Kedves Tanártársaim, Kedves Munkatársaim, Kedves Sapientiás Hallgatók!

Átírás

1 Kedves Tanártársaim, Kedves Munkatársaim, Kedves Sapientiás Hallgatók! Nagy örömmel fogtam kezembe ezt a kis füzetet, amelyet Mindannyiotoknak szeretettel ajánlok figyelmébe. A rövid elmélkedéseket mind-mind hallgatóink készítették. Köszönet érte, hogy megajándékoztak minket ezzel a füzettel, hogy megosztják velünk gondolataikat! Ezek az elmélkedések segítsenek minket a nagyheti lelki készülődésre, az önvizsgálatra, a magunkba fordulásra, hogy azután húsvétkor összetalálkozhassunk a Feltámadt Krisztussal! Áldott Húsvétot! fr. Orosz Lóránt OFM rektor

2 Nagyhétfő Napi olvasmányok: Iz 42,1 7; Zsolt 26; Jn 12,1 11 Kereszténynek, krisztusinak hívjuk magunkat. Hiszünk Jézusban, Üdvözítőnkként és Megváltónkként tekintünk Rá. Valljuk, hogy egyedül Őt illeti az imádás és a szolgálat. Ha azonban mélyen magunkba nézünk, azt látjuk, hogy amit vallunk, és ahogy valójában cselekszünk, alig felelnek meg egymásnak A mai evangéliumi szakaszban Mária olajjal keni meg Jézus lábát, és eközben a ház megtelt a kenet illatával. Ez a tett úgy hatott környezetére, ahogy az édes illat átjárta a házat. A János-evangélium szakasza nyomán az a kérdés merült fel bennem, vajon milyen olajként szolgáljuk mi az Urat? Vajon az Úrnak tett szolgálatunk áraszt olyan illatot, amelyet mások megérezhetnek, és amelyből megtapasztalhatják Jézus megváltó szeretetét? Teljes - 2 -

3 szívünkből, készségesen, örömmel szolgáljuk-e az Urat? Mária cselekedete, amellyel Jézus lábaira öntötte a drága olajat, szeretetből történt, nem önérdekből vagy hasznot remélve. Vajon a mi imádásunk, szolgálatunk hasonlít Mária gesztusára? Olyan tisztán és odaadóan szolgáljuk az Urat, ahogyan Mária tette? Feltűnő Mária bőkezűsége. Júdás megjegyzéséből tudjuk, hogy az olaj nagyon drága volt, és ezért számára pazarlásnak tűnt Mária tette. Egyáltalán nem erről volt szó. Jézus örömmel fogadta a nagylelkűségnek ezt a megnyilvánulását. Vajon mi is bőkezűen, nagy szívvel szolgáljuk az Urat, vagy abból adunk Neki, ami felesleges, használhatatlan, ami maradék? Más szóval a legjobbat adjuk Istennek abból, ami fölött rendelkezünk, vagy amit adni tudunk? Azt szeretném, ha arra kérnénk Istent, hogy változtassa meg a szívünket! Tegye olyanná, hogy megtanuljuk Őt örömmel és nagylelkűen szolgálni! Ne - 3 -

4 tartsunk vissza semmit kizárólag magunknak, ne kuporgassunk a jövőnek, félve attól, hogy elveszik mindaz, amit Istennek adunk! Százszorosan megáld majd minket a legkisebb szolgálatért is, amit örömmel és nagylelkűen teszünk. Csak az ilyen örömteli szolgálat hasonlít a szétáradó jó illathoz, és ez képes embertársainkat Jézushoz vonzani, aki az élet mestere és minden jóság forrása. Salagala Rajesh SDB - 4 -

5 Nagykedd Napi olvasmányok: Iz 49,1 6; Zsolt 70; Jn 13, A mai evangéliumi részt olvasva, megdöbbenünk, amikor Jézustól halljuk: Egy közületek elárul engem. Lakomán vesznek részt, a szeretet és a barátság jelképén, és mégis Jézus felhívja a figyelmet az árulóra. A tanítványok annyira meg vannak szeppenve, meg sem merik kérdezni Jézustól, hogy ki az. A szeretett tanítvány háta mögé bújnak, mert érdekli őket, hogy ki az áruló, de nem merik felvállalni a kérdést. Amikor kiderül, hogy ki az, akkor mindenki mentegetőzni kezd. Ilyenek vagyunk mi is. Tudjuk, hogy bűnt fogunk elkövetni, de mindenre találunk mentséget és szépen kimagyarázzuk magunkat. Másokat megbántok beszólásaimmal ja, de ez poénos volt, jót nevetünk, az nem is olyan nagy bűn, gondoljuk magunkban. Ugyanígy gondoltak Júdásra is. Jézus megmondja, sőt a kenyérből nyújt neki, megpecsételve őt, mint áruló, erre - 5 -

