226. szám szeptember 21.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "226. szám 2009. szeptember 21."

Átírás

1 Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: szám szeptember 21. Hírek, információk 1. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara a Radnóti emlékév szellemében szeptember 19-én tartotta díszdiploma-átadási ünnepségét a 65, 60 és 50 éve végzett középiskolai tanároknak. Ekkor köszöntötték a 2009/2010. tanévben Köztársasági Ösztöndíjat elnyert hallgatókat is. A Köztársasági Ösztöndíj adományozó okiratait a Rektor úr képviseletében Prof. dr. Kiricsi Imre, rektorhelyettes, a díszokleveleket dr. Csernus Sándor, a Bölcsészettudományi Kar dékánja adta át. A Hallgatói Önkormányzat nevében Polgár Zsuzsanna BTK HÖK elnök köszöntötte az ünnepelteket. Az oklevelek átadását követıen felavatták a Bölcsészettudományi Kar Egyetem utcai épületének elsı emeleti lépcsıfordulójában található új díszüvegablakokat, melyeket Kovács Keve adjunktus, üvegtervezı-grafikus mővész irányításával a Juhász Gyula Pedagógusképzı Kar rajz szakos növendékei készítettek el a Bölcsészettudományi Karral való szakmai együttmőködés keretében. Az üvegablakok készítıi, hallgatói mestermunkaként, a Hét szabad mővészet allegorikus ábrázolásának megjelenítését vállalták magukra. Ebben az évben díszdiplomát kapott: vasdiplomát (65 éve végzetteknek): Dr. Gıcze Rezsı Dr. Kolta László gyémántdiplomát (60 éve végzetteknek): Dr. Lugossy Ilona Dr. Kisházi Margit Dr. Orosz Lászlóné aranydiplomát (50 éve végzetteknek): Berta Mihály Boldizsár Jánosné Szıllısy Izabella Bagi Gáborné Király Borbála Bakki Árpádné Szabó Anna Bogáthyné Eke Marcella Gát László Dr. Horváth László

2 Dr. Juhász Lászlóné Szilas Edit Dr. Kardos József Dr. Kardos Józsefné Gémes Anna Kocsi Gáspárné Kozák Rozália Pálné dr. Przetacznik Magdolna Schindler Endréné Szilágyi Margit Dr. Szabó Ferenc Dr. Vádoni Irma Dr. Zenei József Kari Kurír 226. A 2009/2010. tanévben Köztársasági Ösztöndíjat elnyert hallgatók: Báló Zoltán Békés Nóra Benedek Dániel Bodóné Hofecker Zsuzsanna Dávidné Simon Mária Farkas Ágnes Fekete Regina Gáy Katalin Gellérfi Gergı Gémes Noémi Gyarmati Sándor Gyolcsos Mária Gyüre Tamás Náfrádi Lilla Nagy Nikolett Nagygyörgy Katalin Németh Renáta Ország Tímea Rauzs Olga Székács Tamás Szikora Tímea Terhes Viktória Tóth László Ujvári Katalin Vincze Anikó Vörös Dóra 2. Az SZTE Oktatáselméleti Kutatócsoportja nyerte el a TÁMOP "Diagnosztikus mérések fejlesztése" címen kiírt pályázatot. A széles körő hazai és nemzetközi együttmőködésben megvalósítandó program szakmai vezetıje Csapó Benı, a munka irányításában részt vesznek a Neveléstudományi Intézet munkatársai. 3. A Pro Philosophia Szegediensi Alapítvány támogatást nyert az Európai Unió EACEA (The Education, Audiovisual and Culture Executive Agency) által kiírt "Active European Remembrance" c. pályázatán. A pályázat keretén belül 2010 áprilisában az Alapítvány nemzetközi konferenciát szervez "Totalitarianism and the Intellect/Intelligentia" címmel a MAB Székházban. A pontos idıpontról a késıbbiekben adunk tájékoztatást. 2

3 4. A Szegedi Megismeréstudományi és Neuropszichológia Program kurzusai (2009. ısz) A programot 1999-ben Pléh Csaba szervezte meg és indította el. Célja a szegedi pszichológus hallgatók szakirányú képzésén túl a kognitív tudomány és a neuropszichológia elméleteinek és alkalmazott területeinek bemutatása más szakok és egyetemek diákjai, fiatal kutatói számára. Törekvésük, hogy a programban résztvevık elsajátítsák a kognitív tudomány interdiszciplináris szemléletét és módszereit, a neuropszichológiai diagnosztika alapjait. Szintén terveik között szerepel a magyarországi kognitív tudományhoz kapcsolódó mőhelyek, illetve kísérleti pszichológiai és neuropszichológiai kutatócsoportok közötti kapcsolatok megteremtése és közös kutatások kezdeményezése. Érdeklıdni lehet Németh Dezsınél (nemethd@edpsy.u-szeged.hu), Krajcsi Attilánál (krajcsi@gmail.com). Hely: Kognitív Csoport, Pszichológiai Intézet, Szeged, Egyetem u. 2. Telefon: (62) , (62) Megismeréstudományi és Neuropszichológiai Csoport: Személyi hírek 1. Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke, államalapító Szent István király ünnepe alkalmából, több évtizedes tudományos munkássága, korszakalkotó jelentıségő irodalomszervezı és nemzedéknevelı oktatói tevékenysége elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést adott át Ilia Mihály Széchenyi-díjas irodalomtörténésznek, az Modern Magyar Irodalmi Tanszék egyetemi docensének. Kitüntetéséhez ezúton is gratulálunk. 2. A 2009/10 tanévet a Neveléstudományi Intézetben tölti Paul Andrews, a University of Cambridge, Faculty of Education oktatója. Rendezvények, konferenciák, elıadások 1. Galamb György docens (Középkori Egyetemes Történeti Tanszék) részt vett az International Medieval Congress július án Leedsben lezajlott programjában, melyet idén a "Heresy and Orthodoxy" témájában tartottak. Elıadásának címe: "Heretics and Saints in the Literature of the Mendicants: Rhetoric and Propaganda". 2. Az Angoltanár-képzı és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék valamint az ÁJTK Európa-Tanulmányok Központja szeptember 4-én Language Policy Roundtable-t rendezett a Jogi Karon. A bevezetı elıadást Robert Phillipson professzor (Copenhagen Business School) tartotta The EU and languages: diversity in what unity? címmel. Az Angol alkalmazott nyelvészeti doktori programban szeptember 3 5-én Robert Phillipson professzor (Copenhagen Business School) Language Policy and European integration címő kurzust tartott. 3. Simon József, a Filozófia Tanszék adjunktusa, 2009 július és augusztus hónapban a berlini Freie Universität Filozófiai Intézetében folytatott kutatásokat az Alexander von Humboldt Stiftung Nachförderung-programjának keretében. Kutatási téma: Philosophie der frühen Modernität. 3

