a Képviselő-testület június 22-i ülésére

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "a Képviselő-testület június 22-i ülésére"

Átírás

1 Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület június 22-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Város területén kialakítandó várakozási területek kijelöléséről, rendjéről és a várakozási díjról szóló 2/2004 (II. 2.) sz. önkormányzati rendelet módosítására. Előterjesztő: Dr. Gémesi György polgármester

2 Tisztelt Képviselő-testület! A Gödöllő Város területén kialakítandó várakozási területek kijelöléséről, rendjéről és a várakozási díjról szóló 2/2004 (II. 2.) sz. önkormányzati rendeletet az elfogadása óta 15 alkalommal módosította a Képviselő-testület. Állíthatjuk, hogy ebben a fontos,kérdéskörben rendszeresen megtörtént a helyi szabályozás felülvizsgálata, mely lehetővé tette nem csupán az időközi jogszabályi változásoknak történő megfelelést, hanem a rendeletnek a folyamatosan változó közlekedési feltételekhez, igényekhez töiiénő illeszkedését is. A rendelet felülvizsgálatát elsősorban a Bajcsy-Zsilinszky utcában kialakult, a parkolóhelyekre jellemző zsúfoltság indokolja. Mára már közlekedés biztonsági szempontból is szükségessé vált a helyek kijelölése, mivel a parkoló autók - elsősorban a Szilhát utca felőli oldalon - akadályozzák a közútra való rálátást~ ami folyamatos balesetveszélyt jelent. Ráadásul a parkoló gépjárművek egy része a közút területét foglalja el, korlátozva az úttesten töiiénő haladást és egyben veszélyezteti is a biztonságos közlekedést. A parkolóhelyek szabályozásával egy időben szükségesnek tmijuk a Bajcsy-Zsilinszky utca fizető várakozási területbe vonását, melynek célja az érintett ingatlanok megközelítésének elősegítése az előttük lévő férőhelyek zsúfoltságának enyhítésével. A korábbi lakossági észrevételekkel összhangban az érintett ingatlan tulajdonosok, üzletek berlői számára tmiott lakossági fórumon is egyé1ielmüen megfogalmazódott, hogy a zömében egész nap ott. álló autók nem csupán a célzottan a területre gépjánrn1vel érkező személyekparkolását nehezítik meg, hanem sok esetben még az ingatlanra tö1iénő közvetlen behajtást is ellehetetlenítik. A módosításnak köszönhetően - a városban tapasztalt korábbi intézk~désekhez hasonlóan - parkolási szempontból rendezettebb és kulturáltabb körülmények alakulnak ki, szolgálva többek között az érintett területen lakók és a vállalkozások érdekeit. A lakossági fórumon elhangzott további észrevételeket is megfontolva javasolom, hogy a Bajcsy Zsilinszky utcában található azon ingatlanok esetében, amelyek területére fizikailag nem lehet gépjármüvel behajtani,' s ezáltal a parkolást a telken belül megoldani, a város egyéb területein már kialakult gyakorlatnak megfelelően bevált kedvezményekben részesülhessenek az érintettek. A fizető várakozási terület határának módosításával egyidejűleg javaslom a jogszabályi változások miatt szükséges korrekciók elvégzését is a rendeletben. A kedvezményezettek körét általános érvénnyel ki kell egészítenünk az elektromos autók körére is. A képviselő-testület tagjai előtt is ismert, hogy az érintett gépjármüveket szolgáló töltőállomások kialakítását célzó pályázati támogatás kapcsán vállaltuk a környezetkímélő elektromos autók számára a város fizető várakozási övezeteiben történő térítésmentes parkolás lehetőségeinek biztosítását. Kérem a tisztelt Képviselő-testületet elfogadására. a mellékelt rendeletmódosítás áttanulmányozására és Gödöllő, június "

3 Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének.../2017. (... )sz. önkormányzati rendelete a Gödöllő város területén kialakítandó várakozási területek kijelöléséről, rendjéről és a várakozási díjról szóló 2/2004. (II. 2.) számú ö,nkormányzati ren~elet módosításáról Gödöllő Város Képviselő-testülete a közúti közlekedésről szóló évi I. törvény 15/A. (1 ), ( 4) és (8) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 13.. (1) bekezdése 2. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. A Gödöllő város területén kialakítandó várakozási területek kijelöléséről, rendjéről és a várakozási díjról szóló 2/2004. (II.2.) számú önkormányzati rendelet (továbbiakban: rendelet) 2. f.) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:,j.) Várakozási idő: Várakozási területeken, munkanapokon 8-18 óra, szombaton 8-12 óra között. Ez alól kivételt képez a rendelet 1. számú mellékletében meghatározott4. és 8. számú várakozási területként megjelölt Királyi Kastély előtti és a Kastélykápolna melletti közterület. A Királyi Kas~ély előtti 4. számú várakozási területen a várakozási idő munkanapokon és munkaszüneti napokon is 9-18 óra, míg a Kastélykápolna melletti 8. számú várakozási területen a várakozási idő munkanapokon és szombaton 9-18 óra, míg vasárnap óra. " 2. A rendelet 2. h.) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: h.) Parkoló üzemeltetője: Az Mötv. 16/A.. c.) pontjában meghatározott szolgáltatóként a VÜSZI Gödöllői Városüzemeltető és Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság. 3. A rendelet 5. -a a következő (10) bekezdéssel egészül ki: (10) Időbeli korlátozás nélküli ingyenes parkolásra szóló jogosultsággal rendelkezik egy darab, a tulajdonában vagy üzemeltetésében vagy használatában álló személygépjárműre, a 12. sz. várakozási területen beiül, a Bajcsy Zsilinszky utca területén lévő fizető parkolóhelyeken az a természetes személy, akinek állandó lakhelye a Bajcsy-Zsilinszky utcában, olyan lakóingatlanban található, amelynek a. telkére gépjárművel behajtani - az ingatlan természetbeni, műszaki adottságai miatt - nem lehet, melyek a: gödöllői 329, 330 hrsz.-ú, a Bajcsy-Zsilinszky utca 29. és 31. számon található ingatlanok." 4. A rendelet 7. (2) bekezdése a következő i) ponttal egészül ki: A rendelet 5. (10) bekezdésében megjelölt ingatlanok bármelyikében tmiózkodási. hellyel rendelkező természetes személy egy év egymást követő naptári napjain belül a

