LeColor hét török módra! március 7-11.
|
|
- Boglárka Mezei
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 II. Tavaszi nemzetközi hetek! Tisztelt Partnereink! A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is megrendezzük a Nemzetközi tavaszi heteket a Tip-Top-nál! A 2010-es játékhoz képest történtek változások mégpedig, hogy tavaszváró játékunkat már februárban elkezdjük, másrészről idén mind a 6 kiemelt import márkánk részt vesz a játékban! Röviden összefoglalnánk akciónk lényegét! -akciónkban csak kiskereskedő és végfelhasználó partnereink vehetnek részt -akciónkban 6 kiemelt import márkánk szerepel (Milan, Laco, Styb, LeColor, Pukka, Miquelrius) -a felsorolt márkákból csak a kijelölt termékek akciósak, melyeket márkánkénti listáinkban megtalálhatnak (web oldalunkról letölthetőek xls formátumban letöltések/ nemzetközi tavaszi hetek, kérésükre ben elküldjük Önöknek, képviselő kollegáinknál nyomtatva is megtalálhatók -a február és március folyamán akciós, illetve nettó-nettó áras termékeink az akcióban nem vesznek részt -az akciós időszak 6 etapra lett felosztva, melyben a Milan, Laco és Pukka márkák héttel lettek kiemelve, az etapok pontos időtartamát a lap alján láthatják -akcióink csak az adott etap aktuális márkájának, kijelölt termékeire vonatkoznak a fent említett listáknak megfelelően -minden etapban lesz egy minimális belépő csomag, mely import engedménnyel csökkentett nettó Ft-os vásárlással érhető el (listaár-import kedvezmény) Milyen kedvezmények érhetők el? -természetesen mint eddig is import kedvezményeik minden vásárlásnál levonásra kerülnek a listaárból -a tavaszi hetek extra kedvezményei csak azon vásárlásokra érvényesek, amit az adott etapban szereplő márka kijelölt termékeiből, egy számlán (lehet több alkalom is az etap során), minimum nettó-nettó Ft (listaár-import kedvezmény) vásárolnak partnereink, az extra kedvezmény ezen esetekben 10%, ami a számlából azonnal levonásra kerül (listaár-import kedvezmény-10%) -személyes vásárlás esetén (saját szállítóeszközzel való szállításkor) további 3% kedvezményt biztosítunk (listaár-import kedvezmény-10%-3%) -készpénzes fizetés esetén, további 2%-ot biztosítunk (pl.: listaár-import kedvezmény-10%-3%-2%) -abban az esetben, ha partnereink legalább 5 etap során vásárolnak minimum 5 olyan számlán, ami megfelel a fenti feltételeknek, úgy a számlák nettó végösszegének további 5%-át is megkapják, Miquelrius és Dan-Mark ajándékcsomag formájában, ezen ajándékokat akciós listánkból Önök állíthatják össze tetszőlegesen, ha valaki mind a 6 etap során megfelel a fenti feltételeknek egy értékes meglepetés ajándékban is részesül -az akciós időszakban, akciós áron vásárolt termékekre mindenféle visszárú lehetősége kizárt Tip-Top 92 Akciónk részletes leírását mellékletünkben találják, illetve letölthetik web oldalunkról letöltések/nemzetközi tavaszi hetek játékleírás Reméljük akciónk idén is lázba hozza Önöket és így a tavasz is hamarabb eljön! Tip-Top 92 Milan hetek spanyol módra! február Laco hetek német módra! február Styb hét spanyol módra! március 1-4. LeColor hét török módra! március Pukka hetek angol módra! március Miquelrius hét spanyol módra! március
2 Tavaszi nemzetközi hetek II. Tisztelt Partnereink! Az érthetőség és a félreértések elkerülése érdekében részletesen is bemutatjuk Tavaszi nemzetközi hetek II. akciónk lényegét. Kérjük, olvassák el figyelmesen! Kik vehetnek részt akciónkban? -minden viszonteladó partnerünk (kiskereskedők és cégellátók) Mettől-meddig tart az akció? Akciónk február-március hónapban él, 6 részletre bontva -1.etap: Milan hetek spanyol módra! február etap: Laco hetek német módra! február etap: Styb hét spanyol módra! március etap: LeColor hét török módra! március etap: Pukka hetek angol módra! március etap: Miquelrius hét spanyol módra! március Milyen termékek szerepelnek akciónkban? Akciónkban 6 etapra bontva Milan, Laco, Styb, LeColor, Pukka és Miquelrius termékek szerepelnek, azzal a két kitétellel, hogy csak az általunk meghatározott termékek játszanak (ezen listákat rendelési kóddal, megnevezéssel és listaárral letölthetik xls formátumban honlapunkról letöltések-, kérésükre ben is elküldjük a megadott címekre, és természetesen korlátozott számban képviselő kollegáinknál nyomtatott formában is megtalálhatók), illetve hogy az adott héten (heteken) csak a kijelölt márka, kijelölt termékei játszanak. Pl.: az első heteken (2010. február ), csak a Milan kijelölt termékeire biztosítunk extra kedvezményeket. Az adott időszakban akciós (akciós újság), illetve nettó-nettó áras termékeink nem vesznek részt az akcióban, ezen termékeket a fent említett lista nem tartalmazza! Milyen kedvezmények érhetők el és milyen feltételek mellett? Természetesen mint eddig is a számlából az Önök aktuális importkedvezményei levonásra kerülnek. Ezen felül azonban extra kedvezményekre lehet szert tenni. Azon partnereink, akik az adott héten a kijelölt márka, kijelölt termékeiből egyszeri (egy számlán történő vásárlásról van szó) vásárlásukkal elérik a minimum nettó-nettó Ft-ot (importkedvezménnyel csökkentett nettó-nettó ár), abban az esetben, az importkedvezményükön felül további 10%-ot kapnak. (pl.: listaár-importkedvezmény-10%). További kedvezményekhez lehet jutni a következő két esetben: -személyes vásárlás esetén (saját fuvareszközzel való szállításkor), további 3% kedvezményt biztosítunk (pl.: listaár-importkedvezmény-10%-3%) -készpénzes vásárlás esetén további 2% kedvezményt adunk (pl.: listaár-importkedvezmény-10%-2%) -ezen utóbbi két kedvezmény (2 illetve 3%) is csak abban az esetben lép életbe, ha a minimum nettó-nettó Ft-os vásárlás realizálódott a fenti feltételeknek megfelelően. Egy rövid példával szemléltetjük a leírtakat: 1. etap a Milannal: Partnerünk (akinek 10%-os Milan importkedvezménye van) a kijelölt Milan termékekből a Milan hét keddjén vásárol nettó-nettó Ft-ért ( %), ráadásul érte jön az áruért és készpénzzel fizet listaár-10%-10%-3%-2% ( %= Ft-10%= Ft-3%=19 642,5 Ft-2%=19 249,65 Ft) (listaár-10% importkedvezmény-akciós 10%-3% az elszállításért-2% a készpénzes fizetésért). Ennek megfelelően partnerünk a Ft-os listaár helyett a terméket Ft-ért vásárolja meg, azaz összességében 23%-al jobb áron vásárol mint a listaár! A hét folyamán szerdán újra nálunk vásárol ezen listából nettó-nettó 5400 Ft-ért ( % importkedvezmény), ebben az esetben mivel az egy számlán, egy alkalommal történt vásárlás nem érte el a nettó-nettó Ft-ot a plusz 10% kedvezmény nem adható, illetve az extra 2 és 3% sem lép életbe. Partnerünk a hét péntekén újra rendel, de most telefonon nettó-nettó Ft-ért ( %), vagyis eléri a minimum Ft-ot, így jár az extra 10%, azaz %= Ft-10%= Ft, ellenben mivel a Tip-Top szállít és a partner átutalással fizet így további kedvezményre partnerünk nem jogosult. Összefoglalva, a Nemzetközi tavaszi hetek extra kedvezményei csak azon vásárlásokra érvényesek, amit az adott heti márka kijelölt termékeiből, egy számlán (lehet több alkalom is a héten), minimum nettó-nettó Ft értékben (listaár-importkedvezmény) vásárolnak partnereink. Milyen extra meglepetéssel szolgálunk azon partnereinknek akik legalább 5 etapban részt vesznek? Abban az esetben ha partnereink legalább 5 etap során vásárolnak minimum egy olyan számlán ami a fenti feltételeknek megfelel, akkor ezen számlák végösszegének 5%-át is megkapják, Miquelrius és Dan-Mark ajándékcsomag formájában (a csomag összetételét partnereink határozzák meg a Tip-Top 92 Kft.-nél raktáron lévő termékekből válogatva, ehhez természetesen igény szerint listát biztosítunk). Természetesen, ha partnereink a 2 hónap alatt több mint 5 olyan számlát produkálnak, ami megfelel a követelményeknek, akkor az összes ilyen számla végösszegére lesz levetítve az 5% extra ajándék. Fontos kitétel azonban, hogy az 5% csak azon esetben jár, legalább 5 etap során minimum 1 olyan számla készült (összesen tehát 5 az akció ideje alatt), ami megfelel a fenti feltételeknek. Azon partnereink pedig akik a fenti feltételeket mind a 6 etap során teljesítik egy értékes meglepetés ajándékban is részesülnek! Jó vásárlást kívánunk! Tip-Top 92 Kft. értékesítési csapata
