J E G Y Z Ő K Ö N Y V
|
|
- György Fodor
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült február 14. napján (szerdán) 16 órakor a Városháza hivatalos helyiségében megtartott önkormányzati képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint (1. sz. melléklet) Lőrincz György: Megállapította, hogy a képviselő-testület határozatképes, 7 fő képviselő jelen van, (Lipovits Máté nem vesz részt a képviselő-testületi ülésen, Dr. Mihályi Zsuzsanna később érkezik) továbbá azt, hogy a kiküldött napirend módosítására nem tettek javaslatot az SZMSZ szerint arra jogosultak. (2. sz. melléklet) Szavazásra tette fel azt, hogy a napirenddel egyetértenek-e a képviselő-testület tagjai. A képviselő-testület egyhangú, 7 igen szavazattal a következő határozatot hozta: Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2018. (II. 14.) Kt. Határozata Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a következő napirendet fogadta el: 1./Jánossomorja Város Önkormányzatának évi költségvetéséről szóló rendelet megalkotása 2./ A Balassi Bálint Művelődési Ház és Könyvtár beszámolója 3./ A Balassi Bálint Művelődési Ház és Könyvtár Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása 4./ Az 589 helyrajzi számú ingatlan térítés nélküli használatba adása 5./ Pályázati felhívás 6./ A Szavazatszámláló Bizottság tagjainak és póttagjainak megválasztása 7./ Polgármester szabadságának ütemezése 8./ Ingatlanügyek 9./ Tájékoztató a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról 10./ Pályázati lehetőség 11./ Egyebek 12./ Az önkormányzati bérlakásokra kiírt pályázatok elbírálása (zárt ülés) 1
2 1./ Napirendi pont - Jánossomorja Város Önkormányzatának évi költségvetéséről szóló rendelet megalkotása (3. sz. melléklet) Lőrincz György: Minden év elején a legnagyobb feladata a képviselő-testületnek a költségvetés összeállítása. Ennek előkészítése már decemberben megkezdődik, januárban zajlik a munka többsége. Vonatkozik ez az apparátusra, a bizottságokra, jegyzőre, polgármesterre. A kiküldött rendelet tervezet a jogszabályi előírásoknak megfelelően a jegyző irányításával került összeállításra. A rendelet óriási számot mutat, hiszen a költségvetés E Ft bevétellel és kiadással lett tervezve. Ez 734 M Ft-tal több, mint a tavalyi összeg. Az anyagból kiderül, hogy ez azért van, mert a költségvetésbe szerepel három nyertes TOP-os pályázat, amit 2017-ben nyert meg az önkormányzat. A három pályázat több mint 550 M Ft. Ugyancsak szerepel a költségvetésben a szlovák-magyar testvér-települési INTERREG pályázat, melyet a pusztasomorjai játszó- és pihenőpark felújítására nyertek el 78 M Ft összeggel. Továbbá szerepel a költségvetésben az ASP pályázat, mely a felhő alapú önkormányzati alkalmazás 7 M Ft-tal, valamint a belterületi utak felújítására elnyert 18,4 M Ft, illetve szerepel a telkek kialakítására szánt 80 M Ft-os összeg is. Elmondható, hogy a beruházások és felújítások összege a kiadások 44 %-át teszi ki. Ez meghaladja a 920 M Ft-ot. Ennyi pályázat mellett egész évben biztosítani kell a pénzügyi stabilitást. Figyelni kell tehát a pénzügyi fegyelemre. Ez évi általános tartalék 25,2 M Ft, a céltartalék 140 M Ft. A munkaadót terhelő járulék összege kis mértékben csökkent az előző évihez képest, ugyanakkor a személyi juttatások egy kis növekedést mutatnak. Ez elsősorban a minimálbér és a garantált bérminimum emelése miatt van. Mind az önkormányzat, mind az intézményei zavartalan működése biztosított erre az évre. A rendelet tervezet ezt támasztja alá. A napirendi pontot valamennyi bizottság megtárgyalta. Elsőként Luka Jánost, a Pénzügyi, Gazdasági, Városfejlesztési és Ügyrendi Bizottság elnökét kérte, ismertesse a bizottság véleményét. Dr. Mihályi Zsuzsanna megérkezett, 8 fő képviselő van jelen. Luka János: A múlt heti bizottsági ülésen részletesen tárgyalták a globális önkormányzati költségvetést. A bevételekkel kapcsolatban elmondta, hogy a működési támogatások a törvényi előírások alapján kerültek betervezésre. Itt nincs mozgástere az önkormányzatnak. Az INTERREG pályázat során 35 M Ft-ot kap meg az önkormányzat. Még a zárszámadást nem tárgyalta a képviselő-testület, de az előrejelzések szerint az adóbevételek összege 650 M Ft-ra várható 2017-ben. A 2018-as tervezés során 600 M Ft-ot vettek figyelembe. Ez a 2016-os évi iparűzési adó összegével egyezik meg. A bevételek között szerepel a közvetített szolgáltatások összege 11 M Ft-tal a telkek kialakításának költségére. 48 db telekről van szó a Móricz Zs. utca mögötti 5 hektáros területen. A felhalmozási bevételek között szerepel ingatlanok értékesítése. Ez a kialakítandó telkekkel kapcsolatosan kalkulált bevétel. A megnyert pályázatokra előleg formájában már érkeztek bizonyos összegek. A december 31-én rendelkezésre álló összeg E Ft. Év végéig még legalább 125 M Ft érkezik. A beérkezett összeg felhasználása kötött. Tehát ezzel szabadon nem lehet gazdálkodni, elkülönített számlán van nyilvántartva. Az 2
3 előző évi maradvány 955 M Ft, tehát 420 M Ft olyan összeg van, ami nem kötődik pályázathoz. Tehát ez az összeg az, ami felhasználható felújításra, beruházásra ban a kockázati tényező a telekértékesítés és a nagy összegű megnyert pályázatok összege. Egész év során figyelni kell az inflációra és pénzügyi tervet is kell készíteni. Ezt minden hónapban ellenőrizni kell. A bizottság bevételi oldalon korrekcióra nem tett javaslatot. A 35 M Ft-os telekeladással kapcsolatban véleménye az, hogy ha ez mégsem teljesül, akkor az iparűzési adóra tervezett összeg fedezetet nyújt erre. A kiadási oldalon némi átrendeződés látható. Ennek több oka is van. A végleges pénzeszköz átadásnál két helyen történt változtatás. A felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre során az egyháznál E Ft volt beállítva, amit a bizottság 3 M Ft-ra javasolt megemelni. A másik tétel az ifjúsági pályázatra elkülönített összeg, ez 5 M Ft. A beruházások esetében is több módosítást eszközölt a bizottság. Az útfelújításra 47 M Ft-ot terveztek, a bizottság ezt 10 M Ft-tal csökkentette. Az így megmaradt összeg főként a Klafszky Katalin Tagiskola pincéjének renoválására fordítódhat. A konyha felújítására 5 M Ft-ot terveztek be, ezt a bizottság 2 M Ft-ra csökkentette. Ennek magyarázata az, hogy bizonytalan a helyzet a tekintetben, hogy marad-e a konyha az önkormányzat működtetésében vagy esetleg a tankerülethez kerül. Még egy olyan indítvány volt, ami a kiadások értékét növelte. A működési kiadások között szerepel egy pénzeszköz átadás a tankerület részére. A diákolimpiára nem biztosít évek óta keretet a tankerület. Így nem az iskola keretében foglalkoztatott dolgozó bérére 720 E Ft-ot javasolt a bizottság. Ezért a működési kiadásokat ennyivel kell megemelni. Mindösszesen a kiadásokat E Ft-tal emelték