Országos Gyermek Bajnokság Miskolc, július

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Országos Gyermek Bajnokság Miskolc, július"

Átírás

1 Országos Gyermek Bajnokság Információk Korcsoport: Lányok: és fiatalabbak Fiúk: A Fiúk: B Fiúknál fiatalabb versenyz k nevezését nem tudjuk elfogadni, ezen adatok nem kerültek feldolgozásra (váltóban sem!). A nevezési lapokat elektronikus úton kell eljuttatni a MUSZ-ba, kizárólag ezeket dolgozhatjuk fel. Tehát a faxon, vagy személyesen bevitt nevezés nem elfogadható! (Vk. 10. i. pont) 10) l) l 1 Jelen versenykiírás alapján megrendezett versenyekre kötelez az el írt határid re az el nevezést benyújtani. Késedelmes el nevezés esetén az összes versenyz nevezését a szövetségi adminisztráció csak a személyenként és váltónként kiírt alapdíj négyszeresének befizetése mellett fogadhatja el a szabályosan beérkezett el zetes nevezések listájára történ felvezetésére. l 2 Az Országos Bajnokságokra történ el nevezés esetén lehet ség van az adott bajnokságon az els napi el futamok, illetve id futamok megkezdése el tt két órával az el nevezésben szerepl nevezési adatok módosítására. (Amennyiben a versenyz ideje nem szerepelt a törzsadat állományban, abban az esetben is a helyszínen kell nevezni). Ebben az esetben a 10/f) pontban meghatározott nevezési díjtételen túl versenyszámonként és személyenként 600,- Ft külön eljárási díjat kell fizetni. Ha az így benevezett versenyz nem teljesíti a nevezési szintid t, akkor 2000 Ft büntetést kell fizetni személyenként és versenyszámonként. Ebben az esetben a külön eljárási díj megfizetése a váltónevezésekre is vonatkozik. Nevezés módosítása, javítása, visszalépés, további problémák: holczpeter@misisportuszoda.hu Titkárság: Deák Zoltán (zoleeka1@gmail.com, )

2 Eredeti sorszám Új sorszám Versenyszám neve m. fiú vegyesúszás "A" m. fiú vegyesúszás "B" m. leány vegyesúszás m. fiú hátúszás "A" m. fiú hátúszás "B" m. leány hátúszás m. fiú gyorsúszás "A" m. fiú gyorsúszás "B" m. leány gyorsúszás m. fiú mellúszás "A" m. fiú mellúszás "B" m. leány mellúszás *100 m. fiú vegyesváltó "A" 14. 4*100 m. fiú vegyesváltó "B" *100 m. leány gyorsváltó m. fiú gyorsúszás "A" m. fiú gyorsúszás "B" m. leány gyorsúszás m. fiú hátúszás "A" m. fiú hátúszás "B" m. leány pillangóúszás m. fiú pillangóúszás "A" m. fiú pillangóúszás "B" m. leány mellúszás m. fiú mellúszás "A" m. fiú mellúszás "B" m. leány gyorsúszás *200 m. fiú gyorsváltó "A" 29. 4*200 m. fiú gyorsváltó "B" *200 m. leány gyorsváltó m. leány gyorsúszás m. fiú gyorsúszás "A" m. fiú gyorsúszás "B" m. leány vegyesúszás m. fiú vegyesúszás "A" m. fiú vegyesúszás "B" m. leány hátúszás m. fiú pillangóúszás "A" m. fiú pillangóúszás "B" m. leány pillangóúszás m. fiú gyorsúszás "A" m. fiú gyorsúszás "B" *100 m. leány vegyesváltó *100 m. fiú gyorsváltó "A" 45. 4*100 m. fiú gyorsváltó "B" 2/64

3 A Jöv SC Veolia A Jöv SC Veolia 14. 4*100 m. fiú vegyesváltó "B" A Jöv SC Veolia 15. 4*100 m. leány gyorsváltó A Jöv SC Veolia 29. 4*200 m. fiú gyorsváltó "B" A Jöv SC Veolia 30. 4*200 m. leány gyorsváltó A Jöv SC Veolia 45. 4*100 m. fiú gyorsváltó "B" Ádám Gyöngyi m. leány vegyesúszás 2:43,31 Ádám Gyöngyi m. leány mellúszás 1:28,85 Ádám Gyöngyi m. leány mellúszás 3:09,03 Ádám Gyöngyi m. leány vegyesúszás 6:02,8 Ádám Gyöngyi m. leány hátúszás 1:17,25 Bernát Barna m. fiú gyorsúszás "B" 5:28,04 Bernát Barna m. fiú gyorsúszás "B" 1:13,44 Bernát Barna m. fiú pillangóúszás "B" 3:08,62 Bernát Barna m. fiú gyorsúszás "B" 2:34,34 Bernát Barna m. fiú pillangóúszás "B" 1:24,54 Cerva Marcell m. fiú vegyesúszás "B" 2:49,98 Cerva Marcell m. fiú gyorsúszás "B" 5:06,39 Cerva Marcell m. fiú gyorsúszás "B" 1:10,94 Cerva Marcell m. fiú pillangóúszás "B" 2:51,01 Cerva Marcell m. fiú gyorsúszás "B" 2:28,38 Cerva Marcell m. fiú gyorsúszás "B" Csikós Gáspár m. fiú hátúszás "B" Csikós Gáspár m. fiú mellúszás "B" 3:20,26 Csikós Gáspár m. fiú gyorsúszás "B" 1:16,55 Csikós Gáspár m. fiú pillangóúszás "B" Csikós Gáspár m. fiú mellúszás "B" 1:35,31 Csikós Gáspár m. fiú gyorsúszás "B" 2:38,42 Csikós Gáspár m. fiú pillangóúszás "B" 1:25,95 Dávid Gy. Márton m. fiú vegyesúszás "B" 2:52,64 Dávid Gy. Márton m. fiú mellúszás "B" 3:11,02 Dávid Gy. Márton m. fiú gyorsúszás "B" 1:14,50 Dávid Gy. Márton m. fiú mellúszás "B" 1:33,74 Dávid Gy. Márton m. fiú gyorsúszás "B" 2:33,59 Dávid Gy. Márton m. fiú vegyesúszás "B" 5:59,31 Dávid Gy. Márton m. fiú gyorsúszás "B" Dobrády Petra m. leány vegyesúszás 2:48,48 Dobrády Petra m. leány mellúszás 1:36,32 Dobrády Petra m. leány pillangóúszás 1:17,87 Dobrády Petra m. leány mellúszás 3:24,71 Dobrády Petra m. leány vegyesúszás 5:49,52 Dobrády Petra m. leány pillangóúszás 2:51,98 Egervári Eszter m. leány gyorsúszás 1:18,90 Egervári Eszter m. leány gyorsúszás 2:50,31 Egervári Eszter m. leány pillangóúszás 1:26,00 Egervári Eszter m. leány pillangóúszás 3:11,43 Fáskerti Dóra m. leány vegyesúszás 2:53,08 Fáskerti Dóra m. leány gyorsúszás 1:10,55 Fáskerti Dóra m. leány gyorsúszás 2:29,63 Fáskerti Dóra m. leány pillangóúszás 1:14,87 Fáskerti Dóra m. leány pillangóúszás 2:44,13 Federics Nikolett m. leány hátúszás 2:47,59 Federics Nikolett m. leány gyorsúszás 1:08,25 Federics Nikolett m. leány pillangóúszás 1:11,43 Federics Nikolett m. leány gyorsúszás 10:49,28 Federics Nikolett m. leány hátúszás 1:20,10 Federics Nikolett m. leány pillangóúszás 2:43,75 3/64

4 A Jöv SC Veolia Harajka András m. fiú vegyesúszás "B" 2:50,92 Harajka András m. fiú mellúszás "B" 3:09,05 Harajka András m. fiú gyorsúszás "B" 1:13,33 Harajka András m. fiú mellúszás "B" 1:27,87 Harajka András m. fiú vegyesúszás "B" 6:00,94 Kovács Iván m. fiú gyorsúszás "B" 5:30,23 Kovács Iván m. fiú mellúszás "B" 3:43,70 Kovács Iván m. fiú gyorsúszás "B" 1:13,62 Kovács Iván m. fiú mellúszás "B" 1:40,30 Kovács Iván m. fiú gyorsúszás "B" 2:34,43 Ligárt Ábel m. fiú vegyesúszás "B" 2:45,22 Ligárt Ábel m. fiú hátúszás "B" 1:19,69 Ligárt Ábel m. fiú hátúszás "B" 2:43,55 Ligárt Ábel m. fiú pillangóúszás "B" 2:43,79 Ligárt Ábel m. fiú gyorsúszás "B" 2:26,91 Ligárt Ábel m. fiú pillangóúszás "B" 1:14,91 Ligárt Ábel m. fiú gyorsúszás "B" Márka Adrienn m. leány vegyesúszás 3:05,43 Márka Adrienn m. leány gyorsúszás 1:13,07 Mészáros Richárd m. fiú vegyesúszás "B" 2:57,21 Mészáros Richárd m. fiú gyorsúszás "B" 5:23,31 Mészáros Richárd m. fiú gyorsúszás "B" 1:05,88 Mészáros Richárd m. fiú mellúszás "B" 1:34,08 Mészáros Richárd m. fiú gyorsúszás "B" 2:22,13 Mészáros Richárd m. fiú pillangóúszás "B" 1:13,01 Mózes Ádám m. fiú mellúszás "B" 3:14,77 Mózes Ádám m. fiú gyorsúszás "B" 1:15,13 Mózes Ádám m. fiú mellúszás "B" 1:26,62 Mózes Ádám m. fiú gyorsúszás "B" 2:42,66 Seabrooke Nicolette m. leány hátúszás 3:03,13 Seabrooke Nicolette m. leány gyorsúszás 1:19,68 Seabrooke Nicolette m. leány mellúszás 1:38,16 Seabrooke Nicolette m. leány mellúszás 3:30,74 Seabrooke Nicolette m. leány hátúszás 1:27,13 Szalai Borbála m. leány vegyesúszás 2:41,19 Szalai Borbála m. leány gyorsúszás 1:07,86 Szalai Borbála m. leány mellúszás 1:28,07 Szalai Borbála m. leány gyorsúszás 2:23,17 Szalai Borbála m. leány gyorsúszás 11:16,53 Szalai Borbála m. leány vegyesúszás 5:29,84 Sztankovics Dóra m. leány hátúszás 2:43,71 Sztankovics Dóra m. leány mellúszás 1:30,42 Sztankovics Dóra m. leány gyorsúszás 2:27,33 Sztankovics Dóra m. leány mellúszás 3:14,90 Sztankovics Dóra m. leány gyorsúszás 5:13,06 Sztankovics Dóra m. leány hátúszás 1:19,54 Tordai Ábel m. fiú hátúszás "B" 1:22,65 Tordai Ábel m. fiú mellúszás "B" 3:16,82 Tordai Ábel m. fiú gyorsúszás "B" 1:12,50 Tordai Ábel m. fiú hátúszás "B" 2:51,78 Tordai Ábel m. fiú gyorsúszás "B" 2:34,50 Tordai Ábel m. fiú pillangóúszás "B" 1:26,97 Varga Bence m. fiú vegyesúszás "B" 2:54,79 Varga Bence m. fiú mellúszás "B" 3:11,65 Varga Bence m. fiú gyorsúszás "B" 1:13,22 Varga Bence m. fiú mellúszás "B" 1:31,71 Varga Bence m. fiú gyorsúszás "B" 2:35,99 4/64

5 ANK Úszóklub Pécs Jurinovics Aida m. leány vegyesúszás 2:33,66 Jurinovics Aida m. leány hátúszás 2:33,99 Jurinovics Aida m. leány pillangóúszás 1:11,08 Jurinovics Aida m. leány mellúszás 2:52,62 Jurinovics Aida m. leány vegyesúszás 5:19,08 5/64

6 BÁCSVIZ-KVSC BÁCSVIZ-KVSC 14. 4*100 m. fiú vegyesváltó "B" BÁCSVIZ-KVSC 29. 4*200 m. fiú gyorsváltó "B" BÁCSVIZ-KVSC 45. 4*100 m. fiú gyorsváltó "B" Bíró Balázs m. fiú hátúszás "A" 1:20,22 Bíró Balázs m. fiú hátúszás "A" 2:52,97 Budai Lajos m. fiú hátúszás "A" 1:04,60 Budai Lajos m. fiú gyorsúszás "A" 4:32,70 Budai Lajos m. fiú gyorsúszás "A" 0:58,09 Budai Lajos m. fiú gyorsúszás "A" 2:05,74 Budai Lajos m. fiú pillangóúszás "A" 1:06,54 Budai Zsolt m. fiú vegyesúszás "B" 3:08,49 Budai Zsolt m. fiú gyorsúszás "B" 5:38,72 Budai Zsolt m. fiú gyorsúszás "B" 1:16,06 Budai Zsolt m. fiú gyorsúszás "B" 2:43,67 Bulyovcsity Kristóf m. fiú vegyesúszás "B" 3:15,15 Bulyovcsity Kristóf m. fiú mellúszás "B" 3:14,67 Bulyovcsity Kristóf m. fiú gyorsúszás "B" 1:14,38 Bulyovcsity Kristóf m. fiú mellúszás "B" 1:30,74 Kolonics Márton m. fiú hátúszás "B" 1:26,60 Kolonics Márton m. fiú hátúszás "B" 3:03,39 Manzinger Patrik m. fiú vegyesúszás "B" 2:59,52 Manzinger Patrik m. fiú gyorsúszás "B" 5:16,16 Manzinger Patrik m. fiú gyorsúszás "B" 1:11,47 Manzinger Patrik m. fiú pillangóúszás "B" Manzinger Patrik m. fiú vegyesúszás "B" 6:13,49 Manzinger Patrik m. fiú pillangóúszás "B" 1:22,80 Páger Dániel m. fiú vegyesúszás "B" 2:58,73 Páger Dániel m. fiú gyorsúszás "B" 5:32,99 Páger Dániel m. fiú gyorsúszás "B" 1:13,91 Páger Dániel m. fiú pillangóúszás "B" 3:19,39 Páger Dániel m. fiú vegyesúszás "B" 6:13,95 Páger Dániel m. fiú gyorsúszás "B" Zsigmond Anna m. leány gyorsúszás 1:16,10 Zsigmond Anna m. leány gyorsúszás 2:42,57 Zsigmond Anna m. leány gyorsúszás 11:58,71 Zsigmond Anna m. leány gyorsúszás 5:42,38 6/64