4 4. Az ıszi félévben az Angol-Amerikai Intézetben Louise O. Vasvari meghívott Fulbright vendégoktatóként Language and Gender címmel tart szemináriumot. A kurzusról részletesebben az Intézet honlapján lehet tájékozódni: 5. A Neveléstudományi Intézet számos munkatársa bemutatta legfrissebb kutatási eredményeit az European Association for Research on Learning and Instruction [Európai Tanulás- és Oktatáskutató Társaság], az egyik legnagyobb és legjelentısebb oktatáskutatói tudományos szervezet kétévenként megrendezett, ez évben Amszterdamban tartott konferenciáján ( Az összesen 17 elıadás és 2 poszter általában közös vizsgálatokra épülı többszerzıs anyag: Csapó Benı (3 elıadás), Csíkos Csaba (1 szimpózium, 2 elıadás, 1 poszter), Fejes József (1 elıadás), Habók Anita (1 poszter), Józsa Krisztián (2 elıadás, 1 poszter), Kasik László (1 elıadás), Kelemen Rita (2 elıadás), Kinyó László (1 elıadás), Korom Erzsébet (2 elıadás), Molnár Éva (1 elıadás), Molnár Gyöngyvér (3 elıadás), Vidákovich Tibor (2 elıadás), Vígh Tibor (1 elıadás). A Neveléstudományi Doktori Iskola más oktatói, végzett és jelenlegi doktoranduszai 9 elıadásban és 4 poszterben voltak érintettek a konferencián: Kárpáti Andrea (1 poszter), Nagy Lászlóné Antal Erzsébet (3 elıadás), Nikolov Marianne (1 elıadás); B. Németh Mária (2 elıadás), Pap-Szigeti Róbert (1 poszter); Barassevich Tamás (1 elıadás), Dorner Helga (1 elıadás), Hódi Ágnes (1 elıadás), Kelemen-Molitorisz Anikó (1 poszter) Kétyi András (1 poszter), Lakatosné Török Erika (1 poszter), R. Tóth Krisztina (1 elıadás), Tóth Edit (1 elıadás). Csíkos Csaba, Józsa Krisztián és Vidákovich Tibor a szervezık felkérésére szekcióelnöki tisztet is elláttak; Csíkos Csaba a konferencia Nemzetközi Tudományos Programbizottságának is tagja volt. 6. Zsolnai Anikó és Kasik László, a Neveléstudományi Intézet munkatársai (szerzıtársukkal, Lesznyák Mártával) a Preschool Children's Aggressive and Prosocial Behavior. Results of a Longitudinal Study címő elıadásukban számoltak be a legújabb kutatási eredményeikrıl a Vilniusban augusztus között zajlott XIVth European Conference on Developmental Psychology konferencián. Zsolnai Anikó a szervezık felkérésére szekcióelnöki tisztet is ellátott. 7. J. Nagy László professzor (Újkori Egyetemes Történeti és Mediterrán Tanulmányok Tanszék) részt vett a II. Pánafrikai Kulturális Fesztivál keretében július 13. és 16. között Algírban "A gyarmatosítás és felszabadító harc Afrikában" témakörben rendezett tudományos konferencián és "A szocialista országok és az algériai háború" címmel elıadást tartott. Ugyanı és Ferwagner Ákos adjunktus (Újkori Egyetemes Történeti és Mediterrán Tanulmányok Tanszék) részt vett a brit Association for the Study of Modern and Contemporary France (ASMCF) által a Portsmouth-i Egyetemen megrendezett "France and the Mediterranean. Representations, Policy, Transnationalism" címő konferencián szeptember 3-5. között. J. Nagy László "1956: Suez - Alger - Moscou", Ferwagner Ákos pedig "Les sections algériennes des partis politiques francais, " címmel tartott elıadást június 4-5-én került megrendezésre a már nagy hagyományra visszatekintı VI. Medievisztikai PhD-konferencia, emlyen eddigi legnagyobb elıadói létszámmal képviseltették magukat a képzés volt és jelenlegi hallgatói. Huszonnyolc elıadás hangzott el a két nap során a jog-, mővelıdés-, egyház, gazdaság, hadtörténet és régészet témakörében. A konferencia második alkalommal határon túli egyetemrıl érkezı vendégelıadókat is üdvözölt soraiban. Az elıadásokból a hagyományhoz híven, készül a kötete, melyenk szerkesztıi Szabó Pál és Tóth Péter. 4

5 9. A nyáron, július között adott helyet a hódmezıvásárhelyi EmlékPONT Múzeum a Vásárhelyi Történelmi Kör által megszervezett II. Történettudományi Találkozónak. A konferencia elsı napját Prof. dr. Makk Ferenc nyitotta meg. A találkozón a Történeti Intézet számos munkatársa Csernus Sándor, Almási Tibor, Marjanucz László, Szántó Richárd, Szegfő László, Koszta László, Sebık Ferenc, Sipos József, Miklós Péter, Révész László, Rábai Krisztina, Révész Éva-, valamint történész PhD hallgatója Szabó Pál, Halmágyi Miklós, Lénárt András, Juhsz Ágnes, - és a XXIX. Humántudományi OTDK-n helyezett Szegedi Tudományegyetem hallgatói Makó Gergı, Palotás György és Zsolt, Arató Ildikó - tartott elıadást. A rendezvényt támogatta kiadványaival a Szegedi Középkorász Mőhely szeptember én tartja Ethnographic Atlases, Regions, Borders, Interferences címmel nemzetközi konferenciáját (16 th Conference of the SIEF s International Ethnocartography Network) a Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék a Néprajzi Intézet és a Magyar Tudományos Akadémia közös szervezésében. 11. Hunyadi Zsolt adjunktus (Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék) részt vett a The Military Orders: Politics and Power címmel Cardiffban, szeptember 3-6. között megrendezett nemzetközi konferencián és "Hungarian-Slavonian Hospitaller priors among the prelates of the Kingdom of Hungary" címmel elıadást tartott. 12. A Történeti Segédtudományok Tanszék Bizantinológiai és Középlatin Filológiai Tanszéki Csoportjának docense, Galántai Erzsébet elıadást tartott a Bécsi Egyetemen, a Seminarium Vindobonense címő, augusztus 2-8. között megrendezett nemzetközi tudományos konferencián. Latin nyelvő elıadásának címe: Városlaudatiók a történeti irodalomban, Bécs város dicsérete humanistáknál. 13. Büky László (Magyar Nyelvészeti Tanszék) elıadást tartott Betegségállapotok Füst Milán költıi nyelvében címmel a Pécsett rendezett Mágikus és szakrális medicina (Magical and Sacred Medical World) nemzetközi konferencián (2009 szeptember 4 6.). Rendezık: Pécsi Tudományegyetem Kulturális Antropológia Tanszék, MTA Pécsi Bizottsága, Magyar Néprajzi Társaság. 14. Kontra Miklós (Angoltanár-képzı és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék) meghívott plenáris elıadó volt az Újvidéki Egyetem szabadkai Magyar Tannyelvő Tanítóképzı Karán rendezett Az esélyegyenlıség és felzárkóztatás vetületei az oktatásban címő konferencián szeptember 17-én. Elıadásának címe Esélyegyenlıség és iskola volt. 15. Bakró-Nagy Marianne és Sipıcz Katalin (Finnugor Tanszék) szeptember án az ESF (European Science Foundation) által szervezett EuroBABEL ( Better Analyses Based on Endangered Languages ) konferencián vettek részt. Az ESF 2009-ben írt ki egyszeri pályázatot veszélyeztetett nyelvek dokumentálására, melyre nemzetközi együttmőködésben végzett kutatói programmal lehetett pályázni. A Finnugor Tanszék (a MTA Nyelvtudományi Intézetének Finnugor Osztályával) finn, német és osztrák partnerekkel közösen pályázott, programjában az erısen veszélyeztetett obi-ugor nyelvek modern szemlélető leírása, szövegeinek, szótárjainak és nyelvtanainak digitális feldolgozása szerepel. Az EuroBABEL programban mindössze öt pályázat nyert, a tanszék és partnereinek finnugor tárgyú pályázata mellett pl. a Kalahári-medence, az indonéziai Alor Pantar szigetek kihalóban levı nyelveinek leírására, veszélyeztetett jelnyelvek dokumentálására irányuló pályázatok nyertek támogatást. A Finnugor Tanszéken Bakró-Nagy Marianne és Sipıcz Katalin mellett Bíró Bernadett vesz részt a 2012-ig tartó kutatásokban. 5

6 16. A megalakulásának 50. évfordulóját ünneplı Finnugor Tanszék szeptember 3-4-én nemzetközi konferenciát szervezett New Trends in Uralistics: Typology, Syntax, Sociolinguistics címmel. A konferencia plenáris elıadói Tove Skutnabb-Kangas szociolingvisztika (Roskildei Egyetem, Dánia Åboi Egyetem, Finnország), Riho Grünthal tipológia (Helsinki Egyetem, Finnország) és Elena Skribnik szintaxis (Müncheni Egyetem, Németország) voltak. A konferencia vendégei Oroszországból, Finnországból, Németországból, Olaszországból, Franciaországból, Japánból, valamint a hazai egyetemekrıl és kutatóintézetekbıl érkeztek, kb. 30-an szerepeltek elıadással. A szegedi tanszék oktatói közül Janurik Boglárka, Kozmács István, Sipıcz Katalin és Szeverényi Sándor tartott elıadást. Az ünneplı tanszék tiszteletére szeptember 3-án este fogadást adott a Finn és az Észt Nagykövetség. A jubileumhoz kapcsolódóan szeptember 5-én a tanszék korábbi és jelenlegi hallgatói és oktatói győltek össze kb. 80-an. A programban a köszöntık, kötetlen beszélgetések és a közös ebéd mellett a résztvevık fényképek vetítésével idézték fel az elmúlt 50 évet, meghallgatták Szeverényi Sándor beszámolóját a nganaszánok körében végzett nyelvi győjtıútjáról és megkoszorúzták Mikola Tibor sírját. E napon került sor a Mikola Tibor-díj átadására is, melyet a tanszék a 2000-ben elhunyt tanszékvezetı halála után alapított abból a célból, hogy a legendás kutató és tanár emlékének tisztelegve két évente az arra méltó tehetséges hallgatók, pályakezdık munkáját elismerje. A most harmadik alkalommal kiosztott Mikola-díjat a tanszék végzıs diákja, Lırincz Gergely kapta. A nap eseményei közül még kiemelendı, hogy az ünnepen köszöntötték 70. születésnapja alkalmából a tanszék korábbi diákját és tanárját, Janurik Tamást a kollegák által összeállított ünnepi kötettel. Könyvespolc 1. Megjelent Milián Orsolya (Film és Irodalomelmélet Tanszéki Csoport) Képes beszéd címő tanulmánykötete a JAK-Füzetek sorozatban. 2. Az Angoltanár-képzı és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék és a Finnugor Tanszék vezetıinek, Kontra Miklósnak és Bakró-Nagy Marianne-nak a szerkesztésében augusztusban jelent meg A nyelvészetrıl egyes szám, elsı személyben II. címő könyv, melyben 21 magyar nyelvész ír pályafutásáról. A kötet kiadója az SZTE Bölcsészettudományi Kara, terjedelme 223 lap. 3. A JATEPress kiadásában megjelent: C. Plinius Secundus: Naturalis Historia. Természetrajz (XIV- XVIII), Szeged, 2009, 223 p. Fordította, a jegyzeteket, az elı- és utószót írta: Hoffmann Zsuzsanna (Ókortörténeti Tanszék). Tudományos és PhD hírek 1. Szigorlatok: Türk Attila (történelemtudomány) PhD-szigorlatára szeptember 24-én 11 órai kezdettel kerül sor Makk Ferenc egyetemi tanár tanári szobájában. Szilágyi Annamária (irodalomtudomány) PhD-szigorlatára október 6-án 11 órai kezdettel kerül sor Szörényi László egyetemi tanár tanári szobájában. 2. Védések: Kincses Nagy Éva (nyelvtudomány) PhD-védésére szeptember 4-én került sor. A védés eredménye: 100 %. 6

