Sülé Sándor: Kisszántói Pethe Ferenc ( ) (Könyvismertetés)
|
|
- Elek Kerekes
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Sülé Sándor: Kisszántói Pethe Ferenc ( ) (Könyvismertetés) A bécsi udvar 1754 után kialakított gazdaságpolitikája Magyarországnak elsősorban a nyersanyagtermelő szerepét szánta. 1 E politika egyik jellemző vonása, hogy az örökös tartományok ipara érdekében nálunk olyan ipari növényeket igyekeztek meghonosítani, melyeket a nyugati országok a gyarmatokról szereztek be (festő buzér, indigó, gyapot stb.). 2 A hatalmas legelőterületek feltörésével, a század első feléhez viszonyítva, az állattenyésztés is visszaesett. Ám az okszerűbb gazdálkodást a XVIII. század utolsó évtizedében már nemcsak a Bécsben kidolgozott és a Helytartótanács által szétküldözgetett ismeretterjesztő füzetek népszerűsítették, hanem a magyarországi szakiskolákban felnevelkedett nemzedékek tagjai is. 3 Az 1763-ban alapított szempci Collegium Oeconomicum után az 1770-es évektől a pesti egyetemen is állandó katedrát kaptak az agrártudományok. 4 A század végén (1797) pedig a Festetics György által alapított nagyhírű Georgikonban már csak a mezőgazdasági szakismereteket tanították. Az intézet legjelesebb tanárai között találjuk Pethe Ferencet, kinek itteni működését eléggé hézagosan ismerhettük csak ezideág. Sülé Sándor alapos és adatgazdag monográfiájából most kitűnt, hogy Pethe elejétől fogva nagy ügybuzgalommal vett részt a Georgikon kiépítésében, és Bulla Károly igazgató mellett egyidőben mint helyettese s mint második tanerő szerepelt. Az oktatás módját és menetét Pethe dolgozta ki, általában б mindenben a kezdeményező. Bulla inkább a csendes hivatalnok benyomását kelti bennünk. Tervei, elképzelései mellett nem állt ki határozottan, a gróf utasításait fenntartás nélkül végrehajtotta, függetlenül attól, hogy egyetértett-e velük, vagy sem. Nem így Pethe Ferenc, akinek sokszor emiatt kellemetlensége is támadt. A Georgikon éppen úgy a Direktórium alá volt rendelve tangazdaságuk és oktatómunkájuk is, mint ahogy a keszthelyi, csáktornyai, csurgói stb, uradalmak. Pethének úgyszólván minden kellemetlensége, kegyvesztettsége a gróf előtt a direkcióbeliek akadékoskodásának, kicsinyeskedésének volt köszönhető. Az iskolában ugyanis számtant, mértant, könyvelést és építészetet kellett tanítania, amibe a hozzá nem értő Direktórium mindig beleszólt. Pedig ő volt az első hazánkban, aki felső fokon is magyar nyelven tanította az ifjakat az elméletileg és gyakorlatilag megalapozott, fejlett technikájú, belterjes gazdálkodásra. Pethe minden tárgyát alapos felkészültséggel adta elő, de a legnagyobb előszeretettel a különböző mezőgazdasági eszközöket és gépeket a termelésn technika fejlesztését isimertette. Hamarosan össze is állított egy értékes szertári modellgyűjteiményt, mely azután későbbi beszerzések révén is szépen bővült. Ebből az anyagból jónéhány darab még eredeti georgikoni számokkal ellátva az Országos Mezőgazdasági Múzeumban van, ahol nemrég emlékkiállításon mutatták be azokat 5 Keszthelyi tanárkodását az árulkodások, intrikák, tehetségtelen tehetetlenek irigykedése keserítették egyre inkább, így azután 1801 szeptember 1-én végleg elköltözött abból a Georgikonból, amelyiknek egyik megteremtője volt. Pethe Ferenc életének további folyása túl esik megyénk határain, de nyomonkövetése hozzátartozik az egységes kép kialakításához. Sülé Sándor kitűnő monográfiája ebben biztos kalauzunk. Végezetül egyetlen megjegyzést: kétségtelen, hogy a Pethe keszthelyi tanárkodásáról adott kép egészben elfogadható, helytálló, ám a jegyzetanyagból az is világos, hogy a Festetics levéltárban még számtalan itt a dolog természetéből folyóan csak töredékekben idézett levél, feljegyzés, utasítás, döntés, ügyirat található. Ezek kiadása tovább szilárdítaná, mélyítené és árnyaltabbá tenné a szerző által felvázolt képet. Az anyag feltárása megérné a fáradságot, közzététele nemcsak megyei, hanem országos agrártörténetírásunknak is nyeresége lenne. Kőhegyi Mihály 301
2 Jegyzetek 1 Eckhardt Ferenc: A bécsi udvar gazdaságpolitikája Magyarországon Mária Terézia korában. Bp Pach Zsigmond Pál: Az eredeti tőkefelhalmozás Magyarországon. Bp KarlovisKky Endre-: Magyar gyár- és kézműipar ben. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, Léderer Emma: Iparunk é kereskedelmünk a merkantilizmus korában. (Domsnovszky Sándor szerk.: Magyar művelődésitörténet rv Bp ) Futó Mihály: A magyar gyáripar története. Bp :! Fináczy Ernő: A magyarországi közoktatás története Mária Terézia korában. I П. Bp Molnár Aladár: A közoktatás története Magyarországon a XVIII. században. Bp Éber Ernő: A mezőgazdaságtan első hazai tanszéke és első tanára: Mitterpacher Lajos. A Magyar Mezőgaziasági Múzeum Közleményei, Szabó Miklós: Pethe Ferenc emlékkiállítás a Mezőgazdasági Múzeumban, Agrártörténeti Szemle,
