J E G Y Z Ő K Ö N Y V
|
|
- Anikó Faragóné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete július 31-én megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme (Nagykáta, Dózsa Gy. út 2, 6-os bejárat, emelet.) Dorner Gábor polgármester, Agócs Pál alpolgármester, Bublos István, Horváth Nóra, Juhász Erzsébet, Molnár István, Simon László képviselő, Karsainé Magyar Ildikó jegyző. A meghívó a jegyzőkönyv 1. számú melléklete. A jelenléti ív a jegyzőkönyv 2. számú melléklete. Az ülésről igazoltan volt távol Ambrózi Zoltán, Gyüre Pál, Dr. Salibáné dr. Pap Terézia képviselő és Tóth István alpolgármester. Az ülésről távollétét nem jelezte Botka Sándor és Marton László képviselő. Az ülésen részt vett meghívott vendég (ek): Tarnavölgyiné Dr. Tényi Ágnes a Pest Megyei Kormányhivatal Nagykátai Járási Hivatal hivatalvezetője, Balla Mihály a Nagykátai Gyógyfürdő és Egyéb Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetője Dorner Gábor: Köszönti az ülésen megjelenteket. Megállapítja, hogy a képviselő-testület határozatképes, a megválasztott 12 fő képviselő közül 7 képviselő jelen van. A képviselőtestületi ülés anyagát mindenki megkapta. A napirendi pontok közé 13. napirendi pontként kéri felvenni Hozzájárulás a Nagykáta, 1010/3 hrsz-ú ingatlan adás-vételi szerződésének Nagykátai Járási Hivatal Földhivatali Osztályához történő benyújtásával együtt az ingatlan megosztásához és a közös tulajdon megszüntetéséhez. A további napirendi pont számozása ennek megfelelően változik. Várja a kérdéseket, észrevételeket a napirendi pontokhoz, amennyiben kérdés, észrevétel nincs kéri, aki a kiegészített napirendi pontokat elfogadja kézfelemeléssel jelezze azt. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi napirendi pontokat fogadta el: 185/2017. (VII.31.) számú Képviselő-testületi Napirendi pontok: 1./ Rendelet alkotás a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötés és bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése engedélyezésének szabályairól és díjairól 2./ Helyi Esélyegyenlőségi Program felülvizsgálata
2 3./ Nagykáta belterületi útjainak tervezése, tervezői feladatok ellátása Megbízási szerződés módosításának jóváhagyása 4./ Nagykáta, Dózsa György út 24. szám előtt létesítendő új gyalogátkelőhely közvilágításának kialakítására a Petőfi Sándor úton lévő közvilágítási oszlopról megtáplálva Vállalkozói szerződés módosítása 5./ 166/2016. (V.24.) számú képviselő-testületi határozat módosítása (Bölcsőde építése Nagykátán) 6./ A Nagykátai Gyógy-és Strandfürdő területén lévő vendéglátó egység jövőbeni működésével kapcsolatos döntés 7./ Kucza Péter: Akikről Nagykáta utcáit elnevezték a kezdetektől 1945-ig című könyvének kiadásáról döntés 8./ Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás biztosítása Nagykátán 2. tárgyú közbeszerzési eljárás eljárást lezáró döntése 9./ Kiegészítés Nagykáta város évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenységéről szóló beszámolóhoz Előadó: jegyző 10./ Vagyonkezelési szerződés és Megállapodás módosításáról döntés (Közoktatási Intézmények) 11./ Nagykátai Gyógyfürdő és Egyéb Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetőjének kérelme értékesítés jóváhagyására 12./ III. Tápiófeszt megrendezéséhez kapcsolódó döntéshozatal 13./ Hozzájárulás a Nagykáta, 1010/3 hrsz-ú ingatlan adásvételi szerződésének Nagykátai Járási Hivatal Földhivatali Osztályához történő benyújtásával együtt az ingatlan megosztásához és a közös tulajdon megszüntetéséhez 14./ Első lakáshoz jutók támogatása iránti kérelem Előadó: Jogi, Szociális és Egészségügyi Bizottság Elnöke Dorner Gábor: Mielőtt rátérnének a napirendi pontokra szeretné tájékoztatni a képviselőtestületet, hogy Nagykáta Város Önkormányzata ismét nyert egy pályázatot
3 forint támogatást nyertek az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása évi pályázatán, mely járdafelújítást tartalmaz. Így a LIDL Áruháztól egészen a Szent György parkig fel tudják újítani, térkővel ellátni a járdaburkolatot. Megköszöni minden kollégájának a munkáját, aki a pályázat összeállításában részt vett. 1./ Napirendi pont Rendelet alkotás a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötés és bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése engedélyezésének szabályairól és díjairól (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 3. számú melléklete.) Dorner Gábor: A rendelet-tervezet alapvetően a jelenleg hatályban lévő rendelet rendelkezéseire épül, azonban figyelembe kellett venniük az időközben bekövetkezett jogszabályi és gyakorlati változásokat is, ez indokolja az új rendelet megalkotását. A rendeletet az előírásoknak megfelelően közzétették, a közzététel ideje július 17-től július 21-ig tartott. A közzététel ideje alatt a rendelet-tervezethez észrevétel nem érkezett. A bizottságok összevont bizottsági ülésen tárgyalták a napirendi pontot. Kéri Juhász Erzsébetet, a Jogi Szociális és Egészségügyi Bizottság elnökét ismertesse a bizottságok döntését. Juhász Erzsébet: A Pénzügyi Bizottság, a Művelődési, Közoktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság és a Településfejlesztési, Mezőgazdasági és Települési Értéktár Bizottság határozatképes, a Jogi, Szociális és Egészségügyi Bizottság határozatképtelen volt az összevont bizottsági ülésen. A bizottságok elfogadásra javasolják a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötés és bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése engedélyezésének szabályairól és díjairól szóló rendelet megalkotását. Dorner Gábor: Várja a kérdéseket, észrevételeket a napirendi ponthoz, amennyiben kérdés, észrevétel nincs kéri, aki a rendelet-tervezetet elfogadja kézfelemeléssel jelezze azt. A Képviselő-testület 7 igennel, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi rendeletet alkotta: 7/2017. (VII.31.) rendelet Nagykáta Város Önkormányzata képviselő-testülete megalkotta a 7/2017. (VII.31.) önkormányzati rendeletét a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötés és bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése engedélyezésének szabályairól és díjairól, mely az eredeti jegyzőkönyv mellékletét képezi. 2./ Napirendi pont Helyi Esélyegyenlőségi Program felülvizsgálata (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 4. számú melléklete.) Dorner Gábor: A törvény által előírt kötelező felülvizsgálat megtörtént. A Helyi Esélyegyenlőségi Programot változatlan formában javasolja helybenhagyni. Természetesen a jövőben, amennyiben a képviselő-testület esetlegesen újabb célkitűzést kíván megfogalmazni, az bármikor napirendre tűzhető, és a Helyi Esélyegyenlőségi Program módosítható. Kéri Juhász Erzsébetet, a Jogi Szociális és Egészségügyi Bizottság elnökét ismertesse a bizottságok döntését. Juhász Erzsébet: A bizottságok a felülvizsgálatot követően nem tartják szükségesnek a Helyi Esélyegyenlőségi Program módosítását. 3
4 Dorner Gábor: Várja a kérdéseket, észrevételeket a napirendi ponthoz, amennyiben kérdés, észrevétel nincs kéri, aki egyetért a Helyi Esélyegyenlőségi Program változatlan formában történő jóváhagyásával kézfelemeléssel jelezze azt. 186/2017. (VII.31.) számú Képviselő-testületi Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló évi CXXV. törvény 31. (4) bekezdése alapján Nagykáta Város Önkormányzata által július 17-én elfogadott Helyi Esélyegyenlőségi Programot áttekintette és felülvizsgálatát nem tartja szükségesnek. Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert az ügyben szükséges intézkedések megtételére. 3./ Napirendi pont Nagykáta belterületi útjainak tervezése, tervezői feladatok ellátása Megbízási szerződés módosításának jóváhagyása (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 5. számú melléklete.) Dorner Gábor: A vállalkozó értesített arról, hogy a vállalásukban szereplő szolgáltatás teljesítéséhez szükséges engedélyezési tervek elkészültek, viszont a közműegyeztetések, melyek a tervek engedélyezéséhez szükségesek csúsznak a közműcégek lassabb ügyintézése miatt. Biztonsággal az engedélyezési és kiviteli tervek készítésére vonatkozó feladatot július 15-ig tudják vállalni. Ezért kérték a szerződés módosítását a vállalási határidő tekintetében július 15. napjára. A Megbízási szerződés a szolgáltatás teljesítésére vállalt határidő tekintetében közös megegyezéssel június 29. napjával módosításra került. A Megbízási Szerződés 1. sz. módosítása az előterjesztéshez csatoltan megküldésre került. Az idő rövidsége miatt ebben azonnal dönteni kellett, ezért kéri, a Képviselőtestületet a szerződés módosítás utólagos jóváhagyására. Kéri Juhász Erzsébetet, a Jogi Szociális és Egészségügyi Bizottság elnökét ismertesse a bizottságok döntését. Juhász Erzsébet: A bizottságok jóváhagyásra javasolják a Megbízási Szerződés 1. sz. módosítását. Dorner Gábor: Várja a kérdéseket, észrevételeket a napirendi ponthoz, amennyiben kérdés, észrevétel nincs kéri, aki a szerződés módosítás jóváhagyásával egyetért kézfelemeléssel jelezze azt. 4
5 187/2017. (VII.31.) számú Képviselő-testületi Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete jóváhagyja a Nagykáta Város Önkormányzata és a HUN-DESIGN Kft. között május 5. napján létrejött Megbízási Szerződés június 29. napján megkötött Megbízási Szerződés Tervezési feladatra 1. sz. módosítását. A Megbízási szerződés 1. sz. módosítása az eredeti jegyzőkönyv melléklete. 4./ Napirendi pont Nagykáta, Dózsa György út 24. szám előtt létesítendő új gyalogátkelőhely közvilágításának kialakítására a Petőfi Sándor úton lévő közvilágítási oszlopról megtáplálva Vállalkozói szerződés módosítása (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 6. számú melléklete.) Dorner Gábor: A vállalkozó július 27-én elektronikus levélben értesítette arról, hogy a vállalt határidőt az engedélyezési eljárás elhúzódása miatt kéri módosítani augusztus 31-re, mivel rajtuk kívülálló okok miatt nem tudják a határidőt tartani. A kérelem az előterjesztéshez csatoltan megküldésre került. Kéri Juhász Erzsébetet, a Jogi Szociális és Egészségügyi Bizottság elnökét ismertesse a bizottságok döntését. Juhász Erzsébet: A bizottságok elfogadásra javasolják a Vállalkozási Szerződés 2. sz. módosítását. Dorner Gábor: Várja a kérdéseket, észrevételeket a napirendi ponthoz, amennyiben kérdés, észrevétel nincs kéri, aki a Vállalkozási Szerződés 2. sz. módosításával egyetért kézfelemeléssel jelezze azt. 188/2017. (VII.31.) számú Képviselő-testületi Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Nagykáta Város Önkormányzata és a Johnsvill Ipari és Szolgáltató Kft. között április 12. napján megkötött és június 29-én közös megegyezéssel módosított Vállalkozói szerződés pontját közös megegyezéssel módosítja. A szolgáltatás teljesítésére vállalt határidő: augusztus 31. napja. A Szerződést egyéb rendelkezései vonatkozásában változatlan tartalommal fenntartják. A Vállalkozói szerződés 2. sz. módosítása az eredeti jegyzőkönyv melléklete. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a Vállalkozói szerződés 2. sz. módosítását aláírja. 5