7 Milián-Bogyai Réka Orsolya (irodalomtudomány) PhD-védésére október 9-én 13 órai kezdettel kerül sor a BTK Vajda György tantermében. 3. A Doktori Tanács következı ülését október 1-én 14 órai kezdettel tartja a BTK Kari Tanácstermében. Pályázatok 1. A Novofer Alapítvány ismét meghirdette a Gábor Dénes díjat. A díjat olyan szakmailag ismert, kreatív, innovatív, magyar állampolgársággal rendelkezı szakemberek kaphatják meg, akik valamely gazdasági társaságban vagy oktatási, tudományos intézményben: - kiemelkedı tudományos, kutatási-fejlesztési tevékenységet folytatnak, - jelentıs tudományos és/vagy mőszaki-szellemi alkotást hoztak létre, - tudományos, kutatási-fejlesztési, innovatív tevékenységükkel hozzájárultak a környezeti értékek megırzéséhez, - személyes közremőködésükkel nagyon jelentıs mértékben és közvetlenül járultak hozzá intézményük innovációs tevékenységéhez. Bıvebb információ a címen. Benyújtási határidı: október Hallgatói ösztöndíjas pályázati lehetıségek a Drezdai Technische Universität-en (TU) a Herbert- Quandt Stiftung támogatásával (2009/2010. tanév). A pályázatokkal kapcsolatosan bıvebb felvilágosítást Bassola Péter egyetemi tanár, a Német Nyelvészeti Tanszék vezetıje nyújt a fogadó órák ideje alatt: szerda h között a 4249-es melléken vagy személyesen. Beérkezési határidı: bachelor és master hallgatóknak november 16., PhD hallgatóknak október A Közép-Európai Tehetségkutató Alapítvány a Magyar Tudományos Akadémiával együttmőködésben pályázatot hirdet Talentum néven. A pályázat nyertese Euro díjat nyerhet el. További információ: Határidı: október 25. A Kar pályázatai 1. A szegedi Kristó Gyula Alapítvány Kuratóriuma pályázatot hirdet a évi Kristó Gyula-díj elnyerésére. Pályázhat a középkori magyar históriában érdekelt tudományok (történelem, történeti segédtudományok, régészet, történeti névtan, forráskutatás) témakörében a Szegedi Tudományegyetem fiatal (40 év alatti, ill. 40. életévét a pályázat évében betöltı) oktatója, kutatója, aki vagy legalább 3 éve dolgozik a szegedi egyetemen, vagy pedig Szegeden végezte a medievisztika PhD-képzést. Ugyanakkor pályázhat más munkahelyen dolgozó fiatal szakember is, aki a medievisztika PhDképzést Szegeden végezte el. A fentiek közül a Kuratórium azon fiatal szakemberek pályázatát várja, akik a pályázat évében, ill. az azt megelızı naptári évben kiemelkedı tudományos munkát végeztek (pl. PhD-disszertáció megvédése; önálló tudományos szakkönyv megjelentetése, ill. jelentıs szakcikkek, tanulmányok publikálása). Évente legfeljebb kettı pályázó kaphatja meg az alapítvány díját. 7

8 A pályázat beérkezési határideje folyó év október 2-a. Cím: Kristó Gyula Alapítvány Kuratóriuma, SZTE Történeti Segédtudományok Tanszék Szeged, Egyetem u. 2. III. emelet. A küldemény borítójára írják rá: Pályázat. A pályázatnak tartalmaznia kell egyrészt egy rövid írásbeli nyilatkozatot, amelyben a pályázó bejelenti, hogy megpályázza a Kristó Gyula-díjat, másrészt ezzel együtt be kell nyújtani azt a szakmunkát (PhD-értekezést, ill. szakkönyvet vagy tanulmányokat), amivel a pályázó a díjat megpályázza. Végül csatolni kell egy rövid szakmai önéletrajzot publikációs jegyzékkel együtt, különös tekintettel a pályázati kiírás feltételeire, s meg kell adni az elérhetıségi lehetıségeiket is (cím, telefon, fax stb.). Makk Ferenc s.k. egyetemi tanár, a Kuratórium elnöke Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Kiadja az SZTE BTK Dékáni Hivatala Felelıs kiadó: Dr. Csernus Sándor dékán Felelıs szerkesztı: Pereszlényi Gábor pályázati referens Következı lapzárta: október 6. Aktuális pályázatok határidı-táblázata Határidı Meghirdetı A pályázat célja, címe Megjel enés helye okt. 9. Novofer Alapítvány Gábor Dénes díj Kurír okt. 12. HQ Stiftung - TU Hallgató ösztöndíjak (PhD) Kurír okt. 25. CETA - MTA Talentum Kurír nov. 16. HQ Stiftung - TU Hallgató ösztöndíjak (BA, MA) Kurír 226. Folyamatos Kanadai Nemzetk. FÜ Utazástámogatás Kurír 173. Folyamatos XX. Századi Intézet Kutatások támogatása Kurír 163. Folyamatos OTKA Támogatások Kurír 121. Folyamatos Média az Emberekért Riporter kerestetik Kurír 130. Folyamatos OMKFH Mőszaki fejlesztés és trsd. Kurír 129. Folyamatos Illyés Alapítvány Határon túli magyarság Kurír 92/122. Folyamatos OMAA Ausztria-Mo.együttmőködés Kurír 114. Folyamatos Nyílt Társadalom Alap. OSI 2000 Kurír 114. Folyamatos Soros Al. Kulturális és mővészeti rendezvények Kurír

249. szám 2011. február 28.

249. szám 2011. február 28. Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 249. szám 2011. február 28. Hírek, információk 1. Közlemény a Közalkalmazotti

Részletesebben

Kari Kurír. Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir. 169. szám 2005. április 6.

Kari Kurír. Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir. 169. szám 2005. április 6. Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 169. szám 2005. április 6. Információk 1. A korábbi hagyományokat követve

Részletesebben

305. szám 2015. március 2.

305. szám 2015. március 2. Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 305. szám 2015. március 2. Hírek, információk 1. A Bölcsészettudományi

Részletesebben

284. szám 2013. szeptember 16.

284. szám 2013. szeptember 16. Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 284. szám 2013. szeptember 16. Hírek, információk 1. A 2013. évi nyári

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ MEDVE ANNA

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ MEDVE ANNA SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ MEDVE ANNA SZEMÉLYI ADATOK Név: Születési hely: Pécs Dr. Medve Anna Születési idő: 1953. március 7. Beosztás: egyetemi docens, szeminárium-vezető (Általános Nyelvészeti és Anyanyelvi

Részletesebben

A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGAI (2007 dec. 1-2009. szept. 1-ig)

A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGAI (2007 dec. 1-2009. szept. 1-ig) A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGAI (2007 dec. 1-2009. szept. 1-ig) A bizottságok elnökeire és tagjaira vonatkozó javaslatot a Szenátus az I/2-2/68/2007. (nov. 27.) és az I/2-2/78/2007.(dec.19.)