7 BHSE Aranyi Tamás m. fiú vegyesúszás "A" 2:39,92 Aranyi Tamás m. fiú mellúszás "A" 2:59,40 Aranyi Tamás m. fiú gyorsúszás "A" 1:05,83 Aranyi Tamás m. fiú mellúszás "A" 1:23,06 Banyák Károly m. fiú vegyesúszás "B" 2:56,42 Banyák Károly m. fiú mellúszás "B" 3:17,18 Banyák Károly m. fiú hátúszás "B" 2:54,23 Brückner Marcell m. fiú vegyesúszás "B" 2:54,3 Brückner Marcell m. fiú gyorsúszás "B" 5:32,33 Brückner Marcell m. fiú gyorsúszás "B" 1:13,70 Brückner Marcell m. fiú pillangóúszás "B" 3:01,67 Brückner Marcell m. fiú vegyesúszás "B" 6:12,33 Brückner Marcell m. fiú gyorsúszás "B" Budapesti Honvéd SE 15. 4*100 m. leány gyorsváltó Budapesti Honvéd SE 30. 4*200 m. leány gyorsváltó Budapesti Honvéd SE 43. 4*100 m. leány vegyesváltó Czeglédi Márk Barnabás m. fiú gyorsúszás "A" 1:09,00 Czeglédi Máté Benjamin m. fiú vegyesúszás "B" 2:54,56 Czeglédi Máté Benjamin m. fiú hátúszás "B" 1:21,68 Czeglédi Máté Benjamin m. fiú gyorsúszás "B" 1:14,86 Czeglédi Máté Benjamin m. fiú pillangóúszás "B" 2:54,30 Czeglédi Máté Benjamin m. fiú pillangóúszás "B" 1:17,52 Czupp Orsolya m. leány gyorsúszás 1:11,70 Czupp Orsolya m. leány gyorsúszás 2:37,13 Czupp Orsolya m. leány gyorsúszás 5:26,15 Czupp Orsolya m. leány hátúszás 1:23,54 Hegede Réka m. leány mellúszás 1:34,06 Hegede Réka m. leány mellúszás 3:18,61 Horváth Ákos m. fiú gyorsúszás "B" 1:10,74 Major László m. fiú vegyesúszás "B" 3:03,35 Major László m. fiú gyorsúszás "B" 1:14,17 Major László m. fiú hátúszás "B" 3:00,24 Mladoniczky Tibor m. fiú hátúszás "B" 1:29,14 Mladoniczky Tibor m. fiú gyorsúszás "B" 1:16,20 Mladoniczky Tibor m. fiú hátúszás "B" 3:16,87 Nyikes Júlianna m. leány vegyesúszás 2:49,08 Nyikes Júlianna m. leány hátúszás 2:47,9 Nyikes Júlianna m. leány gyorsúszás 2:27,67 Nyikes Júlianna m. leány gyorsúszás Nyikes Júlianna m. leány gyorsúszás 5:15,20 Nyikes Júlianna m. leány hátúszás 1:18,71 Pintér Dániel m. fiú hátúszás "B" 1:16,11 Pintér Dániel m. fiú gyorsúszás "B" 1:05,43 Pintér Dániel m. fiú gyorsúszás "B" 2:23,96 Pintér Dániel m. fiú pillangóúszás "B" 1:15,14 Sulyok Ramóna m. leány hátúszás 2:56,25 Sulyok Ramóna m. leány mellúszás 1:31,04 Sulyok Ramóna m. leány gyorsúszás 2:36,78 Sulyok Ramóna m. leány mellúszás 3:09,19 Sulyok Ramóna m. leány gyorsúszás 5:16,37 Sulyok Ramóna m. leány pillangóúszás 2:53,93 Sulyok Viktória m. leány hátúszás 2:49,15 Sulyok Viktória m. leány mellúszás 1:23,86 Sulyok Viktória m. leány mellúszás 2:50,97 Sulyok Viktória m. leány hátúszás 1:19,23 7/64

8 BHSE Szokol Szonja m. leány vegyesúszás 2:38,42 Szokol Szonja m. leány gyorsúszás 1:07,28 Szokol Szonja m. leány gyorsúszás 2:23,63 Szokol Szonja m. leány vegyesúszás 5:34,60 Tóth Dominik m. fiú vegyesúszás "A" 2:42,09 Tóth Dominik m. fiú gyorsúszás "A" 1:04,17 Tóth Dominik m. fiú mellúszás "A" 1:24,28 Tóth Dominik m. fiú pillangóúszás "A" 1:11,73 Varga Ádám m. fiú hátúszás "B" 1:25,58 Varga Ádám m. fiú gyorsúszás "B" 1:14,82 Varga Ádám m. fiú hátúszás "B" 3:05,35 Weiler Vince m. fiú gyorsúszás "B" 5:35,98 Weiler Vince m. fiú gyorsúszás "B" 1:13,97 Weiler Vince m. fiú gyorsúszás "B" 2:36,58 8/64

9 BVSC-Zugló András Patric m. fiú vegyesúszás "B" 2:46,29 András Patric m. fiú gyorsúszás "B" 5:04,10 András Patric m. fiú gyorsúszás "B" 1:10,69 András Patric m. fiú pillangóúszás "B" 2:40,12 András Patric m. fiú pillangóúszás "B" 1:14,50 András Patric m. fiú gyorsúszás "B" 19:54,40 BVSC-Zugló 13. 4*100 m. fiú vegyesváltó "A" BVSC-Zugló 14. 4*100 m. fiú vegyesváltó "B" BVSC-Zugló 15. 4*100 m. leány gyorsváltó BVSC-Zugló 28. 4*200 m. fiú gyorsváltó "A" BVSC-Zugló 29. 4*200 m. fiú gyorsváltó "B" BVSC-Zugló 30. 4*200 m. leány gyorsváltó BVSC-Zugló 43. 4*100 m. leány vegyesváltó BVSC-Zugló 44. 4*100 m. fiú gyorsváltó "A" BVSC-Zugló 45. 4*100 m. fiú gyorsváltó "B" Balogh Dániel m. fiú hátúszás "B" 1:42,55 Balogh Dániel m. fiú gyorsúszás "B" 1:29,47 Balogh Dániel m. fiú hátúszás "B" 3:38,92 Balogh Dániel m. fiú gyorsúszás "B" Békési Dániel m. fiú vegyesúszás "B" 2:51,79 Békési Dániel m. fiú gyorsúszás "B" 5:12,10 Békési Dániel m. fiú gyorsúszás "B" 1:08,40 Békési Dániel m. fiú pillangóúszás "B" 2:41,89 Békési Dániel m. fiú gyorsúszás "B" 2:30,61 Békési Dániel m. fiú pillangóúszás "B" 1:14,30 Böszörményi Bettina m. leány hátúszás 2:41,52 Böszörményi Bettina m. leány gyorsúszás 1:07,51 Böszörményi Bettina m. leány gyorsúszás 2:25,72 Böszörményi Bettina m. leány gyorsúszás 4:58,70 Böszörményi Bettina m. leány hátúszás 1:16,15 Kardos Viktória m. leány vegyesúszás 2:52,39 Kardos Viktória m. leány mellúszás 1:27,11 Kardos Viktória m. leány mellúszás 3:03,77 Kardos Viktória m. leány gyorsúszás 5:37,07 Kovács Nikolett m. leány hátúszás 2:58,00 Kovács Nikolett m. leány gyorsúszás 1:11,97 Kovács Nikolett m. leány gyorsúszás 2:38,47 Kovács Nikolett m. leány hátúszás 1:21,63 Lahsoumi Szandra m. leány gyorsúszás 1:09,00 Lahsoumi Szandra m. leány mellúszás 1:31,02 Lahsoumi Szandra m. leány gyorsúszás 2:29,44 Lahsoumi Szandra m. leány mellúszás 3:11,72 Lahsoumi Szandra m. leány gyorsúszás 5:10,38 Lakatos Dávid m. fiú vegyesúszás "B" 2:52,61 Lakatos Dávid m. fiú gyorsúszás "B" 5:22,32 Lakatos Dávid m. fiú gyorsúszás "B" 1:09,80 Lakatos Dávid m. fiú hátúszás "B" 2:49,70 Lakatos Dávid m. fiú gyorsúszás "B" 2:32,65 Lakatos Dávid m. fiú pillangóúszás "B" 1:19,77 Molnár Ádám m. fiú vegyesúszás "A" 2:23,80 Molnár Ádám m. fiú gyorsúszás "A" 4:26,39 Molnár Ádám m. fiú gyorsúszás "A" 0:59,11 Molnár Ádám m. fiú pillangóúszás "A" 2:15,72 Molnár Ádám m. fiú gyorsúszás "A" 2:04,69 Molnár Ádám m. fiú pillangóúszás "A" 1:02,52 Molnár Ádám m. fiú gyorsúszás "A" 17:20,33 9/64

10 BVSC-Zugló Monori Kristóf m. fiú vegyesúszás "B" 2:49,07 Monori Kristóf m. fiú hátúszás "B" 1:18,24 Monori Kristóf m. fiú gyorsúszás "B" 1:07,25 Monori Kristóf m. fiú hátúszás "B" 3:07,59 Monori Kristóf m. fiú gyorsúszás "B" 2:28,04 Monori Kristóf m. fiú vegyesúszás "B" 6:14,37 Monori Zoltán m. fiú vegyesúszás "A" 2:38,04 Monori Zoltán m. fiú gyorsúszás "A" 4:52,52 Monori Zoltán m. fiú gyorsúszás "A" 1:04,14 Monori Zoltán m. fiú hátúszás "A" 2:35,16 Monori Zoltán m. fiú gyorsúszás "A" 2:21,99 Pálffi Adrienn m. leány hátúszás 2:44,03 Pálffi Adrienn m. leány pillangóúszás 1:18,77 Pálffi Adrienn m. leány vegyesúszás 5:50,52 Pálffi Adrienn m. leány hátúszás 1:20,22 Szabó Dániel m. fiú gyorsúszás "A" 4:31,50 Szabó Dániel m. fiú gyorsúszás "A" 1:01,00 Szabó Dániel m. fiú pillangóúszás "A" 2:34,31 Szabó Dániel m. fiú gyorsúszás "A" 2:11,89 Szabó Dániel m. fiú gyorsúszás "A" 17:59,42 Vékony Csaba m. fiú vegyesúszás "A" 2:26,40 Vékony Csaba m. fiú mellúszás "A" 2:39,72 Vékony Csaba m. fiú gyorsúszás "A" 1:03,56 Vékony Csaba m. fiú mellúszás "A" 1:16,82 Vékony Csaba m. fiú vegyesúszás "A" 5:05,63 10/64

11 Bajai Spartacus VSC Bajai Spartacus VSC 14. 4*100 m. fiú vegyesváltó "B" Bajai Spartacus VSC 14. 4*100 m. fiú vegyesváltó "B" Bajai Spartacus VSC 45. 4*100 m. fiú gyorsváltó "B" Karai Botond m. fiú vegyesúszás "B" 2:47,41 Karai Botond m. fiú mellúszás "B" 3:00,71 Karai Botond m. fiú gyorsúszás "B" 1:11,80 Karai Botond m. fiú mellúszás "B" 1:23,96 Karai Botond m. fiú vegyesúszás "B" 5:54,0 Révfy Miklós m. fiú vegyesúszás "B" 2:50,49 Révfy Miklós m. fiú hátúszás "B" 1:22,35 Révfy Miklós m. fiú gyorsúszás "B" 1:11,46 Révfy Miklós m. fiú pillangóúszás "B" 2:54,72 Révfy Miklós m. fiú pillangóúszás "B" 1:17,33 Sári Zsombor m. fiú hátúszás "B" 1:23,64 Sári Zsombor m. fiú mellúszás "B" 3:16,38 Sári Zsombor m. fiú gyorsúszás "B" 1:15,64 Sári Zsombor m. fiú mellúszás "B" 1:26,20 Sári Zsombor m. fiú gyorsúszás "B" 2:48,32 Sárosi Nóra m. leány vegyesúszás 2:51,60 Sárosi Nóra m. leány hátúszás 2:49,74 Sárosi Nóra m. leány gyorsúszás 2:37,29 Sárosi Nóra m. leány gyorsúszás 5:22,93 Sárosi Nóra m. leány hátúszás 1:19,27 Szegi Boglárka m. leány mellúszás 1:31,18 Szegi Boglárka m. leány pillangóúszás 1:23,03 Szegi Boglárka m. leány mellúszás 3:11,11 Szegi Boglárka m. leány pillangóúszás 3:08,49 Zlatics Patrik m. fiú vegyesúszás "B" 2:47,99 Zlatics Patrik m. fiú mellúszás "B" 2:57,13 Zlatics Patrik m. fiú gyorsúszás "B" 1:11,53 Zlatics Patrik m. fiú mellúszás "B" 1:20,90 Zlatics Patrik m. fiú gyorsúszás "B" 2:35,91 11/64

12 Balaton ÚK Veszprém Csonka Mátyás m. fiú hátúszás "B" 1:19,43 Csonka Mátyás m. fiú gyorsúszás "B" 1:09,98 Csonka Mátyás m. fiú hátúszás "B" 2:48,45 Csonka Mátyás m. fiú gyorsúszás "B" 2:30,29 Kapai Ádám m. fiú gyorsúszás "A" 4:32,63 Kapai Ádám m. fiú mellúszás "A" 2:51,07 Kapai Ádám m. fiú gyorsúszás "A" 1:01,27 Kapai Ádám m. fiú mellúszás "A" 1:18,12 Kapai Ádám m. fiú gyorsúszás "A" 2:11,24 Kapai Ádám m. fiú gyorsúszás "A" 18:00,23 Mayer Levente m. fiú hátúszás "B" 1:18,66 Mayer Levente m. fiú mellúszás "B" 3:09,09 Mayer Levente m. fiú hátúszás "B" 2:49,59 Mayer Levente m. fiú mellúszás "B" 1:27,00 Rasovszky Kristóf m. fiú hátúszás "A" 1:10,68 Rasovszky Kristóf m. fiú gyorsúszás "A" 4:38,24 Rasovszky Kristóf m. fiú gyorsúszás "A" 1:03,65 Rasovszky Kristóf m. fiú hátúszás "A" 2:27,58 Rasovszky Kristóf m. fiú gyorsúszás "A" 2:14,86 Rasovszky Kristóf m. fiú gyorsúszás "A" 17:50,60 Szokolai László m. fiú hátúszás "A" 1:13,53 Szokolai László m. fiú gyorsúszás "A" 1:03,83 Szokolai László m. fiú hátúszás "A" 2:36,55 Szokolai László m. fiú gyorsúszás "A" 2:20,03 12/64

13 Békéscsaba El re ÚK Baracsi Sándor m. fiú gyorsúszás "A" 4:55,81 Baracsi Sándor m. fiú gyorsúszás "A" 1:07,39 Baracsi Sándor m. fiú gyorsúszás "A" 2:23,46 Békéscsabai El re ÚK 13. 4*100 m. fiú vegyesváltó "A" Farkas Tamás m. fiú vegyesúszás "A" 2:36,10 Farkas Tamás m. fiú hátúszás "A" 1:14,06 Farkas Tamás m. fiú pillangóúszás "A" 2:26,43 Farkas Tamás m. fiú pillangóúszás "A" 1:06,97 Hajdú Árpád m. fiú vegyesúszás "A" 2:41,78 Hajdú Árpád m. fiú mellúszás "A" 2:54,14 Hajdú Árpád m. fiú mellúszás "A" 1:21,43 Hajdú Árpád m. fiú vegyesúszás "A" Hajtman Tamás m. fiú vegyesúszás "A" 2:22,53 Hajtman Tamás m. fiú hátúszás "A" 1:04,83 Hajtman Tamás m. fiú gyorsúszás "A" 0:59,55 Hajtman Tamás m. fiú hátúszás "A" 2:21,25 Hajtman Tamás m. fiú pillangóúszás "A" 1:04,19 Kiszely Benedek m. fiú hátúszás "B" 1:25,55 Kiszely Benedek m. fiú hátúszás "B" 2:53,88 Komolai Lilla m. leány vegyesúszás 2:46,28 Komolai Lilla m. leány mellúszás 1:27,36 Komolai Lilla m. leány pillangóúszás 1:15,79 Komolai Lilla m. leány mellúszás 3:02,39 Komolai Lilla m. leány pillangóúszás 2:43,67 Okos Glória m. leány mellúszás 1:33,98 13/64

14 Budafóka XXII. SE Budafóka XXII. SE 14. 4*100 m. fiú vegyesváltó "B" Budafóka XXII. SE 15. 4*100 m. leány gyorsváltó Budafóka XXII. SE 29. 4*200 m. fiú gyorsváltó "B" Budafóka XXII. SE 30. 4*200 m. leány gyorsváltó Budafóka XXII. SE 43. 4*100 m. leány vegyesváltó Budafóka XXII. SE 45. 4*100 m. fiú gyorsváltó "B" Gáll Anna m. leány vegyesúszás 2:47,89 Gáll Anna m. leány mellúszás 1:27,58 Gáll Anna m. leány pillangóúszás 1:17,75 Gáll Anna m. leány mellúszás 3:08,22 Gáll Anna m. leány vegyesúszás 5:55,18 Gáll Anna m. leány pillangóúszás Hoffmann Áron m. fiú vegyesúszás "A" 2:31,35 Hoffmann Áron m. fiú hátúszás "A" 1:14,32 Hoffmann Áron m. fiú hátúszás "A" 2:37,22 Hoffmann Áron m. fiú pillangóúszás "A" 2:41,86 Hoffmann Áron m. fiú vegyesúszás "A" 5:32,14 Hoffmann Áron m. fiú pillangóúszás "A" 1:12,11 Márton Richárd m. fiú hátúszás "B" 1:16,58 Márton Richárd m. fiú gyorsúszás "B" 4:54,21 Márton Richárd m. fiú gyorsúszás "B" 1:06,27 Márton Richárd m. fiú hátúszás "B" 2:46,29 Márton Richárd m. fiú pillangóúszás "B" 2:45,60 Márton Richárd m. fiú gyorsúszás "B" 2:24,34 Márton Richárd m. fiú pillangóúszás "B" 1:13,58 Márton Richárd m. fiú gyorsúszás "B" Péics Dávid m. fiú hátúszás "A" 1:13,70 Péics Dávid m. fiú gyorsúszás "A" 4:44,80 Péics Dávid m. fiú gyorsúszás "A" 1:04,78 Péics Dávid m. fiú hátúszás "A" 2:37,96 Péics Dávid m. fiú vegyesúszás "A" Péics Dávid m. fiú gyorsúszás "A" 18:52,20 Szabados Adél m. leány mellúszás 1:39,41 Szabados Adél m. leány mellúszás Szabados Adél m. leány hátúszás 1:29,27 Székelyi Fruzsina m. leány gyorsúszás 1:09,41 Székelyi Fruzsina m. leány gyorsúszás 2:27,44 Székelyi Fruzsina m. leány gyorsúszás 10:36,03 Székelyi Fruzsina m. leány gyorsúszás 5:08,26 Szick Natália m. leány mellúszás 1:39,32 Szick Natália m. leány gyorsúszás 2:47,09 Takács Tamás m. fiú vegyesúszás "B" 2:48,31 Takács Tamás m. fiú mellúszás "B" 2:55,94 Takács Tamás m. fiú gyorsúszás "B" 1:09,52 Takács Tamás m. fiú mellúszás "B" 1:18,68 Takács Tamás m. fiú vegyesúszás "B" Török Eszter m. leány vegyesúszás 2:50,89 Török Eszter m. leány mellúszás 1:26,57 Török Eszter m. leány mellúszás 3:08,18 Török Eszter m. leány hátúszás 1:19,76 Vanca Dániel m. fiú gyorsúszás "B" 1:19,80 Vántóczki Gergely m. fiú vegyesúszás "B" 2:43,31 Vántóczki Gergely m. fiú mellúszás "B" 3:13,04 Vántóczki Gergely m. fiú gyorsúszás "B" 1:07,55 Vántóczki Gergely m. fiú mellúszás "B" 1:23,30 Vántóczki Gergely m. fiú vegyesúszás "B" 6:17,4 14/64

15 Club-Laguna Ács Máté m. fiú gyorsúszás "B" 4:56,60 Ács Máté m. fiú gyorsúszás "B" 1:06,45 Ács Máté m. fiú gyorsúszás "B" 2:22,16 Ács Máté m. fiú gyorsúszás "B" 19:45,66 Bogyay Botond m. fiú hátúszás "B" 1:18,87 Bogyay Botond m. fiú gyorsúszás "B" 1:07,19 Bogyay Botond m. fiú hátúszás "B" 2:49,07 Bogyay Botond m. fiú gyorsúszás "B" 2:30,83 Club Laguna Miskolc SE 13. 4*100 m. fiú vegyesváltó "A" Club Laguna Miskolc SE 14. 4*100 m. fiú vegyesváltó "B" Club Laguna Miskolc SE 15. 4*100 m. leány gyorsváltó Club Laguna Miskolc SE 30. 4*200 m. leány gyorsváltó Club Laguna Miskolc SE 43. 4*100 m. leány vegyesváltó Club Laguna Miskolc SE 44. 4*100 m. fiú gyorsváltó "A" Club Laguna Miskolc SE 45. 4*100 m. fiú gyorsváltó "B" Csuhai Soma m. fiú gyorsúszás "B" 5:10,97 Csuhai Soma m. fiú pillangóúszás "B" 2:41,20 Csuhai Soma m. fiú gyorsúszás "B" 2:26,42 Csuhai Soma m. fiú gyorsúszás "B" 20:36,32 Dráviczki Eszter m. leány vegyesúszás 2:55,84 Dráviczki Eszter m. leány mellúszás 1:32,63 Dráviczki Eszter m. leány mellúszás 3:17,67 Hozdik Eszter m. leány gyorsúszás 1:05,01 Hozdik Eszter m. leány pillangóúszás 1:10,97 Hozdik Eszter m. leány pillangóúszás 2:34,12 Kiss Attila m. fiú vegyesúszás "A" 2:22,88 Kiss Attila m. fiú hátúszás "A" 1:07,74 Kiss Attila m. fiú gyorsúszás "A" 4:27,96 Kiss Attila m. fiú gyorsúszás "A" 0:59,26 Kiss Attila m. fiú hátúszás "A" 2:21,24 Kiss Attila m. fiú gyorsúszás "A" 2:07,33 Kiss Attila m. fiú vegyesúszás "A" 5:09,84 Kiss Attila m. fiú gyorsúszás "A" 17:58,37 Lavotha Oszkár m. fiú hátúszás "A" 1:12,32 Lavotha Oszkár m. fiú gyorsúszás "A" 1:01,40 Lavotha Oszkár m. fiú gyorsúszás "A" 2:14,10 Nagy Eszter m. leány pillangóúszás 2:59,75 Nagy Eszter m. leány gyorsúszás 2:30,08 Nagy Eszter m. leány gyorsúszás 1:08,72 Szabó Bence m. fiú hátúszás "B" 1:21,79 Szabó Bence m. fiú hátúszás "B" 2:52,63 Szolnoki Karina m. leány hátúszás 2:41,82 Szolnoki Karina m. leány hátúszás 1:15,66 Tóth Róbert m. fiú gyorsúszás "A" 1:08,58 Urszin Csanád m. fiú mellúszás "A" 2:50,84 Urszin Csanád m. fiú mellúszás "A" 1:17,03 Veleczki Patrik m. fiú mellúszás "A" 2:52,62 Veleczki Patrik m. fiú mellúszás "A" 1:18,71 15/64

16 Debreceni Búvárklub Petrus Szilárd m. fiú hátúszás "A" 1:16,53 Petrus Szilárd m. fiú gyorsúszás "A" 1:05,08 Petrus Szilárd m. fiú mellúszás "A" 1:22,39 Takács Martin m. fiú hátúszás "B" 1:25,10 Takács Martin m. fiú gyorsúszás "B" 1:16,17 Takács Martin m. fiú hátúszás "B" 3:02,47 16/64

17 Debreceni Sportc. SI Gyulai Dávid m. fiú gyorsúszás "A" 4:43,24 Gyulai Dávid m. fiú gyorsúszás "A" 0:58,54 Gyulai Dávid m. fiú gyorsúszás "A" 2:10,31 Gyulai Dávid m. fiú gyorsúszás "A" 18:22,6 Hornyák Timothy m. fiú vegyesúszás "A" 2:46,20 Hornyák Timothy m. fiú mellúszás "A" 2:52,94 Hornyák Timothy m. fiú gyorsúszás "A" 1:05,44 Hornyák Timothy m. fiú mellúszás "A" 1:19,82 Varga Gergely m. fiú vegyesúszás "A" 2:40,97 Varga Gergely m. fiú mellúszás "A" 2:45,09 Varga Gergely m. fiú gyorsúszás "A" 1:06,49 Varga Gergely m. fiú mellúszás "A" 1:18,80 17/64

18 Delfin Tiffer 21 SE Csanádi Zsombor m. fiú hátúszás "B" 1:12,28 Csanádi Zsombor m. fiú gyorsúszás "B" 5:00,02 Csanádi Zsombor m. fiú gyorsúszás "B" 1:06,23 Csanádi Zsombor m. fiú hátúszás "B" 2:33,96 Csanádi Zsombor m. fiú gyorsúszás "B" 2:25,24 Csanádi Zsombor m. fiú gyorsúszás "B" 20:53,30 Fekete Ferenc m. fiú vegyesúszás "B" 2:47,41 Fekete Ferenc m. fiú gyorsúszás "B" 5:14,35 Fekete Ferenc m. fiú gyorsúszás "B" 1:06,30 Fekete Ferenc m. fiú hátúszás "B" 3:00,86 Fekete Ferenc m. fiú mellúszás "B" 1:30,31 Fekete Ferenc m. fiú gyorsúszás "B" 2:24,52 Fekete Ferenc m. fiú vegyesúszás "B" 6:03,90 Fekete Kristóf m. fiú hátúszás "A" 1:23,28 Fekete Kristóf m. fiú mellúszás "A" 3:02,70 Fekete Kristóf m. fiú gyorsúszás "A" 1:06,25 Fekete Kristóf m. fiú mellúszás "A" 1:24,05 Fekete Kristóf m. fiú gyorsúszás "A" 2:30,74 18/64

