Isten atyai szíve. Lekció: Ézs 63,15-19/Textus: Lk 15, december 10.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Isten atyai szíve. Lekció: Ézs 63,15-19/Textus: Lk 15, december 10."

Átírás

1 Isten atyai szíve Lekció: Ézs 63,15-19/Textus: Lk 15, december 10. Isten atyai szívéről fogok ma este beszélni (Ki ő? Milyen ő?) - és vallom, hogy nincsen szebb feladat annál, mint Isten atyai szívéről beszélni. Bevezetésül két gondolatot szeretnék elmondani. Az első, hogy ha sokan nem is fogalmaznának így, de végső soron minden ember szívének legfőbb vágya ismerni, kóstolni, tapasztalni Isten atyai szeretetét. Van, aki azért nem mondja ezt így ki, mert ha nem keresztény, akkor nem tud mit kezdeni ezekkel a fogalmakkal: Isten, Atya - ez idegen sokak számára. Másoknak pedig, akár keresztényeknek is, azért nehéz ezt kimondani, mert az apa-képhez sokakban nem valami bizalomra indító, meleg, szeretetteljes érzelem kapcsolódik, hanem fájdalmas, nehéz, rideg, bántó emlékek sokasága. Mégis azt mondom: minden ember, aki csak létezik a világon, a szíve legmélyén arra vágyik, hogy az élet forrása; az életnek az a kezdete, ahonnan jövünk; ez a legvégsőbb szeretet egészen beborítsa és mélyen átmossa a lelkét. Talán egy ilyen megfogalmazással mindenki egyet tud érteni, még az is, aki egyáltalán nem hívő. Lehet, hogy ez forrás nagyon mélyen be van már temetve sok ember lelkében. A cinizmusnak, a keserűségnek, a fájdalomnak, a haragnak, a szomorúságnak annyi rétege borítja, hogy időtlen idők óta kapcsolatba sem lehet már kerülni vele. Másokat annyira hajt valami, amit el kell érni, meg kell valósítani, ahova el kell jutni, hogy ebben a hajtásban és rohanásban nem jut idő és energia kapcsolatba kerülni a forrással. De higgyétek el: minden egyes teremtett ember (az is, aki nem tudja magáról, hogy ő teremtett ember), végső soron arra vágyik, hogy az élet forrása, a végső szeretet valamiképpen beborítsa és átmossa a lelkét. A lekcióban felolvasott ézsaiási imádság is erről beszél: amikor egy konkrét történelmi helyzetben, egy konkrét korban Izrael népe Isten után kiált. Ők ismerték Istent, mint Atyát, és azt kérdezik ebben a panasz-imádságban: hol van most Isten szeretete? Elment tőlünk! Hol van a jósága? Itt hagyott bennünket! Megvonta tőlünk irgalmát, jóságát. De mi újra és újra csak ezt mondhatjuk: Te vagy a mi Atyánk! Bizonyára emlékeztek rá, milyen erős vágyakozással fejeződik be ez az imádság: bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál! A végső szeretet utáni epedő szomjúság formálja ezt az imádságot: Isten, ha Te ott fenn vagy a te országodban, távol tőlünk, bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál, hogy mint Atyát ismerjünk Téged! Hogy atyai szeretetedet újra vagy először megtapasztaljuk, és abban élhessünk! Ez egy adventi kiáltás. Az Ószövetségben, Jézus előtt ötszáz évvel elhangzik ez az imádság és az advent, az első eljövetel, amikor Isten Jézusban eljön ebbe a világba, pontosan erről szól: igen, Isten szétszakította az eget és leszállt! Aztán itt áll előttünk Jézus, és elmondja ezt a nagyon egyszerű történetet az apáról és a két fiáról. Engedd ezt először közel magadhoz: amikor a lelked arra vágyik, hogy jöjjön el, szakadjon rád, borítson

