Jegyzőkönyv Elnökségi ülésről
|
|
- Gyöngyi Balázsné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Ikt.szám:156/2007. NAGYKANIZSAI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 8800 Nagykanizsa, Petőfi u. 5. Telefon/fax: 93/ Internet: hu Jegyzőkönyv Elnökségi ülésről Készült: Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulás április 2-án 14,00 órai kezdettel a Nagykanizsai Vasemberház Dísztermében megtartott Társulási elnökségi üléséről. Tárgy: Az alábbiakban felsorolt napirend szerint. Jelen vannak: Marton István elnök, Varga Miklós, Szirtes Lajos, Jancsecz Lajos, Dr. Surdi Krisztina, Koma László, Réti Alfréd, Jakab Sándor. Meghívottként: Dr. Kelemen Marcell jegyző, Jegyzői Kollégium vezetője. Gregor Tiborné A Nagykanizsa és Környéke Foglalkoztatási, Szociális és Közművelődési kht. ügyvezetője. Dr. Tóth László Felügyelő Bizottság elnöke Pávlicz Lajos TEFA Bizottság elnöke Marton István: Köszönti a Társulási Tanács ülésen megjelenteket, megállapítja, hogy az ülés határozatképes, majd közli az írásban kiküldött napirendeket. Napirendi pontok: 1. Nagykanizsa és Környéke Foglalkoztatási, Szociális és Közművelődési Kht. átalakítása 2. Nagykanizsa és Környéke Foglalkoztatási, Szociális és Közművelődési Kht. kölcsön igénye évre. 3. A Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulásának évi Költségvetési beszámolója. 4. Közmunka 2007 pályázat benyújtása. 1. számú napirend: Nagykanizsa és Környéke Foglalkoztatási, Szociális és Közművelődési Kht. átalakítása Marton István: Megkérem Polai György urat röviden tájékoztasson minket a lehetőségekről. Polai György: Elnökség. A Tanácsülés óta pontosítottuk a Kht. átalakításának szakaszaít. Az előterjesztés első részében a Kht. fenntartásában lévő Családsegítő és Gyermekjóléti szolgálat további sorsának a lehetőségeit fejtettük ki. Két lehetőség van, az egyik hogy beintegráljuk a munkaszervezetbe a Családsegítő és Gyermekjóléti szolgálatot és annak egy szervezeti egységeként működne, a másik lehetőség hogy a Családsegítő és Gyermekjóléti szolgálatot bevinnénk a Társulásba, ahol önálló költségvetési szervként működne. A megyei és az országos szervektől kért információk alapján a gyakorlati forma azt mutatja, hogy legtöbb helyen intézményi formában működtetik a Családsegítő és Gyermekjóléti szolgálatot. Egyedül a Pénzügyminisztériumtól kaptunk választ úgy, hogy megfelelő az is, ha a Munkaszervezetbe integrálva történik a Szolgálat beemelése. Elkészítettünk egy Alapító Okirat módosítást is arra vonatkozóan, ha a Munkaszervezetbe integrálva kerülne a Szolgálat átszervezése. Dr. Kelemen Marcell: Részben törvényességi illetve ésszerűségi megjegyzéseim lenne. Azt szeretném hozzáfűzni az elmondottakhoz, hogy ha következő év január 1-én Zalakaros létrehoz egy új Társulást akkor az ellátott 36 településből 17 maradna. Ha a munkaszervezetbe beintegráljuk a Családsegítő és Gyermekjóléti szolgálatot, akkor a valahogy el kell különülnie, mert a munkaszervezet vezetője nem lehet közvetlen felettese a szolgálatnak. A szolgálat szakmai vezetőjének megfelelő szakmai képzettséggel kell rendelkezni. Ezt úgy lehet megoldani, hogy a beintegrált 6 emberből az egyik lesz a szakmai vezetőjük, és majd ő felette foglal helyet a munkaszervezet vezetője. Itt most az a kérdés, hogy ha 17 település marad, akkor ezt a 6 embert költségeiben majd finanszírozni tudja-e? Kérdés mi lesz a sorsa a kilépő települések után a Szolgálatnak. Mérlegelni kell ezeket a folyamatokat is. A 6 fő határozatlan idejű munkaviszonnyal bekerül a Munkaszervezetbe, ki kell nevezni a vezetőt, ennek a közalkalmazotti törvény szerinti hatásaival számolni kell.
