K i v o n a t Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete június 28-i ülésének jegyzőkönyvéből 67/2007. (VI. 28.) önkormányzati testüle

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "K i v o n a t Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete június 28-i ülésének jegyzőkönyvéből 67/2007. (VI. 28.) önkormányzati testüle"

Átírás

1 67/2007. (VI. 28.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzata a II. félévi üléstervet elfogadja. Határidő: december 31. Felelős: Arnóth Sándor polgármester Püspökladány, augusztus 13.

2 Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 68/2007. (VI. 28.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzata az Egészségügyi Intézmények létszámcsökkentési intézkedésekkel kapcsolatos többletkiadási támogatására pályázatot nyújt be az alábbiak szerint. 1.) Püspökladány Város Önkormányzata Püspökladány Egészségügyi Intézmények július 01. nappal megvalósítandó, önkormányzati szinten összesen 8 (nyolc) álláshely megszüntetésével együtt járó létszámcsökkentési döntéséhez kapcsolódó jogszabályi kötelezettségeinek teljesítéséhez vissza nem térítendő állami támogatás igénylésére vonatkozóan pályázatot nyújt be a Magyar Államkincstár Megyei Területi Igazgatóságához. 2.) Az 1.) pontban meghatározott megszüntetésre kerülő álláshelyek a következők: - takarítónő 3 fő - védőnő 1 fő - munka-bérügyi előadó 1 fő - titkárnő 1 fő - könyvelő 1 fő - gazdaságvezető 1 fő Összesen: 8 fő Az intézmény létszámkerete 31 főről 23 főre csökkent. 3.) A pályázathoz az önkormányzat kinyilatkozza, hogy: - költségvetési szerveinél a meglévő üres álláshelyeken, az előreláthatólag megüresedő álláshelyeken vagy a tervezett új álláshelyeken, illetve szervezeti változás, feladatátadás következtében az Önkormányzat fenntartói körén kívüli munkáltatónál a létszámcsökkentéssel érintett álláshelyen foglalkoztatottak munkaviszonyban töltött ideje folyamatosságának megszakítása nélküli foglalkoztatására nincs lehetőség; - a létszámcsökkentés egyidejűleg az álláshelyek megszüntetését is jelenti, a Püspökladány Egészségügyi Intézmények esetében a létszámcsökkentés előtti és az azt követően kialakult tényleges álláshelyre vonatkozó létszámelőirányzatot a 4.) pontban foglaltaknak megfelelően rendeletben rögzíti; - a megszüntetett álláshelyeket legalább 5 évig nem állítja vissza, kivéve, ha a jogszabályból adódó többletfeladatok ezt indokolttá teszik. 4.) A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a létszámcsökkentéssel kapcsolatos pályázat benyújtására, a határozatból eredő feladatok végrehajtására. Határidő: július 15. Felelős: Arnóth Sándor polgármester Dr. Rákosi Endre intézményvezető Püspökladány, szeptember 24.

3 69/2007. (VI. 28.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzata az Egészségügyi Intézmény megszüntetési munkálataival kapcsolatosan az alábbi intézkedést hozza: 1. A mellékelt alapító okirat elfogadásával Püspökladány Egészségügyi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság-ot alapítja meg. Felhatalmazza az önkormányzat jogi képviselőjét, hogy a céget a cégnyilvántartásba jegyeztesse be. Ügyvezetőnek megválasztja dr. Deczky Zoltánt. Felügyelő bizottság tagjainak megválasztja (3 fő): - dr. Felszeghy Szabolcs Andrást, - Márkus Gábort, - Makai Lajos Gyulát. 2. Az előkészületi munkálatokat el kell végezni a társaság bejegyzését követően legkésőbb augusztus 31-ig, annak érdekében, hogy a képviselő-testület a augusztusi ülésén dönteni tudjon az intézmény jogutód nélküli megszüntetéséről. Határidő: a cégbejegyzésre július 15. az intézmény megszüntetésével kapcsolatos feladatokra vonatkozóan augusztus 31. Felelős: Arnóth Sándor polgármester, Dr. Rákosi Endre intézményvezető Püspökladány, szeptember 13.

4 70/2007. (VI. 28.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Püspökladányi Egészségügyi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság könyvvizsgálójának megválasztja a Szenczi Divizor Üzletviteli Tanácsadó és Könyvvizsgáló Kft-t (4025 Debrecen, Piac u. 55., képviselője Detrich Jánosné) 5 évre, július 1. napjától június 30. napjáig. Határidő: július 1. Felelős: Arnóth Sándor polgármester Püspökladány, szeptember 6.

5 71/2007. (VI. 28.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzata pályázatot nyújt be a Tárcaközi Bizottsághoz az intézményi feladatok racionálisabb ellátása érdekében hozott létszámcsökkentési döntés pénzügyi kötelezettségeinek egyszeri hozzájárulására az alábbiak szerint: A Kálvin Téri Általános Iskolánál meg kell szüntetni egy pedagógusi álláshelyet. Így az intézmény létszámkerete 69-ről 68-ra módosul. Az önkormányzat fenntartói körén belül költségvetési szerveinél és a polgármesteri hivatalnál -, az önkormányzat fenntartói körén kívüli munkáltatónál a létszámcsökkentéssel érintett álláshelyen foglalkoztatottak munkaviszonyban töltött ideje folyamatosságának megszakítása nélküli foglalkoztatására nincs lehetőség. Felhatalmazza a polgármestert a létszám-racionalizálással kapcsolatos pályázat benyújtására. Határidő: július 15., Felelős: Arnóth Sándor polgármester, Keserű László jegyző Püspökladány, szeptember 24.

6 72/2007. (VI. 28.) önkormányzati testületi határozat: Püspökladány Város Önkormányzata elfogadja a LabOrigo Kft-vel megkötött szolgáltatási szerződés közös megegyezéssel július 31. napjával történő megszüntetését. Ezzel egyidőben megbízást ad a polgármesternek: 1. közbeszerzési eljárás keretében történő szolgáltatás lebonyolítására, 2. a közbeszerzési eljárás lefolytatásáig tartó átmeneti időszakban szerezzen be ajánlatokat, illetve vizsgálja meg az erre az időszakra vonatkozó szolgáltatás biztosításának feltételeit. Határidő: 1. pont esetében: közbeszerzési eljárás eredményes lezárása, 2. pont esetében: július 16. Felelős: Arnóth Sándor polgármester, Dr. Deczky Zoltán ügyvezető igazgató Püspökladány, szeptember 19.

