NÓGRÁD SPORTJÁÉRT ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ELNÖKE. a Nógrád Sportjáért Alapítvány évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadására

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NÓGRÁD SPORTJÁÉRT ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ELNÖKE. a Nógrád Sportjáért Alapítvány 2010. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadására"

Átírás

1 NÓGRÁD SPORTJÁÉRT ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ELNÖKE 11. sz. napirendi pont Iktatószám: 53-25/2011. A határozati javaslat törvényes: dr. Barta László JAVASLAT a Nógrád Sportjáért Alapítvány évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadására Készült: a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének április 28-ai ülésére Előkészítette: Szolnoki-Takács Eszter

2 Tisztelt Közgyűlés! Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése 1991-ben az 50/1991. (VI. 27.) Kgy. határozatával hozta létre a Nógrád Sportjáért Alapítványt (a továbbiakban: Alapítvány) és választotta meg kuratóriumát. Az Alapító okiratban az Alapítvány céljaként a testület Nógrád megye meglévő sportértékeinek megőrzését, a nemzetközi és hazai színvonalú élsport, az élsportolók, az utánpótlás-nevelés, a kiemelt rendezvények és az iskolai sport támogatását jelölte meg. Az Alapítványt a Nógrád Megyei Bíróság 32/1991. nyilvántartási szám alatt bejegyezte. A kuratórium vezetője, összetétele négyévenként változik február 1-jétől a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 150/2006. (XII. 14.) Kgy. határozata alapján január 31-ig funkcionáló kuratórium: - elnök: Lenkey Gábor - tagok: Szolnoki-Takács Eszter, Velki Róbert, Borda Tamás, Tóth Zoltán, Zentai József, Pintér Attila, Szalai István, Tolnai Nándor, Kolosi Tibor, Illés Rudolf, Makovinyi Sándor, Omaszta Zoltán. A Közgyűlés 48/2010. (IV. 29.) Kgy. határozatával elfogadta az Alapítvány részére a évi átadott támogatások felhasználásáról szóló beszámolót, egyben felkérte a kuratórium elnökét, hogy a évi gazdálkodásáról a testület áprilisi ülésén számoljon be. A Kuratórium a évben 2 ülést tartott. Az elsőn a évi egyszerűsített beszámolót tekintette át és fogadta el, a másodikon pedig mivel megbízatása január 31-ével lejárt az elmúlt négy évben a sportegyesületek érdekében végzett tevékenységét értékelte. A kuratórium az adott évben ,- Ft-ból gazdálkodott, melyből ,- Ft a évi pénzmaradvány volt. Ezt az összeget a december 31-ei állapot szerint ,- Ft ki nem fizetett kötelezettség terhelte, tekintettel arra, hogy még az év végéig is voltak olyan támogatási szerződések, amelyeket a támogatott szervezetek nem küldtek vissza. Ebből a évben 4 egyesület támogatása kifizetésre került összesen ,- Ft értékben (lásd: 1. sz. melléklet). A Balassi Bálint Környezetvédő és Sport Egyesület ,- Ft összegű valamint a Buják Sportklub ,- Ft összegű támogatása a kuratórium döntése alapján átkerült a évre, így a szerződésekben az elszámolási határidő is módosult, a pénzügyi teljesítésre pedig 2011-ben kerül sor. Az Alapítvány éves gazdálkodását a 2. sz. melléklet tartalmazza. A fentiek alapján kérem a Tisztelt Közgyűlést a határozati javaslat elfogadására: HATÁROZATI JAVASLAT a Nógrád Sportjáért Alapítvány évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadására A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése megtárgyalta és elfogadta a Nógrád Sportjáért Alapítvány évi tevékenységéről szóló beszámolóját. A testület felkéri a kuratórium elnökét, hogy az Alapítvány évi átadott támogatások felhasználásáról a közgyűlés áprilisi ülésén számoljon be. Határidő: szöveg szerint Felelős: Miklián Csilla Erzsébet, a kuratórium elnöke Salgótarján, április 10. Miklián Csilla Erzsébet sk. a kuratórium elnöke

3

4 1. sz. melléklet Nógrád Sportjáért Alapítvány támogatásai év Sorsz. Támogatott szervezet megnevezése Támogatás célja Támogatás összege Támogatás megvalósulási helye é v i d ö n t é s Nógrád Megyei Sportági Szakszövetség, Salgótarján - Nógrád Megyei Lovas Szövetség Hazai és nemzetközi verseny megrendezésének támogatása Ft Nógrád megye Nógrád Megyei Diáksport Tanács, Salgótarján Működési támogatás Ft Salgótarján Börzsöny Kulturális és Szabadidős Egyesület, Szendehely Gagarin Diák Sportegyesület., Salgótarján évi sportnapok megrendezésének támogatása Ft Szendehely Tóth Zsófia Zsanett - Nemzetközi úszóversenyen való részvételének támogatása Ft Salgótarján ÖSSZESEN: Ft

5 2. sz. melléklet Nógrád Sportjáért Alapítvány gazdálkodása (2010. december 31-ig) BEVÉTEL: Tényleges bevétel I évi pénzmaradvány Ft II. Kamat bevétel 308 Ft ÖSSZESEN Ft KIADÁS: Tényleges kifiz. Kötelezettség évi Kötelezettség Ft Ft Működési költség Ft ÖSSZESEN Ft Ft Alapítványi bevétel összesen: Alapítványi kiadás összesen: Ft Ft Pénzeszköz: * Ft Kötelezettség: Felhasználható pénzeszköz: Ft Ft *Bankszámla egyenlege ( ) Házipénztár egyenlege: ( ) Ft 0 Ft Ft Salgótarján, április 4.