3 F Ceruza 0,5 Milan TRITRA 12 db/doboz, háromszög alakú tolltest db 280,00 Ft 41 F B Ceruza Milan háromszög 2B , 12 db/doboz db 29,10 Ft 1820 F B Ceruza Milan háromszög B , 12 db/doboz db 29,10 Ft 1490 F H Ceruza Milan háromszög H , 12 db/doboz db 29,10 Ft 700 F331720HB Ceruza Milan háromszög HB , 12 db/doboz db 29,10 Ft 0 F331710HB Ceruza Milan HB db/cs db 29,10 Ft 1838 F34171K12 Ceruza színes MILAN 12-es db 372,00 Ft 15 F34181K12 Ceruza színes MILAN 12-es 213 vastag bél, lakkozott ceruzatest db 480,00 Ft 51 F34172K12 Ceruza színes MILAN 12-es 231 háromszögletű, db 372,00 Ft 2 F34177K12 Ceruza színes MILAN 12-es 231 fém dobozos háromszög, db 670,00 Ft 39 F34178K12 Ceruza színes MILAN 12-es Aqua hatszög 80070, 12 db/doboz db 740,00 Ft 0 F34179K12 Ceruza színes MILAN 12-es Aqua háromszög+ecset db/doboz db 610,00 Ft 0 F34173K12 Ceruza színes MILAN 12-es Maxi Kód: db 825,00 Ft 7 F34174K12 Ceruza színes MILAN 12-es Maxi Kód: 261, háromszögletű db 825,00 Ft 8 F34171K24 Ceruza színes MILAN 24-es db 730,00 Ft 10 F34176K24 Ceruza színes MILAN 24-es 213 hatszög ezüst test műa.dobozos db 2 470,00 Ft 38 F34181K24 Ceruza színes MILAN 24-es 213 vastag bél, lakkozott ceruzatest db 940,00 Ft 7 F34172K24 Ceruza színes MILAN 24-es 231 háromszögletű db 730,00 Ft 3 F34175K24 Ceruza színes MILAN 24-es 231 háromszög műa.dobozos db 2 350,00 Ft 29 F34177K24 Ceruza színes MILAN 24-es 231 fém dobozos háromszög, db 1 370,00 Ft 5 F34180K24 Ceruza színes MILAN 24-es 235 műa. dobozos háromszög, gumírozott test db 2 980,00 Ft 1 F34178K24 Ceruza színes MILAN 24-es Aqua 80071, 12 db/doboz db 1 350,00 Ft 14 F34179K24 Ceruza színes MILAN 24-es Aqua háromszög+ecset db/doboz db 1 150,00 Ft 1 F34177K36 Ceruza színes MILAN 36-os 231 fém dobozos háromszög, db 1 980,00 Ft 7 F Ceruza szines szóló Milan vékony vegyes színek db 32,00 Ft 115 F Ceruza szines szóló Milan vékony fekete db 32,00 Ft 666 F35171D01 Ceruza szines szóló Milan vékony 288db/display dpl 8 990,00 Ft 0 F Ceruzaradír betét MILAN Jet MILAN JET ceruzaradírhoz, 5db/csomag cs 207,00 Ft 43 F Ceruzaradír betét MILAN Jet MILAN JET háromszög ceruzaradírhoz cs 276,00 Ft 24 F Ceruzaradír MILAN Jet db 259,00 Ft 152 F Ceruzaradír MILAN Jet háromszö háromszög test, db 372,00 Ft 101 D Clipmappa Factis A/4 A/4, 5 mm, clippes, kék 12DC5 db 197,00 Ft 0 D Clipmappa Factis A/4 A/4, 5 mm, clippes, fekete 12DC5 db 197,00 Ft 80 D Clipmappa Factis A/4 A/4, 5 mm, clippes, zöld 12DC5 db 197,00 Ft 6 D Clipmappa Factis A/4 A/4, 5 mm, clippes, piros 12DC5 db 197,00 Ft 0 G Csomagzárógép MILAN db 1 770,00 Ft 0 M12171P00 Ecset MILAN póniszőr 00-ás db/display cs 585,00 Ft 12 M12171PP0 Ecset MILAN póniszőr 0-ás db/display cs 625,00 Ft 2 M Ecset MILAN póniszőr 11-es db/display cs 655,00 Ft 10 M Ecset MILAN póniszőr 12-es db/display cs 720,00 Ft 0 M Ecset MILAN póniszőr 1-es db/display cs 685,00 Ft 1 M Ecset MILAN póniszőr 2-es db/display cs 700,00 Ft 6 M Ecset MILAN póniszőr 3-as db/display cs 755,00 Ft 3 M Ecset MILAN póniszőr 4-es db/display cs 800,00 Ft 0 M Ecset MILAN póniszőr 5-ös db/display cs 840,00 Ft 4 M Ecset MILAN póniszőr 6-os db/display cs 885,00 Ft 0 M Ecset MILAN póniszőr 7-es db/display cs 475,00 Ft 17 M Ecset MILAN póniszőr 8-as db/display cs 505,00 Ft 0 M Ecset MILAN póniszőr 9-es db/display cs 545,00 Ft 15 M Ecset MILAN póniszőr 10-es db/display cs 610,00 Ft 0 M Ecset szett MILAN 120 db-os db 1,2,4, db 8, db 9 800,00 Ft 0 M Ecset szett MILAN 144 db-os db db 00,0,1,2,3,4,5,6,7,8 6-6 db 9,10,11,12 db ,00 Ft 5 M Ecsettál MILAN dupla 5952 db 675,00 Ft 7 M Ecsettál Milan Glass 5951 db 171,00 Ft 138 M Ecsettál Milan Tripla 3 db/cs db 317,00 Ft 140 M Festőpaletta MILAN 20,5 cm 12-es 5970 db 133,00 Ft 43 F Filc alkoholos MILAN gömb kék, , 12 db/doboz db 113,00 Ft 0 F Filc alkoholos MILAN gömb fekete, , 12 db/doboz db 113,00 Ft 332 F Filc alkoholos MILAN gömb zöld, , 12 db/doboz db 113,00 Ft 22 F Filc alkoholos MILAN gömb piros, , 12 db/doboz db 113,00 Ft 73 F Filc alkoholos MILAN vágott kék, , 12 db/doboz db 117,00 Ft 0 F Filc alkoholos MILAN vágott fekete, , 12 db/doboz db 117,00 Ft 251 F Filc alkoholos MILAN vágott zöld, db 117,00 Ft oldal spanyol hét a Milan-nal
4 F Filc alkoholos MILAN vágott piros, , 12 db/doboz db 117,00 Ft 15 F27001K06 Filc MILAN 6-OS TEXTIL textilfilc 06P6T db 760,00 Ft 23 F21175K10 Filc MILAN 8+2-es 643 Maxi Magic 8+2-es varázs db 555,00 Ft 76 F21176K08 Filc MILAN 8-as 640 Maxi Bicolour kétvégű vastag készlet, db 660,00 Ft 12 F21176K10 Filc MILAN 10-es 6310 Bicolour kétvégű, vékony 10db-os db 570,00 Ft 0 F21175K12 Filc MILAN 11+1-es db 476,00 Ft 30 F21171K12 Filc MILAN 12-es db 376,00 Ft 24 F21174K12 Filc MILAN 12-es 6112 háromszög test db 585,00 Ft 0 F21172K12 Filc MILAN 12-es 631 gömb / db 376,00 Ft 51 F21173K12 Filc MILAN 12-es 641 Maxi 12db-os vastag filc készlet db 545,00 Ft 20 F Filc MILAN 18-as db 635,00 Ft 0 F21171K24 Filc MILAN 24-es db 745,00 Ft 26 F21174K24 Filc MILAN 24-es 6112 háromszög test db 1 120,00 Ft 59 F21172K24 Filc MILAN 24-es 631 hengeres test db 745,00 Ft 3 F21173K24 Filc MILAN 24-es 641 Maxi 24db vastag filc+2 kifestő minta, 06M24 db 1 250,00 Ft 28 F21171K30 Filc MILAN 30-as CT30 db 950,00 Ft 17 F21178K50 Filc MILAN 50-es CT50 db 1 480,00 Ft 2 F Filc szövegkiemelő MILAN kék, 12db/doboz db 120,00 Ft 12 F Filc szövegkiemelő MILAN zöld, 12db/doboz db 120,00 Ft 278 F Filc szövegkiemelő MILAN sárga, 12db/doboz db 120,00 Ft 0 F Filc szövegkiemelő MILAN rózsaszín, 12db/doboz db 120,00 Ft 45 F25171K04 Filc szövegkiemelő Milan 4-es 4-es készlet db 565,00 Ft 0 F22173K04 Filc táblaíró Milan 4db+törlő 4 alapszín, gömb, mágneses táblatörlő db 595,00 Ft 23 F Filc táblaíró MILAN gömb kék, , 12 db/doboz db 124,00 Ft 211 F Filc táblaíró MILAN gömb fekete, , 12 db/doboz db 124,00 Ft 0 F Filc táblaíró MILAN gömb zöld, , 12 db/doboz db 124,00 Ft 0 F Filc táblaíró MILAN gömb piros, , 12 db/doboz db 124,00 Ft 0 F Filc táblaíró MILAN gömb kék, , vékony db 95,90 Ft 82 F Filc táblaíró MILAN gömb fekete, , vékony db 95,90 Ft 0 F Filc táblaíró MILAN gömb zöld, , vékony db 95,90 Ft 42 F Filc táblaíró MILAN gömb piros, , vékony db 95,90 Ft 61 F Filc táblaíró MILAN vágott kék, , 12 db/doboz db 127,00 Ft 31 F Filc táblaíró MILAN vágott fekete , 12 db/doboz db 127,00 Ft 0 F Filc táblaíró MILAN vágott zöld db/doboz db 127,00 Ft 0 F Filc táblaíró MILAN vágott piros db/doboz db 127,00 Ft 24 G Gémkapocs MILAN 28 mm nikkel db 93,80 Ft 0 G Gémkapocs MILAN 28 mm színes db 106,00 Ft 0 G Gémkapocs MILAN 33 mm nikkel db 102,00 Ft 3 G Gémkapocs MILAN 33 mm színes 80084, 80db/doboz db 106,00 Ft 0 G Gémkapocs MILAN 43 mm nikkel db 188,00 Ft 5 G Gémkapocs MILAN 50 mm színes 80085, 30db/doboz db 115,00 Ft 6 F Golyóstoll Milan 3 funkciós műanyag test, 3 funkciós, kék és piros g.toll + nyomósiron db 815,00 Ft 21 kék és piros g.toll + F Golyóstoll Milan 3 funkciós fém test, 3 funkciós, , díszdobo nyomósiron db 3 980,00 Ft 44 F Golyóstoll Milan TRITRA 12 db/doboz, háromszög alakú tolltest db 296,00 Ft 245 D Gumismappa Factis A/4 PP kék 12CGA db 305,00 Ft 175 D Gumismappa Factis A/4 PP, fekete 12CG db 305,00 Ft 269 D Gumismappa Factis A/4 PP, zöld 12CGV db 305,00 Ft 264 D Gumismappa Factis A/4 PP, piros 12CGR db 305,00 Ft 259 D Gumismappa Factis A/4 recés PP kék 12CGAFC db 305,00 Ft 185 D Gumismappa Factis A/4 recés PP, világoszöld 12CGVFC db 305,00 Ft 216 D Gumismappa Factis A/4 recés PP, narancs 12CGNFC db 305,00 Ft 221 D Gumismappa Factis A/4 recés PP bordó 12CGRFC db 305,00 Ft 148 F Gyurma radír MILAN db/doboz db 92,10 Ft 96 F Hegyező asztali MILAN elemes elemes, bliszteres, 4 db AA elemmel BWM10149 db 2 540,00 Ft 7 F42183T01 Hegyező Milan Afila 1-es műanyag db/display db 69,20 Ft 46 F42181T01 Hegyező Milan Capsule 1-es tartályos radírral (1012) 16db/d db 415,00 Ft 14 F42191T02 Hegyező Milan Compact 2-es tartályos radírral (430) 16db/dis db 433,00 Ft 0 F42182T01 Hegyező Milan Cubic 1-es tartályos db/display db 176,00 Ft oldal spanyol hét a Milan-nal
