Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Sales vezető. Intézményi csoport. Lakossági csoport. Vállalati csoport
|
|
- Zsófia Kinga Bodnár
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Treasury Sales üzletkötőink Sales vezető Demjén Ottó Lakossági csoport Csillag Zsigmond hu Nagy István Milán Saághy Pál András hu Soós Frigyes Intézményi csoport Fábián Lóránt Lovas Szilvia Mladoniczki János Vállalati csoport Gordos Nóra Ilona Imrei János Kis-Böndi Csinszka Kosztelnik Roxána Kovács Gyimóti Edit Napi Jelentés
2 Összefoglaló Erőteljes emelkedéssel zárták a napot az amerikai és európai részvényindexek. Sikerült megállapodni a baloldali olasz pártoknak a koalícióról, lezárul a kormányválság. Történelmi mélypontra esett a forint árfolyama: tegnap este forintba került az euró. Lassul a német infláció, csalódást keltő adat érkezett az amerikai lakáspiacról. Erőteljes emelkedéssel zártak az amerikai részvényindexek. A Dow és az S&P500 1,3%-kal, a Nasdaq100 1,5%-kal növekedett. A részvénypiacok erősödését az USA-Kína kereskedelmi háborúval kapcsolatos visszafogott nyilatkozat is segítette. A kínai kereskedelmi minisztérium szerint mindkét félnek arra kel törekednie, hogy megteremtsék a tárgyalások előrehaladásának feltételeit, ezen kívül a kínai fél kijelentette, hogy ellenzi a konfliktus további eszkalálását. Kína egyben azt is jelezte, hogy nem tervez azonnali válaszlépést a Washington által legutóbb bevezetett vámokra. Európában is a jól teljesítettek a részvénypiacok. Az FTSE100 és a Stoxx600 1%-kal, a DAX 1,2%-kal, a CAC40 pedig 1,5%-kal emelkedett. A kedvező hangulathoz jelentősen hozzájárultak az olasz koalíciós tárgyalásokkal kapcsolatos hírek, melyek szerint a Demokrata Pártnak és az 5 Csillag Mozgalomnak sikerült megegyeznie a kormányalakításról. Tegnap este az olasz államfő megadta a megbízást Giuseppe Conte ideiglenes miniszterelnöknek az új kormány megalakítására. A milánói tőzsde 1,9%-ot emelkedett a tegnapi kereskedésben. A Volkswagen bejelentette, hogy Törökországban épít új gyárat, ugyanakkor cserében az autóvásárlást terhelő speciális fogyasztási adó csökkentését kérik a török kormánytól. Törökországban 1.6-os hengerűrtartalmú motorig 45-60%-os, az felett pedig %-os adó terheli az autóvásárlásokat. A kedvező nemzetközi környezetben a BUX 1,4%-ot emelkedett. A hazai blue chipek közül a Mol 0,5%-kal, az OTP 0,8%-kal emelkedett, a Magyar Telekom 1,7%-kal, a Richter 3,8%-kal került feljebb. Tegnap történelmi mélypontra került a forint árfolyama. Az EUR/HUF devizakereszt 0,4%-ot gyengült, amivel estére megközelítette, és nap közben rövid időre át is lépte a 331,5 forintos szintet. Az árfolyamgyengüléssel kapcsolatban a Reuters hírügynökségnek adott válaszában az MNB kiemelte, hogy nincsen árfolyamcélja. A dollár 0,2%-kal erősödött az euróval szemben. Tovább mélyül az argentin gazdasági válság, miután a kormány bejelentette, hogy 100 milliárd dollárnyi államadósság lejáratát szeretné meghosszabbítani. A hír hatására az országkockázati mutató 2005 óta nem látott szintre emelkedett. Tegnap a KSH közzétette a második negyedéves beruházási statisztikát. A volumen 19%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, szemben az előző negyedévi 26%-kal. Az építési beruházások 