Jegyzőkönyv. (Magyar Floorball Szakszövetség - Online Versenybizottsági ülés)
|
|
- Natália Fülöp
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Jegyzőkönyv (Magyar Floorball Szakszövetség - Online Versenybizottsági ülés) Dátum: Résztvevők: Gál Tamás, Német Balázs, Szűcs András, Szegvári András (elnök) Jegyzőkönyvvezető: Szegvári András 1) Problémás mérkőzések az OB3 4/A játéknapján A december 8-án, Vácrátóton lejátszott OB3 bajnokság 4/A fordulójában több mérkőzéssel kapcsolatban is vizsgálódnia kellett a Versenybizottságnak, mivel azok vagy nem a Versenyszabályzatnak megfelelően lettek megtartva, vagy egyéb okok miatt utólag érvénytelenítendők voltak. A mérkőzések érvénytelenségéhez vezető okok elkerülhetőek lettek volna, amennyiben a jelen lévő hivatalos személyek és játékvezetők ragaszkodnak a Versenyszabályzat betartásához és betartatásához, illetve amennyiben nem adnak téves információt a játékjogosultságokkal, valamint a Versenyszabályzattal kapcsolatban. A játéknapon ezen felül nem volt online jegyzőkönyv, a papír alapú jegyzőkönyvön pedig nem szerepeltek a különleges események (bár a többi adat kellő pontossággal és részletességgel volt rögzítve). A játéknappal kapcsolatban a Versenybizottság az alábbi szempontokat és mérkőzéseket vizsgálta: (a) IBK Cartoon Heroes játékosigazolásainak hiánya az Origo Mohicans és Ares HC elleni mérkőzéseken A játékosok nem tudták bemutatni az igazolásaikat a mérkőzés előtt. Azt a téves tájékoztatást kapták, hogy utólagos bemutatással ezt pótolhatják annak ellenére, hogy már korábban éltek az utólagos bemutatás lehetőségével (ld. VB-2018/11/30/2. sz. határozat). A csapat meg tudta volna oldani az igazolások kifuvaroztatását az adott játéknapra a mérkőzést követően, azonban mivel a tájékoztatás alapján úgy látták, hogy anyagi térítés ellenében játszhatnak, ezért erről lemondtak. Az igazolások bemutatásának határidejéről a hivatalos személyektől szintén ellentmondásos információkat kaptak.
2 (b) Ares HC igazolásainak hiánya a Viking FSE elleni mérkőzésen Az Ares HC nem tudta a csapat a Versenyszabályzatnak megfelelően az igazolásait bemutatni a Viking FSE elleni mérkőzés előtt, azonban azt követően még a játéknapon, az IBK Cartoon Heroes elleni mérkőzés előtt ezt megtette. Ezt a Versenybizottság érvényes bemutatásnak minősíti, és a játékosigazolások bemutatásával kapcsolatban a mérkőzés esetében egyéb határozatot nem hoz. (c) Ares HC Viking FSE mérkőzésre ki nem állás Az Ares HC nem tudott felállni a mérkőzés kezdési időpontjára a szabályzatban előírt 5 mezőnyjátékossal és 1 kapussal, ám a megjelenéshez szükséges 6 játékosuk megvolt. Mivel tudták, hogy a kapusuk a kezdési időponthoz képest pár perc késéssel ugyan, de meg fog érkezni, ezért nem jelentkeztek játékra, azonban végül a mérkőzést a játékvezetők és a jelen levő hivatalos személyek kérésére, a csapatokkal való egyeztetés során közös megegyezéssel az Origo Mohicans kapusával kezdték meg. A Versenyszabályzattal nem összeegyeztethető szabályok alapján elindított mérkőzés így nem számított hivatalos mérkőzésnek, és ez a Versenyszabályzat alapján meg nem jelenésnek minősül, amelyben az Ares HC volt a vétkes fél. A játékvezetők azonban nem várták meg a Versenyszabályzatban ilyen esetekre előírt 20 perces várakozási időt, holott a mérkőzés 5. percére már megfelelő volt a csapat létszáma és ettől kezdve már csak játékra jogosultak voltak a pályán. (A mérkőzés 17:2-es eredménnyel ért véget, a kapus 1:0 állásnál érkezett meg.) (d) Neumann Wombats Origo Mohicans mérkőzésre ki nem állás A Neumann Wombats az Origo Mohicans ellen nem tudott felállni a mérkőzés kezdési időpontjára a szabályzatban előírt 5 mezőnyjátékossal és 1 kapussal, azonban a megjelenéshez szükséges 6 játékos rendelkezésre állt ekkorra. A mérkőzésen az Ares HC Viking FSE mérkőzésen történtekből kiindulva, a játékvezetők és a jelen levő hivatalos személyekkel, valamint a csapatokkal való egyeztetés során közös megegyezéssel az ellenfél (Origo Mohicans) egyik kapusa védett. A csapat készen állt arra, hogy mezőnyjátékosuk, Varga Kálmánt (aki
3 aznap a Viking FSE ellen már kapusként szerepelt) kapusként jelöljék a mérkőzésre, ám mivel úgy tájékoztatták őket, hogy mivel minden fél belement, ezért szabályos a más csapattól való kölcsönzés, ezért inkább elfogadták ezt. A mérkőzés 9:6-os eredménnyel ért véget, a Neumann Wombats győzelmével. A Versenybizottság megállapítja, hogy a Versenyszabályzatot a jelen lévő hivatalos személyek is tévesen ismerték, a csapatvezetőket ennek alapján tájékoztatták, aminek következtében a játéknapon az 5 mérkőzésből hármat a Versenyszabályzatok alapján utólagosan érvényteleníteni szükséges. A fentiek figyelembe vételével a soron következő határozatokat az alábbi irányelvek alatt fogadta el: újrajátszást rendelt el azon mérkőzések esetében, ahol játékot befolyásoló tényező miatt lett érvénytelen a mérkőzés a Versenyszabályzatban leírt pénzbüntetést