Adatvédelmi Szabályzat
|
|
- Erika Barnané
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Adatvédelmi Szabályzat BEVEZETÉS 1 Vállalatunk működéséből kifolyólag elsősorban jogi személyek adatait kezeli, mint például cégnév, forma és elérhetőségi adatok, kismértékben fordul elő természetes személyek személyes adatainak kezelése, mely esetekben korlátozott adatkezelésre és tárolásra törekszik. Adatkezelési szabályzatunk megtalálható mindegyik álltalunk üzemeltettet weboldalon: (A felsorolás a teljesség igénye nélkül készült.) A jelen adatvédelmi irányelvek elmagyarázzák, hogy miként kezeljük az Ön személyes adatait, függetlenül attól, hogy ön új jelentkező, weboldalaink felhasználója, ügyfelünk, beszállítónk, partnerünk, munkavállalónk, vagy egyéb vállalatunkkal kapcsolatban álló személy. Leírja, hogyan gyűjtjük, használjuk fel és kezeljük a személyes adatait, és mindeközben hogyan felelünk meg az Önnel kapcsolatos jogi kötelezettségeinknek. Adatainak biztonsága fontos a számunkra, és elkötelezetten védjük és óvjuk adatvédelmi jogait. A vonatkozó adatvédelmi előírások céljából (többek között beleértve az Általános adatvédelmi rendeletet ((EU) 2016/679 rendelet) (a GDPR ) a személyes adataiért felelős cég: (adószám: , cím: 2089 Telki, Kilátó köz 2.). Felhívjuk a figyelmüket, hogy irodánk területén elektronikus megfigyelő rendszert üzemeltetünk. Fontos megjegyezni, hogy ezt az Adatvédelmi irányelvet időről időre módosíthatjuk. Kérjük, látogasson el az oldalaink valamelyikére, ha naprakész akar maradni, mert a módosításokat itt fogjuk közzétenni. Ha bármilyen szempontból elégedetlen az Adatvédelmi irányelveinkkel, akkor Önnek bizonyos jogai vannak, amelyeket adott esetben szintén bemutatunk. RÖVIDÍTETT VÁLTOZAT "ÁTTEKINTÉS" SZAKASZ Milyen személyes adatokat gyűjtünk? A JELENTKEZŐK ADATAI: Kizárólag az Önök által megadott önéletrajzban és motivációs levélben szereplő adataikat tároljuk az Önök által pályázott pozíció betöltéséig. ÜGYFÉLADATOK: Ha Ön az ügyfele, információkat kell gyűjtenünk és felhasználnunk Önről vagy az Ön szervezetében dolgozó magánszemélyekről és elérhetőségeikről, azzal a céllal, hogy az Ön által igénybe vett szolgáltatásaink valamelyikét, illetve az árubeszerzést/vásárlást zökkenőmentesen kivitelezhessük. BESZÁLLÍTÓK ADATAI: A zökkenőmentes együttműködés biztosítása érdekében szükségünk van néhány információra Beszállítóinktól. Szükségünk van a szervezeténél dolgozó megfelelő személyek elérhetőségére, hogy kommunikálhassunk velük. Egyéb információra is szükségünk van, például a bankszámlaadataira, így fizethetünk az Ön által nyújtott szolgáltatásokért és áruért (ha ez a szerződésünk/megállapodásunk része). WEBHELYFELHASZNÁLÓK: A webhelyfelhasználókról korlátozott mennyiségű adatot gyűjtünk. Regisztráció során megadott adataikat elsősorban megrendelt szolgáltatásaik során használjuk fel, illetve árubeszerzéssel kapcsolatosan, továbbá kapcsolattartásra. Továbbá, olyan információkat, mint például a weboldalunk használatának módja, a weboldalunk meglátogatásának gyakorisága és azok az időpontok, amikor a weboldalunk a legnépszerűbb. MUNKAVÁLLALÓK: az Euro-Tools Hungary Kft-vel munkaviszonyban vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban álló személyek egyes személyes adatait, az jogosult kezelni.
2 EGYÉB VÁLLALATUNKAL KAPCSOLATBAN ÁLLÓ SZEMÉLY: A lehetséges jövőbeni együttműködés érdekében korlátozott mennyiségű adatokat gyűjtünk. Számos Öntől gyűjtött személyes adat szükséges ahhoz, hogy teljesíthessük az Önre és másokra vonatkozó szerződéses kötelezettségeinket. Mások egyszerűen ahhoz lehetnek szükségesek, hogy zökkenőmentes kapcsolatot tarthassunk fenn Önnel. A szóban forgó személyes adatok típusától és az adatok kezelésének okaitól függően, ha elutasítja ezen adatok megadását, elképzelhető, hogy nem tudjuk teljesíteni a ránk vonatkozó szerződéses előírásokat, vagy szélsőséges esetekben előfordulhat, hogy nem tudjuk fenntartani a kapcsolatunkat Önnel. A személyes adatai felhasználására és kezelésére vonatkozó jogalap részletesebb megismerése érdekében görgessen le. Hogyan gyűjtjük személyes adatait? A JELENTKEZŐ ADATAI: Két fő módon gyűjtjük személyes adatait: 1. Közvetlenül Öntől; és 2. Harmadik felektől. ÜGYFÉL ADATOK: Két fő módon gyűjtjük személyes adatait: 1. Közvetlenül Öntől; és 2. Harmadik felektől és más korlátozott forrásokból (pl. online és offline média). BESZÁLLÍTÓK ADATAI: Két fő módon gyűjtjük személyes adatait: 1. Közvetlenül Öntől; és 2. Harmadik felektől és más korlátozott forrásokból (pl. online és offline média). WEBHELYFELHASZNÁLÓK: Két fő módon gyűjtjük személyes adatait: 1. Regisztráció során 2. Sütik segítségével, 3. Online szolgáltatás igénybevételével, 4. online áruvásárlás. Adatait automatikusan gyűjtjük sütik segítségével a weboldalunk meglátogatásakor, a böngészője süti beállításainak megfelelően. Ha többet szeretne megtudni a sütikről, beleértve azt is, hogy hogyan használjuk őket, és milyen lehetőségek állnak az Ön rendelkezésére, kérjük, görgessen lejebb. Adatokat gyűjtünk Öntől akkor is, ha kapcsolatba lép velünk a weboldalon keresztül. MUNKAVÁLLALÓ ADATAI: Két fő módon gyűjtjük személyes adatait: 1. Közvetlenül Öntől; és 2. Harmadik felektől. EGYÉB VÁLLALATUNKAL KAPCSOLATBAN ÁLLÓ SZEMÉLY: Két fő módon gyűjtjük személyes adatait: 1. Közvetlenül Öntől; és 2. Harmadik felektől és más korlátozott forrásokból (pl. online és offline média). Hogyan használjuk fel személyes adatait? A JELENTKEZŐK ADATAI: A személyes adatok felhasználásának legfőbb oka az, hogy segítsen megtalálni azt a munkát vagy egyéb beosztást, amely alkalmas lehet az Ön számára. 2
3 ÜGYFÉLADATOK: Az Ügyfelekkel kapcsolatos információk felhasználásának legfőbb oka a szerződéses megállapodás és az igénybe vett szolgáltatás, áruvásárlás végrehajthatóságának biztosítása, és így a zavartalan kapcsolat garantálása. BESZÁLLÍTÓK ADATAI: Az Ön személyes adatait elsősorban azért használjuk fel, hogy a szerződéses megállapodást megfelelő végrehajthassuk, így zavartalan kapcsolatot garantálhassunk, és megfeleljünk a törvényi követelményeknek. WEBHELYFELHASZNÁLÓK: Az adatait annak érdekében használjuk fel, hogy fejlesszük a weboldal felhasználói élményét, például a legutóbbi keresések elemzésével, amelynek segítségével szerintünk az Ön számára érdekes kínálatunkat oszthatjuk meg Önnel. Ha emellett Ön az Partnere, Beszállítója vagy Ügyfele akkor arra is használhatjuk a weboldal használatából származó adatait, hogy egyéb szempontból is továbbfejlesszük az Önnel folytatott kommunikációinkat vagy az Önnek nyújtott szolgáltatásainkat. Görgessen lejebb ha többet szeretne megtudni a sütikről. MUNKAVÁLLALÓ: Kizárólag a foglalkoztatásához kapcsolódóan szükséges adatait használjuk fel. EGYÉB VÁLLALATUNKAL KAPCSOLATBAN ÁLLÓ SZEMÉLY: Adott esetben és a helyi törvényeknek és követelményeknek megfelelően személyes adatait felhasználhatjuk például marketingtevékenységre, profilozásra és kommunikációra. Szükség esetén az Ön hozzájárulását fogjuk kérni az ilyen tevékenységekhez. Kivel osztjuk meg személyes adatait? A JELENETKEZŐK ADATAI: Hacsak máshogy nem rendelkezik, megoszthatjuk az adatait a vállalkozásunkban a személyi ügyekért felelős kollégákkal. MUNKAVÁLLALÓ: Hacsak máshogy nem rendelkezik, megoszthatjuk az adatait a vállalkozásunkban a személyi ügyekért felelős kollégákkal. ÜGYFÉLADATOK: Megoszthatjuk adatait: szolgáltatás nyújtás, áru értékesítés professzionális kivitelezésére. Hacsak máshogy nem rendelkezik, a fenti célok elérése érdekében megoszthatjuk az adatait vállalkozásunk munkavállalóival és társult harmadik féllel, mint például a logisztikai partnereinkkel és azokkal a szervezetekkel, akiknek szolgáltatásokat biztosítunk. BESZÁLLÍTÓK ADATAI: Hacsak máshogy nem rendelkezik, megoszthatjuk az adatait vállalkozásunk munkavállalóival és társult harmadik féllel, mint például a partnereinkkel és azokkal a szervezetekkel, akiknek szolgáltatásokat biztosítunk. EGYÉB VÁLLALATUNKAL KAPCSOLATBAN ÁLLÓ SZEMÉLY: Hacsak máshogy nem rendelkezik, megoszthatjuk az adatait vállalkozásunk munkavállalóival és társult harmadik féllel, mint például a partnereinkkel és azokkal a szervezetekkel, akiknek szolgáltatásokat biztosítunk. WEBHELYFELHASZNÁLÓK: Hacsak máshogy nem rendelkezik, megoszthatjuk az adatait vállalkozásunk munkavállalóival és társult harmadik féllel, mint például a partnereinkkel és azokkal a szervezetekkel, akiknek szolgáltatásokat biztosítunk, illetve megoszthatjuk adatait az internetes elemzésre szakosodott szolgáltatókkal, a marketingautomatizálási platformokkal és a közösségimédia-szolgáltatásokkal foglalkozó szolgáltatókkal annak érdekében, hogy csak az Ön számára célzott hirdetéseket kapjon. Hogyan védjük személyes adatait? Számunkra fontos az adatvédelem. Ezért megtesszük a szükséges intézkedéseket, amelyek célja az adatokhoz való illetéktelen hozzáférés és az azokkal való visszaélés megakadályozása. Vállalatunk működéséből kifolyólag elsősorban jogi személyek adatait kezeli, mint például cégnév, forma és elérhetőségi adatok. Természetes személyek személyes adatainak kezelése esetén korlátozott adatkezelésre és tárolásra törekszünk. 3