2 Gregor Tiborné: A szakma egyértelműen azt tanácsolja és diktálja, hogy részben önálló intézményként működjön a családsegítő szolgálat. Hat fővel számoltunk, mert ha új működési engedélyt kell kérnünk, akkor már csak hat főre adnák meg, de jelen pillanatban 5 fővel működünk. Zalakaros ha új Társulást hozna létre és nem tőlünk vennék igénybe a szolgáltatást, akkor a 17 településnél is a 3 főnek meg kell lennie, mert ez a feltétele egy intézmény működésének. Az itt dolgozóknak csak a bére közalkalmazotti, de nem közalkalmazotti státuszban dolgoznak. A vezetői pótlék havi Ft, tehát itt nem nagy összegekről van szó, ami szerintem kifizethető. Van viszont itt egy másik probléma, ha átveszi a Társulás bármilyen formában is a Családsegítő és Gyermekjóléti szolgálatot, mikor tud bemenni a Társulásba, ugyanis többször elmondtam már, hogy még három hónapig tudunk bért fizetni de utána már nem. Most áprilisa van, most ebből kiindulva kell döntenünk, a Zalakarosi kistérségről még nincs kormánydöntés, ezért ezt ne vegyük számításba. A jelenlegi vezető egyébként családsegítési feladatokat is ellát. Ezért kérném Önöket, hogy lépjünk előre és döntsünk. Ezt hajtjuk, hogy a Szolgálat kerüljön át a Társulásba, hogy a fenntartása biztosított legyen. Ha megkapjuk az emelt normatívát, úgy az ellátott településeknek sem kell majd hozzájárulniuk a szolgáltatáshoz, mert fedezné az erre járó költségeket. Varga Miklós: Bármelyik lehetőséget is választjuk, döntenünk kell, de figyelembe kell venni, hogy a szerződéseket, a munkaszerződéseket is csak december 31-ig tudjuk megkötni, mert nem tudjuk mi lesz január 1-től. Azonban én javasolnák a kettő mellé egy harmadik lehetőséget, amit kérném hogy gondoljunk át. Nagykanizsának van egy Családsegítő Központja, ha ő látná el ezt a feladatot úgy, hogy átveszik a Kht. családsegítőit. Gregor Tiborné: Megpróbáltuk ezt már, két év óta, de erre nem vevő a város intézménye. Foglalkoztunk ezzel már többször is. Varga Miklós: Ez a testület, ez az Elnökség ezzel még nem foglalkozott, meg kell próbálni és egyeztetni. Dr. Kelemen Marcell: Erről csak a Polgármester úrra történt egyeztetés után tudok nyilatkozni, de ezt nem az intézmény dönti el, erről így még nem tárgyaltunk. Jancsecz Lajos: Ez megfelelő lenne, ha vezetői szinten ebben egyetértés van akkor meg kell ezt próbálni. Ezáltal a normatívákat igénybe tudjuk venni. Marton István: Egyetértek ezzel a lehetőséggel hiszen ha egy szervezetben meg lehet oldani ezt a dolgot, akkor szerintem ez lenne a legjobb megoldás. Utána kell nézni, hogy mik ennek a feltételei. Megkérdezném ha Nagykanizsa kiterjeszti a szolgálatot az egész térségre, akkor mit jelent ez normatívában. Horváth Istvánné: Akkor megkapnánk az emelt normatívát ami 1050 Ft-ot jelent. Ha a társulás látja el, akkor a gyermekjólétre 1200 Ft, ha intézményi társulásban van, akkor 1050 Ft, jelenlegi módon a Kht-val ellátva 500 Ft a normatíva. Jancsecz Lajos: Akkor látható a megoldás szerintem, konszenzusnak kell lenni ebben a kérdésben. Marton István: Akkor ez lenne a legjobb megoldás a problémánkra és szakmailag is ez a legmegfelelőbb.. Dr. Kelemen Marcell: A 36 településtől meg kell kérdezni, hogy ki az aki hajlandó ehhez csatlakozni, mert jelenleg a 36 településnek a Kht.-val van ellátási szerződése. Gregor Tiborné: Mi előzőleg körbetelefonáltuk a településeket és megkérdeztük, hogy abban az esetben ha máshová Társulnánk akkor is velünk láttatnák-e el a feladatot. Minden település igennel válaszolt, mert meg vannak elégedve az embereinkkel. Minél tovább húzzuk az időt, annál több pénzt hagyunk a költségvetésben. Marton István: Nem célszerű a pénzről lemondani. Ebben az esetben Nagykanizsa lesz az a másik Társulás, átvéve azokat aki eddig ellátták ezt a feladatot. Dr. Kelemen Marcell: A városnak meg kell néznie, hogy a 36 településen mennyi az ellátottak száma és ez milyen költségeket is jelent majd, és akkor tudunk majd pontosat mondani. Ugyanis lehetséges az, hogy a 6 főből öt, vagy 4 fő lesz átvéve mert az is elég lesz az ellátott létszámhoz. A törvény szerinti kötelezettséggel kell a létszámkövetelményt meghatározni. Továbbá a jelenleg 36 településnek szerződése van a Kht - val és ha mind a 36 nem kíván csatlakozni, akkor el kell gondolkodni azon, mi lesz azokkal aki nem akar csatlakozni. Meg kell szüntetni velük ezt az ellátási szerződést és nekik is gondoskodni kell valamilyen módon a feladatellátásról a továbbiakban. Dr. Tóth László: Egyetértek Jegyző úrral, ki kell számolni a költségvetést, ami alapján majd döntést lehet hozni. Ennek szakmai okai voltak, akkor hogy nem kívánták ezt meglépni. Többször is felvetettük a régi Elnökségben, akkor nem
3 lehetett ezt meglépni. Ki kell számolni a várható normatíva bevételt, a várható kiadásokat és látjuk, hogy a normatíva nyújt-e fedezetet erre. Dr. Kelemen Marcell: Ha csak a 17 települést számoljuk emelt normatívával, akkor az durván 10 millió Ft, és ha az elosztjuk 5 fővel akkor 2 millió Ft/fő/év maradna a foglalkoztatásra ezt lebontjuk havi szintre az pedig 147 E Ft/fő/hó lenne. Tóthné Lábecz Katalin: Elnézést kérek Jegyző úr hogy beleszólok, de nem a at kell 1050-nel megszorozni, mert az 1050 Ft a gyerekjólétre van és ott a 0-tól 17 éves korosztályt lehet számításba venni. A családsegítés normatívája 300 Ft. Tehát a 9100-at kell 300-al megszorozni, és a 0-17 éves korig lévő gyereklétszámot kell 1050-nel beszorozni. A családsegítő létszámához pedig annyit tennék hozzá, hogy az 1/2000. sz. kormányrendelet alapján lakosságarány szerint van megszabva a családgondozói ellátás. Tehát 2000-től 4000 fő-ig láthat el egy családgondozó egy körzetet, lehet, hogy 4 ember elég. Polai György: Azzal számolni kell, hogy az új intézményi társulásnál a települések nem tudják lehívni az 500 Ft-os normatívát. Azt az intézményfenntartó társulás hívja le. Varga Miklós: Ez természetes, ezt így lehet csak működtetni. Gregor Tiborné: Milyen határidővel tudjuk ezt megvalósítani? Addig a társulás finanszírozza a szolgálatot? Varga Miklós: Véleményem szerint a szolgáltatást igénybe vevő 36 település, akik az átvett 500 Ft normatívából tudják finanszírozni. Elhangzott, hogy csak 300 Ft-ot adnak át. Marton István: Az Irodavezető holnap készítsen el egy tájékoztatót a településeknek, és a Város az április 29-i közgyűlésére beviszi ezt a módosítást. Azt hiszem nem probléma, ha egy létező szervezetben bővül a létszám, ezt könnyen megoldható. Az lenne a javaslatom, hogy szavazzunk ebben a kérdésben. A határozati javaslatunkat módosítva, így hangzik. A Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása Elnöksége egyetért azzal, hogy a Nagykanizsa és Környéke Foglalkoztatási, Szociális és Közművelődési Kht. Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatát megszünteti, helyette a Nagykanizsai Családsegítő Központra bízza a családsegítő és gyermekjóléti feladatok ellátását. Kérem aki ezzel egyetért szavazzon. Ellenvélemény, Tartózkodás? Nincs. Megállapítom hogy az elnökség egyhangúan elfogadta a határozati javaslatot. 29/2007(04.02.)számú elnökségi határozat ( 8 igennel elfogadva): A Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása Elnöksége egyetért azzal, hogy a Nagykanizsa és Környéke Foglalkoztatási, Szociális és Közművelődési Kht. Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatát megszünteti, helyette a Nagykanizsai Családsegítő Központra bízza a családsegítő és Gyermekjóléti feladatok ellátását. Határidő: június 30. Operatív felelős: Polai György Gregor Tiborné ügyvezető Marton István: Ennek van egy b. pontja. A non-profit kft-vé trtörténő átalakulás elfogadása. A kht-nak van másik két szervezete, ezek mennek át a non-profit kft-be. Van-e ehhez kiegészítés? Aki egyetért ezzel, szavazzon. Egyhangúlag elfogadásra került. Ezt a napirendet lezártuk 30/2007.(04.02.) számú elnökségi határozat ( 8 igennel elfogadva): A Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulásának Elnöksége egyetért azzal, hogy a Nagykanizsa és Környéke Foglalkoztatási, Szociális és Közművelődési Kht. szervezeti formáját non-profit kft-vé alakítsa át, az átalakulás feladatára vonatkozó adminisztratív előkészítés junius 30-ig történjen meg. Határidő: június 30. Felelős Marton István elnök Operatív felelős: Polai György irodavezető Gregor Tiborné ügyvezető
4 2. napirend: Nagykanizsa és Környéke Foglalkoztatási, Szociális és Közművelődési Kht. kölcsön igénye évre. Polai György: A Társulási KHT. ügyvezetője kérelemmel fordult a Társulás Elnökéhez. A Társulás 48 települése jogutódként alapítója a KHT- nak, a KHT egyik szervezete a Dél- Zalai Mentorhálózat nyertes projektjének előfinanszírozását kéri. A kérelemmel kapcsolatosan két változatban került a javaslat kidolgozásra. Az A változatban a Kht. alaptőkéjét emelnénk meg 3 millió Ft-tal. A B változatban a Kht. Alapító Okiratára hivatkozva, amely azt tartalmazza hogy a tulajdonosok kötelesek új befizetést teljesíteni amennyiben veszteség keletkezik a Kht. működése során, és a veszteség fedezetére az alapító törzstőke az 50%-nak mértékéig kötelesek teljesíteni. Ebben az esetben az alaptőkét 1,5 millióval emelnénk és a pótbefizetést 1,5 millió Ft-ban teljesítenénk. Az előterjesztés tartalmazza a megnyert pályázat anyagát is, amiben láthatóak a havi esedékes költségek. Harmadik változatként lehetőség, hogy a települések a mentorhálózat tagdíját a települések egész évre előre befizetnék. Marton István: Ez is lehet. De átadom a szót a Jegyzői kollégium vezetőjének. Dr. Kelemen Marcell: A vizsgálatokat meg kell tenni, de tudni kell azt, hogy itt van egy értesítés, hogy a belső ellenőrök és a Felügyelő Bizottság vizsgálja meg a KHT működését. Gregor Tiborné: Tanácsülésen a Jegyző úr elmondta, hogy a Társulás nem adhat kölcsönt, mivel nem hitelintézet és így szabálytalan lenne. Ezért próbáltunk másik formát találni, hogy a pályázatban megnyert összeget ne kelljen visszaadni, ami csaknem 38 millió Ft. A pályázat utófinanszírozott ezért kérnénk a pénzt hogy el tudjunk indulni és el lehessen számolni az első három hónappal, és amint megkapnánk az első támogatási összeget akkor vissza is fizetnénk a pénzt. Dr. Tóth László: Arra nincs lehetőség hogy a Kht. hitelt vegyen fel addig. Gregor Tiborné: De van lehetőség, csak arra gondoltunk, hogy miért fizessünk kamatot akkor, ha az alapító tudna nekünk valamilyen formában segíteni. Ha az alapító nem fizet, akkor fel kell venni a hitelt, hogy a 38 milliót ne kelljen visszaadni. Marton István: Azt elmondom, hogy Nagykanizsa város már fizetett. Ha az alaptőkét megemeljük 1,5 millió ft-tal, és Nagykanizsa Városa már befizette az éves díját, ami majdnem 800 E Ft, akkor ha jó számolom már csak 700 E Ft hiányzik. Ezért ha egyszer másfél millió és a Nagykanizsa tagdíja. Ez már együtt kétmillió háromszáz ezer forint. Csak 700 ezer forint hiányzik így. Gregor Tiborné: Igen de ez csak egy hónapi költség és egy hónapi pályázati pénzt nem lehet lekérni, csak három hónapit, és akkor még mindig két hónap finanszírozása hiányzik. Marton István: A hitelről majd később kellene dönteni. Gregor Tiborné: Polgármester úr, azt vegyük számításba, ahogy hitelről hosszabb idő alatt döntenek a pénzintézetek. Most kellene dönteni. Most tudja a Társulás, hogyan áll anyagilag. Horváthné Bagó Mónika: Annyit szeretnék hozzátenni, hogy ha a Társulás megelőlegezné a 3 milliót, akkor júliusig megkapnánk az előleget és addig a hitelt is el tudnánk intézni. Tehát nem lesz likviditási gondunk a projekt folyamán. Gregor Tiborné: Tehát három millióra van szükség, működni kell. Marton István: Csak másfél millió lehetséges. Gregor Tiborné: Másfél millió alaptőke emelés, meg másfél millió a hitel kamatának törlesztésére. Tehát így együtt három millió. Marton István: Az még esetleg lehetséges. Varga Miklós: Egyet vegyünk figyelembe, hogy csak akkor tudnak hitelt felvenni ha a támogatási szerződés alá van írva, és ez mindig később kerül aláírásra mint a hogy a programot el kell kezdeni. Később kerül a támogatási szerződés aláírásra, mint a projekt indítása. Marton István: Megkérdezném, hogy mennyi pénzt kell az első hónapban kifizetni? Gregor Tiborné: E Ft-ot. Vehetünk fel hitelt, de azt most el kell dönteni, hogy tud-e támogatást adni a Társulás, vagy pedig hitelt vegyünk fel. Horváthné Bagó Mónika: A programot áprilisában indítani kell, ez egy maradék pénz, amit most megnyertünk és májusában zárni kell. Ha csak 11 hónapot tudunk lehívni, akkor csak annyit kapunk Marton István: Nem lehet ebből a támogatási pénzből semmit sem elereszteni. Ezért mondom, ha másfél millió tőkeemelés és 800 ezer Ft befizetés, akkor csak 700 ezer Ft hiányzik. Ezt adhatja a társulás valamilyen formában.
