Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: EUB-40/29-2/2014. EUB-18/2014. sz. ülés (EUB-18/ sz. ülés)
|
|
- Zsombor Boros
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Ikt. sz.: EUB-40/29-2/2014. EUB-18/2014. sz. ülés (EUB-18/ sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának november 11-én, kedden, 8 óra 04 perckor az Országház főemelet 66. számú tanácstermében megtartott üléséről
2 2 Tartalomjegyzék Napirendi ja-vaslat 3 Az ülés résztvevői 4 Az ülés megnyitása 5 A határozatképesség megállapítása, a napirend elfogadása 5 Az európai területi társulásról szóló T/1708. számú törvényjavaslat (Részletes vita a HHSZ a alapján) (Kijelölt bizottság) 5 Íjgyártó István tájékoztatója 5 Hozzászólások 7 Íjgyártó István válaszai 8 Szavazás 8 Az ülés berekesztése 9
3 3 Napirendi javaslat Az európai területi társulásról szóló törvényjavaslat (T/1708. szám) (Részletes vita a HHSZ a alapján) (Kijelölt bizottság) Előterjesztő: Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára
4 4 Az ülés résztvevői A bizottság részéről Megjelent Elnököl: Dr. Hörcsik Richárd (Fidesz), a bizottság elnöke Tessely Zoltán (Fidesz), a bizottság alelnöke Bana Tibor (Jobbik), a bizottság alelnöke Csöbör Katalin (Fidesz) Gyopáros Alpár (Fidesz) Firtl Mátyás (KDNP) Dr. Tóth Bertalan (MSZP) Helyettesítési megbízást adott Farkas Flórián (Fidesz) Tessely Zoltánnak (Fidesz) Dr. Józsa István (MSZP) dr. Tóth Bertalannak (MSZP) A bizottság titkársága részéről Meghívott Hozzászóló Dr. Juhász László főtanácsadó Dóczy Zsuzsánna munkatárs Dr. Tamás Csaba Gergely szakmai tanácsadó Íjgyártó István államtitkár (Külgazdasági és Külügyminisztérium)
5 5 Az ülés megnyitása (Az ülés kezdetének időpontja: 8 óra 04 perc) DR. HÖRCSIK RICHÁRD (Fidesz), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Jó reggelt kívánok! Hölgyeim és Uraim! Az Országgyűlés Európai ügyek bizottsága ülését megnyitom. Köszöntöm képviselőtársaimat, köszöntöm az Országgyűlés munkatársait, meghívott vendégeinket, és köszöntöm a napirendi pont előadóját, Íjgyártó István államtitkár urat a Külgazdasági és Külügyminisztérium részéről. A határozatképesség megállapítása, a napirend elfogadása Az első teendőnk a határozatképesség megállapítása. Az aláírt jelenléti ív alapján megállapítom, hogy a helyettesítésekkel együtt a bizottságunk határozatképes. A második teendőnk a napirendi pont meghatározása. Ahogy képviselőtársaim megkapták írásban, egyetlen napirendi pontot terveztünk: az európai területi társulásról szóló törvényjavaslat részletes vitája a házszabály a alapján. Mint kijelölt bizottság tesszük ezt. Kérdezem képviselőtársaimat, hogy van-e ezzel kapcsolatban valakinek kérdése, véleménye. (Nincs jelzés.) Ilyet nem látok. Szavazásra teszem fel. Ki az, aki egyetért a napirendi pont megtárgyalásával? (Szavazás.) Köszönöm szépen. A jegyzőkönyv számára megállapítom, hogy bizottságunk egyhangúlag elfogadta. Az európai területi társulásról szóló T/1708. számú törvényjavaslat (Részletes vita a HHSZ a alapján) (Kijelölt bizottság) Tisztelt Bizottság! Köszöntöm Íjgyártó István államtitkár urat. Második alkalommal folytatunk le részletes vitát, ezúttal mint kijelölt bizottság. A T/1708. számú törvényjavaslat általános vitájára a múlt héten került sor a plenáris ülésen. Köszönöm képviselőtársaimnak, hogy azon aktívan részt vettek a késői órában. A mostani részletes vitában e törvényjavaslatnak a határozati házszabály 44. (1) bekezdésében foglaltaknak való megfeleléséről kell döntenünk. Képviselői módosító javaslatok benyújtására nem került sor. Továbbá tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy a pénteki napon megküldésre került a bizottsági módosító javaslat tervezete. Ezzel kapcsolatban azonban szeretném jelezni, hogy további módosítási szándékok merültek fel, melyek kezelésére várhatóan a Törvényalkotási bizottságban kerül sor, így tehát a mai ülésünkön bizottsági módosító javaslatról nem kell döntést hoznunk. Tisztelt Képviselőtársaim! Tehát megnyitom a részletes vitát, szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy a határozati házszabály 44. (1) bekezdésében foglaltak követelményének való megfelelésről. Elsőként a törvényjavaslat előterjesztésére adom meg a szót, utána pedig megadom a képviselőtársaimnak a lehetőséget. Tessék parancsolni, államtitkár úr! Íjgyártó István tájékoztatója ÍJGYÁRTÓ ISTVÁN államtitkár (Külgazdasági és Külügyminisztérium): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Egy olyan kérdést tárgyal most az Országgyűlés, amelyről úgy gondoljuk, hogy stratégiai jelentőségű és fontosságú Magyarország számára, hiszen a határ menti fejlesztések, a határok elválasztó szerepének a felszámolása egy nagyon fontos kérdés Magyarország számára.