3 Tartalomjegyzék Szerkesztő: Közleményeink 3. kötete elé 5 6 In memóriám: Darnay-Dornyay Béla Gutheil Jenő Iványi Béla Pongrácz József 7 12 Éri István: Beszámoló a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság évi munkájáról Patay Pál: A homokbödögei harang Ki s varga Lajos: Sármellék gazdasági fejlődése között Mihalik Sándor: A Windschügel család szerepe a magyar kerámiagyártásiban Cenner Mihály: XIX. századeleji pápai színlapok Herényi István: Nemes Székely János csöglei közbirtokos naplója ' 112 Vörös Károly: Füred és vendégei 1838 egy nyári hetében Füzes M. Miklós: Adatok Győrök György és Győrök Leó életéhez Éri István: Modern Dunántúl, egy elfelejtett veszprémi folyóirat Czeglédy Józísef Sági Károly: Adatok a Tanácsiköztársaság keszthelyi történetéhez Farkas Gábor: Földosztás, házhely- és határviták Sümegcsehi községben ( ) Beszteri Béla: A nemzeti bizottságok tevékenysége Veszprém megyében (1945 április^-1949 január) B. Blickle Ilona: A tanácsrendszer létrehozása és a tanácsok kezdeti tevékenysége Veszprém megyében ( ) D. Nagy Katalin: A Veszprém megye helytörténeti lexikona" című munka vitája Éri István: Veszprém megye helytörténeti lexikona (könyvismertetés) Kőhegyi Mihály: Sülé Sándors Kisszántói Pethe Ferenc ( ) (könyvismertetés)
4
5 Inhalt Der Redafete ur : Zum dritten Band unserer Mitteilungen 5 в In memóriám: Darnay-Dornyay Béla Gutheil Jenő Iványi Béla Pongrácz József István Éri: Bericht über die Tätigkeit der Direktion der Veszprémer Komitatsmuseen im Jalhre P á 1 P a t а у : Die Glocke von Homokbödöge Lajos Kisvár g a: Die wirtschaftliche Entwicklung des Sármellék Sándor Mihalik: Die Rolle der Familie Windschügel in der ungarischen Keramik Mihály Cenner: Theaterzettel aus der Reformzeit im Museum zu Veszprém István Herényi: Tagebuch des Landjunkers János Székely von Csögle Károly Vörös: Balatonfüred und seine Gäste in einer Sommerwoche Miklós F. Füzes: Zur Biographie von György Győrök und Leo Győrök István Éri: Modern Dunántúl (Modernes Transdanubien) eine vergessene Zeitschrift József Czeglédy Károly Sági : Die Räterepublik in Keszthely Gábor Farkas: Bodenverteilung, Hausgrund- und Grenzstreitigkeiiten in der Gemeinde Sümegcsehi Béla Beszteri: Tätigkeit der Nationalkommissionen im Komitat Veszprém (vom April 1945 bis Januar 1949) Ilona В. В1 i с к 1 e : Organisierung des Rätesystems und Beginn der Tätigkeit der Räte im Komitat Veszprém ( ) Katalin D. Nagy: Die Diskussion um das Lexikon der Lokalgesohichte des Komitates Veszprém" István Éri: Buchbesprechung (Veszprém megye helytörténeti lexikona) Mihály Kőhegyi: Buchbesprechung (Sülé Sándor: Kisszántói Pethe Ferenc, ) V
6
7 Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság kiadványai Veröffentlichungen der Direktion der Veszprémer Komitatsmuseen В. Thomas Edit Szentléleky Tihamér: Vezető a veszprémi Bakonyi Múzeum régészeti kiállításai- ban (1959) Edit В. Tomas T. Szentléleky: Führer durch die archäologischen Ausstellungen des Bakonyer Museum in Veszprém (1959) Tihany. Vezető a Múzeum kiállításához Führer, durch das Museum von Tihany (1963) (Elfogyott vergriffen; Vajkai Aurél: Bakonyi Ház (1963) Éri István Vajkai Aurél: Veszprém megye múzeumai (1963) István Éri Aurél Vajkai: Museen entlang des Balaton (1963) (ElfogYott vergriffen) (Elfogyott vergriffen) Tarnay Zsuzsanna Rózsa György: Batsányi János irodalmi munkássága és egykorú képmásai (1963; (Elfogyotl - vergriffen) Veszprém megyei Múzeumok közleményei 1. (1963) É. Takács Margit Péter Márta: Csikasz Imre emlékkiállítás (1964) 3«Tomas Edit: Baláca, freskó, stukkó, mozaik Baláca, Fresko, Stuck, Mosaik (1964) Fekete Gábor: A Bakony növénytakarója (1964)' A Veszprém Megyei Múzeumok közleményei 2. (1964) B. Thomas Edit: A nagydémi lararium (1965) Borsos Miklós szobrászművész tihanyi kiállítása (1965) Dr. Tompa Kálmán képzőművészeti gyűjteménye (1965) (Elfogyott vergriffen) (Elfogyott vergriffen) Gorka Livia keramikus keszthelyi kiállítása (1965) Papp Józseí: A Bakony növénytani bibliográfiája (1965) Botanische Bibliographie des Bakony Gebirges (1965) 307
8 Kiadja: a Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatósága Felelős kiadó: Éri István megyei múzeumigazgató Technikai szerkesztő: Jakab Agnes A címlapot tervezte: Katona László A kézirat nyomdába érkezett: 1965 április. Megjelent: 1000 példányban, 19V4 ív terjedelemben Veszprém megyei Nyomda Vállalat Felelős vezető: Steltzer Ferenc
9
10 , 9
GULYÁS MIHÁLY A BAROMFI-FELDOLGOZÁS ÉS BAROMFIKONZERV-GYÁRTÁS TÖRTÉNETE OROSHÁZÁN
GULYÁS MIHÁLY A BAROMFI-FELDOLGOZÁS ÉS BAROMFIKONZERV-GYÁRTÁS TÖRTÉNETE OROSHÁZÁN GULYÁS MIHÁLY A baromfi-feldolgozás és a baromfikonzerv-gyártás története Orosházán A Békés Megyei Múzeumok Közleményei
I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21.