Részletesebben

HATÁROZATOK KÖNYVE. Az adatokban történő változások:... Megnyitva: 2014. év május hó 30. nap. ügyvezető aláírása

HATÁROZATOK KÖNYVE. Az adatokban történő változások:... Megnyitva: 2014. év május hó 30. nap. ügyvezető aláírása Határozatok könyve HATÁROZATOK KÖNYVE Az egyesület neve: Magyar Germanisták Társasága Az egyesület rövidített neve: MGT Az egyesület székhelye: 1088 Budapest, Rákóczi út 5. szám (ELTE BTK Germanisztikai

Részletesebben

S Z AB Á L Y Z AT A A S Z T E K E R E T E I K Ö Z Ö T T F O L Y T AT O T T P Á L Y Á Z AT I T E V É K E N Y S É G RİL

S Z AB Á L Y Z AT A A S Z T E K E R E T E I K Ö Z Ö T T F O L Y T AT O T T P Á L Y Á Z AT I T E V É K E N Y S É G RİL S Z EGEDI TUDOMÁNYEGYETEM S Z AB Á L Y Z AT A A S Z T E K E R E T E I K Ö Z Ö T T F O L Y T AT O T T P Á L Y Á Z AT I T E V É K E N Y S É G RİL Szeged, 2009. Szabályzat az SZTE keretei között folytatott

Részletesebben

SZERZŐINK (2015/5/3)

SZERZŐINK (2015/5/3) SZERZŐINK (2015/5/3) dr. jur. Bencsik András Ph.D Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Közigazgatási Jogi Tanszék, egyetemi adjunktus Prof. dr. habil., dr. jur. Fazekas Judit CSc Széchenyi

Részletesebben

1. ülés: 2011. február 8., helyszín: Budapest Kortárstánc Főiskola.

1. ülés: 2011. február 8., helyszín: Budapest Kortárstánc Főiskola. A TÁNCTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT HÍRLEVELE V. évfolyam 1. szám, 2012. február 28. Szerkesztik: Bolvári-Takács Gábor, Major Rita A MTF Tánctudományi Kutatóközpontjának munkájában részt vevő kutatási főirány-vezetők

Részletesebben

324. szám 2016. június 20.

324. szám 2016. június 20. Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 324. szám 2016. június 20. Hírek, információk 1. Ezúton tájékoztatjuk

Részletesebben

SZTE Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar hivatalos tájékoztatója. 5 7. szám 2003. Főigazgatósági Tájékoztató

SZTE Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar hivatalos tájékoztatója. 5 7. szám 2003. Főigazgatósági Tájékoztató Főigazgatósági Tájékoztató SZTE Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar hivatalos tájékoztatója 5 7. szám 2003. Főigazgatósági Tájékoztató A Főigazgatósági Tájékoztató RTF formátumban letölthető a JGYTF

Részletesebben

Magyarország, 4031, Debrecen. tozser.zoltan@arts.unideb.hu. 2009. szeptemberétől jelenleg is Ph.D. tanulmányok folytatása

Magyarország, 4031, Debrecen. tozser.zoltan@arts.unideb.hu. 2009. szeptemberétől jelenleg is Ph.D. tanulmányok folytatása Europass Önéletrajz Vezetéknév / Utónév(ek) Cím(ek) Tőzsér Zoltán Magyarország, 4031, Debrecen. Telefonszám(ok) Mobil: +36-30-461-45-81 E-mail(ek) Állampolgárság tozser.zoltan@arts.unideb.hu Magyar Születési

Részletesebben

TUDOMÁNYOS HÍRLEVÉL DEBRECENI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR 2009. FEBRUÁR (VI. ÉVFOLYAM)

TUDOMÁNYOS HÍRLEVÉL DEBRECENI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI KAR 2009. FEBRUÁR (VI. ÉVFOLYAM) Szerkesztik: Dr. Fábián Gergely, Takács Péter, Bodnár- Tóth Beáta I. SZERVEZETI HÍREK Dr. Sipos László megyei fıügyész-helyettes, karunk docense 2009. januártól a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Állam-

Részletesebben

krfeher@gmail.com http://mnytud.arts.unideb.hu/feherkrisztina.php

krfeher@gmail.com http://mnytud.arts.unideb.hu/feherkrisztina.php Szakmai önéletrajz SZEMÉLYES ADATOK Név DR. FEHÉR KRISZTINA Cím DE MAGYAR NYELVTUDOMÁNYI TANSZÉK, 4010 DEBRECEN, PF. 54. Telefon 06-52-512-900/23098 E-mail Honlap Születési idő és hely krfeher@gmail.com

Részletesebben

A KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓD DIAGNOSZTIKAI ÉS FEJLESZTÉSI CENTRUM KUTATÓMŰHELY BEMUTATÁSA

A KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓD DIAGNOSZTIKAI ÉS FEJLESZTÉSI CENTRUM KUTATÓMŰHELY BEMUTATÁSA A KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓD DIAGNOSZTIKAI ÉS FEJLESZTÉSI CENTRUM KUTATÓMŰHELY BEMUTATÁSA Szerzők: Mező Ferenc Mező Katalin Lektorok: Szabó Edina Szilágyi Barnabás Schréder Veronika Első szerző e-mail címe: mezo.ferenc@ped.unideb.hu

Részletesebben

A kurzus organogramja. Bizottságok & Képzési eljárásrend

A kurzus organogramja. Bizottságok & Képzési eljárásrend SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM UNIVERSITY OF SZEGED ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR SCHOOL OF MEDICINE Sebészeti Műtéttani Intézet Institute of Surgical Research E-mail: office.expsur@med.u-szeged.hu web: http://web.szote.u-szeged.hu/expsur/

Részletesebben

Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna. (Albert Einstein)

Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna. (Albert Einstein) VIII. Fejezet Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna. (Albert Einstein) A magyar felsőoktatás egyik sikertörténete a Tudományos Diákkör, közismert nevén a TDK. Aligha véletlen,

Részletesebben

KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZEK XVIII. KONGRESSZUSA SZEGED, 2012. MÁJUS 17-19.

KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZEK XVIII. KONGRESSZUSA SZEGED, 2012. MÁJUS 17-19. KÓRHÁZI GYÓGYSZERÉSZEK XVIII. KONGRESSZUSA SZEGED, 2012. MÁJUS 17-19. A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Kórházi Gyógyszerészeti Szervezete 2012. május 17-19. között Szegeden, a Hunguest Hotel Forrásban

Részletesebben

291. szám 2014. március 3.

291. szám 2014. március 3. Kari Kurír A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hírlevele Elektronikus változat: http://www.arts.u-szeged.hu/kurir 291. szám 2014. március 3. Hírek, információk 1. A 2014. február 20-án

Részletesebben

SZTE Hírlevél 2005/6 (2005 December 26, Monday) -

SZTE Hírlevél 2005/6 (2005 December 26, Monday) - SZTE Hírlevél 2005/6 (2005 December 26, Monday) - Szent- Györgyi Albert Orvos-és Gyógygyszerésztudományi Centrum márciusi Hírlevele Címszavakban: személyi döntések, minõségbiztosítás elsõként, Gyermekklinika-fejlesztés,

Részletesebben

FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2008. évi elõfizetési árainkra TARTALOM

FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2008. évi elõfizetési árainkra TARTALOM LI. ÉVFOLYAM, 28. SZÁM Ára: 693 Ft 2007. OKTÓBER 11. FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2008. évi elõfizetési árainkra TARTALOM oldal

Részletesebben

Záró beszámoló a Kultusz, identitás, imázs című projektről (2004-2007)

Záró beszámoló a Kultusz, identitás, imázs című projektről (2004-2007) Záró beszámoló a Kultusz, identitás, imázs című projektről (2004-2007) 2004 2004-es kutatási évünk programját tulajdonképpen a második félévre kellett szorítanunk, mivel módosított költség- és programtervünk

Részletesebben

SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar hivatalos tájékoztatója. 2010/11. 1. szám. Kari Közlöny

SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar hivatalos tájékoztatója. 2010/11. 1. szám. Kari Közlöny Kari Közlöny SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar hivatalos tájékoztatója 2010/11. 1. szám Kari Közlöny A Kari Közlöny pdf-formátumban letölthető a JGYPK Internetes honlapjáról: www.jgypk.u-szeged.hu/kozlony

Részletesebben

A Magyar Szemorvostársaság 2016. évi Kongresszusa

A Magyar Szemorvostársaság 2016. évi Kongresszusa A Magyar Szemorvostársaság 2016. évi Kongresszusa Annual Congress of the Hungarian Ophthalmological Society 2016 Pécs, 2016. június 30-július 2. ÉRTESÍTŐ A Magyar Szemorvostársaság 2016. évi Kongresszusa

Részletesebben

Oktatói önéletrajz. Dr. Csizmadia Sándor. Karrier. egyetemi tanár. Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Politikatudományi Intézet