2 el az élet forrása, a végső szeretet akkor Jézus válaszul azt mondja: figyelj erre a történetre, ebben elmondom, milyen Isten atyai szíve, milyen Isten, milyen Atya ő! A második bevezető gondolat az, hogy bár nyilván mindenkinek szól az, amit Jézus elmond, most mégis első sorban a férfiakat, az apákat szeretném megszólítani ezzel a történettel. Azokat a férfiakat is, akik nem apák, még nem azok, vagy már soha nem lehetnek azok, biológiai értelemben. Mert az apaság nem kizárólag, sőt: nem első sorban biológiai fogalom. A férfinek Istentől való rendeltetése, hogy életet fakasszon, életet adjon. (A nőé is az, a férfié másként.) Így nézzünk rá erre a történetre! Hogyan akarunk jelen lenni a világban, mint férfiak? Mint akik lelki értelemben atyaságra elhívottak? Akik maguk körül életet fakasztanak. Akik másokat életre segítenek, akik másokat életre hívnak. Akik nem önmaguk körül forgolódnak, hanem egy bűnös, megtört világban a mennyei atya akaratát, rendjét, életét akarják megélni, beleélni ebbe a világba. Ha életet fakasztó apa, férfi akarsz lenni, akkor olyanná kell lenned, mint a történetbeli atya mert ezt a történetben szereplő atyát Jézus azért állítja elénk, hogy megismerjük, milyen Isten, mint Atya. Ha olyan szeretnél lenni, mint ő, nem elég a történetet másolni, ennél sokkal többre hív. Akkor lehetsz olyanná, mint ez az atya, ha a szíved lesz eggyé ővele. Mert a szívünk, az életünk, lényünk középpontja az, ami mindent maghatároz körülöttünk; a szívünk, ahonnan vagy életet fakasztó erők, vagy üres, sehova nem vezető erőtlenségek áradnak. Lássuk hát a történet alapján, milyen az Atya szíve (és milyen szívet szeretne munkálni bennünk Szentlelke által)! Öt pontban szeretnék beszélni erről. S miközben ezt teszem, kérlek, legyen ott az imádság a szívetekben (nem csak a férfiakéban, hanem a nőkben is, de a férfiakban különösen), hogy bárcsak szétszakítanád az eget és leszállnál! Bárcsak leszállnál egészen az én szívembe! Bárcsak beleplántálnád a te szívedet az én szívembe! Bárcsak átformálnál engem a magad képére! 1. Az Atya megtört szíve. Egy család története áll előttünk. Ezzel kezdi Jézus: egy apának volt két fia. Olyan egyszerű! Olyan hétköznapi! Ez bárhol lehet. Ez egy olyan család, amilyen a te családod, vagy az én családom. A család, ahol felnőttünk, a szomszédjaink, barátaink családja. Ugyanakkor persze Jézus ajkain ez a történet egy nagyobb család története is. Jézus Isten családjáról beszél. Az Apáról, mint Istenről; az egyik fiúról, aki jelenti mindazokat, akik távolra mentek Istentől; a másik fiúról, aki ott maradt ugyan a házban, de nem volt közelebb, és nem szerette jobban az apát, mint az, aki elment. Isten családját jól jellemzi ez a kép. És a történetben szereplő család széthullik - mint ahogy a te családod is széthullhat, vagy lehet, hogy abból jöttél, hogy szét is hullott már: valaki fogta magát, elment, lelépett, ott hagyott. Mindennapos történet, ahogy családok széthullnak. De te apa vagy. Hogyan vagy jelen ebben? Hogyan jelenti ki Isten az ő szívét? Milyen szív az, ami életet fakaszt a széthulló családokban és Isten széthulló családjában? Megtört szív! Abban a kultúrában, amelyben Jézus elmondja ezt a történetet, az, hogy egy fiú így kikéri az örökséget az apjától, azt mondja: oszd meg a vagyont, add el a földet és add nekem a rám eső részt - gazdasági értelemben egyenes út volt az elszegényedés felé. Megosztani a vagyont ez a

3 legrosszabb dolog volt. A kisebbik fiú ezzel a kérésével a szegénység felé taszítja az egész családot. De ez a kisebbik rossz. A nagyobbik rossz, hogy ugyanebben a kultúrában ez a kérés semmi mást nem jelent, mint ha a fiú nyíltan azt mondaná: apám, nem bírom már kivárni, hogy felfordulj, és enyém legyen az örökség. Apám, bárcsak meghalnál! Halj meg! Bárcsak véged lenne! Mit mondanál erre te? Mit mondanék erre én? Mit teszünk, amikor ennél sokkal kevésbé bántó inzultusok érnek bennünket, akár a fiunk, a lányunk, a feleségünk, a férjünk, a beosztottunk, az apánk, az anyánk mond valami hasonlót? Mert mond! - És akkor találkozunk ezzel az apával a történetben. Milyennek jelenti ki benne Jézus az Atyát, Istent? Őszintén: én nem értem ezt az apát, akit itt látok, de vágyom rá. Vágyom erre a szívre! Mert szó nélkül megosztja a vagyont, és szó nélkül elengedi a fiút. Nincs botrány, nincs kitagadás, nincs elzavarás. Érezzük, hogy van fájdalom az apa szívében, hogyne lenne! Megtörik, összetörik a szíve. Nézzük meg, milyen más lehetőségek lennének reagálni a fiú kérésére! Mondhatná az apa azt is: hadd menjen a fiú! Felnőtt már, tegyen, amit akar! Ugyanígy elmentem én is annak idején, hadd menjen ő is, ez a dolga, hello! Ez egy laza elengedés lenne, esetleg egy kis szentimentalizmussal fűszerezve: de szép is ez, hát lásson világot! Az ilyen laza elengedésben nincsen fájdalom, de nincs benne szeretet sem. Vagy történhetne az is, hogy az apa az igazság és erő oldaláról ragadja meg a helyzetet, és azt mondja: dehogy mész te el! Sehová! Érthető lenne ez a reakció, ez a ragaszkodás, megkötés, hiszen amit a fiú kér, az tényleg lehetetlen, felháborító és bántó. Az egyik görcsösen őrzi a meglevőt, a másikban nem számít semmi de ezek közül egyik mögött sincs ott az, amit itt látunk: az Atya megtört szíve. A történetbeli atya is látja az igazságot, pontosan érzékeli, mit jelentenek a fiú mondatai, milyen érzelmek vannak mögötte: azt akarja, hogy haljak meg! Pontosan érzékeli a helyzet jelentőségét, abszurditását is. Nem lehet a fiút csak úgy lazán elengedni, nem lehet csak úgy, mellékesen szétzilálni egy családot és elmenni. De ott van benne a szeretet is: nem tudom visszatartani őt és nem akarok erőszakot alkalmazni vele szemben. Ahol ez a szeretet és az igazságnak, a másik ember valóságának ez a pontos érzékelése együtt van ott hihetetlenül mély fájdalom munkál. Ott megtörtség van. De figyeljetek: az élet csak ott kezd el felfakadni ebben a világban, ahol a kegyelemnek, a szeretetnek ez a fájdalma, megtörtsége meg tud jelenni! Úgy látszik, ilyen az atya szíve. Ilyen Isten! Így jelenti ki Jézus. Amikor a fiú megteszi az első lépést a saját elveszettsége felé, az atya már akkor készül arra, hogy egy napon majd újra élet fakad. És ez csak egyetlen egy módon lehet: ha most közel engedi magához a fájdalmat. Nem balhézik vele, elengedi, és átéli ennek a fájdalmát, hogy elmegy, itt hagy és a halálomat akarja. 2. Az atya reménnyel teli szíve Hány nap telhetett el onnan, hogy a fiú elköltözött, addig, hogy az atya újra találkozott vele? Érezzük a történetből, hogy nem kevés. Elment, felélte a vagyont, elérkezett a szolgaságba, disznópásztorként él ez idő! Vajon mi volt az apa szívében ezen napok, hetek, hónapok és évek alatt? Elfelejtette? Lemondott róla? Ha megkérdezte valaki tőle: hány fiad van? vajon mit válaszolt? Egy, mert a másik halott?

