22. BUDAPEST OPEN NYÍLT NEMZETKÖ ZI KARAT E BAJNOKSÁG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "22. BUDAPEST OPEN NYÍLT NEMZETKÖ ZI KARAT E BAJNOKSÁG"

Átírás

1 NYÍLT NEMZETKÖ ZI KARAT E BAJNOKSÁG 0

2 Tisztelt Vendégeink, Kedves Sportbarátok, Sportolók! Nagy megtiszteltetés számomra hogy 22. alkalommal lehetünk házigazdái a Budapest Open nemzetközi karate versenynek. Külön öröm, hogy Rebicek Gerd, a versenysorozat alapítója és főszervezője, a lelkes szervező gárda közreműködésével, minden évben egyre nagyobb és színvonalasabb versenyt szervez, ahol Európa és a világ legjobb versenyzői találkozhatnak egymással A tavalyi Budapest Open rekordlétszámú részvételi létszám, 40 országból több mint 2000 nevezéssel, a Világ legnagyobb versenyei közé emelte ezt a rendezvényt Mindez biztató előjel a 2020 tokiói olimpia előtt, hogy a felkészülés budapesti állomása, és a versenyzői utánpótlás is rendben van az olimpiai program tekintetében. Ennek tükrében szerveződik a 2019.évi Budapest Open is, melyet számos ország kiemelt kvalifikációs versenyként emelt ki versenynaptárában Magyarország és Budapest, Európa szívében méltó házigazda lesz a vendéglátásban, valamint abban a szerepben is mint kiváló találkozási lehetőség a sport barátságok számára és abban a szempontból is, hogy itt találkozhatnak és megmérettetési lehetőséget kapnak Európa és a világ legjobb karate versenyzői, immár az olimpiai felkészülés jegyében.. A versenysorozat eddigi hagyományai, megrendezése és színvonala arra kötelez bennünket, hogy a 22. Budapest Open létszámában, szakmai programjaiban és színvonalas lebonyolításában is méltó ünnep lehessen a sportág, a résztvevő versenyzők és a nézők számára is. A nézőknek felejthetetlen sportélményeket, a versenyzőknek sérülésmentes küzdelmeket és kiváló sportszakmai tapasztalatokat kívánok itt Budapesten. Sportbaráti Tisztelettel: Dr. Mészáros János A Magyar Karate Szakszövetség elnöke 1

3 Tisztelt Versenyzők, Edzők, Sportbarátok! Köszöntöm Önöket a 22. Budapest Open alkalmából névadó szponzorként! Immáron ötödik éve készítjük a legnagyobb hazai WKF KARATRE verseny díjazását, reméljük, hogy a folyamatosan növekedő létszám - a verseny magas színvonala és a remek szervezés mellett- ennek is köszönhető. Idén új helyszín, új név: Vasas Jégcentrum, Budapest Open - Éremgyár kupa. Ebben az évben minden 14 év alatti versenyző emlékéremmel távozik,- helyezésétől függetlenül-mert a gyermekek motiválása és támogatása számunkra mindig fontos szempont volt. Eddig ezt mindig a háttérbe húzódva tettük, de most eljött az idő hogy Rebicek Gerd, a verseny szervezője felkérésének eleget téve, kilépjünk a nyilvánosság elé is. Reméljük, hogy a rendezvényen ismét sok sportbarátunkkal találkozunk,és izgalmas küzdelmeket láthatunk! Kívánunk mindenkinek jó egészséget, sikeres felkészülést! Tisztelettel Pap János Éremgyár.hu kft 2

4 Tisztelt Sportvezetők, Edzők, Versenyzők! A 2018-as 21. Budapest Open ismét minden eddigi rekordot megdöntött: 40 országból 2086 regisztráció érkezett! Az elképesztően nagy számú résztvevőtől függetlenül, sikerült zökkenőmentesen és az eredeti terv szerint megrendezni az eseményt. Olyannyira, hogy a visszajelezések alapján a résztvevők megelégedve távoztak Budapestről és 2019-ben is szívesen jönnek újra. Ahogy közeledik a 2020-as Tokiói Olimpia, szemlátomást nőtt a karate presztízse és a versenyek látogatottsága is. Bennünket pedig büszkeséggel tölt el az, hogy a Budapest Open bekerült a nemzetközi versenyek vérkeringésébe! Szomszédos, de akár távolabbi országok is jelölik a Budapest Opent kvalifikációs versenynek a sok közül a soron következő EKF-WKF bajnokságokra. Ennek köszönhetően nemcsak a résztvevő versenyzők mennyisége, de színvonaluk is évről évre nő, aminek következményeként egyre távolabbi országokból is szívesen jönnek hozzánk a versenyzők, hogy összemérjék tudásukat minden korosztályban a közép-európaiak legjobbjaival. Mi, a szervezők is mindent megteszünk, hogy a hozzánk látogatók a lehető legjobb körülmények között versenyezzenek. Ezért úgy döntöttünk, hogy a 2019-es Budapest Opent egy sokkal nagyobb csarnokba tesszük át. Az új helyszín a Vasas Jégcentrum, ahol a 2013-as EKF Európa Bajnokságot is rendezték. Itt szükség esetén akár 10 tatamit is el tudunk kényelmesen helyezni és a lelátókon is bőven jut hely a kísérőknek és a nézőknek. Kedves Sportbarátaink! Tisztelettel meghívom csapataikat a 22. Budapest Openre! Legyenek részesei ennek a nagy sporteseménynek, használják ki az alkalmat, hogy a korosztályos VB előtt felmérjek tanítványaik állapotát vagy esetleg kvalifikációs pontokat szerezzenek. Felnőtt versenyzőik részére pedig kiváló alkalom ez arra, hogy megküzdjenek a legjobbakkal és gyakoroljanak a soron következő PL és Series A versenyekre, valamint hogy felkészüljenek a mindannyiunk számára sorsdöntő olimpiai évre. Rebicek Gerd Szervező bizottság Elnöke 3

5 VERSENY RENDEZŐJE: MAGYAR GOJU-KAI KARATE-DO SZÖVETSÉG VERSENY CÉLJA: HELYSZÍN: DÁTUM: A MAGYAR VERSENYZŐK RÉSZÉRE BIZTOSÍTANI A KÜLFÖLDI SPORTOLÓKKAL TÖRTÉNŐ MEGMÉRETTETÉS LEHETŐSÉGÉT. VÁLOGATÓ A KADET, JUNIOR, U 21 EB-RE ÉS A FELNŐTT EB-RE. JÉGPALOTA - VASAS JÉGCENTRUM 1046 BUDAPEST, HOMOKTÖVIS UTCA 1, SZEPTEMBER , 9 ÓRA szombat Korosztályok: Junior:, U 21, felnőtt. Kata: Junior: férfi, női U 21: férfi, női Felnőtt: férfi, női Kumite: junior férfi -55 kg, -61 kg, -68 kg, -76 kg, +76 kg női -48 kg, -53 kg, -59 kg, +59 kg U 21 férfi -60 kg, -67 kg, -75 kg, -84 kg, +84 kg női -50 kg, -55 kg, -61 kg, -68 kg, +68 kg felnőtt férfi -60 kg, -67 kg, -75 kg, -84 kg, +84kg női -50 kg, -55 kg, -61 kg, -68 kg, +68 kg csapat férfi, női: fő tartalék. Éremgyár által támogatott pénzdíjas kategóriák: Felnőtt férfi és női kumite open: 1. díj 500 Euró 2. díj 300 Euró 3. díj Euró Versenyszabályok: Védőfelszerelés: WKF verseny szabály szerint WKF szabály szerint. Nevezési díj: Egyéni versenyszámok: Ft. Open kategória: Ft Csapat: Ft. 4