Oktatói önéletrajz. Dr. Csizmadia Sándor. Karrier. egyetemi tanár. Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Politikatudományi Intézet Dr. Csizmadia Sándor egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Politikatudományi Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1966-1971 ELTE BTK, filozófia-francia szak Tudományos fokozatok,

Részletesebben

LEKTORAINK (2015/5/3)

LEKTORAINK (2015/5/3) LEKTORAINK (2015/5/3) dr. jur., lic. jur. can. Hámori Antal Ph.D Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar Vendéglátás Intézeti Tanszék, főiskolai docens a Magyar

Részletesebben

A Néprajztudományi Bizottság 2014. évi tevékenysége

A Néprajztudományi Bizottság 2014. évi tevékenysége A Néprajztudományi Bizottság 2014. évi tevékenysége Az MTA Néprajztudományi Bizottsága 2014-ben két alkalommal ülésezett (január 15- én és november 11-én). Az ülésre első alkalommal a Néprajzi Múzeum Tanácstermében

Részletesebben

9/2. SZ. MELLÉKLET A BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR KARI SAJÁTOSSÁGOKAT TARTALMAZÓ KARI SZABÁLYZATA

9/2. SZ. MELLÉKLET A BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR KARI SAJÁTOSSÁGOKAT TARTALMAZÓ KARI SZABÁLYZATA 9/2. SZ. MELLÉKLET A BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR KARI SAJÁTOSSÁGOKAT TARTALMAZÓ KARI SZABÁLYZATA ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A SZABÁLYZAT HATÁLYA 1. A Szabályzat hatálya kiterjed a Bölcsészettudományi Karon a

Részletesebben

OTKA ZÁRÓJELENTÉS Józsa Krisztián Kritériumorientált képességfejlesztés 2007.07.01. 2011.07.31. 68798

OTKA ZÁRÓJELENTÉS Józsa Krisztián Kritériumorientált képességfejlesztés 2007.07.01. 2011.07.31. 68798 OTKA ZÁRÓJELENTÉS Témavezető neve: Józsa Krisztián A téma címe: Kritériumorientált képességfejlesztés A kutatás időtartama: 2007.07.01. 2011.07.31. OTKA Nyilvántartási szám: 68798 Az OTKA kutatás keretében

Részletesebben

B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó

B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó 2014/2015. 10. szám Közérdekű közlemények A Kari Tanács következő ülésére 2015. június 18-án 14 45 órai kezdettel kerül sor a fszt. 4. számú

Részletesebben

DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM. Tartalom

DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM. Tartalom DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM Debrecen, Kálvin tér 16. 518-500 Porta 18501 (516-800, 516-900, 11852, 11814) Tartalom DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM... 1 Rektori Hivatal... 3 Doktori

Részletesebben

HÍREK. A Könyvtárostanárok Egyesületének 2007. második félévi programjai

HÍREK. A Könyvtárostanárok Egyesületének 2007. második félévi programjai HÍREK A Könyvtárostanárok Egyesületének 2007. második félévi programjai KTE XI. Nyári Akadémiája Kecskemét, 2007. július 2-5. között. Helyszín: a helyi ÁFEOSZ Szakközépiskola. Téma: Arculattervezés Marketing

Részletesebben

a) TUDOMÁNYOS TANÁCS Elnök: Prof. Dr. Kerekes Benedek egyetemi tanár, dékánhelyettes, tudomány- és kutatásszervezői

a) TUDOMÁNYOS TANÁCS Elnök: Prof. Dr. Kerekes Benedek egyetemi tanár, dékánhelyettes, tudomány- és kutatásszervezői A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA TANÁCSAI ÉS ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGAI A Nyíregyházi Főiskola tanácsai és állandó bizottságai elnökének és közalkalmazott tagjainak megbízása visszavonásig, de legkésőbb 2015. szeptember

Részletesebben

DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM. Tartalom

DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM. Tartalom DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM Debrecen, Kálvin tér 16. 518-500 Porta 18501 (516-800, 516-900, 11852, 11814) Tartalom DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM... 1 Rektori Hivatal... 3 Doktori

Részletesebben

2011. június HÍREK RÓLUNK ÍRTÁK SZEMÉLYI HÍREK NAGYVILÁGBÓL KÖZÉRDEKŰ

2011. június HÍREK RÓLUNK ÍRTÁK SZEMÉLYI HÍREK NAGYVILÁGBÓL KÖZÉRDEKŰ Az egyenjogúságért küzdenek az európai tudós nők Sztereotípiák, rejtett üzenetek, a nemek eltérő igényei iránti érzéketlenség vagy akár nyílt diszkrimináció uralkodik a társadalmi élet számos területén,

Részletesebben

Az Irodalomtudományi Doktori Iskola mőködési szabályzata

Az Irodalomtudományi Doktori Iskola mőködési szabályzata Az Irodalomtudományi Doktori Iskola mőködési szabályzata 1. A doktori iskola neve, székhelye: ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola (ITDI) 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/a 2. A doktori iskola adminisztrációja:

Részletesebben

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE SZEGED 2015. november 3. november 30. A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA SZEGEDI AKADÉMIAI BIZOTTSÁGA A TUDOMÁNY ALAKÍTÓ EREJE címmel a Magyar Tudomány Ünnepén plenáris ülést tart 2015.

Részletesebben

Tudományos segédmunkatárs (MTA TK KI)

Tudományos segédmunkatárs (MTA TK KI) Bogdán Mária Tudományos segédmunkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya E-mail: bogdan.maria@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 468 Épület: KI (Emelet, szobaszám: III./8) Kutatási területek

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 184. közgyűlésére 2013. május 7.

ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 184. közgyűlésére 2013. május 7. ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 184. közgyűlésére 2013. május 7. Beszámoló a Magyar Tudományos Akadémia területi bizottságai 2012. évi tevékenységéről Készítette: Látta: Megtárgyalta: Bertók

Részletesebben

SZTE Hírlevél 2005/3 (2005 March 15, Tuesday) -

SZTE Hírlevél 2005/3 (2005 March 15, Tuesday) - SZTE Hírlevél 2005/3 (2005 March 15, Tuesday) - Szent- Györgyi Albert Orvos-és Gyógygyszerésztudományi Centrum márciusi Hírlevele Címszavakban: tanácsülések, új EHÖK elnök, népegészségügy, Emeritus Klub

Részletesebben

A TANULÁSI EREDMÉNYESSÉG ÖSSZEFÜGGÉSEI AZ ÖNSZABÁLYOZÓ TANULÁS, ÉS A MUNKAMEMÓRIA FEJLETTSÉGÉVEL, AZ IKT HASZNÁLAT GYAKORISÁGA FÜGGVÉNYÉBEN

A TANULÁSI EREDMÉNYESSÉG ÖSSZEFÜGGÉSEI AZ ÖNSZABÁLYOZÓ TANULÁS, ÉS A MUNKAMEMÓRIA FEJLETTSÉGÉVEL, AZ IKT HASZNÁLAT GYAKORISÁGA FÜGGVÉNYÉBEN ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA ESTEFÁNNÉ VARGA MAGDOLNA PILLÉRVEZETŐ DÁVID MÁRIA KUTATÁSVEZETŐ A TANULÁSI EREDMÉNYESSÉG ÖSSZEFÜGGÉSEI AZ ÖNSZABÁLYOZÓ TANULÁS, ÉS A MUNKAMEMÓRIA FEJLETTSÉGÉVEL, AZ IKT HASZNÁLAT

Részletesebben

Ifjan éretten öregen 80 kérdés válasz közel nyolc évtizedről

Ifjan éretten öregen 80 kérdés válasz közel nyolc évtizedről Conference paper MAFIOK XXXVIII. 2014, Pollack Mihály Faculty of Engineering and Information Technology University of Pécs, Hungary Ifjan éretten öregen 80 kérdés válasz közel nyolc évtizedről Kispéter

Részletesebben

I. A PROJEKT HELYSZÍNE

I. A PROJEKT HELYSZÍNE BESZÁMOLÓ Az osztrák és német társasági jog intézményrendszerének jogösszehasonlító és jogdogmatikai elemzése (OTKA K 68628 sz.) Témavezető: Szikora Veronika A kutatás előrehaladása a tervezettnek megfelelt

Részletesebben

Kitüntetések március 15-e alkalmából

Kitüntetések március 15-e alkalmából Nemzeti ünnepünk alkalmából számos egészségügyi szakember vehetett át magas szintű állami elismerést. Gratulálunk dr. Bitvai Katalinnak és dr. Kizman Antalnak Pro Sanitate-díjukhoz! A Magyar Köztársaság