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7.

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: I. /2005 Előkészítő: Jogi Csoport Mell.: 2004. évi beszámoló Hiv. sz.: Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-803 Telefon:

Részletesebben

JAVASLAT NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE /2013. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László

JAVASLAT NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE /2013. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 4. sz. napirendi pont 33-19/2013. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László JAVASLAT Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2012. évi beszámolójának

Részletesebben

Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József JAVASLAT. a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft évi beszámolójának elfogadására

Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József JAVASLAT. a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft évi beszámolójának elfogadására NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 5. sz. napirendi pont 37-22 /2015. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József JAVASLAT a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2014. évi

Részletesebben

10. NAPIREND Ügyiratszám: 1/396/2014.

10. NAPIREND Ügyiratszám: 1/396/2014. 10. NAPIREND Ügyiratszám: 1/396/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2014. május 30-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívott: Tájékoztató az Önkormányzat

Részletesebben

az ALAPÍTVÁNY AZ EGRESSY GÁBOR ISKOLÁÉRT

az ALAPÍTVÁNY AZ EGRESSY GÁBOR ISKOLÁÉRT KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ az ALAPÍTVÁNY AZ EGRESSY GÁBOR ISKOLÁÉRT ALAPÍTVÁNY 2011. évi tevékenységéről Budapest, 2012.május 10... a szervezet vezetője (képviselője) T A R T A L O M J E G Y Z É K 1. Az Alapítvány

Részletesebben

2012. évi. Közhasznú jelentése

2012. évi. Közhasznú jelentése KÖZJEGYZŐK A KÖZÖSSÉGÉRT ALAPÍTVÁNY 2012. évi Közhasznú jelentése Kelt:... 2012. évi KÖZHASZNÚ JELENTÉS Tartalom 1. sz. melléklet A költségvetési támogatás felhasználásáról 2. sz. melléklet A 2012. évi

Részletesebben

JAVASLAT. alapítványnak történő forrás átadásról

JAVASLAT. alapítványnak történő forrás átadásról NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 3. sz. napirendi pont 51-20/2014. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: JAVASLAT alapítványnak történő forrás átadásról Készült: A Közgyűlésének 2014. március

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s Békés Megye Képviselő-testülete 2011. június 24-i ülésére

E l ő t e r j e s z t é s Békés Megye Képviselő-testülete 2011. június 24-i ülésére BÉKÉS MEGYEI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL TERÜLETFEJLESZTÉSI OSZTÁLY 5601 Békéscsaba, Derkovits sor Pf.: 118. Telefon: 66/441-549 Telefax: 66/441-141/314 E l ő t e r j e s z t é s Békés Megye Képviselő-testülete

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 25.151 /2016 Javaslat a Megyei Jogú Városok Szövetségével a kárpátaljai magyar családok támogatására megkötött megállapodás módosítására Tisztelt Közgyűlés!

Részletesebben

Beszámoló a Soroksár Sportjáért Közalapítvány évi működéséről, javaslat közhasznúsági melléklet elfogadására

Beszámoló a Soroksár Sportjáért Közalapítvány évi működéséről, javaslat közhasznúsági melléklet elfogadására Soroksár Sportjáért Közalapítvány Kuratóriuma 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a Soroksár Sportjáért Közalapítvány 2016. évi működéséről, javaslat közhasznúsági

Részletesebben

Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés március 26-ai ülésére

Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés március 26-ai ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés Elnöke Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. március 26-ai ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. évi munkaterve Popovics György,

Részletesebben

Az előterjesztés törvényes: Dr. Bagó József. Beszámoló. a Nógrád Megyei Értéktár Bizottság évi II. féléves munkájáról, valamint.

Az előterjesztés törvényes: Dr. Bagó József. Beszámoló. a Nógrád Megyei Értéktár Bizottság évi II. féléves munkájáról, valamint. NÓGRÁD MEGYEI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG ELNÖKE 28-178/2018. ikt.sz. 8. sz. napirendi pont Az előterjesztés törvényes: Beszámoló a Nógrád Megyei Értéktár Bizottság 2018. évi II. féléves munkájáról, valamint Javaslat

Részletesebben

7200 Dombóvár Kölcsey F. u. l-3. Tisztelt Cím!

7200 Dombóvár Kölcsey F. u. l-3. Tisztelt Cím! Gárdonyi Géza Alapítvány 7200 Dombóvár Kölcsey F. u. l-3. Nevelők Háza Egyesület P é c s Adószám: 19231622-1-17 Tisztelt Cím! Kérem, szíveskedjenek megjelentetni a Gárdonyi Géza Alapítvány alábbi hirdetését:

Részletesebben

37-30/2015. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József ELNÖKI JELENTÉS

37-30/2015. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József ELNÖKI JELENTÉS NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 2. sz. napirendi pont 37-30/2015. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József ELNÖKI JELENTÉS a két ülés között történt főbb eseményekről, átruházott

Részletesebben

MTH Magyar Túra Hajó Közhasznú Vitorlás Egyesület 2400 Dunaújváros, Semmelweis utca 1. III./12. 2011. évi Közhasznúsági jelentése

MTH Magyar Túra Hajó Közhasznú Vitorlás Egyesület 2400 Dunaújváros, Semmelweis utca 1. III./12. 2011. évi Közhasznúsági jelentése MTH Magyar Túra Hajó Közhasznú Vitorlás Egyesület 2400 Dunaújváros, Semmelweis utca 1. III./12. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Dunaújváros, 2012. május 19. Katona Dániel elnök Az MTH Magyar Túra Hajó

Részletesebben

A Művelt és Egészséges Gyermekekért Alapítvány. Kiegészítő melléklet. Budapest,

A Művelt és Egészséges Gyermekekért Alapítvány. Kiegészítő melléklet. Budapest, A Művelt és Egészséges Gyermekekért Alapítvány Kiegészítő melléklet 2014 Budapest, 2015.04.14. 2 A szervezet alapadatai: 1. elnevezés: A Művelt és Egészséges Gyermekekért Alapítvány 2. képviselő: Maróthy

Részletesebben

* * NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE A KÖZGYŰLÉS III. 23-ÁN TARTOTT ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI

* * NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE A KÖZGYŰLÉS III. 23-ÁN TARTOTT ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI XXVI. évfolyam 3. szám 2016. március 23. NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK * * HIVATALOS LAPJA NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE A KÖZGYŰLÉS 2016. III. 23-ÁN TARTOTT ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI NÓGRÁD MEGYEI

Részletesebben

A FÜVÉSZKERTÉRT ALAPÍTVÁNY

A FÜVÉSZKERTÉRT ALAPÍTVÁNY A FÜVÉSZKERTÉRT ALAPÍTVÁNY Kiegészítő melléklet 2012 Budapest, 2013. március 14. 2 A szervezet alapadatai: 1. elnevezés: A Füvészkertért Alapítvány 2. képviselő: Dr. Isépy István 3. székhely: 1083 Budapest,

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL

BESZÁMOLÓ A KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL BESZÁMOLÓ A KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL A Fővárosi Bíróság 55. szám alatt nyilvántartásba vette a Magyar Diáksport Szövetséget az 1997.évi CLVI.tv.22. /3 / bekezdése alapján 1998. január 1-től kiemelkedően

Részletesebben

JAVASLAT NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE /2014. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László

JAVASLAT NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE /2014. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 4. sz. napirendi pont 51 23 /2014. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László JAVASLAT a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2013. évi

Részletesebben

Ajkai Kistérségért Közalapítvány 8400 Ajka, Szabadság tér évi Közhasznúsági jelentése

Ajkai Kistérségért Közalapítvány 8400 Ajka, Szabadság tér évi Közhasznúsági jelentése Ajkai Kistérségért Közalapítvány 8400 Ajka, Szabadság tér 12. 2012. évi Közhasznúsági jelentése Ajka, 2013. 01. 31. Kerekes Bálint elnök Az Ajkai Kistérségért Közalapítvány Közhasznúsági jelentése a 2012-es

Részletesebben

Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László JAVASLAT

Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László JAVASLAT NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 5. sz. napirendi pont 33-21/2013. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László JAVASLAT Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2013. évi üzleti

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének március 26-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének március 26-ai ülésére Szám: 02/99-2/2009. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Iktatószám: 35-8/2015. JEGYZŐKÖNYV

Iktatószám: 35-8/2015. JEGYZŐKÖNYV Iktatószám: 35-8/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: a 2015. január 20-ai soron következő ülésén (Megyeháza, 3100 Salgótarján, I. em. Hadady-Hargitay Terem). Jelen vannak: a bizottság tagjai (6 fő) a mellékelt

Részletesebben

Élő Kövek Alapítvány 8056 Bakonycsernye Dózsa Gy. út 1. 2012. évi Közhasznúsági jelentése

Élő Kövek Alapítvány 8056 Bakonycsernye Dózsa Gy. út 1. 2012. évi Közhasznúsági jelentése Élő Kövek Alapítvány 8056 Bakonycsernye Dózsa Gy. út 1. 2012. évi Közhasznúsági jelentése Bakonycsernye 2013.május 24. Surányi Gábor elnök Közhasznúsági jelentése a 2012-es esztendőről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ

Részletesebben

Önkormányzatának Közlönye

Önkormányzatának Közlönye 2013. május 24. XXIII. évfolyam 4. szám HEVES MEGYE Önkormányzatának Közlönye I. Közgyűlési határozatok 2. 2 I. Közgyűlési határozatok 42/2013. (V.24.) közgyűlési határozat A Heves Megyei Közgyűlés a 2013.

Részletesebben

Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása

Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása A székesfehérvári sportélet kiemelt területei Iskolai sport Szabadidősport Fogyatékkal élők sportja Idősek sportja Utánpótlás-nevelés Verseny-

Részletesebben

ÖTÖSÉRT ALAPÍTVÁNY 4700 Mátészalka Szokolay Őrs út 2-4. Adószám: ÖTÖSÉRT ALAPÍTVÁNY. Alapítványi jelentés 2009.

ÖTÖSÉRT ALAPÍTVÁNY 4700 Mátészalka Szokolay Őrs út 2-4. Adószám: ÖTÖSÉRT ALAPÍTVÁNY. Alapítványi jelentés 2009. ÖTÖSÉRT ALAPÍTVÁNY 4700 Mátészalka Szokolay Őrs út 2-4. Adószám: 18792502115 ÖTÖSÉRT ALAPÍTVÁNY Alapítványi jelentés 2009. Tartalom: Számviteli beszámoló SZJA 1%-os a személyi jövedelemadó felhasználásának

Részletesebben

Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 2457 Adony Rákóczi u. 39. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ. a közalapítvány 2007. évi tevékenységéről

Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 2457 Adony Rákóczi u. 39. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ. a közalapítvány 2007. évi tevékenységéről Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ a közalapítvány 2007. évi tevékenységéről Az Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 1998. májusában jött létre az adonyi gyermekek nevelésének és oktatásának segítésére:

Részletesebben

Veszprém Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat évi határozatok

Veszprém Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat évi határozatok Veszprém Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2007. évi határozatok 1/2007. (III.14.) MCKÖ határozat Jegyzőkönyv-hitelesítő kijelölése 2/2007. (III.14.) MCKÖ határozat A Veszprém Megyei Cigány Kisebbségi

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2017. május 30-án 11.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Bánk Község Önkormányzata,

Részletesebben

KRÚDY SPORT ALAPÍTVÁNY NYÍREGYHÁZA, EPRESKERT U. 64.

KRÚDY SPORT ALAPÍTVÁNY NYÍREGYHÁZA, EPRESKERT U. 64. KRÚDY SPORT ALAPÍTVÁNY NYÍREGYHÁZA, EPRESKERT U. 64. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. TARTALOM 1. Az alapítvány alapadatai 2. Egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámoló mérlege 3. Kimutatás

Részletesebben

Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László JAVASLAT

Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László JAVASLAT NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 3. sz. napirendi pont 33-38/2013. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László JAVASLAT az államháztartáson kívüli forrás átvétele és átadása szabályairól

Részletesebben

Nyitott Vilá g Iskolá Alápí tvá ny

Nyitott Vilá g Iskolá Alápí tvá ny Nyitott Vilá g Iskolá Alápí tvá ny EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2010 Tartalom BEVEZETÉS... 2 1.1 Az 1%-os kampány és eredménye... 3 1.2 Rendezvények 2010-ben... 3 2. Az Alapítvány működési feltételei

Részletesebben

Tisztelt Kuratórium! A Barankovics István Alapítvány Kuratóriuma részére

Tisztelt Kuratórium! A Barankovics István Alapítvány Kuratóriuma részére A Barankovics István Alapítvány Kuratóriuma részére Tisztelt Kuratórium! A pártok működését segítő tudományos, ismeretterjesztő, kutatási, oktatási tevékenységet végző alapítványokról szóló 2003. évi XLVII.

Részletesebben

Kardos Gábor Számítástechnikai Alapítvány 9900 Körmend, Kölcsey u évi Közhasznúsági jelentése

Kardos Gábor Számítástechnikai Alapítvány 9900 Körmend, Kölcsey u évi Közhasznúsági jelentése Kardos Gábor Számítástechnikai Alapítvány 9900 Körmend, Kölcsey u. 12. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Körmend, 2012. április 10. Kutasi Tibor elnök 1 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Kardos Gábor Számítástechnikai

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. civil szervezetek (egyesületek, alapítványok)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. civil szervezetek (egyesületek, alapítványok) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS S Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata pályázatot hirdet Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete alapján

Részletesebben

Tisztelt Kuratórium! A Barankovics István Alapítvány Kuratóriuma részére

Tisztelt Kuratórium! A Barankovics István Alapítvány Kuratóriuma részére A Barankovics István Alapítvány Kuratóriuma részére Tisztelt Kuratórium! A pártok működését segítő tudományos, ismeretterjesztő, kutatási, oktatási tevékenységet végző alapítványokról szóló 2003. évi XLVII.

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 4201 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1. Telefon: 52/557-300. Fax: 52/557-301. Email: polgmhiv@hajduszob.hu. Szám: 3628/2006.

Polgármesteri Hivatal 4201 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1. Telefon: 52/557-300. Fax: 52/557-301. Email: polgmhiv@hajduszob.hu. Szám: 3628/2006. Polgármesteri Hivatal 4201 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1. Telefon: 52/557-300. Fax: 52/557-301. Email: polgmhiv@hajduszob.hu Szám: 3628/2006. K I V O N A T Hajdúszoboszló Város Képviselőtestületének 2006.

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Általános Iskola Pedagógium Alapítványa 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 29/c. 2011. évi Közhasznúsági jelentése

Berzsenyi Dániel Általános Iskola Pedagógium Alapítványa 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 29/c. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Berzsenyi Dániel Általános Iskola Pedagógium Alapítványa 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 29/c 2011. évi Közhasznúsági jelentése Kaposvár, 2012.május 18. Kovács Zoltán Kuratórium elnöke A Berzsenyi Dániel

Részletesebben

MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉV

MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉV MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 213 ÉVRŐL MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 213. ÉV Budapest, 214. március 22. 12/1. A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek

Részletesebben

E LŐ T E R J E S Z T É S

E LŐ T E R J E S Z T É S E LŐ T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő- testületének 2010. május 31-i ülésére Tárgy: Zirci Erzsébet Kórház Alapítvány tájékoztatója a vagyon kezeléséről és felhasználásáról Előadó:

Részletesebben

A 510/2013.(03.27.) 841301 2013. 1. 14 000 13 000 1 000 2. 87 488 11 000 8 700 40 59 688 8 100 3. 19 000 3/1 2703/2011. (IX.

A 510/2013.(03.27.) 841301 2013. 1. 14 000 13 000 1 000 2. 87 488 11 000 8 700 40 59 688 8 100 3. 19 000 3/1 2703/2011. (IX. 510/2013.(03.27.) jóváhagyja a 841301 Sportcélú támogatás cím 2013. évi felosztását az alábbiak szerint: Feladat megnevezése, Összege (eft-ban) 1. Fővárosi sportágazati, pályázati rendszer fenntartása

Részletesebben

E LŐ T E R J E S Z T É S

E LŐ T E R J E S Z T É S E LŐ T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő- testületének 2009. május 25-i ülésére Tárgy: Zirci Erzsébet Kórház Alapítvány tájékoztatója a vagyon kezeléséről és felhasználásáról Előadó:

Részletesebben

A kuratóriumi tagok jegyzőkönyvvezetőnek egyhangúlag megválasztották Puskás Norbertet, jegyzőkönyv hitelesítőnek Szabó Márta kuratóriumi tagot.

A kuratóriumi tagok jegyzőkönyvvezetőnek egyhangúlag megválasztották Puskás Norbertet, jegyzőkönyv hitelesítőnek Szabó Márta kuratóriumi tagot. 2/2016 JEGYZŐKÖNYV Készült: a Derkovits Iskoláért Alapítvány kuratóriumának üléséről. Időpont: 2016. október 13. 17.00 óra Helyszín: Derkovits Gyula Általános Iskola Szombathely Bem J. u. 7. Jelen vannak:

Részletesebben

2011. évi Közhasznúsági jelentése

2011. évi Közhasznúsági jelentése Galgavidéki Sakkbarátok Sportegyesülete 2194 Tura, Iskola u.66. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Tura, 2012. február 15. Tóth Máté József egyesület elnöke Galgavidéki Sakkbarátok Sportegyesülete Közhasznúsági

Részletesebben

51-80/2014. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS

51-80/2014. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 1. sz. napirendi pont 51-80/2014. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS az elmúlt közgyűlésen hozott határozatok végrehajtásáról,

Részletesebben

Apáthy István Alapítvány 1094. Budapest, Tűzoltó utca 58. Asz: 18230831-1-43 Nyt.szám: 61126/1996.9 Országos azonosító: 01/03/006621

Apáthy István Alapítvány 1094. Budapest, Tűzoltó utca 58. Asz: 18230831-1-43 Nyt.szám: 61126/1996.9 Országos azonosító: 01/03/006621 Apáthy István Alapítvány 1094. Budapest, Tűzoltó utca 58. Asz: 18230831-1-43 Nyt.szám: 61126/1996.9 Országos azonosító: 01/03/006621 Kiegészítő melléklet a 2012. évi egyszerűsített beszámolóhoz. Az Apáthy

Részletesebben

Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV

Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Ikt.sz.: 33-80/2014. NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 20-án, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében megtartott ülésén.

Részletesebben

Magyar ILIAS Közösség Egyesület

Magyar ILIAS Közösség Egyesület Magyar ILIAS Közösség Egyesület 2085. Pilisvörösvár, Horgászsor u. 3/B. Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló 2011.január 25-2011.december 31 számviteli évről Tartalma: Egyszerűsített mérleg Közhasznú

Részletesebben

Magyar Nyelvőr Alapítvány 1027 Budapest, Fő u évi Közhasznúsági jelentése

Magyar Nyelvőr Alapítvány 1027 Budapest, Fő u évi Közhasznúsági jelentése Magyar Nyelvőr Alapítvány 1027 Budapest, Fő u. 73. 2007. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2008. május 19. Dr. Kiss Róbert Richard elnök A Magyar Nyelvőr Alapítvány Közhasznúsági jelentése a 2007-es

Részletesebben

KRÚDY SPORT ALAPÍTVÁNY NYÍREGYHÁZA, EPRESKERT U. 64.

KRÚDY SPORT ALAPÍTVÁNY NYÍREGYHÁZA, EPRESKERT U. 64. KRÚDY SPORT ALAPÍTVÁNY NYÍREGYHÁZA, EPRESKERT U. 64. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. TARTALOM 1. Az alapítvány alapadatai 2. Egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámoló mérlege 3. Kimutatás

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS az. 2013.évi Működéséről

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS az. 2013.évi Működéséről Adószám: 19151063-1-11 Bíróság: Tatabányai Törvényszék Statisztikai számjel: 19151063-9133-561-11 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS az,,iskolánkért Közhasznú Alapítvány 2943 Bábolna, Toldi M.u.24. 2013.évi Működéséről

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés TORNATEREMÉRT Kiemelten Közhasznú alapítvány Kuratóriumának 1/2014. (14.03.11.) sz. határozata:(kivonat a jegyzőkönyvből): A Kuratórium elfogadta a 2013. évi TORNATEREMÉRT alapítvány

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T Püspökladány Város Önkormányzata az 1990. évi LXV. törvény 88. -ában megfogalmazott jogosultságával élve közérdekű alapítványt hozott létre a város sportfeladatai ellátásának

Részletesebben

Tisztelt Kuratórium! A Barankovics István Alapítvány Kuratóriuma részére

Tisztelt Kuratórium! A Barankovics István Alapítvány Kuratóriuma részére A Barankovics István Alapítvány Kuratóriuma részére Tisztelt Kuratórium! A pártok működését segítő tudományos, ismeretterjesztő, kutatási, oktatási tevékenységet végző alapítványokról szóló 2003. évi XLVII.

Részletesebben

Magyar ILIAS Közösség Egyesület 2085, Pilisvörösvár, Horgászsor u. 3/B.

Magyar ILIAS Közösség Egyesület 2085, Pilisvörösvár, Horgászsor u. 3/B. Bírósági határozat száma: Pk.60553/2010/1/II, 2011.01.25 Magyar ILIAS Közösség Egyesület 2085, Pilisvörösvár, Horgászsor u. 3/B. Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló 2013. január 1. - számviteli évről

Részletesebben

I. HATÁROZAT KIVONAT

I. HATÁROZAT KIVONAT Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Iktatószám: T-217 /2014. 10/2014. I. HATÁROZAT KIVONAT a 2014. június 26-ai rendkívüli képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből 172/2014.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 1. Beszámoló a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetésének I. félévi végrehajtásáról

JEGYZŐKÖNYV. 1. Beszámoló a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetésének I. félévi végrehajtásáról NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2013. augusztus 6-án Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében megtartott soron kívüli ülésén. Jelen

Részletesebben

KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI SZAKSZERVEZET

KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI SZAKSZERVEZET KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI SZAKSZERVEZET SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNYA KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Az alapítvány 1990-ben kezdte meg működését. A megalakulást követően a Kuratórium az Alapítvány Okiratában foglaltaknak megfelelően

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester

ELİTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester ELİTERJESZTÉS Sándorfalva Város Képviselı-testületének Elıterjesztı Tárgy Kakas Béla polgármester Sándorfalva Város Önkormányzat költségvetésbıl közvetlenül támogatott civil szervezetek 2010. évi - Sándorfalvi

Részletesebben

NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8. sz. napirendi pont /2016. ikt.sz. Az előterjesztés törvényes: dr.

NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8. sz. napirendi pont /2016. ikt.sz. Az előterjesztés törvényes: dr. NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8. sz. napirendi pont 2-102/2016. ikt.sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József BESZÁMOLÓ Nógrád Megye Integrált Területi Programjához (2014-2020)

Részletesebben

Dunabogdányi Iskoláért Alapítvány

Dunabogdányi Iskoláért Alapítvány Közhasznúsági jelentés Dunabogdányi Iskoláért Alapítvány 2011. évi tevékenységéről Az adatok könyvvizsgálattalnincsenek alátámasztva! Közhasznúsági fokozat: Közhasznú Alapítvány Nyilvántartásba vételi

Részletesebben

Négy Kos Hagyományőrző és Íjász Egyesület 8960 Lenti, Bottyán J. utca 3. II/4.

Négy Kos Hagyományőrző és Íjász Egyesület 8960 Lenti, Bottyán J. utca 3. II/4. Négy Kos Hagyományőrző és Íjász Egyesület 8960 Lenti, Bottyán J. utca 3. II/4. 2010. évi Közhasznúsági jelentése 1 Négy Kos Hagyományőrző és Íjász Egyesület Közhasznúsági jelentése a 2010-es esztendőről

Részletesebben

JAVASLAT. az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 9/2012. (IV. 27.) önkormányzati rendelet módosítására

JAVASLAT. az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 9/2012. (IV. 27.) önkormányzati rendelet módosítására NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 1. számú napirendi pont 2-57/2016. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József JAVASLAT az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól

Részletesebben

JAVASLAT. az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 9/2012. (IV. 27.) önkormányzati rendelet módosítására

JAVASLAT. az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 9/2012. (IV. 27.) önkormányzati rendelet módosítására NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 7. számú napirendi pont 3-44/2017. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József JAVASLAT az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 7.-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 7.-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. szeptember 7.-i ülésére Iktató szám: 202/2017. Tárgy: Beszámoló a Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. október 24- i ülésére Tárgy: A Zirci Erzsébet Kórház Alapítvány alapító okiratának módosítása Előterjesztés tartalma: határozati

Részletesebben

Határozatok Tára FELÜGYELŐBIZOTTSÁGI ÜLÉS szeptember 20.