Felhasznált irodalom: I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21. II. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat2szabadbattyan.jpg
Képzési program. Múzeumi Önkéntes Tárlatvezetők
Képzési program Múzeumi Önkéntes Tárlatvezetők A képzés a Múzeumok Oktatási és Képzési Központja (Szentendre) és a Megyei Múzeumi Igazgatóság közös szervezése. Önkéntes tárlatvezető képzés 5 helyszínen:
3. A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva melyik somogyi városba látogatott Bertók László költő 2014-ben?
4. forduló Kedves Gyerekek! Ebben a fordulóban megyénk közelmúltjából kaptok kérdéseket, melyeket Dr. Sipos Csaba, a megyei könyvtár helytörténeti kutatója állított össze. Böngésszetek az interneten, illetve
BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990.
Major Zoltán László BALOGH ISTVÁN MŰVEINEK BIBLIOGRÁFIÁJA 1990-1996. 1990. Balogh István: Pusztai pásztorélet és szállások a XVIII. század végén. (Egy debreceni emlékirat 1794-ből) = Történeti-néprajzi
A Széchenyi-érmek katalogizálása során győjteményembe került egy szabadkımőves érem, egyik oldalán
2001. LV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM / Mőhely / Egervölgyi Dezsı: Széchenyi arcképegy szabadkımőves érmén 337Egervölgyi Dezsı: Széchenyi arcképegy szabadkımőves érmén A Széchenyi-érmek katalogizálása során győjteményembe
Családtörténeti kutatásról publikációk
Családtörténeti kutatásról publikációk Megjelent írások GUBICZA ANTAL (1899-1973) a balatonfüredi kerület esperese, pápai kamarás élete, MÁRVÁNYTÁBLA HELYETT című könyvben fejezet (2008) Az összetartozás
A Budapesti Ügyvédi Kamara évi választás. A Kamara elnökségének és tisztségviselőinek, továbbá bizottságai elnökeinek, valamint azok tagjainak
J E L Ö L Ő B I Z O T T S Á G A Budapesti Ügyvédi Kamara 2010. évi választás A Kamara elnökségének és tisztségviselőinek, továbbá bizottságai elnökeinek, valamint azok tagjainak JELÖLŐ LISTÁJA (A tisztségviselők
A Gubicza család találkozói, eseményei
A Gubicza család találkozói, eseményei GUBICZA CSALÁDOK ESEMÉNYEI 2006 évben I. Gubicza találkozó Bakonyszentlászló, 2006. augusztus 19. Szervező: Gubicza Ilona 2007 évben Családtörténeti kutatás, nemzetközi
Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -
1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.
MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye
MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,
KULTURA - ERTEK - VALTOZAS ES A TANCKUTATASBAN
TANCMUVESZET ESTUDOMANY V. KULTURA - ERTEK - VALTOZAS a tan c m u v e s z e t b e n, a tan c p e d a g o g iaban ES A TANCKUTATASBAN III. NemzetkdziTanctudomanyi Konferencia a Magyar Tancmuveszeti Foiskolan
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-
Magyar Állatorvosok Lapja. Kertgazdaság. Állattenyésztés és Takarmányozás. Főszerkesztő: Dr. Visnyei László, PhD
Magyar Állatorvosok Lapja Főszerkesztő: Dr. Visnyei László, PhD 1400 Budapest, Pf.: 2 Tel/Fax: +(36) 1-341-3023, Tel: +(36) 1-478-4100, Kiadó: Magyar Mezőgazdaság Kft., Budapest Kertgazdaság Főszerkesztő:
ANNALES MUSEI NATIONALIS HUNGARICI
ANNALES HISTORICO-NATURALES MUSEI NATIONALIS HUNGARICI VOL. XXXVI. PARS 1945. ZOOLOGICA MÚZEUM FOLYÓIRATA X X X V I. K Ö T E T. 1943. ÁLLATTANI RÉSZ Pinx. Csánky KIADJA MÚZEUM PONGRÁCZ SÁNDOR FŐIGAZGATÓ
*?*A múzeumok szervezeti és ügykezelési szabályzata. Budapest: Népművelési Minisztérium Múzeumi Főosztálya, 1954. 141 p.
2014. július 21. Törvények, Adattárak, címtárak Levéltári forrás Lexikonok Törvények *1929. XI. *1934. VIII. t.-c. *A vallás- és közoktatásügyi miniszter végrehajtó 9300/1935. III. számú rendelete *A vallás-
Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában
Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Találkozó: Óváros tér/köd utcai parkoló Időtartam: 2-2,5 óra Ismerkedés Veszprémmel és a várnegyeddel Azoknak ajánljuk, akik előszőr járnak a városban,
Descendants of Urbanus Benedek
Descendants of Urbanus Benedek 1 1 Urbanus Benedek 1430 -... 2 Name Benedek... 3 János Benedek... 3 Péter Benedekfi... 2 Antal Benedek... 3 Balázs Benedek... 4 János Benedek... 5 Balázs Benedek... 6 Mihaly
Határtalanul a Felvidéken
Határtalanul a Felvidéken A nyitrai piarista gimnázium 1698-tól 1919-ig működött. Bottyán János ezredestől misealapítványt szereztek. Végül 1701-ben Mattyasovszky László püspök tett számukra nagyobb alapítványt.
