon a kisfiúnak. Ádámot csak a paradicsomból kergették ki, nem az iskolából, őt csak a terített asztaltól tiltották el, nem a könyvektől azt ki lehet bírni, abba bele lehetett nyugodni. Én már a negyedik nap belül voltam a kerítésen. Négykézláb csúsztam el az igazgatói szoba előtt, végig a hosszú, fehér folyosón, míg elértem a harmadik osztály nyitott ajtajáig. Ott aztán hallottam én mindent. A tudás iránti vágy ilyen egyszerre megalázó és heroikus tettre sarkallja a fiút. Végül természetesen minden jóra fordul. Amikor az osztályteremben elhangzó kérdésre csak ő tudja a helyes választ, nem bírja türtőztetni magát és kintről bekiabálja a megoldást. Lelepleződése után azonban nem elkergetik, hanem ünneplik hősies kitartásáért és tehetségéért, s felveszik ingyenes tanulónak. A történet egyfelől társadalomkritika, amiért a rendszer megfojtja a tehetséget, s ezzel megakadályozza az alsóbb rétegekből való felemelkedést, végső soron a társadalmi mobilitást, másrészt a korlátait áttörő őstehetségnek, s magának a tudás eszméjének a felmagasztalása. Ez az elhivatottság, tudásvágy, iskolahűség a mai gyermek számára bizonyára hihetetlen és talán hiteltelen is. Természetesen ez nem is realista szociografikus írás, hanem igazi anekdota, s ily módon nem tipikus, hanem egyedi sorsot, különös személyiségrajzot kell látni benne. S az is a múlté, hogy az iskola legyen a tudás egyetlen forrása, vára és féltve őrzött kincsesháza. Az elbeszélés végkicsengése derűs és ünnepélyes hangulatú, az író a körülményekkel dacoló tehetség kitörését és a tudás eszméjét magasztalja benne. A Kincskereső Kisködmön (1920) középső fejezetei ugyancsak gyermek-szemszögből mutatják be az iskolai életet. Megható és kedves jelenet a kis bicebóca érkezése. Az osztály tesz ugyan egy-két elutasító gesztust, ám kicsit megismerve az új fiú életproblémáit rögtön szolidárissá válik. Elhalmozzák finomságokkal, és még az a tapintat is megvan bennük, hogy az erős és ügyes fiú elrontsa attrakcióját béna társa előtt. Ezt a belépőt érdemes összehasonlítani Esti Kornéléval, hiszen az ábrázolt miliő ugyanaz. Utóbbi esetében az író nem kíméli hősét (és az olvasót) a gyermeki közösség kirekesztő viselkedésének bemutatásától. S ezt természetesen nem kell reálisabbnak, valóságosabbnak tekinteni, mint az előbbit. Az mindenesetre világossá válik, hogy gyermekközösség befogadó-készsége olyan érzékeny pontja az iskolai életnek, amelyet az irodalom sem mellőzhet iskola-ábrázolásaiban. A Kincskeresőben a legszegényebb gyerekek (Gergő és Bicebóca) az osztályelsők. Így szolgáltat az író igazságot: ők győznek, s nekik nyílik lehetőségük a felemelkedésre, éppen úgy, mint a mesében. Nem mesei azonban annak leírása, ahogyan Gergő meghamisítja társa dolgozatát, hogy elnyerje az osztályelső jutalmát. Vívódása, lelkiismeret-furdalása, majd megtisztulása a (vándorlás a téli éjszakában, majd bolyongása az elhagyott bányában, végül a robbanás elszenvedése) mindazonáltal mégis azt bizonyítja, hogy a jóság diadalmaskodik a bűn felett. (2.)

4 Móra Ferenc más iskola-történeteiben a tanár áll a középpontban. Az elbeszélő saját tanárkorára emlékezik a Kalcinált szóda és az Én szép tanárkorom című elbeszélésekben. Az előbbi egy inasiskolában játszódik, utóbbi egy olyan középiskolában, amelybe a kikonziliumozott úrigyerekek 2 járnak. Az előbbiben azt írja le az író, hogyan lesz úrrá az inasgyerekek vadságán, amit kollégái csak a méterrúddal való csapkodással tudnak úgy-ahogy megoldani. De úgy tűnik nem is céljuk az, hogy a gyerekek szellemileg fejlődjenek. nem a könyv a lényeg az inasiskolában, hanem a fegyelem, a fegyelem! adja a használati utasítást az igazgató, különben érdemes öreg pedagógus, és nekem mindmáig igaz jó barátom.»fegyelmezni, fegyelmezni: ez a fő! «mind ezt mondták a többi kollégák is. Ezt a jelenséget nevezi úgy a pedagógia, hogy az iskola diszfunkcionál. Eredeti céljához képest olyan dolgot helyez előtérbe, sőt a valós célok helyébe, ami valójában csak eszköz kellene hogy legyen. Mihez kezdjen ezzel az az idealista, aki nem nézi le annyira tanítványait, hogy meg ne próbálna valamiféle fejlődést elérni szellemiekben is? És egyáltalán miért lehetetlen az inasiskolai munka? Az alábbi részlet erről szól: Mi a mesterséged? emeltem föl az állát. Pék vagyok. Hány órakor feküdtél le az éjszaka? Háromkor. Mikor keltél fel? Fél hétkor. Mikor fekszel le ma? Megint háromkor. No jól van, kisfiam, feküdj rá szépen a karodra, és aludj egyet hét óráig. Máig is azt hiszem, hogy ezért a bűnömért száz esztendőt elenged nekem a jóisten a purgatóriumban. / / önhatalmúlag megreformáltam az inasoktatást, kidobtam a tantervből a közismeretet, és negyven inasgyereknek az Ezeregyéjszakát adtam elő heti egy órában. Ez is ért annyit, mint a méterrúd. Míg a többi osztályban egész esztendőn át csattogva, pufogva, ordítva, jajgatva folyt az emberszelídítés, minálunk olyan csönd volt, amilyen csak egy kirgiz jurtában lehet, mikor az egész sátoralja gyerek körülüli a mesemondót. Az elbeszélés tanár-hőse a gyermekek életétől fényévnyi távolságban lebegő tananyag helyett ( Hát minek kelljen azt tudni egy istenadta szabóinasnak, amit az egész magyar képviselőház és főrendiház együtt se tud! ) módot ad arra, hogy az irodalom csodája megvalósuljon: ragadja magával a való életben megfáradtakat. Teszi ezt az intézményi rendszer előírásaival szemben, s ezzel vállalja a hatóságok rosszallásának kockázatát is. A vizsgán azonban tanulói ügyesen kivágják magukat, és az olvasó előtt legalábbis megszégyenül a buta és öntelt vizsgaelnök-hivatalnok. Az Én szép tanárkorom című elbeszélés arról a nevetséges szemléletről szól, hogy a tanítás eredményességét az intézmény nem képes másként, mint anyagiak szerint vagy statisztikákban mérni. A pedagógiai megoldások helyett az iskola önző érdekei szerint döntenek: a pénzes szülő gyermekét nem fenyegeti a kicsapás, a tanárnak nem szabad túl sok gyereket megbuktatni, mert az ártana az iskola jó hírnevének. ( Kivan a percent, kérem mosolygott az igazgató, tetszik tudni, a percent. A többi már rossz hírbe hozná az intézetet. ) Tanár-hősünk nem száll szembe az értelmetlen renddel, hanem feladja a tanári hivatást. A Tanár ezekben a művekben igazi atyja tanuló gyermekeinek. Jószándékkal van tele, megérti problémáikat, s kreatív abban, hogy munkára, fegyelemre késztesse őket. Teszi ezt annak dacára, hogy maga az iskolarendszer értelmetlen dolgok sulykolását és a fegyelem 2 Akiket egy másik iskola a nevelőtestületi értekezleten kizárt, eltiltott a tanulástól.

5 erőszakkal való kikényszerítését várja el tőle. S tulajdonképpen ez a Móra-féle tanáralakokban az ellentmondás: itt a kivételes a törvényszerű. Csakis atyaian jó tanárokat látunk, pedig az iskolarendszer pedagógiai szemlélete meghazudtolja, hogy a mögötte álló pedagógustársadalmat csupa ilyen tanár alkotná. Móra legnevezetesebb tanáralakja a Hannibál föltámasztása (1924) című regényének hőse más tanár-típus. Ő magánélete mellett a régmúlt idők tanulmányozásának él, Hannibálról közöl tudományos értekezést. A hisztérikus közéletben azonban mindennek politikai értelmet tulajdonítanak, még ennek a jelenre nézve teljesen semleges tanulmánynak is. Szegény jelentéktelen latintanár-hősünket hol ünneplik, hol meg orosz bérencnek bélyegzik, aszerint, hogyan értelmezik írását. Ő pedig csak kapkodja fejét, alig-alig érti a róla mondott ítéleteket, hiszen ő minden érdek nélkül foglalkozik az ókori vezérekkel. A vele történtek során naivitása, élhetetlensége, kiszolgáltatottsága válik legszembetűnőbb tulajdonságává. Tragikomikus sorsa a tanárság tipikus kisemberi szerepét jeleníti meg. Móra Ferenc humora magát az iskolát is derűs fénybe helyezi. Az iskola jó. Az iskola a tudás forrása. Olyan, amelyre érdemes vágyakozni. Ahol a gyermekek élénk közösségi életet élnek, amelyben még ha emberi gyengeségektől nem is mentesen, de a jóság és a szolidaritás uralkodik. Az iskolában jókat lehet nevetni is. Előfordul ugyan, hogy valaki csal vagy lop, ám ezek elnyerik méltó büntetésüket, mégpedig úgy, hogy bennük is az erény iránti elkötelezettség erősödik meg. A tanár olyan valaki, aki érti a gyermek problémáit, és megvan benne a jóakarat, a segíteni akarás, sőt néha az ötletesség is, hogy megoldja azokat. Az iskolai eredményesség és maga az iskolában szerzett tudás lehetőséget ad kitörni a szegénysorból. Mindezek a pozitívumok azonban tulajdonképpen az intézményes, rendszerszerű működés dacára valósulnak meg. A tanár kijátssza az előírásokat, a vizsgabiztost és az igazgatót, amikor valóban a gyermek érdekei szerint cselekszik. Jóságában, méltóságában ezért van valami heroikus jelleg is. Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk Az iskolaregények sorában kiemelt hely illeti Molnár Ferenc regényét A Pál utcai fiúkat (1908). A legtöbb tanterv és tankönyv szerint ötödik osztályos kötelező olvasmány. Ennek ellenére szinte minden olvasója szép emlékeket őriz róla. Érdemi újraolvasását éppen ez az erős korai élmény teszi szinte lehetetlenné, nem akarunk belőle valami újat meghallani, inkább hajdani megrendülésünket szeretnénk újraélni. Pedig elfogulatlanul vagy felnőtt fejjel bizonyára más dolgokra figyelünk fel, mint hajdan. Hadd vessem fel néhány olyan olvasási fókusz lehetőségét ( elemzési szempontokat ), melyeknek alapos, érett végiggondolása tizenkét évesen bizonyára nem lehetséges. Így például a kiskamasz olvasónak valószínűleg nem túl érdekes az, miféle időben és helyszínen játszódik a cselekmény. Az 1889-es Józsefváros és Ferencváros miliője, a valóság megidézésének mikéntje azonban valóban mesteri, s az eziránt fogékony olvasó nagy élvezettel merülhet el benne. A gyermekolvasót érdekes módon mégsem riasztja ez az idegenség. Valaki egyszer a verkli szó jelentését kérdezte tőlem, s én válasz helyett emlékeztettem őt a regénybelire. Felidéződött benne a jelenet, s valamelyest a jelentés is kirajzolódott neki a kontextusból. S nem emlékezett arra, hogy annak idején ez a nem-értés bármilyen gondot okozott volna neki. Így van tulajdonképpen a teljes környezetrajzzal a gyermekolvasó: olvasatát nem érzi hiányosnak sok-sok szó és jelenet ismeretlensége miatt. 3 3 Egy kis gyűjtemény azokból a szavakból, amelyeknek jelentése a regény első olvasása előtt aligha lehet ismerős: komfortábli, verkli, gigerli, realista, méta, einstand, gitt, grund, abcúg, törökméz, stanicli, uzsorás, gőzfűrész, egzecíroztat, gyorsírás, füvészkert, lóvonat, tubák, gunyhó, tomahawk, fundamentum, katedra, levatta. Érdekes, hogy vajon miért nem lábjegyzetelik e szavakat a mai kiadások sem.