Határozatok Tára FELÜGYELŐBIZOTTSÁGI ÜLÉS szeptember 20. Határozatok Tára I. FELÜGYELŐBIZOTTSÁGI ÜLÉS 2012. szeptember 20. FB1/2012 A Felügyelőbizottság egyetértett a napirendekkel, FB2/2012 A Felügyelőbizottság elismeréssel fogadta a tájékoztatót, azt FB3/2012

Részletesebben

A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, július 18., kedd. 5. szám

A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, július 18., kedd. 5. szám A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2017. július 18., kedd 5. szám A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2017. július 18., kedd 5. szám TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

J A V A S L A T. a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2015. évi üzleti tervének II. számú módosítására

J A V A S L A T. a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2015. évi üzleti tervének II. számú módosítására Ikt. sz.: 37-77/2015. 7. sz. napirendi pont A határozati javaslat törvényes: dr. Szabó József J A V A S L A T a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2015. évi üzleti tervének II. számú módosítására

Részletesebben

Rotary Klub Tabán Közhasznú Alapítvány. 2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

Rotary Klub Tabán Közhasznú Alapítvány. 2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Részei: I. Normál egyszerűsített éves beszámoló Mérleg Eredmény kimutatás II. Szakmai beszámoló Budapest, 2012. Május 18. 1 Statisztikai számjel: 18264148-9499-569-01

Részletesebben

* * NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE A KÖZGYŰLÉS 2013. VI. 6.-ÁN TARTOTT ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI ÉS RENDELETEI

* * NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE A KÖZGYŰLÉS 2013. VI. 6.-ÁN TARTOTT ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI ÉS RENDELETEI XXIII. évfolyam 4. szám 2013. június 7. NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK * * HIVATALOS LAPJA NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE A KÖZGYŰLÉS 2013. VI. 6.-ÁN TARTOTT ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI ÉS RENDELETEI

Részletesebben

Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés február 26-ai ülésére

Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés február 26-ai ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés Elnöke Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. február 26-ai ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2015. évi munkatervének megállapítása

Részletesebben

Alapítvány a Preventív Medicináért 1089 Budapest Nagyvárad tér évi Közhasznúsági jelentése

Alapítvány a Preventív Medicináért 1089 Budapest Nagyvárad tér évi Közhasznúsági jelentése Alapítvány a Preventív Medicináért 1089 Budapest Nagyvárad tér 4. 2007. évi Közhasznúsági jelentése az Alapítvány képviselője Az Alapítvány a Preventív Medicináért Közhasznúsági jelentése a 2007-as esztendőről

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Csillogó Gyermekszemek Alapítvány 4100 Berettyóújfalu Vass Jenő u. 8. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Gálné Tóth Klára elnök 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Csillogó Gyermekszemek Alapítvány

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés TORNATEREMÉRT Kiemelten Közhasznú alapítvány Kuratóriumának 1/2012. (12.02.06.) sz. határozata:(kivonat a jegyzőkönyvből): A Kuratórium elfogadta a 2011. évi TORNATEREMÉRT alapítvány

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének május 5-ei ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének május 5-ei ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének 2016. május 5-ei ülésére Iktatószám: 10-87/10/2016 Készítette: Kozma György hivatalvezető Szavazás módja: egyszerű

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség évi Közhasznúsági jelentése

Magyar Úszó Szövetség évi Közhasznúsági jelentése Magyar Úszó Szövetség Magyar Úszó Szövetség 2014. évi Közhasznúsági jelentése Magyar Úszó Szövetség/Hungarian Swimming Association I. Tájékoztató adatok A 2014. évi egyszerűsített éves beszámolójához A

Részletesebben

Élő Kövek Alapítvány 8056 Bakonycsernye Dózsa Gy. út évi Közhasznúsági jelentése

Élő Kövek Alapítvány 8056 Bakonycsernye Dózsa Gy. út évi Közhasznúsági jelentése Élő Kövek Alapítvány 8056 Bakonycsernye Dózsa Gy. út 1. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Bakonycsernye 2012.március 4 Surányi Gábor elnök Közhasznúsági jelentés a 2011-es esztendőről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ

Részletesebben

Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László

Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 33-41/2013. ikt.sz. 11. sz. napirendi pont Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László JAVASLAT Nógrád Megye Önkormányzatának a Dunakanyar Térségi Fejlesztési

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88) Szám: 14/349-5/2011. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

MOB 2015. évi állami sportcélú támogatásianak költségvetési terve (2015. évi Költségvetési tv. Javaslat szerint)

MOB 2015. évi állami sportcélú támogatásianak költségvetési terve (2015. évi Költségvetési tv. Javaslat szerint) MOB 2015. évi állami sportcélú támogatásianak költségvetési terve (2015. évi Költségvetési tv. Javaslat szerint) 23 6 Az olimpiai mozgalommal összefüggő, valamint egyéb, a sport stratégiai fejlesztését

Részletesebben

37-4/2015. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS

37-4/2015. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 1. sz. napirendi pont 37-4/2015. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS a két ülés között történt főbb eseményekről, átruházott

Részletesebben

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám: 2/189-3/2013. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: BEJELENTÉSSEL TÁVOL: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: Paloznak Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Élő Kövek Alapítvány 8056 Bakonycsernye Dózsa Gy. út 1. 2013. évi Közhasznúsági jelentése

Élő Kövek Alapítvány 8056 Bakonycsernye Dózsa Gy. út 1. 2013. évi Közhasznúsági jelentése Élő Kövek Alapítvány 8056 Bakonycsernye Dózsa Gy. út 1. 2013. évi Közhasznúsági jelentése Bakonycsernye 2014..május 14. Szabó János elnök Közhasznúsági jelentése a 2013-as esztendőről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ

Részletesebben

Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. április 12-ei rendes, nyílt ülésének határozatai

Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. április 12-ei rendes, nyílt ülésének határozatai Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. április 12-ei rendes, nyílt ülésének határozatai 51/2011. (IV. 12.) számú Képviselő-testületi határozat Dunavarsány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány Közhasznúsági jelentése 2011 év

Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány Közhasznúsági jelentése 2011 év Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány Közhasznúsági jelentése 2011 év Budapest: 2012. március 26. Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány Közhasznúsági jelentése a 2011 évről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ

Részletesebben

Iktatószám: 52-40/2013. JEGYZŐKÖNYV

Iktatószám: 52-40/2013. JEGYZŐKÖNYV Iktatószám: 52-40/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2013. június 6-ai ülésén (Megyeháza, 3100 Salgótarján, I. em. Hadady-Hargitay termében) Jelen vannak: a bizottság tagjai

Részletesebben

MEGHÍVÓ április 23.

MEGHÍVÓ április 23. MEGHÍVÓ 2015. április 23. 2 A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2015. április 23-án (csütörtök) 10 00 órai kezdettel rendkívüli munkaülést tart. Javasolt napirendek: Az ülés helye: Veszprém, Megyeház

Részletesebben

1. számú napirendi pont NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE. Ikt. szám: 37-34/2015. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József JAVASLAT

1. számú napirendi pont NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE. Ikt. szám: 37-34/2015. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József JAVASLAT 1. számú napirendi pont NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE Ikt. szám: 37-34/2015. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József JAVASLAT a közgyűlés és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 22/2013.( IX.6.) MNÖ határozatot:

JEGYZŐKÖNYV. 22/2013.( IX.6.) MNÖ határozatot: JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat testületének 2013. szeptember 6-án 15 30 órai kezdettel Veszprémben, a Német Házban (Thököly u. 11.) megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A 2011. ÉVRŐL

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A 2011. ÉVRŐL KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A 2011. ÉVRŐL I. Egyszerűsített éves beszámoló - eredménykimutatás - mérleg II. Kimutatás a nagyobb összegű támogatások felhasználásáról III. Kimutatás a cél szerinti juttatásokról

Részletesebben

Kőbánya Környezetfejlesztéséért Alapítvány. Tárgy: Tájékoztató a Kőbánya Környezetfejlesztéséért Alapítvány 2009. évi tevékenységéről

Kőbánya Környezetfejlesztéséért Alapítvány. Tárgy: Tájékoztató a Kőbánya Környezetfejlesztéséért Alapítvány 2009. évi tevékenységéről Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Kőbánya Környezetfejlesztéséért Alapítvány Kuratóriuma AL^JJVI J-rAj djj/u P, -na Tárgy: Tájékoztató a Kőbánya Környezetfejlesztéséért

Részletesebben

Bodor Karate és Rekreációs Közhasznú Sportegyesület

Bodor Karate és Rekreációs Közhasznú Sportegyesület BODOR KARATE ÉS REKREÁCIÓS KÖZHASZNÚ SPORTEGYESÜLET 6724 Szeged, Körtöltés u. 52. i Közhasznúsági jelentése 1 A Bodor Karate és Rekreációs Közhasznú Sportegyesület Közhasznúsági jelentése a 2010-es esztendőről

Részletesebben

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S Gyógyszerészeti Dolgozók Szakszervezete a Munkanélküliekért Alapítvány K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2004 Budapest, 2005. 2 T a r t a l o m 1. A szervezet alapadatai 2. A GYDSZ a Munkanélküliekért

Részletesebben

K ö z ú t i K ö z l e k e d é s i S z a k s z e r v e z e t

K ö z ú t i K ö z l e k e d é s i S z a k s z e r v e z e t K ö z ú t i K ö z l e k e d é s i S z a k s z e r v e z e t 1081 Budapest, Köztársaság tér 3. Email: kksz@t-online.hu KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI SZAKSZERVEZET SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNYA KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Az alapítvány

Részletesebben

KÖZHASZNÚ JELENTÉS 2010.

KÖZHASZNÚ JELENTÉS 2010. FALUNKÉRT, ISKOLÁNKÉRT, GYERMEKEINKÉRT ALAPÍTVÁNY 2615, Csővár, Kinizsi út 53/A. KÖZHASZNÚ JELENTÉS 2010. I. Számviteli beszámoló MÉRLEG 2010. ÉV Adatok e Ft-ban Sorsz. Tétel megnevezése Előző évi Önrevízió

Részletesebben

Sportiskolák Országos Szervezete 3525 Miskolc, Sellő utca évi Közhasznúsági jelentése

Sportiskolák Országos Szervezete 3525 Miskolc, Sellő utca évi Közhasznúsági jelentése Sportiskolák Országos Szervezete 3525 Miskolc, Sellő utca 25 2010. évi Közhasznúsági jelentése Miskolc, 2011. március 7. Fuhrmann Géza elnök A Sportiskolák Országos Szövetsége (SIOSZ) Közhasznúsági jelentése

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. A Püspökladány Sportjáért Közalapítvány. Kuratóriuma. 2013 Január-2013 December

TÁJÉKOZTATÓ. A Püspökladány Sportjáért Közalapítvány. Kuratóriuma. 2013 Január-2013 December TÁJÉKOZTATÓ A Püspökladány Sportjáért Közalapítvány Kuratóriuma 2013 Január-2013 December 1 Tisztelt Polgármester Asszony, Tisztelt képviselőtestület! Beszámoló a 2013.január.01.-2013. december 31. között

Részletesebben