Részletesebben

Tanáraink fogadóórái a 2015/16-os tanévben (Ahol 2 időpont található, ott az első időpont az A heti, a második időpont a B heti fogadóóra időpontja)

Tanáraink fogadóórái a 2015/16-os tanévben (Ahol 2 időpont található, ott az első időpont az A heti, a második időpont a B heti fogadóóra időpontja) Adorján Krisztián Ágostonné Gábriel Magdolna Ambruzsné Kévés Judith Antalpéter Katalin Aradiné Lesenyei Márta Balog Jánosné Batári Péterné Beischlag-Deli Péter Benedek Ildikó Bene Katalin Biró Kinga Boczkó

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Szociolingvisztika Tantárgy kódja. MAO1103 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Szociolingvisztika Tantárgy kódja. MAO1103 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak. Szociolingvisztika MAO1103 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Tukacsné dr. Károlyi Margit

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 155. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Beszámoló a nemzetközi kapcsolatokról E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2014. július 2-i RENDKÍVÜLI

Részletesebben

15.25-15.40 Klein Tamás (ELTE ÁJK Doktori Iskola) Az új (közszolgálati) médiaszabályozás egyes strukturális kérdéseinek alkotmányjogi optikája

15.25-15.40 Klein Tamás (ELTE ÁJK Doktori Iskola) Az új (közszolgálati) médiaszabályozás egyes strukturális kérdéseinek alkotmányjogi optikája ALKOTMÁNYJOGI SZEKCIÓ Elnök: Dr. habil. Drinóczi Tímea Phd, tanszékvezető egyetemi docens Helyszín: Irk Albert előadóterem (48-as téri épület, III. emelet) 14.40-14.55 Bíró István (ME ÁJK DF Doktori Iskola)

Részletesebben

http://pdk.e3.hu Curriculum Vitae Személyes adatok Díjak, elismerések Tanulmányok p o l i t i k a i d i s k u r z u s k u t a t ó k ö z p o n t

http://pdk.e3.hu Curriculum Vitae Személyes adatok Díjak, elismerések Tanulmányok p o l i t i k a i d i s k u r z u s k u t a t ó k ö z p o n t p o l i t i k a i d i s k u r z u s k u t a t ó k ö z p o n t http://pdk.e3.hu Szűcs Zoltán Gábor Még irodalmárként kerültem kapcsolatba a diszkurzív politikatudománnyal. Kezembe akadt a Beszélő politika

Részletesebben

AZ ELTE BTK FILOZÓFIATUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁJÁNAK SZABÁLYZATA

AZ ELTE BTK FILOZÓFIATUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁJÁNAK SZABÁLYZATA AZ ELTE BTK FILOZÓFIATUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁJÁNAK SZABÁLYZATA 1. A Filozófiatudományi doktori iskola a Bölcsészettudományi Kar funkcionális szervezeti egysége, mely a Filozófia Intézetet és a Mővészetelméleti

Részletesebben

2007. január 21-2007. február 20-ig

2007. január 21-2007. február 20-ig 2007. január 21-2007. február 20-ig 1. A magyar kultúra napján Szent-Györgyi Albert-díjat vehetett át dr. Gebei Sándor a főiskola tanszékvezető egyetemi tanára Hiller István oktatási és kulturális minisztertől

Részletesebben

Tájékoztató. a 2015. évi Bolyai János Kutatási Ösztöndíj nyertes pályázatairól. Sorsz. Név Tudományág Munkahely

Tájékoztató. a 2015. évi Bolyai János Kutatási Ösztöndíj nyertes pályázatairól. Sorsz. Név Tudományág Munkahely Tájékoztató a 2015. évi Bolyai János Kutatási Ösztöndíj nyertes pályázatairól Sorsz. Név Tudományág Munkahely 1 Aliczki Manó Biológiai tudományok MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet 2 Almásiné Csoma

Részletesebben

Fizel Natasa. átekintés és a kutatás metodikájának bemutatása után a hangsúlyt az új kutatási eredményekre fektetem.

Fizel Natasa. átekintés és a kutatás metodikájának bemutatása után a hangsúlyt az új kutatási eredményekre fektetem. DOI:: : 0.8599/nasz.2059. A szegedi tanárképző főiskola hallgatói által felvett pedagógiai, pszichológiai és flozófai témájú kurzusok a Ferenc József Tudományegyetemen (928937) Tanulmányomban a szegedi

Részletesebben

Mechatronikai Szakközépiskola

Mechatronikai Szakközépiskola általános iskola szakközépiskola gimnázium szakiskola érettségi + szakmai alapozás érettségi 01 kód: 4 évfolyamos szakközépiskolai képzés villamosipar és elektronika ágazatban, angol nyelv oktatással (1,5

Részletesebben

A népműveléstől a közösségi művelődésig Durkó Mátyás Emlékkonferencia 2016. PROGRAMFÜZET

A népműveléstől a közösségi művelődésig Durkó Mátyás Emlékkonferencia 2016. PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET Debreceni Egyetem BTK NI Andragógia Tanszék 2 Durkó Mátyás Emlékkonferencia Debreceni Egyetem Főépület Debrecen, Egyetem tér 1. 2016. június 16-17. A rendezvény szervezői: Debreceni Egyetem

Részletesebben

A 20. SZÁZAD HANGJA(I) Zárójelentés

A 20. SZÁZAD HANGJA(I) Zárójelentés A 20. SZÁZAD HANGJA(I) Zárójelentés Kutatócsoport 2009 elején arra vállalkozott, hogy megkezdje a magyar kvalitatív kutatások módszereinek, anyagainak és eredményeinek archiválását, hogy lehetővé tegye

Részletesebben

TUDOMÁNYOS HÍRLEVÉL DEBRECENI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI FŐISKOLAI KAR 2006. MÁRCIUS (III. ÉVFOLYAM)

TUDOMÁNYOS HÍRLEVÉL DEBRECENI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI FŐISKOLAI KAR 2006. MÁRCIUS (III. ÉVFOLYAM) Szerkesztik: Dr. Fábián Gergely, Takács Péter, Bodnár- Tóth Beáta I. SZERVEZETI HÍREK A Szabolcs Szatmár Bereg megyei - 2007 és 2013 közötti időszakra szóló - fejlesztési stratégia kidolgozására létrejövő

Részletesebben

A MAGYAR TURIZMUS ZRT. KONGRESSZUSI IGAZGATÓSÁGÁNAK TÁJÉKOZTATÓJA. a Magyarországon 2012-ben megrendezett nemzetközi rendezvényekrıl

A MAGYAR TURIZMUS ZRT. KONGRESSZUSI IGAZGATÓSÁGÁNAK TÁJÉKOZTATÓJA. a Magyarországon 2012-ben megrendezett nemzetközi rendezvényekrıl A MAGYAR TURIZMUS ZRT. KONGRESSZUSI IGAZGATÓSÁGÁNAK TÁJÉKOZTATÓJA a Magyarországon 2012-ben megrendezett nemzetközi rendezvényekrıl A Magyar Kongresszusi Igazgatóság (MKI) partnerei közremőködésével 2012-ben

Részletesebben

SZAKMAI ADATLAP. I. Személyi adatok:

SZAKMAI ADATLAP. I. Személyi adatok: SZAKMAI ADATLAP I. Személyi adatok: Név: Prof. Dr. Szabó Imre Anyja neve: Kovács Ida Szül. helye, ideje: Mezőnagymihály, 1951. október 12. Állampolgársága: magyar Végzettség, tudományos fokozat: 1976:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TARTALOMJEGYZÉK

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TARTALOMJEGYZÉK PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Tanulmányutak, nyári egyetemek 2015/2016. TARTALOMJEGYZÉK A L B Á N I A... 3 A R G E N T Í N A... 3 B E L G I U M I F L A M A N D K Ö ZÖSSÉG... 4 B E L G I U M I F R A N C I A K Ö ZÖSSÉG...

Részletesebben

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR TELEFONKÖNYVE Belső használatra! 2013/2014 ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR VEZETÉSE 1126. Budapest, Kiss János altb. u. 40. Tel: 487-81-00 Fax: 487-81-96 v. 6996 Web: www.tok.elte.hu

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Dr. Solymos László alpolgármester. módosítása. Művelődési Osztálya.

