A TELEKI BLANKA GIMNÁZIUM. munkaterve a as tanévre. Készítette: Gál Ferenc igazgató Elfogadta: a Tantestület 2019.
|
|
- Károly Bodnár
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A TELEKI BLANKA GIMNÁZIUM munkaterve a as tanévre Készítette: Gál Ferenc igazgató Elfogadta: a Tantestület augusztus 29-én
2 A Budapest XIV. kerületi Teleki Blanka Gimnázium tantestülete a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény 70. (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás, és a 2019/2020. tanév rendjéről szóló 11/2019. (VII. 3.) EMMI rendeletben meghatározottak alapján az alábbi munkatervet fogadta el nevelőtestületi értekezletén augusztus 29-én. A tanév üzenete a mának és a jövőnek: a Teleki Blanka Gimnázium a közösségek közössége AZ ÚJ TANÉV FŐ CÉLKITŰZÉSEI: 1. Az elmúlt tanévek és hagyományaink tapasztalatait felhasználva olyan innovatív pedagógiai tevékenységek megvalósítása, amely egyéni (pedagógusi), és intézményi szinten is érzékelhető módszertani és általános pedagógiai szemléletbeli paradigmaváltást idéznek elő. 2. Olyan hatékony szervezeti folyamatok elindítása, amelyek az intézményünk tanuló szervezetté válását előkészítik és előmozdítják. 3. Célunk egy tudásmegosztó pedagógus- és szakmai együttműködés kialakítása, amely a megújulásunk támogatása érdekében a nemzetközi jó gyakorlatok adaptálását is előkészítik. RÉSZCÉLOK: 1. Az iskola és jogelődje hagyományainak megfelelően az iskolai közösség és a kisközösségek építése és formálása a diákok, az osztályok és évfolyamok együttműködése által. 2. A megvalósított és sikeres pedagógiai, módszertani tevékenységek és tapasztalatok tudatos összegzése. 3. A személyes innovációs kapacitások felmérése és egyéni alkalmazása. 4. A legfontosabb stratégiai irányok meghatározása és a megvalósításhoz szükséges operatív lépések megtervezése a paradigmaváltás elősegítése érdekében. 5. A leendő tanulóinkat kibocsátó általános iskolák főként zuglói iskolák és a Teleki Blanka Gimnázium hatékony együttműködési formáinak kialakítása a tudatos és a hátrányos helyzetűek sikeres iskolaválasztása érdekében. 6. A korszerű, XXI. századi pedagógiai tevékenységek módszertanának feltérképezése a megújulásunk érdekében az egyes pedagógusok, és az intézmény szintjén is. Alapelvünk a módszertani sokszínűség és szabadság. 7. Egy megújulásra képes intézményi szervezeti struktúra és kultúra folyamatos alakítása, formálása. 8. A Teleki Blanka Gimnáziumnak ebben az évben szándékaival összhangban folytatnia kell az erőteljes nyitást a környező és kerületi általános iskolák, az együttműködő gimnáziumok és szakképző iskolák felé éppen úgy, ahogy a szülők és támogatók felé is. 9. Minden programunkat, legyen az akár új, akár hagyományos olyan módon kell terveznie, szerveznie, hogy ez a nyitás érzékelhető és hatékony legyen. 2
3 Ebben a munkában különösen fontos partnerek lehetnek a volt öregdiákok, az örökké meglévő volt telekisek csapata, éppen úgy, mint az idejáró tanulók szülei. 10. Folytatnunk kell, és a lehetőségekhez mérten akár bővíteni is lehetne az Erasmus+-os iskolai programjainkat. A külföldi tanulmányutak és tapasztalatszerzések, majd azok diszszeminációja iskolai életünk szerves részévé váltak. 11. Ugyanígy folytatnunk kell a Határtalanul programot is, esetleges újabb iskolai partnereket és helyszíneket bevonva. 12. Az iskolánkba érkező kilencedikes tanulók beilleszkedése és sikeres iskolai életük megalapozása érdekében, illetve hogy kiemelt figyelmünk szervezetten is - rájuk irányuljon, osztálymegbeszéléseket szervezünk az október/november hónapokban. 13. Iskolánk pedagógiai munkájának legjobb fokmérője volt és lesz is, a tanulmányi versenyeken való részvétele diákjainknak. Minden szakmai munkaközösség kiemelt feladata ezekre a sok munkával és erőfeszítéssel járó versenyekre való felkészítés és a sikeres szereplés elősegítése. 14. Iskolánk, mint Akkreditált Tehetségpont kiemelt figyelemmel fordul a bármiben is kiemelkedő tehetséget, elhivatottságot mutató diákjaink felé, így számukra a napi tanulási és tanítási tevékenységek, illetve tanulmányi versenyek mellett ebben az évben is folytatjuk a Teleki Tehetség Programot. 15. A gimnáziumi tanulmányok ideje alatt a felnövekvő nemzedékeknek, így valamennyi tanulónk számára is fontos annak az élet-keretnek kialakítása is, amelyben a kultúrának, a művelődésnek is helye van. Figyelemmel kell lennünk arra, hogy ekkor alapozzuk meg, erősítjük meg a rendszeres színházba és hangversenyre járás igényét, könyvek és filmek szeretetét, vagy a természetjárás (és annak védelme) fontosságának megélését. 16. Iskolánk részt vesz az EFOP VEKOP Egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése című kiemelt projekt Egészségtudatosság fejlesztése 7-18 éves korosztály részére témakörében. 3 a. A Teleki Blanka Gimnázium mintaiskolaként bekerült abba a modellprogramba, amely egy holisztikus tananyag kipróbálását, tesztelését foglalja magában, hálózatos (Egészségfejlesztő Iskolák Hálózata) formában. Ez a tananyag a közoktatásban dolgozó szakemberek (pedagógusok, iskolavédőnők, gyógytestnevelők, iskolaorvosok stb.) munkáját segíti az egészségfejlesztési témák vonatkozásában, és harmonizál a Nemzeti alaptantervvel (NAT) valamint a Teljeskörű Iskolai Egészségfejlesztéssel (TIE). b. Iskolánk a Hálózat tagjaként 2019-től egy tanéven át kipróbálja, teszteli a tananyagot, és a megadott szempontrendszer alapján pedig visszajelzést ad róla. felelős: az érintett tanárok, osztályfőnökök határidő: a projekt által megjelölt időpontok c. A tananyagfejlesztés a következő témákkal összefüggésben készül: Mozgás Táplálkozás Egészséges környezet Társas kapcsolatok Digitális világ Egészségügyi szolgáltatások
4 Káros szenvedélyek Egészséges jövőkép A CÉLOK ALAPJÁN MEGFOGALMAZOTT FELADATAINK: I. évfolyamszintű programok szervezése a tanévben a. Valamennyi évfolyamban és osztályban az Ökoiskolai életünk jegyében minden osztály (közösen) részt vesz egy öko-kiránduláson, egy-egy helyi vagy országos védettségű Budapesti, Budapest-környéki Tanösvényen való sétával: -Ferenc Hegy tanösvényei -Apáthy-szikla tanösvény -Balogh Ádám-szikla tanösvény -Mocsáros tanösvény -Róka-hegy tanösvény -Homoktövis tanösvény -Felsőrákosi-rétek tanösvény -Budai Arborétum tanösvényei -Rupp-hegy tanösvény -Kis-Sváb-hegy tanösvény -Ördög-orom tanösvény -Naplás-tó tanösvény -Merzse-mocsár tanösvény -Tétényi fennsík tanösvény -Soroksári Botanikus kert tanösvénye -Kondor utcai libanoni cédrus 4 felelős: határidő: ÖKO munkacsoport tavaszáig ÉVFOLYAMONKÉNTI, A KÖZÖSSÉGÉPÍTÉST SZOLGÁLÓ PROGRAMOK: a. A 9NY évfolyam és a 9 C/D osztály megismerkedik az iskola tágabb környezetével. Ennek jegyében a 9NY évfolyamban és a 9. C/D osztályokban Zuglói sétát szervezünk (a Hungária krt., Kerepesi út, Dózsa György út, Kós Károly sétány, Hermina út által határolt területen Épületek/Intézmények, Történelmi események, Történelmi személyiségek szobrai, emléktáblái és más emlékei megtekintésével. felelős: ofők Lőcsei Orsolya Ideje: ősze b. A 9. évfolyamban (A., B., C., D.), feladat az osztályközösség építése - az osztályhagyományok kialakításával - az osztályterem formálásával
5 - osztályprogramok szervezésével (félévente 1 1 kirándulás, színház, mozi, hangverseny ) Ideje: ősze, tele Felelős: 9-es ofők magyar és tört szakos tanáraink c. Bemutatkozunk! címmel évfolyamszintű bemutatkozó előadások, kiállítások Ideje: tavasz Felelős: 9. évfolyam ofők, ének rajz és magyar tanárok d. A 10. évfolyam továbbtanulásra és nyelvvizsgára felkészülés jegyében a 10. évfolyam tanulói próba nyelvvizsgán vesznek részt. Ideje: tele-tavasza Felelős: 10. évfolyam ofők, nyelvi munkaközösségek e. A 11. évfolyamban a sikeres továbbtanulás, illetve az érettségi vizsga sikere érdekében 2019 telén próba érettségit szervezünk informatika és idegen nyelv tantárgyakból. Ideje: tél Felelős: 11. évfolyam ofők, informatika és angol tanárok f. A 12. évfolyam sikeres érettségije érdekében, próba érettségit szervezünk matematika tantárgyból Ideje: tavasza Felelős: 12-es osztályfőnök, matematika szakos tanárok 5 A TANTÁRGYAK ÉS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉG ÉPÍTÉSE a. Történelem A Teleki Blanka Gimnázium, illetve jogelődje az Erzsébet Nőiskola hagyományait és történelmi múltját tisztelve a Humán II. munkaközösség történelem szakos tanárai minden évfolyamban a szabadon tervezhető kerettantervi anyagból szabadon tervezhető 10%-ból az alábbi tanórákat tervezi: 9. évfolyam: Teleki Blanka élete, 10. évfolyam: Budapest és Zugló története, 11. évfolyam: Az Erzsébet Nőiskola és a Teleki Blanka Gimnázium története, 12. évfolyam: Híres emberek (diákok, tanárok) az Erzsébet Nőiskolából és a Teleki Blanka Gimnáziumból. Ideje: a tanév során, a tanmenetek szerint Felelős: történelem szakos tanárok b. Magyar tantárgyak Hagyományainknak megfelelően ebben a tanévben is megszervezzük a Kazinczy-szépkiejtési versenyt, és az Implom József Helyesírási versenyt. Minden tehetséges - szépíró - tanulónknak biztosítjuk alkotásának, műveinek a megjelenítését, nyomtatott és digitális formákban is.