4 12. sz. várakozási területen felhasználható kedvezményes bérlet igénybe vételére jogosult." 5. A rendelet 9. a) pontja a következő francia bekezdéssel egészül ki: A várakozási terület területén várakozási dfj 1negfizetése nélkül várakozhat: a.) Korlátlan ideig: - a zöld alapszínű rendszámmal ellátott környezetkímélő gépkocsi.)}, 6. A rendele~ 9. b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: A várakozási terület területén várakozási dfj megfizetése nélkül várakozhat: b.) Szolgálatának ellátása idejére) de legfeljebb négy óra időtartamig: - az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről szóló 20/1984. (XII. 21.)' KM rendelet 14/A (2) bekezdése alapján Gödöllő város jegyzője által kiadott várakozási engedéllyel rendelkező orvos.", 7. A rendelet 1. sz. melléklete helyébe e rendelet 1. sz. melléklete lép. 8. A rendelet 2. sz. melléklete helyébe e rendelet 2. sz. melléklete lép. 9.. Ez a rendelet szeptember l-jén lép hatályba és a hatályba lépését követő napon a hatályát veszti. Gödöllő, " " Dr. Gémesi György sk. polgármester Dr. Nánási Éva sk. címzetes főjegyző

5 1. sz. melléklet a /2017. (... )sz. önkormányzati rendelethez VÁRAKOZÁSI TERÜLETEK 1. számú várakozási terület: a Petőfi Sándor utcai közterület 108 db kijelölt parkolóhellyel, a Gábor Áron utca és üzletház melletti közterület 21 db kijelölt parkolóhellyel, a Polgármesteri Hivatal parkolója, hétköznap kivételével 46 db kijelölt parkolóhellyel. 2. számú várakozási terület: a Kossuth Lajos utcának a Dózsa György út - Petőfi tér közötti szakasza, a Petőfi Sándor téri, és a Bajcsy-Zsilinszky Endre utcai közterületek, valamint a 14 72/1 és 1472/2 hrsz.-ú közterületek Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 34/a szám előtti területe 104 db parkolóhellyel. 3. számú várakozási terület: a Mária oszlop, hrsz. 413/13, melletti és mögötti közterület 40 db kijelölt parkolóhellyel, a Szent István tér 118 db kijelölt parkolóhellyel, 4. számú várakozási terület: a Királyi Kastély előtti közterület 62 db kijelölt parkolóhellyel, 5. számú várakozási terület: a II. sz. Rendelőintézet előtti és mögötti közterület 17 db kijelölt parkolóhellyel, 6. számú várakozási terület: a Művészetek Háza előtti és melletti közterület 80 db kijelölt parkolóhellyel, 7. számú várakozási terület: a posta melletti terület 21 db kijelölt parkolóhellyel, 8. számú várakozási terület: a Kastélykápolna melletti parkoló, 40 db kijelölt parkolóhellyel a helyszínrajzi elrendezés szerint, 11. számú várakozási terület: az Erkel Ferenc és Szent Imre Általános Iskolák előtti közterület, valamint az Er.zsébet krt sz. mögötti közterület 53 db kijelölt parkolóhellyel, az Erzsébet krt sz. által határolt terület a Magyar Kázmér közt, Mihály Dénes közt, Nagy Sándor közt is beleértve, valamint a Kossuth L. u sz. mögötti közterület 167 db kijelölt parkolóhellyel, a Kossuth Lajos utcának Dózsa György út - Táncsics Mihály út közötti szakasza, valamint a Remsey Jenő krt., az Ambrus Zoltán köz, a Szt. Imre utcának Kossuth Lajos utca - Városmajor utca közötti szakaszán lévő közterület, valamint a Kossuth Lajos utca sz. mögötti közterület 331 db kijelölt parkolóhellyel, 12. számú várakozási terület: a Kossuth Lajos utcai üzletsor és a 417 /36 és 450 hrsz.-ú ingatlanok mögötti közterület 38 db kijelölt parkolóhellyel, 13. számú várakozási terület: A Királyi váróval szembe~ elhelyezkedő 5395/4 hrsz-ú ingatlan 54 db kijelölt parkolóhellyel. Összesen: hétköznap 1254, swmbaton 1300 kijelölt parkolóhely A várakozási területek térképes elrendezését a Függelék tartalmazza.