rótta ki az eredmény jóváhagyása mellett, ahol az igazolásokat nem tudták bemutatni egyik mérkőzésen sem Határozat (VB-2018/12/28/1): A Versenybizottság a játék érdekeit szem előtt tartva méltányosságból úgy határoz, hogy a csapat első alkalommal él az utólagos bemutatás lehetőségével, és kéri, hogy a mérkőzésen részt vett játékosok igazolásait a Versenybizottság részére (vagy a Főtitkár részére a Versenybizottság tájékoztatásával) 5 munkanapon belül mutassa be akkor is, ha ezt a mérkőzést követően megtette. Ezen felül az IBK Cartoon Heroes csapatát a Versenyszabályzat 14. /4. pontja alapján Ft büntetés megfizetésére kötelezi, amelyet a Szövetség részére kell átutalni. Határozat (VB-2018/12/28/2): A közös megegyezésen alapuló, a Versenyszabályzattal összhangban nem álló játékot barátságos mérkőzésként kell tekinteni, amelyet a játékvezetők azután indítottak el, hogy meg lehetett állapítani, hogy az Ares HC nem tudott a szabályoknak megfelelő összetételben kiállni a kezdési időpontra. A Versenyszabályzat 22. /1. pontja azonban kimondja, hogy amennyiben egy csapat létszáma nem felel meg a szabálykönyvnek foglaltaknak, úgy 20 perc várakozási
4 időt kell bocsátani, amelyet a játékvezetők nem tettek meg. Mivel a vétkes csapat létszáma a mérkőzés 5. percére meg a Versenyszabályzatnak megfelelőre módosult, ezért a szabály alkalmazásával érvényes mérkőzést lehetett volna lejátszani. A fentieket figyelembe véve a Versenybizottság úgy döntött, hogy a Versenyszabályzat szerinti meg nem jelenés az Ares HC csapata által fel nem róható okok miatt történt, (mivel a 22. /1. szabályok alkalmazásával ez elkerülhető lett volna), és a 23. /8. pont alapján a mérkőzés végeredményét törli, és annak újrajátszásáról határoz, amelynek időpontjáról a későbbiekben tájékoztatja az érintett feleket. Határozat (VB-2018/12/28/3): A közös megegyezésen alapuló, a Versenyszabályzattal összhangban nem álló játékot barátságos mérkőzésként kell tekinteni, amelyet a játékvezetők azután indítottak el, hogy meg lehetett állapítani, hogy a Neumann Wombats nem tudott a szabályoknak megfelelő összetételben kiállni a kezdési időpontra, bár a megjelenéshez szükséges létszám megvolt. A Neumann Wombats csapata nem zárkózott el a mezőnyjátékos kapusként szerepeltetésétől, de elfogadták az ellenfél kapusának ideiglenes átigazolását, ezzel jogosulatlan játék tényállását idézve elő. Bár a Versenyszabályzat 14. /3. pontja egyértelműen kimondja, hogy a jogosulatlan játék tényállása független a játékvezetők szerepétől, jelen esetben a hivatalos személyek közbenjárása jelentősen hozzájárult a hiba elkövetéséhez. A fentieket figyelembe véve a Versenybizottság úgy döntött, hogy a Versenyszabályzat szerinti meg nem jelenés a Neumann Wombats csapata által fel nem róható okok miatt történt, (mivel a 22. /1. szabályok alkalmazásával ez elkerülhető lett volna), és a 23. /8. pont alapján a mérkőzés végeredményét törli, és annak újrajátszásáról határoz, amelynek időpontjáról a későbbiekben tájékoztatja az érintett feleket.
5 2) Ares HC Neumann Wombats fiú U17 mérkőzés újrajátszásának elmulasztása A Neumann Wombats nem állt ki a fiú U17 bajnokság 2. fordulójában, a október 7-re kiírt Ares HC elleni mérkőzésre, amelyről a Versenybizottság a VB-2018/10/10/2. sz. határozatot hozta. A határozatban az átalány-kártérítés megfizetése mellett a játékvezetői megbeszélésen elhangzottakat figyelembe véve engedélyezte a mérkőzés újrajátszását, mivel a csapatvezetők ebbe beleegyeztek, és a határozathozatal idejére már megkezdték az erre vonatkozó egyeztetést. Az Ares HC több időpontot is felajánlott a Neumann Wombats csapatának számára, akiknek azonban egyik sem volt megfelelő. Végül december 15-én Ágoston Zsolt a Neumann Wombats részéről jelezte, hogy a 2018-as naptári évben már nem tudnak kiállni, azt januárjában pótolnák, azonban konkrét időpontot nem ajánlott fel. Határozat (VB-2018/12/28/4): A Versenybizottság nem járul hozzá az őszi pótlási határidőn túl való pótlásra különös tekintettel arra, hogy több mint 90 nap állt rendelkezésükre a mérkőzés pótlására. A Versenybizottság úgy ítéli meg, hogy a mérkőzés újrajátszásának szándéka a fentiek alapján nem volt komoly, így az Ares HC Neumann Wombats fiú U17 mérkőzést a Versenyszabályzat 23. /6. pontja alapján 5:0 végeredménnyel, az Ares HC győzelmével írja jóvá, és a mérkőzéssel kapcsolatos újrajátszási kérelmeket ezzel egyidejűleg elutasítja. 3) Neumann Wombats Ares HC fiú U17 mérkőzés lejelentésének elmulasztása A Neumann Wombats nem jelentette le a fiú U17 bajnokság 7. fordulójára kiírt Ares HC elleni mérkőzést. Határozat (VB-2018/12/28/5): A Versenybizottság a Versenyszabályzat 12. /4. pontja alapján a mérkőzést 0:5 végeredménnyel, az Ares HC győzelmével írja jóvá, és a Versenyszabályzat 23. /3./b. pontja alapján a Neumann Wombats csapatát Ft átalány-kártérítés megfizetésére kötelezi, amelyből Ft az Ares HC csapatát, 5000 Ft a Szakszövetséget illet.