6 5./ Napirendi pont 166/2016. (V.24.) számú képviselő-testületi határozat módosítása (Bölcsőde építése Nagykátán)(Az előterjesztés a jegyzőkönyv 7. számú melléklete.) Dorner Gábor: Az elnyert bölcsőde pályázattal kapcsolatosan a Támogatási Szerződés megkötéséhez a korábbi képviselő-testületi határozat kiegészítése szükséges, melyet a határozati javaslat részletesen tartalmaz. Kéri Juhász Erzsébetet, a Jogi Szociális és Egészségügyi Bizottság elnökét ismertesse a bizottságok döntését. Juhász Erzsébet: A bizottságok jegyző asszony által ismertetett a projekt költségeire vonatkozó módosításokkal együtt a határozati javaslatot elfogadásra javasolják. Dorner Gábor: Várja a kérdéseket, észrevételeket, amennyiben kérdés, észrevétel nincs kéri, aki a határozati javaslattal egyetért kézfelemeléssel jelezze azt. 189/2017. (VII.31.) számú Képviselő-testületi Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 166/2016. (V.24.) számú képviselőtestületi határozatát az alábbiak szerint módosítja: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete pályázatot kíván benyújtani a Széchenyi 2020 keretében a Kisgyermeket nevelő szülők munkavállalási aktivitásának növelése című VEKOP kódszámú felhívásra Bölcsőde építése Nagykátán címmel. A bölcsőde építése az erre a célra megvásárolt Nagykáta, Bajcsy-Zsilinszky út 27. szám (1908 hrsz) alatti ingatlanon valósul meg. A projekt összes költsége a támogatási kérelemmel - költségvetési táblával - megegyezően: Forint. A projekt elszámolható költsége a támogatói döntéssel megegyezően: Forint. A projekt teljes költségére vonatkozó önkormányzati önerő saját forrásból a város éves költségvetéséből a támogatási kérelemmel és a támogatói döntéssel megegyezően: Forint. A támogatási kérelem benyújtásakor az igényelt támogatás összege a támogatási kérelemben foglaltakkal megegyezően: Forint. Nagykáta Város Önkormányzata képviselő-testülete kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy a támogatás elnyerése esetén az önkormányzati önerő összegét a költségvetésében elkülöníti. Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete a pályázat megvalósítása érdekében Konzorciumi Együttműködési Megállapodást köt Támogatási kérelem benyújtására a Pest Megyei Területfejlesztési Nonprofit Kft.-vel (1052 Budapest, Városház u. 7. képviseli: Kuszák Miklós ügyvezető). 6
7 A képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a pályázat benyújtásával kapcsolatos intézkedések megtételére, a Konzorciumi Együttműködési Megállapodás megkötésére és a szükséges dokumentumok aláírására. 6./ Napirendi pont A Nagykátai Gyógy-és Strandfürdő területén lévő vendéglátó egység jövőbeni működésével kapcsolatos döntés (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 8. számú melléklete.) Dorner Gábor: Az INTEROIL Kft. ügyvezetője benyújtott egy hosszú távú bérleti szerződésre vonatkozó ajánlatot és annak kiegészítését, mely az előterjesztéshez csatoltan megküldésre került. Ajánlatuk alapján augusztus 1-től december 01-ig vennék bérbe a melegkonyhás éttermet és az előtte lévő díszburkolattal ellátott területet, melyért Forint/szezon bérleti díjat fizetnének. A bérleti díj összegéből számlával történő igazolás esetén a pályázatukban az épület értékét növelő beruházások pont alatt felsorolt tételek (minimum 50 főt befogadó kerthelyiség kialakítása kerti bútorokkal, árnyékolással; felújítási karbantartási munkák; közmű hálózatfejlesztés; komplett konyhai légtechnika kivitelezése) évenkénti arányos bekompenzálására kerülne sor. Az INTEROIL Kft. jelenleg is üzemeltet egy vendéglátó egységet a Gyógy- és Strandfürdő területén. Kéri Juhász Erzsébetet, a Jogi Szociális és Egészségügyi Bizottság elnökét ismertesse a bizottságok döntését. Juhász Erzsébet: Bizottsági ülésen részletesen tárgyalták az INTEROIL Kft. ajánlatát. Javasolják, hogy a testület nyilvánítsa ki szándékát az üzlethelyiség bérbeadására, de kérjék, fel a Kft.-t, hogy a bérleményen elvégezni kívánt beruházásokról részletes költségvetést nyújtson be a képviselő-testületnek. A megajánlott bérleti díjat nagyon kevésnek találták, javasolják a bérleti díj minimum Ft-ban történő megállapítását. Dorner Gábor: Várja a kérdéseket, észrevételeket, amennyiben kérdés, észrevételi nincs kéri, aki a bizottságok javaslatával egyetért kézfelemeléssel jelezze azt. 190/2017. (VII.31.) számú Képviselő-testületi Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Gyógy- és Strandfürdő területén a Jászberényi út felöli oldalon kijelölt 102 m 2 nagyságú melegkonyhás étterem és az előtte lévő 100 m 2 díszburkolattal ellátott területre vonatkozóan az INTEROIL Kft Cegléd, Nyár u. 9. által benyújtott ajánlatot megtárgyalta és az alábbi döntést A Képviselő-testület szándékában áll a Gyógy- és Strandfürdő területén a Jászberényi út felöli oldalon kijelölt 102 m 2 nagyságú melegkonyhás étterem és az előtte lévő 100 m 2 díszburkolattal ellátott terület hosszú távú bérbeadása. A minimális bérleti díj: Ft+ÁFA/év. A Képviselő-testület felkéri az INTEROIL Kft. ügyvezetőjét, hogy amennyiben a meghatározott minimális bérleti díj ellenében is bérbe kívánja venni a bérleményt, akkor az ott elvégezni kívánt beruházásokról részletes költségvetést nyújtson be augusztus 31- ig. 7
8 7./ Napirendi pont Kucza Péter: Akikről Nagykáta utcáit elnevezték a kezdetektől 1945-ig című könyvének kiadásáról döntés (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 9. számú melléklete.) Dorner Gábor: Kucza Péter azzal a kéréssel fordult Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületéhez, hogy az Akikről Nagykáta utcáit elnevezték a kezdetektől ig című könyvének 150 db példányban történő kiadását támogassa az önkormányzat. A könyv kiadási költsége Ft+ÁFA/pld, mely összesen: Forint lenne. A könyvek eladásából származó bevétel az önkormányzat bevételeit növeli, ezért szükséges megállapítani a könyv eladási árát. A könyv megvásárlására a Nagykátai Városi Könyvtár és Művelődési Központ intézményben lenne lehetőség. Tekintettel a szerző korábbi könyveinek eladási adataira, illetve arra, hogy a 150 példány már előjegyzésben elkelt, ezért javasolja, hogy 200 példány kiadását rendelje meg az önkormányzat. Magasabb példányszám esetén várhatóan csökken a kiadási költség is. Javasolja a képviselő-testületnek a könyv kiadási költségének biztosítását, valamint a könyv eladási árának Ft/db összegben történő megállapítását. Kéri Juhász Erzsébetet, a Jogi Szociális és Egészségügyi Bizottság elnökét ismertesse a bizottságok döntését. Juhász Erzsébet: A bizottságok javasolják a könyv 200 példányban történő kiadási költségeire maximum Ft biztosítását Nagykáta Város Önkormányzata évi költségvetéséről szóló 2/2017. (III.03.) önkormányzati rendelet általános tartaléka terhére, valamint a könyv eladási árának Ft/db összegben történő megállapítását. Dorner Gábor: Várja a kérdéseket, észrevételeket, amennyiben kérdés, észrevétel nincs kéri, aki a könyv kiadási költségeinek biztosításával, valamint a könyv eladási árának megállapításával egyetért kézfelemeléssel jelezze azt. 191/2017. (VII.31.) számú Képviselő-testületi Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete Kucza Péter: Akikről Nagykáta utcáit elnevezték a kezdetektől 1945-ig című könyvének 200 példányban történő kiadási költségeire maximum Ft-ot biztosít Nagykáta Város Önkormányzata évi költségvetéséről szóló 2/2017. (III.03.) önkormányzati rendelet általános tartaléka terhére. Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete Kucza Péter: Akikről Nagykáta utcáit elnevezték a kezdetektől 1945-ig című könyvének eladási árát bruttó Ft/db összegben állapítja meg. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a Nagykáta Város Önkormányzata évi költségvetésének legközelebbi rendeletmódosítása során az itt meghatározott előirányzatot átvezesse. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. 8
9 8./ Napirendi pont Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás biztosítása Nagykátán 2. tárgyú közbeszerzési eljárás eljárást lezáró döntése (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 10. számú melléklete.) Dorner Gábor: Nagykáta Város Önkormányzata nyílt közbeszerzési eljárást indított a fent nevezett beszerzési tárgyban. Az eljárásban nem érkezett be ajánlat. Az eljárás eredményét a Közbeszerzési Szabályzat értelmében a Képviselő-testület jogosult megállapítani. Testületi döntéshozatal esetében név szerinti szavazást kell alkalmazni. Kéri Juhász Erzsébetet, a Jogi Szociális és Egészségügyi Bizottság elnökét ismertesse a bizottságok döntését. Juhász Erzsébet: A bizottságok az eljárás eredménytelenné nyilvánítását elfogadásra javasolják. Dorner Gábor: Jegyző asszony ABC sorrendben olvassa fel a képviselők nevét, kéri igen -nel, nem -mel, vagy tartózkodom -mal jelezzék véleményüket. A Képviselő-testület a név szerinti szavazás eredményét figyelembe véve (név szerinti szavazás dokumentuma az eredeti jegyzőkönyv 11. számú melléklete) 7 igennel, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot 192/2017. (VII.31.) számú Képviselő-testületi Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás biztosítása Nagykátán 2. tárgyú közbeszerzési eljárást a közbeszerzésekről szóló évi CXLIII. törvény 75. (1) bekezdés a.) pontja alapján eredménytelennek nyilvánítja, mivel nem nyújtottak be ajánlatot. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a szükséges intézkedés megtételére. 9./ Napirendi pont Kiegészítés Nagykáta város évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenységéről szóló beszámolóhoz (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 12. számú melléklete.) Dorner Gábor: Kéri Karsainé Magyar Ildikó jegyző asszonyt ismertesse a napirendi pontot. Karsainé Magyar Ildikó: Bizottsági ülésen részletesen tárgyalták a beszámoló kiegészítését. A kiegészítés tartalmazza, hogy a képviselő-testület pályázatból elnyert támogatásból várhatóan második félévében megnyitja a bölcsődét, mellyel eleget tesz jogszabályi kötelezettségének. Átmeneti gondozást nyújtó intézményt nem tart fenn az önkormányzat, amennyiben átmeneti gondoskodási formára van szükség, úgy a család- és gyermekjóléti központ munkatársai felkutatják az elérhető lehetőségeket és ellátáshoz juttatják az érintetteket. A felmerülő kérdésekre szívesen válaszol. Dorner Gábor: Kéri Juhász Erzsébetet, a Jogi Szociális és Egészségügyi Bizottság elnökét ismertesse a bizottságok döntését. 9
10 Juhász Erzsébet: A bizottságok a beszámoló kiegészítését elfogadásra javasolják. Dorner Gábor: Amennyiben kérdés, észrevétel nincs kéri, aki a beszámoló kiegészítését elfogadja kézfelemeléssel jelezze azt. 193/2017. (VII.31.) számú Képviselő-testületi Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény 96. (6) bekezdése alapján a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok évi ellátásáról szóló kiegészített átfogó értékelést az előterjesztésnek megfelelően elfogadja. Felelős: jegyző 10./ Napirendi pont Vagyonkezelési szerződés és Megállapodás módosításáról döntés (Közoktatási Intézmények) (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 13. számú melléklete.) Dorner Gábor: A vagyonkezelési szerződés és megállapodás módosítása szükséges az időközben átvezetésre került telekalakítás miatt. Kéri Juhász Erzsébetet, a Jogi Szociális és Egészségügyi Bizottság elnökét ismertesse a bizottságok döntését. Juhász Erzsébet: Az ingatlan megosztás következtében kialakult új helyrajziszámok és a megváltozott terület nagyságok miatt szükséges a Vagyonkezelési Szerződés és a Megállapodás módosítása, melyet a bizottságok elfogadásra javasolnak. Dorner Gábor: Várja a kérdéseket, észrevételeket, amennyiben kérdés, észrevétel nincs kéri, aki a Vagyonkezelési Szerződés és Megállapodás módosításával egyetért kézfelemeléssel jelezze azt. 194/2017. (VII.31.) számú Képviselő-testületi Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete - a tervezetet figyelembe véve - jóváhagyja a Vagyonkezelési szerződés módosítását a Ceglédi Tankerületi Központ székhelye: 2700 Cegléd, Malom tér 3. (képviseli: Fodor Gábor tankerületi igazgató) és Nagykáta Város Önkormányzata székhelye: 2760 Nagykáta, Dózsa Gy. út 2. (képviseli: Dorner Gábor polgármester) között. Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete - a tervezetet figyelembe véve - jóváhagyja a Megállapodás módosítását a Nagykáta Város Önkormányzata által működtetett köznevelési intézmény(ek) állami működtetésbe vételével összefüggő, a feladatellátáshoz kapcsolódó létszámátadásról, valamint a feladatellátáshoz kapcsolódó vagyon, jogok és 10
11 kötelezettségek átadás-átvételéről a Ceglédi Tankerületi Központ székhelye: 2700 Cegléd, Malom tér 3. (képviseli: Fodor Gábor tankerületi igazgató), Nagykáta Város Önkormányzata székhelye: 2760 Nagykáta, Dózsa Gy. út 2. (képviseli: Dorner Gábor polgármester) és Nagykáta Város Önkormányzata Városgazdálkodási Szervezete székhely: 2760 Nagykáta, Temető u. 24. (képviseli: Akantisz Miklós igazgató) között. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére, valamint a polgármestert, a jegyzőt, a pénzügyi ellenjegyzőt és a Városgazdálkodási Szervezet igazgatóját a Vagyonkezelési szerződés és a Megállapodás aláírására. 11./ Napirendi pont Nagykátai Gyógyfürdő és Egyéb Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetőjének kérelme értékesítés jóváhagyására (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 14. számú melléklete.) Dorner Gábor: A Nagykátai Gyógyfürdő és Egyéb Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetője az előterjesztéshez csatolt kérelemmel fordult a képviselő-testülethez. Kérelmében a Kft. tulajdonát képező MHK-343 forgalmi rendszámú MAN típusú tehergépjármű (gyártási év: 1997.) és a HME-197 forgalmi rendszámú Renault típusú konténerszállító (gyártási év: 1993.) és a hozzá tartozó 6 db konténer elidegenítéséhez kéri a tulajdonos képviselő-testület jóváhagyását. Kéri Juhász Erzsébetet, a Jogi Szociális és Egészségügyi Bizottság elnökét ismertesse a bizottságok döntését. Juhász Erzsébet: A bizottságok javasolják a két gépjármű kérelemben megjelölt eladási áron történő értékesítését, valamint a 6 db konténer Ft+ÁFA összegben történő értékesítését. Dorner Gábor: Várja a kérdéseket, észrevételeket, amennyiben kérdés, észrevétel nincs kéri, aki a gépjárművek és konténerek értékesítésével egyetért kézfelemeléssel jelezze azt. 195/2017. (VII.31.) számú Képviselő-testületi Nagykáta Város Önkormányzata képviselő-testülete, mint a Nagykátai Gyógyfürdő és Egyéb Szolgáltató Nonprofit Kft. (Cg , székhelye: 2760 Nagykáta, Temető út 24., képviseli: Balla Mihály ügyvezető) tulajdonosi jogait 100 %-ban gyakorló testület jóváhagyja, hogy a Nagykátai Gyógyfürdő és Egyéb Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetője elidegenítse a Kft. tulajdonát képező MHK-343 forgalmi rendszámú MAN típusú tehergépjárművet (gyártási év: 1997.) forint+áfa és az HME-197 forgalmi rendszámú Renault típusú konténerszállítót (gyártási év: 1993.) forint+áfa áron és a hozzá tartozó 6 db konténert forint+áfa áron. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére, a Nagykátai Gyógyfürdő és Egyéb Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetőjét az adás-vételi szerződések aláírására. 11
12 12./ Napirendi pont III. Tápiófeszt megrendezéséhez kapcsolódó döntéshozatal (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 15. számú melléklete.) Dorner Gábor: Nagykáta Város Önkormányzata 88/2017. (III.28.) számú határozatával döntött arról, hogy szeptember között megrendezi a XXXIV. Nemzetközi Kátai Tánctalálkozót és a III. Tápiófesztet. A rendezvény sikeres megtartása érdekében szükséges, hogy az önkormányzat megbízzon egy szervezetet a szervezésével. Javasolja, hogy bízzák meg a szervezéssel a KÁTA Alapítványt. Továbbá javasolja, hogy Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete a rendezvény megtartásához az Alapítvány részére forintot biztosítson a évi költségvetésében 10. melléklet dologi kiadásai között a rendezvényre elkülönített összeg terhére. Az Alapítvány képviselője a támogatásként átadott összeg felhasználásáról legkésőbb október 31-ig számlával köteles elszámolni. Kéri Juhász Erzsébetet, a Jogi Szociális és Egészségügyi Bizottság elnökét ismertesse a bizottságok döntését. Juhász Erzsébet: A bizottságok elfogadásra javasolják a KÁTA Alapítvány rendezvény szervezésével történő megbízását és az Alapítvány részére Ft biztosítását a rendezvény megtartásához. Dorner Gábor: Várja a kérdéseket, észrevételeket, amennyiben kérdés, észrevétel nincs kéri, aki a határozati javaslattal egyetért kézfelemeléssel jelezze azt. 196/2017. (VII.31.) számú Képviselő-testületi Nagykáta Város Önkormányzata képviselő-testülete a szeptember között megrendezendő III. Tápiófeszt kétnapos rendezvény szervezésével megbízza a KÁTA Alapítványt (székhely: 2760 Nagykáta, Alsóegreskáta 0590/28. hrsz. képviselője: Kiss László Attila elnök). Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete a rendezvény megtartásához az Alapítvány részére forintot biztosít Nagykáta Város Önkormányzata évi költségvetésében a 10. melléklet dologi kiadásai között a rendezvényre elkülönített összeg terhére. Az Alapítvány képviselője a támogatásként átadott összeg felhasználásáról legkésőbb október 31-ig számlával köteles elszámolni. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a rendezvény megtartása érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az Alapítvánnyal a Támogatási Szerződést megkösse. 12
13 13./ Napirendi pont Hozzájárulás a Nagykáta, 1010/3 hrsz-ú ingatlan adásvételi szerződésének Nagykátai Járási Hivatal Földhivatali Osztályához történő benyújtásával együtt az ingatlan megosztásához és a közös tulajdon megszüntetéséhez (Szóbeli előterjesztés.) Dorner Gábor: Az adásvételi szerződés megkötésekor mindkét vevő kijelentette, hogy a közös tulajdont a lehető leghamarabb meg kívánják szüntetni és a megvásárolt közös tulajdonban lévő ingatlant a saját szomszédos 1/1 tulajdoni arányban lévő ingatlanukkal össze kívánják vonni. A területrendezésre vonatkozóan a megosztási vázrajz elkészült, ehhez kérik az önkormányzat hozzájárulását, hogy a Földhivatali Osztályon egy egyesített eljárást tudjanak indítani az adásvételi szerződés benyújtásával egyidőben. Kéri Juhász Erzsébetet, a Jogi Szociális és Egészségügyi Bizottság elnökét ismertesse a bizottságok döntését. Juhász Erzsébet: A bizottságok javasolják az önkormányzat hozzájárulását a Nagykáta, 1010/3 hrsz-ú ingatlan megosztásához és a közös tulajdon megszüntetéséhez. Dorner Gábor: Várja a kérdéseket, észrevételeket, amennyiben kérdés, észrevétel nincs kéri, aki a határozati javaslattal egyetért kézfelemeléssel jelezze azt. 197/2017. (VII.31.) számú Képviselő-testületi Nagykáta Város Önkormányzata képviselő-testülete hozzájárul, hogy a 179/2017. (VI.28.) számú képviselő-testületi határozat alapján megkötésre került adásvételi szerződést követően a MÉRTPONT Földmérő és Mérnökiroda Kft. által készített munkaszámú változási vázrajz alapján kerüljön a Pest Megyei Kormányhivatal Nagykátai Járási Hivatal Földhivatali Osztályán a tulajdonjog bejegyzésre és a közös tulajdon megszüntetésre a DS Smith Packaging Hungary Kft. (székhely: 1031 Budapest, Záhony u. 7. cégjegyzékszám: Cg adószám: képviseli: Fekete Zsolt és Kiss Zoltán ügyvezetők együttesen) és a Vonnák Trans Kft. (székhely: 2760 Nagykáta, Váci M. u. 30. cégjegyzék: Cg adószám: képviseli: Vonnák András ügyvezető) javára. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Dorner Gábor: Az első lakáshoz jutók támogatása iránti kérelem elbírálása napirendi pont zárt ülésen történő tárgyalását javasolja. Kéri, aki a javaslattal egyetért kézfelemeléssel jelezze azt. 13
14 198/2017. (VII.31.) számú Képviselő-testületi Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete az első lakáshoz jutók támogatása iránti kérelem elbírálása napirendi pont tárgyalására zárt ülést rendel el. Dorner Gábor: Amennyiben más kérdés, észrevétel nincs, megköszöni a jelenlétet és a további napirendi pont tárgyalására zárt ülést rendel el. - k m f - Karsainé Magyar Ildikó jegyző Dorner Gábor polgármester 14
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Nagykátai Polgármesteri Hivatal tanácskozóterem (Nagykáta, Dózsa György út 2. 6-os bejárat, emelet)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 16-án megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Nagykátai Polgármesteri Hivatal tanácskozóterem
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2018. október 30-án megtartott üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Városi Könyvtár Vadász utcai rendezvényterme (Nagykáta,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. június 15-én megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme (Nagykáta,
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. október 27. napján megtartott üléséről. Jelen
14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye
JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól
BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u. 2/A. V Ó M E G H Í
BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u. 2/A. M E G H Í V Ó Bögöt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 15:0 a Bögöt Község Önkormányzata hivatalos helyiségében ülést tart, amelyre
10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye
J e g y z ő k ö n y v
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-27/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 13. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 68/2017.(VIII.22.) 69/2017.(VIII.22.) 70/2017.(VIII.22.)
K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 9 igen szavazat alapján az alábbi határozatot hozta:
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2018. augusztus 01-jén megtartott rendkívüli nyilvános ülésének
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26. napján megtartott üléséről. Jelen vannak:
JEGYZŐKÖNYV. Asbóth Nándor, Németh Dávid képviselők
Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-4/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. július 20-án 19,00
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 27. napján megtartott üléséről. Jelen
JEGYZŐKÖNYV. Felelős: Jobb Gyula polgármester Határidő: azonnal
JEGYZŐKÖNYV Készült Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. január 18. napján 8.00 órakor a Polgármesteri Hivatal Dísztermében megtartott rendkívüli nyílt testületi üléséről. Jelen vannak:
Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi ülésterme (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) Balogh Sándor, Szőke Zoltán képviselők.
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. október 16-án Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendkívüli, nyílt üléséről. Helye: Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi ülésterme (4440
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli nyílt üléséről
J e g y z ő k ö n y v Készült: Balkány Város Önkormányzata rendkívüli nyílt üléséről Az ülés ideje: 2015. augusztus 03. Az ülés helye: Balkányi Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme (4233 Balkány, Rákóczi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2016. augusztus 1-jén megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme
A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van.
51 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2012. február 29. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Héri Viktor Nádasdi Frida Palsics
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. június 24-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. június 24-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 47/2015.(VI.24.) 48/2015.(VI.24.) 49/2015.(VI.24.) A Szivárvány Óvoda intézményvezető-helyettesi
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26. napján megtartott üléséről. Jelen
K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által június 07-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2016. június 07-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből
Jegyzőkönyv. Javasolja az alábbi napirend tárgyalását:
Jegyzőkönyv Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április 3-án 8 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jegyzői iroda Jelen vannak: Oláh Krisztián polgármester,
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. március 27. napján megtartott üléséről. Jelen
JEGYZŐKÖNYV. 2. Beszámoló Nyíracsád Községi Önkormányzat és intézményei évi gazdálkodásáról zárszámadás.
1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsági ülésén a Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal tanácstermében (4262 Nyíracsád, Petőfi tér 8.) 2017. április 27.-én
JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Határozatok száma TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. július 21-én
Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 16.-án 17 óra 30
JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők
Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-2/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. április 27-én 16,00
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
8/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2017. augusztus 28. napján 14:30 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:
J e g y z ő k ö n y v
Szám.: SER/62-15/2019 J e g y z ő k ö n y v Képviselő-testülete 2019. június 20.-i üléséről Döntések: Határozatok: 90/2019.(VI.20.)...A -testület 2019. június 20.-i ülésének napirendjéről 91/2019.(VI.20.)...Pályázat
Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. szeptember 25.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én 19.00
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT
könyvéből. A Képviselő-testület 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi napirendeket fogadta el: Péteri Község Önkormányzatának 101/2018. (IX.20.) számú ÖKT határozata
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről.
KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Kékkút Község Önkormányzat
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2016. június 20-án a Balatonújlaki Községi Önkormányzat tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános üléséről. Jelen vannak: Virág László alpolgármester Muszti Csaba képviselő
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. május 14-én 10.00 órakor megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Jelen voltak: Városháza emeleti nagyterme. (Csatolt jelenléti ív alapján!) Horváth Richárd
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. június 29-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:
Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el:
Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. május 28. 16.00 órától 17.00 óráig a Képviselőtestület ülésén
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. november 22-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK
Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 21. napján megtartott soron kívüli ülésének. J e g y z ő k ö n y v e
Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. augusztus 21. napján megtartott soron kívüli ülésének J e g y z ő k ö n y v e 60/2014./VIII.21./ számú testületi határozat A napirendről 61/2014./VIII.21./
ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE AUGUSZTUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. AUGUSZTUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 32/2016. (VIII. 30.) számú ÁKt határozat 33/2016. (VIII. 30.) számú ÁKt határozat
JEGYZŐKÖNYV. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 42/2017.(III.27.) HATÁROZATA
Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-6/2017.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. március 27-én, 17
JEGYZŐKÖNYV. Sándor Edit bizottsági tagok
1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Szociális, Oktatási és Kulturális Bizottságának 2017. április 27.-én 8.00. órai kezdettel a Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal tanácstermében
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 3. napján megtartott -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 12/2016.(III.03.) Önkormányzati határozat 13/2016.(III.03.)
J E G Y ZŐKÖNYV. Határozati javaslatként a testületi ülés napirendjének a meghívóban szereplő napirendi pontok tárgyalását javasolja.
Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-9/2015.NY. J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 8-án,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Ügyiratszám: 34-4/2013. Császártöltés Község Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült : Császártöltés község Képviselő-testületének 2013. június 4-én 8,00 órai kezdettel megtartott
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2008/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14.00 óra A képviselő-testületi ülés helye:
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. január 29. napján megtartott üléséről. Jelen
ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND
ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek Napirendek: Nyílt
6/2015. (III.27.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 27-én megtartott rendkívüli üléséről
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2015. (III.27.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 27-én megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. szeptember 8-án a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott
10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről.
Szám:600/10/2015. 10. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 17:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda
JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. február 12. NAPJÁN MEGTARTOTT 3. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. február 12. NAPJÁN MEGTARTOTT 3. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Képviselőtestülete 2013. február 12-én tartott nyílt ülésének határozatairól
Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Rimóc Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. augusztus 1.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 1-én 18.00
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT
2016. május 30. napján 19 óra 00 perckor tartott ülésének könyvéből. az alábbi napirendeket fogadta el: 56/2016. (05.30.) számú határozat (Napirendek elfogadása) 1) Beszámoló a Kistérségi Családsegítő
Jegyzőkönyv. A képviselő testület 4 igen szavazattal - nem szavazat nélkül - a tárgyalás menetét elfogadta.
Jegyzőkönyv Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. november 05. napján a Polgármesteri Hivatal tárgyaló termében megtartott rendkívüli nyílt testületi üléséről. Jelen vannak: Dr. Kormányos László
JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR május 2.
JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2016. május 2. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 2. napján 14.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt
Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2012. évi ellátásáról.
1 Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 23-7/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. május 28-án (kedden) 15.30 órakor a Katafa,
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A SZEPTEMBER 4. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 18/2017. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2017. szeptember 4-én 14:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános Képviselőtestületi ülésről. Testületi ülés helye:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete augusztus 27-én órakor megtartott rendkívüli üléséről
Ügyszám: 1/8-12/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. augusztus 27-én 10.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Ajkai Közös
5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Készült: Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 26-án megtartott ülésről.
5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: 2015. május 26-án megtartott ülésről. Jelen vannak: Radvánszky Judit Hódosi Tamás Oláh Ernő Kereszti Márta Valach Jánosné Molnár Lászlóné Németh Klaudia Tóth Szabolcs
t /:gós I$ván :/ s.k.
órai kezdettel a Sitkei Művelődési Ház Klubtermében ülést tart amelyre meghivom. Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. március 27-én (hétfőn) 18:00 M EGHÍVÓ t /:gós I$ván :/ s.k. Sitke,
JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 3 igen, 0 nem, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta meg: 1/2015. (I. 22.) Kt. határozat
JEGYZŐKÖNYV Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 22-én, 13:00 órai kezdettel megtartott, Képviselő-testületi üléséről a Gamási Önkormányzat tanácstermében. Jelen vannak:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2016. június 15-én megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme (Nagykáta,
KIVONAT. Algyő Nagyközség Képviselő-testület július 05. napján tartott rendkívüli, nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
224/2018. (VII.05.) Kt. határozat Tárgy: 2018. július 05. napján tartott rendkívüli ülés napirendjének elfogadása Algyő Nagyközség Képviselő-testülete elfogadja Molnár Áron napirend javaslatát az alábbiak
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. május 30-án megtartott üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Városi Könyvtár Vadász utcai rendezvényterme (Nagykáta,
Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottsága
178/2016. (12.14.) JÜK határozat 5 egyhangú igen szavazattal a napirendet az alábbiak szerint elfogadta: ZÁRT ÜLÉSRE JAVASOLT NAPIRENDI PONTOK: 1. Az Önkormányzat 2016. évi Közbeszerzési Terv módosításának
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 29-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. január 29-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 2/2018. (I. 29.) NKt 3/2018. (I. 29.) NKt 4/2018. (I. 29.) NKt 5/2018. (I. 29.) NKt 6/2018.
JEGYZŐKÖNYV. Szabó Sándorné Megyesi Elemér. Tóth Péter Benjámin Dobos Lászlóné. Maginé dr. Csirke Erzsébet
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2016. szeptember 7-én, Tiszagyulaházán, Tiszagyulaháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének, a Tiszagyulaháza Őszirózsa Idősek Klubja termébe megtartott rendkívüli, nyilvános
14. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK:
Oldal 1 / 7 Csomád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2161 Csomád, Kossuth Lajos út 69. Szám: 14/2013. 14. Jegyzőkönyv Készült: A Fóti Közös Önkormányzati Hivatal Csomádi Kirendeltség (2161 Csomád,
Jegyzőkönyv. a Képviselő-testület július 4.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Tartalmazza: /2016.(VII.4.) számú határozatokat
Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2016. július 4.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Tartalmazza: 68-72./2016.(VII.4.) számú határozatokat Jegyzőkönyv Készült: Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 06-án megtartott rendkívüli üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. január 06-án megtartott rendkívüli üléséről Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácskozóterme (Dózsa
JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők
Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-1/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. január 28-án 15,00
1. számú JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2013. január 09. napján 18,10 órai kezdettel megtartott Képviselő- testületi ülésen.
1. számú JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. január 09. napján 18,10 órai kezdettel megtartott Képviselő- testületi ülésen. Jelen vannak: Mezőfi Zoltán polgármester Dr. Katona Ernő alpolgármester Dr. Szájbely Ernő
FEJÉR MEGYE CSÁKVÁR NAGYKÖZSÉG
FEJÉR MEGYE CSÁKVÁR NAGYKÖZSÉG J E GY Z Ő K Ö N Y V Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. december 27-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről 345/2012. (XII.27.) határozat Csákvári
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. október 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. október 29-én 15.00 órakor megtartott
TUNYOGINÉ DR GÁLIK ÁGNES aljegyző JUHÁSZNÉ GAJZINGER ÁGNES pénzügyi osztályvezető
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 24. napján megtartott üléséről. Jelen
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Óbudavár Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 22-én 9.00 órakor megtartott nyilvános üléséről
1 ÓBUDAVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8272 Óbudavár, Fő u. 18/I. Szám: OB/71-2/2018. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Óbudavár Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2018. május 22-én 9.00 órakor
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
407-4/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014. március 25-én (kedden) 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről R E N D E L E T: 3/2014.(III.26.)
JEGYZŐKÖNYV A Képviselő-testület 2013. augusztus 22-i üléséről.
JEGYZŐKÖNYV A Képviselő-testület 2013. augusztus 22-i üléséről. Időpontja: 2013. augusztus 22. 19:20 órai kezdettel Helye: Kiskunlacháza Polgármesteri Hivatal Tanácsterme Jelen vannak: polgármester Dr.
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 18/2014.(IV.01.) önkormányzati határozat 19/2014.(IV.01.)
JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.
Szám: V/74-19/2016. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.
Jelen vannak: Füzesséri József polgármester Takács Lászlóné és Laczkó Lászlóné alpolgármesterek Gál Péter és Sváb Antal Béla képviselők.
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/28/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 25. napján 16.00 órakor a Szikszói Közös
JEGYZŐKÖNYV. Hosszúné Deli Hajnal alpolgármester Kovács Géza Győzőné képviselő Németh Zsolt képviselő
JEGYZŐKÖNYV Készült Jákó Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2015. április 29-én az önkormányzat tanácskozó termében megtartott üléséről. Jelen vannak: Kovács János polgármester Hosszúné Deli Hajnal
Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV
JEGYZŐKÖNYV Szám: 1/2013. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. január 30-án 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 13-án megtartott nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 13-án megtartott nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 88-92/2013. (IX. 13.) számú határozat. d. rendeletek:
JEGYZŐKÖNYV a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság február 28-án órakor megtartott rendkívüli üléséről
1 AJ K A V ÁR O S ÖNKORMÁN YZ AT A PÉNZÜGYI ÉS ÜG YRE N DI B I ZOTTS ÁG 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-101 fax:(88) 212-794 e-mail: polgarmester@ajkanet.hu Ügyszám: 1/18-4/2013. JEGYZŐKÖNYV
Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 9-én tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2013/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. május 9-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 142/2013. (XI.13.) Pályázat mikrobusz vásárlására 143/2013.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2018. november 12-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 223/2018. (11.12.)-től 224/2018. (11.12)-ig Hozott rendeletek: - 1 J E G Y
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2018. december 11-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Városi Könyvtár Vadász utcai rendezvényterme (Nagykáta,
17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye
Készült: Nemesgörzsöny Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 5-i nyilvános üléséről, mely 09 óra 45 perckor kezdődött.
8522 Nemesgörzsöny, Széchenyi u. 10. ikt.szám:.../2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nemesgörzsöny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 5-i nyilvános üléséről, mely 09 óra 45 perckor
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. június 12. napján megtartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E HATÁROZAT száma 130/2013. (VI.12.) önkormányzati határozat 131/2013.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: Svh 79-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli (nyílt) üléséről
J e g y z ő k ö n y v Készült: rendkívüli (nyílt) üléséről Az ülés ideje: 2016. július 4. Az ülés helye: Balkányi Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme (4233 Balkány, Rákóczi u. 8. sz.) J e l e n v a
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A Képviselő-testület teljes ülését hangfelvétel rögzíti, ezért e jegyzőkönyv szerkesztett jegyzőkönyv.
Balatonfüred Város Önkormányzata B a l a t o n f ü r e d Szám: 205-144/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2013. április 29-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről. A Képviselő-testület
Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről.
Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-3/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 29-én 16,30 órai kezdettel megtartott