6 6 Az európai területi társulás jogintézménye egy uniós rendelettel jött létre eredetileg 2006-ban, pontosan abból a célból, hogy két vagy több tagállam, illetve annak régiói és helyhatóságai között egy hatékony és a határokon átnyúló együttműködést szabályozzon. Ennek nyilvánvalóan az volt a célja, hogy nemcsak a tagállamok között erősödjön meg a gazdasági, társadalmi és területi kohézió, illetve nemcsak a tagállamok belső régiói számára legyenek elérhetőek a nagyon fontos európai uniós források, hanem ezek a perifériális helyzetben levő határ menti régiókat is mindenféleképpen pozitívan érintsék, tehát legyen egy határokon átnyúló jellegű regionális szintű felhasználás. Ezek a társulások, amelyek Európában létrejöttek, elsősorban nyilvánvalóan a közlekedés, a környezetvédelem, az oktatás, a képzés, az egészségügy, a kultúra, a foglalkoztatás, a turizmus, a sport és a mezőgazdaság területén tevékenykedtek. Rendkívül rugalmas intézményrendszerről van szó, hiszen nemcsak az európai területi együttműködési projektek végrehajtására alkalmasak, hanem a közös tervezés, közös végrehajtás és a határokon átnyúló hatás feltételrendszerének is kiválóan megfelelnek. Magyarország különleges helyzetben van, hiszen határ menti régióink nemcsak uniós tagállamokkal vannak, hanem ezek, mint ismeretes nyilvánvalóan a bizottság előtt, nagyrészt magyarlakta területeket is jelentenek az esetek többségében. Számunkra az európai uniós célok és Magyarország határ menti régióinak fejlesztésén túlmenően a kérdésnek egy nagyon komoly nemzetpolitikai aspektusa is van, hiszen ebben a határ menti régióban él közel 400 ezer olyan magyar nemzetiségű honfitársunk, akik számára ezeknek a régióknak a fejlődése az anyaországgal való minél gördülékenyebb, minél jobban átjárható határátkelés, gyakorlatilag a határok eltűnése ezekben a régiókban alapvetően fontos ezeknek a közösségeknek a fejlődése szempontjából és megmaradása szempontjából. Tehát úgy tekintjük, hogy az összes többi bizottság előtt pontosan ismert nagyon pozitív hatás mellett ezt az aspektust is szem előtt kell tartani, amikor szabályozzuk a vonatkozó kérdést. Ezek természetesen nemcsak a határok elválasztó szerepének megszüntetésére, hanem ezeknek a többnyire a történelem folyamán, sajnos Trianon következtében elmaradott, perifériális helyzetbe szorult régióknak a gazdasági fejlesztésére is pozitív hatással vannak. Az európai területi társulásokat szabályozó uniós rendelet 2013 decemberében lépett hatályba. Mivel rendeletről van szó, ez automatikusan a nemzeti jogrend részévé vált, de ennek ellenére a tagállamoknak van olyan kötelezettsége, hogy a módosult rendelethez igazodó nemzeti végrehajtási rendelkezéseket esetleg szabályozzák. A kormány tehát azért nyújtotta be a területi társulásról szóló törvényjavaslatot, hogy teljesítsük tagságunkból fakadó kötelezettségünket, átvezessük a hazai szabályozásban a kormányzati struktúra átalakulásából eredő változásokat, azt a tényt, hogy az európai területi társulásokkal kapcsolatos feladat- és hatáskörök a megszűnt Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumból a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz kerültek, illetve egyúttal ez a módosítás egy jó alkalmat kínált arra, hogy a korábbi rendelet végrehajtását szolgáló szabályozási hátteret korszerűsítsük. A törvényjavaslat tehát úgy készült, hogy az elmúlt években fölhalmozott jogalkalmazói tapasztalatokat hasznosítsuk és felhasználjuk, illetve figyelembe vegyük a nemzetközi trendeket és az úgynevezett jó gyakorlatok tapasztalatait. Tehát még egyszer, mi úgy gondoljuk, hogy egy olyan intézményről, az európai területi társulásról van szó, amely kiemelt jelentőséggel bír Magyarország számára, kiemelt jelentőségű az, hogy mind Európában, mind Magyarországon és szomszédjai esetében
7 7 ezek zavartalanul és hatékonyan működjenek, tehát a törvényjavaslat ezt a célt kívánja szolgálni, és a kormány tisztelettel kéri a bizottság támogatását. Köszönöm szépen. ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Most pedig megadom a szót képviselőtársaimnak. (Jelentkezésre:) Bana alelnök úré a szó. Hozzászólások BANA TIBOR (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Bizottság! Nem szeretném megismételni az általános vitában általam elmondottakat. Természetesen a Jobbik is támogatja ezt a javaslatot. Két rövid megjegyzésem lenne mindössze. Elnök úr említette, hogy végül is akkor nem kerül benyújtásra ez a bizonyos módosító javaslat, de a 10. pontban, ami a 18. (7) bekezdését módosítja, akkor tegyünk arra indítványt, hogy ha már az illetve helyére és kerül, akkor viszont ne legyen vessző az és előtt, nyelvhelyességi módosításról lévén szó. A másik hozzászólásom, amit azért az általános vitában is hangsúlyosan elmondtam, és jelezném államtitkár úr felé is, hogy az egtc.kormany.hu oldalon az egyes európai területi társulások tekintetében azért nagy különbségek vannak, mert találhatunk olyan ETT-ket, ahol meglehetősen részletesen megtudjuk azt, hogy pontosan milyen pályázatokban is vettek részt az elmúlt évek során és milyen szerepet töltöttek be, de vannak azért ezzel kapcsolatban hiányosságok, úgyhogy ismételten jelezném a kormány felé, hogy ezt mindenképpen javítsuk, de mint említettem, természetesen magát a javaslatot támogatni fogjuk. ELNÖK: (Jelentkezésre:) Tóth Bertalan képviselő úré a szó. DR. TÓTH BERTALAN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is nagyon röviden, anélkül, hogy megismételném az általános vitában elmondottakat. Önmagában az európai területi társulást mint intézményt az MSZP támogatja, és nagyon fontos részének tartja az európai