1.osztályos tankönyvek:
1.osztályos tankönyvek: Ének-zene /nat 2012/ Nemzedékek Kiadó Az én ABÉCÉM Első olvasókönyvem Első technikakönyvem A képzelet világa Játékház: betűtanítás- írásfűzet Játékház: képes olvasókönyv / Hargitai
T E R Ü L E T I S T A T I S Z T I K A
T E R Ü L E T I S T A T I S Z T I K A A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL FOLYÓIRATA SZERKESZTŐBIZOTTSÁG DR. BALOGH MIKLÓS, DR. HORVÁTH GYULA, DR. HORVÁTH JÓZSEF, DR. KAPROS TIBORNÉ, KOVÁCS FLÓRIÁN LÁSZLÓ,
FELNŐTT ORSZÁGOS BAJNOKOK
FELNŐTT ORSZÁGOS BAJNOKOK Férfi egyes 1905. Redlich Béla 1906. Tolnai József 1907-08. László Albert 1909-10. Jacobi Roland 1911. Mechlovits Zoltán 1912. Pécsi Dániel 1925-26. Mechlovits Zoltán 1927. Glancz
A Szabolcs-Szatmár magyei Múzeumok Igazgatósága tudományos munkatársainak szakirodalmi tevékenysége 1975~1977-ben
A Szabolcs-Szatmár magyei Múzeumok Igazgatósága tudományos munkatársainak szakirodalmi tevékenysége 1975~1977-ben Az 1970-es évtizedben egyre nagyobb számban jelentek meg cikkek, kiállítás vezetők, ismertetések
ID. SZINNYEI JÓZSEF ( ): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK
ID. SZINNYEI JÓZSEF (1830 1913): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK A HAZAI FOLYÓIRATOKBAN (1778 1873) A szöveget sajtó alá rendezték a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai, Gazda István
A Kari Tanács május 14-i ülésének határozatai
77/2008/2009. sz. KT Határozat A Tűzvédelmi és Biztonságtechnikai Intézetbe dr. Beda László tanszékvezetői megbízásához 21 érvényes szavazatból 21 igen és 0 nem szavazatot kapott. 78/2008/2009. sz. KT
IV. Tovafutók - Liget
F1 1 18 NAGY Péter 1989 00:26:07 00:26:53 00:27:39 01:20:40 3:49 min/km +00:00:00 2 21022 FÜZESY Dávid 1993 00:27:22 00:28:03 00:28:18 01:23:44 Dunaújvárosi Triatlon 3:58 min/km +00:03:04 3 21085 ZENTAI
A NEMZETI SZALON KIÁLLÍTÁSAI,
A NEMZETI SZALON KIÁLLÍTÁSAI, 1951 1960 Helye: Budapest, V., Erzsébet tér (1946 1952: Sztálin tér, 1953 1989: Engels tér) 1951-től: a Kiállítási Intézmények - Műcsarnok intézménye 1960: az épületet lebontják
Zsámbékfutás Félmaraton km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista
Férfi 35 év alatti 1 593 FARKAS Pál 1985 01:30:31.8 01:30:27.8 1 1 4:16 min/km +00:00:00.0 2 699 PINTÉR András 1996 01:33:36.5 01:33:33.8 3 3 4:24 min/km +00:03:05.9 3 609 HERCZEG Zoltán 1986 01:33:41.8
SZÓTÁRAK ÉS HASZNÁLÓIK
SZÓTÁRAK ÉS HASZNÁLÓIK LEXIKOGRÁFIAI FÜZETEK 2. Szerkesztőbizottság BÁRDOSI VILMOS, FÁBIÁN ZSUZSANNA, GERSTNER KÁROLY, HESSKY REGINA, MAGAY TAMÁS (a szerkesztőbizottság vezetője), PRÓSZÉKY GÁBOR Tudományos
Eötvös József Koszorú
Eötvös József Koszorú (1993-2011) 2011 Báldi Tamás, a földtudományok doktora, Fésüs László, az állatorvos-tudomány doktora Józan Péter, az orvostudomány doktora Lantos Béla, a műszaki tudományok doktora
ÉLETRAJZ. Koppány Attila festőművész (Enying, 1947. február 25.) Honlap: www.art-koppany.sze.hu Lakcím: 9021 Győr, Király u. 5.
ÉLETRAJZ Koppány Attila festőművész (Enying, 1947. február 25.) Honlap: www.art-koppany.sze.hu Lakcím: 9021 Győr, Király u. 5. Tanulmányok 1961-1970 Derkovits Képzőművészeti Kör, Székesfehérvár. Mestere:
Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.)
MEGYEI Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.) Verseghy Ferenc Elektronikus Könyvtár http://www.vfmk.hu/vfek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei
Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése
dátuma: 2015.05.21. adatai 1 KZCS/14/12193369 PAIS-HORVÁTH SZILVIA 631 380 17 210,00 631 380 2 KZCS/14/12193377 ÁBRAHÁM LÁSZLÓ 422 420 14 500,00 422 420 3 KZCS/14/12193299 KEMÉNYNÉ NAGY ERIKA 493 326 9
5. számú melléklet BÓDI ZSUZSANNA
5. számú melléklet A NÓGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁR MUNKATÁRSAINAK TUDOMÁNYOS TEVÉKENYSÉGE A 150/1992. (XI. 20.) KORM. RENDELET 12. (4) PONTJÁBAN MEGHATÁROZOTT IDŐTARTAM ALATT BÓDI ZSUZSANNA A tevékenység megnevezése:
KUTATÁSI JELENTÉS I.
Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Takács Attila dandártábornok parancsnok Honvédség és Társadalom Baráti Kör Egyesület Debrceni szervezete Polyák András elnök KUTATÁSI JELENTÉS I. a Debreceni
Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának június 10-i üléséről
Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2016. június 10-i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Perczel András Dr. Császár Attila Dr. Salma Imre Dr. Péter László Dr.
16. sz. melléklet C Í M R E N D
16. sz. melléklet C Í M R E N D I. KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK Cím Alcím rövid neve gazdálkodási jogköre: teljes önállóan gazdálkodó részben önállóan gazdálkodó 1. Megyei Önkormányzat Hivatala 1.1. Közgyűlés
XIII. 11. Jalsoviczky család iratai
XIII. 11. Jalsoviczky család iratai 1735-1945 Terjedelem: 1,90 fm, 19 doboz, 19 raktári egység Raktári helye: Nagykőrös, 17. terem, 13-16. polc 1802-ben Jalsoviczky Mihály mészáros mestert saját kérésére,
Rövidítésjegyzék. Jegyzetek 179
JEGYZETEK Rövidítésjegyzék évf. = évfolyam fn = főnév in = -ban, -ben KFL = Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár köt. = kötet mn = melléknév MOL = Magyar Országos Levéltár, Budapest Nr. = néprajz sz. = szám,
Szakmai tapasztalat, jelentősebb festmény restaurátori munkák:
Jébert Katalin Festőres-taurátor művész Oklevél száma: I-17/1986 Restaurátorkamara névjegyzéki száma: F1-373 Tel.: 06 20 77-19-2-19 jebertka@gmail.com Szakirányú képesítés 1986-1991 Magyar Képzőművészeti
KORTÁRS KÖLTÉSZET KORTARS GRAFIKA 7. ORSZÁGOS BIENNÁLÉ
KORTÁRS KÖLTÉSZET, KORTARS GRAFIKA 7. ORSZÁGOS BIENNÁLÉ CIFRAP ALOTA Katona József Múzeum Kecskeméti Képtára 2007. november 10. és december 4. között KALOCSA VÁROSI KÉPTÁR 2008. január 13. és február 3.
9. sz. melléklet Kimutatás a Nógrád Megyei Levéltár dolgozóinak 2004. évi tudományos tevékenységéről
9. sz. melléklet Kimutatás a Nógrád Megyei Levéltár dolgozóinak 2004. évi tudományos tevékenységéről Tanulmányok, recenziók, cikkek, kéziratok, kiadványszerkesztés Barthó Zsuzsanna 1. A salgótarjáni házicselédek
A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár tematikus éve
A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár tematikus éve 2003-ban, 15 évvel ezelőtt lettünk az év könyvtára Magyarországon. Az elmúlt másfél évtizedben arra törekedtünk, hogy a címhez méltó legyen minden
A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye
A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye a polgármesterek, és helyi képviselők 2010. október 3-án megtartott választásának Budapest főváros XVI. kerületének végleges eredményeiről A POLGÁRMESTER-VÁLASZTÁS
3. Ki az a somogyi költő, akit 70. születésnapja alkalmából 2012. január 19-én köszöntöttek a Takáts Gyula Emlékházban?
4. forduló TOTÓ 1. Hányadik évfordulóját ünnepelte a marcali kórház 2011-ben? a. 50 b. 100 c. 150 2. Milyen címmel rendezett kiállítást a Csiky Gergely Színház 2011 őszén? a. Száz év színház b. 75 év színház
II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton
Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves 1 420 SZENTPÉTERI Csaba 1998 00:27:26 00:26:54 Nagykőrös 4 4 3:49 min/km +00:00:00 2 225 SZILÁGYI Gergő 2000 00:31:18 00:30:40 Tiszakécske 10 9 4:21 min/km +00:03:45 3 310
Név Titulus Kollégium Választó elektori gyűlés
Név Titulus Kollégium Választó elektori gyűlés Baksa József Bánhidi Sándor dr. dr. Orbán Zsófia pót Nyugat-Dunántúl (regionális civil szervezetek kollégiumválasztó ) Győri-Dani Lajos pót Hódi Gyula Dél-Alföld
Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése
dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000
Jász-Nagykun-Szolnok megyei LÖVÉSZVERSENY ÖSSZESÍTŐ 2011.
JäGERMAISTER BRFK-TEAM RÁKÓCZIFALVA EZÜSTFŰZ JÁSZLADÁNY Jász-Nagykun-Szolnok megyei LÖVÉSZVERSENY ÖSSZESÍTŐ 2011. CSAPAT FORDULÓK ÖSSZ: I. II. III. IV. V. VI. VII. MÓD DRÁVUCZ FERENC 36 33 30 35 0 0 0
MELLÉKLETEK Magyargencs.
MELLÉKLETEK Magyargencs. 1. Bibliográfia és források. 69. old. 2. Összefoglaló táblázatok. 70-71 old. 3. Térképek. 72-73. old. 68 Irodalom. (Válogatás). Magyargencs. * BONA Gábor: Tábornokok és törzstisztek
16. sz. melléklet C Í M R E N D I. KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK Cím száma neve Alcím száma neve gazdálkodási jogköre: teljes önállóan gazdálkodó részben
16. sz. melléklet C Í M R E N D I. KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK Cím Alcím gazdálkodási jogköre: teljes önállóan gazdálkodó részben önállóan gazdálkodó 1. Megyei Önkormányzat Hivatala 1.1. Közgyűlés és bizottságai
ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE
XI. évfolyam 12. szám ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE HIVATALOS LAP 2010. OKTÓBER 22. TARTALOM SZEMÉLYI RÉSZ ZMJVK 213/2010. sz. hat. ZMJVK 214/2010. sz. hat. ZMJVK 215/2010. sz. hat. ZMJVK 217/2010.