meg. Ennek forrása az általános tartalék. A felhalmozási kiadások közül kiemelte az építési telkek kialakítására vonatkozó összeget, ez 80 M Ft-os tétel. A bizottság véleménye az volt, hogy a talaj szerkezetére és összetételére vonatkozóan vizsgálatot kell végezni. Ennek eredményét a képviselő-testület a vizsgálatok után tárgyalja meg. A korrekciók után a beruházások és fejlesztések összege E Ft. Az idei évben komoly munka lesz a pályázatok megvalósításának összehangolása. Kérdés, hogy elég-e a létszám, mivel párhuzamosan zajlik a munka. A VÜMESZ gépbeszerzésére 20 M Ft-ot különítettek el. Szeretnék, ha a VÜMESZ részére egy telephely kialakításra kerülne. Ennek kezdeni lépései 2018 évben meg kell, hogy valósuljanak. Vannak tehát olyan feladatok, amelyek teljesen újak az önkormányzat részére, és vannak olyanok, amelyek már évek óta folynak, pl. útfelújítás, járdafelújítás. Ezekkel a feladatokkal az önkormányzat vagyona gyarapszik. Ezen felül a szolgáltatásokat is fenn kell tartania az önkormányzatnak. A létszámmal kapcsolatban elmondta, hogy a KÖH létszáma 2 fővel csökkent. 1 fővel történő növekedés várható viszont a közeljövőben. A működési kiadások mérlegénél a tárgyévi hiány 106 M Ft-ra lett betervezve. A költségvetést hiánnyal tervezni megítélése szerint negatív dolog, mivel van fedezet erre a hiányra. A bizottság javaslatai a kiküldött anyagba beépítésre kerültek. Így a költségvetést elfogadásra javasolták. Lőrincz György: A két másik bizottság a gazdasági bizottság ülése után ült össze, így megismerhették a gazdasági bizottság módosító javaslatait. Elsőként Nemes Csabának, a Humánpolitikai Bizottság elnökének adta meg a szót. Nemes Csaba: A Humánpolitikai Bizottság megtárgyalta a város évi költségvetését. Mivel, ahogy Polgármester Úr is említette, ismerték már a gazdasági bizottság javaslatait, azzal együtt elfogadásra javasolták a költségvetést. Winkler László: A Szociális- és Egészségügyi Bizottság szintén a gazdasági bizottság módosító javaslataival együtt elfogadásra javasolta a évi költségvetést. 3
4 Lőrincz György: Az itt ülő képviselők közül sokan részt vettek a gazdasági bizottság ülésén, alaposan megismerhették az ez évi költségvetést. A napirendről két szavazás lesz. Egy határozatban kell dönteni arról, hogy január 1-jétől február 14-ig a bevételek és kiadások alakulásáról szóló polgármesteri beszámolót elfogadják, illetve szavazni kell a költségvetési rendelet elfogadásáról. Szavazásra tette fel az előterjesztés szerinti határozat elfogadását. Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2018. (II. 14.) Kt. Határozata Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a naptári év kezdetétől az önkormányzatot megillető bevételek beszedéséről és az előző évi kiadási előirányzatokon belül a kiadások teljesítéséről a polgármester beszámolóját alábbiak szerint elfogadja: - beszedett bevétel: ,- E Ft - teljesített kiadás: ,- E Ft. Lőrincz György: Szavazásra tette fel Jánossomorja Város Önkormányzata évi költségvetésének módosító indítványokkal történő elfogadását. A képviselő-testület egyhangú, 8 igen szavazattal elfogadta és megalkotta 1/2018. (II. 14.) önkormányzati rendeletét, mely Jánossomorja Város Önkormányzatának évi költségvetéséről szól a 4. sz. melléklet szerint. Lőrincz György: Megköszönte Jegyző Asszonynak, az Adó- és Pénzügyi Osztály Vezetőjének és munkatársainak, a bizottságoknak és a képviselő-testületnek a munkát. Ahogy a gazdasági bizottság elnöke rámutatott, nehéz év vár az önkormányzatra, feszített, fegyelmezett gazdálkodásra lesz szükség. Egy jól összeállított, jól megtervezett költségvetést fogadott el a képviselő-testület. 2./ Napirendi pont - A Balassi Bálint Művelődési Ház és Könyvtár beszámolója (5. sz. melléklet) Lőrincz György: A képviselő-testület munkatervében szerepel a Balassi Bálint Művelődési Ház és Könyvtár beszámolója. Az intézmény vezetője a beszámolót elkészítette és az ülés előtt pedig még egy kiegészítést juttatott el a képviselő-testületi tagokhoz, mely a könyvtár beszámolóját tartalmazza szakmai szempontból. Köszöntötte az intézmény vezetőjét, valamint a könyvtár vezetőjét. A napirendi pontot megtárgyalta a Humánpolitikai Bizottság. Kérte Nemes Csabát, ismertesse a bizottság véleményét. 4
5 Nemes Csaba: A napirendi pontot a bizottság elfogadásra javasolta. Luka János: Megemlíti az anyag, hogy az ifjúsági klub élén új vezető van. Szeretné tudni, hogy ott milyen a látogatottsági adat. Lacknerné Fördős Klára: Sok szeretettel köszöntött mindenkit és örült, hogy részt vehetnek a képviselő-testületi ülésen. Mellette ül a könyvtáros, akinek a férje a város ifjúsági referense. Ő az, akinek köszönhetően a megszűnt ifjúsági klub újraéledt a művelődési házban. Egy egészséges létszám jött össze. Nagyon szorgalmasak. Elkészítettek egy munkatervet is, pénzügyi igénnyel együtt. Megkérte Kocsis-Szombathelyi Adriennt, hogy mondjon néhány információt a klubról. Kocsis-Szombathelyi Adrienn: Nagyjából fővel üzemel az ifjúsági klub jelen pillanatban. Szeretnének részt venni városi rendezvényeken, mint segítő. Többféle programot is találtak ki maguknak is, illetve a város ifjúságának is. Luka János: Kérdése, hogy ezek az ifjak, akik látogatják a klubot, milyen önkéntes munkában vesznek részt. Lacknerné Fördős Klára: Amióta a művelődési házban dolgozik, városi rendezvényeken, koszorúzási ünnepségeken, május 1-jén vették igénybe az ifjúsági klub tagjainak szolgálatait. Ez a következő években is így marad. A jelenlegi vezető azt mondta, hogyha bármilyen segítségre van szükség, szívesen állnak rendelkezésre. Vannak önálló rendezvényeik is. Javasolta nekik, hogy először kisebb rendezvényeken próbálják ki az erejüket, mivel teljesen új a klub tagsága. A legközelebbi alkalom, amikor a klub tagjai segítenek, a március 15-ei ünnepség lesz. A következő alkalom pedig a majális lesz. Luka János: Mosonmagyaróváron több példa is van arra, hogy iskolákban, óvodákban adnak közérdekű munkát a gyerekeknek. Az érettségire készülőknek 50 órás önkéntes munkát kell ugyanis teljesíteniük. Preferálná, hogy a jánossomorjai intézmények is adjanak ilyen jellegű munkát, és ne forduljon elő az, hogy a jánossomorjaiaknak Mosonmagyaróvárra kell bejárni az önkéntes munka teljesítése céljából. Lacknerné Fördős Klára: Ilyen munka már Jánossomorján is folyik, sokan vesznek részt ebben az önkéntes munkában. Számottevő létszámban jelentkeztek erre az érettségire készülők. Luka János: A beszámolóban ezt ki kellett volna domborítani. Lacknerné Fördős Klára: Ezekről az önkéntes munkákról nyilvántartást vezet. Ez valóban kimaradt a beszámolóból. A jánossomorjai érettségire készülő gyerekek nagy része itt a településen dolgozza le az önkéntes munkát. Elmondta még, hogy egyre több iskola megszervezi a saját tanulóinak a lehetőséget az önkéntes munka elvégzésére. Nemes Csaba: Elmondta, hogy az elmúlt évben 9 olyan jánossomorjai diák volt, aki a Klafszky Katalin Tagiskolában megjelent az önkéntes munka elvégzése érdekében és nem csak a papírt íratták alá, hanem valóban elvégezték a munkát. Véleménye szerint több diák is jelentkezne, de nincs minden iskolának szerződése a jánossomorjai iskolával. Bella Zsolt: Viszont van több olyan iskola is, amellyel élő szerződésük van és jönnek a diákok az önkéntes munkára. 5