fejlesztéseknek, kiemelten a határ menti együttműködésre, azonban maga a törvényjavaslat olyan centralizációs törekvéseket tartalmaz, a Külgazdasági és Külügyminisztérium mint hatóság, mint törvényességi felügyeleti szerv esetén olyan koncentráció történik, amely mint nonprofit társaságoknak az önálló működését veszélyezteti a frakciónk álláspontja szerint. Ezért fogunk tartózkodni majd a szavazásnál. Köszönöm. ELNÖK: Köszönöm szépen. Firtl Mátyás képviselő úré a szó. FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Sorozatban ugyanazt tudom elmondani, amit az általános vitában elmondtam, attól eltérően nem akarok fogalmazni. Tehát a Kereszténydemokrata Néppárt frakciója részéről támogatjuk a törvényjavaslatot. Azt a megjegyzést tenném hozzá, hogy mi a Kereszténydemokrata Néppárt részéről üdvözlendőnek tartjuk, szemben az előttünk szólóval, hogy végre egy helyen összpontosulva tudjuk megvalósítani ennek a törvénynek a végrehajtását. Ezt a parlamenti általános vita kapcsán is elmondtam, hogy nevezetesen Győr-Moson- Sopron megye szomszédos tartománya Burgenland tartomány, és számunkra eddig is nehézség volt, hogy a tartományfőnök leginkább a kormányzati szervekkel tartja a kapcsolatot, nem pedig a megyei vezetőkkel. Vonatkozik ez természetesen Vas megyére is. Mi éppen ebből a szemszögből azért látjuk úgy, hogy ez végre egy olyan
8 8 helyen van, ahol az utóbbi időben valóban Burgenland tartománnyal egyfajta szoros kapcsolatépítések kezdődtek meg a kormányzati, illetve a külügyi, külgazdasági miniszterrel. Tehát én a magam tapasztalata alapján tudom ezt szembehelyezni azzal, amit az előbb megfogalmaztak, de ezzel együtt mi is támogatjuk. Köszönöm. ELNÖK: Köszönöm szépen. Más képviselőt nem látok jelentkezni. Tisztelt Bizottság! Most pedig visszaadom a szót esetleg államtitkár úrnak. Íjgyártó István válaszai ÍJGYÁRTÓ ISTVÁN államtitkár (Külgazdasági és Külügyminisztérium): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Bizottság! Az elhangzottakhoz nagyon röviden talán két megjegyzést. A nyelvhelyességiért elnézést kérünk, ezeket természetesen javítják majd. A honlapra vonatkozó megjegyzés. Elismerten sajnos még nem tökéletes a honlap, de innen szeretném megígérni azt, hogy folyamatosan dolgozunk rajta, hogy ezek a jelentkező problémák ki legyenek küszöbölve. Úgyhogy a kormány azon van, hogy teljesüljön az információhoz való jutásnak a teljes lehetősége, tehát záros határidőn belül szeretnénk a honlapot napra késszé és használhatóvá tenni. A második. A központosítási törekvésekre vonatkozóan talán tényleg nagyon röviden két megjegyzést. A nemzetközi gyakorlat az, hogy a jóváhagyási és a nyilvántartási eljárást általában Európában egy és ugyanazon szerv végzi. Tehát úgy gondoljuk, hogy az a magyar gyakorlat, amely szerint elkülönül és más, két külön hatóság hatáskörében lett volna a nyilvántartási és a jóváhagyási eljárás, egy túlbonyolított, gyakorlatilag feleslegesen túlbonyolított megoldás. A nyilvántartásba vétel lényegében egy adminisztrációs tevékenység, egy formai ellenőrzést végez ilyenkor a nyilvántartó szerv, tehát semmilyen értelemben nem csorbulnak a jogai a szabad társulás tekintetében a helyi közösségnek. Igazándiból a törvényalkotó előzetesen konzultált a két legfontosabb testülettel, az Országos Bírói Hivatallal és a Fővárosi Törvényszék elnökével, akik üdvözölték ezt az új, gyakorlatilag az eljárás átvételére irányuló törekvést. Gyakorlatilag ez az eljárás, a korábbi eljárás súlyos többletterheket rótt az amúgy is leterhelt hatóságokra, bírókra, és tulajdonképpen igazándiból a technikai feltételei is rendkívül nehézkesek voltak a nyilvántartás vezetésének. Tehát úgy gondoljuk, hogy a módosítás semmiféleképpen nem valamiféle öncélú centralizációt, hanem éppen az egész struktúrának az áramvonalasítását, a rugalmasságát és ezáltal a sokkal nagyobb hatékonyságát szolgálja. Köszönöm szépen. Szavazás ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Bizottság! Két szavazás következik. Az első. Szeretném megkérdezni képviselőtársaimat, ki az, aki támogatja, hogy a mai részletes vita megállapításait összefoglaló jelentést fogadjunk el, amelyben megállapítjuk, hogy a törvényjavaslat megfelel a határozati házszabályi rendelkezések 44. (1) bekezdésében foglalt követelményeknek. (Szavazás.) 5 igen. Ki az, aki ellenzi? (Nincs jelentkezés.) Tartózkodás? (Szavazás.) 2 tartózkodással elfogadtuk. Utolsó teendőnk a részletes vita lezárásáról való döntés. Kérdezem képviselőtársaimat, ki az, aki egyetért azzal, hogy a T/1708. számú törvényjavaslat részletes vitáját bizottságunk ezennel lezárja. (Szavazás.) 5 igen. Ki az, aki tartózkodik? (Szavazás.) 2 tartózkodással lezártuk. Köszönöm szépen. Tisztelt Bizottság! Végül bizottsági előadót kell állítanunk. Ki vállalja a többségi álláspont ismertetését a plenáris ülésen? (Jelzésre:) Firtl Mátyás képviselő
9 9 úr önként jelentkezett, és amennyiben van ellenszavazat vagy tartózkodás, ami elhangzott az ülésen ellenvélemény, akkor a plenáris ülésen kisebbségi álláspont ismertetésére nyílik lehetőség, nyilván képviselőtársam ezt meg fogja tenni. Tisztelt Bizottság! Tájékoztatom a képviselőtársaimat, hogy a bizottság következő ülésére november 17-én, hétfőn, előreláthatóan 11 órától kerül sor ebben a teremben. A tervezett napirendi pontunk: Tájékoztató az ötödik európai szemesztert elindító évi éves növekedési jelentésről. Két előterjesztőt hívtunk: Balogh László helyettes államtitkár urat a Nemzetgazdasági Minisztériumtól és Szűcs Tamás képviseletvezetőt az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete részéről. Az ülés berekesztése Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a megjelenést. A bizottsági ülést bezárom. (Az ülés befejezésének időpontja: 8 óra 20 perc) Dr. Hörcsik Richárd a bizottság elnöke Jegyzőkönyvvezető: Földi Erika