KIADVÁNYLISTA - KARÁCSONYI KÖNYVVÁSÁR
KIADVÁNYLISTA - KARÁCSONYI KÖNYVVÁSÁR A kiadvány címe Borítókép Eredeti ár Kedvezményes ár Czeglédi Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 26.) Békéscsaba, 2004 1 Medgyesi Pál:
Beosztás a január között tartandó záróvizsgára. Bizottság száma: 1. sz. Terem szám: B 052.
Beosztás a 2018. január 17-19. között tartandó záróvizsgára Bizottság száma: 1. sz. Terem szám: B 052. Záróvizsga időpontja: 2018. január 17. 8 00 óra Orosz Boglárka Bogárné Péter Borbála Csilla Takács
KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT MEGÁLLAPODÁSOK
KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT MEGÁLLAPODÁSOK 2013-2014 Megjegyzés: A lejárt érvényességű közösségi szolgálatok megújítása folyamatban van. Együttműködő Ajkarendekért 8-25-1/2013 2014. augusztus 31. Litéri Református
SAVARIA KUPA 2016 FÉRFI EGYÉNI
SAVARIA KUPA 6 FÉRFI EGYÉNI név csapat tarolás ősszfa Lipp Vencel Ajka Kristály SE 67 Simon Károly Arborétum-Herény SE 67 Nagy Lajos Ajka Kristály SE 8 99 Nagy László egyéni induló (am) 9 97 Molnár Pál
Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, 3300 Rákóczi út 2) tel./fax: tel:36/ , fax:36/
Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, 3300 Rákóczi út 2) tel./fax: tel:36/515-115, fax:36/515-116 Tisztelt Vizsgázó! Ezúton tájékoztatjuk, hogy a(z)
XIV. 9. Dr. Székely Béla nagykőrösi ügyvéd iratai 1908-1944
XIV. 9. Dr. Székely Béla nagykőrösi ügyvéd iratai 1908-1944 Terjedelem: 2,00 fm, 20 doboz, 20 raktári egység Raktári helye: Nagykőrös, 15. terem, 116-119. polc Az iratokat Dr. Feldmáyer György nagykőrösi
17.00 Klimo Könyvtár és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Könyvtárának megtekintése
Az itt olvasható összeállítással (a rendezvény programjával, az előadások prezentációival és egy fotógalériával) szeretnénk bemutatni a rendezvény eseményeit. (Fotók: Balogh Ferenc és Boda Miklós ) 1.
Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc út 2.) tel./fax: 06-36/
Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc út 2.) tel./fax: 06-36/311-211 Tisztelt Vizsgázó! Ezúton tájékoztatjuk, hogy a(z) szakképesítés
Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum
Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/ Archeometria - Régészeti bevezető 1. Az archeometria tárgya, témakörei,
Európai utas. Találkozások. Berecz András mesemondó adott nagy sikerű estet Határtalan mesék címmel május 17-én a Közép-európai Kulturális Intézetben.
Berecz András mesemondó adott nagy sikerű estet Határtalan mesék címmel május 17-én a Közép-európai Kulturális Intézetben. Az Ötágú síp című sorozatban határon túli magyar kulturális műhelyeket mutattunk
A kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem Orvosi Karának tanszékvezetői
A MAGYAR TUDOMÁNYTÖRTÉNETI INTÉZET TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEI 92. Gazda István A kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem Orvosi Karának tanszékvezetői 1872 1919, 1940 1944 Könyvfejezet Százhuszonöt éve nyílt
Megyei matematika verseny 2009.
9. évfolyam 1 Pácsonyi Márton 77 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt, Péteri Szabolcs 2 Bubits Bence 66 Kölcsey Ferenc Zalaegerszeg Forgács Ferencné 2 Jung Dániel 66 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt,
A HAZATÉRŐ FARKAS GYULA
A HAZATÉRŐ FARKAS GYULA írások, dokumentumok a kitagadott irodalomtudós életéről és műveiről Szerkesztette Futaky István Kesztyűs Tibor Universitas Könyvkiadó Budapest, 2003 AAT3- U. UNIV.- I BIBLIOTHEK
Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény Solymár Templom tér 3.
Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény Solymár Templom tér 3. A, Bevezetés Az 1972-ben létrehozott Helytörténeti Gyűjtemény községünk történetével, régészetével, néprajzával foglalkozó gyűjtemény.
KORTÁRS KÖLTÉSZET KORTÁRS GRAFIKA
KORTÁRS KÖLTÉSZET KORTÁRS GRAFIKA 8. ORSZÁGOS BIENNÁLÉ CIFRAPALOTA Katona József Múzeum Kecskeméti Képtára 2009, október 31. és november 23. között A kiadványt tervezte: Damó István Pató: Bahget Iskander
Jász-Nagykun-Szolnok megyei LÖVÉSZVERSENY ÖSSZESÍTŐ 2014.
EZÜSTFŰZ BRFK-TEAM TÓSZEGI DR. BAY BÉLA Jász-Nagykun-Szolnok megyei LÖVÉSZVERSENY ÖSSZESÍTŐ 2014. CSAPAT FORDULÓK KEZDŐK JAGERMEISTER ABÁDSZALÓK II. I. II. III. IV. V. VI. ÖSSZ: MÓD ÁBEL LÁSZLÓ 32 37 30
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2011/2012 tanév Makó, március 31 - április 1. V-VI. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság
Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Bethlen Gábor Közg. SZKI 47,250 1 46,150 2 46,150 1 45,850 1 185,400 2 Szombathely NYME Bolyai János Gyakorló Ált. Isk. és Gimn. 46,200 3 46,300 1 44,600 2 45,100 2 182,200
Tematikus séták a Honismeret Napja alkalmából április 12. I. séta Kezdés időpontja: 8 óra. A középkori Veszprém legendáinak nyomában
Indulás helye: Jezsuita templom Időtartama:, óra A séta hossza:, km 0. április. I. séta Kezdés időpontja: óra A középkori Veszprém legendáinak nyomában Veszprém belvárosában felkeressük azokat a fontosabb
Fővárosi helyi védelemmel érintett építészeti örökség
2. sz. függelék Fővárosi helyi védelemmel érintett építészeti örökség 1. Építmények Cím Helyrajzi szám Védelem tárgya 8.1.1. Alföldi utca 20. lásd: Fiumei út 19/A, B 8.1.2. Baross utca 11. lásd: Üllői
Balogh Ilona (Budapest 1912. VI. 24. - Budapest 1947. XII. 29.) művészettörténész néprajzos
2014. szeptember 14. Balogh Ilona (Budapest 1912. VI. 24. - Budapest. XII. 29.) művészettörténész néprajzos Névváltozata Balogh, Hélène Balogh Jolán testvére 935 Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészdoktor
Ugyanez a villa ma: a tetőn lévő egykori kis háromszögtől eltekintve változatlan a homlokzat.
Törökbálint egykor. És ma? - (régi képeslap reprodukció: Scheiblinger Péter) A levelezőlap Róth Miksáné, született Walla Jozefának szól, Walla József lányának. A szöveg német nyelven íródott, de sajnos
Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.
M I N I F I Ú Bécs Dávid 47 47 Beréti Levente 44 47 47 138 Bohár Ádám 41 41 Dobor Dávid 41 38 79 Hűber Levente 41 41 Kis Dániel 50 50 50 50 200 Kovács Bálint 50 50 Pandur Ákos 47 47 44 44 182 Szász Dávid
VÁRADY RÓBERT. SZOBA KILÁTÁSSAL avagy Cyber térben
VÁRADY RÓBERT SZOBA KILÁTÁSSAL avagy Cyber térben Szoba kilátással, 2016. / olaj, vászon / 150 x 190 cm Virtuális II., 2016. / olaj, vászon / 160 x 190 cm Egyensúlykeresés ambivalens térben, 2016. / olaj,
56. SAVARIA KUPA IGAZOLT
56. SAVARIA KUPA IGAZOLT H. NÉV CSAPAT TAR ÖSSZ. ÜRES 1. Becze Ferenc Lauf-B TK 205 584 2 2. Horváth Zoltán Vasasszonyfa SE 214 582 1 3. Zapletán Zsombor Répcelaki SE 195 575 0 4. Polgár Károly Kőszeg
Idõpont Elnök Alelnök Titkár Ügyvezetõ alelnök
V. AZ EGYESÜLET TISZTSÉGVISELÔI Az OMBKE vezetô tisztségviselôi (1892 2002) Idõpont Elnök Alelnök Titkár Ügyvezetõ alelnök Fõtitkár (f.t.) (ügyv.a.e.) Fõtitkárhelyettes (f.th.) Ügyvezetõ fõtitkár (ügyv.f.t.)
Pataki Jenő, az erdélyi magyar ovostörténet-írás megteremtője 1
Perjámosi Sándor Pataki Jenő, az erdélyi magyar ovostörténet-írás megteremtője 1 Pataki Jenő orvostörténeti munkáinak többsége életének utolsó negyedében, már nyugdíjas korában íródott. Egy olyan korszakban
Két Keréken Békésben kerékpáros túramozgalom teljesítői. 1 Barna Krisztina Miskolc
1 Barna Krisztina Miskolc 1994.05.10. 1994.05.13. 2 Imregh István Miskolc 1994.05.10. 1994.05.10. 3 Pintér József 1955 Győr 1994.07.06. 1994.07.13. 4 Rácz Krisztián 1977 Békéscsaba 1994.05.01. 1994.08.30.
XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista
Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km
Tagok: Dr. Vukov Konstantin 2500 Esztergom, Béke tér 56. Prof. Dr. Hámori József akadémikus JPTE TTK Állattan Tanszék 7624 Pécs, Ifjúság út 6.