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Dr. Solymos László alpolgármester. módosítása. Művelődési Osztálya. ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Dr. Solymos László alpolgármester Az előterjesztés tárgya: Közművelődési intézmények i tervének módosítása Iktatószám: 2698/2016. Melléklet:

Részletesebben

SOLA SCRIPTURA. Éves kutatási terv (2012-2013-as tanév)

SOLA SCRIPTURA. Éves kutatási terv (2012-2013-as tanév) SOLA SCRIPTURA Teológiai Főiskola 1121 Budapest, Remete u. 16/A 1536 Budapest 114. Pf.: 253 E-mail: sola@sola.hu Web: www.sola.hu 06-1/391-01-80; 06-20/379-6260 Intézményi azonosító: FI70788 Éves kutatási

Részletesebben

FELNŐTTKÉPZÉS 2006 Válogatott bibliográfia

FELNŐTTKÉPZÉS 2006 Válogatott bibliográfia FELNŐTTKÉPZÉS 2006 Válogatott bibliográfia Összeállította: Tánczos Sándorné KÖNYVEK Bancsók József Kiss Ibolya: A felnőttképzési támogatási rendszer elemzése, különös tekintettel a normatív támogatásokra,

Részletesebben

Közzétételi lista. 1-4 évfolyam osztálytanító, napközis. 4. Ács Tibor Egyetem 1-8 évfolyam tanár (testnevelés, történelem)

Közzétételi lista. 1-4 évfolyam osztálytanító, napközis. 4. Ács Tibor Egyetem 1-8 évfolyam tanár (testnevelés, történelem) Közzétételi lista Név i 1. Zmák Júlia Egyetem 5-8 évfolyam 2. Sára Lászlóné 5-8 évfolyam 3. Fábián Katalin tanár (matematika, ábrázoló geometria, számítástechnika) szakvizsgázott közoktatás-vezető tanár

Részletesebben

Programok. A szakkollégisták a tutoraik segítségével végzik az egyéni, illetve páros kutatásaikat, a kutatószoba használatának lehetõségével.

Programok. A szakkollégisták a tutoraik segítségével végzik az egyéni, illetve páros kutatásaikat, a kutatószoba használatának lehetõségével. Programok 2014/2015-ös tanév Tokaj, nemzetünk luxus márkája PTE IGYK Illyés Gyula Szakkollégium 2013-14. tanév II. félévi program Szakkollégiumi fórumok, eljárások Szakkollégiumi Gyûlés (február) Szakkollégiumi

Részletesebben

Kaán Károly Verseny. Szépkiejtési verseny

Kaán Károly Verseny. Szépkiejtési verseny Kaán Károly Verseny 2012. április 13-án Tápiószelén megrendezésre került a XX. Kaán Károly megyei Természet és környezetismereti verseny. Diákjaink elért eredményei: 19. hely Hidy Gábor 6.c 26. hely Illés

Részletesebben

A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 2015. február 26-án ülést tartott. A napirend a következő volt:

A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanácsa 2015. február 26-án ülést tartott. A napirend a következő volt: A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR HIVATALOS TÁJÉKOZTATÓJA Kari Közlöny 2014/15. 3. szám TARTALOM A kari tanács ülései 1 Határozatok 2 Személyi hírek 6 Bizottsági hírek 14 Kari hírek

Részletesebben

Munkahely: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Műszaki Pedagógia Tanszék

Munkahely: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Műszaki Pedagógia Tanszék SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Név: DR. STURCZ ZOLTÁN Beosztás: egyetemi docens Munkahely: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Műszaki Pedagógia Tanszék Budapest 1111

Részletesebben

MKT. A Magyar Kriminológiai Társaság Igazgató Tanácsának beszámolója a 2011. évben végzett tevékenységéről. Magyar Kriminológiai Társaság

MKT. A Magyar Kriminológiai Társaság Igazgató Tanácsának beszámolója a 2011. évben végzett tevékenységéről. Magyar Kriminológiai Társaság MKT A Magyar Kriminológiai Társaság Igazgató Tanácsának beszámolója a 2011. évben végzett tevékenységéről Magyar Kriminológiai Társaság 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Budapest, 2012. április 13. Magyar

Részletesebben

ETK-EDUVITAL ELŐADÁSSOROZAT. Vas utcai délutánok. 2014/2015 II. félév és 2015/2016 I. félév

ETK-EDUVITAL ELŐADÁSSOROZAT. Vas utcai délutánok. 2014/2015 II. félév és 2015/2016 I. félév ETK-EDUVITAL ELŐADÁSSOROZAT Vas utcai délutánok 2015 2014/2015 II. félév és 2015/2016 I. félév Összeállította: Dr. Urbán Veronika főiskolai tanár Semmelweis Egyetem, Egészségtudományi Kar, Alapozó Egészségtudományi

Részletesebben

Önéletrajz. További heti 40 órás jogviszonyban a munkáltató neve: Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntetı Eljárásjogi Tanszék

Önéletrajz. További heti 40 órás jogviszonyban a munkáltató neve: Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntetı Eljárásjogi Tanszék Önéletrajz Személyi adatok: Vezetéknév/utónév : Dr. Elek Balázs Email: elekb@dit.birosag.hu, elek.balazs@law.unideb.hu Állampolgárság: magyar Születési dátum: 1973. 08.17 Neme: férfi Bírósági szakmai tapasztalat:

Részletesebben

DOKTORI PÓTFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

DOKTORI PÓTFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Nyt.sz.: TSZKP/1-262/2010. sz. példány Jóváhagyom! Egyetértek! Budapest, 2010. július - n Budapest, 2010. július - n.............................. Dr. Lakatos László

Részletesebben

Kollár László Péter Személyes honlap: http://www.hsz.bme.hu/hsz/htdocs/dolgozok/dolgozo_reszlet.php?felhasznalonev=lkollar

Kollár László Péter Személyes honlap: http://www.hsz.bme.hu/hsz/htdocs/dolgozok/dolgozo_reszlet.php?felhasznalonev=lkollar Kollár László Péter Személyes honlap: http://www.hsz.bme.hu/hsz/htdocs/dolgozok/dolgozo_reszlet.php?felhasznalonev=lkollar Oklevelei: Építőmérnöki Diploma: 160/1982 Mérnöki Matematikai Szakmérnöki Diploma:

Részletesebben

Italianisztikai irodalom- és mővelıdéstörténet doktori program Programvezetı: Szkárosi Endre

Italianisztikai irodalom- és mővelıdéstörténet doktori program Programvezetı: Szkárosi Endre Italianisztikai irodalom- és mővelıdéstörténet doktori program Programvezetı: Szkárosi Endre A program munkájában közremőködnek a) témavezetık Név tudományos fokozat egyetemi beosztás e-mail Prof. Dr.

Részletesebben

Az írásbeli záróvizsgára történő jelentkezés feltételei: A 2013/14. tanév záróvizsgák és avatások időpontjai:

Az írásbeli záróvizsgára történő jelentkezés feltételei: A 2013/14. tanév záróvizsgák és avatások időpontjai: SZTE ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR ZÁRÓVIZSGA TÁJÉKOZTATÓ 2014. Az írásbeli záróvizsgára történő jelentkezés feltételei: abszolutórium megszerzése (utolsó szigorlat abszolválása), leckekönyv, hiányzó kurzusteljesítési

Részletesebben

SZTE ETSZK Publikációs lista 2010

SZTE ETSZK Publikációs lista 2010 SZTE ETSZK Publikációs lista 2010 Doktori értekezés: Erdősi Erika: Az asszertivitás személyiségi hátterének vizsgálata ápolóhallgatók körében. Doktori értekezés. Kézirat. Semmelweis Egyetem, Budapest,

Részletesebben

S.sz. Teljes év MESZK kártyaszá Tagozat 1. Antal Imre 1004200 Gyógytorna-fizioterápia 2. Asztalos Péter 1004378 Gyógytorna-fizioterápia 3.

S.sz. Teljes év MESZK kártyaszá Tagozat 1. Antal Imre 1004200 Gyógytorna-fizioterápia 2. Asztalos Péter 1004378 Gyógytorna-fizioterápia 3. S.sz. Teljes év MESZK kártyaszá Tagozat 1. Antal Imre 1004200 Gyógytorna-fizioterápia 2. Asztalos Péter 1004378 Gyógytorna-fizioterápia 3. Bacskai Katalin 3010069 Gyógytorna-fizioterápia 4. Bagi Attila

Részletesebben

AZ ÉV TELJESÍTMÉNYTÚRÁZÓJA

AZ ÉV TELJESÍTMÉNYTÚRÁZÓJA 326 AZ ÉV TELJESÍTMÉNYTÚRÁZÓJA I. Az év teljesítménytúrázója elismerõ cím keletkezése, célja és meghatározása 1. A hazai teljesítménytúrázás népszerûsítése érdekében az 1995. évben a Magyarországi Kárpát

Részletesebben

Hírek, események. szakmai ülése az előadók ezekre adott válaszával zárult.