J e g y z ő k ö n y v
Ikt. sz.: TAB/46-2/2015. TAB-27/2015. sz. ülés (TAB-53/2014-2018. sz. ülés) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Törvényalkotási bizottságának 2015. szeptember 18-án, pénteken, 10 óra 37 perckor az Országház
J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: HOB/7-2/2014. HOB-1/2014. sz. ülés (HOB-144/ sz. ülés)
Ikt. sz.: HOB/7-2/2014. HOB-1/2014. sz. ülés (HOB-144/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának 2014. február 3-án, hétfőn, 10 óra 09 perckor kezdődően,
J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: KTB/118-1/2012. KTB/59/2012. sz. ülés (KTB/169/ sz. ülés)
Ikt. sz.: KTB/118-1/2012. KTB/59/2012. sz. ülés (KTB/169/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottságának 2012. november 26-án, hétfőn, 20 óra 22 perckor
J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: OKB/2-1/2013. OKB-1/2013. sz. ülés (OKB-109/ ) sz. ülés
Ikt.sz.: OKB/2-1/2013. OKB-1/2013. sz. ülés (OKB-109/2010-2014.) sz. ülés J e g y zőkönyv az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának 2013. február 12-én, kedden, 9 óra 16 perckor
J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: HOB/56-1/2012. HOB-21/2012. sz. ülés (HOB-90/ sz. ülés)
Ikt. sz.: HOB/56-1/2012. HOB-21/2012. sz. ülés (HOB-90/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának 2012. július 2-án, hétfőn, 16 óra 57 perckor kezdődően,
Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: KUB-40/34-3/2017. KUB-12/2017. sz. ülés (KUB-77/ sz. ülés)
Ikt. sz.: KUB-40/34-3/2017. KUB-12/2017. sz. ülés (KUB-77/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Külügyi bizottságának 2017. október 25-én, szerdán, 10 óra 14 perckor az Információs Hivatal tanácstermében
J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: OKB/17/2013. OKB-15/2013. sz. ülés (OKB-123/ sz. ülés)
Ikt.sz.: OKB/17/2013. OKB-15/2013. sz. ülés (OKB-123/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának 2013. április 29-én, hétfőn, 12 óra 37 perckor
J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: EUB/91-1/2013. EUB-32/2013. sz. ülés (EUB-121/2010-2014. sz. ülés)
Ikt. sz.: EUB/91-1/2013. EUB-32/2013. sz. ülés (EUB-121/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának 2013. november 5-én, kedden, 8 óra 38 perckor az Országház főemelet
J e g y zőkönyv ISB-10/2011. (ISB-39/ )
ISB-10/2011. (ISB-39/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának 2011. július 4-én, hétfőn, 11 óra 05 perckor a Képviselői Irodaház I. emelet
Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: GAB/27-2/2015. GAB-16/2015. sz. ülés (GAB-36/ sz. ülés)
Ikt. sz.: GAB/27-2/2015. GAB-16/2015. sz. ülés (GAB-36/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Gazdasági bizottságának 2015. június 8-án, hétfőn, 11 óra 40 perckor az Országház főemelet 37-38.
Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: TAB/17-2/2016. TAB-6/2016. sz. ülés (TAB-75/ sz. ülés)
Ikt. sz.: TAB/17-2/2016. TAB-6/2016. sz. ülés (TAB-75/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Törvényalkotási bizottságának 2016. április 7-én, csütörtökön 10 óra 44 perckor az Országház főemelet
J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: OKB/30-1/2013. OKB-24/2013. sz. ülés (OKB-132/ sz. ülés)
Ikt.sz.: OKB/30-1/2013. OKB-24/2013. sz. ülés (OKB-132/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának 2013. június 11-én, kedden, 9 óra 15 perckor
J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISB/40-1/2012. ISB-10/2012. sz. ülés (ISB-69/ sz. ülés)
Ikt. sz.: ISB/40-1/2012. ISB-10/2012. sz. ülés (ISB-69/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának 2012. május 29-én, kedden, 11 óra
J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: KUB/8-2/2014. KUB-2/2014. sz. ülés (KUB-150/ sz. ülés)
Ikt. sz.: KUB/8-2/2014. KUB-2/2014. sz. ülés (KUB-150/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Külügyi bizottságának 2014. február 4-én, kedden, 8 óra 33 perckor kezdődően, az Országház főemelet
J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: OKB/36-1/2013. OKB-29/2013. sz. ülés (OKB-137/ sz. ülés)
Ikt.sz.: OKB/36-1/2013. OKB-29/2013. sz. ülés (OKB-137/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának 2013. július 4-én, csütörtökön, 19 óra 17 perckor
J e g y zőkönyv KSB-14/2011. (KSB-36/ )
KSB-14/2011. (KSB-36/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának 2011. szeptember 13-án, kedden, 13 óra 02 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 569. számú tanácstermében
Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: NOB-40/23-2/2014. NOB-7/2014. sz. ülés (NOB-7/ sz. ülés)
Ikt. sz.: NOB-40/23-2/2014. NOB-7/2014. sz. ülés (NOB-7/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának 2014. október 13-án, hétfőn, 10 óra 32 perckor az Országház
Jegyzőkönyv. Ikt.sz.: MGB/17-2/2015. MGB-5/2015. sz. ülés (MGB-17/ sz. ülés)
Ikt.sz.: MGB/17-2/2015. MGB-5/2015. sz. ülés (MGB-17/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának 2015. április 27-én, hétfőn, 10 óra 32 perckor az Országgyűlés Irodaháza
J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/44-1/2013. OTB-13/2013. sz. ülés (OTB-101/ sz. ülés)
Ikt. sz.: OTB/44-1/2013. OTB-13/2013. sz. ülés (OTB-101/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának 2013. május 14-én, kedden, 9 óra 54 perckor az
J e g y zőkönyv FMB-7/2011. (FMB-36/ )