6 , vasárnap Versenyszámok: Gyermek, ifjúsági és kadet fiú lány kata, kumite Korosztályok és súlycsoportok: 6-7 éves fiúk -24 kg, +24 kg 6-7 éves lányok -22 kg, +22 kg 8 9 éves fiúk -27 kg, -32 kg, +32 kg 8 9 éves lányok -30 kg, +30 kg éves fiúk -30 kg, -35 kg, -40 kg,-45 kg, +45 kg éves lányok -30 kg, -35 kg, -40 kg, +40 kg éves fiúk -40 kg, -45 kg, -50 kg, -50 kg, -+55kg, -55kg éves lányok -42 kg, -47 kg, +47 kg éves, kadet fiúk -52 kg, -57 kg, -63 kg, -70 kg, +70kg éves, kadet lányok -47 kg, -54 kg, +54 kg A verseny napjáig betöltött kor számít. Versenyszabályok: Védőfelszerelés: Mérlegelés ill. regisztráció: Nevezési díj: Díjazás: WKF szabály szerint, a következő változásokkal: 6 13 évesek 1, 5 perc tiszta küzdő idő. Katánál: 6-7, 8 9, évesek: minimum 2 különböző kata kötelező, évesek: minimum 3 különböző kata kötelező. Az említett korosztályoknál a selejtezőkben két versenyző egyszerre katázik. Az éremmért a versenyzők egyenként mutatják be a katát évesek kumite és kata WKF szabályok szerint. Minden korcsoportban - teljes vigaszág! WKF szabály szerint. A verseny helyszínén, pénteken este 7 órától 10 óráig ill. a verseny mind két napján 7 órától 11 ig. Egyéni versenyszámok Ft helyezett érem és oklevél, minden első helyezett kupa és szponzori külön díjak. Minden felnőtt, egyéni kategória győztese, egy karate ruhát kap. 5

7 Verseny támogatói: Óvás: Bírók: Belépőjegyek: Éremgyár, Székely Budo Sport Kft, Budo magazin, Fine Designs, Tatami Sport, Government Guard Security. Írásban, forint befizetése mellett. Amennyiben az óvást a versenybíróság elfogadja, az összeg visszafizetésre kerül. Meghívott hazai és külföldi bírók. A verseny főbírája Molnár Tamás WKF bíró. A helyszínen megvásárolhatók. Gyermek: 400 Ft, felnőtt 1000 Ft. Nevezési határidő: Figyelem!!! Amennyiben a nevezés határidőn túl érkezik, a nevezési díjak 7 000, ill forintra módosulnak. Minden versenyzőnek saját kék ill. piros övet kell hoznia! NEVEZÉS ONLINE: Kérünk mindenkit, hogy lehetőség szerint a honlapon regisztráljon. Amennyiben ez gondot jelent, használjátok a honlapot. Információk: Rebicek Gerd tel E mail: Honlapok: Nevezési feltétel: Érvényes Budo pass, versenyengedély. Érvényes sportorvosi bejegyzés. Minden résztvevőnek sikeres felkészülést kívánunk! Rebicek Gerd Szervező bizottság elnöke 6

8 A XXII. Budapest Open tervezett programja : regisztráció, nevezés, mérlegelés a verseny helyszínén: Jégpalota - Vasas Jégcentrum, 1046 Budapest, Homoktövis u : regisztráció, nevezés és mérlegelés lehetősége bevonulás és ünnepélyes megnyitó tatami férfi, női felnőtt, junior és U 21 kata tatami férfi és női kumite U tatami férfi és női junior kumite tatami férfi és női felnőtt kumite a legnagyobb súlycsoporttól haladva lefele tatami férfi és női csapat kumite tatami férfi és női open kumite Folyamatos eredményhirdetés regisztráció, nevezés és mérlegelés lehetősége tatami kata versenyszámok tól tatami kumite versenyszámok Folyamatos eredményhirdetés. 7

XX. BUDAPEST OPEN - HAYASHI KUPA SZEPTEMBER

XX. BUDAPEST OPEN - HAYASHI KUPA SZEPTEMBER XX. BUDAPEST OPEN - HAYASHI KUPA 0 NYÍLT NEMZETKÖZI KARATE BAJNOKSÁG VERSENY RENDEZŐJE: MAGYAR GOJU-KAI KARATE-DO SZÖVETSÉG VERSENY CÉLJA: A MAGYAR VERSENYZŐK RÉSZÉRE BIZTOSÍTANI A KÜLFÖLDI SPORTOLÓKKAL

Részletesebben

21. BUDAPEST OPEN NYÍLT NEMZETKÖZI KARATE BAJNOKSÁG

21. BUDAPEST OPEN NYÍLT NEMZETKÖZI KARATE BAJNOKSÁG 0 Köszöntő! Tisztelt Sportbarátok, Sportolók, Kedves Vendégek! Nagy örömmel értesültem arról, hogy az elmúlt évi 20. jubileumi Budapest Open nemzetközi karate verseny megrendezését követően a versenysorozat

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése VERSENYKIÍRÁS A verseny megnevezése: A verseny célja: XIV. Nyílt WKF Egyéni Súlycsoportos és Csapat Karate Magyar Bajnokság (Gyermek, Ifjúsági, Kadet, Junior, U21 és Felnőtt) IV. Nyílt WKF Egyéni Utánpótlás

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése VERSENYKIÍRÁS A verseny megnevezése: XVIII. Nyílt WKF Egyéni Súlycsoportos és Csapat Karate Magyar Bajnokság (Gyermek, Ifjúsági, Kadet, Junior, U21 és Felnőtt) III. WKF Para Karate Bajnokság VIII. Nyílt

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése VERSENYKIÍRÁS A verseny megnevezése: XVIII. Nyílt WKF Egyéni Súlycsoportos és Csapat Karate Magyar Bajnokság (Gyermek, Ifjúsági, Kadet, Junior, U21 és Felnőtt) III. WKF Para Karate Bajnokság VIII. Nyílt

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése VERSENYKIÍRÁS A verseny megnevezése: XV. Nyílt WKF Egyéni Súlycsoportos és Csapat Karate Magyar Bajnokság (Gyermek, Ifjúsági, Kadet, Junior, U21és Felnőtt) V. Nyílt WKF Egyéni Utánpótlás Karate Magyar

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése VERSENYKIÍRÁS A verseny megnevezése: XVII. Nyílt WKF Egyéni Súlycsoportos és Csapat Karate Magyar Bajnokság (Gyermek, Ifjúsági, Kadet, Junior, U21 és Felnőtt) II. WKF Para Karate Bajnokság VII. Nyílt WKF

Részletesebben

2015. október 24. Budaörs Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand (Bvuss) 2040 Budaörs, Hársfa u. 6.

