Jelentés a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ. és a Kortárs Magyar Galéria működéséről a 2018-as évben
|
|
- Teréz Ágnes Lakatosné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Jelentés a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ és a Kortárs Magyar Galéria működéséről a 2018-as évben A Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ mellett 25 csoport, közösség működik magas művészi szinten. Intézményünk ad otthont, próbahelyiséget a Tiszta Forrás Népdalkörnek, a Vox Camerata kamarakórusnak, a Gézengúzok bábcsoportnak, az Aranykert Bábszínháznak, a Nyuszihopp-, az Aprócsallóközi-, a Kiscsallóközi-, a Csallóközi-, az Ágacska-, a Dunaág tánccsoportoknak, a Fókusz Gyermek- és Diákszínpadnak, a Novus Ortus Diákszínpadnak és a Rivalda Színháznak. Gazdag klubtevékenység folyik a VMK falai közt: Totyogók Klubja, ahova az óvodáskor előtti kisgyermekeket és szüleiket várjuk, A-Klub, Egészségklub. Esténként kondicionáló torna, egészségmegőrző torna kínál felüdülést az arra vágyóknak. Gyerekek részére moderntáncoktatás is folyik, felnőtteknek pedig énekoktatás, a Zene, az kell! Társulatban. Nálunk próbál a kerekes székes Guruló Trió tánccsoport, illetve az Új Koráb együttes. A VMK-ban edz, illetve versenyez Dunaszerdahely extraligás sakkcsapata. Havi rendszerességgel nálunk találkoznak a bélyeggyűjtők is. A művelődési központ negyvenkét éves fennállása alatt megszámlálhatatlan versenynek, fesztiválnak, rendezvénynek adott otthont. Az évek során olyan rendezvények váltak hagyománnyá és méltán népszerűvé, mint a minden évben megrendezett Költészet Napja (április), Duna Menti Tavasz (június), Egészségfesztivál, Tarka Lepke Bábfesztivál, Mártonnapi Vigalom, Mentálisan Sérültek Karácsonya, klubestek, előadások, képzőművészeti- és fotókiállítások. Nagy népszerűségnek örvendenek a Családi Vasárnapok, amikor gazdag kultúrműsorral és kézműves-foglalkozásokkal várjuk elsősorban a kisgyermekes családokat, illetve a Dunaszerdahelyi Nyár elnevezésű rendezvénysorozatunk, amelyet júliusban és augusztusban szervezünk. Intézményünk egyik fő feladata, hogy a rendelkezésre álló lehetőségeknek megfelelően támogatást biztosítson a városunkban működő, városunk jó hírnevét öregbítő kulturális, művészeti csoportoknak, polgári társulásoknak. Műsoraink tervezésekor a legszélesebb igényeket tartjuk szem előtt. Szeretettel várjuk távolabbi régiókból is a művelődni, kikapcsolódni vágyókat. Legsikeresebb programunk továbbra is a színházi bérletrendszer, mind a felnőttek, mind az óvodások, kisiskolások, tanulók és diákok számára. Igyekszünk segíteni a diákokat, nyugdíjasokat, szeretnénk, ha minél többen eljutnának egy-egy műsorunkra ezért számukra lehetőségeinkhez mérten kedvezményes jegyeket biztosítunk. Kerekesszékes vendégeink ingyen látogathatják előadásainkat (kísérőjük további kedvezményben részesül). Ezen kívül a Városi Általános Érvényű Rendelet alapján a Hűségkártyával rendelkező nézőinknek 5%-os kedvezményt adunk a művelődési központ által szervezett színházi előadások belépődíjának összegéből, és 100%-os kedvezményt a művelődési központ által szervezett Családi Vasárnapok szabadidőprogram belépődíjának összegéből. Fő feladataink közé tartozik a városi rendezvények szervezésében való részvétel, esetenként a kultúrműsor biztosítása, termek bérbeadása, a terembérlésekhez kapcsolódó technikai igények kiszolgálása, kapcsolattartás civil szervezetekkel, működésük és tevékenységük segítése, amatőr művészeti csoportok, alkotó közösségek működésének segítése, ismeretterjesztő előadások szervezése, kulturális kapcsolatok ápolása a Kárpátmedence magyarságával. 1
2 A VMK-ban továbbra is tervezzük szakmai estek, egészségügyi előadások rendezését is, kézműves- és rajzkiállításokat óvodások és iskolások munkáiból. Rendszeresek nálunk a fotó- illetve képzőművészeti kiállítások. Szívesen adunk helyet azoknak a leendő művészeknek is, akiknek ma még nem jut hely a Galériában. Fontos, hogy ne csak megálmodjuk, megszervezzük rendezvényeinket, hanem azokra minél többen el is jöjjenek. Ehhez szükséges, elengedhetetlen a jó reklám. A helyi médiával való együttműködés, / DSTV, dunaszerdahelyi.sk, DH, reklámújságok / folyamatos volt. Folyamatosan fejlesztjük honlapunkat, de jelen vagyunk a főleg fiatalok körében népszerű közösségi portálon is. Fontos feladatunk a már meglévő, évek óta hagyománnyá váló rendezvények színvonalának emelése, illetve új, széles látogatottságot vonzó rendezvények megszervezése. Az oktatási és kulturális intézmények között jó együttműködés alakult ki a kulturális rendezvények megvalósítása során. Ünnepi műsorok, hangversenyek, iskolai színházi előadások színesítették a város kulturális életét, melyen a családok és a szülők is nagy számban megjelentek. Az intézményhez tartozik 2011-től a Kortárs Magyar Galéria épülete, az impozáns Vermes-villa üzemeltetése. A Vermes-villa átvételekor megállapítottuk, hogy az épület teljes felújítást igényel. Az épületen minden évben anyagi lehetőségeinkhez mérten különféle felújításokat eszközölünk. Jelenleg a kazáncsere lenne az egyik legfontosabb teendő. A 2018-as évben a VMK épületében is folytattuk a felújítási munkálatokat. Új próbaterem és irodák kialakítása céljából felújítottuk a volt hangstúdiót : padlócsere, festés, villanyvezetékek felújítása, 2 irodahelyiség kialakítása, hogy áthelyezhessük a második emeleti irodahelyiségek egy részét (igazgatóság, titkárság).a fent említett átépítések mellett szükség van egy válaszfal megépítésére hangszigetelés céljából a második emeleti próbahelyiség (tükörterem) elé, ami - anyagi okok miatt - még várat magára. A felsorolt változások elsősorban csoportjaink működését szolgálják. A negyvenkétéves VMK-ban azonban további munkálatok váratnak magukra, amelyek főleg az ide látogató közönség kényelmét, illetve komfortérzetének javítását szolgálnák. Elsősorban szükséges a lift cseréje, amelyre a VMK szintén kidolgoztatta a terveket (a tervezet januárjában készült). Ez alapján a teljes liftcsere kb EUR. Elengedhetetlen az elhasználódott, kiégett égők és világítótestek cseréje, amely szintén jelentős kiadásokkal jár. Az árajánlatok alapján csak a könyvtár villanycseréje cca ba kerülne. Ezen kívül szükséges az elavult fénypark modernizálása, amelynek 1. fázisa szintén kb ba kerülne, nem utolsó sorban felújításra szorul a lefolyó- és a csatornarendszer is. Ezen munkák finanszírozására a Csaplár Benedek VMK-nak nincs elegendő anyagi fedezete, ezért a legfontosabb javításokat fokozatosan végeztetjük el, emellett tisztelettel kérjük a város vezetését illetve a képviselőtestületet, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák a város két fontos épületének felújítását. 2