22%-kal, a gép- és berendezésberuházások 15%-kal bővültek. A növekedést egyértelműen a magánszektor húzta: a vállalati beruházások 31%-kal, míg a költségvetés által finanszírozott beruházások 15%-kal növekedtek. A vártnál nagyobb mértékben lassult augusztusban a német infláció. Éves bázison 1,4%-kal emelkedtek a fogyasztói árak, amely 0,3 százalékponttal alacsonyabb az előző havi inflációnál és 0,1 százalékponttal marad el az elemzői konszenzustól. A munkanélküliség emelkedése közepette ez azt mutatja, hogy a német gazdaság lassulásának hatásai az árdinamikában is kezdenek megjelenni. Kedvezőtlen adatok érkeztek az Egyesült Államokból. A tartósan munkanélküli segélyben részesülők száma a legfrissebb adatok alapján 1698 ezer fő, szemben az 1680 ezres elemzői várakozásokkal. Emellett júliusban a folyamatban lévő lakáseladások száma 2,5%-kal csökkent, szemben a stagnálást előre vetítő elemzői konszenzussal és az előző havi 2,8%-os emelkedéssel. Ma teszi közzé a KSH a júniusi bérstatisztikát, és a második negyedéves részletes GDP-adatokat. Emellett érdemes lesz figyelni a ma érkező euróövezeti inflációs és munkanélküliségi adatokra, emellett az amerikai háztartási szektorról tesznek közzé fontos adatokat. 2
3 Memo: Magyar Régió Globál Termék neve Részvény Kötvény Nyersanyag és deviza Záró ár Napi változás (%) YTD (%) Termék neve Hozam Napi változás* YTD* Termék neve Záró ár Napi változás (%) YTD (%) S&P ,3 16,7 VIX 17,9-7,6-30 WTI 56,7 1,5 24,9 DOW ,3 13,0 US 2Y 1,53 2,6-97 Brent 61,08 1,0 13,5 Nasdaq ,5 21,7 US 10Y 1,52 4,8-118 Arany 1527,4-0,7 19,1 DAX ,2 12,1 GER 2Y -0,90-1,9-31 Ezüst 18,24-0,5 17,8 CAC ,5 15,2 GER 10Y -0,69 2,5-94 EUR/USD 1,1055-0,2-3,6 FTSE ,0 6,8 PT10Y 0,14 2,9-159 EUR/GBP 0,9073 0,0 1,0 FTSE MIB ,9 16,8 IT 10Y 0,99-3,9-178 EUR/NOK 10,0563 0,4 1,5 Stoxx ,0 11,6 SP 10 0,12 4,3-131 USD/CAD 1,3284-0,2-2,6 - Banks 100 1,2-11,8 itraxx 49,5 0,0-44 AUD/USD 0,6724-0,1-4,6 Nikkei ,2 3,5 JPY 2Y -0,31 0,3-17 USD/JPY 106,50 0,4-2,8 SSEC ,3 16,2 JPY 10Y -0,27 1,3-28 GBP/USD 1,2188-0,2-4,5 RTS ,4 20,2 RUS10 7,2-0,3-18 USD/RUB 66,501-0,4-4,6 WIG ,9-9,1 POL 10 1,8 3,5-36 EUR/PLN 4,39-0,1 2,3 PX ,7 4,5 CZ10 1,1 3,8-45 EUR/RON 4,724 0,0 1,6 BUX ,4 0,3 3 hó DKJ 0,11-1,0 4 EUR/HUF 331,43 0,4 3,3 OTP ,8 5,8 1 év 0,10 0,0-35 USD/HUF 299,57 0,5 7,1 MOL ,5-6,4 3 év 0,46 1,0-80 CHF/HUF 304,11 0,2 6,6 MTelekom 424 1,8-3,6 5 év 1,00 4,0-153 PLN/HUF 75,43 0,3 1,1 Richter ,8-9,5 10 év 1,87 3,0-117 GBP/HUF 365,44 0,3 2,6 CPI, (év/év, %) Alapkamat 3 hó Bu 0,26 0,0 13,0 HUN GDP (év/év, %) EUR GDP (év/év, %) 2019.júl. 3,3 MNB 0,90% FRA: 2019Q2 4,9% 2019Q2 1,1% 2017 tény 2,3 FED 2,00-2,25% - 3x6 0,27 0, tény 4,4% 2017 tény 2,6% 2018 tény 2,8 EKB 0,00% - 9x12 0,31 5, tény 4,9% 2018 tény 1,9% 2019 progn. 3,2 BOE 0,75% CDS 5Y 71,07 0,0-9, progn. 4,5% 2019 progn. 1,1% * A kötvényhozamok esetén a változás százalék helyett bázispontban van kifejezve (kivéve VIX és ITRAXX). Forrás: Reuters, OTP Elemzés 3