2015. október 24. Budaörs Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand (Bvuss) 2040 Budaörs, Hársfa u. 6. A verseny megnevezése: Hungarian Open - Céghmester Kupa Ifjúsági, kadet, junior és U21 nemzetközi bajnokság Kvalifikációs verseny a 2016. évi korosztályos Európa Bajnokságra A verseny időpontja: 2015.

Részletesebben

HUNGARIAN OPEN GRAND PRIX

HUNGARIAN OPEN GRAND PRIX A verseny megnevezése: HUNGARIAN OPEN GRAND PRIX Ifjúsági, kadet, junior és U21 nemzetközi karatebajnokság A Magyar Karate Szakszövetség kvalifikációs versenysorozatának pontszerző versenye a 2019. évi

Részletesebben

2014. október Mogyoród, Iskola utca

2014. október Mogyoród, Iskola utca A verseny megnevezése: Céghmester Kupa meghívásos ifjúsági, kadet, junior és U21 nemzetközi bajnokság kvalifikációs verseny a 2015. évi korosztályos Európa Bajnokságra A verseny időpontja: 2014. október

Részletesebben

Budaörs Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand (Bvuss) 2040 Budaörs, Hársfa u. 6.

Budaörs Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand (Bvuss) 2040 Budaörs, Hársfa u. 6. A verseny megnevezése: Hungarian Open Ifjúsági, kadet, junior és U21 nemzetközi karate bajnokság Kvalifikációs verseny a 2017. évi korosztályos Európa Bajnokságra A verseny időpontja: 2016. október 16.

Részletesebben

XXII. WKF Karate Diákolimpia

XXII. WKF Karate Diákolimpia XXII. WKF Karate Diákolimpia A verseny jellege: Nyílt WKF egyéni súlycsoportos országos verseny. Nyílt WKF egyéni utánpótlás országos verseny. A verseny célja: A WKF karate népszerűsítése a Diákolimpia

Részletesebben

XX. WKF Karate Diákolimpia

XX. WKF Karate Diákolimpia XX. WKF Karate Diákolimpia A verseny jellege: Nyílt WKF egyéni súlycsoportos országos verseny. Nyílt WKF egyéni utánpótlás országos verseny. A verseny célja: A WKF karate népszerűsítése a Diákolimpia versenyrendszerben.

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite Magyar Bajnoki címek és Utánpótlás Bajnoki címek eldöntése

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite Magyar Bajnoki címek és Utánpótlás Bajnoki címek eldöntése VERSENYKIÍRÁS A verseny megnevezése: A verseny célja: XII. Nyílt WKF Egyéni Súlycsoportos és Csapat Karate Magyar Bajnokság ( Gyermek, Ifjúsági, Kadet, Junior, U21 és Felnőtt ) II. Nyílt WKF Egyéni Utánpótlás

Részletesebben

WKF MAGYAR BAJNOKSÁG

WKF MAGYAR BAJNOKSÁG 2019 - WKF MAGYAR BAJNOKSÁG Időpont: 2019. május 25-26. szombat -vasárnap 09:00 Program: Vasárnap Szombat Kadet, Junior, U21 és Felnőtt korosztály, egyéni és csapat Új kategória a Master 30+, 40+, 50+

Részletesebben

SZÉKI KUPA SZEKSZÁRD VÁROSI SPORTCSARNOK

SZÉKI KUPA SZEKSZÁRD VÁROSI SPORTCSARNOK SZÉKI KUPA 2016. 03.19. SZEKSZÁRD VÁROSI SPORTCSARNOK Sport Egyesület Bátaszék Wado-ryu Karate Szakosztály 7140 Bátaszék, Vázkerámia ltp. 3/2. Tel: 30-266-1235 e-mail: bataszekwado@gmail.com 21. SZÉKI

Részletesebben

Sport Egyesület Bátaszék Wado-ryu Karate Szakosztály 7140 Bátaszék, Vázkerámia ltp. 3/2. Tel:

Sport Egyesület Bátaszék Wado-ryu Karate Szakosztály 7140 Bátaszék, Vázkerámia ltp. 3/2. Tel: Sport Egyesület Bátaszék Wado-ryu Karate Szakosztály 7140 Bátaszék, Vázkerámia ltp. 3/2. Tel: 30-266-1235 e-mail: bataszekwado@gmail.com Kedves Klubvezetők, Mesterek! Sok szeretettel várunk csapatoddal

Részletesebben

BÁTASZÉK SE KARATE SZAKOSZTÁLY

BÁTASZÉK SE KARATE SZAKOSZTÁLY BÁTASZÉK SE KARATE SZAKOSZTÁLY Sport Egyesület Bátaszék Wado-ryu Karate Szakosztály 7140 Bátaszék, Vázkerámia ltp. 3/2. Tel: 30-266-1235 e-mail: bataszekwado@gmail.com 20. SZÉKI KUPA Verseny megnevezése:

Részletesebben

Magyar Kyokushin Karate Szervezet és a gas.hu által támogatott

Magyar Kyokushin Karate Szervezet és a gas.hu által támogatott Magyar Kyokushin Karate Szervezet és a gas.hu által támogatott gas.hu HUNGARIAN OPEN 2009 VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: Az MKKSZ bajnoki címének eldöntése A barátság ápolása a résztvevő klubok között

Részletesebben

I. WKF SUN-DOME KUPA VERSENYKIÍRÁS

I. WKF SUN-DOME KUPA VERSENYKIÍRÁS I. WKF SUN-DOME KA VERSENYKIÍRÁS A verseny megnevezése: I.Nyílt WKF, egyéni súlycsoportos és csapat, egyéni utánpótlás (karate) SUN-DOME KA (gyermek, ifjúsági, kadet, junior, felnőtt és veterán) A verseny

Részletesebben

WKF meghívásos, régiós karate verseny

WKF meghívásos, régiós karate verseny 1 WKF meghívásos, régiós karate verseny A verseny rendezője: SAKURA Karate S.E. A verseny célja: a karate sport népszerűsítése, a sportkapcsolatok építése A verseny ideje: 2017. február 25. Szombat A verseny

Részletesebben

VI. Erzsébet Kupa. Versenykiírás

VI. Erzsébet Kupa. Versenykiírás VI. Erzsébet Kupa Versenykiírás A verseny jellege: Gyerek, kadet, junior és U21 egyéni nemzetközi utánpótlás és haladó verseny A verseny célja: Versenyzési lehetőség biztosítása hazai és külföldi karatékák

Részletesebben

Nyílt Kempo Világkupa

Nyílt Kempo Világkupa E M L É K V E R S E N Y Nyílt Kempo Világkupa Ideje: 2019 március 15-17. INFO: Az idei évben is helyet adunk a fogyatékkal élő küzdősportoló fiataloknak. Immár indulhatnak formagyakorlat, önvédelem és

Részletesebben

V. Erzsébet Kupa. Versenykiírás

V. Erzsébet Kupa. Versenykiírás V. Erzsébet Kupa Versenykiírás A verseny jellege: Gyerek, kadet, junior és U21 egyéni nemzetközi utánpótlás és haladó verseny A verseny célja: Versenyzési lehetőség biztosítása a hazai és külföldi versenyzők