6 a tanítványok ja, biztos már előre megbeszélték ezt a jelet és Júdásnak venni kell valamit. Feltesznek egy kérdést, és amikor egyenes választ kapnak, nem tudnak vele mit kezdeni. Ilyenek vagyunk mi is, sok mindent úgy magyarázunk meg, hogy az megfeleljen a mi kis világunknak, nem szeretünk magunknak kellemetlenséget okozni, nehogy felébredjünk álomvilágunkból. De az élet nem álom és a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt és keresi, kit nyeljen el (1Pét 5,8 9). Júdást elnyeli, ezért éjszaka lesz, nemcsak kint, hanem saját lelkében is. Jézus nem fut el az elől, amit az Atya rábíz, hanem vállalja azt, életét adja értünk, bűnösökért, ezáltal megdicsőíti azt, aki őt küldte. Izajás szavaiból tudjuk, hogy Isten bennünket is hív az Úr hívott el engem az anyaméhtől fogva, anyám méhétől emlegette nevem (Iz 49,1b), és küld, mindenkit külön-külön hivatása szerint. Ahogyan Jézust is megdicsőítette az Atya, ugyanúgy minket is meg fog dicsőíteni - 6 -

7 tanúságunk alapján. Sokszor mi is Péter szavaival fordulunk Istenhez: az életemet is odaadnám érted, azonban amikor ténylegesen itt az idő a cselekvésre, meghátrálunk és kibúvókat keresünk, sőt képesek vagyunk letagadni, hogy ismerjük Jézust. Jézus példát mutat arra, hogyan kell a hivatást tökéletesen élni. Értünk meghal a kereszten, majd harmadnapra feltámad, reményt önt belénk és velünk marad a világ végezetéig. Barazsuly István SDS - 7 -

8 Nagyszerda Napi olvasmányok: Iz 50,4 9a; Zsolt 68,8 34; Mt 26,14 25 Mi vagyok nélküled? Mi vagyok nélküled? Gyenge, törött szárnyú madár, Kinek repülni kellene már Te megvigasztaltál. Mi vagyok nélküled? Remény vesztett kisbogár, Mit sebesen sodor a hal felé az ár Te akkor is kiragadtál. Mi vagyok nélküled? Hőségben kókadozó virágszál, Mire árnyék sem vigyáz már Te frissességet adtál

9 Mi lennék nélküled? Szívem szeretetedre talál, Te vagy ki megváltottál, Ki gyógyulást hoztál. Kuszler Krisztina - 9 -

10 Nagycsütörtök Napi olvasmányok: Kiv 12, ; Zsolt 115; 1Kor 11,23 26; Jn 13,1 15 A lábmosás története János evangélista elbeszélése alapján az utolsó vacsora estéjén történt. Jézus letérdelt és egyenként megmosta minden tanítványa lábát. A lábmosással Jézus példát adott tanítványainak és számunkra is. Mit akar Jézus kifejezni a lábmosással? A jelképes történet nemcsak a szennyeződésektől való megtisztulást jelenti, hanem a bűnöktől való megszabadulást is. Péter nem értette, miért éppen a Mester mossa meg az ő lábát. Ha meg nem moslak, felelte Jézus, nem vagy közösségben velem. : Jézus Péternek adott válaszából kiderül, hogy a bűnök bocsánatának elnyerése csak akkor lehetséges, ha az ember megengedi, hogy Jézus megmossa a lábát, megszabadítsa őt. Jézus a legkisebb lett minden ember

11 között és a legnagyobb hirdetője Isten dicsőségének és végtelen szeretetének. A lábmosással megmutatja Jézus a helyes szeretet útját számunkra, ami a kenyértörésben válik teljessé, amikor Önmagát adja tanítványaiért és értünk is a bűnök megváltására. Saját magát kínálja fel, mint az ételt és az italt, ami nélkül nem lehet élni. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre (Lk 22,19). A Szentírásból és szentmiséből egyaránt jól ismert sor nemcsak az utolsó vacsora megünneplésére hív bennünket, hanem arra is, hogy minden tettünkkel kövessük, hirdessük Jézust. Az Ő példájának nyomán kell cselekednünk életünk során, vagyis azt kell adni a másiknak, amink van: az életünket. Nekünk, keresztényeknek étellé és itallá kell válnunk embertársaink számára azért, hogy megtapasztalhassák a rájuk mosolygó Istent, aki egyszülött Fiát adta mindenkiért. Mert aki megismeri Jézus Krisztust és az örök élet reményét, többé nem lesz boldogtalan és céltalan. Ahogy étel és ital nélkül, úgy remény nélkül sem lehet élni. Azonban csak akkor

12 tudunk életünkkel másoknak szolgálni, ha előbb azt belátjuk, hogy Isten akarata szerint kell élnünk, mert nélküle értelmetlen az ember minden tette. A Szentírás ezt a következőképpen fogalmazza meg: Aki meg akarja találni életét, elveszíti, aki azonban elveszíti értem életét, az megtalálja (Mt 10,39). Az élet elvesztése éppen hogy nem a halált jelenti, hanem az örök élet elnyerését, a szolgálat pedig nem rabszolgaságot jelent, hanem a szabadságot arra, hogy azt tegyük, ami a saját feladatunk. Milyen nagy öröm, hogy keresztényként arra kaptunk meghívást, hogy szolgáljunk, tanúságot tegyünk hitünkről és reménnyel töltsük el a környezetünkben élőket! A Húsvét csúcspontja Jézus feltámadása. Ez a titokzatos feltámadás vár ránk is, ami már a földi életünkben elkezdődik, amikor elfogadjuk Isten vonzását a jobbra, a többre, a szentebbre, mint ahogy eddig éltünk. A botlások, bűnök ellenére Isten végtelen jósága révén újra és újra minden Húsvét, sőt minden

13 újabb nap alkalmával lehetőségünk van egyféle feltámadásra azzal, hogy letesszük bűneinket, kételyeinket és követjük Jézust. Adja meg nekünk az Isten azt a kegyelmet, hogy felismerjük azt, ami gátol minket az úton az örök élet felé, hogy legyen bátorságunk beismerni azt, változtatni rajta és valóban étellé és itallá tudjunk válni mások számára! Kopcsik Gábor

14 Nagypéntek Napi olvasmányok: Íme, az ember! Iz 52,13 53,12; Zsolt 30; Zsid 4,14 16; 5,7 9; Jn 18,1 19,42 A János-evangélium passiótörténetének, a mi Urunk Jézus megdicsőülésének ebben a csaknem száz verset számláló szövegrészében, mintegy központi szólamként bújik meg ez a kijelentés, melyet Pilátusnak tulajdonítunk. Azon a napon, mikor Urunk az életét adta értünk, számos olyan szó hagyta el az emberek ajkát és sok olyan sötét gondolat öltött testet a szívekben, mint máskor. Mint más halálos ítélet idején, amely pillanatnyi látványosságot nyújtó, kegyetlen és a nép elfojtott borzongásától hangos. Azon a napon is, mint az emberi történelem bármely más napján, sokféle hang volt hallható, akár

15 egy gondosan megkomponált zeneműben. Akár az ébredő csecsemők békés gügyögése, a munkások szerszámainak csendülése, a legelőt taposó paták topogása, az ünnepi előkészületben várakozók csendje, vagy a halálos ágyban elnyugvó testek sóhaja... Emberi hangok az emberi világban... Azonban e napon is voltak olyan hangok, melyek úgy fúródnak azóta is a teremtés természetes rendjének dalvilágába, mint idegen testek hideg zaja, a láztól szüntelen égő sebbe. A szitok, a káromlás, a maró gúny, az igazságtalanság, az ütések, a szeretetre való képtelenség, az istentagadás, az emberi mivoltunk megtagadásának disszonanciáját jelentik ezek. Nem emberi hangok az emberi világban. Igen, ez is része volt megváltásunk napjának, az Élet halálának néhány órányi, mégis kínzóan hosszú drámai szimfóniájában. Volt, aki aznap háromszor tagadott, és a tagadás tűzénél melegítette tagjait. Volt, aki háromszor akart elbocsátani, és végül vízzel mosta kezeit. Volt, aki sírt s volt, akinek már elfolytak mind a könnyei s volt

16 valaki, akinek akkor Jeruzsálemben elfolyt a vére. Az utolsó cseppjéig. Azért, hogy minden embert az elsőtől az utolsóig megváltson. Szinte hangtalanul, elnémulva, csak néhány súlyos szót hagyva nekünk, a benne hívők szívébe függesztve örök emlékül. Sokan valóban csak valakinek vélték, úgy gondolták, egy a sok közül. És éppen az, aki valakinek látszott, éppen Pilátus, aki a nép szemében hatalommal bírt ha tudtán kívül is, ő tett tanúságot róla, hogy nem csak valakivel van dolga a Názáreti Jézus, a Megfeszített személyében. Íme az ember! hangzott az ember kiáltása. Néhány pillanattal azelőtt még az igazságot akarja tudni most pedig ő maga mondja ki azt. Majd később, mivel talán az Isten vérző csendjének, megkötözött hallgatásának ereje a szívéig hatolt, ha nem is az emberiség uraként, de a zsidók királyaként ismerve el egy zsidó férfit, így szól: Íme a ti királyotok!. Valamiképpen Isten hangja ez, az emberi világban