3 RENDEZVÉNYEK ÉS LÉTSZÁMOK A 2018-AS ÉVBEN A rendezvények száma létszám Rendezvények a VMK-ban Rendezvények a KMG-ban Ö S S Z E S E N: ÁLLANDÓ PROGRAMJAINK KURZUSOK ÉS CSOPORTJAINK PRÓBÁI TISZTA FORRÁS NÉPDALKÖR hetente egyszer VOX CAMERATA KAMARAKÓRUS hetente egyszer GÉZENGÚZOK BÁBCSOPORT hetente egyszer ARANYKERT BÁBSZÍNHÁZ hetente egyszer NYUSZIHOPP GYERMEKTÁNCCSOPORT (óvodások) hetente egyszer APRÓCSALLÓKÖZI (1-4 évfolyam) hetente egyszer KISCSALLÓKÖZI (5-9 évfolyam) hetente kétszer CSALLÓKÖZI (felnőttek) hetente kétszer DUNAÁG NÉPTÁNCMŰHELY (4 korosztály) hetente egyszer FÓKUSZ GYERMEKSZÍNPAD hetente egyszer FÓKUSZ DIÁKSZÍNPAD hetente egyszer NOVUS ORTUS DIÁKSZÍNPAD hetente egyszer RIVALDA SZÍNHÁZ hetente ötször MODERN TÁNC hetente egyszer TOTYOGÓK KLUBJA hetente kétszer ZENE, AZ KELL! TÁRSULAT hetente kétszer KONDICIONÁLÓ TORNA hetente kétszer EGÉSZSÉGKLUB TORNA hetente négyszer GURULÓ TRIÓ hetente egyszer A KLUB hetente egyszer SAKK-KLUB hetente egyszer BÉLYEGGYŰJTŐK KÖRE havonta egyszer ÚJ KORÁB EGYÜTTES hetente egyszer 3
4 A VMK AMATŐR CSOPORTJAINAK TEVÉKENYSÉGE TISZTA FORRÁS NÉPDALKÖR A Tiszta Forrás Népdalkör a 2018-as évben is gyakran szerepelt a város különböző ünnepségein, műsorain, emellett állandó résztvevője volt a folklórfesztiváloknak, illetve versenyeknek. A csoport hetente próbál Szabó Jolán vezetésével. Évente kétszer összpontosítást tartanak november 24-én a Tavaszi Szél Vizet Áraszt népdal- és népzenei verseny országos döntőjében a Tiszta Forrás Népdalkör 2 díjat is nyert: elnyerték a KÓTA (Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége Budapest) Arany Páva fokozatát, valamint arany sávos minősítést kaptak Fellépések: április 28. Szent György - napok Dunaszerdahely június 9. Népzenei Fesztivál Nyékvárkony szeptember 22 Apáink Öröksége Csallóközkürt november 10. Márton - napi Vigalom Dunaszerdahely november 24. Tavaszi Szél Népzenei verseny minősítés -Dunaszerdahely december 2. Karácsonyi Vásár gyertyagyújtás - Dunaszerdahely Szabó Jolán 4
5 VOX CAMERATA KAMARAKÓRUS A kórusnak 20 tagja van. Vezetője és karnagya Mgr. Gaál Zöld Ágnes, zenei kíséretüket a művészeti alapiskola tanárai Fitos Andrea (zongora) és Mgr.Bazsó Horváth Zsuzsanna (fuvola) biztosította. Fellépések: 2018.március15. Ünnepi megemlékezés az 1848-as szabadságharcról Dunaszerdahely, Vermes -villa 2018.április Szent György-napok - Dunaszerdahely 2018.május 8. Fellépés az 5.Magyar Majálison-Dunaszerdahely 2018.szeptember 29. Fellépés az MKP ünnepi kongresszusán-dunaszerdahely 2018.december 16. Karácsonyi koncert a csiliznyáradi római katolikus templomban 2018.december16. Közreműködés a városi adventi koszorú 3.gyertyájának meggyújtásánál 2018.december 20. Vox Camerata kórus karácsonyi koncertje a református templomban-dunaszerdahely Mgr. Gaál Zöld Ágnes 5
6 APRÓCSALLÓKÖZI KISCSALLÓKÖZI CSALLÓKÖZI Együttesünk szeptembertől újabb csoporttal bővült az elsős - másodikos korcsoportban. Így az 5 csoport létszáma eléri a 140 tagot. Ezek a következők: Nyuszi Hopp, Pici Csallóközi, Apró Csallóközi, Kis Csallóközi, Csallóközi. Heti 2 alkalommal próbálunk, kivéve a 2 legkisebb csoportot, velük egyszer. A számos fellépésen kívül a fontosabb eseményeket említeném. Június végén ismét önálló műsort adott az Apró - és a Kis Csallóközi,,Szerdahelyi Sétatéren'' címmel, mondhatni óriási sikerrel. Augusztusban vajdasági turnéra indultunk a Kis Csallóközivel. Szeptemberben az Apró Csallóközi aranysávos minősítést szerzett az Eszterlánc Országos Gyermek Koreográfus Versenyen. Ugyanitt 2 ezüst és 5 aranysávot hoztak el táncosaink a szólistaversenyről. A Csallóközi, Zselízen júniusban, az Országos fesztiválon egész estés műsort adott,,, Mi Erdélyünk '' címmel. Augusztusban Erdélyi Turnén vettünk részt. Decemberben megrendeztük immáron harmadik alkalommal a,,csallóközi Gálát'' óriási sikert aratva. Oláh Attila 6
7 DUNAÁG NÉPTÁNCMŰHELY ÁGACSKA GYERMEK-NÉPTÁNCEGYÜTTES DUNAÁG NÉPTÁNCEGYÜTTES, ARANYÁSZ KAMARACSOPORT DUNAÁG TÁNCKLUB Együttesünk jelenleg több mint 100 taggal működik, akikkel 4 különböző csoportban dolgozunk. A legkiemelkedőbb csoportjaink vezetésében több tanítványunk is segít a munkánkban, állandó asszisztensekként Görcs Linda és Görcs Tamás, illetve állandó meghívott szakemberként Hajdú Flórián (Nemzeti Táncegyüttes, Budapest) és Varga Attila (az Experidance Táncszínház volt táncos-szólistája, Budapest) dolgoznak a csoportjainkkal. A gyermek és ifjúsági csoportok mellett a hozzánk járó gyermekek szülei és további műkedvelők számára működik egy senior csoport, ahol kedvtelésből lehet néptáncot tanulni, illetve szorosan kapcsolódik működésünkhöz a Dunaszerdahely Táncklub tevékenysége, amely további társastáncok tanulására és egészségnevelési kiegészítő táncórák látogatására ad rendszeres lehetőséget a legkülönbözőbb korosztályok számára ban a csoportjaink 28 fellépési felkérésnek tettek eleget, amellett rengeteg szakmai programon vettek részt táncosaink, fesztiválokon, néptánctáborokban és közel havi rendszerességgel táncházakban. Az év legfontosabb fellépései: február 8. Dunaszerdahely, Csallóközi Múzeum Kiállításmegnyitó március 24. Dunaszerdahely, MOL ARÉNA Fellépés a Családi nap c. rendezvényen április 7. Pozsony Fellépés az Orvostanhallgatók Bálján április 27. Dunaszerdahely Szent György-napok május 8. Dunaszerdahely Magyar Majális május 19. Dunaszerdahely Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozó június 12. Dunaszerdahely, VMK A Dunaág Néptáncegyüttes évzáró előadása június 16. Béke Fellépés a Nemzetközi Népzenei Fesztivál programjában június Gombaszög Gombaszögi Országos Kulturális Fesztivál július 7. Diószeg, Fellépés a helyi Csemadok Ünnepségen augusztus 29. Dióspatony, Slovakiaring Fellépés az István a király előadás bevezető műsorában szeptember Rimaszombat, Fülek Eszterlánc Fesztivál A Szlovákiai Magyar Gyermekcsoportok Országos Seregszemléje szeptember 21. Dunaszerdahely Fellépés a Csalóközi Vásár műsorában szeptember 28. Dunaszerdahely, Csallóközi Múzeum Fellépés élőzenés koncerten november 18. Dunaszerdahely, CSBVMK Az Asszonysorsok, férfimulatságok felújított előadás bemutatója december 19. Dunaszerdahely, Csallóközi Múzeum Dunaág Évzáró és Táncház 7 Volner Nagy Melinda