6 Lőrincz György: Megköszönte az intézmény minden dolgozójának azt az áldozatos munkáját, ami sokszor hétvégére vagy ünnepnapra esik. Míg mások ünnepelnek a művelődési ház dolgozói dolgoznak. Megkérte az intézményvezetőt, hogy köszönetét tolmácsolja az intézmény összes dolgozójának. Szavazásra tette fel a Balassi Bálint Művelődési Ház és Könyvtár beszámolójának elfogadását. A képviselő-testület 7 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett a következő határozatot hozta: Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2018. (II. 14.) Kt. Határozata Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Balassi Bálint Művelődési Ház és Könyvtár beszámolóját elfogadta. 3./ Napirendi pont - A Balassi Bálint Művelődési Ház és Könyvtár Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása (6. sz. melléklet) Lőrincz György: A könyvtár vezetője kezdeményezte, hogy módosítsák a nyitva tartási rendet. Heti egy nap szeretne egy hosszabb nyitva tartást, hogy akik iskolából, munkából később érnek haza, be tudjanak menni a könyvtárba és ott kölcsönözhessenek. A napirendi pontot megtárgyalta a Humánpolitikai Bizottság. Kérte Nemes Csabát, ismertesse a bizottság véleményét. Nemes Csaba: A könyvtár vezetője három napon szeretne módosítani a nyitva tartás tekintetében. A bizottságnak nincs oka, hogy ezt a kérést felülbírálja. Csak a könyvtár nyitva tartása módosulna, a helytörténeti gyűjtemény és a művelődési ház nyitva tartása nem. A bizottság támogatta a módosítást és javasolta, hogy a képviselő-testület is fogadja el azt. Lőrincz György: Jó ötletnek találta, hogy hosszabb nyitva tartással működik a könyvtár. Szavazásra tette fel a Humánpolitikai Bizottság javaslatának elfogadását, miszerint az előterjesztést változatlan formában fogadják el. Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2018. (II. 14.) Kt. Határozata Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete döntött arról, hogy a Balassi Bálint Művelődési Ház és Könyvtár Szervezeti és Működési Szabályzata 8.2. fejezetében meghatározott nyitva tartási rendjét az alábbiak szerint módosítja: Művelődési ház (Jánossomorja, Óvári u. 1.) hétköznapokon: 7:30-17 óráig, szombaton és vasárnap rendezvénytől függően tart nyitva. 6
7 Könyvtár (Jánossomorja, Szabadság u. 2.) hétfő: és kedd: ZÁRVA szerda, csütörtök: péntek: Helytörténeti gyűjtemény (Jánossomorja, Szabadság u. 23.) szerda, péntek: óráig, szombat: óráig, téli időszakban előzetes bejelentkezés alapján.) Határidő: március 1. Lacknerné Fördős Klára intézményvezető 4./ Napirendi pont - Az 589 helyrajzi számú ingatlan térítés nélküli használatba adása (7. sz. melléklet) Lőrincz György: Az 589 hrsz-ú ingatlant Jánossomorján sporttelepként használják. Ugyanakkor az önkormányzat és a sportegyesület között aláírt szerződés nem volt. Ez az elmúlt időszakban pályázatok során hiányként merült fel. Az előterjesztés melléklete szerinti szerződés arról szól, hogy továbbra is ingyenes használatba adja az önkormányzat az 589 helyrajzi számú ingatlant, továbbá pontról pontra olvasható az, hogy mi a tulajdonos és mi a működtető feladata. A napirendi pontot megtárgyalta a Pénzügyi, Gazdasági, Városfejlesztési és Ügyrendi Bizottság. Kérte Luka Jánost, ismertesse a bizottság véleményét. Luka János: A szóban forgó ingatlan már nagyon régóta a sport céljait szolgálja. Az átengedett pénzeszközök forrásából a sportegyesület a pálya karbantartását is elvégzi. A sportegyesület az utóbbi években elég sok pályázaton vett részt, olyan dolgokra pályáztak, amik az önkormányzat vagyonát gyarapították. A használatra adásról eddig nem volt szerződés, ez most került pótlásra. A szerződés aláírásával az önkormányzat könnyebbé teszi a sportegyesület útját a pályázatok terén. Az ingyenes használat megállja a helyét. Az egyesület legfőbb támogatója az önkormányzat. Ha esetleg díjat kérne az önkormányzat a használatért, akkor még magasabb összegű lenne az átengedett pénzeszközök sora, amit a sportegyesület részére adnak át. A bizottság javasolta a szerződés változatlan formában történő elfogadását. Molnár Gábor: Kérdése, hogy mit jelent a 12. pontban található első bekezdés: szerződésszegést követ el az egyesület, ha az ingatlant a jelen szerződésben foglaltaktól eltérően használja vagy annak használatát jogosulatlanul másnak átengedi. Ki hagyja jóvá azt, ha ott egy zenés rendezvényt akarnak csinálni? Lőrincz György: Természetesen a képviselő-testület. Az egyesület csak a szerződésben foglalt célra használhatja a sporttelepet, ami alapvetően a sportolás. 7
8 Szavazásra tette fel az előterjesztés elfogadását. Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2018. (II. 14.) Kt. Határozata 1. Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete döntött arról, hogy a Sportegyesület részére az előterjesztés mellékletében megállapodásban foglaltak szerint térítésmentes használatba adja az 589 helyrajzi számú, természetben 9241 Jánossomorja, Ibolya u. 1. szám alatt található kivett sporttelep megnevezésű ingatlant. 2. Felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. Felelős: Lőrincz György polgármester Határidő: március 1. Lőrincz György 10 perces szünetet rendelt el. A szünet ideje alatt 17 óra 03 perckor kihirdetésre került az 1/2018. (II. 14.) önkormányzati rendelet, mely Jánossomorja Város évi költségvetéséről szól. 5./ Napirendi pont - Pályázati felhívás (8. sz. melléklet) Lőrincz György: A képviselő-testület elfogadta a költségvetést és a rendelet a szünetben kihirdetésre került, így semmi akadálya annak, hogy a költségvetésben elkülönített civil pályázatokra a pályázati kiírást meghirdessék. A szövegben nem történt változtatás a tavalyihoz, illetve tavalyelőttihez képest. A költségvetésben 29,1 M Ft-ot különítettek el a pályázati összegre. Ez szintén megegyezik a tavalyival. Ezért kérte a civil szervezeteket, hogy tanúsítsanak kellő önmérsékletet és ne azt a magatartást kövessék, hogy évről évre magasabb összegre pályáznak, mert nem tud az önkormányzat többet szétosztani, mint a keretösszeg. Március 19-én 16 óráig lehet pályázni. Az adatlap Jánossomorja város honlapjáról tölthető le, illetve a hivatalban is át lehet venni. Akinek pedig nem egyértelmű a kiírás, a kolléganők tájékoztatást nyújtanak. Szavazásra tette fel a pályázati felhívás előterjesztés szerinti elfogadását. Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2018. (II. 14.) Kt. Határozata 1. Jánossomorja Város Képviselő-testülete dönt arról, hogy Pályázatot hirdet civil szervezetek részére jelen határozat 1. sz. mellékletében maghatározott tartalommal az Önkormányzat évi költségvetésében elkülönített keret terhére. 2. Felkéri a Jegyzőt, hogy a felhívást tegye közzé. 8