5 Dr. Kelemen Marcell: Ezt a három milliót be kell valahol igazolásként mutatni? Gregor Tiborné: Bért kellene fizetni, dolgozókat kell felvenni, lehívni úgy tudunk, ha teljesítési igazolásaink vannak. Marton István: Az én olvasatomban az a kérdés, hogyan lehet kamatot megspórolni. Jakab Sándor: Tavaly decemberben is 5 millió Ft támogatást adtunk a Szepetneki iskola leégése miatt. Ha lehet a tartalék terhére átadni, akkor ezt javaslom, hogy működni tudjon. Rontó Károly: A Kht. alapító Okiratának 8. pontja a következőket jelenti. A Társaság esetleges veszteség fedezésére az alap és törzstőke 50%-át meg nem haladó pótbefizetést köteles teljesíteni. Tehát a jövőbeni esetleges veszteségre, vagyis adhatnák többet is, ha van, de 1,5 milliót köteles vagyok befizetni. Nem a Többcélú társulás, hanem az alapítók taggyűlése dönt. A veszteség megelőlegezése érdekében. Gregor Tiborné: Igen ez így van. Azt tudni kell, hogy a 2006-os év nem veszteséges, ami szóba jöhet a év pár hónapjának a finanszírozása, kisegítése. Marton István: Az Alapító Okirat szerint, ha veszteséges akkor köteles teljesíteni pótbefizetést, de a másfél milliónál többet is, akár 10 milliót is, többet is adhat, az esetleges veszteségekre is. Gregor Tiborné: Viszont szeretnék egy bejelentést tenni és szeretném, ha az Elnökség ezt tudomásul venné. Május 30. a mérleg beszámolónak az utolsó határideje. A mérleg kész lesz április közepe körül és amikor társulási ülés lesz, akkor az ide fog kerülni. Marton István: Az áprilisi tanácsülésre itt lesz? Gregor Tiborné: Én nagyon remélem, a könyvelőnk legalábbis ezt mondta. Az én megbizatásom addig szól, a mérlegig. Marton István: Nem május 31-ig? Gregor Tiborné: Május 31-ig, de a mérlegig úgy emlékszem. Tudom, hogy a teljes időszakról el kell számolni. Azt akarom rögzíteni, hogy mindenképpen kilépek ebből a körből. Ha május 31-gyel és ha hitelt kell felvenni a Mentorhálózatnak, akkor a felelősségem ezután már semmi. Azt szeretném mondani, ha hitelt kell felvenni a Kht-nak, akkor május 31-től már nem az enyém a felelősség. Marton István: Ezt nem is lehet másként értelmezni. Varga Miklós: Ha a Kht.-nak fel kell vennie hitelt, akkor azért a Társulás a felelős. Ki írhatja alá? Gregor Tiborné: Amíg vagyok, addig én írom alá, de utána a felelősséget már én nem tudom vállalni. Ezt kívántam elmondani. Varga Miklós: Természetesen a hitelért a társulás felel. Marton István: Akkor térjünk vissza a napirendre. Azt a javaslatot tenném, hogy 3 millióval emeljük meg a törzstőkét, az előterjesztés szerint visszafizetéssel, nem örökbe adjuk. Kérem az elnökség tagjait, aki ezzel egyetért szavazzon. Megállapítom, hogy az elnökség egyhangúlag elfogadta a határozati javaslatot. 31/2007.(04.02) számú elnökségi határozat( 8 igennel elfogadva): A Nagykanizsai Kistérség Társulási Elnöksége javasolja a Társulási Tanácsnak, mint a KHT tulajdonosának, hogy a Nagykanizsa és Környéke Foglalkoztatási, Szociális és Közművelődési Kht. alaptőkéje 3 millió Ft, azaz három millió forint összegben megemelésre kerüljön, visszapótlási kötelezettséggel november 30-ig. Határidő: április 30.. Operatív felelős: Polai György Munkaszervezet vezető Gregor Tiborné ügyvezető 3. napirend: A Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulásának évi Költségvetési beszámolója. Polai György: A beszámoló tartalmazza azokat az összegeket, és folyamatokat, amit a Társulás Tanács ülésein már ismertettünk Önökkel. Felhívnám a figyelmet arra, hogy E Ft többlet normatívához jutott a Társulás és ezt majd visszajuttatja a szolgáltatást végző településeknek. A Társulás vagyona jelentősen gyarapodott. A pénzügyi és felügyelő bizottság ülésén viszont végig ott volt az a gondolat, hogy mi lesz ennek a vagyonnak a sorsa, a településszám módosulás után, ha Zalakaros új Társulást hoz létre. Varga Miklós: Kérdezem, hogy nem fordul-e elő, hogy év közben pénzmaradvány módosításra lesz szükség? Dr. Tóth László: A Pénzügyi és Felügyelő Bizottság együttes ülésén elfogadásra került, elfogadásra javasoljuk. Marton István: Ezzel a kérdéssel, a kilépések ügyével majd ráérünk akkor foglalkozni, most arra kérném az Elnökséget, hogy szavazzunk a 2006.évi beszámoló elfogadásáról. Megállapítom, hogy az Elnökség egyhangúlag elfogadta a 2006.évi beszámolót. 32/2007(04.02)számú elnökségi határozat( 8 igennel elfogadva):