6 Tegyük hozzá, hogy Molnár Ferenc 1908-ban maga is a nosztalgikus visszatekintés perspektívájából írja folytatásos regényét, azaz a megjelenített világra már akkor is bizonyos idegenséggel tekintettek. A Pál utcai fiúk részben kora (és írója) retro-vágyát elégítette ki. Mindez tehát érdekes vonása a regénynek, ám jelen elemzésnek nem képezi tárgyát. 4 Újraolvasásunk során kövessünk nyomon most három szempontot: előbb a cselekmény megszerkesztettségét, majd a kiemelt szereplők állapotváltozásait, összefüggésben és ez a harmadik szempont az értékrendek alakulásával. E végiggondolás nyomán a regénynek talán legfontosabb kérdésirányát, becsület-felfogásának jellegét ragadhatjuk meg, amely vélhetően a befogadói kontextusokban is a legmeghatározóbb elem. (1.) A regény egy idilli állapot leírásával kezdődik. Az iskolai életkép a friss szellő enyhítette meleg márciusi napon, vidám verklinótával nem sejteti a később kibontakozó drámát. Inkább arra törekszik ez a rész, hogy a gyerekek belső világát írja le érzékletesen: A kapun csak úgy dűlt kifelé a sok gyerek. / / És mindnyája fáradtan, éhesen ballagott a ragyogóan napfényes utcán. Egy kis kábultság járt a fejükben, mely csak nagy lassan oszladozott a sok vidám és életet jelentő látványra, amit az utca nyújt. Mintha kiszabadult kis rabok lettek volna, úgy támolyogtak a sok levegőn és a sok napfényben, úgy kószáltak bele ebbe a lármás, friss, mozgalmas városba, amely számukra nem volt egyéb, mint kocsik, lóvasutak, utcák, boltok zűrzavaros keveréke, amelyben haza kellett találni. A regény alapkonfliktusának, a Pál utcaiak és vörösingesek szembenállásának oka csak igen lassan bontakozik ki. Először úgy tűnik, hogy a Pásztor fiúk erőszakoskodása (einstand) jelenti azt. Ezen kellőképpen fel is háborodnak a Pál utcai fiúk, és izgatottan várják a folytatást. Ám a tubákozás közben már el is felejtik azt a dolgot: s ebben a percben ez oly nagy boldogság volt, hogy még azt a nagy igazságtalanságot is elfelejtették, amire Boka, maga Boka, a csöndes és komoly Boka is azt mondta, hogy hallatlan. A második konfliktusfázist Áts Feri provokációja, a zászló elzsákmányolása jelenti. Ám még ez sem tűnik tűrhetetlennek: Mondd meg a nővérednek fordult Cseléhez, hogy holnapra csináljon új zászlót. Igen ám szólt Csele, de már nincs több zöld szövetje. Piros még van, de zöld már nincs. Boka nyugodtan intézkedett: Fehér van? Van. Hát akkor csináljon egy piros-fehér zászlót. Ezentúl piros-fehér lesz a színünk. Ebben megnyugodtak. Ugyanezt a provokációt egy kicsit később már súlyosabban kezelik: Néhány perc múltán mindenki tudta a nagy újságot, hogy Áts Feri, a vörösingesek kapitánya 4 A regény szakmailag hiteles, átgondolt elemzését hiányolja tanulmányában Galuska László Pál a Könyv és Nevelés 2008.folyóiratban megjelent tanulmányában. (A Pál utcai fiúk értelmezésének kérdései a magyar gyermekirodalmi kutatásban): Az elemzések különböző okokkal magyarázzák a regény hatásainak okát, de egy tulajdonságban a legtöbb megegyezik: kellően alaposnak és mélynek egyik sem mondható. / / Molnár regényének a magas irodalomtudományban szakmailag hiteles, átgondolt elemzése nincs, csak emocionális megközelítése, ill. félreértelmezése létezik. (Mint Az egri csillagoknak.) Ezért az általános iskolai tankönyvekben sincs megfelelő elemzése, ill. a segédanyagokban (munkafüzetek) szinte kizárólag tartalmi feldolgozása történik, értelmezésre, analizálásra alig találunk kísérletet. Hogyan várható el a pedagógusoktól, hogy minőségi módon közelítsék a gyermeket a regény világához, amikor a szöveggel kapcsolatos legfontosabb kérdések egyike pl. valamelyik általános iskolai munkafüzetünkben az, hány szavazatot kapott Geréb és hányat Boka az elnökválasztás folyamán? Jelen írásom nem kívánja ezt a hiányt teljességében pótolni, de igyekszem valamit hozzátenni a remélhetőleg újrainduló diskurzushoz.

7 idemerészkedett, a grund szívébe, felmászott a középső citadellába, és elvitte a zászlót. A szörnyülködés általános volt. A válasz egy értelmetlen akció (viszont-provokáció) terve: Azt hiszem, mindnyájan tisztában vagytok azzal, hogy a vörösingesek el akarják tőlünk venni a grundot és a farakásokat. Már tegnap is elvették a fiúktól a golyókat a Pásztorok, és ma itt bujkált Áts Feri, és elvitte a zászlónkat. Előbb-utóbb ide fognak jönni, hogy minket innen elkergessenek. Márpedig mi ezt a helyet meg fogjuk védelmezni! / / Mielőtt támadnánk, be fogjuk bizonyítani, hogy mi is vagyunk olyan bátrak, mint ők. Én magam mellé fogom venni a két legbátrabb emberemet, és kimegyünk velük a Füvészkertbe. Be fogunk hatolni az ő szigetjükre, és odaszögezzük a fára ezt a papirost. Azzal elővett a zsebéből egy darabka piros papírt, amelyre csupa nagybetűvel ez volt írva: ITT VOLTAK A PÁL UTCAI FIÚK! Hogy mi okuk van azt feltételezni, hogy a vörösingesek a grundra támadnak? A szándék motivációja elmarad, s ez alighanem dramaturgiai hiba. A provokációra adott válasz helyett pedig elképzelhető lett volna más is, például az, amit egyéni partizánakciójával kísérel meg később Nemecsek: visszalopni a zászlót. Nem így döntenek, s hogy miért nem, ezt a kérdést nem igen teszi fel magának az olvasó, ahogyan Boka népe sem. A valódi casus belli csak a 3. fejezetben, a vörösingesek gyűlésén fogalmazódik meg. De még itt is egy kicsit mondvacsinált vagy inkább előrángatott oknak tűnik. A világért sem akarom olyankor elfoglalni a grundot, amikor nincs ott senki. Annak rendje és módja szerint háborút fogunk viselni. Ha ők meg tudják védeni a grundjukat, jó. Ha nem tudják megvédeni, elfoglaljuk, és kitűzzük a vörös zászlónkat. Nem kapzsiságból tesszük, hiszen tudjátok. Az egyik Pásztor szólalt most meg: Azért tesszük, hogy legyen hol labdáznunk. Itt nem lehet, és az Eszterházy utcában mindig veszekedni kell a helyér Nekünk labdaterület kell, és punktum! A fűvészkerti kalandot egy késleltető epizód követi: a gittegylet-története. A gittegyletről mindeddig nem is tudhattunk, Rácz tanár úr ejti ki nevét először. A lelepleződés oka nyilvánvalóan árulás volt. ( Itt arról van szó, hogy ti valami egyletet alakítottatok. Ezt megtudtam. Valami úgynevezett gittegyletről hallottam. Akitől ezt tudom, az átadta nekem az egylet tagjainak névsorát is. Az egylet tagjai ti vagytok. Igaz-e? ) Mégsem foglalkozik senki azzal, ki volt az, és miért tette. A jelenet dramaturgiailag nem visz előre, a központi konfliktust nem érinti. Inkább arra alkalmas, hogy benne megnyilvánuljon a fiúk jelleme, magatartásmintái, értékrendje. Itt megalázkodnak, félnek, bőgnek, már-már egymást is bemártják. (Kivétel Csele, akinek a magatartását, határozottságát a római jellem követésének vágya vezérli, magyarán: hősködik.) Összefoglalóan ugyanazok a fiúk, akiket eddig megismertünk, s akik a későbbiekben lelkesnek, öntudatosnak, áldozatkésznek mutatkoznak, ebben a másik ügyben sokkal infantilisabbnak tűnnek, mint a grund ügyében. Ezt az összehasonlítást kikényszeríti belőlünk Boka mondata is: Nagyon megijedtem mondta mert már azt hittem, hogy a grundot árulta el valaki. Tehát a gittegylet ügye a grundéhoz képest kicsinyes, szánalmas, infantilis, melyet Boka később ostobaságnak is titulál. A fő cselekményszálhoz visszatérve Geréb árulásának további részleteit ismerjük meg. Ha sikerülne neki a tóttal kikergettetnie a fiúkat a grundról, azzal megszüntetné a háborús konfliktust. Ezt a lehetőséget kizárja a véletlen, az, hogy Nemecsek észreveszi és kihallgatja őt, és kizárja Áts Feri hozzáállása. A második fűvészkerti jelenet (5. fejezet) a regény első csúcspontja. Itt ismerjük meg valójában a vörösingeseket, (szabályaikat, szokásaikat, értékrendjüket). Izgalmas és megrendítő fordulatokban gazdag rész, mely a fő cselekményszálat is tovább viszi, ugyanakkor a regény fókuszában álló hős (egyébként