9 3. Felkéri továbbá a Jegyzőt, hogy a beérkezett pályázatokat döntésre előkészítve a soron következő képviselő-testületi ülésre terjessze a Képviselő-testület elé. Felelős: dr. Péntek Tímea jegyző Határidő: február 15. ill. soron következő képviselő-testületi ülés. 6./ Napirendi pont - A Szavazatszámláló Bizottság tagjainak és póttagjainak megválasztása (9. sz. melléklet) Lőrincz György: A napirendi ponttal kapcsolatban átadta a szót dr. Péntek Tímeának. Dr. Péntek Tímea: Magyarország köztársasági elnöke április 8. napjára tűzte ki az országgyűlési képviselők választását. A szavazatszámláló bizottság tagjait és szükséges számban póttagjait március 19-én 16 óráig kell megválasztania a képviselő-testületnek. A megkeresett személyek valamennyien vállalták a feladatot. Összeférhetetlenség senkivel szemben nem áll fenn. A nemzetiségi önkormányzati választásoknál közreműködő szavazatszámláló bizottság tagjait is most kell megválasztani. Lőrincz György: Szavazásra tette fel a napirendi pont előterjesztés szerinti elfogadását. Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2018. (II. 14.) Kt. Határozata Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a választási eljárásról szóló évi XXXVI. törvény 24. (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva a szavazatszámláló bizottságok tagjaivá és póttagjaivá jelen előterjesztés 1. sz. mellékletében szereplő személyeket választja meg. Felelős: dr. Péntek Tímea jegyző Határidő: március / Napirendi pont - Polgármester szabadságának ütemezése (10. sz. melléklet) Lőrincz György: Az Mötv. értelmében a polgármester minden évben február 28-ig a képviselőtestület elé terjeszti szabadságolási ütemtervét, melyet a képviselő-testületnek kell elfogadni. A mellékelt anyagból látszik, hogy 39 nap szabadság felosztásáról van szó. 9
10 Szavazásra tette fel a napirendi pont előterjesztés szerinti elfogadását. Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2018. (II. 14.) Kt. Határozata Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy Lőrincz György polgármester évi szabadságolási ütemtervét az alábbiak szerint elfogadja: Lőrincz György polgármester Éves szabadság: 39 nap Szabadság ütemterv Január 1 nap (2.) Február 3 nap (19-21.) Március 1 nap (29.) Április 2 nap (3; 16) Május - Június 2 nap (25-26.) Július 8 nap (2-6; 16-19) Augusztus 14 nap (6-10; ; ) Szeptember - Október 5 nap (25-26; ) November - December 3 nap (21; ) Felelős: dr. Péntek Tímea jegyző 8./ Napirendi pont - Ingatlanügyek - Egyed János kérelme (11. sz. melléklet) Lőrincz György: Egyed János szeretné megvásárolni az önkormányzat tulajdonában lévő 1183, 1183/5, 1186 és 1189 hrsz-ú ingatlanokat. Arról kell most dönteni, hogy eladja-e az önkormányzat az ingatlanokat és mennyiért. A kérelmet megtárgyalta a Pénzügyi, Gazdasági, Városfejlesztési és Ügyrendi Bizottság. Kérte Luka Jánost, ismertesse a bizottság javaslatát. 10
11 Luka János: Ebben az esetben konkrétan az Iparos utca és a Szabadság utca közötti összekötő szakaszról van szó. Itt több olyan terület van, amely határos olyan területekkel, amelyek részben önkormányzati, részben pedig magántulajdonban vannak. A területen van olyan rész is, ami közös tulajdonban van. Ezért a bizottság javaslata az, hogy úgy történjen az eladás, hogy azoknak ajánlják fel megvételre az ingatlanokat, akik a közös tulajdonban részt vesznek. Ha a közös tulajdonban részt vevő tulajdonosok nyilatkoznak vételi szándékukról, akkor vissza kell térni Egyed János kérelméhez is. Molnár Gábor: A Vadász Vendéglő kerítésének a vonalában lenne egy bejárat a belső telkekre? Bella Sándor: Ilyen bejárat jelenleg sem természetben, sem jogilag nincs ezen a területen. Azt, hogy egy út megnyitására lenne lehetőség, kérelmező vetette fel kérelmében. Molnár Gábor: Jó lenne, ha a Vadász Vendéglő mellett megnyílna egy út a belső telkekre. Bella Zsolt: Más oldalról közelítette meg a kérdést. Tudomása szerint a Vadász mögötti terület az Iparos utcáig, Egyed János tulajdona. Jánossomorjai lakosként rendkívül zavarja az a látvány, ami ezen a területen található. A város közepén lévő területen rendetlenség található. Ezt meg kell szüntetni őszén az önkormányzat épített ott egy szép járdát, ami mellett ez a kaotikus állapot található. Először is a tulajdonosok a területen tegyenek rendet. Jelenleg a kérelemben foglaltakat nem támogatta. Luka János: A területek nagysága és a korábbi döntés alapján a közös tulajdonban részt vevőknek 1.000,- Ft/m2-es áron kell felajánlani a területeket. Először döntsön a képviselő-testület arról, hogy értékesíti a területeket, utána pedig az árról. Bella Sándor: A területek azért vannak különböző helyrajzi számok, mert itt régen épületek álltak. Az udvar pedig ezen területek tulajdonosainak a közös tulajdona. Winkler László: Egyetértett a bizottság javaslatával. A területen két tulajdonos van. Az lenne a célszerű, ha mindegyik tulajdonos a saját ingatlana vonalában vásárolná meg a területeket. A káoszt csak így tudják megszüntetni. Bella Sándor: A káoszt valóban meg kell szüntetni, ez teljesen jogos felvetés. A kis területeket az udvarhoz kellene csatolni, mivel egyik területen sem áll épület. Így a két első épület tulajdonosa lenne az egész területnek a tulajdonosa. Ha nem így történik, a káosz fennmarad. Arra nincsen mód, hogy az egyébként is keskeny ingatlant még kettévágják. Ezt a rendezési terv sem teszi lehetővé. A 1185 hrsz-ú rész az udvar valamennyi tulajdonos tekintetében. Logikus lenne az iskola mögötti úttal összekötni ezt az ingatlant, de az több magántulajdont is érint. Lőrincz György: Szavazásra tette fel a Pénzügyi, Gazdasági, Városfejlesztési és Ügyrendi Bizottság javaslatának elfogadását, miszerint a közös tulajdonban részt vevő személyek, illetve az ingatlannal közvetlenül szomszédos ingatlanok tulajdonosai részére ajánlják fel megvételre az előterjesztésben szereplő területeket. 11