6 4) Neumann Wombats kizárása a fiú U17 bajnokságból A VB-2018/10/15/2., VB-2018/12/28/4. és VB-2018/12/28/5. sz. határozat alapján a Neumann Wombats csapatával szemben egy bajnoki sorozaton belül három alkalommal is meg nem jelenéssel, vagy azzal egyenértékű helyzettel kapcsolatban kellett eljárnia a Versenybizottságnak, amelyből két alkalommal a vétlen fél ugyanaz volt (Ares HC). Határozat (VB-2018/12/28/6): A Versenybizottság megállapítja, hogy a Neumann Wombats két rendben is megsértette a Versenyszabályzat 31. /1. pontjában való feltételeket, mivel - a 31. /2. pontjának megfelelően háromszor nem állt ki ugyanazon bajnokságban, és kétszer nem állt ki ugyanazon csapat (Ares HC) ellen. A Versenybizottság így a Vsz. 31. /1. pontja alapján a Neumann Wombats csapatát kizárja a fiú U17 bajnokságból, és minden, a csapattal szemben elért szezonbeli eredményt töröl. A Versenybizottság törli továbbá a Neumann Wombats OB2 csapat részére az OB2 bajnoki kiírás 15./a. pontjában rögzített, az utánpótlás csapat versenyeztetése után adott 10 kreditpontot, és figyelmezteti a csapatvezetést, hogy a szezon végéig a hiányzó kreditpontok pótlásáról gondoskodjon. 5) SZPK Komárom mérkőzés lejelentésének elmulasztása a fiú U17 bajnokságban Az SZPK Komárom nem jelentette le a fiú U17 bajnokságban a 8. fordulóra kiírt Neumann Wombats elleni mérkőzést, és ennek okáról a Versenybizottságot nem tájékoztatta. Bár a Neumann Wombats csapatát a Versenybizottság a VB-2018/12/28/6. számú határozatban kizárta az érintett bajnokságból, a lejelentési határidő megelőzte annak hatálybalépését, így a lejelentési kötelezettség a csapat részére ekkor fennállt. Határozat (VB-2018/12/28/7): A Versenybizottság a Versenyszabályzat 23. /3/b. pontja alapján meghatározott átalánykártérítésből a Szövetségre eső rész, azaz 5000 Ft megfizetésére kötelezi az SZPK Komárom csapatát, amelyet a Szövetség részére kell átutalni. A VB-2018/12/28/6. sz. határozat alapján a
7 fennmaradó összeget az SZPK Komáromnak nem kell megtéríteni, illetve a mérkőzés eredményének jóváírására vonatkozó pontban (Vsz. 23 /6.) a Versenybizottság nem jár el. A határozatokkal szemben január 5-ig lehet fellebbezést benyújtani a Versenyszabályzat szerinti feltételekkel. Gál Tamás Német Balázs Szűcs András Szegvári András
Jegyzőkönyv. (Magyar Floorball Szakszövetség- Versenybizottsági ülés)
Jegyzőkönyv (Magyar Floorball Szakszövetség- Versenybizottsági ülés) Dátum: 2012.05.29. 18.30 Helyszín: Magyar Sport Háza, 2. emelet 207 Résztvevők: Vörös László (VB elnök), Tóth Dóra, Kiss Tibor, Német
Jegyzőkönyv. (Magyar Floorball Szakszövetség- Versenybizottsági ülés)
Jegyzőkönyv (Magyar Floorball Szakszövetség- Versenybizottsági ülés) Dátum: 2012.02.21. 18.30 Helyszín: Magyar Sport Háza, 2. emelet, 207 Résztvevők: Vörös László (VB elnök), Tóth Dóra, Német Balázs, Pász
Jegyzőkönyv. (Magyar Floorball Szakszövetség- Versenybizottsági ülés)
Jegyzőkönyv (Magyar Floorball Szakszövetség- Versenybizottsági ülés) Dátum: 2013.11.03. 9.00 Résztvevők: Jaczkó Róbert Gyula, Füzi Gábor (tagok), Liska Bálint (elnök) Jegyzőkönyvvezető: Jaczkó Róbert Gyula
Versenybizottsági ülés, Budapest, Magyar Sportok háza, 2009.10.20.