8 GÉZENGÚZOK BÁBCSOPORT Ebben az évben is tovább folytattuk a mesék dramatizálását, a bábmozgatást, de mivel bejelentkeztünk a Duna Menti Tavaszra, így a próbák már a versenyre való felkészülés jegyében folytak. Ezúttal a Rút kiskacsa című mesét dolgoztuk fel. A nyárasdi válogatón továbbjutottunk az országos versenyre, ahol aranysávos minősítést kaptunk. A szeptemberi és októberi hónap a Tarka Lepke Bábfesztiválra való készülődéssel telt el, új tagokkal bővült a csoport, majd az új mese feldolgozásával kezdtünk el foglalkozni. Fellépéseink: március21. Bábfesztivál Nagymácséd május 14. DMT válogató Nyárasd május DMT országos verseny Dunaszerdahely június 21. Tündérkert Fesztivál - Dunaszerdahely június 22. Évzáró előadás Dunaszerdahely augusztus31. Állatkertek Éjszakája Győr szeptember 08. Családok Éve - Mosonmagyaróvár szeptember 21. Csallóközi Vásár Dunaszerdahely szeptember 22. Kemence Bábfesztivál Komárom, Magyarország október 13. Tarka Lepke Bábfesztivál Dunaszerdahely november Csokoládéfesztivál Szolnok Csörgei Tünde 8
9 NOVUS ORTUS DIÁKSZÍNPAD A Novus Ortus Diákszínpad Takács Tímea vezetésével 2004-től rendszeresen működik. Ez idő alatt a csoport számos hazai és külföldi fesztiválon és fellépésen vett részt, ahol több díjjal és kimagasló értékeléssel volt jutalmazva. A csoport tagjai a városi középiskolák diákjai és alapiskola tanulói, akik rendszeresen találkoznak a városi művelődési központban. A Novus Ortus Diákszínpad 2018-ban részt vett az Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválon és a Jókai Napokon, Komáromban. A fesztiválon a tagoknak alkalmuk volt megfigyelni az egyes fellépő csoportok színészi előadásmódját, a rendezői, a dramaturgiai és egyéb színházi megoldásokat, amelyen keresztül formálódik a nézetük és véleményük a színházi megoldások terén. A csoportban való munka lehetőséget nyújt a tagoknak a szabadidő aktív és helyes eltöltésére, a beszéd-, a mozgástechnika fejlesztésére és az improvizálás magasabb szintjének elsajátítására. Takács Tímea 9
10 FÓKUSZ GYERMEKSZÍNPAD FÓKUSZ DIÁKSZÍNPAD A Fókusz Gyermek- és Diákszínpad Jerábik Gabriella és Kuklis Katalin vezetésével a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ és a Csemadok Vámbéry Ármin városi szervezete mellett működik. A Fókusz immár 49. éve műveli és támogatja az öntevékeny színházi tevékenységet Dunaszerdahely városában. A 2018-as évben 2 csoportban folyt az alkotómunka: a Fókusz Gyermekszínpad és a Fókusz Diákszínpad csoportjaiban. A diákszínpad még műsoron tartotta az előző évi műsorát, az Önkontrollt is, amellyel Győrben szerepeltek a Regionális Diákszínjátszó Találkozón, de új műsorral is készült a csoport, melynek címe Kata, a makrancos volt. A műsorral szerepeltek a komáromi Jókai Napokon őszétől pedig új előadáson kezdtek dolgozni, Janne Teller Semmi c. regényét viszik színpadra, amellyel tavasztól több fesztiválra is készülnek. A gyermekszínpad is folytatta munkáját, Fazekas Mihály Lúdas Matyi c. költeményét dolgozták fel. Az előadás bemutatójára már májusban sor került, a Mosonmagyaróvári Nemzetközi Színjátszó Fesztiválon, ahol az előadás rendezői fődíjat nyert. Továbbá, májusban megmérettetett a csoport munkája a nyárasdi válogatón is, ahol a legjobbakat a Duna Menti Tavasz országos fesztiváljára válogatták. A csoport bejutott az országos döntőbe, s a Duna Menti Tavaszon gyémánt sávos minősítésben részesült. Ennek köszönhetően vett részt a csapat novemberben a budapesti Színjátékos Szövetség által megrendezett Fesztiválok Fesztiválján, amely a fesztiválnyertes előadások találkozója ben is bemutattuk előadásunkat a dunaszerdahelyi közönségnek, szülőknek és barátoknak a Gézengúzok bábcsoporttal közös évadzárónkon júniusban, ősszel a Kodály Zoltán Alapiskola, valamint a Szabó Gyula Alapiskola diákjainak, továbbá a Csallóközi Vásárban, valamint a Csemadok évzáró ünnepségén. Jerábik Gabriella Mgr. Ibolya Ildikó a Csaplár Benedek VMK igazgatója 10
11 SPRÁVA O ČINNOSTI MsKS BENEDEKA CSAPLÁRA A GSMU ROK 2018 V MsKS Benedeka Csaplára pracujú amatérske súbory na vysokej umeleckej úrovni: bábkarské súbory (detský a dospelý), divadelné súbory, tanečné súbory, spevácke skupiny a rôzne kluby, ako napr. Klub motkáčikov (pre rodičov na materskej dovolenke s deťmi), Klub vozičkárov, Klub zdravia (organizujú prednášky o správnej životospráve, snažia sa vyriešiť problémy s nadváhou a rôznymi zdravotnými problémami). Tí, ktorí sa starajú aj o svoje zdravie, majú možnosť venovať sa joge a Pilatesu. MsKS zabezpečí miesto pre tréning aj pre extraligové zápasy slávnemu dunajskostredskému extraligovému šachovému mužstvu, ktoré sa konajú pravidelne cez víkend (sobota nedeľa). Tu sa stretávajú týždennou pravidelnosťou aj členovia A klubu a členovia Klubu filatelistov. MsKS Benedeka Csaplára v Dunajskej Strede už 42 rokov očakáva svojich návštevníkov pestrým kultúrnym programom. V divadelnej sále pravidelne organizujú divadelné predstavenia, rôzne kultúrne a hudobné podujatia. Tradičné podujatia sú: Týždeň poézie, Podunajská jar, Festival zdravia, Bábkový festival Pestrý motýľ, Veselica na Martina, Vianočný dom hier pre mentálne postihnutých, klubové večierky, prednášky, výstavy amatérskych a profesionálnych umelcov. Veľmi populárne sú Rodinné nedele domy hier a letné podujatie s názvom Dunajskostredské leto /júl-august/.. V MsKS Benedeka Csaplára sa uskutočnia aj také programy, keď organizátor prenajíma naše priestory a my im zabezpečíme priestory, techniku. Dlhé roky úspešne spolupracujeme s občianskymi združeniami: Kondé Miklós, Na Conxypan, s inštitúciami: Csemadok, Žitnoostrovské osvetové stredisko. Dôležitou úlohou je podpora občianskych združení, civilných iniciatív, podľa našich možností čo najviac podporiť prácu amatérskych súborov. Umelecké súbory pracujú na vysokej úrovni. Šíria dobré meno nášho mesta tak doma, ako aj v zahraničí. V MsKS Benedeka Csaplára im zabezpečíme vhodné priestory na pravidelné