12 Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2018. (II. 14.) Kt. Határozata Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete döntött arról, hogy a 1183, 1183/5, 1186 és 1189 hrsz-ú ingatlanokat felajánlja megvételre a 1185 hrsz-ú ingatlannal közös tulajdonban lévő személyek, illetve az ingatlannal közvetlenül szomszédos ingatlanok tulajdonosai részére. Határidő: folyamatos. Lőrincz György: Szavazásra tette fel a Pénzügyi, Gazdasági, Városfejlesztési és Ügyrendi Bizottság javaslatának elfogadását, miszerint az ingatlanokat 1.000,- Ft/m2 áron értékesítsék. Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2018. (II. 14.) Kt. Határozata Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete döntött arról, hogy a 1183, 1183/5, 1186 és 1189 hrsz-ú ingatlanokat 1.000,- Ft/m2 áron értékesíti a 1185 hrsz-ú ingatlannal közös tulajdonban lévő személyek részére. Határidő: folyamatos. - Szántó Attila ajánlata (12. sz. melléklet) Lőrincz György: Szántó Attila az önkormányzat részére vásárlásra kínált fel 221/1 hrsz-ú ingatlanából 1400 m2-t. Ebben az esetben arról kell dönteni, hogy az önkormányzatnak szándékában áll-e megvásárolni a területet, ha igen, akkor milyen árat ajánl fel ezért a területért. A kérelmet megtárgyalta a Pénzügyi, Gazdasági, Városfejlesztési és Ügyrendi Bizottság. Kérte Luka Jánost, ismertesse a bizottság javaslatát. Luka János: Szántó Attila részéről történt felajánlást a bizottság nem támogatta, mivel a felajánlott ingatlan melletti önkormányzati tulajdonú ingatlanok jelenleg is üresen állnak, nincs olyan piaci igény, ami motiválná az önkormányzatot. Nem áll az önkormányzat érdekében a vásárlás és nincs összhangban az imént elfogadott költségvetéssel. Lőrincz György: Szavazásra tette fel a Pénzügyi, Gazdasági, Városfejlesztési és Ügyrendi Bizottság javaslatának elfogadását. 12
13 Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2018. (II. 14.) Kt. Határozata Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nem kívánja megvásárolni a 221/1 hrsz-ú, Szántó Attila 9241 Jánossomorja, Liget u. 31. sz. alatti lakos által felajánlott ingatlant. 9./ Napirendi pont - Tájékoztató a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról (13. sz. melléklet) Lőrincz György: A napirendi ponttal kapcsolatban kérte a képviselő-testületi tagok véleményét. Kérdés, vélemény nem hangzott el. Lőrincz György: Szavazásra tette fel a napirendi pont előterjesztés szerinti elfogadását. Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2018. (II. 14.) Kt. Határozata Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadta a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló tájékoztatóban foglaltakat. 10./ Napirendi pont - Pályázati lehetőség (14. sz. melléklet) Lőrincz György: Az elfogadott költségvetésben szerepelt a pályázati lehetőséggel kapcsolatos tétel, de ahhoz, hogy benyújtsák a pályázatot, egy határozatot is kell hoznia a képviselőtestületnek. A Pénzügyi, Gazdasági, Városfejlesztési és Ügyrendi Bizottság nem foglalt állást az ügyben, ezért azt javasolta, hogy a bizottság véleménye nélkül tárgyalják meg a napirendi pontot. Szavazásra tette fel a kérdést, miszerint egyetért-e a képviselő-testület azzal, hogy a Pénzügyi, Gazdasági, Városfejlesztési és Ügyrendi Bizottság állásfoglalása nélkül tárgyalják meg a napirendi pontot. 13
14 Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2018. (II. 14.) Kt. Határozata Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete döntött arról, hogy a Szigetköz Mosoni-sík LEADER Helyi Akciócsoport által meghirdetett VP kódszámú projekthez kapcsolódó önrész biztosításáról a Pénzügyi, Gazdasági, Városfejlesztési és Ügyrendi Bizottság állásfoglalása nélkül tárgyal. Lőrincz György: Az előterjesztésből kitűnik, hogy a pályázat a LEADER program keretében jelent meg. Vártak erre a pályázatra és egy terv is készült a Hármashalom felújítására. A pályázható maximális összeg 5 M Ft és 25 %-os önrészt kell hozzá biztosítani. A költségvetésben ez az összeg már szerepel. Szavazásra tette fel a napirendi pont előterjesztés szerinti elfogadását. Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2018. (II. 14.) Kt. Határozata 1. Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy Jánossomorja Város Önkormányzata a Vidékfejlesztési Program keretében a Szigetköz - Mosoni-sík LEADER Helyi Akciócsoport (HACS) által meghirdetett VP kódszámú természeti, kulturális, történelmi, épített örökségünket fenntartó, elérhetőségét javító és az identitástudatot növelő kezdeményezések támogatása c. vidékfejlesztési pályázaton részt vesz a Jánossomorja hrsz n megvalósítandó, a Trianon-emlékmű ( Hármashalom ) helyreállítása c. projektjével. 2. Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy a beadott pályázat támogatása esetén vállalja, hogy a projekthez a megítélt támogatás (ami max Ft lehet) minimum 25%-ával ( Ft-tal), mint önerővel hozzájárul. 3. Felhatalmazza a polgármestert, hogy pályázatot készítsen, készíttessen és nyújtson be a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága által megjelölt szervezethez. 4. Jánossomorja Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a projekt támogatási szerződéseinek aláírására, valamint a szükséges nyilatkozatok megtételére. 5. Jánossomorja Város Önkormányzat Képviselő-testülete vállalja a támogatással megvalósuló projekt fenntartási kötelezettségeit. Határidő: március 5. 14
15 11./ Napirendi pont - Egyéb ügyek - A Körzeti Általános Iskola igazgatójának kérelme (15. sz. melléklet) Lőrincz György: A költségvetés tárgyalásánál már utalást történt arra, hogy az iskola focicsapatának a diákolimpiára való felkészítése nem megoldott az iskolán belüli tanárokkal. Ezért külsős szakmai segítséget kell igénybe venni. Ez a korábbi években is így volt. Igazgató Úr kérése az, ha ez továbbra is kerüljön meghosszabbításra évre is. A kérelmet megtárgyalta a Pénzügyi, Gazdasági, Városfejlesztési és Ügyrendi Bizottság. Kérte Luka Jánost, ismertesse a bizottság javaslatát. Luka János: A bizottság támogatta a kérelmet és elfogadásra javasolta a képviselő-testület felé. Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2018. (II. 14.) Kt. Határozata Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete döntött arról, hogy Nikházi Árpád részére évben januártól júniusig, illetve szeptembertől decemberig megbízási díjat fizet ki összesen bruttó ,- Ft összegben a Körzeti Általános Iskolában megtartott labdarúgó sportfoglalkozásokért. - Kék Bagoly Bölcsőde kérelme (16. sz. melléklet) Lőrincz György: A Kék Bagoly Bölcsőde vezetőjének kérése a Szociális- és Egészségügyi Bizottság ülése után érkezett. Ezért javasolta, hogy a Szociális- és Egészségügyi Bizottság állásfoglalása nélkül tárgyalják meg a napirendi pontot. Szavazásra tette fel a kérdést, miszerint egyetért-e a képviselő-testület azzal, hogy a Szociális- és Egészségügyi Bizottság állásfoglalása nélkül tárgyalják meg a napirendi pontot. Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2018. (II. 14.) Kt. Határozata Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete döntött arról, hogy a Kék Bagoly Bölcsőde vezetőjének kérelméről a Szociális- és Egészségügyi Bizottság állásfoglalása nélkül tárgyal. 15