4 Ismeritek ezt: kiírom magamból, letagadom, meghalt, vége, nincs! Vajon napról napra nőtt a szívében a keserűség? A történetből kiderül, hogy a fiú, amikor magába száll, elgondolja, hogy hazamegy, elkezdi lejátszani magában, hogyan lesz ez. Mit fogok mondani? Apám, nem vagyok méltó, hogy a fiad legyek, hadd legyek olyan, mint a béreseid, a szolgáid közül egy! A fiú így gyakorolja, mondogatja. Vajon az atya is lejátszotta ezt magában? Naponként ezerszer ő is mondogatta? Ha majd egyszer hazajön ez a szemét, akkor majd Nem tudjuk pontosan, de a példázat tesz egy nagyon-nagyon finom jelzést, amikor Jézus így mondja: még távol volt a fiú, amikor az apja meglátta őt, megszánta és elébe futott. Még távol volt, amikor meglátta őt! Tudod, mit jelent ez? Azt, hogy ez az apa minden reggel ott állt a kapuban és várta, kémlelte, hogy mikor jön haza a fia! Ezért, csakis ezért láthatta meg, amikor az még távol volt. Az atya megtört szíve egy reménykedő, várakozó szív. Nyitott, reménnyel teli szív, amely nem zárt le, amely nem adta fel, amely minden nap remél, amely minden nap új esélyt ad. És ami avval, hogy minden nap remél, és minden nap új esélyt ad, ezáltal naponta újra és újra át is éli a megtörtséget, a fájdalmat. Sokkal könnyebb lezárni valamit, mint így naponta fájdalommal várni! De az atya szívét a megtörtség nem az önsajnálatba viszi, hanem hihetetlenül várakozóvá és nyitottá teszi. Várja, várja: mikor jön haza a fiú? 3. Az atya ölelő szíve. Még távol volt, amikor meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult és megcsókolta. Kóstolgasd ezeket a szavakat, hogy érezd az atya szívének a dobbanását! Hogy meglátta hogy megszánta elébe futott nyakába borult és megcsókolta Milyen lehetett ez? Milyen lehetett, amikor kinyúltak az atya ölelő karjai, és körbeölelte azt a fiút, aki összetörte a szívét? Milyen érzés lehetett az atyának magához ölelni azt, aki ölni tudott volna? Milyen lehetett az atyának a fiú testmelege? Ahogy megöleli, az illata? Vajon érzi még a fia ismerős illatát, vagy már csak a nyomor bűze jut el hozzá? Milyen lehetett a fiú testének a szilárdsága, rugalmassága? Milyen ez a szív? Hogy lehet erre képes? Ölelni és csókolni a fiút, aki szinte köpött utána? Milyen ez az atya? Lépjél vissza egy pillanatra arra a vágyra, amiről az elején beszéltem, amit úgy fogalmaz meg az imádkozó ember: bárcsak szétszakítanád az eget és leszállnál! Ó, atyám, bárcsak megismernélek, bárcsak szétszakítanád az eget és leszállnál! Milyen lenne, ha Istennek ez az indulata, ez a szíve, amellyel öleli azt, aki elment - szétszakítaná az eget, és leszállna a szívünkbe? Azt szokták mondani, hogy ez a tékozló fiú története, és ez igaz is, mert eltékozolt, szétszórt, elpazarolt mindent, amit otthonról kapott. Nem csak a vagyont, hanem minden értéket, minden igazságot, minden tisztaságot, minden magkapott szeretetet, minden erényt szétszórt felelőtlenül a semmibe! De mi ez a tékozlás, a fiú felelőtlen tékozlása az atya tékozlásához képest? Mert ha itt valaki igazán mérlegelés és meggondolás nélkül, szertelenül, határtalanul tékozol akkor az a tékozló atya, aki öleli ezt a gyereket! Szó nélkül elengedte, szó nélkül visszafogadja? Micsoda féktelen, óvatlan pazarlása ez a szeretetnek, a bizalomnak, a jóságnak, amit belé fektetett ebbe a gyerekbe! Milyen tékozló ez az ölelés! Legalább adagolná egy picit! Legalább megvárná, hogy végig mondja a monológot!