skúšky, naši technickí pracovníci im pomáhajú pri realizácii predstavení. Medzi naše najpopulárnejšie programy patria divadelné abonentky, ktoré každoročne pripravujeme pre rôzne vekové skupiny. Pre deti predškolského veku a pre žiakov prvého stupňa základných škôl sme pripravili bábkarské- a divadelné predstavenia a pre deti vyššieho stupňa základných škôl tiež predstavenia, ktoré si vybrali riaditelia škôl podľa ponuky MsKS Benedeka Csaplára. Študenti stredných škôl aj v tomto roku s radosťou navštevovali divadelné predstavenia a koncerty. Aj v tejto divadelnej sezóne boli pripravené abonentky aj pre dospelých. Seniorom, žiakom, telesne postihnutým podľa možnosti poskytneme zľavu. Vozičkári môžu naše predstavenia navštevovať bezplatne, ich doprovodu poskytneme ďalšiu zľavu. Okrem toho na základe Zásad vydania a používania Vernostnej karty mesta Dunajská Streda zo dňa 22. dec návštevníkom, ktorí vlastnia Vernostnú kartu poskytneme na divadelné predstavenia 5%-nú zľavu a na Rodinné nedele majú vstup zadarmo. Ďalšou našou povinnosťou je usporiadať, technicky zabezpečiť rôzne kultúrne podujatia v meste, či udržiavať dobré styky s rôznymi inštitúciami, občianskymi združeniami a podľa možnosti podporiť ich činnosť. Veľmi dôležitá je reklama našich podujatí. Na propagáciu jednotlivých akcií sme využili možnosti v DSTV, dunajskostredsko, DH. Vyhotovené plagáty sme vylepili na najfrekventovanejšie propagačné plochy v meste. Nábor obecenstva sa realizoval aj na školách, na pracoviskách, takisto aj v okolitých dedinách. Webová stránka mestského kultúrneho strediska je tiež stále pestrejšia, sú na nej vždy aktuálne ponuky. 11
12 V MsKS Benedeka Csaplára aj naďalej plánujeme organizovať prednášky na rôzne témy, výstavy, tvorivé dielne. MsKS Benedeka Csaplára na základe rozhodnutia mestského zastupiteľstva zo dňa 28. júna 2011 spravuje aj budovu GSMU, impozantnú Vermesovu vilu. Stali sme sa správcami veľmi peknej starej budovy Vermesovej vily, o ktorej zrejme málokto vie, že potrebuje obnovu. Pri prevzatí sme konštatovali, že nábytky stoličky atď. sú staré, opotrebované, kotol je v dezolátnom stave, v parku by sa mala tiež konať revitalizácia. Samozrejme, tie úlohy nie sú neriešiteľné, ale finančná tieseň nás značne obmedzuje. Každoročne podľa našich možností obnovujeme niektoré časti. V hodnotenom období sme pokračovali rekonštrukčné práce v budove MsKS, ktoré plánujeme pokračovať aj v roku Vytvorili sme nové kancelárie a novú skúšobnú miestnosť. Dôležitá by bola výmena starého, 42-ročného výťahu /podľa cenovej ponuky z roka 2016 cca /, potrebné je neodkladne vymeniť- obnoviť osvetlenie - žiarovky, neonové trubice-, ktorých výmena bude súvisieť s pomerne veľkými výdavkami. Na základe cenovej ponuky výmena žiaroviek napr. v knižnici bude stáť cca V neposlednom rade bude potrebná aj obnova odpadovej rúry a kanalizácie. Nakoľko MsKS na horeuvedené opravy nemá finančné prostriedky, bolo by dobré podľa možnosti zvýšiť dotáciu od mesta. 12
13 POČET PODUJATÍ A NÁVŠTEVNOSŤ V ROKU 2018 MsKS POČET PODUJATÍ POČET NÁVŠTEVNÍKOV Podujatia v MsKS Podujatia v GSMU S P O L U: STÁLE PROGRAMY KURZY A SKÚŠKY VLASTNÝCH SKUPÍN Ženská spevácka skupina TISZTA FORRÁS 1-krát týždenne Komorný spevácky zbor VOX CAMERATA 1-krát týždenne Detský bábkarský súbor GÉZENGÚZOK 1-krát týždenne Bábkové divadlo ARANYKERT (učiteľky MŠ) 1-krát týždenne Detské tanečný súbor NYUSZIHOPP (škôlkari) 1-krát týždenne APRÓCSALLÓKÖZI (ročník 1 4) 1-krát týždenne KISCSALLÓKÖZI (ročník 5 9) 2-krát týždenne CSALLÓKÖZI (dospelí) 2-krát týždenne FOLKLÓRNA TVORIVÁ DIELŇA DUNAÁG (5 veková skupina) 1-krát týždenne Detský divadelný súbor FÓKUSZ 1-krát týždenne Mládežnícky divadelný súbor FÓKUSZ 1-krát týždenne Mládežnícky divadelný súbor NOVUS ORTUS 1-krát týždenne Divadlo RIVALDA SZÍNHÁZ 5-krát týždenne Klub motkáčikov 2-krát týždenne Spoločnosť Hudba znie pre všetkých! 2-krát týždenne Kondicionálne cvičenia 2-krát týždenne Cvičenie členov klubu zdravia 4-krát týždenne Tanečná skupina vozíčkarov GURULÓ TRIÓ 1-krát týždenne A Klub 1-krát týždenne Šachový krúžok 1-krát týždenne Klub filatelistov 1-krát mesačne Skúška skupiny KORÁB 1-krát týždenne 13
14 ČINNOSŤ AMATÉRSKYCH SÚBOROV PRI MsKS ŽENSKÁ SPEVÁCKA SKUPINA TISZTA FORRÁS Spevácka skupina Tiszta Forrás aj v roku 2018 vystupovala na rôznych kultúrnospoločenských podujatiach mesta, na rôznych folklórnych súťažiach, prezentovala mesto i celý región doma i v zahraničí. Zachováva a prezentuje kultúrne dedičstvo našich predkov. Odborné skúšky skupiny pod vedením Jolán Szabó sa uskutočňujú týždenne. Dvakrát ročne organizujú sústredenie členov zboru. Dňa 24. novembra 2018 na celoštátnom súťaži interpretov ľudových piesní Jarný vietor vody vzdúva ženská spevácka skupina Tiszta Forrás získala dve ocenenia: Zlatý páv od KÓTA (Združenia maďarských súborov, zborov a ľudovoumeleckých interpretov Budapest) a súbor bol ocenený zlatým pásmom. Vystúpenia v roku: Dni svätého Juraja Dunajská Streda Medzinárodný festival Vrakúň Medzinárodný festival Dedičstvo otcov Ohrady Veselica na Martina Dunajská Streda Celoštátna súťaž Tavaszi szél Dunajská Streda Vianočné trhy Dunajská Streda Jolán Szabó SPEVÁCKY ZBOR VOX CAMERATA Zbor má 20 členov. Zbor vedie Mgr. Ágnes Gaál Zöld. Na klavíri sprevádzala Andrea Fitosová, na flaute sprevádzala Mgr.Zuzana Bazsó Horváthová, učiteľky Základnej umeleckej školy v Dunajskej Strede. Vystúpenia: Spomínanie o revolučných rokoch- koncert v Dunajskej Strede vo Vermešovej vile Vystúpenie na Dňoch svätého Juraja-Dunajská Streda Vystúpenie na 5.Maďarskom majálese v Dunajskej Strede 14
15 Vystúpenie na slávnostnom kongrese MKP- Dunajská Streda Vianočný koncert v Ňárade (rímskokatolický kostol) Vystúpenie pri zapálení adventnej sviečky v Dunajskej Strede Vianočný koncert speváckeho zboru Vox Camerata- reformovaný kostol, Dunajská Streda Mgr. Ágnes Gaál Zöld CSALLÓKÖZI DETSKÉ TANEČNÉ SÚBORY KISCSALLÓKÖZI APRÓCSALLÓKÖZI Súbor od septembra sa rozšíril o ďalšiu skupinu. Spolu s týmto súborom máme celkovo 140 členov. V roku 2018 sme mali množstvo vystúpení a dve premiéry, premiéra tanečných súborov Kis Csallóközi a Apró Csallóközi, a premiéra Csallóközi Gala. Naša detská tanečná skupina a piati sólisti získali v roku 2018 zlaté pásmo na celoštátnej súťaži choreografov. Attila Oláh FOLKLÓRNA TVORIVÁ DIELŇA DUNAÁG DETSKÝ TANEČNÝ SÚBOR ÁGACSKA FOLKLÓRNY TANEČNÝ SÚBOR DUNAÁG KOMORNÝ SÚBOR ARANYÁSZ TANEČNÝ KLUB DUNAÁG Naša tvorivá dielňa v súčasnosti má viac ako 100 členov, s nimi pracujeme v 4 rôznych skupinách. Pri práci s najstaršími nám pomôžu aj tie najnadanejšie tanečníci ako asistenti Görcs Tamás a Görcs Linda, ako pozvaní odborníci Národného tanečného divadla z Budapesti (Nemzeti Táncegyüttes, Budapest) Hajdú Flórián a bývalý sólista Tanečného divadla Experidance (Experidance Táncszínház.) Varga Attila. 15
16 Pri fungovaní detskej a mládežníckej zložky súboru máme aj seniorskú skupinu pre rodičov našich detských tanečníkov, kde sa dá učiť ľudové tance. K súboru máme pripojenú aj zložku Tanečného klubu Dunajskej Stredy, kde ponúkame možnosť sa naučiť ďalšie spoločenské tance a hodiny preventívneho starania sa o telesnej kondície v rámci pravidelných hodín. V roku 2018 naše súbory mali 28 vystúpení. Okrem toho sa naši tanečníci zúčastnili viacerých odborných programoch, festivaloch a pravidelných tanečných domoch. Naše najdôležitejšie vystúpenia: Žitnoostrovské Múzeum Otvorenie výstavy Dunajská Streda, ARÉNA MOL Vystúpenie v programe s názvom Deň rodín Bratislava Vystúpenie v programe Plesu študentov medicíny Dunajská Streda Vystúpenie v programe Dni sv. Juraja Dunajská Streda Vystúpenie v programe Magyar Majális Dunajská Streda Vystúpenie v programe Celoslovenského stretnutia tanečného domu Maďarov Dunajská Streda Záverečné predstavenie Súboru Dunaág Mierovo Vystúpenie v programe Medzinárodného festivalu ľudovej hudby Gombasek Vystúpenie v galaprograme Celoštátnych kulturálnych slávností v Gombaseku Sládkovičovo Vystúpenie v programe pri príležitosti Slávností Csemadok-u Orechová Potôň Vystúpenie v úvodnom programe predstavenia István a király Rimavská Sobota, Fiľakovo Celoslovenská súťaž festival detských folklórnych súborov Eszterlánc Dunajská Streda Vystúpenie v programe Žitnoostrovského jarmoku Dunajská Streda, Žitnoostrovské Múzeum Vystúpenie v programe koncertu živej hudby Dunajská Streda, MSKS Premiéra obnoveného predstavenia Asszonysorsok, férfimulatságok Dunajská Streda, Žitnoostrovské Múzeum Záverečné vystúpenie súboru Dunaág a predvianočný tanečný dom Melinda Volner Nagy 16
17 DETSKÝ BÁBKARSKÝ SÚBOR GÉZENGÚZOK V tomto roku sme pokračovali dramatizáciu rozprávok. Súbor sa prihlásil na Podunajskú jar, preto sme sa sústredili na súťaž. Vystúpili sme s rozprávkou s názvom A rút kiskacsa. Z okresného kola, ktorá sa konala v Topoľníkoch, sme prestúpili do celoštátnej súťaže bábkarských súborov. Získali sme zlaté pásmo. V mesiacoch september a október sme sa pripravovali na bábkarský festival Pestrý motýľ, potom sme začali prácu s novou ľudovou rozprávkou. Vystúpenia: Bábkarský festival Veľká Mača Podunajská jar Topoľníky Podunajská jar Dunajská Streda Tündérkert festival Dunajská Streda MsKS Dunajská Streda Noc v zoologickej záhrade Győr MR Rok rodín Mosonmagyaróvár - MR Žitnoostrovský jarmok Dunajská Streda Festival Kemence Komárom (Maďarsko) Pestrý motýľ Dunajská Streda Festival Čokolády Szolnok MR Tünde Csörgei MLÁDEŽNÍCKY DIVADELNÝ SÚBOR NOVUS ORTUS Mládežnícky súbor s vedením Tímei Takács pracuje systematicky od roku 2004 pri Mestskom kultúrnom stredisku a odvtedy vystúpil na rôznych slovenských a zahraničných festivaloch a prehliadok, kde získal mnoho významných ocenení. Členovia súboru sú stredoškolskí študenti. Našim cieľom v roku 2018 bolo získať nových členov do súboru a zúčastniť sa rôznych podujatí: Celoslovenský divadelný festival Egressy Béni - Moldava nad Bodvou a v Komárne na Jókaiho dni. Členovia súboru na festivale získali skúsenosti neformálneho vzdelávania v oblasti súčasného divadla, získali odborné poznatky z oblasti divadelného umenia a divadelnej tvorby. Umožnil im tiež získať praktické skúsenosti z oblasti divadelnej tvorby a aplikovať teoretické poznatky v praxi. Cieľom bolo motivovať členov súboru k vlastnej divadelnej tvorbe a podporiť ich vo vlastných umeleckých a kultúrnych aktivitách. Aktívna účasť v súboru podporuje tiež schopnosť formulovať a prezentovať vlastný názor, vnímať a akceptovať kultúrnu rôznorodosť, ako aj osvojiť si estetické a mravné hodnoty. Zároveň vytvára pre členov podmienky a možnosti na kvalitné a zmysluplné trávenie voľného času a pestovanie pozitívnych voľnočasových návykov. Tímea Takács 17
18 DETSKÝ DIVADELNÝ SÚBOR FÓKUSZ MLÁDEŽNÍCKY DIVADELNÝ SÚBOR FÓKUSZ Detský a mládežnícky súbor Fókusz vykonáva svoju činnosť už 49. rok pri Mestskom kultúrnom stredisku Benedeka Csaplára a pri Mestskej organizácii Csemadoku Ármina Vámberyho pod vedením Gabrielly Jerábik a Katalin Kuklis. Aj v roku 2018 sme naďalej pracovali v dvoch súboroch: v detskom divadelnom súbore (s deťmi vo veku 9-15 rokov) a v mládežníckom divadelnom súbore (so stredoškolákmi). Mládežnícky súbor ešte vystúpil aj s vlaňajším programom s názvom Önkontroll v Győri, ale pritom nacvičovali aj nový program s názvom Kata, a makrancos, s ktorým sa predstavili v Komárne na Jókaiho dňoch. Od jesene 2018 nacvičujú nové predstavenie s názvom Semmi od dánskej spisovateľky, Janne Teller. Aj detský súbor si rozvíjal ďalej divadelnú činnosť. Nacvičovali nový program, s názvom Lúdas Matyi od Mihálya Fazekasa. S novým programom sa zúčastnili festivalu v Mosonmagyaróvár, v Budapešti a boli aj na Podunajskej jari, kde získali najvyššie ocenenie. Predstavenie uviedli mnoho krát aj dunajskostredskému publiku. Obidva súbory ukončili rok 2018 veľmi úspešne. Gabriella Jerábik Mgr. Ibolya Ildikó a riaditeľka MsKS- VMK 18
Advent. v bráne Zemplína Zemplén kapujában. Hlavný usporiadateľ / Főszervező: Mesto Veľké Kapušany / Nagykapos Város. Sponzori / Támogatók:
Hlavný usporiadateľ / Főszervező: Mesto Veľké Kapušany / Nagykapos Város Advent v bráne Zemplína Zemplén kapujában Sponzori / Támogatók: Veľké Kapušany 2017 Nagykapos 29. 3. 5. 6. 7. 8. November Zapálenie
Vypracovala: Mgr. Timea Molnár, vedúca odboru školstva, soc.vecí, športu a kultúry Kidolgozta: Mestské zastupiteľstvo po prerokovaní predmetu návrhu
Materiál na rokovanie Materiál č.: 18/2015/3 3. zasadnutia Mestského zastupiteľstva Dunajská Streda v VII. volebnom období Dunaszerdahely Város Képviselő-testülete 3. ülésének beterjesztett anyaga a VII.
KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:
KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: Az első minősítés évéhez viszonyítva hány előképző, alapfokú és továbbképző évfolyamot működtet 2018-2019 tanév
16. 9. 2014 Utorok Ulica plná cyklistov
Naše ulice naša voľba! Európsky týždeň mobility 2014 v Moldave nad Bodvou Program 16. 9. 2014 Utorok Ulica plná cyklistov 17:00 4. ročník sprievodu bicyklov po trase Penzión Bodva Aréna šport centrum,
Jelentés a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központ és a Kortárs Magyar Galéria működéséről a 2014-es évben
Jelentés a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központ és a Kortárs Magyar Galéria működéséről a 2014-es évben A város szívében található városi művelődési központ gazdag kultúrműsorral és szabadidős programmal
Príležitostná činnosť: pred súťažou: Matematická Pytagoriáda a Zrínyi Ilona matematikaverseny, celý rok podľa potreby žiakov aj ako doučovanie
Názov krúžku: matematický krúžok Oblasť: vedy a techniky Vedúci krúžku: Mgr. Záhorská Renáta Formy činnosti: Pravidelná činnosť: raz týždenne v utorok Príležitostná činnosť: pred súťažou: Matematická Pytagoriáda
KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:
KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám
Munkaterv a évre. Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára. Általános adatok
Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára Általános adatok Szervezet neve: Budaörsi Pro Musica Kórusalapítvány Címe: 2040 Budaörs, Szabadság út 134. Levelezési cím: 2040 Budaörs, Víg u.63.
KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:
KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám
Tanuljunk egymástól! Učme sa jeden od druhého
2020 Tanuljunk egymástól! Učme sa jeden od druhého A szlovák-magyar projekt a Regionális Szociális Forrásközpont Közhasznú Nonprofit Kft., az Akadémia Vzdelávania (Művelődési Akadémia) és a Dunaszerdahelyi
Nádorvárosi Népművészeti Egyesület 2018/2019 I. félév programjai
Nádorvárosi Népművészeti Egyesület 2018/2019 I. félév programjai 2018. szeptember 1. A Nádorvárosi Népművészeti Egyesület csatlakozott az Élő Forrás Alapfokú Művészeti Iskolához, aminek központja Devecser.
VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016.
1. sz. melléklet JAVASLAT A VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016. Készítette: Radics Zoltánné intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek Nemzeti Ünnep: 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc
K O M Á R N O Komárom Város Önkormányzata
TE 1060/2016 M E S T O K O M Á R N O Komárom Város Önkormányzata Pre zasadnutie Mestského zastupiteľstva v Komárne dňa 03.11.2016 k bodu rokovania číslo: A Komáromi Városi Képviselı-testület 2016.11.03-i
Obec Gemerská Hôrka Gömörhorka Község Plán podujatí na rok 2017 Események tervezete a 2017-es évre
Obec Gemerská Hôrka Gömörhorka Község Plán podujatí na rok 2017 Események tervezete a 2017-es évre Dátum Podujatie - Esemény Hlavný organizátor / Főszervező JANUÁR 2017.1.21. Ples učiteľov - Iskolabál
2015. évi rendezvénytervezet
2015. évi rendezvénytervezet Időpont Esemény megnevezése Rendező Helyszín Jan. 11. 9 óra Megemlékezés a Malenkij robot -ról JANUÁR Zebegény (a települések összevont Jan. 22. 14 óra Magyar Kultúra Napja
VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE
Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. JAVASLAT A VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2015. Készítette: Radics Zoltánné intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek
Príležitostná činnosť: prednes básne, dramatizácia rozprávky pre. rodičov a starých rodičov
Názov krúžku: Slovenská konverzácia Oblasť: jazyky- Spoločensko-vedná oblasť Vedúci krúžku: Eva Bubenková Formy činnosti: Pravidelná činnosť : podľa plánu práce ZK. Príležitostná činnosť: prednes básne,
Kritéria prijímacích skúšok pre školský rok 2016/2017
Cirkevné gymnázium MARIANUM s vyučovacím jazykom maďarským Ul. biskupa Királya 30; 945 01 Komárno MARIANUM Magyar Tannyelvű Egyházi Gimnázium Király püspök u. 30.; 945 01 Komárom Tel.: 035/77 30 397, fax:
xv. EGRESSY BÉNI ORSZÁGOS SZíNJÁTSZÓ FESZTiVÁL Szepsi és Buzita 2013. december 5-8.
xv. EGRESSY BÉNI ORSZÁGOS SZíNJÁTSZÓ FESZTiVÁL Szepsi és Buzita 2013. december 5-8. A fesztivál fórendezóje: A Csemadok Országos Tanácsa - Pozsony megbízásából a Csemadok Kassa-környéke Területi Választmánya
PRE SEGEDÍNSKYCH SLOVÁKOV SZEGEDI SZLOVÁK HIRDETMÉNY
Na Táloch, za nami údajne Chopok. Tále, mögöttünk állítólag a Chopok. Prvé kroky začiatočníkov A kezdők első lépései Posledný večer s divadelníkmi Commedia z Popradu Búcsúest a poprádi Commedia Társulattal
Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015
Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Zsigárd 2015. július 13-augusztus 8. 2015. július 13-17. Kistérségi nyári kézműves tábor Helyszín: tájház Napi foglalkozások: 09:00-14:00 5 napon keresztül különböző
VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/
A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes
Decemberi programok Sárospatakon és Környékén
Turisztikai Hírlevél Tourinform Sárospatak Decemberi programok Sárospatakon és Környékén A Művelődés Háza és Könyvtára programjai: December 01. 17.00 óra Cserepes nap Értékes fazekas hagyománnyal bír Sárospatak.
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Önkormányzata Képviselő-testületének
VÁROSI AMATŐR MŰVÉSZETI CSOPORTOK 2012.ÉVI PÁLYÁZATI ELSZÁMOLÁSA
VÁROSI AMATŐR MŰVÉSZETI CSOPORTOK 2012.ÉVI PÁLYÁZATI ELSZÁMOLÁSA Rábaköz-Hanság Működési, utazási és Kiss József Turisztikai anyagköltség (Hanság Big Band) Szent Anna Plébánia Énekes Gitáros Csoportja
RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS
RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS 2014. JANUÁR 01.01. Újévi koncert Városi Sportcsarnok, Ritmus művészeti 01.15. Ökumenikus istentisztelet - Szeretetvendégség 01.18. Magyar Kultúra Napja Légy jó mindhalálig c. musical,
A rendezvény neve, jellege. szervezıje. Egyesülete Püspökladányi Határok nélkül Egyesület
A rendezvény ideje A rendezvény neve, jellege A rendezvény szervezıje A rendezvény helyszíne 2011. február 9. 90 éves a Vöröskereszt ifjúsági szervezete 2011. február 11. Látássérültek farsangi rendezvénye,