6 Az Elnökség egyhangúlag elfogadta a Társulás évi költségvetési beszámolóját és javasolja a Társulási Tanácsnak annak elfogadását. Határidő: április napirend: Közmunka 2007 pályázat benyújtása. Marton István: Megkérdezném, hogy ezt a pályázatot melyik szervezet adja be a Kht. vagy a Társulás? Horváthné Bagó Mónika: A településekre kiküldte a Társulás a felhívásokat és amint tudom az volt a kérés, hogy ma délutánig jelezzenek vissza hogy részt kívánnak-e venni és ha igen mennyi fővel, mivel a beadási határidő április 5-e. A Kht. megkérte a Munkaügyi Központból a szociális segélyezetek és a munkanélküliek számát településekre lebontva. Arra hogy ki adja be a pályázatot most kellene eldönteni, de meg kell gondolni. A pályázatban 50 fő foglalkoztatására kell számítani, megkérdeztem a Kht. könyvelőjét hogy mennyiért vállalná, és azt mondta hogy 1100Ft/fő/hó lenne a könyvelési költség. Viszont ha a Társulás adná be, az nem kerülne semmibe. Pávlicz Lajos: Azt szeretném megkérdezni, hogy milyen feltételekkel lehet embert foglalkoztatni? Horváthné Bagó Mónika: A feltétel az, hogy szociális segélyezett vagy munkanélküli legyen akit alkalmazni szeretnének. Marton István: Rendben. Kérdés, észrevétel. Azt javaslom, hogy a pályázatot a Társulás adja be. Aki egyetért kérem szavazzon. Megállapítom, hogy az elnökség egyhangúlag elfogadta hogy a pályázatot a Társulás adja be. 33/2007.(04.02.) számú határozat ( 8 igennel elfogadva ): A Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása Elnöksége támogatja, hogy a Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása pályázatot nyújtson be a Szociális és Munkaügyi Minisztériumhoz, a 2007/5.g számú közmunkaprogram pályázati felhívására. Határidő: április 5. 34/2007.(04.02.) számú hatzározat ( 8 igennel elfogadva): A Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása Elnöksége biztosítja az Együtt Kanizsatérségért elnevezésű közmunkaprogram pályázathoz szükséges önrészt, mely a Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása számláján rendelkezésre áll. Határidő: április 5. Kérdezném, hogy van-e további kérdés, észrevétel? Nincs. Ezzel az ülést bezárom, megköszönöm a részvétel. Kelt: Nagykanizsa, április 10. Marton István Elnök... A jegyzőkönyvet készítette: Polai György irodavezető
NAGYKANIZSAI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA
Ikt.szám: 434/2007. NAGYKANIZSAI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 8800 Nagykanizsa, Petőfi u. 5. Telefon/fax: 93/326-323 Internet:www.kanizsaterseg.hu; e-mail: kanizsaterseg@chello.hu Elnökségi ülésről Jegyzőkönyv
NAGYKANIZSAI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 8800 Nagykanizsa, Petőfi u. 5. Telefon/fax: 93/326-323 Internet: hu; e-mail: kanizsaterseg@chello.
Ikt.szám: 54/2007. NAGYKANIZSAI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA Jegyzőkönyv Készült: Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulás 2007. január 22-én 15,00 órai kezdettel a Nagykanizsai Vasemberház Dísztermében
Jegyzőkönyv Társulási Tanácsülésről
Ikt.szám: 69/2008. NAGYKANIZSAI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 8800 Nagykanizsa, Petőfi u. 5. Telefon/fax: 93/326-323 Internet: www.kanizsaterseg.hu; e-mail: kanizsaterseg@chello.hu Jegyzőkönyv Társulási
Társulása taggyűlése a évre vonatkozó költségvetést elfogadja, e Ft bevétellel, és e Ft kiadással.
Határozat sorszáma 1/2003. (03.03..) 2/2003. 3/2003. 4/2003. 5/2003. Határozat szövege 1/2003. számú határozat (a taggyűlés egyhangúlag Nagykanizsa és a Környező Települések Településfejlesztési Társulása
NAGYKANIZSAI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA
Ikt.szám: 203/2007. NAGYKANIZSAI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 8800 Nagykanizsa, Petőfi u. 5. Telefon/fax: 93/326-323 Internet: www.kanizsaterseg.hu; e-mail: kanizsaterseg@chello. hu Jegyzőkönyv Készült:
Jegyzőkönyv Társulási Tanácsülésről
Ikt.szám: 37-2 /2013/ált. NAGYKANIZSAI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA Jegyzőkönyv Társulási Tanácsülésről Készült: Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása 2013. április 04-én 14 00 órai kezdettel a Nagykanizsai
NAGYKANIZSAI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA
1 Ikt.szám: 222 /2006. Jegyzőkönyv Készült: Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulás 2006. szeptember 27-én 14,30 órai kezdettel a Nagykanizsai Vasemberház Dísztermében megtartott Társulási Tanács üléséről.
Jegyzőkönyv Társulási Tanácsülésről
Ikt.szám: NAGYKANIZSAI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 16-2 /2012/ált. Jegyzőkönyv Társulási Tanácsülésről Készült: Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása 2012. február 02-án 15 00 órai kezdettel a Nagykanizsai
NAGYKANIZSAI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 8800 Nagykanizsa, Petőfi u. 5. Telefon/fax: 93/326-323 Internet: hu; e-mail: kanizsaterseg@chello.
Ikt.szám: 40/2007. NAGYKANIZSAI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA Jegyzőkönyv Készült: Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulás 2007. január 15-én, 16,00 órai kezdettel, a nagykanizsai Vasemberház Dísztermében
JEGYZŐKÖNYV. Dr. Görgényi Ernő (elnök Gyula Város polgármester) A meghívóban feltüntetett napirendekkel egyetért-e mindenki?
JEGYZŐKÖNYV Készült: Kistérségi Iroda (5700.Gyula, Damjanich u. 6. szám) 2010. december. 09-én 08.00 órakor kezdődő a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa rendkívüli ülésén.