6 Színházi élményhez is juttatjuk tanulóinkat a különböző iskolánkba meghívott színészek, előadóművészek fellépésének megszervezésével. Az adott időszakot tárgyaló tananyag-egységekben megjelenítjük iskolánk volt tanítványainak munkásságát és szerepüket a magyar irodalomban. o Ideje: a tanév során a munkaközösség munkaterve szerint o Felelős: magyarnyelv és irodalom szakos tanárok c. Készség-tantárgyak Az iskolánk hagyományainak megfelelően, minden középiskolai korcsoportban indulunk a Zugló-Kupa csapat és egyéni versenyein. A kerületi, a budapesti és az országos művészeti - ének-zene, rajz - versenyeken a tehetséges tanulóinkat elindítjuk, felkészülésüket segítve, támogatva. Megtervezésre kerül az idei beiskolázási kiadvány borítója, roll-upja Részt veszünk a Szent István Zeneiskola által szervezett őszi koncert-sorozat rendezvényein. d. Idegennyelvi munkaközösségek Az Erasmus+ program keretein belül együttműködés a külföldi csoportok és az iskolai diákjai között. o személyes vendéglátás o családi programok szervezése Újabb közös pályázatok készítésével a lehető legtöbb diákunk részvételének biztosítása a külföldi kirándulásokra A Határtalanul! programban teljes osztályok részvételének biztosítása Minden nyelvi területre (országba) több napos kirándulások, utak szervezése Az Oxford Kiadó képzéseinek disszeminációja Kreatív írás műhelyfoglalkozások angol nyelven Filozófia esszéírás angolul Képregény fordítás 6
7 A TANÉV RENDJE A tanév első napja: szeptember 2. (hétfő). Az első félév: szeptember 2. (hétfő) január 24. (péntek) A tanítási év első félévének utolsó napja: január 24. (péntek). A második félév január 27. (hétfő) június 15. (hétfő) A tanítási év utolsó napja: a évfolyamon június 15. (hétfő), a 12. évfolyamon április 30. (csütörtök). A tényleges tanítási napok száma a évfolyamon 180 nap TANÍTÁSI SZÜNETEK A SZORGALMI IDŐBEN, TANÍTÁS NÉLKÜLI MUNKANAPOK 1. Tanítási szünetek a) Az őszi szünet október október 31. az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap október 25. péntek a szünet utáni első tanítási nap, november 4. hétfő b) A téli szünet december január 3. 7 A téli szünet előtti utolsó tanítási nap december 20. péntek A téli szünet utáni első tanítási nap január 6. hétfő c) A tavaszi szünet április április 14. A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap április 8. szerda A tavaszi szünet utáni első tanítási nap április 15. szerda e. A nyári szünet kezdete: június 30. (kedd) 2. A 7 (hét) nap felosztása 1. DÖK nap a diákönkormányzat döntése szerint április Pályaorientációs nap Blanka nap december 26 (péntek) 3. szombat (2019. december 7.) 4. szombat (2019. december 14.) 5. sítábor 1. nap 6. sítábor 2. nap 7. Tankerületi Pedagógiai Nap (2020. február 12. szerda)
8 TANTESTÜLETI ÉRTEKEZLETEK a. Tanévnyitó tantestületi értekezlet augusztus 30. (csütörtök) Felelős: igazgató b november 20. (szerda) nevelésiértekezlet gyermek és ifjúságvédelem témában felelős: igazgató c december 20. (péntek) Tantestületi Karácsony d. Félévi osztályozó értekezletek január 27. (hétfő) Felelős: igazgató, osztályfőnökök, szaktanárok e. Félévi tantestületi értekezlet február 19. (szerda) Felelős: igazgató f. Osztályozó értekezlet a 12. évfolyam számára április 28. (kedd) Felelős: igazgató, osztályfőnökök, szaktanárok g. Osztályozó értekezlet a évfolyam számára június 15. (hétfő) Felelős: igazgató, osztályfőnökök, szaktanárok h. Tanévzáró tantestületi értekezlet június 29. (hétfő) Felelős: igazgató i. Munkaértekezletek időpontja: általában minden hónap 2. szerdáján, tól, a szülői értekezletekhez, illetve a fogadó órákhoz kapcsolódóan munkaértekezletet tartunk szerdánként a havi munkarend szerint szeptember 18. szerda munkaértekezlet + szülői október 16. szerda munkaértekezlet + fogadó óra november 20. szerda munkaértekezlet január 15. szerda munkaértekezlet + fogadó óra február 19. szerda munkaértekezlet + szülői értekezlet március 18. szerda munkaértekezlet április 15. szerda munkaértekezlet + fogadó óra/szülői é. május 20. szerda munkaértekezlet + fogadó óra 8
9 A TANÉV FŐBB, ÉS ISKOLÁNK HAGYOMÁNYOS PROGRAMJAI: 1. A 2019/2020. tanév bejáró időszaka: augusztus (szerda-péntek) 2. A évi Gólyatábor: augusztus (hétfő-szerda) 3. Az őszi érettségi-időszakra való jelentkezés: szeptember 5. (péntek) 4. Őszi Nagysportágválasztó: szeptember 13. (péntek) 5. A szaktárgyi tanmenetek föltöltésének határideje: szeptember 16. (hétfő) 6. A 12. évfolyam kirándulása: szeptember (csütörtök-péntek) 7. Tantestületi továbbképzés: szeptember (péntek-vasárnap) 8. Oxford továbbképzés disszeminációja: szeptember 25. (szerda) 9. Kutatók Éjszakája szeptember (péntek-.szombat) 10. Az osztályfőnöki munkatervek leadásának határideje: szeptember 30. (hétfő) 11. Határtalanul! program felvidéki kirándulása: szeptember október 4. (hétfő-péntek) 12. A világ legnagyobb TANÓRÁJA: október 2. (szerda) 13. Erasmus+ csoportvezetői konzultáció: október 3-4. (csütörtök-péntek) 14. Megemlékezés az Aradi Vértanúkról: október 2. (szerda) 15. Erasmus+ Day: október 10. (csütörtök) 16. Az Erasmus+ Drops of Life projekttalálkozó Budapesten: október (vasárnap-péntek) 17. A 18+-os tanulók felkészítése az önkormányzati választásokra: október 11. (péntek) 18. A Csillagászat-hete október Határtalanul program erdélyi kirándulása: október Az 1956-es Forradalom és Szabadságharc ünnepe: október 22. (kedd) 21. Hangversenyek a Szent István Király Zeneiskolában: október 25. (péntek) 22. Kazinczy Ferenc születésnapja október 25. (péntek) 23. Tökfaragós nap: október 25. (péntek) es osztályértekezletek: 9. NYA október 21. (hétfő) 9. NYB október 22. (kedd) 9. A november 6. (szerda) 9. B november 7. (csütörtök) 9. C november 13. (szerda) 9. D november 14. (csütörtök) 25. A Tudományok hete november (vasárnap-kedd) 26. Arany Dániel matematika verseny: november-december 27. A 2019/20 tanévi a szalagavató időpontja: november 8. (péntek) 28. OKTV informatika: november 6. (szerda) (20. szerda) 29. OKTV matematika: november 12. (kedd) 30. OKTV fizika: november 14. (csütörtök) 31. Blanka-nap (beiskolázási nap): december 6. (péntek) 32. A Nobel-díj napja december 10. (kedd) 33. Az Idegennyelvek Napja : december (szerda-csütörtök) 34. Bécsi adventi buszos kirándulás: december 12. (csütörtök) 35. Bolyai János matematika csapatverseny január 10. (péntek) 36. A NYEK-es osztályokban második idegen nyelvből írásbeli vizsga (2020. január) 9
10 37. Az Erasmus+KA2 projekt 1. Belgium, Zottegem, jan (hétfő-péntek) 38. Központi írásbeli felvételi január 18. (szombat) 39. A Magyar Kultúra napja alkalmából: BEMUTATKOZUNK program: január 22. (szerda) 40. Bugát Pál Kárpát Medencei Természettudományos vetélkedő január 41. A kijavított felvételik megtekintése január 24. (péntek) 42. Magántanulók és mások osztályozó vizsgái január (hétfő-csütörtök) 43. Creative writing: január 21. (kedd) 44. Az első félévi értesítő kiosztása: január 31-ig (péntek) 45. Erasmus+ Drops of Life projekttalálkozó Olaszországban 2020.február Tankerületi Pedagógiai Napok: február (hétfő-péntek) 47. Érettségi jelentkezési határidő: február 14. (péntek) 48. Szóbeli felvételi vizsgák február 24. -március 13. (hétfő-péntek) 49. Fizika háziverseny február 26. (szerda) 50. Informatika háziverseny március 2. (hétfő) 51. Előadások az EU-ról 1.: március 6. (péntek) 52. Előadások az EU-ról 1.: március 13. (péntek) 53. Előadások az EU-ról 1.: március 20. (péntek) 54. Lyoni diákok fogadása (2020 tavasza) 55. PÉNZ március 2-6. (hétfő-péntek) 56. Digitális témahét Fenntarthatósági témahét április (hétfő-péntek) 58. A március 15-i ünnepség időpontja: március 13. (péntek) 59. Páduától Trianonig. Történelmi háziverseny 1. forduló 60. Nemzetközi Pi-nap március 13. (péntek) 61. Matematika próbaérettségi március 23. (hétfő) 62. Erasmus+ Drops of Life projekt találkozó Görögországba márc. 30-ápr Az Erasmus+KA2 Hum@net projekt 2. Lettország, márc. 30. ápr A tudomány-napja: március 31. (kedd) 65. Angol nyelvi túra Írországba: március vége 66. A német mk. útja Németországba: április 1-4. (szerda-szombat) 67. Teleki-nap 2020.: április 7. (kedd) 68. Teleki Spring Festival: április 8. (szerda) 69. Páduától Trianonig. Történelem háziverseny 2. forduló: április 8. (szerda) 70. Medve Matematika Verseny: április 71. Francia-nyelvi út április 72. A Holokauszt emléknapja: április 16. (csütörtök) 73. A Magyar Költészet Napja április 17. (péntek) 74. A Föld napja: április 22. (szerda) 75. A Magyar film Napja április 27. (hétfő) 76. A 12. évfolyamos magántanulók és mások osztályozó vizsgái április 27. (hétfő) 77. A évi ballagás napja április 30. (csütörtök) 78. A évi tavaszi írásbeli érettségi vizsgaidőszak kezdete május 4. (hétfő) 79. Terepgyakorlat Paks, Atomerőmű: május 4-5. (hétfő-kedd) 80. Terepgyakorlat Kecskemét, Mercedes-gyár: május 4-5. (hétfő-kedd) 81. Budapesti Terepgyakorlat az ELTE TTK-n: május 4-5. (hétfő-kedd) 10