4 Az alkalmazott eljárásokkal kapcsolatos további információért, kérjük, görgessen le. Mennyi ideig tartjuk meg a személyes adatait? Ha két éven keresztül nem voltunk érdemi kapcsolatban Önnel (vagy, adott esetben, a céggel, amelynél vagy amellyel dolgozik), töröljük személyes adatait a rendszerünkből, kivéve, ha jóhiszeműen úgy gondoljuk, hogy a törvény vagy más szabályozás megköveteli tőlünk azok megőrzését (például az adóhatóságokkal szembeni kötelezettségeink vagy bármely várható jogvita miatt). A személyes adatok megőrzésére vonatkozó további információért, kérjük, görgessen le. Hogyan érheti el, módosíthatja vagy vonhatja vissza az Ön által megadott személyes adatokat? Még akkor is különböző jogai vannak a személyes adataival kapcsolatban, ha már tároljuk őket. Ha kapcsolatba kíván lépni velünk ezek miatt, kérjük, keressen fel bennünket. Indokolatlan késedelem nélkül és minden esetben a vonatkozó törvények előírásai szerint igyekszünk válaszolni a kérésére. Kérjük, vegye figyelembe, hogy megőrizhetjük az Ön üzeneteit, hogy segítsen megoldani a felvetett problémákat. Tiltakozáshoz való jog: Ha adatait jogos érdekeink alapján felhasználjuk, ebbe azonban Ön nem egyezik bele, joga van tiltakozni. 30 napon belül válaszolunk a kérésére (bár bizonyos esetekben meghosszabbíthatjuk ezt az időszakot). Ilyenkor általában csak bizonyos, korlátozott feltételek teljesülése esetén vitatjuk a kérését. Hozzájárulás visszavonásához való jog: Ha megszereztük a hozzájárulását bizonyos személyes adatok kezelésére adott tevékenységek esetében vagy a hozzájárulását arra, hogy marketingtevékenységet folytassunk az Ön számára, ezt a hozzájárulását bármikor visszavonhatja. Érintett hozzáférési kérelme (Data Subject Access Request DSAR): Az egyértelműség kedvéért szeretnénk hangsúlyozni, hogy joga van megerősítést kérni tőlünk azzal kapcsolatban, hogy milyen adatokat tárolunk Önről egy adott pillanatban, és megkérhet bennünket arra, hogy módosítsuk, frissítsük vagy Töröljük ezeket az információkat. Ekkor teljesíthetjük a kérését, vagy emellett az alábbiak egyikét tehetjük: Önt megkérhetjük a személyazonossága megerősítésére, vagy további információkat kérhetünk Öntől a kérelméről, és ha jogunkban áll, visszautasíthatjuk a kérését, de ezen döntésünk indokait megmagyarázzuk. Törléshez való jog: Bizonyos helyzetekben (például ha jogosulatlanul kezeltük az adatait), jogában áll a személyes adatok törlését kérni tőlünk. 30 napon belül válaszolunk a kérésére (bár bizonyos esetekben meghosszabbíthatjuk ezt az időszakot), és csak bizonyos korlátozott feltételek teljesülése esetén vitatjuk majd a kérését. Ha kérését elfogadjuk, Töröljük az adatait, de általában azt feltételezzük, hogy szeretné, ha a neve felkerülne azon személyek listájára, akik nem kívánják, hogy kapcsolatba lépjünk velük. Így minimálisra csökkenthetjük annak esélyét, hogy megkeressük a jövőben, és a korábbiaktól függetlenül begyűjtsük az adatait. Ha inkább azt szeretné, hogy ne tegyünk így, nyugodtan jelezze ezt a számunkra. Adathordozhatósághoz való jog: Ha úgy kívánja, joga van átvinni adatait tőlünk egy másik adatkezelőhöz. Ebben segítséget is nyújtunk vagy úgy, hogy közvetlenül átvisszük az adatait, vagy úgy, hogy biztosítunk egy másolatot az Ön számára egy általánosan használt, géppel olvasható formátumban. Panasztételi jog egy felügyeleti hatóságnál: Jogában áll az is, hogy panaszt tegyen a helyi felügyeleti hatóságánál, amelynek részleteiért görgessen le. Amennyiben érdekei vagy igényei változnak, leiratkozhat marketingtartalmunk egy részéről vagy egészéről, ha rákattint az ekben található leiratkozási hivatkozásra, vagy ha frissíti a beállításait az Euro-Tools Hungary Kft. weboldalain (ha bejelentkezik a fiókjába, vagy megadja az -címét). Ha többet szeretne megtudni az általunk Önről tárolt személyes adataira vonatkozó jogairól, kérjük, görgessen le. Hogyan tárolhatjuk és adhatjuk át adatait nemzetközi szinten? 4
5 Az nemzetközi környezetben tevékenykedik. Ez teszi lehetővé számunkra, hogy a ránk jellemző színvonalon kínáljuk szolgáltatásainkat. Annak érdekében, hogy továbbra is így működhessünk, elképzelhető, hogy nemzetközi szinten kell átadnunk és tárolnunk adatait. Ha többet szeretne megtudni arról, hogy milyen lépéseket teszünk adatai nemzetközi szintű átadása és tárolása során, kérjük, görgessen le. Ki a felelős az Ön személyes adatainak kezeléséért az weboldalain? Az Euro-Tools Hungary. irányítja a személyes adatok kezelését a saját weboldalán/weboldalain. Ha további kérdései vannak, vagy további részleteket szeretne megtudni, kérjük, görgessen le. Mik azok a sütik és hogyan használjuk őket? A süti egy kisméretű adatrészlet, amelyet a számítógépe merevlemeze tárol. Ezeket csaknem minden webhely használja, és nem ártanak a rendszerének. A segítségükkel követjük a tevékenységét, hogy a lehető legzökkenőmentesebb élményben legyen része weboldalaink meglátogatásakor. A sütikből származó információkat használhatjuk arra, hogy biztosan az igényeinek megfelelő lehetőségeket kínáljunk Önnek a következő látogatásakor. A sütiket forgalomelemzésre és hirdetési célokra is használhatjuk. Ha ellenőrizni vagy módosítani szeretné, hogy milyen típusú sütiket fogad el, akkor ezt rendszerint a böngésző beállításai között teheti meg. Ha többet szeretne megtudni a sütikről, beleértve azt is, hogy miként használjuk őket, és milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, kérjük, görgessen le. A sütik elutasítása Ha nem szeretne olyan sütiket fogadni, amelyek nem feltétlenül szükségesek a webhelyünk alapvető funkcióinak működéséhez, a böngésző beállításainak módosításával utasíthatja vissza ezeket A legtöbb internetes böngésző elfogadja a sütiket, de ha nem szeretné, hogy így gyűjtsünk adatokat, dönthet úgy, hogy mindent vagy egy részüket fogadja el, vagy az összes sütit visszautasíthatja a böngészője adatvédelmi beállításain keresztül. Azonban az összes süti visszautasítása azt jelenti, hogy nem használhatja ki webhelyünk minden előnyös funkcióját. Minden böngésző különböző, ezért ellenőrizze böngészője Súgó menüjét, hogy megtudja, miként módosíthatja a sütibeállításokat. A sütikkel kapcsolatos további általános információkért, beleértve azt is, hogy miként kapcsolhatja ki őket, látogasson el az aboutcookies.org weboldalra. Itt azzal kapcsolatban is találhat információkat, hogy miként törölheti a sütiket a számítógépéről. HOSSZABB RÉSZLETES SZAKASZ MILYEN SZEMÉLYES ADATOKAT GYŰJTÜNK? Szóval szeretné egy kicsit jobban megismerni, hogy milyen adatokat gyűjtünk Önről? Íme, egy részletesebb áttekintés az összegyűjtött információkról. Az alábbi információk mellett természetesen gyűjtjük azokat a személyes adatokat is, amelyek kezelése törvényi kötelezettségünk egy adott helyzetben, illetve olyan adatokat, mely jogi személlyel kapcsolatosak és nem tartoznak a GDPR hatálya alá. A JELENTKEZŐK ADATAI: Az adott körülményektől és a vonatkozó helyi törvényektől és követelményektől függően gyűjthetünk néhány vagy minden alább felsorolt információt, amelyek lehetővé teszik a számunkra, hogy a saját körülményeire és érdeklődésére szabott lehetőségeket kínáljunk Önnek. Bizonyos 5
6 joghatóságokban az alábbiakban ismertetett adatok némelyikének kezelését jogszabály tiltja a számunkra. Ilyen esetekben az adatokat ezen joghatóságokban nem fogjuk kezelni: -Név; -Kor / születési idő; - Személyi szám; - Nem; - Fénykép; - Családi állapot; - Elérhetőségek; - Oktatási adatok; - Korábbi foglalkoztatottsággal kapcsolatos adatok; - Referenciaszemély adatai; - Állampolgárság / születési hely; - A vezetői engedély és/vagy útlevél / személyazonosító igazolvány másolata; - Társadalombiztosítási szám (vagy ezzel egyenértékű, az Ön országában - Részletek a jelenlegi javadalmazásáról, nyugdíjáról és béren kívüli juttatásairól; - További információk, amelyeket Ön oszt meg velünk; - További információk, amelyeket a referenciaszemélyei osztanak meg velünk Önről; - További információk, amelyeket az Ügyfeleink osztanak meg velünk Önről, vagy amelyeket más harmadik fél forrásaiból, például munkakereső weboldalakról szerzünk be; - IP-cím; A szolgáltatásaink elérésének dátumai, időpontjai és gyakorisága; Kérjük, vegye figyelembe, hogy az esetlegesen gyűjtött személyes adatok fenti listája nem terjed ki mindenre. MUNKAVÁLLALÓ: az Euro-Tools Hungary Kft-vel munkaviszonyban vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban álló személyek egyes személyes adatait, az jogosult kezelni. Az Euro- Tools Hungary Kft. az Nktv értelmében kezeli, az Euro-Tools Hungary Kft-vel munkaviszonyban vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban lévő természetes személyek következő adatait: név, anyja neve, nem, állampolgárság, születési hely és idő, végzettségre és szakképzettségre vonatkozó adatok, munkakör megnevezése korábbi munkáltatóra vonatkozó adatok, ennek keretében: munkáltató megnevezése, címe munkavégzés helye, munkaviszony, illetve foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszony kezdetének ideje, időtartama, megszűnésének jogcíme és ideje, vezetői beosztás, besorolás, munkaidő mértéke, tartós távollét időtartama, lakcím, 6
7 telefonszám, elektronikus levelezési cím. Az meghatározott adatokon kívül jogosult kezelni a munkavállalók, valamint az Euro- Tools Hungary Kft-vel foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban álló személyek foglalkoztatással, illetve alkalmassággal kapcsolatos következő adatait is: pénzforgalmi jelzőszám és pénzforgalmi jelzőszámot vezető pénzügyi intézmény, családi állapot, gyermekek, illetve eltartottak száma, eltartás kezdete, társadalombiztosítási azonosító szám, adószám, telefonszám, illetve egyéb közvetlen elérhetőség, idegen-nyelv ismeret, hatósági erkölcsi bizonyítvány száma és kiállításának ideje, fegyelmi, etikai büntetésre, kártérítésre kötelezésre vonatkozó adatok, rendes szabadság kiadására vonatkozó adatok, munkabér, továbbá a munkáltató által adott munkabéren kívüli juttatások és azok jogcímei, munkáltatóval szemben fennálló tartozások és azok jogcímei. ÜGYFÉLADATOK: Az Ügyfelektől gyűjtött adatok valójában nagyon korlátozottak. Általában csak az elérhetőségére van szükségünk, vagy a szervezeténél dolgozó kapcsolattartók adataira (pl. név, telefonszám és -cím, rendszám, kilométeróra állás), hogy garantáljuk a zökkenőmentes együttműködést. Ezen kívül tároljuk a tevékenységével kapcsolatos adatokat, amelynek segítségével garantálhatjuk az Ön számára a releváns és időszerű marketingkommunikációt. Emellett további információkat is tárolhatunk, ha azokat valaki megosztotta velünk az Ön szervezetéből vagy egyéb nyilvános forrásból és/vagy vásárolt adatbázisból. Bizonyos körülmények között, például a pénzügyi és adósságbehajtási csapatokkal való kapcsolattartás során a velünk bonyolított hívásait a vonatkozó helyi jogszabályoktól és követelményektől függően rögzíthetjük. Ha bármilyen okból további személyes adatokra van szükségünk, tájékoztatjuk Önt. BESZÁLLÍTÓK ADATAI: Nem gyűjtünk sok adatot a Beszállítókról egyszerűen csak biztosítanunk kell a kapcsolat zökkenőmentes működését. Összegyűjtjük a szervezeténél dolgozó kapcsolattartók adatait, például a nevüket, telefonszámukat és címüket. Bank adatokat is gyűjtünk, hogy fizethessünk. Emellett további információkat is tárolhatunk, ha azokat valaki megosztotta velünk az Ön szervezetéből vagy egyéb nyilvános forrásból és/vagy vásárolt adatbázisból Bizonyos körülmények között, például a pénzügyi és adósságbehajtási csapatokkal való kapcsolattartás során a velünk bonyolított hívásait a vonatkozó helyi jogszabályoktól és követelményektől függően rögzíthetjük. EGYÉB VÁLLALATUNKAL KAPCSOLATBAN ÁLLÓ SZEMÉLY: Adataikat nagyon korlátozottan gyűjtjük és tároljuk. Ezek elsősorban jogi személyekhez kapcsolódó információk: cégnév, pénzügyi adatok, elérhetőség, illetve ezen kívül a megadatott kapcsolat tartó neve és elérhetőségi adatai. Az adatok forrása lehet online és offline média, vásárolt adatbázis és nyilvános közzétett adatok. WEBHELYFELHASZNÁLÓK A webhelyfelhasználókról korlátozott mennyiségű adatot gyűjtünk, amelynek segítségével fejlesztjük a weboldal felhasználói élményét, és segítjük a biztosított szolgáltatásaink kezelését. Ez magában foglalja a weboldal használatával, a weboldal látogatásának gyakoriságával, a böngészője típusával, a weboldal megtekintésének helyével, a kiválasztott megtekintési nyelvvel, és a weboldal legnépszerűbb időszakaival kapcsolatos információkat. Ha a weboldalon keresztül lép velünk kapcsolatba, például regisztráció vagy üzenetküldés, minden Ön által megadott információt összegyűjtünk, például a nevét és az elérhetőségét. HOGYAN GYŰJTJÜK SZEMÉLYES ADATAIT? A személyes adatait három fő módon gyűjtjük: 7