Jegyzőkönyv Társulási Tanácsülésről
Ikt.szám: 141-2 /2011/ált. NAGYKANIZSAI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA Jegyzőkönyv Társulási Tanácsülésről Készült: Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása 2011. május 12-én 14 00 órai kezdettel a Nagykanizsai
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete június 18-i rendkívüli ülésén
JEGYZŐKÖNYV Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2008. június 18-i rendkívüli ülésén Jelen vannak: Csép Györgyné alpolgármester Bor József Dezső, Farkas Károly, Horváth István, Kasó László, Mercsek
Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége ( 8782 Zalacsány, Zrínyi u. 6. I. emelet házasságkötő terem)
1 Jegyzőkönyv Készült: Zalacsány Önkormányzat Képviselő-testületének, Almásháza Önkormányzat Képviselő-testületének, Tilaj Önkormányzat Képviselő-testületének és Ligetfalva Önkormányzat Képviselő-testületének
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 28-án 14:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.
KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 58-1/2013/ÁBR. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án 14:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye:
Görög László polgármester
NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2011. május 06-án megtartott rendkívüli testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T
NAGYKANIZSAI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA
Ikt.szám:395/2007. NAGYKANIZSAI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 8800 Nagykanizsa, Petőfi u. 5. Telefon/fax: 93/326-323 Internet:www.kanizsaterseg.hu; e-mail: kanizsaterseg@chello.hu Jegyzőkönyv Készült: Nagykanizsai
1. Döntés Kőszeg Város és Térsége Társulása megszüntetéséről Előterjesztő: Szél Józsefné polgármester
Szám: V/94-15/2017. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. június 23-án 7,45 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános testületi
JEGYZŐKÖNYV. Pluhár László (elnök-elek polgármester) A meghívóban feltüntetett napirendeket tárgyalnánk meg, melyeket ismertetnék:
JEGYZŐKÖNYV Készült: Kistérségi Iroda (5700.Gyula, Damjanich. u.6. sz.) 2010. június. 25-én 10.00 órakor kezdődő a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa Rendkívüli ülésén. Jelen
JEGYZŐKÖNYV. Meghívottként megjelentek: Lebenszky Attila Kistérségi irodavezető, Szilágyiné Tóth Erzsébet Szociális Intézmény igazgató.
Iktszám: 195/2008. JEGYZŐKÖNYV Készült: Gyula Város Kistérségi Iroda Tárgyaló Termében 2008. augusztus 18. napján 11 órakor kezdődő a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Rendkívüli Társulási
Jegyzőkönyv. 1. Tájékoztató a Városi Rendőrkapitányság munkájáról, támogatási kérelem előterjesztése
Ikt.szám: 276/2009. NAGYKANIZSAI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 8800 Nagykanizsa, Petőfi u. 5. Telefon/fax: 93/326-323 Internet: www.kanizsaterseg.hu; e-mail: kanizsaterseg@chello. hu Jegyzőkönyv Többcélú
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. július 15-én 8,30 órakor Apc község Önkormányzatának a polgármesteri hivatal tanácstermében megtartott - rendkívüli képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: jelenléti
PÉNZÜGYI ÉS ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV
PÉNZÜGYI ÉS ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV Készült: Polgármesteri Hivatal (5700.Gyula, Petőfi tér 3.) Ovális terem 2013. április 29-én 8.00 órakor kezdődő a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás
JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Készült Győrújbarát Község Önkormányzata képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatalban
NAGYKANIZSAI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA
Ikt.szám: 394/2007. NAGYKANIZSAI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 8800 Nagykanizsa, Petőfi u. 5. Telefon/fax: 93/326-323 Internet:www.kanizsaterseg.hu; e-mail: kanizsaterseg@chello.hu Jegyzőkönyv Készült:
Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szlottáné Turi Edina
Szám: D-57-10 /2013. Jegyzőkönyv Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Képviselő-testület hivatala Doba, Kossuth
MEGHÍVÓ! JÁK KÖZSÉG POLGÁRMESTERE
JÁK KÖZSÉG POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ! Ják község Képviselő-testülete 2012. október 25-én (csütörtök) 14,00 órai kezdettel a jáki Polgármesteri Hivatalban testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
T Á R G Y S O R O Z A T
Nagydobos Község Önkormányzat Képviselő - Testület 2014. október 2-án megtartott rendkívüli ülésének a.) jegyzőkönyve: 1 b.) tárgysorozata: 1- c.) határozatai: 94-97. d.) rendelete: - 369-31/2014. T Á
Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:
HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI 66/2013.(VIII.09.) határozat a Védőnői Szolgálatot Fenntartó Egészségügyi Társulás megszüntetése
A L S Ó N E M E S A P Á T I és N E ME S A P Á T I Községek ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2013. augusztus 9-ei együttes ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 151-2/2013/ANA. Tartalom:
1. Napirend A Rétság kistérség Egészségfejlesztő Központ Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. társasági szerződés módosítása
Bánk Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. számú JEGYZŐKÖNYVE órai kezdettel megtartott, telefonon összehívott rendkívüli képviselő- Készült: 2013. március 22-én 10 00 testületi ülésről Ülés
JEGYZŐKÖNYV. A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa elfogadta Dr. Tarr Lajos tanácstagot a jegyzőkönyv hitelesítőjének.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Gyulai Kistérségi Társulás tanácskozójában (5700.Gyula, Damjanich u.6.) 2010. április 13án 10.00 órakor kezdődő a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa Rendkívüli
Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete június 16-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve
Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. június 16-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 172/2015. (VI.16.) határozata a Dédes Szolgáltató Nonprofit Kft. VA és az Önkormányzat
JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.május 27-én
Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 26.-án tartott együttes nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 5 példányban
JEGYZŐKÖNYV. 47/2013.(VI.26.) sz. Többcélú Társulási határozat:
JEGYZŐKÖNYV Készült: Polgármesteri Hivatal (5700.Gyula, Petőfi tér 3.) Ovális termében 2013. június 26-án 8.30 órakor kezdődő Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa rendkívüli
J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. november 11 - i. RENDKÍVÜLI üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. november 11 - i RENDKÍVÜLI üléséről Önkormányzati rendelet: - Határozat: 118-119 /2013. (11.11.) 2 J E G Y Z Ő K
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisrécse Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 22-én 14.00 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Közös Önkormányzati Hivatal helyisége, Kisrécse,
Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal (8700
J E G Y Z Ő K ÖN Y V E
Iktatószám: 1636/3/2015 Magyarcsanádi Község Önkormányzat Ügyrendi és Pénzügyi Bizottságának 2015. március 26. napján 14.00 órakor megtartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok :
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2012. november 27-én megtartott üléséről
3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 235/19/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2012. november 27-én megtartott üléséről Jelen vannak: Fodor Albert polgármester Andó Zoltánné képviselő Bibliák István
J e g y z ő k ö n y v
Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/132-4/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 30. napján 15,00 órakor
Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv
Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma Tárgy
Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek
Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek együttes üléséről készült 16/2012. számú Jegyzőkönyve
JEGYZŐKÖNYV. Dr. Legeza László jogi képviselő, Strifler Györgyné GYKESZGYI Int. gazdasági vezető, Fazekas Ilona m.b. Kistérségi Irodavezető,
JEGYZŐKÖNYV Készült: Kistérségi Iroda (5700.Gyula, Damjanich u. 6. szám) 2010. december. 13-én 08.00 órakor kezdődő a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa rendkívüli ülésén.