FMB-7/2011. (FMB-36/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának 2011. május 9-én, hétfőn, 9.30 órakor a Képviselői Irodaház 128. számú tanácstermében megtartott
J e g y ző k ö n y v. Ikt.sz.: FMB/64-1/2012. FMB-10/2012. sz. ülés (FMB-72/ sz. ülés)
Ikt.sz.: FMB/64-1/2012 FMB-10/2012. sz. ülés (FMB-72/2010-2014. sz. ülés) J e g y ző k ö n y v az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának 2012. május 14-én, hétfőn 9 óra 37 perckor a Képviselői
J e g y z ő k ö n y v
Ikt. sz.: TAB/16-2/2014. TAB-7/2014. sz. ülés (TAB-7/2014-2018. sz. ülés) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Törvényalkotási bizottságának 2014. június 23-án, hétfőn 9 óra 40 perckor az Országház főemelet
J e g y zőkönyv FVB-19/ (FVB-19/ )
FVB-19/20010. (FVB-19/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának 2010. december 6-án, hétfőn, 10 óra 5 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 562. számú tanácstermében
J e g y zőkönyv ÖKB-3/2010. ÖKB-3/
ÖKB-3/2010. ÖKB-3/2010-2014. J e g y zőkönyv az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának 2010. május 26-án, szerdán, 8 órakor az Országház delegációs termében megtartott üléséről
J e g y zőkönyv AEB-10/2010. (AEB-10/ )
AEB-10/2010. (AEB-10/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Alkotmány-előkészítő eseti bizottságának 2010. december 20-án, hétfőn, 10 óra 12 perckor az Országház főemelet 58. számú tanácstermében
J e g y zőkönyv GIB-21/2010. (GIB-21/ )
GIB-21/2010. (GIB-21/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottságának 2010. október 18-án, hétfőn, 17 óra 42 perckor az Országház főemelet 37-38. számú tanácstermében
J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISB/23-1/2012. ISB-3/2012. sz. ülés (ISB-62/ sz. ülés)
Ikt. sz.: ISB/23-1/2012. ISB-3/2012. sz. ülés (ISB-62/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának 2012. március 27-én, kedden, 9 óra
J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: HOB/123-1/2013. HOB-29/2013. sz. ülés (HOB-134/ sz. ülés)
Ikt. sz.: HOB/123-1/2013. HOB-29/2013. sz. ülés (HOB-134/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának 2013. október 28-án, hétfőn, 10 óra 05 perckor kezdődően,
J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: OKB/22-1/2012. OKB-16/2012. sz. ülés (OKB-81/2010-2014. sz. ülés)
Ikt.sz.: OKB/22-1/2012. OKB-16/2012. sz. ülés (OKB-81/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának 2012. május 29-én, kedden 10 óra 33 perckor
J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FVB/93-1/2012. FVB-38/2012. sz. ülés (FVB-100/ sz. ülés)
Ikt. sz.: FVB/93-1/2012. FVB-38/2012. sz. ülés (FVB-100/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának 2012. december 3-án, hétfőn, 10 óra 7 perckor kezdődően, az Országgyűlés
J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: OKB/28-1/2013. OKB-23/2013. sz. ülés (OKB-131/ sz. ülés)
Ikt.sz.: OKB/28-1/2013. OKB-23/2013. sz. ülés (OKB-131/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának 2013. június 10-én, hétfőn, 11 óra 13 perckor
J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: ABB/1-1/2013. ABB-1/2013. (ABB-7/ )
Ikt.sz.: ABB/1-1/2013. ABB-1/2013. (ABB-7/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Alkotmánybíróság elnökét és tagjait jelölő eseti bizottságának 2013. március 19-én, kedden, 11 óra 3 perckor az Országház
Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: KUB-40/92-2/2014. KUB-20/2014. sz. ülés (KUB-20/ sz. ülés)
Ikt. sz.: KUB-40/92-2/2014. KUB-20/2014. sz. ülés (KUB-20/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Külügyi bizottságának 2014. december 2-án, kedden, 10 óra 28 perckor az Országház főemelet 55.
J e g y zőkönyv FVB-13/2011. (FVB-35/2010-2014.)
FVB-13/2011. (FVB-35/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának 2011. június 28-án, kedden, 11 óra 34 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 562. számú tanácstermében megtartott
J e g y z ő k ö n y v
Ikt. sz.: TAB-41/36-2/2018. TAB-12/2018. sz. ülés (TAB-12/2018-2022. sz. ülés) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Törvényalkotási bizottságának 2018. november 9-én, pénteken 9 óra 05 perckor az Országház
J e g y z ő k ö n y v
Ikt. sz.: Nbb-40/171-5/2016. Nbb-17/2016. sz. ülés (Nbb-66/2014-2018. sz. ülés) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának 2016. október 3-án, hétfőn 8 óra 07 perckor az Országgyűlés
J e g y z ő k ö n y v
Ikt. sz.: KVB/45-2/2014. KVB-17/2014. sz. ülés (KVB-17/2014-2018. sz. ülés) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Költségvetési bizottságának 2014. december 8-án, hétfőn 11 óra 08 perckor az Országház
Ikt. sz.: Nbb-40/68-2/2014. Nbb-14/2014. sz. ülés (Nbb-14/2014-2018. sz. ülés)
Ikt. sz.: Nbb-40/68-2/2014. Nbb-14/2014. sz. ülés (Nbb-14/2014-2018. sz. ülés) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának 2014. szeptember 25-én, csütörtökön, 12 óra 22 perckor
J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: HOB/124-1/2013. HOB-30/2013. sz. ülés (HOB-135/ sz. ülés)
Ikt. sz.: HOB/124-1/2013. HOB-30/2013. sz. ülés (HOB-135/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának 2013. november 5-én, kedden, 12 óra 39 perckor kezdődően,
J e g y z ő k ö n y v
Ikt. sz.: NBB-41/31-5/2018. NBB-5/2018. sz. ülés (NBB-5/2018-2022. sz. ülés) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának 2018. június 19-én, kedden 12 óra 06 perckor kezdődően
Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: VFB/15-3/2014. VFB-3/2014. (VFB-3/ )
Ikt. sz.: VFB/15-3/2014. VFB-3/2014. (VFB-3/2014-2018.) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési bizottságának 2014. október 13-án, hétfőn, 9 óra 35 perckor a Képviselői Irodaház I. emelet 128.