6 1.,számú várakozási terület Petőfi utca, Gábor áron utca, hétköznap kivételével a Polgármesteri Hivatal parkotója l 7 S db fizető parkolóhely \ ( ) \, \\" _J~ 1vr-- \ j~j~ r -- r GáborÁroJ~tca ~~-"'\J" fii\ \l\. \ l\ 1\ \ \\1 \ \~\\ ~\ ~\ ~,\ \\\ '\ '\:\ \ \ \ ~\ \ \ \ \ \ \ \ \ \ \ \ \\ \ \ '\.,.\\ _, \ \? \ "\\ \ \ \ \ \../\, '! '., ' 1 \ ' '\ \. il 1" \ \ \ \ \~ \ \J l 1 \ \ 1 1 \..,~ \.t '.J ~ \ \ e.._,, \ 1 \ \ '. q \ \\ \\ \.;t ~,. \ j \ \\. 1 / { 1 %'?~ '' \ _r,. \\. l 1! f (1 \~---::::::-----\. 4. '-... \'.) l._. \, \ \ i /~ ; r \. "-" "'" r,:_r. ~ \ \," ">-,~!. ' \, \, ",I. /;: \ \.s-;~ \\,_ \. ~Y;';Z e" 'f> 1 ~-- ~-\ j,,?il :; ' 1 \ ~~ ~ 1! "' 1 l... l-. \\,,,., \ t'i si ) / ~"\ -(g L. ~ - \ ~- \ ;,; 1 /' (» / ~' ) ) l1j \ \.. ""'. \ / \ ~ '..,/ \?f _./ \,~ ~~ " \,. \, \ -... '-..._.. ~.. J /(/ }/ \ ~/ \\ \\ \ Y \ / ~ ~>\ ~ \\ \ \ ~~o'\ \\ / "'- \/" \ /~ j.~/ \ \\ \ \ \ \ ~ v IL'"~ j.. \

7 VJ N

8 .j J r<r IJ). --< -1~.J +-' :() 'OP :Q E (f/ "(\J

9

10 5. szán1ú várakozási terület sz. Rendelőintézet előtti és mögötti közterület 17 db fizető parkolóhely "'" ~~ "', ~" ~~ "'

11 6. ú várakozási Müvészetek háza előtti és melletti közterület dh fizető parkolóhely. QCT~ ~=-r ~ 6 ó (' 6 lvfüvelödési központ ) ~ 6 o&> ~ ~ --! l_~

12 ~ -r, ~-.'---~

13 8. várakozási terület ~ u:;" +d~ r<,. 1 %/ 1. ~ r 1 ~ 1 \ \,----\ \ \ ' \ \ \ 1 \ \ \ f \ \ J S'C?. ~ +o ~ ($1-::r- \ \ ;Q \ \. '\ \ Ül 0 \\~ \ \ 3 /--, LJ ~ \ \) \

14

15

16 2.számú melléklet a.../2017. sz.. (... ) önkormányzati rendelethez Díjtételek. Várakozási díjak: Alapdíj: A 6.,12.,13. számú várakozási területen 1 óra 30 perc díja: 250 Ft/óra 10 Ft Költségtérítések: Várakozási engedély pótlása Várakozási engedély cseréje Kedvezményes bérletek cseréje 3 OOO :ft/db 3 OOO Ft/db 3000 Ft/db Parkoló bérletek ára: Felszíni parkolók (1.,2.,3.,4.,5.,6.,7.,8.,ll.,12.,13. számú várakozási területek) Heti parkoló bérlet Havi parkoló bérlet Éves parkoló bérlet Ft Ft Ft Kedvezményes bérletek ára: A rendelet 7. (2) bekezdésének d), e), f) és i) pontja szerinti kedvezményes bérlet ára: Ft. A rendelet 7. (2) b~kezdésének g) pontja szerinti első kedvezményes bérlet ára: 25 OOO Ft. A rendelet 7. (2) bekezdésének g) pontja szerinti második és harmadik kedvezményes bérlet ára: Ft.

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 2/2004. (II. 2.) számú önkormányzati rendelet és az ezt módosító 25/2004. (IX. 27.) sz., 3/2005. (I. 31.) sz., a 30/2006.(XII.18.) sz., a 7/2007.(11.23.) sz., a 27/2007.(X.19.) a 14/2008. (IV.7.) sz.,

Részletesebben

a Képviselő-testület április 19-ei ülésére

a Képviselő-testület április 19-ei ülésére Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018. április 19-ei ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő város közterületeinek használatáról, a közterületek és a vásárok rendjéről szóló 23/2014

Részletesebben

2015. augusztus 1-től hatályos szöveg (egységes szerkezetben) KISVÁRDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 13/2008. (VI.26.) r e n d e l e t e

2015. augusztus 1-től hatályos szöveg (egységes szerkezetben) KISVÁRDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 13/2008. (VI.26.) r e n d e l e t e 2015. augusztus 1-től hatályos szöveg (egységes szerkezetben) KISVÁRDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 13/2008. (VI.26.) r e n d e l e t e a parkolás szabályairól és a parkolási díj megállapításáról

Részletesebben

(2).mobiltelefonos parkolás esetén a minimálisan megváltható várakozási jogosultság legrövidebb időtartama 15 perc. 2..

(2).mobiltelefonos parkolás esetén a minimálisan megváltható várakozási jogosultság legrövidebb időtartama 15 perc. 2.. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 44/2006. (12. 20.) sz. rendelete a történelmi belváros környezetkímélő forgalmi rendjéről, valamint a fizető parkolóhelyek működtetéséről szóló 81/2001.

Részletesebben

31/2016. (XII.1.) 14/2004. (IV.1.)

31/2016. (XII.1.) 14/2004. (IV.1.) Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 31/2016. (XII.1.) önkormányzati rendelete a parkolás rendjéről, a kerékbilincs használatáról, valamint a parkolóhelyek megváltásáról szóló 14/2004. (IV.1.)

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület április 3-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület április 3-i ülésére Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2008. április 3-i ülésére Tárgy: Javaslat Gödöllő város közterületén kialakított várakozási övezetek kiterjesztésére és a belvárosi fizető

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 28/2012. (IV.28.) önkormányzati rendelete a fizető várakozás rendjéről (hatályos 2016. június 1-től) Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 146. 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 146. 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 146. 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2010. november 12-i ülésére Tárgy: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének.../2010.