Részletesebben

MAGYAR SHIDOKAN KARATE SZÖVETSÉG BUSHIDO SPORTEGYESÜLET

MAGYAR SHIDOKAN KARATE SZÖVETSÉG BUSHIDO SPORTEGYESÜLET MAGYAR SHIDOKAN KARATE SZÖVETSÉG BUSHIDO SPORTEGYESÜLET Elnök: Kiss Attila Levelezési cím: 1143 Budapest, Ilka u. 44. Telefon: 20/943-0212 Fax: 1/630-2407 E-mail: bushido-se@bushido.hu www.bushido.hu Magyar

Részletesebben

BUSHIDO KUPA november 21. szombat

BUSHIDO KUPA november 21. szombat 2009-10-22 11:18:35 BUSHIDO KUPA november 21. szombat BUSHIDO KUPA november 21. szombat BUSHIDO SPORTEGYESÜLET Elnök: Kiss Attila Levelezési cím: 1143 Budapest, Ilka u. 44. Telefon: 20/943-0212 Fax: 1/630-2407

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA 2011/2012 TANÉV

VERSENYKIÍRÁS KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA 2011/2012 TANÉV VERSENYKIÍRÁS KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA 2011/2012 TANÉV A VERSENY CÉLJA: - az általános és középfokú oktatási intézményekben tanuló karatékák közös versenyeztetése, - a diákolimpiai címek eldöntése,

Részletesebben

A verseny helyszíne VASAS JégCentrum 1046 Budapest, Homoktövis u. 1.

A verseny helyszíne VASAS JégCentrum 1046 Budapest, Homoktövis u. 1. A verseny helyszíne VASAS JégCentrum 1046 Budapest, Homoktövis u. 1. A verseny ideje 2018. december 8. 09.30 Szeminárium 2018. december 7. és 9. Övvizsga 2018. december 9. A verseny védnökei Dr. SZABÓ

Részletesebben

Nyílt Kempo Világkupa

Nyílt Kempo Világkupa E M L É K V E R S E N Y Nyílt Kempo Világkupa Ideje: 2017 március 3-5. INFO: A Világkupán 8 éves kortól vehetnek részt a nevezők. A FULL A és a Kevert Küzdelem szabályrendszerben csak a már 18. életévüket

Részletesebben

VIII. Erzsébet Kupa. Versenykiírás

VIII. Erzsébet Kupa. Versenykiírás VIII. Erzsébet Kupa Versenykiírás A verseny jellege: Gyerek, kadet, junior és felnőtt egyéni utánpótlás és haladó verseny A verseny időpontja: 2019. 04. 27. vasárnap 09:30 A verseny helyszíne: Soroksári

Részletesebben

OPEN MAGYAR BAJNOKSÁG 2018

OPEN MAGYAR BAJNOKSÁG 2018 OPEN MAGYAR BAJNOKSÁG 2018 Verseny megnevezése: Gyermek, Ifjúsági, Kadet, Junior, Felnőtt és Veterán egyéni és csapat Wado kata, kumite Magyar bajnokság Verseny időpontja: 2018. október 27. 10.00 órától

Részletesebben

IV. Erzsébet Kupa. Versenykiírás

IV. Erzsébet Kupa. Versenykiírás IV. Erzsébet Kupa Versenykiírás A verseny jellege: Gyere, kadet, junior és U21 egyéni nemzetközi utánpótlás és haladó verseny A verseny célja: Versenyzési lehetőség biztosítása az utánpótlás kategóriák

Részletesebben

XX.JUBILEUMI PÉCSI SHOTOKAN KARATE EURÓPA K UPA 2015. MÁJUS 3.

XX.JUBILEUMI PÉCSI SHOTOKAN KARATE EURÓPA K UPA 2015. MÁJUS 3. XXJUBILEUMI PÉCSI SHOTOKAN KARATE EURÓPA K UPA 2015 MÁJUS 3 A verseny megnevezése: A verseny célja: A verseny időpontja: A verseny helyszíne: A verseny rendezője: A verseny főszervezője: A verseny főbírója:

Részletesebben

A verseny megnevezése: Nyílt Nemzetközi egyéni kata, kumite karate verseny, gyermek, ifjúsági, kadet, junior és felnőtt korosztály részére.

A verseny megnevezése: Nyílt Nemzetközi egyéni kata, kumite karate verseny, gyermek, ifjúsági, kadet, junior és felnőtt korosztály részére. Goju Kupa 2016 A verseny megnevezése: Nyílt Nemzetközi egyéni kata, kumite karate verseny, gyermek, ifjúsági, kadet, junior és felnőtt korosztály részére. A verseny időpontja: 2016. Október 01. Szombat,

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI XXIV. WKF KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI XXIV. WKF KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI XXIV. KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A Karate Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg; a versenyt az

Részletesebben

HAYASHI SHITO-RYU OPEN INTERNATIONAL KARATE CHAMPIONSHIPS

HAYASHI SHITO-RYU OPEN INTERNATIONAL KARATE CHAMPIONSHIPS HAYASHI SHITO-RYU OPEN INTERNATIONAL KARATE CHAMPIONSHIPS A verseny helyszíne A verseny ideje A verseny védnökei BUDAÖRS VÁROSI USZODA SPORTCSARNOK ÉS STRAND (BVUSS) 2040 Budaörs, Hársfa utca 6. 2018.

Részletesebben

VIII. BARÁTSÁG KUPA. GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, TOUCH CONTACT és FELNŐTT HARD CONTACT NYÍLT ITF. TAEKWON-DO VERSENY BATTONYA M E G H Í V Ó

VIII. BARÁTSÁG KUPA. GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, TOUCH CONTACT és FELNŐTT HARD CONTACT NYÍLT ITF. TAEKWON-DO VERSENY BATTONYA M E G H Í V Ó VIII. BARÁTSÁG KUPA GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, TOUCH CONTACT és FELNŐTT HARD CONTACT NYÍLT ITF. TAEKWON-DO VERSENY 2010. BATTONYA M E G H Í V Ó A battonyai Barátság Sportegyesület meghív minden harcművész

Részletesebben

II. Monor Kupa. Gyermek, serdülő, ifjúsági és felnőtt "B" kategóriájú országos ITF Taekwon-Do verseny. Monor Május 29.

II. Monor Kupa. Gyermek, serdülő, ifjúsági és felnőtt B kategóriájú országos ITF Taekwon-Do verseny. Monor Május 29. II. Monor Kupa Gyermek, serdülő, ifjúsági és felnőtt "B" kategóriájú országos ITF Taekwon-Do verseny Monor 2010. Május 29. Szeretettel meghívjuk a Monori Sportegyesület ITF Taekwon-Do szakosztály által

Részletesebben

IX. Ürömi Gankaku Kupa a Dr. Borzási Fogorvosi és Implantológiai Rendelő Támogatásával Kovács Margó Emlékverseny III. forduló

IX. Ürömi Gankaku Kupa a Dr. Borzási Fogorvosi és Implantológiai Rendelő Támogatásával Kovács Margó Emlékverseny III. forduló IX. Ürömi - Gankaku Kupa a Dr. Borzási Fogorvosi és Implantológiai Rendelő Támogatásával KOVÁCS MARGÓ EMLÉKVERSENY III. FORDULÓ ÜRÖM, 2014. március 30. A verseny jellege: A verseny célja: Meghívásos IKGA

Részletesebben

JUBILEUMI PÉCSI IPPON SHOBU SHOTOKAN K ARATE KUPA 2015. MÁJUS 2.