J e g y zőkönyv. Nbb-17/2011. (Nbb-36/ )
Nbb-17/2011. (Nbb-36/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának 2011. augusztus 9-én, kedden, 9 óra 37 perckor a Képviselői Irodaház I. emelet III. számú tanácstermében
J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FFB/109-1/2013. FFB-40/2013. sz. ülés (FFB-150/ sz. ülés)
Ikt. sz.: FFB/109-1/2013. FFB-40/2013. sz. ülés (FFB-150/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának 2013. december 4-én, szerdán, 13 óra 16 perckor kezdődően,
Ikt. sz.: GAB/8-2/2014. GAB-4/2014. sz. ülés (GAB-4/ sz. ülés)
Ikt. sz.: GAB/8-2/2014. GAB-4/2014. sz. ülés (GAB-4/2014-2018. sz. ülés) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Gazdasági bizottságának 2014. június 25-én, szerdán, 9 óra 40 perckor az Országház főemelet
J e g y zőkönyv NBB/16/2010. NBB/16/
NBB/16/2010. NBB/16/2010-2014. J e g y zőkönyv az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának 2010. november 23-án, kedden, 10 óra 3 perckor a Képviselői Irodaház I. emelet III. számú tanácstermében megtartott
AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁJUS I, HÉTFŐ-KEDDI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE
AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2014. ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁJUS 12-13-I, HÉTFŐ-KEDDI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2014. május 12. 14 30 órai állapot szerint MÁJUS 12. HÉTFŐ üléskezdés: 13 00 óra ülés befejezése: kb. 21 00 óra,
Ikt. sz.: HOB-40/22-2/2014. HOB-5/2014. sz. ülés (HOB-5/ sz. ülés)
Ikt. sz.: HOB-40/22-2/2014. HOB-5/2014. sz. ülés (HOB-5/2014-2018. sz. ülés) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának 2014. szeptember 25-én, csütörtökön, 12 óra 10
J e g y z ő k ö n y v
Ikt. sz.: NBB-41/126-7/2018. NBB-17/2018. sz. ülés (NBB-17/2018-2022. sz. ülés) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának 2018. december 18-án, kedden 10 órára az Országgyűlés
J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: FFB/70-1/2012. FFB-19/2012. (FFB-83/ )
Ikt.sz.: FFB/70-1/2012. FFB-19/2012. (FFB-83/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának 2012. június 25-én, hétfőn, 9 óra 36 perckor kezdődően az Országgyűlés Irodaháza
J e g y zőkönyv FMB-33/2011. (FMB-62/ )
FMB-33/2011. (FMB-62/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának 2011. december 23-án, pénteken 9 óra 49 perckor az Országház főemelet 55. számú tanácstermében
AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚLIUS 2-3. (HÉTFŐ-KEDD) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE
AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2018. JÚLIUS 2-3. (HÉTFŐ-KEDD) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2018. június 29-én 11 00 órai állapot szerint JÚLIUS 2. HÉTFŐ üléskezdés: 13 00 óra határozathozatalok:
AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚLIUS 6-I (HÉTFŐI) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE
AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2015. JÚLIUS 6-I (HÉTFŐI) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE A napirendi javaslat a rendkívüli ülésre vonatkozó kezdeményezés(ek)re figyelemmel módosulhat!