16 Lőrincz György: március 10-e áthelyezett munkanap lesz és a szülői felmérés után ismertté vált, hogy mindössze hat szülő venné igénybe ezen a napon a bölcsődét, ezért az intézményvezető azt kérte, járuljon hozzá a képviselő-testület a zárva tartáshoz. Winkler László: Egyetértett a kérelemben foglaltakkal. Javasolta, hogy tartson zárva a bölcsőde. Lőrincz György: Szavazásra tette fel a kérdést, miszerint ki ért egyet azzal, hogy március 10-én, szombaton a Kék Bagoly Bölcsőde zárva tartson. A képviselő-testület 7 igen, 1 nem szavazattal a következő határozatot hozta: Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2018. (II. 14.) Kt. Határozata Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete döntött arról, hogy a Kék Bagoly Bölcsőde március 10-ei áthelyezett munkanapon zárva tart. - Szauna bérlet árának meghatározása Lőrincz György: Arról van szó, hogy a szauna használatáért eddig csak szauna jegyet lehetett vásárolni. Az uszoda használatáért viszont van bérlet. Ha valaki bérletet vásárol, akkor egy alkalommal ingyen vehette igénybe az uszodát. A szaunára is egy ilyen konstrukciót kellene megvalósítani. A kérést megtárgyalta a Pénzügyi, Gazdasági, Városfejlesztési és Ügyrendi Bizottság. Kérte Luka Jánost, ismertesse a bizottság javaslatát. Luka János: A bizottság támogatta a javaslatot, miszerint ha valaki tíz alkalmas bérletet vásárol, egy alkalommal ingyenesen használhatja a szaunát. Hangsúlyozta, hogy az uszoda és szauna bérletnek nincs lejárata. Tehát nem csak a vásárlás évében, hanem a későbbiek folyamán is felhasználhatók. Lőrincz György: Szavazásra tette fel a Pénzügyi, Gazdasági, Városfejlesztési és Ügyrendi Bizottság javaslatának elfogadását. A képviselő-testület 7 igen, 1 nem szavazattal a következő határozatot hozta: Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2018. (II. 14.) Kt. Határozata Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a városi uszodában igénybe vehető szauna bérletének árát 9.000,- Ft-ban állapítja meg. 16
17 - Regisztráció az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben Lőrincz György: Átadta a szót Jegyző Asszonynak. Dr. Péntek Tímea: Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló kormányrendelet értelmében március 1-jéig minden ajánlatkérőnek regisztrálnia kell az elektronikus közbeszerzési rendszer (EKR) felületén. Először magánszemélynek kell regisztrálnia a felületen és a szervezetet ez a magánszemély tudja regisztrálni. Ehhez azonban szükség van egy felhatalmazásra a képviselő-testülettől, miszerint a jegyző a regisztráció során képviselheti az önkormányzatot. Április 15. után minden ajánlatot, közbeszerzést az EKR felületen lehet indítani. Az ajánlatkérőnek és az ajánlattevőnek is regisztrálnia kell. Lőrincz György: Teljesen kézenfekvő, hogy a felhatalmazást a jegyzőnek adja meg a képviselőtestület. Szavazásra tette fel fentiek elfogadását. A képviselő-testület egyhangú, 8 igen, szavazattal a következő határozatot hozta: Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2018. (II. 14.) Kt. Határozata Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a jegyzőt, hogy az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer felületén történő regisztráció során Jánossomorja Város Önkormányzatát képviselje. Felelős: dr. Péntek Tímea jegyző Határidő: február 28. Lőrincz György: Tájékoztatta a képviselő-testületi tagokat, hogy a március 15-ei ünnepség március 15-én, csütörtökön 17 órakor lesz a művelődési házban. Az ünnepi műsort Nagyfödémes felnőtt színpada fogja adni. Kérte a képviselő-testület tagjait, vegyenek részt az ünnepségen. Elmondta, hogy az egyéb ügyek kapcsán a Halomalja utca ügyével kapcsolatban még szükséges egy döntést hozniuk. Javasolta, hogy az ügyet zárt ülés keretében tárgyalják, tekintettel Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 46. (2) bekezdésének c) pontjára. Szavazásra tette fel javaslatának elfogadását. A képviselő-testület egyhangú, 8 igen, szavazattal a következő határozatot hozta: 17
18 Jánossomorja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2018. (II. 14.) Kt. Határozata Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete döntött arról, hogy a Halomalja utcával kapcsolatos ügyet zárt ülés keretében tárgyalja, tekintettel Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 46. (2) bekezdésének c) pontjára. Felelős: dr. Péntek Tímea jegyző Lőrincz György: Elmondta, hogy a 12. napirendi pontot kell még megtárgyalnia a képviselőtestületnek. Ezen napirendi pont megtárgyalására zárt ülés keretében kerül sor, tekintettel Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 46. (2) bekezdésének a) pontjára. Elmondta még, hogy a zárt ülésről külön jegyzőkönyv készül. Megkérte a vendégeket, hogy távozzanak az ülésteremből. A zárt ülés után megköszönte a részvételt és az ülést befejezte. K. m. f. Lőrincz György polgármester Dr. Péntek Tímea jegyző 18
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2017. január 17. napján (kedden) 8 órakor a Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében megtartott rendkívüli önkormányzati képviselő-testületi ülésről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2019. január 16. napján (szerdán) 8 órakor a jánossomorjai Városháza hivatalos helyiségében megtartott rendkívüli önkormányzati képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak:
Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve
1/2014. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 1/2014. (II.10.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2014. június 18. napján a Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében megtartott önkormányzati képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Jelenléti ív
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 12-i rendkívüli üléséről 81-84/2013. (07. 12.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének
JEGYZŐKÖNYV. Helyszín: Kaba Város Önkormányzat (4183 Kaba, Szabadság tér 1.) emeleti tanácskozó terem
1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. január 16-án 14,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Helyszín: Kaba Város Önkormányzat (4183 Kaba, Szabadság tér 1.) emeleti tanácskozó
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 18 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi
Jegyzőkönyv. Készült: február 14-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselőtestületének
Jegyzőkönyv Ikt.: 139-9/2018. Készült: 2018. február 14-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselőtestületének nyilvános ülésén. Jelen vannak: Meghívottak: Kálozi Sándor polgármester Varga Attila alpolgármester
Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 30 - án megtartott ülésről.