8 1. Személyes adatok, amelyeket Ön, ad meg nekünk; 2. Személyes adatok, amelyeket más forrásokból kapunk; és 3. Személyes adatok, amelyeket automatikusan gyűjtünk. Személyes adatok, amelyeket közvetlenül Öntől kapunk Kétféleképpen kapunk majd közvetlenül adatokat Öntől: - Ha proaktívan kapcsolatba lép velünk, általában telefonon vagy en, szolgáltatás megrendelésénél vagy áru vásárlásakor, érdeklődés esetén és/vagy - Ha mi keressük Önt vagy telefonon vagy en, vagy általánosabban a területi képviselőink üzletfejlesztési tevékenységének részeként. Más forrásokból származó személyes adatok Adott esetben és a helyi jogszabályoknak és követelményeknek megfelelően más forrásokból is kereshetünk Önről vagy vállalatáról további információkat általánosságban az elvárható pontosság vagy más piaci információszerzés jegyében, többek között: - Harmadik féltől származó piackutatásból vagy az online és offline média elemzéséből (amelyet személyesen is végezhetünk, vagy alkalmazhatunk egy szervezetet ennek elvégzésére); - Vásárolt és nyilvános adatbázisokból - Más korlátozott forrásokból és harmadik felektől. A weboldalunkon keresztül gyűjtött személyes adatok Amennyiben Ön hozzáfér a weboldalunkhoz, elolvas egy tőlünk érkező t vagy rákattint arra, adott esetben és a helyi jogszabályoknak és követelményeknek megfelelően mi gyűjthetjük az adatait automatikusan is, vagy úgy, hogy megadja azokat nekünk. Ha ellátogat a weboldalunkra, bizonyos információkat automatikusan összegyűjthetünk, függetlenül attól, hogy végül szolgáltatásunk használata mellett dönt-e. Ez magába foglalja az Ön IP-címét, a dátumot, valamint a weboldalunk megtekintésének időpontját és gyakoriságát, illetve azt, hogy miként böngészi annak tartalmát Adatokat gyűjtünk Öntől akkor is, ha kapcsolatba lép velünk a weboldalon keresztül, például üzenetküldés vagy regisztráció funkció használatával. Adatait automatikusan gyűjtjük sütik segítségével, a böngészője sütibeállításainak megfelelően. HOGYAN HASZNÁLJUK FEL SZEMÉLYES ADATAIT? Az Önről megszerzett adatokat többféle módon használjuk fel. Marketingtevékenység Időről-időre információkat küldhetünk Önnek, amely véleményünk szerint számot tarthat az érdeklődésére. Adott esetben és a helyi jogszabályoknak és követelményeknek megfelelően különösen az alábbiakban felsorolt célokra kívánjuk felhasználni az adatait. Kérjük, ne feledje, hogy ez a lista nem terjed ki mindenre. Cél: - egyéb termékek és szolgáltatások fejlesztésének és népszerűsítésének támogatása; - részletek küldése olyan jelentésekből, promóciókból, ajánlatokból, kapcsolatépítési és ügyféleseményekről, valamint az iparággal kapcsolatos általános információkból, amelyek véleményünk szerint számot tarthatnak az Ön érdeklődésére; - információk biztosítása az Ön számára bizonyos kedvezményekkel és ajánlatokkal kapcsolatban - érdeklődési körének megfelelő találatokról automatikus vagy manuális értesítés küldése. 8
9 Szükségünk van az Ön hozzájárulására a fenti tevékenységek néhány olyan szempontja miatt, amelyekre nem terjed ki a jogos érdekünk (különös tekintettel a sütiken keresztül történő adatgyűjtés, és a digitális csatornákon keresztül folytatott közvetlen marketingtevékenység), és a helyzettől függően, ezt a hozzájárulását beleegyezéssel (opt-in) vagy hallgatólagos beleegyezéssel (soft-opt-in) kérjük majd ki (amelyet alább ismertetünk). Kérjük, ne feledje, hogy bizonyos joghatóságokban, ahol vállalatunk tevékenykedik, további helyi törvényi előírásoknak kell megfelelnünk. A hallgatólagos beleegyezés a hozzájárulás egy speciális típusa, amely akkor alkalmazandó, ha korábban már kapcsolatba lépett velünk. A hallgatólagos beleegyezéssel adottnak vesszük a hozzájárulását ha és amíg le nem iratkozik. A legtöbb ember számára ez előnyös, mivel lehetővé teszi számunkra, hogy más ajánlatokat is elküldjünk a konkrétan kiválasztott mellett. Ha nem elégedett ezzel, bármikor leiratkozhat a tőlünk érkező marketinganyagok fogadásáról. Amennyiben, nem elégedett a marketing megközelítésünkkel, bármikor jogában áll visszavonni a hozzájárulását, aminek módjáról lent tudhat meg többet. Senki sem tökéletes, hiába igyekszünk. Szeretnénk ha tudná, hogy ha le is iratkozott a marketingüzeneteinkről, lehetséges, hogy az adatait újra begyűjti a rendszerünk nyilvános forrásokból egy, az előbbitől független marketingkampány során. Igyekszünk biztosítani azt, hogy ez ne történhessen meg, de ha mégis így alakul, sajnáljuk. Azt kérjük, hogy ilyen esetben újra iratkozzon le. Minden marketingtevékenységünk azon alapul, amit a legjobbnak gondolunk Ügyfeleink és Partnereink szempontjából, de tudjuk, hogy ezt nem sikerül mindig, mindenkinél eltalálnunk A vonatkozó helyi törvények és követelmények alapján természetesen nem fogjuk kérni hozzájárulását abban az esetben, ha marketinganyagokat vállalati posta- vagy -címre küldünk. Jogi igények előterjesztésére, érvényesítésére, illetve védelmére Kevésbé megszokott esetekben személyes adatait felhasználhatjuk, hogy jogi igényeket terjesszünk elő, érvényesítsünk vagy védjünk meg. Profilozás Bár jelenleg tevékenységeink nagy része emberi döntéshozatalt foglal magában (regisztráció vagy egyéb kommunikáció) a folyamat során, de szintén használhatunk teljesen automatizált technológiákat is. Ha nem járul hozzá a profilozáshoz kérjük jelezze elérhetőségünk egyikén. KIVEL OSZTJUK MEG SZEMÉLYES ADATAIT? Adott esetben és a helyi jogszabályoknak és követelményeknek megfelelően személyes adatait különböző módon és különböző okokból megoszthatjuk a következő kategóriákba eső személyekkel: - Bármelyik részlegünkkel vagy munkavállalókkal; - Adó, audit vagy egyéb hatóságokkal, ha jóhiszeműen azt feltételezzük, hogy a törvények vagy egyéb szabályozások köteleznek bennünket az adatok megosztására (pl. az adóhatóságtól érkező kérelem miatt vagy egy várható jogvita miatt); - Harmadik félként működő szolgáltatókkal, akik a mi nevünkben végeznek tevékenységet (beleértve a külső tanácsadókat, üzlettársakat és szaktanácsadókat, például az ügyvédeket, könyvvizsgálókat és könyvelőket, műszaki támogatási funkciókat és informatikai tanácsadókat, akik tesztelési és fejlesztési munkát végeznek a vállalati technológiai rendszereinken); - Harmadik félként működő, kiszervezett informatikai szolgáltatókkal és dokumentumtárolást biztosító szolgáltatókkal, ahol megfelelő kezelési megállapodás (vagy hasonló) van érvényben; - Harmadik félként együtt működő, partnerekkel és partner intézményekkel. 9
10 10 - Ha az a jövőben egy másik céggel egyesül vagy egy másik cég felvásárolja (vagy komoly egyeztetéseket folytat erről a lehetőségről), személyes adatait megoszthatjuk az üzlet vagy cég (potenciális) új tulajdonosaival. - Továbbá megoszthatjuk adatait külön beleegyezést követően érdeklődőinkkel és ügyfeleinkkel HOGYAN VÉDJÜK SZEMÉLYES ADATAIT? Elkötelezettek vagyunk minden ésszerű és szükséges lépés megtételére a tárolt személyes információk védelme érdekében a visszaélés, az adatvesztés vagy az illetéktelen hozzáférés megakadályozása érdekében. Ezt számos szükséges műszaki és szervezeti intézkedéssel garantáljuk. Ezek közé tartoznak az adatbiztonság esetleges megsértésének kezelésére irányuló intézkedések. Ha visszaélés, adatvesztés vagy illetéktelen hozzáférés gyanúja merül fel Önben a személyes információival kapcsolatban, kérjük, azonnal tudassa ezt velünk. A kapcsolatfelvételhez szükséges részleteket lent találhatja. MENNYI IDEIG TARTJUK MEG A SZEMÉLYES ADATAIT? Törölni fogjuk személyes adatait, ha két éven keresztül (vagy annyival hosszabb ideig, ameddig jóhiszeműen úgy gondoljuk, hogy a törvény vagy az illetékes szabályozók megkövetelik tőlünk az adatok megtartását) nem lépünk érdemi kapcsolatba Önnel (vagy, adott esetben, a céggel, amelynél vagy amellyel dolgozik). Ezen időszak után az Ön adatai valószínűleg már nem lesznek relevánsak abból a szempontból, amely miatt begyűjtöttük őket. Az érdemi kapcsolat alatt például kommunikációt értünk kettőnk között (szóban vagy írásban), vagy az online szolgáltatásaink használatát. HOGYAN ÉRHETI EL, MÓDOSÍTHATJA VAGY VONHATJA VISSZA AZ ÖN ÁLTAL MEGADOTT SZEMÉLYES ADATOKAT? A GDPR egyik fő célja az uniós polgárok és magánszemélyek adatvédelmi jogainak megóvása és tisztázása az EU-ban. Ez azt jelenti, hogy az adataival kapcsolatban megmaradnak bizonyos jogai, még ha az információkat át is adta nekünk. Ezeket részletesebben az alábbiakban ismertetjük. Ha kapcsolatba kíván lépni velünk ezen jogok miatt, kérjük, keressen fel bennünket. Indokolatlan késedelem nélkül és minden esetben egy hónapon belül (ez az időtartam kibővíthető, ha arra jogilag lehetőségünk nyílik) igyekszünk válaszolni a kérésére. Kérjük, vegye figyelembe, hogy megőrizhetjük az Ön üzeneteit, hogy segítsen megoldani a felvetett problémákat. Kifogásolás joga: ez a jog lehetővé teszi, hogy kifogásolja a személyes adatainak kezelését, ha ezt az alábbi négy indok közül az egyik miatt tesszük: (i) jogos érdekeink miatt; (ii) hogy elláthassunk egy közérdekű feladatot vagy közhatalmi jogosítványunkat gyakoroljuk; (iii) hogy közvetlen marketinganyagokat küldjünk Önnek; és (iv) tudományos, történelmi, kutatási vagy statisztikai céllal. Webhelyfelhasználóinkra, Jelentkezőkre, Ügyfeleinkre, Partnereink, Egyéb vállalatunkkal kapcsolatban álló személyre és Beszállítóinkra valószínűleg leginkább a jogos érdek és a közvetlen marketing kategóriák vonatkozhatnak a fentiek közül. Ha azzal kapcsolatban van kifogása, hogy azért kezeljük személyes adatait, mert azokat az Ön jogos érdekei miatt szükségesnek ítéljük, úgy kell reagálnunk a kifogásra, hogy beszüntetjük a tevékenységet, kivéve, ha: - bemutathatjuk, hogy kényszerítő erejű jogos indokaink vannak a kezelésre, amely elsőbbséget élvez az Ön érdekeivel szemben; vagy - jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez szükséges az adatok kezelése. Ha a kifogása a közvetlen marketingre vonatkozik, a tevékenység beszüntetésével kell reagálnunk a kifogásra.