Részletesebben

Lakossági tájékoztató Vác város február 1-től érvényes parkolási rendjéről

Lakossági tájékoztató Vác város február 1-től érvényes parkolási rendjéről Lakossági tájékoztató Vác város 2018. február 1-től érvényes parkolási rendjéről AZ ÜZEMELTETŐ NEVE ÉS CÍME: Váci Városfejlesztő Kft. 2600 Vác, Köztársaság út 34. Telefon: 06-27/510-107 I. Ügyfélszolgálat

Részletesebben

PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 22/2004. (VII.7.) önkormányzati rendelete a belváros közlekedéséről /egységes szerkezetben/

PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 22/2004. (VII.7.) önkormányzati rendelete a belváros közlekedéséről /egységes szerkezetben/ PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 22/2004. (VII.7.) önkormányzati rendelete a belváros közlekedéséről /egységes szerkezetben/ Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. a település egyes területeire való behajtás rendjéről és a fizetendő díjakról 1

Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. a település egyes területeire való behajtás rendjéről és a fizetendő díjakról 1 Hatályos: 2015. április elsejétől Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2007.(III.30.)Kt. rendelete a település egyes területeire való behajtás rendjéről és a fizetendő díjakról 1 ZÁRADÉK

Részletesebben

ellenőrzést végző járművei, továbbá a Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetsége járőrszolgálatot ellátó járműve.

ellenőrzést végző járművei, továbbá a Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetsége járőrszolgálatot ellátó járműve. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének./2015. (VI.) önkormányzati rendelete Pécs város környezetkímélő forgalmi rendjéről, a fizetőparkoló-helyek működtetéséről, valamint a várakozás díjairól

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2016. (VI.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2016. (VI.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE 1 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2016. (VI.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a parkolás szabályozásáról és a várakozás rendjéről szóló 14/2011. (V. 13.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgy lésének 18/2010. (VI. 25.) önkormányzati rendelete a történelmi belváros környezetkímél forgalmi rendjér

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgy lésének 18/2010. (VI. 25.) önkormányzati rendelete a történelmi belváros környezetkímél forgalmi rendjér Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 18/2010. (VI. 25.) önkormányzati rendelete a történelmi belváros környezetkímélő forgalmi rendjéről, valamint a fizető parkolóhelyek működtetéséről szóló

Részletesebben

Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2011.(VI.24.) önkormányzati rendelete a parkolási rendről

Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2011.(VI.24.) önkormányzati rendelete a parkolási rendről Sárvár város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2011.(VI.24.) önkormányzati rendelete a parkolási rendről Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete a közúti közlekedésről szóló 1988.évi I.tv.

Részletesebben

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete. /2017. (... ) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete. /2017. (... ) önkormányzati rendelete Minősített szótöbbség Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete /2017. (... ) önkormányzati rendelete az Újbuda közterületein a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról

Részletesebben

2/2015. (II. 06.) 29/2014. (XI.18.)

2/2015. (II. 06.) 29/2014. (XI.18.) Ajka város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (II. 06.) önkormányzati rendelete Ajka város fizető parkolási rendszerének szabályozásáról szóló 29/2014. (XI.18.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

Velence Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. (..) önkormányzati rendelete Velence Város parkolási rendjéről. A rendelet hatálya

Velence Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. (..) önkormányzati rendelete Velence Város parkolási rendjéről. A rendelet hatálya Velence Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. (..) önkormányzati rendelete Velence Város parkolási rendjéről Velence Város Önkormányzat Képviselő-testülete a közúti közlekedésről szóló 1988.

Részletesebben

Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki Iroda 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300

Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki Iroda 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300 Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki Iroda 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300 Iksz: F- 9996-9/2015. Témafelelős: Cseuz András Tárgy: Szentes, Kiss Bálint Református Általános Iskola környezetének

Részletesebben

FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 5/1996.(IV. 25.) Önk. számú rendelete

FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 5/1996.(IV. 25.) Önk. számú rendelete FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 5/1996.(IV. 25.) Önk. számú rendelete a parkolás szabályairól és a parkolási díjak megállapításáról Fehérgyarmat Város Képviselő- testülete a közúti

Részletesebben

7. 3 Hatályon kívül helyezve.

7. 3 Hatályon kívül helyezve. Kesztölc Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2011. (XII.15.) önkormányzati rendelete a járművek közlekedésének helyi közutakon történő súlykorlátozásáról, a behajtási engedélyek kiadásának és

Részletesebben

Kisoroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015. (VII.13.) önkormányzati rendelete

Kisoroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015. (VII.13.) önkormányzati rendelete Kisoroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015. (VII.13.) önkormányzati rendelete a Kisoroszi Szigetorrban kialakítandó díjköteles várakozási terület kijelöléséről, valamint üzemeltetésének

Részletesebben

Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 12/2013. (V.9.) önkormányzati rendelete a belváros közlekedéséről (egységes szerkezetben)

Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 12/2013. (V.9.) önkormányzati rendelete a belváros közlekedéséről (egységes szerkezetben) Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 12/2013. (V.9.) önkormányzati rendelete a belváros közlekedéséről (egységes szerkezetben) Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete az épített környezet

Részletesebben

Vác Város Önkormányzat../2013. ( ) sz. rendelete

Vác Város Önkormányzat../2013. ( ) sz. rendelete Vác Város Önkormányzat../2013. ( ) sz. rendelete a korlátozott forgalmú övezetek behajtási rendjének szabályozásáról 3/2012. (I.20.) számú rendelet módosításáról (rendelet tervezet) Vác Város Önkormányzat

Részletesebben

Dabas Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 44 / (XII.1.) önkormányzati rendelete

Dabas Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 44 / (XII.1.) önkormányzati rendelete Dabas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 44 / 2017. (XII.1.) önkormányzati rendelete Dabas Város vásárterének és a környező közterület parkolási rendjéről Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Tárgy: Kék parkolási zóna megszüntetésének felülvizsgálata.