Versenybizottsági ülés, Budapest, Magyar Sportok háza, 2009.10.20. Jelenlévık: Kovács Gergely, Versenybizottság, elnök Atyafi Dániel, Versenybizottság, tag Vígh László, Versenybizottság, tag Tóth Dóra,
Magyar Floorball Szakszövetség
Országos Bajnokság I. osztály Férfi, felnőtt, nagypályás floorball bajnokság versenykiírása 2017-2018 Budapest, 2017. május 31. 1. A bajnokság rendezője és neve a. A bajnokságot a Magyar Floorball Szakszövetség
Magyar Floorball Szakszövetség Elnökségi ülés
Magyar Floorball Szakszövetség Elnökségi ülés Dátum: 2014. május 10. 10 óra Helyszín: Dunaújváros, Campus Aréna Jegyzőkönyvvezető: Jaczkó Róbert Gyula Az Elnökségi ülés napirendi pontjai: 1. Női U19-es
25/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT. Rájátszás 8. forduló FELNŐTT EREDMÉNYEK
Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolna@mlsz.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 25/2012-2013 sz. Hivatalos
Magyar Floorball Szakszövetség
Országos Bajnokság III. osztály Felnőtt, nagypályás floorball bajnokság versenykiírása 2015-2016 Budapest, 2015. június 12. 1. A bajnokság rendezője és neve a. A bajnokságot a Magyar Floorball Szakszövetség
Jegyzıkönyv. (Magyar Floorball Szakszövetség - Versenybizottsági ülés)
Jegyzıkönyv (Magyar Floorball Szakszövetség - Versenybizottsági ülés) Dátum: 2011.11.03. 18.30 Helyszín: Magyar Sport Háza, 2. emeleti Ovális Tárgyaló Résztvevık: Vörös László (VB elnök), Tóth Dóra, Kiss
Magyar Floorball Szakszövetség
Liga Kupa Férfi, felnőtt, nagypályás floorball bajnokság versenykiírása 2016 2017 Budapest, 2016. augusztus 6. 1. A bajnokság rendezője és neve a. A bajnokságot a Magyar Floorball Szakszövetség (továbbiakban
Magyar Gyeplabda Szakszövetség Hungarian Hockey Federation
Magyar Gyeplabda Szakszövetség Hungarian Hockey Federation 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Tel: +36 (1) 460-69-85 ;Fax: +36 (1) 460-69-85 E-mail: info@hockey.hu Honlap: www.gyeplabda.hu / www.hockey.hu
Magyar Floorball Szakszövetség Elnökségi ülés
Magyar Floorball Szakszövetség Elnökségi ülés Dátum: 2016. február 8. 17 óra, Budapest Jegyzőkönyvvezető: Jaczkó Róbert Gyula Az Elnökségi ülés napirendi pontja: 1. IFF utánpótlás támogatás felhasználása
2017/2018. évi megyei utánpótlás leány - fiú kézilabda kupa versenykiírása
Hajdú-Bihar Megyei Kézilabda Szövetség 4024 Debrecen, Piac utca 71. Telefon, FAX : (52) 532-263 e-mail: hbmkeziszov@freemail.hu OTP Bankszámlaszám: 11738008-20065946 2017/2018. évi megyei utánpótlás leány
Magyar Floorball Szakszövetség
Liga Kupa Férfi, felnőtt, nagypályás floorball bajnokság versenykiírása 2018 2019 Budapest, 2018. március 9. A LIGAKUPA ABBAN AZ ESETBEN KERÜL MEGRENDEZÉSRE, HA EZT AZ OB1 ÉS OB2 BAJNOKSÁGOK LEBONYOLÍTÁSA
MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG
MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A 2015/2016. ÉVI NŐI OB I/B OSZTÁLYÚ ORSZÁGOS VÍZILABDA BAJNOKSÁG V E R S E N Y K I Í R Á S A I. A BAJNOKSÁG 1. A Magyar Köztársaság 2015/2016. évi Országos I/B Osztályú Női
F Ü G G E L É K MISKOLCI EGYETEMI 2015/2016 TANÉV I. FÉLÉVI SZABADTÉRI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSÁHOZ
F Ü G G E L É K MISKOLCI EGYETEMI 2015/2016 TANÉV I. FÉLÉVI SZABADTÉRI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSÁHOZ 1. / Játékvezetők. A kisorsolt bajnoki mérkőzésre a játékvezetőket a ME Sportiroda
Versenyszabályzat. 1. Hatálya. 2. Kizárólagosság. 3. Versenynaptár. 4. Versenyek fajtái
Versenyszabályzat 1. Hatálya 1.1. Jelen versenyszabályzat (továbbiakban: VSZ) vonatkozik valamennyi Magyarországon, a Magyar Tamburello Szövetség (továbbiakban: MATAMSZ) szervezésében vagy jóváhagyásában
Magyar Floorball Szakszövetség. Országos Bajnokság I. osztály
Országos Bajnokság I. osztály Férfi, felnőtt, nagypályás floorball bajnokság versenykiírása 2013-2014 Budapest, 2013. július 1. 1. A bajnokság rendezője és neve a. A bajnokságot a Magyar Floorball Szakszövetség
Magyar Floorball Szakszövetség
Floorballer.hu Országos Bajnokság III. osztály Felnőtt, nagypályás floorball bajnokság versenykiírása 2017-2018 Budapest, 2017. május 31. 1. A bajnokság rendezője és neve a. A bajnokságot a Magyar Floorball
A 2010/2011. évi felnőtt férfi Szenior Országos Bajnokság I. osztályának versenykiírása
Magyar Hallássérültek Labdarúgó Szövetsége 1097 Budapest, Könyves K. krt. 28. E-mail: mhlsz.vb@gmail.com A 2010/2011. évi felnőtt férfi Szenior Országos Bajnokság I. osztályának versenykiírása Az MHLSZ
Magyar Floorball Szakszövetség Unihoki Utánpótlás Floorball Szabadidős Bajnokság Versenykiírása
Unihoki Utánpótlás Floorball Szabadidős Bajnokság Versenykiírása 2013-2014 Budapest, 2013. július 1. 1. A bajnokság rendezője és neve a. A bajnokságot a Magyar Floorball Szakszövetség (továbbiakban MFSZ)
IFJÚSÁGI, SERDÜLŐ, GYERMEK FIÚ ÉS LEÁNY ORSZÁGOS VÍZILABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA
IFJÚSÁGI, SERDÜLŐ, GYERMEK FIÚ ÉS LEÁNY ORSZÁGOS VÍZILABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2007-2008. BAJNOKI ÉVAD - 1 1. A BAJNOKSÁG Az MVLSZ korosztályos országos utánpótlás bajnokságai 2. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK
Magyar Floorball Szakszövetség Utánpótlás, nagypályás floorball bajnokság versenykiírása
Utánpótlás, nagypályás floorball bajnokság versenykiírása 2013-2014 Budapest, 2013. július 1. 1. A bajnokság rendezője és neve a. A bajnokságot a Magyar Floorball Szakszövetség (továbbiakban MFSZ) írja
Pest Megyei Kosárlabda Szövetség B33-as BAJNOKSÁGAINAK VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018
Pest Megyei Kosárlabda Szövetség B33-as BAJNOKSÁGAINAK VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018 2016/2017. Pest Megye Versenykiírás PEST MEGYEI KOSÁRLABDA SZÖVETSÉG SZÉKHELY: 1146 Budapest, Istvánmezei u. 1-3 POSTACÍM:
Magyar Floorball Szakszövetség. Országos Bajnokság I. osztály
Országos Bajnokság I. osztály Női, felnőtt, nagypályás floorball bajnokság versenykiírása 2013-2014 Budapest, 2013. július 1. 1. A bajnokság rendezője és neve a. A bajnokságot a Magyar Floorball Szakszövetség
Nyári labdarúgó bajnokság Versenyszabályzata
06-56-513-561 06-56-513-562 Nyári labdarúgó bajnokság Versenyszabályzata Nyári bajnokság versenyszabályzat I. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK: (2013. júl. 9. aug. 23.) 1. A bajnokságban mindenki saját felelősségére
Magyar Floorball Szakszövetség
Országos Bajnokság II. osztály Férfi, felnőtt, nagypályás floorball bajnokság versenykiírása 2016 2017 Budapest, 2016. május 31. 1. A bajnokság rendezője és neve a. A bajnokságot a Magyar Floorball Szakszövetség
Magyar Floorball Szakszövetség
Országos Bajnokság II. osztály Férfi, felnőtt, nagypályás floorball bajnokság versenykiírása 2015 2016 Budapest, 2015. június 12. 1. A bajnokság rendezője és neve a. A bajnokságot a Magyar Floorball Szakszövetség
I. FUTSAL BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA
I. FUTSAL BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2014 / 2015 FŐTÁMOGATÓ: DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA TÁMOGATÓ: 1.) A futsal bajnokság célja: A futsal népszerűsítése. I. FUTSAL BAJNOKSÁG A mérkőzések
Csapatvezetői megbeszélés kivonata
2014. április 4. 18 óra Magyar Sport Háza Csapatvezetői megbeszélés kivonata Résztvevők: Mészáros Szabolcs, MFSZ elnökségi tag Jaczkó Róbert Gyula, MFSZ főtitkár megbeszélés-levezető George Chatzicharalampous,
1/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 1. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 1. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT
Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolnalsz@enternet.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 1/2013-2014
III. ENERGOTT TEREMLIGA
III. ENERGOTT TEREMLIGA DUNAÚJVÁROS VERSENYKIÍRÁSA 2013/2014 FŐTÁMOGATÓ: ENERGOTT KFT. DUNAÚJVÁROS TÁMOGATÓ: DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA III. ENERGOTT TEREMLIGA DUNAÚJVÁROS VERSENYKIÍRÁSA
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 03/2014 (01.27.) számú Hivatalos Értesítő 2014.01.27. Tartalom Jogi Bizottsági határozatok Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 4. oldal 9.
JEGYZŐKÖNYV (Internetes-Versenybizottsági ülés)
JEGYZŐKÖNYV (Internetes-Versenybizottsági ülés) Dátum: 2008. 10. 15. Helyszín: Ajka, Avar utca 49. Résztvevők: Kovács Tamás (elnök), Liska Bálint, Türinger József, Jánosa Márton Nem vett részt: Kovács
Magyar Floorball Szakszövetség. Országos Bajnokság II. osztály
Országos Bajnokság II. osztály Férfi, felnőtt, nagypályás floorball bajnokság versenykiírása 2013-2014 Budapest, 2013. július 1. 1. A bajnokság rendezője és neve a. A bajnokságot a Magyar Floorball Szakszövetség
A Magyar Vízilabda Szövetség évi Komjádi Kupa Versenykiírása 2018/19.
A Magyar Vízilabda Szövetség 2018. évi Komjádi Kupa Versenykiírása 2018/19. 1. Általános rendelkezések: 1.1. A Kupa kiírója A Magyar Vízilabda Szövetség. A lebonyolításért felelős az MVLSZ Versenyfelügyeleti
Magyar Floorball Szakszövetség
Országos Bajnokság I. osztály Férfi, felnőtt, nagypályás floorball bajnokság versenykiírása 2018-2019 Budapest, 2018. március 9. 1. A bajnokság rendezője és neve a. A bajnokságot a (továbbiakban MFSZ)
Magyar Floorball Szakszövetség
Országos Bajnokság I. osztály Női, felnőtt, nagypályás floorball bajnokság versenykiírása 2018-2019 Budapest, 2018. március 9. 1. A bajnokság rendezője és neve a. A bajnokságot a Magyar Floorball Szakszövetség
MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG
MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A 2016. ÉVI FÉRFI ÉS NŐI EGYETEMI VÍZILABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2016/2017. ÉVI BAJNOKI SZEZON 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 Az Egyetemi Vízilabda Bajnokság mérkőzéssorozat
Magyar Floorball Szakszövetség Elnökségi ülés
Magyar Floorball Szakszövetség Elnökségi ülés Dátum: 2016. október 13. Jegyzőkönyvvezető: Jaczkó Róbert Gyula Az Elnökségi ülés napirendi pontja: 1. Férfi U19 világbajnoki selejtező beszámoló 2. Bajnokságok
Magyar Floorball Szakszövetség Elnökségi határozatok
Magyar Floorball Szakszövetség Elnökségi határozatok Dátum: 2016. március 22. Jegyzőkönyvvezető: Jaczkó Róbert Gyula Az Elnökségi ülés napirendi pontja: 1. Magyar Kupa rendezési pályázatok értékelése 2.