JUBILEUMI PÉCSI IPPON SHOBU SHOTOKAN K ARATE KUPA 2015. MÁJUS 2. JUBILEUMI PÉCSI IPPON SHOBU SHOTOKAN K ARATE KUPA 2015 MÁJUS 2 A verseny megnevezése: A verseny célja: A verseny időpontja: A verseny helyszíne: A verseny rendezője: A verseny főszervezője: A verseny főbírója:

Részletesebben

ITF TAEKWON-DO DIÁKOLIMPIA MEGHÍVÓ

ITF TAEKWON-DO DIÁKOLIMPIA MEGHÍVÓ ITF TAEKWON-DO DIÁKOLIMPIA 2010. Mezőhegyes, 2010. november 27, szombat 10 óra MEGHÍVÓ Szeretettel meghívjuk és várjuk az ITF Taekwon-do sportegyesületeket a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség 2010.évi Országos

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI KNOCK DOWN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI KNOCK DOWN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI KNOCK DOWN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A Knock Down Karate Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg;

Részletesebben

2. A verseny rendezője: Sátoraljaújhelyi Kyokushin Karate Sportegyesület. 4. A verseny helye: Sátoraljaújhely, Városi Sportcsarnok (Liget tér 3.

2. A verseny rendezője: Sátoraljaújhelyi Kyokushin Karate Sportegyesület. 4. A verseny helye: Sátoraljaújhely, Városi Sportcsarnok (Liget tér 3. VERSENYKIÍRÁS X. ZEMPLÉN KUPA gyermek, serdülő, ifjúsági, junior és felnőtt A B és C kategóriás meghívásos karate bajnokság 1. A verseny célja: a bajnoki cím eldöntése, a sportbaráti kapcsolatok mélyítése,

Részletesebben

Kyo.Hungária SE. I. Debrecen-Kyo Kupa versenykiírása évi Országos Gyermek, Serdülő, Ifjúsági, Junior Kyokushin Kata és Kumite Verseny

Kyo.Hungária SE. I. Debrecen-Kyo Kupa versenykiírása évi Országos Gyermek, Serdülő, Ifjúsági, Junior Kyokushin Kata és Kumite Verseny Kyo.Hungária SE I. Debrecen-Kyo Kupa versenykiírása 2012. évi Országos Gyermek, Serdülő, Ifjúsági, Junior Kyokushin Kata és Kumite Verseny A verseny célja: Tehetségek felkutatása, tehetséggondozás, A barátság

Részletesebben

Preambulum:

Preambulum: ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI ÖKÖLVÍVÓ RÉGIÓ POFONPARTI SOROZAT 2018./3 AVAS - KUPA VERSENYKIÍRÁSA Preambulum: A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) az Emberi Erőforrások Minisztériumával mint Támogatóval és a

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. IX. Nyílt Gyermek, Ifjúsági, Kadet, Junior, U21 és Felnıtt Súlycsoportos Egyéni WKF Karate Magyar Bajnokság

VERSENYKIÍRÁS. IX. Nyílt Gyermek, Ifjúsági, Kadet, Junior, U21 és Felnıtt Súlycsoportos Egyéni WKF Karate Magyar Bajnokság VERSENYKIÍRÁS A verseny megnevezése: A verseny célja: Idıpont: IX. Nyílt Gyermek, Ifjúsági, Kadet, Junior, U21 és Felnıtt Súlycsoportos Egyéni WKF Karate Magyar Bajnokság A 2009. évi WKF egyéni Kata és

Részletesebben

MKSZ 2014. ÉVI FULL CONTACT MAGYAR BAJNOKSÁG

MKSZ 2014. ÉVI FULL CONTACT MAGYAR BAJNOKSÁG MKSZ 2014. ÉVI FULL CONTACT MAGYAR BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: - a FULL CONTACT karate népszerűsítése, - a FULL CONTACT karate klubok és stílusszervezetek közötti barátság elmélyítése,

Részletesebben

III. Gankaku - Óbudai Kupa

III. Gankaku - Óbudai Kupa III. Gankaku - Óbudai Kupa KOVÁCS MARGÓ EMLÉKVERSENY 2015. december 6. A verseny jellege: A verseny célja: Meghívásos IKGA Goju-kai Karate Bajnokság Versenyzési lehetőség biztosítása utánpótlás szintű

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS XI.NAGYKUN KUPA gyermek, serdülő, ifjúsági, junior, felnőtt, nyílt ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

VERSENYKIÍRÁS XI.NAGYKUN KUPA gyermek, serdülő, ifjúsági, junior, felnőtt, nyílt ORSZÁGOS BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS I.NAGYKUN KUPA gyermek, serdülő, ifjúsági, junior, felnőtt, nyílt ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 1. A verseny célja: A bajnoki cím eldöntése, a barátság mélyítése, a Kyokushin Karate népszerűsítése.

Részletesebben

II. Gankaku Óbudai Kupa

II. Gankaku Óbudai Kupa II. Gankaku - Óbudai Kupa KOVÁCS MARGÓ EMLÉKVERSENY 2014. november 29. A verseny jellege: A verseny célja: Meghívásos IKGA Goju-kai Karate Bajnokság Versenyzési lehetőség biztosítása utánpótlás szintű

Részletesebben

Free Fighter Közhasznú Sportegyesület

Free Fighter Közhasznú Sportegyesület Az IBK HUNGARY Free Fighter sportegyesülete által szervezett edzésnap és házibajnokság 2013. március 22-23-24. (P-V) 2013. március 22. (Péntek) 21:00-24:00-ig éjszakai fürdőzés ( kiskorúak szülői felügyelettel

Részletesebben

VI. Gankaku - Óbudai Kupa a Dr. Borzási és Kollégái Fogorvosi és Implantológiai Rendelő támogatásával

VI. Gankaku - Óbudai Kupa a Dr. Borzási és Kollégái Fogorvosi és Implantológiai Rendelő támogatásával VI. Gankaku - Óbudai Kupa a Dr. Borzási és Kollégái Fogorvosi és Implantológiai Rendelő támogatásával Budapest Óbuda 2017. december 09. A verseny jellege: A verseny célja: Meghívásos IKGA Goju-kai Karate

Részletesebben

A bíróknak a helyszínen március 16-án 18 órakor kötelező bírói továbbképzés lesz! (Szállás és vacsora biztosított) A verseny után bírói

A bíróknak a helyszínen március 16-án 18 órakor kötelező bírói továbbképzés lesz! (Szállás és vacsora biztosított) A verseny után bírói VERSENYKIÍRÁS A verseny neve: A.J.K.A. I. Nyugati Nyílt Regionális Bajnokság A verseny célja: Versenylehetőség biztosítása az A.J.K.A. I. Shotokan Karate-Do Szövetség magyarországi klubjainak. A verseny

Részletesebben

III. Monor Kupa. Gyermek, serdülő, ifjúsági és felnőtt "B" kategóriájú országos ITF Taekwon-Do verseny. Monor November 17.