19 Délzalai Vízm SE Csizmadia Tímea m. leány vegyesúszás 3:15,46 Csizmadia Tímea m. leány gyorsúszás 1:22,13 Csizmadia Tímea m. leány gyorsúszás 2:52,39 Csizmadia Tímea m. leány pillangóúszás 1:41,75 Csizmadia Tímea m. leány gyorsúszás 6:20,80 Csizmadia Tímea m. leány hátúszás 1:35,18 Délzalai Vízm SE 13. 4*100 m. fiú vegyesváltó "A" Délzalai Vízm SE 15. 4*100 m. leány gyorsváltó Délzalai Vízm SE 28. 4*200 m. fiú gyorsváltó "A" Délzalai Vízm SE 43. 4*100 m. leány vegyesváltó Délzalai Vízm SE 44. 4*100 m. fiú gyorsváltó "A" Gayer Márton m. fiú vegyesúszás "B" 2:50,62 Gayer Márton m. fiú hátúszás "B" 1:19,18 Gayer Márton m. fiú gyorsúszás "B" 1:07,24 Gayer Márton m. fiú pillangóúszás "B" 3:19,90 Gayer Márton m. fiú gyorsúszás "B" 2:32,03 Gayer Márton m. fiú pillangóúszás "B" 1:17,21 Karos Gergely m. fiú hátúszás "B" Karos Gergely m. fiú gyorsúszás "B" 1:28,48 Karos Gergely m. fiú mellúszás "B" 1:42,18 Karos Gergely m. fiú gyorsúszás "B" Kunics Réka m. leány vegyesúszás 3:03,31 Kunics Réka m. leány gyorsúszás 1:25,57 Kunics Réka m. leány mellúszás 1:47,88 Kunics Réka m. leány mellúszás 1:47,88 Kunics Réka m. leány gyorsúszás 2:59,57 Kunics Réka m. leány hátúszás 1:39,00 Metzger Dániel m. fiú vegyesúszás "A" 2:47,97 Metzger Dániel m. fiú hátúszás "A" 1:16,79 Metzger Dániel m. fiú gyorsúszás "A" 5:06,24 Metzger Dániel m. fiú gyorsúszás "A" 1:02,82 Metzger Dániel m. fiú gyorsúszás "A" 2:27,20 Molnár Flóra m. leány vegyesúszás 2:50,13 Molnár Flóra m. leány gyorsúszás 1:07,95 Molnár Flóra m. leány mellúszás 1:27,44 Molnár Flóra m. leány pillangóúszás 1:19,26 Molnár Flóra m. leány mellúszás 3:08,74 Molnár Flóra m. leány gyorsúszás 5:27,50 Molnár Flóra m. leány hátúszás 1:22,28 Novák Ferenc m. fiú vegyesúszás "A" 2:44,39 Novák Ferenc m. fiú mellúszás "A" 3:04,68 Novák Ferenc m. fiú gyorsúszás "A" 1:07,16 Novák Ferenc m. fiú mellúszás "A" 1:25,27 Novák Ferenc m. fiú gyorsúszás "A" 2:40,48 Novák Ferenc m. fiú pillangóúszás "A" 1:13,96 Soós Bence m. fiú vegyesúszás "B" 3:26,61 Soós Bence m. fiú gyorsúszás "B" Soós Bence m. fiú gyorsúszás "B" 1:18,78 Soós Bence m. fiú gyorsúszás "B" 2:52,57 Soós Bence m. fiú pillangóúszás "B" Vörös Dominika m. leány vegyesúszás 3:20,24 Vörös Dominika m. leány gyorsúszás 1:21,11 Vörös Dominika m. leány mellúszás 1:37,13 Vörös Dominika m. leány gyorsúszás 3:10,89 Vörös Dominika m. leány mellúszás 3:33,34 Vörös Dominika m. leány gyorsúszás 6:24,15 19/64

20 Délzalai Vízm SE Zámodics Márk m. fiú vegyesúszás "A" 2:34,54 Zámodics Márk m. fiú gyorsúszás "A" 4:35,24 Zámodics Márk m. fiú gyorsúszás "A" 1:00,31 Zámodics Márk m. fiú mellúszás "A" 1:23,05 Zámodics Márk m. fiú gyorsúszás "A" 2:10,58 Zámodics Márk m. fiú vegyesúszás "A" Zsiray Gergely m. fiú vegyesúszás "A" 2:44,37 Zsiray Gergely m. fiú gyorsúszás "A" 4:57,04 Zsiray Gergely m. fiú gyorsúszás "A" 1:06,2 Zsiray Gergely m. fiú pillangóúszás "A" 2:33,92 Zsiray Gergely m. fiú gyorsúszás "A" 2:24,69 Zsiray Gergely m. fiú pillangóúszás "A" 1:13,50 20/64

21 Dombóvári Úszó SI Bánfalvi Ákos m. fiú gyorsúszás "B" 4:56,66 Bánfalvi Ákos m. fiú gyorsúszás "B" 1:05,67 Bánfalvi Ákos m. fiú pillangóúszás "B" 2:36,86 Bánfalvi Ákos m. fiú gyorsúszás "B" 2:25,34 Bánfalvi Ákos m. fiú pillangóúszás "B" 1:13,52 Bognár Gergely m. fiú vegyesúszás "A" 2:35,22 Bognár Gergely m. fiú mellúszás "A" 2:50,09 Bognár Gergely m. fiú pillangóúszás "A" 2:33,8 Bognár Gergely m. fiú mellúszás "A" 1:17,30 Bognár Gergely m. fiú pillangóúszás "A" 1:08,72 Börcsök Dóra m. leány vegyesúszás 2:45,45 Börcsök Dóra m. leány mellúszás 1:24,02 Börcsök Dóra m. leány mellúszás 3:02,79 Börcsök Dóra m. leány vegyesúszás 5:53,08 Dombóvári SI Egyesület 15. 4*100 m. leány gyorsváltó Dombóvári SI Egyesület 30. 4*200 m. leány gyorsváltó Dombóvári SI Egyesület 43. 4*100 m. leány vegyesváltó Magyar Boglárka m. leány vegyesúszás 2:50,48 Magyar Boglárka m. leány gyorsúszás 1:11,08 Magyar Boglárka m. leány pillangóúszás 1:14,46 Magyar Nándor m. fiú hátúszás "A" 1:16,36 Magyar Nándor m. fiú gyorsúszás "A" 4:55,65 Magyar Nándor m. fiú gyorsúszás "A" 1:07,42 Magyar Nándor m. fiú hátúszás "A" 2:43,00 Magyar Nándor m. fiú gyorsúszás "A" 2:23,83 Stein Dorina m. leány gyorsúszás 1:11,4 Stein Dorina m. leány gyorsúszás 2:31,04 Stein Dorina m. leány gyorsúszás 5:20,09 Stein Dorina m. leány pillangóúszás 3:01,99 Tarai Petra m. leány hátúszás 2:51,80 Tarai Petra m. leány gyorsúszás 1:10,71 Tarai Petra m. leány gyorsúszás 2:32,23 Tarai Petra m. leány hátúszás 1:19,68 21/64

22 Dunaferr - DVSI Barócsai Soma m. fiú vegyesúszás "B" 2:43,96 Barócsai Soma m. fiú mellúszás "B" 3:02,96 Barócsai Soma m. fiú pillangóúszás "B" 2:49,01 Barócsai Soma m. fiú mellúszás "B" 1:26,73 Barócsai Soma m. fiú vegyesúszás "B" 5:50,39 Barócsai Soma m. fiú pillangóúszás "B" 1:15,50 Bogdán Joachim m. fiú mellúszás "B" 3:33,06 Bogdán Joachim m. fiú mellúszás "B" 1:35,21 Dort Bence m. fiú hátúszás "B" 1:22,47 Dort Bence m. fiú gyorsúszás "B" 5:35,84 Dort Bence m. fiú gyorsúszás "B" 1:10,77 Dort Bence m. fiú hátúszás "B" 2:55,87 Dort Bence m. fiú gyorsúszás "B" 2:39,01 Dunaferr - DVSI 13. 4*100 m. fiú vegyesváltó "A" Dunaferr - DVSI 14. 4*100 m. fiú vegyesváltó "B" Dunaferr - DVSI 15. 4*100 m. leány gyorsváltó Dunaferr - DVSI 28. 4*200 m. fiú gyorsváltó "A" Dunaferr - DVSI 29. 4*200 m. fiú gyorsváltó "B" Dunaferr - DVSI 30. 4*200 m. leány gyorsváltó Dunaferr - DVSI 43. 4*100 m. leány vegyesváltó Dunaferr - DVSI 44. 4*100 m. fiú gyorsváltó "A" Dunaferr - DVSI 45. 4*100 m. fiú gyorsváltó "B" Falusi Dávid m. fiú vegyesúszás "B" 2:44,28 Falusi Dávid m. fiú gyorsúszás "B" 5:07,52 Falusi Dávid m. fiú gyorsúszás "B" 1:08,7 Falusi Dávid m. fiú pillangóúszás "B" 2:50,64 Falusi Dávid m. fiú gyorsúszás "B" 2:25,36 Falusi Dávid m. fiú vegyesúszás "B" 5:47,88 Farkas Éva m. leány vegyesúszás 3:02,79 Farkas Éva m. leány gyorsúszás 1:13,67 Farkas Éva m. leány gyorsúszás 2:41,90 Farkas Éva m. leány pillangóúszás 1:25,46 Farkas Éva m. leány gyorsúszás 5:35,43 Farkas László m. fiú vegyesúszás "A" 2:43,5 Farkas László m. fiú mellúszás "A" 2:55,01 Farkas László m. fiú mellúszás "A" 1:22,18 Farkas László m. fiú pillangóúszás "A" 1:16,98 Farkas László m. fiú pillangóúszás "A" 2:49,90 Kiss Attila m. fiú vegyesúszás "A" 2:41,15 Kiss Attila m. fiú gyorsúszás "A" 4:54,87 Kiss Attila m. fiú gyorsúszás "A" 1:05,80 Kiss Attila m. fiú hátúszás "A" 2:39,45 Kiss Attila m. fiú gyorsúszás "A" 2:22,28 Kiss Attila m. fiú vegyesúszás "A" 5:26,90 Klár Tamás m. fiú vegyesúszás "B" 2:52,32 Klár Tamás m. fiú gyorsúszás "B" 5:21,01 Klár Tamás m. fiú gyorsúszás "B" 1:12,10 Klár Tamás m. fiú mellúszás "B" 1:28,48 Klár Tamás m. fiú gyorsúszás "B" 2:39,42 Klár Tamás m. fiú vegyesúszás "B" Kremm Attila m. fiú hátúszás "B" 1:19,29 Kremm Attila m. fiú gyorsúszás "B" 5:07,09 Kremm Attila m. fiú gyorsúszás "B" 1:07,95 Kremm Attila m. fiú hátúszás "B" 2:51,58 Kremm Attila m. fiú gyorsúszás "B" 2:26,20 Kremm Attila m. fiú vegyesúszás "B" 5:53,87 Kremm Attila m. fiú gyorsúszás "B" 22/64

23 Dunaferr - DVSI Marosi Virág m. leány vegyesúszás 2:52,82 Marosi Virág m. leány gyorsúszás 1:09,59 Marosi Virág m. leány gyorsúszás 2:49,43 Marosi Virág m. leány pillangóúszás 1:21,27 Marosi Virág m. leány pillangóúszás Pavuk Petra m. leány mellúszás 1:29,39 Pavuk Petra m. leány mellúszás 3:13,52 Pukánszky Péter m. fiú hátúszás "B" 1:20,77 Pukánszky Péter m. fiú pillangóúszás "B" 2:50,47 Pukánszky Péter m. fiú gyorsúszás "B" 1:11,07 Pukánszky Péter m. fiú pillangóúszás "B" 1:17,82 Simon Dávid m. fiú hátúszás "A" 1:11,29 Simon Dávid m. fiú hátúszás "A" 2:32,26 Simon Dávid m. fiú pillangóúszás "A" 1:12,58 Susa Péter m. fiú gyorsúszás "A" 5:03,5 Susa Péter m. fiú gyorsúszás "A" 1:11,85 Susa Péter m. fiú gyorsúszás "A" 2:33,90 Susa Péter m. fiú pillangóúszás "A" 1:28,41 Szlobodnyik Nóra m. leány vegyesúszás 2:58,23 Szlobodnyik Nóra m. leány gyorsúszás 1:09,88 Szlobodnyik Nóra m. leány gyorsúszás 2:34,07 Szlobodnyik Nóra m. leány pillangóúszás 1:23,93 Szlobodnyik Nóra m. leány gyorsúszás 5:17,76 Szlobodnyik Nóra m. leány hátúszás 1:25,31 Szöll si Martin m. fiú vegyesúszás "B" 2:46,12 Szöll si Martin m. fiú mellúszás "B" 3:02,59 Szöll si Martin m. fiú gyorsúszás "B" 1:12,33 Szöll si Martin m. fiú mellúszás "B" 1:25,69 Szöll si Martin m. fiú vegyesúszás "B" 5:53,69 Vadász Tamara m. leány hátúszás 3:07,80 Vadász Tamara m. leány pillangóúszás 1:34,98 Vadász Tamara m. leány hátúszás 1:29,67 Virág László m. fiú vegyesúszás "B" 3:04,62 Virág László m. fiú gyorsúszás "B" 5:34,36 Virág László m. fiú gyorsúszás "B" 1:11,96 Virág László m. fiú pillangóúszás "B" 2:59,91 Virág László m. fiú gyorsúszás "B" 2:36,89 Virág László m. fiú vegyesúszás "B" 6:20,18 Virág László m. fiú pillangóúszás "B" 1:23,32 23/64

24 Eger Városi ÚK Eger Városi Úszóklub 15. 4*100 m. leány gyorsváltó Nagy Viktória m. leány mellúszás 1:32,45 Nagy Viktória m. leány mellúszás 3:17,45 Vincepap Réka m. leány hátúszás 2:57,15 Vincepap Réka m. leány gyorsúszás 1:11,33 Vincepap Réka m. leány gyorsúszás 2:34,18 Vincepap Réka m. leány gyorsúszás 5:30,05 24/64

