Vági Hírlevél 9327 Vág, Templom u. 8. Tel.:96/

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Vági Hírlevél 9327 Vág, Templom u. 8. Tel.:96/"

Átírás

1 Vág Község Önkormányzata Vági Hírlevél 9327 Vág, Templom u. 8. Tel.:96/ Lektorálta: Pálffy Attiláné Tisztelt Vági Polgárok! december 14. Készült 200 példányban I. évfolyam 10. szám Szerkesztette: Erlitzné Kovács Anita Megint elmúlt egy esztendő, közeleg a szeretet ünnepe a karácsony, majd az óév búcsúztató nap, a szilveszter. Ilyenkor számvetést készítünk, hogy mi valósult meg év eleji terveinkből, s mi nem sikerült az elhatározásokból. Önkormányzatunk sikerrel teljesítette a 2018-as évet, mert nincs hitelünk, amit célul tűztünk az megvalósult, persze vannak még további teendőink, amit folytatni kell: járdafelújításokat, a temető kerítésének rendbetételét, és maximálisan ki akarjuk használni a 2019-es pályázatok adta lehetőségeket. Az elmúlt hónapokban folyamatosan tájékoztattuk a lakosságot a vági "HÍRLEVÉL" megjelentetésével az elvégzett felújításokról, beruházásokról. Megtörtént a közbeszerzés a "Külterületi utak gépei" pályázat keretében, s így féléven belül gazdagabb lesz a község 1db 100LE-s traktorral(1db gräder-rel, ami hó eltakarítására is alkalmas), valamint 1db rézsűkaszát is beszereztünk a pályázat segítségével. A nyugdíjas klub kapott egy (140cm képátmérőjű) televíziót és hozzá DVD lejátszót, amit használ még a könyvtár és az internetpont is. A klubterembe megrendelésre került 20 db új szék, szállítása várhatóan januárban lesz. Megtörtént a karácsonyi vásár, elkészült a betlehem is. Köszönjük mindenkinek, akik közreműködtek a szervezésben, továbbá a finom sütemények készítőinek, a betlehem és az ádventi koszorú készítőinek. Külön köszönetemet fejezem ki a település nevében az önkormányzat dolgozóinak, amiért az épületeket "karácsonyi díszbe" öltöztették. Aki már pár napja az esti, vagy éjszakai faluközpontban járt, láthatta a díszkivilágítást, amit a VILL-KORR Kft munkatársai készítettek és helyeztek el a fenyőfákon és a villanyoszlopokon. Ezt a díszítést a Gasztonyi testvérek, László és Gyula, a díszpolgárrá avatásukkor megígértek és most teljesítették is. Remélem sokuknak tetszik és az erre utazó vidékiek megjegyezhetik, hogy "ezek a vágiak megint kitettek magukért". Örüljünk a kis sikereknek is, családi közösségében is, mindenki találja meg a szeretet és megbecsülés fényét, örömét a szerettei körében. Az új évben is a képviselőtestület nevében ígérem, hogy mindent megteszünk, hogy községünk lakóinak elvárásai minél nagyobb mértékben teljesüljenek, kerüljünk közelebb egymáshoz a közösségek építése terén, vigyázzunk környezetünkre, hogy unokáink is élvezzék a tiszta és jó ízléssel elrendezett szülőfalut. A település valamennyi polgárának, áldott karácsonyi ünnepeket és egészségben, sikerekben gazdag új évet kívánok! Pálffy Attila polgármester

2 Köszönet! Községünk önkormányzati hivatalának és dísztermének, valamint a közösségi háznak díszítéséhez köszönjük a karácsonyfa felajánlásokat Varga Győző vállalkozónak és Mosonyi Gyulánénak. December 24.(hétfő) : A hagyományokhoz híven az idén is lesz pásztorjáték a templomban, a hittanos gyerekek előadásával és az Aranykor Nyugdíjas klub közreműködésével. Szeretettel várnak mindenkit!