Tárgy: Kék parkolási zóna megszüntetésének felülvizsgálata. Tárgy: Kék parkolási zóna megszüntetésének felülvizsgálata. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018.01.31.-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő- testületének

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET május 25-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET május 25-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. május 25-i ülésére Iktató szám: 135/2017. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a Fővárosi Önkormányzat

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A VÁRAKOZÁSI TERÜLET HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A VÁRAKOZÁSI TERÜLET HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A VÁRAKOZÁSI TERÜLET HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ a 15/2015. (IV.24.) és a 23/2015. (VI.19.) önkormányzati rendelet által módosított 46/2014.(XII.18.)

Részletesebben

A Rendelet 3. (1) és (2) bekezdései helyébe a következő rendelkezések lépnek:

A Rendelet 3. (1) és (2) bekezdései helyébe a következő rendelkezések lépnek: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 14/2017. (IV.04.) önkormányzati rendelete a Szeged városban működő fizető-parkolóhelyek üzemeltetésének és használatának szabályairól szóló 23/2016.

Részletesebben

POLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET. A közterületek rendjéről és használatáról szóló 25/2004. (V.18.) Kt. számú rendelet módosításáról

POLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET. A közterületek rendjéről és használatáról szóló 25/2004. (V.18.) Kt. számú rendelet módosításáról BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET A közterületek rendjéről és használatáról szóló 25/2004. (V.18.) Kt. számú rendelet módosításáról Készítette: Kernné dr. Kulcsár

Részletesebben

(2) A rendelet hatálya kiterjed valamennyi rendszámmal rendelkező járműre és azok üzembentartójára.

(2) A rendelet hatálya kiterjed valamennyi rendszámmal rendelkező járműre és azok üzembentartójára. Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének 59/2013. (XI.4.) önkormányzati rendelete Erzsébetváros közterületein a járművel várakozás rendjéről, a várakozási hozzájárulásokról

Részletesebben

3. NAPIREND Ügyiratszám: 14/33-3 /2007. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület február 13-i nyilvános ülésére

3. NAPIREND Ügyiratszám: 14/33-3 /2007. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület február 13-i nyilvános ülésére 3. NAPIREND Ügyiratszám: 14/33-3 /2007. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2007. február 13-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Tapolca Város Önkormányzata

Részletesebben

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. (.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. (.) önkormányzati rendelete Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. (.) önkormányzati rendelete a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat közigazgatási területén a járművel várakozás rendjének

Részletesebben

Város Polgármestere. Vendel parkban parkoló kialakításról

Város Polgármestere. Vendel parkban parkoló kialakításról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Ügyintéző: Zsók Anikó Vendel parkban parkoló

Részletesebben

12/2008. (03.28.) Kgy. rendelet 1. A járművek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjéről

12/2008. (03.28.) Kgy. rendelet 1. A járművek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjéről 12/2008. (03.28.) Kgy. rendelet 1 A járművek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjéről Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított

Részletesebben

1. (1) A rendelet területi hatálya Veszprém közigazgatási területén belül a kijelölt korlátozott forgalmú övezetre terjed ki.

1. (1) A rendelet területi hatálya Veszprém közigazgatási területén belül a kijelölt korlátozott forgalmú övezetre terjed ki. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 30/2013. (X.31.) Ör., a 6/2014. (II.27.) Ör., a 22/2014.(VI.30.) Ör., a 28/2016. (VI.29.)Ör, a 3/2018.(I.25.)Ör és a 29/2018.(VI.27) Ör-rel módosított

Részletesebben

Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 12/2013. (V.9.) önkormányzati rendelete a belváros közlekedéséről (egységes szerkezetben)

Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 12/2013. (V.9.) önkormányzati rendelete a belváros közlekedéséről (egységes szerkezetben) Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 12/2013. (V.9.) önkormányzati rendelete a belváros közlekedéséről (egységes szerkezetben) Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete az épített környezet

Részletesebben

a Képviselő-testület június 22-én tartandó ülésére

a Képviselő-testület június 22-én tartandó ülésére Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. június 22-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat az egyes anyakönyvi események engedélyezésének szabályairól és a fizetendő díjakról szóló..12017.(

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. február 18-i ülésére

Részletesebben

I. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya

I. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2017.(VIII. 25.) önkormányzati rendelete Kadarkút Város Önkormányzata tulajdonát képező, illetve üzemeltetésében lévő egyes közutak használatának

Részletesebben

(2) A rendelet hatálya kiterjed valamennyi rendszámmal rendelkező járműre és azok üzembentartójára.

(2) A rendelet hatálya kiterjed valamennyi rendszámmal rendelkező járműre és azok üzembentartójára. Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének 59/2013. (XI.4.) önkormányzati rendelete Erzsébetváros közterületein a járművel várakozás rendjéről, a várakozási hozzájárulásokról

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2014. március 6-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2014. március 6-i ülésére PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 E-mail: polgarmester@papa.hu 23. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2014. március 6-i ülésére Tárgy: Pápa Város

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2019. (VIII. 1.) önkormányzati rendelete a meghatározott össztömeget meghaladó gépjárművek helyi közutakra történő behajtásához szükséges behajtási engedély

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 21/2010. (VI. 28.) önkormányzati rendelete a fizető-parkolóhelyek működésének és igénybevételének rendjéről (Egységes szerkezetben a 37/2010. (XII.20.),

Részletesebben

Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 12/2013. (V.9.) önkormányzati rendelete a belváros közlekedéséről (egységes szerkezetben)

Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 12/2013. (V.9.) önkormányzati rendelete a belváros közlekedéséről (egységes szerkezetben) Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 12/2013. (V.9.) önkormányzati rendelete a belváros közlekedéséről (egységes szerkezetben) Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete az épített környezet