5 F42195T02 Hegyező Milan Double 2-es tartályos db/display db 182,00 Ft 0 F42196T02 Hegyező Milan Duet 2-es tartályos db/display db 406,00 Ft 0 F Hegyező Milan fém 1-es db/dob db 47,60 Ft 1850 F Hegyező Milan fém 2-es db/dob db 92,40 Ft 237 F Hegyező Milan műanyag 1-es műanyag 1-es, 60db/doboz db 26,90 Ft 250 F42192T02 Hegyező Milan Slide 2-es tartályos db/display db 299,00 Ft 0 F42193T02 Hegyező Milan Sphere 2-es tartályos db/display db 442,00 Ft 1 F42184T01 Hegyező Milan Tri 1-es tartályos db/display db 158,00 Ft 168 F42185T01 Hegyező Milan Tri 1-es tartályos radírral db 424,00 Ft 11 F42194T02 Hegyező Milan Twin 2-es tartályos db/display db 182,00 Ft 0 G Hibajavító roller MILAN 12db/display, 5 mm x 8 m, db 342,00 Ft 110 D Iratmappa harmónika Factis A/4 A/4-12 részes, kék, 12CA12AFC db 980,00 Ft 11 D Iratmappa harmónika Factis A/4 A/4-12 részes, fekete, 12CA12 db 980,00 Ft 11 D Iratmappa harmónika Factis A/4 A/4-12 részes, zöld, 12CA12VFC db 980,00 Ft 16 D Iratmappa harmónika Factis A/4 A/4-12 részes, piros 12CA12RFC db 980,00 Ft 14 D Iratmappa harmónika Factis A/4 A/4-12 részes, víztiszta, 12CA12T db 980,00 Ft 18 D Iratmappa harmónika Factis A/4 A/4-12 részes, narancs 12CA12NFC db 980,00 Ft 0 D Iratmappa harmónika Factis LA4 LA4-12 részes, kék, 12CA12RCA db 525,00 Ft 4 D Iratmappa harmónika Factis LA4 LA4-12 részes, fekete 12CA12RC db 525,00 Ft 20 D Iratmappa harmónika Factis LA4 LA4-12 részes, zöld, 12CA12RCV db 525,00 Ft 28 D Iratmappa harmónika Factis LA4 LA4-12 részes, piros 12CA12RCR db 525,00 Ft 16 D Iratmappa harmónika Factis LA4 LA4-12 részes, víztiszta 12CA12RCT db 525,00 Ft 17 D Irattasak Factis A/4 kék 12CBA db 114,00 Ft 0 D Irattasak Factis A/4 fehér 12CBB db 114,00 Ft 0 D Irattasak Factis A/4 narancs 12CBN db 114,00 Ft 18 D Irattasak Factis Zipa Bag A/4 A/4 245x330x30 mm 12BCA4 db 233,00 Ft 0 D Irattasak Factis Zipa Bag A/5 A/5 185x240x30 12BCA5 db 197,00 Ft 181 D Iratvédő mappa Factis 10 tasakos 12CF10 db 328,00 Ft 0 D Iratvédő mappa Factis 40 tasakos 12CF40 db 665,00 Ft 28 D Iratvédő mappa Factis 60 tasakos 12CF60 db 1 050,00 Ft 41 D Iratvédő mappa Factis 80 tasakos 12CF80 db 1 470,00 Ft 19 D Iratvédő Mappa Factis 100 tasakos 12CF100 db 2 040,00 Ft 14 F Körzőkészlet Factis db-os PRU db 725,00 Ft 83 F Körzőkészlet Factis 8362 geometriai 8362 db 1 610,00 Ft 6 F Körzőkészlet Factis db-os TRU db 1 010,00 Ft 144 M Kréta MILAN fehér 10-es három. háromszög táblára, aszfaltra db 155,00 Ft 61 M Kréta MILAN fehér 10-es henger táblára, aszfaltra 1037 db 64,50 Ft 688 M Kréta MILAN színes 100-as háro háromszög táblára, aszfaltra db 1 550,00 Ft 47 M Kréta MILAN szines 10-es három háromszög táblára, aszfaltra db 213,00 Ft 40 M Kréta MILAN színes 10-es henge táblára,aszfaltra, 1047 db 71,40 Ft 387 M Krétafogó MILAN 5342 db 1 790,00 Ft 13 D Okmányhenger MILAN 75mmx110cm db 795,00 Ft 13 D Okmányhenger MILAN 75mmx50cm db 414,00 Ft 7 D Okmányhenger MILAN 75mmx75cm db 605,00 Ft 14 A Oldaljelölő MILAN átlátszó 4x40 lapos, 4színű, db 765,00 Ft 4 A Oldaljelölő MILAN brillant 4x40 lapos, 4színű, neon db 382,00 Ft 84 G Olló Milan irodai BWM ,5cm BWM10150 db 475,00 Ft 62 G Olló Milan irodai BWM cm BWM10151 db 352,00 Ft 119 G Olló MILAN iskolai db/display db 171,00 Ft 87 G Olló MILAN iskolai db/display db 253,00 Ft 0 G Olló MILAN iskolai db/display db 125,00 Ft 106 G Olló MILAN iskolai balkezes , 20 db/display db 135,00 Ft 374 G Olló MILAN iskolai rugós nyelű , db/ display db 209,00 Ft 226 G Olló MILAN iskolai védőtokkal , cm-es beosztással, 10 db/ doboz db 112,00 Ft G Olló MILAN kreatív 8db cserélhető vágóéllel, bliszteren 8db/display bl 1 770,00 Ft 0 A Öntapadó jegyzettömb MILAN 40x50mm-es, 100 lapos, sárga, db/cs cs 164,00 Ft 0 A Öntapadó jegyzettömb MILAN 75x75mm-es, 100 lapos, sárga, db 88,90 Ft 0 A Öntapadó jegyzettömb MILAN 75x125mm-es, 100 lapos, sárga, db 155,00 Ft 0 A Öntapadó jegyzettömb MILAN 75x75mm-es, 80 lapos, neon zöld db 115,00 Ft 68 A Öntapadó jegyzettömb MILAN 75x75mm-es, 80 lapos, neon sárga db 115,00 Ft 40 A Öntapadó jegyzettömb MILAN 75x75mm-es, 80 lapos, neon narancs db 115,00 Ft 143 A Öntapadó jegyzettömb MILAN 75x75mm-es, 80 lapos, neon pink db 115,00 Ft 0 3. oldal spanyol hét a Milan-nal
6 A Öntapadó jegyzettömb MILAN barna fedeles,75x100mm-es, 250 lapos, db 815,00 Ft 3 A Öntapadó jegyzettömb MILAN bocikás fedéllel,75x100mm-es, 250 lapos, db 815,00 Ft 10 A Öntapadó jegyzettömb MILAN szürke fedeles,75x100mm-es, 250 lapos, db 815,00 Ft 3 A Öntapadó jegyzettömb MILAN hangyás fedeles,75x100mm-es, 250 lapos, db 815,00 Ft 30 A Öntapadó jegyzettömb MILAN labdázó boci fedéllel,75x100mm-es, 250 lapos, db 815,00 Ft 24 A Öntapadó jegyzettömb MILAN tigris mintás fedéllel,75x100mm-es 250 lapos, db 815,00 Ft 16 A Öntapadó jegyzettömb MILAN 3 bocis fedéllel,75x100mm-es 250 lapos, db 815,00 Ft 24 F Radír MILAN 1012 ovál 12db/dob db 92,00 Ft 256 F Radír MILAN 1016 ovál 16/doboz db 186,00 Ft 16 F Radír MILAN 112 ovál színes db 72,60 Ft 0 F Radír MILAN 124 ovál 24 db/doboz db 38,10 Ft 359 F Radír MILAN db/dob db 47,70 Ft 50 F Radír MILAN 2036 könyvecske 36db/dob db 32,80 Ft 333 F Radír MILAN db/dob db 127,00 Ft 75 F Radír MILAN db/dob db 58,20 Ft 0 F Radír MILAN db/dob db 47,50 Ft 235 F Radír MILAN 3x3 sajt 30 db/doboz db 38,40 Ft 138 F Radír MILAN 4018 mintás 18 db/doboz db 69,00 Ft 374 F Radír MILAN 4045 háromszögletű, 45db/doboz db 31,60 Ft 0 F Radír MILAN 4050 mintás 50db/henger,( Nata 612 ) db 90,20 Ft 72 F Radír MILAN 4060 színes-mintás 60 db/doboz db 13,83 Ft 1199 F Radír MILAN 424A 24 db/doboz db 39,60 Ft 286 F Radír MILAN 428 sajt 28db/doboz db 71,60 Ft 1 F Radír MILAN 430 db 28,10 Ft 0 F Radír MILAN 436A Sport CCM436A db 27,70 Ft 369 F Radír MILAN 4420 állatos db 235,00 Ft 0 F Radír MILAN 4424 papír tokban 24 db/doboz db 43,60 Ft 13 F Radír MILAN 445 állat figurás 45 db/ doboz db 19,08 Ft 0 F Radír MILAN 460 állat figurás 60db/doboz db 14,31 Ft 110 F Radír MILAN 5020 morzsalék mentes, 20db/doboz db 74,00 Ft 418 F Radír MILAN 6027 papír tokban 27 db/doboz db 51,70 Ft 173 F Radír MILAN 630 NATA db 31,00 Ft 0 F Radír MILAN 648 NATA 48 db/doboz db 18,13 Ft 919 F41174D55 Radír MILAN 6D-55 db 155,00 Ft 0 F Radír MILAN 8020 tintaradír tintaradír 20 db/doboz db 80,50 Ft 0 F Radír MILAN 912 neon 12 db/doboz db 117,00 Ft 17 F Radír MILAN 9323 Trox 32db/doboz db 196,00 Ft 125 F Radír MILAN elektromos BYM10009 db 1 560,00 Ft 0 F Radír Milan pótbetét elektromos pótbetét 12db/cs BPM10059 cs 188,00 Ft 22 G Ragasztószalag MILAN + tépő 36 db/display, 12mmx10m db 72,20 Ft 63 G Ragasztószalag MILAN + tépő 36 db/display, 19mmx33m db 240,00 Ft 4 G Ragasztószalag MILAN 12mmx33m db 53,40 Ft 73 G Ragasztószalag MILAN 19mmx33m db 84,40 Ft 108 G Ragasztószalag MILAN 19mmx33m INVISIBLE, ÍRHATÓ, 8db/cs db 242,00 Ft 208 G Ragasztószalag tépő MILAN 33mm , szürke v, fekete db 730,00 Ft 4 G Ragasztószalag tépő MILAN 66mm , szürke v, fekete db 1 150,00 Ft 7 G Rajzszeg Milan 70 DB-OS szines db 131,00 Ft 20 M Rajzszén MILAN db/doboz db 540,00 Ft 21 G Számológép MILAN digit, kék BBL db 770,00 Ft 18 G Számológép MILAN digit, fekete KBL db 770,00 Ft 11 G Számológép MILAN digit, narancs OBL db 770,00 Ft 0 G Számológép MILAN digit, fekete, K dupla kijelzős, -os db 1 260,00 Ft 1 G Számológép MILAN digit, fehér, W dupla kijelzős, -os db 1 260,00 Ft 0 G Számológép MILAN digit, lila, P dupla kijelzős, -os db 1 260,00 Ft 0 G Számológép MILAN digit, szürke, G dupla kijelzős, -os db 1 260,00 Ft 7 G Számológép MILAN digit, fekete db 2 350,00 Ft 22 G Számológép MILAN digit, zöld db 2 350,00 Ft oldal spanyol hét a Milan-nal
7 G Számológép MILAN digit, piros db 2 350,00 Ft 13 G Számológép MILAN digit, sárga db 2 350,00 Ft 0 G Számológép MILAN digit, narancs db 2 350,00 Ft 11 G Számológép MILAN digit tokkal, kék BBL db 960,00 Ft 1 G Számológép MILAN digit tokkal, fekete KBL db 960,00 Ft 0 G Számológép MILAN digit tokkal, fehér BL db 960,00 Ft 0 G Számológép MILAN digit tokkal, szürke GBL db 960,00 Ft 0 G272130DB Számológép MILAN digit, Dots&Buttons minta DBBBL- RBL db 1 960,00 Ft 0 G Számológép MILAN digit, kék-fehér BBL db 1 810,00 Ft 19 G Számológép MILAN digit, fekete-fehér KBL db 1 810,00 Ft 25 G Számológép MILAN digit, kék, EUR átváltós db 1 170,00 Ft 7 G Számológép MILAN digit, v.zöld LBL db 1 160,00 Ft 13 G Számológép MILAN digit, narancs OBL db 1 160,00 Ft 11 G Számológép MILAN digit, lila PBL db 1 160,00 Ft 12 G Számológép MILAN digit, kék db 1 390,00 Ft 5 G Számológép MILAN digit, kék db 2 140,00 Ft 18 G Számológép MILAN digit, fehér-rózsa WBL db 1 430,00 Ft 16 G Számológép MILAN digit, szürke-fehér-rózsa GBL db 1 430,00 Ft 15 G Számológép MILAN digit db 1 560,00 Ft 22 G Számológép MILAN digit db 1 950,00 Ft 12 G Számológép MILAN digit db 1 100,00 Ft 4 G Számológép MILAN digit db 1 910,00 Ft 13 G Számológép MILAN digit, kék, ellenőrző gomb db 1 730,00 Ft 4 G Számológép MILAN digit, narancs, kék db 2 870,00 Ft 10 G Számológép MILAN tudományos, 228 funkció, fehér db 1 800,00 Ft 10 G Számológép MILAN tudományos 139 funkció db 2 410,00 Ft 16 G Számológép MILAN tudományos, 240 funkciós, fekete KBL db 2 410,00 Ft 22 G Számológép MILAN tudományos, 240 funkciós, zöld GRBL db 2 410,00 Ft 3 G Számológép MILAN tudományos, 240 funkciós, fehér WBL db 2 410,00 Ft 2 G Számológép MILAN tudományos, 249 funkciós, szürke GBL db 4 180,00 Ft 6 G Számológép MILAN digit, kék 40918BBL db 1 100,00 Ft 16 G Számológép MILAN digit, zöld 40918GRBL db 1 100,00 Ft 12 G Számológép MILAN digit, piros 40918RBL db 1 100,00 Ft 17 G Számológép MILAN digit, fehér 40918BL db 1 100,00 Ft 14 G Számológép MILAN digit, kék db 1 810,00 Ft 0 G Számológép MILAN digit, fekete db 1 810,00 Ft 6 G Számológép MILAN digit, fehér db 1 810,00 Ft 10 G