J e g y z ő k ö n y v
Ikt. sz.: Nbb-40/180-4/2016. Nbb-19/2016. sz. ülés (Nbb-68/2014-2018. sz. ülés) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának 2016. október 19-én, szerdán 15 óra 18 perckor az Országgyűlés
AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint. SZEPTEMBER 27. KEDD üléskezdés: 9 00 óra határozathozatalok: legkorábban: 9 50 órától
AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2016. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER 26-27. (HÉTFŐ-KEDD) ÉS OKTÓBER 3-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2016. szeptember 23-án 12 00 órai állapot szerint
J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: KSB/49-l/2013. KSB-27/2013. sz. ülés (KSB-114/2010-2014. sz. ülés)
Ikt. sz.: KSB/49-l/2013. KSB-27/2013. sz. ülés (KSB-114/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának 2013. december 4-én, szerdán, 10 óra 46 perckor az Országgyűlés
J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FMB/38-1/2013. FMB-14/2013. sz. ülés (FMB-113/ sz. ülés)
Ikt. sz.: FMB/38-1/2013. FMB-14/2013. sz. ülés (FMB-113/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának 2013. június 11-én, kedden, 9 óra 16 perckor az Országház
Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: KVB/18-3/2014. KVB-7/2014. sz. ülés (KVB-7/ sz. ülés)
Ikt. sz.: KVB/18-3/2014. KVB-7/2014. sz. ülés (KVB-7/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Költségvetési bizottságának 2014. október 13-án, hétfőn 11 órakor az Országház főemelet 64. számú tanácstermében
J e g y z ő k ö n y v
Ikt.sz.: IUB/32-2/2014. IUB-13/2014. sz. ülés (IUB-13/2014-2018. sz. ülés) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Igazságügyi bizottságának 2014. szeptember 30-án, kedden, 11 óra 1 perckor az Országház
Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: NEB/46-2/2016. NEB-16/2016. sz. ülés (NEB-58/ sz. ülés)
Ikt. sz.: NEB/46-2/2016. NEB-16/2016. sz. ülés (NEB-58/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Magyarországi nemzetiségek bizottságának 2016. november 2-án, szerdán, 10 óra 04 perckor az Országgyűlés
J e g y zőkönyv FVB-6/2010. FVB-6/
FVB-6/2010. FVB-6/2010-2014. J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának 2010. július 6-án, kedden, 19 órakor a Képviselői Irodaház V. emelet 562. számú tanácstermében megtartott üléséről
Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: VFB/ 25-3/2014. VFB/8/2014. (VFB/8/ )
Ikt. sz.: VFB/ 25-3/2014. VFB/8/2014. (VFB/8/2014-2018.) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési bizottságának 2014. november 19-én, szerdán 8 óra 47 perckor az Országház főemelet 55. számú
AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚNIUS 18-I (HÉTFŐ) ÉS JÚNIUS 20-I (SZERDA) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE
AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚNIUS 18-I (HÉTFŐ) ÉS JÚNIUS 20-I (SZERDA) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2018. június 14-én 16 30 órai állapot szerint JÚNIUS 18. HÉTFŐ üléskezdés:
AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER I, (HÉTFŐ-KEDDI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE
AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2014. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER 27-28-I, (HÉTFŐ-KEDDI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2014. október 27-én 14 30 órai állapot szerint OKTÓBER 27. HÉTFŐ üléskezdés: 13 00 óra határozathozatalok: 14
Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: KUB-40/23-3/2017. KUB-5/2017. sz. ülés (KUB-70/ sz. ülés)
Ikt. sz.: KUB-40/23-3/2017. KUB-5/2017. sz. ülés (KUB-70/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Külügyi bizottságának 2017. május 3-án, szerdán, 9 óra 00 perckor az Országház főemelet 55. számú
Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: GAB/19-3/2016. GAB-10/2016. sz. ülés (GAB-60/ sz. ülés)
Ikt. sz.: GAB/19-3/2016. GAB-10/2016. sz. ülés (GAB-60/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Gazdasági bizottságának 2016. május 3-án, kedden, 9 óra 35 perckor az Országház főemelet 37. számú
J e g y zőkönyv STB-2/2012. (STB-59/ )
STB-2/2012. (STB-59/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport és turizmusbizottságának 2012. február 20-án, hétfőn, 11 óra 8 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 520. számú tanácstermében megtartott
J e g y zőkönyv HOB 3/2011/EL (HOB 5/ /EL)
HOB 3/2011/EL (HOB 5/2010-2014/EL) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága Ellenőrző albizottságának 2011. április 28-án, csütörtökön, 10 óra 05 perckor az Országház földszint
AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint
AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2017. ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁRCIUS 20-21. (HÉTFŐ-KEDD) ÉS MÁRCIUS 27-I (HÉTFŐI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2017. március 17-én 11 30 órai állapot szerint
AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚLIUS 6-I (HÉTFŐI) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE
AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2015. JÚLIUS 6-I (HÉTFŐI) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2015. július 6-án 10 15 órai állapot szerint JÚLIUS 6. HÉTFŐ üléskezdés: 9 00 óra határozathozatalok: legkorábban: 9 50 órától (napirend
Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/2014-2018. sz. ülés)
Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottsága Ellenőrző albizottságának 2015. január 20-án, kedden, 10 óra 00 perckor az Országgyűlés
J e g y zőkönyv STB-6/2010. STB-6/
STB-6/2010. STB-6/2010-2014. J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turisztikai bizottságának 2010. június 21-én, hétfőn, 10 óra 37 perckor a Képviselői Irodaház 520. számú tanácstermében megtartott
AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁRCIUS (HÉTFŐ-KEDD) ÉS MÁRCIUS 27-I (HÉTFŐI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE
AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2017. ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA MÁRCIUS 20-21. (HÉTFŐ-KEDD) ÉS MÁRCIUS 27-I (HÉTFŐI) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2017. március 20-án 14 15 órai állapot szerint AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: MÁRCIUS 20. HÉTFŐ
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges Béke tér 14. 6-A/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29-én megtartott rendkívüli üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,
J e g y zőkönyv FVB-25/2011. (FVB-47/ )
FVB-25/2011. (FVB-47/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának 2011. október 10-én, hétfőn, 10 óra 04 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 562. számú tanácstermében
J e g y zőkönyv. Nbb-10/2011. (Nbb-29/ )
Nbb-10/2011. (Nbb-29/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának 2011. május 24-én, kedden, 11 óra 13 perckor a Képviselői Irodaház I. emelet III. számú tárgyalótermében
Mátészalka Város Képviselő-testület 2010. július 13. napján 10.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) rendkívüli ülésének
Mátészalka Város Képviselő-testület 2010. július 13. napján 10.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) rendkívüli ülésének a./ tárgysorozata, b./ jegyzőkönyve, c./ rendelete: d./ határozata: 100,
Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: HOB-41/55-6/2018. HOB-10/2018. sz. ülés (HOB-10/ sz. ülés)
Ikt. sz.: HOB-41/55-6/2018. HOB-10/2018. sz. ülés (HOB-10/2018-2022. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának 2018. október 1-jén, hétfőn, 11 óra 02 perckor kezdődően
AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER (HÉTFŐ-KEDD- SZERDA) ÉS SZEPTEMBER 19-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE
AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2016. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER 12-13-14. (HÉTFŐ-KEDD- SZERDA) ÉS SZEPTEMBER 19-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2016. szeptember 12-én 16 00 órai állapot szerint AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: SZEPTEMBER
JEGYZŐKÖNYV. Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-án 17.30 órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről Készült Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Ikt. sz.: FFB/40/36-3/2014. FFB-11/2014. sz. ülés (FFB-11/ sz. ülés)
Ikt. sz.: FFB/40/36-3/2014. FFB-11/2014. sz. ülés (FFB-11/2014-2018. sz. ülés) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának 2014. december 2-án, kedden, 10 óra 17 perckor az
AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER (HÉTFŐ, KEDD, SZERDA, CSÜTÖRTÖK) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE
AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2015. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA OKTÓBER 5-6-7-8. (HÉTFŐ, KEDD, SZERDA, CSÜTÖRTÖK) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2015. október 2-án 11 45 órai állapot szerint OKTÓBER
Ikt. sz.: NJB/21-2/2014. NJB-6/2014. sz. ülés (NJB-6/ sz. ülés)
Ikt. sz.: NJB/21-2/2014. NJB-6/2014. sz. ülés (NJB-6/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Népjóléti bizottságának 2014. november 5-én, szerdán, 10 óra 05 perckor a Képviselői Irodaház 567.