III. Monor Kupa. Gyermek, serdülő, ifjúsági és felnőtt B kategóriájú országos ITF Taekwon-Do verseny. Monor November 17. III. Monor Kupa Gyermek, serdülő, ifjúsági és felnőtt "B" kategóriájú országos ITF Taekwon-Do verseny Monor 2012. November 17. Szeretettel meghívjuk a Monori Sportegyesület ITF Taekwon-Do szakosztály által

Részletesebben

I. Kiskun Kupa 2016. Február 20.

I. Kiskun Kupa 2016. Február 20. 2015-12-18 12:00:00 I. Kiskun Kupa 2016. Február 20. I. Kiskun Kupa I. Kiskun Kupa Kiskunfélegyháza, 2016. február 20. gyermek, serdülő, ifjúsági, junior és felnőtt A" B" és C" kategóriás meghívásos, nemzetközi,

Részletesebben

2015. március 28. Budapest

2015. március 28. Budapest TAEKWONDO DIÁKbajnokság és ENGRICH MARIANN Emlékverseny 2015. március 28. Budapest BHSE -TAEKWONDO FANATICS ENGRICH MARIANN 1964-1996 Eredményei: Év Sportág Szakág Esemény Eredmény 1992 Taekwondo WTF taekwondo

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A KYOKUSHIN Karate Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg; a

Részletesebben

2018. évi Győri Ashihara Karate Gála Meghívásos, gyermek, ifjúsági, junior, felnőtt Ashihara Karate bajnokság

2018. évi Győri Ashihara Karate Gála Meghívásos, gyermek, ifjúsági, junior, felnőtt Ashihara Karate bajnokság 2018. évi Győri Ashihara Karate Gála Meghívásos, gyermek, ifjúsági, junior, felnőtt Ashihara Karate bajnokság Sporttal a drogok ellen! A Sport legyen a szenvedélyed! 2018. március 3. /szombat/ Meghívásos,

Részletesebben

Október 4. XIV.NAGYKUN KUPA" gyermek, serdülő, ifjúsági, junior, felnőtt, nyílt ORSZÁGOS KYOKUSHIN BAJNOKSÁG

Október 4. XIV.NAGYKUN KUPA gyermek, serdülő, ifjúsági, junior, felnőtt, nyílt ORSZÁGOS KYOKUSHIN BAJNOKSÁG 2014-10-04 12:00:00 Október 4. XIV.NAGYKUN KUPA" gyermek, serdülő, ifjúsági, junior, felnőtt, nyílt ORSZÁGOS KYOKUSHIN BAJNOKSÁG XIV.NAGYKUN KUPA" gyermek, serdülő, ifjúsági, junior, felnőtt, nyílt ORSZÁGOS

Részletesebben

Versenykiírás. Versenyzési lehetőség biztosítása az utánpótlás kategóriák számára.

Versenykiírás. Versenyzési lehetőség biztosítása az utánpótlás kategóriák számára. Versenykiírás A verseny jellege: A verseny célja: Korosztályos utánpótlás verseny Versenyzési lehetőség biztosítása az utánpótlás kategóriák számára. A verseny időpontja: 2018. 05. 06. vasárnap 09:30 A

Részletesebben

KNOCK DOWN KARATE DIÁKOLIMPIA

KNOCK DOWN KARATE DIÁKOLIMPIA 2014-03-09 10:00:00 VERSENYKIÍRÁSA 2013-2014-es tanév Szentes A verseny célja - az általános- és középiskolai tanintézményekben tanuló karatékák közös versenyeztetése és a diákolimpiai" cím megszerzése,

Részletesebben

MEGHÍVÓ DIÁKOK ITF TAEKWON-DO OLIMPIÁJA GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI ÉS FELNŐTT KOROSZTÁLY RÉSZÉRE. Monor november 5.

MEGHÍVÓ DIÁKOK ITF TAEKWON-DO OLIMPIÁJA GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI ÉS FELNŐTT KOROSZTÁLY RÉSZÉRE. Monor november 5. MEGHÍVÓ DIÁKOK ITF TAEKWON-DO OLIMPIÁJA GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI ÉS FELNŐTT KOROSZTÁLY RÉSZÉRE Monor 2016. november 5. A verseny fővédnöke: Harmat László VIII. dan nagymester A Magyar ITF Taekwon-do

Részletesebben

SZÉKI KUPA 2014 BÁTASZÉK 2014. MÁRCIUS 8.

SZÉKI KUPA 2014 BÁTASZÉK 2014. MÁRCIUS 8. SZÉKI KUPA 2014 BÁTASZÉK 2014. MÁRCIUS 8. Sport Egyesület Bátaszék Wado-ryu Karate Szakosztály 7140 Bátaszék, Vázkerámia ltp. 3/2. Tel: 30-266-1235 e-mail: bataszekwado@gmail.com XIX. SZÉKI KUPA Verseny

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA 2015/2016 TANÉV

VERSENYKIÍRÁS KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA 2015/2016 TANÉV VERSENYKIÍRÁS KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA 2015/2016 TANÉV A VERSENY CÉLJA: - az általános és középfokú oktatási intézményekben tanuló karatékák közös versenyeztetése, - a diákolimpiai címek eldöntése,

Részletesebben

Preambulum:

Preambulum: DUNA -KUPA VERSENYKIÍRÁS Preambulum: A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) az Emberi Erőforrások Minisztériumával mint Támogatóval és a Magyar Olimpiai Bizottsággal mint Közreműködő Szervezettel 2013.

Részletesebben

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó 1. Célja: A 2014. év uszonyosúszó ifjúsági, junior és felnőtt korcsoport

Részletesebben

Preambulum:

Preambulum: ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI ÖKÖLVÍVÓ RÉGIÓ POFONPARTI SOROZAT 2018./8 LEHEL - KUPA VERSENYKIÍRÁSA Preambulum: A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) az Emberi Erőforrások Minisztériumával mint Támogatóval és a

Részletesebben

TAEKWONDO DIÁKOLIMPIA. 2014. április 05. Budapest

TAEKWONDO DIÁKOLIMPIA. 2014. április 05. Budapest TAEKWONDO DIÁKOLIMPIA 2014. április 05. Budapest BHSE -TAEKWONDO FANATICS OLYMPIC GAMES ENGRICH MARIANN 1964-1996 Eredményei: Év Sportág Szakág Esemény Eredmény 1992 Taekwondo WTF taekwondo Európa-bajnokság

Részletesebben

Kismészáros Kempo SE. Renshi Kárászi Balázs, 4. Dan Renshi Kormos László, 3. Dan Kyoshi Papp Valér, 6. Dan

Kismészáros Kempo SE. Renshi Kárászi Balázs, 4. Dan Renshi Kormos László, 3. Dan Kyoshi Papp Valér, 6. Dan Verseny rendezője: Főszervező: A verseny főbírája: Szakmai fővédnökök: Kismészáros Kempo SE. Renshi Kárászi Balázs, 4. Dan Renshi Kormos László, 3. Dan Kyoshi Papp Valér, 6. Dan A verseny időpontja: 2016.