Számológép MILAN digit, lila db 1 810,00 Ft 7 G Számológép MILAN digit, db 2 850,00 Ft 26 G Számológép MILAN digit, kék db 1 470,00 Ft 0 G Számológép MILAN digit, fekete/sötétzöld db 1 470,00 Ft 0 G Számológép MILAN digit, zöld db 1 470,00 Ft 1 G Számológép MILAN digit, lila db 1 470,00 Ft 0 G Számológép MILAN digit, szürke db 1 470,00 Ft 0 +tartó M15183BL1 Szinezőkészlet MILAN 14-es 14-es vízfesték+5db A/4-es sablon+ecset db 1 630,00 Ft 33 M06171K06 Tempera Milan 6-os ml paletta+ecset db 2 640,00 Ft 4 M06174K06 Tempera Milan 6-os ml paletta+ecset dob 1 610,00 Ft 4 M Tempera Milan 125ml arany 3492 db 510,00 Ft 19 M Tempera Milan 125ml Barna 3470 db 340,00 Ft 0 M Tempera Milan 125ml ciklámen 3433 db 340,00 Ft 9 M Tempera Milan 125ml ezüst 3491 db 510,00 Ft 2 M Tempera Milan 125ml fehér 3410 db 340,00 Ft 1 M Tempera Milan 125ml fekete 3480 db 340,00 Ft 0 M Tempera Milan 125ml Kék 3450 db 340,00 Ft 5 M Tempera Milan 125ml lila 3440 db 340,00 Ft 0 M Tempera Milan 125ml napsárga 3420 db 340,00 Ft 2 M Tempera Milan 125ml Narancs 3432 db 340,00 Ft 9 M Tempera Milan 125ml rózsa 3422 db 340,00 Ft 0 M Tempera Milan 125ml sárga 3419 db 340,00 Ft 5 M Tempera Milan 125ml V. Zöld 3460 db 340,00 Ft 3 M Tempera Milan 125ml v.kék 3452 db 340,00 Ft 0 M Tempera Milan 125ml Vörös 3430 db 340,00 Ft 2 5. oldal spanyol hét a Milan-nal
8 M Tempera Milan 125ml zöld 3461 db 340,00 Ft 6 M06174K12 Tempera Milan 12-es ml paletta+ecset dob 2 940,00 Ft 5 M15182K14 Tempera MILAN 14-es tégelyes + 12 db keverőtégely 14 db 5ml-es tégelyes tempera + ecsetbwm10244 db 1 010,00 Ft 0 M Tempera Milan 1l barna 3870 db 1 260,00 Ft 0 M Tempera Milan 1l ciklámen 3833 db 1 260,00 Ft 0 M Tempera Milan 1l citromsárga 3819 db 1 260,00 Ft 0 M Tempera Milan 1l fehér 3810 db 1 260,00 Ft 1 M Tempera Milan 1l fekete 3880 db 1 260,00 Ft 2 M Tempera Milan 1l kék 3850 db 1 260,00 Ft 0 M Tempera Milan 1l lila 3840 db 1 260,00 Ft 0 M Tempera Milan 1l narancssárga 3832 db 1 260,00 Ft 0 M Tempera Milan 1l okkersárga 3820 db 1 260,00 Ft 0 M Tempera Milan 1l rózsaszín 3822 db 1 260,00 Ft 3 M Tempera Milan 1l v.kék 3852 db 1 260,00 Ft 1 M Tempera Milan 1l v.zöld 3860 db 1 260,00 Ft 4 M Tempera Milan 1l vörös 3830 db 1 260,00 Ft 0 M Tempera Milan 1l zöld 3861 db 1 260,00 Ft 8 M Tempera Milan 40ml barna db 231,00 Ft 80 M Tempera Milan 40ml ciklámen db 231,00 Ft 1 M Tempera Milan 40ml citromsárga db 231,00 Ft 72 M Tempera Milan 40ml fehér db 231,00 Ft 53 M Tempera Milan 40ml fekete db 231,00 Ft 73 M Tempera Milan 40ml kék db 231,00 Ft 75 M Tempera Milan 40ml narancs db 231,00 Ft 27 M Tempera Milan 40ml rózsaszín db 231,00 Ft 34 M Tempera Milan 40ml v.kék db 231,00 Ft 89 M Tempera Milan 40ml v.zöld db 231,00 Ft 89 M Tempera Milan 40ml vörös db 231,00 Ft 64 M Tempera Milan 40ml zöld db 231,00 Ft 81 M Tempera Milan 500ml arany 3692 db 1 390,00 Ft 0 M Tempera Milan 500ml Barna 3670 db 875,00 Ft 0 M Tempera Milan 500ml ciklámen 3633 db 875,00 Ft 0 M Tempera Milan 500ml ezüst 3691 db 1 390,00 Ft 2 M Tempera Milan 500ml Fehér 3610 db 875,00 Ft 0 M Tempera Milan 500ml fekete 3680 db 875,00 Ft 6 M Tempera Milan 500ml Kék 3650 db 875,00 Ft 3 M Tempera Milan 500ml lila 3640 db 875,00 Ft 7 M Tempera Milan 500ml napsárga 3620 db 875,00 Ft 2 M Tempera Milan 500ml Narancs 3632 db 875,00 Ft 3 M Tempera Milan 500ml rózsa 3622 db 875,00 Ft 13 M Tempera Milan 500ml Sárga 3619 db 875,00 Ft 0 M Tempera Milan 500ml V. Zöld 3660 db 875,00 Ft 0 M Tempera Milan 500ml v.kék 3652 db 875,00 Ft 1 M Tempera Milan 500ml Vörös 3630 db 875,00 Ft 0 M Tempera Milan 500ml zöld 3661 db 875,00 Ft 0 G Tűzőgép Milan lap 24/6 26/6 fekete,szürke,fehér db 1 080,00 Ft 0 M Ujjfesték MILAN 6-os tégelyes 100ml/tégely 6 tégely/doboz db 2 610,00 Ft 7 M15172K10 Vízfesték MILAN ecsettel 10-es 45mm, GÓLIÁT, db 1 230,00 Ft 14 M15171K12 Vízfesték MILAN ecsettel 12-es 30mm, db 720,00 Ft 0 M15173K12 Vízfesték MILAN Ecsettel 12-es keverőpalettás+ 1db ecset 25mm db 795,00 Ft 0 tempera, M15174K12 Vízfesték MILAN Ecsettel 12-es keverőpalettás+ 2db ecset+ 1 tubus fehér db 2 550,00 Ft 9 M15171K22 Vízfesték MILAN ecsettel 22-es 30mm, db 1 150,00 Ft 0 M04171K06 Zsírkréta MILAN 6-os plasztikus, db 218,00 Ft 22 M04171K12 Zsírkréta MILAN 12-es plasztikus, db 396,00 Ft 6 M04171K24 Zsírkréta MILAN 24-es plasztikus, db 760,00 Ft oldal spanyol hét a Milan-nal
9 Tip-Top'92 Laco hetek II. Nemzetközi tavaszi hetek A Öntapadó jegyzettömb LACO N553 38x51 mm, 100 lapos, sárga, 3 db/cs 288 db/doboz cs 179,00 Ft 362 A13380NEO Öntapadó jegyzettömb Laco N562 38x51mm neon 12x100lap cs 1 050,00 Ft 0 A Öntapadó jegyzettömb LACO N556 51x76 mm, 100 lapos, sárga, 12db/cs. 192 db/ karton db 95,40 Ft 0 A Öntapadó jegyzettömb LACO N x 76 mm, 100 lapos, sárga 144 db/ doboz db 108,00 Ft 489 A13382NEO Öntapadó jegyzettömb Laco N563 76x76mm neon 6x100lap cs 1 140,00 Ft 61 A Öntapadó jegyzettömb LACO N x 102 mm, 100 lapos, sárga, 12 db/cs 96 db/ doboz db 150,00 Ft 0 A Öntapadó jegyzettömb LACO N x76 mm, 100 lapos, sárga 144 db / doboz db 173,00 Ft 396 A Öntapadó jegyzettömb LACO N558 76x76 mm, 400 lapos, sárga 20 db/doboz db 695,00 Ft 48 A13392MIX Öntapadó jegyzettömb LACO N561 76x76 mm, 320 lapos, neon vegyes színek 32 db/doboz db 795,00 Ft 70 A Oldaljelölő LACO N 560 4x50 lapos, 4 színű 90 db / doboz db 364,00 Ft 81 E Iratsín Laco KS34 40lap 3-4mm kék db 41,80 Ft 349 E Iratsín Laco KS34 40lap 3-4mm türkiz db 41,80 Ft 58 E Iratsín Laco KS34 40lap 3-4mm fekete db 41,80 Ft 275 E Iratsín Laco KS34 40lap 3-4mm zöld db 41,80 Ft 93 E Iratsín Laco KS34 40lap 3-4mm piros db 41,80 Ft 126 E Iratsín Laco KS34 40lap 3-4mm fehér db 41,80 Ft 586 E Iratsín Laco KS34 40lap 3-4mm víztiszta db 41,80 Ft 250 E Iratsín Laco KS34 40lap 3-4mm sárga db 41,80 Ft 47 E Iratsín Laco KS34 40lap 3-4mm szürke db 41,80 Ft 18 E Iratsín Laco KS56 60lap 5-6mm kék db 48,50 Ft 311 E Iratsín Laco KS56 60lap 5-6mm türkisz db 48,50 Ft 82 E Iratsín Laco KS56 60lap 5-6mm fekete db 48,50 Ft 291 E Iratsín Laco KS56 60lap 5-6mm zöld db 48,50 Ft 97 E Iratsín Laco KS56 60lap 5-6mm piros db 48,50 Ft 70 E Iratsín Laco KS56 60lap 5-6mm fehér db 48,50 Ft 426 E Iratsín Laco KS56 60lap 5-6mm víztiszta db 48,50 Ft 67 E Iratsín Laco KS56 60lap 5-6mm sárga db 48,50 Ft 68 E Iratsín Laco KS56 60lap 5-6mm szürke db 48,50 Ft 41 F Zselés toll Laco GP12 kék db 77,50 Ft 0 F Zselés toll Laco GP12 fekete db 77,50 Ft 83 F Zselés toll Laco GP12 piros db 77,50 Ft 0 F Filc Laco fineliner 10 szines szines szóló vegyes db 83,50 Ft 19 F Filc LACO Fineliner 10 kék, 10db/doboz db 83,50 Ft 476 F Filc LACO Fineliner 10 fekete, 10 db/doboz db 83,50 Ft 404 F Filc LACO Fineliner 10 zöld, 10 db/doboz db 83,50 Ft 344 F Filc LACO Fineliner 10 piros, 10 db/doboz db 83,50 Ft 261 F21101K10 Filc LACO Fineliner es készlet FL/10 db 910,00 Ft 16 F Filc alkoholos LACO PM12 kék, 1-3mm, 12db/doboz, gömb PM12 db 132,00 Ft 207 F Filc alkoholos LACO PM12 fekete, 1-3mm, 12db/doboz, gömb PM12 db 132,00 Ft 101 F Filc alkoholos LACO PM12 zöld, 1-3mm, 12db/doboz, gömb PM12 db 132,00 Ft 81 F Filc alkoholos LACO PM12 piros, 1-3mm, 12db/doboz, gömb PM12 db 132,00 Ft 19 F23111K04 Filc alkoholos LACO PM12 4-es készlet, 1-3mm, 10 készlet/doboz PM12, gömb db 600,00 Ft 107 F Ceruza 0,5 Laco MP12 12db/dob db 155,00 Ft 0 F Ceruza 0,7 Laco MP12 12db/dob db 155,00 Ft 21 F Radír LACO R db/doboz db 1 400,00 Ft 87 F Radír LACO R db / doboz db 950,00 Ft 1061 F Radír LACO R db / doboz db 575,00 Ft 331 F Radír LACO R db / doboz db 645,00 Ft 590 F Radír LACO R db /doboz db 875,00 Ft 0 F Radír LACO R db /doboz, tintaradír db 890,00 Ft 0 F Radír LACO R db /doboz, tintaradír db 1 220,00 Ft 0 24 db/doboz, 54 x 24 x 10 mm, F Radír LACO R 613 rózsaszín R613 db 830,00 Ft 124 F Radír LACO R db/doboz, 54 x 23 x 13mm, papírtokos R614 db 770,00 Ft 104 G Tűzőgép LACO H 2010 kék, No. 10 db 510,00 Ft 12 G Tűzőgép LACO H 2010 fekete, No 10 db 510,00 Ft 8 G Tűzőgép LACO H 2010 zöld, No 10 db 510,00 Ft 6 G Tűzőgép LACO H 2010 piros, No 10 db 510,00 Ft 9 G Tűzőgép LACO H 2010 világos szürke, No 10 db 510,00 Ft 6 1. oldal német hét a Laco-val