11 82. Terepgyakorlat Kőszeg: május (hétfő-kedd-szerda) 83. Terepgyakorlat Tolna megye: május 4-5. (hétfő-kedd) 84. Terepgyakorlat Esztergom: május 4. (hétfő) 85. Terepgyakorlat Balatonszárszó: május 5. (kedd) 86. Terepgyakorlat - Hortobágyi Nemzeti Park: május 4-5. (hétfő-kedd) 87. Terepgyakorlat - Duna-Ipoly Nemzeti Park: május 4-5. (hétfő-kedd) 88. Az Erasmus+KA2 Hum@net projekt 3. Turkey, máj (hétfő-péntek) 89. Tankerületi kiválóságok Napja: május (kedd-szerda) 90. NYEK-es osztályokban második idegen nyelvből írásbeli és szóbeli vizsga: május A 10. évfolyamon második idegen nyelvből írásbeli és szóbeli vizsga (2020. május 25-29) 92. Országos Kompetencia-mérés: május 27. (szerda) 93. A évfolyam osztálykirándulásainak időpontja: június (csütörtökpéntek) 94. Nemzeti összetartozás Határtalanul! témanap: a trianoni békeszerződés 100. évfordulója: június 4. (csütörtök) 95. Magántanulók és mások osztályozó vizsgái: június (hétfő-szerda) 96. A tanév utolsó tanítási napja, és a tanévzáró ünnepség ideje: június 15. (hétfő) 97. A 2020 évi szóbeli érettségi időszak kezdete: június 16. kedd 98. Angliai kirándulás: június vége/július eleje A évi Gólyatábor: augusztus (csütörtök-szombat) A tanév osztálykirándulási időpontjai: szeptember (19) csütörtök-péntek (szombat) 11 BEISKOLÁZÁSI PROGRAMUNK Minden hónapban, a heti órarendhez illeszkedve, változó napokon NYÍLT-tanórákat és iskolai bemutatókat szervezünk. Az érdeklődő nyolcadikosok 2-2 tanórát nézhetnek meg, majd bemutatásra kerül az iskola a szervező osztályok tanulói közreműködésével, eközben szülői tájékoztatót is tartunk. A 8-os központi írásbeli felvételi napja: január 18. (szombat) Az írásbelik megtekintése: február 6. (csütörtök) szóbeli felvételi vizsgák: február 24. és március 13. között. o a külön kiadvány részletezi ezt a programot o tanévben matematika-bio/kém tagozatot indítunk (1 osztály) és történelem-nyelvi tagozatot (1 osztály) indítunk mind a két tagozatot az 1-1 NYEK-es osztályban (5 évfolyamos) is indítjuk d. szeptember 25. SZERDA felelős: 11. D Tóth Monika e. október 17. CSÜTÖRTÖK felelős: 10. C Rick Péter f. november 19. KEDD felelős: 9. A Ács Péterné
12 g. december 6. PÉNTEK felelős: 11. A Füle Piroska h. január 10. PÉNTEK felelős: 11. C Hoványi Dóra ISKOLAI ÜNNEPEK a. iskolai szinten: október 23. iskolamegemlékezés (mozilátogatás október 22-én) április 16. Holokauszt emlékkiállítás iskolánkban június 4. Ünnepi megemlékezés b. osztály szinten: október 6. megemlékezés osztályfőnöki óra keretében október 2-án, a 7. órában (rádióműsor) február 25. osztály megemlékezések a kommunisták áldozatainak emléknapján március 15. megemlékezés osztálysétával március 13-án, pénteken A VEZETŐI ÉS SZAKMAI ELLENŐRZÉS, ÉRTÉKELÉS PROGRAMJA a. A tanév során minden kollégát meg kell látogatni legalább egy alkalommal igazgató/igazgató-helyettes legalább egy alkalommal munkaközösségvezető amennyiben lehetséges, akkor a látogatásokhoz csatlakozik az adott osztály osztályfőnöke is a látogatások lehetnek előre bejelentettek, illetve alkalmiak a látogatás történhet a kolléga kérésére is rendkívüli óralátogatás történik, ha arra valamely iskolapolgár javaslatot tesz A minősítésre jelentkező kollégák tanórát a kijelölt vezető és az illetékes szakmai munkaközösségvezető is figyelemmel kíséri. 12 A TELEKI BLANKA GIMNÁZIUMBAN AZ ALÁBBI VERSENYEKET, PROGRAMOKAT SZERVEZIK A SZAKMAI MUNKAKÖZÖSSÉGEK Humán 1. munkaközösség o Implom József Helyesírási Verseny o Kazinczy Ferenc Szépkiejtési Verseny o Így írunk mi! o Rejtvényfejtő Verseny o Színjátszó fesztivál o Kreatív írás szakkör o OKTV o Zenei Világnap o Budapesti Középiskolások Zenei Versenye o Kerületi Népdaléneklési verseny o felelős: Lendvayné Tömöri Csilla
13 Humán 2. munkaközösség o OKTV o Páduától Trianonig. Történelmi házi verseny o Előadások az EU-ról o filozófia angol nyelvű esszéíró verseny o Bod Péter Könyvtárhasználati Verseny o rajzversenyek o felelős: Csortos Csaba Természetismeret 1. munkaközösség o PÉNZ o OKTV o Házi matek-fizika-infó versenyek o MOZAIK Matek o Zrínyi Ilona matematika verseny o MEDVE szabadtéri matematika verseny o Mikola Sándor Középiskolai Tehetségkutató Verseny o felelős: Pálfi Zsolt Természetismeret 2. munkaközösség o Fenntarthatósági Témahét o OKTV o Irinyi János Kémia verseny o Curie Kémia Verseny o GEORGIKON Biológia verseny o Semmelweis Biológia Verseny o YPEF Biológia Verseny o Bugát Pál Országos Középiskolai Természeti Műveltségi Verseny o Föld napja: 2020 o Zugló-Kupa eseményei o Országos Diákolimpia versenyei o Tájékozódásifutás Világnapja o Kerékpáros túrák o Vízitúra o Sítábor o felelős: Stiblár Attila 13 Angol nyelvi (1. idegennyelvi) munkaközösség o Digitális Témahét o Teleki Spring Festival o OKTV o Az Angolszász kultúra témájú verseny meghirdetése
14 o Teleki Spring Festival megszervezése o felelős: Zdravkova Elena 2. idegennyelvi munkaközösség o Fenntarthatósági Témahét o Teleki Spring Festival o fordítóverseny o OKTV o felelős: Hriczó Gabriella AZ ISKOLÁBAN MŰKÖDŐ SZAKMAI MUNKÁT VÉGZŐ CSOPORTOK Iskolai Közösségi Szolgálat munkacsoport tagjai: osztályfőnökök vezetője: Ács Péterné Ifjúság- és gyermekvédelmi csoport tagjai: az osztályfőnökök, iskolapszichológus, fejlesztőpedagógus vezetője: Mészáros Ágnes Beiskolázási munkacsoport tagjai: minden felkért kolléga vezetője: Gyenes Máté Pályázati munkacsoport tagjai: Kovács Tamás, Gyenizse Zsuzsanna, Stiblár Attila vezetője: Zdravkova Elena Szalagavató munkacsoport tagjai: a 11. és a 12. évfolyamos osztályfőnökök vezeti: Csortos Csaba Ballagási munkacsoport tagjai: a 11. és 12. évfolyamos osztályfőnökök vezeti: Tóth Monika DÖK Munkacsoport vezetője: Soproni Theodóra rendszeres alkalmak: minden 2. hét szerdáján a 7. óra elején ÖKO-munkacsoport tagjai: minden szakmai munkaközösségből delegált 1-1 tag vezeti: Lőcsei Orsolya Teleki Tehetség Program tagjai: a felkért kollégák vezetője: Gál Ferenc 14
15 Dátum vasárnap 2019/2020 Esemény A 2019/20-as tanév első tanítási napja szeptember 3. (hétfő) az első tanítási nap új iskolatitkár beállása a titkárságon: Batári Csilla hétfő gyülekező az osztályoknak az iskolaudvaron a kijelölt helyen felelős: minden osztályfőnök Tanévnyitó ünnepség felelős: Rick Péter tanítási órák (csöngetési rend szerint) 1-4. óra: osztályfőnöki órák felelős: minden osztályfőnök és lehetőség szerint osztályfőnök-helyettes 5. óra: minden osztálynak az órarend szerinti tanítási órája felelős: órarend szerinti szaktanár a tanítás vége kedd 2. tanítási nap órarend szerinti tanítás 2. tanítás órarend szerint alakuló DÖKgyűlés felelős: minden osztály küldöttje és Soproni Theodóra kötelező munka szerda alkalmassági vizsgálat -jelentkezés szerint minden dolgozó számára kivéve az új dolgozókat (felelős: Gábor Annamária) 3. tanítás órarend szerint csütörtök az őszi érettségivizsga időszakra való jelentkezés határideje péntek tanítás órarend szerint szombat vasárnap 6. tanítási nap 7.35-től az hétfő órarendben és a tantárgyfelosztásban rögzített korrepetálások, fakultációk és orientációk indulása (névsorok leadása mellett) felelős: minden szaktanár ig Tankerületi Dokumentumok megismerési nyilatkozatok aláírása a titkárságon felelős: Benő Éva és minden új (ebben a tanévben kezdő) kolléga tanítási nap 7.35-től az kedd órarendben és a tantárgyfelosztásban rögzített korrepetálások, fakultációk és orientációk indulása (névsorok leadása mellett) felelős: minden szaktanár 6-7. óra Médiaóra a 9. évfolyamnak felelős: Gál Ferenc tanítási nap 7.35-től az szerda órarendben és a tantárgyfelosztásban rögzített korrepetálások, fakultációk és orientációk indulása (névsorok leadása mellett) felelős: minden szaktanár 7. óra Az új (szeptember 16-tól érvényes órarend kihirdetése az osztályfőnöki órán felelős: minden osztályfőnök tanítási nap egész nap a 12. A kirándulása felelős: Vass Judit 7.35-től az órarendben és a tantárgyfelosztásban rögzített korrepetálások, fakultációk és orientációk indulása csütörtök (névsorok leadása mellett) felelős: minden szaktanár tanítási nap egész nap a 12. A kirándulása felelős: Vass Judit 7.35-től az órarendben és a tantárgyfelosztásban rögzített korrepetálások, fakultációk és orientációk indulása (névsorok leadása mellett) felelős: minden szaktanár Őszi péntek Nagysportágválasztó szombat vasárnap tanítás órarend szerint, 11. tanítási nap A hétfő szaktantárgyi tanmenetek leadási és feltöltési határideje kedd 12. tanítási nap szerda 13. tanítási nap munkaértekezlet + szülői tanítási nap A csütörtök évfolyam kirándulása tanítási nap OKTV jelentkezési határidő földrajz, média, történelem, vizuális kultúra A 12. évfolyam kirándulása Tantestületi péntek továbbképzés: szeptember (péntek-vasárnap) szombat vasárnap hétfő 16. tanítási nap kedd 17. tanítási nap tanítási nap Oxford továbbképzés disszeminációja NYÍLT NAP szerda felelős: 11. D Tóth Monika csütörtök 19. tanítási nap tanítási nap Kutatók péntek Éjszakája szeptember (péntek-.szombat) szombat Kutatók Éjszakája szeptember (péntek-.szombat) vasárnap 21. tanítási nap Az hétfő osztályfőnöki munkatervek leadásának határideje Határtalanul! program felvidéki kirándulása: szeptember október 4. (hétfő-péntek) 21. Tanítási nap
16 2019/2020 Dátum Esemény Tanítási nap 22. tanítási nap Határtalanul! kedd program felvidéki kirándulása: szeptember október 4. (hétfő-péntek) tanítási nap A világ legnagyobb TANÓRÁJA Megemlékezés az Aradi Vértanúkról szerda osztályfőnöki óra keretében október 2-án, a 7. órában (rádióműsor) Határtalanul! program felvidéki kirándulása: szeptember október 4. (hétfő-péntek) tanítási nap Határtalanul! program felvidéki kirándulása: szeptember október 4. (hétfő-péntek) Erasmus csütörtök csoportvezetői konzultáció: október tanítási nap Határtalanul! program felvidéki kirándulása: szeptember október 4. (hétfő-péntek) Erasmus+ csoportvezetői konzultáció: október 3-4. Csillagászat-hete péntek október szombat vasárnap Az Erasmus+ Drops of Life projekttalálkozó Budapesten: október (vasárnap-péntek 26. tanítási nap Az Erasmus+ Drops of Life projekttalálkozó Budapesten: október (vasárnap-péntek) Csillagászathete hétfő október tanítási nap Az Erasmus+ Drops of Life projekttalálkozó Budapesten: október (vasárnap-péntek) Csillagászathete kedd október tanítási nap Az Erasmus+ Drops of Life projekttalálkozó Budapesten: október (vasárnap-péntek) Csillagászathete szerda október tanítási nap Erasmus+ Day Az Erasmus+ Drops of Life projekttalálkozó Budapesten: október (vasárnap-péntek) Csillagászathete csütörtök október tanítási nap őszi-téli érettségi időszak írásbeli 1. napja Az Erasmus+ Drops of Life projekttalálkozó Budapesten: október (vasárnap-péntek) Csillagászat-hete október 4-20 A 18+-os tanulók péntek felkészítése az önkormányzati választásokra felelős: Füle Piroska szombat vasárnap 31. tanítási nap Csillagászat-hete október hétfő Határtalanul program erdélyi kirándulása: október tanítási nap Csillagászat-hete október kedd Határtalanul program erdélyi kirándulása: október tanítási nap munkaértekezlet + fogadó óra Csillagászat-hete október 4-20 Határtalanul szerda program erdélyi kirándulása: október tanítási nap Csillagászat-hete október 4-20 Határtalanul program erdélyi kirándulása: október NYÍLT csütörtök NAP felelős: 10. C Rick Péter tanítási nap Csillagászat-hete október péntek Határtalanul program erdélyi kirándulása: október szombat Csillagászat-hete október vasárnap Csillagászat-hete október hétfő 36. tanítási nap 9. NYA osztályértekezletek tanítási nap Az 1956-es Forradalom és Szabadságharc ünnepe (mozilátogatás) kedd 9. NYB osztályértekezletek október 22. (kedd) szerda tanítási szünet ('56-os évforduló) csütörtök 38. tanítási nap tanítási nap (Őszi szünet előtti utolsó tanítási nap) Hangversenyek a Szent István Király Zeneiskolában Kazinczy péntek Ferenc születésnapja Tökfaragós nap szombat vasárnap hétfő kedd szerda Őszi szünet csütörtök
17 2019/2020 Dátum Esemény Tanítási nap Arany Dániel matematika verseny: november-december péntek Őszi szünet szombat vasárnap A Tudományok hete november (vasárnap-kedd) 40. tanítási nap (Őszi szünet utáni első tanítási nap) OKTV történelem: Az első forduló időpontja: november 4. (hétfő) 14 óra A hétfő Tudományok hete november (vasárnap-kedd) tanítási nap OKTV földrajz: Az első forduló időpontja: november 5. (kedd), 14 óra kedd A Tudományok hete november (vasárnap-kedd) tanítási nap 9. A osztályértekezletek november 6. (szerda) A Tudományok hete november (vasárnap-kedd) 28. OKTV szerda informatika: november 6. (szerda) tanítási nap őszi-téli érettségi időszak szóbeli 1. napja 9. B osztályértekezletek november 7. (csütörtök) A csütörtök Tudományok hete november (vasárnap-kedd) tanítási nap A Tudományok hete november (vasárnap-kedd) péntek szalagavató időpontja: november szombat A Tudományok hete november (vasárnap-kedd) vasárnap A Tudományok hete november (vasárnap-kedd) hétfő 45. tanítási nap A Tudományok hete november (vasárnap-kedd) tanítási nap A Tudományok hete november (vasárnap-kedd) kedd OKTV matematika: november 12. (kedd) tanítási nap OKTV magyar nyelv: november 13. (szerda) 14 óra szerda 9. C osztályértekezletek november 13. (szerda) tanítási nap 9. D osztályértekezletek november 14. (csütörtök) csütörtök OKTV fizika: november 14. (csütörtök) péntek 49. tanítási nap szombat vasárnap hétfő 50. tanítási nap kedd 51. tanítási nap NYÍLT NAP felelős: 9. A Ács Péterné tanítási nap nevelésiértekezlet gyermek és ifjúságvédelem témában szerda felelős: igazgató munkaértekezlet csütörtök 53. tanítási nap péntek 54. tanítási nap Kompetenciaméréshez szükséges adatok megküldésének határideje szombat vasárnap hétfő 55. tanítási nap kedd 56. tanítási nap szerda 57. tanítási nap csütörtök 58. tanítási nap péntek 59. tanítási nap szombat
18 2019/2020 Dátum Esemény Tanítási nap Arany Dániel matematika verseny: november-december vasárnap hétfő 60. tanítási nap kedd 61. tanítási nap szerda 62. tanítási nap csütörtök 63. tanítási nap péntek Pályaorientációs nap Blanka nap (beiskolázási nap) NYÍLT NAP felelős: 11. A Füle Piroska szombat tanítás nélküli munkanap vasárnap hétfő 64. tanítási nap tanítási nap OKTV történelem: A második forduló első részének időpontja: december 10. (kedd) 10 óra A Nobel-díj napja kedd december 10. (kedd) szerda 66. tanítási nap Az Idegennyelvek Napja : december (szerda-csütörtök tanítási nap Az Idegennyelvek Napja : december (szerda-csütörtök csütörtök Bécsi adventi buszos kirándulás: december péntek 68. tanítási nap szombat tanítás nélküli munkanap vasárnap hétfő 69. tanítási nap kedd 70. tanítási nap szerda 71. tanítási nap csütörtök 72. tanítási nap tanítási nap Téli szünet előtti utolsó tanítási nap péntek december 20. (péntek) Tantestületi Karácsony szombat vasárnap hétfő kedd szerda csütörtök péntek Téli szünet szombat vasárnap hétfő kedd
19 Dátum 2019/2020 Esemény A NYEK-es osztályokban második idegen nyelvből írásbeli vizsga (2020. január) Bugát Pál Kárpát Medencei Természettudományos vetélkedő január Páduától Trianonig. Történelmi háziverseny 1. forduló szerda csütörtök Téli szünet péntek szombat vasárnap 74. tanítási nap Téli szünet utáni első tanítási nap OKTV földrajz: hétfő A második forduló időpontja: január 6. (hétfő), 10 óra tanítási nap OKTV média: Az kedd első fordulóban a pályamunkák felterjesztésének (kézbesítésének vagy postára adásának) határideje: január 7. (kedd) szerda 76. tanítási nap tanítási nap OKTV vizuális kultúra: Az első fordulóban a pályamunkák felterjesztésének csütörtök (postára adásának) határideje: január 9. (csütörtök). Kézbesítés (iskolai kézbesítővel): január 10. (péntek), óra között tanítási nap Bolyai János matematika csapatverseny péntek NYÍLT NAP felelős: 11. C Hoványi Dóra szombat vasárnap hétfő 79. tanítási nap Az Erasmus+KA2 Hum@net projekt 1. Belgium, Zottegem, jan kedd 80. tanítási nap Az Erasmus+KA2 Hum@net projekt 1. Belgium, Zottegem, jan tanítási nap munkaértekezlet + fogadó óra szerda OKTV magyar nyelv: A második fordulóban a pályamunkák felterjesztésének (kézbesítésének vagy postára adásának) határideje: január 15. (szerda) Az Erasmus+KA2 Hum@net projekt 1. Belgium, Zottegem, jan csütörtök 82. tanítási nap Az Erasmus+KA2 Hum@net projekt 1. Belgium, Zottegem, jan péntek 83. tanítási nap Az Erasmus+KA2 Hum@net projekt 1. Belgium, Zottegem, jan szombat Központi írásbeli felvételi január vasárnap hétfő 84. tanítási nap Magántanulók és mások osztályozó vizsgái január tanítási nap Magántanulók és mások osztályozó vizsgái január kedd Creative writing: január tanítási nap A szerda Magyar Kultúra napja alkalmából: BEMUTATKOZUNK program: január 22. Magántanulók és mások osztályozó vizsgái január csütörtök 87. tanítási nap Magántanulók és mások osztályozó vizsgái január tanítási nap A félév utolsó tanítási napja péntek A kijavított felvételik megtekintése január szombat vasárnap 89. tanítási nap Félévi osztályozó értekezletek hétfő Felelős: igazgató, osztályfőnökök, szaktanárok kedd 90. tanítási nap szerda 91. tanítási nap csütörtök 92. tanítási nap péntek 93. tanítási nap Félévi értesítés határideje 93. Tanítási nap
20 Dátum szombat vasárnap Páduától Trianonig. Történelmi háziverseny 1. forduló 2019/2020 Esemény hétfő 94. tanítási nap Erasmus+ Drops of Life projekttalálkozó Olaszországban 2020.február kedd 95. tanítási nap Erasmus+ Drops of Life projekttalálkozó Olaszországban 2020.február szerda 96. tanítási nap Erasmus+ Drops of Life projekttalálkozó Olaszországban 2020.február tanítási nap Erasmus+ Drops of Life projekttalálkozó Olaszországban 2020.február csütörtök Felvételi értékelő lap átvétele péntek 98. tanítási nap szombat vasárnap hétfő Síszünet Tankerületi Pedagógiai Napok: február kedd Síszünet Tankerületi Pedagógiai Napok: február szerda Tankerületi Pedagógiai Nap (2020. február 12. szerda) 101. tanítási nap OKTV történelem: A második forduló második részében a pályamunkák csütörtök felterjesztésének (kézbesítésének vagy postára adásának) határideje: február 13.(csütörtök) Tankerületi Pedagógiai Napok: február tanítási nap OKTV vizuális kultúra: A második forduló időpontja: február 14. (péntek), 11 óra. Érettségi jelentkezési határidő: február péntek Tankerületi Pedagógiai Napok: február szombat vasárnap hétfő 103. tanítási nap kedd 104. tanítási nap tanítási nap munkaértekezlet + szülői értekezlet + Félévi tantestületi értekezlet szerda Felelős: igazgató csütörtök 106. tanítási nap péntek 107. tanítási nap szombat vasárnap hétfő 108. tanítási nap Szóbeli felvételi vizsgák február 24. -március tanítási nap Szóbeli felvételi vizsgák február 24. -március kedd február 25. osztály megemlékezések a kommunisták áldozatainak emléknapján tanítási nap Szóbeli felvételi vizsgák február 24. -március szerda Fizika háziverseny február csütörtök 111. tanítási nap Szóbeli felvételi vizsgák február 24. -március péntek 112. tanítási nap Szóbeli felvételi vizsgák február 24. -március szombat Tanítási nap
21 Dátum Lyoni diákok fogadása (2020 tavasza) Páduától Trianonig. Történelmi háziverseny 1. forduló 2019/2020 Esemény Angol nyelvi túra Írországba: március vége vasárnap 113. tanítási nap "Pénz7" pénzügyi és vállalkozói témahét Informatika háziverseny Szóbeli felvételi hétfő vizsgák február 24. -március tanítási nap "Pénz7" pénzügyi és vállalkozói témahét kedd Szóbeli felvételi vizsgák február 24. -március tanítási nap "Pénz7" pénzügyi és vállalkozói témahét szerda OKTV média: A második (döntő) forduló időpontjai: március 4. (szerda) 10 óra (írásbeli), és március 26. (csütörtök) 10 óra (szóbeli) tanítási nap "Pénz7" pénzügyi és vállalkozói témahét csütörtök Szóbeli felvételi vizsgák február 24. -március tanítási nap "Pénz7" pénzügyi és vállalkozói témahét péntek Szóbeli felvételi vizsgák február 24. -március 13 Előadások az EU-ról felelős: Vermes Zoltán szombat vasárnap hétfő 118. tanítási nap Szóbeli felvételi vizsgák február 24. -március kedd 119. tanítási nap Szóbeli felvételi vizsgák február 24. -március szerda 120. tanítási nap Szóbeli felvételi vizsgák február 24. -március csütörtök 121. tanítási nap Szóbeli felvételi vizsgák február 24. -március tanítási nap Szóbeli felvételi vizsgák február 24. -március 13 Előadások az EU-ról felelős: Vermes Zoltán péntek A március 15-i ünnepség osztálysétával Nemzetközi π-nap szombat vasárnap hétfő 123. tanítási nap kedd 124. tanítási nap szerda 125. tanítási nap munkaértekezlet csütörtök 126. tanítási nap tanítási nap OKTV vizuális kultúra: A harmadik (döntő) forduló időpontja: március 20. (péntek), 11 óra. Előadások az EU-ról péntek felelős: Vermes Zoltán szombat vasárnap 128. tanítási nap Digitális Témahét hétfő Matematika próbaérettségi kedd 129. tanítási nap szerda 130. tanítási nap csütörtök 131. tanítási nap OKTV média: A második (döntő) forduló 10 óra (szóbeli) péntek 132. tanítási nap szombat vasárnap 133. tanítási nap Erasmus+ Drops of Life projekt találkozó Görögországban Az Erasmus+KA2 Hum@net projekt 2. Lettország Angol hétfő nyelvi túra Írországba: március vége tanítási nap A tudomány-napja Erasmus+ Drops of Life projekt találkozó Görögországban Az kedd Erasmus+KA2 Hum@net projekt 2. Lettország 134. Tanítási nap
22 Dátum Lyoni diákok fogadása (2020 tavasza) Páduától Trianonig. Történelmi háziverseny 1. forduló Medve Matematika Verseny: április Francia-nyelvi út április 2019/2020 Esemény 135. tanítási nap Erasmus+ Drops of Life projekt találkozó Görögországban Az Erasmus+KA2 projekt 2. Lettország A szerda német mk. útja Németországba: április tanítási nap Erasmus+ Drops of Life projekt találkozó Görögországban Az Erasmus+KA2 Hum@net projekt 2. Lettország A német csütörtök mk. útja Németországba: április tanítási nap Az Erasmus+KA2 Hum@net projekt 2. Lettország péntek A német mk. útja Németországba: április szombat A német mk. útja Németországba: április vasárnap hétfő 138. tanítási nap OKTV történelem: A harmadik forduló (döntő) tanítási nap OKTV földrajz: A harmadik forduló DÖK nap a diákönkormányzat döntése szerint Teleki-nap kedd 2020.: április tanítási nap Tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap Teleki Spring Festival: április 8 Páduától szerda Trianonig. Történelem háziverseny 2. forduló: április csütörtök péntek szombat vasárnap Tavaszi szünet hétfő kedd 141. tanítási nap Tavaszi szünet utáni első tanítási nap szerda munkaértekezlet + fogadó óra/szülői é csütörtök 142. tanítási nap A Holokauszt emléknapja: április 16 (emlékkiállítás ) péntek 143. tanítási nap A Magyar Költészet Napja április szombat vasárnap 144. tanítási nap Fenntarthatósági Témahét hétfő OKTV magyar nyelv: A harmadik forduló (döntő) időpontja: április 20. (hétfő) kedd 145. tanítási nap Fenntarthatósági Témahét tanítási nap Fenntarthatósági Témahét OKTV média: A harmadik forduló (döntő) időpontja: április 22. (szerda) A Föld szerda napja: április csütörtök 147. tanítási nap Fenntarthatósági Témahét péntek 148. tanítási nap Fenntarthatósági Témahét szombat vasárnap 149. tanítási nap A Magyar film Napja április hétfő A 12. évfolyamos magántanulók és mások osztályozó vizsgái tanítási nap Osztályozó értekezlet a 12. évfolyam számára kedd Felelős: igazgató, osztályfőnökök, szaktanárok szerda 151. tanítási nap csütörtök 152. rövidített tanítási nap 12-evfolyam utolsó tanítási nap + ballagás 152. Tanítási nap
23 2019/2020 Dátum Esemény Tanítási nap Lyoni diákok fogadása (2020 tavasza) péntek A munka ünnepe munkaszüneti nap szombat vasárnap május-júniusi írásbeli érettségi 1. napja Terepgyakorlat Paks, Atomerőmű: május 4-5 Terepgyakorlat Kecskemét, Mercedes-gyár: május 4-5 Budapesti Terepgyakorlat az ELTE TTK-n Terepgyakorlat Kőszeg: hétfő május (hétfő-kedd-szerda) Terepgyakorlat Tolna megye: május 4-5. (hétfő-kedd) Terepgyakorlat Esztergom: május 4. (hétfő) Terepgyakorlat Balatonszárszó: május 5. (kedd) Terepgyakorlat - Hortobágyi Nemzeti Park: május 4-5. (hétfő-kedd) Terepgyakorlat - Duna-Ipoly Nemzeti Park: május 4-5. (hétfő-kedd) Terepgyakorlat Paks, Atomerőmű: május 4-5 Terepgyakorlat Kecskemét, Mercedes-gyár: május 4-5 Budapesti Terepgyakorlat az ELTE TTK-n Terepgyakorlat Tolna kedd megye: május 4-5. (hétfő-kedd) Terepgyakorlat Esztergom: május 4. (hétfő) Terepgyakorlat Balatonszárszó: május 5. (kedd) Terepgyakorlat - Hortobágyi Nemzeti Park: május 4-5. (hétfő-kedd) Terepgyakorlat - Duna-Ipoly Nemzeti Park: május 4-5. (hétfő-kedd) Terepgyakorlat Kőszeg: május (hétfő-kedd-szerda) szerda Terepgyakorlat Kőszeg: május (hétfő-kedd-szerda) csütörtök 153. tanítási nap péntek 154. tanítási nap szombat vasárnap hétfő 155. tanítási nap Erasmus+KA2 Hum@net projekt 3. Turkey, máj kedd 156. tanítási nap Erasmus+KA2 Hum@net projekt 3. Turkey, máj szerda 157. tanítási nap Erasmus+KA2 Hum@net projekt 3. Turkey, máj csütörtök 158. tanítási nap Erasmus+KA2 Hum@net projekt 3. Turkey, máj péntek 159. tanítási nap Erasmus+KA2 Hum@net projekt 3. Turkey, máj szombat vasárnap hétfő 160. tanítási nap kedd 161. tanítási nap Tankerületi kiválóságok Napja: május tanítási nap munkaértekezlet + fogadó óra szerda Tankerületi kiválóságok Napja: május csütörtök 163. tanítási nap péntek 164. tanítási nap szombat vasárnap 165. tanítási nap NYEK-es osztályokban második idegen nyelvből írásbeli és szóbeli vizsga: május A hétfő évfolyamon második idegen nyelvből írásbeli és szóbeli vizsga (2020. május tanítási nap NYEK-es osztályokban második idegen nyelvből írásbeli és szóbeli vizsga: május A kedd évfolyamon második idegen nyelvből írásbeli és szóbeli vizsga (2020. május tanítási nap Kompetenciamérés NYEK-es osztályokban második idegen nyelvből írásbeli és szóbeli vizsga: május A szerda évfolyamon második idegen nyelvből írásbeli és szóbeli vizsga (2020. május tanítási nap NYEK-es osztályokban második idegen nyelvből írásbeli és szóbeli vizsga: május A 10. évfolyamon második idegen nyelvből írásbeli és szóbeli vizsga (2020. május A csütörtök évfolyam osztálykirándulásainak időpontja: május (csütörtök-péntek tanítási nap NYEK-es osztályokban második idegen nyelvből írásbeli és szóbeli vizsga: május A 10. évfolyamon második idegen nyelvből írásbeli és szóbeli vizsga (2020. május A péntek évfolyam osztálykirándulásainak időpontja: május (csütörtök-péntek szombat vasárnap
Eseménynaptár tanév
Eseménynaptár 2017-2018. tanév Dátum Esemény Felelős Augusztus Tantárgyfelosztás, órarend elkészítése és e Aug. 22. Jelentkezés, munkafelvétel tantestület Aug. 23. 8 h Alakuló értekezlet tantestület Aug.