Részletesebben

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2010.(VI.18.) sz. önkormányzati rendelete

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2010.(VI.18.) sz. önkormányzati rendelete A kihirdetés módja: kifüggesztés A kihirdetés napja: 2010. június 18. dr. Xantus Judit jegyző Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2010.(VI.18.) sz. önkormányzati

Részletesebben

12/2008. (03.28.) Kgy. rendelet. A járművek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjéről

12/2008. (03.28.) Kgy. rendelet. A járművek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjéről 12/2008. (03.28.) Kgy. rendelet A járművek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjéről Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 53/2012.(XII.14.) önkormányzat rendelete

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 53/2012.(XII.14.) önkormányzat rendelete NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 53/2012.(XII.14.) önkormányzat rendelete a belváros forgalmi rendjéről szóló 24/1995.(VI.1.) önkormányzati rendelet módosításáról Nyíregyháza Megyei

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2019. (II.22.) önkormányzati rendelete a súlykorlátozással érintett utak engedéllyel történő használatáról Gödöllő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Szilvásvárad Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6./2007. (III.21.) önkormányzati rendelete

Szilvásvárad Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6./2007. (III.21.) önkormányzati rendelete Szilvásvárad Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6./2007. (III.21.) önkormányzati rendelete A fizető várakozóhelyek kijelöléséről és használatának szabályozásáról (Egységes szerkezetbe foglalva

Részletesebben

vasárnap), továbbá húsvéthétfő, május 1., pünkösdhétfő, augusztus 20., október 23.

vasárnap), továbbá húsvéthétfő, május 1., pünkösdhétfő, augusztus 20., október 23. Nagymaros Város Önkormányzatának 7/2011. (V. 2.) önkormányzati rendelete a fizető parkolási rendszerről Nagymaros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény

Részletesebben

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő- testülete. 8/2017 (III. 31.) önkormányzati rendelete

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő- testülete. 8/2017 (III. 31.) önkormányzati rendelete Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő- testülete 8/2017 (III. 31.) önkormányzati rendelete a védett és korlátozott övezetekbe történő behajtás rendjéről Biatorbágy Város Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/

Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/ Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300 Ikt.sz.:07-1451-4/2007. Témafelelős: Cseuz András, Dr. Bujdosó Károly Tárgy: A fizető parkolóhelyek működésének és igénybevételének

Részletesebben

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2010.(VI.18.) sz. önkormányzati rendelete

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2010.(VI.18.) sz. önkormányzati rendelete A kihirdetés módja: kifüggesztés A kihirdetés napja: 2010. június 18. dr. Xantus Judit jegyző Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2010.(VI.18.) sz. önkormányzati

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez -

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - ...._ -> 1 i ' (,),). "" NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám

Részletesebben

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének. 22/1999. (IX.14.) számú önkormányzati rendelete

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének. 22/1999. (IX.14.) számú önkormányzati rendelete Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 22/1999. (IX.14.) számú önkormányzati rendelete a város egyes területein történő gépjárművel várakozás átmeneti szabályairól. A rendelet kihirdetésének

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzatának 13/2011. (V. 26.) önkormányzati rendelete A FIZETŐ PARKOLÁSI RENDSZERRŐL

Füzesgyarmat Város Önkormányzatának 13/2011. (V. 26.) önkormányzati rendelete A FIZETŐ PARKOLÁSI RENDSZERRŐL Füzesgyarmat Város Önkormányzatának 13/2011. (V. 26.) önkormányzati rendelete A FIZETŐ PARKOLÁSI RENDSZERRŐL Füzesgyarmat Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közúti közlekedésről szóló 1988. évi

Részletesebben

Általános feltételek 1..

Általános feltételek 1.. Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának 4/2005. (I. 21.) rendelete a Budapest Főváros V. kerület közterületein járművel várakozás rendjéről egységes szerkezetben a 15/2005. (III.21.),

Részletesebben

Előterjesztői módosítás az Előterjesztés a fizető parkolás rendjéről. (rendeletalkotás) című előterjesztéshez

Előterjesztői módosítás az Előterjesztés a fizető parkolás rendjéről. (rendeletalkotás) című előterjesztéshez parkolás rendjéről önkormányzati (rendeletalkotás) A közgyűlés időpontja: 2008. október 30. Az előterjesztés címe: Előterjesztés a fizető szóló 42/2007. (XII. 22.) rendelet módosításáról Ügyiratszám: 61002-10/2008.

Részletesebben

Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete

Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonú, behajtási tilalommal érintett közterületekre gépjárművel történő behajtás engedélyezésének

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Az előterjesztés készítésében közreműködött: Településfejlesztési osztály Az előterjesztést véleményezi: Ügyrendi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 7-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 7-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 7-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Az állatok tartásáról szóló önkormányzati rendelet módosítása Iktatószám:

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom:

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom: H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. december 14.-i ülésén

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés évi parkoló építési, felújítási keretösszeg felhasználásról

Város Polgármestere. Előterjesztés évi parkoló építési, felújítási keretösszeg felhasználásról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/224, 226, 233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Ügyintéző: Zsók Anikó Előterjesztés

Részletesebben

Város Polgármestere. Ballay Zsolt nyilatkozata alapján megállapítható, hogy az ingatlanon nem biztosítható a törvény szerint előírt parkolóhely.