10 Tip-Top'92 Laco hetek II. Nemzetközi tavaszi hetek G Tűzőgép LACO H 410 No. 10-es, kék, fekete, zöld, piros, világos szürke db 305,00 Ft 247 G Tűzőgép LACO HZ 450 No. 10-es, kézi, fekete db 1 660,00 Ft 36 G Tűzőgép LACO SH 480 álló kék, No 10 db 660,00 Ft 9 G Tűzőgép LACO SH 480 álló fekete, No 10 db 660,00 Ft 4 G Tűzőgép LACO SH 480 álló zöld, No 10 db 660,00 Ft 9 G Tűzőgép LACO SH 480 álló piros, No 10 db 660,00 Ft 5 G Tűzőgép Laco SH 480 álló fehér No10 db 660,00 Ft 0 G Tűzőgép LACO SH 480 álló vil. szürke, No 10 db 660,00 Ft 7 G Tűzőgép LACO H 2000 kék, 24/6 és 26/6 db 855,00 Ft 0 G Tűzőgép LACO H 2000 fekete, 24/6 és 26/6 db 855,00 Ft 0 G Tűzőgép LACO H 2000 zöld 24/6 és 26/6 db 855,00 Ft 26 G Tűzőgép LACO H 2000 piros 24/6 és 26/6 db 855,00 Ft 17 G Tűzőgép LACO H 2000 vil.szürke, 26/6 és 24/6 db 855,00 Ft 14 G Tűzőgép LACO H 600 Premium H 600, kék, 24/6 és 26/6-hoz db 1 010,00 Ft 88 G Tűzőgép LACO H 600 Premium H 600, fekete, 24/6 és 26/6- hoz db 1 010,00 Ft 38 G Tűzőgép LACO H 600 Premium H 600, zöld, 24/6 és 26/6- hoz db 1 010,00 Ft 10 G Tűzőgép LACO H 600 Premium H 600, piros, 24/6 és 26/6- hoz db 1 010,00 Ft 36 G Tűzőgép LACO H 600 Premium, 24/6 és 26/6-hoz, vil.szürke db 1 010,00 Ft 27 G Tűzőgép LACO H 400 kék, 24/6 és 26/6 db 970,00 Ft 19 G Tűzőgép LACO H 400 fekete, 24/6 és 26/6-hoz db 970,00 Ft 48 G Tűzőgép LACO H 400 zöld, 24/6 és 26/6 db 970,00 Ft 28 G Tűzőgép LACO H 400 piros, 24/6 és 26/6 db 970,00 Ft 10 G Tűzőgép LACO H 400 vil.szürke, 24/6 és 26/6 db 970,00 Ft 40 G Tűzőgép LACO H 401 kék, 24/6 és 26/6 db 1 080,00 Ft 91 G Tűzőgép LACO H 401 fekete, 24/6 és 26/6 db 1 080,00 Ft 63 G Tűzőgép LACO H 401 zöld, 24/6 és 26/6 db 1 080,00 Ft 97 G Tűzőgép LACO H 401 piros, 24/6 és 26/6 db 1 080,00 Ft 71 G Tűzőgép LACO H 401 vil.szürke, 24/6 és 26/6 db 1 080,00 Ft 69 G Tűzőgép LACO SH 485 álló kék 24/6 26/6 db 1 000,00 Ft 30 G Tűzőgép LACO SH 485 álló fekete 24/6 26/6 db 1 000,00 Ft 1 G Tüzőgép Laco SH 485 álló zöld 24/6 26/6 db 1 000,00 Ft 36 G Tűzőgép LACO SH 485 álló piros 24/6 26/6 db 1 000,00 Ft 30 G Tűzőgép LACO SH 485 álló vil.szürke 24/6 26/6 db 1 000,00 Ft 2 G Tűzőgép LACO H laphoz, nagy kapacitású 23/8 23/10 23/15 db 5 630,00 Ft 24 G Tűzőgép LACO BC 518 Business C Class ezüst-kék db 1 140,00 Ft 13 G Tűzőgép LACO BC 518 Business C Class ezüst-fekete db 1 140,00 Ft 15 G Tűzőgép LACO BC 518 Business C Class ezüst-zöld db 1 140,00 Ft 12 G Tűzőgép LACO BC 518 Business C Class ezüst-bordó db 1 140,00 Ft 14 G Tűzőgép LACO H 500 FC kék, 24/6 és 26/6 db 2 000,00 Ft 9 G Tűzőgép LACO H 500 FC fekete, 24/6 és 26/6 db 2 000,00 Ft 18 G Tűzőgép LACO H 500 FC piros, 24/6 és 26/6 db 2 000,00 Ft 19 G Tűzőkapocs LACO No 10. HK 10 db 59,70 Ft 327 G Tűzőkapocs LACO 24/6 HK24 db 65,60 Ft 117 G Tűzőkapocs LACO 26/ db/ doboz HK26 db 299,00 Ft 18 G Tűzőkapocs LACO 23/ db/doboz HK23 db 293,00 Ft 63 G Kapocskiszedő LACO E 500 alap színekben, 480 db/karton db 114,00 Ft 32 G Lyukasztó LACO L 303 kék db 885,00 Ft 24 G Lyukasztó LACO L 303 fekete db 885,00 Ft 17 G Lyukasztó LACO L 303 zöld db 885,00 Ft 14 G Lyukasztó LACO L 303 piros db 885,00 Ft 11 G Lyukasztó LACO L 303 vil. szürke db 885,00 Ft 7 G Lyukasztó LACO L 300 kék db 1 080,00 Ft 45 G Lyukasztó LACO L 300 fekete db 1 080,00 Ft 39 G Lyukasztó LACO L 300 zöld db 1 080,00 Ft 39 G Lyukasztó LACO L 300 piros db 1 080,00 Ft 31 G Lyukasztó LACO L 300 vil.szürke db 1 080,00 Ft 21 G Lyukasztó LACO L 350 kék db 1 200,00 Ft 11 G Lyukasztó LACO L 350 fekete db 1 200,00 Ft 21 G Lyukasztó LACO L 350 zöld db 1 200,00 Ft 15 G Lyukasztó LACO L 350 piros db 1 200,00 Ft oldal német hét a Laco-val
11 Tip-Top'92 Laco hetek II. Nemzetközi tavaszi hetek G Lyukasztó LACO L 350 vil.szürke db 1 200,00 Ft 9 G Lyukasztó LACO L 301 N kék db 1 380,00 Ft 6 G Lyukasztó LACO L 301 N fekete db 1 380,00 Ft 28 G Lyukasztó LACO L 301 N zöld db 1 380,00 Ft 8 G Lyukasztó LACO L 301 N piros db 1 380,00 Ft 16 G Lyukasztó LACO L 301 N vil. szürke db 1 380,00 Ft 5 G Lyukasztó LACO BC 519 Business Class ezüst-kék db 1 270,00 Ft 19 G Lyukasztó LACO BC 519 Business Class ezüst-fekete db 1 270,00 Ft 15 G Lyukasztó LACO BC 519 Business Class ezüst-zöld db 1 270,00 Ft 18 G Lyukasztó LACO BC 519 Business Class ezüst-bordó db 1 270,00 Ft 14 G Lyukasztó Laco L 320 kék 2,5 mm-es lyukasztási mélység db 1 080,00 Ft 8 G Lyukasztó Laco L 320 fekete, 2,5 mm lyukasztási mélység db 1 080,00 Ft 6 G Lyukasztó Laco L 320 piros 2,5 mm-es lyukasztási mélység db 1 080,00 Ft 15 G Lyukasztó LACO L 3100 db 7 720,00 Ft 7 G Ujjnedvesítő Laco zselés 12 db/doboz, antibakteriális FA 950 db 400,00 Ft 94 G13101ALK Hibajavító univerzális LACO K 700, 10 db/tálca, 20 ml 240 db/karton db 155,00 Ft 238 G13101VIZ Hibajavító vizes LACO K db/ tálca, 20 ml, 270 db/ karton db 167,00 Ft 0 G13102C42 Hibajavító roller LACO KR db/display, 18 dpl/ karton, eldobható 8,5m x 4,2 mm db 436,00 Ft 0 G13102C50 Hibajavító roller LACO KR db/display, 288 db/ karton, eldobható 8,5 m x 5 mm, Comfort - oldalas db 350,00 Ft 352 G Hibajavító toll LACO K db/display, 9 ml, 576 db/ karton db 263,00 Ft 218 G Ragasztó stift LACO 10 g KL10, 540db/ karton 30db/cs db 114,00 Ft 577 G Ragasztó stift LACO 20g KL 20, 480db/ karton, 20db/cs db 197,00 Ft 0 G Ragasztó stift LACO 40g KL 40, 288db /karton, 12 db/cs db 305,00 Ft 147 G Ragasztó kenőfejes LACO FK 40 mosható, oldószermentes, 40 ml 12 db/doboz, 24 doboz/karton db 215,00 Ft 0 G Ragasztó kenőfejes LACO FK ml, oldószermentes, 288db/doboz db 215,00 Ft 0 G Ragasztó kenőfejes LACO KL 110 mosható, oldószermentes, 72db/doboz db 322,00 Ft 0 G Bélyegzőpárna festék LACO SF30 30ml kék, 240 db/karton 12db/doboz db 239,00 Ft 23 G Bélyegzőpárna festék LACO SF30 30ml fekete, 240 db/karton 12db/doboz db 239,00 Ft 248 G Bélyegzőpárna festék LACO SF30 30ml zöld, 240 db/karton 12db/doboz db 239,00 Ft 0 G Bélyegzőpárna festék LACO SF30 30ml piros, 240 db/karton 12db/doboz db 239,00 Ft 18 G Bélyegzőpárna festék LACO SF30 30ml lila, 240 db/karton 12db/doboz db 239,00 Ft 100 G Bélyegzőpárna LACO ST 2 kék 7x11 cm db 442,00 Ft 31 G Bélyegzőpárna LACO ST 2 fekete 7x11 cm db 442,00 Ft 37 G Bélyegzőpárna LACO ST 2 natúr 7x11 cm db 442,00 Ft 86 G Bélyegzőpárna LACO ST 2 lila 7x11 cm db 442,00 Ft 13 G Bélyegzőpárna LACO ST 3 kék 5,5x8 cm db 382,00 Ft 24 G Bélyegzőpárna LACO ST 3 fekete 5,5x8 cm db 382,00 Ft 7 G Bélyegzőpárna LACO ST 3 natúr 5,5x8 cm db 382,00 Ft 0 G Bélyegzőpárna LACO ST 3 lila 5,5x8 cm db 382,00 Ft 6 G Olló LACO S ,5 cm db 352,00 Ft 171 G Olló LACO S ,5 cm db 510,00 Ft 188 G Olló LACO S ,5 cm db 605,00 Ft 80 G Olló LACO SG ,5 cm iskolai olló, piros/sárga és zöld/sárga nyél db 281,00 Ft 196 G Olló LACO SG cm db 424,00 Ft 202 G Olló LACO SG ,5 cm db 670,00 Ft 146 G Olló LACO S cm gyerek olló, kerek végű 30 db/ display db 6 160,00 Ft 119 G Olló LACO S cm gyerek olló, hegyes végű 30 db/ display db 6 160,00 Ft 0 G Olló LACO S ,5 cm gyerek olló, cserélhető élekkel: nagy hullám, kis hullám vagy cikk-cakk db 299,00 Ft 0 G Tapétavágó Laco C09 9 mm-es pengével, piros-fekete 2 pengével db 173,00 Ft 2 G Tapétavágó Laco C18 18 mm pengehossz, fekete-piros 2 pengével db 281,00 Ft 4 G Tapétavágó Laco C18 Comfort 18 mm pengével, piros-fekete gumírozott fogórész, 2 pengével db 454,00 Ft 43 G Tapétavágó pótél Laco K9 12db/dob 9mm dob 132,00 Ft 34 G Tapétavágó pótél Laco K18 10db/dob 18mm dob 203,00 Ft oldal német hét a Laco-val
LeColor hét török módra! 2011. március 7-11.
II. Tavaszi nemzetközi hetek! Tisztelt Partnereink! A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is megrendezzük a Nemzetközi tavaszi heteket a Tip-Top-nál! A 2010-es játékhoz képest történtek változások
School Art iskolaszerek
School Art iskolaszerek Asztali hegyező Asztali hegyező Asztali hegyező fém mechanikával. Kiválóan hegyez kerek, háromszögletű és nyolcszögletű vékony ceruzákat egyaránt. Leszorító nélküli. Rózsaszín vagy
A/5 32 lapos iskolai füzetek. A/4 70 lapos spirálfüzetek A/5 70 lapos spirálfüzetek
Iskolaszezon 2015 21-32 81-32 80-32 14-32 31-32 36-16 A/5 32 lapos iskolai füzetek 86487 36-32 hangjegy; 24150 21-32 vonalas; 24153 14-32 I. osztályos; 24148 12-32 III. osztályos; 24151 27-32 kockás; 24152
Mona Lisa, Südor és MyDido - mûvészi, kreatív hobbi, iskolai festékek, rajzeszközök
Mona Lisa, Südor és MyDido - mûvészi, kreatív hobbi, iskolai festékek, rajzeszközök Südor, Mona Lisa és MyDido - mûvészi, kreatív hobbi, iskolai festékek, rajzeszközök Südor színes ceruza készlet, 12 db-os
MŰVÉSZETI ÉS VIZUÁLIS NEVELÉS
MŰVÉSZETI ÉS VIZUÁLIS NEVELÉS 1 2 FESTÉKEK Ragasztólakk szalvétatechnikához 250 ml Segítségével a szalvétából kivágott motívum bármely felületre felragasztható. havo 10100 - fényes 2 290 Ft havo 10200
1. osztályban szükséges tanszerek és felszerelések
1. osztályban szükséges tanszerek és felszerelések 3 db 14-32-es füzet (vonalas) 1 db 27-32-es füzet (négyzetrácsos) 1 db 80-32-es füzet (sima A4) 1 db üzenőfüzet 1 db leckefüzet (2. félévtől) 12 db-os
VONALZÓ HÁROMSZÖG + SZÖGMÉRŐ
Vonalzók VONALZÓKÉSZLET VÍZTISZTA ROTRING VONALZÓ HAJLÉKONY DELI SZÖGMÉRŐ VONALZÓ VONALZÓ HÁROMSZÖG + SZÖGMÉRŐ WEDO Átlátszó, műanyag, egyenes ill. háromszögű vonalzó. ME: db. Törhetetlen, hajlékony vonalzó.