Magyar Floorball Szakszövetség
Országos Bajnokság I. osztály Férfi, felnőtt, nagypályás floorball bajnokság versenykiírása 2019-2020 Budapest, 2019. május 31. 1. A bajnokság rendezője és neve a. A bajnokságot a (továbbiakban MFSZ) írja
A MAGYAR JÉGKORONG SZÖVETSÉG
A MAGYAR JÉGKORONG SZÖVETSÉG XX. NŐI ORSZÁGOS JÉGKORONG BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2012/2013 Készült: 2012. augusztus 06. 1 Jelen versenykiírás hatálya kiterjed a Magyar Jégkorong Szövetség (továbbiakban
A VÁROSI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2014. év ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
A VÁROSI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2014. év ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1./ A Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokság célja: Els sorban a labdarúgást nem aktívan végz k részére rendszeres és
I. ENERGOTT TEREMLIGA
I. ENERGOTT TEREMLIGA DUNAÚJVÁROS VERSENYKIÍRÁSA 2011/2012 FŐTÁMOGATÓ: ENERGOTT KFT. DUNAÚJVÁROS TÁMOGATÓ: DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA MÉDIATÁMOGATÓ: RÁDIÓ 24, DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP, DLSZ
A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG
A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG 2015/2016. ÉVI FÉRFI OB II OSZTÁLYÚ ORSZÁGOS VÍZILABDA BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA I. A BAJNOKSÁG II. III. 1. A Magyar Köztársaság 2015/2016. évi Országos II Osztályú Férfi
JEGYZİKÖNYV (Versenybizottsági ülés)
JEGYZİKÖNYV (Versenybizottsági ülés) Dátum: 2008. 07. 15. 16:00 Helyszín: Budapest, Magyar Sportok Háza, 207-es szoba Résztvevık: Kovács Tamás (elnök), Liska Bálint, Kovács Barna (MFSZ elnökségi tag),
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 21/2011 (09.26.) számú Hivatalos Értesítő 2011.09.26. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 346/2011. (09.21) számú határozat A 2011. október
NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2013/2014.
NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2013/2014. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM:
FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016.
FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3.
Jegyzőkönyv. (Magyar Floorball Szakszövetség- Versenybizottsági ülés)
Jegyzőkönyv (Magyar Floorball Szakszövetség- Versenybizottsági ülés) Dátum: 2011.11.28. 18.30 Helyszín: MFSZ Iroda, Magyar Sport Háza, 2. emelet 207 Résztvevők: Vörös László (VB elnök), Tóth Dóra, Kiss
JEGYZİKÖNYV. (Magyar Floorball Szakszövetség Elnökségi ülés)
JEGYZİKÖNYV (Magyar Floorball Szakszövetség Elnökségi ülés) Dátum: 2010. január 10. 14.00 óra Helyszín: Magyar Sport Háza, 2. emelet, 207, MFSZ Iroda Résztvevık: (elnök), Bokor Gábor, Kovács Barna, Kovács
Magyar Labdarúgó Szövetség. Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatóság. Versenykiírás
Magyar Labdarúgó Szövetség Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatóság Versenykiírás 1 / 16 Győri Városi kispályás labdarúgó bajnokság I. osztály 2018 2019. Jóváhagyás: 2015.12.08. Utolsó módosítás: 2015.12.08.
A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG
A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG 2017/2018. ÉVI FÉRFI OB II OSZTÁLYÚ ORSZÁGOS VÍZILABDA BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA I. A BAJNOKSÁG II. III. IV. Magyar Vízilabda Szövetség 1. A Magyar Köztársaság 2017/2018.
BARANYA MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG BARANYA MEGYEI IGAZGATÓSÁG 4/2018 (02.09.) számú Hivatalos Értesítő 2018.02.09. Tel.: +36-72-212-705 Fax.: +36-72-212-715 E-mail: baranya@mlsz.hu Web: baranya.mlsz.hu Bankszámla
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 07/2014 (02.24.) számú Hivatalos Értesítő 2014.02.24. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 8. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
2018/2019. TANÉVI FLOORBALL - NAGYPÁLYÁS DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS
2018/2019. TANÉVI FLOORBALL - NAGYPÁLYÁS DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A Floorball - nagypályás Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 08/2014 (02.28.) számú Hivatalos Értesítő 2014.02.28. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok Jogi Bizottsági határozatok 3. oldal 6. oldal 8.
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4030 Debrecen, Rigó u. 1. Web: adatbank.mlsz.hu/ www.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI H I V A T A L O S L A P 11.