4 dátum ország esemény/adat időszak tény konszenzus előző : 00 DE IFO gazdasági hangulat index (pont) aug. 94,3 95,1 95,7 14 : 30 US Tartós cikkek rendelésállománya (hó/hó, %) júl. 2,1 1,2 1, : 00 DE GDP (részletes, né/né, %) Q2-0,1-0,1-0,1* 14 : 00 HU Kamatdöntés (%) aug. 0,9 0,9 0,9 15 : 00 US Case Shiller ingatlan árindex (év/év, %) jún. 2,1 2,4 2,4 16 : 00 US Fogyasztói bizalom (pont) aug. 135,1 129,5 135, : 00 HU Munkanélküliségi ráta (%) júl. 3,4-3, : 00 HU Beruházás (év/év, %) Q2-26,0 11 : 00 EZ Európai Bizottság gazdasági hangulat index (pont) aug. 103,1 102,3 102,7 14 : 00 DE Infláció (előzetes, év/év, %) aug. 1,4 1,5 1,7 14 : 30 US GDP (részletes, né/né, évesített, %) Q2 2,0 2,0 2,1* 14 : 30 US Tartósan munkanélküli segélyben részesülők száma (ezer fő) heti : 30 US Új munkanélküli segélykérelmek száma (ezer fő) heti : 00 US Folyamatban lévő lakáseladások száma (hó/hó, %) júl. -2,5 0,0 2, : 00 HU Bruttó bérek (év/év, %) jún. - 11,2 9 : 00 HU GDP (részletes, év/év, %) Q2 4,9* 9 : 00 HU GDP (részletes, né/né, %) Q2 1,1* 11 : 00 EZ Fogyasztói árindex (előzetes, év/év, %) aug. 1,0 1,0 11 : 00 EZ Fogyasztói magárindex (előzetes, év/év, %) aug. 1,0 0,9 11 : 00 EZ Munkanélküliségi ráta (%) júl. 7,5 7,5 14 : 30 US Háztartások bevételei (hó/hó, %) júl. 0,3 0,4 14 : 30 US Háztartások fogyasztása (igazított, hó/hó, %) júl. 0,5 0,3 15 : 45 US Chicago-i beszerzési menedzser index (pont) aug. 47,5 44, : 00 CN NBS nem-feldolgozóipari BMI (pont) aug. 53,7 3 : 00 CN NBS feldolgozóipari BMI (pont) aug. 49,6 49,7 * előzetes adat Forrás: Reuters, OTP Elemzés 4
5 Vezető Elemző Tardos Gergely Elemző Lukács Balázs balazs.lukacs@otpbank.hu Jogi nyilatkozat 1. A jelen dokumentumban közölt megállapítások nem objektív és nem független magyarázatot tartalmaznak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a jelen dokumentum a) nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, és b) nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését, közzétételét megelőző kereskedésre vonatkozó tilalom. 2. A tájékoztatás nem teljes körű. Jelen tájékoztatás - sem önállóan, sem egyes fejezetei, részei vonatkozásában - nem minősül befektetési ajánlásnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak, befektetésre való ösztönzésnek, pénzügyi vagy befektetési elemzésnek, befektetéssel kapcsolatos kutatásnak, marketingközleménynek, még abban az esetben sem, ha a jelen dokumentum bármely része egyes pénzügyi eszköz vonatkozásában annak várható árfolyam-, hozam-alakulásának lehetőségeivel kapcsolatos leírást, és ezzel összefüggésben álló befektetési lehetőségeket tartalmaz, a benne foglalt adatok tájékoztató jellegűek. A jelen dokumentum nem minősül az Európai Parlament és a Tanács 596/2014/EU rendelete szerinti befektetési ajánlásnak. Jelen dokumentum nem veszi figyelembe az egyes befektetők egyedi igényeit, körülményeit és céljait, így személyre szóló ajánlás hiányában nem minősül befektetési tanácsadásnak. A jelen dokumentumot OTP Bank Nyrt. az ügyfelei vagy a nyilvánosság körében kívánja terjeszteni, vagy más személyek számára oly módon biztosít hozzáférést, amely alapján jelen dokumentum nyilvánosságra kerülhet. 3. A tájékoztatás a dokumentum készítésének idején irányadó piaci helyzetet tükrözi, azonban az információk csak időleges tájékoztatást nyújtanak, és a piaci viszonyokkal, körülményekkel megváltozhatnak. További információk állhatnak az Önök rendelkezésére, amennyiben ezt az OTP Bank Nyrt.