1. OSZTÁLY. ecset ( 4-es, 8-as, 10-es ) 3 db. filctoll készlet
1. OSZTÁLY 14-32 vonalas füzet 6 db 27-32 négyzetrácsos füzet 2 db sima (nagy spirál) füzet 1 db hangjegyfüzet / kicsi 1 db grafitceruza ( HB, 2H ) 3-3 db postairón 2 db A/4 rajzlap A/4 műszaki rajzlap
Taneszköz lista 1. osztály
1. osztály 3 db Füzet vonalas A5 (14-32) ICO Süni 2 db Füzet matek A5 (27-32) ICO Süni 1 db Füzet sima A5 (20-32) ICO Süni 2 db Írólap famentes A5 (20-50) 3 db lap famentes A4 (10 ívcsomag) 2 db lap félfamentes
www.tip-top92.hu Cégünk 2010. december 24.-e és 2011. január 2.-a között zárva tart. Nyitás: 2011. január 3.
0 DEBRECEN, Határ úti ipari park /c Tel.: 06--0-6,, Fax: 06--- 8, E-mail: rende les @tip-top9.hu 0 BUDAPEST, Szentendreie út 9. Tel.: 06--9-890, Fax: 06--9-90, E-mail: BUDAPEST@ tip-top9.hu Akciós újság
Iskolaszerek. PRIMO azt jelenti, első. Az olasz származású PRIMO termékcsalád a hagyományosan
Iskolaszerek 8 PRIMO azt jelenti, első. Az olasz származású PRIMO termékcsalád a hagyományosan híres olasz formatervezés, könynyedség és elegancia jegyeit viseli magán. Varázslatos színek, formabontó formák,
Amos kreatív festékek és készletek
Amos ragasztók, kreatív festékek és készletek Ragasztó stift Ragasztó stift adagoló A kitekerhető ragasztó stift ragaszt papírt, fényképet, kartont. Nem mérgező, sav és oldószermentes. Biztonságos gyermekeknek,
Office Art irodaszerek
Office Art irodaszerek Spirálfüzet A/6, PP borítású, regiszteres Spirálfüzet A/5, PP borítású, regiszteres Színregiszterekkel elválasztott fejezetekből álló,105 lapos spirálfüzet, PP borítóval ellátva.
kiváló fedőképesség azonnal felülírható filmbázisú szalaggal kiváló fedőképesség azonnal felülírható filmbázisú szalaggal
Hibajavító rollerek és utántöltők VICTORIA hibajavító roller DONAU hibajavító rollerek kiváló fedőképesség azonnal felülírható fénymásolaton nem látszik filmbázisú szalaggal szalagszélesség szalaghossz
I. rész. Mennyiségi egység. Mennyiség Nettó ár Bruttó ár Post-it öntapadó jegyzettömb (51x38 mm, 100 lap 3 db/cs)
I. rész Post-it öntapadó jegyzettömb (51x38 mm, 100 lap 3 db/cs) csomag 10 Műanyag fedeles beíró A4 kockás 100 lapos Prosystem A/5 kemény fedeles füzet vonalas Prosystem A/4 kemény fedeles füzet vonalas
LEITZ PONTGYŰJTŐ PROMÓCIÓ - TERMÉKEK A promóció időtartama: 2015. november 1-2016. március 31. További információk: www.leitz.
WOW 10050023 WOW lakkfényű 180 iratrendező, 80mm, rózsaszín 5 WOW 10050036 WOW lakkfényű 180 iratrendező, 80mm, kék 5 WOW 10050044 WOW lakkfényű 180 iratrendező, 80mm, narancs 5 WOW 10050064 WOW lakkfényű
Terméklista. Másolópapír A/4, 80g, 500 ív/cs Q-Connect 5 500 csomag Másolópapír A/3, 80g, 500 ív/cs Q-Connect 200 csomag
Termék megnevezése Márka Mennyiség/év Másolópapír A/4, 80g, 500 ív/cs 5 500 csomag Másolópapír A/3, 80g, 500 ív/cs 200 csomag Másolópapír A/4, 80g, újrahasznosított Canon Recycled 500 csomag papírból Másolópapír
BKV VASÚTI JÁRMŰJAVÍTÓ JAVÍTÓ Kft. H-1106. Budapest. Fehér út 1/b. Levélcím: 1590 Budapest Pf. 207 ÁRAJÁNLAT KÉRÉS
BKV VASÚTI JÁRMŰJAVÍTÓ JAVÍTÓ Kft. H-1106. Budapest. Fehér út 1/b. Levélcím: 1590 Budapest Pf. 207 MŰSZAKI ÉS TERMELÉST ELŐKÉSZÍTŐ FŐOSZTÁLY Logisztikai osztály Árajánlatkérés száma: VJSZ-WEB-2014/ 246
Irodaszer katalógus. 3613 Asztali mini, műanyag tűzőgép No.10 tűzési kapacitás: 10 lap méret: 84x28x48 mm
2.-3. oldal 1. és 8. oldal 4.-7. oldal Irodaszer katalógus 3611 Asztali tűzőgép mini No. 10 méret: 97x23x44 mm csomag: 24/288 db 3613 Asztali mini, műanyag tűzőgép No.10 tűzési kapacitás: 10 lap méret:
TASNÁDI LAJOS NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2181 IKLAD, ISKOLA TÉR 22.
TASNÁDI LAJOS NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2181 IKLAD, ISKOLA TÉR 22. Kedves Szülők! Tájékoztatjuk Önöket, hogy az 1. osztályban a következő eszközökre lesz gyermeküknek szüksége. Magyar: - 4db vonalas
1 évre szükséges irodaszerek HOLDING
1 évre szükséges irodaszerek HOLDING MEGNEVEZÉS Mennyiségi egység Tervezett mennyiség (1 év) Egységár nettó (HUF) Összesen nettó (HUF) Összesen bruttó (HUF) 1 ADATHORDOZÓ - CD LEMEZ SIMA ÍRHATÓ - 700 MB-80
JAVASOLT ESZKÖZÖK VEKOP-6.1.1-15, TOP-1.4.1-15 és TOP-6.2.1-15 PÁLYÁZATOKHOZ. Berendezési tárgyak
JAVASOLT ESZKÖZÖK VEKOP-6.1.1-15, TOP-1.4.1-15 és TOP-6.2.1-15 PÁLYÁZATOKHOZ www.ovibolt.hu Berendezési tárgyak e-mail: ovoda@stiefel.hu Csoportszoba berendezése Specifikáció DB Nettó egységár Bruttó egységár
1 évre szükséges irodaszerek Jósa András Oktatókorház Nonprofit Kft
1 évre szükséges irodaszerek Jósa András Oktatókorház Nonprofit Kft MEGNEVEZÉS Mennyiségi egység Tervezett mennyiség (1 év) Egységár nettó (HUF) Összesen nettó (HUF) Összesen bruttó (HUF) 1 ADATHORDOZÓ
Tanszerlista 1. osztály. Taneszköz neve, típusa 14-32 vonalas füzet 6 db 27-32 négyzetrácsos füzet 2 db sima A/4 füzet hangjegyfüzet (kicsi)
Tanszerlista 1. osztály 14-32 vonalas füzet 6 db 27-32 négyzetrácsos füzet sima A/4 füzet hangjegyfüzet (kicsi) grafitceruza (HB,2H) 3-3db postairon A/4 rajzlap, A/4 műszaki rajzlap 40- rajzlaptartó dosszié
Ártáblázat. Referencia-egység. Nettó ajánlati ára. 1. 777,00 1 csomag 1,00 Univerzális irodai papír HP COPY A/4 80g.
gysége gysége 1. 777,00 1 csomag 1,00 Univerzális irodai papír HP COPY A/4 80g. 2. Univerzális irodai papír A/4 80 g/m 2 OEM 500 ív 777,00 1 csomag 1,00 Univerzális irodai papír KONICA-MINOLTA STANDARD
4. IRODAI ESZKÖZÖK. Telefon: 62/558-953, 62/558-933 Fax: 62/425-205
4 IODAI ESZKÖZÖK 4 KEVESEBB NYOMÓEŐ BOXE 988 lyukasztó, BOXE 989 lyukasztó tartozék Nagyteljesítményű, könnyűfém testű, erős fémszerkezetű lyukasztógép, fém ütköztetőléccel. A hosszú karnak és a mozgatható
PÁTRIA NYOMDA ZRT. MÁJUSI KIADVÁNYA VISZONTELADÓINAK
PÁTRIA NYOMDA ZRT. MÁJUSI KIADVÁNYA VISZONTELADÓINAK 2016. május 2016. május VIZUÁLTECHNIKA, FÜZET parafatábla, mágnestábla, táblatörlő, táblatisztító spirálfüzet Parafatábla fakeretes 30 x 40 cm 389 Ft/db
BÜFÉ, PÉKSÉG, CUKRÁSZDA AJÁNLAT
BÜFÉ, PÉKSÉG, CUKRÁSZDA AJÁNLAT Gazdaságos termékeink (ÁRAINK NETTÓ ÁRAK, AZ ÁFA-T NEM TARTLAMAZZÁK!) Kézi mosogatás 2-3 fázisban Kombinált hatású szerrel a konyhában FERTŐTLENÍTŐ HATÁSÚ KÉZI MOSOGATÓ
... \\,~OO~,/r~~~!c~;~j!!!~~t('l;~~:!~~~ont
... \\,~OO~,/r~~~!c~;~j!!!~~t('l;~~:!~~~ont ~ Tel.: 49/548-190 E-mail: humancdltujvaros.hu ".",~' Levelezési cím: 3581 Tiszaújváros, Pf.: 64. Ikt.sz.: 1911-10/2013. AJÁNLATKÉRÉS Tisztelt Ajánlattevő! Tiszaújvárosi
Számoljon velünk februárban!
PÁTRIA NYOMDA ZRT. FEBRUÁRI KIADVÁNYA VISZONTELADÓINAK http://patria.hu/ http://irodaszer.patria.hu/ Számoljon velünk februárban! igazolványtartó, bankkártyatartó, biztonsági kártyatartó IRATRENDEZÉS Speciális
Termékkatalógus 2014 1
1 Termékkatalógus 2014 EGYSZER HASZNÁLATOS TERMÉKEK 2 Szalvéta 2 rétegű eldobható, 33 x 33 cm Szalvéta 2 rétegű, 33 cm ORGONA kód: 86512 Szalvéta 2 rétegű, 33 cm BARACK kód: 86504 Szalvéta 2 rétegű, 33
610.8,- 658.8,- 802.8,-
1 0-3 0 a k c i ó s a j á n l a t o k 006. január 1 899,-/doboztól brutto 78 80,-/doboztól 509,-/cs-tól brutto 610 80,-/cs-tól Laser Copy fénymásolópapír 78.8,- 336.8,- rendelési kód típus netto cs. ár
Iratrendezés 02. SilverBall lefûzhetô genotherm A4. Esselte lefûzhetô genotherm. KEBApocket speciális genotherm A4
genotherm genotherm Iratrendezés 02 Silverall lefûzhetô genotherm 4 rendelési kód típus vastagság felület db/csomag 376-7001 lefűzhető 45 μ áttetsző 100 315-1031 Jumbo lefűzhető, 20 mm gerinccel 180 μ
Tavaszi zsongás. 455 Ft. 52 Ft. 230 Ft BARÁT PAPÍR KFT. www.barat.hu papir@barat.hu
RÁT PPÍR KFT. www.barat.hu papir@barat.hu Érvényes: 2015. március 13 április 30-ig z árak nem tartalmazzák az ÁF-t. Tavaszi zsongás 455 () argus jegyzettömb méret (cm) ár (HUF) 088410214 088410221 1150,
Alsó tagozatos felszerelési listák. a 2008/2009. tanévre
Alsó tagozatos felszerelési listák a re Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium www.kig.hu A listában csak a már leadott anyagokat tudjuk szerepeltetni. Szerk. 1.a osztályos felszerelési lista... 2 1.b
Várkerti Általános Iskola, Szakiskola és Tagiskola 8100 Várpalota, Thuri György tér 3. Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő:
A TÁMOP-3.1.4.-12/2-2012-0568 azonosító számú, Várkerti Általános Iskola, Szakiskola és Tagiskolái innovatív intézmény fejlesztése című pályázathoz kapcsolódó irodaszerek és szakmai anyagok beszerzése
TANESZKÖZJEGYZÉK 2015/2016. 5.évfolyam
TANESZKÖZJEGYZÉK 5.évfolyam Magyar 4 db kisméretű nem spirál vonalas füzet (irodalom, nyelvtan, fogalmazás, gyakorló) Történelem Matematika 3 db A/4-es négyzethálós füzet 3 db A/4-es sima füzet 1 db egyenes
Füzet és taneszköz lista 2015-16-os tanév 1.a
1.a vonalas füzet 14-32 számú négyzetrácsos füzet 27-32 számú 3db sima füzet 80-32 számú 3 csomag (gumis) félfamentes rajzlaptömb A/4 1X(Lizzy card) famentes rajzlaptömb A/4 1X(Lizzy card) rajzlap A/3
1.Fejezet PLAKÁTKERETEK
1.Fejezet Series 1 típusú plakátkeretek 6. oldal Series 2 típusú plakátkeretek 11. oldal Kiegészítők Series 1 és Series 2 keretekhez 12. oldal Csövek, talpazatok és egyéb kiegészítők plakátkeret-állványokhoz
Luxor golyóstollak, markerek, szövegkiemelôk, iskolai filcek, fémtollak. Luxor golyóstollak, markerek, szövegkiemelôk, iskolai filcek, fémtollak
Ranger golyóstoll Sprint Grip golyóstoll ordázott markolat, ideális mindennapos használatra, szellőző kupakkal. Tenderekhez is ideális. 50 db/doboz. Kényelmes, gumírozott markolattal rendelkező áttetsző
2011. február. (B) Fénymásolópapír, Érvényes: 2011. február 10-től március 10-ig Az árak nem tartalmazzák az ÁFA-t.
Érvényes: 2011. február 10-től március 10-ig z árak nem tartalmazzák az Á-t. () énymásolópapír, xerox USINSS 011600000 /4 80 g 3R91820 raklapos ár 2011. február Újrahasznosított papír () énymásolópapír,
Füzet és taneszköz lista os tanév 1.a, 1.b
2016-17-os tanév 1.a, 1.b vonalas füzet 14-32 számú négyzetrácsos füzet 27-32 számú hangjegyfüzet 36-16 számú sima füzet 80-32 számú vázlattömb B/4 32 lapos 3 csomag (gumis) félfamentes rajzlaptömb A/4
LEITZ PONTGYŰJTŐ PROMÓCIÓ - TERMÉKEK A promóció időtartama: 2014.november 1-2015. március 31. További információk: www.leitz.
WOW 10050023 WOW lakkfényű 180 iratrendező, 80mm, rózsaszín 5 WOW 10050036 WOW lakkfényű 180 iratrendező, 80mm, kék 5 WOW 10050044 WOW lakkfényű 180 iratrendező, 80mm, narancs 5 WOW 10050064 WOW lakkfényű
Taneszköz-lista 1. osztály
Taneszköz-lista 1. osztály Füzetek: 5db vonalas (14-32) 3 db négyzetrácsos (27-32) 1 db sima (20-32) 1 db vonalas (legyen elütő a többitől, mert üzenő füzet lesz) Tolltartó: 4 db HB-s, 1db B-s grafitceruza
Taneszköz-listák a es tanévre 1. osztály
Taneszköz-listák a 2016-2017-es tanévre 1. osztály - 5 db 14-32 1. osztályos vonalazású füzet - 3 db 27-32 négyzetrácsos füzet - 1 db vonalas füzet (legyen elütő a többitől, mert üzenő füzet lesz) - 4
Tankönyvrendelés - P1Hu
Tankönyvrendelés - P1Hu Mozaik Kiadó tankönyvei Magyar ÁBÉCÉS Olvasókönyv 1. MS-1611U Olvasás munkafüzet 1. MS-1614U Írásvázoló kisbetűk MS-1651U Írásvázoló nagybetűk MS-1652U Matematika Sokszínű matematika
Leendő 2. a. Leendő 1. évfolyam
Leendő 1. évfolyam 1 db tolltartó 3 db 1. osztályos vonalazású füzet (14-32 számú) 3 db négyzetrácsos füzet (27-32 számú) (10-50) B (háromszög alakú) 2 db kék-piros postaíron (vastag) 2 db zöld színes
1. osztályban szükséges tanszerek és felszerelések
1. osztályban szükséges tanszerek és felszerelések 5 db 14-32-es füzet (vonalas) 1 db 27-32-es füzet (négyzetrácsos) 1 db 80-32-es füzet (sima A4) 1 db üzenőfüzet 1 db leckefüzet (2. félévtől) 12 db-os
MAGIC PARTY-BOX. 5000 Szolnok, Abonyi u. 1/E. Telefon: 56/513-356 magic@magicpartybox.hu; www.magicpartybox.hu. Tányér Pohár Szalvéta Terítő
Tányér Pohár Szalvéta Terítő Bp19155 Mérete: 23 cm 8 db/csomag Ára: 869.-Ft/csomag Fu19156 8 db/csomag Ára: 820.-Ft/csomag Bp19152 Mérete: 33 cm x 33 cm. 16 db csomag. Ára: 845.-Ft/csomag Bp19153 Mérete:
Toalettpapírok 296 Papírzsebkendők, szalvéták 297 Kéztörlők 298 Toalettpapírok és adagolók 299 Kéztörlők és adagolók 300 Folyékony szappan adagolók
Toalettpapírok 296 Papírzsebkendők, szalvéták 297 Kéztörlők 298 Toalettpapírok és adagolók 299 Kéztörlők és adagolók 300 Folyékony szappan adagolók 301 Szemeteszsákok, törlőkendők 302 Csomagolópapírok,
10 Mûhelyfelszerelés. 10 0010 Orsy rendszer 10 0230 Balanszer 10 0250 Kábeldob munkalámpa 10 0345 Elemek töltõ 10 0360 Szerszámdoboz
10 Mûhelyfelszerelés 10 0010 Orsy rendszer 10 0230 Balanszer 10 0250 Kábeldob munkalámpa 10 0345 Elemek töltõ 10 0360 Szerszámdoboz ORSY 1 - Rend és rendszer WÜRTH Szereléstechnika Kft. - 2040 Budaörs,
xxxxxxxxxxxxx 3. IRODAI KIEGÉSZÍTŐK EAGLE TERMÉKCSALÁD
xxxxxxxxxxxxx EAGLE TERMÉKCSALÁD Leegyszerűsíti az irodai életet! A modern irodaszerek célja, hogy megkönnyítsék az irodai munkát, így nem mindegy, mit választunk ehhez. Az 1962-ben alapított cég, mely
TOP-1.4.1-15 Gyermekellátási szolgáltatások fejlesztésének megvalósítása című pályázathoz
PÁLYÁZATI AJÁNLAT TOP-1.4.1-15 Gyermekellátási szolgáltatások fejlesztésének megvalósítása című pályázathoz Tisztelt Polgármester Asszony/Úr, Intézményvezető! Óvodai és bölcsődei bútorok, fejlesztő eszközök,
A fejezetben használt tudás piktogramok, jelmagyarázatok: Szárazon törölhető felület. Gördíthető. Írásvastagság. Kerek hegy. Elem típusa, száma
A fejezetben használt tudás piktogramok, jelmagyarázatok: Írható felület Mágneses felület Szárazon felület Gördíthető Kinyitható tábla Forgatható tábla 70 Papír grammsúly,5 mm Írásvastagság Kerek hegy
Irodai kisgépek, kellékek 05. Pelikan indigó A4. Stanger bélyegzôfesték (25 ml) Colop 801 bélyegzôfesték (25 ml) Trodat 7011 bélyegzôfesték (28 ml)
indigó, bélyegzôfesték carbon paper, stamp ink Irodai kisgépek, kellékek 05 Pelikan indigó 4 lap/doboz 7-045 500H KÉZI (hand carbon) 00 7-046 00H KÉZI (plenticopy) 00 7-047 000G GÉPI (type carbon) 00 7-048
s.sz. MEGNEVEZÉS VÁRHATÓ ÉVES INDULÓ KÉSZLET./ FELHASZNÁLÁS TELEPHELY 1 ALKOHOLOS FILC ICO300 219 db 5 2 ARCHIVÁLÓ KONTÉNER nyitható 50 db 0 3 BELYEGZOPARNA FESTEK STANGER 18 db 0 4 BELYEGZOPARNA STANGER
Hajlítható szívószálak
Hajlítható szívószálak különleges szívószálak koktélos + juice poharak előkelő poharak 1405 HAJLÍTHATÓ ÁTLÁTSZÓ 1435 HAJLÍTHATÓ SZÍNES 12 zacskó/karton 1445 HAJLÍTHATÓ FEKETE 12 zacskó/karton 1440 HAJLÍTHATÓ
2005. október. 2005. október. Bõvebb információért forduljon vevõszolgálatunkhoz! 1. Akciós ajánlatok minden hónap 10. és 30. napja között.
200. október 10-30 akciós ajánlatok 1 0-3 0 a k c i ó s a j á n l a t o k Akciós ajánlatok minden hónap 10. és 30. napja között. 200. október Everyday papírcsalád HP Colour Laser 80, 90, 100, 120 Nagyteljesítmény
Football ajánlat. A képes katalógusban szereplő, vonallal áthúzott termékekből jelenleg nem rendelkezünk raktárkészlettel, de rendelést felveszünk rá!
Football ajánlat A képes katalógusban szereplő, vonallal áthúzott termékekből jelenleg nem rendelkezünk raktárkészlettel, de rendelést felveszünk rá! Megértésüket köszönjük! D612010GK D61211000 D61212000
A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE / RÉSZTELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK KNT 11/12
A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE / RÉSZTELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK A SZERZŐDÉS ADATAI Az ajánlatkérőként szerződő fél neve és címe Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 1013 Budapest, Krisztina krt.
Everflourish: Everflourish europe:
2011/01 KATALÓGUS Everflourish: A kínai Gao család által 1994-ben alapított EverFlourish gyár villanyszerelési és világítástechnika termékei több kontinensen méltán vívták ki maguknak azt az elismerést,
Tartalomjegyzék. Staedtler...49-53
Tartalomjegyzék Spirálfüzet...2-4 Iskolai füzet...4-9 Notesz...9 Zsebkönyv...9 Jegyzettömb...9-0 Vázlatfüzet... 0 Író... 0 Rajz...0 Színes másolópapír... Dekor karton... Krepp papír... Rajztartó mappa...2
TANSZERLISTA 1. osztály
TANSZERLISTA 1. osztály 14-32 vonalas füzet 6 db 27-32 négyzetrácsos füzet sima A/4 füzet hangjegyfüzet -kicsi grafitceruza HB-s (PL. Kohinor ill. jó minőségű) 4-5 db postairon vékony kék-piros ceruza
KONYHA, KÖZÉTKEZTETÉS AJÁNLAT
KONYHA, KÖZÉTKEZTETÉS AJÁNLAT Gazdaságos termékeink (ÁRAINK NETTÓ ÁRAK, AZ ÁFA-T NEM TARTLAMAZZÁK!) Kézi mosogatás 2-3 fázisban Kombinált hatású szerrel a konyhában FERTŐTLENÍTŐ HATÁSÚ KÉZI MOSOGATÓ (1
Termék megnevezése Kiszerelés Nettó ár/db Bruttó ár/db
Kedvezmény: Bruttó egyszeri vásárlási összeg alapján 30000-59999 Ft 5% 60000-79999 Ft 6% 80000- Ft 8% PAPÍRPOHARAK () 100ml barna 50 db 1000 db 7,16 Ft 9,09 Ft 180ml barna 50 db 1000 db 8,14 Ft 10,34 Ft
ajándékkatalógus 2011-2012 A katalógusban szereplő árak 2012. augusztus 31-ig vagy visszavonásig érvényesek.
ajándékkatalógus 2011-2012 A katalógusban szereplő árak 2012. augusztus 31-ig vagy visszavonásig érvényesek. ajándék, amivel kétszer ad küldetésünk A FRUIT OF CARE Nonprofit Kft. egy társadalmi vállalkozás,
Beltéri fényfüzérek 230V, Mikró izzó. Kültéri fényfüzérek 230V, Rubber. Twinkle Light, Beltéri, 230V, Mikró izzó. Twinkle Light, Kültéri, 230V, Rubber
Cikkszám Csom.eg CONSUMER / LAKOSSÁGI ÁRLISTA 2007 Beltéri fényfüzérek 230V, Mikró izzó 111-003 42 Beltéri fényfüzér, 50 fehér izzó, 5 m s.zöld gumikábel, 30W, toldható 2 258 111-005 20 Beltéri fényfüzér,
Felszerelési jegyzék 1. osztály
1. osztály MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ANGOL TISZTASÁGI FELSZERELÉS CERUZÁK 4 db vonalas füzet (14-32) 3 db négyzetrácsos füzet (27-32) 1 db vonalas (14-32) vagy sima füzet 60 db A/4-es rajzlap famentes,
KissKirály-Manufaktúra Kft. Tel.: 06 (36) 516 088 Mob: 06 (30) 383 0399 E-mail: uzlet@prodrofa.hu. Kép CikkszámMegnevezés Leírás nettó ár.