Részletesebben

VIII. Ürömi Kupa. a Dr. Borzási Fogorvosi és Implantológiai Rendelő Támogatásával. IKGA Goju-kai Karate Országos Bajnokság ÜRÖM 2013. május 25.

VIII. Ürömi Kupa. a Dr. Borzási Fogorvosi és Implantológiai Rendelő Támogatásával. IKGA Goju-kai Karate Országos Bajnokság ÜRÖM 2013. május 25. a Dr. Borzási Fogorvosi és Implantológiai Rendelő Támogatásával IKGA Goju-kai Karate Országos Bajnokság ÜRÖM 2013. május 25. Mienk a Világ Bajnokság a tehetséges gyermekekért A verseny jellege: A verseny

Részletesebben

XIII.NAGYKUN KUPA NEMZETKÖZI KYOKUSHIN BAJNOKSÁG október 26.

XIII.NAGYKUN KUPA NEMZETKÖZI KYOKUSHIN BAJNOKSÁG október 26. 2013-09-05 12:00:00 XIII.NAGYKUN KUPA NEMZETKÖZI KYOKUSHIN BAJNOKSÁG 2013. október 26. XIII.NAGYKUN KUPA NEMZETKÖZI KYOKUSHIN BAJNOKSÁG 2013. október 26. XIII.NAGYKUN KUPA" gyermek, serdülő, ifjúsági,

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2017/2018. TANÉVI KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2017/2018. TANÉVI KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A KYOKUSHIN Karate Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg; a

Részletesebben

II. Kiskun Kupa. Kiskunfélegyháza, február 17. gyermek, serdülő, ifjúsági, junior és felnőtt. A B és C kategóriás nyílt, karatebajnokság

II. Kiskun Kupa. Kiskunfélegyháza, február 17. gyermek, serdülő, ifjúsági, junior és felnőtt. A B és C kategóriás nyílt, karatebajnokság II. Kiskun Kupa Kiskunfélegyháza, 2018. február 17. gyermek, serdülő, ifjúsági, junior és felnőtt A B és C kategóriás nyílt, karatebajnokság Versenykiírás 1. A verseny célja: - a kyokushin karate népszerűsítése,

Részletesebben

2015. MÁRCIUS 22. (vasárnap) Vasas Sport Club (1139 Budapest Fáy u. 58. ) Gedó György Ökölvívó terem

2015. MÁRCIUS 22. (vasárnap) Vasas Sport Club (1139 Budapest Fáy u. 58. ) Gedó György Ökölvívó terem a MÖSZ által 2015.évre kiírt Régiók Közötti up.csapatbajnokság RÉGIÓS CSAPATTALÁLKOZÓ-jának VERSENYKIÍRÁSA Preambulum: A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) az Emberi Erőforrások Minisztériumával mint

Részletesebben

IX. J&S Speed kupa versenykiírása

IX. J&S Speed kupa versenykiírása 2011-03-22 08:26:54 Renmei Kyokushin Karate Sportegyesület 2011. évi Nemzetközi nyílt C kategóriás Felnőtt, Gyerek, Serdülő Kyokushin Kumite Utánpótlás,Felnőtt C, B, Kata Kyokushin Karate Verseny Renmei

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS XVI.NAGYKUN KUPA gyermek, serdülő, ifjúsági, junior, felnőtt, nyílt ORSZÁGOS KYOKUSHIN BAJNOKSÁG

VERSENYKIÍRÁS XVI.NAGYKUN KUPA gyermek, serdülő, ifjúsági, junior, felnőtt, nyílt ORSZÁGOS KYOKUSHIN BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS XVI.NAGYKUN KUPA gyermek, serdülő, ifjúsági, junior, felnőtt, nyílt ORSZÁGOS KYOKUSHIN BAJNOKSÁG 1. A verseny célja: A bajnoki cím eldöntése, a barátság mélyítése, a Kyokushin Karate népszerűsítése.

Részletesebben

Kyokushin & KyoNewaza. II. Hungarian Open International Knockdown Championships 2016

Kyokushin & KyoNewaza. II. Hungarian Open International Knockdown Championships 2016 Kyokushin & KyoNewaza II. Hungarian Open International Knockdown Championships 2016 B A Pro csoportokban Pro illetve Open kategóriában összesen 300.000,- Huf ( 1.000,- Euro )pénzdíjazással Global Kyokushin

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Muay Thai Amatőr Világkupa. Szigetszentmiklós, 2015. május 20-24.

VERSENYKIÍRÁS. Muay Thai Amatőr Világkupa. Szigetszentmiklós, 2015. május 20-24. VERSENYKIÍRÁS Muay Thai Amatőr Világkupa Szigetszentmiklós, 2015. május 20-24. A Magyar Muaythai Országos Sportági Szakszövetség (1066 Budapest, Jókai utca 18.) engedélyével nyílt bajnokságként megrendezésre

Részletesebben

IX. Nemzetek Kupája. Nemzetközi ITF Taekwon-do Gyermek-Serdülő-Ifjúsági Kupa A VERSENY FŐVÉDNÖKE. Harmat László VIII.

IX. Nemzetek Kupája. Nemzetközi ITF Taekwon-do Gyermek-Serdülő-Ifjúsági Kupa A VERSENY FŐVÉDNÖKE. Harmat László VIII. IX. Nemzetek Kupája Nemzetközi ITF Taekwon-do Gyermek-Serdülő-Ifjúsági Kupa A VERSENY FŐVÉDNÖKE Harmat László VIII. Dan Nagymester, a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség Elnöke VERSENYIGAZGATÓ Kozák László

Részletesebben

X. ZEN BU KAN KEMPO EGER KUPA Nyílt, Felnőtt Harcművészeti Kupa 2015.november 14. Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, 3300 Eger Stadion utca 8

X. ZEN BU KAN KEMPO EGER KUPA Nyílt, Felnőtt Harcművészeti Kupa 2015.november 14. Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, 3300 Eger Stadion utca 8 Verseny rendezője: Főszervező: A verseny főbírája: Szakmai fővédnökök: Agria Kempo Karate Sportegyesület Nagy Ferenc Jácint 2. Dan Márhoffer Márton 2. Dan Lévai László, 8. Dan Hanshi Papp Valér, 5. Dan

Részletesebben

NYÍLT Shito Országos Bajnokság

NYÍLT Shito Országos Bajnokság NYÍLT Shito Országos Bajnokság Verseny ideje: 2015. MÁJUS 9. (Szombat) 9.30-tól A verseny helyszíne: Angyalföldi Láng Sportcsarnok (lelátós csarnok) 1139, Bp. Rozsnyai utca 4. A verseny célja: Shito Országos

Részletesebben

PÉNZDÍJAK: 14.800 EURO!!!

PÉNZDÍJAK: 14.800 EURO!!! Csongrád Megyei Kick-box Szövetség Tigers Kick-box és Szabadidő SE Szeged Combat D Sport Klub IDŐPONT: 2009. május 22-24. HELYSZÍN: Szeged, Városi Jégpálya, Szabadkai út 22. SZABÁLYOK: WAKO szabályok,

Részletesebben

A verseny helyszíne BUDAÖRS Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand (BVUSS) 2040 BUDAÖRS. Hársfa utca december december 9. és 11.