8 meglehetősen kevéssé előkészített) első megdicsőülése is egyben. A konfliktus szempontjából némileg problematikus, hogy az az Áts Feri, aki elítéli a Pásztorok einstandját, ugyanő nem átallt korábban épp ily erőszakos megoldást bejelenteni. ( Nekünk labdaterület kell, és punktum! ) Ugyancsak elgondolkodtató, hogy helyesen cselekszik-e Nemecsek, amikor feladva azt az előnyt, hogy megismerte az ellenség haditervét, mégis leleplezi magát, amikor Geréb a Pál utcaiakat becsmérli. Ez a gesztus fontosabb neki, mint hogy a zászlót, amelyért jött, hazavigye, s hogy értesülései alapján felkészítse övéit az ellenség várható hadmozdulataira. De éppen ez az irracionalitás domborítja ki igazán, milyen értékeket vallanak elsődlegesnek a fiúk. Ebben a jelenetben nyer értelmet, kap igazolást Boka korábbi akciója, a Pál utcaiak cédulájának kitűzése: A cédula idetűzése nagy megszégyenítés volt ránk nézve, és ezért bosszú jár. A vörösingesek motívuma tehát ettől fogva kettős: a tér megszerzése és a bosszú bár az utóbbit illetően meg kell mondanunk, hogy Áts Feri magánakciója után nem tűnik igazságosnak. Ugyancsak nem látszik egyértelműnek, hogy milyen szerepet szántak Gerébnek: A grund elfoglalását is elhalasztottuk addig, amíg Geréb megvizsgálta a terepet. Itt egy kém-feladatról van szó, ami azért nem etikus, mivel Gerébnek csak azért van bejárása a grundra, mivel nem tudják róla, hogy a vörösingesekkel tart. Az ő megvesztegetési kísérlete ilyen megvilágításban nem is tűnik olyan erkölcstelennek, mint ahogyan aztán Áts Feri megítéli. Kizárásának oka azonban mégsem ez, hanem hogy a vörösingesekkel együtt részt vesz Nemecsek megszégyenítésében. Gerébet ezért kizárják maguk közül, ellenben a többi vele együtt röhögő nem részesül büntetésben, csupán kioktatásban. Mindazonáltal ezzel a lépéssel letisztulnak a célok, és letisztulnak az eszközök is. A konfliktus ettől fogva egyértelmű, itt az ideje tehát a Pál utcaiak kiáltványának, s ezt követően (!) a vörösingesek formális hadüzenetének. Ezekkel a dramaturgiai előkészítő jelenetekkel jutunk el a krízishez: a háborúhoz. Bizonyára sokan emlékeznek úgy a regényre, hogy abban a Pál utcaiak hősiességét az is fokozza, hogy túlerővel szemben győzedelmeskednek, az áldozatkészség, az erkölcsi fölény, és természetesen a kiváló hadvezetés, a jó taktika révén. Származhat ez az érzés egyrészt az einstand, másrészt magának Nemecsek tettének emlékéből. Ezzel szemben, ami a szembenálló felek haderejét illeti, ilyenről nincs szó a regényben. Csak Boka egy mondata utal erre, amit az iskolában mond a harcra ajánlkozóknak: Ha a vörösingesek talán erősebbek is, mint mi, majd győzzük mi ügyességgel. Magáról a küzdelemről így beszél társainak: Ne higgyétek azonban, hogy ez valami gyerekjáték lesz. A vörösingesek erős fiúk, és sokan vannak. A küzdelem nagyon heves lesz. A hagyományos hőskölteményekben, amilyen például a Zrínyiász vagy az Egri csillagok, rendszerint a reménytelen helyzettel dacoló hűség arat diadalt. A Pál utcaiak csapatát tekintve azonban ez nem így van. Sőt a vörösingesek még így is jobban bírták, dacára annak, hogy félannyian voltak, mint a Pál utcaiak. S a kritikus pillanatban éppen a vörösingesek azok, akik hátrányos helyzetben váratlan megoldással képesek megzavarni őket. Erre a Pál utcaiak nem voltak elkészülve. Kisiklott előlük a vörösinges had. Nemecsek önfeláldozó közbeavatkozására tulajdonképpen egy taktikai hiba miatt van szükség. A háborút követően a regényben már nincsenek fordulatok. A drámai csúcsponttól kezdve az ott eldőlt irányban futnak végig az események. Hogy mennyire kiszámítható a befejezés, hadd említsek egy példát: a kiskamasz az utolsó fejezet előtt letette a könyvet, mondván, érzi, sőt tudja, mi lesz Nemecsekkel, s azt képtelen lesz sírás nélkül elolvasni. Ez a kiszámíthatóság persze nem von le a regény értékéből, de jellemző rá. Inkább az vethető fel, hogy tulajdonképpen miért is kell meghalnia Nemecseknek. Ismert konstrukció az, ahol a földi, fizikai kudarcot a mennyei, erkölcsi győzelem ellentételezi, értelmes halállá teszi. Az önfeláldozás jutalma a mártírok koszorúja. Nemecsek esetében azonban a földi, fizikai győzelmet, a megszolgált erkölcsi elismerés követte.

9 Ráadásul hősi halála utólag értelmetlennek bizonyul. Nincs más értelme ennek a halálnak, mint hogy áldozata nagyságát a végletekig fokozza, az általa képviselt értékeket szakrális szférába emelje. (2.) A főszereplők állapotváltozásait kísérjük szemmel másodszor. A regény erkölcsi problémáinak szempontjából leginkább Geréb és Nemecsek állhat figyelmünk középpontjában. Tekintsük át párhuzamosan futó pályájukat! Geréb a regény elején még Boka vetélytársa az elnökségért folytatott szavazásban. Bizonyára azért csatlakozik a vörösingesekhez, mert nem akar második lenni Boka mögött. ( Ő magát sokkal különb legénynek tartotta. ) Boka és Nemecsek számára az első füvészkerti kalandban lepleződik le, de ezt a vörösingesek nem észlelik és Bokáék is titkolják társaik előtt. Nemecsek nagyon mélyről indul, ő az egyetlen közlegény a csapatban, a kutyával tartják egy sorban, mindenki parancsolgat neki. ( Nemecsek mindenkinek levegő volt. Se nem osztott, se nem szorzott, mint az egy a számtanban. ) A véletlen folytán kétszer is a figyelem középpontjába kerül: az einstand-kaland idején, és amikor találkozik Áts-csal. Boka először lenézően bánik vele. ( Pockokkal nem játsszunk mondja neki), de aztán maga mellé veszi a füvészkerti küldetésben. Nemecsek ott kétszer is megfürdik, egyszer véletlenül, egyszer kényszerűségből. Összességében viszont helyt áll, ami növeli presztízsét a többiek előtt. ( Nemecsek olyan fontosnak érezte a szerepét, hogy nagyon komolyan titkolózott. / / A többiek rettenetesen irigyelték Nemecseket, aki közlegény létére ilyen gyönyörű kalandban vehetett részt. A hadnagyok és főhadnagyok érezték, hogy ezek után ők eltörpülnek a közlegény mellett, sőt némelyek már azt is hangoztatták, hogy a kis szőkét ezek után okvetlenül tisztté fogják előléptetni. ) A gittegyletben azzal szerez érdemet Nemecsek, hogy új gittet szerez, amikor a régit elkobozzák, de ezt nem értékelik különösebben a többiek. Közben tanúja lesz annak, hogy Geréb megpróbálja megvesztegetni a tótot. Amikor Nemecsek odahívja Bokát, Geréb a szemükbe nevet. A közgyűlésen a viselkedését félreértik. Az értetlenség miatt Nemecsek majdnem sír dühében. Mivel nem tudja letenni a titoktartási esküt, ezért leváltják a titkárságról, sőt egyhangúan kiközösítik és árulónak bélyegzik. Ebben benne lehet az is, hogy bosszantja őket, hogy elindult fölfelé a Pál utcaiak hierarchiájában. Vagy inkább azért teszik, mert az egyesületesdi-játékban ilyen momentumra is szükségük van. A gittegylet a Pál utcaiakak küzdelmeihez képest céltalan játék. A felnőtt világtól ellesett egyesületesdit utánozzák, majmolják, de az egyleti élet formaságokban merül ki: tisztségek, közgyűlés, választási kampány, jegyzőkönyv stb. A személyes konfliktusok is oktalanok és súlytalanok, minden értékelemet nélkülözve a véletlenen, legfeljebb szimpátián, antipátián alapulnak. Kolnay és Barabás ártatlan ellenségeskedéséhez képest azonban Nemecsek leárulózása sokkal komolyabb erkölcsi megítélés alá esik: felületes ítélkezésükkel felelőtlenül tényleg súlyosan megsértik egy társuk becsületét. Nemecsek és Geréb útját tovább követve látjuk, hogy míg Nemecsek első füvészkerti útja a Pál utcaiak közös elhatározása volt, másodjára magánakciót folytat a füvészkertben, melynek közvetlen célja a zászló visszaszerzése és a kémkedés. Ez utóbbi célját azonban nem éri el, mert leleplezi önmagát. Hogy miért? Fontosabb számára, hogy a Pál utcaiakat sértő kijelentést megcáfolja, mint az, amiért jött. Még szerencse adta helyzeti előnyét, hogy tudniillik tudomására jutott a vörösingesek haditerve, még ezt is inkább veszni hagyja, mint hogy szó nélkül hagyja a sértést. Mondhatnánk: oktalanság, de az általa képviselt értékrendből ez következik logikusan. Első a becsület. Ami Gerébet illeti, ő ebben a jelenetben előadja a vörösingeseknek a tervét, hogyan lehetne csalással a grund birtokába jutni, ám Áts szigorúan elutasítja ajánlatát. Geréb

10 megretten, hogy ezt a közösséget is elveszti. Nemecsek megjelenése miatt szembesül azzal is, hogy lelepleződött. A kis szőke szónoklatával is győzedelmeskedik felette. A vörösingesek ekkor kivetik maguk közül Gerébet. (Felvethető a kérdés: miért csak most, Nemecsek akciója után válik vállalhatatlanná számukra.) Nemecsek tette és a megfürdetése után tartott szónoklata egyaránt olyan teljesítmény, amely az addig megismert Nemecsek-képünkkel alig-alig vág egybe. Bátorsága, tudatos áldozatvállalása, kiállása az általuk legfőbbnek tekintett emberi érték mellett már ekkor igazi hőssé avatja. Csupán a Pál utcaiak nyilvánossága hiányzik ahhoz, hogy már ekkor felérjen a hierarchia legaljáról a megbecsülés csúcsára. Tette titokban marad, csupán Bokának számol be róla. Ezt az író csak úgy mellékesen közli később, és nem részletezi a jelenetet, nem tudjuk, mit szólt hozzá Boka. Logikailag ugyanis szükséges, hogy Boka tudjon Gerébről, ám dramaturgiailag még nincs itt az ideje annak, hogy nyilvánosan elismerjék Nemecsek virtusát. Geréb ezután megbánást tanúsítva megpróbál visszakerülni a Pál utcaiakhoz. Igyekszik érdemet is szerezni: visszalopja a zászlót. (Még mindig nem érti, hogy az ilyen módszerek nem elfogadhatóak.) Boka megbocsát, de nem veszi vissza. Geréb árulása ekkor már szóbeszéd tárgya. Hogy hogyan vált azzá, azzal az író láthatóan nem törődött. Igazából csak Boka és Nemecsek tudhatta, mi történt még Csónakos sem, hiába volt velük a füvészkertben. Mégis amikor Boka elutasítja, a fiúk fellélegeznek és megéljenzik az elnököt. Ez az általános közvélekedés előkészítetlen és megokolatlan. Logikailag viszont szükséges, hogy a fiúk ne tudják az igazságot, mert így joggal háríthatják át a feleletet Nemecsekre, amikor Geréb apja számon kéri rajtuk fia kiközösítését. (A regényben eddig ilyen felnőtt beavatkozásra nem volt példa, és itt sem eléggé motivált.) Kolnay feszeng a felnőtt férfi kérdezősködésére, majd örömmel veszi észre Nemecseket: Kérem ott jön az a kis szőke az a Nemecsek az látta. Az tudja. Ez sajnos logikai hiba, hiszen eddig úgy tudtuk, hogy Nemecsek megtartotta a titkot! Ha most arra kell gondolnunk, hogy mégis elkotyogta, azzal bizony kisebbedne erénye. Ekkor keresztezi egymást leginkább a két főszereplő útja. Nemecseket kérdőre vonják, áruló-e Geréb. Ő valamiféle becsületbeli ügynek tartva, hogy ne vallja ki más bűnét egy a helyzet szempontjából illetéktelen harmadik félnek, hazudik Geréb apjának: Nem, kérem. Nem áruló. Gerébet felmentő hazugságával viszont magát hazudtolja meg, s megerősíti gittegyletes társait abban az állításukban, hogy ő, nemecsek ernő áruló, s így visszaveszi magára az áruló bélyegét, amitől pedig apránként már kezdett megszabadulni. Egymást kizáró igazságok állnak szemben egymással: ha ez nem áruló, akkor a másik az és fordítva. Nemecsek pedig egy nehezen érthető és kimondatlan becsületkódex alapján kénytelen saját magára kimondani az ítéletet. Valóban erényes dolog ez a hazugság? Boka ott helyben cáfolhatná, de nem teszi. (De miért nem?!) Geréb a levelében erényes dolognak veszi ( gyönyörűen viseltétek magatokat az apámmal szemben, különösen Nemecsek, aki letagadta, hogy én elárultalak benneteket ). A kegyes hazugság erkölcsi megítélését én nem venném ilyen egyszerűnek. Úgy tűnik, a felnőttnek szóló hazugság nem hazugság. Nemeslelkűségükbe belejátszhat még egy megfontolás: ugyan mit használna nekik az, ha Gerébet nem csak a saját körükben, hanem apjával szemben is lehetetlen helyzetbe hoznák? A körülményeket tekintve azonban leginkább arra gondolhatunk, hogy Nemecsek hazugságát a komplikációktól és magától a felnőttől való félelem diktálja. Azaz nem Gerébet menti, hanem magát, hiszen már alig áll a lábán, sürgősen ágyba kellene feküdnie. Az ott maradó Pál utcaiak (vagy csak gittegylet tagjai?) ekkor látványosan rosszul bizonyítanak tisztességből. Akik az előbb megéljenezték az elnök Gerébet elutasító döntését, most korábbi megítélésükhöz térnek vissza: Kérem, ez a Nemecsek egy hazug fráter. Mi árulónak mondtuk ki, és kitagadtuk az egyletből. Nemecsek a regény e pontján ezzel az el

11 nem ismert erény klasszikus helyzetében pozícionálja magát. Ami dramaturgiailag hálás ugyan de az idevezető út több logikai bukfencen keresztül vezetett. Geréb otthoni helyzete a hazugság révén rendeződik. Levele tanúsága szerint ezért igen hálás Nemecseknek. E levélben újból kéri, hogy vegyék vissza. A fiúk ekkor (szavazásos döntéssel) visszaveszik közlegényként, de bizalmatlanok vele szemben. Hogy miért változott meg véleményük? Őszinte megbánást éreznek a levélben? Talán a Geréb apjának mondottakhoz kénytelenek következetesek maradni? Vagy szükségük van azokra a szolgálatokra, amelyeket a levelében Geréb ígér? Minderre nem ad komoly magyarázatot az író. A következő fejezet Nemecsek nélkül zajlik. Távollétében apránként minden kiderül bár nem tudjuk, hogyan. Iskolai hiányzása kapcsán mindenki tisztelettel emlékezik rá. A gittegylet készül rehabilitálására, ám elvesznek a formaságok körüli kicsinyes vitában. Hogy önkritikával éltek volna, arról nem szól a regény. Nemecsekkel már csak döntő hőstette alakalmával találkozunk. Ez a pillanat megdicsőülésének pillanata. A közösség legkevésbé becsült tagjából a hősükké lett. Láttuk, hogy sokat tett azért, hogy emelkedjen társai előtt, azonban épp a csata előtti napok egyikén árulóként megbélyegezve, szinte megszégyenülten távozott. Az ő erényeit akkor még csak az olvasó és Boka ismerte el. (De Boka miért tűrte ezt?) Annak közlése, hogy hogyan emelkedhetett vissza elfogadható szintre a többiek között, elmaradt. A háborúban végül Geréb is kitünteti magát. Az előléptetést mégis nemes lelkűen visszautasítja, s maga is hozzájárul Nemecsek elismeréséhez, megdicsőüléséhez. A két hős útja szükségszerűen nem csupán a közösség általi megbecsülésben megjárt, külső út kell, hogy legyen, hanem egyben belső út is. S tulajdonképpen ebben válik nyilvánvalóvá a regény gyengéje. A hősök jellembeli állapotai között nincsenek sem apró lépésekben való átmenetek, sem kellőképpen megrendítő pillanatok, sem az elmélyülésről, magukba fordulásról szóló beszámolók. Leginkább még Gerébbel kapcsolatban beszélhetünk ilyen belső útról, azaz az élmények komoly belső feldolgozásáról, s azok jellemformáló hatásáról. Ugyanaz a Geréb, aki a tóttal való konspiráció után kineveti Bokát, ugyanő később könnyek között kérleli, hogy fogadja vissza. Közben megélte, hogy a füvészkertiek is kivetették maguk közül, s Nemecsek szónoklata és megvető pillantása tükrében kellett szembe néznie magával. (Áts Feri kioktatása nyomán: És Geréb e pillanatban nagyon megijedt. Érezte, hogy ha most a vörösingesek kitessékelik maguk közül, akkor már igazán nincs sehol helye ezen a világon. Majd Nemecsek szónoklata és rámutatása után: Geréb ezt a nézést úgy érezte, mintha valami súly szállott volna a lelkére. Elkomolyodott és lehorgasztotta a fejét. ) Boka talán azért utasítja vissza őt, mert nem érez benne kellően mély megbánást. Az sem hitelesíti Geréb megváltozását, ahogy beszél, s amit mond: De én megbántam nagyon megbántam és visszahoztam tőlük a zászlótokat is, amit E szavak inkább mentegetőzésnek, rimánkodásnak, ügyeskedésnek hatnak, amilyet a gyerekek inkább feljebbvalójukkal szemben szoktak volt használni, ahogyan Rácz tanár úr előtt a gittegylet tagjai. Igazibb magába szállásra inkább Geréb apjának beszámolója és a levél utal: A fiam most az imént sírva jött haza. Sokáig faggattam, hogy mi baja, de nem akarta kivallani. Ez valódibb elkeseredettségre utal, olyanéra, aki tudja, hogy nem várhat segítséget mástól, apjától sem. A levélben azt írja: Most már nemcsak azt látom be, hogy én hibáztam, hanem azt is belátom, hogy ti nem ezt érdemeltétek tőlem. Úgy tűnik, hogy Geréb megbűnhődte bűnét, s ezáltal kiérdemelte a megbocsátást. A megbocsátás és visszafogadás jelenete híján van minden olyan elemnek, amitől katartikus lehetne végtére is Geréb csak mellékszereplő, ha úgy tetszik Nemecsek ellenpontja. Nemecsek esetében nem beszélhetünk ilyen bonyolult belső útról. Csak olyan érzéseiről értesülünk, amelyek a megítéltetésével kapcsolatosak. Az einstand-konfliktusnál

12 például a kis Nemecsek izgatott volt, mikor érezte, hogy egy fontos dolog középpontjává válik. Áts Feri látogatásánál a félelméről értesülünk, s arról, hogyan szépíti meg később a beszámolójában a maga szerepét. A szavazásnál viselkedik a leginfantilisabban, amikor sírva panaszkodik amiatt, hogy ő a legutolsó a csapatban. Érdekes a többiek reakciója: kinevetik, sőt az egyik javasolja: Ki kell zárni. Boka sem vigasztalja, inkább megrója ezt a viselkedést: Pockokkal nem játszunk. Ez a drasztikus megbélyegző szó ráébreszti, milyen távol is van viselkedése a csapat eszményeitől. Az első füvészkerti kaland elején úszott a boldogságban, hogy végre ilyen kevesedmagával vesz részt egy érdekes kalandban. Boka figyelmeztetésére azonban kicsit elfogja a félsz. Amikor felismeri az árulót, annyira fájt a szíve, hogy mikor Geréb szájából elhangzott az»igen«, mely azt jelentette, hogy Geréb hajlandó elárulni a grundot, hogy sírva fakadt. E ponton érezhetünk először olyan érzelmet részéről, amely nem csak a saját szerepével kapcsolatos. Amikor legközelebb tanúja lesz Geréb árulásának, akkor az izgalom a meghatározó érzés, majd a düh, amiért a gittegylet tagjai visszatartják, hogy jelentést tegyen Bokának. Az előzményekhez képest teljesen váratlan épp ezért igen hatásos jelenet a második füvészkerti megjelenésének és megfürösztésének jelenete. Mind viselkedése, mind beszéde olyan, hogy azon tanulmányozni lehet a Pál utcaiak eszményeit, értékrendjüket. Csak éppen azt nem értjük, mi történt Nemecsekkel, akit nem ilyennek ismertünk meg. Láthatóan teljesen leszámolt félelmeivel, s azokkal is szembeszáll, akiknek korábban áldozata volt. Megállott egyenesen, mint a cövek, és farkasszemet nézett a vörösingesek ámuló csapatával. Bátran, hangos szóval kiabált az arcukba, fölemelt fővel, mintha olyan erős volna, hogy el tudná páholni ezt az egész társaságot. Dacosan visszautasítja a megtisztelő ajánlatot is arra, hogy befogadják. Reszketett a hangja, de nem a félelemtől, hanem az izgalomtól. Megalázását (sőt megkínzását!) egy indiánhoz méltó akaraterővel tűri. Az áldozatvállalás tudatosságát jó fejezi ki ez a mondat: Sápadtan, komoly tekintettel állott ott. Végül szónoklatát úgy vágja ki, hogy közben bátran büszkén, tiszta szívvel nézett Geréb szemébe. Ez a viselkedés nyilván fokozza az olvasó szimpátiáját és tetszését, s ez nagyobb erővel bír annál, semhogy rákérdezne arra, hogy ugyan mitől változott meg annyira Nemecsek, hogy szinte nyoma sincs benne korábbi önmagának. Tovább olvasva jó ideig nem is látjuk majd ilyen hősnek egészen a végső önfeláldozásig. Kérdés, hogy azután a halál közvetlen közelsége hoz-e érdemi változást gondolkodásmódjában, értékrendjében. Mert méltóságot nyilvánvalóan. A többiek nagy tisztelettel állnak ágya mellett, nem csak hőstette miatt, hanem azért is, mert tudják, hogy valami olyan történik vele, ami csak tiszteletreméltó öregemberekkel szokott történni. A regény úgy mutatja be, hogy Nemecsek tisztában van vele, mi történik vele. Környezete kegyes hazugságai, bíztatásaik leperegnek róla: Én tudom, hogy meghalok. De mikor bátorítólag vitatkoznak vele, felcsattan: Hát én hazudok talán? Ekkor ugyanolyan gyerekesen viselkedik, mint korábban, legfeljebb az a különbség, hogy itt már szinte fölényben van Bokával szemben: Csitította, hogy ne haragudjék, mert senki sem vádolja hazugsággal. De ő ezúttal szigorú volt, és rossz néven vette, hogy nem hisznek neki. Tekintélyes arcot vágott és kijelentette:»hát szavamat adom neked, hogy meghalok! «Ezután kikérdezi Bokát a háború végkimenetelésről. Mikor meghallja, hogy a vörösingesek otthonát, a szigetet bezárták, szívből nevetett a kapitány. Szerintem ez a momentum teljes mértékben szemben áll azzal, amit eddig a két fél erkölcseiről gondoltunk. Hiszen azokról van szó, akik őt betegágyánál meglátogatták és bocsánatát kérték tőle, sőt Áts Feri házuk előtt virrasztott az ő gyógyulásáért. Azt hiszem ezt csak az írói felületesség magyarázhatja, s az hogy Nemecsek eddigelé annyira megnyerte mindnyájunk szívét, hogy fel sem tűnik, hogy miket beszél itt haláltusáján. Vagy éppen azt kell gondolnunk: Hát igen, ilyen a gyermeki szív, rosszat és jót könnyen felejtő? Ha ez így van, akkor a regény meglehetősen távol áll korunk felfogásától.

13 A vörösingesek mellett a másik csapat, amellyel szembe került útja során, a gittegylet. Hogyan beszél róluk a haldokló főhős? Gittegylet elfintorította az arcát a kisfiú. Ezeket már nem szeretem. Nagyon bántotta szegényt ez az igazságtalanság, amit a gittegylet vele szemben elkövetett. Önmagát ingerelte: Pedig én úgy harcoltam értük is, mint a többiekért, hogy nekik is megmaradjon a grund, pedig én tudom, hogy én magamnak nem harcoltam, mert én már többé úgyis soha nem látom a grundot. Ezt a beszélgetést egy hisztérikus roham követi, amelyben apjával, anyjával szemben a saját kívánsága szerint akar cselekedni: A grundon akar meghalni. Majd Csetneky úr sokat dicsért, érzelmileg kétségkívül igen erős és hatásos jelenete következik. Ő jeleníti meg az érzéketlen külvilágot. Ne felejtsük, hogy ez ideig csak résztvevő ismerősökről olvashattunk, akik be-benéztek az ajtón és szerény ajándékokkal kínálgatták a szegény asszonyt. Nyilván nem mindegy, hogy itt egy jómódú polgárról van szó, akinek ellentétező felléptetése tulajdonképpen közhely. A jelenet kétszólamúsága viszont valóban drámai erejű. Várhatjuk a klasszikus utolsó szót, amelyet megemelhetne a halál pecsétje, ám ilyen lényegében nincs. Nemecsek lázálmában újrajátssza hőstettét, s ennek végén újraéli kitüntetését. Utoljára rehabilitálja önmagát a gittegyletben is, és súlyos ítéletet mond ki rájuk: Rossz-szívű fiúk vagytok! Irigykedtetek rám, mert a Boka engem szeretett, és mert én voltam a barátja nem pedig ti! Az egész gittegylet egy butaság! Kilépek! Kilépek a gittegyletből! Ezek az utolsó valamelyest értelmes szavai, s ezek bizony nem valami emelkedettek. Az olvasó ugyan teljesen igazgat ad neki, de hát megérdemli a gittegylet, hogy egy diadalmas életút végén az ő igazságtalanságukon siránkozzunk? Ráadásul mi azt is tudjuk, hogy ezek a fiúk, akik semmivel sem rosszabb szívűek a regény többi szereplőjénél, maguk is megpróbálják jóvátenni a jóvátehetetlent. Bizony Nemecsek épp oly éretlen gyerekként hal meg, amilyennek a regény elején megismertük. A regény eseménysora igazi változást csak Boka lelkében okoz. Az ő fejében valóban átrendeződnek az értékek. S ehhez Nemecsek halálára van szükség: Látta, mint pusztul az ő közlegénye lassú, szomorú elmúlással. Tudta, mi lesz ennek a vége, s tudta, hogy már nem sokára lesz vége. Nem bánta ő most, hogy győztes hadvezér, nem bánta, hogy ezúttal először nem volt férfias, komoly, nem bánta, hogy kitört belőle a gyerek, csak sírt Ezután egyedül ő képes az ágya szélén végigülni Nemecsek agóniáját. Halála után megrendülten, magába merülten bolyong. Szembesül a háborújuk értelmetlenségével. A veszteségeket tudomásul véve először kezdett derengeni egyszerű gyermeklelkében a sejtés arról, hogy tulajdonképpen mi is az élet. Boka az egyetlen fejlődő hős, bár az író nem avatja be olvasóját abba, hogyan számol el magában a történtekkel, s benne a saját szerepével. Felvethető, hogy a fentiekben nem várunk-e el a regénytől a lelkiekben történő folyamatok olyan boncolgatását, amelyek egy ifjúsági regénytől nem elvárhatók? Nos ha ezek nem várhatók el, akkor nem is teljes értékű műalkotással, csupán az ifjúság számára írt hasznos olvasmánnyal van dolgunk. Ismerjük el: lehet nagyon hasznos olvasása mind az érzelmi nevelés terén, mind az olvasóvá szoktatás érdekében ez kétségbevonhatatlan. Ellentmond viszont annak a tételnek, hogy a gyermekolvasó és az ifjúság számára csak remekműveket szabad kínálni. Akik ennek ellenére a Pál utcai fiúk olvastatása mellett érvelnek (magam is ilyen volnék), azoknak regény a fogyatékosságaival is érdemes szembenézniük. (3.) Harmadszorra a Pál utcaiak erkölcsi felfogását és annak forrásait vizsgáljuk meg. A Pál utcaiak számára legfőbb érték a becsület. Mit jelent ez a szó? Az emberi személyiség egy eleme: az erényeknek, az adott közösség által elismert erkölcsi eszménynek megfelelő

14 magatartási attitűd, valamint a becsületnek, az erényességnek elismerése a közösség által. Valaki elveszti a becsületét, ha nem az erkölcsi eszmény szerint cselekszik, de elveszti akkor is, ha a közösség úgy véli, hogy az illető nem a becsület útján jár, s ő ezt a vádat nem tudja cáfolni. Aki megvédi a becsületét, az hősies fokon gyakorolva az erényeket, rácáfol a becsületességét kétségbevonó vádakra. Nem elég tehát a becsület fogalmát ismernünk, hanem tudnunk kell, hogy mik az erkölcsi eszmény elemei, milyen erkölcsi parancsolatokat tartanak szem előtt a fiúk. Nos ezek mind azzal kapcsolatosak, hogy az egyéni érdeket alá kell rendelni a közösség érdekének A fiúk szemében megkérdőjelezhetetlen erény a közösség szolgálata, a közösségért való áldozatkészség, a félelem leküzdése, a bátorság, a közösségért való szenvedés eltűrése, hűség és igazmondás a közösség felé, továbbá az a képesség, hogy valaki erőt és ügyességet tud a közösség szolgálatába állítani. Az erkölcsi értékek sorából látszólag kilóg az, amelyet Áts Feri nyilatkoztat ki Gerébbel szemben: Te, úgy látszik, még mindig nem ismered a vörösingeseket! Nem megyünk mi vesztegetni meg alkudozni! Ha nem adják szépszerivel, hát elvesszük. Nem kell nekem se tót, se kikergetés, aki mindene van! Micsoda alattomos dolog ez?! Miért ne lehetne efféle ügyességgel megszerezni a grundot? (Vagy miért nem merül fel más eszköz arra, hogy a vörösingesek is labdaterülethez jussanak? Miért nem fordulnak valamilyen kéréssel, javaslattal a Pál utcaiakhoz ennek érdekében?) Nos, éppen azért, mert így nem nyilvánulhatnának meg a fiúk erényei, amire viszont a háború remek lehetőséget ad. Az igazi cél nem a grund, hanem egyrészt a nagy játék, a nagy küzdelem, másrészt, a becsület minél ékesebb kidomborítása akár kreált körülmények között is. Mik ennek az erkölcsi eszményképnek a forrásai? Elsősorban a magyar történelem önfeláldozó hősei, ahogyan azt az irodalom, a nemzeti emlékezet hagyományozza. (Zrínyi, Jókai, Vörösmarty, Arany megénekelte vagy akár ponyván is terjedő történelmi legendák.) Nemecsek hőstette például emlékeztethet minket Dugovics Titusz hőstettére. Elárulja eszményeik egy másik forrását a következő idézet: Boka oly gyönyörű példája volt a férfiasságnak, aminőt még a latinórán se lehetett hallani, pedig a latinóra tele volt római jellemekkel. Gondolhatunk itt líviusi olvasmányaikra. Például Nemecsek úgy hatol be az ellenség táborába, mint Mucius Scaevola, és hozzá hasonló hősiességgel tűri a szenvedést. Nemecsek úgy állítja meg egyedül az ellenséget önfeláldozóan küzdve, mint Horatius Cocles. Természetesen a keresztény legendárium is bőségesen szolgál példákkal mártíromságra és vitézségre egyaránt, továbbá a Pál utcaiak és vörösingesek hős kultuszának nyilvánvaló forrása az indiánregény, melynek nagy korszaka a 19. század második fele. Már 1889-ben is olvashatta bármely ifjú Cooper könyveit magyarul, de húsz évvel később, ban, a regény megírásakor már mind Cooper, mind Karl May művei nagyon népszerűek voltak. A regény mindenesetre több ilyen utalást tartalmaz: pl. a grund mint préri, a földre szorított füllel való hallgatózás, a tomahawk. Fontos leszögezni, hogy ezt az erkölcsi eszményt elsősorban egy közösségen belül kell követelményeként számba venni. A felnőttekkel szemben nem egészen ilyen játékszabályok vannak érvényben. 5 Elmondhatjuk a történetet úgy is, hogy a fiúk rendszeresen kijátszva a nem elég szigorú felnőtt felügyeletet olyan játékot űznek, amelynek eredményeként egyik társuk életét veszti. Az olvasó azonban bizonyára fel sem veti az ezzel kapcsolatos erkölcsi 5 Egy kis gyűjtemény a felnőttekkel vagy a felnőttek világával szembeni erkölcsileg aggályos tettekből: a törökmézárus szekálása; Richter bélyeglopása; gittlopások (Weisz, Kolnay Nemecsek); kisebb hazugságok az iskolában; Nemecsek kiszökése engedély nélkül egyszer a füvészkertbe, másodjára a grundra, amikkel saját egészségét teszi tönkre; az, hogy Geréb még aznap elajándékozza az apjától kapott könyvet, majd hazudik neki; Nemecsek hazugsága Geréb apjának.

15 felelősség kérdését, mivel a regény értékrendje ezt nem engedi meg, s az olvasó olyannyira azonosul ezzel, hogy valószínűleg most is megbotránkozva olvassa felvetésemet. Tegyünk egy kis kitérőt arra, milyen a kapcsolat a gyermekek és a felnőttek világa között. Előbb a szülők vétkes nemtörődömségéről szóltam, és arról, hogy a gyerekeknek csak alig-alig jelent erkölcsi problémát a felnőtteket (akár szüleiket) becsapni, kisebb értékekkel meglopni. Jellemző a füvészkert őrével kapcsolatban elejtett írói kiszólás: Felnőtt embertől ők meg nem ijedtek. Ehhez képest csak egészen kevés olyan jelenetet látunk, ahol felnőtt és gyermek között a megértésnek, a közös örömnek, közös bánatnak jeleit láthatnánk. Két ilyen példa: ahogy a tót együttlelkesedik a Pál utcaiakkal ( Elmegyung! ), és ahogy Nemecsek apja együtt sír Bokával. Nehezen érthető, hogy a felnőtt világ passzivitásához, félrenézéséhez képest mi magyarázza Rácz tanár úr engedhetetlen fellépését, aki az ártalmatlan gittegyletet betiltotta. Ez éles ellentétben áll azokkal a szülőkkel, akik rokonszenvből vagy hanyagságból hagyják a háborút kitörni, ha úgy tetszik, a konfliktust elfajulni. A fiúkban pedig fel sem merül, hogy problémáikra a szülőknél keressenek megoldást. Hát persze, hiszen, ha előállnának valamiféle okos megoldással, (esetleg kompromisszumos javaslattal), mivé lenne az édes háború?! Egyedül Geréb apjának beavatkozása tekinthető a gyerekek világa iránti valódi érdeklődésnek őt viszont becsapják a fiúk A becsület közösségi jellegéhez hozzátartozik, hogy szemben a felnőttekhez való viszonnyal a gyerek-ellenféllel szemben ebben az értékrendben nem megengedhető a becstelen játék. Hisz valójában az ellenfél ugyanannak a közösségnek a része, nincs is valós oka a háborúnak, a háborús helyzet valójában csinálmány, konstrukció az erény megmutatása (kifejlesztése, kipróbálása) érdekében. A két csapat rokon szokás- és értékrendjét kimutatni nem nehéz feladat: katonai szervezet, egyenruha, fegyverek, vezér kontra tagság, rendszabályok (pl. kapuzárás a Pál utcaiaknál, fénygyújtás a vörösingeseknél), becsületfelfogásuk, a Huja hopp és a Hahó hó csatakiáltás. Gyönyörű nap volt a háború napja ezzel kezdődik a csúcspontot jelentő VIII. fejezet. A mondat oximoronja a regény sodrásában nem is érzékelhető. De akár Nemecsek halálától tekintünk vissza, akár a regény világán kívülről, azaz két világháború távlatából, annak keserű tapasztalataival, meg kell akadjunk ezen. A valóságos háborúkhoz való hasonlítgatás egyáltalán nem önkényes, hiszen a szöveg maga is megteszi ezt. Milyen szenvtelenül, szinte vidáman közli az író ezt a hasonlóságot: Íme, éppolyan okból határozták el a háborút, mint amilyen okokért az igazi katonák szoktak harcolni. Az oroszoknak tenger kellett, azért hadakoztak a japániakkal. A vörösingeseknek labdahely kellett, s miután másképp nem ment, háború útján akarták megszerezni. Az összehasonlítás által nemcsak a gyerekek háborúját állítja be komolynak, de ellenkezőleg is: a felnőttek háborúinak komolyságát is megkérdőjelezi, hiszen gyerekességnek állítja be a casus bellit. De mint fentebb olvashattuk: a másképp -et, azaz a háború elkerülése érdekében a kompromisszum lehetőségét a regényben ki se próbálják. Boka alakjában viszont a magyar katonatiszt ideálképét fogalmazza meg a regény. Nem véletlen, ha az ember például Dobó István alakjára asszociál: Boka úgy érezte most magát, mint egy nagy hadvezér a döntő csata előtt. A nagy Napóleonra gondolt És elkalandozott a jövőbe. Hogy lesz? Mint lesz? Mi lesz belőle? Vajon katona lesz-e, igazi, s egyenruhás hadsereget fog-e vezényelni valamikor, valahol messze, igazi csatatéren nem egy kis darab földért, mint amilyen kis darab föld ez a grund, hanem azért a nagy darab édes földért, amit hazának neveznek? Ez az 1908-ban megjelent mondat számomra kísértetiesen hangzik. Aligha hihetjük, hogy a jóslat nem vált valósággá: Nagyreményű Boka elnök úr (Geréb levélcímzése hangzik így) a regény megírásához képest kevesebb mint tíz év múlva, a regényidőhöz képest mondjuk 25 év múlva hősi halottként hever egy tömegsírban, vagy egy vesztes ország vesztes hadseregének vesztes tábornokaként meghasonlottan éli életét.

16 Áraszt-e Molnár Ferenc regénye valamiféle izgatószert a háború mellett? Ha így volna, akkor igencsak megkérdőjelezhető lenne, hogy ajánlott olvasmány legyen az iskolákban. Véleményem szerint összességében nincs így. De ne feledjük, hogy A Pál utcai fiúkat olvasók nemzedéke volt az a tiszti gárda is, amely rosszul értelmezett becsületből egy végzetes háborúban ártatlan áldozatok százezreinek életéért felel. Felelős ezért ez a regény? Nyilvánvalóan nem. Mivel benne nem a háborúnak, hanem inkább a hősiesség eszményének kapjuk egy megragadó példáját, a bármely tárgytól függetleníthető áldozatkészségét és hűségét. Ezt érezte meg a kortárs Schöpflin Aladár is, amikor lelkes szavakkal dicsérte a regényt: Mélyen megható ez a gyerek-rajongás, mely a lelkesedés lelkében lelkedző tőkéjét jobb híján a grund -ra pazarolja, mint ahogy egykor, ha megéri a férfikort, valami nagy eszméért, a hazáért, az igazságért, és szabadságért, művészi vagy tudományos eszmékért áldozná fel magát. / / Örök emberi vonás van ebben a csenevész rákos-utczai gyerekben: némely embernek nem a lelkesedés tárgya a fő, hanem a lelkesedés ténye, nem az a lényeges, hogy miért áldozzák fel magukat, hanem az, hogy egyáltalán fel kell magukat valamiért áldozni. / / Hogy ez a valami egy nagyszerű ideál-e, vagy egy sivár, gyommal benőtt játszóhely az mellékes. Az igazi idealista a benne összegyűlt hévvel fénykörbe vonja a leghitványabb dolgot is. A regény minden hibát felejtető erénye ez: képes a hősiességnek egy romolhatatlan példáját az olvasó lelkébe írni. Mivel többnyire viszonylag gyakorlatlan olvasóként találkozunk vele először, ezért élményünkben nem zavarnak meg a logikai bukfencek, átélésünk és azonosulásunk folytán a megrendítő vég megerősít ebben az erkölcsi értékben. Ambivalens érzés tipikusan a felnőtt olvasóban keletkezik, amint azt tükrözheti a Petőfi Irodalmi Múzeum Pál utcai fiúk-honlapjára írott üzenetek egyike-másika. Köztük például az alábbi: Gyerekek! Ne legyetek hősök! Persze, hogy sírtam, amikor Nemecsek meghalt, és Nemecsek hős volt, csakis ő volt hős, senki más a többiek közül, ezt jól látta Boka és Áts Feri, de neki is azt szerettem volna suttogni, ha még időben tehettem volna: Ne, ne, ne legyél hős, Ernőkém, nem, ne marháskodj! Mássz ki a vízből! Akkor persze más világ volt, akkor még hősies dolog volt hősnek lenni, de ma ez már nem így van. Tudjuk, amióta megbolondítottak bennünket két világháborúval és közben a sok lelkes ordítozással, a vezérekkel nem, ne legyél hős édes öregem, sokkal többre hivatott vagy annál! Meg is fordíthatom: az igazi hősiesség végigcsinálni egy életet, ezt az életet hősiesség nélkül. De benned volt és van valami, te Nemecsek, ami ma is nagyon kell: Érzés volt benned, érezni tudtál mindenre való tekintet nélkül és őszintén. Mit mondanék a mai Nemecseknek? Legyél, aki vagy ezt mondanám neki, és persze lehet, hogy ha ezt megfogadná, akkor megint csak beülne a vízbe, megfázna, jönne a tüdőgyulladás, és És én mégis csak tisztelegnék Bokával és Áts Ferivel együtt Nemecsek Ernő előtt! Vekerdy Tamás 6 6

17 Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem Amikor 1912-ben Karinthy Frigyes fiatal íróként az Így írtok ti-vel írói hírnevet szerzett, mindjárt el is könyvelték mint olyat, akitől leginkább humoros-szatirikus írások várhatók.. Műveinek olvasatát ettől fogva erősen befolyásolja ez a róla alkotott kép. Érdemes azonban a Tanár úr kérem (1916) újraolvasásakor is elszakadni a korábbi hagyománytól befolyásolt értelmezési kliséktől. Ebben az esetben azonban a fentihez képest az olvasási előítéleteknek egy másika is érvényesül, hogy tudniillik e novellaciklus egészben gyermekkönyvet alkotna. A mű természetesen gyermekkönyv (is) abban az értelemben, hogy az ifjúság általában szívesen olvassa, ám ez a tény, ez a kulturális gyakorlat nem zárhat ki semmi olyan értelmezési lehetőséget, amely az iskoláskorú olvasóétól általában idegen. (1.) A ciklus Bevezetése, amelyet már a teljes sorozat befejezése előtt három évvel korábban, 1913-ban megírt, sajátos elbeszélő helyzetet teremt. Az elején az elbeszélő jelen időben beszél arról, hogy belopakodik az iskolába, s mi azt hisszük, hogy ez afféle írói visszaálmodás a régmúltba. Ám egy értelmezésben az derül ki, hogy ez a valóság, és a felnőtt-lét valójában az iskolás fú álma: milyen, milyen régen nem láttam, hol jártam én, istenem, milyen borzasztó álmaim voltak. De most itthon vagyok megint, a jó igazi valóságban, az én valóságos életemben, amiből nem volt jó kimenni ó, itthon vagyok én, én vagyok az, Karinthy Frigyes a hatodik béből, hát persze, micsoda ostoba álom volt az. Szokatlan megoldás ez, mert azzal a konvencionális elbeszélésmóddal szemben, amikor a régmúlt időket álmában idézi vissza az elbeszélő, itt az az állapot válik fiktívvé, amelyből a visszatekintő perspektíva megnyílik ami logikai képtelenség. Két nézőpont van tehát: az iskolás fiúé, valamint az egy évtizeddel öregebb, íróvá lett elbeszélő nézőpontja. Szövegszerűen ez utóbbi az előbbinek a függvénye, mert az iskolás fiú álmodja. Az álom-énnek azonban olyan tapasztalatai vannak, amelyek nem egyeztethetők össze azzal, hogy az iskolás fiú álmodja azokat. Keserűen tapasztalja, hogy korábban vágyott állapotában nem érzi jól magát: kiderült, hogy érettségi után nem olyan jó lesz, mint hittem mondja. Átértékelődik az iskolás gyerek keserves jelene és az iskolás által álmodott szép és dicsőséges jövő egyaránt. Ez az átértékelés így tulajdonképpen megint olyan képtelenség, amely az elbeszélő alaphelyzetet hitelteleníti. Végső soron azt kell mondani, hogy mindkét látószög, az iskolásé és a felnőtté egyformán relativizálódik, egyik szereppel sem tudunk teljesen azonosulni. A fejezetek mindegyikében keveredni fog e kettő, az iskolás fiú szerepéhez illő beszéd- és gondolkodásmód, s ezzel szemben a visszatekintve átértékelő felnőtté. Ha a Tanár úr kérem-ben az alapvető narrációs helyzet ellenére a felnőtt látószöget tekintjük érvényesnek, akkor a diákélet megszépül, nosztalgikus színbe kerül. Sőt romantikus módon tekinthetjük úgy is, hogy az ifjúság a valóságos felnőtt világ sivárságával, élet-deficitjével szemben az igazi élet színtere. Ez az értelmezés nagyon is illik a korai nyugatosok attitűdjéhez. Karinthy a kötetet Kosztolányinak ajánlja, s az ajánlásban úgy fogalmaz, hogy Kosztolányit mint A szegény kisgyermek panaszai szerzőjét illeti a dedikáció. A két sorozat rokonsága kétségbevonhatatlan. Mindkettő a nosztalgiánál mélyebb vággyal, mintegy a teljesebb, igazibb élet színterére tekint a gyermeki világra. A Tanár úr kérem bevezetésének némileg patetikus zárómondata is ezt igazolja: Nem látom olyan keservesnek és fárasztónak és nyomasztónak: hanem figyelni fogom benne mindazt, ami benne kedély és humor és emlék és szép fiatalság: amit innen, ebből a távolságból olyan tisztán látok már megnézek mindent jobban, mint eddig, és nektek, édes barátaim, kedves középiskolai tanulók, újra megmutatatom, és figyelmeztetlek benneteket, hogy mennyi szín és furcsaság és élet mindez, és mennyi emlék és mennyi remény.

18 De a felnőtt látószög magyarázza azt az elnéző humort, sőt iróniát is, amely végigkíséri a mű egészét, elsősorban a diákmonológokat. A humor forrása elsősorban az a feszültség, amely egy iskolás gyermek álmai, vágyai, tervei, eszményei, idealizmusa, fennköltsége, s ezzel szemben korlátozottsága, realitásai között van. Ez az aránytalanság viszont csak felnőtt szemszögből nyilvánvaló. Az írás hősének, a monologizálónak nincs oka nevetni azon, amin az olvasónak. Tehát ha tisztán a felnőtt látószögéből tekintjük a dolgot, akkor bizony az ifjú ember kárára nevetünk. (Ez azt is jelenti, hogy a gyermekkönyv olvasója is inkább úgy élvezheti a könyvet, ha nem a művek hősével azonosul, hanem a láthatatlan felnőtt íróval.) S az ilyen humor ellentmond annak is, hogy a gyermeki világot egyértelműen az igazi élet színterének lássuk, ami némileg ellentmond e világnak az előbb leírt magasztalásának. Ha a fiatalság a maga irreális álmaival tapasztalatlanságával nevetséges, akkor nincs miért nosztalgiával, vesztség-érzéssel nézni rá. S fordítva: nem lehet nevetséges, ha idealizáljuk. Akkor mi felnőttek vagyunk nevetségesek. Ezért mondhatja a Találkozás egy fiatalemberrel című novella hőse felnőtt önmagának: Igaz engem mindenki kinevetne. / / De ugye, te tudod, hogy te vagy a nevetséges és a kicsi És hogy nekem van igazam te szegény te kicsi te senki A szöveg mögött a csak felnőttet látva, vele összekacsintva, csak vele azonosulva a Tanár úr kérem világlátása ellentmondásos, szemlélete a gyermekre nézve némileg megalázó, humora ezért visszatetsző. Van azonban a Tanár úr kérem-nek olyan olvasata is, amely megértőbb, együttérzőbb fiatal hőseivel, az iskolás fiúkkal. Kevésbé szórakoztató így a könyv, ám jobban megrendít, ha a gyermekkel azonosulunk. Próbáljuk ilyen szemmel olvasni a fejezeteket! A Reggel hétkor című fejezet a felkelés nehézségeiről szól. Nevetséges persze a lusta diák önáltatása és önigazolási próbálkozása (hogy tudniillik nincs is olyan késő, nincs is olyan nagy bajban, illetve hogy neki a továbbalvásra jó oka van.), de a félálomban elhangzó mondatok azt is elárulják mit kell naponta átélnie az iskolában, s milyen érzései vannak az iskolával és tanáraival kapcsolatban: Na kezdje elölről, Bauer, maga szerencsétlen. Ne feleseljen, Bauer, mert magának felelnie kell, mert maga Szerbiából négyesre áll, és az intőkonferencia már össze is ült. Nem akadunk meg az ilyen mondatokon, mert az iskolát bemutató korabeli írásokból tudjuk, hogy ez a nyelv nem volt szokatlan a kor iskolájában. Pedig a vezetéknéven szólítás, a megszégyenítő címkézés, a fenyegetés mind olyan gesztus, amely szinte észrevétlenül, de megalázza és mérgezi a fiatalember lelkét. S e nyelvnek felel meg az is, ahogyan álmában megfordítja (nem kiegyenlíti) a kapcsolatot a fiú: Maga Mákossy tanár úr, maga lesz a hadsegédem de vigyázzon, hogy mit parancsolok, és fogja be a száját / / Majd adok én magának. Ne feleseljen, tanár úr. Tanár úr, nem készültél. Azután megint fordul a kocka és újból alávetett, kiszolgáltatott, áldozatszerepben látja magát álmában. A tanár hóhérrá válik a fiú rémálmában: Jaj, jaj, hóhér úr, én készültem! Az álom valóságosabban tárja fel az érzéseket, mint a felügyelt gondolatok és szavak. Az iskolás fiúnak ilyen módon megnyilvánuló szorongása, illetve a szorongás feldolgozása minden humorán túl mégis csak együttérzéssel kell, hogy eltöltse olvasóját. De együttérzésünket talán gyengíti az a tény, hogy a helyzetet a fiú mulasztásán okozza. Hiszen nem könnyebb és észszerűbb-e időben felkelni, s egyáltalán mindent időben elvégezni? Ez a racionalitás azonban már azé a felnőtté, aki elfogadta és megszokta a munka és a társadalom kényszereit. És ez az elfogadás, ez a megszokás az egyik legalapvetőbb tanulás, szocializációs folyamat, amelyet az iskola teremt. 7 7 Ez az a szocializációs folyamat, amíg a polgár eljut arra a heroikus, ám csöppet sem elismert magatartási mechanizmusig, amelyet Dsida Jenő az Amundsen kortársa című versében így ír le:

19 Aki látott már (és ki nem látott volna?) hideg és homályos reggeleken kicsiny és nagyobb gyermekeket nagy táskával iskolába sietni, miközben persze maga is részese e hajszolt vándorseregnek, az megértőbb lesz Karinthy semmirekellő hősével, aki ez egyszer (de nem egyszer!) kívül marad a seregből. 8 A Tanár úr kérem következő fejezete (Elkéstem) a történetből kilépve foglalja össze mindezt: A középiskolás tanuló élete: nyolc éven át napról napra megújuló harcbaszállás, halálos veszedelem: Minden reggel pontban nyolckor, a véletlenek és ravasz kelepcék és elhatározó események hullámzó harcterére kiront: sebeket kap, sebeket oszt, néha elvérzik. Másnap újra feltámad, kezdi elölről. A tanulónak egyszerre kell sok tantárgyból felkészültnek lennie. A sokoldalúság természetesen jó dolog, ám a megfelelések kényszere közepette ez az igény nem az egészre való rálátást, a sokirányú tudás egységét jelenti, hanem azt, hogy mindenből valami frázist, valami felületes és megemésztetlen ismeretet sajátít el. Vörösmarty, mint tudjuk, klasszikus tisztaságban tartotta a nyelvet, szavai kristályos tökéletességgel micsinálnak a szavai? Szent isten, hiszen ezt sem tudom, meg kell gyorsan nézni micsinálnak Vörösmarty szavai kristályos tökéletességgel. És Nagy Lajos! Szent atyám, gyerünk, ne zavarjunk össze mindent. Vörösmarty kristálytiszta szavakkal elkérte Guttmanntól a gumiguttit A tananyag láthatóan teljesen érintetlenül hagyja a tanulók szívét, lelkét. Amit bevallani azonban több mint veszélyes. Ezért alakítják ki védekező stratégiaként a színlelés technikáit: Előremeredek, a matematikai tudományok összességével szemben táplált elfojthatatlan érdeklődés ül ki arcomra. / / Büchner arcán a mennyiségtani tudományok iránt érzett mély és kielégíthetetlen szomjúság lángol. Ez is az iskola rejtett tananyagába tartozik: a megtévesztés, a csalás és a hazugság elsajátítása, amely légkörben viszont az igazi érdeklődés is kétségessé válik. 9 A megtévesztés legdurvább fajtájára, a hazugságra nyújt gazdag példatárat a Magyarázom a bizonyítványom című írás. A fiú magyarázkodásai nagyon ötletesek ugyan, de olyannyira túlzóak, hogy egy józan szülő természetesen nem venné be őket. E részben ez a páratlan szónoki teljesítmény a humor forrása, és kevésbé nyilvánul meg az a szorongás, amely a fiút hazudozásra kényszeríti. A monológ utolsó mondataiban a fiú pórbálja kivédeni, hogy lelepleződjék apja és tanítói személyes találkozása révén. Ám éppen ezért érzi az olvasó, hogy a látszatok hamar szertefoszlanak majd, s a fiúnak ez a rövidlátása teszi őt igazán szánalmassá. Másfelől az is nyilvánvalóvá válik, hogy a nyíltság, az őszinte beszéd, amely egy előrevivő kapcsolat alapja lehetne, mennyire inadekvát dolog az iskolás ember életében. Az Eladom a könyvemet című rész az iskolás fiú egy másik gyengeségét térképezi fel: a pénzvágyat. De a fiú gyengeségének és nevetségességének bemutatása mellett a részvét hangja is felhangzik mégpedig hangsúlyos írói kiszólásban, a rideg antikvárius megszólításában: Te hideg, kemény öregember, értsd meg a szegény, szegény, szegény diákot, aki hetek óta csüggedten és reménytelenül szeretne már, ó úgy szeretne egy kis törmelék csokoládét, egy kis gumit, amiből csúzlit lehetne csinálni, egy olyan új rendszerű És fölkel az ágyból. / Míg dideregve mosdik, / Régi latin szók jutnak eszébe: / Officium, officii = munka, tisztség, hivatal. / Debitum, debiti = adósság, kötelesség. / És titkolja, hogy reszket / és elindul a húszfokos hidegben. 8 Az iskolába járás heroizmusának legkegyetlenebb, ugyanakkor legizgalmasabb és leghangulatosabb megfogalmazása Lázár Erviné, akinek Hóban című novellájában a tanyáról bejáró iskolásfiú még a hóviharon is átverekszi magát, hogy kötelességét teljesítse. 9 Ez az oka annak, hogy az Iskola a határon-ban Medve őszinte érdeklődése ellenére sem tarthat ki a fizikatanár mellett: Medve döbbenten eszmélt rám, hogy milyen émelyítő, bizalmaskodó, talpnyaló szerepet játszik, legalábbis így lehet értelmezni a viselkedését.

20 matricát, egy építhető papírházat és pénzt, sok pénzt, egy koronát, kettőt, magáért a pénzért, l art pour l art. De a diák iránti részvétnek nem a szegénysége az igazi oka. Sokkal inkább érezni ebben azt, hogy az író elismeri az ember jogát az élet élvezésére. Az ember az élet teljességéhez azt szeretné érezni, hogy bármi az övé lehetne. A pénzhiány okozta korlátozottság nem a vágy tárgyában való hiány miatt fájdalmas, hanem mert az embernek úgy kell éreznie, hogy valami olyasmiről marad le, amelyhez mint embernek neki is joga van. A sorozat két következő eleme párt alkot: A jó tanuló felel, A rossz tanuló felel. Már a határozott névelővel való kiemelés, amely típussá teszi az egyént, valamint a címkéző jelző is rávilágít az iskola szelekciós működésére, arra, hogy hogyan és miért válik a felelés az önbeteljesítő megítélés folyamatának részévé. 10 De az iskola szelekciós munkája, a jók és rosszak elválasztása nem csak az iskolai évekre szólnak, hanem meghatározzák a jövőt. Bizonyos nézetek szerint az iskola társadalmi funkcióinak egyikéről van szó, arról, hogy az iskola segítse elő a társadalmi munkamegosztást és rétegződést. Az iskolai teljesítménynek életre szóló hatását szinte teljesen beidegződött módon hangsúlyozzák az iskolában, a másodlagos motiválás eszközeként is, és mindez a tanuló életstratégiáira, azon keresztül önértékelésére is természetesen visszahat. De ne felejtsük, hogy a felnőtt világnak alig-alig vannak olyan területei, ahol a megítéltetésre való állandó készültség ilyen erős lenne, tetézve azzal, hogy az értékelés nem egyszerűen a haladásra vonatkozik, hanem egyben az illető életének további folyását is döntően meghatározza. A rossz tanuló a felelés közben nem a feladat megoldására törekszik, hanem azon gondolkodik, hogy kénytelen lesz pályát módosítani: átmegyek különbözeti vizsgával a polgáriba és katonai pályára lépek. 11 Ha az iskola naponta szembesít azzal, hogy a mostani teljesítmény a későbbi, felnőtt életben elérhető sikerek záloga és előjele, akkor természetes, hogy az ábrándok és a félelmek irreálisak lesznek, a legnagyobb sikereket és a teljes kudarc szélsőségeit hordozzák magukban. A Lógok a szeren monológjában a fiú arról ábrándozik, hogy világelső lesz mindenben: tudományban, művészetben, politikában, sőt a sportban is, holott az adott pillanatban legegyértelműbben éppen e területen nem sikerült teljesíteni még azt sem, amit elvárnak tőle. Mert ahogyan az iskolában is minden területen egyszerre kell hogy megfeleljen az ember, így álmaiban is a siker egyszerre jut osztályrészül minden téren. A siker pedig minden területen mások megelőzését, legyőzését jelenti, mert erre kondicionál az állandó versenyhelyzetet teremető iskola. Ilyen vágyak, szélsőséges perspektívák mellett a kudarc is túlzott jelentőséget kap. A bukott férfi a sorozat legdrámaibb darabja. Ennek befejezésében már sem a humor, sem a gyermeki világ iránti nosztalgia e két felnőtt-központú megközelítés nem érvényesül. Az első sorokban mindjárt kiderül, hogy a férfi valójában csak egy iskolás fiú. Ez a poén ismét arra az ellentétre épül, ami a felnőtt által látott gyermek és annak önértékelése között feszül. Ő ugyanis méltósággal bíró embernek, azaz férfinak vallja magát, s amikor megfogalmazza, előre lejátssza a tanárhoz intézendő szónoklatát, akkor abban is ez a szellem, ez a méltóság nyilvánul meg. A novella első részének végén aztán a tervbe vett beszélgetés 10 A pszichológusok Pygmalion hatás néven írják le azt a jelenséget, hogy az emberekről alkotott előzetes ítéletek önbeteljesítők, az emberek olyanná válnak, amilyennek vezetőik, tanítóik tartják őket. 11 Emlékezzünk csak arra, hogyan írta le ezt a jelenséget, az iskola életre szóló szelekciós működését Csehov a Három nővér-nek azon a helyén, ahol az önelégült gimnáziumi tanár a következőképpen emlékezik: Itt az adóhivatalban van valami Kozirev. Velem járt gimnáziumba, és az ötödikből kitették a szűrét, mert sohasem tudta megtanulni a szenvedő igeragozást. Most nagy szomorúságban él, beteg, és hogyha találkozom vele, mindig így köszöntöm:»szervusz, te szenvedő igeragozás! Igen mondja szenvedő «és közben köhög Nekem azonban egész életemben szerencsém volt. Boldog vagyok, sőt most megkaptam a Sztanyiszlav-rend második osztályát, és másoknak tanítom a szenvedő igeragozást. (Kosztolányi Dezső fordítása)