11 Hozzájárulás visszavonásához való jog: Ha megszereztük a hozzájárulását a személyes adatok kezelésére bizonyos tevékenységek céljából (pl. a marketingmegállapodásainkhoz vagy az automatikus profilozáshoz), bármikor visszavonhatja a hozzájárulását, és mi beszüntetjük az adott, korábban engedélyezett tevékenységet, hacsak nem gondoljuk úgy, hogy egy másik ok is indokolja az adatok kezelését ezen célból, amely esetben tájékoztatjuk erről a körülményről. Érintett hozzáférési kérelme (Data Subject Access Request DSAR): Megerősítést kérhet tőlünk azzal kapcsolatban, hogy milyen adatokat tárolunk Önről egy adott pillanatban, és kérelmezheti ezen információk módosítását, frissítését vagy Törlését. Kérhetjük a személyazonossága megerősítését, és további információkat kérhetünk Öntől a kérelméről. Ha hozzáférést biztosítunk az Önről tárolt információkhoz, nem számítunk fel ezért díjat, kivéve ha a kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy túlzó. Ha ezen információkról további másolatokat kér tőlünk, ha ez jogilag megengedett, ésszerű adminisztratív költséget számíthatunk fel Önnek. Ha arra jogi lehetőségünk nyílik, elutasíthatjuk a kérelmét. Ha elutasítjuk a kérelmét, annak okáról minden esetben tájékoztatjuk Önt. Kérjük, ne feledje, hogy bizonyos joghatóságokban, ahol vállalatunk tevékenykedik, további helyi törvényi előírásoknak kell megfelelnünk az érintettek adathozzáférési kérelmeivel kapcsolatban, és elutasíthatjuk a kérelmét ezen törvények alapján. Törléshez való jog: Bizonyos körülmények között jogában áll kérelmezni a személyes adatai törlését. Általában az információnak meg kell felelnie az alábbi követelmények egyikének: - az adatok már nem szükségesek arra a célra, amely miatt eredetileg összegyűjtötték és/vagy kezelték őket; - ha korábban megadta, visszavonta a hozzájárulását az adatkezelésünkhöz, és nincs egyéb érvényes indoka annak, hogy folytassuk az adatok kezelését; - az adatokat törvénytelenül kezelték (vagyis a GDPR előírásainak nem megfelelő módon); - szükséges az adatok törlése annak érdekében, hogy megfeleljünk a ránk mint adatkezelőre vonatkozó törvényi előírásoknak; vagy - ha kezeljük az adatokat, mert jogos érdekeink alapján azt szükségesnek ítéljük, Ön kifogásolja a kezelést, mi pedig nem tudunk olyan elsőbbséget élvező jogi alapot bemutatni, amely indokolná a kezelés folytatását. Kérjük, ne feledje, hogy bizonyos joghatóságokban, ahol vállalatunk tevékenykedik, további helyi törvényi előírásoknak kell megfelelnünk az érintettek törléshez való jogával kapcsolatban, és elutasíthatjuk a kérelmét ezen törvények alapján. Az Ön kérelmének való megfelelést csak az alábbi indokok egyike alapján utasíthatjuk el: - a véleménynyilvánítás- és információszabadság gyakorlása miatt; - a jogi követelményeknek való megfelelés vagy a közérdekű feladatok ellátása vagy a közhatalmi jogosítvány gyakorlása miatt; - közérdekű, közegészségügyi okokból; - archiválási, kutatási vagy statisztikai okokból; vagy - jogi igény érvényesítése vagy védelme miatt. Ha megfelelünk egy, az adatok törlésére irányuló, jogos kérelemnek, megtesszük az ésszerű, gyakorlati lépéseket a vonatkozó adatok törlésére. A kezelés korlátozásának joga: Önnek jogában áll kérelmezni, hogy személyes adatait bizonyos körülmények között korlátozottan kezeljük. Ez azt jelenti, hogy a továbbiakban csak tárolhatjuk az adatait, és nem tudunk további kezelési tevékenységeket végezni addig, amíg: (i) az alább felsorolt körülmények egyike meg nem oldódik; (ii) Ön hozzájárulását nem adja; vagy (iii) nem válik szükségessé további kezelés jogi igények előterjesztése, érvényesítése vagy védelme, egy másik személy jogainak a védelme, illetve az EU vagy egy tagállama számára fontos közérdek miatt. A következő körülmények között jogosult kérelmezni, hogy korlátozottan kezeljük személyes adatait: 11
12 12 - ha megkérdőjelezi az általunk kezelt, Önre vonatkozó személyes adatok pontosságát. Ebben az esetben a személyes adatok kezelését korlátozottá tesszük arra az időtartamra, amíg az adatok pontossága igazolást nem nyer; - ha jogos érdekek alapján tiltakozik személyes adatainak kezelésével szemben. Itt kérheti az adatok korlátozását, miközben meggyőződünk a személyes adatok kezelésének jogalapjairól; - amennyiben törvénytelenül kezeljük az Ön személyes adatait, de a törlésük helyett inkább azt szeretné, ha korlátozottan kezelnénk őket; és - ha nekünk többé már nincs szükségünk az Ön személyes adatainak a kezelésére, de Önnek szüksége van az adatokra jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez. Ha megosztottuk személyes adatait harmadik felekkel, értesítjük őket a korlátozott kezelésről, kivéve, ha ez nem lehetséges vagy aránytalan erőfeszítést igényel. Természetesen értesítjük Önt, mielőtt megszüntetnék valamilyen korlátozást a személyes adatok kezelésére vonatkozóan. A helyesbítéshez való jog: Önnek jogában áll kérelmezni, hogy helyesbítsünk minden olyan pontatlan vagy hiányos személyes adatot, amelyet Önnel kapcsolatban tartunk. Ha megosztottuk személyes adatait harmadik felekkel, értesítjük őket a helyesbítésről, kivéve, ha ez nem lehetséges vagy aránytalan erőfeszítést igényel. Amikor ez helyénvaló, arról is értesítjük Önt, hogy mely harmadik féllel osztottuk meg a pontatlan vagy hiányos személyes adatokat. Amikor ésszerűnek véljük, hogy ne teljesítsük kérelmét, elmagyarázzuk a döntésünk okait. Az adatok hordozhatóságához fűződő jogok: Ha úgy kívánja, Önnek jogában áll személyes adatait áthelyezni egy adatkezelőtől egy másikhoz. Valójában ez azt jelenti, hogy képes átvinni - fiókjának adatait egy másik online platformra. Annak érdekében, hogy ezt megtehesse, adatait rendelkezésére bocsátjuk egy általánosan használt, gépileg olvasható formátumban, amely jelszóval védett, így átviheti az adatokat egy másik online platformra. Alternatív megoldásként közvetlenül is továbbíthatjuk Önnek az adatokat. Az adatok hordozhatóságához fűződő jogok a következőkre vonatkoznak: (i) az általunk automatikusan (tehát emberi beavatkozás nélkül) kezelt személyes adatok; (ii) az Ön által megadott személyes adatok; és (iii) olyan személyes adatok, amelyeket az hozzájárulása alapján vagy egy szerződés teljesítése érdekében kezeltünk. Panasz benyújtására vonatkozó jog a felügyeleti hatóságnál: Önnek jogában áll panaszt benyújtani a helyi felügyeleti hatósághoz. Ha gyakorolni szeretné ezen jogok bármelyikét vagy vissza szeretné vonni hozzájárulását adatai kezeléséhez (amennyiben az adatok kezelésének jogi alapja a hozzájárulás), a kapcsolatfelvételi adatok lent találhatók. Kérjük, vegye figyelembe, hogy megőrizhetjük az Ön üzeneteit, hogy segítsen megoldani a felvetett problémákat. Fontos, hogy az Ön általunk tárolt személyes adataival kapcsolatos információk pontosak és aktuálisak legyenek. Kérjük, tájékoztasson bennünket, ha személyes adatai bármikor megváltoznak azon időszak során, amíg tároljuk őket. KI FELEL AZ ÖN SZEMÉLYES ADATAINAK KEZELÉSÉÉRT AZ EURO-TOOLS HUNGARY KFT. WEBHELYÉN? Az felel az Ön személyes adatainak kezeléséért. Pontosabb információt lent talál. Ha bármilyen észrevétele vagy javaslata van a jelen Adatvédelmi irányelvekkel kapcsolatban, kérjük, lépjen kapcsolatba velünk. Komolyan vesszük az adatvédelmet, ezért, amint lehet válaszolunk Önnek. HOGYAN TÁROLJUK ÉS TOVÁBBÍTJUK ADATAIT NEMZETKÖZILEG? Tehát többet szeretne tudni arról, hogyan tároljuk és továbbítjuk adatait nemzetközi szinten? Annak érdekében, hogy a legjobb szolgáltatást nyújtsuk az Ön számára, és teljesítsük a jelen Adatvédelmi
13 irányelvekben leírt célokat, az adatait továbbíthatjuk: a hogyan tároljuk és továbbítjuk adatait? című fejezetben leírtak alapján. Biztosítani szeretnénk, hogy az adatait biztonságos módon tároljuk és továbbítjuk. Ezért az Európai Gazdasági Térségen (EGT) (azaz az Európai Unió tagállamai, Norvégiával, Izlanddal és Liechtensteinnel együtt) kívülre csak akkor továbbítunk adatokat, amikor ez megfelel az adatvédelmi jogszabályoknak, és az átvitel módja megfelelő védelmet biztosít az adatai számára, például: - olyan adatátviteli megállapodással, amely tartalmazza az Európai Bizottság által alkalmazott aktuális szabványos szerződési pontokat a személyes adatok az EGT-n belüli adatkezelők általi, olyan joghatóságok területén található adatkezelők és -feldolgozók részére történő továbbítására vonatkozóan, amelyek nem rendelkeznek megfelelő adatvédelmi törvényekkel; vagy - az EU-USA adatvédelmi pajzs keretrendszer alkalmazásával személyes adatok továbbítására vonatkozóan az Európai Unióban található szervezetektől az Amerikai Egyesült Államokban található szervezetek részére, vagy ezzel egyenértékű megállapodás alkalmazásával más joghatóságok esetében; vagy - az adatok olyan országba továbbításával, ahol az Európai Bizottság megállapítása szerint megfelelő jogszabályi védelem biztosított az adatok számára; vagy - ha szükséges egy szerződés megkötéséhez vagy teljesítéséhez magunk és egy harmadik fél között, és az átvitel a szerződés tekintetében az Ön érdekeit szolgálja (például ha az EGT-n kívülre kell adatokat továbbítanunk, hogy megfeleljünk az adott szerződés szerinti kötelezettségeinknek, amennyiben Ön az Ügyfelünk); vagy - amikor Ön hozzájárult az adatátvitelhez. Annak érdekében, hogy személyes adatai megfelelő szintű védelemben részesülhessenek, megfelelő eljárásokat vezettünk be a harmadik feleket illetően, akikkel megosztjuk az Ön személyes adatait, és ezek révén biztosítjuk, hogy személyes adatait e harmadik felek az adatvédelemről szóló jogszabályok betartásával, azokkal összhangban kezeljék. A SÜTIKRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT Mi a süti? A süti egy olyan információ, amelyet a számítógép a merevlemezén tárol, és amely nyilvántartja a weboldalon végzett navigálást, így amikor újra meglátogatja az adott webhelyet, akkor az személyre szabott lehetőségeket jeleníthet meg az utolsó látogatásáról eltárolt információk alapján. A sütik felhasználhatók forgalomelemzési, hirdetési és marketing célokra is. Csaknem minden webhely használ sütiket, ezek azonban nem ártalmasak az Ön rendszerére nézve. Ha ellenőrizni vagy módosítani szeretné, hogy milyen típusú sütiket fogad el, akkor ezt rendszerint a böngésző beállításai között teheti meg. Erről a marketingbeállítások oldalán is tájékoztatást adunk az Euro-Tools Hungary Kft. weboldalain. Hogyan használjuk a sütiket? A sütiket két célra használjuk: - A segítségükkel nyomon követjük, hogyan használja Ön a webhelyünket. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy megértsük, hogyan használja a webhelyünket, és hogy kövessük az egyéni használatra vagy a nagyobb csoportokra vonatkozó mintákat. Ez segít minket a webhely és szolgáltatásaink fejlesztésében és javításában, a látogatók igényei és szükségletei alapján; és - a sütik továbbá segítenek nekünk, hogy olyan ajánlatokat hirdessünk az Ön számára, amelyek szerintünk érdekelhetik Önt. Ez remélhetőleg lecsökkenti azt az időt, amelyet végeláthatatlan oldalak böngészésével kell töltenie, és lehetővé teszi, hogy gyorsabban megszerezze a kívánt árut vagy szolgáltatást. A sütik lehetnek: 13
14 - Munkamenetre vonatkozó sütik: ezeket csak webes munkamenet alatt tárolja a számítógép, és automatikusan törlődnek a böngésző bezárásakor általában névtelen munkamenet-azonosítót tárolnak, amely lehetővé teszi, hogy böngészhessen egy webhelyet anélkül, hogy be kellene jelentkeznie az egyes oldalakra, de nem gyűjtenek információkat az Ön számítógépéről; vagy - Állandó sütik: az állandó sütiket a számítógép fájlokként tárolja és a webböngésző bezárása után is megmaradnak. A sütiket olvashatja az azokat létrehozó webhely, amikor ismét meglátogatja a webhelyet. Az állandó sütiket a Google Analytics szolgáltatáshoz és a személyre szabáshoz (lásd alább) használjuk. A sütik a következő kategóriákba sorolhatók: - Szigorúan szükséges sütik: Ezek a sütik elengedhetetlenek a webhely hatékony használatához, ezért nem kapcsolhatók ki. Ezen sütik nélkül a webhelyünkön elérhető szolgáltatások nem használhatók. Ezek a sütik nem gyűjtenek Önről olyan információkat, amelyek marketingre vagy annak elemzésére lehetne használni, hogy Ön merre járt az interneten. - Teljesítményfigyelő sütik: Ezek a sütik lehetővé teszik számunkra, hogy figyelemmel kísérjük és javítsuk webhelyünk teljesítményét. Például lehetővé teszik számunkra, hogy kövessük a látogatások számát, azonosítsuk a forgalom forrását és a webhely legnépszerűbb részeit. - Funkcionális sütik: Ezek a sütik lehetővé teszik a webhely számára, hogy emlékezzen az Ön választásaira (például felhasználónév, nyelv vagy a régió, amelyben tartózkodik), és jobb szolgáltatásokat nyújtson. A segítségükkel biztosíthatunk például az Ön által használt szolgáltatásokkal kapcsolatos híreket vagy frissítéseket. Ezen sütik segítségével megjegyezhetők például a szövegmérete, a betűtípusra és a weboldalak egyéb testreszabható részeivel kapcsolatos, Ön által elvégzett módosítások. emellett előfordulhat, hogy szükség van rájuk az Ön által kért szolgáltatások biztosításához, ilyen például a videók megtekintése vagy a hozzászólások írása egy blogon. Az ezen sütik által gyűjtött információk rendszerint névtelenítettek. - Személyre szabási sütik: Ezek a sütik segít abban, hogy bemutassuk Önnek a potenciális lehetőségek azon részleteit, amelyek szerintünk érdekelhetik Önt. Ezek a sütik állandók (mindaddig, amíg regisztrációval rendelkezik nálunk), és azt eredményezi, hogy amikor bejelentkezik vagy visszatér a webhelyre, akkor olyan hirdetéseket láthat, amelyek hasonlóak a böngészés során korábban megtekintettekhez. A 4. mellékletben található táblázat felsorolja az általunk az Ön joghatóságában használt sütiket, a használatuk célját, és az egyes sütik típusait. AZ ADATOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ JOGI ALAPOK JOGOS ÉRDEKEK Itt a GDPR 6. cikke (1) bekezdésének f) irányadó ezen pont szerint kezelhetjük az Ön adatait, ha az adatkezelés az adatkezelő [mi] vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges, kivéve, ha ezen érdekekkel szemben elsőbbséget élveznek az érintett [Ön] olyan érdekei vagy alapvető jogai és szabadságai, amelyek személyes adatok védelmét teszik szükségessé. Nem gondoljuk, hogy az alábbi tevékenységek bármelyike hátrányosan érintené az egyéneket sőt, segítenek abban, hogy személyre szabottabb, hatékonyabb szolgáltatást nyújtsunk Önnek, így mindenki nyer! Ez alapján azonban Önnek joga van kifogásolni, hogy kezeljük az Ön személyes adatait. Ha szeretne többet megtudni arról, hogyan teheti ezt meg, kérjük, gördítsen le. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy néhány olyan joghatóságban, amelyben tevékenységet folytatunk, bizonyos esetekben eltérő adatkezelési jogalap lehet alkalmazandó. HOZZÁJÁRULÁS 14
15 Bizonyos körülmények esetén kötelesek vagyunk beszerezni az Ön hozzájárulását személyes adatainak kezeléséhez bizonyos tevékenységekkel kapcsolatban. Attól függően, hogy pontosan mire használjuk fel adatait, hozzájárulását beleegyezéssel vagy hallgatólagos beleegyezéssel kérjük ki. A GDPR 4. cikkének (11) bekezdése kimondja, hogy a beleegyezéses hozzájárulás az érintett akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az érintett nyilatkozat vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő személyes adatok kezeléséhez. Egyszerűen megfogalmazva ez azt jelenti, hogy: - szabad akaratából kell hozzájárulását megadni anélkül, hogy mi bármilyen típusú nyomást helyeznék Önre; - tisztában kell lennie azzal, hogy mihez járul hozzá ezért gondoskodjunk arról, hogy elegendő információt biztosítunk az Ön számára; - biztosítani kell az Ön számára a lehetőséget arra, hogy megválassza mely kezelési tevékenységekhez járul hozzá és melyekhez nem (az erre vonatkozó részletesebb beállítások adatvédelmi beállítási központunkban érhetők el); és - félreérthetetlenül megerősítő cselekedet útján kell hozzájárulását biztosítania a részünkre valószínűleg egy jelölőnégyzetet biztosítunk az Ön számára, amelyet be kell jelölnie ahhoz, hogy ez a követelmény egyértelmű formában teljesüljön. Az Ön által így megadott hozzájárulásokat nyilvántartjuk. Már említettük, hogy bizonyos esetekben támaszkodhatunk hallgatólagos beleegyezés adott hozzájárulásra. Jogunkban áll olyan termékeket vagy szolgáltatásokat kínálni az Ön számára, amíg Ön aktívan le nem iratkozik ezekről a közleményekről. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy néhány olyan joghatóságban, amelyben tevékenységet folytatunk, további helyi törvényi előírások vonatkozhatnak a marketinganyagok fogadásával kapcsolatos hozzájárulásra, és ezek mindegyikét betartjuk. Mint említettük, Önnek jogában áll visszavonni ezen tevékenységekre adott hozzájárulását. Ezt megteheti bármikor, és az erre vonatkozó részletek lent találhatók. JOGI IGÉNYEK ELŐTERJESZTÉSE, ÉRVÉNYESÍTÉSE VAGY VÉDELME Érzékeny személyes adatokat nem tárolunk. A GDPR 9. cikk (2) bekezdésének (f) pontja megengedi ezt, ha az adatkezelés jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez szükséges, vagy amikor a bíróságok igazságszolgáltatási feladatkörükben járnak el. Ez például akkor merülhet fel, ha bírósági eljárással kapcsolatos jogi tanácsadásra van szükségünk, vagy a törvény a jogi eljárás során előírja bizonyos információk megőrzését vagy továbbadását. 1. MELLÉKLET - ÍGY LÉPHET KAPCSOLATBA VELÜNK Az ország, ahol Ön igénybe veszi az szolgáltatásait, vagy szolgáltatásokat biztosít az részére: Magyarország A Webhelyfelhasználók személyes adatainak kezeléséért felelős szervezet: Hogy melyik részleg felelős az szervezetén belül a Jelentkezők, az Ügyfelek, a Beszállítók, Partnerek és Egyéb vállalatunkkal kapcsolatban álló személyek személyes adatainak kezeléséért, az attól függ, hogy az alább felsorolt vállalatok közül melyik az adott megállapodásban szereplő partner. Így léphet kapcsolatba velünk: az Ön által megadott személyes adatok eléréséhez, módosításához vagy visszavonásához; 15
16 ha bármilyen visszaélést, adatvesztést vagy illetéktelen hozzáférését gyanít személyes adataival kapcsolatban; személyes adatainak kezelésére adott hozzájárulásának visszavonásához (amennyiben hozzájárulása jogi alapja annak, hogy kezelhessük személyes adatait); bármilyen észrevétellel vagy javaslattal a jelen Adatvédelmi szabályzatra vonatkozóan A következő címre írhat nekünk: 9027 Győr, Hűtőház u. 15. Emellett t is küldhet nekünk a p.kolonics@eth.hu címre. Így léphet kapcsolatba velünk ahhoz, hogy frissítse marketingbeállításait: Ezt megteheti profilja frissítésével weboldalaink egyikén. Emellett t is küldhet nekünk a következő címre: p.kolonics@eth.hu, vagy rákattinthat a leiratkozási hivatkozásra bármelyik marketing- ben, amelyet Önnek küldünk. 2. MELLÉKLET - ÍGY LÉPHET KAPCSOLATBA A HELYI FELÜGYELETI HATÓSÁGGAL Az ország, ahol Ön igénybe veszi az szolgáltatásait, vagy szolgáltatásokat biztosít az részére: Magyarország A helyi felügyeleti hatóság adatai: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH). A következő módokon léphet kapcsolatba velük: Telefon: (+36) Postai cím: H-1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C. Fax: (+36) MELLÉKLET ADATVÉDELMI SZABÁLYZATUNK ORSZÁGSPECIFIKUS VÁLTOZATAI JOGHATÓSÁG: Magyarország 4. MELLÉKLET SÜTIK LISTÁJA Süti listája a teljesség igénye nélkül: Google Analytics 5.MELLÉKLET ELEKTRONIKUS BEJELENTKEZÉS AZ ADATVÉDELMI NYÍLVÁNTARTÁSBA Bejelentkezésünket én megtettük, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadsági Hatóság felé a következő formanyomtatványok beküldésével. Munkavállalók és Jelentkezők Ügyfél kapcsolat Webáruház felhasználók 16
Transit Coaching Adatvédelmi Szabályzat
Transit Coaching Adatvédelmi Szabályzat A jelen adatvédelmi irányelvek elmagyarázzák, hogy hogyan gyűjtjük, használjuk fel és kezeljük az Ön személyes adatait, függetlenül attól, hogy szakmai segítséget
UNIAUTO Kft. Adatvédelmi Szabályzat
UNIAUTO Kft. Adatvédelmi Szabályzat BEVEZETÉS Vállalatunk működéséből kifolyólag egyrészt jogi személyek adatait kezeli, mint például cégnév, forma és elérhetőségi adatok, illetve előfordul természetes
Adatvédelmi Szabályzat
1. Bevezető Jelen dokumentumban lefektetett adatvédelmi irányelveink összefoglalják, hogy miként kezeljük jelöltjeink, partnereink, ügyfeleink, alvállalkozóink személyes adatait. A szabályzat leírja, hogyan
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ május 25-étől hatályos az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (GDPR).
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ 2018. május 25-étől hatályos az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (GDPR). Jelen Adatkezelési Tájékoztató célja, hogy az adatok forrásai: hirdetésünk vagy ismerős
Adatvédelmi tájékoztató
Adatvédelmi tájékoztató Az Applixation Kft. (továbbiakban mint adatkezelő) a weboldalai (applixation.hu, medicort.hu, salecort.hu, shopcort.hu) felhasználóinak személyes adatait értékesítési tevékenységével
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ Amennyiben Ön meglátogatja a TMX Mobile Solution Szerviz Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (a jelen tájékoztatóban: TMX vagy Adatkezelő ) által üzemeltetett www.tmx.hu
Adatkezelési tájékoztató
Adatkezelési tájékoztató Jelen dokumentum tartalmazza a Szabó Vivien kisadózó egyéni vállalkozó üzleti partnereivel megvalósuló kapcsolattartási célú adatkezelésre vonatkozó tájékoztatást. Az adatkezelési
Adatkezelési tájékoztató
Adatkezelési tájékoztató Az Ön és cége személyes adatainak védelme fontos a Dymol Kft. számára, amely e tekintetben szigorú elveket fogadott el az egész cégre vonatkozóan. A jelen tájékoztató részletes
Az önéletrajzok kezelésére vonatkozó adatkezelési tájékoztató
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Középiskola és Kollégium OM 201762 5130 Jászapáti, Vasút u. 2. Tel: 57/540-960 Fax: 57/440-347 E-mail: szechenyi.jaszapati@gmail.com Az önéletrajzok kezelésére
ÖNÉLETRAJZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
ÖNÉLETRAJZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ A CLAIR & CURTIS COMMUNICATION Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1024 Budapest, Retek u. 21-27. magasföldszint; cégjegyzékszám:
HOZZÁJÁRULÓ NYILATKOZAT
HOZZÁJÁRULÓ NYILATKOZAT Alulírott Név:... Anyja neve:... Lakcím:... Mobil telefonszám:... E-mail cím:... Taj szám:... Adóazonosító jel:... Bankszámlaszám:... hozzájárulok, hogy a Veszprém Főegyházmegyei
A Pannon Filharmonikusok-Pécs Nonprofit Kft. Adatkezelési Tájékoztatója
A Pannon Filharmonikusok-Pécs Nonprofit Kft. Adatkezelési Tájékoztatója A Pannon Filharmonikusok-Pécs Nonprofit Kft. (7622 Pécs, Breuer Marcell sétány 4.), továbbiakban Pfz., tájékoztatja Önt az EU 2016/679.számú
AZ IQ MEDIA KFT. KIADÓBAN TÖRTÉNŐ ADATKEZELÉSRŐL SZÓLÓ TÁJÉKOZTATÓ
AZ IQ MEDIA KFT. KIADÓBAN TÖRTÉNŐ ADATKEZELÉSRŐL SZÓLÓ TÁJÉKOZTATÓ I. Komolyan vesszük az Ön személyes adatainak védelmét. Nagyon fontos számunkra az Ön magánszférájának védelme személyes adatainak kezelése
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal TÁJÉKOZTATÓ SZEMÉLYES ADATOK KEZELÉSÉRŐL A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Kormányhivatal) működése során, az előtte folyamatban lévő
bármely "mi", "ránk" hivatkozás e társaságra vonatkozik.
Adatvédelmi tájékoztatás Szolgáltató / beszállító adatainak kezelése Elkötelezettek vagyunk személyes adatai védelme és az adatvédelmi jogszabályokban, különösen az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679
ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT AZ EGYESÜLETI TAGOK NYILVÁNTARTÁSA VONATKOZÁSÁBAN. HATÁLYA: január 1.
ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT AZ EGYESÜLETI TAGOK NYILVÁNTARTÁSA VONATKOZÁSÁBAN HATÁLYA: 2019. január 1. A jelen Adatkezelési Szabályzat az Esztergomi Vitézek Rögbi, Atlétikai és Futball Clubbal (székhelye:
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Kérjük, figyelmesen olvassa el a Tájékoztatót, hogy megismerje, hogyan kezeljük személyes adatait és az adatkezeléssel kapcsolatosan milyen jogokkal rendelkezik Az Európai Unió
TÁJÉKOZTATÓ SZEMÉLYES ADATOK KEZELÉSÉRŐL
A Csornai Polgármesteri Hivatal (továbbiakban: Hivatal) működése során, az előtte folyamatban lévő üggyel kapcsolatban, jellemzően a jogszabályban meghatározott feladat-és hatásköreinek gyakorlásával összefüggésben
P L E X I C E N T R U M
Adatkezelési tájékoztató Jelen dokumentum tartalmazza az PUSO-PLASZTIK KFT. üzleti partnereivel megvalósuló kapcsolattartási célú adatkezelésre vonatkozó tájékoztatást. Az adatkezelési tájékoztató a 2016/679
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ. Személy- és vagyonőrök 40 órás képzése
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Személy- és vagyonőrök 40 órás képzése www.kabinetedu.hu TÁJÉKOZTATÁS AZ ADATKEZELÉS MEGKEZDÉSE ELŐTT: Az adatkezelés célja: A személy- és vagyonőrök képzésének, a képzésszervezési
Adatkezelési tájékoztató
Adatkezelési tájékoztató A Magyar Telekom Nyrt., mint adatkezelő (székhely: 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36.; cégjegyzékszám: 01-10-041928; adószám: 10773381-2-44; Adatkezelő ) az Európai Parlament
1. Az adatkezelő adatai
Tisztelt Jelentkező! Mielőtt megtisztelne Bennünket bizalmával és elküldené nekünk álláspályázatát vagy önéletrajzát, kérjük, előtte ismerje meg adatvédelmi tájékoztatónkat. 1. Az adatkezelő adatai Az
Tájékoztató és Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok gyűjtéséhez A Rész Az információk első szintje
Tájékoztató és Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok gyűjtéséhez A Rész Az információk első szintje Örülünk, hogy érdeklődik a Nissan iránt. A kezdeti megbeszélésünk részeként néhány személyes adat
OTP JELZÁLOGBANK ZRT.
OTP JELZÁLOGBANK ZRT. A szerződéses partner természetes személy kapcsolattartója és képviselője személyes adatainak kezelésére vonatkozó ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ 1 AZ ADATKEZELŐ ÉS ELÉRHETŐSÉGEI 1.1 Az
ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT A VARGA+SONS WEBOLDALALÁN KAPCSOLATFELVÉTEL SORÁN MEGADOTT ADATOK VONATKOZÁSÁBAN HATÁLYA: MÁJUS 25.
ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT A VARGA+SONS WEBOLDALALÁN KAPCSOLATFELVÉTEL SORÁN MEGADOTT ADATOK VONATKOZÁSÁBAN HATÁLYA: 2018. MÁJUS 25. A jelen Adatkezelési Szabályzat a VARGA+SONS Korlátolt Felelősségű Társasággal
Adatvédelmi Szabályzat
Adatvédelmi Szabályzat A jelen Adatvédelmi Szabályzat a Hermann felületkezelő és szolgáltató korlátolt felelősségű társaság (a továbbiakban: Hermann Kft.) Adatvédelmi Szabályzata. A jelen Adatvédelmi Szabályzat
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ ÉS HOZZÁJÁRULÁS ADATKEZELÉSHEZ ÉS ADATFELDOLGOZÁSHOZ
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ ÉS HOZZÁJÁRULÁS ADATKEZELÉSHEZ ÉS ADATFELDOLGOZÁSHOZ 1. ADATKEZELŐ ADATAI 1.1.Megnevezése: Waberer s - Szemerey Logisztika Kft. Székhelye: 3527 Miskolc, Fonoda u. 1 Képviselője:
Adatvédelmi Tájékoztató
Adatvédelmi Tájékoztató Verzió: 1.0 Hatályos: 2019.03.25 Az ID&Trust Kft. (székhely: 1117 Budapest, Infopark, Gábor Dénes utca 2/D. 1. em.; cégjegyzékszám: 01-09-710179; telefon: +36-1-307-8035; e-mail:
ÉRINTETTI JOGOK ÉRVÉNYESÍTÉSE IRÁNTI KÉRELEM
ÉRINTETTI JOGOK ÉRVÉNYESÍTÉSE IRÁNTI KÉRELEM A 679/2016 sz. Általános Európai Rendelet (GDPR) meghatározott jogokat biztosít az adatalanyok (érintettek) számára, amelyek érvényesítését a Central Médiacsoport
ADATVÉDELMI NYILATKOZAT. 1. Az adatkezelö adatai Dunafa GmbH Ludersdorf 123 AT-8200 Gleisdorf Közösségi adószám: ATU Cégjegyzékszám: FN417179z
ADATVÉDELMI NYILATKOZAT 1. Az adatkezelö adatai Dunafa GmbH Ludersdorf 123 AT-8200 Gleisdorf Közösségi adószám: ATU68859826 Cégjegyzékszám: FN417179z 2. WEBOLDAL ÉS HÍRLEVÉL 2.1. Hozzájárulás Az adatkezelés
1. Az adatkezelő megnevezése (Társaságunk adatai, elérhetőségei)
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. telefonos ügyfélszolgálatain hangfelvétel készítésének alkalmazásáról (ingatlanokkal és parkolással kapcsolatos ügyintézés) A XIII. Kerületi
A Belügyminisztérium, mint adatkezelő (a továbbiakban: Adatkezelő) az Ön által a regisztráció során megadott adatokat, azaz az Ön
Adatkezelési tájékoztató A biztonság sokszínű arca című nemzetközi tudományos-szakmai konferencia regisztrált előadóinak és résztvevőinek nyilvántartásához 1. Előzetes tájékoztatás az adatkezelés megkezdése
ADATKÉRŐ LAP SZEMÉLYES ADATOK HOZZÁJÁRULÁSON ALAPULÓ KEZELÉSÉHEZ INFORMÁCIÓK:
1. sz. függelék ADATKÉRŐ LAP SZEMÉLYES ADATOK HOZZÁJÁRULÁSON ALAPULÓ KEZELÉSÉHEZ AZ ÉRINTETT NEVE: SZÜLETÉSI HELY, IDŐ: ANYJA NEVE: LAKCÍME: TELEFONSZÁMA: E-MAIL CÍME: TOVÁBBI SZEMÉLYES ADATOK: ADATKEZELŐ
HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL
HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ személyes adatok kezeléséről Tisztelt Ügyfelünk! Az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR), valamint az információs önrendelkezési jogról
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ. A fóti Élhető Jövő Park látogatásának szervezéséhez és megvalósulásához kapcsolódó adatkezelésről
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről
Adatkezelési tájékoztató
Adatkezelési tájékoztató 1. Bevezetés A dm Kft. (a továbbiakban "dm", "Adatkezelő" vagy "mi"), mint adatkezelő magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen dokumentum tartalmát. Kötelezettséget vállal arra,
Adatvédelmi szabályzat tájékoztató
Adatvédelmi szabályzat tájékoztató Mi a Royal Delicatesse Hungary Kft-nél azon dolgozunk, hogy napról napra többet nyújthassunk vásárlóinknak. Az Ön által megadott személyes adatok kezelése kiemelt fontosságú
Adatvédelmi tájékoztatás Üzletfelek adatainak kezelése
Adatvédelmi tájékoztatás Üzletfelek adatainak kezelése Elkötelezettek vagyunk személyes adatai védelme és az adatvédelmi jogszabályokban, különösen az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendelete
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ ÁLLÁSRA PÁLYÁZÓK RÉSZÉRE
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ ÁLLÁSRA PÁLYÁZÓK RÉSZÉRE Köszönjük, hogy érdeklődik a cégünk által meghirdetett álláspályázat iránt. Kérjük, hogy mielőtt pályázatát elküldi részünkre, olvassa el figyelmesen az
Adatkezelési tájékoztató (hírlevélre feliratkozás esetén)
Adatkezelési tájékoztató (hírlevélre feliratkozás esetén) Adatkezelő: Adatkezelő megnevezése: DSS Consulting Informatikai és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: DSS Consulting Kft.
BEVEZETÉS, ELŐZMÉNYEK
Az ELMŰ Hálózati Kft. adatkezelési tájékoztatója - Üzletfejlesztési célú alkalmazás fejlesztési igények gyűjtésére szolgáló - rendezvény regisztrációjához kapcsolódóan a természetes személyeknek a személyes
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ. OTP TRAVEL KFT Budapest, Nádor u. 21.
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ OTP TRAVEL KFT. 1051 Budapest, Nádor u. 21. 1 1. Az adatkezelés alapjául szolgáló jogszabályok - az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi
Adatkezelési tájékoztató, és nyilatkozat
Adatkezelési tájékoztató, és nyilatkozat Rászoruló Hallgatókért Közalapítvány, mint adatkezelő a hátrányos helyzetű, nyíregyházi állandó lakcímmel rendelkező a felsőoktatási alapképzésben résztvevő hallgatók
PETŐFIBÁNYAI POLGÁRMESTERI HIVATAL. ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ személyes adatok kezeléséről
PETŐFIBÁNYAI POLGÁRMESTERI HIVATAL ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Tisztelt Ügyfelünk! Az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR), valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Kérjük figyelmesen olvassa el a Tájékoztatót, annak érdekében, hogy megértse, hogy hogyan kezeljük a személyes adatait és megismerje az adatkezeléssel kapcsolatos jogait. A Union
Belépési nyilatkozat és hozzájárulás. Alulírott, ezúton nyilatkozom, hogy a Franciaországi Ösztöndíjasok Egyesülete rendes tagjai sorába lépek.
Belépési nyilatkozat és hozzájárulás Alulírott, ezúton nyilatkozom, hogy a Franciaországi Ösztöndíjasok Egyesülete rendes tagjai sorába lépek. Az Egyesület alapszabályát megismertem, célkitűzéseit, szellemiségét,
Adatvédelmi tájékoztató
Alumíniumárugyár Zrt. 1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 57-61. I. Bevezetés Adatvédelmi tájékoztató Az Alumíniumárugyár Zrt. kiemelt figyelmet fordít arra, hogy hogy az adatkezelés során az Ön mint
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ KARRIERORIENTACIO.HU WEBOLDAL FELHASZNÁLÓI RÉSZÉRE Verzió: 1.3 1. BEVEZETÉS 1.1 A Tájékoztató célja A jelen adatkezelési tájékoztató ( Tájékoztató ) célja, hogy részletes információkkal
Adatkezelési tájékoztató
Adatkezelési tájékoztató Az adatkezelési tájékoztató a BÓBITAOVIBÖLCSI Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1046 Budapest, Attila út 156-158., Cg.: 01-09-284995, adószám: 24666532-2-41,
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ személyes adatok kezeléséről
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ személyes adatok kezeléséről Az Európai Parlament és a Tanács a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról,
Adatvédelmi tájékoztató
Adatvédelmi tájékoztató Dvorszky Éva egyéni vállalkozó, reflexológus és masszőr egyéni vállalkozó (a továbbiakban Dvorszky Éva), mint adatkezelő az üzleti tevékenysége során vele kapcsolatba kerülő természetes
WEB lapja: Hírlevél kezelő programja: AcyMailing Enterprise a saját honlapon.
4.számú melléklet Adatvédelmi tájékoztató partnerek Az adatkezelő neve: Ezo-Med Centrum Kft. Székhelye: 7400 Kaposvár Jutai út 30/b. Levelezési címe: 7400 Kaposvár Jutai út 30/b. Email elérhetősége: info@salesandmore.hu
A GLOBÁLIS ADATVÉDELMI PANASSZAL/AZ ADATALANYOK KÉRELMEIVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT
A GLOBÁLIS ADATVÉDELMI PANASSZAL/AZ ADATALANYOK KÉRELMEIVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT Utolsó frissítés: 2018. május 22. TARTALOMJEGYZÉK 1. Az érintett panaszok típusai ----------------------------------------------------------------------------------------------
Adatvédelmi tájékoztató Jövő Innovációiért Közhasznú Alapítvány
Adatvédelmi tájékoztató Jövő Innovációiért Közhasznú Alapítvány Adatvédelmi tájékoztató Jövő Innovációiért Közhasznú Alapítvány... 1 Adatvédelmi nyilatkozat... 1 Ügyfélszolgálat... 4 Fejlesztések és javítások...
Az EU Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 13. cikk szerinti tájékoztatás
Az EU Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 13. cikk szerinti tájékoztatás A jelen tájékoztató célja, hogy a ÁRKÁD Örs vezér tere Bevásárlóközpontok 1-2 üzemeltetését ellátó ECE Budapest Kft. (A továbbiakban
Adatvédelmi tájékoztató Dolphio Technologies csoport
Adatvédelmi tájékoztató Dolphio Technologies csoport Adatvédelmi tájékoztató Dolphio Technologies csoport... 1 Adatvédelmi nyilatkozat... 1 A személyes adatok kezelése a kiválasztás és gyakornoki programba
Különlegesek-ért Alapítvány
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Az adatkezelési tájékoztató célja: hogy a Különlegesek-ért Alapítvány (továbbiakban: Alapítvány) rögzítse az általa alkalmazott adatvédelmi és adatkezelési elveket, amelyet az
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ ÁLLÁSRA PÁLYÁZÓK RÉSZÉRE
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ ÁLLÁSRA PÁLYÁZÓK RÉSZÉRE Köszönjük, hogy érdeklődik a cégünk által meghirdetett álláspályázat iránt. Kérjük, hogy mielőtt pályázatát elküldi részünkre, olvassa el figyelmesen az
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ JÚNIUS 22.
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ AZ MS ENERGY HOLDING ZRT. ÁLTAL VÉGZETT, A TIGÁZ ZRT. RÉSZVÉNYESEIRE VONATKOZÓ ADATKEZELÉSEKRŐL 2018. JÚNIUS 22. 1 ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ AZ MS ENERGY HOLDING ZRT. ÁLTAL VÉGZETT,
3. Adatkezelő képviselőjének neve, telefonszáma: Kovács Zoltán Adatkezelési nyilvántartási azonosítója: NAIH-75346/2014
Adatvédelmi és Adatkezelési szabályzat A digithotel.hu weboldal üzemeltetője ezúton tájékoztatja a honlap látogatóit a személyes adatok kezelése körében követett gyakorlatáról, tekintettel arra, hogy az
MONTHLY MINI BUILD RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK ÉS ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
MONTHLY MINI BUILD RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK ÉS ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Hatályos: 2018. január 2-től oldal 1 1. Monthly Mini Build építés program A Monthly Mini Build építés (továbbiakban: MMB) alapvetően
Pampress Natural adatvédelmi tájékoztató
Pampress Natural adatvédelmi tájékoztató Bevezető: 2018 május 25-én lép életbe az Európai Unió minden tagországában az új adatvédelmi rendelet, ismertebb nevén a GDPR, mely arra hivatott, hogy az Ön személyes
KÉRJÜK OLVASSA EL ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓNKAT, AMELY AZ ERDOSDR.HU OLDAL HASZNÁLATÁRA VONATKOZIK:
KÉRJÜK OLVASSA EL ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓNKAT, AMELY AZ ERDOSDR.HU OLDAL HASZNÁLATÁRA VONATKOZIK: 1 Általános szabály Az általam üzemeltetett internetes oldal használata kizárólag az alábbi kikötésekkel
Adatkezelési Tájékoztató Kelt:
Adatkezelési Tájékoztató Kelt: 2018.05.25 Tartalom 1. A kezelt adatok köre, az adatkezelés jogalapja, célja, és az adatkezelés időtartama 2. Adatfeldolgozók 3. Adattovábbítás 4. Cookie adatkezelés 5. Az
Adatkezelési tájékoztató telefonos kapcsolatfelvétel során felmerülő adatkezeléshez
Adatkezelési tájékoztató telefonos kapcsolatfelvétel során felmerülő adatkezeléshez I. Adatkezelő megnevezése Cégnév: Dr. Tápai Mária EV Székhely: 6723 Szeged, József Attila Sugárút 71. A Lcsh. Fs Em.
Zone Bevásárlópark nyereményjáték Adatkezelés azonosítószáma: AK0020
Tartalomjegyzék Zone Bevásárlópark nyereményjáték 2019.06. Adatkezelés azonosítószáma: AK0020 1. Az adatkezelő és az adatkezelésre jogosult személyek 2 1.1. Adatfeldolgozók..........................................
Adatvédelmi nyilatkozat
Adatvédelmi nyilatkozat A Tengerjáró Kft. csak azokat a személyes adatokat gyűjti össze és dolgozza fel, amelyeket Ön kifejezetten, önként szabad akaratából bocsát rendelkezésére. Tengerjáró kiemelten
Milyen sütiket és mire használ az OTP Bank?
Sütik (cookie) kezelése Az OTP Bank weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében.
EURÓPASOFŐR SZOLGÁLTATÓ SZÖVETKEZET. ANY Adatkezelési Nyilatkozat I. AZ ADATKEZELŐ II. A KEZELT ADATOK KÖRE
EURÓPASOFŐR SZOLGÁLTATÓ SZÖVETKEZET ANY Adatkezelési Nyilatkozat Az EURÓPASOFŐR Szolgáltató Szövetkezet (a továbbiakban Szolgáltató), mint adatkezelő magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény
ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ ENO-PACK KFT.
ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ ENO-PACK KFT. 1. oldal Társaságunk adatkezelőként a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza, adatfeldolgozóként pedig
ELTEC HOLDING KFT. ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
ELTEC HOLDING KFT. HTTP://WWW.ELTEC.NET/ ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Készítette: Nagy Krisztián Ellenőrizte: Dömölki Csaba Változat: 1.1 (2018.01.02.) ELTEC HOLDING KFT. 1 Tartalomjegyzék BEVEZETÉS... 3 ADATKEZELŐ...
EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE
A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, az EURÓPAI
Köszönjük, hogy társaságunk álláslehetőségei miatt érdeklődik az Edo-Hungary Kft. iránt!
Adatvédelmi tájékoztató pályázók részére Tisztelt Pályázó! Köszönjük, hogy társaságunk álláslehetőségei miatt érdeklődik az Edo-Hungary Kft. iránt! Kérjük, hogy mielőtt elküldené az álláspályázatát a szükséges
Adatvédelmi tájékoztató
Adatvédelmi tájékoztató 1. Adatkezelő Adatkezelő megnevezése: Bauer és Bauer Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Rövidített elnevezés: Bauer és Bauer Kft. Székhely: 7741 Nagykozár,
Ki felelős az adatkezelésért és kihez tudok fordulni? A gyűjtött személyes adatok fajtái
MIKÉNT KEZELJÜK AZ ÜGYFÉLADATOKAT - TÁJÉKOZTATÓ AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI RENDELETÉNEK (GDPR) 13., 14. ÉS 21. CIKKEI ALAPJÁN Az alábbi információkkal egy áttekintést szeretnénk Önöknek nyújtani
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság fenntartásában működő Hajdú-Bihar Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat elnevezésű intézménynél
Adatkezelési tájékoztató. az állatok védelméről és kíméletéről szóló évi XXVIII. törvény szerinti ebösszeíró adatlaphoz. Adatkezelői információk
Adatkezelési tájékoztató az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény szerinti ebösszeíró adatlaphoz Az adatkezelő megnevezése: Dabas Város Önkormányzata Székhelye: 2370 Dabas,
Személyes adatok védelmi alapelvei
Személyes adatok védelmi alapelvei Ez a dokumentum a telefonszamkereses.hu webhellyel foglalkozik (továbbiakban csak Szolgáltatás ). A Szolgáltatás látogatója köteles betartani a jelen Általános feltételeket,
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ AZ UNIKLINIK.HU WEBOLDALON VÉGZETT ADATKEZELÉSHEZ
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ AZ UNIKLINIK.HU WEBOLDALON VÉGZETT ADATKEZELÉSHEZ 1. Általános jogi közlemény Mi az Uniklinik Fogászati Központ Kft. (továbbiakban: Adatkezelő) az uniklinik.hu internetes weboldalt
Sütik (cookie) kezelése
Sütik (cookie) kezelése A Simaliba Játszóház weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
1 1 Az adatkezelési tájékoztató célja ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Az (8200 Veszprém, Ady E. u. 7/b, a továbbiakban Adatkezelő) mint adatkezelő, magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát.
ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ 1.A Szabályzat célja 1.1 A jelen Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztató (a továbbiakban:szabályzat) célja, hogy rögzítse a Bartha Katalin e.v. [székhely: 1036 Budapest,
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ a Pannonhalmi Apátsági Pincészet Kft. hírlevelére feliratkozó személyek részére
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ a Pannonhalmi Apátsági Pincészet Kft. hírlevelére feliratkozó személyek részére Preambulum A jelen adatkezelési tájékoztató a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ az ASH Szoftverház Korlátolt Felelősségű Társaság szerződéses partnerei részére
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ az ASH Szoftverház Korlátolt Felelősségű Társaság szerződéses partnerei részére Hatályos 2019. január 1-jétől visszavonásig Az ASH Szoftverház Kft. az Ön személyes adatai kezelésével
3. számú Függelék ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ Végfelhasználók számára
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ Végfelhasználók számára 1. Kik vagyunk? Hatályos: 2018.06.15-tól Kvazar.cloudKft. és [SZOLGÁLTATÁS KÖZVETÍTŐ] A Kvazar.cloud Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1097 Budapest,
VÍZIKÖZMŰ ZRT. BEJELENTŐLAP. Bejelentő neve: Bejelentő címe: Bejelentő telefonszáma: Bejelentő címe: Bejelentés tárgya: Bejelentés leírása:
E.R.Ö.V. EGYESÜLT REGIONÁLIS ÖNKORMÁNYZATI VÍZIKÖZMŰ ZRT. E.R.Ö.V. EGYESÜLT REGIONÁLIS ÖNKORMÁNYZATI VÍZIKÖZMŰ ZRT. H-7100 Szekszárd, Epreskert u. 9. Tel.: (74) 999-150 fax: (74) 529-262 honlap: www.erovzrt.hu
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ. az és a telefonos ügyfélszolgálat (helpdesk szolgáltatás) üzemeltetésével kapcsolatban
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ az email és a telefonos ügyfélszolgálat (helpdesk szolgáltatás) üzemeltetésével kapcsolatban Miért készült ez a tájékoztató? A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (a továbbiakban:
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Tisztelt Felhasználó! Személyes adatainak védelme kiemelkedő jelentőséggel bír számunkra. Kérjük, tekintse át az alábbi adatkezelési tájékoztatót annak érdekében, hogy rövid és
Adatkezelési tájékoztató webáruházban történő adatkezeléshez
Adatkezelési tájékoztató webáruházban történő adatkezeléshez I. Adatkezelő megnevezése Cégnév: MARSO Ipari Kereskedelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Székhely: 4400 Nyíregyháza-Rozsrét Cégjegyzékszám:
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Pozsonyi Piknik rendezvény
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Pozsonyi Piknik rendezvény A Pozsonyi Piknik rendezvényt a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. (a továbbiakban: Zrt.) szervezi. A Zrt. a rendezvény szervezése körében felvett személyes
Adatkezelési nyilatkozat kitöltésével együtt érvényes!!! Név:... Születési/leánykori neve:... Lakcím:. Anyja neve:. Név:... Adószám:... Székhely:...
1. Meghatalmazó adatai Természetes személy esetén MEGHATALMAZÁS Adatkezelési nyilatkozat kitöltésével együtt érvényes!!! Név:.... Születési/leánykori neve:...... Születési hely, idő: Lakcím:... Anyja neve:.
Fogyás.info ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
Fogyás.info ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT BEVEZETÉS A fogyás.info weboldal üzemeltetője a Liberatus Bt. (a továbbiakban: Adatkezelő). Az Adatkezelő a tevékenysége során fokozottan ügyel a személyes
SASA.COM KFT ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT
SASA.COM KFT ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT A SASA.COM KFT. (2483 Gárdony, Balatoni út 51, adatvedelem.sasa@gmail.com, tel: 0622/370-126, adószám: 13996206-2-07, a továbbiakban szolgáltató, adatkezelő), mint adatkezelő,
ADATVÉDELMI TÁ JÉKOZTATÓ
ADATVÉDELMI TÁ JÉKOZTATÓ Jelen Adatkezelési Tájékoztató célja, hogy a http://speechtech.hu/ weboldal felhasználói által, az oldal használata során megadott és a weboldal üzemeltetői (Kovács László e.v.)
Adatvédelmi tájékoztató
Adatvédelmi tájékoztató Utolsó frissítés dátuma: 2018. május 8. Az Astellas Pharma Kft. mint adatkezelő ( továbbiakban Astellas ) tiszteletben tartja az Ön adatvédelemhez való jogát. A jelen Adatvédelmi
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ az ESZA adatszolgáltatási rendszer adatfelvételi ívéhez
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ az ESZA adatszolgáltatási rendszer adatfelvételi ívéhez Ön Európai Szociális Alap (a továbbiakban: ESZA) finanszírozású programban vesz részt. A vonatkozó Európai Uniós előírások
Pólus Társasházkezelő Kft. Adatvédelmi Tájékoztató
Tájékoztatás a személyes adatoknak a Pólus Társasházüzemeltető Kft. által szervezett Szerencsekerék nyereményjátékkal kapcsolatos kezeléséről Bevezetés Az alábbiakban az Ön személyes adatainak a Pólus
PACR. Adatvédelmi nyilatkozat. Adatvédelem. Tartalom
PACR Adatvédelem Adatvédelmi nyilatkozat Tartalom 1. Bevezetés... 2 2. A magánélet tiszteletben tartásához való elkötelezettségünk... 2 3. Ki felel a személyes adatok kezeléséért?... 2 4. Milyen személyes
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ ÁLLÁSRA/SZAKMAI GYAKORLATI LEHETŐSÉGRE/ÖSZTÖNDÍJ PROGRAMRA/DUÁLIS KÉPZÉSI HELYRE PÁLYÁZÓK RÉSZÉRE
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ ÁLLÁSRA/SZAKMAI GYAKORLATI LEHETŐSÉGRE/ÖSZTÖNDÍJ PROGRAMRA/DUÁLIS KÉPZÉSI HELYRE PÁLYÁZÓK RÉSZÉRE Adatkezelőként elkötelezettek vagyunk a személyes adatok védelme iránt, ezért
Adatkezelési Tájékoztató
Adatkezelési Tájékoztató A jelen dokumentum ( Tájékoztató ) a VIOLET Consulting Kft. (székhely: 2151 Fót, Somlói u. 47., cégjegyzékszám: 13-09-129889, adószám: 14822250-2-13) ( VIOLET Consulting ) adatkezelési