Város Polgármestere. Ballay Zsolt nyilatkozata alapján megállapítható, hogy az ingatlanon nem biztosítható a törvény szerint előírt parkolóhely. Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/224, 226, 233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Ügyintéző: Zsók Anikó Előterjesztés

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Törökbálint Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2016. (IX. 26.) önkormányzati rendelete a megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó gépjárművek helyi közútra történő behajtásához szükséges

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 27/2011. (XII. 12.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 27/2011. (XII. 12.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 27/2011. (XII. 12.) önkormányzati rendelete a parkolás szabályozásáról és a várakozás igénybevételének rendjéről szóló 13/2010. (VI. 21.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Karinthy utcai iskola körüli forgalmi rend módosításáról

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Karinthy utcai iskola körüli forgalmi rend módosításáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/224, 226, 233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Előzmények Karinthy

Részletesebben

Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2012. (II. 24.) önkormányzati rendelete a közterületen történő dohányzás szabályozásáról

Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2012. (II. 24.) önkormányzati rendelete a közterületen történő dohányzás szabályozásáról Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2012. (II. 24.) önkormányzati rendelete a közterületen történő dohányzás szabályozásáról Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testülete a nemdohányzók

Részletesebben

A rendelet hatálya 1.

A rendelet hatálya 1. 458 Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (VI.10.) önkormányzati rendelete a fizető-parkolóhelyek működésének és igénybevételének előírásairól Módosítva: 21/2016. (XI.11.) Szentes

Részletesebben

d) havi várakozási engedély, mely adott évben 31 egybefüggı naptári napra érvényes: esetén 9.000,- forint.

d) havi várakozási engedély, mely adott évben 31 egybefüggı naptári napra érvényes: esetén 9.000,- forint. Esztergom Város Önkormányzata Képviselı-testületének 16/2014. (VI. 26.) önkormányzati rendelete a parkolás rendjérıl, a kerékbilincs használatáról, valamint a parkolóhelyek megváltásáról szóló 14/2004.

Részletesebben

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 179/2017. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. június 29-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Előzetesen tárgyalja: Javaslat

Részletesebben

és a várakozási díjról

és a várakozási díjról 2/2004. (II. 2.) számú önkormányzati rendelet és az ezt módosító 25/2004. (IX. 27.) sz., 3/2005. (I. 31.) sz., a 30/2006.(XII.18.) sz., a 7/2007.(II.23.) sz., a 27/2007.(X.19.) a 14/2008. (IV.7.) sz.,

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA GAZDÁLKODÁSI FŐOSZTÁLY VAGYONGAZDÁLKODÁSIOSZTÁLY

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA GAZDÁLKODÁSI FŐOSZTÁLY VAGYONGAZDÁLKODÁSIOSZTÁLY NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA GAZDÁLKODÁSI FŐOSZTÁLY VAGYONGAZDÁLKODÁSIOSZTÁLY 4401. Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-540; Fax: (42) 524-541 E-maii: vagyongazdalkodas@nyiregyhaza.hu

Részletesebben

LÉBÉNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2008. (VI.30.) rendelete a. behajtási engedélyek szabályozásáról

LÉBÉNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2008. (VI.30.) rendelete a. behajtási engedélyek szabályozásáról LÉBÉNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2008. (VI.30.) rendelete a behajtási engedélyek szabályozásáról Lébény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

2. A fizető-parkolóhelyek működtetése, igénybevétele

2. A fizető-parkolóhelyek működtetése, igénybevétele ékéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 21/2010. (VI. 28.) önkormányzati rendelete a fizető-parkolóhelyek működésének és igénybevételének rendjéről ékéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS-KIEGÉSZÍTÉS A Képviselő-testület 2015. március

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Berente Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 26-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Berente Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 26-ai ülésére ELŐTERJESZTÉS Berente Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 26-ai ülésére Tárgy: Építményadóról szóló önkormányzati rendelet módosítása Előadó: Polgármester Előkészítő: Aljegyző építményadó

Részletesebben

Szilvásvárad Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6./2007. (III.21.) önkormányzati rendelete

Szilvásvárad Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6./2007. (III.21.) önkormányzati rendelete Szilvásvárad Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6./2007. (III.21.) önkormányzati rendelete A fizető várakozóhelyek kijelöléséről és használatának szabályozásáról (Egységes szerkezetbe foglalva

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Borsodszirák Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2011.(IX.14.) önkormányzati rendelete A járművek közlekedésének helyi közutakon történő súlykorlátozásáról, a közútkezelői hozzájárulás kiadásának

Részletesebben

12/2004. (IV.24.) Orosházi Önkormányzati rendelet

12/2004. (IV.24.) Orosházi Önkormányzati rendelet 12/2004. (IV.24.) Orosházi Önkormányzati rendelet a fizető-parkolóhelyek működésének és igénybevételének rendjéről egységes szerkezetben a módosítására kiadott 19/2004. (VII.15.) Orosházi Önkormányzati

Részletesebben

Előterjesztés. Vámosszabadi Község Önkormányzata a közterületek használatáról 12/2015. (VI. 19.) számon alkotott rendeletet.

Előterjesztés. Vámosszabadi Község Önkormányzata a közterületek használatáról 12/2015. (VI. 19.) számon alkotott rendeletet. 2017. január 19. Képviselő-testületi ülés Előterjesztés 4. napirendi pont - Döntés a közterületek használatáról szóló önkormányzati rendelet módosításáról, rendeletalkotás; Előadó: Lizákné Vajda Lívia

Részletesebben

5/2002. (II.1.) önkormányzati rendelet a választási plakátok elhelyezéséről

5/2002. (II.1.) önkormányzati rendelet a választási plakátok elhelyezéséről 5/2002. (II.1.) önkormányzati rendelet a választási plakátok elhelyezéséről Gödöllő Város Önkormányzatának képviselő-testülete a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 42../4/ bekezdésében kapott

Részletesebben

Nagykálló Város Önkormányzat. 5/2009. (II.06.) Önk. r e n d e l e t

Nagykálló Város Önkormányzat. 5/2009. (II.06.) Önk. r e n d e l e t Nagykálló Város Önkormányzat 5/2009. (II.06.) Önk. r e n d e l e t parkolóhelyek létesítéséről, valamint nem fizető parkolók üzemeltetésének szabályozásáról (egységes szerkezetben a 8/2010. (II.19.), 18/2012.

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Ócsa Város Önkormányzatának 26/2010. (XII.24.) számú rendelete 1 A járművek közlekedésének önkormányzati tulajdonú utakon történő súlykorlátozásáról, a behajtási engedélyek kiadásának és felhasználásának

Részletesebben

Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testület. 9/2003.(V.10.) rendelet. a fizető parkolók működéséről és igénybevételük rendjéről 1..

Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testület. 9/2003.(V.10.) rendelet. a fizető parkolók működéséről és igénybevételük rendjéről 1.. Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testület 9/2003.(V.10.) rendelet a fizető parkolók működéséről és igénybevételük rendjéről 1.. Területi hatály (1) Az Önkormányzati rendelet hatálya a község közigazgatási

Részletesebben

(2) A R. 13. (1) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(2) A R. 13. (1) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: Törökbálint Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2018. (II. 12.) önkormányzati rendelete az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatályba lépésével összefüggő egyes önkormányzati

Részletesebben

Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése, a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. tv. 34. -ban foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése, a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. tv. 34. -ban foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli el: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 12/1991. (VI.12.) önkormányzati rendelete a korlátozott forgalmú belváros közlekedési rendjéről Módosította: 5/1993. (III.10.) 23/1994. (VI.29.). 19/1995.

Részletesebben

*A rendelet hatálya *(Hatályos: október 14. napjától) 1.

*A rendelet hatálya *(Hatályos: október 14. napjától) 1. 458 Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (VI.10.) önkormányzati rendelete a fizető-parkolóhelyek működésének és igénybevételének előírásairól Módosítva: 21/2016. (XI.11.), 11/2017.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET június 30-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET június 30-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 151/2016. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. június 30-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a Ferencváros közterületein

Részletesebben

~,tf~ tt( lgnécz Csabáné NYÍRVV Nonprofit Kft.

~,tf~ tt( lgnécz Csabáné NYÍRVV Nonprofit Kft. NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: JKAB/71-1/2018. ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

.../2017. (...) önkormányzati rendelete

.../2017. (...) önkormányzati rendelete Minősített szótöbbség Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete.../2017. (......) önkormányzati rendelete az Újbuda közterületein a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról

Részletesebben

Zsana Önkormányzatának Polgármestere 6411 Zsana Kossuth u. 3. Tel/Fax: 77/ ELŐTERJESZTÉS

Zsana Önkormányzatának Polgármestere 6411 Zsana Kossuth u. 3. Tel/Fax: 77/ ELŐTERJESZTÉS Zsana Önkormányzatának Polgármestere 6411 Zsana Kossuth u. 3. Tel/Fax: 77/590-055 e-mail: zsana@zsana.hu ELŐTERJESZTÉS Zsana Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. augusztus 29-i rendkívüli ülésére Tárgy:

Részletesebben

Ózd város Önkormányzatának 18/2004. (IV. 15.) sz. rendelete a fizető parkolók kijelöléséről, üzemeltetéséről, díjáról (egységes szerkezetben)

Ózd város Önkormányzatának 18/2004. (IV. 15.) sz. rendelete a fizető parkolók kijelöléséről, üzemeltetéséről, díjáról (egységes szerkezetben) Ózd város Önkormányzatának 18/2004. (IV. 15.) sz. rendelete a fizető parkolók kijelöléséről, üzemeltetéséről, díjáról (egységes szerkezetben) Módosító rendeletek: - 40/2004. (XII. 28.) sz. rendelet, -

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1 TELEFON +36 84 504100 FAX:+36 84 504 103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2016. szeptember 2... Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

1. NAPIREND Ügyiratszám:14/192 /2007. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselőtestület 2007.március 23.-i ülésére

1. NAPIREND Ügyiratszám:14/192 /2007. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselőtestület 2007.március 23.-i ülésére 1. NAPIREND Ügyiratszám:14/192 /2007 E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselőtestület 2007.március 23.-i ülésére Tárgy: Előadó: Előkészítette: Megtárgyalja: Az önkormányzat vagyonáról és vagyonhasznosítás

Részletesebben

Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2014. (X..) önkormányzati rendelete

Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2014. (X..) önkormányzati rendelete Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2217 Gomba, Bajcsy-Zs. u. 2. Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2014. (X..) önkormányzati rendelete módosításáról A rendelet kihirdetése

Részletesebben

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 20/2016.(IX.26.) önkormányzati rendelete 1

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 20/2016.(IX.26.) önkormányzati rendelete 1 Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016.(IX.26.) önkormányzati rendelete 1 a település korlátozással terhelt helyi közútjaira történő behajtás rendjéről és a fizetendő díjakról Kihirdetési

Részletesebben

A Budavári Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2001. (IV.11.) Kt. sz. rendelete

A Budavári Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2001. (IV.11.) Kt. sz. rendelete A Budavári Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2001. (IV.11.) Kt. sz. rendelete az I. kerület közterületein - a Budai Vár kivételével - a járművel várakozás rendjének egységes kialakításáról és a várakozás

Részletesebben

14/2001. (VI.27.) Budapest Hegyvidék XII. kerületi Önkormányzat

14/2001. (VI.27.) Budapest Hegyvidék XII. kerületi Önkormányzat 14/2001. (VI.27.) Budapest Hegyvidék XII. kerületi Önkormányzat rendelete a XII. kerületi korlátozott várakozási övezetekről, a lakossági és intézményi közterületi várakozási engedélyekről A Budapest Hegyvidék

Részletesebben