Készült: a Marcali Városi Önkormányzat Képviselő- testületének december 13- án tartandó soron kívüli üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat Képviselő- testületének 2012. december 13- án tartandó soron kívüli üléséről. Jelen vannak: Bejelentéssel vannak: Meghívottak: távol Dr. Sütő
Jegyzőkönyv. Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete január 18-án. megtartott rendkívüli nyílt üléséről
Határozat: 14-15 Rendelet: - Jegyzőkönyv Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. január 18-án megtartott rendkívüli nyílt üléséről Jegyzőkönyv Készült a Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete
Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről.
Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-5/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi
KISBAJCS, NAGYBAJCS és VÉNEK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI
Ikt.szám: 1/144-8/2012. KISBAJCS, NAGYBAJCS és VÉNEK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI JEGYZŐKÖNYV mely készült Kisbajcs, Nagybajcs és Vének Községek Önkormányzata Képviselőtestületeinek 2012.
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének én megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. 07.24-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 96/2018.(VII.24.) 97/2018.(VII.24.) 98/2018.(VII.24.) Rendelet
Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének április 9-én 15 órakor megtartott rendkívüli üléséről.
Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. április 9-én 15 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma Tárgy 54/2008.(04.09.) Szociális Ellátó- és Gyermekjóléti Intézményt
JEGYZŐKÖ YV. A Képviselő-testület 12 igen szavazattal elfogadta jegyzőkönyvi hitelesítőnek Katona Károly és Kiss József képviselőket.
JEGYZŐKÖ YV Készült: Bag Nagyközség Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2009. május 19.-i képviselő-testületi ülésen. Jelen vannak: Tóth Gábor polgármester, Dr. Balatoni Gyöngyi alpolgármester, Dr.
PÉNZÜGYI ÉS ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV
PÉNZÜGYI ÉS ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV Készült: Polgármesteri Hivatal (5700.Gyula, Petőfi tér 3.) Ovális terem 2013. július 23-án 8.00 órakor kezdődő a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás
11. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2012. június 15-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből.
11. SZ. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2012. június 15-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív alapján. Pisók István polgármester:
Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről.
Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3/2013./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés
2. sz. napirendi pont
2. sz. napirendi pont ELŐTERJESZTÉS NAGYKANIZSAI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA TÁRSULÁSI TANÁCSA 2011. november 3 - i ülésére Napirend címe: Beszámoló a Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása 2011. I-III.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,
J e g y z ő k ö n y v
Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/16-7/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28. napján 17,00 órakor tartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: 80-8/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. május 29-én
Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 15. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 25-én megtartott nyilvános rendkívüli
Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA
Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 2012. augusztus 27-én tartott ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 5/2012. (VIII. 27.) 2012.
J E GY Z Ő K Ö NY V. Jegyzőkönyv hitelesítők: ABC sorrendben: dr. Horváth Benedek és Horváth Miklós képviselők.
1 J E GY Z Ő K Ö NY V Készült Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 26-án 18:00 órakor megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2012. április 26-án 17, 30 órakor megtartott soron következő nyílt testületi üléséről. Jelen vannak: Vuk István Lengyel Attiláné Kanizsai
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 10-én a Sárbogárdi Polgármesteri
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2012. április 2. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 2-án 9.00 órai
JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT NAPIRENDI JAVASLAT. 1.) Javaslat a évi nyári gyermekétkeztetési pályázat benyújtására
JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 6-án 9 óra 15 perces kezdettel a Berhidai Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 29-én megtartott rendkívüli üléséről
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 29-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat száma: 127/2011.(VII.29.) 128/2011.(VII.29.) 129/2011.(VII.29.) 130/2011.(VII.29.)
Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV
Ikt.sz.: 33-80/2014. NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 20-án, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében megtartott ülésén.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V SÁRHIDA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRŐL 2007. NOVEMBER 08.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V SÁRHIDA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRŐL 2007. NOVEMBER 08. HATÁROZATOK SZÁMA: 52, 53/2007. Jegyzőkönyv Sárhida Község Önkormányzati Képviselő-testülete
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 14 -i rendkívüli nyilvános ülésén.
1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: 243-4 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 14
PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK
PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám: 2/189-3/2013. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: BEJELENTÉSSEL TÁVOL: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: Paloznak Község Önkormányzat Képviselő-testületének
JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.
Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
6/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. június 27. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:
Jegyzőkönyv Társulási Tanácsülésről
Ikt.szám: 11-2/2010/ált. NAGYKANIZSAI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA Jegyzőkönyv Társulási Tanácsülésről Készült: Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása 2010. július 19-én 15 00 Nagykanizsai Vasemberház
4. sz. j e g y z ő k ö n y v e
MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PÉNZÜGYI ÉS GAZDASÁGFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA 2012. március 30-án megtartott ülésének 4. sz. j e g y z ő k ö n y v e Pénzügyi és Gazdaságfejlesztési J e
SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
MEGHÍVÓ SÁRVkS 9600 Sárvár, Várkerűlet 2. Pf. 78. Fax.: 95/320-230, Tel.:95/ 523-100 Sárvár. 2015. december 1. Előadó: Kondora István polgármester 1. Gondozási és Családsegítő Központ közalkalmazotti létszámának
JEGYZŐKÖNYV. 90/2009.(X. 02.) sz. Többcélú Társulási határozat:
JEGYZŐKÖNYV Készült: Kistérségi Iroda (5700, Gyula, Damjanich u. 6. sz.), tárgyaló termében 2009. október. 02. napján 10.00 órakor kezdődő a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanács
Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 27-én megtartott nyilvános rendkívüli
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 29. i rendkívüli nyilvános ülésén.