7 73/2007. (VI. 28.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Püspökladány Holding Vagyonkezelő Kft. részére 3 millió Ft-ot biztosít a Kossuth u. 6. szám alatti épület I-II. emeleti helyiségeinek klimatizálására. A beruházás forrása az önkormányzat pályázati alapja. Határidő: június 30. Felelős: Arnóth Sándor polgármester Püspökladány, szeptember 19.

8 74/2007. (VI. 28.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja az önkormányzat II. félévi ellenőrzési tervét. Határidő: december 31. Felelős: Keserű László jegyző Püspökladány, augusztus 13.

9 75/2007. (VI. 28.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzata megbízza Papp Lászlóné Püspökladány, Toldi u. 26. szám alatti lakost az Egyesített Óvodai Intézmény (Püspökladány, Bajcsy Zs. u. 8.) óvodavezetői beosztás ellátásával. A megbízás öt évre, augusztus július 31-ig szól. Személyi alapbérét, magasabb vezetői pótlékát a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény, valamint a 138/1992. (X. 8.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően állapítja meg. Kulcsszáma: Besorolása: G fizetési osztály, 10. fokozat Garantált illetménye: Ft. További szakképzettsége miatti illetmény-növekedés Ft. Összesen: Ft. Összesen kerekítve: Ft. Magasabb vezetői pótlék: Ft. Határozott időre szóló keresetkiegészítés: Ft. Mindösszesen: Ft. Határidő: augusztus 1. Felelős: Arnóth Sándor polgármester Püspökladány, augusztus 13.

10 76/2007. (VI. 28.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbi módosításokkal jóváhagyja a Püspökladányi Tájékoztató Központ módosított Szervezeti és Működési Szabályzatát: - a IV. fejezetben a polgári szolgálatos munkavállaló szövegrész kerüljön törlésre, - az V. fejezetben a műszaki vezető megnevezés helyett a szerkesztő riporteri munkakör megnevezés szerepeljen. Határidő: azonnal Felelős: Arnóth Sándor polgármester, Dedéné Sári Andrea intézményvezető Püspökladány, augusztus 13.

11 77/2007. (VI. 28.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzata az alábbi pályázatot írja ki a Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság parancsnoki beosztásának betöltésére: A parancsnok fő feladata: - a hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság tűzoltási, műszaki mentési, katasztrófa-elhárítási, tűzmegelőzési, tűzvizsgálati, munkavédelmi, minősített időszaki, gazdálkodási és személyügyi feladatainak irányítása, - működési, illetékességi területen kapcsolattartás az önkormányzatokkal, társszervekkel, a lakossággal, gazdálkodó szervezetekkel. Pályázati feltételek: - magyar állampolgárság, - büntetlen előélet, - hivatásos tűzoltó tiszti állományi viszony fennállása, - felsőfokú (főiskolai, vagy egyetemi) állami végzettség, - felsőfokú szakmai (tűzoltó) képesítés a 32/2002. (XII. 12.) BM rendelet alapján, - legalább 5 éves hivatásos tűzoltó szakmai gyakorlat, - rendészeti szakvizsga, rendészeti vezetővé képző, rendészeti mestervezetővé képző tanfolyami végzettség megléte, vagy azok előírt határidőre történő elvégzésének vállalása, vagy rendészeti irányultságú akkreditált szakirányú továbbképzési szak és rendészeti mestervezetőképző, - foglalkozás-egészségügyi alkalmasság (fizikai és pszichológiai), - vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség, - legalább B kategóriás vezetői engedély. A pályázat elbírálása során előnyt jelent: - felhasználói szintű számítógép-kezelői ismeretek, - idegennyelvtudás, - vezetői gyakorlat tűzvédelmi igazgatás, tűzoltás, vagy tűzmegelőzés terén. A pályázatnak tartalmaznia kell: - három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, - szakmai önéletrajzot, - parancsnoki beosztással kapcsolatos szakmai programot, - iskolai végzettséget tanúsító okiratok másolatát,

12 2 - igazolást a hivatásos tűzoltó állományban való fennállásáról és az eltöltött időről, - igazolás a vezetői gyakorlatról, - nyilatkozat az előírt vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség vállalásáról, - rendészeti szakvizsga letételét igazoló irat, ennek hiányában nyilatkozat a kinevezést követő egy éven belül történő elvégzéséről, illetve a rendészeti vezetőképző, rendészeti mestervezető tanfolyamok előírt határidőre történő elvégzéséről szóló nyilatkozatot, - 30 napon belüli foglalkozás-egészségügyi vizsgálat (fizikai, pszichológiai) eredményét. Illetmény és egyéb juttatások: A többszörösen módosított évi XLIII. törvény és végrehajtási rendeletei alapján. A munkakör a pályázat elnyerése esetén december 31. napjától tölthető be. A kinevezés határozatlan időre szól. Szolgálati hely: Püspökladány, Kossuth u. 10. A pályázatot lezárt borítékban, Püspökladány város polgármesteréhez (4150. Püspökladány, Bocskai u. 2.) kell eljuttatni PÁLYÁZAT TŰZOLTÓ- PARANCSNOKI BEOSZTÁSRA felirattal. A pályázat benyújtásának határideje: a Belügyi Közlönyben történő megjelenést követő 30. nap A postán küldött pályázatoknak az adott határidőben be kell érkeznie. A pályázat elbírálása a pályázat benyújtását követő 60 napon belül. A pályázatról Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt. A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítást ad: Arnóth Sándor polgármester (telefon: 54/ ). Határidő: Felelős: a Belügyi Közlöny Szerkesztőségébe való megküldésre: június 30. a pályázat elbírálására: szövegben Arnóth Sándor polgármester Püspökladány, augusztus 13.

13 78/2007. (VI. 28.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzata I. módosítja a Püspökladány Város Közművelődéséért Közalapítvány Alapító Okiratát az alábbiak szerint: az I. fejezet AZ ALAPÍTVÁNY CÉLJA alatti első mondat A város hagyományainak ápolása,... teljes egészében törlésre kerül, helyébe Anyagi támogatás biztosítása kulturális, közművelődési tevékenységükhöz a Püspökladányban élő lakosság által létrehozott: - művészeti, hagyományőrző közösségeknek, - városi szintű rendezvényt szervezőknek, - a határon túli magyarokkal és testvérvárosokkal kapcsolatot erősítőknek. szövegrész kerül. A VI. fejezet AZ ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMA alatti 11. bekezdés törlésre kerül, helyébe A kuratórium évente négy alkalommal ülésezik. szövegrész kerül. II. jóváhagyja a Püspökladány Város Közművelődéséért Közalapítvány Kuratóriumának Szervezeti és Működési Szabályzatát, ezzel egyidejűleg hatályát veszti a Püspökladány Város Önkormányzata 121/1995. (XII. 19.) sz. határozatával elfogadott és a 28/2000. (III. 30.) sz. határozatával módosított Szervezeti és Működési Szabályzat. Határidő: I. pont: július 15. II. pont: azonnal Felelős: Arnóth Sándor polgármester Püspökladány, augusztus 13.

14 79/2007. (VI. 28.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 0280/100. hrsz-ú ingatlan értékesítésével nem ért egyet. Határidő: azonnal Felelős: Arnóth Sándor polgármester Püspökladány, augusztus 13.

15 80/2007. (VI. 28.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Püspök-ladányi Cigány Kisebbségi Önkormányzattal kötendő együttműködési megállapodást elfogadja, és felhatalmazza a polgármestert annak aláírására. Határidő: 2007.június 30. Felelős: Arnóth Sándor polgármester Püspökladány, augusztus 13.

16 81/2007. (VI. 28.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzata a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény 40. (10) bekezdésében biztosított hatáskörében az intézményi minőségirányítási programok kiegészítését, módosítását jóváhagyja az alábbi intézményekre vonatkozóan: 1. Egyesített Óvodai Intézmény 2. Petőfi Sándor Általános Iskola és Szakiskola 3. Kálvin Téri Általános Iskola 4. Petritelepi Általános Iskola 5. Csenki Imre Művészeti Iskola 6. Karacs Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium. Határidő: június 28., illetve folyamatos Felelős: Arnóth Sándor polgármester, illetve az érintett intézmények vezetői Püspökladány, augusztus 13.

17 Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 82/2007. (VI. 28.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzata a Kálvin Téri Általános Iskola, a Petőfi Sándor Általános Iskola és Szakiskola, a Petritelepi Általános Iskola, a Csenki Imre Művészeti Iskola, valamint a pedagógiai szakszolgálati tagintézmény további működéséről a következő határozatot hozza: június 30. napjával megszünteti a Kálvin Téri Általános Iskola, a Petőfi Sándor Általános Iskola és Szakiskola a Petritelepi Általános Iskola, a Csenki Imre Művészeti Iskola önálló intézményét. 2. A megszüntető okirattal kapcsolatos teendők (jogszabályi előírások szerinti) elvégzésére felhatalmazást ad a polgármesternek. MEGSZÜNTETŐ OKIRAT (1.) A költségvetési szerv neve: Kálvin Téri Általános Iskola Székhelye: 4150 Püspökladány, Kálvin tér 8. Felügyeleti szerve: Megszüntető szerve: A megszüntetés oka: Jogutódja: Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselőtestülete Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselőtestülete Az ellátandó feladat más szervezetben hatékonyabban teljesíthető. Püspökladányi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat A megszüntetés időpontja: június 30. A megszüntetett intézmény alapfeladatait a jogutód intézmény látja el. A vagyon ideértve a követeléseket és kötelezettségeket is feletti rendelkezési jogosultság a jogutód költségvetési szervet illeti meg. A jogutód intézmény köteles a jogelőd intézményben (Kálvin Téri Általános Iskola) létesített és érvényes közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkező valamennyi közalkalmazott továbbfoglalkoztatására.

18 Az intézmény megszüntetésére az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény 90. (1) bekezdés c) pontjában meghatározott rendelkezés alapján kerül sor. MEGSZÜNTETŐ OKIRAT (2.) A költségvetési szerv neve: Petritelepi Általános Iskola Székhelye: 4150 Püspökladány, Karcagi u Felügyeleti szerve: Megszüntető szerve: A megszüntetés oka: Jogutódja: Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselőtestülete Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselőtestülete Az ellátandó feladat más szervezetben hatékonyabban teljesíthető Püspökladányi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat A megszüntetés időpontja: június 30. A megszüntetett intézmény alapfeladatait a jogutód intézmény látja el. A vagyon ideértve a követeléseket és kötelezettségeket is feletti rendelkezési jogosultság a jogutód költségvetési szervet illeti meg. A jogutód intézmény köteles a jogelőd intézményben (Petritelepi Általános Iskola) létesített és érvényes közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkező valamennyi közalkalmazott továbbfoglalkoztatására. Az intézmény megszüntetésére az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény 90. (1) bekezdés c) pontjában meghatározott rendelkezés alapján kerül sor. MEGSZÜNTETŐ OKIRAT (3.) A költségvetési szerv neve: Petőfi Sándor Általános Iskola és Szakiskola Székhelye: 4150 Püspökladány, Petőfi u. 9. Felügyeleti szerve: Megszüntető szerve: A megszüntetés oka: Jogutódja: Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselőtestülete Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselőtestülete Az ellátandó feladat más szervezetben hatékonyabban teljesíthető Püspökladányi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat

19 A megszüntetés időpontja: június 30. A megszüntetett intézmény alapfeladatait a jogutód intézmény látja el. A vagyon ideértve a követeléseket és kötelezettségeket is feletti rendelkezési jogosultság a jogutód költségvetési szervet illeti meg. A jogutód intézmény köteles a jogelőd intézményben (Petőfi Sándor Általános Iskola és Szakiskola) létesített és érvényes közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkező valamennyi közalkalmazott továbbfoglalkoztatására. Az intézmény megszüntetésére az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény 90. (1) bekezdés c) pontjában meghatározott rendelkezés alapján kerül sor. MEGSZÜNTETŐ OKIRAT (4.) A költségvetési szerv neve: Csenki Imre Művészeti Iskola Székhelye: 4150 Püspökladány, Petőfi u. 40. Felügyeleti szerve: Megszüntető szerve: A megszüntetés oka: Jogutódja: Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselőtestülete Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselőtestülete Az ellátandó feladat más szervezetben hatékonyabban teljesíthető Püspökladányi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat A megszüntetés időpontja: június 30. A megszüntetett intézmény alapfeladatait a jogutód intézmény látja el. A vagyon ideértve a követeléseket és kötelezettségeket is feletti rendelkezési jogosultság a jogutód költségvetési szervet illeti meg. A jogutód intézmény köteles a jogelőd intézményben (Csenki Imre Művészeti Iskola) létesített és érvényes közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkező valamennyi közalkalmazott továbbfoglalkoztatására. Az intézmény megszüntetésére az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény 90. (1) bekezdés c) pontjában meghatározott rendelkezés alapján kerül sor. 3. Ezzel egyidejűleg július 1-jétől létrehozza a Püspökladányi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat elnevezésű, többcélú közös igazgatású közoktatási intézményt.

20 4. Ez az intézmény jogutódja az 1. pontban felsorolt négy önálló közoktatási intézménynek, valamint a fenntartóváltással átkerülő Nevelési Tanácsadó és Beszédjavító Tagintézménynek. 5. A jogutód intézmény köteles a jogelőd intézményekben létesített érvényes közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkező valamennyi közalkalmazott továbbfoglalkoztatására. 6. Az önálló iskolák magasabb vezetői megbízását június 30. napjával visszavonja: Kálvin Téri Általános Iskola Szolga Géza, Petőfi Sándor Általános Iskola és Szakiskola Molnárné Bihari Julianna, Petritelepi Általános Iskola Tóth László, Csenki Imre Művészeti Iskola Kovácsné Csuzda Judit igazgatók esetében. Ezzel egyidejűleg a 74/2004. (VI. 24.) sz. önkormányzati testületi határozatot, a 70/2004. (VI. 24.) sz. önkormányzati testületi határozatot, a 79/2005. (VI. 30.) sz. önkormányzati testületi határozatot és a 82/2006. (VI. 29.) sz. önkormányzati testületi határozatot visszavonja. 7. A közös igazgatású intézmény vezetői teendőinek ellátásával megbízza Terdik Ferencet. Terdik Ferenc vezetői megbízása július 1-től július 31-ig szól. A megbízással egyidejűleg az intézménnyel határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonya jön létre. Személyi alapbére, vezetői pótléka a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény, valamint a 138/1992. (X. 8.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül megállapításra. Kulcsszáma: Besorolása: G fizetési osztály, 13. fokozata Garantált illetménye: Ft. További szakképzettség miatti illetménynövekedés: Ft. Garantált illetmény összesen: Ft. Összesen kerekítve: Ft. Vezetői pótlék: Ft. Határozott időre szóló keresetkiegészítés: Ft. Mindösszesen: Ft.

21 8. A vezető beosztású közalkalmazottak létszámát 8 főben állapítja meg. 9. A többcélú, közös igazgatású intézmény alapító okiratát az alábbiak szerint határozza meg. ALAPÍTÓ OKIRAT Az intézmény neve (hivatalos név): Püspökladányi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat Rövid név: Püspökladányi Többcélú Nevelési, Oktatási és Pedagógiai Szakszolgálati Intézmény Az intézmény OM azonosítója: Székhelye: 4150 Püspökladány, Petőfi S. u. 9. Telephelyei: 4150 Püspökladány, Bajcsy Zs. u Püspökladány, Haladás u Püspökladány, Karcagi u Püspökladány, Kálvin tér Püspökladány, Iskolaköz Püspökladány, Kálvin tér Püspökladány, Kálvin tér Püspökladány, Petőfi u. 40. Az alapító neve: Püspökladány Város Önkormányzata Az alapító címe: 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Az önkormányzati intézmény alapításának éve: Fenntartó neve: Püspökladány Város Önkormányzata Fenntartó címe: 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Az intézmény felügyeleti szerve: Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Az intézmény típusa: Többcélú intézmény: - közös igazgatású közoktatási intézmény Intézményegységek:

22 1. Általános iskola Iskolai könyvtár Kálvin Téri Általános Iskolai Tagintézmény Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tagozata Petritelepi Általános Iskolai Tagintézmény 2. Alapfokú művészetoktatási intézmény Csenki Imre Alapfokú Művészetoktatási Tagintézmény 3. Előkészítő szakiskola 4. Pedagógiai szakszolgálat Alaptevékenység: - általános iskolai oktatás - alapfokú művészetoktatás - szakiskolai oktatás, szakképzés - könyvtári tevékenység - pedagógiai szakszolgálat - sporttevékenység - költségvetési szervek kiegészítő és vállalkozási tevékenysége, - oktatáshoz kapcsolódó egyéb tevékenység Feladatai: általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás; sajátos nevelésű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása; alapfokú művészetoktatás; sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatása; napközi otthoni és tanulószobai foglalkozás; könyvtári tevékenység; diáksport; Feladatellátást szolgáló vagyon: cigány kisebbséghez tartozók integrált nevelése-oktatása; képesség-kibontakoztató, és integrációs nevelés-oktatás programja,, integrált nevelés-oktatás, iskolaotthonos nevelés, oktatás; pedagógiai szakszolgálat; intézményi étkeztetés kiegészítő tevékenységként; közoktatási intézményben végzett kiegészítő tevékenységek Püspökladány, Bajcsy Zs. u (hrsz.: 3842/1)

23 4150 Püspökladány, Haladás u. 2. (hrsz.: 3824/3) 4150 Püspökladány, Karcagi u. 26. (hrsz.: 4528/3) 4150 Püspökladány, Karcagi u. 28. (hrsz.: 4526) 4150 Püspökladány, Kálvin tér 3. (hrsz.: 39) 4150 Püspökladány, Iskolaköz 5. (hrsz.: 1008) 4150 Püspökladány, Kálvin tér 6. (hrsz.: 846) 4150 Püspökladány, Kálvin tér 8. (hrsz.: 852) 4150 Püspökladány, Petőfi S. u. 9. (hrsz.: 3851) 4150 Püspökladány, Petőfi u. 40. (hrsz.: 323) Vagyon feletti rendelkezési jog: Püspökladány Város Önkormányzata vagyonáról, a vagyonnal kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 17/2002. (VIII. 30.) sz. önkormányzati rendeletben foglaltak szerint. Az intézménybe felvehető maximális gyermek ill. tanuló létszám: - általános iskola (8 évfolyam) évfolyam: 26 fő/osztály 31 osztály (össz.: 832 fő) évfolyam: 30 fő/osztály 37 osztály (össz.: 1110 fő) - gyógypedagógiai tagozaton általános iskola és előkészítő szakiskola (1-8. évfolyam, illetve évfolyam) évfolyam: 6 osztály (90 fő) - alapfokú művészeti oktatás: (12 évfolyam) - zeneművészeti ág: felvehető maximum 330 fő - furulya tanszak - fuvola tanszak - klarinét tanszak - fagott tanszak - kürt tanszak - trombita tanszak - tuba tanszak - szaxofon tanszak - ütő tanszak - gitár tanszak - zongora tanszak - hegedű tanszak - gordonka tanszak - magánének tanszak - kamarazene tanszak

24 - népi hegedű tanszak - szintetizátor tanszak - táncművészeti ág: felvehető maximum 300 fő - néptánc tanszak 10 csoport - modern tánc tanszak 3 csoport - társastánc tanszak 2 csoport - képző- és iparművészeti ág: felvehető maximum 340 fő - festészet tanszak 3 csoport - grafika tanszak 2 csoport - kerámia tanszak 2 csoport - fatárgy-készítő tanszak 2 csoport - makett- és papírtárgykészítő tanszak 8 csoport - színművészeti - bábművészeti ág: felvehető maximum 120 fő - színjáték tanszak 6 csoport Az intézmény gazdálkodási jogállása: Önállóan gazdálkodó költségvetési szerv. Az ellátható vállalkozási tevékenység köre: Az intézmény vállalkozási tevékenységet nem folytathat. Az intézmény vezetőjének kinevezési rendje: Nyilvános pályázat alapján Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselőtestülete határozott időre 5 évre- bízza meg a vezetői feladatok ellátásával. 10. Az intézmény költségvetési gazdálkodásáról külön előterjesztés készül. 11. Megbízza a Püspökladányi Többcélú Nevelési, Oktatási és Pedagógiai Szakszolgálati Intézmény vezetőjét, hogy a határozat végrehajtása keretében tegye meg a szükséges intézkedéseket a vezetői munkakörök betöltésével, munkakörök módosításával, az új tanév

25 indításával, a pedagógiai program, illetve a belső szabályozók megalkotásának előkészítésével kapcsolatban. 12. Felhatalmazza a polgármestert a határozati javaslat végrehajtásához szükséges intézkedések megtételére. Határidő: az 1-9. pont és a 12. pont esetében: június 30. a 10. és 11. pont esetében: június 30-tól folyamatos, illetve december 31-ig. Felelős: Arnóth Sándor polgármester Terdik Ferenc az intézmény vezetője Püspökladány, szeptember 20.

26 83/2007. (VI. 28.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Püspökladányi Többcélú Nevelési, Oktatási Intézmény közös irányítású gazdasági apparátusának összevonására készült szakértői anyagot megismerte és tudomásul vette. Határidő: - Felelős: - Püspökladány, augusztus 13.

27 84/2007. (VI. 28.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzata kifejezi szándékát, hogy a Sárréti Többcélú Kistérségi Társulással feladatellátási megállapodást köt a pedagógiai szakszolgálati feladatok (nevelési tanácsadás, logopédiai szolgáltatás, gyógytestnevelés) kistérségi szintű ellátására, egyúttal felhatalmazza Püspökladány Város polgármesterét a megállapodás aláírására. Határidő: július 1. Felelős: Arnóth Sándor polgármester Püspökladány, augusztus 13.

28 85/2007. (VI. 28.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzata a mindenkori országgyűlési képviselő részére 20,25 m 2 rezsiköltség átvállalásával. alapterületű irodahelyiséget biztosít bérleti díj és Amennyiben az általa igényelt irodahelyiség a 20,25 m 2 t meghaladja, az a fölötti alapterületre eső bérleti díj és rezsiköltség megfizetése az országgyűlési képviselőt terheli. Határidő: Felelős: július 1. és folyamatos Arnóth Sándor polgármester Püspökladány, augusztus 13.

29 86/2007. (VI. 28.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzata a településfejlesztési koncepció módosítását támogatja. Határidő: azonnal Felelős: Arnóth Sándor polgármester Püspökladány, augusztus 13.

89/2007. (VIII. 30.) önkormányzati testületi határozat a Területi Gondozási Központ munkájáról készült beszámolót elfogadja. Határidő: - Felelős: - 90/2007. (VIII. 30.) önkormányzati testületi határozat

Részletesebben

19/2007. (III. 29.) önkormányzati testületi határozat a Városüzemeltető Kft évi mérlegbeszámolóját az alábbi főbb számokkal hagyja jóvá: Bevétel

19/2007. (III. 29.) önkormányzati testületi határozat a Városüzemeltető Kft évi mérlegbeszámolóját az alábbi főbb számokkal hagyja jóvá: Bevétel 18/2007. (III. 29.) önkormányzati testületi határozat az önkormányzat 2006. évi belső ellenőrzéséről szóló tájékoztatót elfogadja. Határidő: azonnal Felelős: Arnóth Sándor polgármester 19/2007. (III. 29.)

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény alapján Püspökladány Város Önkormányzata az Püspökladányi Általános

Részletesebben

Alapító okirat. Alaptevékenysége: 852010 Alapfokú oktatás

Alapító okirat. Alaptevékenysége: 852010 Alapfokú oktatás Alapító okirat Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdés g) pontja, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. -a,

Részletesebben

Belvárosi Általános Iskola és Mûvészetek Iskolája. Logopédiai és Gyógytestnevelési Szakszolgálat

Belvárosi Általános Iskola és Mûvészetek Iskolája. Logopédiai és Gyógytestnevelési Szakszolgálat ALAPÍTÓ OKIRAT Belvárosi Általános Iskola és Mûvészetek Iskolája, Logopédiai és Gyógytestnevelési Szakszolgálat Az intézmény neve: Belvárosi Általános Iskola és Mûvészetek Iskolája Logopédiai és Gyógytestnevelési

Részletesebben

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás Herend Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Herendi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4-170/2/2011.

Részletesebben

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Oktatási és Közművelődési Főosztály kmiíet Kőbányai i ifi- :-testüiet ülése A$j 945"/ 5^/tooe. Tárgy: Javaslat közoktatási intézményvezetői

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2011. (III. 29.) KT.

Részletesebben

OM azonosítója: 031210. A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:

OM azonosítója: 031210. A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe: A L A P Í T Ó O K I R A T A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény alapján Püspökladány Város Önkormányzata a Karacs Ferenc Gimnázium,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. december 02. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a 101/2009. (IX. 24.) önkormányzati testületi határozat elfogadja a polgármesteri jelentést azzal a kiegészítéssel, hogy az önkormányzat csatlakozik Tetétlen Önkormányzatának kezdeményezéséhez, és támogatja

Részletesebben

K I V O N A T. A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből. elektronikus példány K I V O N A T A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből. TIS ZALÖK VÁROS ÖNKORMÁN YZAT KÉPVIS ELŐ-TES TÜLETÉN EK 9/2010.(II.11.)

Részletesebben

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Vecsési

Részletesebben

Ságvár Község Polgármestere 8654 Ságvár, Fő u / Fax: 84/ MEGHÍVÓ

Ságvár Község Polgármestere 8654 Ságvár, Fő u / Fax: 84/ MEGHÍVÓ Ügyszám: 326-28/2011. Napirend: Ságvár Község Polgármestere 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/380-013 Fax: 84/380-256 E-mail: polgarmester@sagvar.hu MEGHÍVÓ Ságvár, Som és Nyim községek képviselő-testületei 2011.

Részletesebben

A közgyűlés felkéri a főjegyzőt, hogy az alapító okiratot a Magyar Államkincstár Veszprém Megyei Területi Igazgatóságának küldje meg.

A közgyűlés felkéri a főjegyzőt, hogy az alapító okiratot a Magyar Államkincstár Veszprém Megyei Területi Igazgatóságának küldje meg. 6/2007. (II. 22.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2007. július 1-jei hatállyal Veszprém Megyei Önkormányzat Intézményeinek Kincstára elnevezésű költségvetési szervet alapít.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 19-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 19-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 19-i ülésére Tárgy: Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Alapító Okirat módosítása

Részletesebben

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 99/2015.(V.22.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta, és úgy határozott, hogy az előterjesztés mellékletét képező Hajdúhadház Város Integrált

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő testületének 2012.

Részletesebben

Maximális létszám - székhelyen. szaxofon, kürt, harsona. Tangóharmonika. - Népzene hangszeres tanszakai. Citera 5 fő

Maximális létszám - székhelyen. szaxofon, kürt, harsona. Tangóharmonika. - Népzene hangszeres tanszakai. Citera 5 fő 1 VÁROSI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata Törzsszám: 634410 Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 290/1999.(X. 28.) KT. Számú határozata Gyomaendrőd Város

Részletesebben

Előterjesztés. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptemberi ülésére

Előterjesztés. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptemberi ülésére Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Alelnöke 8495/2006. Előterjesztés a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptemberi ülésére Tárgy: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Előkészítő Szakiskolája

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulási Tanács 2018. május 8.-ai nyilvános ülésére Előterjesztő : Takács Péter társulási tanács elnöke Előkészítette

Részletesebben

7631 Pécs-Vasas Szövetkezet utca 13. 7691 Pécs-Somogy, Bányatelep 42. 7691 Pécs-Somogy, Búzakalász utca 47.

7631 Pécs-Vasas Szövetkezet utca 13. 7691 Pécs-Somogy, Bányatelep 42. 7691 Pécs-Somogy, Búzakalász utca 47. A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Székhelye: 7629 Pécs, Komlói u. 58.

Részletesebben

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: K i v o n a t Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 58 /2018. (VI.13. ) Ök. sz. határozata: Nádudvar

Részletesebben

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a Patay István Általános Iskola alapítói okiratáról Módosító Okirat Nyírmada Város Önkormányzat

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: 1/240-1/2012/I. Tárgy: Intézményvezetői pályázatok kiírása Üi.: Juhász Ferencné dr. Melléklet: 3 db pályázati kiírás Makó Város

Részletesebben

Határidő: 2011. július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző

Határidő: 2011. július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző 116/2011. (VI. 23.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 2/A. (3) bekezdésében és a 93. (1) bekezdésében biztosított jogkörében

Részletesebben

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Megyervárosi Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Rövid és rövidített neve: Megyervárosi Iskola Székhelye: 7632 Pécs, Testvérvárosok tere 1. Az intézmény

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 11 sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Thuri György Gimnázium,

Részletesebben

VárosPolgármestere. Előterjesztés. A Pászti Miklós Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Alapító Okiratának módosításáról

VárosPolgármestere. Előterjesztés. A Pászti Miklós Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Alapító Okiratának módosításáról VárosPolgármestere 2051 Biatorbágy, BarossGáborutca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112,113,142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A Pászti Miklós

Részletesebben

Solymár Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testületének. 162/2011. (X. 24.) számú HATÁROZATA

Solymár Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testületének. 162/2011. (X. 24.) számú HATÁROZATA Solymár Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testületének 162/2011. (X. 24.) számú HATÁROZATA Tárgy: a Hunyadi Mátyás Német Nemzetiségi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Egységes Pedagógiai

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 22. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Kisfaludy Sándor

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: III. Béla Gimnázium, Művészeti

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat

Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 1, 2 VÁROSI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 3 Törzsszám: 634410 Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 290/1999.(X. 28.) KT. számú határozata, az államháztartásról

Részletesebben

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata - egységes szerkezetben a módosításokkal - Magyargéc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Sóshartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A V áczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Alapító Okiratának módosítása

A V áczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Alapító Okiratának módosítása : 7. sz. melléklet A V áczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Alapító Okiratának módosítása Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése a Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény alapító okiratát

Részletesebben

Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására

Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására Előterjesztő: Társulási Tanács Elnöke Előkészítő: Hatósági

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 20. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Thuri György

Részletesebben

853112-1 Sajátos nevelési igényű (a megismerő funkciók vagy a viselkedés

853112-1 Sajátos nevelési igényű (a megismerő funkciók vagy a viselkedés ALAPÍTÓ OKIRAT 3. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Kisfaludy

Részletesebben

DUNAHARASZTI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA

DUNAHARASZTI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA Dunaharaszti Város Önkormányzata DUNAHARASZTI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. május 29. Dr. Pavlek Tünde jegyző

Részletesebben

36/2008. (III. 27.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzata az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról szóló beszámolót elfogadja. Határidő: azonnal

Részletesebben

A Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Alapító Okirata

A Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Alapító Okirata A Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Alapító Okirata 2014 1 A Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda ALAPÍTÓ OKIRATA 1. Az intézmény

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása:

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása: ALAPÍTÓ OKIRAT Arnót község Önkormányzati Képviselő-testülete és Sajópálfala község Önkormányzati Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az államháztartásról

Részletesebben

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá ./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Előterjesztés a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény alapító okiratának módosításáról

Előterjesztés a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény alapító okiratának módosításáról Püspökladány Város Polgármesterétől 40 Püspökladány, Bocskai u.. Előterjesztés a alapító okiratának módosításáról Az államháztartásról szóló 0. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.) 7. () bekezdése alapján

Részletesebben

1. Az intézmény neve: Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti. 2. Az intézmény székhelye: 3162 Ságújfalu, Kossuth út 134.

1. Az intézmény neve: Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti. 2. Az intézmény székhelye: 3162 Ságújfalu, Kossuth út 134. Ságújfalu és Kishartyán Községek Önkormányzatainak Képviselő-testületei az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv., valamint a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény alapján, az általuk alapított

Részletesebben

BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA 19/a. sz. melléklet a / 2009. (IX.28.) számú határozathoz BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az államháztartásról szóló

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2011. október 20-án de. 8.15 órától tartandó ülésére a Justh Zsigmond Művelődési Ház, Könyvtár és Közösségi Ház vezetői pályázatának kiírása tárgyában. Tisztelt

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására Füzesgyarmat Város Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

40/2009. (V. 28.) Kt. határozat Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának felülvizsgálata

40/2009. (V. 28.) Kt. határozat Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának felülvizsgálata Szám: Tárgy: 40/2009. (V. 28.) Kt. határozat Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának felülvizsgálata Halmaj, Kiskinizs községek önkormányzatai a közös fenntartású Gárdonyi

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T. Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

A L A P Í T Ó O K I R A T. Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Ügyszám: 08-8/743-9/2012. 8. sz. melléklet A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Részletesebben

2. A közgyűlés felkéri a megyei főjegyzőt, hogy az intézmény bankszámlájának, adószámának nyitásával kapcsolatos intézkedéseket tegye meg.

2. A közgyűlés felkéri a megyei főjegyzőt, hogy az intézmény bankszámlájának, adószámának nyitásával kapcsolatos intézkedéseket tegye meg. 58/2008. (IV. 24.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2008. június 15-ei hatállyal Veszprém Megyei Önkormányzat Tapolca környéki intézményei gazdasági irodája elnevezésű költségvetési

Részletesebben

Alapító okirat módosítása (határozati javaslat)

Alapító okirat módosítása (határozati javaslat) Alapító okirat módosítása (határozati javaslat) Mende Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a NOKI ÁMK alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: 1.) Az alapító okirat 4. számú melléklete szerinti

Részletesebben

Alapító Okiratot módosító okirat 2

Alapító Okiratot módosító okirat 2 Alapító Okiratot módosító okirat 2 Kippkopp Óvoda és Bölcsőde, Balatonkenese Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2012. december 13. napján kiadott alapító okiratát az államháztartásról szóló

Részletesebben

CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA BUDAPEST XXI. KERÜLET J A V A S L A T. a Nagy Imre Általános Művelődési Központ alapító okiratának módosítására

CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA BUDAPEST XXI. KERÜLET J A V A S L A T. a Nagy Imre Általános Művelődési Központ alapító okiratának módosítására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER J A V A S L A T a Nagy Imre Általános Művelődési Központ alapító okiratának módosítására Készítette: Becsei Dénes ágazatvezető Előterjesztő : Tóth

Részletesebben

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA 51. sz. melléklet a 86/2011. (V.31..) számú határozathoz INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület! HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptemberi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptemberi ülésére ELŐTERJESZTÉS a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptemberi ülésére Tárgy: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Előkészítő Szakiskolája, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat (Kiskunhalas)

Részletesebben

Alapító okiratot módosító okirat

Alapító okiratot módosító okirat 324/2013. (VI. 19.) Tárgy: Varga Domokos ÁMK alapító okiratának módosítása Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Bődi Szabolcs polgármester

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata 370 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete 208. december 4-i ülésén megtárgyalta a Szécsényi Cseperedő Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 1. számú melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: III. Béla Gimnázium,

Részletesebben

K i v o n a t. Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 31-én megtartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 31-én megtartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata

Részletesebben

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) 56/2010.(II. 12.) csornai kt.h. 2. számú melléklete Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) Csorna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege 2/a. számú melléklet Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege (A Budapest Főváros XII. kerületi Önkormányzat

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat fenntartásában

Részletesebben

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására 1 PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Testületi napirend sorsz.: Bizottsági napirend sorsz.: Szám: 1-184/2018. Megtárgyalás

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló 'f Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Mászóka Óvoda és a Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015. (II.16.) KT. sz.

Részletesebben

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 88., 90. és 92. -a, valamint a közoktatásról

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének január 26-i rendkívüli ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének január 26-i rendkívüli ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény alapító okiratának módosítására

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény alapító okiratának módosítására Püspökladány Város Polgármesterétől 450 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a Intézmény alapító okiratának módosítására Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Alapító okirat. Alaptevékenysége: 852010 Alapfokú oktatás

Alapító okirat. Alaptevékenysége: 852010 Alapfokú oktatás Alapító okirat Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdés g) pontja, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. -a,

Részletesebben

Belvárosi Általános Iskola és Mûvészetek Iskolája. (alapításának éve : július 01.) Bartók Béla Ének-Zenei Általános Iskola

Belvárosi Általános Iskola és Mûvészetek Iskolája. (alapításának éve : július 01.) Bartók Béla Ének-Zenei Általános Iskola ALAPÍTÓ OKIRAT Belvárosi Általános Iskola és Mûvészetek Iskolája Az intézmény neve: Belvárosi Általános Iskola és Mûvészetek Iskolája Az intézmény székhelye: 6900 Makó, Kálvin tér 7. (alapításának éve

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2017. február 15. napi ülésére. Készítette: Erdősné dr. Kocsis Helga Humán Ügyosztályvezető Tárgy: Döntés a Kertvárosi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület szeptember 12-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület szeptember 12-én tartandó ülésére ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018. szeptember 12-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Napsugár Óvoda és Bölcsőde óvodavezetői álláspályázat kiírására Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő:

Részletesebben

Alapító okirat. 1/ A költségvetési szerv neve: KINCSKERESŐ Általános Művelődési Központ. 2./ Székhelye: 8651 Balatonszabdi, Vak Bottyán u. 96.

Alapító okirat. 1/ A költségvetési szerv neve: KINCSKERESŐ Általános Művelődési Központ. 2./ Székhelye: 8651 Balatonszabdi, Vak Bottyán u. 96. Alapító okirat Balatonszabadi és Siójut községek Önkormányzatainak i a rendelkezésre álló dokumentumok alapján, a többször módosított 1992.évi XXXVIII. törvény az államháztartásról 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

/ egységes szerkezetben/

/ egységes szerkezetben/ Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat által fenntartott József Attila Általános Művelődési Központ Alapító Okirata / egységes szerkezetben/ Iktatószám: 1566-4/2011. Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat 10/2016.(II.4.) határozat Tárgy: Egészségügy 2015. évi pénzügyi elszámolása Bénye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja az Egészségügyi Intézményfenntartó Társulás által működtetett védőnői

Részletesebben

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 2535 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2017. évi 3. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA 31.sz. melléklet a 10/2010. (1.18.) számú határozathoz SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4)

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 25-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 25-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből 2/2018. (I. 25.) önkormányzati testületi határozat a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. (2) bekezdésében foglaltak alapján, a Püspökladányi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal korábban

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratát

Részletesebben

Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról

Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról 1.Az előterjesztés száma: 349 /2016 2.Az előterjesztést készítő személy neve: dr. Hekman Tibor 3.Az előterjesztést készítésében közreműködő személy

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet)

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet) EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet) Budapest Főváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzatának képviselőtestülete az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 49.., valamint a költségvetési

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére Lengyeltóti Város Önkormányzatának Polgármestere 8693 Lengyeltóti Zrínyi utca 2. Ügyiratszám: 200-4/2014 E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én

Részletesebben

DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ERKEL FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT

DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ERKEL FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ERKEL FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT Dunavarsány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint a Dunavarsány Város Önkormányzat Erkel Ferenc

Részletesebben

Szivárvány Óvoda Alapító okirata

Szivárvány Óvoda Alapító okirata Szivárvány Óvoda Alapító okirata - egységes szerkezetben a módosításokkal - Magyargéc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Sóshartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből. J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből. POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLET 41/2009. (V. 25.) ÖNK. SZ.

Részletesebben

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT Nyilvántartási szám: K/31205/2/2009/II. MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 198 /1993. (II. 9.) sz. határozatával

Részletesebben

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában:

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában: ~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án 17.00 órakor kezdődő nyilvános testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

K i v o n a t Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 26-i ülésének jegyzőkönyvéből 1/2006. (I. 26.) önkormányzati testületi

K i v o n a t Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 26-i ülésének jegyzőkönyvéből 1/2006. (I. 26.) önkormányzati testületi 1/2006. (I. 26.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Püspökladányi Rendőrkapitányság vezetőjének dr. Krocsek Zoltán rendőralezredes kinevezését támogatja.

Részletesebben

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere.f lrg. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Gépmadár Óvoda intézményvezetői álláshelyének pályáztatásáról

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 47. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 9-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Városi Óvoda intézményvezetői álláshelyére pályázat kiírása

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. június 25-i ülésére Tárgy:Fejlesztő pedagógus alkalmazása Az előterjesztést készítette: Hum József oktatási referens Előterjesztő: dr. Kelemen

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/2/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 24-i ülésére Tárgy: Eplényi Napköziotthonos Óvoda

Részletesebben

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Tárgy: Javaslat a Kazincbarcikai Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt

Részletesebben

A L A P Í T Ó OKIRAT

A L A P Í T Ó OKIRAT A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt) 1.) Az intézmény megnevezése: Zalakomári Általános Iskola Az intézmény székhelye: 8752 Zalakomár, Tavasz u. 15. Az intézmény törzsszáma: 666600 Az intézmény

Részletesebben

Alapító okirat. (Egységes szerkezetben)

Alapító okirat. (Egységes szerkezetben) Alapító okirat (Egységes szerkezetben) Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. (a továbbiakban: Ötv.) 10. (1) bek. g) pontja, az államháztartásról

Részletesebben