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 254/1996. (VI.27.) sz. határozata a "Középkori Egyetem" Alapítvány alapító okiratának módosításáról A Közgyűlés 1.) megköszöni Theodor Zensnek a Német
Dobai János (Budapest 1929. IX. 13.) művészettörténész, egyetemi tanár
2014. február 23. Dobai János (Budapest 1929. IX. 13.) művészettörténész, egyetemi tanár Névváltozatai Dobay János Szabad Művészet 1952. XI.?1954. VIII. 12. 1957. I. 12. Szépművészeti Múzeum 1956-ban távozott:
Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek
Gyermek-rehabilitációs osztályos gyakorlat 21 hónap (Terv ) Magyarországi Református Egyház Bethesda 1146 Budapest Bethesda u. 3. 422-2704 364-9070 Rehabilitációs Osztály Dr. Paraicz Éva 21 hónap 2 fő
TÁMOP B.2-13/
Pedagógusképzést segítő hálózatok továbbfejlesztése a Dél-Dunántúl régióban A projekt támogatási összege: 493 405 276 Ft Megvalósítás időszaka: 2014. február 01. 2015. június 30. Kedvezményezett: Pécsi
MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE
ALKÖTETEKBÔL ÁLLÓ TÖBBKÖTETES KÖNYV 61/a Előzéklap homlokoldalán valamennyi kötet közös főcíme MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE 8. A közös adatok megállapításában segít a tipográfiai elrendezés: a többes címoldal
TORNA DIÁKOLIMPIA "B" KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest I. korcsoport fiú csapatbajnokság
Hely. Cím Csapatnév 1 Kiskunhalas Fazekas Mihály Ált. Isk. 36,700 37,000 73,700 2 Debrecen Vénkerti Ált. Isk. 37,400 35,800 73,200 3 Szentendre Szent András Katolikus Ált. Isk. 36,200 36,800 73,000 4 Nagykanizsa
SORSZÁM (NYILV.SZÁM) Esztergomi Járásbíróság. Bíróság Székesfehérvári Járásbíróság. Kerületi Bíróság. dr. Gremspergerné Drippey Mária Anna (alapító)
SORSZÁM (NYILV.SZÁM) 1. (115) 2. (119) 3. (114) 4. (074) 5. (075) 6. (008) 7. (087) 8. (016) 9. (109) 10. (052) 11. (051) 12. (03) 13. (026) 14. (122) 15. (009) 16. (021) 17. (130) 18. (042) 19. (079)
Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001. Múzeumi nap 4 tematikája
Múzeumi nap 4 tematikája Múzeumi nap helye és ideje: Sárospatak, 2013. április 26. Címe: Résztvevők: Szakirodalom: Segédanyag: Oktatási, nevelési célok: Föl a hazáért és szabadságért A Túrkevei Kaszap
2008. Kohári Nándor közgyűlés tagja 1 Kónya Gábor közgyűlés tagja 1 Kormos Tibor közgyűlés tagja 1 Koza Mária Polgármesteri Hivatal 1 Kozma József köz
2008. Név Apró Juhász János közgyűlés tagja 1 Bajusz Attila Polgármesteri Hivatal 1 Bakai Csaba közgyűlés tagja 1 Balogh László közgyűlés tagja 1 Bartáné Tóth Mária közgyűlés tagja 1 Beck Zoltán közgyűlés
MIRŐL FOGOK BESZÉLNI?
MIRŐL FOGOK BESZÉLNI? 1. A pályás szakszolgálat feladatai az 50-es években 2. A szakirodalom helyzete a I. világháború után 3. A Sínek Világa rovatainak fejlődése 4. Az érdeklődés a lap iránt 5. Nemzetközi
Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek
Gyermek-rehabilitációs gyakorlat 1 hónap (Terv ) Magyarországi Református Egyház Bethesda 1146 Budapest Bethesda u. 3. 422-2704 364-9070 Rehabilitációs Osztály Dr. Paraicz Éva 1 hónap 2 fő 2012.09.15.
Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.
M I N I F I Ú Bécs Dávid 47 47 Beréti Levente 44 47 47 138 Bohár Ádám 41 41 Dobor Dávid 41 38 79 Hűber Levente 41 41 Kis Dániel 50 50 50 50 200 Kovács Bálint 50 50 Pandur Ákos 47 47 44 44 182 Szász Dávid
ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET SZÁZAD A1 tankör Kiss Zsuzsanna Emília Daragó László DLA
A1 tankör Kiss Zsuzsanna Emília Daragó László DLA 1. Dalszínház utca 10. Lázár utca 15. 29211 KE, MK, 2. Dessewffy utca 6. 29153 KE, 3. Dessewffy utca 15. 29158 KE, 4. Dessewffy utca 25 27. 29119 KE, 5.
E-hiteles tulajdoni lap - Teljes másolat Megrendelés szám:30005/88066/2015 2015.11.20 Szektor : 53
Veszprém 8201, Vörösmarty tér 9. Pf.121. Oldal: 1 / 11 I. R É S Z 1. Az ingatlan adatai: alrészlet adatok terület kat.t.jöv. alosztály adatok mûvelési ág/kivett megnevezés/ min.o ha m2 k.fill. ter. kat.jöv
PARASITOLOGY HUNGARICA
PARASITOLOGY HUNGARICA PARASITOLOGY HUNGARICA 8. kötet Tomus 8. Szerkeszti Dr. KASSAI Tibor és Dr. MURAI Éva A Magyar P a r a z i t o l ó g u s o k Társasága és a Természettudományi M ú z e u m folyóirata
Prof. Dr. Maróti Mihály ( )
Prof. Dr. Maróti Mihály (1917-2009) DR. MARÓTI MIHÁLY EMLÉKÜLÉS 2017. április 21. BUDAPEST Szervezők: Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési
1. A Selters Balatonfüred projekt (2007) Problémafelvetés
1. A Selters Balatonfüred projekt (2007) Számlákkal a német sajtóba Problémafelvetés A számla az egyik legkorábban selejtezhető, értéktelen iratfajta. Nem így, ha a számlák 19. századiak. Pl. a reformkori
DR. MEZŐ FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ALKALMAZOTTAK - FELADATOK. 2016/2017. tanév. 3. Aranyosné Siklósi Ágnes tanár (matematika-rajz), tanulószoba, 8.d of.
DR. MEZŐ FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ALKALMAZOTTAK - FELADATOK 2016/2017. tanév 1. Albertné Rácz Gyöngyi tanító, 3.c of. 2. Ankuczáné Varga Katalin tanító, 2.c intézményvezető-helyettes 3. Aranyosné Siklósi
A katolikus sajtómozgalom. 1938 1945 A római katolikus egyház és a nemzetiszocialisták
A Közgyűjtemények Kollégiuma 2015. július 1. 2016. március 31. közötti időszakra kiírt Levéltári szakkönyvtárak állománygyarapítására. Magyarországi levéltárak magyar és idegen nyelvű kézikönyvek, módszertani
módosított Előirányzat megnevezése eredeti
8/2006. (VI.20.) rendelet 1. sz. melléklete (1. sz. melléklet) KIMUTATÁS a Veszprém Megyei Önkormányzat 2006. évi költségvetési bevételeinek alakulásáról adatok ezer forintban 2006. évi 2006. évi Elő-