XVI. EGRESSY BÉNI ORSZÁGOS SZÍNJÁTSZÓ FESZTIVÁL Szepsi és Buzita 2014. november 6-9.
XVI. EGRESSY BÉNI ORSZÁGOS SZÍNJÁTSZÓ FESZTIVÁL Szepsi és Buzita 2014. november 6-9. A fesztivál főrendezője: A Csemadok Országos Tanácsa - Pozsony megbízásából a Csemadok Kassa-környéke Területi Választmánya
Különös közzétételi lista Alapfokú Művészeti intézmények. 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet alapján
Intézmény neve: Levendula Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 200223 Különös közzétételi lista Alapfokú Művészeti intézmények 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet alapján 1. A ok iskolai végzettsége, szakképzettsége
Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2851 Környe, Beloiannisz u. 1. OM Művészeti tagozat
Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2851 Környe, Beloiannisz u. 1. OM 031914 Művészeti tagozat Évfolyamok Az intézmény művészeti tagozata 2007-ben kapta meg a: Kiválóra minősített
KRUŽNIANSKE OBECNÉ OZNAMY
Informačno-kultúrny mesačník občanov obce Kružná KRUŽNIANSKE OBECNÉ OZNAMY Číslo 8 Ročník 10 AUGUST 2011 Všetky náklady spojené s vydávaním a rozširovaním hradí obec Kružná Uznesenia zo zasadnutia obecného
Vzdelávacie výstupy Tartalmi követelmények. Žiak má preopakovať témy zo 7. ročníka. Žiak má podľa obrázkov vymenovať výrazy
Názov tematického celku Tematikus egység Úvod do vyučovacej hodiny Preopakovanie tém z 8. Ročníka Hodi na Óra Medzipredmetové vzťahy Tantárgyközi kapcsolatok 6 Matematika Vzdelávacie výstupy Tartalmi követelmények
2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG
2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január
Munkaterv 2010/2011. tanév (művészeti iskola)
Munkaterv 2010/2011. tanév (művészeti iskola) Dátum Rendezvény-Esemény Érintettek köre Felelős júl.06-12. Zabosfa Táncegyüttes Lengyelországban néptáncosok Kispéter Éva júl. 11. Aratóünnep Zákányszék Nefelejcs
Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2003.(III.27.) önkormányzati rendelete. a helyi közművelődésről A rendelet hatálya
Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2003.(III.27.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről Csátalja Község Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv.
RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS
Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi
Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről
Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében
ERDÉSZEK A GYERMEKEKÉRT. Zárókonferencia 2013. 09. 13. Egerszalók
ERDÉSZEK A GYERMEKEKÉRT Zárókonferencia 2013. 09. 13. Egerszalók Kitől? Mesél az erdő pályázat Az EGERERDŐ Zrt. működési területén található általános iskolák 8 fős, 2-4. osztályos tanulóiból álló csoportok
A VÁLLALKOZÓK KLUBJÁNAK FELHÍVÁSA
Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa 1. évfolyam 9. szám A VÁLLALKOZÓK KLUBJÁNAK FELHÍVÁSA PROGRAMAJÁNLÓ: MAGYAR ÍZEK - MAGYAR SZÍNEK 6. GASZTRONÓMIAI ÉS GYÜMÖLCSFESZTIVÁL,
Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14
KLAZZ koncert A hazai jazzélet sztárjai Babos Gyula, Borbély Mihály, Berki Tamás, Balázs Elemér, Barcza Horváth József, Dés László, Fekete-Kovács Kornél, Horváth Kornél, Kaltenecker Zsolt, Lantos Zoltán,
országos népzenei vetélkedő népdalénekesek, népdalkörök, népi hangszerszólisták és népi hangszeres együttesek részére
BÍBORPIROS SZÉP RÓZSA (Örökség) X. évfolyam országos népzenei vetélkedő népdalénekesek, népdalkörök, népi hangszerszólisták és népi hangszeres együttesek részére FELHÍVÁSA A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából
Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések
AUGUSZTUS 21. 8 00 Vezetői értekezlet 26. 8 00 Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések 27. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 28-29. Tanév
Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár
Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja
RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS
Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika
Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010-ben tervezett nagyrendezvényei
Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010-ben tervezett nagyrendezvényei Mûvelõdési Központ Jan. 16. Derecske Város Bálja Jan. 21. A Magyar Kultúra Napja Jan. 23. Színház Febr. 6. "Hajdú Komák
536/2015. (XI. 19.) Tinódi Lantos Sebestyén Könyvtár és Művelődési Ház évre szóló munkatervének jóváhagyása
536/2015. (XI. 19.) Tinódi Lantos Sebestyén Könyvtár és Művelődési Ház 2016. évre szóló munkatervének jóváhagyása VARGA DOMOKOS ÁMK TINÓDI LANTOS SEBESTYÉN KÖNYVTÁR ÉS MŰVELŐDÉSI HÁZ KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERV
DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN
DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín 2019.02.7 Csütörtök Vámos Miklós: Legközelebb majd sikerül 2019.02.8 Péntek Világjárók Hátizsákkal Vietnámtól Mexikóig 2019.02.14.
Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár
Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja
DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,
Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét
2011. évi rendezvénynaptár
2011. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés 21. Magyar Kultúra Napja 22. Német Nemzetiségi Nap 28. FEBRUÁR 1. Meseszínház - Kabóca Bábszínház 11. 12. Valentin napi party Kultúrház 26. Farsangi
Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére
PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja
Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév
Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Jogszabályi háttér: 229/2012 (VIII.28.) Kormány rendelet Az intézmény neve: Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola Címe: 2400 Dunaújváros, Március 15.tér
1. A biztonsági kamerák működési feltételei szakmai tájékoztatás
2011. október 27. Soron kívüli ülés Program. 1. A biztonsági kamerák működési feltételei szakmai tájékoztatás 2. Telekeladás a felistáli temetőnél Ing. Sebő 3. Telekeladás transzformátor építéséhez villanyművek
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közművelődési Szakmai Tanácsadó és Szolgáltató Intézete www.bacskultura.hu
Dél-alföldi Regionális Gyermek és Ifjúsági Néptáncgála területi válogatója Petőfi Sándor Művelődési Központ Kiskőrös, február 17. 2007 Évnyitó szakmai értekezlet Általános Művelődési Központ Nemesnádudvar,
Lajosmizse Város 2015. évi kulturális rendezvénynaptár
Lajosmizse Város 2015. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője 2015.01.109:00-13:00 Harsányi Zsuzsa grafikus kiállítása 2015.01.16-02.23 Háza és Magyar Kultúra
2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek
1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es
Monor város évi I. féléves programtervezete
Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.
2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra
2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január 9. Január 17. 16 óra Január 26. 15 óra Január 27. 11.00 óra Január 30. 10-17 óra Február 1. Február
Kft.-vel közösen más szervezet/ek által szervezett, lebonyolított program Kft.-vel közösen más szervezet/ek által szervezett,
Oldal 1 / 10 Mezőtúri Közművelődési és Sport Közhasznú Nonprofit Kft. (továbbiakban: Kft) Mezőtúr Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) 2019. év Január Rendezvény neve Időpont Rendezvény szervezője
2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ
2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ február március Időpont Rendezvény megnevezése Szervező Helyszín 2012. február 16. vagy 23. 2012. február 25. Könyvtárhasználat - Nemzetközi energiahatékonysági nap
Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája
Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok
ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI
ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés
Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra
Január 02. 15. 19. kedd 22. 23. 30. 01. hétfő 06. 16:30 12. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 67. évfordulója alkalmából H: Kalafszky
2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények)
2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) Január - Január 20. Szép magyar beszéd a Kazinczy verseny városi döntője a Városi Könyvtárban - Január 21. A Magyar Kultúra Napja
Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések
Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 12/2002. (IX.30.) számú R e n d e l e t e a helyi közművelődésről Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
SZEPTEMBER Feladatok Felelős szeptember 1. Tanévnyitó ünnepély, balesetvédelmi és tűzvédelmi intézményvezető
SZEPTEMBER Feladatok Felelős 2016. szeptember 1. Tanévnyitó ünnepély, balesetvédelmi és tűzvédelmi intézmény oktatás 2016. szeptember 5. Zeneiskola első tanítási nap zeneisk. mkk 2016. szeptember 9. Tanítás
b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda
TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.