Magyar László Gimnáziuma eseménynaptára a 2015-2016. tanévre
A Dunaföldvári- Bölcskei- Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium eseménynaptára a 2015-2016. tanévre Eseménynaptár 2015-2016. tanév Augusztus Aug. 17. 9 h Dátum Esemény Tantárgyfelosztás,
A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus
A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Vezetőségi értekezlet Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus
A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus
A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben Augusztus Augusztus 21. Augusztus 22-23 Augusztus 24. Augusztus 27-29. Augusztus 27. Augusztus 28. Augusztus 27-30 Augusztus 30.
A 2017/2018-es tanév rendje a Soproni Széchenyi István Gimnáziumban Feladat Felelős Időpont
Feladat Felelős Időpont Geopolitikai Konferencia 2017 Közép- és Kelet- Európa a 21. század többpólusú világában Farkas Gábor, Simon György augusztus 25. Magyar-Földrajzi Társaság 70. Vándorgyűlése és 141.
óra osztályfőnöki órák
szeptember 1. csütörtök 8.00 majd 5. óra 5. óra 6. óra Első tanítási nap - TANÉVNYITÓ ÜNNEPÉLY 2-3-4. óra osztályfőnöki órák angol nyelvi szintfelmérés az 9.A, 9.B, 9.D osztályokban tájékoztató a közösségi
2. A TANÍTÁSI ÉV. A tanítási év első féléve január 26-ig tart. A félévi értesítők kiosztásának határideje: február 2.
2. A TANÍTÁSI ÉV első tanítási nap: 2017. szeptember 1. (péntek) utolsó tanítási nap: 2018. június 15. (péntek) a gimnázium utolsó, befejező évfolyamán az utolsó tanítási nap: 2018. május 03. A tanítási
A tanév rendje 2016/2017
A tanév rendje 2015/2016 8:00 alakuló értekezlet Szakgimnázium (180 tanítási nap + 7 tanítás nélküli munkanap) Tanítási nap Szakközépiskola (181 tanítási nap + 6 tanítás nélküli munkanap) Tanítási nap
A tanév rendje 2017/2018
A tanév rendje 2017/2018 A programok időpontja előre nem látható okok miatt esetlegesen változhat. 14:00 Osztályfőnöki órák 2017. 09. 01. P. 16:00 Iskolai tanévnyitó 1. 17:30 Ünnepélyes tanévnyitó a Bazilikánál
Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák
A 2012/2013-as tanév helyi rendje 2012. augusztus augusztus 22-24. augusztus 27. augusztus 28. augusztus 29. Gólyatábor 9. évfolyam Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító-
A Türr István Gimnázium és Kollégium eseményterve a 2017/2018-as tanévben. Augusztus
A Türr István Gimnázium és Kollégium eseményterve a 2017/2018-as tanévben Augusztus Augusztus 21. Augusztus 22. Augusztus 22-23 Augusztus 23-29. Augusztus 29. Vezetőségi értekezlet Tantestületi alakuló
A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)
IDŐPONTOK 2012. augusztus 21. kedd 9 00 Alakuló értekezlet 2012. augusztus 22-24. szerda-péntek Gólyatábor ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2012. augusztus 24. péntek 9 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás
A 2013/2014. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)
be. IDŐPONTOK ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2013. augusztus 21. szerda 9 00 Együttes alakuló értekezlet 2013. augusztus 23-24. péntek-szombat TÁMOP 3.1.7 képzés / Hajdúszoboszló 2013. augusztus 23. péntek 9 00
A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja
A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja A tanév rendjét és munkatervét a 13/2018. (VI.14) EMMI rendelet, a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum éves keretmunkaterve és az iskola Pedagógiai Programja
A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben. Augusztus
A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben Augusztus Augusztus 18. Augusztus 21. Augusztus 21-22 Augusztus 21-25. Augusztus 26. Augusztus 27. Augusztus 28. Vezetőségi értekezlet
A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)
IDŐPONTOK 2014. augusztus 21. csütörtök 9 00 ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE Együttes alakuló értekezlet Tűz és balesetvédelmi oktatás 2014. augusztus 22. péntek 8 00-12 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás
Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. munkanap. nélküli augusztus
Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája dátum i 2017. augusztus 2017. augusztus 28., hétfő hétfő Alakuló értekezlet Javító- és különbözeti vizsgák 9.00 13.00
A 2014-2015-ös tanév iskolai feladatainak ütemezése a Magyar László Gimnázium és Szakiskolában
Dunaföldvári-Bölcskei-Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Szakiskola Magyar László Gimnáziuma és Szakiskolája 7020 Dunaföldvár, Templom u. 5. Telefon/Fax: 75/541-269 OM 201167
A tanítási napok száma: szeptember 3. (hétfő) június 14. (péntek)
A tanítási napok száma: 180 2018. szeptember 3. (hétfő) 2019. június 14. (péntek) Tanítás nélküli munkanapok száma: 7 Felhasználásuk: 3 nap az írásbeli érettségi vizsgákra: 2019. május 6-7-8. h-k-sz. 2
A tanév rendje, tervezési, szervezési feladatok
1. Szorgalmi idő A tanév rendje, tervezési, szervezési feladatok Esemény Időpont Felelős Első tanítási nap Utolsó tanítási nap Utolsó tanítási nap a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév
A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2016/2017-es tanévben. Augusztus
A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2016/2017-es tanévben Augusztus Augusztus 15. Augusztus 22. Augusztus 15-24 Augusztus 23-26. Augusztus 29. Augusztus 30. Vezetőségi értekezlet Tantestületi
2018/2019. tanév ütemterve
2018/2019. tanév ütemterve Első tanítási nap: 2018. szeptember 3. (hétfő) Tanévnyitó ünnepély: 2018. szeptember 3. (hétfő) 8.00 Első tanítási nap az esti tagozaton 2018. szeptember 3. 14 15 Az őszi érettségi
A Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium munkatervének időrendbe foglalt feladatai 2018/2019
A Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium munkatervének időrendbe foglalt feladatai 2018/2019 2018. augusztus 22. (szerda) 9.00 alakuló értekezlet, munkaközösség vezetői értekezlet 2018. augusztus
ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre
ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre Hét Hónap, nap Eseménytervezet szeptember 1.hét 1. "A" hét 1. hétfő Első tanítási nap: munkavédelmi oktatás a 9.évfolyam számára 2. 2. kedd 3. 3. szerda Tanévnyitó
ESEMÉNYNAPTÁR a 2018/2019-es tanévre
ESEMÉNYNPTÁR a 2018/2019-es tanévre Hét Hónap, nap szeptember 1.hét 1. "" hét 3. hétfő Eseménytervezet Első tanítási nap a nappali munkarend szerinti osztályokban Tanévnyitó ünnepség nappali tagozaton
Soproni Széchenyi István Gimnázium ÉVES MUNKATERV as tanév
Alakuló tantestületi értekezlet Farkas Gábor augusztus 26. 9.00 Munkaközösségi értekezletek iskolavezetés, munkaközösség-vezetők augusztus 26-szeptember 6. Javító- és különbözeti vizsgák Szentpáli Ágnes
Naptári terv 2012/2013.
Naptári terv 2012/2013. A szorgalmi idő első tanítási napja szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2013. június 14. (péntek). A tanítási napok száma száznyolcvanegy nap. A szorgalmi idő első féléve
ARANY JÁNOS GIMNÁZIUM Éves kronológia 2017/18
ARANY JÁNOS GIMNÁZIUM Éves kronológia 2017/18 Augusztus 22-én (kedd) 8.00 Alakuló értekezlet 24-én (csütörtök) 9 óra Összevont értekezlet 28, 29-én 8 óra Javítóvizsga (hétfő, kedd) (külön kiírás szerint)
A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE
1 A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE A 14/2017. (VI. 27.) EMMI rendelete, a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Pedagógiai Programja alapján A tanév 2017. szeptember 1-től 2018. június 15-ig tart
ESEMÉNYNAPTÁR a 2019/2020-as tanévre
ESEMÉNYNPTÁR a 2019/2020-as tanévre Hét Hónap, nap szeptember 1.hét 1. "" hét 2. hétfő 2. 3. kedd Eseménytervezet Első tanítási nap a nappali munkarend szerinti osztályokban Tanévnyitó ünnepség nappali
A 2018/2019. tanév rendje
NOVEMBER OKTÓBER SZEPTEMBER A 2018/2019. tanév rendje Esemény 2018.09.03 Első tanítási nap, tanévnyitó ünnepély 2018.09.05 17:00 Szülői értekezlet (7.A, 9.Ny, 9.c, 12.A, 12.B, 12.C) 2018.09.10 Tanmenetek
A 2018/2019. tanév programjai, szünetei SZEPTEMBER. Nap. Óra. Program Iskolagyűlés az udvaron, első tanítási nap
A 2018/2019. tanév programjai, szünetei SZEPTEMBER Nap Óra Program 3. 8.00 Iskolagyűlés az udvaron, első tanítási nap /csengetésre (7.55) levonulás az udvarra/ 1 / 27 8.30 Osztályfőnöki órák: tankönyvek
A TANÉV FELADATAINAK ÜTEMEZÉSE
A TANÉV FELADATAINAK ÜTEMEZÉSE 1. Tanév előkészítése: 2015. augusztus 21-től augusztus 31-ig 2. Alakuló-értekezlet: 2015. augusztus 25. 8.00 óra (kedd) 3. Iskolai javítóvizsgák lebonyolítása 2015. augusztus
A 2018/2019-ES TANÉV RENDJE
A 2018/2019-ES TANÉV RENDJE 1 A 14/2017. (VI. 27.) EMMI rendelete, a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Pedagógiai Programja alapján A tanév 2018. szeptember 3-tól 2019. június 14-ig tart
A tanév szervezési feladatai
1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2017. szeptember 1. 2018. június
s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap
s z e p t e m b e r fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap aug 31 1 2 3 4 5 6 1. szept. 1-6 tantestületi munkaközösségi ek évnyitó osztályfőnöki órák osztályfőnöki munkaközösség e 7 8 9 10 11
tanítási nap sorszáma 8.00 Tájékoztató értekezlet 9.00 Javítóvizsgák augusztus 28. kedd 8.00 Javítóvizsgák augusztus 29.
2018. augusztus 21. kedd Tankönyvszállítás 2018. augusztus 27. hétfő 8.00 Tájékoztató értekezlet 9.00 Javítóvizsgák 2018. augusztus 28. kedd 8.00 Javítóvizsgák 2018. augusztus 29. szerda Gólyatábor - Velence
A tanév rendje 2018/2019
A tanév rendje 2018/2019 A programok időpontja előre nem látható okok miatt esetlegesen változhat. Szakgimnázium 2018. 09. 03. H. 17:00 Ünnepélyes tanévnyitó a Bazilikánál 1. 2018. 09. 04. K. Szakmai nap
ARANY JÁNOS GIMNÁZIUMI INTÉZMÉNYEGYSÉG Éves kronológia 2016/17
ARANY JÁNOS GIMNÁZIUMI INTÉZMÉNYEGYSÉG Éves kronológia 2016/17 Augusztus 22-én (hétfő) 8.00 Alakuló értekezlet Helye tanári 23, 24-én 8 óra Javítóvizsga (kedd, szerda) (külön kiírás szerint) 26-án (péntek)
Pápai Petőfi Sándor Gimnázium
A tanév rendje, a 2018/19-es tanév feladatainak ütemezése augusztus 24. péntek augusztus 25. szombat augusztus 26. vasárnap augusztus 27. hétfő augusztus 28. kedd augusztus 29. szerda augusztus 30. csütörtök
A 2018/2019. tanév helyi rendje Készült 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet a 2018/2019. tanév rendjéről alapján SZEPTEMBER
1. sz. melléklet: A tanév helyi rendje A 2018/2019. tanév helyi rendje Készült 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet a 2018/2019. tanév rendjéről alapján Első tanítási nap: 2018. szeptember 3. (hétfő) Utolsó
ARANY JÁNOS GIMNÁZIUM Éves kronológia 2018/19
ARANY JÁNOS GIMNÁZIUM Éves kronológia 2018/19 Augusztus 22-én (szerda) 8.00 Alakuló értekezlet 24. 8.00 Különbözeti vizsga 29, 30-án 8 óra Javítóvizsga (külön kiírás szerint) 28-án (kedd) 9 óra Összevont
A as tanév helyi rendje Dátum Nap Idő Feladat Felelős Augusztus Szeptember Október
A 2012-13-as tanév helyi rendje Dátum Nap Idő Feladat Felelős Augusztus augusztus 24-28. - Gólyatábor osztályfőnökök, patronáló tanárok augusztus 27. 9:00 Alakuló értekezlet igazgató augusztus 28-29. -
Munkaterv a 2018/2019-es tanévre Eseménynaptár
Munkaterv a 2018/2019-es tanévre Eseménynaptár Időpont Tevékenység, program Felelős 2018. szeptember Első félév: szeptember 1 január 25. Első tanítási nap 3. Tanévköszöntő Osztályfőnöki órák 4-5. Gólyaprogram
A 2018/2019. TANÉV ESEMÉNYEI A MUNKATERV ALAPJÁN
1 A 2018/2019. TANÉV ESEMÉNYEI A MUNKATERV ALAPJÁN 1. számú melléklet: A tanév helyi rendje 1. A szorgalmi idő 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet 2. alapján: 1.1. Az intézményünkben a munkát tanév, ezen
A tanév szervezési feladatai
1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2. Rendkívüli munkanapok Munkanap
s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap
s z e p t e m b e r fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap aug 28 aug 29 aug 30 aug 31 1 2 3 szept. 1-3 10.00 alakuló 9.00 pót- és osztályozó vizsgák 10.00 munkaközösségi ek 9.00-tól enapló napja
A tanév helyi rendje
A tanév helyi rendje 2017/2018. tanév 1. A tanév rendje: 1.2. szorgalmi idő: 2017. szeptember 1-től 2018. június 15-ig a tényleges tanítási napok száma: 180 +6 tanítás nélküli munkanap I. félév: 2018.
2012/2013. tanév rendje (kivonat)
2012/2013. tanév rendje (kivonat) Első tanítási nap: Őszi szünet: Téli szünet: Első félév: Tavaszi szünet: Utolsó tanítási nap: Tanítási napok száma: 2012. szeptember 3. /hétfő/ 2012. október 29-től november
Lakatos Menyhért Józsefvárosi Általános Művelődési Központ OM: 034923 1086 Budapest, Bauer Sándor u. 6-8. A 2012/2013. TANÉV HELYI RENDJE
A 2012/2013. TANÉV HELYI RENDJE Alakuló értekezlet 2012. augusztus 27. 9.00 Konzultációk 2012. augusztus 27. 10.00-13.00 2012. augusztus 28. 9.00-13.00 Osztályozó- és javítóvizsgák az esti tagozaton 2012.
Soproni Széchenyi István Gimnázium ÉVES MUNKATERV as tanév
Alakuló tantestületi értekezlet Farkas Gábor augusztus 27. 9.00 Javító- és különbözeti vizsgák Szentpáli Ágnes augusztus 28. 9.00 Tanévnyitó tantestületi értekezlet Farkas Gábor augusztus 30. 9.00 Fecsketábor
2015/2016. tanév rendje
2. sz. melléklet: 2015/2016. tanév rendje 2015/2016. tanév rendje Első tanítási nap: 2015. szeptember 01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda) SZEPTEMBER 8.00 Ünnepélyes tanévnyitó (szakközépiskola
1. A / e s t a n é v m u n k a r e n d j e
1. A 2 0 1 8 / 2 0 1 9 - e s t a n é v m u n k a r e n d j e Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Közgazdasági Szakgimnáziuma tanítási munka 2018. augusztus 21. kedd 22. szerda 23. csütörtök Munkaközösségi
A tanév szervezési feladatai
1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2016. szeptember 1. 2017. június
A tanév helyi rendje 2018/19.
A tanév helyi rendje 2018/19. Szeptember 03. Tanévnyitó ünnepély: 8.00 1. évfolyamos szülői értekezlet 03-06. 2-8. évfolyamos szülői értekezlet 05. 06. 17. Tűzriadó próba Bombariadó próba Tanmenetek leadása
Ózdi SZC Bródy Imre Szakgimnáziuma. A tanév menetrendje (részlet az éves munkatervből)
A tanév menetrendje (részlet az éves munkatervből) 2018. szeptember 3. Ünnepélyes tanévnyitó (hétfő) Első tanítási nap - osztályfőnöki órák (3 óra) Törzslapok és bizonyítványok dokumentációja (a korábbi
s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap
s z e p t e m b e r fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap aug 28 aug 29 aug 30 aug 31 1 2 10.00 alakuló munka és balesetvédelmi oktatás 9.00 osztályozó vizsgák kréta tanfolyam és tesztírás munkaközösségi
A 2016/2017-ES TANÉV RENDJE
A 2016/2017-ES TANÉV RENDJE A 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelete, a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Pedagógiai Programja alapján A tanév 2016. szeptember 1-től 2017. június 15-ig tart
Munkaterv 2015/2016-os tanévre (180 tanítási nap)
Munkaterv 2015/2016-os tanévre (180 tanítási nap) Feladat Határidő Felelős Javító- és osztályozó vizsgák augusztus 25. 8.00 Munkaközösségi értekezletek augusztus 26-27. Tanév-előkészítő nyitóértekezlet
ESEMÉNYNAPTÁR a 2017/2018-as tanévre
ESEMÉNYNPTÁR a 2017/2018-as tanévre Hét szeptember Hónap, nap 1.hét 1. "" hét 1. péntek 2.hét 2. "" hét 4. hétfő Eseménytervezet Első tanítási nap a nappali munkarend szerinti osztályokban Tanévnyitó ünnepség
Miskolci SZC Kós Károly Építőipari Szakgimnáziuma MUNKATERV
Miskolci SZC Kós Károly Építőipari Szakgimnáziuma 3527 Miskolc, Latabár E. u. 1. 2018/2019. tanév MUNKATERV Jóváhagyta a nevelőtestület 2018. augusztus 31-én (.. iktatószámú jegyzőkönyv) 1 1. Feladatok,
Hó/nap Esemény Helyszín
ok száma: 179 Tanítás nélküli munka: 6 Módosított Tanévtár 2013/2014. tanév 1 tanulmányi kirándulás: 2013. 09. 13. 1 Szalagavató (2013.12.27. helyetti munka): 2013. 11. 30 1 ról az IDB dönt (Kanizsay ):
A tanév szervezési feladatai
1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2018. szeptember 3. 2019. június
A 2016/2017-ES TANÉV RENDJE
A 2016/2017-ES TANÉV RENDJE 1. SZORGALMI IDŐSZAK Első tanítási nap 2016. szeptember 1. Utolsó tanítási nap 2017. június 15. Első félév vége 2017. január 20. A 12. osztályosok utolsó tanítási napja 2017.
A 2018/2019-ES TANÉV RENDJE
A 2018/2019-ES TANÉV RENDJE 1. SZORGALMI IDŐSZAK Első tanítási nap 2018. szeptember 3. Utolsó tanítási nap 2019. június 14. Első félév vége 2019. január 26. A 12. osztályosok utolsó tanítási napja 2019.
értekezlet a tanév feladatai
dátum Augusztus 24. Augusztus 25. esemény Nevelőtestületi alakuló Javítóvizsgák (külön kiírás szerint) Augusztus 25.- 27. Munkaközösségi ek a tanév feladatai Augusztus 26. szerda 10.00 Előadás munka- és
8 óra javítóvizsgák, munkaközösségi ért.,12 óra konferencia 9 óra munkaközösségi értekezletek 9 óra nevelőtestületi értekezlet
Tanév ütemterve 2015/2016 Tanítási nap száma 2015.aug.25 kedd 9 óra Tanévnyitó értekezlet 2015.aug.26 szerda 2015.aug.27 csütörtök 2015.aug.28 péntek 2015.aug.29 szombat 8 óra javítóvizsgák, munkaközösségi
2017/2018. tanév rendjéről a 14/2017. EMMI rendelete alapján augusztus 31. csütörtök Tanévnyitó értekezlet tanároknak
2017/2018. tanév rendjéről a 14/2017. EMMI rendelete alapján 2017. augusztus 24. csütörtök Gólyatáboros szülői értekezlet 2017. augusztus 28-30. h - k - sz Gólyatábor - Balatonrendes 2017. augusztus 24-28..
A tanév ütemterve 2018/2019 Tanítási nap száma 2018.aug.27. hétfő Javítóvizsgák 8:00-, 14:30 konferencia 2018.aug.28. kedd 8 óra Nyitóértekezlet
A tanév ütemterve 2018/2019 Tanítási nap száma 2018.aug.27. hétfő Javítóvizsgák 8:00-, 14:30 konferencia 2018.aug.28. kedd 8 óra Nyitóértekezlet 2018.aug.29. szerda Munkaközösségi értekezletek 2018.aug.30.
A Horváth Mihály Gimnázium helyi rendje a 2018/2019-es tanévre
A Horváth Mihály Gimnázium helyi rendje a 2018/2019-es tanévre SZORGALMI IDŐ Az első tanítási nap: 2018. szeptember 3. (hétfő) Az utolsó tanítási nap: 2019. június 14. (péntek) Az iskola utolsó, befejező
A tanév rendje 2019/2020.
027945 A tanév rendje 2019/2020. T.n. Dátum Szeptember 1 V 1 2 H Első tanítási nap 7.45 Tanévnyitó, gólyaköszöntő Tóthné Muráncsik Mónika 2 3 K 3 4 Sze 4 5 Cs Októberi érettségi vizsgák jelentkezési határideje
8.00 Tájékoztató értekezlet 9.00 Javítóvizsgák augusztus 25. csütörtök 8.00 Javító, osztályozó és különbözeti vizsgák. Gólyatábor - Velence
TANÉV RENDJE - GUNDEL 2016/2017-es tanév A hét betűjele Dátum A hét napja Események augusztus 24. szerda 8.00 Tájékoztató értekezlet 9.00 Javítóvizsgák augusztus 25. csütörtök 8.00 Javító, osztályozó és
Szegedi Ipari, Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola Déri Miksa Tagintézménye MUNKAREND 2012/2013. augusztus. szeptember
Szegedi Ipari, Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola Déri Miksa Tagintézménye MUNKAREND 2012/20 Az emberi erőforrások minisztere 3/2012. (VI. 8.) EMMI rendelete alapján. augusztus 28-29-30. 30. 31.
NAGYKANIZSAI SZC CSERHÁTI SÁNDOR SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA MUNKATERVE 2015/2016. TANÉV
NAGYKANIZSAI SZC CSERHÁTI SÁNDOR SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA MUNKATERVE 2015/2016. TANÉV Péterváriné Kiss Sarolta mb. igazgató A tanév rendje Első tanítási nap: 2015. szeptember 1. /kedd/n Utolsó
AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK:
AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK: Tanítási napok száma: 180 Első tanítási nap: 2017. szeptember 1. (péntek) Utolsó tanítási nap: 2018. június 15. (péntek) Az első félév 2018. január 26-ig
Hó/nap Esemény Helyszín. Külön beosztás szerint Kanizsay, nagytanári II Sz V H Egész héten folyamatosan:
ok száma: 180 Tanítás nélküli munka: 6 Tanévtár 2014/2015. tanév 1 Szalagavató (2014.12.24. helyetti munka): 2014.11.22. 1 félévi osztályozó értekezlet: 2015.01.17. 1 ról az IDB dönt (Kanizsay ): 2015.03.13.
A LEHEL VEZÉR GIMNÁZIUM MUNKATERVE (2018/19)
A LEHEL VEZÉR GIMNÁZIUM MUNKATERVE (2018/19) I. Rendeletben (13/2018.(VI. 14.) EMMI-rendelet) meghatározott és hozzá kapcsolódó időpontok (az alábbi időpontok a későbbiekben változhatnak) Első tanítási
2016/17. aug. 23. szerda Alakuló nevelőtestületi értekezlet Grúber György Tanév előkészítése. aug. 30. kedd Tanévnyitó értekezlet Grúber György
2016/17. tanév Augusztus Napló sorszám Időpontok nap óra 2016/17. RENDEZVÉNYEK 2016 FELELŐS Téma / Szervező / Egyéb aug. 23. szerda 10.00 Alakuló nevelőtestületi értekezlet Tanév előkészítése aug. 27.
E S E M É N Y N A P T Á R
A 2013/2014. tanév munkatervének melléklete SZÉKESFEHÉRVÁRI VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM E S E M É N Y N A P T Á R 2013. augusztus 31.(szombat) 2012-2013. tanév augusztus 22. csütörtök 9.00 Alakuló és évnyitó
AUGUSZTUS HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP
AUGUSZTUS 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 Aidinger úti székhelyről történő kiköltözés SZEPTEMBER 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Első tanítási nap, Tanévnyitó ünnepély
ESEMÉNYNAPTÁR 2016/2017-es tanév
Iskola ESEMÉNYNAPTÁR 2016/2017-es tanév Óvoda Dátum Esemény Esemény 2016. augusztus 22-26 Nevelőtestületi értekezletek Nevelőtestületi értekezletek 24 Nyitás összevont csoporttal 29 Javító- és osztályozó
Szeptember szeptember 2. hétfő 8:00 Első tanítási nap rendelet szerint gimnázium, szakgimnázium és szakközépiskola 1/9.
Augusztus 2019/2020. tanév rendjéről a 11/2019. EMMI rendelete alapján 2019. augusztus 26. hétfő 16:00 Gólyatáboros szülői értekezlet 2019. augusztus 26-29. hétfő ½ 9:00 15:00 kedd ½ 9:00 15:00 szerda
Déri Miksa Tagintézménye MUNKAREND 2013/2014.
Szegedi Ipari Szakképző és Általános Iskola Déri Miksa Tagintézménye MUNKAREND 2013/20 Az emberi erőforrások minisztere 47/20 (VII. 4.) EMMI rendelete alapján. augusztus 2 26. 27-28-29. 29. Orvosi vizsgálat
2016/2017 tanév rendje
2016/2017 tanév rendje 2016/2017. tanév rendjéről a 12/2016. EMMI rendelete alapján 2016. augusztus 23. kedd Gólyatáboros szülői értekezlet 2016. augusztus 24-26. sz - cs - p Gólyatábor - Révfülöp 2016.
ESEMÉNYNAPTÁR 2013/2014
ESEMÉNYNAPTÁR 2013/2014 augusztus 22. 9:00 Alakuló értekezlet augusztus 23-26. 8:00 Javító-, és osztályozóvizsgák augusztus 29. 8:00 Tanévnyitó értekezlet szeptember 02. 8:00 A szorgalmi idő első napja
Feladatok havi ütemezése. 2018/2019. tanév
Feladatok havi ütemezése 2018/2019. tanév SZEPTEMBER Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés 3. hétfő 8:00 12:00 Tanévnyitó ünnepély Létszámegyeztetés Dr. Kunné Csobán Ilona osztályfőnökök 4. kedd
A végzősök 153 tanítási nappal, 31 hétre számoljanak Az alsóbb évfolyamok 179 ill. 180 tanítási napra és 36 hétre számoljanak. szeptember 15.
Debreceni Szc Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája munkaterve a 2018/2019-es tanévre szakgimnázium 179 tanítási nap szakközépiskola 180 tanítási nap szakgimnázium 8 tanítás
Szeptember udvar osztályterem tantermek
szept. 1. hétfő 1. óra 2-4. óra 5-7. óra Tóth Árpád Gimnázium Ünnepélyes tanévnyitó Osztályfőnöki óra Szeptember udvar osztályterem tantermek Várallyainé B.J szept. 1. hétfő 6-7. óra Első emelt szintű
MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT
MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT M U N K A T E R V a 2010/2011-es tanévre Tiszakécske, 2010. augusztus
A 2012/2013. TANÉV RENDJE ÉS MUNKATERVE
A 2012/2013. TANÉV RENDJE ÉS MUNKATERVE Szorgalmi időszak: Szakközépiskola nappali tagozat: 9-11. osztályok 2012. szeptember 3. - 2013. június 14. 12.B, G és a 13. A osztályok 2012. szeptember 3. - 2013.
P R O G R A M T E R V
SZOLNOKI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM 5000 Szolnok, Széchenyi István körút 16. (56) 340-555, 522-167 (56) 342-834 OM azonosító: 035994 E-mail: szig@szechenyi-szolnok.sulinet.hu http:// www.szechenyi-szolnok.sulinet.hu
AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019. TANÉV ESEMÉNYEI
S Z E P T E M B E R 3 H Tanévnyitó ünnepély Első tanítási nap Tankönyvosztás Szülői értekezlet - Széchenyi Művészetis szülői értekezlet 4 K Szülői értekezlet Pattantyús Művészetis szülői értekezlet 19
s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap
s z e p t e m b e r aug 26 aug 27 aug 28 aug 29 aug 30 aug 31 1 10.00 alakuló munka és balesetvédelmi oktatás 9.00 osztályozó vizsgák, mukaközösségi ek 9.00 e napló napja, munkaközösségi ek gólyatábor
Ünnepélyes tanévnyitó, első tanítási nap. Szülői ért. 1. évf.
A szept. 3. hétfő 8.00, 3 tanítási óra alsóban, ebéd 11-től folyamatosan Ünnepélyes tanévnyitó, első tanítási nap 17.00 Szülői ért. 1. évf. szept. 4. kedd szept. 5. szerda szept. 6. csüt. szept. 7. péntek
az őszi érettségi vizsgára való jelentkezés határideje Jáky József Tagintézményben nevelőtestületi értekezlet avatási vetélkedő a 9.
Időpont Szeptember 2. Szeptember első hetében: Szeptember 5. Szeptember 9. Szeptember 12. Szeptember 13. Szeptember 10-13. Szeptember második felében Szeptember 16-20 Szeptember 20. Szeptember 24. Szeptember
5. A tanév helyi rendje 2017/18.
5. A tanév helyi rendje 2017/18. Az énekkari próbák rendje: kedd: 50-14-30 : 50-30. Szeptember 1. 4-8. 6. 7. 18. 22. 23. 30. Tanévnyitó ünnepély: 8.00 1-8. évfolyamos szülői értekezlet Tűzriadó próba Bombariadó
A 2016/2017. tanév rendje, munkaterve, fő feladatai, programja
SZOLNOKI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Klapka György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM Azonosító: 203056 H-5100 Jászberény, Hatvani út 2. Tel.: igazgatóság: 06-20/394-9349, gazdasági iroda: 06-20//393-8112
s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap
s z e p t e m b e r fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap aug 29 aug 30 aug 31 1 2 3 4 szept. 1-4 alakuló 9.00 pót- és osztályozó vizsgák 10.00 munkaközösségi ek évnyitó osztályfőnöki órák 5
A tanév ütemterve 2017/2018 Tanítási nap száma 2017.aug.28. hétfő javítóvizsgák 8:00-, 12:00 konferencia 2017.aug.29. kedd 9 óra Nyitóértekezlet
A tanév ütemterve 2017/2018 Tanítási nap száma 2017.aug.28. hétfő javítóvizsgák 8:00-, 12:00 konferencia 2017.aug.29. kedd 9 óra Nyitóértekezlet 2017.aug.30. szerda 9 óra Munkaterv ismertetése, elfogadása
Éves munkaterv 2017/ TK átvétel 5. és 9. évf. SZMK alakuló értekezlet
AUG. Javító és pótló vizsgák 28. TK átvétel 5. és 9. évf. SZMK alakuló értekezlet Javító és pótló vizsgák 29. TK átvétel 6-7. évfolyam 30. Intézményi tanács értekezlet 5. és 9. évfolyam szülői értekezlet