173/1/2014. Zala Megye Pördefölde Jegyzőkönyv Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 30 - án megtartott ülésről. Rendelet: 1/2014.(I. 30.) önkormányzati rendelet a települési
JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 26-án 9,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről
Ikt.szám: 795-2/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 26-án 9,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dozmat Község képviselő-testületének február 04-én megtartott testületi ülésén
DOZMAT KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSE JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. február 04-én megtartott testületi ülésén Helye: Dozmati Faluház Jelen vannak: Horváth Ádám Csongor polgármester, Dankovics Norbert képviselő,
JEGYZŐKÖNYV. 2. Beszámoló Nyíracsád Községi Önkormányzat és intézményei évi gazdálkodásáról zárszámadás.
1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsági ülésén a Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal tanácstermében (4262 Nyíracsád, Petőfi tér 8.) 2017. április 27.-én
NYÍLT ÜLÉSE. 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/ /2012. Kt. hat.
Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/2012. - 19/2012. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének
a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról
SZAKÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 12. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
75 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. július 2-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/
Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 14. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. november 13.) Napirend:
JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének március 12. napján 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről
Ikt.szám: 875-3/2015. JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 12. napján 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Bezi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bezi, Szabadság u 59. 7/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bezi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 24-én a bezi Községházban megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2019. február 13. napján (szerdán) 16 órakor a jánossomorjai Városháza hivatalos helyiségében megtartott önkormányzati képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Jelenléti
12/2013. sz. jegyzőkönyv
12/2013. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, mely 2013. június 17-én 16 órakor kezdődött. Jelen vannak: Zsiros Sándorné
J e g y z ő k ö n y v
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ./565-23/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. október 31. napján 8.00 órakor a Szikszói Közös
Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el:
Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. május 28. 16.00 órától 17.00 óráig a Képviselőtestület ülésén
KIVONAT december 20-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002; 25/273-036; 25/271-833 honlap: www.pusztaszabolcs.hu e-mail: polghivatal@pusztaszabolcs.hu
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2018. január 25-én a Kéthelyi Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános üléséről. Jelen vannak: Németh Lajos al Bartis László Imre képviselő
Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29-én megtartott nyílt ülésről.
215/5/2015 Zala Megye Pördefölde Jegyzőkönyv Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29-én megtartott nyílt ülésről. Rendelet: 4/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelet önkormányzat
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 21-én megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002; 25/273-036; 25/271-833 honlap: www.pusztaszabolcs.hu e-mail: polghivatal@pusztaszabolcs.hu
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2007. november 27. napján 15.30 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal Alagsori terme
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2016. június 20-án a Balatonújlaki Községi Önkormányzat tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános üléséről. Jelen vannak: Virág László alpolgármester Muszti Csaba képviselő
SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 12. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös
Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 31-én megtartott nyílt ülésről
64/13/2013 Zala Megye Pördefölde Jegyzőkönyv Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 31-én megtartott nyílt ülésről Határozatok: 87/2013.(X.31.) kt. határozat 88/2013.(X.31.)
Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu
V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 19/2013. J E G Y Z
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-1/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében
Felelős: Lőrincz György polgármester Határidő: azonnal
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2019. június 19. napján (szerdán) 16 órakor a jánossomorjai Városháza hivatalos helyiségében megtartott önkormányzati képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Jelenléti
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
209 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 29- én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt
2/2018. évi. testületi ülésről készült jegyzőkönyve
Nógrádszakál Község Önkormányzat 2/2018. évi testületi ülésről készült jegyzőkönyve Rendeletek: 1/2018.(II.15.) önkormányzati rendelet Határozatok: 6/2018.(II.14.) határozat 7/2018.(II.14.) határozat 8/2018.(II.14.)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. július 16.-án 18 órakor megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. július 16.-án 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme, Fő utca 14. Jelen vannak:
Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 29- i nyílt ülésének jegyzőkönyve
7/2013. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 29- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 9/2013. (V.2.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról
JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 02-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről
Ikt.szám: 1062-3/2014 JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 02-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat
Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ
V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ Városlőd Község Polgármestere összehívja Csehbánya
Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 3 - án megtartott nyílt ülésről. 39/2015.(VI.3.) kt. határozat.
264/6/2015. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3 - án megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 36/2015.(VI.3.) kt. határozat. 37/2015.(VI.3.)
PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK
Ikt.szám: 32-25/2016. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 486, 487, 488, 489, 490/2016. (XII. 5.) RENDELET SZÁM:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28. napján
JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29.-én megtartott ülésén.
JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29.-én megtartott ülésén. Jelen vannak: Dr. Nagy János polgármester Nagyné Jobbágy Piroska jegyző Veres Istvánné alpolgármester
K I V O N A T. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 25-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
ülésének könyvéből. 7 igen egybehangzó szavazattal az alábbi határozatot hozza: 51/2012. (IV. 25.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2012. április 25-ei ülés napirendi pontjait az
Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám: 120-27/2011. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 5-én 18,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-1/2016 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében
Jegyzőkönyv. 2. Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 2/201 5.(II. 12.) önkormányzati rendelet megtárgyalása.
Jegyzőkönyv Készült: Kisköre Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 2-i rendkívüli üléséről a Kiskörei Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében. Jelen vannak: Takács Attila alpolgármester
Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 25-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
1/2017. (I.25.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2017. január 25-i ülés módosított napirendi pontjait elfogadja az alábbiak alapján: 1. Tájékoztató a lejárt határidejű határozatokról.
1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Vargáné Fodor Rita megbízott jegyző A Képviselőtestület
JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 14-17. TARTALOMJEGYZÉK OK: 14/2015.(III.25.)
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK január 05-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: 59-3/2017/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 05-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 1. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen
Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2014. június 12. 15.15 órától 16.00 óráig a Képviselőtestület nyílt
Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének évi munkatervére
1 Javaslat Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. évi munkatervére Ózd, 2015. december 21. Előkészítő: Humánerőforrás és Képviselőtestületi Osztály 2 Tisztelt Képviselő-testület! Ózd Város
Ortaháza Község Önkormányzata. Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 13- án megtartott nyílt ülésről.