-től igényli. Bár az OTP Bank Nyrt. jóhiszeműen hagyatkozott olyan forrásokra a dokumentum elkészítésekor, amelyeket megbízhatónak gondol, semmilyen szavatosságot, jótállást vagy kötelezettséget nem vállal azért, hogy a dokumentumokban foglalt adatok pontosak és teljesek. A jelen dokumentum elkészítése során felhasznált adatok, tények, információk lényeges forrásai az alábbiak: Bloomberg, Reuters, KSH, Eurostat, MNB, ÁKK, és EKB. A dokumentumban megjelenő vélemények és becslések az OTP Bank Nyrt. Elemzési Központ munkatársainak a dokumentum készítésének idején irányadó megítélésén alapulnak, amely a jövőben külön értesítés nélkül is változhat. Ön ettől eltérő ajánlást is kaphat az OTP Bank Nyrt. munkatársaitól, különösen abban az esetben, amennyiben megkötött befektetési tanácsadási szerződés alapján befektetési tanácsadási szolgáltatást vesz igénybe. 4. Jelen kiadvány általános jellegű ismertetést, ismereteket tartalmaz, így nem veszi figyelembe az egyes ügyfelek egyedi, speciális igényeit, pénzügyi helyzetét, kockázatvállaló képességét és hajlandóságát, ezért kérjük, a befektetése előtt kérdés esetén forduljon munkatársainkhoz, vagy keresse fel banki tanácsadóját. Az egyedi körülmények értékelését és figyelembe vételét az ügyfelek pénzügyi ismereteit, tapasztalatait, kockázatviselő képességét felmérő alkalmassági és megfelelési tesztek, valamint a célpiac vizsgálata biztosítják. 5. Kérjük, hogy befektetésre, szolgáltatás igénybevételére vonatkozó megalapozott döntés meghozatalát megelőzően az adott termékre, szolgáltatásra vonatkozó dokumentációt, tájékoztatót, szabályzatokat, szerződési feltételeket, hirdetményeket, kiemelt információkat tartalmazó dokumentumokat, kondíciós listát figyelmesen olvassa el, és óvatosan mérlegelje befektetése tárgyát, kockázatát, a felmerülő díjakat és költségeket, az esetleges veszteség bekövetkezésének lehetőségét, valamint tájékozódjon a termékkel, befektetéssel kapcsolatos adójogi jogszabályokról. A pénzügyi eszközök, az értékpapírok árfolyama változik, az azonnali értékesítésre aktuális árfolyamon kerülhet sor, mely akár árfolyamveszteséggel is járhat. A jelen dokumentumban megjelölt információk, vélemények nem helyettesítik és nem pótolják az adott pénzügyi eszközökre vonatkozó kibocsátási dokumentációt (pl. tájékoztató, kezelési szabályzat), valamint a termékismertetőket, hirdetményeket. 6. A konkrét egyedi döntések, illetve befektetések kockázatát kizárólag Ön viseli, az OTP Bank Nyrt-t nem terheli felelősség a befektetési döntések eredményességéért, illetve az Ön által kitűzött cél eléréséért, továbbá a jelen dokumentum vagy annak bármely része alapján meghozott egyedi befektetési döntésekért és az ebből eredő következményekért. Minden befektetés bizonyos kockázatokkal jár, amelyek kihathatnak a befektetési döntés eredményességére és a befektető esetleg nem olyan összeghez jut a befektetéséből, melyet befektetési célként elvárt, vagy amennyit befektetett, így akár az is előfordulhat, hogy a befektetett tőke csökken, teljes összegét elveszíti, vagy akár azon is túl keletkezhet fizetési kötelezettsége. 7. A tőkeáttételes termékekkel, mint például devizával (FX/Forex/foreign exchange), vagy részvényre, indexre szóló termékkel való kereskedés jelentős kockázatot hordoz, és nem minden befektető számára alkalmas. A tőkeáttételes kereskedés során fennáll a teljes tőkevesztés, illetve a befektetett tőkét meghaladó veszteségek lehetősége is. 5