3 Közterület használat szabályai Vág Község Önkormányzatának Képviselőtestülete 9/2009.(XII.1.) számú, a közterület használatról szóló rendelete értelmében a magánépíttetők építési munkával kapcsolat építőanyagot, állványt, építési törmeléket 1 éven túl 40.-Ft/m2/hó ellenében tárolhatnak közterületen. Tüzelőanyag tárolása esetén (24 órán túli közterület-használat) 60.- Ft/m2/nap fizetendő. Minden egyéb anyag, eszköz, tárgy, jármű külön megállapodás alapján tartható közterületen. Kérjük a rendeletben foglaltak betartását! Orvosi rendelés Vág Páli Hétfő :00-13:00 Kedd Szerda Csütörtök Péntek Csorna Vidéki Háziorvosi Ügyeleti Szolgálat Csorna Margit Kórház C épület Telefonszám: 06 (96) Vegyesbolt Hétfő: 6:30 16:10 Kedd: 6:30 16:10 Szerda: 6:30 16:10 Csütörtök: 6:30 16:10 Péntek: 6:30 16:10 Szombat: 6:30 11:30 Vasárnap: Vág Község Önkormányzata Vág Templom utca 8. Elérhetőségek 96/ Nyitva tartás vagonkormanyzat@t-online.hu Ügyfélfogadás Hétfő Csütörtök Péntek Posta Hétfő: 8:00 15:30 Kedd: 8:00 15:30 Szerda: 8:00 15:30 Csütörtök: 8:00 15:30 Péntek: 8:00 15:30 Ebédidő12:00 12:30 Rábaparti vendéglő és pizzéria Vág Templom u. 232/A/2 Nyitva tartás Hétfő Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap Elérhetőség 06-30/ / Ügyelet: Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig, szerdán 13 órától másnap reggel 7 óráig, pénteken 14 órától másnap reggel 7 óráig, ünnep és munkaszüneti napokon 7 órától másnap reggel 7 óráig. Ügyfélfogadás Család-és Gyermekjóléti Szolgálat Családgondozó: Deliné Varga Anikó Kedd 10:00-11:00 Csornai Járási Hivatal Ügysegéd: Horváthné Tálos Márta Minden hónap első csütörtökjén 10:10 10:40 Pálffy Attila polgármester fogadóórája Csütörtök 18:00-19:00 Jegyző ügyfélfogadása Szerda 07:30 12:00

4 A Tűzoltó Egyesület pályázatai Az egyesület az idei évben két sikeres pályázatot nyújtott be. A Ft-os nyertes pályázaton 1 db Husqarna motorfűrész, 1 db elosztó, 4 db tömlő, 6 pár csizma, 5 pár munkavédelmi kesztyű, 1 db melles csizma, tűzbontó csákány, 2 db ásó és 2 db vasvilla került beszerzésre. A másik sikeres pályázaton nyert Ft-ból az önkéntes tűzoltóknak 11 öltözet gyakorló ruházat került megvásárlásra. Felajánlásból sikerült beszerezniük egy 800 cm 3 -es szivattyút, mely nagyban segíti az egyesület munkáját. Köszönet a neve elhallgatását kérő felajánlónak! A Tűzoltó Egyesület várja tagjait soron következő taggyűlésére december 15-én (szombaton) órára a tűzoltószertárhoz. A vezetőség kéri, hogy a tagdíjat szíveskedjenek befizetni. KÖSZÖNET! A december 8.- i rendezvénnyel kapcsolatban szeretném hálámat kifejezni azoknak a kedves vági lakosoknak, akik jelenlétükkel megtisztelték az adventi műsorunkat. Azt hiszem, nagyon szép zenei élményben volt részünk! Külön köszönöm a Vágért Összefogás Egyesület tagjainak, és a segítő szülőknek áldozatos munkájukat. Név szerint: Gál László, Gaál Ferenc, Füleki Péter, Fülekiné Gál Anett, Birántiné Dobos Rita, Pető Károly, Szabóné Kovács Zsuzsanna, Horváth Anna, Németh Anna, Hadi Tamásné Edina. Köszönet Varga Győző vállalkozónak a sátorért, a polgárőröknek a helyszín biztosításáért és az önkormányzat dolgozóinak a segítségükért. Köszönet azoknak a kedves asszonyoknak, akik finomabbnál finomabb süteményeket, ajándéktárgyakat ajánlottak fel árusításra, illetve mindenkinek, aki bármi módon segített a szervezésben, lebonyolításban. Köszönöm mindenkinek, aki vásárlásával támogatta rendezvényünket. A befolyt pénzt játszótéri eszközre fordítjuk. Köszönöm a magam és a gyermekek nevében. Szeretetteljes, áldott karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok! Petőné Zámbó Ildikó a Vágért Összefogás Egyesület elnöke

5 Jeles napok decemberben Bak csillagjegy( December: 21-Január 20.) December: Karácsony hava, Január: Boldogasszony hava András napja az advent kezdete. Arra készülünk, hogy lelkünkben megszülessen Jézus, a Fény. A csendes várakozásban nincs helye a mulatozásnak, karácsonyig nem rendezünk bált, nem hallgatunk nagyon hangos zenét, úgy is mondják: András zárja a hegedűt. Ilyenkor kezdődik a disznóvágás ideje is. December 3. Xavéri Szent Ferenc December 4. Borbála ( a bányászok védőszentje) December 6. Miklós ( Mikulás járás hagyománya) December 8. Mária ünnep, a Szeplőtelen fogantatás ünnepe A palóc házak mestergerendáját középen alátámasztó fát nevezték Boldogasszony fájának. Azt jelképezi Mária tisztasága az eget tartja. Sok helyütt állítottak Szeplőtelen fogantatás oszlopot. Advent idején a böjttel, a roráte misékkel, több imádsággal, jócselekedettel, szokásjátékokkal fölkészíthetjük lelkünket Isten Fiának fogadására. december 13. Luca (a szemfájósok védőszentje, a népi hagyományban boszorkányszerű rontó-bontó Luca él. Kapcsolódó tevékenység a lucapogácsa sütése, lucaszék készítés, lucabúza ültetése December 21. Csillagászati szempontból a téli napforduló ideje, a Nap a Föld Déli-féltekéjén delel. Ezután már rövidül a sötétség ideje. December 24. Szenteste, ekkor van az esztendő legsötétebb napja, ekkor van a legnagyobb szükségünk a fényre, ezért születik közénk Jézus,a Fény. A kis Jézus születése. Az ezt megelőző napokban a betlehemesek elviszik a születő Fény örömhírét. December Karácsony December 26. István nap, a regölések kezdete( Szent Istvántól Vízkereszt napjáig) December 27. János ( Szent János legendája; bort szentelnek - áldás borral=áldomás) December 28. Aprószentek ( legendája a Heródes gyermekgyilkolásának) December 31. Szilveszter, Óév temetés

6 Adjon Isten minden szépet, Székely Újévi köszöntő Irigyeknek békességet, Adjon Isten minden jót,hazug szájba igaz szót. Hontalannak menedéket, Éhezőknek eleséget, Tollat író kezébe,pulyát asszony ölébe. Legényeknek feleséget, Szegényeknek nyereséget, Áfonyát a havasokra, Pisztrángot a patakokba,istenhitet a pogánynak,hű szeretőt a leánynak,szép időben jó vetést, Szomorúknak feledést. Sarkvidékre hideg telet, Az árváknak jó kenyeret, Fegyvereknek nyugalmat, Szelíd szónak hatalmat. Betegeknek egészséget, Fuldoklóknak reménységet, Vitorlának jó szelet, Napfényből is öleget, Jó lövést az ordasokra, Nyíló ajtót vaskapukra, Vándoroknak fogadót Isten adjon minden jót!

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

MISEREND. (Dec. 25 Jan. 1.) Dec. 25. Vasárnap Urunk születése/karácsony 1. napja 9.30 Nm.

MISEREND. (Dec. 25 Jan. 1.) Dec. 25. Vasárnap Urunk születése/karácsony 1. napja 9.30 Nm. MISEREND (Dec. 25 Jan. 1.) Dec. 25. Vasárnap Urunk születése/karácsony 1. napja 9.30 Nm. Dec. 26. Hétfő Karácsony 2. napja/szent István vrt. 9.30 Nm. Dec. 27. Kedd 7.30 Makrányi Antal; Id. Mátyók András

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia 2015.12.27. Szent Család vasárnapja Egyházközségi programok A hét ünnepei, szentjei hétfő: Aprószentek péntek: Szűz Mária, Istenanyja vasárnap: karácsony 2. vasárnapja 31,

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink: Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:

Részletesebben

XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési

Részletesebben

XV. évfolyam - 12. szám 2014. December Csupor Piac Sikerrel debütált Derekegyházon a Csupor Piac, ahol kézműves termékekkel és házi készítésű finomságokkal találkozhattak az érdeklődők. A piac fizetőeszközként

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött

Részletesebben

Éves munkaterv 2011/2012

Éves munkaterv 2011/2012 Éves munkaterv 2011/2012 Tanítási Tanítási Napló nap hét Naptári nap Esemény szerinti Képzések Szülői Egyéb sorszáma sorszáma esemény estek augusztus 27. Szombat augusztus 28. Vasárnap augusztus 29. Hétfő

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2.

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Karácsony fénye Múzeumi nap 2. Múzeumi nap 2. tematika Múzeumi nap helye és ideje:

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe

PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe PROGRAMNAPTÁR 2018. szeptember 09.03. hétfő Tanévnyitó VeniSancte iskolai 09.03- Befogadás, (csoportszintű) mérése (folyamatosan) 09.05. Tanévnyitó Mocorgó mise VeniSancte 09.06. Szülői értekezlet 1. osztály

Részletesebben

Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység

Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység Előzmények Projekt adatai: Kedvezményezett Projekt címe Projekt azonosítója Alsómocsolád Község Önkormányzata Mintaprogram a minőségi időskorért

Részletesebben

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1.

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Adventi zsongás Múzeumi nap 1. Múzeumi nap 1. tematika Múzeumi nap helye és

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2017-2018 "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap A TANÉV HELYI RENDJE A ok jai, felhasználása sz. esemény / téma tanulók felének ellátása 1. (szombat) 2016. 10. 15. 2. (szerda) 2016. 12. 21. 2017. 3. 02. (síszünet 24. péntek) 2017. 4. 02. (síszünet 27.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 8.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 8. Ügyszám: 87-75/2015. JEGYZŐKÖNYV nyilvános, rendkívüli üléséről 2015. június 8. Nyirád 2015 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: nyilvános, rendkívüli üléséről Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Nyirád,

Részletesebben

Nagypalli Hírhozó. 2016. január. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Mentovocs Éva: Boldog, derűs új évet!

Nagypalli Hírhozó. 2016. január. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Mentovocs Éva: Boldog, derűs új évet! Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Mentovocs Éva: Boldog, derűs új évet! Megfáradt már az Esztendő, lassúbb lett a lépte, úgy gondolta, ideje lesz megpihenni végre. Búcsúzóul összehívta

Részletesebben

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december Előszó KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának kiadványa Tisztelt Bakonypéterdi Lakosok! Szeretném megköszönni azt az összefogást, amit az elmúlt időszakban tanúsítottak azért, hogy megszépüljön

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

liturgikus programok, rekollekció, mise, LGY, TESZI

liturgikus programok, rekollekció, mise, LGY, TESZI AUGUSZTUS AUGUSZTUS 1. péntek 2. szombat 3. vasárnap 4. hétfő 5. kedd 6. szerda 7. csütörtök 8. péntek 9. szombat 10. vasárnap 11. hétfő 12. kedd 13. szerda 14. csütörtök 15. péntek 16. szombat 17. vasárnap

Részletesebben

KARÁCSONY Tervezési, szervezési munkafüzet 2016.

KARÁCSONY Tervezési, szervezési munkafüzet 2016. KARÁCSONY Tervezési, szervezési munkafüzet 2016. Talán nem tévedek nagyot, amikor azt mondom, hogy a karácsony az év legnagyobb ünnepe. Jézus születésnapja mellett a szeretet, a megértés, az egymásra való

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

AUGUSZTUS AUGUSZTUS. liturgikus programok, rekollekció, mise, LGY, TESZI. vezetőség teendői

AUGUSZTUS AUGUSZTUS. liturgikus programok, rekollekció, mise, LGY, TESZI. vezetőség teendői hónap sorszám dátum nap iskolai esemény esemény, iskola-szülők-diákok 1. szombat 2. vasárnap 3. hétfő 4. kedd 5. szerda 6. csütörtök 7. péntek 8. szombat 9. vasárnap 10. hétfő 11. kedd 12. szerda 13. csütörtök

Részletesebben

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár 2019. évre Időpont Rendezvény Helye Jan. 04. Egy kis esti természettudomány Múzeumi rejtélyek Jan. 06. Újévi koncert a Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekarral

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Adventi szombatok. Egyházközség

HÍRLEVÉL. Adventi szombatok. Egyházközség Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Adventi szombatok Az adventi időszak négy hete

Részletesebben

A tanév rendje. Az első félév január 24-ig tart, a bizonyítványosztás ideje január 31.

A tanév rendje. Az első félév január 24-ig tart, a bizonyítványosztás ideje január 31. A tanév rendje Első tanítási nap: 2019. szeptember 2. Utolsó tanítási nap: 2020. június 15. Tanítási napok száma: 180 nap /36 hét/ Az első félév 2020. január 24-ig tart, a bizonyítványosztás ideje 2020.

Részletesebben

MEGHÍVÓ. A HIÁNYZÓ ELŐTERJESZTÉSEK MÁJUS 24-ig KERÜLNEK FELTÖLTÉSRE A HONLAPRA.

MEGHÍVÓ. A HIÁNYZÓ ELŐTERJESZTÉSEK MÁJUS 24-ig KERÜLNEK FELTÖLTÉSRE A HONLAPRA. MEGHÍVÓ Bozzai Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Vép Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2018. május 28-án (hétfőn), 13 órakor együttes ülést tart a Vépi Művelődési Ház és Könyvtár hivatalos

Részletesebben

A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA

A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA IX. évf. 1. szám (100) 2011. December A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA Tartalomból: Miseszándékok 2. old. Részlet: Rainer Maria Rilke: Történetek a Jóistenrıl 3. old. E gy ház kö

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék Falukirándulás Tisztelt Lakosaink! Az idei falukirándulásra megfelelő létszámú résztvevő jelentkezett. Az úti cél: Pécs és környéke Időpont: 2017. 10. 07-08. (szombat vasárnap) Részvételi díj: 3.000,-

Részletesebben

H I R D E T É S E I N K november 30 december 7.

H I R D E T É S E I N K november 30 december 7. H I R D E T É S E I N K 2014. november 30 december 7. 1. A jövő heti Baba-Mama klub kivételesen nem kedden, hanem szerdán lesz 10 órától. Ekkor mikulásünnepség lesz, Petkó Tamás atyával. 2. Az Első Szeretet

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

TANÉV RENDJE

TANÉV RENDJE 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 aug. p sz v h k sze cs p sz v szept. h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k 1 6

Részletesebben

AUGUSZTUS iskolai esemény esemény, iskola-szülők-diákok. liturgikus programok, rekollekció, mise, LGY, TESZI

AUGUSZTUS iskolai esemény esemény, iskola-szülők-diákok. liturgikus programok, rekollekció, mise, LGY, TESZI hónap sorszám dátum nap AUGUSZTUS iskolai esemény esemény, iskola-szülők-diákok AUGUSZTUS liturgikus programok, rekollekció, mise, LGY, TESZI tanulmányi események, versenyek 1. péntek 2. szombat 3. vasárnap

Részletesebben

VELENCEI SZAKORVOSI RENDELŐINTÉZET - SZAKRENDELŐI BEOSZTÁS SZAKRENDELÉS

VELENCEI SZAKORVOSI RENDELŐINTÉZET - SZAKRENDELŐI BEOSZTÁS SZAKRENDELÉS HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK BELGYÓGYÁSZAT Általános belgyógyászat DR.ZAKAR GÁBOR 13:00-16:00 (NEFROLÓGIA) DR: SZABÓ PÉTER 08:00-09:00 DR. NÉMETH ATTILA 8:00-12:00 DR. SZABÓ PÉTER 08:00-09:00 DR.

Részletesebben

Bemutatkozik új programszervezo. Falukarácsony. Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Január. XVII. évfolyam - 1.

Bemutatkozik új programszervezo. Falukarácsony. Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Január. XVII. évfolyam - 1. XVII. évfolyam - 1. szám Programajánló január 20. (Szerda) Nyugdíjas Klub 2016. évi első Klubnapja január 22. (Péntek) Magyar Kultúra Napja január 30. (Szombat) DerekDarts - Darts kupa február 13. (Szombat)

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA

KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA Dátum óra rendezvény helyszín rendező/felelős Január 23. (péntek) 17.00 Magyar Kultúra Napja Január 28. 13.00 Csudajó játszóház könyvtár könyvtár Február

Részletesebben

A projekt fő témakörét a második osztály dolgozza fel, támogatóként részt vesz benne az iskola 1-5 osztálya.

A projekt fő témakörét a második osztály dolgozza fel, támogatóként részt vesz benne az iskola 1-5 osztálya. Téma: Téli ünnepkör, népszokások A projekt fő témakörét a második osztály dolgozza fel, támogatóként részt vesz benne az iskola 1-5 osztálya. A projekt időtartama: 4 hét (nov. 30. dec. 22.) A projekt résztvevői:

Részletesebben

A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve

A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve Szeptember 1. 1. csütörtök A hét 8.00 Tanévnyitó ünnepély. Első tanítási nap: 1. 3 óra; 2-8. 4 óra. Szülői értekezlet 1. évfolyam. 2. 2. péntek ----

Részletesebben

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben

2015/2016-os tanév rendje (tanítási napok)

2015/2016-os tanév rendje (tanítási napok) 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 aug. h k sze cs p sz v h szept. k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze 1 5 10

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY

ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY 1 XIV. ÉVF. 4. HÉT UTOLSÓ FRISSÍTÉS A TARTALOMBAN: 2019.01.27. Oldalszám: 82 2 FELHÍVÁSOK, KÖZÉRDEKŰ HIRDETMÉNYEK 3 Lakossági felhívás Értesítjük a lakosságot, hogy községünkben

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2018. december 10. (hétfő) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: 2018/19.

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

Túlmunkaidő óra Összesen: Egyéb óra Összesen: Éjszakai pótlékos óra Összesen: 100 % pótlékos óra Összesen: Összesen: Összesen: Összesen: Összesen:

Túlmunkaidő óra Összesen: Egyéb óra Összesen: Éjszakai pótlékos óra Összesen: 100 % pótlékos óra Összesen: Összesen: Összesen: Összesen: Összesen: Jelenléti ív 2013 01 Január munkanap-ünnepnap száma: 23-1 kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfő kedd 184 ## Csuzstatás: 16 17 18 19 20

Részletesebben

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ 2015. DECEMBER 31. Január 10-én-én, a Regina Mudi-templom ovis miséjén a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola 3.a osztályos tanulói egy rövid jelenettel szerepeltek.

Részletesebben

BAJNAI KÉPÚJSÁG Utoljára frissítve: 2015. június 15.

BAJNAI KÉPÚJSÁG Utoljára frissítve: 2015. június 15. Utoljára frissítve: 2015. június 15. MŰSOROK Tisztelt Nézők! A Képújság műsorán A Magyar Viselet Ünnepén készült felvételt láthatják. Időpont: 2015. június 22. (hétfő) 19.00 óra Bárándi Zoltán szerkesztő

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2016-2017 "Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem" - ígéri Isten (Zsoltárok 32,8) Ebben a tanévben is kérjük Isten

Részletesebben

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár 1 Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola 2018/2019-es tanév Eseménynaptár Tanítás nélküli munkanap Időpontja Felelőse Diákönkormányzati nap 2018. december 1. szombat diákönkormányzat Szakmai nap

Részletesebben

BAJNAI KÉPÚJSÁG Utoljára frissítve: január 11.

BAJNAI KÉPÚJSÁG Utoljára frissítve: január 11. Utoljára frissítve: 2017. január 11. NYITVA TARTÁS, ÜGYFÉLFOGADÁS A POLGÁRMESTERI HIVATAL ÜGYFÉLFOGADÁSI RENDJE HÉTFŐ: 8.00-12.00 12.30-15.30 KEDD: 8.00-12.00 12.30-15.30 SZERDA: 8.00-12.00 12.30-15.30

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

középiskolai megemlékezés péntek V. István Napok; 3 generációs intézményi találkozás - EFOP hétfő Pedagógusnap Szent Gellért szentmise

középiskolai megemlékezés péntek V. István Napok; 3 generációs intézményi találkozás - EFOP hétfő Pedagógusnap Szent Gellért szentmise PROGRAMNAPTÁR () 2017. szeptember 09.01. péntek Tanévnyitó VeniSancte 09.04- Befogadás (csoportszintű) 09.06. Szülői értekezlet 1. osztály 09.08. péntek Mária- Szűz Mária ált. isk. születése Kisboldogasszony

Részletesebben

óvodai (csoportszintű) mérése (folyamatosan) csütörtök születése péntek Szülői értekezlet általános iskolai ünnepe

óvodai (csoportszintű) mérése (folyamatosan) csütörtök születése péntek Szülői értekezlet általános iskolai ünnepe PROGRAMNAPTÁR 2016/2017. tanév 2016. szeptember 09.01. Tanévnyitó VeniSancte, (külön) 09.02- Befogadás, nagycsoportosok (csoportszintű) mérése (folyamatosan) 09.08. Mária-ünnep születése (csoportszintű)

Részletesebben

NYILVÁNTARTÁS A működési engedéllyel rendelkező üzletekről

NYILVÁNTARTÁS A működési engedéllyel rendelkező üzletekről SZAKMÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA NYILVÁNTARTÁS A működési engedéllyel rendelkező üzletekről A nyilvántartás vezetése a 10/009. (IX.9.) Korm. rendelet 9..(1) bekezdése alapján kötelező, adattartama a rendelet.

Részletesebben

DUNASZEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

DUNASZEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DUNASZEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MUNKATERV 2015. 1/10 Dunaszeg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. évi üléseinek tervezett időpontjai: 2015. január 26. (hétfő) 18:00 2015.

Részletesebben

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra Január 02. 15. 19. kedd 22. 23. 30. 01. hétfő 06. 16:30 12. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 67. évfordulója alkalmából H: Kalafszky

Részletesebben

Karácsony

Karácsony Karácsony 2012 1. rész Logisztika Ahhoz, hogy elkerüld a kapkodást és a rohanást, a lehető legfelkészültebben kell várnod az ünnepeket. Töltsd ki a táblázatokat, és ha elakadnál, csak nézd meg, mi maradt

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola

Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 2016-2017 Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu OM 035022 Iskolai szünetek:

Részletesebben

Vági Hírlevél 9327 Vág, Templom u. 8. Tel.: 96/

Vági Hírlevél 9327 Vág, Templom u. 8. Tel.: 96/ Vág Község Önkormányzata Vági Hírlevél 9327 Vág, Templom u. 8. Tel.: 96/533-008 Lektorálta: Pálffy Attiláné Tájékoztató 2018. augusztus 15. Készült 200 példányban I. évfolyam 6. szám Szerkesztette: Fábián

Részletesebben

Karácsony Rajzok: Csalló Edina

Karácsony Rajzok: Csalló Edina Karácsony 2013 Ahhoz, hogy elkerüld a kapkodást és a rohanást, a lehető legfelkészültebben kell várnod az ünnepeket. Töltsd ki a táblázatokat, és ha elakadnál, csak nézd meg, mi maradt ki, és máris tudod,

Részletesebben

A es nevelési év eseménynaptára

A es nevelési év eseménynaptára A 2018-2019-es nevelési év eseménynaptára Dátum Programjaink Augusztus 15-től Augusztus 21. Augusztus 28. Szeptember 2. Szeptember 3. Szeptember 5. Szeptember 6. Szeptember 7. Szeptember 12. Szeptember

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2014-2015 Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig Benned reménykedem. (Zsoltárok 25,5) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

SZEPTEMBER

SZEPTEMBER AUGUSZTUS 1. hétfő 2. kedd 3. szerda 4. csütörtök 5. péntek 6. szombat 7. vasárnap 8. hétfő 9. kedd 10. szerda 11. csütörtök 12. péntek 13. szombat 14. vasárnap 15. hétfő 16. kedd 17. szerda 18. csütörtök

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére Vép Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére tárgy: A képviselő-testület 2015. évi munkaterve előterjesztő:

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Szép jelen, szép csillag

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Szép jelen, szép csillag SZAKMAI BESZÁMOLÓ Szép jelen, szép csillag Karácsonyi ünnepkör a Balaton környékén c. időszaki kiállítás NKA 3506/183 Készítette: Gyanó Szilvia etnográfus, a kiállítás kurátora A Szép jelen, szép csillag

Részletesebben

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember. MÉGIS Alapíttatott azzal a céllal, hogy közösségünk erısödjön, egymásnak ily módon is lelki támaszt nyújthassunk és a mindenkori eseményekrıl hírt adjunk. HAVAZÁS Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak

Részletesebben

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai Az óvoda nyitva tartása: Az óvoda öt napos munkarenddel

Részletesebben

sz. esemény / téma időpont 1. Névadó ünnepély Félévi értekezlet Tantestületi kirándulás, csapatépítés

sz. esemény / téma időpont 1. Névadó ünnepély Félévi értekezlet Tantestületi kirándulás, csapatépítés A tanítás nélküli munkanapok időpontjai, felhasználása 1. Névadó ünnepély 2017. 10.12. 2. Félévi értekezlet 01.29. 3. Tantestületi kirándulás, csapatépítés 04.04. 4. Tanulmányi kirándulások 05.31. 5. DÖK

Részletesebben

Kivonat Sióagárd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. október 13-án tartott rendkívüli üléséről készített jegyzőkönyvből

Kivonat Sióagárd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. október 13-án tartott rendkívüli üléséről készített jegyzőkönyvből 126/2009. (X.13.) számú képviselő-testületi határozat háziorvos tájékoztatójáról Sióagárd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megismerte dr. Kovács Éva helyettes háziorvos tájékoztatását a sióagárdi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 18.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 18. Ügyszám: 87-79/2015. JEGYZŐKÖNYV nyilvános, rendkívüli üléséről 2015. június 18. Nyirád 2015 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: nyilvános, rendkívüli üléséről Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Nyirád,

Részletesebben

14/2017. (VI. 14.) EMMI

14/2017. (VI. 14.) EMMI A Békéscsabai SZC Nemes Tihamér Gépészeti, Informatikai és Rendészeti Szakgimnáziuma és Kollégiuma 2017-2018-as kollégiumi munkaterve a 14/2017. (VI. 14.) EMMI rendelet a 2017/2018. tanév rendjéről alapján

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. JÚLIUS 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Szeptember Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

Karácsony

Karácsony Karácsony 2011 1. rész Logisztika Ahhoz, hogy elkerüld a kapkodást és a rohanást, a lehető legfelkészültebben kell várnod az ünnepeket. Töltsd ki a táblázatokat, és ha elakadnál, csak nézd meg, mi maradt

Részletesebben

Tanév rendje 2017/18 tanév

Tanév rendje 2017/18 tanév Tanév rendje 2017/18 tanév Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános OM 033966 (Kaposvár, Fő u. 40-44.) Kaposvár, 2017. szeptember 12. Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató 1. A tanév helyi rendje

Részletesebben

Az első karácsony Imádság gyertyagyújtás után

Az első karácsony Imádság gyertyagyújtás után Karácsonyi Hírlevél 2012.. december Az első karácsony Sok első karácsony van. Az első tudatos, az első, mint iskolás, mint házas, mint kisgyermekes. Első valakivel, aki fontos, akit szeretünk, vagy első

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

Bodajk Város Önkormányzat 2014. évi Rendezvényterve

Bodajk Város Önkormányzat 2014. évi Rendezvényterve Bodajk Város Önkormányzat 2014. évi terve Január 1. Szerda 2. Csütörtök 3. Péntek 4. Szombat Pótszilveszter Nyugdíjas Klub 18-5. Vasárnap 6. Hétfő Taggyűlés Nyugdíjas Klub 18-7. Kedd 8. Szerda 9. Csütörtök

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

XIII. évfolyam - 9. szám 2012. Október (a Dr. Brusznyai Árpád Művelődési Ház és Könyvtár előtti kopjafánál rossz idő esetén a nagyteremben) október 24. (szerda) 17:00 Könyvtár TOP lista - szeptember 1.

Részletesebben

2019. január 25-ig tart, a félévi értesítők kiosztása: február 1-ig.

2019. január 25-ig tart, a félévi értesítők kiosztása: február 1-ig. I. A tanév rendje 2018/2019 I/1. A tanév rendje: A tanév első napja: 2018. szeptember 3. (hétfő) A tanév utolsó napja: 2019. június 14. (péntek). Tanítási napok száma: 181 Tanévnyitó: 2018.09.03. 8 óra

Részletesebben

Öttömös Község. Képviselő-testületének. 2012. évi MUNKATERVE

Öttömös Község. Képviselő-testületének. 2012. évi MUNKATERVE Öttömös Község Képviselő-testületének 2012. évi MUNKATERVE A KÉPVISELŐTESTÜLET ÜLÉSEINEK HELYE, IDEJE, NAPIRENDJEI A Képviselő-testület üléseire meghívottak a képviselőkön kívül a Szervezeti és Működési

Részletesebben

A rendelet hatálya. Általános szabályok

A rendelet hatálya. Általános szabályok Kaskantyú Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2000.(XII.1.) önkormányzati rendelete a közterület használatáról Kaskantyú Község Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

MUNKATERV TANÉV

MUNKATERV TANÉV MUNKATERV 2018-2019. TANÉV Veszprémi SZC Gönczy Pál Szakközépiskolája és Szakiskolája 8297 Tapolca (Diszel), Templom tér 3. 2018-2019-es tanév rendje Első tanítási nap: 2018. szeptember 03. (hétfő) Utolsó

Részletesebben

A legfontosabb azonban a lazaság.

A legfontosabb azonban a lazaság. 1. rész Logisztika Ahhoz, hogy elkerüld a kapkodást és a rohanást, a lehető legfelkészültebben kell várnod az ünnepeket. Töltsd ki a táblázatokat, és ha elakadnál, csak nézd meg, mi maradt ki, és máris

Részletesebben

A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület. 2015. II. félévében induló képzései

A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület. 2015. II. félévében induló képzései A Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület 2015. II. félévében induló képzései Relaxációs módszerek (autogén tréning) saját élmény Budapesten (az autogén tréning saját élmény, a diákrelax saját

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető

Részletesebben

NÁDASI FERENC GIMNÁZIUM ÉVES PROGRAMJA 2019/2020

NÁDASI FERENC GIMNÁZIUM ÉVES PROGRAMJA 2019/2020 NÁDASI FERENC GIMNÁZIUM ÉVES PROGRAMJA 2019/2020 Időpont Esemény Felelős SZEPTEMBER Szeptember 02. 11.00 Ünnepélyes tanévnyitó szeptember 27. (17.15) OKTÓBER október 3. október 4. október 22. 2019. okt.

Részletesebben