32/10/2013 Zala Megye Ortaháza Község Önkormányzata Jegyzőkönyv Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13- án megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 69/2013.(VIII.13.) kt.
A október 25-én, csütörtökön tartott rendkívüli nyílt testületi ülés J e g y z ő k ö n y v e Napirend:
Pákozd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete A 2012. október 25-én, csütörtökön tartott rendkívüli nyílt testületi ülés J e g y z ő k ö n y v e Napirend: 1. Javaslat és költségvetési szerveinek 2012.
Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. június 23-án tartott. n y í l t ülésének jegyzőkönyve
Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. június 23-án tartott n y í l t ülésének jegyzőkönyve Az ülésen alkotott rendelet száma Tárgya 9/2015. (VI. 24.) 2015. évi költségvetési rendelet
3. számú JEGYZŐKÖNYV
3. számú JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. február 04. napján 17 óra 35 perces kezdettel, Rétság Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának hivatalos helyiségében megtartott rendkívüli Képviselő-testületi ülésen
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. szeptember 8-án a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:17/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
JEGYZŐKÖNYV. Sándor Edit bizottsági tagok
1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Szociális, Oktatási és Kulturális Bizottságának 2017. április 27.-én 8.00. órai kezdettel a Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal tanácstermében
ELŐTERJESZTÉSEK. Lőrinci Város Önkormányzat. Oktatási, Kulturális és Ifjúsági Bizottság. 2011. október 25. napján tartandó rendes üléséhez
ELŐTERJESZTÉSEK Lőrinci Város Önkormányzat Oktatási, Kulturális és Ifjúsági Bizottság 2011. október 25. napján tartandó rendes üléséhez ELŐTERJESZTÉS 1. napirendi pont Tárgy: Javaslat a Hunyadi Mátyás
Jegyzőkönyv a Képviselő-testület május 29.-én megtartott rendes nyilvános üléséről
3. Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2017. május 29.-én megtartott rendes nyilvános üléséről Tartalmazza: 7-10/2017. (V.29.) számú határozatokat Jegyzőkönyv Készült: Csörög Települési Roma Nemzetiségi Önkormányzat
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről
170/17/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről Határozatok: 110/2014. (IX.30.)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2014. november 12. napján a Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében megtartott önkormányzati képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Jelenléti
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án 17 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
25 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. február 18-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bodnár László polgármester, Dr. Kóder László jegyző, Kőpájer Istvánné jegyzőkönyvvezető.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. május 15. napján 8 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba a bizottság elnöke, Krausz Csaba,
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:23/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése.
NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2013.február 13.-án megtartott Képviselő-testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A
Ortaháza Község Önkormányzata. J e g y z ő k ö n y v
32/13/2013 Zala Megye Ortaháza Község Önkormányzata J e g y z ő k ö n y v Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 31.- én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 96/2013.(X.31.)
Jegyzőkönyv. László János képviselő 14:05 órától B./ Tanácskozási joggal:
Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 8-án, 13:15 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.
Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő testületének szeptember 30-án (kedd) órai kezdettel megtartott testületi üléséről.
Kaskantyú Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete 13/2014. Test. ül. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő testületének 2014. szeptember 30-án (kedd) 18 00 órai kezdettel
JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 1-jén 8,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről
Ikt.szám: 1949-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 1-jén 8,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat
Szám: 175-5/2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének május 18. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve
Szám: 175-5/2015. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 18. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8565 Béb, Kossuth u.
BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com
BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. június 23- án megtartott
PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-6/2011. JEGYZŐKÖNYV
PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-6/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pápakovácsi, Ganna, Döbrönte Kup, Nóráp Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2011.
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:6/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
JEGYZŐKÖNYV. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 9.- én, 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 9.- én, 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Távol maradt: Pergõ Margit Nyírõ István Punk
Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének határozatai a i rendes testületi ülésről:
Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének határozatai a 2015.01.21 i rendes testületi ülésről: 1/2015. (I.21.) számú határozat Báta Község Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja napirendre tett
JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 17-én megtartott rendkívüli üléséről
JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 17-én megtartott rendkívüli üléséről Helye: Váli Közös Önkormányzati Hivatal 2473. Vál, Vajda János u. 2. Jelen vannak:
ÖSSZEFOGLALÓ. Megállapítja, hogy a Bizottság egybehangzó 4 igen szavazattal az előterjesztések zárt ülésen történő tárgyalását elfogadta.
03-3/15-26/2016. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2016. szeptember 15-ei, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Jelen vannak: dr. Csizmadia
J e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-12/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 6-án /szerdán/ 18 órai
A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van.
51 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2012. február 29. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Héri Viktor Nádasdi Frida Palsics
ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére
Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-051, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány
Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29 - én megtartott nyílt ülésről.
264/4/2015. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29 - én megtartott nyílt ülésről. Rendelet: 4/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelet önkormányzat
3. s z á m ú. Készült a 2012. február 9-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről.
3. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2012. február 9-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. Képviselő-testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal /Jobbágyi Bencsik utca 10./ Jelen
JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén.
JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal félemeleti tárgyalóterme Jelen vannak:
Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelete. a évi költségvetésről
Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2017. (II. 23.) önkormányzati rendelete a 2017. évi költségvetésről Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA
Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 2012. augusztus 27-én tartott ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 5/2012. (VIII. 27.) 2012.
Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző
Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Bodorkós Ferenc polgármester Dr. Görög István jegyző Az előterjesztést figyelemmel Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
6/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. június 27. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:
JEGYZŐKÖNYV. 17/2008. (IX. 5.) MNÖ határozatot
JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat testületének 2008. szeptember 5-én 14 30 órai kezdettel Veszprémben, a Német Házban (Thököly u. 11.) megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:
JEGYZŐKÖNYV. Lévai Ede Józsefné képviselő
JEGYZŐKÖNYV Készült a Szentesi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 30. napján 14,30 órakor a Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Kistanácskozó termében megtartott üléséről.
Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester
Felsőtárkányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. E-mail: felsotarkanyicko@freemail.hu
Felsőtárkányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. E-mail: felsotarkanyicko@freemail.hu Jegyzőkönyv Készült a Felsőtárkányi Polgármesteri Hivatal tárgyalójában a Felsőtárkány Roma
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 27-én tartandó ülésének 1. számú A 2014. évi költségvetési rendelet megalkotásáról szóló előterjesztés megtárgyalása
SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE
SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2009. ÉVI XII. JEGYZŐKÖNYVE 2009. november 30 I ÜLÉSÉRŐL j e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő- testületének 2009.
ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 26-i ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!
III-2 Készítette: Sulczné Lipcsei Zsuzsanna pü. csoportvezető ELŐTERJESZTÉS Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 26-i ülésére Tárgy: A 2018. évi költségvetési rendelet
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Helye: Domony Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. 09.23.-án megtartott testületi ülésén. Polgármesteri Hivatal Domony, Fő út 98. Jelen vannak: jelenléti ív szerint