Hírek, események. szakmai ülése az előadók ezekre adott válaszával zárult. 1331 kedése, hanem a szomszéd népek demográfiai helyzetének romlása okozta. A nagy tetszéssel fogadott előadásokat követően a hallgatóság kérdéseket tett fel, és véleményt nyilvánított az elmondottakkal

Részletesebben

9:30 9:40 Megnyitó (Forray R. Katalin, egyetemi tanár, az Educatio "Társadalmi nemek" számának szerkesztője )

9:30 9:40 Megnyitó (Forray R. Katalin, egyetemi tanár, az Educatio Társadalmi nemek számának szerkesztője ) HA ROSSZUL LÁTJA E LEVÉL KARAKTEREIT KATTINTSON IDE: http://www.oktatas.uni.hu/gender.htm Meghivó Oktatás és iskolázottság nemi egyenlőtlenségek cimmel közös tudományos konferenciát rendez az MTA Nevelésszociológiai,

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Horváth Györgyi

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Horváth Györgyi SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Horváth Györgyi Születési hely, idő: Kaposvár, 1976. június 21. e-mail: gyorgyi.horvath@aok.pte.hu Nyelvtudás: 2013 angol felsőfokú B típusú orvosi szaknyelvi (Profex) nyelvvizsga

Részletesebben

Pályázat. az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Egyetemi Doktorandusz Önkormányzatának. elnöki tisztségére a 2014/2015-ös tanévben

Pályázat. az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Egyetemi Doktorandusz Önkormányzatának. elnöki tisztségére a 2014/2015-ös tanévben Pályázat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Doktorandusz Önkormányzatának elnöki tisztségére a 2014/2015-ös tanévben Bezsenyi Tamás cum grano salis 1 ÖNÉLETRAJZ Bezsenyi Tamás Tanulmányok, végzettség

Részletesebben

SZEMIOTIKAI TÁJÉKOZTATÓ A szemiotika összeköti a természetet és a kultúrát" (Guadalajara, 1997.) Új folyam 17 (1991-) (22) * 2007. szeptember 3.

SZEMIOTIKAI TÁJÉKOZTATÓ A szemiotika összeköti a természetet és a kultúrát (Guadalajara, 1997.) Új folyam 17 (1991-) (22) * 2007. szeptember 3. SZEMIOTIKAI TÁJÉKOZTATÓ A szemiotika összeköti a természetet és a kultúrát" (Guadalajara, 1997.) Új folyam 17 (1991-) (22) * 2007. szeptember 3. * 2007. 2. szám (i) A Magyar Szemiotikai Társaság tájékoztatója

Részletesebben

MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI című nemzetközi tudományos konferencia Pécs, 2015. június 25. PROGRAMJA

MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI című nemzetközi tudományos konferencia Pécs, 2015. június 25. PROGRAMJA MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI című nemzetközi tudományos konferencia Pécs, 2015. június 25. PROGRAMJA A konferencia célja: A társadalmi és a természeti változások környezeti hatásaiból adódó

Részletesebben

DR. KOKOVAY ÁGNES. Személyes információk. Születési hely, idő: 1956. május 30. Várpalota. Képzettség

DR. KOKOVAY ÁGNES. Személyes információk. Születési hely, idő: 1956. május 30. Várpalota. Képzettség DR. KOKOVAY ÁGNES Személyes információk Születési hely, idő: 1956. május 30. Várpalota Képzettség Középiskolai testnevelő tanár (1978) Aerobic oktató (1983) Kézilabda szakedző (1989) C kategóriás néptáncoktató

Részletesebben

A kutatási eredmények ismertetése

A kutatási eredmények ismertetése Nyilvántartási szám: T 049158 A kutatási eredmények ismertetése A II. világháború után a kolozsvári nyelvészek nagyszabású népnyelvkutató munkát végeztek a romániai magyarság körében. Számos monográfiát,

Részletesebben

2013. novembertől 2014. márciusig

2013. novembertől 2014. márciusig Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév E-mail hattyar@gmail.com Születési év 1974 Foglalkozási terület nyelvész kutató, egyetemi oktató Szakmai tapasztalat Jelenleg gyed-en (2014 áprilisától)

Részletesebben

A PAD. mint. Szekszárd Megyei Jogú Város. 2014. évre vonatkozó pénzügyi és szakmai tájékoztatója, 2015. évre vonatkozó szakmai és pénzügyi terve

A PAD. mint. Szekszárd Megyei Jogú Város. 2014. évre vonatkozó pénzügyi és szakmai tájékoztatója, 2015. évre vonatkozó szakmai és pénzügyi terve A PAD Irodalmi, Mővészeti és Kulturális Egyesületnek, mint Szekszárd Megyei Jogú Város Kiemelkedı Mővészeti Egyesületének 2014. évre vonatkozó pénzügyi és szakmai tájékoztatója, 2015. évre vonatkozó szakmai

Részletesebben

Bevezető. KÁROLY Krisztina FELVINCZI Katalin

Bevezető. KÁROLY Krisztina FELVINCZI Katalin KÁROLY Krisztina FELVINCZI Katalin Az Eötvös Loránd Tudományegyetem legfontosabb szakmai eredményei a TÁMOP 4.1.2.B.2-13/1-2013-0007 Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projektben

Részletesebben

Szakmai önéletrajz. Nyelvvizsga: Angol orvosi szaknyelv középfok (Bizonyítvány száma: D A 794/1997), orosz alapfok.

Szakmai önéletrajz. Nyelvvizsga: Angol orvosi szaknyelv középfok (Bizonyítvány száma: D A 794/1997), orosz alapfok. Szakmai önéletrajz Személyi adatok Név: Dr. Deli József Születési hely, idő: Baja, 1956. március 6. Állampolgárság: magyar Családi állapot: nős, 2 gyermek apja (Orsolya 1985, Kristóf 1988) Lakcím: 7634

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. 6. viselkedéselemző/pszichológus (klinikai- és egészségpszichológia szakirány)

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. 6. viselkedéselemző/pszichológus (klinikai- és egészségpszichológia szakirány) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ NÉV: Kékes Szabó Marietta E-MAIL: kszmarietta@jgypk.u-szeged.hu TEL.: (munkahelyi) 546-206, 105-ös tanszéki szoba MUNKAHELY, BEOSZTÁSOK: egyetemi tanársegéd TUDOMÁNYOS FOKOZAT: doktorjelölt

Részletesebben

O R SZÁGOS BÍR ÓSÁGI H IVATA L E LN Ö KE 138/2013. (III. 28.) OBHE számú határozat Felvételi Versenyvizsga-bizottság tagjainak kijelöléséről és meghosszabbításáról A sági fogalmazók joggyakorlatáról és

Részletesebben

MEGHÍVÓ VALÉTÁLÁSRA 2003-2008

MEGHÍVÓ VALÉTÁLÁSRA 2003-2008 NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Mezőgazdaság-és Élelmiszertudományi Kar, Mosonmagyaróvár MEGHÍVÓ VALÉTÁLÁSRA 2003-2008 190 éves a mosonmagyaróvári felsőoktatás A búcsúzónak minden emlék drága, Egy száraz

Részletesebben

Titulus Felhasználó neve Rendfokozat Osztály HM Város Szolg.mobil E-mail III/3. Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet III/3. Dr.

Titulus Felhasználó neve Rendfokozat Osztály HM Város Szolg.mobil E-mail III/3. Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet III/3. Dr. Titulus Felhasználó neve Rendfokozat Osztály HM Város Szolg.mobil E-mail III/3. Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet III/3. Dr. Lengyel Attila ezredes 43-3100 76-581-607 (30)-959-3640

Részletesebben

A KAR TDK-ELŐADÁST KÉSZÍTŐ HALLGATÓINAK NÉVSORA, A DOLGOZATOK CÍMEI ÉS AZ ELÉRT EREDMÉNYEK Dátum Név Évf. Tag. A dolgozat címe Konzulens Eredmény Kari Tudományos Diákköri Konferencia () Közgazdaságtudományi

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR KITÜNTETÉSEK ÉS DÍJAK ADOMÁNYOZÁSÁNAK ÜGYRENDJE

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR KITÜNTETÉSEK ÉS DÍJAK ADOMÁNYOZÁSÁNAK ÜGYRENDJE SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI KAR KITÜNTETÉSEK ÉS DÍJAK ADOMÁNYOZÁSÁNAK ÜGYRENDJE A Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar Kari Tanácsa az alábbi kari kitüntetéseket alapítja

Részletesebben

Ács Rezsı alpolgármester, Dr. Haag Éva alpolgármester, Dr. Tóth Csaba Attila képviselı

Ács Rezsı alpolgármester, Dr. Haag Éva alpolgármester, Dr. Tóth Csaba Attila képviselı Szám: IV.64-12/ 2013. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Közgyőlésének 2013. szeptember 26- án (csütörtökön) 9 óra 15 perckor a Polgármesteri Hivatal konferencia termében megtartott ülésérıl. Jelen vannak:

Részletesebben