ÖSSZEHASONLÍTÓ ADATOK AZ ORSZÁGGYŰLÉS TEVÉKENYSÉGÉRŐL 2009., 2013., I. félév
ÖSSZEHASONLÍTÓ ADATOK AZ ORSZÁGGYŰLÉS TEVÉKENYSÉGÉRŐL 2009., 2013., ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA, 2017 Készült a Tájékoztatási és Iromány-nyilvántartó Iroda Tájékoztatási és Módszertani Osztályán, az Informatikai
Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: EUB-40/36-3/2014. EUB-22/2014. sz. ülés (EUB-22/ sz. ülés)
Ikt. sz.: EUB-40/36-3/2014. EUB-22/2014. sz. ülés (EUB-22/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának 2014. december 2-án, kedden, 10 óra 43 perckor az Országház főemelet
Ikt. sz.: NEB/7-2/2014. NEB-4/2014. sz. ülés (NEB-4/2014-2018. sz. ülés)
Ikt. sz.: NEB/7-2/2014. NEB-4/2014. sz. ülés (NEB-4/2014-2018. sz. ülés) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Magyarországi nemzetiségek bizottságának 2014. június 27-én, pénteken, 12 óra 7 perckor az
J e g y zőkönyv HRB-26/2010. (HRB-26/ )
HRB-26/2010. (HRB-26/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának 2010. december 9-én, csütörtökön, 10 óra 11 perckor az Országház földszint 93. számú tanácstermében
J e g y z ő k ö n y v
Ikt. sz.: TAB/47-2/2017. TAB-21/2017. sz. ülés (TAB-117/2014-2018. sz. ülés) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Törvényalkotási bizottságának 2017. november 9-én, csütörtökön 10 óra 46 perckor az Országház
Összehasonlító adatok 2006., 2010., évekről
AZ ORSZÁGGYŰLÉS TEVÉKENYSÉGE 215. január 26. Összehasonlító adatok 26., 21., 214. évekről Készítette: Tájékoztatási és Módszertani Osztály Tartalomjegyzék oldal Az országgyűlési ülésszakok, ülések és ülésnapok
Iromány száma: T/3354/13. Benyújtás dátuma: :46. Parlex azonosító: 1J96BYUB0005
Iromány száma: T/3354/13. Benyújtás dátuma: 2018-12-06 18:46 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1J96BYUB0005 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai
AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: szünet: szükség szerint
AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2018. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER 17-18. (HÉTFŐ-KEDD) ÉS SZEPTEMBER 24-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2018. szeptember 14-én 11 00 órai állapot szerint
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Pénzügyi Bizottsága által 2016. május 19-én 17.00 órai kezdettel megtartott üléséről Jelen vannak: Mellékelt jelenléti ív szerint Helye: Önkormányzat hivatalának tanácskozó
AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER (HÉTFŐ-KEDD) ÉS SZEPTEMBER 24-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE
AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2018. ÉVI ŐSZI ÜLÉSSZAKA SZEPTEMBER 17-18. (HÉTFŐ-KEDD) ÉS SZEPTEMBER 24-I (HÉTFŐ) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJE 2018. szeptember 17-én 16 10 órai állapot szerint AZ ÜLÉS ELSŐ HETE: SZEPTEMBER 17.
A HÁZBIZOTTSÁG JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA JÚNIUS 4-5. (HÉTFŐ-KEDD) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE
A HÁZBIZOTTSÁG JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2018. ÉVI TAVASZI ÜLÉSSZAKA JÚNIUS 4-5. (HÉTFŐ-KEDD) ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2018. június 1-jén 10 45 órai állapot szerint JÚNIUS 4. HÉTFŐ üléskezdés: 13 00 óra határozathozatalok:
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés választási rendszer reformját előkészítő eseti bizottságának 2000. április 12-én, szerdán 9 óra 11 perckor az Országház főemelet 58. számú üléstermében megtartott
ISB-23/2011. (ISB-52/ )
ISB-23/2011. (ISB-52/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának 2011. november 28-án, hétfőn, 8 óra 15 perckor a Képviselői Irodaház I. emelet
J e g y zőkönyv STB-1/2011. (STB-26/ )
STB-1/2011. (STB-26/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának 2011. február 21-én, hétfőn, 9 óra 6 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 520. számú tanácstermében megtartott
J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: EMB/51/2012. EMB-11/2012. sz. ülés (EMB-84/ sz. ülés)
Ikt. sz.: EMB/51/2012 EMB-11/2012. sz. ülés (EMB-84/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának 2012. március 28-án, szerdán, 13 óra
J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: HOB/16-2/2014. HOB-2/2014. sz. ülés (HOB-145/ sz. ülés)
Ikt. sz.: HOB/16-2/2014. HOB-2/2014. sz. ülés (HOB-145/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának 2014. február 6-án, csütörtökön, 8 óra 44 perckor kezdődően,
JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.
Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda