VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY
|
|
- Bertalan Csonka
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euróval szemben gyengült, a svájci frank és a dollár viszonylatában viszont erősödött. A BUX 3,8 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,37 százalékos emelkedéssel zárta a keddi kereskedést. A magyar állampapírpiacon, rövid lejáraton a 6 hónapos DKJ kivételével stagnáltak a hozamok, a hosszú szegmensben pedig a 3 éves államkötvény kivételével 1-3 bázispontos emelkedést regisztráltak. Keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ a meghirdetett 25 milliárd forintnak megfelelő összegben fogadott el a 3 hónapos futamidejű diszkontkincstárjegyből. A kialakult átlaghozam 0,01 százalék lett. A magyar 5 éves CDS továbbra is a 91-es értéken áll februárjában a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene 8,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. Vegyesen zárták a vizsgált nyugat-európai és tengerentúli tőzsdék a tegnapi napot. Főként csökkenő hozammozgások jellemezték a vizsgált 10 éves állampapírok piacát kedden. Árupiaci benchmarkok zárószintjei [változás az előző napi záróárfolyamokhoz képest]: Brent olaj 69,37 USD/hordó [+0,50%]; WTI olaj 62,58 USD/hordó [+1,60%]; Arany 1 295,40 USD/uncia [+0,10%]. Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) hétfőn közzétett kimutatása szerint februárban az előző havival megegyező munkanélküliségi ráta alakult ki az euróövezetben.
2 Magyar tőke- és devizapiac Vegyes elmozdulások a forint árfolyamában Dátum EUR/HUF EUR/CZK EUR/PLN CHF/HUF USD/HUF Ma reggel 321,36 25,73 4, ,00 286,21 30 napja 315,53 25,63 4, ,10 278,32 Szerda reggelre a forint árfolyama az euróval szemben gyengült, a svájci frank és a dollár viszonylatában viszont erősödött. A hazai fizetőeszköz mindhárom vizsgált nemzetközi deviza esetében 30 napos szintje felett tartózkodik. A régiós devizák közül a cseh korona a 30 napos szintje felett, a lengyel zloty e szint alatt áll. Emelkedéssel zárt a hazai értéktőzsde A BUX 3,8 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,37 százalékos emelkedéssel zárta a keddi kereskedést. A hazai vezető részvények a MOL kivételével erősödtek. A legnagyobb mértékű, 0,84 százalékos növekedést a Richter árfolyamában regisztrálták, az OTP kicsit lemaradva, 0,78 százalékos nyereséggel végzett. A vizsgált régiós tőzsdék vegyesen teljesítettek az előző napon. Értékindex Érték Változás (d/d) BUX ,37% BUMIX 4 377,33-0,61% OTP Bank ,78% Richter ,84% Magyar Telekom 464,5 0,43% MOL ,24% Magyar, illetve régiós állampapírpiac és CDS Forrás: BÉT, Reuters Vegyes hozamok a magyar állampapírpiacon A magyar állampapírpiacon, rövid lejáraton a 6 hónapos DKJ kivételével stagnáltak a hozamok, a hosszú szegmensben pedig a 3 éves államkötvény kivételével 1-3 bázispontos emelkedést regisztráltak. Keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ a meghirdetett 25 milliárd forintnak megfelelő összegben fogadott el a 3 hónapos futamidejű diszkontkincstárjegyből. A kialakult átlaghozam 0,01 százalék lett. A magyar 5 éves CDS továbbra is a 91-es értéken áll. A régiós állampapírhozamok közül a lengyel adósságfinanszírozás terhe 1 bázisponttal került lejjebb, ezzel ellentétben a cseh és a szlovák kötvények hozamai 1-1 bázisponttal emelkedtek, a román papír pedig 7 bázisponttal került feljebb. Régiós állampapírhozamok Futamidő Hozam (%) Változás (bp) Lengyelország Y10 2,87-1 Románia Y10 4,94 7 Csehország Y10 1,85 1 Szlovákia Y8 0,38 1 Pénzügyminisztérium Napi Jelentés 2
3 Másodpiaci állampapírhozamok és CDS Futamidő Hozam (%) Változás (bp) M3 0,04 0 M6 0,10-1 M12 0,215 0 Y3 1,295-1 Y5 1,945 2 Y10 2,955 3 Y15 3,455 1 Bubor ON 0, év CDS 91 0 Magyar makrogazdasági hírek Forrás: ÁKK, Reuters, Investing.com Emelkedő kiskereskedelmi forgalom A Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint 2019 februárjában a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 8,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 4,8, a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 10,8, az üzemanyag-kiskereskedelemben 13,8 százalékkal emelkedett az értékesítés volumene január februárban a forgalom volumene 6,9 százalékkal volt nagyobb az előző év azonos időszakinál. Pénzügyminisztérium Napi Jelentés 3
4 Globális tőke- és nyersanyagpiac Nemzetközi piacok Nemzetközi tőzsdék Stoxx ,35% FTSE ,01% DAX ,62% S&P ,00% DJIA ,30% Nikkei ,97% Forrás: Reuters, Marketwatch Vegyesen zárták a vizsgált nyugat-európai és tengerentúli tőzsdék a tegnapi napot. Az öreg kontinens megfigyelt börzéi közül a német DAX mutató 0,62 százalékos, a pán-európai Stoxx 600 index 0,35 százalékos, míg a londoni FTSE 100 mutató 1,01 százalékos nyereséget tudott elkönyvelni. Annak ellenére, hogy az amerikai gazdasági növekedés lassulásával kapcsolatos aggodalmak háttérbe szorultak a befektetők visszafogottan kereskedtek. Nem erősítette a kereskedést az amerikai tartós fogyasztási cikkek rendelésállományára vonatkozó adatközlés sem, amely 1,6 százalékos csökkenést jelzett. Az előző napi záróértékeikhez képest a tengerentúli mutatók vegyesen teljesítettek: a Nasdaq kompozit index 0,3 százalékkal erősödött, az S&P 500 mutató stagnált, a DJIA index pedig 0,30 százalékkal gyengült a nap végére. A Dow Jones mutató gyengülésének hátterében a gyógyszeripari cégek papírjainak alulteljesítése áll. Közülük is kiemelkedő mértékben, 12,8 százalékkal zuhantak a Walgreens Boots Alliance részvényei. Szerdára virradóra az ázsiai börzéken egységesen növekedés volt tapasztalható, így a csendes-óceáni börzék részvényindexei végül nyereségesen zárták a napot. A tokiói Nikkei 0,97 százalékkal került feljebb a kereskedés végére, a sanghaji börze jelzőszáma pedig 1,24 százalékos növekedést tudott elkönyvelni. Nemzetközi állampapírpiac (10 éves) amerikai 1,12-2 spanyol 2,53 1 olasz 1,26-2 portugál -0,05-2 német 0,36-2 francia 1,12-2 Forrás: Reuters, Marketwatch Főként csökkenő hozammozgások jellemezték a vizsgált 10 éves állampapírok piacát kedden. Az spanyol kivételével ahol 1 bázispontos hozamemelkedés volt tapasztalható a vizsgált állampapírok hozama egységesen 2 bázisponttal csökkent. Pénzügyminisztérium Napi Jelentés 4
5 Olaj- és aranyárfolyam Tovább emelkedett a nyersolaj ára a nemzetközi határidős piacokon. Az Amerikai Egyesült Államokban irányadónak tekintett West Texas Intermediate olajfajta hordónkénti ára májusi szállítási határidőre 1,60 százalékkal feljebb kerülve 62,58 dolláros szinten zárt, ezzel a legmagasabb értéket érve el november ötödike óta. Mindeközben a globális benchmark Brent olajfajta júniusi határidőre fél százalékkal drágulva 69,37 dollárba került hordónként a nap végén, amely a legmagasabb záróérték volt november közepe óta. Az emelkedés hátterében a szűkölő kínálat, illetve a gazdasági növekedéssel kapcsolatos aggodalmak csökkenése áll. Az OPEC, illetve Oroszország által csökkentett kitermelés felfelé tolja az árakat és az előrejelzések szerint ez így maradhat a második negyedévben is; ugyanakkor év végére csökkenést várnak a bankok. Nyersanyagok Brent olaj $ 69,37 0,50% WTI olaj $ 62,58 1,60% Arany $ 1 295,40 0,10 % Enyhén emelkedett az arany ára a hét második napján. A júniusi jegyzésű nemesfém a hét eleji csökkenést megfordítva, unciánként 1 295,40 dollárba került a nap végén. Az árra a Kínából és az Amerikai Egyesült Államokból érkező gyártási tevékenységre vonatkozó adatok hatottak a leginkább. Globális makrogazdasági hírek Rekord alacsony munkanélküliség az EU-ban Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) hétfőn közzétett kimutatása szerint 2019 februárjában az előző havival megegyező munkanélküliségi ráta alakult ki az euróövezetben. A 7,8 százalékos szezonálisan is kiigazított munkanélküliségi ráta több mint tíz éve (2008 októbere óta) a legalacsonyabb értéknek számít az euróövezet 19 tagállamában. Az Európai Unió 28 tagállamát tekintve szintén a januárival megegyező volt a munkanélküliségi ráta februárban. A 6,5 százalékos érték az uniós statisztikai nyilvántartás kezdete (2000. február) óta a legalacsonyabb. Lélekszámot tekintve idén februárban 16,012 millióan voltak munka nélkül az EU 28 tagállamában, ebből 12,730 millióan az euróövezet 19 tagállamában. A legalacsonyabb munkanélküliségi rátával a csehek bírnak (1,9 százalék), őket követik a németek (3,1 százalék), majd a hollandok (3,4 százalék) és a magyarok (3,5 százalék). A legmagasabb munkanélküliségi ráta Görögországban (18 százalék), Spanyolországban (13,9 százalék) és Olaszországban (10,7 százalékos) alakult ki. Pénzügyminisztérium Napi Jelentés 5
Vezetői összefoglaló október 24.
2017. október 24. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt gyengült. A BUX értéke 8,1 milliárd forintos átlag feletti forgalom
VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2019.04.04. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró és a dollár ellenében gyengült, míg a svájci frankkal szemben
GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2019.01.09. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizához képest erősödött. A BUX 10,4 milliárd forintos,
Vezetői összefoglaló december 18.
2017. december 18. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euró és a dollár ellenében erősödött, a svájci frankkal szemben pedig gyengült. A BUX 18,8 milliárd forintos, átlag feletti
GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2018.11.23. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval szemben gyengült, a svájci frank és a dollár viszonylatában
Vezetői összefoglaló november 23.
2017. november 23. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró, a svájci frank és a dollár viszonylatában egyaránt gyengült. A BUX 15,4 milliárd forintos, jóval átlag feletti forgalom
Vezetői összefoglaló április 4.
2018. április 4. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euró ellenében erősödött, a svájci frankhoz képest gyengült, míg a dollárral szemben nem változott. A BUX 8,7 milliárd forintos,
Vezetői összefoglaló december 1.
2017. december 1. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest gyengült, a svájci frankkal és a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 16,2 milliárd forintos, jóval átlag
VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2019.05.23. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben egyaránt gyengült. A BUX 8,1 milliárd
VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2019.05.15. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollár viszonylatában
Vezetői összefoglaló február 24.
2017. február 24. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben kis mértékben erősödött. A BUX 20,2 milliárd forintos, jóval az átlag feletti
Vezetői összefoglaló március 19.
2018. március 19. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, a svájci frank ellenében pedig erősödött. A BUX 25 milliárd forintos, jóval átlag feletti
Vezetői összefoglaló május 9.
2017. május 9. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben erősödött, a svájci frankhoz képest gyengült. A BUX 7,9 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett
Vezetői összefoglaló december 27.
2017. december 27. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt erősödött. A BUX 4,8 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett
Vezetői összefoglaló május 18.
2018. május 18. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest gyengült, a svájci frank és a dollár ellenében pedig erősödött. A BUX 9,2 milliárd forintos, átlag alatti forgalom
Vezetői összefoglaló október 6.
2017. október 6. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest erősödött, a dollárral szemben pedig gyengült. A BUX 6,5 milliárd forintos, átlag alatti
Vezetői összefoglaló április 20.
2018. április 20. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, míg a svájci frank ellenében erősödött. A BUX 6,6 milliárd forintos, átlag alatti forgalom
VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2019.04.10. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama mindhárom vizsgált nemzetközi devizával szemben gyengült. A BUX 6,7 milliárd
Vezetői összefoglaló november 17.
2017. november 17. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest nem változott, míg a svájci frankkal és a dollárral szemben erősödött. A BUX 20,1 milliárd forintos, jóval átlag
Vezetői összefoglaló április 3.
2018. április 3. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, míg a dollár ellenében erősödött. A BUX 8,9 milliárd forintos, átlag alatti forgalom
GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2018.07.10. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, a svájci frank ellenében erősödött.
Vezetői összefoglaló december 14.
2017. december 14. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró, a svájci frank és a dollár ellenében is gyengült. A BUX 9,5 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,55
Vezetői összefoglaló február 17.
2017. február 17. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama valamennyi vezető devizával szemben gyengült. A BUX 11,7 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,70 százalékos csökkenéssel
Vezetői összefoglaló november 14.
2017. november 14. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt erősödött. A BUX 12,4 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett
Vezetői összefoglaló február 14.
2017. február 14. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, míg a dollárral szemben erősödött. A BUX 7,0 milliárd forintos, átlag alatti forgalom
Vezetői összefoglaló szeptember 18.
2017. szeptember 18. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 15,5 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,22 százalékos emelkedéssel
GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2018.09.03. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető deviza viszonylatában erősödött. A BUX 10,9 milliárd forintos,
Vezetői összefoglaló február 15.
2017. február 15. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, a svájci frankkal szemben pedig stagnált. A BUX 10,9 milliárd forintos, átlag feletti
Vezetői összefoglaló május 23.
2017. május 23. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 9,0 milliárd forintos, átlag alatti forgalom
VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2019.03.18. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euró viszonylatában gyengült, a svájci frank és a dollár esetében pedig
Vezetői összefoglaló február 28.
2017. február 28. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben egyaránt erősödött. A BUX 10,4 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett
Vezetői összefoglaló november 13.
2017. november 13. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt erősödött. A BUX 17,3 milliárd forintos, jóval átlag feletti forgalom
Vezetői összefoglaló június 21.
2017. június 21. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest kis mértékben erősödött, a svájci frankkal és a dollárral szemben pedig gyengült. A BUX 6,8 milliárd forintos,
Vezetői összefoglaló december 22.
2017. december 22. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt gyengült. A BUX 6,8 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett
Vezetői összefoglaló január 18.
2018. január 18. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, a dollárral szemben erősödött. A BUX 9,0 milliárd forintos, átlag feletti forgalom
Vezetői összefoglaló szeptember 15.
2017. szeptember 15. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, a svájci frank ellenében stagnált. A BUX 8,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom
Vezetői összefoglaló április 10.
2018. április 10. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euró és a svájci frank ellenében erősödött, míg a dollárral szemben gyengült. A BUX 13 milliárd forintos, átlag feletti forgalom
Vezetői összefoglaló szeptember 22.
2017. szeptember 22. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt erősödött. A Budapesti Értéktőzsdén 8,5 milliárd forintos átlag
Vezetői összefoglaló május 3.
2017. május 3. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt gyengült. A BUX 8,9 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett
Vezetői összefoglaló szeptember 1.
2017. szeptember 1. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt gyengült. A BUX 10,9 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett
Vezetői összefoglaló augusztus 1.
2017. augusztus 1. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, a svájci frank ellenében erősödött. A BUX 7,9 milliárd forintos átlag alatti forgalom
Vezetői összefoglaló október 27.
2017. október 27. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, míg a svájci frankhoz képest nem változott. A BUX 10,2 milliárd forintos, átlag feletti
Vezetői összefoglaló június 14.
2017. június 14. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben erősödött. A BUX 15,0 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,72 százalékos emelkedéssel
Vezetői összefoglaló július 25.
2017. július 25. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euró és a dollár ellenében erősödött, a svájci frankhoz képest stagnált. A BUX 3,4 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett
Vezetői összefoglaló június 12.
2017. június 12. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest kis mértékben gyengült, a svájci frankkal és a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 6,3 milliárd forintos,
GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2018.07.12. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval szemben stagnált, a svájci frank és a dollár ellenében pedig
GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2018.09.20. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval szemben gyengült, a svájci frank és a dollár ellenében pedig
Vezetői összefoglaló december 21.
2016. december 21. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint az euróval szemben gyengült, a svájci frankkal és a dollárral szemben egyaránt erősödött. A BUX 10,3 milliárd forintos, átlag feletti forgalom
Vezetői összefoglaló március 3.
2017. március 3. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama vegyesen mozgott a vezető devizák ellenében. A BUX 11,5 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,56 százalékos csökkenéssel
Vezetői összefoglaló január 19.
2018. január 19. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, míg a dollár viszonylatában erősödött. A BUX 7,9 milliárd forintos, átlag alatti
Vezetői összefoglaló május 15.
2017. május 15. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, a dollár viszonylatában erősödött. A BUX 17,7 milliárd forintos, átlag feletti forgalom
VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2019.05.16. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollár viszonylatában
Vezetői összefoglaló december 21.
2017. december 21. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt gyengült. A BUX 10,3 milliárd forintos, alig átlag alatti forgalom
Vezetői összefoglaló május 7.
2018. május 7. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, míg a svájci frank ellenében erősödött. A BUX 7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom
Vezetői összefoglaló június 23.
2017. június 23. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 6,9 milliárd forintos, átlag alatti
Vezetői összefoglaló december 8.
2017. december 8. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, míg a dollár ellenében gyengült. A BUX 11,4 milliárd forintos, átlag feletti
Vezetői összefoglaló április 16.
2018. április 16. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben erősödött. A BUX 6,8 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,06
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM. Vezetői összefoglaló VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2019.04.11. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben erősödött. A BUX
GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2018.09.05. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euróval szemben gyengült, a svájci frank és a dollár ellenében erősödött.
Vezetői összefoglaló február 2.
2017. február 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró és a svájci frank ellenében kis mértékben gyengült, a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 7,7 milliárd forintos,
Vezetői összefoglaló június 13.
2017. június 13. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 7,6 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,22 százalékos csökkenéssel
Vezetői összefoglaló január 13.
2017. január 13. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, a dollárral szemben pedig kis mértékben erősödött. A BUX 10 milliárd forintos,
Vezetői összefoglaló január 8.
2018. január 8. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval szemben erősödött, míg a svájci frank és a dollár ellenében gyengült. A BUX 8 milliárd forintos, átlag alatti forgalom
Vezetői összefoglaló március 24.
2017. március 24. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama valamennyi vezető devizával szemben gyengült. A BUX 26,8 milliárd forintos, jóval átlag feletti forgalom mellett 0,94 százalékos
Vezetői összefoglaló július 3.
2017. július 3. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, a dollárhoz képest gyengült. A BUX 8,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom
Vezetői összefoglaló augusztus 11.
2017. augusztus 11. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt gyengült. A BUX 7,8 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett
Vezetői összefoglaló április 5.
2017. április 5. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárhoz képest erősödött. A BUX 24,1 milliárd forintos, átlag feletti forgalom
Vezetői összefoglaló május 4.
2017. május 4. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama a dollárral és a svájci frankkal szemben erősödött, az euróhoz képest gyengült. A BUX 17,3 milliárd forintos, átlag feletti forgalom
Vezetői összefoglaló május 12.
2017. május 12. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben kis mértékben erősödött. A BUX 12 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,57 százalékos
Vezetői összefoglaló február 9.
2017. február 9. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama valamennyi vezető deviza ellenében gyengült. A BUX 7,5 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,17 százalékos emelkedéssel
GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2018.12.18. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euró ellenében erősödött, a svájci frankkal és a dollárral szemben pedig
Vezetői összefoglaló június 2.
2017. június 2. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euró és a svájci frank ellenében kis mértékben gyengült, a dollárhoz képest pedig enyhén erősödött. A BUX 9,9 milliárd forintos,
Vezetői összefoglaló augusztus 9.
2017. augusztus 9. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt gyengült. A BUX 7,8 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett
GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2018.06.18. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, a svájci frank ellenében erősödött.
Vezetői összefoglaló február 13.
2017. február 13. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, a svájci frankkal szemben pedig erősödött. A BUX 10,9 milliárd forintos, átlag feletti
GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2018.12.05. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euró és a dollár ellenében gyengült, míg a svájci frankkal szemben erősödött.
Vezetői összefoglaló június 15.
2017. június 15. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben kismértékben gyengült, a dollár ellenében enyhén erősödött. A BUX 21,5 milliárd forintos,
GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2018.07.13. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, a dollár ellenében pedig
VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁ
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2019.05.28. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval szemben enyhén erősödött, a dollárral szemben gyengült, a svájci
Vezetői összefoglaló április 27.
2018. április 27. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben egyaránt erősödött. A BUX 6,8 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett
Vezetői összefoglaló március 10.
2017. március 10. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval szemben gyengült, a svájci frank és a dollár ellenében erősödött. A BUX 9,8 milliárd forintos, átlag feletti forgalom
Vezetői összefoglaló május 5.
2017. május 5. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben kis mértékben gyengült, a svájci frank viszonylatában pedig erősödött. A BUX 17,7 milliárd forintos,
Vezetői összefoglaló május 2.
2017. május 2. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest gyengült, míg a svájci frankkal és a dollárral szemben erősödött. A BUX 8,2 milliárd forintos, átlag alatti forgalom
Vezetői összefoglaló április 26.
2017. április 26. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euróval szemben gyengült, a dollárhoz képest erősödött, a svájci frank ellenében pedig változatlan maradt. A BUX 8,6 milliárd
GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2018.05.24. Vezetői összefoglaló Csütörtökre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben enyhén gyengült, a svájci frank ellenében
VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2019.05.07. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben erősödött, a svájci frank viszonylatában
Vezetői összefoglaló július 24.
2017. július 24. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt gyengült. A BUX 9,6 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett
Vezetői összefoglaló november 6.
2017. november 6. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval szemben gyengült, míg a svájci frank és a dollár ellenében erősödött. A BUX 15,9 milliárd forintos, jóval átlag feletti
Vezetői összefoglaló június 1.
2017. június 1. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró és a svájci frank ellenében erősödött, a dollárhoz képest pedig gyengült. A BUX 18,2 milliárd forintos, jóval az átlag
GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2019.01.02. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euró és a svájci frank ellenében gyengült, a dollárral szemben erősödött.
Vezetői összefoglaló február 6.
2018. február 6. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben erősödött, a svájci frank viszonylatában pedig gyengült. A BUX 10,5 milliárd forintos, átlag feletti
Vezetői összefoglaló december 20.
2017. december 20. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest erősödött, a dollárral szemben pedig gyengült. A BUX 9,5 milliárd forintos, átlag alatti
Vezetői összefoglaló szeptember 14.
2017. szeptember 14. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró ellenében erősödött, míg a svájci frankkal és a dollárral szemben gyengült. A BUX 7,9 milliárd forintos, átlag alatti
Vezetői összefoglaló október 12.
2017. október 12. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, míg a dollár ellenében erősödött. A BUX 14,5 milliárd forintos, átlag feletti
Vezetői összefoglaló december 4.
2017. december 4. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, míg a svájci frankkal szemben erősödött. A BUX 9,2 milliárd forintos, átlag feletti forgalom
Vezetői összefoglaló április 25.
2017. április 25. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben egyaránt gyengült. A BUX 9,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett
VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM VERSENYKÉPESSÉGI FŐOSZTÁLY NAPI JELENTÉS 2019.05.29. Vezetői összefoglaló Szerda reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollár viszonylatában
Vezetői összefoglaló június 16.
2017. június 16. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval szemben stagnált, a svájci frank és a dollár ellenében kis mértékben erősödött. A BUX 14,9 milliárd forintos, átlag feletti
Vezetői összefoglaló március 27.
2017. március 27. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 5,8 milliárd forintos, átlag alatti
Vezetői összefoglaló április 17.
2018. április 17. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euró ellenében kismértékben gyengült, míg a svájci frank és a dollár viszonylatában erősödött. A BUX 4,5 milliárd forintos, jóval