Tanév rendje 2017/18 tanév
Tanév rendje 2017/18 tanév Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános OM 033966 (Kaposvár, Fő u. 40-44.) Kaposvár, 2017. szeptember 12. Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató 1. A tanév helyi rendje
Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára
Lajosmizse Város 2019. évi kulturális rendezvénynaptára Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Csincsik Zoltán festőművész kiállítása 2019. január 09-26. Jobb agyféltekés rajztanfolyam 2019.
A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE
A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele
A tanév helyi rendje
A tanév helyi rendje 2016-17. AUGUSZTUS 16-17. 9 00 Vezetői 22. 8 00 Munkaközösségi Alakuló megbeszélések 25. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 29-31. 8 00 Tanév előkészítése Iskolavezetés
A Harlekin mesés bábjai beköltöztek a Bóbitába. Írta: Major Zoltán január 17. csütörtök, 20:04
Új kiállításban gyönyörködhetnek a Bóbita Bábmúzeum látogatói: az egri Harlekin Bábszínház néhány előadásának míves és nagyméretű bábjai és díszletei köszöntik az ide betérőt. A Harlekin Bábszínház - ahol
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november 20-ig. XV. Könyvszalon
Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február
Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE
XXXI. Dni Mártona Csombora Szepsiho Moldava nad Bodvou. Hlavným organizátorom podujatia je: Základná organizácia Csemadoku POZVÁNKA
XXXI. Dni Mártona Csombora Szepsiho Moldava nad Bodvou Hlavným organizátorom podujatia je: Základná organizácia Csemadoku POZVÁNKA 27. apríl 2010 (utorok) 18.00 Premietanie filmu spojené s prezentáciou
M E S T O K O M Á R N O KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
TE 695/2016 M E S T O K O M Á R N O KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Pre zasadnutie Mestského zastupiteľstva v Komárne dňa: 26. mája 2016 k bodu rokovania číslo:... A Komáromi Városi Képviselő-testület 2016
ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE
/ Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes
Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata
Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város
Települési Rendezvény Naptár 2009.
Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező
8. Maglód Város évi rendezvénynaptára november 22. ELŐTERJESZTÉS
8. Maglód Város i rendezvénynaptára 2018. november 22. ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. november 22-ei ülésére 8. napirend Tárgya: Előadó: Maglód Város i rendezvénynaptára
Beszámoló a civil szervezetekkel való évi együttműködésről
577-5/2018 jegyzőkönyv 8.melléklete 70/2018. (III.27.) határozati javaslat melléklete Beszámoló a civil szervezetekkel való 2017. évi együttműködésről Martonvásár 2017. évi esemény naptárában számos olyan
www.galanta.sk KALENDÁR PODUJATÍ RENDEZVÉNYNAPTÁR Mesto Galanta Mestský úrad Galanta
www.galanta.sk KALENDÁR PODUJATÍ RENDEZVÉNYNAPTÁR Mesto Galanta Mestský úrad Galanta KALENDÁR PODUJATÍ 2014 Obsah Príhovor primátora 4 Polgármester köszöntője 5 Kalendár podujatí 6 Najznámejšie podujatia
XXXV. SZEPSI CSOMBOR MÁRTON NAPOK RENDEZVÉNYSOROZATA SZEPSI. A rendezvénysorozat főszervezője: a Csemadok Szepsi Alapszervezete MEGHÍVÓ
XXXV. SZEPSI CSOMBOR MÁRTON NAPOK RENDEZVÉNYSOROZATA SZEPSI A rendezvénysorozat főszervezője: a Csemadok Szepsi Alapszervezete MEGHÍVÓ Társrendezők Szepsi Városi Művelődési Központ és Városi Könyvtár Szepsi
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 30/2013. (I. 30.) számú. h a t á r o z a t a. a 2013. évre tervezett kulturális programokról
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Képviselő-testületének 2013.
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november
1/2018 uznesenie k výsledkom volieb do orgánov samosprávy mesta Komárno konaných dňa
1/2018 k výsledkom volieb do orgánov samosprávy mesta Komárno konaných dňa 10.11.2018 A/ berie na vedomie 1. výsledky volieb do orgánov samosprávy mesta, 2. vystúpenie novozvoleného primátora mesta, B/
Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL
Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről
Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS
Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,
Polgár város évi rendezvényterve. Bíró István Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár. Készítette:
Polgár város 2018. évi rendezvényterve Készítette: Bíró István Művelődési igazgató I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek Az Művelődési alapfeladata: a helyi közművelődési tevékenység támogatása,
Primátor ľudí, nie strán. Az emberek polgármestere, nem a pártoké. MUDr. Anton Marek. nezávislý kandidát na primátora - független polgármesterjelölt
Primátor ľudí, nie strán Az emberek polgármestere, nem a pártoké 5. MUDr. Anton Marek nezávislý kandidát na primátora - független polgármesterjelölt Vážení spoluobčania! Po štyroch rokoch sa opäť uchádzam
A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:
A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész
TE- 283/2015 M E S T O K O M Á R N O KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
TE- 283/2015 M E S T O K O M Á R N O KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Pre zasadnutie Mestského zastupitelstva v Komárne dna 25.06.2015 k bodu rokovania císlo : A Komáromi Városi Képviselo-testület 2015. 06.25
XV. EGRESSY BÉNI ORSZÁGOS SZÍNJÁTSZÓ FESZTIVÁL. Szepsi és Buzita 2013. december 5-8.
XV. EGRESSY BÉNI ORSZÁGOS SZÍNJÁTSZÓ FESZTIVÁL Szepsi és Buzita 2013. december 5-8. A fesztivál főrendezője: A Csemadok Országos Tanácsa - Pozsony megbízásából a Csemadok Kassa-környéke Területi Választmánya
A XXXVI. Duna Menti Tavasz díjai 2010
A XXXVI. Duna Menti Tavasz díjai 2010 DUSZA ISTVÁN DÍJ a Rimajánosi Magyar Tannyelvű Alapiskola Csicsóka Színjátszó Csoportjának a Kukoricafosztás című népi szerkesztett játékáért, rendezte: Rúgó Gabriella
Újra indul a Teleház! Folyamatosan bõvülõ szolgáltatásokkal várjuk vendégeinket a Mûvelõdési Központban. Szolgáltatások:
Tervezett program: 1530 Március idusára - Ünnepi mûsor Elõadják: A Bocskai István Általános Iskola és AMI 8.a osztályos tanulói Felkészítõ tanár: Váradiné Szabó Katalin Helyszín: Templomkert 1550 Koszorúzás
Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok
Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok
P O Z V Á N K A. Primátor mesta Moldava nad Bodvou Vás srdečne pozýva na XIII. Dni Moldavy 26.-28. júna 2009 Ing. István Zachariaš
P O Z V Á N K A Primátor mesta Moldava nad Bodvou Vás srdečne pozýva na XIII. Dni Moldavy 26.-28. júna 2009 Ing. István Zachariaš Človek nerobí nič iné, len sa stále vracia domov. (Sándor Márai) 26. jún
RENDEZVÉNYNAPTÁR HELYI IDENTITÁS ÉS KOHÉZIÓ ERŐSÍTÉSE KAPUVÁRON TOP GM Kapuvár Városi Önkormányzat 9330 Kapuvár, Fő tér 1.
RENDEZVÉNYNAPTÁR HELYI IDENTITÁS ÉS KOHÉZIÓ ERŐSÍTÉSE KAPUVÁRON TOP-5.3.1-16-GM1-2017-00006 Kapuvár Városi Önkormányzat 9330 Kapuvár, Fő tér 1. 2018. december PROGRAMOK 2019-BEN KAPUVÁR TELEPÜLÉSEN ELŐZMÉNYEK
A Ciróka a sokszínűség bábszínháza. Írta: Major Zoltán szeptember 16. szombat, 12:26
Több mint harminc éve működik hivatásos bábszínházként a kecskeméti Ciróka. A Bóbita szintén több évtizede áll szakmai és baráti kapcsolatban vele. Szeptember 9-én Rigócsőr király című darabjukat adták
OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM
OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című