25 Els Érdi ÚE Els Érdi Úszó Egylet 29. 4*200 m. fiú gyorsváltó "B" Els Érdi Úszó Egylet 45. 4*100 m. fiú gyorsváltó "B" Fehér Virág m. leány hátúszás 3:07,41 Jánosi Kristóf m. fiú gyorsúszás "B" 1:12,22 Jánosi Kristóf m. fiú pillangóúszás "B" 1:22,29 Kedves Hugó m. fiú hátúszás "B" 1:20,02 Kedves Hugó m. fiú gyorsúszás "B" 5:10,79 Kedves Hugó m. fiú gyorsúszás "B" 1:08,80 Kedves Hugó m. fiú hátúszás "B" 2:48,46 Kedves Hugó m. fiú gyorsúszás "B" 2:28,42 Kovács Benedek m. fiú hátúszás "B" 1:19,73 Kovács Benedek m. fiú gyorsúszás "B" 4:59,07 Kovács Benedek m. fiú gyorsúszás "B" 1:07,04 Kovács Benedek m. fiú gyorsúszás "B" 2:23,53 Kovács Benedek m. fiú gyorsúszás "B" Kováts Gerg m. fiú vegyesúszás "A" 2:33,4 Kováts Gerg m. fiú mellúszás "A" 2:48,85 Kováts Gerg m. fiú gyorsúszás "A" 1:03,62 Kováts Gerg m. fiú mellúszás "A" 1:19,89 Kováts Gerg m. fiú gyorsúszás "A" 2:18,67 Kováts Gerg m. fiú vegyesúszás "A" 5:26,57 Tekauer Márk m. fiú vegyesúszás "B" 2:43,68 Tekauer Márk m. fiú hátúszás "B" 1:15,82 Tekauer Márk m. fiú gyorsúszás "B" 1:06,21 Tekauer Márk m. fiú pillangóúszás "B" 2:34,00 Tekauer Márk m. fiú gyorsúszás "B" 2:25,74 Tekauer Márk m. fiú pillangóúszás "B" 1:11,16 Traum Zoltán m. fiú gyorsúszás "A" 4:44,9 Traum Zoltán m. fiú gyorsúszás "A" 1:01,54 Traum Zoltán m. fiú mellúszás "A" 1:21,24 Traum Zoltán m. fiú gyorsúszás "A" 2:15,99 Traum Zoltán m. fiú gyorsúszás "A" Varga Eszter m. leány gyorsúszás 1:17,00 Varga Eszter m. leány gyorsúszás 2:43,70 Varga Eszter m. leány gyorsúszás Varga Eszter m. leány gyorsúszás 5:37,03 Végh Norbert m. fiú hátúszás "B" 3:03,50 25/64

26 EuropTec-Zalavíz ÚK Dudar Kata m. leány hátúszás 2:34,12 Dudar Kata m. leány pillangóúszás 1:15,57 Dudar Kata m. leány hátúszás 1:13,10 Horváth Bánk m. fiú mellúszás "B" 3:22,97 Horváth Bánk m. fiú gyorsúszás "B" 1:13,49 Horváth Bánk m. fiú mellúszás "B" 1:33,07 Horváth Bánk m. fiú gyorsúszás "B" 2:35,90 Matyasovszky Dalma m. leány hátúszás 2:37,35 Matyasovszky Dalma m. leány gyorsúszás 2:25,75 Matyasovszky Dalma m. leány gyorsúszás 10:41,62 Matyasovszky Dalma m. leány hátúszás 1:13,12 Miszori Márk m. fiú hátúszás "A" 1:04,77 Miszori Márk m. fiú hátúszás "A" 2:18,14 Miszori Márk m. fiú gyorsúszás "A" 2:11,14 Peth Patrik m. fiú mellúszás "A" 3:00,29 Peth Patrik m. fiú mellúszás "A" 1:24,46 Peth Patrik m. fiú gyorsúszás "A" 2:23,12 Polgár Attila m. fiú hátúszás "B" 1:26,5 Polgár Attila m. fiú gyorsúszás "B" 1:11,26 Polgár Attila m. fiú gyorsúszás "B" 2:35,6 26/64

27 FTC-VIVA Babik Barna m. fiú hátúszás "B" 1:24,94 Babik Barna m. fiú gyorsúszás "B" 1:13,32 Babik Barna m. fiú hátúszás "B" 2:58,52 Babik Barna m. fiú gyorsúszás "B" 2:53,54 Csonka Barnabás m. fiú gyorsúszás "A" 4:49,72 Csonka Barnabás m. fiú gyorsúszás "A" 1:05,64 Csonka Barnabás m. fiú pillangóúszás "A" 2:29,48 Csonka Barnabás m. fiú gyorsúszás "A" 2:21,31 Csonka Barnabás m. fiú pillangóúszás "A" 1:09,93 FTC 13. 4*100 m. fiú vegyesváltó "A" FTC 15. 4*100 m. leány gyorsváltó FTC 28. 4*200 m. fiú gyorsváltó "A" FTC 30. 4*200 m. leány gyorsváltó FTC 43. 4*100 m. leány vegyesváltó FTC 44. 4*100 m. fiú gyorsváltó "A" Felkai Boglárka m. leány vegyesúszás 2:43,56 Felkai Boglárka m. leány hátúszás 2:43,62 Felkai Boglárka m. leány pillangóúszás 1:15,36 Felkai Boglárka m. leány mellúszás 3:04,97 Felkai Boglárka m. leány hátúszás 1:15,72 Freund Adrienn m. leány vegyesúszás 2:47,02 Freund Adrienn m. leány gyorsúszás 1:08,64 Freund Adrienn m. leány gyorsúszás 2:28,60 Freund Adrienn m. leány pillangóúszás 1:17,43 Freund Adrienn m. leány gyorsúszás 5:16,73 Freund Adrienn m. leány pillangóúszás 2:47,55 Grnák Fanni m. leány vegyesúszás 2:56,43 Grnák Fanni m. leány hátúszás 2:54,09 Grnák Fanni m. leány vegyesúszás 6:09,89 Grnák Fanni m. leány pillangóúszás 3:11,69 Gyurkó Virág m. leány vegyesúszás 3:00,60 Gyurkó Virág m. leány mellúszás 1:42,13 Gyurkó Virág m. leány pillangóúszás 1:28,62 Gyurkó Virág m. leány mellúszás 3:34,30 Gyurkó Virág m. leány vegyesúszás Kobza Benjamin m. fiú vegyesúszás "A" 2:29,98 Kobza Benjamin m. fiú mellúszás "A" 2:52,46 Kobza Benjamin m. fiú gyorsúszás "A" 1:00,91 Kobza Benjamin m. fiú mellúszás "A" 1:20,30 Kobza Benjamin m. fiú vegyesúszás "A" 5:23,86 Marton Bence m. fiú vegyesúszás "A" 2:42,37 Marton Bence m. fiú gyorsúszás "A" 1:06,81 Marton Bence m. fiú hátúszás "A" 2:43,70 Marton Bence m. fiú gyorsúszás "A" 2:25,60 Marton Bence m. fiú pillangóúszás "A" 1:12,67 Marton Gergely m. fiú hátúszás "A" 1:17,82 Marton Gergely m. fiú gyorsúszás "A" 5:02,41 Marton Gergely m. fiú gyorsúszás "A" 1:08,27 Marton Gergely m. fiú hátúszás "A" 2:42,15 Marton Gergely m. fiú gyorsúszás "A" 2:25,67 Máli Botond m. fiú gyorsúszás "B" 1:11,49 Máli Botond m. fiú pillangóúszás "B" Máli Botond m. fiú pillangóúszás "B" 1:26,44 Molnár Bence m. fiú vegyesúszás "A" 2:31,69 Molnár Bence m. fiú hátúszás "A" 1:10,59 Molnár Bence m. fiú hátúszás "A" 2:26,94 Molnár Bence m. fiú pillangóúszás "A" 2:32,43 27/64

50 m. fiú hátúszás 9. versenyszám

50 m. fiú hátúszás 9. versenyszám 50 m. fiú hátúszás 9. versenyszám 1. Sós Dániel 1998 FTC-VIVA 0:37,3 306p 2. Tekauer Márk 1998 Első Érdi ÚE 0:38,79 272p 3. Vántóczki Gergely 1999 Budafóka XXII. SE 0:39,07 266p 4. Kovács Benedek 1998

Részletesebben

Országos Gyermek Bajnokság 2. NAP DÖNTŐK Miskolc július Békéscsaba Előre ÚK 0:57,00 557p

Országos Gyermek Bajnokság  2. NAP DÖNTŐK Miskolc július Békéscsaba Előre ÚK 0:57,00 557p 100 m. fiú gyorsúszás "A" 16. versenyszám 1. Grátz Benjámin 50m: 0:27,28 1996 Százhalombattai VSE 0:55,59 601p Edzője: Vértesi Tamás 2. Hegedűs Márton 50m: 0:27,37 1996 Százhalombattai VSE 0:56,86 561p

Részletesebben

200 m. fiú vegyesúszás "A" 1. versenyszám

200 m. fiú vegyesúszás A 1. versenyszám 200 m. fiú vegyesúszás "A" 1. versenyszám 2. Hornyák Timothy 1997 Debreceni Sportc. SI 2:46,20 3. Zsiray Gergely 1996 Délzalai Vízmű SE 2:44,37 4. Farkas László 1997 Dunaferr - DVSI 2:43,5 5. Szeder Tibor

Részletesebben

100 m. fiú gyorsúszás "A" 16. versenyszám

100 m. fiú gyorsúszás A 16. versenyszám 100 m. fiú gyorsúszás "A" 16. versenyszám 1. Hajtman Tamás 50m: 0:27,18 1996 Békéscsaba Előre ÚK 0:56,47 573p 2. Grátz Benjámin 50m: 0:27,67 1996 Százhalombattai VSE 0:56,54 571p 3. Holoda Péter 50m: 0:27,68

Részletesebben

Országos Gyermek Bajnokság Miskolc, július

Országos Gyermek Bajnokság Miskolc, július Jegyzőkönyv adatai Helyszín: 3512 Miskolc, Egyetem út 2. Rendező: Uszoda megnevezése: Medence hossza: Időmérés típusa: Lebonyolítás típusa: Hazai vagy nemzetközi: Engedélyszám: Versenyigazgató: Versenybíróság

Részletesebben

50 m. fiú pillangóúszás 1. versenyszám

50 m. fiú pillangóúszás 1. versenyszám 50 m. fiú pillangóúszás 1. versenyszám 10 évesek 1. Hoffman Áron 1997 Budafóka XXII. SE 0:36,55 267p 2. Kádár Hunor 1997 Széchy SE 0:36,60 266p 3. Lóczi Csanád 1997 Széchy SE 0:37,49 247p 4. Czeglédi Márk

Részletesebben

50 m. férfi pillangóúszás. 50 m. női hátúszás. 50 m. női mellúszás. 14. versenyszám Országos csúcs: 0:23.29 (Cseh László )

50 m. férfi pillangóúszás. 50 m. női hátúszás. 50 m. női mellúszás. 14. versenyszám Országos csúcs: 0:23.29 (Cseh László ) 50 m. férfi pillangóúszás 14. versenyszám Országos csúcs: 0:23.29 (Cseh László - 2009) 1. Cseh László 1985 Kőbánya Sport Club 0:23,83 834p 2. Hős Péter 1985 A Jövő SC Veolia 0:24,48 769p 3. Sincki Ádám

Részletesebben

ei ranglista 1999-ben születtek 25 m-es

ei ranglista 1999-ben születtek 25 m-es 50 m-es férfi gyorsúszás 1 Kremm Attila 1999 Dunaf-DVSI 0:31.61 2 Fabriczius László 1999 Szomb. VSE 0:32.00 3 Barta Márton 1999 Szomb. VSE 0:32.18 4 Fekete Ferenc 1999 Tiffer21SE 0:32.42 5 Holló Balázs

Részletesebben

ei ranglista 1999-ben születtek 50 m-es

ei ranglista 1999-ben születtek 50 m-es 50 m-es férfi gyorsúszás 1 Vántóczki Gergely 1999 BudafókaSE 0:30.64 2 Nagy Botond 1999 FTC-VIVA 0:30.96 3 Fekete Ferenc 1999 Tiffer21SE 0:31.27 4 Holló Balázs 1999 IntegraASE 0:31.31 5 Márton Richárd

Részletesebben

LXXXI. Országos Ifjúsági Bajnokság Eger, június

LXXXI. Országos Ifjúsági Bajnokság Eger, június 50 m. fiú gyorsúszás KÖZÉPDÖNTİ 14. versenyszám 1. futam 1. Keidl Péter 1993 Pécs Városi SE 0:24,36 725p 2. Bagaméri Bence BVSC-Zugló 0:24,69 696p 3. Rákos Patrik Balaton ÚK Veszprém 0:24,80 687p 4. Csütörtöki

Részletesebben

50 m. fiú mellúszás 1. versenyszám

50 m. fiú mellúszás 1. versenyszám 50 m. fiú mellúszás 1. versenyszám 8 évesek és fiatalabbak 1. Kovács Patrik 2000 Stilus Kőbányai ÚI 0:45,52 220p 2. Lahsoumi Ádám 2000 Stilus Kőbányai ÚI 0:46,35 209p 3. Beliczay Bendegúz 2000 Kőbánya

Részletesebben

Budapest Open Kvalifikációs Bajnokság 2014, április 17-20. DÖNTŐK

Budapest Open Kvalifikációs Bajnokság 2014, április 17-20. DÖNTŐK Women's 50m Freestyle - női gyorsúszás Event 33 (33. versenyszám) Országos csúcs: 0:25.19 (Hosszú Katinka - 2014) Heat 1 (1.futam) 1. Gyurinovics Fanni 2001 UTE 0:26,94 683p Coach: Széles Sándor,Kovácshegyi

Részletesebben

50 m. leány mellúszás 1. versenyszám. 50 m. fiú mellúszás 2. versenyszám. 200 m. leány gyorsúszás 3. versenyszám

50 m. leány mellúszás 1. versenyszám. 50 m. fiú mellúszás 2. versenyszám. 200 m. leány gyorsúszás 3. versenyszám 50 m. leány mellúszás 1. versenyszám Bálint Viktória 1994 BVSC 0:44,92 306p Kuzmann Petra BVSC 0:41,85 378p Sánta Klementina BVSC 0:36,03 5p Barnák Viktória 1992 Római SE 0:38,71 478p 50 m. fiú mellúszás

Részletesebben

2007. évvégi ranglista 1999-ben születtek 50 m-es

2007. évvégi ranglista 1999-ben születtek 50 m-es 1999-ben született fiúk 50 m-es férfi gyorsúszás 1. Nagy Botond 1999 FTC-VIVA 0:35.20 2. Turnai Bálint 1999 FTC-VIVA 0:36.10 3. Gál Dávid 1999 FTC-VIVA 0:36.20 4. Fekete Ferenc 1999 Tiffer21SE 0:36.27

Részletesebben

Dr. Solymár István Emlékverseny,

Dr. Solymár István Emlékverseny, 1. 50 m fiú pillangó 1 1 4 Fabriczius László 1999 1 Szombathelyi VSC 0:34,22 321 2 1 3 Márton Richárd 1999 1 Budafóka XXII SE 0:34,25 320 3 1 2 Barta Márton 1999 1 Szombathelyi VSC 0:35,23 294 4 1 5 Vántóczki

Részletesebben

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám. 50 m. leány gyorsúszás 2. versenyszám

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám. 50 m. leány gyorsúszás 2. versenyszám 50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 8 évesek és fiatalabbak 1. Parnó Roland 2001 Kıbánya Sport Club 0:37,9 182p 2. Kádár Ármin 2001 BVSC-Zugló 0:40,97 144p 3. Nitsch Máté 2001 Dunaferr - DVSI 0:41,28 141p

Részletesebben

Men's 50m Freestyle - férfi gyorsúszás - középdöntı Event 14 (14. versenyszám)

Men's 50m Freestyle - férfi gyorsúszás - középdöntı Event 14 (14. versenyszám) Men's 50m Freestyle - férfi gyorsúszás - középdöntı Event 14 (14. versenyszám) Heat 1 (1.futam) 1. Biczó Bence 1993 Pécs Városi SE 0:25,03 633p 2. Király Bence 1993 Szegedi Úszó Egylet 0:25,55 595p 3.

Részletesebben

50 m. fiú mellúszás 1. versenyszám

50 m. fiú mellúszás 1. versenyszám 50 m. fiú mellúszás 1. versenyszám 1. Vántóczki Gergely 1999 Budafóka XXII. SE 0:44,60 234p 2. Turnai András 1999 FTC-VIVA 0:45,66 218p 3. Mózes Ádám 1999 TFSE 0:46,1 212p 4. Boros Dávid 1999 Kőbánya Sport

Részletesebben

31. Heged Réka 1998 BHSE 00:57,57 121p 7. Nyikes Júlianna 1999 BHSE 00:40,55 347p 27. Pálinkás Anett 1999 BHSE 00:46,07 236p

31. Heged Réka 1998 BHSE 00:57,57 121p 7. Nyikes Júlianna 1999 BHSE 00:40,55 347p 27. Pálinkás Anett 1999 BHSE 00:46,07 236p Women's 50m Backstroke - nıi hátúszás Event 1 (1. versenyszám) Országos csúcs: 0:29.01 (Szepesi Nikolett - 2008) 27. Ádám Henrietta 00:53,40 152p 29. Magos Fanni 00:59,96 107p 30. Pop Alexandra 01:00,19

Részletesebben

LXXXI. Országos Ifjúsági Bajnokság Eger, június

LXXXI. Országos Ifjúsági Bajnokság Eger, június 50 m. leány gyorsúszás KÖZÉPDÖNTŐ 31. versenyszám 1. futam 1. Pataki Fanni 1994 Kaposvári SI 0:27,41 724p 2. Mór Baranyai Erika 1995 BVSC-Zugló 0:28,27 660p 3. Nagyi Barbara 1993 Szegedi Úszó Egylet 0:28,47

Részletesebben

ei ranglista 1995-ben születtek 50 m-es

ei ranglista 1995-ben születtek 50 m-es 50 m-es férfi gyorsúszás 1 Lengyel Zsombor 1995 Bp.Honvéd 0:27.15 2 Balogh Szilárd 1995 Szomb. VSC 0:27.32 3 Csirzó Ádám 1995 Vízm.Szek. 0:27.57 4 Kiss Valentin 1995 EuropTec 0:27.69 5 Csincsik Dániel

Részletesebben

Utánpótlás Verseny IV. forduló Budapest, december m. fiú pillangóúszás. 1. versenyszám

Utánpótlás Verseny IV. forduló Budapest, december m. fiú pillangóúszás. 1. versenyszám 50 m. fiú pillangóúszás 1. versenyszám 10 évesek 1. Mészáros Richárd 1998 Kıbánya Sport Club 00:33,78 338p 2. Tekauer Márk 1998 Elsı Érdi ÚE 00:34,85 308p 3. Kovács Benedek 1998 Elsı Érdi ÚE 00:35,40 294p

Részletesebben

LXXXIII. Országos Ifjúsági Bajnokság Eger, Bitskey Aladár Sportuszoda

LXXXIII. Országos Ifjúsági Bajnokság Eger, Bitskey Aladár Sportuszoda 50 m. fiú hátúszás középdöntő 7. versenyszám Kategóriás csúcs: 0:25.75 (Szilágyi Ádám - 2009-18 évesek) 1. Németh Levente 1994 ANK Úszóklub Pécs 0:28,62 Edzője: Dr. Petrov Anatolij 2. Földházi Dávid 1995

Részletesebben

50 m. fiú mellúszás 1. versenyszám

50 m. fiú mellúszás 1. versenyszám 50 m. fiú mellúszás 1. versenyszám I 1. Vízkeleti Péter 1993 Dunaferr - DVSI 0:31,11 630p 2. Bajnóczki Csongor 1992 A Jövő SC Veolia 0:31,59 602p 3. Bujtor Dávid 1990 Stilus Kőbányai ÚI 0:31,60 601p 4.

Részletesebben

50 m. fiú pillangóúszás 1. versenyszám

50 m. fiú pillangóúszás 1. versenyszám 50 m. fiú pillangóúszás 1. versenyszám 1. Mészáros Richárd 1998 Kőbánya Sport Club 0:33,78 338p 2. Tekauer Márk 1998 Első Érdi ÚE 0:34,85 308p 3. Kovács Benedek 1998 Első Érdi ÚE 0:35,4 294p 4. Szucsik

Részletesebben

Műhelytámogatás elosztás Egyesület Versenyző Év Esemény Helyezés Versenyszám Pont Össz pont Év szorzó Pont Egyesületi pont össz 2013

Műhelytámogatás elosztás Egyesület Versenyző Év Esemény Helyezés Versenyszám Pont Össz pont Év szorzó Pont Egyesületi pont össz 2013 Egyesület Versenyző Év Esemény Helyezés Versenyszám Pont Össz pont Év szorzó Pont Egyesületi pont össz 3 A Jövő SC Verrasztó Dávid 3 Világbajnokság 6 4 m vegyes 3x5x3= 45,2 9 Ferenczi Fanni 3 Ifjúsági

Részletesebben

2001 Érdi Úszó Sport Kft. 0:57,65 737p Győri Úszók KHE 0:57,50 650p Kiskunhalasi ÚGYE 0:58,07 631p Kőbánya Sport Club 0:57,55 740p

2001 Érdi Úszó Sport Kft. 0:57,65 737p Győri Úszók KHE 0:57,50 650p Kiskunhalasi ÚGYE 0:58,07 631p Kőbánya Sport Club 0:57,55 740p 100 m. fiú pillangóúszás 3. versenyszám Kategóriás csúcs: 0:53.31 (Milák Kristóf - 2016-16 évesek) 1. Milák Kristóf 50m: 0:25,63 Érdi Úszó Sport Kft. 0:55,45 725p 2. Lakner Dávid 50m: 0:27,40 BHSE 0:57,08

Részletesebben

1. Madarász Péter 1997 Váci Vízmű SE 1:19,1 2. Leé Ádám Tamás 1997 Monori Sport Egyes. 1:19,8 3. Sinkó Richárd 1997 Dabasi Szabadidős SE 1:21,8

1. Madarász Péter 1997 Váci Vízmű SE 1:19,1 2. Leé Ádám Tamás 1997 Monori Sport Egyes. 1:19,8 3. Sinkó Richárd 1997 Dabasi Szabadidős SE 1:21,8 100 m. fiú hátúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:53.88 (Cseh László - 2009) 1OO fiu hát 1. Grátz Benjámin 1996 Százhalombattai VSE 1:01,7 2. Boldizsár Valter 1996 Váci Vízmű SE 1:04,2 3. Hegedűs Márton

Részletesebben

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:49.12 (Kozma Dominik )

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:49.12 (Kozma Dominik ) 100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:49.12 (Kozma Dominik - 2012) 1. Gyebróczki Áron 2005 Nyírsuli --:--,-- 2. Molnár Zoltán 2004 Debreceni Sportc. SI --:--,-- 3. Pázmányi Zalán 2006

Részletesebben

Országos Régiós Felmérő Verseny

Országos Régiós Felmérő Verseny Országos Régiós Felmérő Verseny 2014. február 1. Balatonfűzfő Jegyzőkönyv adatai Rendező: Magyar Úszó Szövetség Helyszín: Balatonfűzfő Uszoda megnevezése: Balaton Uszoda Medence adatai: 50 m-es 8 pályás

Részletesebben

XXXIII. Arany Üst Nemzetközi Korosztályos Úszóverseny Sport XXI. Kupa Eredmények

XXXIII. Arany Üst Nemzetközi Korosztályos Úszóverseny Sport XXI. Kupa Eredmények XXXIII. Arany Üst Nemzetközi Korosztályos Úszóverseny Sport XXI. Kupa Eredmények (2012.04.06. délelőtt) Men's 400m Freestyle - férfi gyorsúszás Event 22 (22. versenyszám) (1996-1997-ben született fiúk)

Részletesebben

ei ranglista 1995-ben születtek 50 m-es

ei ranglista 1995-ben születtek 50 m-es 50 m-es férfi gyorsúszás 1 Lengyel Zsombor 1995 Bp.Honvéd 0:28.06 2 Katona Krisztián 1995 NYVSC 0:28.12 3 Balogh Szilárd 1995 Szomb. VSC 0:28.36 4 Garádi Áron 1995 A Jövo SC 0:28.79 5 Gubics Máté 1995

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

50 m. leány hátúszás 21. versenyszám

50 m. leány hátúszás 21. versenyszám 50 m. leány hátúszás 21. versenyszám 1. Dobár Éva A Jövı SC Veolia 0:30,49 817p 2. Bagó Antónia A Jövı SC Veolia 0:31,76 722p 3. Sánta Adrienn Pécs Városi SE 0:31,84 717p 4. Sánta Klementina BVSC-Zugló

Részletesebben

1. oldal, összesen: 8

1. oldal, összesen: 8 1 0 200 férfi gyors 1 versenyszám Mátrai Roland 2001 Balaton Úszó Klub F 2:55,2 Lipót Szabolcs 1998 Hullám 91 ÚVE A 2:48,0 1 3 Balogh András 1999 Hullám 91 ÚVE A 2:31,9 1 4 Horváth Péter 2000 Hullám 91

Részletesebben

200 m. leány mellúszás A 30. versenyszám. 200 m. leány mellúszás B 31. versenyszám. 200 m. fiú mellúszás A 32. versenyszám

200 m. leány mellúszás A 30. versenyszám. 200 m. leány mellúszás B 31. versenyszám. 200 m. fiú mellúszás A 32. versenyszám Claudius Kupa, 1 nap, döntők 200 m. leány mellúszás A 30. versenyszám 1. Temesszentandrási Eszter 1993 A Jövő SC Veolia 2:40,77 700p 100m: 1:18,68 2. Bíró Dorottya 1993 Szombathelyi VSC 2:44,28 656p 100m:

Részletesebben

VERSENY JEGYZŐKÖNYV. Fodor Szabolcs. II. Maraton Medencés Országos Bajnokság. Debrecen, Debreceni Sportuszoda. Ideje: 2013. január 13.

VERSENY JEGYZŐKÖNYV. Fodor Szabolcs. II. Maraton Medencés Országos Bajnokság. Debrecen, Debreceni Sportuszoda. Ideje: 2013. január 13. VERSENY JEGYZŐKÖNYV Verseny neve: Helye: II. Maraton Medencés Országos Bajnokság Debrecen, Debreceni Sportuszoda Ideje: 2013. január 13. Rendezője: A medence mérete: A víz hőfoka: Időmérés: Debreceni Sportcentrum

Részletesebben

400 m. leány gyorsúszás 1. versenyszám Kategóriás csúcs: 4:14.71 (Csabai Judit évesek)

400 m. leány gyorsúszás 1. versenyszám Kategóriás csúcs: 4:14.71 (Csabai Judit évesek) 400 m. leány gyorsúszás 1. versenyszám Kategóriás csúcs: 4:14.71 (Csabai Judit - 1987-14 évesek) 1. Kiss Nikoletta 100m: 1:02,57 200m: 2:08,88 1997 Magyar válogatott 4:22,55 Edzője: Virth Balázs 2. Sibalin

Részletesebben

Termál kupa, Tiszakécske 2009.04.09.

Termál kupa, Tiszakécske 2009.04.09. Termál kupa, Tiszakécske 2009.04.09. 50 m. fiú gyorsúszás 4. Tóth Ernák 2002 Kalocsai ÚE 0:47,46 98p 8. Fekete Mátyás 1999 Kalocsai ÚE 0:42,51 136p 9. Varga Bence 1999 Kalocsai ÚE 0:43,18 130p 5. Matos

Részletesebben

Országos Régiós Felmérő Verseny Budapest

Országos Régiós Felmérő Verseny Budapest Országos Régiós Felmérő Verseny Budapest 2014. február 1. Budapest Rendező: Helyszín: Uszoda megnevezése: Medence adatai: Időmérés típusa: Lebonyolítás típusa: Verseny típusa: Jegyzőkönyv adatai Budapesti

Részletesebben

EREDMÉNYEK / RESULTS / 15:25

EREDMÉNYEK / RESULTS / 15:25 1.100 férfi pillangó - A kat. - 1998 és 1999 születésűek 1 Tekauer Márk 1998 ELSŐ ÉRDI ÚSZÓEGYLET 1:06,74 1:06,74 465 2 Bánfalvi Ákos 1998 Dombóvári SI Egyesület 1:08,46 1:08,46 431 3 Barócsai Soma 1998

Részletesebben

Versenyszám 1 Férfi 18 és fiatalabb 200 LC Méter Gyorsúszás

Versenyszám 1 Férfi 18 és fiatalabb 200 LC Méter Gyorsúszás Hiros Sport - Kecskemet Swim Team HY-TEK's MEET MANAGER 4.0-19:52 PM 2014.06.12. Oldal 1 Versenyszám 1 Férfi 18 és fiatalabb 200 LC Méter Gyorsúszás Név Yr Csapat Prelim Time Időeredmény Döntők 1 Grátz,

Részletesebben

IX. Országos Rövidpályás Bajnokság

IX. Országos Rövidpályás Bajnokság IX. Országos Rövidpályás Bajnokság 2012. november 2-4. Százhalombatta Rendező: Helyszín: Uszoda megnevezése: Medence adatai: Időmérés típusa: Lebonyolítás típusa: Verseny típusa: Jegyzőkönyv adatai Százhalombattai

Részletesebben

400 m. leány gyorsúszás 1. versenyszám Kategóriás csúcs: 4:14.71 (Csabai Judit évesek)

400 m. leány gyorsúszás 1. versenyszám Kategóriás csúcs: 4:14.71 (Csabai Judit évesek) 400 m. leány gyorsúszás 1. versenyszám Kategóriás csúcs: 4:14.71 (Csabai Judit - 1987-14 évesek) 1. Kiss Nikoletta 1997 Magyar válogatott 4:22,55 755p 100m: 1:02,57 200m: 2:08,88 Edzője: Virth Balázs 2.

Részletesebben

XX. Országos Rövidpályás Vidék Bajnokság Kecskemét, tól ig. 4. Stocker Ákos 2002 Mohácsi Torna Egylet 1:10,58

XX. Országos Rövidpályás Vidék Bajnokság Kecskemét, tól ig. 4. Stocker Ákos 2002 Mohácsi Torna Egylet 1:10,58 100 m. fiú mellúszás csúcskísérlet 40. versenyszám Országos csúcs: 0:56.72 (Gyurta Dániel - 2009) 4. Stocker Ákos 2002 Mohácsi Torna Egylet 1:10,58 400 m. fiú gyorsúszás 21. versenyszám Országos csúcs:

Részletesebben

400 m. leány gyorsúszás 1. versenyszám Kategóriás csúcs: 4:14.71 (Csabai Judit évesek)

400 m. leány gyorsúszás 1. versenyszám Kategóriás csúcs: 4:14.71 (Csabai Judit évesek) 400 m. leány gyorsúszás 1. versenyszám Kategóriás csúcs: 4:14.71 (Csabai Judit - 1987-14 évesek) 1. Kiss Nikoletta 1997 Magyar válogatott 4:22,55 100m: 1:02,57 200m: 2:08,88 Edzője: Virth Balázs 2. Sibalin

Részletesebben

3. II. kcs. 50m fiú gyorsúszás. 4. II. kcs. 50m lány gyorsúszás. 5. I. kcs. 50m fiú hátúszás

3. II. kcs. 50m fiú gyorsúszás. 4. II. kcs. 50m lány gyorsúszás. 5. I. kcs. 50m fiú hátúszás Jegyzőkönyv 1. I. kcs. 50m fiú gyorsúszás 1. Bordás Levente 2005 Kodály 00:37,44 2. Takács Dani 2004 Móra 00:38,38 3. Fekete Máté 2004 Móra 00:44,79 4. Zuppán Zsolt 2004 Móra 00:49,87 5. Kerpics Martin

Részletesebben

1. oldal, összesen: 12

1. oldal, összesen: 12 12+, 2012+, 2012-1 forduló, Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Uszoda, 2012.01.29-500 férfi gyors 1 versenyszám Kiss Attila 1996 Swimming Pentathlon C 16:40,5 1 2 Dudás Dániel 1994 Kaposvári Sportiskola D

Részletesebben

50 m. fiú mellúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:27.51 (Flaskay Mihály )

50 m. fiú mellúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:27.51 (Flaskay Mihály ) 50 m. fiú mellúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:27.51 (Flaskay Mihály - 2002) I 1. Angeli Áron 1994 BHSE 0:30,69 656p 2. Greifenstein Bence 1992 BHSE 0:30,81 648p 3. Csomor Cseke 1995 BHSE 0:30,94

Részletesebben

ei ranglista Abszolut 50 m-es

ei ranglista Abszolut 50 m-es 50 m-es férfi gyorsúszás 1 Takács Krisztián 1985 Dunaf-DVSI 0:21.42 2 Kozma Dominik 1991 Kobánya SC 0:22.33 3 Csáki János 1986 JövoVeolia 0:22.91 4 Makány Balázs 1987 Kobánya SC 0:23.42 5 Sincki Ádám 1989

Részletesebben

66 2/3m fiú mellúszás versenyszám. 66 2/3m leány mellúszás 2. versenyszám. 66 2/3m fiú mellúszás

66 2/3m fiú mellúszás versenyszám. 66 2/3m leány mellúszás 2. versenyszám. 66 2/3m fiú mellúszás 66 2/3m fiú mellúszás 2002-2003 2. versenyszám 2002-2003-ben született leány 1. Erdélyi Dániel 2002 Martfűi Triatlon SE 1:16,99 2. Szeghalmi Zsombor 2002 Szolnoki Sportisk.SE 1:19,43 3. Németh Gergő 2002

Részletesebben

2008.12.31-ei ranglista 1993-ban születtek 50 m-es

2008.12.31-ei ranglista 1993-ban születtek 50 m-es 50 m-es fiú gyorsúszás 1 Biczó Bence 1993 PécsVSI SE 0:24.61 2 Keidl Péter 1993 PécsVSI SE 0:24.90 3 Nagy Milán 1993 Szegedi UE 0:25.39 4 Csütörtöki Marcell 1993 BVSC-Zugló 0:25.41 5 Füzesy Dávid 1993

Részletesebben

50 m. fiú mellúszás 11. versenyszám Országos csúcs: 0:26.56 (Gyurta Dániel )

50 m. fiú mellúszás 11. versenyszám Országos csúcs: 0:26.56 (Gyurta Dániel ) 50 m. fiú mellúszás 11. versenyszám Országos csúcs: 0:26.56 (Gyurta Dániel - 2014) 3. Fekete Péter 2001 Kalocsai ÚE 0:42,05 4. Vas János Andor 2003 Móri Úszó Egyesület 0:41,48 5. Kanfi Horvát Levente 2006

Részletesebben

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:21.42 (Takács Krisztián )

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:21.42 (Takács Krisztián ) 50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:21.42 (Takács Krisztián - 2009) 3. Bakai László 2006 Nyíregyházi Sportc. 0:46,46 4. Ullaga Ármin 2006 Debreceni Sportc. SI 0:43,10 5. Sütő Alexander

Részletesebben

50 m. fiú pillangóúszás 29. versenyszám Országos csúcs: 0:23.08 (Cseh László )

50 m. fiú pillangóúszás 29. versenyszám Országos csúcs: 0:23.08 (Cseh László ) 50 m. fiú pillangóúszás 29. versenyszám Országos csúcs: 0:23.08 (Cseh László - 2015) 3. Jancsó Marcell Tamás 2003 Gagarin DSE 0:35,24 4. Tóth Ernák 2002 Kalocsai ÚE 0:34,03 6. Balázs István 2003 Gagarin

Részletesebben

1. oldal, összesen: 12

1. oldal, összesen: 12 pálya 12+ MMXI_4 forduló, Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Uszoda, 2011.10.16-2011.10.16 500 férfi gyors 1 versenyszám 1 3 Mátrai Roland 2001 Balaton Úszó Klub F 24:00,0 1 4 Szabó Szilárd 1999 TFSE A 22:30,0

Részletesebben

Men's 200m Individual Medley - férfi vegyesúszás Event 1 (1. versenyszám) Kategóriás csúcs: 2:14.42 (Bordás Péter évesek)

Men's 200m Individual Medley - férfi vegyesúszás Event 1 (1. versenyszám) Kategóriás csúcs: 2:14.42 (Bordás Péter évesek) Men's 200m Individual Medley - férfi vegyesúszás Event 1 (1. versenyszám) Kategóriás csúcs: 2:14.42 (Bordás Péter - - 13 évesek) -ban születettek 1. Csicsáky Péter 50m: 0:31,07 100m: 1:08,68 150m: 1:52,02

Részletesebben

ei ranglista 2000-ben születtek 50 m-es

ei ranglista 2000-ben születtek 50 m-es 50 m-es férfi gyorsúszás 1 Hímer Krisztofer 2000 BVSC-Zugló 0:32.59 2 László Levente 2000 Kiskunhal. 0:32.94 3 Berecz Balázs 2000 Kobánya SC 0:33.4 4 Szabó Bálint 2000 JövoVeolia 0:33.94 5 Selmeczi Levente

Részletesebben

25 m. leány hát láb 2. versenyszám

25 m. leány hát láb 2. versenyszám 25 m. leány hát láb 2. versenyszám F 1. Horváth Eszter 2006 Lenti Gyógyfürdő 0:54,07 1/14 25 m. fiú hátúszás 3. versenyszám B 1. Szirtes Botond 2002 Délzalai Vízmű 0:20,72 2. Dobri Lajos 2002 Délzalai

Részletesebben

50 m. fiú pillangóúszás 1. versenyszám

50 m. fiú pillangóúszás 1. versenyszám 50 m. fiú pillangóúszás 1. versenyszám 3. Szőke Zoltán 2002 Dunaferr - DVSI --:--,-- 4. Fehér Dániel 2004 Szhalombattai VUK SE --:--,-- 5. Lábodi Levente 2003 Szhalombattai VUK SE --:--,-- 6. Susa Péter

Részletesebben

Utánpótlás Verseny IV. forduló Budapest, november 13.

Utánpótlás Verseny IV. forduló  Budapest, november 13. 50 m. fiú pillangóúszás 1. versenyszám 1. Szabó Elek 2000 A Jövő SC Veolia 0:32,69 323p 2. Hímer Krisztofer 2000 BVSC-Zugló 0:32,93 316p 3. Kovács Sándor 2000 BHSE 0:34,54 273p 4. Szabó Bálint 2000 A Jövő

Részletesebben

50. Országos Gyermek Bajnokság DÖNTŐK Kecskemét

50. Országos Gyermek Bajnokság DÖNTŐK Kecskemét 400 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Kategóriás csúcs: 4:03.55 (Galyassy Szilárd - 2016-14 évesek) 1. Csicsáky Péter 2003 UTE 4:12,53 661p 2. Ölvödi Soma 2003 BÁCSVIZ-KVSC 4:13,88 651p 3. Miló-Sidló Marcell

Részletesebben

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Kategóriás csúcs: 0:23.72 (Holoda Péter évesek)

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Kategóriás csúcs: 0:23.72 (Holoda Péter évesek) 50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Kategóriás csúcs: 0:23.72 (Holoda Péter - 2012-16 évesek) 1. Szucsik Bence A Jövő SC Veolia 0:24,69 610p 2. Lavotha Oszkár Vasas SC 0:24,94 592p 3. Monori Zoltán A Jövő

Részletesebben

4. Gál Zsombor Máté 2000 Békéscsabai EÚK 0:32,55. 5. Kovács Martin Mór 2003 Békéscsabai EÚK 0:37,26. 2. Nagy Dominik Donát 2004 Békéscsabai EÚK 0:36,6

4. Gál Zsombor Máté 2000 Békéscsabai EÚK 0:32,55. 5. Kovács Martin Mór 2003 Békéscsabai EÚK 0:37,26. 2. Nagy Dominik Donát 2004 Békéscsabai EÚK 0:36,6 V. SZUSE KUPA Szarvasi "Szent Klára" Gyógyfürdő, 2015.04.25 50 m. fiú hátúszás 1. versenyszám 4. Gál Zsombor Máté 2000 Békéscsabai EÚK 0:32,55 2002 2. Sipaki Zsombor 2002 Békéscsabai EÚK 0:33,00 5. Fazekas

Részletesebben

Budapest, december 4.

Budapest, december 4. 3*50 m. családi gyorsváltó 1. versenyszám II. Korccsoport 1. Bukava család II. 1:26,64 ****p? ( ) -? ( ) -? ( ) -? ( ) 2. Cerva család II. 1:37,84 ****p Árkai Dóra ( ) - Cerva Szabolcs (2002) - Cerva Marcell

Részletesebben

ORSZÁGOS RÉGIÓS FELMÉRŐ VERSENY 2. FORDULÓ JEGYZŐKÖNYV

ORSZÁGOS RÉGIÓS FELMÉRŐ VERSENY 2. FORDULÓ JEGYZŐKÖNYV ORSZÁGOS RÉGIÓS FELMÉRŐ VERSENY 2. FORDULÓ JEGYZŐKÖNYV Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda 2014. február 1. Jegyzőkönyv adatai Rendező: Magyar Úszó Szövetség, Hód Úszó SE Helyszín: Hódmezővásárhely,

Részletesebben

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő: Futam: Pálya: Versenyző: : Idő: I. 100 m fiú gyorsúszás 1 1 4 2 4 3 Gyulai Dávid Sándor Kosina Gergő Péter Mihucz Márton János (1995) 4 4 Hajdú Kristóf 4 5 Petrus Szilárd Tóth Árpád Gimnázium 00:57,81

Részletesebben

Men's 50m Breaststroke - férfi mellúszás - középdöntı Event 6 (6. versenyszám)

Men's 50m Breaststroke - férfi mellúszás - középdöntı Event 6 (6. versenyszám) Women's 50m Breaststroke - nıi mellúszás - középdöntı Event 1 (1. versenyszám) 1. Kertész Tímea 1997 0:36,37 599p 2. Prohászka Anna 1996 Váci Vízmő SE 0:36,99 569p 3. Mór Baranyai Erika 1995 BVSC-Zugló

Részletesebben

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 1. Ulrich Botond 2001 Szegedi Úszó Egylet 0:36,59 202p 2. Lakner Dávid 2001 BHSE 0:38,24 177p 3. Paragi Leonárd 2001 Szegedi Úszó Egylet 0:38,70 171p 4. Bevíz Tamás

Részletesebben

VÚK Veszprém Városi Diákolimpia Úszás III. 100m fiú gyorsúszás. Helyezés Név Szülidő Csapat Idő

VÚK Veszprém Városi Diákolimpia Úszás III. 100m fiú gyorsúszás. Helyezés Név Szülidő Csapat Idő 15 III. 100m fiú gyorsúszás 1 Schmid Antal 2005 Deák Isloka 1:27,05 2 Fábry Csanád 2005 Szilágyi Keresztény Isk. 1:33,80 3 Zámbó Patrik 2005 Padányi Kat.Isk. 1:35,54 4 Vadász Nimród 2004 Báthory I. Ált.Isk.

Részletesebben

50 m. fiú gyorsúszás 14. versenyszám

50 m. fiú gyorsúszás 14. versenyszám ELŐFUTAMOK 50 m. fiú gyorsúszás 14. versenyszám 1. Kozma Dominik 1991 Kőbánya Sport Club 0:24,25 734p 2. Keidl Péter Pécs Városi SE 0:24,72 693p 3. Péceli Tamás Eger Városi ÚK 0:25,00 670p 4. Rákos Patrik

Részletesebben

1. Gadányi Márk 2008 Marcali BÚSz SE 0:29,54 38p 2. Vers Hunor 2009 Gaby Úszóiskola 0:37,8 18p

1. Gadányi Márk 2008 Marcali BÚSz SE 0:29,54 38p 2. Vers Hunor 2009 Gaby Úszóiskola 0:37,8 18p 25 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 2007 1. Jakab Balázs 2007 Keszthelyi Kiscápák 0:20,27 120p 2. Andor Zsombor 2007 Keszthelyi Kiscápák 0:24,88 64p 3. Nagy Selmeczy Bulcsú 2007 Keszthelyi Kiscápák 0:25,15

Részletesebben

1992-ben született fiúk 50 m-es fiú gyorsúszás Bagaméri Bence 0:27.21 Kiss Gábor 0:27.23 Péceli Tamás 0:27.90 Gonda Attila 0:27.

1992-ben született fiúk 50 m-es fiú gyorsúszás Bagaméri Bence 0:27.21 Kiss Gábor 0:27.23 Péceli Tamás 0:27.90 Gonda Attila 0:27. 1992-ben született fiúk 50 m-es fiú gyorsúszás 1 Bagaméri Bence 1992 BVSC 0:27.21 2 Kiss Gábor 1992 Kőbánya SC 0:27.23 3 Péceli Tamás 1992 Eger VÚK 0:27.90 4 Gonda Attila 1992 Bcs. Előre 0:27.94 5 Gaál

Részletesebben

50 m. fiú pillangóúszás 1. versenyszám

50 m. fiú pillangóúszás 1. versenyszám 50 m. fiú pillangóúszás 1. versenyszám II 1. Rácz Ákos 1988 Delfin Tiffer 21 SE 0:25,42 773p 2. Bordás Péter 1990 FTC-VIVA 0:26,2 706p 3. Bujtor Dávid 1990 Stilus Kőbányai ÚI 0:26,57 677p 4. Bajnóczy Csongor

Részletesebben

LVII. Országos Serdülő Bajnokság

LVII. Országos Serdülő Bajnokság LVII. Országos Serdülő Bajnokság Bitskey Aladár Sportuszoda Eger 2013. augusztus 1 3. Versenybíróság Helyszín: Eger, Bitskey Aladár Uszoda 8 pályás 50 x 21 m-es medence Vízhőfok: 26 C Elektromos időmérés

Részletesebben

100 m. fiú gyorsúszás Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009)

100 m. fiú gyorsúszás Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009) 100 m. fiú gyorsúszás Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009) 2. Trajer Márk 1995 Nagykanizsa 1:06,94 3. Gál Andor 1994 Esztergom 1:02,32 4. Biky Gábor 1994 Szombathely 0:59,39 5. Pápai János

Részletesebben

100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám

100 m fiú gyorsúszás B 1. versenyszám 100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám 1. Vései Viktor 1994 Türr István Gimn. 1:12,72 236p 2. Jákli Péter 1996 Acsády SZKI 1:13,34 230p 3. Bakai Flórián 1995 Református Gimn. 1:15,56 210p 4. Fekete Bálint

Részletesebben

200 m. fiú vegyesúszás 1. versenyszám Kategóriás csúcs: 1:58.36 (Czene Attila évesek) 200 m. leány vegyesúszás 2.

200 m. fiú vegyesúszás 1. versenyszám Kategóriás csúcs: 1:58.36 (Czene Attila évesek) 200 m. leány vegyesúszás 2. 200 m. fiú vegyesúszás 1. versenyszám Kategóriás csúcs: 1:58.36 (Czene Attila - 1992-18 évesek) 1. Kovács Bálint 2002 Pécsi Sport Nonprof. 2:40,29 360p 2. Wurst Bálint 2003 Bonyhádi ÚSE 2:44,44 334p 3.

Részletesebben

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny 1/11 Délelőtti végeredmény Versenyszám Futam Sáv Egyesület Név szül nev. Idő vers. idő helyezés 1 25 m fiú gyors 3 Győri Vízisport SE Török Donát vk 2004 9:99,9 0:22,3-1 25 m fiú gyors 4 Győri Vízisport

Részletesebben

Versenyszám 21 Női 16 és fiatalabb 50 LC Méter Hátúszás. Futam 1 of 5 Prelims. Futam 2 of 5 Prelims. Futam 3 of 5 Prelims. Futam 4 of 5 Prelims

Versenyszám 21 Női 16 és fiatalabb 50 LC Méter Hátúszás. Futam 1 of 5 Prelims. Futam 2 of 5 Prelims. Futam 3 of 5 Prelims. Futam 4 of 5 Prelims Hiros Sport - Kecskemet Swim Team HY-TEK's MEET MNGER 4.0-19:47 PM 2014.06.12. Oldal 1 Versenyszám 21 Női 16 és fiatalabb 50 LC Méter Hátúszás Futam 1 of 5 Prelims 2 Várnay, Zoé 99 Vasas SC 36,40 3 Vörös,

Részletesebben

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009)

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009) 100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009) 1. Holoda Péter 1996 Hőgyes G SZKI Hszob. 0:52,74 2. Gyulai Dávid 1996 Tóth Á G Debrecen 0:56,12 3. Kosina Gergő Péter

Részletesebben

I. RÁBCA KUPA RAJTLISTA AQUA Sportközpont, Győr november 11.

I. RÁBCA KUPA RAJTLISTA AQUA Sportközpont, Győr november 11. 200 m. fiú pillangóúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 1:52.70 (Cseh László - 2008) 1. Erős Noel 2004 Europtec ZÚK --:--,-- 2. Némedi-Varga Tamás 2006 Győri Úszó Sportegy. 2:53,46 3. Cser Dávid 2005 RÁJA

Részletesebben

LXXXV. Open Youth Swimming National Championship

LXXXV. Open Youth Swimming National Championship LXXXV. Open Youth Swimming National Championship Kecskemét, Kecskeméti Fürdő 12-15. June 2013. START LIST Version 2.0 2/42 LXXXV. Open Youth Swimming National Championship 1.DAY 12. June 2013. HEATS Men's

Részletesebben

Országos Régiós Felmérő Verseny

Országos Régiós Felmérő Verseny Országos Régiós Felmérő Verseny 2014. február 1. Leányfalu Rendező: Helyszín: Uszoda megnevezése: Medence adatai: Időmérés típusa: Lebonyolítás típusa: Verseny típusa: Jegyzőkönyv adatai Közép-Magyarországi

Részletesebben

1. versenyszám: 33 m gyorslábtempó (2011, ) Fiúk (2011) Lányok (2011) Fiúk ( ) Lányok ( )

1. versenyszám: 33 m gyorslábtempó (2011, ) Fiúk (2011) Lányok (2011) Fiúk ( ) Lányok ( ) 1. versenyszám: 33 m gyorslábtempó (2011, 2009-2010) Fiúk (2011) Lányok (2011) 1. Bíró Bálint 2011 1:08,31 1. Bánóczi Bori 2011 1:03,78 2. Anda Gergő 2011 1:16,00 Fiúk (2009-2010) Lányok (2009-2010) 1.

Részletesebben

100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám

100 m fiú gyorsúszás B 1. versenyszám 100 m fiú gyorsúszás "B" 1. versenyszám 2. Lendvai András 1996 Református Gimn. 9:99,99 3. Mészáros Dániel 1992 Pápai GSZKI Mező 9:99,99 4. Nimsz Valentin 1993 Pápai GSZKI Mező 9:99,99 5. Szólás Jakab

Részletesebben

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:49.13 (Zubor Attila )

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:49.13 (Zubor Attila ) 100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:49.1 (Zubor Attila - 2001) 1 1. Keresztes Mátyás 1990 BÁCSVIZ-KVSC-KESI 0:5,60 670p 2. Balog Gábor 1990 BÁCSVIZ-KVSC-KESI 0:5,85 661p. Holoda Péter

Részletesebben

LXXXV. Nyílt Ifjúsági Úszó Országos Bajnokság

LXXXV. Nyílt Ifjúsági Úszó Országos Bajnokság LXXXV. Nyílt Ifjúsági Úszó Országos Bajnokság JEGYZŐKÖNYV Kecskeméti Fürdő Kecskemét, 2013.06.12-15. 2/123 Verseny jegyzőkönyv A verseny neve: LXXXV. Nyílt Ifjúsági Úszó Országos Bajnokság A verseny rendezője:

Részletesebben

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:21.42 (Takács Krisztián )

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:21.42 (Takács Krisztián ) 50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:21.42 (Takács Krisztián - 2009) I 1. Sincki Ádám 1989 Dunaferr - DVSI 0:23,57 701p Edzője: Kovács József 2. Bujtor Dávid 1990 Stilus Kőbányai ÚI 0:23,72

Részletesebben

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 1. Szucsik Bence 1998 Budapest 0:59,81 482p 50m: 0:29,51 2. Pintér Dániel 1998 Budapest 1:01,22 450p 50m: 0:30,38 3. Bánfalvi Ákos 1998 Dombóvár 1:01,34 447p 50m: 0:29,80

Részletesebben

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:49.13 (Zubor Attila )

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:49.13 (Zubor Attila ) 100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:49.13 (Zubor Attila - 2001) 2. Moravecz Áron 2001 Debreceni Búvárklub 1:54,10 3. Hajdu Attila 2002 H.szoboszló Árpád SE 1:40,52 4. Tóth Gergő 2000

Részletesebben

Régiós Felmérő Verseny Kiemelt helyszín Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda

Régiós Felmérő Verseny Kiemelt helyszín Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda Régiós Felmérő Verseny Kiemelt helyszín Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda 2015. február 7. Előzetes rajtlista Utolsó módosítás: 2015. február 6. 08:00 1/6 200 m. fiú vegyesúszás 1. versenyszám

Részletesebben

XXXIII. Arany Üst Nemzetközi Korosztályos Úszóverseny Sport XXI. Kupa Eredmények

XXXIII. Arany Üst Nemzetközi Korosztályos Úszóverseny Sport XXI. Kupa Eredmények XXXIII. Arany Üst Nemzetközi Korosztályos Úszóverseny Sport XXI. Kupa Eredmények (2012.04.05. délelőtt) Men's 100m Freestyle - férfi gyorsúszás Event 12 (12. versenyszám) (1996-1997-ben született fiúk)

Részletesebben

2. Nagy Viktória 2002 SZVSC 1:25,0 3. Farkas Kata 2001 SZVSC 1:13,0 4. Csiszár Lili 2002 EuropTec Zalavíz 1:23,0

2. Nagy Viktória 2002 SZVSC 1:25,0 3. Farkas Kata 2001 SZVSC 1:13,0 4. Csiszár Lili 2002 EuropTec Zalavíz 1:23,0 100 m. leány gyorsúszás Kategóriás csúcs: 0:56.67 (Pataki Fanni - 2009-15 évesek) 2. Nagy Viktória 2002 SZVSC 1:25,0 3. Farkas Kata 2001 SZVSC 1:13,0 4. Csiszár Lili 2002 EuropTec Zalavíz 1:23,0 1. Dén

Részletesebben

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:21.42 (Takács Krisztián )

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:21.42 (Takács Krisztián ) 50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:21.42 (Takács Krisztián - 2009) 2. Szakács Ádám 2003 Debreceni Aquasport --:--,-- 3. Szűcs Marcell 2005 H.szoboszló Árpád SE --:--,-- 4. Kovács Zalán

Részletesebben

EREDMÉNYEK / RESULTS / 11:53

EREDMÉNYEK / RESULTS / 11:53 1 4 5 7 50 m 100 m 150 m 200 m 250 m 300 m 350 m pont 1.50 női mell - A -2 kat. - 2001 és 2002 születésűek 1 Farkas Kata 2001 Szombathelyi Vízmű SC 0:46,24 0:46,24 303 2 Dancsecs Boglárka 2002 Szombathelyi

Részletesebben

A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport

A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport Fiú 25 méter mellúszás: 1. Vismeg Zsombor, Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola 2. Kék Tamás Ákos, Carolina Óvoda és Bölcsıde 2.Klamancsek

Részletesebben

25 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám

25 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 25 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 2008 1. Tuli Botond 2008 BBSC Balatonboglár 0:19,09 143p 2. Gadányi Márk 2008 Egyéni induló 0:19,36 137p 3. Tamás Barnabás 2008 Győri Úszó SE 0:20,01 124p 4. Tóth Csanád

Részletesebben

RAJTLISTA; elő- és időfutamok / STARTLIST; timing and qualifying heats 1:40 / 2012.04.21

RAJTLISTA; elő- és időfutamok / STARTLIST; timing and qualifying heats 1:40 / 2012.04.21 RAJTLISTA; elő- és időfutamok / STARTLIST; timing and qualifying heats :40 / 0.04. +, 0. második forduló, Balatonfűzfő, Balaton Uszoda, 0.04. - 00 férfi pillangó versenyszám (event), 6 / futam (heat) 3

Részletesebben

Pápai Úszó Diákolimpia V-VI.KCS Csapatonkénti rajtlista Pápai Úszó Sportegyesület 1.oldal. Acsády SZKI

Pápai Úszó Diákolimpia V-VI.KCS Csapatonkénti rajtlista Pápai Úszó Sportegyesület  1.oldal. Acsády SZKI Pápai Úszó Diákolimpia 2011-12 V-VI.KCS Csapatonkénti rajtlista Pápai Úszó Sportegyesület www.puse.hu 1.oldal Acsády SZKI B 1 5 Szólás Jakab 1996 9:99,99 B 4 3 Jákli Péter 1996 9:99,99 B 2 2 Varga Dávid

Részletesebben