A verseny helyszíne BUDAÖRS Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand (BVUSS) 2040 BUDAÖRS. Hársfa utca december december 9. és 11. A verseny helyszíne BUDAÖRS Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand (BVUSS) 2040 BUDAÖRS. Hársfa utca 6. A verseny napja Szeminárium és övvizsga 2016. december 10. 2016. december 9. és 11. A verseny védnökei

Részletesebben

2017. évi WTF Taekwondo. Bajnokság május 13. Budapest

2017. évi WTF Taekwondo. Bajnokság május 13. Budapest 2017. évi WTF Taekwondo Bajnokság 2017. május 13. Budapest A verseny Dátum Helyszín Kiíró Rendező Versenyigazgató Szabályok 2017. május 13. (szombat) Soroksári Sportcsarnok (1237 Budapest, Szentlőrinci

Részletesebben

II. LKSE KARATE Kupa 2016

II. LKSE KARATE Kupa 2016 II. LKSE KARATE Kupa 2016 VERSENY RENDEZŐJE: LKSE Karate Do A verseny célja: A küzdősportra nevelő hatású játékos megmérettetés, valamint, versenylehetőség biztosítása a kezdő, az utánpótlás és gyakorlott

Részletesebben

2014/2015. TANÉV KYOKUSHIN KARATE KNOCK-DOWN ORSZÁGOS DÖNTŐ. Szentes, 2015. március 08.

2014/2015. TANÉV KYOKUSHIN KARATE KNOCK-DOWN ORSZÁGOS DÖNTŐ. Szentes, 2015. március 08. Magyar Tradicionális Kyokushin Karate Szövetség Honkyokushin International Karate Organization 2014/2015. TANÉV KYOKUSHIN KARATE KNOCK-DOWN ORSZÁGOS DÖNTŐ Szentes, 2015. március 08. 1 2014/2015. TANÉVI

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Taekwondo FanatiX Magyar Taekwondo Szövetség 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Rendező:

VERSENYKIÍRÁS. Taekwondo FanatiX Magyar Taekwondo Szövetség 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Rendező: DIÁKbajnokság 2018. VERSENYKIÍRÁS Kiíró: Magyar Taekwondo Szövetség 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Rendező: Taekwondo FanatiX Versenyigazgató: Kiss Tamás +3630 680 2621 Szervezőbizottság: Kiss-Sikesdi

Részletesebben

IX. ZEN BU KAN KEMPO EGER KUPA Nyílt, Felnőtt Harcművészeti Kupa 2014.november 2. Vasárnap, Eszterházy csarnok, Eger, Leányka utca 6

IX. ZEN BU KAN KEMPO EGER KUPA Nyílt, Felnőtt Harcművészeti Kupa 2014.november 2. Vasárnap, Eszterházy csarnok, Eger, Leányka utca 6 Verseny rendezője: Főszervező: A verseny főbírája: Szakmai fővédnökök: Agria Kempo Karate Sportegyesület Nagy Ferenc Jácint 2. Dan Márhoffer Márton 2. Dan Lévai László, Hanshi Papp Valér, Kyoshi A verseny

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA 2016/2017 TANÉV

VERSENYKIÍRÁS KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA 2016/2017 TANÉV A VERSENY CÉLJA: VERSENYKIÍRÁS KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA 2016/2017 TANÉV - az általános és középfokú oktatási intézményekben tanuló karatékák közös versenyeztetése, - a diákolimpiai címek eldöntése,

Részletesebben

XI. Nemzetek Kupája. Nemzetközi ITF Taekwon-do Gyermek-Serdülő-Ifjúsági Kupa A VERSENY FŐVÉDNÖKE. Harmat László VIII.

XI. Nemzetek Kupája. Nemzetközi ITF Taekwon-do Gyermek-Serdülő-Ifjúsági Kupa A VERSENY FŐVÉDNÖKE. Harmat László VIII. XI. Nemzetek Kupája Nemzetközi ITF Taekwon-do Gyermek-Serdülő-Ifjúsági Kupa A VERSENY FŐVÉDNÖKE Harmat László VIII. Dan Nagymester, a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség Elnöke VERSENYKIÍRÁS VERSENYIGAZGATÓ

Részletesebben

II. Kiskun Kupa Kiskunfélegyháza, február 17.

II. Kiskun Kupa Kiskunfélegyháza, február 17. 2017-12-20 12:00:00 II. Kiskun Kupa Kiskunfélegyháza, 2018. február 17. II. Kiskun Kupa Kiskunfélegyháza, 2018. február 17. II. Kiskun Kupa Kiskunfélegyháza, 2018. február 17. gyermek, serdülő, ifjúsági,

Részletesebben

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság 2014. november 29. BÉKÉSCSABA Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség Lakótelepi

Részletesebben

2018 DUNAKESZI Ju-Jitsu Rangsorverseny

2018 DUNAKESZI Ju-Jitsu Rangsorverseny 2018 DUNAKESZI Ju-Jitsu Rangsorverseny A Magyar Sport Ju-Jitsu Szakszövetség 2018. II. félévének második ju-jitsu Rangsorversenye kvalifikáció a Ju-Jitsu Magyar Bajnokságra. 2018. november 17. Dunakeszi

Részletesebben

XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny. 2015. április 25. Budapest

XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny. 2015. április 25. Budapest XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny 2015. április 25. Budapest Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség GoldStarS Sportegyesület

Részletesebben

Az ARANY TIGRIS HKSE bemutatja az

Az ARANY TIGRIS HKSE bemutatja az Az ARANY TIGRIS HKSE bemutatja az Taekwondo Bajnokságot Pécs, 2017. október 21. amely az idei évben hazai, 2018. évtől kezdődően Pécs Open néven nemzetközi versenyként kerül majd megrendezésre Kiíró: Rendező:

Részletesebben

XI. Nemzetközi GoldStars Kupa

XI. Nemzetközi GoldStars Kupa XI. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny 2014. május 3. Budapest Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség GoldStarS SE Kovács Miklós Benkő Norbert

Részletesebben

QUEEN OF THE RING NEMZETKÖZI NŐI VERSENY VERSENYKIÍRÁSA

QUEEN OF THE RING NEMZETKÖZI NŐI VERSENY VERSENYKIÍRÁSA QUEEN OF THE RING NEMZETKÖZI NŐI VERSENY VERSENYKIÍRÁSA 1. A bajnokság célja: Versenyzési lehetőséget biztosítani a női versenyzőknek, valamint nemzetközi tapasztalatokat gyűjteni a korosztályos nemzetközi

Részletesebben

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Egyéni és Duplaköteles Kötélugró Bajnokság Időpont: 2018.11.24-25 (Szombat-Vasárnap)

Részletesebben

Magyar Taekwondo Szövetség Tornádó Harcművészeti Sportegyesület / /

Magyar Taekwondo Szövetség Tornádó Harcművészeti Sportegyesület / / Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Szervezőbizottság: Főbíró: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség Tornádó Harcművészeti Sportegyesület Vágó Ferenc +3620/5440784 vagoferi69@gmail.com Jánosi Tibor

Részletesebben