Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság augusztus 28-án 14:30 órakor megtartott üléséről
|
|
- Róbert Somogyi
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság augusztus 28-án 14:30 órakor megtartott üléséről Az ülés helye: Esztergom Város Polgármesteri Hivatalának Gadányi termében Jelen vannak: Steindl Balázs képviselő, bizottsági elnök Zoltai Dániel képviselő, bizottsági tag Meggyes Tamás képviselő, bizottsági tag Nem vett részt az ülésen: Nagy János külsős bizottsági tag Meghívottak: Jegyzőkönyvvezető: a jelenléti íven felsoroltak Sarkadiné Halasy Ibolya Steindl Balázs elnök köszöntötte a bizottsági ülés résztvevőit, megállapította, hogy a Bizottság 3 fővel határozatképes és ismertette a napirendi pontokat. Javasolta, hogy 2. napirendi pontként tárgyalják az Egyebek napirendi pontot. Napirend elfogadása: Steindl Balázs elnök szavazásra tette fel a napirend elfogadását, mely szerint a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 3 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el: Napirend elfogadása 270/2013. (VIII.28.) határozata Tulajdonosi Bizottsága úgy dönt, hogy az alábbi napirendi pontokat fogadja el: 1. Az Imaház u. 12. sz. alatti telek értékesítésére kiírt versenytárgyalás eredményhirdetése 2. Egyebek 3. Ipari parki ingatlanok versenytárgyalásának eredményhirdetése 4. A 0559/10. helyrajzi számú ingatlan értékesítése versenytárgyalás kiírása 5. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában lévő Kőrösy László Középiskolai Kollégium közétkeztetésének biztosítása 6. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, Esztergom Város Önkormányzata és a Hungast Esztergom Kft. közötti közétkeztetéssel kapcsolatos háromoldalú megállapodás megkötése 7. A Moriani Consulting Kft. (1037 Budapest, Bokor u ) közterület-használati kérelmével kapcsolatos döntés 8. Tulajdonosi és közútkezelői hozzájárulás, valamint behajtási engedély iránti kérelmek elbírálása 9. Esztergom, eldugult esővíz elvezető csatornahálózat tisztítása 1
2 10. Esztergom, Pilisszentléleki szennyvíz csatornahálózat és szennyvíztisztító telep, üzemeltetési feladatának átadására szándéknyilatkozat 11. Esztergom, Bartók Béla úti és Virágos úti esővíz átemelő szivattyútelep felújítása 12. Vis maior támogatás igénylés módosítása 1. napirendi pont Az esztergomi hrsz-ú, természetben az Imaház u. 12. szám alatt található ingatlan versenytárgyalás eredményhirdetése Bognár Krisztián irodavezető tájékoztatta a Bizottság tagjait a versenytárgyalás eredményéről. Dr. Kovács Márta (pályázó) röviden ismertette elképzeléseit az ingatlannal kapcsolatban. Bognár Krisztián irodavezető kérte jegyzőkönyvbe rögzíteni, hogy az ingatlant dr. Kovács Márta ,-Ft+ÁFA/m2 áron kívánja megvásárolni. Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság megállapítja, hogy Esztergom Város Önkormányzata az Esztergom belterület helyrajzi számú, 662 m 2 alapterületű, kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlan Imaház u. felöli 462 m 2 alapterületű részének tulajdonjogának megszerzésére kiírt versenytárgyalásra az egyedüliként megjelent Dr. Kovács Márta Ph.D. pályázó (2500 Esztergom, Ipolyi A. u. 4.) tett érvényes ajánlatot, valamint a Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek, hogy az Önkormányzat értékesítse a pályázatban megjelölt ingatlanrészt Dr. Kovács Márta Ph.,D. (2500 Esztergom, Ipolyi A. u. 4.) részére, a megajánlott ,-Ft+Áfa/m 2 áron. 271/2013. (VIII.28.) határozata 1. Tulajdonosi Bizottsága megállapítja, hogy Esztergom Város Önkormányzata az Esztergom belterület helyrajzi számú, 662 m 2 alapterületű, kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlan Imaház u. felöli 462 m 2 alapterületű részének tulajdonjogának megszerzésére kiírt versenytárgyalásra az egyedüliként megjelent Dr. Kovács Márta Ph.D. pályázó (2500 Esztergom, Ipolyi A. u. 4.) tett érvényes ajánlatot. 2. Tulajdonosi Bizottsága javasolja Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testületének, hogy az Önkormányzat értékesítse a pályázatban megjelölt ingatlanrészt Dr. Kovács Márta Ph.,D. (2500 Esztergom, Ipolyi A. u. 4.) részére, a megajánlott ,-Ft+Áfa/m 2 áron. 2. napirendi pont Egyebek - Szociális bérlakások fűtés és melegvíz szolgáltatásával kapcsolatos döntés 2
3 Steindl Balázs elnök átadta a szót Knapp János Pál (Strigonium Zrt. vezérigazgató) Úrnak. Knapp János Pál (Strigonium Zrt. vezérigazgató) ismertette a Dobogókői út 33. és Szalézi út 15. szám alatti szociális bérlakásokkal kapcsolatos problémákat. Meggyes Tamás bizottsági tag javasolta, hogy az előterjesztés 1. számú határozati javaslatát fogadja el a Bizottság, a 2. számú határozati javaslat a következő bizottsági ülésen kerüljön megtárgyalásra, valamint az Iroda terjessze be a Rendeletet módosításra. Knapp János Pál (Strigonium Zrt. vezérigazgató) kérte, hogy az 1. határozati javaslat egészüljön ki azzal, hogy a Strigonium Zrt. a krízis időszakban a lakóktól beérkezett bevételt a törlesztésre fordítja. Steindl Balázs elnök szavazásra tette fel az 1. számú határozati javaslatot a kiegészítéssel, amely szerint a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság úgy dönt, tudomásul veszi a Strigonium Zrt. tájékoztatását a szociális bérlakások vonatkozásában a fűtés és melegvíz szolgáltatás kapcsán kialakult helyzetről, egyben egyetértését fejezi ki a rendszeresen nem fizető személyekkel szembeni intézkedéssel (egyedi szolgáltatás korlátozás) kapcsolatosan, továbbá a Bizottság tudomásul veszi, hogy a Strigonium Zrt. a krízis időszakban a lakóktól beérkezett bevételt a törlesztésre fordítja. 272/2013. (VIII.28.) határozata Tulajdonosi Bizottsága úgy dönt, tudomásul veszi a Strigonium Zrt. tájékoztatását a szociális bérlakások vonatkozásában a fűtés és melegvíz szolgáltatás kapcsán kialakult helyzetről, egyben egyetértését fejezi ki a rendszeresen nem fizető személyekkel szembeni intézkedéssel (egyedi szolgáltatás korlátozás) kapcsolatosan. A Bizottság tudomásul veszi, hogy a Strigonium Zrt. a krízis időszakban a lakóktól beérkezett bevételt a törlesztésre fordítja. Steindl Balázs elnök szavazásra tette fel Meggyes Tamás javaslatát a 2. számú határozatra vonatkozóan, amely szerint a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság úgy dönt, hogy a Szociális bérlakások fűtés és melegvíz szolgáltatásával kapcsolatos döntés tárgyú előterjesztés 2. határozati javaslata a következő bizottsági ülésen kerüljön megtárgyalásra, továbbá a Bizottság felkéri az Irodát, hogy a következő bizottsági ülésre terjessze be a Rendeletet módosításra. 273/2013. (VIII.28.) határozata Tulajdonosi Bizottsága úgy dönt, hogy a Szociális bérlakások fűtés és melegvíz szolgáltatásával 3
4 kapcsolatos döntés tárgyú előterjesztés 2. határozati javaslata a következő bizottsági ülésen kerüljön megtárgyalásra. A Bizottság felkéri az Irodát, hogy a következő bizottsági ülésre terjessze be a Rendeletet módosításra. Steindl Balázs elnök a következőkről tájékoztatta a Bizottságot: Az előző bizottsági ülésen szó volt a színpad kérdéséről, mivel felmerült, hogy Lauró Árpád kiadja a Város színpadát. Maronka Csilla (Várszínház és Kultúrmozgó Nonprofit Kft. ügyvezető) válaszlevelet írt ezzel kapcsolatban decemberében az Önkormányzat Pénzügyi Osztályával közösen elkészítették az önkormányzati leltárhoz szükséges mobilszínpad elemeinek beazonosítását, minden egyes elemeket, tartozékokat rendben találtak a jegyzőkönyv szerint. A színpadot jelenleg a Granvisus épületében tárolják. A 2009-ben kötött vagyonkezelési megállapodás szerint a Várszínház és Kultúrmozgó Nonprofit Kft rendelkezik a színpaddal, annak bérbeadásával. Rögzítve lett a színpad bérbeadása Lauró Árpád részére. Levelében kérte a Bizottságot, hogy a mobilszínpad a továbbiakban kerüljön vissza az Önkormányzat kezelésébe. Döntést még nem hoznak ez ügyben. - Hozzájárulás az Esztergom, Széchenyi tér 21. számú társasházban történő vagyonbiztonsági kár elhárítási munkálataira Knapp János Pál (Strigonium Zrt. vezérigazgató) ismertette az előterjesztést. Steindl Balázs elnök szavazásra tette fel az 1. számú határozati javaslatot, amely szerint a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság úgy dönt, jóváhagyja a társasház határozatát, miszerint a társasház megrendeli ,- Ft összegben az Esztergom Széchenyi tér 21. sz. azonnali vagyonbiztonsági kár elhárításához szükséges munkálatait a Valemix Kft. mellékelt árajánlata alapján. A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 2 igen 1 tartózkodás szavazat mellett az alábbi határozatot 274/2013. (VIII.28.) határozata Tulajdonosi Bizottsága úgy dönt, jóváhagyja a társasház határozatát, miszerint a társasház megrendeli ,- Ft összegben az Esztergom Széchenyi tér 21. sz. azonnali vagyonbiztonsági kár elhárításához szükséges munkálatait a Valemix Kft. mellékelt árajánlata alapján. Steindl Balázs elnök szavazásra tette fel a 2. számú határozati javaslatot, amely szerint a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság úgy dönt, hozzájárulását adja az Esztergom, Széchenyi tér 21. sz. épületen már megkezdett és a teljes rekonstrukcióhoz továbbiakban szükséges munkák időbeli/technológiai/pénzügyi ütemezési tervéhez szükséges komplex szakvélemény elkészítésének árajánlat bekéréséhez, és a legjobb ajánlat megrendeléséhez maximum bruttó ,- Ft összegig, mely összeg a társasház folyószámláján rendelkezésre áll. A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 2 igen 1 tartózkodás szavazat mellett az alábbi határozatot 4
5 275/2013. (VIII.28.) határozata Tulajdonosi Bizottsága úgy dönt, hozzájárulását adja az Esztergom, Széchenyi tér 21. sz. épületen már megkezdett és a teljes rekonstrukcióhoz továbbiakban szükséges munkák időbeli/technológiai/pénzügyi ütemezési tervéhez szükséges komplex szakvélemény elkészítésének árajánlat bekéréséhez, és a legjobb ajánlat megrendeléséhez maximum bruttó ,- Ft összegig, mely összeg a társasház folyószámláján rendelkezésre áll. Felelős: Esztergomi Ingatlankezelő Kft. ügyvezetője Határidő: azonnal - Esztergomi Élményfürdőben működtetett, a Dalkia Energia Zrt. a tulajdonát képező gázmotoros erőmű bontási kérelme Deák Ferenc közmű-beruházási és közműfenntartási ügyintéző ismertette az előterjesztést. Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság úgy dönt, hogy nem adja hozzájárulását az Esztergomi Élményfürdő területén üzemeltetett, a Dalkia Energia Zrt. tulajdonát képező gázmotoros erőmű bontási és elszállítási munkáihoz. A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 3 nem szavazat mellett az alábbi határozatot 276/2013. (VIII.28.) határozata Esztergom Város Önkormányzatának Pénzügyi Ellenőrző és úgy dönt, hogy nem adja hozzájárulását az Esztergomi Élményfürdő területén üzemeltetett, a Dalkia Energia Zrt. tulajdonát képező gázmotoros erőmű bontási és elszállítási munkáihoz. Felelős: Tétényi Éva polgármester Határidő: azonnal Dr. Antalics Ákos közigazgatási-hatósági ügyintéző jelezte, hogy az Egyebek napirendi ponthoz felvett A Małopolskai Turisztikai Hivatal közterület-használati kérelmével kapcsolatos döntés című előterjesztését a 7. napirendi pontban szereplő előterjesztésével egyidejűleg tárgyalja a Bizottság. Steindl Balázs elnök válasza: rendben. 3. napirendi pont Esztergom, Ipari parki ingatlan versenytárgyalásának eredményhirdetése 5
6 Csöppű Mónika ingatlangazdálkodó ismertette az előterjesztést. Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság megállapítja, hogy az Ipari parki ingatlanok értékesítése tárgyában kiírt versenytárgyalásra érvényes ajánlat nem érkezett. A Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a 312/2013.(VI.20.) számú öh. alapján az Ipari parki ingatlanok értékesítése tárgyában kiírt versenytárgyalást nyilvánítsa eredménytelennek, továbbá a Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek, hogy az előterjesztésben felsorolt, Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévő Ipari parki ingatlanokat nyilvános versenytárgyaláson ismételten hirdesse meg, és hagyja jóvá a határozat mellékletét képező versenytárgyalási kiírás szövegét. A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 3 igen szavazat mellett a következő határozatot 277/2013. (VIII.28.) határozata 1. megállapítja, hogy az Ipari parki ingatlanok értékesítése tárgyában kiírt versenytárgyalásra érvényes ajánlat nem érkezett. A bizottság javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a 312/2013.(VI.20.) számú öh. alapján az Ipari parki ingatlanok értékesítése tárgyában kiírt versenytárgyalást nyilvánítsa eredménytelennek. 2. A Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek, hogy az előterjesztésben felsorolt, Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévő Ipari parki ingatlanokat nyilvános versenytárgyaláson ismételten hirdesse meg, és hagyja jóvá a határozat mellékletét képező versenytárgyalási kiírás szövegét. Felelős: Tétényi Éva polgármester Határidő: a Bizottság javaslatának Képviselő-testület elé terjesztése a Képviselő-testület soron következő ülésén 4. napirendi pont A 0559/10. helyrajzi számú ingatlan értékesítése Csöppű Mónika ingatlangazdálkodó ismertette az előterjesztést. Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy a 0559/10. helyrajzi számú, 19 ha 2671 m2 terület kivett anyagbánya megjelölésű ingatlanon fennálló ½ tulajdoni hányadát nyilvános versenytárgyaláson kívánja értékesíteni, és jóváhagyja a határozat mellékletét képező versenytárgyalási kiírás szövegét, továbbá a Bizottság javasolja a Képviselő-testület részére, kérje fel a Polgármestert, hogy az Aljegyző útján gondoskodjon a versenytárgyalási kiírás hirdetményének egy helyi és országos hirdetési felületen történő megjelentetéséről. 6
7 278/2013. (VIII.28.) határozata 1. Esztergom Város Önkormányzatának Pénzügyi Ellenőrző és javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy a 0559/10. helyrajzi számú, 19 ha 2671 m2 terület kivett anyagbánya megjelölésű ingatlanon fennálló ½ tulajdoni hányadát nyilvános versenytárgyaláson kívánja értékesíteni, és jóváhagyja a határozat mellékletét képező versenytárgyalási kiírás szövegét. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Pénzügyi Ellenőrző és javasolja a Képviselő-testület részére, kérje fel a Polgármestert, hogy az Aljegyző útján gondoskodjon az 1. pont szerinti versenytárgyalási kiírás hirdetményének egy helyi és országos hirdetési felületen történő megjelentetéséről. A hirdetmény megjelentetésének fedezete az Esztergom Város Önkormányzata évi költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 36/2012. (IV. 17.) esztergomi ör. rendelet saját ingatlan működtetése és hasznosítása sorának időarányos része. Felelős: Steindl Balázs elnök Határidő: a Képviselő-testület tájékoztatására: a soron következő testületi ülés 5. napirendi pont A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában lévő Kőrösy László Középiskolai Kollégium közétkeztetésének biztosítása Túri Krisztina tanügy-igazgatási ügyintéző ismertette az előterjesztést. Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy a Kőrösy László Középiskolai Kollégium közétkeztetésére kiválasztott szolgáltató, a Bőség Konyha Bt., továbbá a Bizottság javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy felhatalmazza a polgármestert a közétkeztetéssel kapcsolatos szerződés aláírására. 279/2013. (VIII.28.) határozata 1. Esztergom Város Önkormányzatának Pénzügyi Ellenőrző és javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy a Kőrösy László Középiskolai Kollégium közétkeztetésére kiválasztott szolgáltató, a Bőség Konyha Bt. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Pénzügyi Ellenőrző és javasolja a Képviselő-testület részére, döntsön úgy, hogy felhatalmazza a polgármestert a közétkeztetéssel kapcsolatos szerződés aláírására. Felelős: Steindl Balázs elnök Határidő: a Képviselő-testület tájékoztatására: a soron következő testületi ülés 7
8 6. napirendi pont A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, Esztergom Város Önkormányzata és a Hungast Esztergom Kft. közötti közétkeztetéssel kapcsolatos háromoldalú megállapodás megkötése Túri Krisztina tanügy-igazgatási ügyintéző közölte, hogy még nem készült el az előterjesztés, mert összetett probléma adódott a napirendi ponttal kapcsolatban, melyet néhány szóban felvázolt a Bizottság felé. 7. napirendi pont A Moriani Consulting Kft. (1037 Budapest, Bokor u ) közterület-használati kérelmével kapcsolatos döntés Dr. Antalics Ákos közigazgatási-hatósági ügyintéző ismertette az előterjesztést. Jelezte a Bizottság felé, hogy a határozati javaslatot 50 %-os kedvezménnyel módosította Tétényi Éva polgármester. Steindl Balázs elnök módosító javaslatot tett szóban: A Bizottság 50 %-os kedvezménnyel helyett ingyenesen használatba adja -ként fogadja el a határozatot. Steindl Balázs elnök szavazásra tette fel a módosított határozati javaslatát, amely szerint a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság egyetért azzal, hogy az Önkormányzat az Esztergom, Mindszenty tér, Kis-Duna sétány Kossuth híd és Liszt Ferenc utca közötti szakasza, Erzsébet park közterületet az Ízek Korok-Hangulatok kulturális és gasztronómiai fesztivál megrendezése céljára a Moriani Consulting Kft. (1037 Budapest, Bokor u , Cg , képviseli Hetei Zoltán ügyvezető) részére szeptember 5. és szeptember 9. közötti időszakra, a közterületek használatáról szóló 3/2007. (I. 25.) esztergomi ör rendelet 10. (6) bekezdés b) pontja alapján ingyenesen használatba adja, továbbá a Bizottság felhatalmazza a polgármestert a közterület-használati hozzájárulás és szerződés aláírására. 280/2013. (VIII.28.) határozata Tulajdonosi Bizottsága egyetért azzal, hogy az Önkormányzat az Esztergom, Mindszenty tér, Kis-Duna sétány Kossuth híd és Liszt Ferenc utca közötti szakasza, Erzsébet park közterületet az Ízek Korok-Hangulatok kulturális és gasztronómiai fesztivál megrendezése céljára a Moriani Consulting Kft. (1037 Budapest, Bokor u , Cg , képviseli Hetei Zoltán ügyvezető) részére szeptember 5. és szeptember 9. közötti időszakra, a közterületek használatáról szóló 3/2007. (I. 25.) esztergomi ör rendelet 10. (6) bekezdés b) pontja alapján ingyenesen használatba adja. 2. A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság felhatalmazza a polgármestert a közterülethasználati hozzájárulás és szerződés aláírására. Felelős: Tétényi Éva polgármester Határidő: azonnal 8
9 - A Małopolskai Turisztikai Hivatal közterület-használati kérelmével kapcsolatos döntés Dr. Antalics Ákos közigazgatási-hatósági ügyintéző ismertette az előterjesztést. Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság egyetért azzal, hogy az Önkormányzat az Esztergom, Mindszenty tér, Kis-Duna sétány kereszteződése közterület 18 m² nagyságú részét a lengyelországi Małopolska régió bemutatása és reklámozása céljából lakóautó elhelyezésére a Małopolskai Turisztikai Hivatal (képviseli Bodócs Emese) részére szeptember 16. napjára óra közötti időszakra, a közterületek használatáról szóló 3/2007. (I. 25.) esztergomi ör rendelet 10. (6) bekezdés b) pontja alapján ingyenesen használatba adja, továbbá a Bizottság felhatalmazza a polgármestert a közterület-használati hozzájárulás és szerződés aláírására. A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 3 igen szavazat mellett a következő határozatot 281/2013. (VIII.28.) határozata Tulajdonosi Bizottsága egyetért azzal, hogy az Önkormányzat az Esztergom, Mindszenty tér, Kis-Duna sétány kereszteződése közterület 18 m² nagyságú részét a lengyelországi Małopolska régió bemutatása és reklámozása céljából lakóautó elhelyezésére a Małopolskai Turisztikai Hivatal (képviseli Bodócs Emese) részére szeptember 16. napjára óra közötti időszakra, a közterületek használatáról szóló 3/2007. (I. 25.) esztergomi ör rendelet 10. (6) bekezdés b) pontja alapján ingyenesen használatba adja. 2. A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság felhatalmazza a polgármestert a közterülethasználati hozzájárulás és szerződés aláírására. Felelős: Tétényi Éva polgármester Határidő: azonnal 8. napirendi pont Tulajdonosi és közútkezelői hozzájárulás valamint behajtási engedély iránti kérelmek elbírálása Deák Ferenc közmű-beruházási és közműfenntartási ügyintéző ismertette Bukovicsné Heckler Margit útberuházási és útfenntartási ügyintéző előterjesztését. Meggyes Tamás bizottsági tag véleménye szerint a Tesco parkolója magánterület. Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság úgy dönt, hogy a határozat melléklete szerinti táblázatban szereplő kérelmezőknek a tulajdonosi-, közútkezelői hozzájárulást illetve a behajtási engedélyt megadja, továbbá a Bizottság felhatalmazza a polgármestert a hozzájárulás aláírására. 9
10 282/2013. (VIII.28.) határozata 1. úgy dönt, hogy a határozat melléklete szerinti táblázatban szereplő kérelmezőknek a tulajdonosi-, közútkezelői hozzájárulást illetve a behajtási engedélyt megadja. 2. felhatalmazza a polgármestert az 1. pontban szereplő hozzájárulás aláírására. Felelős: Tétényi Éva polgármester Határidő: a hozzájárulások aláírására: a döntést követő 30 napon belül 9. napirendi pont Esztergom, eldugult esővíz elvezető csatornahálózat tisztítása Deák Ferenc közmű-beruházási és közműfenntartási ügyintéző jelezte, hogy nem készült el az előterjesztés. Steindl Balázs elnök kérte, hogy vegyék le a napirendről. 10. napirendi pont Esztergom, Pilisszentléleki szennyvíz csatornahálózat és szennyvíztisztító telep, üzemeltetési feladatának átadására szándéknyilatkozat Deák Ferenc közmű-beruházási és közműfenntartási ügyintéző ismertette az előterjesztést. Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság úgy dönt, hogy a Magyar Energetikai és Közmű Szabályozási Hivatal VKFSFO_02_2013/433-3 iktatószámú hiánypótlási felhívása alapján, a Viziközmű szolgáltatásról szóló 2011.évi CCIX. törvény értelmében pályáztatás útján választja ki az Esztergom Pilisszentlélek városrész vízi közmű üzemeltetőjét, akivel legkésőbb május 31-ig megköti az üzemeltetési szerződést és egyben felhatalmazza a Polgármestert a nyilatkozat aláírására. 283/2013. (VIII.28.) határozata Esztergom Város Önkormányzatának Pénzügyi Ellenőrző és úgy dönt, hogy a Magyar Energetikai és Közmű Szabályozási Hivatal VKFSFO_02_2013/
11 iktatószámú hiánypótlási felhívása alapján, a Viziközmű szolgáltatásról szóló 2011.évi CCIX. törvény értelmében pályáztatás útján választja ki az Esztergom Pilisszentlélek városrész vízi közmű üzemeltetőjét, akivel legkésőbb május 31-ig megköti az üzemeltetési szerződést és egyben felhatalmazza a Polgármestert a nyilatkozat aláírására. Felelős: Tétényi Éva polgármester Határidő: a megállapodás aláírására, a döntést követő 8 napon belül 11. napirendi pont Esztergom, Bartók Béla úti és Virágos úti esővíz átemelő szivattyútelep felújítása Deák Ferenc közmű-beruházási és közműfenntartási ügyintéző jelezte, hogy nem készült el az előterjesztés. Steindl Balázs elnök kérte, hogy vegyék le a napirendről. 12. napirendi pont Vis maior támogatás igénylés módosítása Dr. Szabados Ottó irodavezető ismertette az előterjesztést. Steindl Balázs elnök szavazásra tette fel az 1. számú határozati javaslatot, amely szerint a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek, hogy Esztergom Város Képviselő-testületének 368/2013.(VII.18). számú határozatát módosítsa a felsoroltak szerint, továbbá hatalmazza fel a polgármestert a módosítás benyújtására. A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 3 igen szavazat mellett a következő határozatot 284/2013. (VIII.28.) határozata Tulajdonosi Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy Esztergom Város Képviselő-testületének 368/2013.(VII.18). számú határozatát az alábbiak szerint módosítsa: Vis maior támogatás igénylés módosítása árvíz miatt (ebr42 igénylésazonosító: ) A káresemény megnevezése, helye: Molnár- sor hrsz. Horváth sor hrsz. Berényi Zs. út hrsz. Szennyvízátemelő, hrsz. Partfalomlás, hrsz. Erzsébet-park, hrsz. Kis-Duna sétány,: 16323/1; 17373/1; 17047/3 hrsz. Mindszenty tér hrsz. Pézsa Tibor Sportcsarnok, hrsz. Szalmacsárda, hrsz. Csónakház, 16380/2 hrsz. Mária Valéria mélygarázs 16380/1/A/1; 16380/1/A/2 hrsz. Gesztenye fasor, 16339; 16382; 16442/2; 16442/1 hrsz. Gőzhajó utca 16366, hrsz. Pór Antal téri játszótér hrsz. Deák utca , hrsz., Jókai utca hrsz., IV. Béla utca hrsz., József A. tér Aquasziget Élményfürdő hrsz. Duna köz hrsz. 11
12 Völgy út hrsz. Csenkei út teljes hossza 11481, hrsz. Rugby-pálya és hotel 16353/2 hrsz. A káresemény forrásösszetétele védekezésre: Megnevezés év % Saját forrás (biztosítási összeg nélkül) Ft 10 Biztosító kártérítése Ft Egyéb forrás Ft Vis maior támogatási igény (vészhelyzet) Ft 100 Vis maior támogatási igény (vészhelyzet Ft 90 kihírdetése nélkül) Források összesen Ft 100 A káresemény forrásösszetétele helyreállításra: Megnevezés év % Saját forrás (biztosítási összeg, szakértői díj Ft 10 nélkül) Biztosító kártérítése Ft Egyéb forrás Ft Vis maior támogatási igény Ft 90 Források összesen Ft 100 A károk helyreállításának (költségvetés alapján) tervezett összköltsége Ft, melynek fedezetét az önkormányzat nem tudja / részben tudja (megfelelő rész aláhúzandó) biztosítani. A Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek, hogy hatalmazza fel a polgármestert a módosítás benyújtására. Felelős: Steindl Balázs elnök Határidő: a Képviselő-testület tájékoztatására: a soron következő testületi ülés Steindl Balázs elnök szavazásra tette fel a 2. számú határozati javaslatot, amely szerint a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek, hogy Esztergom Város Képviselő-testületének 370/2013.(VII.18.) számú határozatát módosítsa a felsoroltak szerint, továbbá hatalmazza fel a polgármestert a módosítás benyújtására. 285/2013. (VIII.28.) határozata Tulajdonosi Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy Esztergom Város Képviselő-testületének 12
13 370/2013.(VII.18.) számú határozatát az alábbiak szerint módosítsa: Vis maior támogatás igénylés módosítása árvíz miatt (ebr42 igénylésazonosító: ) A káresemény megnevezése, helye: Esztergom, Liszt Ferenc u hrsz. Esztergom, Pázmány Péter utca 19786/5. hrsz. Esztergom, Katona István utca hrsz. Esztergom, Akácos út és folytatása 8191; 10810/1 hrsz. Esztergom, Fárikúti út 11166, hrsz. Esztergom, Őrtorony utca 10947/22. hrsz. A káresemény forrásösszetétele helyreállításra: Megnevezés év % Saját forrás (biztosítási összeg nélkül) Ft 10 Biztosító kártérítése Ft Egyéb forrás Ft Vis maior támogatási igény Ft 90 Források összesen Ft 100 A károk helyreállításának (költségvetés alapján) tervezett összköltsége Ft, melynek fedezetét az önkormányzat nem tudja / részben tudja (megfelelő rész aláhúzandó) biztosítani. A Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek, hogy hatalmazza fel a polgármestert a módosítás benyújtására. Felelős: Steindl Balázs elnök Határidő: a Képviselő-testület tájékoztatására: a soron következő testületi ülés Egyéb kérdés, hozzászólás nem volt, Steindl Balázs elnök megköszönte a Bizottság tagjainak és a Hivatal munkatársainak a részvételt, majd 16 óra 15 perckor bezárta a Bizottság ülését. Kmf. Steindl Balázs elnök Zoltai Dániel bizottsági tag 13
Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság augusztus 2-án 8:00 órakor megtartott üléséről
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 2013. augusztus 2-án 8:00 órakor megtartott üléséről Az ülés helye:
Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság február 21-én 16:00 órakor megtartott üléséről
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 2013. február 21-én 16:00 órakor megtartott üléséről Az ülés helye:
Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság december 18-án 8:30 órakor megtartott üléséről
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 2013. december 18-án 8:30 órakor megtartott üléséről Az ülés helye:
Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság augusztus 9-én 9:00 órakor megtartott üléséről
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 2013. augusztus 9-én 9:00 órakor megtartott üléséről Az ülés helye:
Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság szeptember 26-án 14:30 órakor megtartott üléséről
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 2013. szeptember 26-án 14:30 órakor megtartott üléséről Az ülés helye:
Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság december 11-én 16:30 órakor megtartott üléséről
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 2013. december 11-én 16:30 órakor megtartott üléséről Az ülés helye:
Dunaremete Község Önkormányzat. Képviselő-testülete. J e g y z ő k ö n y v
Dunaremete Község Önkormányzat Képviselő-testülete 80-8/2013/X J e g y z ő k ö n y v Dunaremete Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 15-én megtartott nyilvános üléséről Készült: Dunaremete
Jegyzőkönyv a Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság szeptember 1-jén 8:00 órakor megtartott üléséről
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Környezetvédelmi, Jegyzőkönyv a Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság 2016. szeptember 1-jén 8:00 órakor megtartott üléséről Helye:
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)
Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság október 31-én 15:15 órakor megtartott üléséről
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 2013. október 31-én 15:15 órakor megtartott üléséről Az ülés helye:
Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság november 15-én 8:05 órakor megtartott üléséről
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 2013. november 15-én 8:05 órakor megtartott üléséről Az ülés helye:
Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság december 5-én 13:00 órakor megtartott üléséről
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 2013. december 5-én 13:00 órakor megtartott üléséről Az ülés helye:
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:17/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének. 2012. augusztus 16-án tartott soron kívüli üléséről. Határozatok mutatója
JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2012. augusztus 16-án tartott soron kívüli üléséről Határozatok mutatója 64/2012. (VIII. 16.) sz. határozat: Napirendi javaslat elfogadásáról. 65/2012.
Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság június 17-én 11:45 órakor megtartott üléséről
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 2013. június 17-én 11:45 órakor megtartott üléséről Az ülés helye: Esztergom
Vámosszabadi Község Önkormányzat. Jegyzőkönyv. Készült: Vámosszabadi Községi Önkormányzat Képviselő-tesületének
Vámosszabadi Község Önkormányzat Jegyzőkönyv Készült: Vámosszabadi Községi Önkormányzat Képviselő-tesületének 2013. július 2-án (kedden) 19 órakor tartott rendkívüli üléséről Az ülés helye: Vámosszabadi
14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-2/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. február 12-én 17 órakor megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-8/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében
Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. szeptember 23-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről
Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 4 példányban! /2013 4. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. szeptember 23-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi
A Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság évi határozatai
A Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottság 2017. évi határozatai 1/2017. (I.18.) KKKB határozata 1. Településfejlesztési koncepció Előterjesztést készítette: Philipp Frigyes - főépítész 2.
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a salgótarjáni 6225/14 és 6225/15 helyrajzi számú, Ipari Parkban lévő területek megszerzésére
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 13253/2013. Javaslat a salgótarjáni 6225/14 és 6225/15 helyrajzi számú, Ipari Parkban lévő területek megszerzésére Tisztelt Közgyűlés! A Salgó Vagyon Kft
JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszáma.
JEGYZŐKÖNYV Ki ssziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év május hó 30. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 16/2016.(V.30.) 17/2016.(V:30.) 18/2016.(V.30.) 19/2016.(V.30.)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről
Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről
1. Javaslat vis maior tartalék címén támogatási igény benyújtására Előterjesztő: Papp Anna polgármester
Készült: 2010. július 13-án, megtartott Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselőtestületének nyílt ülésén - a Polgármesteri Hivatal dísztermében Jelen vannak: Papp Anna polgármester Kormos Krisztián alpolgármester
Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB február 22-én 15 órakor megtartott együttes nyílt üléséről
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi, Etikai és Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottsága Jegyzőkönyv a JEÜB és PETB 2016. február 22-én 15 órakor
Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve
4/2013. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 28/2013. (IV.15.) számú határozatot a Vasivíz Zrt-vel kötendő bérleti-üzemeltetési szerződés
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-9/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében
Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének július 14-én megtartott rendkívüli üléséről
Jegyzőkönyv Készült 2010. július 14-én megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Cseh János Marton Róbertné Ifj. Paulusz József Szilágyi Gábor
Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége
Magyargencs Község Önkormányzata Ügyszám: /2015. Jegyzőkönyv Készült: Magyargencs Község Képviselő-testülete 2016. január 14-i nyilvános üléséről, mely 16 óra 00 perckor kezdődött. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi
Polgármesteri Hivatal II. emeleti ülésterme Budapest IX. ker., Bakáts tér 14.
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság Jegyzőkönyv készült a Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. szeptember 8-án a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt
ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND
ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek Napirendek: Nyílt
J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 18-án 15 órakor megtartott nyilvános üléséről.
Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 6/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2016. április 18-án 15 órakor megtartott nyilvános üléséről.
Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság október 24-én 8:00 órakor megtartott üléséről
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 2013. október 24-én 8:00 órakor megtartott üléséről Az ülés helye: Esztergom
J E G Y Z K Ö N Y V. Páty Község Önkormányzat. Képvisel -testületének október 8-án (szerdán) 16:00 órai kezdettel megtartott
J E G Y Z K Ö N Y V Páty Község Önkormányzat Képvisel -testületének 2014. október 8-án (szerdán) 16:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésér l 1 Az ülés helye: Jelen vannak: Képvisel testületb l:
JEGYZŐKÖNV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 112/2014.(VI.17.) számú határozata a Képviselő-testület 2014. június 17-i ülés hitelesítőiről
JEGYZŐKÖNV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2014. június 17-i rendkívüli üléséről Az ülés helye: Váli Közös Önkormányzati Hivatal emeleti díszterme Jelen vannak:bechtold Tamás polgármester,
Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi ülésterme (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) Balogh Sándor, Szőke Zoltán képviselők.
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. október 16-án Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendkívüli, nyílt üléséről. Helye: Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi ülésterme (4440
Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu
V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 2/2013. J E G Y Z Ő
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 29-én 16,30 órai kezdettel megtartott
J e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-9/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 28-án /hétfőn/ 18,30
Tartalomjegyzék. Zalamerenye Község Önkormányzata Képviselőtestülete szeptember 19-én megtartott ülésén hozott határozatokról.
Tartalomjegyzék Zalamerenye Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2018. szeptember 19-én megtartott ülésén hozott határozatokról. Hat. száma Tartalom Nyílt: 45/2018. (IX.19.) Polgármesteri beszámoló
JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja
JEGYZŐKÖNYV Kissziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-22/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Iktatószám: 4570-2/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzat Jóléti, Ügyrendi és Sport Bizottságának 2017. november 21-én (kedden) 08:00 órai kezdettel megtartott nyilvános
Szám: 116/2013. JEGYZŐKÖNYV. Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testületének január 16-án megtartott nyílt üléséről
Szám: 116/2013. JEGYZŐKÖNYV Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. január 16-án megtartott nyílt üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 1/2013. (I. 16.) Z 1 2/2013. (I. 16.) Z 1 Szám:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. január 23-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:17/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat
Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14-én Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében tartott rendkívüli nyílt üléséről Jelen voltak:
JEGYZŐKÖNYV. a június 28-án tartott rendes nyílt testületi üléséről. Rendelet: 7.;
AKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 6/2017. Ikt. Szám: 509-6/2017/A. JEGYZŐKÖNYV a 2017. június 28-án tartott rendes nyílt testületi üléséről. Határozat: 37.; 38.; 39.; 40.; 41.; 42.;
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. január 29. napján megtartott üléséről. Jelen
Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015.október 21-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve
Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015.október 21-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 228/2015.(X.21.) határozat az önkormányzati tulajdonú tornateremben természeti eredetű
Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének. Idegenforgalmi és Kulturális Bizottsága
Esztergom Város Önkormányzat Képviselőtestületének Idegenforgalmi és Kulturális Jegyzőkönyv az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság 2016. június 22-i üléséről Az ülés helye: Esztergom Város Polgármesteri
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:2/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. augusztus hó 22. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 22. rendkívüli, nyílt ülés jegyzőkönyve. Jelen
Jegyzőkönyv. Távollévő önkormányzat képviselő neve: Kovács Attila képviselő Pallagi László képviselő
Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2018. október 11. 08.00 órától 08.30 óráig a Képviselőtestület rendkívüli
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Ráckeve Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. július 15-én megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal II. emeleti tanácskozó
ALSÓSZÖLNÖK. Község Önkormányzata június 14-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v
ALSÓSZÖLNÖK Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 14-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Alsószölnök Község Önkormányzata Képviselő-testületének
J e g y z ő k ö n y v. Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 30-án órakor tartott nyilvános üléséről.
Képviselő-testület Hegymagas J e g y z ő k ö n y v Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. augusztus 30-án 16.00 órakor tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri
KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság május 13-ai üléséről. 278/2015. (05.13.)TELB. Határozat
Tárgy: napirend 278/2015. (05.13.)TELB. Határozat úgy dönt, hogy a 11/2015 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja és az alábbi előterjesztéseket felveszi: NYÍLT ülésre - Döntés a Játékkal
}...1^777..'. SZ. napirend
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének _ Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága f ) J Előterjesztő: Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. }...1^777..'. SZ. napirend
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. október 27. napján megtartott üléséről. Jelen
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE szeptember 09-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. szeptember 09-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 93/2014.(IX.09.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról
JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kétpó Községi Önkormányzat Képviselőtestületének július 21-én megtartott soron kívüli képviselőtestületi üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Kétpó Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. július 21-én megtartott soron kívüli képviselőtestületi üléséről. Jelen vannak:boldog István polgármester Enyedi Ferencné képviselő
J e g y z ő k ö n y v
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ./565-23/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. október 31. napján 8.00 órakor a Szikszói Közös
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 12-i rendkívüli üléséről 81-84/2013. (07. 12.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének
3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
1 Ikt. szám: 511-3/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS ÜZEMELTETÉSI BIZOTTSÁGA 2013. április 9-én megtartott ülésének 3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2 J e g
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2012. május 14-én a Városháza emeleti kistermében 7 30 órai kezdettel megtartott üléséről.
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. július 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 77-83/2016. (VII. 14.) számú határozatok.
JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének február 18-án 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről
Ikt.szám: 692-1/2014 JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 18-án 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat
4. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
1 Ikt. szám: 510-4/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI ÉS GAZDASÁGFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA 2013. április 9-én megtartott ülésének 4. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 28-án 18:00 órakor megtartott nyílt Képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint. Bagó
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Ráckeve Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. augusztus 5-én megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal II. emeleti tanácskozó
A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság évi határozatai
A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 2014. évi határozatai Napirend elfogadása 1/2014. (I.21.) határozata úgy dönt, hogy az alábbi napirendi pontokat fogadja el: 1. Tájékoztató a Piac 2012. és
Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2014. augusztus 5-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről
Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 3 példányban! 2014 1. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2014. augusztus 5-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi
KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság 2015. november 10. -ei üléséről. 742/2015. (11.10.)TELB. Határozat
+Belváros-Lipótváros V. ker. Önkormányzat a A Tárgy:napirend 742/2015. (11.10.)TELB. Határozat A úgy dönt, hogy a kiküldött 27/2015 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat elfogadja, azzal a módosítással,
K I V O N A T. 170/2018. számú Képviselő-testületi határozat:
Szt/601-170/2018. szám 170/2018. számú Képviselő-testületi határozat: Város Önkormányzatának képviselő-testülete felveszi a nyílt napirendek közé az i 1273, 1327 és 1325 hrsz-ú és a Sztg., Széchenyi u.
J e g y z ő k ö n y v
Szám.: SER/62-15/2019 J e g y z ő k ö n y v Képviselő-testülete 2019. június 20.-i üléséről Döntések: Határozatok: 90/2019.(VI.20.)...A -testület 2019. június 20.-i ülésének napirendjéről 91/2019.(VI.20.)...Pályázat
T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése.
NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2013.február 13.-án megtartott Képviselő-testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A
ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE AUGUSZTUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. AUGUSZTUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 32/2016. (VIII. 30.) számú ÁKt határozat 33/2016. (VIII. 30.) számú ÁKt határozat
PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Iktatószám: 3753-2/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 24-én (csütörtök) 08:30 órai kezdettel megtartott üléséről 1 Az
ELŐTERJESZTÉS Szob Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 1. napján tartandó rendkívüli ülésére
Szob Város Önkormányzata 2628 Szob, Szent Imre utca 12. Telefon: 27-570-690, 27-570-691 ; Fax: 27-570-531 E-m ail: szob@vnet.hu ELŐTERJESZTÉS Szob Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember
Jegyzőkönyv. a Baktüttös Község Önkormányzata. Képviselőtestületének július 2-án. 17 órakor tartott soros testületi üléséró1.
Jegyzőkönyv a Baktüttös Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2018. július 2-án 17 órakor tartott soros testületi üléséró1. Jegyzőkönyv a Baktüttös Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2018.július
azonnal Szuhai Erika elnök 8 igen 0 nem 0 tartózkodás e l f o g a d v a
Napirend előtt: 155/2018.(XII.10.)SZEFOB Fogyatékosügyi Bizottsága úgy dönt, hogy a Javaslat Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 2018. I. féléves munkatervére c. 247. sz. előterjesztést
Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának február 13-án megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről
Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 3 példányban! 2014 1. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2014. február 13-án megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi
8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.
Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8295 Taliándörögd,
Jóváhagyta: JEGYZŐKÖNYV. Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának. Gazdasági Bizottsága. nyílt üléséről
Ügyiratszám: 17531-1/2018 Jóváhagyta: ---------------------------- Lőrincz László gazdasági irodavezető JEGYZŐKÖNYV Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Gazdasági Bizottsága 2018. június 13-án 15 30 órakor
Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság március 19-én 15:15 órakor megtartott üléséről
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Ellenőrző és Jegyzőkönyv a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság 2013. március 19-én 15:15 órakor megtartott üléséről Az ülés helye:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről
170/17/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről Határozatok: 110/2014. (IX.30.)
Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete szeptember 24-én 18,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről
Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 32-11/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. szeptember 24-én 18,00 órai kezdettel
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2012. szeptember 27-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme. Jelen vannak: Kovács Mihály
t /:gós I$ván :/ s.k.
órai kezdettel a Sitkei Művelődési Ház Klubtermében ülést tart amelyre meghivom. Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. március 27-én (hétfőn) 18:00 M EGHÍVÓ t /:gós I$ván :/ s.k. Sitke,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. február 28-án a Városháza emeleti kistermében 8 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli
JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR május 2.
JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2016. május 2. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 2. napján 14.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt
JEGYZŐKÖNYV. Erdőkertes Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 16-án órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Erdőkertes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. június 16-án 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Dr. Pásztor László Bakos István Béri Eszter
Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának szeptember 11-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről
Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 3 példányban! 2014 1. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2014. szeptember 11-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi
Fertőd Város Képviselő-testülete
Fertőd Város Képviselő-testülete 29/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. szeptember 17. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban
J e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-12/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 6-án /szerdán/ 18 órai
A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van.
51 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2012. február 29. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Héri Viktor Nádasdi Frida Palsics