A Magyar Kupa Csapatbajnokság versenyszabályzata
A Magyar Kupa Csapatbajnokság versenyszabályzata 2017-2018. I. A csapatnevezés 1. A Magyar Kupára nevezni 2017. november 10-ig lehet. A nevezést írásban kell a squash irodába eljuttatni, a nevezési díjat
A HOSSZABBÍTÁS ÉS A BÜNTETŐPÁRBAJ SZABÁLYAI
11. számú melléklet A HOSSZABBÍTÁS ÉS A BÜNTETŐPÁRBAJ SZABÁLYAI Hosszabbítás 5 perc Amennyiben egy mérkőzés 3. harmadát követően döntetlenre állnak a csapatok, úgy a korosztályos versenykiírásnak megfelelően
6/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 6. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 6. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT
Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolna@mlsz.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 6/2015-2016 sz. Hivatalos
U /2019 JÁTÉKNAPOK (ALAPSZAKASZ) MÉRKŐZÉSEK KEZDÉSI IDŐPONTJA KORHATÁR MINIMÁLIS LÉTSZÁM A RAJTLISTÁN 10+1
U18 2018/2019 JÁTÉKNAPOK (ALAPSZAKASZ) MÉRKŐZÉSEK KEZDÉSI IDŐPONTJA CSÜTÖRTÖK (szombat) hétköznapokon: 15:30 19:00 óra között szombaton: 12:00 20:00 óra között vasárnap: 12:00 19:00 óra között KORHATÁR
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 27/2012 (12.06.) számú Hivatalos Értesítő 2012.12.06. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 KÖZLEMÉNY... 6 2 Versenybizottsági határozatok 422/2012 (11.28.) számú határozat
FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2019/2020.
FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2019/2020. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3.
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség Heves Megyei Igazgatóság JOMA Kupa Heves Megyei Téli Nagypályás Műfüves Labdarúgó Torna Versenykiírása 2016. 1. A torna szervezője és rendezője, a torna típusa és hivatalos neve:
NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG (MEFOB) VERSENYKIÍRÁSA 2015/2016
NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG (MEFOB) VERSENYKIÍRÁSA 2015/2016 MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. TELEFON: 06-1/460-6825
Hivatalos tájékoztatás:
A Szolnoki Sportcentrum idén is megrendezi hagyományos NYÁRI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ TORNÁJÁT! Nevezési díj: 32.000 Ft / csapat (jv-i díjjal együtt). Nevezni a 06-20-389-2065-ös telefonszámon vagy a v.bajnoksag@gmail.com
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 01/2013 (01.14.) számú Hivatalos Értesítő 2013.01.14. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 428/2012 (12.05.) számú határozat A 2012. december
FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2016/2017.
FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3.
DUNAÚJVÁROSI LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG
DUNAÚJVÁROSI LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG MARKÓ LAJOS VÁROSI MARKÓ LAJOS VÁROSI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG 2011/2012 ÉVI VERSENYKIÍRÁSA. Támogatóink: Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata, Campus Étterem,
Magyar Floorball Szakszövetség Osztrák Floorball Szövetség Szlovén Floorball Szövetség
Osztrák Floorball Szövetség Szlovén Floorball Szövetség INTERNATIONAL FLOORBALL LEAGUE (IFL) Férfi, felnőtt, nagypályás floorball bajnokság versenykiírása az MFSZ által delegált csapatok számára 2019-2020
OB IV/C. 2018/2019. megegyezés szerint, a versenynaptárban szereplő határidők előtt bármikor JÁTÉKNAPOK (ALAPSZAKASZ)
OB IV/C. 2018/2019 JÁTÉKNAPOK (ALAPSZAKASZ) MÉRKŐZÉSEK KEZDÉSI IDŐPONTJA ha a vendég csapat 80 km-nél messzebbről érkezik MÉRKŐZÉSEK KEZDÉSI IDŐPONTJA ha a vendég csapat 80 km-nél közelebbről érkezik KORHATÁR
30/2018. (10.03.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-44 Bank: 11707024-20480772
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 45. szám FEGYELMI
V. DECATHLON NYÁRI BAJNOKSÁG FELKÉSZÜLÉSI FOCI DUNAÚJVÁROS, JÚLIUS 18. AUGUSZTUS 12.
V. DECATHLON NYÁRI BAJNOKSÁG FELKÉSZÜLÉSI FOCI DUNAÚJVÁROS, 2016. JÚLIUS 18. AUGUSZTUS 12. VERSENYKIÍRÁS 2016. VERSENYKIÍRÁS 1./ A V. Decathlon Nyári Bajnokság rendezője: Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség
VERSENYKIÍRÁS. A 2014-2015. évi Vas Megye Első osztályú Csapatbajnokságára.
Vas Megyei Tekézők Szövetsége 9700. Szombathely, Berzsenyi Dániel Tér 2. (Megyeháza) www.vasteke.hu info@vasteke.hu +36 30 / 618 97 82 +36 30 / 618 97 84 Bankszámlaszám: 11747006-20226330 VERSENYKIÍRÁS
nemzeti egyetemi kosárlabda bajnokság (MEFOB) VERSENYKIÍRÁSA 2014/2015
nemzeti egyetemi kosárlabda bajnokság (MEFOB) VERSENYKIÍRÁSA 2014/2015 MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM: 1146
01/02-05/2012. számú határozat: Az elnökség egyhangúlag elfogadja jegyzőkönyv-vezetőnek Szűcs Helgát, jegyzőkönyv hitelesítőnek Balog Ferencet.
Magyar Hallássérültek Labdarúgó Szövetsége 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 28. 2012. ÉVI ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 01/02-05/2012. számú határozat: Az elnökség egyhangúlag elfogadja jegyzőkönyv-vezetőnek
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 04/2015 (02.16.) számú Hivatalos Értesítő 2015.02.16. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 9. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
Kőbányai Kenguru Kupa. Versenykiírás 2016/2017.
ZSÍROS TIBOR KOSÁRLABDA AKADÉMIA KŐBÁNYAI DIÁKOK SPORTEGYESÜLETE Kőbányai Kenguru Kupa Versenykiírás 2016/2017. 2016/2017. KŐBÁNYAI KENGURU KUPA 2. 1. A verseny célja: Versenyzési lehetőség biztosítása
ÁLTALÁNOS VERSENYSZABÁLYZAT Télbúcsúztató Országos Távhőszolgáltató Focikupa Szentes, 2019
1 oldal ÁLTALÁNOS VERSENYSZABÁLYZAT Télbúcsúztató Országos Távhőszolgáltató Focikupa Szentes, 2019 A szentesi távhőszolgáltató, a Szentes Városi Szolgáltató Kft. továbbiakban SZVSZ 2019.március 1-jén (pénteken)
6/2015-2016 sz. Közlöny
700 Szekszárd, Keselyűsi út 3. 6/205-206 sz. Közlöny Szekszárdi Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokság 205-206. év 5. JÁTÉKNAP EREDMÉNYEI I. PÁLYA ford dátum idő hazai csapat - vendég csapat ered Pont 5
Football Factor Dalnoki Bajnokság
Football Factor Dalnoki Bajnokság VERSENYKIÍRÁS Helyszín : 1157 Bp. Bánkút u.71 ( Dalnoki pálya) Nevezési Feltételek: 39.000 Ft/Csapat ( minimum 9 meccs garantált) 15 fős Csapatok. (Egyszerre 5+1 játékos
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság BUDAPESTI IGAZGATÓSÁG Női Felnőtt Nagypályás Labdarúgó Budapest Kupa 2017 2018 Jóváhagyás ELN-44/11/V/2017. (03.02.) Utolsó módosítás 2017.03.02. Hatálybalépés
42/2017. (12.06.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-44 Bank: 11707024-20480772
31/2018. (10.10.) sz. Megyei Hivatalos Értesítő. Versenybizottság határozatai
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-44 Bank: 11707024-20480772
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-44 Bank: 11707024-20480772
A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG
A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG 2015/2016. ÉVI FÉRFI OB I/B OSZTÁLYÚ ORSZÁGOS VÍZILABDA BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA I. A BAJNOKSÁG 1. A Magyar Köztársaság 2015/2016. évi Országos I/B Osztályú Férfi Vízilabda
Magyar Floorball Szakszövetség 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Versenyszabályzat
Magyar Floorball Szakszövetség 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Versenyszabályzat Hatályos: 2012. július 1. Budapest 2012. május A Magyar Floorball Szövetség (továbbiakban: MFSZ) elnöksége a sportról
3/ sz. Hivatalos közlöny MEGYEI II. OSZTÁLY NYUGATI CSOPORT 3. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 3. FORDULÓ U-21-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT
Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolna@mlsz.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 3/2013-2014 sz. Hivatalos
Paks öregfiúk kispályás labdarúgó bajnokság évi versenykiírása
Nevezni április 10-ig lehet!!! Paks öregfiúk kispályás labdarúgó bajnokság 2012. évi versenykiírása A bajnokság célja: A bajnoki rendszer keretében a lakóhelyi, egyesületi, baráti stb. öregfiú csapatok
Magyar Floorball Szakszövetség. Országos Bajnokság I. osztály
Országos Bajnokság I. osztály Férfi, felnőtt, nagypályás floorball bajnokság versenykiírása 2014-2015 Budapest, 2014. május 31. 1. A bajnokság rendezője és neve a. A bajnokságot a Magyar Floorball Szakszövetség
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4030 Debrecen, Rigó u. 1. Web: adatbank.mlsz.hu/ www.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 41. szám FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI
Heves Megyei Kosárlabda Szövetség GALAMBOS JÁNOS. Felnőtt férfi Kosárlabda BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA
Heves Megyei Kosárlabda Szövetség GALAMBOS JÁNOS Felnőtt férfi Kosárlabda BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2016/2017. HEVES MEGYEI KOSÁRLABDA SZÖVETSÉG SZÉKHELY: 3300 Eger, Stadion út 8. POSTACÍM: 3300 Eger,
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Veszprém Megyei Igazgatóság. 2013-2014 (3.) számú Veszprém Megyei Hivatalos Értesítő
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Veszprém Megyei Igazgatóság Tel.: +36-88-401-396 Fax.: +36-88-401-396 E-mail: veszprem@mlsz.hu Web: www.veszpremmlsz.hu Bankszámla szám: 11707024-20480899 Cím: H-8200 Veszprém,
NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG (MEFOB) VERSENYKIÍRÁSA 2016/2017.
NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG (MEFOB) VERSENYKIÍRÁSA 2016/2017. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM: 1146
U /2020 VERZIÓSZÁM 1.2 CSAPATNEVEZÉS (PÓTHATÁRIDŐ ELJÁRÁSI DÍJ ELLENÉBEN) RAJTLISTA LEADÁSI HATÁRIDŐ
U14 2019/2020 VERZIÓSZÁM 1.2 CSAPATNEVEZÉS (PÓTHATÁRIDŐ ELJÁRÁSI DÍJ ELLENÉBEN) 2019.06.14. (2019.06.21.) RAJTLISTA LEADÁSI HATÁRIDŐ 2019.08.15. KORHATÁR 2006.01.01. 2007.12.31. MINIMÁLIS LÉTSZÁM A RAJTLISTÁN
FELHÍVÁS. Szekszárdi Városi Kosárlabda Bajnokság 2016/17
FELHÍVÁS Szekszárdi Sportközpont Nkft. Szekszárdi Városi Kosárlabda Bajnokság 2016/17 A Szekszárd Megyei Jogú Város Kosárlabda Szervező Bizottsága ez évben is meghirdeti a városi kosárlabda bajnokságot,
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MLSZ FEJÉR MEGYEI IGAZGATÓSÁG Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 3/a. Fszt. Tel.: 06 (22) 312-282, Fax: 06 (22) 506-126 E-mail: fejer@mlsz.hu Web: fejer.mlsz.hu Adószám: 19020848-2-43 Bank: 11707024-20480772