5 Legalább egy ejnye-ejnye! na jól van, gyere! hangozna el felé! Legalább megígérné, hogy többet nem csinálom ezt. De nem! Semmi! Az atya szó nélkül megöleli, csak a szolgákhoz beszél, és nekik is arról: hozzátok a borjút! Értitek, hogy ebben az ölelő szívben mennyi pazarlás van? Az isteni szeretetnek a kiöntése, pazarlása, rá erre a fiúra! Vágyom ezt a szívet, a saját szívembe! Vágyok ilyen szívű atyának lenni. Mert csak ez fakaszt életet. 4. Az atya ünneplő szíve Ami a fiú megérkezése után történik, az talán minden eddiginél extravagánsabb, szertelenebb. Azt mondja az apa a szolgáinak: hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, adjátok rá, húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábára, aztán hozzátok a hízott borjút (ez vagyon!), és vágjátok le, és együnk, és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott, elveszett és megtaláltatott! Látjátok, mi fakad az atya szívéből? Zene és tánc, ünnep és ritmus. Felfakad az atya szívéből az élet. Ünnepeljünk! Zenéljünk! Táncoljunk! Mert halott volt, és él! Mert elveszett, és meglett! Mert a halálból élet támadt! Az atya csupa öröm, csupa ritmus, csupa tánc, csupa élet, csupa teljesség, csupa megelégedés! Mert ami széthullott, az egybe lett szerkesztve! Ez a ritmus, ami ott elindul, ez az atya szívének a ritmusa, amely nekünk is szól, és azt jelzi: az egész világ ide tart. Az egész teremtett világ ebben az adventben él, ebbe az ünnepbe tart, aminek ez a történet egy pici előíze. Minden oda tart, hogy eljön majd egy nap, ahogy Jézus máshol beszél erről, amikor egy nagy mennyei ünnepben, egy nagy mennyei lakomában realizálódik az atya szívének az öröme, hogy helyreállítja ezt a világot. Ez az örömhír! Hogy nem lesz halál. Meg nem lesznek elrohanó fiak, meg elrohanó apák, vagy elrohanó anyák! Öröm lesz! Gyógyulás lesz! Tánc lesz! Ez az örvendezés van ott az apa szívében. Ez az örvendezés van ott ma is az Isten népében, amikor valaki, aki meghalt, feltámad; aki élettelen volt Isten nélkül, élővé lesz; aki elment Istentől, hazamegy az atya ölelő karjaiba. Ez az ünnep már itt van velünk. Mennyire jó, amikor ez az ünnep itt dobog a szívünkben! És milyen jó, amikor tudunk olyan emberek lenni, akik együtt örülnek az Úrral! Amikor együtt dobban a szívünk! Annyira jó volna ilyen apáknak lenni, akinek a szívében ott van az öröm, az ünnep Isten végtelen jósága és irgalma, mindent egybegyűjtő és helyreállító munkája felett! És akkor a történetnek itt van vége? Nem, nincs vége. A történetnek itt kellene, hogy vége legyen. És itt lesz majd vége a nagy történetnek egy napon, amiről beszélünk, amikor minden megtörtség, várakozás egyszer majd a mennyei örömbe és ünnepbe vezet de az a nap még előttünk van! És talán ezért is igaz, hogy addig minden történet, a példázatbeli történet is tovább megy. Hiszen még mindig nem teljes a család, és ezért az atya ünneplő szíve újra úgy áll előttünk a történet végén, mint megtört szív.

6 5. Az atya megtört szíve - újra. Figyeljetek egyetlen mozzanatra a történet végén: 2az apja kijött az idősebbik fiúhoz, és kérlelte. Mert hazajön az idősebb fiú, aki mindig otthon volt, keményen dolgozott. Kiakad: hogyhogy visszafogadták ezt, hogyhogy ekkora buli van? És azt mondja: én nem megyek be! Az atya ekkor kijön a házból, kilép az örömből, kilép szeretete, gazdagsága, irgalma nagy ünnepéből, és utána megy ennek a másik fiúnak, aki másképpen elveszett, mint a kisebbik. A kisebbik úgy nem szerette az apját, hogy azt mondta: semmi nem érdekel, mindent a világra pazarlok, elmegyek; a nagyobbik meg úgy nem szerette az apját, hogy rendes ember vagyok, jó keresztény vagyok, jó fiú vagyok, mindent megcsinálok apámat azért nem szeretem! És az apa jön, ehhez a szeretetlen szívű fiúhoz is. Otthagyja az ünnepet, kijön, és kérleli őt. Nem parancsol, nem rágalmaz, nem kioktat, nem kioszt, csak kérlel. Csendesen kér, és szemeiben meglátjuk újra megtört, összetört szívét. Végül a történet nyitva marad, nem megy vissza a nagyfiú. Még nem áll helyre, nem gyógyul meg a család. Nem gyógyult még meg Isten családja! Mert még nincs itt a végső ünnep. Még nincs itt a nyugalom. Még nem ment be az összes gyermek. Egyrészt ünnep és öröm van, másrészt megtörtség és fájdalom. Lehet, hogy van most köztetek is olyan, aki azt mondja: az én szívem ugyanígy háborog! Mert nem tetszik ez, amiről hallottál. Nem tetszik ez a kegyelmes szívű, ölelő, szerető atya nem tetszik! Mert te a nagyfiú vagy. Te igazságot akarsz! Te dühös vagy erre az atyára! De ha te ez a nagyfiú vagy, akkor a történeten keresztül jön ki hozzád most az atya, és kérlel: figyelj, engedd el, hogy milyen jó fiú vagy! Engedd el, hogy mennyi mindent tettél Istenért! Engedd el, hogy te mennyire hűséges voltál! Engedd el azt a haragot, hogy a másik, aki hűtlen volt, pogány, istentelen, az mennyire jó életet él; bezzeg te, aki hűséges vagy, és hiszel Istenben, párt se kaptál, meg a munkád se jó, meg nem is vagy te olyan okos és megajándékozott, mint szeretnél lenni! Engedd el! Mert amíg ez van benned, addig nem tudsz bemenni az atya örömébe, addig nem fog a szíved együtt dobbanni ővele! Bárcsak szétszakítanád az eget és leszállnál! Tényleg akarod különben? Ezek után tényleg akarjuk, hogy ez az Úr leszálljon a mi szívünkbe? Vagy csak akkor akarjuk, amikor nem látjuk, hogy mi a tétje? Pedig ez a tétje: bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállna a Szentlélek, és Krisztus által belénk plántálnád az életet! Hogyan akarunk életet fakasztani? Kivel akarunk eggyé lenni? A szívünk meg kell, hogy törjön, abból fakad a kegyelem. Mi inkább vágyunk a fájdalommentes szívre. A szívünk reménytelivé kell, hogy legyen. A kegyelem várakozóvá, türelmessé tesz mi inkább lezárunk, amikor valaki vétkezett. A szívünk szerető, ölelő szív kell, hogy legyen, ez a kegyelem mi inkább ridegen távol tartunk másokat. A szívünk örvendező és ünneplő lehet, a kegyelem nagy ünnepbe vezet mi inkább félünk, meg inkább spórolunk ezzel az örömmel. És végül újra a megtörtség: nem kerülhetjük el, ha az atya szívét vágyjuk. Ha életet kívánunk fakasztani. A legjobb az, hogy úgyse tudod ilyenné tenni a szívedet, mint ahogy én sem tudom. Amikor ez az imádság hallik, hogy bárcsak leszállnál és belénk plántálnád, bárcsak eljönnél, atyánk! akkor erre

7 az a válasz a fenti történet. Tudjátok, ebben a történetben ki az atya igazából? Jézus. Jézus! Jézus az, aki ott áll a fiatal fiúk között, akik otthagyták Istent, elmentek tőle messzire, bűnösökké lettek, és jönnek vissza, mert megtérnek. Jézus az, aki ott áll a jó keresztények, a farizeusok között, akik kemények, és utálják őt, és nem akarnak belépni az ő örömébe. Jézus az, akinek a szíve nem csak lelki, érzelmi értelemben törik meg, hanem aki egészen összetörik a kereszten azért, hogy a te kemény szíved, meg az én kemény szívem meglágyuljon, és akár egész távol vagyok tőle, akár közel, de elkezdjem szeretni az atyát, elkezdjem szeretni Jézust, és belém plántálódjon a Szentlélek által Jézusnak a szíve! Erre váltott meg. Ezt kínálja. Ez az örök élet ajándéka. Ez az isteni élet ajándéka. Ez az, amire minden ember a szíve legmélyén vágyik. Ámen (Lovas András)

Rembrandt Harmenszoon van Rijn

Rembrandt Harmenszoon van Rijn Rembrandt Harmenszoon van Rijn 1606-1669 Rembrandt kb. 600 festményt, 300 metszetet és 2000 rajzot alkotott, összesen körülbelül száz önarckép fűződik a nevéhez AMSZTERDAM A Rembrandt-ház homlokzata Jeremiás

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A tékozló fiú

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A tékozló fiú A Biblia gyermekeknek bemutatja A tékozló fiú Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66

TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66 TARTALOMJEGYZÉK Előszó... 6 1. Ismerjük meg egymást!... 8 2. Magyar reformátusok vagyunk... 10 3. Ismerkedés a Bibliával... 12 4. Isten teremtette a világot... 14 5. Isten teremtette az embert... 18 6.

Részletesebben

A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek

A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek Lekció: Lk. 15.1-3, 11b-32/Textus: Péld. 4.1-6, 17.6, 20.29, 13.24, 19.18, 23.13-16, 20.11, 22.6, 17.21, 17.25, 19.13, 20.20-21 2013. okt. 13. A bölcsesség otthon.

Részletesebben

Szabó Józsué Dániel PORTFÓLIÓ

Szabó Józsué Dániel PORTFÓLIÓ Szabó Józsué Dániel PORTFÓLIÓ plakát plakát roll-up, fagyiölcsér kampány üzlet portál könyv A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre,

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy

Részletesebben

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

Isten felméri Ábrahám szeretetét

Isten felméri Ábrahám szeretetét A Biblia gyermekeknek bemutatja Isten felméri Ábrahám szeretetét Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : M. Maillot és Tammy S. Franciáról fordította : Helga Himer Kiadta :

Részletesebben

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

Tanuljunk imádkozni ADUNARE

Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni. Imádkozni tanulni olyasvalami ami örömet hoz az életünkbe és Istennek is tetsző. Az egyik legfontosabb lecke amelyet megtanulhatunk az az hogy hogyan imádkozzunk,

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez. Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,

Részletesebben

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja

A Biblia gyermekeknek. bemutatja A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus és Lázár Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC

Részletesebben

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1 É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K

Részletesebben

A bűnbocsánat szentsége

A bűnbocsánat szentsége A bűnbocsánat szentsége 1 A keresztségben Isten gyermekei lettünk visszakaptuk mindazt, amit az ember az eredeti bűnnel elvesztett: a szentség lehetőségét. De természetünk gyenge és törékeny, állandóan

Részletesebben

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Pasarét, 2013. február 17. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Alapige: Máté 13,45-46 Hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igaz

Részletesebben

A Mennyország, Isten gyönyör otthona

A Mennyország, Isten gyönyör otthona A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyör otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Sarah S. 60/60. Történet www.m1914.org Bible

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Mi a virtuális valóság?

Mi a virtuális valóság? VIRTUÁLIS VALÓSÁG - KERESZTYÉNYSÉG Kol 2,20-23 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők:

Részletesebben

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!

Részletesebben

Hamis és igaz békesség

Hamis és igaz békesség Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,

Részletesebben

Üdvözlünk Isten családjában!

Üdvözlünk Isten családjában! Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz

Részletesebben

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb

Részletesebben

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,

Részletesebben

P. Tilmann Beller LÁNYKÉRDÉSEK

P. Tilmann Beller LÁNYKÉRDÉSEK LÁNYKÉRDÉSEK Tilmann atya válaszol P. Tilmann Beller LÁNYKÉRDÉSEK P. Tilmann Beller LÁNYKÉRDÉSEK Családakadémia-Óbudavár Egyesület Óbudavár, 2006 Ezt a kis füzetet Tilmann atya készítette Weeber Orsi,

Részletesebben

"Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak?"

Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak? "Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak?" 1 Krón 29,5 Gyógyulásunk és megerősödésünk akkor történik, amikor fenntartás nélkül átadjuk magunkat Jézusnak. Minél jobban megnyílunk, és engedjük, hogy

Részletesebben

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt

Részletesebben

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni

Részletesebben

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21 Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom

Részletesebben

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e?

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Jézust szelídnek tartjuk. Ilyennek mutatja a házasságtörő asszonynak az esete. Meg akarják kövezni, de Jézus megmentette ettől. A keresztfán kéri az Atyát,

Részletesebben

RENDKÍVÜL FONTOS Nem is szoktunk gondolni arra, hogy ez komoly mulasztás, azaz bűn

RENDKÍVÜL FONTOS Nem is szoktunk gondolni arra, hogy ez komoly mulasztás, azaz bűn Mindennél fontosabb Istenre hallgatni! => Napi szentírásolvasás! - Miért? - Isten szava megvilágítja szívünket, lelkünket. o Isten szava => Szentírás. o RENDKÍVÜL FONTOS! Nem véletlenül támadja a gonosz.

Részletesebben

A JOC lelkisége. A JOC lelkisége a Revisio Vitaeben fejeződik ki. (a Láss Ítélj Cselekedj módszerben.)

A JOC lelkisége. A JOC lelkisége a Revisio Vitaeben fejeződik ki. (a Láss Ítélj Cselekedj módszerben.) A JOC lelkisége A JOC lelkisége a Revisio Vitaeben fejeződik ki. (a Láss Ítélj Cselekedj módszerben.) Amely életúttá, életstílussá, és folyamatos meghívássá válik az elkötelezettségre és a mindennapi életben

Részletesebben

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14.

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Most akkor a korinthusiak úrvacsoráznak, vagy nem úrvacsoráznak? Összegyűlnek, az Úr vacsorájára, de Pál mégis azt mondja:

Részletesebben

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu EDK -k az EDM -ért Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért LÁTÁS Egyetemekre, Főiskolákra járó diákok evangéliummal való elérése, keresztyén diáktársaik által. Keresztyén diákok aktivizálása,

Részletesebben

nk és s Istennek? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

nk és s Istennek? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett A húsvh svét értéke nekünk nk és s Istennek? Mit jelent a húsvét az átlagember számára? Generated by Foxit PDF Creator Foxit Software

Részletesebben

Karácsony A szeretet ünnepe?

Karácsony A szeretet ünnepe? A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 12. szám 2009. december Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Karácsony A szeretet ünnepe? Ha az autók

Részletesebben

TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren

TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren 1. Tégy engem békeköveteddé, Hogy hinthessem az igemagvakat. Ó, Szentlelked

Részletesebben

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála,

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, CSELEKEDJ! 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. 2 Ezért előhívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT Szent Claret Mária Antal (1807 1870) gondolatai alapján Szeretett gyermekem! Látogass meg engem gyakran az Oltáriszentségben! Nem szükséges hosszasan maradnod és sokat

Részletesebben

Én Istenem! Miért hagytál el engem?

Én Istenem! Miért hagytál el engem? Édes Illat Én Istenem! Miért hagytál el engem? Sóhajtotta Jézus, miközben a fakereszten felfüggesztve, vércseppek csöpögtek végig a testén. És akkor, nem lélegzett többet. Nem, te voltál minden reményem!

Részletesebben

Isten felméri Ábrahám szeretetét

Isten felméri Ábrahám szeretetét A Biblia gyermekeknek bemutatja Isten felméri Ábrahám szeretetét Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger; Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : M. Maillot; Tammy S. 60/5. Történet

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

ISTEN TETTEI ÉS A MI TETTEINK

ISTEN TETTEI ÉS A MI TETTEINK Pasarét, 2014. július 20. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Cseri Kálmán ISTEN TETTEI ÉS A MI TETTEINK Alapige: Róma 1,1-7 Pál, Krisztus Jézus szolgája, elhívott apostol, akit az Isten

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyörű otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Buddha pedig azt mondta a tanítványainak:

Buddha pedig azt mondta a tanítványainak: Buddha egy fa alatt ült, és a tanítványainak magyarázott. Odament hozzá egy férfi, és beleköpött az arcába. Buddha megtörölte az arcát, és visszakérdezett: - És most?akarsz még mondani valamit? A férfi

Részletesebben

Válogatott verseim. Christin Dor. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Válogatott verseim. Christin Dor. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Válogatott verseim Christin Dor 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Valami Valami váratlan, Valami ismeretlen, Valami, ami magához vonz. Valami érzéki, Valami felülmúlhatatlan, Valami, ami megbabonáz.

Részletesebben

Hogyan kaphatjuk meg a Szentlélek ajándékát? Munkafüzet

Hogyan kaphatjuk meg a Szentlélek ajándékát? Munkafüzet Mark A. Finley Tíz nap a felházban Hogyan kaphatjuk meg a Szentlélek ajándékát? Munkafüzet ADVENT KIADÓ Budapest, 2011 www.adventkiado.hu Tartalom Elsõ nap Buzgó könyörgés...........................................

Részletesebben

Az Úr az! Hol van a kutya? Az Úr az!

Az Úr az! Hol van a kutya? Az Úr az! Nézzétek el nekem ezt a képet, de valahogy a ma emberét úgy látom, hogy kezében tart egy okos eszközt, és az a mese kel életre, amikor a fiatalember vagy az a fiatal hölgy találkozik a békával. Ugye megvan

Részletesebben

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 Az 1. olvasmány után A 2. olvasmány után A 3. olvasmány után: Mózes éneke (a kórus énekli) A 4. olvasmány után 2 Az 5. olvasmány után Alleluja

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012

Részletesebben

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak:

Részletesebben

A gyógyíthatatlan gyógyulása

A gyógyíthatatlan gyógyulása Jeremiás és az Ige Lekció: Róm. 4.13-25 2008. nov. 23. Textus: Jer. 30.12-24 Gazdagrét A gyógyíthatatlan gyógyulása Jeremiásnak kezdettől fogva halált, pusztulást, összeomlást kellett hirdetnie Júdának.

Részletesebben

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva Olcsó krumpli Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva ment ajtót nyitni. Nagy örömére, az édesanyja állt az ajtó előtt. Anyukám, de jó, hogy jössz. Alig állok a lábamon, olyan álmos vagyok. Kislányom! Csak

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

Drága Gyülekezet! 2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet. 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki

Drága Gyülekezet! 2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet. 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki 2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. 4 Mert

Részletesebben

A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,

A mi fánk. Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, A mi fánk "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, Ha nem lennének fák és madarak." (Horváth Imre) 2013.04.30. 1-2. óra Magyar nyelv és

Részletesebben

KÉT TALÁLKOZÁS KÖZÖTT

KÉT TALÁLKOZÁS KÖZÖTT Horváth Levente KÉT TALÁLKOZÁS KÖZÖTT Áhítatok vasárnapokra Válogatta és szerkesztette Daray Erzsébet 3 Horváth Levente, 2013 Textbridge, 2013 Koinónia, 2013 A bibliai idézeteket az 1975. évi Új fordítású

Részletesebben

Szolgáló. Szabadságra születve

Szolgáló. Szabadságra születve Szabadságra születve A szabadság, mint fogalom, mint emberi érték él évezredek óta társfogalmakkal egyetemben ereinkben. A szabadság önmagában hordoz minden igaz értéket, így a békességet, szeretetet,

Részletesebben

Függelék. 2. Unitárius hitvallás.