6 8. Az adatok, illetve információk a múltbeli hozamra vagy változásra vonatkoznak. A múltbeli adatokból és információkból nem lehetséges a jövőbeni hozamra, változásra, illetőleg teljesítményre vonatkozó megbízható következtetéseket levonni. A pénz- és tőkepiaci helyzet változásait, az árfolyamok mozgását, a befektetések és azok hozamainak alakulását több tényező együttes hatása befolyásolja, melyek között jelentős tényező a befektetői várakozások alakulása is. Az árfolyamok alakulása, a pénzügyi eszközök, indexek vagy mutatók jövőbeni hozama, ezek változásainak, valamint tendenciáinak, jövőbeni teljesítményének vizsgálata becsléseken, előrejelzéseken alapul, melyek előrejelzésekből nem lehetséges az árfolyamok jövőbeni alakulására, a valós jövőbeni hozamra, változásra, illetőleg teljesítményre vonatkozó, megbízható következtetéseket levonni. Az egyes termékek, szolgáltatások esetében, kérjük, értékelje azok adóügyi elszámolásra vonatkozó következményeit, egyéb adóügyi következményeit is, figyelemmel arra, hogy ezek pontosan csak a hatályos adójogszabályok és az ügyfél egyedi körülményei alapján ítélhetőek meg, és ezen körülmények a jövőben változhatnak. 9. A jelen dokumentum semmilyen további elemzés alapjául nem szolgálhat a benne feltüntetett pénzügyi eszközök vonatkozásában. Amennyiben a dokumentum bármely pénzügyi eszköz jövőbeni forgalomba hozatalára utal ez kizárólag indikatív, előzetes és tájékoztatási célokat szolgál, és egy ilyen pénzügyi eszközre vonatkozó elemzés kizárólag azokon a nyilvános információkon alapul, amelyek a vonatkozó tájékoztatóban vagy hirdetményben találhatók. A jelen dokumentumban foglaltak nem jelentik azt, hogy az OTP Bank Nyrt. ügynökként, megbízottként vagy bármely más módon járna el bármely olyan jövőbeni befektető javára vagy nevében, amely a jelen tájékoztatóban meghatározott pénzügyi eszközbe kíván befektetni. 10. Bizonyos személyek számára nem biztosított vagy csak korlátozott hozzáférés biztosított a jelen dokumentumban szereplő termékekhez és/vagy szolgáltatásokhoz. A jelen dokumentum OTP Bank Nyrt. általi elkészítése, honlapra történő feltöltése, nyilvánosságra hozatala semmilyen körülmények között nem tekinthető úgy, hogy az OTP Bank Nyrt. szándéka arra irányulna, hogy a tájékoztatóban szereplő termékekre és/vagy szolgáltatásokra vonatkozó információt tegyen elérhetővé olyan személyek részére, akikre nézve valamely ország vagy állam az adott termék és/vagy szolgáltatás igénybevételét, megszerzését, valamint azokra vonatkozó hirdetést tiltja vagy korlátozza. 11. Az OTP Bank Nyrt. összeférhetetlenségi politikával és nyilvántartással, valamint bank- és értékpapírtitok átadásának rendjére vonatkozó előírásokkal rendelkezik, melyek az összeférhetetlenség megelőzésére és elkerülésére szolgáló hatékony belső szervezeti és igazgatási megoldásoknak valamint információs korlátoknak minősülnek. OTP Bank Nyrt. megfelelő belső szabályozást alakított ki (i) a pénzügyi elemzők és más releváns személyek személyes ügyleteire és kereskedésére, (ii) a befektetéssel kapcsolatos kutatás előállításában részt vevő pénzügyi elemzők és más releváns személyek esetében a fizikai elkülönítés biztosítása, továbbá információs korlátok meghatározása, (iii) az ösztönzők, juttatások elfogadására és kezelésére vonatkozóan. Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatja a dokumentum felhasználóit, hogy jogosult a jelen dokumentumban megjelölt kibocsátók által forgalomba hozott pénzügyi eszközök vonatkozásában árjegyzési, egyéb befektetési tevékenységet vagy kiegészítő szolgáltatást, illetve egyéb pénzügyi vagy kiegészítő pénzügyi szolgáltatást nyújtani a kibocsátónak és egyéb személyeknek. 12. Az azonos eszközre, termékre vonatkozó befektetéssel kapcsolatos korábbi dokumentumok elérhetőek az OTP Bank Nyrt. Elemzési Központjának honlapján OTP Bank Nyrt. (cégjegyzékszám: ; székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 16.; felügyeleti hatóság: Magyar Nemzeti Bank 1054 Budapest, Szabadság tér 9.sz.; ügyfélszolgálat: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. sz. PSZÁF engedélyszám: III/ /2002 és E-III/456/2008, további információk: Minden jog fenntartva, a jelen kiadvány az OTP Bank Nyrt. kizárólagos tulajdonát képezi, ennek további felhasználása, sokszorosítása, terjesztése csak az OTP Bank Nyrt. előzetes írásos engedélyével lehetséges. 14. Amennyiben a jelen hírlevelet az OTP Bank Nyrt.-től kapta, akkor az Ön hozzájárulásával juttattuk el Önhöz. A hírlevél küldéséhez való hozzájárulását visszavonhatja a research@otpbank.hu címre küldött elektronikus üzenettel vagy az Elemzési Központ 1051, Budapest Nádor u. 21 címre eljuttatott levélben. Kérjük, hogy mindkét esetben, levelében adja meg a következő adatokat: Név, cím. Adatkezelési nyilvántartási száma: NAIH-89457/ A jelen befektetési elemzés címzettjeinek egyes adatait az OTP Bank Nyrt. kezeli. Az adatkezelés jogalapja az OTP Bank Nyrt. jogos érdeke. Az adatkezelésről és az ahhoz kapcsolódó, az érintettet megillető jogokról szóló részletes tájékoztató itt érhető el. A jelen dokumentum elkészítésének időpontja: augusztus
Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Sales vezető. Intézményi csoport. Lakossági csoport. Vállalati csoport
Treasury Sales üzletkötőink Sales vezető Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Lakossági csoport Csillag Zsigmond +36-1-288-7556 zsigmond.csillag@otpbank. hu Nagy István Milán +36-1-288-7554
Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó
Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551
Treasury Sales üzletkötőink
Treasury Sales üzletkötőink Sales vezető Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Lakossági csoport Csillag Zsigmond +36-1-288-7556 zsigmond.csillag@otpbank. hu Keresztyén Attila +36-1-288-7552

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Sales vezető. Lakossági csoport. Vállalati csoport. Intézményi csoport

Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551 MladoniczkiJ@otpbank.hu Fábián Lóránt

+36-1-288-7572 Lorant.Fabian@otpbank.hu Treasury Sales üzletkötőink Sales vezető Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Lakossági csoport Csillag Zsigmond +36-1-288-7556 zsigmond.csillag@otpbank.

Napi Jelentés Globális piacok
Treasury Sales üzletkötőink Kovácsné Tarsoly Edit +36-1-288-7541 TarsolyE@otpbank.hu Meichl Márton +36-1-288-7543 MeichlM@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551 MladoniczkiJ@otpbank.hu Torma Attila