10002 Kürtőskalács készítő (kicsi) Anyaga: fa + fém Mérete: 64 cm hosszú a nyéllel együtt; a sütőfelület 20 cm hosszú és 4,5 cm átmérőjű Súlya: 535 g Tisztítása: semleges folyékony mosószerrel mossa el.ne
Felszerelési jegyzék 1. osztály Tantárgy Füzet Egyéb felszerelés
1. osztály MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ANGOL HTTAN TISZTASÁGI FELSZERELÉS CERUZÁK 4 db vonalas füzet (14-32) 2 db sima füzet 2 db négyzetrácsos füzet (27-32) 1 db vonalas füzet (14-32) 60 db A/4-es rajzlap
Trevenum Kft. 1045 Budapest, Széchenyi Tér 10 Tel: 783-3035 Fax: 783-3438 rendeles@trevenum.hu Szabó Lajos: 30-854-0262 Szabó Zsolt: 30-530-6404
Trevenum Kft. 1045 Budapest, Széchenyi Tér 10 Tel: 783-3035 Fax: 783-3438 rendeles@trevenum.hu Szabó Lajos: 30-854-0262 Szabó Zsolt: 30-530-6404 Szállítási költségek: - 30.000,Ft-os nettó rendelés alatt
2.b osztály TANSZERCSOMAG 2012/2013
TANSZERCSOMAG 2012/2013 2.b osztály - 1 db papír cm - 2 db ragasztó (cseppmentes) pritt stift - 1 db zsírkréta ADÉL, 12 db-os - 1 db színes ceruza PENKALA 12-es - 1 db ecsetkészlet (10-6-4-2) lószőr -
Termék megnevezése Kiszerelés Nettó ár/db Bruttó ár/db
Kedvezmény: Bruttó egyszeri vásárlási összeg alapján 30000-59999 Ft 5% 60000-79999 Ft 6% 80000- Ft 8% PAPÍRPOHARAK () 100 ml barna 50 db 1000 db 7,16 Ft 9,09 Ft 180 ml barna 50 db 1000 db 8,14 Ft 10,34
GOLYÓSTOLL SURE FORPUS
Kreatív Katalógus Golyóstollak GOLYÓSTOLL ROUND STIC BIC GOLYÓSTOLL SIGNETTA GOLYÓSTOLL SURE FORPUS Könnyített kerekített testtel rendelkezik. Kupak a tinta színével megegyező színű, a könnyű azonosítás
CSOPORTSZOBA I. 1 2102 Klasszik labdamedence. 4 2104 Medencefeltöltő labda. 1 HB_884 Törhetetlen tükör. 2 56139 Játéktároló - kicsi
0 3 9 3 8 www.bdovi.hu mennyiség cikkszám termék TB_LSZ - NAPSUGAR Napsugár szekrénysor 8 mennyiség cikkszám termék 0 Klasszik labdamedence DKS_BFV3 Szivacs bútor - Házikó 9 0 Medencefeltöltő labda 3 8
Taneszköz-lista 1. osztály
Taneszköz-lista 1. osztály - 5 db 14-32 1. osztályos vonalazású füzet - 3 db 27-32 négyzetrácsos füzet - 1 db vonalas füzet (legyen elütő a többitől, mert üzenő füzet lesz) - 4 csomag írólap - 50 db rajzlap
a LEGOLCSÓBB Ez a márkánk 130,- 165, 10 1 kg: 330,20 110,- 139, 70 3 Érvényes: 2012. január 19 február 1. Aro 4 tojásos száraztészták
Ez a márkánk a LEGOLCSÓBB Aro pulyka párizsi 1 /db Aro 4 tojásos száraztészták 400-500 g/db 269,- 341, 63 gyűjtő ár: 778,- 130,- 165, 10 1 : 330,20 Aro ketchup csemege, vagy csípős 500 g/db 17,- 21, 60
Szükséges felszerelések listája a 2015/2016-os tanévben
Szükséges felszerelések listája a 2015/2016-os tanévben 1. évfolyam számára 4 db matematika füzet (négyzetrácsos) 4 db vonalas füzet (14-32) 1 db üzenő füzet (vonalas füzet) grafitceruzák 3 db HB és 1
2014/2015 II. www.officetrade.hu
www.officetrade.hu 2014/2015 II. Cégünk jelenleg már több, mint 1000 mesefigurás papír-írószer terméket importál ill. forgalmaz. Ez a 2014/2015. év második katalógusa, mivel termékválasztékunk az utóbbi
360 Ft. 10 990 Ft. 990 Ft. 29 900 Ft. 7 900 Ft. 2 690 Ft. 3 650 Ft. 7 490 Ft. www.taneszkoz.hu. Csak a készlet erejéig. Matematika
Minden, ami a színvonalas oktatáshoz kell! Balázs-Diák Kft. 1043 Budapest, Csányi László u. 34. email: info@taneszkoz.hu Telefon: +36 1/266-5140 Fax: +36 1/266-4644 Matematika Számlapok 1-100 ig Számlapocskák
Nyárcsalogató ajánlatok (Érvényes: 2012. április 15-tıl 2012. május 15-ig, telephelyi vásárlás esetén)
1. oldal 2. oldal Ajándék Nettó Bruttó No GNT cikkszám Akciós termék Me Ajándék / Megjegyzés cikkszáma akciós ár akciós ár Fénymásoló A/4, 80g/m2 fehér 500 lap Over Copy "C" Részletes információk a www.gnt-impex.hu
TANSZERLISTA 1. osztály Taneszköz neve, típusa 14-32 vonalas füzet 6 db 27-32 négyzetrácsos füzet 2 db sima A/4 füzet hangjegyfüzet (kicsi)
TANSZERLISTA 1. osztály 14-32 vonalas füzet 6 db 27-32 négyzetrácsos füzet sima A/4 füzet hangjegyfüzet (kicsi) grafitceruza (HB) PL. Kohinor ill. jó minőségű 4-5 db postairon vékony kék-piros ceruza erős
Alsó tagozatos felszerelési listák (taneszközlisták) a 2009/2010. tanévre www.kig.hu
Alsó tagozatos felszerelési listák (taneszközlisták) a re 1 1.a osztályos taneszközök és egyéb felszerelések 4 vonalas füzet 2 négyzethálós füzet 1 hangjegyfüzet 2 írólap 50 rajzlap (A/4) 20 rajzlap (A/3)
Agendáink és zsebnaptáraink az alábbi borítókkal és könyvtestekkel rendelhetőek:
NAPTÁR- ÉS AJÁNDÉKKATALÓGUS 2012 Agendáink és zsebnaptáraink az alábbi borítókkal és könyvtestekkel rendelhetőek: STANDARD CRAZY MODEST CITY TÁRGYALÁSI NAPLÓ SNAKE ELEGANT PRESTIGE MADERA DENIM BUSINESS
ÁRJEGYZÉK: SZERSZÁMOK, MUNKAVÉDELEM. Érvényes: 2016.04.06-tól. Gyorsaság, megbízhatóság versenyképes árakon!
ÁRJEGYZÉK: SZERSZÁMOK, MUNKAVÉDELEM Érvényes: 2016.04.06-tól Gyorsaság, megbízhatóság versenyképes árakon! A katalógusban feltüntetett árak Ft-ban értendők és a 27% ÁFA-t nem tartalmazzák! CSAVAR EXPRESSZ
1. osztály RAGASZTÓ STIFT NEBULÓ 8GR 1 FÜZET A/5 14-32 I. OSZT. 5 FÜZET A/5 20-32 SIMA 1 FÜZET A/5 27-32 KOCKÁS 2 FÜZET ÜZENŐ A/5 14-32 I. OSZT. 1 GYURMA ICO SÜNIS SZÍNES 200G 1 ÍRÓLAP FÉLFAMENTES 10-50
Ajánlattételi felhívás
Szociális szolgáltatások fejlesztése támogató technológiai eszközök biztosításával a házi gondozás területén projekt (TIOP-3.3.2-12/1-2013-0001) Ajánlattételi felhívás Az ajánlatkérő neve, címe, telefonszáma:
KÖZÜLETI PAPÍRTERMÉKEK
KÖZÜLETI PAPÍRTERMÉKEK Közületi papír termékek (ÁRAINK NETTÓ ÁRAK, AZ ÁFA-T NEM TARTLAMAZZÁK!) Toalett papírok - kistekercses TREND HOTEL 24 TOALETTPAPÍR Lap: 12cmx9,8cm Rétegek száma: 2 Tekercshossz:21,6
12 szál 638042-280 Ft/db. 01 fehér 11 krém 03 korál 05 mélyrózsa 07 vörös 08 bordó 09 világoskék 12 lila. Margaréta, 50 mm ø 3351002 50 Ft/db
dekoráció Virág dekoráció A mini virágok, levelek, girlandok a kreatív emberek számára a dekoráció számos területén hasznos kiegészítők lehetnek. Mindig jó, ha kéznél vannak, alkossunk akár koszorúkat,
Papíráruk és irodaszerek beszerzése- 2015 - táj. er.
Papíráruk és irodaszerek beszerzése- 2015 - táj. er. Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/30 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01
Taneszközszükséglet 1. osztályosok számára a 2018/2019-es tanévre
Taneszközszükséglet 1. osztályosok számára a 2018/2019-es tanévre matematika: 2 db négyzetrácsos füzet, 1 db kicsi egyenes vonalzó, 1 csomag pálcika, 1 doboz korong, 1 db műanyag óra magyar nyelv és irodalom:
Taneszközlisták a 2010/2011. tanévre 5-12. évfolyam
Taneszközlisták a 2010/2011. tanévre 5-12. évfolyam Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium www.kig.hu 5. évfolyam 2 db A/5-ös vonalas füzet 2 csomag írólap 2 db kék és 1 db zöld golyóstoll 2 db grafitceruza
Karácsonyi Metál fóliázott Kreatív dombornyomott Képeslap LA4
Karácsonyi képeslap kollekció Karácsonyi Metál fóliázott Kreatív dombornyomott Képeslap LA4 metál fólia több színben kreatív papír dombor nyomott 21 10,5 cm 5997416528042 KDN 8 króm színű kreatív papír,
Számoljon velünk! Irodaszerek
Számoljon velünk! Irodaszerek Minden irodában találhatóak praktikus irodaszerek, de a következő fejezet termékei egy kis szépséget és okos ötleteket is csempésznek munkakörnyezetébe. A 07 8661 A/-es cipzáros,
HÁZTARTÁSI TERMÉKEK. Termék neve Me.
HÁZTARTÁSI TERMÉKEK Termék neve Me. ALUFóLIA 10M MAZZINI db 126,6 ALUFóLIA 20M FOX db 167,0 ALUFóLIA 30M MAZZINI/FOX db 250,0 ALUFóLIA HEWA MINTÁS 5M db 75,0 ÁLTALÁNOS FERTŐTLENÍTŐ DOMESTOS 0,75 db 404,7
PP NŐVÉRSAPKA (KEREK VAGY HARMONIKA) PP SEBÉSZ SAPKA HÁROMRÉTEGŰ SZÁJMASZK (GUMIS VAGY KÖTŐS) PP NŐVÉRSAPKA HERNYÓ EGYRÉTEGŰ PAPÍR SZÁJMASZK
MAXTER LATEX VIZSGÁLÓKESZTYŰ, PÚDEREZETT - nem steril - mindkét kézen hordható - enyhén púderozott - XS, S, M, L és XL méretekben MAXTER LATEX VIZSGÁLÓKESZTYŰ PÚDERMENTES - nem steril - mindkét kézen hordható
LANDMANN GRILL KISKERESKEDELMI ÁRLISTA 2014
LANDMANN GRILL KISKERESKEDELMI ÁRLISTA 2014 Cikkszám Megnevezés Faszenes grillek 0423 GÖMBGRILL 3 LÁB, POLC KERÉK 47 4000810004232 11990 0439 PARTY-GRILLKOCSI 97X26(2X) FAP 4000810004393 43490 0449 KŐGRILL
TÉLI LABORESZKÖZ AKCIÓ
8000 Székesfehérvár, Bátky Zs. u. 5. Tel./Fax: 22/318-666, 22/310-916 http: www.bovimex.com TÉLI LABORESZKÖZ 1119 Budapest, Andor u. 60. Tel.: 06-1/371-0223 Tel/fax: 06-1/371-0224 E-mail: bovimex.bp@invitel.hu
1 évre szükséges irodaszerek. Sántha Kálmán Mentális Egészségközpont és Szakkórház Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft
1 évre szükséges irodaszerek Sántha Kálmán Mentális Egészségközpont és Szakkórház Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft MEGNEVEZÉS Mennyiségi egység Tervezett mennyiség (1 év) Egységár nettó (HUF) Összesen
1. osztály. 2015-2016 -os tanévben szükséges taneszközök
5 db vonalas füzet (kódszáma: 14-32) 5 db négyzetrácsos füzet 1 db hangj egyfüzet 1. osztály 2015-2016 -os tanévben szükséges taneszközök 1 db gyűjtő mappa rajz órára, mely tartalmazzon: 30 db rajzlapot,