Függelék. 2. Unitárius hitvallás. Függelék. 2. Unitárius hitvallás... Hiszek egy Istenben a világ teremtőjében fenntartójában és az emberiség szeret'ő atyjában;.. Hiszek az ember Jézusban" az ő isteni kulde. tésében az ő tanainak udvözítő

Részletesebben

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

Segítség a család lelki növekedéséhez

Segítség a család lelki növekedéséhez Segítség a család lelki növekedéséhez Hogyan válhatnak családi áhítataink a meghittség, a közösség és a szeretet különös pillanataivá? Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből

Részletesebben

Hiszek: rendelkezésre állok

Hiszek: rendelkezésre állok Egresits Ferenc Hiszek: rendelkezésre állok A következő párbeszéd egy frissen megtért keresztény és hitetlen barátja között zajlott le. Szóval keresztény, Krisztus követője lettél? Igen. Akkor biztosan

Részletesebben

HÁROM HANG AZ ÉJSZAKÁBAN

HÁROM HANG AZ ÉJSZAKÁBAN Pasarét, 2015. december 31. (óév este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza HÁROM HANG AZ ÉJSZAKÁBAN Énekek: 364; 280,1-3. 6; 274 Alapige: Zsolt 106 Dicsérjétek az Urat! Magasztaljátok az Urat,

Részletesebben

AZ AJÁNDÉK. Alapige: 2. Korinthus 9,15 Hála legyen Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért!

AZ AJÁNDÉK. Alapige: 2. Korinthus 9,15 Hála legyen Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért! Pasarét, 2012. december 25. (karácsony) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza AZ AJÁNDÉK Lekció: Máté 2,1-12 Alapige: 2. Korinthus 9,15 Hála legyen Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért! Imádkozzunk! Mennyei

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

Azon gondolkodsz, hogy elszöksz otthonról? Hívd fel a Kék Vonalat! Lehet, hogy van más megoldás is!

Azon gondolkodsz, hogy elszöksz otthonról? Hívd fel a Kék Vonalat! Lehet, hogy van más megoldás is! ELSZÖKTEM OTTHONRÓL Azon gondolkodsz, hogy elszöksz otthonról? Hívd fel a Kék Vonalat! Lehet, hogy van más megoldás is! 116 000 Ki akar elszökni otthonról? Ha már elszöktél otthonról? Legfontosabb a biztonságod!

Részletesebben

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Részletesebben

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert

Részletesebben

A bölcsesség otthon: férj és feleség

A bölcsesség otthon: férj és feleség A bölcsesség otthon: férj és feleség Lekció: 1Pét. 3.1-9 Textus: Péld 5.15-23, 2.16-1, 14.1, 21.9, 21.19, 12.4, 11.22, 18.22, 19.14, 30.18-19 2013. okt. 20. A bölcsesség otthon. Mit tanít a Példabeszédek

Részletesebben

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa

Részletesebben

SCHUMANN CHAMISSO. Frauenliebe und Leben. Asszonyszerelem, asszonysors

SCHUMANN CHAMISSO. Frauenliebe und Leben. Asszonyszerelem, asszonysors SCHUMANN CHAMISSO Frauenliebe und Leben Op. 42 Asszonyszerelem, asszonysors Frauenliebe und leben Asszonyszerelem, asszonysors Op.42 1. Mióta láttam őt, vaknak hiszem magam, Bárhová is nézek, csak őt látom;

Részletesebben

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7 Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTEN IGAZI CSODÁJA Lekció: 2Királyok 4,1-7 Alapige: 2Királyok 4,1-2 Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott

Részletesebben

Csak az Isten kegyelme segíthet

Csak az Isten kegyelme segíthet Csak az Isten kegyelme segíthet Lectio: Ef 2,1-13 Textus: Ef 2,4-10 Kedves Testvéreim! Róm 1,18-ban ezt olvassuk: Mert nyilván van az Istennek haragja mennyekből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet

Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Istennek az a szándéka, hogy boldog életünk legyen itt és most. Miért nem ismeri a legtöbb ember ezt az igazi életet? Isten szereti az embereket, és szeret téged.

Részletesebben

Az emberi élet értelme

Az emberi élet értelme Az emberi élet értelme Valószínü már mindegyikünk egyszer elgondolkozott azon, hogy miért élünk ezen a világon, s mi az életünk értelme. Röviden, hat ponton keresztül szeretnénk Isten tervét életünkre

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

Használd tudatosan a Vonzás Törvényét

Használd tudatosan a Vonzás Törvényét Használd tudatosan a Vonzás Törvényét Szerző: Koródi Sándor 2010. Hogyan teremtheted meg életedben valóban azokat a tapasztalatokat, amikre igazán a szíved mélyén vágysz? Ebből a könyvből és a hozzá tartozó

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: Nyolcosztályos gimnázium Református hittan Évfolyam: 5. _ Heti óraszámú csoport Vizsga típusa: írásbeli Követelmények, témakörök: a szóbeli vizsga

Részletesebben

Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK?

Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK? Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK? Alapige: Lk 19, 41-48 Amikor közelebb ért Jézus, és meglátta a várost, sírt. Így szólt: "Bár felismerted volna ezen a napon

Részletesebben

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé III. évfolyam 2. szám 2016. február Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé Érezzétek és lássátok, milyen édes az Úr A nagyböjt az Egyház ajándéka, amely megújításunkra szolgál. A heteken át tartó utazás,

Részletesebben

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya

Részletesebben

Múlt Jelen Jövő Reformáció

Múlt Jelen Jövő Reformáció Alapige: Fil 3,7-11 Bibliaolvasás: Gal 2, 15-21 Múlt Jelen Jövő Reformáció Múlt, jelen és jövő tárul fel az igében. Benne van az, ami volt, ami van, s ami lesz, amiből tanulni lehet, amit megélni kell,

Részletesebben