17 Annak az Istennek hangja, az Egyetlennek, Aki bennünk akar élni, és általunk szólni. A halálig való engedelmesség követésre szólít, és példája segít, hogy meghalljuk az igaz Úr hangját és visszhangként feleljünk neki szívünk mélyéről, e kertnyi világ teremtett akusztikáját egyre teljesebben kihasználva. Így az olajfák és az elvakultság gyűrűjében felfénylő Szó: Én vagyok! visszavezethet minket a csipkebokor tüzes emlékéhez. A kakas hajnali hangja pedig az Isten népét harcra hívó harsona zengésévé válhat. Elég rátekintenünk Jézusra, hogy lássuk Istent, hogy lássuk az embert. Hogy láthassuk, mivé lettünk bűneink által, milyen sebzetté, milyen gyengévé tesz az igazságtalanság. Hogy ki lehet belőlünk, ha Jézusra, a Krisztusra tekintünk. Így látjuk meg, hogy mi az igazság. Hogy Ki az. Hogy kik is vagyunk valójában: az értünk emberré lett Isten gyermekei, az irgalom örökösei, királyi hatalommal megáldva

18 Igaz Istenünk, Jézus Krisztus, kérünk segíts, hogy hallhassuk szavad, láttassuk a Benned kapott igaz mivoltunkat, hogy hagyjuk meglátni megváltott emberségünket, kegyelmedből nekünk ajándékozott istenségünket! Szilvási Zalán

19 Nagyszombat Szeretjük ünnepelni a győzelmet. Azt hiszem, hogy a feltámadás minden keresztény számára győzelem és nagy ünneplés. És ezért a hagyomány szerint nagyszombaton ünnepélyes körmenetet tartunk, amely a nagy győzelemnek a jele. Jézus azt mondta, hogy ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz (Jn 12,24). Bizonyára ez történik meg Nagyszombaton. Jézus ott fekszik a sírban és megtapasztalja a halált, mint egy búzaszem azért, hogy feltámadjon és egy igazi és örök éltet hozzon mindannyiunknak. Szombat a nyugalom, az istentisztelet napja volt Izraelben. A csend, a várakozás ideje. De most a keresztrefeszítés utáni szombat a megrendült,

20 félelemmel teli tanítványoknak lehetőség az átgondolásra: mi, miért és hogyan történt. Mesterük, Jézus, akihez szegődtek, akiért lelkesedtek, megcsúfolva, keresztrefeszítve szenvedett tegnap. Mára minden lecsendesült. Az emberek hazamentek otthonaikba, valószínűleg beszélgettek a történtekről. De miről gondolkodhattak a tanítványok? Arról, hogy mit tanított mesterük a megtérésről, az új emberről, a mindent adásról, az önfeláldozásról, a szeretetről, Isten Országáról. Amíg a férfiak elvonulva, bezárkózva a lehetőségeket keresik, mit is tegyenek, mihez is kezdjenek a történtek után, addig az asszonyok már a következő napot készítik elő, teszik a dolgukat. Megkívánja ezt tőlük az évezredek óta beléjük ivódott gyakorlat. Kimennek a sírhoz, hogy elvégezzék a szokásoknak megfelelő megkenést, hogy megtörténhessen a végső nyugalomba helyezés. Jézus sokszor mondta az evangéliumban, hogy Ne féljetek! Azt hiszem, hogy az asszonyok nagyon jól értették Jézus szavait és azért mentek ki olyan bátran a

21 sírhoz. Igen. Az igazi szeretet nem fél, hanem bátor és derűs. Huszonegyedik századi napjainkban mennyi hívő ember van, aki bátor azért, hogy Jézus Krisztust hirdesse? Mit teszek én a szombat csendjében? Gondolkodom-e az igazságról? Mit jelent számomra önmagam odaadása? Rádöbbenek-e, hogy csak a szeretetben való odaadásnak van értelme? Próbáljuk meg Jézus feltámadásának tanúi lenni a hitben és szeretetben. Lourduraju Chavvakula SVD

22 - 22 -

23 Húsvétvasárnap Napi olvasmányok: ApCsel 10,34a.37 43; Zsolt 117; 1Kor 5,6b 8; Jn 20,1 9 Szép úrfiak! immár e puszta halom, e kopja tövén nincs mér zengeni többet halljuk a Szondi két apródjához szóló intelmet, ám az ifjú dalnokok, mit sem törődve a szultáni gyümölcsökkel, mézízű sörbettel, csak zengik és zengik uruk dicső tetteit és hősi halálát. Jézus tanítványait Uruk elfogása, elítélése és kivégzése után nem lanttal a kezükben találjuk. Elfutnak, tagadnak, bezárkóznak. Félnek, és értetlenkedve állnak az események előtt. Pedig ha létezett a Márknál fellelhető messiási-titok nem ebben a helyzetben kellene még a háztetőkről is kiabálni, széjjelkürtölni az egész világban, hogy ki is volt ez a Názáreti? Hogy betegek gyógyultak meg? Hogy úgy tanított, mint akinek hatalma van? Hogy életét adta értünk? De mi, szűklátókörű emberek nem látunk az

24 orrunknál tovább, elmerülünk kudarcaink árkaiban, félelmeink falai mögé zárkózunk, távolságot veszünk fájdalmainktól. A feltámadás örömhíre, hogy Jézus, a Feltámadt Úr mellénk szegődik, alászáll kudarcaink mélységeibe, és megmagyarázva az események értelmét, felemel onnan minket. Áthatol félelmeink zárt ajtaján, békességet lopva szívünkbe. És sebeit mutatja nekünk arra tanít, hogy az igazi szeretet nem zárkózik el a fájdalomtól. Aki szeret, az sebezhetővé teszi magát (C. S. Lewis). Jézus a sebeit mutatja, sebeit engedi tapintani tanítványainak. A könny nem éget már, csupán ragyog (Arany János). Nagypéntek, a szenvedés és kereszthalál eseményei nem merülnek feledésbe a feltámadás után sem. Éppen ezek a sebek fényesednek át, és tanúskodnak arról, hogy nem a fájdalomé, nem az elmúlásé az utolsó szó. Lehetett láng, de nem lehetett hamva József Attila gyönyörű szavaival. A Feltámadt Úr nem azt hirdeti, hogy mától minden fájdalom, szenvedés és bánat eltűnik. A húsvét,

25 a feltámadás öröme nem írja felül a nagypéntek, a szenvedés és a halál valóságát. Inkább megvilágítja lényegét. Aki ismeri Krisztus keresztjének és sírboltjának misztériumát, az ismeri minden dolognak az értelmét. vallja Hitvalló Szent Maximosz. Húsvét fényénél világosodik meg igazán, hogy Jézus a halált már feltámadása előtt, egész életével, és legfőképpen életének teljes odaadásával, a kereszten győzte le. A látszólagos kudarc tulajdonképpen a szeretet diadala. A feltámadás jele tesz bizonyságot arról, hogy az Istent szerető és Istenben bízó lelkeknek minden a javukra válik: száraz esztendőben sem aggódik, és nem szűnik meg gyümölcsöt teremni (Jer 17,8). Szenvedni és nevetni Teréz anya ezt a kettőt tartja a legfontosabbnak nővérei életében. A feltámadás örömhíre erőt és bizalmat adhat mindennapi fájdalmunk, sötétségünk, gyengeségünk, tökéletlenségünk elviseléséhez. Száraz időben sem szűnünk meg gyümölcsöt teremni. Ha sebeinket átjárónak látnánk, mint Jézus, akkor szent sebekké

26 válnának, nem pedig tagadni vagy takargatni való dolgokká mondja Richard Rohr. Előre megkente testemet a temetésre (Mk 14,8) igazolja Jézus az őt drága nárduszolajjal megkenő asszonyt, hozzátéve: Szegények mindig lesznek veletek. Most, amikor feltámadt a halálból, és testének nincs már szüksége drága kenetre vagy balzsamra, nem arra hív-e minket, hogy éppen ezeket a mindig, mindenütt velünk lévő testi-lelki szegényeket keressük fel? Hogy az evangélium hirdetésével válaszoljunk a szegénység éppen aktuális formáinak kihívásaira? Hogy életünk odaadásával, a mindennapos hűség áldozatainak, nehézségeinek és fájdalmainak vállalásával kenjük meg szent testét, a szegényeket? Adja Isten, hogy az Ő szolgálatában örömhírré, testi, lelki, értelmi, szociális, gazdasági vagy érzelmi kenetté, balzsammá tudjunk válni egymás és a rászoruló testvéreink számára! Borbás Péter Schp

27 - 27 -

28 - 28 -