1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: 510 7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 29.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülésén, 2012. május 16-án a Polgármesteri Hivatal B épületi alpolgármesteri tárgyalójában. Jelen vannak: Gyenes
1. napirendi pont: Döntés az orvosi ügyeleti szolgálat tárgyban kiírt pályázati eljáráshoz kapcsolódó ajánlat kiválasztásáról.
JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 12-én, 08.00 órakor kezdődő rendkívüli, nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri tárgyalójában. Jelen vannak:
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-i üléséről
JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-i üléséről Helye: Váli Közös Önkormányzati Hivatal, emeleti tanácskozó terme Jelen vannak:bechtold Tamás polgármester,
JEGYZŐKÖNYV. A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa elfogadta Szabó Árpádot a jegyzőkönyv hitelesítőjének.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Gyula Város Polgármesteri Hivatal ovális termében (5700.Gyula, Petőfi tér 3.) 2009. május 29- én 10.00 órakor kezdődő a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa,
Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petőfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu. 1. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bér Község Önkormányzat
a 3045 Bér: Petőfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu 1. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. január 13.-án Megtartott nyílt üléséről Az ülés helye: Tanácskozó terme Készült: Bér: 2014.január
JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szeptember 11-én tartott ülésén. (Bánk, Petőfi S. út 25.
Ikt.szám:42-39/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. szeptember 11-én tartott ülésén. (Bánk, Petőfi S. út 25.) Jelen vannak:, a testület e dr. Egyed Ferdinánd,
Jegyzőkönyv. Készült: Kunmadarasi Roma Nemzetiségi Önkormányzat április 27-ei rendkívüli ülésére
Jegyzőkönyv Készült: Kunmadarasi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2012. április 27-ei rendkívüli ülésére 27/2012.(IV.27.) sz. határozat Jegyzőkönyv-hitelesítő személyére tett javaslat elfogadásáról 28/2012.(IV.27.)
3. ELŐ TERJESZTÉS. Rétság Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa 2012. szeptember 25-én tartandó ülésére
3. ELŐ TERJESZTÉS Rétság Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa 2012. szeptember 25-én tartandó ülésére Tárgy: A Munkaszervezet jogutód nélküli megszűntetéséről, valamint a Társulás jövőbeni működéséről
JEGYZŐKÖNYV. Készült:
JEGYZŐKÖNYV Készült: Gyula Város Kistérségi Iroda, tárgyaló termében (5700.Gyula, Béke sgt. 39. sz.) 2012. január 09-én 08.30 órakor kezdődő a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa
Felsőtárkányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. E-mail: felsotarkanyicko@freemail.hu
Felsőtárkányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. E-mail: felsotarkanyicko@freemail.hu Jegyzőkönyv Készült a Felsőtárkányi Polgármesteri Hivatal tárgyalójában a Felsőtárkány Roma
J e g y z ő k ö n y v
Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Száma: 373-1/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Intézményfenntartó Társulása 2014. január 30-án /csütörtökön/ 18.30 órai kezdettel megtartott
JEGYZŐKÖNYV. Kovács Csaba Károly polgármester: az aljegyző asszony által tett észrevétel alapján javasolja elfogadásra a napirendek sorrendjét.
KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Iktatószám: Krs/380-6/2018. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. május 22. napján 13:00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés
Jegyzőkönyv. Girincs: Baráth László polgármester. Távol maradt: Girincs: Dr. Dienes Attila képviselő
Jegyzőkönyv Készült: Nagyközség Girincs Község Önkormányzatainak Képviselő-testülete által 2012. július hó 31. napján, délután 15,00 órai kezdettel megtartott együttes ülésről Jelen vannak: : Majdanics
Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén.
Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Ügyiratszám: 30-9/2015. Császártöltés Község Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült : Császártöltés Község Képviselő-testületének 2015. május 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott
T Á R G Y S O R O Z A T
Nagydobos Község Önkormányzat Képviselő - Testület 2015. október 29-én megtartott rendkívüli ülésének a.) jegyzőkönyve: 1 b.) tárgysorozata: 1. c.) határozatai: 149-151. d.) rendelete: - 459-40/2015. T
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Doba Községi Önkormányzat képviselő-testülete 8482 Doba, Kossuth u. 10. Szám: D- 17-5 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Doba Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2014. május 30-án 17 órai kezdettel
Medina Község Önkormányzata
Medina Község Önkormányzata MEDINA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2013. április 29. napján megtartott rendkívüli nyilvános ülésének JEGYZŐKÖNYVE Az ülésen hozott határozatok száma: tárgya: 82/2013.
CSÁKÁNYDOROSZLÓ ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE CSÁKÁNYDOROSZLÓ. 6/2013. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V
CSÁKÁNYDOROSZLÓ ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE CSÁKÁNYDOROSZLÓ 6/2013. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csákánydoroszló önkormányzat képviselő-testületének 2013. február 21-én megtartott nyílt képviselő-testületi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. hitelesítőnek. Lövő 2014.évi szakmai beszámolójának elfogadása
Községi Önkormányzat Lövő 6-1 /2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 38/2015.(V.29.) Az ülés napirendi pontjainak elfogadása 39/2015.(V.29.) Balics Kamill megválasztása jegyzőkönyv
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Városi Önkormányzat Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottságának 2015. szeptember 21-én 13 óra 40 perckor tartott nyílt ülésén.- Az ülés helye: Városháza tanácskozó
mely készült Vének Községek Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 14-én (szerdán) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén
VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV mely készült Vének Községek Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 14-én (szerdán) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén HATÁROZATOK: