Kedves Barátaink! Kedves Ultrabalatonisták! 24 óra tömény inspiráció. Azt mondják kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kedves Barátaink! Kedves Ultrabalatonisták! 24 óra tömény inspiráció. Azt mondják kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond."

Átírás

1

2

3 Kedves Ultrabalatonisták! Legyetek egyéniben vagy csapatban futók, kerékpáros teljesítők már biztosan hónapok óta készültetek erre az eseményre. Terveztétek a frissítést, a kísérőkkel egyeztettetek, beosztottátok a csapattagok között a szakaszokat. Nem utolsósorban pedig gyűjtöttétek a kilométereket hidegben, esőben, melegben, egyedül és barátokkal. Nem volt mindig könnyű, de rengeteg élményt szereztetek már a felkészülés alatt is. És most itt a nagy nap: rajthoz állhattok, bringára pattanhattok. Éljétek meg ezt a Balaton-kerülést igazi ünnepként! A csapatoknak kívánom, hogy az eddigi barátságokat még szorosabbá tegye ez a nap, bulizzatok, biztassátok egymást és az egyénieket! Bringások! Szippantsátok be az UB hangulatot, és ha belefér, álljatok meg szurkolni, lángosozni, fagyizni! Egyéni futók! Élvezzétek a versenyt, csodáljátok a Balatont, osszátok be okosan az erőtöket, figyeljetek a frissítésre és egymásra! A nehezebb periódusokban gondoljatok mindarra, amit beletettetek a felkészülésbe és az álomra, amiért idejöttetek; ne felejtsétek, minden egyes lépéssel közelebb kerültök a célhoz! Kísérőiteknek pedig kívánok a hosszú napra sok türelmet és kitartást. Sok sikert Nektek! dr. Lubics Szilvia fővédnök 24 óra tömény inspiráció Kihívás, teljesítmény, csapatszellem és jó hangulat erről szól az NN Ultrabalaton. Évről évre több mint 10 ezer érdeklődő vesz részt ezen a versenyen indulóként vagy épp segítőként. Az az energia és pozitív légkör, amelyet együtt teremtünk meg itt, ez teszi az NN Ultrabalatont Magyarország legkülönlegesebb, legjobb hangulatú futórendezvényévé. Az NN Biztosítónál elköteleztük magunkat az aktív életmód és az egészségmegóvás támogatása mellett, amiben kiemelt szerepet játszik, hogy minél több emberrel szerettessük meg az egyik legegészségesebb sportot, a futást. Ezt a missziónkat olyan kezdeményezésekkel igyekszünk megvalósítani, mint például a runaddict alkalmazásunk, amelyben kedvezményekkel és kihívásokkal igyekszünk motiválni mindenkit a kilométerek gyűjtésére. Tavaly pedig speciálisan az aktív életmódhoz kapcsolódó, óraalapú biztosítási applikációt indítottunk el protect.me néven. Emellett 2017-ben az NN Csoporttal megalapítottunk az NN Running Team profi futócsapatát is, hogy a profi futósporton keresztül is inspiráljuk a sportkedvelőket. Külön büszkeség számomra, hogy immár ötödik éve vagyunk névadó partnerei ennek az eseménynek. Fantasztikus látni minden évben, ahogy mindenki apait-anyait beleadva, egymást segítve, jó hangulatban teljesíti a távot. Kívánom minden résztvevőnek, hogy minél többet tudjon magába szívni és magával vinni ebből az elképesztő energiából, és így egy felejthetetlen élménnyel legyen gazdagabb az idei NN Ultrabalatonon. #Minden megtett kilométer számít. Sztanó Imre az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója Kedves Barátaink! Azt mondják kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Az NN Ultrabalaton már túl van a kiskamasz koron, a gyermekbetegségeken, de még nem érte el a fiatal felnőttkort. Ha erre gondolok, azt érzem, mint amikor először mennek a gyerekek egyedül hosszú hétvégére: hihetetlen büszkeség tölt el, de azért az aggodalom és a féltés is ott lapul bennem valahol. Tizenharmadik alkalommal vágtunk bele az UB szervezésébe, mondhatni rutinosan, de hiszek abban, hogy versenyt nem lehet rutinból szervezni. Persze vannak olyan feladatok, amelyek a korábbi évek építkezéséből már jól bevált rendszerben működtethetők, de az ördög a részletekben bújik meg Szoktam mondani: az UB-n minden lehetséges Pont úgy, mint a futásban. Futhatod életed legjobbját a legutáltabb, legmeredekebb szakaszon és okozhat fejtörést a leglaposabb útvonal is. Gondolhatod azt, hogy egyedül vagy, de egy pacsi, egy jó szó átlendít, és a következőt már te adod valakinek. Érezheted úgy, hogy nem oldódnak meg a lelki gondjaid plusz egy kilométertől, aztán a következő sarkon elfut melletted életed szerelme, akivel a következő évben már házasok vagytok. És sajnos a tavalyi terveket felülírhatja a sors Nagy szavak, de az UB-n már mindre láttunk példát. Itt vagyunk, itt vagytok, és amikor a csapatommal belépünk a már kész versenyközpontba, ti pedig elkezdtek szállingózni, pár óra múlva pedig már fehér zajként tölti meg a fülünket az izgatott morajlás, az felülmúlhatatlan érzés. Évről évre próbálunk többet, jobbat, hogy még a mostaninál is nagyobb izgalommal várjátok a következőt és el kell mondjam, hogy nagyon hálásak vagyunk nektek, hogy újra bizalmat szavaztatok nekünk. Nem is akármilyen módon Veletek az NN Ultrabalaton nem csupán egy, a futóversenyek sorában, hanem az év egyik, ha nem a legjobban várt eseménye; veletek együtt közösségi élmény! Bízom benne, hogy az Annagora Aquaparkban lévő új versenyközpont elnyeri mindenki tetszését, hogy a szakaszok új életciklusa (az új rajthelyszín miatt) még a legrutinosabbaknak is mutat valami újat. Szeretném megköszönni a támogatóinknak is azt a bizalmat, amellyel kitartanak mellettünk. Az, hogy a telt ház tábla kirakására csupán 22 percre volt szükség azt mutatja, hogy jó úton járunk. Kívánom nektek, hogy ezen a hétvégén egymást - és a távot - tisztelve kerüljétek meg a Balatont, mi ott leszünk veletek minden kilométeren! Nem vagyok babonás, így végezetül csak annyit mondok: cipőfűzőket bekötni, rajtszámot megigazítani és INDULÁS! Csak semmi izgalom, ha a fekete macska balról jobbra szalad át előtted, az csakis jót jelenthet! Sportbaráti üdvözlettel: Zelcsényi Miklós versenyigazgató

4 PROGRAMTÁBLA május 10., péntek Versenyközpont és expo nyitása, rajtcsomag felvétel, chipek átvétele Egyéni frissítők leadása Gyermelyi tésztaparti Beszélgetés Szőnyi Ferenc utlratiatlon világbajnokkal Egyéni versenyzők köszöntése, hivatalos megnyitó Versenyközpont zárása május 11., szombat Rajtcsomag felvétel csapatoknak, chipek átvétele 4-13 fős váltócsapatok rajtja 2 fős lassabb csapatok rajtja 3 fős lassabb csapatok rajtja Egyéni versenyzők rajtja 2 fős gyorsabb csapatok rajtja 3 fős gyorsabb csapatok rajtja Félmaraton rajtja Badacsonyörs Varga Pincészetből Félmaraton célba érkezések Balatongyörökön McDonald s Bringamánia Bringatúra rajtok Célterület és wellness nyitvatartásra McDonald s Bringamánia Bringatúra résztvevők részére Csapat célba érkezések május 12., vasárnap Csapatok és egyéni versenyzők célba érkezése Utolsó szintidőn belüli egyéni futó érkezése Wellness zárása Ünnepélyes eredményhirdetés Tombola az eredményhirdetés végén május 13., hétfő Felkészülés a III. UPC Mobil Ultra Tisza-tó 111 versenyre :00-20:00 16:00-20:00 18:30 19:00 20:00 3: :00-17:15-ig 4:50 5:10 7:00 8:35-től 9:10-től 11:00 12:15-től 9:00 10:00 11:00 18:00 21:00-tól 00: ig 15:00 15:00 15:30-tól kb 16:30-tól Friday, May 10, 2019 Opening of the race centre, timing chip and racekit collection Depositing individual refreshments Gyermelyi Pasta Party Interview with Ferenc Szőnyi, ultratriathlon world champion Opening ceremony, greeting individuals Race centre closed Saturday, May 11, 2019 Timing chip and racekit collection for teams Start member relays Start - slower 2 member relays Start - slower 3 member relays Start - Individuals Start - faster 2 member relays Start - faster 3 member relays Start of the half marathon from Varga pinceszet Half marathon finish in Balatongyörök McDonalds Bringamania Bike Tour start windows Opening of finishers area and wellness for bikers First relays to finish Sunday, May 12, 2019 Relays and individuals in the finish Last individual finisher within time limit Wellness close Closing ceremony Raffle at the end of the closing ceremony Monday, May 13, 2019 Preparing for the III. UPC Mobil Ultra Tisza-tó 111 race

5 HIGIÉNIAI INFORMÁCIÓK Az útvonalon található mellékhelyiségekre a következő matricákat ragasztjuk fel:

6 FONTOS TUDNIVALÓK KÉRJÜK, HOGY AZ ALÁBBIAK MEGISMERÉSÉVEL ÉS BETARTÁSÁVAL SEGÍTSÉTEK, HOGY AZ UB ÉLMÉNY ZAVARTALAN LEHESSEN MINDENKI SZÁMÁRA. AZ ESEMÉNYEN MINDVÉGIG TARTSÁTOK SZEM ELŐTT A SAJÁT, VALAMINT VERSENYTÁRSAITOK TESTI ÉPSÉGÉT! #1 PARKOLÁS BALATONFÜREDEN, AZ ANNAGÓRA AQUAPARKBAN KÉRJÜK, MEGÉRKEZÉSKOR (PÉNTEKEN) ÉS A RAJT ELŐTT (SZOMBATON) VEGYÉTEK IGÉNYBE AZ AQUAPARK ELŐTTI PARKOLÓHELYEKET ÉS TARTSÁTOK BE A FORGALOMIRÁNYÍTÓK UTASÍTÁSAIT! A TERÜLETEN KÍVÜL TÖBB HELYEN IS TILOS MEGÁLLNI, EZEKRŐL A HELYEKRŐL AZ AUTÓKAT EL- SZÁLLÍTJÁK! AMENNYIBEN A PARKOLÓ MEGTELIK, ÚGY AZ ÚT MÁSIK OLDALÁN LÉVŐ SPAR MELLETTI PARKOLÓ- BAN ÉS A TIHANYI ÚTON TUDTOK DÍJMENTESEN MEGÁLLNI. #2 CHIPEK ÁTVÉTELE AZOK A CSAPATOK, AMELYEK NEM VETTÉK FEL BUDAPESTEN A RAJTCSOMAGJUKAT, PÉNTEKEN ÉS SZOMBATON, A VERSENYKÖZPONTBAN TUDJÁK ÁTVENNI AZ IDŐMÉRŐ CHIPEKET FORINT KAU- CIÓ ELLENÉBEN-, RAJTCSOMAGJUKBAN. A CHIPET A VERSENY VÉGÉN VISSZAVÁLTJUK. A RAJTSZÁM ÉS A RAJTCSOMAG FELVÉTELÉNEK FELTÉTELE A KITÖLTÖTT FELEŐLSSÉGVÁLLALÁSI NYILATKOZAT. IDÉN A BIOTECHUSÁVAL KÖZÖS CHARITY PROGRAMOT HOZTUNK LÉTRE. ENNEK KERETÉBEN AZ ÁL- TALATOK VÁLASZTOTT ÜGYEKET TÁMOGATJUK, A CHIPEK LEADÁSA SORÁN GYŰJTÖTT ÖSSZEGBŐL. #3 KARSZALAGOK MINDEN RÉSZTVEVŐ SZÁMÁRA, EGYEDI, NN ULTRABALATONOS KARSZALAGOT ADUNK A RAJT- CSOMAGBAN. EZ A KARSZALAG JOGOSÍT FEL A GYERMELYI TÉSZTAPARTIN VALÓ RÉSZVÉTELRE, A VARGA BOR (18+), AZ NN LIMONÁDÁPONT, AZ ÉJSZAKAI DALLMAYR KÁVÉ, A BALATONKENESEI FORRÓ TEA ÉS AZ ALKOHOLMENTES DREHER 24 BEFUTÓ SÖR FELVÉTELÉRE. AZ EGYÉNI INDULÓK KIVÉTELÉVEL, A KARSZALAGOK VISELÉSE KÖTELEZŐ A VERSENY ALATT! #4 CHEKPOINT SYSTEM IDŐMÉRÉS IDÉN ISMÉT A CHECKPOINT SYSTEM RENDSZERÉVEL MÉRJÜK AZ IDŐT. A CHIPET MINDEN VÁLTÓ- PONTON HOZZÁ KELL ÉRINTENI A SZEMÉLYZETNÉL TALÁLHATÓ IDŐMÉRŐ DOBOZHOZ, AMELY HANGOS CSIPOGÁSSAL JELZI A SIKERES MÉRÉST. A RENDSZER A VASÚTI ÁTJÁRÓKBAN AZ IDŐ- JÓVÁÍRÁSOKAT IS AZONNAL KEZELI; LEHETŐVÉ TESZI SZÁMOTOKRA A CSAPATOTOK HALADÁSÁ- NAK ONLINE KÖVETÉSÉT. A VERSENY NAPJÁN AZ EREDMÉNYEK MEGTEKINTHETŐK AZ ULTRABA- LATON HONLAPJÁN. AZ IDŐMÉRŐ RENDSZER ÉS A CHIPEK HASZNÁLATA A FUTÓK FELADATA, AZ IDŐMÉRÉS SAJÁT FELELŐSSÉGRE TÖRTÉNIK! CSAPATOK RÉSZÉRE NEM KÖTELEZŐ MINDEN CHEC- KPOINTNÁL CSIPPANTANI, DE AZ IRREÁLIS IDŐVEL HALADÓ CSAPATOKAT A VERSENYBŐL KIZÁR- JUK! EGYÉNI INDULÓK ESETÉBEN MAXIMUM HÁROM CHECKPOINT KIHAGYÁSA MEGENGEDETT. #5 RAJTOLTATÁS A NAGY LÉTSZÁMÚ CSAPATOK 2019-BEN IS EGYENKÉNT RAJTOLNAK. EZ AZT JELENTI, HOGY A WEBOLDALUNKON KÖZZÉTETT IDŐPONTBAN KELL ELINDULNI A VERSENYEN. EZÁLTAL CSÖK- KENTHETŐ A RAJT UTÁNI AUTÓS ÉS GYALOGOS TUMULTUS A KÖRNYEZŐ TELEPÜLÉSEKEN, A FRISSÍ- TŐPONTOKON PEDIG KÖNNYEBBEN ÉS GYORSABBAN FRISSÍTHETNEK A VERSENYZŐK. AZ EGYEN- KÉNTI RAJTOLTATÁS LEHETŐVÉ TESZI A CSAPATOK KÖSZÖNTÉSÉT ÉS CSOPORTKÉPEK KÉSZÍTÉSÉT A RAJTNÁL. EZEKET A KÉPEKET INGYENESEN TÖLTHETITEK LE A FUTÓFOTÓ.HU OLDALÁRÓL, A VERSENY UTÁN. KÉRJÜK, HOGY A MEGADOTT IDŐPONT ELŐTT 20 PERCCEL JELENJETEK MEG A RAJTTERÜLETEN, HOGY IDŐBEN EL TUDJATOK INDULNI! A RAJTIDŐPONTOT LEKÉSŐ CSAPATOKAT CSAK A LEGVÉGÉN INDÍTJUK, SZÁMUKRA AZ ÚTVONALAT ÉS AZ ÁLLOMÁSOK NYITVA TARTÁSÁT NEM GARANTÁLJUK. #6 BRINGÁS KÍSÉRŐK FIGYELMÉBE (MINDEN KÍSÉRŐRE ÉRVÉNYES) MIND A BRINGAÚTON, MIND A KÖZÚTON, A BRINGÁS KÍSÉRŐ KIZÁRÓLAG A FUTÓ MÖGÖTT - VAGY ELŐTT - HALADHAT. A FUTÓ MELLETT HALADNI BALESETVESZÉLYES ÉS TILOS! HA A FUTÓ MEL- LETT HALADSZ, A TÉGED ELŐZŐ KÍSÉRŐKOCSIK A SZEMBEJÖVŐ SÁVBA KÉNYSZERÜLNEK - EZÁL- TAL KIEMELTEN VESZÉLYES HELYZETEK ÁLLNAK ELŐ. A SZABÁLYT MEGSZEGŐKET A VERSENYBŐL KIZÁRJUK!

7 A FUTÓK A TELJES FELVIDÉKEN AUTÓÚTON HALADNAK, AHOL KIZÁRÓLAG A MENETIRÁNY SZERIN- TI JOBB OLDALON ENGEDÉLYEZETT A FUTÁS. A MENETIRÁNY SZERINTI BAL OLDALON FUTNI TILOS! #7 BRINGATÚRA INDULÓK RÉSZÉRE BUKÓSISAK VISELÉSE AZ EGÉSZ TÚRA IDEJE ALATT KÖTELEZŐ, CSAKÚGY, MINT NAPNYUGTA UTÁN AZ ELSŐ ÉS A HÁTSÓ LÁMPA HASZNÁLATA. #8 VÁLTÁS ÉS FRISSÍTÉS JAVASOLJUK, HOGY VONJATOK ÖSSZE SZAKASZOKAT, ÍGY NEM KELL MINDEN PONTON MEGÁLLNI ÉS A KÍSÉRŐKNEK IS TÖBB IDEJE MARAD A FELKÉSZÜLÉSRE, FRISSÍTÉSRE. A VÁLTÓPONTOK ÉS A FRISSÍTŐPONTOK A LEGTÖBB ESETBEN ELKÜLÖNÜLNEK EGYMÁSTÓL, A 48 MEGADOTT VÁLTÓ- PONT BÁRMELYIKÉN, TETSZŐLEGESEN LEHET VÁLTANI. A FRISSÍTŐPONTOKON MINDIG CSAK A CHIPET VISELŐK SZÁMÁRA BIZTOSÍTUNK FRISSÍTÉST. A KÉK RAJTSZÁMOS - CSAPATBAN FUTÓK - A CSAPATOK RÉSZÉRE KIALAKÍTOTT ASZTALRÓL, MÍG A ZÖLD RAJTSZÁMMAL RENDELKEZŐ EGYÉNI ÉS PÁRBAN (VAGY HÁROMFŐS CSAPATBAN) FUTÓ ULTRÁK VISZONT MIND A CSAPAT, MIND A KÜLÖN - RÉSZÜKRE FENNTARTOTT - EXTRA SZTALRÓL IS FRISSÍTHETNEK. FIGYELEM! A FRISSÍTŐPONTOK TÖBBSÉGE AUTÓVAL NEHEZEN VAGY EGYÁLTALÁN NEM MEGKÖ- ZELÍTHETŐ, ÍGY AZOKHOZ EGYÁLTALÁN NE PRÓBÁLJATOK MEG AUTÓVAL ELJUTNI! A MCDONALD S BRINGAMÁNIA BRINGATÚRA RÉSZTVEVŐI - PIROS RAJTSZÁMMAL - KIZÁRÓLAG A KÖVETKEZŐ NYOLC PONTON FRISSÍTHETNEK: PÉCSELY, KÖVESKÁL, BADACSONYÖRS VARGA PINCÉSZET, GYENESDIÁS, BALATONBERÉNY, BALA- TONBOGLÁR, SZÁNTÓD, BALATONKENESE. EZEKNEK A PONTOKNAK A NYITVA TARTÁSÁT A 9:00-ÁS RAJTHOZ, VALAMINT A 20KM/H-ÁS SEBESSÉGHEZ IGAZÍTOTTUK. #9 KÖZLEKEDÉS AUTÓVAL A TÉRKÉPEKEN AZ AJÁNLOTT AUTÓS ÚTVONALAKAT NARANCSSÁRGÁVAL JELÖLTÜK. A VÁLTÓ- PONTOK KÖZELÉBEN A KÖZLEKEDÉSI RENDRE FOKOZOTTAN FIGYELJETEK. AZOKON A SZAKA- SZOKON, AHOL A FUTÓ ÉS AUTÓS ÚTVONAL EGYÜTT HALAD, MINDIG KÖRÜLTEKINTŐEN VEZES- SETEK, HISZEN EGYSZERRE TÖBB SZÁZAN LESZTEK A PÁLYÁN! A KÍSÉRŐKOCSIK TÁJÉKOZÓDÁSÁT TÁBLÁKKAL SEGÍTJÜK. KÉRJÜK, MINDEN ESETBEN A TÁBLÁN MEGJELÖLT IRÁNYBAN HALADJATOK! AZ AUTÓS KÍSÉRŐK LEGNAGYOBB SEGÍTSÉGE A WAZE ALKALMAZÁS LESZ. AZ KERESETT PONT APPLIKÁCIÓBAN HASZNÁLT NEVÉT MEGTA- LÁLJÁTOK A SZAKASZTÉRKÉPEKEN, A VÁLTÓ- PONTOK MELLETT. A FUTÓKAT AUTÓVAL, LÉPÉSBEN KÍSÉRNI BALESETVESZÉLYES, EZÉRT ÉS A FORGA- LOM ZAVARÁSA MIATT TILOS IS! A SZABÁLY MEGSZEGÉSE AZONNALI KIZÁRÁST VON MAGA UTÁN. A SZABÁLY BETARTÁSÁT MOTO- ROS FORGALOMIRÁNYÍTÓK ELLENŐRZIK! #10 PARKOLÁS A PONTOKNÁL A VÁLTÓPONTOK HELYÉT IGYEKEZTÜNK ÚGY KIJELÖLNI, HOGY AZOK KÖZELÉBEN LEHES- SEN PARKOLNI. NE A PARKOLÓHELY ÉS A VÁLTÓPONT KÖZTI TÁVOLSÁG LECSÖKKENTÉ- SÉVEL NYERJETEK IDŐT, HANEM AZZAL, HOGY IDŐBEN ÉRKEZTEK ÉS NYUGODT KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT VÁLTOTOK. KÉRJÜK, A VÁLTÓPONTOKNÁL TARTSÁTOK BE A PARKOLÁST SEGÍTŐ FORGA- LOMIRÁNYÍTÓK UTASÍTÁSAIT. A PONTOK MELLETTI PARKOLÓHELYEK SZÁMA NEM MINDENHOL ELÉGSÉGES, ÍGY KÉRJÜK, MINÉL KEVESEBB IDEIG FOGLALJÁTOK EL EZEKET. #11 VASÚTI KERESZTEZŐDÉSEK A VASÚTI KERESZTEZŐDÉSNÉL MINDENKI AZ ÉLETÉVEL JÁTSZIK, AMENNYIBEN KÖRÜLTEKINTÉS NÉLKÜL HALAD ÁT! PIROS LÁMPÁT - VAGY SOROMPÓT - LÁTVA MINDENKÉPP ÁLLJATOK MEG! A VASÚTI KERESZTEZŐDÉSNÉL LÉVŐ SZEMÉLYZETNÉL AZ IDŐMÉRŐ RENDSZER AZ ELVESZTETT IDŐT AZONNAL JÓVÁÍRJA SZÁMOTOKRA. A SZEMÉLYZET UTASÍTÁSAIT MARADÉKTALANUL TART- SÁTOK BE, A SZABÁLYT MEGSZEGŐKET KIZÁRJUK A VERSENYBŐL. #12 TÁJÉKOZÓDÁS AZ ÚTVONAL KIJELÖLÉSÉNÉL FIGYELTÜNK A HATÓSÁGI ELŐÍRÁSOKRA ÉS SZEM ELŐTT TARTOTTUK A VERSENYZŐI RACIONALITÁST IS. NÉGYFÉLE JELÖLÉSSEL TALÁLKOZHATTOK A 221 KM-EN: 1. FELFESTETT NYILAK - AZ ASZFALTRA FÚJT NYILAK AZ ELÁGAZÁSOKNÁL SEGÍTENEK A HELYES IRÁNYT MEGTALÁLNI. A BALATON-FELVIDÉKEN TALÁLKOZHATTOK A LEGTÖBBET EZZEL A JELLEL.

8 2. BALATONI BICIKLIS KÖRÚT TÁBLÁK - AZ UB ÚTVONALA BALATONVILÁGOS ÉS ASZÓFŐ, VALAMINT BADACSONYTÖRDEMIC ÉS BALATONFÜRED KÖZÖTT SZINTE VÉGIG A JÓL ISMERT KERÉKPÁRÚTON HALAD. A TÁBLÁK KÍVÁLÓAN SEGÍTHETIK A TÁJÉKOZÓDÁST. 3. ZÖLD - UB FORGALOMIRÁNYÍTÓ - TÁBLÁK - AZ OSZLOPOKRA SZERELT TÁBLÁK MUTATJÁK A FUTÓ SZÁMÁRA AZ ÚTVONAL IRÁNYÁT. 4. ASZFALTMATRICÁK - AZ ÚTVONALON TÖBB MINT 60 HELYEN HELYEZTÜK KI, HOGY TUDJÁTOK, MERRE JÁRTOK. TUDJUK! NAGY A KISÉRTÉS, DE KÉRJÜK, A VERSENY ALATT NE VIDD HAZA EM- LÉKBE A TÁBLÁKAT, MERT A MÖGÖTTED HALADÓ MEZŐNYNEK ENNEK HIÁ- NYÁBAN NEM LESZ KIJELÖLT ÚTVONALA. HA SZERETNÉL ILYEN TÁBLÁT, A VERSENYT KÖVETŐEN KEDVEZMÉNYES ÁRON MEGVÁ- SÁROLHATOD A VERSENYKÖZPONTBAN, AZ EREDMÉNYHIRDETÉS ELŐTT. #13 LEÉGÉS ELLEN BADACSONYBAN, A dm - KIEMELT FRISSÍTŐ- ÉS VÁLTÓPONTON - A FUTÓKAT SUNDANCE NAPTEJJEL KENJÜK BE, ÍGY VÉDVE BŐRÖTÖKET A LEÉ- GÉSTŐL. A dm SUNDANCE NAPTEJEK, A TÖBBI FRISSÍTŐ- ÉS VÁLTÓPONTOKON IS ELÉRHETŐK, ÍGY KÉSŐBB IS BEKENHETITEK MAGATOKAT. #14 ÉJSZAKAI SZAKASZOK KÉRJÜK, HOGY MINDEN CSAPAT KÉSZÜLJÖN FEJLÁMPÁVAL, MERT VISELETE AZ ÉJSZAKAI SZAKA- SZOKON BIZTONSÁGI OKOKBÓL KÖTELEZŐ. EZT ELŐRE NEM KÖZÖLT PONTON ELLENŐRZÜNK, ON- NAN NAPNYUGTA UTÁN KIZÁRÓLAG FEJLÁMPÁVAL RENDELKEZŐ FUTÓKAT ENGEDÜNK KI! #15 ÉTKEZÉS AZ ÚTVONALON TÖBB PONTRA IS KITELEPÜLNEK ÉTELT ÁRUSÍTÓ PARTNEREK, AKIKNÉL FELTÖLTHETITEK A KI- ÜRÜLT SZÉNHIDRÁTRAKTÁRAKAT. A KÖVETKEZŐ ÉTTERMEK RAJTSZÁMRA - (VAGY KARSZALAGRA) - KEDVEZMÉNYT BIZTOSÍTANAK SZÁMOTOKRA: - BALATONAKALI - HAMBURGERES - KÖVESKÁL - PIPACS ÉTTEREM - KESZTHELY - HALÁSZCSÁRDA - BALATONMÁRIAFÜRDŐ - VIKTOR BOR- ÉS VENDÉGHÁZ - ALSÓBÉLATELEP - LÁNGOSSÜTŐ #16 NN LIMONÁDÉ PONT AZ UB 91. KILOMÉTERÉNÉL, FENÉKPUSZTÁN AZ NN KIEMELT PONTON LIMONÁDÉVAL VÁRUNK. #17 GULYÁSPARTI AZ ÚTVONALON BALATONSZÁRSZÓN, AZ UB 142. KILOMÉTERÉNÉL - A GYERMELYI PONTON - AZ ELSŐ 1500 ÉRKEZŐ KEDVEZMÉNYES ÁRON GULYÁST VÁSÁROLHAT! #18 INGYENESEN LETÖLTHETŐ KÉPEK IDÉN A KÖVETKEZŐ 3 PONTON KÉSZÍTÜNK KÉPET RÓLATOK, AMELYEK INGYENESEN TÖLTHETŐK LE A FUTÓFOTÓ.HU ÉS A VARGAPINCÉSZET OLDALÁRÓL: - RAJT - CÉL - VARGA PINCÉSZET KÉRJÜK, KALKULÁLJATOK VELE, HOGY A SŰRŰ BEÉRKEZÉSEK MIATT NEM TUDJUK GARANTÁLNI, HOGY MINDEN CSAPATRÓL KÉSZÜL FOTÓ, JAVASOLJUK, HOGY TI IS ÖRÖKÍTSÉTEK MEG EGYMÁST AZ ÚTVONALON ÉS A CÉLBAN. #19 TOVÁBBI KÉPEK AZ ÚTVONAL TÖBB PONTJÁN, A FUTÓFOTÓ PROFI FOTÓSAI KÉSZÍTENEK KÉPEKET, AMELYET RAJT- SZÁM SZERINT KERESHETŐK ÉS KEDVEZMÉNYES ÁRON VÁSÁROLHATÓK MEG A FUTÓFOTÓ.HU OLDALON, A VERSENYT KÖVETŐEN. #20 UB FINISHER FOTÓK A DOBOGÓN A BEÉRKEZÉST KÖVETŐEN - MÉG AZ EREDMÉNYHIRDETÉS ELŐTT - MINDEN CSAPATNAK LEHETŐSÉGE VAN A JYSK ARENA-BAN TALÁLHATÓ NAGYSZÍNPADON ELHELYEZKEDŐ DOBOGÓN FOTÓT KÉSZÍTENI. #21 ÉJJELI KÁVÉ A 25. SZAKASZ VÉGÉN, FONYÓDLIGETEN, A DALLMAYR EGY FINOM KÁVÉVAL VÁR BENNETEKET! #22 RUNNER S WORLD FORRÓ TEAPONT AZ UB 187. KILOMÉTERÉNÉL BALATONKENESÉN A RUNNER S WORLD PONTON FORRÓ TEÁVAL VÁRUNK.

9 #23 MELLÉKHELYISÉGEK ÉS HIGIÉNIA IDÉN IS MINDEN VÁLTÓPONTRA HELYEZÜNK KI MOBIL ILLEMHELYEKET, AMELYEKET A VERSENY FELÉNÉL KITAKARÍTTATUNK, HOGY A MEZŐNY MÁSODIK FELE IS TISZTÁN HASZNÁLHASSA. KÉRÜNK TITEKET, HOGY EZEKET HASZNÁLJÁTOK A PONTOK TISZTA- SÁGÁNAK ÉS HIGIÉNIÁJÁNAK MEGTARTÁSA MIATT. A VÁLTÓPONTOK MINDEGYIKÉN EGY MOBIL -T KÜLÖN MARTICÁVAL MEGJELÖ- LÜNK ÉS AZ EGYÉNIEK RÉSZÉRE TARTUNK FENN, KÉRJÜK, EZT CSAK VÉGSZÜKSÉG ESE- TÉN HASZNÁLJÁTOK. #24 ÉREMOSZTÁS A CÉLBAN A CÉLBA ÉRKEZÉSEK UTÁN, AZ ATHLETES GARDENBEN, AZ ELŐZŐ ÉVEK MINTÁJÁRA AZ ÉRMEKET KIZÁRÓLAG A RAJTSZÁMOK FELMUTATÁSA MELLET ADJUK ÁT. KÉRJÜK, HOGY AZOKNAK A CSA- PATTÁRSAITOKNAK A RAJTSZÁMA IS LEGYEN NÁLATOK, AKIK NEM TUDNAK JELEN LENNI A CÉLBA ÉRKEZÉSKOR. #27 MENTŐSZOLGÁLAT A MEZŐNYT TÖBB MENTŐAUTÓ ÉS MOTOROS MENTŐ KÍSÉRI. MINDEN RAJTSZÁMRA RÁNYOMTAT- TUK AZ UB MENTŐSZOLGÁLATÁNAK TELEFONSZÁMÁT, AMIT EGÉSZSÉGÜGYI PROBLÉMA ESETÉN AZONNAL TUDTOK HÍVNI. A MENTŐK TELEFONSZÁMA: #28 ÉRTÉKES KEDVEZMÉNYEK A MŰSORFÜZETET ÉRDEMES A VERSENY UTÁN IS MEGŐRIZNED, MERT ÉRTÉKES KEDVEZMÉNYT TUDSZ IGÉNYBE VENNI VELE. A MARATONMAN DEPO-BAN A HIRDETÉS FELMUTATÓJÁNAK, AZ UB-T KÖVETŐEN 13 NAPON KERESZTÜL, 15% KEDVEZMÉNYT ADUNK (A KEDVEZMÉNY NEM ÖSSZEVON- HATÓ MÁS KEDVEZMÉNYEKKEL ÉS NEM VONATKOZIK AZ ÓRÁKRA). #29 EREDMÉNYHIRDETÉS KÉRJÜK, HOGY OKVETLEN VEGYÉL RÉSZT A XIII. NN ULTRABALATON EREDMÉNYHIRDETÉSI CERE- MÓNIÁJÁN VASÁRNAP, DÉLUTÁN 15:30 KOR A JYSK ARENA NAGYSÁTORBAN. RÉSZÜKRE ENNEK HIÁNYÁBAN A BEFUTÓÉRMET NEM TUDJUK ODAADNI; A VERSENYT KÖVETŐ- EN A RAJTSZÁMODAT BEMUTATVA A CÉLTERÜLETEN - ÉS BUDAPESTI IRODÁNKBAN IS - ADUNK ÁT ÉRMEKET. #25 MASSZÁZS AZ EGYÉNI VERSENYZŐK RÉSZÉRE AZ EGYÉNI ULTRAFUTÓK REGERNERÁLÓDÁSÁT - A VERSENY VÉGÉN AZ EGYÉNI CÉLTERÜLETEN, SPORTMASZSZŐRÖK SEGÍTIK. #26 CSAPATBAN FUTÓK FIGYELMÉBE A CSAPATOK FUTÓIT KÜLÖN KÉRJÜK, HOGY AZ ÚTVONALON LASSABBAN HALADÓ EGYÉNI TELJESÍ- TŐKET BÍZTASSÁK. A FRISSÍTŐ ASZTALOKRÓL AZ EGYÉNI FUTÓKNAK FENNTARTOTT FRISSÍTÉST NE VEGYÉK EL, MERT AZ Ő CÉLBA ÉRKEZÉSÜKHÖZ EZEK AZ ÉTELEK ÉS FRISSÍTŐK LÉTFONTOSSÁGÚAK!

10 NŐI EGYÉNI NEVEZŐK ADORJÁN ORSOLYA GYÖNGYÖS HAJNALKA NAGY KATALIN ALEKSANDRA NIWIŃSKA HALLGATÓ-CSÍK IVETT NAGY-VARGÁNÉ FAZEKAS ÉVA ALMA RIHTARŠIČ HORN ZSANETT NYITRAI KATRALIN ANIKO CSIRMAZ HUZSVAY EDIT AURELIA ROCCHI IHÁSZ VERONIKA BALOGH ILDIKÓ JANNET LANGE BARNA ANIKO KÁDÁR KITTI BENES BEÁTA KATEŘINA KAŠPAROVÁ SZILVIA LÉVAY BÍRÓ HENRIETTA KESZY KRISZTINA TANJA HÖSCHELE BOROS LINDA KISS VIRÁG VÁGÓ BOGLÁRKA CSÁKÁNY KRISZTINA KOLLUTI MARGIT ZENTAI ANDREA DANIEL BRAZDIL KUTVÖLGYI ANDREA DR CSÁBI BETTINA LAJKÓ MÓNIKA DR HAJDU KRISZTINA LAKATOSNÉ VARGA MÁRIA DR. CSUPOR KRISZTINA MAG ERIKA ELAINE STYPULA MARTINÁK ANIKÓ EVETOVICS-BALLA HAJNALKA MARTON-MLECSENKOV ÉVA FEHÉRVÁRI KATALIN MÁTÉNÉ VARJU EDIT FEJÉR ZSUZSA MATUSZNÉ MÉSZÁROS SZILVIA EMESE GERGELY MÓNIKA MÁTYÁS BERNADETT PAP ÉVA PAP-CSÁKVÁRI JUDIT STINE REX ZÉTÉNYI SZVETLANA

11

12 FÉRFI EGYÉNI NEVEZŐK ACSÁDI LAJOS BOGNÁR ÁKOS DÖRNYEI ISTVÁN FOSZTÓ ZSOLT HARASZTI TAMÁS ALEXANDER KUDRYAVTSEV BOROS RICHÁRD DR. JUHÁSZ MIHÁLY FÖLDESI JÓZSEF HELLENPÁRT RÓBERT ANDOR JÓZSEF BORSOS ATTILA DR. KÓNYI ATTILA FÖLDESI ZSOLT HERCZKU ISTVÁN ANDREAS PAPADOPOULOS BORUT SIHERLE DR. KORMOS ATTILA FRANCISEK NAPAST HERNÁDI LÁSZLÓ ANDRZEJ RADZIKOWSKI BOŠTJAN SCHÖNLIEB DR. VÁRNAI GERGELY FRANK FERENC HORÁK ROLAND ANTONIO TALLARITA BUCSÁK GYŐZŐ ÉBNER LÁSZLÓ FÜLÖP RÓBERT HORVÁTH LÁSZLÓ ARES BURSIC BUTI DÁVID ECSER GÁBOR GABRIELE VEDOVA HORVÁTH PÉTER ATTILA BÍRÓ CHRIS DHOOGE EGRI ISTVÁN GALOS VIKTOR HORVÁTH TAMÁS BABIC NIKOLA CIPRIAN STREJAC EGYED JÁNOS GARAMI CSONGOR HORVÁTH ZSOLT BABINYECZ TAMÁS CSÁSZI FERENC ELŐD SZŐCS GÁSPÁR ANDRÁS ZOLTÁN ILLÉS GÁBOR BABINYECZ ZOLTÁN CSÉCSEI ZOLTÁN ENRICO MAGGIOLA GÁSPÁR PÉTER IOAN-ALEXANDRU STRUGARIU BAJCSI SÁNDOR CSEKE NORBERT ERDŐVÖLGYI SZABOLCS GEORG NEUHOLD JAN PASZTOR BALOGH RÓBERT CSEREKLEI JÓZSEF ERVIN GÁLIK GERÉD LÁSZLÓ JANI FAZEKAS BARABÁS LÁSZLÓ CSERPÁK TAMÁS EVETOVICS MILÁN GILLES PALLARUELO JÁRFÁS GYULA BARKOCZI LASZLO CSUJA GÁBOR FARKAS ZOLTÁN KÁROLY GIOVANNI ROTONDELLA JESZENSZKY PÉTER BARS TAMÁS CZUNYI KÁROLY FAZAKAS ISTVÁN GOMBOS BARNABÁS JUHÁSZ SÁNDOR BARTŁOMIEJ SOKOŁOWSKI DÁVA IVÁN FEHÉR TAMÁS GÖRBE SÁNDOR KAKUK ÁDÁM BARTÓK IMRE DAVID IANCU FEHÉRVÁRI ATTILA GURISATTI GÁBOR KÁLDI PÉTER BAZSÓ TIBOR DEÁK LÁSZLÓ FEKETE ARNOLD GYÖNGYÖSI JÁNOS TIBOR KAPITÁNY ANTAL BENKE GYÖRGY DEMÉNY ZSOLT FENYVESI PÉTER HACK ROMÁN ANTAL KARACS GÁBOR BEREI TIBOR LÁSZLÓ DOBROMIR KOSTOV FERGE ISTVÁN HÁJAS ATTILA KELE ATTILA BÓDIS TAMÁS DOMBAY GÁBOR FILIP SVRCEK HALAMA LEVENTE KERÉKGYÁRTÓ PÉTER BOGÁR JÁNOS DOMEN KOZJEK FLAVIUS CIULICA HANTOSI ZSOLT KERESZTES CSABA

13 KERTÉSZ ÁDÁM LIPNICZKY ATTILA ÖTVÖS ÁDÁM SIMON PÉTER TÜSKE ZSOLT KERTÉSZ ERVIN LÓRÁNTH CSABA PAJOR KRISTÓF SÓLYOM ZOLTÁN VACZKÓ ZSOLT KESZI JÓZSEF LOVÁSZ ZSOLT PAPP JÁNOS SOMORNAI LAJOS VANYA SÁNDOR KIS LAJOS LUKÁCS SÁNDOR PATAKY FERENC SONYOVSZKI LÁSZLÓ VASAS LEVENTE KISPÉTER LÁSZLÓ LUKÁCSY GERGŐ PÉK ÁDÁM STANISLAV SOTOLÁŘ VASZIL GYÖRGY KISS ADRIÁN MARCELL MAGOSI ZOLTÁN PETŐ ZSOLT STEFANO CASTOLDI VERESS BÉLA KISS ISTVÁN ELEK MARIAN PAVUK PETR CHYTIL SZABÓ ATILLA VIDA LAJOS KISS ZSOLT MAROS NORBERT PETRI KRISZTIAN SZABÓ BÉLA VILMOS KAPITANOV KLEMEN MIHELIC MARTIN ŠILHÁN PIRIK GYULA SZÁNYEL GÁBOR VÍZER DÁNIEL KOCSY BARNABÁS MÁTHÉ ZOLTÁN POÓR PÉTER SZÁSZI TAMÁS VOLPE ANTONELLO KÓDER GÁBOR MÁTYÁS FERENC PRANTNER GÁBOR SZEDLÁK CSABA WEINBER FERENC KOLLÁR ZOLTÁN MELEG ATTILA PREIL JÓZSEF SZÉKELY PÉTER WITTMANN JÁNOS KOLONICS TAMÁS MERHAUT SÁNDOR PŘEMYSL BĚLAŠKA SZILÁGYI GYULA ZARÁNDY ANDRÁS KONSTANTINS BIKTIMIROVS MÉSZÁROS CSABA RADEK BRUNNER SZILÁGYI PÉTER ZLEOVSZKI VIKTOR KORCSMÁROS TAMÁS MÉSZÁROS SÁNDOR RADVÁNYI ANDRÁS SZILVÁSI PÉTER ZORAN MARKOVIĆ KOVÁCS ÁDÁM MICHELE D ERRICO RAKONCZAY GÁBOR SZOCSEVKA GÁBOR ZSOLT NAGY KOVÁCS GÁBOR MIHAI PRUNA ROBERTO BOIANO SZOMJU ZSOLT ZSÖLLÉR ANTAL KOVÁCS JÁNOS MIHÁLY-ZSOLT CSIZMADI ROTTLER ZOLTÁN SZŐNYI JÁNOS ZUBOR IMRE KŐRÖSI KOPPÁNY MIKOLA BENCE SÁNDOR CSABA TABÁK PÉTER KRAUSZ ISTVÁN MILLEI CSABA SÁNDOR RÓBERT TAKÁCS PÉTER BALÁZS KREIDL CSABA MIRKO BOGOMIR MIKLIČ SÁPI BALÁZS JÁNOS TÁL GÁBOR KUTI RÓBERT NAGY MÁRK SCHILT LÁSZLÓ THOMAS ZWOELFER LÁNG DÁNIEL NAGY MIKLÓS SÉD KRISZTIÁN TOMS KRISZTIÁN LÁNG ISTVÁN NÉMETH ZOLTÁN SÉLLEY GÁBOR TOTH ATTILA LÁZÁR LÁSZLÓ NORBERT TAUCHER SERBAN IULIAN TÓTH LÁSZLÓ LENGYEL ISTVÁN OERTEL NÁNDOR SHENKER DANIEL TÓTH SZABOLCS LÉVAI PÉTER ONDŘEJ JERHOT SIMON GYÖRGY TÖRÖK BENJAMIN

14 CSAPATOK CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT 6,1 6 10:50: :10:00 Azdurvalesz 3 5:10:00 Csillám:poo:nik 2 4:50:00 Futótűz Futóklub Szeged Tűzoltóság 10 15:00:00 2 Futótűz Szeged Tűzoltóság 13 15:00:00 Miénk a pálya... -MÁV VSC 13 9:55:00 Szedett-vedett társaság 11 15:45:00 #aranyvirágszálak 2 8:35:00 #Catch :10:00 #CsSM 2 8:35:00 #gyeregyereállj 11 14:10:00 #HRSE-HÉTFŐ 7 16:20:00 #nemkellchip 11 10:25:00 #pöcsköszörűk 10 14:10:00 #RedRunners 12 16:10:00 #soprun 12 13:35:00 #szedettvedettteam 13 16:15:00 >FETI FUTÓK 11 13:40:00 1 gyors kör 2 4:50:00 13sfogat 13 5:00:00 1gy2tt V3l4d 10 14:35:00 2 barát - 1 kör 2 4:50:00 2 Őrűlt Határőr 2 4:50: felett...átértékeled :-) 5 7:30:00 2do 2 4:50:00 3a2az1 3 9:10:00 3in1 3 5:10:00 3xH 13 10:25:00 4 láb jó 2 4:50:00 4 Old Boys and a Young 5 8:20:00 4 Smile 4 6:30:00 47 inch 3 9:10:00 4EVER 4 6:10:00 5 Elem 5 11:40:00 5 kattant etyeki csajszi 5 7:30:00 5NárciszforHospice 5 8:00:00 5ökör + 1 kör 5 7:40:00 5star 5 7:50:00 7 láb 7 10:50:00 74 inch 10 13:40:00 A 3 futó 3 5:10:00 A Barátok 12 5:00:00 A Csaba meg a Gábor 2 4:50:00 A főnix rendetlenjei 9 17:05:00 A FŐNIX RENDETLENJEI RENDetlenJEi :50:00 A Három Haraszti 3 5:10:00 A jó és a csúf 2 8:35:00 A lejtőn túl az újabb lejtő :10:00 A Szezon Fazonjai 10 10:40:00 A szőke, a barna és a srác 3 5:10:00 A Vad völgy paripái 13 14:35:00 A VÉGÉN VÁR A FRÖCCS 12 10:50:00 A-S-A-P 10 11:15:00 A1 Hartmann Running Community 13 8:15:00 A2 Hartmann Running Community 13 8:15:00 A306 és a slepp 8 13:35:00 About 7! 11 11:25:00 ÁBRIS 13 16:15:00 Accent Hosszúlépés 12 12:50:00 Accenture 10 5:20:00 Acélváros 13 10:25:00 Ad hoc project 2 4:50:00 Addigjó 6 16:20:00 Adidas ULTRAnners 6 16:20:00 Adient1 12 5:20:00 Adient2 12 5:20:00 ADRI+2 PASI 3 9:10:00 ADWEKO RUN 13 13:40:00 afutókapcsolat 12 5:20:00 AGC :40:00 AGC Fifti-fifty 2 8:35:00 AgRun 12 5:20:00 AH-sokk 8 11:25:00 AImotiveated 12 14:10:00 Air France-KLM FSSC A 13 13:40:00 Airbus RunFactory 11 15:45:00 Airport1 11 9:35:00 Ajkavádli Bal 8 13:35:00 Akiknek ÉPP nincs biciklijük 5 8:20:00 Ákosért megcsináljuk 6 14:25:00 Aktív Mindennapok 12 5:20:00 Alba6 6 5:55:00 albee 8 11:25:00 Alföldi BESTiák 10 4:05:00 Aligai és Siófoki gepárdok 10 4:05:00 AligaiTaliga 5 7:20:00 Aliz 2 5 8:10:00 Állapotos kőtehén 12 5:20:00 Állom a kört 12 13:40:00 Álomkergetők 9 14:35:00 Alpine - Futótűz 13 5:20:00 AmaTour 10 5:20:00 Amatörök 5 11:20:00 ÁMG 13 15:40:00 ÁMOKFUTÓK 11 11:25:00 Anetta TRX 11 15:55:00 Angyalcipők 8 9:20:00 Angyalcipők :20:00 Angyalcipők II. 5 8:20:00 Angyalcipők IV. 8 9:20:00 Annagora Aquapark 12 9:45:00 ANTEUS 10 10:25:00 ApáczaMindenit 10 14:20:00 ApaLánya 2 8:35:00 Aquaworld Resort Budapest 13 13:15:00 Áramvonal 11 4:35:00 Aranysárga Gumimacska 6 4:35:00 ARCONIC - Runners 9 5:30:00 ASAPka 6 11:25:00 Astronauták 9 13:20:00 Aszfaltszaggatók 6 16:15:00 Atom 8as 8 4:25:00 Atom Turbo 4 9:50:00 Attrecto Zrt 10 5:30:00 Aviagen Kft 12 14:20:00 B My Run 12 14:20:00 B&T :00:00 B2B 2 4:50:00 BAB 3 9:10:00 Babérliheg 13 13:35:00 Backward Never! 10 10:30:00 BÁCSVÍZ RUNNING TEAM 2 4:50:00 BaDSocks 3 5:10:00 Bajcsy a Balcsin 12 14:20:00 Bajos Hatos 6 10:30:00 BalaDonnák 5 7:50:00

15 McDonald s BringaMánia app Ingyenes navigációs mobil alkalmazás bringásoknak útvonaltervezés köztes pontok beszúrása figyelmeztető hangjelzések irányváltás előtt navigáció offline üzemmódban is ismerősök jelzése a térképen kihívások fitnesz funkció kibővült bringás útvonalhálózattal! Szombathely, Győr, Székesfehérvár és Velencei-tó környéke, Balaton körüli települések, Szeged, Debrecen, Budapest és környéke Töltsd le a BringaMánia applikációt és csatlakozz Facebook csoportunkhoz, ahol számos hasznos és érdekes bringás információ vár Rád! facebook.com/bringamania

16 CSAPATOK CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT Balaton Balról 10 11:25:00 Balatonfüredi Futó Cimborák 8 5:30:00 Balatoni Botorkálók 13 13:15:00 Balatoni Futókaland 4 10:10:00 Balatoni Hosszúlépés 4 6:40:00 Balatoni Kóricálók 10 10:25:00 Balatoni Piknik 12 15:45:00 Balatoni Rackák 12 5:25:00 Balatoni rohamcsigák 11 10:40:00 Balatonkerülők :40:00 BALATONKÖRZŐK 9 11:25:00 Balatonlelle Nr :30:00 Balatonszelet 10 5:30:00 Balatuning 9 4:05:00 Balboa Vad-kanok 4 10:20:00 Balcsigák 10 10:50:00 Balcsikeringő 12 10:30:00 Balról 4 9:40:00 Bankmonitor 13 9:55:00 Baráti kör 10 11:25:00 Bármitfutók 10 5:15:00 BAROMFI-ék 5 7:20:00 Bartos Team 5 12:00:00 bartos team :10:00 Batatonman 13 5:15:00 Batta Guys 3 9:10:00 Báttya és az Ikrek 3 5:10:00 Báv Faktor egy Mosolyért 10 8:55:00 Bayer All Stars 13 12:15:00 Bayer KoCHogók 13 12:15:00 Bayer One Team 12 12:15:00 BayerConstruct 13 11:45:00 BBandITák 10 13:45:00 BBB 5 8:00:00 BCA All Stars 13 5:30:00 BCS 12 14:35:00 Beállt Futómű 10 14:25:00 BeCsaPatunk 2 8:35:00 Becsi pipik, lobogo cicik 4 9:40:00 Becton Dickinson Hungary Kft. 11 4:40:00 Begőzölt Dödöllék 13 15:55:00 Békásteam 11 14:20:00 Békés Harcosok 12 13:30:00 BeLight Extrém Team 2 4:50:00 beruntjuk a 221-et! 6 13:25:00 Best of 90 s 6 11:45:00 Best :50:00 BESTON 13 4:00:00 BETON 12 13:25:00 Betongyilkosok 5 11:10:00 Betyárok 3 9:10:00 Biankáért! 2 4:50:00 BiaTeam 10 8:25:00 Bifröszt 3 5:10:00 BiodiversiTeam 13 11:45:00 Biotech USA 13 8:25:00 Bip-bip 6 17:05:00 Biztosítás.hu ULTRA Team 6 4:40:00 BK KINGS 13 5:30:00 BKV Váltók 13 4:35:00 BlackRock 10 11:45:00 BlackSheepS 4 6:10:00 Blue force 4 6:30:00 BMÁKI 13 17:05:00 Bmsz 4 6:30:00 BNB 3 5:10:00 Bódé Building 6 16:55:00 BorBanditák 3 9:10:00 BorgWarner II 13 9:20:00 BorgWarner III. 13 9:20:00 Boro Trans Running Team 2 7 6:25:00 Boro-Trans Running Team 1 4 6:20:00 Borsod Police 10 16:30:00 BOSCHómedvék 13 10:30:00 BOTOSJETIK 10 10:30:00 Bozo Team 2 4:50:00 Bősi Futóklub 7 16:30:00 Böszörményi Körútfutók 7 16:55:00 Breaking Bad 2 8:35:00 Bridgestone 13 4:20:00 Bubba Gump Shrimp Co. 8 10:30:00 BUBORÉKOK 13 4:05:00 Buckalakók 6 4:25:00 BUD Fut 4 EVER 12 9:35:00 BUD-FUT-SEC 13 9:35:00 Budafoki Borbárók 4 5:50:00 Budapest Lízing 12 5:40:00 Budapest Wolves 12 5:40:00 Buffalo Running Fools 7 16:00:00 Builders 10 15:35:00 Buja BELL Team 10 10:25:00 Burger & Run 12 14:35:00 CBRE Runners 13 11:45:00 CE Plaza Hotel 10 16:00:00 CEU Economics 13 15:55:00 Chipnélkülisjókvagyunk :10:00 CIBzár 11 5:15:00 Cisco XO 13 6:45:00 Citi Magyarország :45:00 Citoxlabaton 13 4:05:00 Clarion 13 10:30:00 CoB 4 10:20:00 CoffeeRUN Four Man 4 10:10:00 Colas :45:00 Coloplast Tatabánya 13 5:40:00 ComLáb 12 5:40:00 Conti running team Makó 13 4:55:00 Continental Budapest 13 14:20:00 Cousinok 13 9:55:00 CPI Nárciszok - Hospice 12 13:40:00 CR.A.B. 2 8:35:00 Crazy :45:00 CrossFit TESSERACT 13 9:20:00 CrossFit ÚjBuda 10 9:20:00 CrossGenesis 13 11:45:00 CSaBa RUNszesz 2 8:35:00 CSABAI CSÍPŐS CSAJOK 6 5:40:00 Csajok Jani nélkül 7 14:20:00 Csak a borért jöttünk 6 5:40:00 Csak Belerángattak 3 9:10:00 Csak egy kör lesz 13 4:05:00 Csak érjünk körbe! 10 6:45:00 CsakLazán 9 5:25:00 Csanyikvölgyi Chinoin Futóklub :00:00 FunRun Csapat 3 5:10:00 Csapatunk 5 7:30:00 csapos 7 12:50:00

17 UB HEROES Dr. Lubics Szilvia Az NN Ultrabalaton történetének egyetlen női győztese, aki az egyéni női versenyszám mellett az abszolút versenyben is diadalmaskodni tudott. The only female winner in the history of NN Ultrabalaton, who did a female runner top the all-time ranking list. So far no one has managed to double a first place on the all-time ranking list. Bogár János A magyar ultrafutó legenda, aki a legszorosabb befutót produkálva mindössze két perces előnnyel győzedelmeskedett az első UB-n, az 1-es rajtszám örökös birtokosa. The Hungarian ultrarunner legend, who produced the tightest finish, only won with a two-minute spanon the first UB, the heirman of number 1.

18 CSAPATOK CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT Csatangolók 7 5:40:00 Csepp Gazellák 10 5:40:00 Csiga-Biga Team 13 11:45:00 Csíkos Bakok 2 4:50:00 csillámlóf@szlámaestifényben 7 14:20:00 Csobánc2 2 8:35:00 CsokiCsapat 3 5:10:00 Csontbrigád 7 5:55:00 Csonti Enjoy Team 5 7:50:00 Csömöri árnyékok 2 8:35:00 Csőszbőgettyűk 4 9:40:00 Czuki-team 9 13:25:00 Da Bibere 4 9:40:00 Daliás Kócsagok 6 10:40:00 DAN RUN 13 11:55:00 Darálunk 2 8:35:00 DDT 3 9:10:00 DE 8 14:05:00 Debreceni Futó Sünök 5 11:10:00 Dél-kom company 10 16:00:00 Délvidék 3 9:10:00 diós térdkalács 12 5:25:00 District :55:00 DMSE tsigák :10:00 Do IT NI Way 13 16:55:00 Dome Lajhárok 13 13:45:00 Dóri And The Pace-Makers 13 16:25:00 Dorogi Futókör SE 5 8:10:00 Dorogisport.hu 13 4:00:00 DOVER NYELVI CENTRUM 10 17:15:00 DöcögőK 7 5:25:00 DP Duo 2 8:35:00 DPDGROUP RUNNERS 13 11:55:00 dr. Sanya és társai Running Team 10 5:55:00 Dragonfly1 10 4:00:00 Dreher 10 14:20:00 DREK TEAM -Fenyvesi Futkosók 13 13:15:00 Dresden FuTeam 1 6 9:25:00 Dresden FuTeam 2 6 9:25:00 Dresden FuTeam 3 6 9:25:00 DT Again 2 8:35:00 Dunacsapat 8 5:55:00 Dunaújvárosi Szabadonfutók 6 7:05:00 DVM 13 14:30:00 DXC Futó Klub 10 16:10:00 E. ON HRunning 11 15:45:00 EATON RUNtastics 10 14:30:00 Éclair au Chocolat 12 13:30:00 Ecofamily Team 9 5:55:00 EDAG BEfutók 12 5:55:00 ÉDUVIZIG 12 16:55:00 EESZI 10 4:35:00 Egy csillagászati egység 8 4:55:00 Egy pár, egy kör! 2 4:50:00 Egyharmad 3 9:10:00 Egyik láb a másik után 5 11:20:00 Együtt jöttük, együtt megyünk 10 14:25:00 Együtt Vagyunk Senkik 6 14:45:00 Éjjel-Nappal RTL 9 8:15:00 El Csopakabra 8 11:55:00 Elborultak 2 4:50:00 Életrevalók 3 9:10:00 elevator team 3 5:10:00 Eleven cipők 11 5:55:00 Elevenek 4 9:50:00 Elevenek Futóklub 10 16:55:00 Elgurult a gyógyszerünk! 5 11:30:00 Elit Futóalakulat 13 4:25:00 Elkennyük 11 4:00:00 Elmű-Émász 5 7:50:00 ELMŰ-Hálózatirányítás 5 8:10:00 Először futunk együtt 12 5:25:00 Élőszövet fémvázon 4 6:30:00 Előzni tilos! 11 11:55:00 ELSŐBÁLOZÓK :40:00 ELTE BTK RÉGÉSZEK 10 5:55:00 Emarsys-pkza 4 6:40:00 Enantiomerpárok 5 11:50:00 EnciFenci 2 4:50:00 ENDORFINISH 10 12:05:00 ENERGIA URAI 5 12:00:00 Ennyire futja! 5 11:40:00 Envi-Run :15:00 EONRunners 13 15:55:00 eperfan :15:00 ERDINGER ALKOHOLFREI TEAM 12 13:40:00 Érjünk csak körbe 10 6:15:00 És itt vagyok Én is 12 13:20:00 este8 9 11:55:00 északhírnök.com 5 7:40:00 Essztergomi Futóművek 3 9:10:00 Etil alakulat Magyar Honvédség 8 16:25:00 EURO UB ONE 5 11:10:00 Eurofamily 13 11:55:00 Eurofleet 13 14:10:00 EURONICSTARS 13 5:30:00 EUsTAFéta 13 13:30:00 Evangélikus Lelkészek 12 16:00:00 evosoft dynamic 8 16:25:00 Excelsior SE 13 16:40:00 Eyjafjallajökull 8 4:10:00 Ez már Füred? 10 15:55:00 Ezek megőrültek! 8 11:55:00 Ezt a kört mi álljuk 8 7:05:00 F-road 4 6:00:00 FaBaTőRök 5 8:20:00 Family run 12 15:50:00 Fantasztikus négyes 4 5:50:00 Fantaz 10 6:15:00 Farkasfalka 7 4:25:00 Fast Foot 13 4:40:00 Fat Bólyz and Fit Girlz 13 12:50:00 FATAL ERROR 10 5:25:00 Fehér Kenyaiak 8 16:25:00 Fehérvár Médiacentrum 10 6:15:00 Fejes Team 2 8:35:00 Feláldoz6ók 6 14:30:00 Feláldozhatók 3 5:10:00 FeleANNA 6 14:30:00 Felfedezők-Explorers 2 8:35:00 Feltörekvők 8 5:25:00 FényszaRUN 6 15:45:00 Fergeteges Fiúk 3 9:10:00 Ferrero :35:00 Fertőtekergők 10 10:05:00 Feszes Cipőfűző 10 16:00:00 Find Your Way 10 7:55:00 Find your way :55:00

19 UB HEROES Gilles Pallaruelo A francia ultrafutó hős, aki az eddigi összes UB-n átszakította a célszalagot, jelenleg ő a verseny egyéniben legtöbbször teljesítő versenyzője. The French ultrarunner hero, who has broken the target ribbon on all the UBs so far, the only ultra runner who has competed every year since 2007 and finished the race successfully each time. Nagy Péter Az UB megálmodója és 2013-ig főszervezője, akinek elévülhetetlen érdemei vannak a verseny hagyományainak megteremtésében. UB s dreamer and main organizer until 2013, who has the indispensable merits of creating a tradition of the competition.

20 CSAPATOK CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT firerunners 4 9:50:00 Fit World Szeged 13 7:05:00 FITOUT 13 6:15:00 FITT4FUN - Gringos 7 5:00:00 FITTBUL 10 9:35:00 FKF Futóklub 13 4:10:00 Flesh 6 16:55:00 Flow 13 7:55:00 Flow 6ás 6 7:55:00 Flow 6ás nem marad el 6 7:55:00 Flow Mama 8 7:55:00 Flying Unicorns 10 4:10:00 FMC hősök 13 7:05:00 FMC I. 10 7:05:00 FMC II. 10 7:05:00 Fogd a váltót és fuss 12 5:15:00 Fontolva Ballagók 11 14:30:00 Fontolva haladók 11 6:15:00 Fonyód Team 9 7:05:00 Food Base Kft :55:00 FOOTOUR SE 4 10:20:00 Force Gym XS 12 12:15:00 Forex Gump 5 11:20:00 Four in the morning 4 10:10:00 Földönfutók 8 13:05:00 FöldöNNfutók 7 7:05:00 FŐMTERV Running Team 10 16:25:00 FŐNIX 12 13:15:00 FőpolgiRunners 12 7:15:00 Fővárosi Törvényszék 12 15:40:00 Fröccs-öntők 12 10:40:00 Fröccskösök 3 5:10:00 FTC Champions 5 8:20:00 Fuss & Láss 3 9:10:00 Fuss a szegedi Gyermeksebészetért! 2 4:50:00 Fuss Velünk Sopron 5 7:20:00 Fuss, ha kedves az életed 10 13:40:00 Fussatok kutyások duó 2 8:35:00 FussatokBolondok 13 15:55:00 FUSSATOKBOLONDOK.HU 8 12:15:00 FussBiokomFuss 11 5:35:00 FussKáta 10 14:45:00 fussmarvelem 10 5:35:00 Fussuk össze magunkat 10 13:25:00 Fussunk körbe#2 10 6:15:00 Fussunk Össze Miskolcon 12 4:25:00 Fut a Spar Team 13 8:15:00 FUT6UNK 6 4:55:00 Futa-ryu 11 16:25:00 Futa7Csaj 7 4:25:00 FutaBona 4 6:10:00 Futadoki 6 14:10:00 FutaFertő 11 4:30:00 FutaForbes 8 6:25:00 futamokk 11 15:05:00 FutaMokk :30:00 Futanew Team 8 7:15:00 FutaNoPara Tem 10 7:15:00 FutAnyu TEAM 8 7:15:00 FutAnyu3Girls Team 3 5:10:00 FutANyúl TEAM 6 7:15:00 FutaPécs Mecsek Alja 4 6:40:00 FutaPécs Szuper Négyes 4 6:40:00 Futással fertőzöttek 10 15:45:00 FutaSulink 13 4:55:00 futászok 5 7:50:00 futatejegertej 7 4:40:00 FutATó Intézet 11 6:25:00 FuTeam Dou 2 8:35:00 futhatsz 9 6:05:00 Futikák 6 12:15:00 Futilapuk 12 5:35:00 FUTkorÁASZOK 10 14:25:00 FUTKOSHOW 6 6:25:00 Futkoshow Team 10 14:30:00 Futnak és nem lankadnak 6 9:35:00 futnikell 9 17:10:00 FutNISZép 12 16:55:00 Futó Szentjánosbogarak 12 14:45:00 Futóbabok 10 13:45:00 Futóbarátok LoholNIKEll 6 17:10:00 futóbogarak 6 15:35:00 Futóbolondok 13 10:40:00 FutÓbuda Group :55:00 FutÓbuda Group :55:00 Futóegerek 7 10:15:00 Futóegerek1 4 6:20:00 FutóFelsős 10 12:15:00 Futókalandorok 3 9:10:00 Futókapcsolat 10 9:55:00 futokatekedvedert 13 15:30:00 Futol! 5 12:10:00 Futólépés Falka - Farkasokkal táncolók 5 11:40:00 Futólépés Falka -Csillámfarkasok 4 9:30:00 Futólépés Falka- #RunFunDone 6 12:15:00 FutóMEZ 8 16:10:00 Futóművek 12 16:25:00 Futonálok 3 9:10:00 FuTÓPARK 6 5:35:00 Futópia 5 11:10:00 Futórózsák 13 6:25:00 FutórózsákTEAM 8 5:15:00 FutóSokk 8 5:35:00 Futottak már 2 4:50:00 Futottak még 1 3 5:10:00 Futottak még 2 3 5:10:00 Futottak még trió 3 9:10:00 Futótűz 6 15:40:00 Futóvárosiak 13 12:15:00 futrinka 3 5:10:00 Futrinka utca 8 12:15:00 Futrinkák 7 4:55:00 FUTszTOK 3 5:10:00 Futureal Running Team 5 11:10:00 Futureal Running Team :15:00 Független Jótékony Futókör :35:00 Független jótékony futókör-zalakarosi 11 7:35:00 Futrinkák Füredi Vértanúk 13 4:55:00 Fürge Róka lábak 10 14:30:00 Fűzfői öböl 10 7:15:00 FVOTRIO 3 9:10:00 FX Runtime 10 12:20:00 GabiTomi 2 8:35:00 Gamax Embedded Running 11 5:25:00 Garaysokk 11 14:30:00 Gazella Trió 3 5:10:00 Gela és Áky on the Run 2 4:50:00

21 UB HEROES Maráz Zsuzsanna Háromszoros női UB-győztes, az egyetlen ultrafutó, aki eddig minden egyéni teljesítésekor a dobogó legmagasabb fokára álhatott fel. Three-time female UB winner, the only ultrarunner to stand up to the highest podium in each individual performance so far. Tóth Attila Az a magyar versenyző, aki eddig a legtöbbször futotta körbe velünk a Balatont egyéniben, a második legtöbb egyéni célba érkezéssel rendelkező UB teljesítő. He is that Hungarian competitor who has the most individual run with us around Lake Balaton and he has the second most individual finishes in the history of UB.

22 CSAPATOK CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT GeneralIT 7 14:45:00 Geomant 13 13:45:00 Gepárd Quattro 4 10:20:00 Gépészgyalogkakukk 13 12:20:00 Ghettogym Győr 13 14:45:00 Giant Shark vs. Mega Octopus V :25:00 Girls4run 4 9:50:00 Girlz n Boyz just wanna have fun 10 10:15:00 GiveMeFiveGirls 6 13:40:00 Gizionok Baráti Köre 3 5:10:00 GLS 11 13:55:00 Go-go Girls 10 12:20:00 gólyatöcs 12 4:20:00 Good Food 13 13:55:00 Gödi futóklub 4 6:40:00 Gödi-Hoka-Móka 5 7:50:00 GPS Disconnect 8 14:40:00 GRACIA EXPRESSZ 9 4:40:00 Graphisoft Gepárdok 11 10:15:00 GREPTON 10 10:15:00 Grepton :15:00 Grundfos Slow Movers 10 10:15:00 GSK RUN 13 16:00:00 Gurul a kocka 13 4:10:00 Gyalog Galopp 11 10:15:00 Gyalogkakukk2 10 5:35:00 Gyermelyi 13 12:20:00 Gyerünk Anyukám! 10 5:15:00 GYMSZC HILD 13 4:55:00 GyógyITókör 10 14:45:00 GyorsKÖRcsön 12 10:35:00 Gyorsvizit 12 14:40:00 Győri Törvényszék 12 4:40:00 GYSEV Sínen vagyunk 5 11:20:00 GYSEV Zakatolunk 12 16:15:00 GYUFÁK 10 15:50:00 Gyulai Kolbászok 11 14:45:00 Gyulai lángolt kolbászok 13 15:00:00 Habi Kft. UB 10 16:00:00 HaBOSCHkakaó 13 10:30:00 Hádasztikus Team 12 5:35:00 Hafner Léghajlítók 13 7:15:00 Hajcsár team 4 5:50:00 Hájfive 5 12:00:00 Hajnalban még a Nap is más 5 7:50:00 Hal6atlanok 6 4:20:00 Haladjunk 6 4:10:00 Hang vagy elfutni 4 6:10:00 Hanon Alba 2 2 8:35:00 Hanyi Vadak 13 4:55:00 Happy Feets 9 14:40:00 Happy Finish 11 4:10:00 Happy Finisherz 6 5:30:00 Happy Lion UB Team 10 13:15:00 HAPPY RUN TEAM 9 5:35:00 Happy Runners 12 4:20:00 haraszti UltraboloNdok 8 16:00:00 Harasztinátorok 7 14:05:00 Harcosok 2 8:35:00 három fos csapat 3 9:10:00 Három lett,maradhat!? 3 9:10:00 háromszögű kockasajt ami kerek 3 9:10:00 dobozban van Használtautókszeged 6 16:30:00 HATártalanok 6 12:20:00 Hátha 11 12:20:00 Hátha :50:00 Hatláb 3 9:10:00 Hatpercesek 10 11:15:00 Hatvani Csibészek 4 6:40:00 Hazafutók 10 16:10:00 Heart Rate 2 8:35:00 Heartbeat 7 14:40:00 Heat-Gázgép 9 10:35:00 Hegyikalandok 2 4:50:00 Hegylakók 5 12:00:00 Hegyvidéki Aljas Nyolcas 8 16:55:00 Heim Pál Gyermekkórház 13 15:50:00 Hell-Heller-Hellest 13 12:20:00 Helyszíni Szemlélő 13 15:00:00 HENDIKEP 9 12:05:00 HERZesek 13 5:45:00 Hét-erős-szapiensz 5 8:10:00 Hétfő 7 7:15:00 Hétvégére Elengedve 8 10:35:00 HEURÓKA 13 15:00:00 Híd-Unió SE 13 4:40:00 High Five 5 8:10:00 Highway to Heller 11 16:25:00 Hilti 11 10:35:00 HIPAktívak 10 15:00:00 Hírtelen Hármas 3 5:10:00 Hirtelen ötlet 10 12:20:00 Hirtenberger :40:00 HM EI Runners 13 10:35:00 HóbortoSOKK 5 11:10:00 Hódító Gyógyítók 11 15:55:00 Hokibírók 6 14:40:00 HOLAFINISH 13 13:15:00 Holló Csete a besenyő 3 9:10:00 Holt Pont 13 4:10:00 Homár Climbing SE 11 10:35:00 Honvédoslányok újratöltve 8 16:30:00 Hopfanatic 13 4:55:00 Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság 13 15:40:00 Hospice csapat 8 8:40:00 HOSPICE NÁRCISZ - KréjziSZpisz 13 8:40:00 Hospice Nárcisz Borsodi Örökmozgók 12 8:40:00 Hosszúlépés Bt :55:00 Hosza Csikó! 2 8:35:00 Hova futsz? 9 10:35:00 HPK 11 14:40:00 HRSE Iron Ladies 11 11:15:00 HRSE Jokers 13 11:15:00 Huminisz Kft. 7 15:35:00 Hungarocontrol SprintAIRs 13 6:35:00 HUNGERIT 2 8:35:00 HUNI.HU 3 5:10:00 Hunland Jack Rabbits 12 8:45:00 Husss 13 14:10:00 Húsznegyvenkilenc 4 9:40:00 Hűvösvölgyi Rockerek 10 13:45:00 HWS-iSAFE 10 7:25:00 HYBRID TREE ARMY 10 16:15:00 HYDRUNNING 9 7:25:00 IBM Ultras :30:00 IDDQD 9 12:20:00 Idén megállunk egy körnél 12 13:15:00

23 UB HEROES Dan Lawson Minden idők leggyorsabb egyéni körét futotta, 2017-ben 18 óra 30 perc 20 másodperc alatt ért körbe, övé az UB jelenlegi pályacsúcsa. He ran the fastest individual round of all time. The course record among individual runners is 18 hours, 30 minutes and 20 seconds, set by the British runner in 2017, he is helding the track record of UB. Rakonczay Gábor Az egyetlen UB teljesítő, aki átevezte az óceánt és megjárta a Déli-sarkot is ban egy sikertelen egyéni teljesítés után pár nappal visszatért és szintidő alatt megfutotta saját körét. The only UB performer who took over the ocean and went to the South Pole. In 2018 he returned a few days after an unsuccessful individual performance and completed his own lap time.

24 CSAPATOK CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT IFUA Run Fanatics 6 11:15:00 IFUA Run&More 10 11:15:00 Index 13 9:35:00 InfiniTeam 3 9:10:00 Innentről Idáig 11 4:25:00 InnoRunCMD 13 4:30:00 Iramnyulak újratöltve 5 11:30:00 Iron Bodies Fast Girls 9 16:30:00 Iron Body Pleasurerunner Girls 7 6:35:00 IronCats 2 4:50:00 ISSIMO DUO 2 8:35:00 ISSIMORnrz 6 16:50:00 Iszkiri Futóklub Lenti 12 16:35:00 J&S Speed Runners 13 13:25:00 Jaczó Team 10 6:35:00 Jakes 11 16:35:00 János, Péter, Szabolcs és Zoltán 4 6:10:00 Jászberényi Futók 10 6:35:00 JBM 5 8:20:00 ještě jedno kolo 3 5:10:00 Jimmokak 9 14:25:00 Jó ötletnek tűnt 11 5:45:00 Jó5lett 5 8:10:00 Jobb dolgunk nem volt 2 4:50:00 Jobb mint otthon 5 7:40:00 Jobbulást kívánunk 5 8:00:00 Jókenyér sportclub 10 13:55:00 Jól meggondoltad 6 4:15:00 jövőreinkábbátússzuk 7 16:50:00 Just Run 4 10:20:00 JYSK HUN-POL 13 9:25:00 JYSK Hungary 13 9:25:00 JYSK MIXED 13 9:25:00 JYSK Poland 12 9:25:00 K & V Logistic Solutions 11 13:55:00 K&H KörbefutjuKH 10 14:35:00 KáKáVé 2 4:50:00 Kalács voda Protour Team 10 16:10:00 Kalandorok 3 9:10:00 KANGAlopp 13 4:15:00 Kani-Bal 10 6:35:00 Kanizsai VihaRock 12 6:35:00 Kánya Team 3 5:10:00 Káoszbrigád 3 9:10:00 Káoszbrigád :45:00 KAPA 2 4:50:00 Karcagi Utánfutók 8 6:35:00 Kary és Nory 2 4:50:00 Kata + Karesz 2 8:35:00 Kata és a négy muskotályos 5 11:30:00 KatedRapid 13 4:15:00 Kati ötlete volt 10 15:45:00 Katica CsaTa 12 14:40:00 Katolikus Gimnázium Kaposvár 10 16:15:00 Kávé elvitelre 12 15:30:00 Kazincbarcika 5 11:10:00 Kebab 8 13:20:00 KEFE - Kocsitolók 8 16:50:00 Kefe-N.Nulla 5 12:10:00 Kelj fel és fuss, Bethesda 8 9:20:00 Kelj fel és fuss, Bethesda :20:00 Kell gyakorol, biztos lesz jó 9 15:50:00 Kerekerdő SC 7 16:35:00 Kergetök 13 4:00:00 Kerüld meg! 13 6:05:00 KÉSZ I :45:00 Kész Katasztrófa 10 10:45:00 Kesz_II 10 10:45:00 Készenléti Rendőrség III 9 10:45:00 Kèszenlèti Rendőrsèg Menő Női 11 10:45:00 Csapata Készenléti Rendőség II. 8 10:45:00 Két kör lett... maradhat? 6 16:35:00 Két pasi és a Viki 3 9:10:00 Ketten a körön 2 8:35:00 Kettős Játszma 2 4:50:00 KEVA TEAM 7 5:45:00 KFCS 3 5:10:00 Kifutó 5 7:30:00 Kifutó Befutók 6 7:10:00 KifutóModellek :30:00 Kilométergyűjtők SE 5 8:10:00 KINLÓDTeAM 2 8:35:00 kirundulók 11 14:55:00 Kisház 9 7:10:00 Kisüzem Karvalyok 9 7:10:00 Klepierre 13 13:45:00 klientúra 13 6:25:00 Km Barátok 8 16:50:00 Knorr-Bremse Balatoni Dolly 5 12:00:00 Knorr-Bremse Balatoni Trailer 13 10:05:00 Knorr-Bremse Balatoni Truck 13 10:05:00 KNORR-BREMSE Corpore Sano 4 5:50:00 Knorr-Bremse SzőKék 4 10:20:00 Knorr-Bremse Twix 2 4:50:00 Knorr-Bremse Ultramarin 6 10:05:00 Komótos Team 5 8:10:00 Konnekt Superheroes 12 14:55:00 Koronás Cukor Futó Team 13 8:50:00 Kovács Dani team 13 12:25:00 Kovi UBi 7 7:10:00 Kozmikus fecskék 2 8:35:00 Kozmikus Fecskék 3 3 9:10:00 Kölcsey :05:00 Kölcsey :05:00 KÖMÉNYMAG 7 7:10:00 Kör(befutó)-k 10 4:20:00 KörAcél 8 5:45:00 Körbefutók 4 6:30:00 KörbeSuhanjuk 5 8:20:00 köröm 5 7:20:00 Kőröshegyi kecskék 10 16:15:00 Körtárs Balett 12 4:00:00 KÖRTETT 4 6:00:00 Közös Ötszörös 5 7:20:00 KPBE 4 6:10:00 KPMG Tisza Dream 13 8:40:00 KPMGroup4 13 8:40:00 KRIOsejtTeam 13 4:25:00 KSH-YSZKYRY 11 13:20:00 Kukacok 13 16:35:00 Kultsár Kefe 7 10:40:00 Kungfu Akadémia Leopárdok 13 10:45:00 Kungfu Akadémia Sárkányok 10 10:45:00 Kvattro 4 5:50:00 Kvitten 5 12:10:00 L aventure commence 8 15:00:00 Láb is in the air 5 11:50:00

25

26 CSAPATOK CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT LacaSutyi 2 4:50:00 Laci és a haverok 8 16:35:00 Lady Blue 7 12:35:00 Lady TRI 3 9:10:00 LagerMAXteam 12 12:35:00 Lajkó Team 2 4:50:00 LaMome x Triumph 13 7:25:00 LAUFENMECH 13 10:40:00 Lefutjuk brahiból 8 11:25:00 Lefűrészelt puskacső 2 8:35:00 LeieRun 13 12:50:00 Leisure and Pleasure 13 7:10:00 Lendületes Lajhárok 8 7:10:00 LépcsőHáz 10 15:30:00 Les Thons Mayonnaise au Bal a Thons 11 15:00:00 Liget Budapest 13 8:40:00 Liget Calling 7 8:40:00 Linde Gáz 10 8:05:00 Lobogó FUNszőrzet 10 16:35:00 Lógj velünk! 12 15:00:00 Lorem Ipsum 10 15:00:00 Lótifutik 2 4:50:00 Love Nutella 10 7:10:00 Lucart 13 13:35:00 LuckyCats 7 12:35:00 Lusta Banda Zalaegerszegi Aszfaltszaggatók 8 17:05:00 M Ági c moms 5 7:30:00 MADMEKSZ 12 7:10:00 Magyar Sirokkó 5 11:30:00 Majd Odaérünk Lassan 12 7:45:00 Makói ászok 5 12:10:00 Makonya Running Team 5 11:40:00 Mákos Térdkalács 13 4:30:00 Malvin és a mókusok 5 11:30:00 Mamikimenő 5 11:40:00 Már csak 1 újabb kör 11 12:35:00 Már elhagytuk 10 7:45:00 MaraDK 3 5:10:00 MarAthen Runners 10 7:45:00 Marci és Tanítványai 5 12:10:00 Marcipán 12 17:10:00 marcipán Team 12 15:45:00 Market Építeni Szeretünk 13 16:20:00 Marlboro Men 4 6:30:00 Mars-haza - Home-run team 12 5:15:00 MATIZ - AEEK TEAM 12 14:25:00 MATRO-zok 7 12:35:00 MAXIM Ultra Duo a maximumon 2 4:50:00 MCC FutóCör 7 13:45:00 Medve Matek 13 13:15:00 medve matek :20:00 Még Nem Vének 10 15:10:00 Megcsináljuk 3 5:10:00 Megintvanok 12 16:10:00 Megker(g)ültem 5 11:50:00 Megyei :15:00 Mehet a Mókusos 5 11:40:00 Mellow Mood Hotels 10 4:25:00 Mellrákfórum 12 14:55:00 Men in Tights 8 16:35:00 Menjen a láb 4 9:30:00 Mennyi is a pályacsúcs? 2 8:35:00 Mentők Paks 4 6:30:00 MérföldFalók 7 4:35:00 Mester Hármas 3 5:10:00 Mesterhármas 3 9:10:00 Metallisti 13 4:20:00 METRO TargetRunners 13 9:15:00 Metrobogó 13 9:15:00 Metrodom Dream Team 13 9:15:00 METROpolitan running 12 9:15:00 METRun 12 9:15:00 Mi legyen a nevünk? 8 13:45:00 Mi Narniánk 5 7:50:00 MIAMAX 13 12:35:00 MiCIBmackók 13 7:45:00 MIcrosoft runs on trust 13 15:10:00 MidlifeKrisis MK 13 4:15:00 MIELLfutunk 13 7:45:00 MigRuns 4 9:30:00 Mikor lesz már vége?! 9 14:10:00 Milyen Feri? 12 10:25:00 Mind System Sashegyi Gepárdok 8 17:15:00 Mindegy mi lesz, csak szex és pia 4 9:50:00 legyen! mindsystem.hu 10 17:10:00 Mingala 13 4:15:00 MINIT 13 12:35:00 MiskolcPolice 10 16:35:00 Mito Running :40:00 Mito Running :10:00 Mizsepack Kft 12 15:55:00 Mizuno Czech 10 17:15:00 MKB-Euroleasing Futóművek 13 7:45:00 MKBeznem20perc 13 8:25:00 MKBit 6 7:25:00 MKK Futócsapat 13 10:25:00 MMT MeNŐK 5 11:50:00 MMT Árnyékvadászok 4 9:30:00 MMT Cuvée 6 16:35:00 MMT Futásból ötös 3 9:10:00 MNB Sportkör 7 15:10:00 Mohácsi Vész 11 14:55:00 Mokk4 4 10:10:00 MOL Nagyon Balaton 13 9:45:00 MOL Petrolkémia Runstream :10:00 MOL RUNNERS FOR 4 4 9:40:00 MOL ULTRA RUNNERS 12 6:45:00 MOLabor 8 6:45:00 Momentour 13 15:55:00 Mondial 3 9:10:00 MoNo UFO 2 4:50:00 MonSZUN 8 5:40:00 Mór Runners Team 9 17:00:00 Mosoly Alapítvány :55:00 Mosoly alapítvány :55:00 Mosoly Centrálmédia 12 8:55:00 Mosoly Gyerek Váltó :55:00 Mosoly_2 13 8:55:00 MOSOLY_3 13 8:55:00 Mosolykör3 10 8:55:00 MOSOLYogj ED! 13 4:00:00 Mosonszentmiklós UB Team 13 14:55:00 Mozaik Med 7 16:30:00 Mozdulj A BBalatonra 13 5:45:00 Mozdulj Érte! 10 4:35:00 Mozgásvilág 6 10:05:00

27 CSAPATOK CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT MSZE ZsuGA 3 5:10:00 MTD Hungária Kft :05:00 MTVA - Rádióaktíva 2 8:35:00 MulaTÓkör 5 7:50:00 multinavigátor terepfutók 3 9:10:00 Murokevő Zergék 12 16:10:00 Muskétások 3 9:10:00 Műteremház futóklub 13 7:45:00 MVM SE :50:00 MyGymstick 12 15:05:00 myhive2 13 5:45:00 Nagy Futás 11 15:50:00 Nagyerdei Vád-disznók 4 10:10:00 Nagylóki Iringók 6 16:05:00 Naked Warrior Team D 12 6:45:00 Naked Warrior Team R 11 6:45:00 Napsütötte Balatoni Szuperhősök 11 7:45:00 Nass magnet deutschland 12 6:25:00 nass magnet Hungária 12 6:25:00 ND és a többiek 10 4:40:00 Ne csak szurkolj, segíts! 12 15:05:00 NÉBIH KÜI 3 5:10:00 NEGO KKSE 13 15:10:00 Négy muskétás 4 10:20:00 Nekem mindegy 8 15:10:00 NEKENDEL 12 16:50:00 Nekünk 8 7 5:45:00 Nem fekezunk senki kedveert 7 15:10:00 nem rossz, de a jó nem ilyen 13 12:35:00 Nem vagy egyedül! 12 12:40:00 nem vonósnégyes 4 10:20:00 nemcsakcsajok 9 15:10:00 nemfogfájni 13 6:05:00 NEMfutókaland 4 6:20:00 nemrajtolszjobbanmintén 5 11:50:00 NemSaCél 10 16:10:00 Nemzeti Festékbolt 13 7:25:00 Nemzeti Közművek 12 13:50:00 Nemzeti Sport 8 8:40:00 Nemzeti Sport Kihívás 8 8:40:00 Never Stop Running 10 7:25:00 Névtelenek 10 9:25:00 NIF FOR SPEED II :50:00 Nincs UB 4 nélkül 4 9:50:00 NISZkiri 12 14:25:00 NN Running Team 1 Rohamosztag 13 8:25:00 NN Running Team 2 Runaddicts 13 8:25:00 No Fara 11 4:40:00 NokiaSaurus 7 11:05:00 Non-Running Team Nagykanizsa 6 17:10:00 noname 3 9:10:00 NonStopperek 5 7:40:00 Not bad just Run 13 4:00:00 Női rohanosztag 4 9:30:00 NSK LEMARADÁS SE 13 15:05:00 NVSZ 13 7:25:00 Nyári gyerekek a maraton parton 10 12:40:00 Nyerő Páros 2 4:50:00 Nyíregyházi 16LÁB 8 14:00:00 Nyíregyházi Agarak 2 4:50:00 Nyírségi Vadlibák 4 5:50:00 Nyomd el magad, Marcika! 8 15:05:00 Nyomokban mogyorót tartalmaz! 10 7:25:00 Nyuszifüli 6 13:50:00 Óbudai egyetem 10 17:05:00 OCCAM 10 13:55:00 OK, EZ JÓ LESZ 10 16:30:00 Okoska :10:00 OLAF 10 13:35:00 OLB Vokál 10 14:00:00 OncoTeam I. 10 9:15:00 OncoTeam II. 9 9:15:00 One round - One Schaeffler 9 16:55:00 Onespire 10 15:05:00 Oracle Felhőjárók 13 11:05:00 Oroszlán Őrség 13 13:35:00 OTP DDRunners 11 15:10:00 Ott vagyunk már? 10 15:50:00 Ottsevoltál 5 11:50:00 Óvári sasok 6 12:50:00 Ökörkör 9 16:05:00 Őr-Dogok 5 11:10:00 Őrangyalok 12 16:50:00 Ördögi Kör Club 9 6:05:00 Örjöngő Hörcsögök 4 6:30:00 őrungyalok Mindsystem 5 12:00:00 Örvényes 12 7:35:00 Öten Ögen 5 7:40:00 ötökör 5 7:20:00 P&G - MatraMan 12 15:05:00 P4jtik 4 6:20:00 PACE INVADERS 13 8:15:00 Pacemakers 12 15:05:00 Pacsér 5 12:10:00 Pain now beer later 5 11:20:00 Paks II OPEX 13 5:00:00 Paks II. Capex 13 5:00:00 PAKSI tájfutók 8 16:20:00 Pálinkások 10 15:10:00 Pallér Csarnok 13 15:20:00 Pandórák 7 13:25:00 Panic Suns I 7 16:20:00 Pannon Gekkó Team 6 13:50:00 Papírkutya Vágta 10 12:40:00 Pappas SC1 13 8:45:00 Pappas SC2 10 8:45:00 Párterápia 2 8:35:00 PC Trade Systems 11 11:05:00 Peacfinance 13 15:20:00 Péceli Párducok S 2 4:50:00 Pécsi kikezek 2 8:35:00 PécsváRUN-Team 8 11:05:00 PediaTRICKs 13 15:20:00 Pegazus 13 6:45:00 Pélyiék 3 5:10:00 Pénzügyminisztérium :20:00 Perfect Change Team 13 4:30:00 PERI RUNNING TEAM 13 4:30:00 PerriGO 12 15:20:00 Petike és az UBorkáslángos 5 7:40:00 Pető Angyalai 12 13:30:00 Peugeot Citroen DS Emil Frey :05:00 Peugeot Citroen DS Emil Frey :05:00 Peugeot Citroen DS Emil Frey 2 4 9:30:00 PFB - A végtelenbe és tovább 6 4:10:00 PFB - Herpai Klán 4 6:00:00 PFB - Négyes fogat 4 6:00:00 PFB - quattro 4 6:00:00

28 CSAPATOK CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT MSZE ZsuGA 3 5:10:00 MTD Hungária Kft :05:00 MTVA - Rádióaktíva 2 8:35:00 MulaTÓkör 5 7:50:00 multinavigátor terepfutók 3 9:10:00 Murokevő Zergék 12 16:10:00 Muskétások 3 9:10:00 Műteremház futóklub 13 7:45:00 MVM SE :50:00 MyGymstick 12 15:05:00 myhive2 13 5:45:00 Nagy Futás 11 15:50:00 Nagyerdei Vád-disznók 4 10:10:00 Nagylóki Iringók 6 16:05:00 Naked Warrior Team D 12 6:45:00 Naked Warrior Team R 11 6:45:00 Napsütötte Balatoni Szuperhősök 11 7:45:00 Nass magnet deutschland 12 6:25:00 nass magnet Hungária 12 6:25:00 ND és a többiek 10 4:40:00 Ne csak szurkolj, segíts! 12 15:05:00 NÉBIH KÜI 3 5:10:00 NEGO KKSE 13 15:10:00 Négy muskétás 4 10:20:00 Nekem mindegy 8 15:10:00 NEKENDEL 12 16:50:00 Nekünk 8 7 5:45:00 Nem fekezunk senki kedveert 7 15:10:00 nem rossz, de a jó nem ilyen 13 12:35:00 Nem vagy egyedül! 12 12:40:00 nem vonósnégyes 4 10:20:00 nemcsakcsajok 9 15:10:00 nemfogfájni 13 6:05:00 NEMfutókaland 4 6:20:00 nemrajtolszjobbanmintén 5 11:50:00 NemSaCél 10 16:10:00 Nemzeti Festékbolt 13 7:25:00 Nemzeti Közművek 12 13:50:00 Nemzeti Sport 8 8:40:00 Nemzeti Sport Kihívás 8 8:40:00 Never Stop Running 10 7:25:00 Névtelenek 10 9:25:00 NIF FOR SPEED II :50:00 Nincs UB 4 nélkül 4 9:50:00 NISZkiri 12 14:25:00 NN Running Team 1 Rohamosztag 13 8:25:00 NN Running Team 2 Runaddicts 13 8:25:00 No Fara 11 4:40:00 NokiaSaurus 7 11:05:00 Non-Running Team Nagykanizsa 6 17:10:00 noname 3 9:10:00 NonStopperek 5 7:40:00 Not bad just Run 13 4:00:00 Női rohanosztag 4 9:30:00 NSK LEMARADÁS SE 13 15:05:00 NVSZ 13 7:25:00 Nyári gyerekek a maraton parton 10 12:40:00 Nyerő Páros 2 4:50:00 Nyíregyházi 16LÁB 8 14:00:00 Nyíregyházi Agarak 2 4:50:00 Nyírségi Vadlibák 4 5:50:00 Nyomd el magad, Marcika! 8 15:05:00 Nyomokban mogyorót tartalmaz! 10 7:25:00 Nyuszifüli 6 13:50:00 Óbudai egyetem 10 17:05:00 OCCAM 10 13:55:00 OK, EZ JÓ LESZ 10 16:30:00 Okoska :10:00 OLAF 10 13:35:00 OLB Vokál 10 14:00:00 OncoTeam I. 10 9:15:00 OncoTeam II. 9 9:15:00 One round - One Schaeffler 9 16:55:00 Onespire 10 15:05:00 Oracle Felhőjárók 13 11:05:00 Oroszlán Őrség 13 13:35:00 OTP DDRunners 11 15:10:00 Ott vagyunk már? 10 15:50:00 Ottsevoltál 5 11:50:00 Óvári sasok 6 12:50:00 Ökörkör 9 16:05:00 Őr-Dogok 5 11:10:00 Őrangyalok 12 16:50:00 Ördögi Kör Club 9 6:05:00 Örjöngő Hörcsögök 4 6:30:00 őrungyalok Mindsystem 5 12:00:00 Örvényes 12 7:35:00 Öten Ögen 5 7:40:00 ötökör 5 7:20:00 P&G - MatraMan 12 15:05:00 P4jtik 4 6:20:00 PACE INVADERS 13 8:15:00 Pacemakers 12 15:05:00 Pacsér 5 12:10:00 Pain now beer later 5 11:20:00 Paks II OPEX 13 5:00:00 Paks II. Capex 13 5:00:00 PAKSI tájfutók 8 16:20:00 Pálinkások 10 15:10:00 Pallér Csarnok 13 15:20:00 Pandórák 7 13:25:00 Panic Suns I 7 16:20:00 Pannon Gekkó Team 6 13:50:00 Papírkutya Vágta 10 12:40:00 Pappas SC1 13 8:45:00 Pappas SC2 10 8:45:00 Párterápia 2 8:35:00 PC Trade Systems 11 11:05:00 Peacfinance 13 15:20:00 Péceli Párducok S 2 4:50:00 Pécsi kikezek 2 8:35:00 PécsváRUN-Team 8 11:05:00 PediaTRICKs 13 15:20:00 Pegazus 13 6:45:00 Pélyiék 3 5:10:00 Pénzügyminisztérium :20:00 Perfect Change Team 13 4:30:00 PERI RUNNING TEAM 13 4:30:00 PerriGO 12 15:20:00 Petike és az UBorkáslángos 5 7:40:00 Pető Angyalai 12 13:30:00 Peugeot Citroen DS Emil Frey :05:00 Peugeot Citroen DS Emil Frey :05:00 Peugeot Citroen DS Emil Frey 2 4 9:30:00 PFB - A végtelenbe és tovább 6 4:10:00 PFB - Herpai Klán 4 6:00:00 PFB - Négyes fogat 4 6:00:00 PFB - quattro 4 6:00:00

29 CSAPATOK CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT PFB MadGirls 6 4:10:00 PFB-a mellrák ellen 4 6:00:00 PFB-Visszadobtak 2 4:50:00 Pfizer FUN RUN 13 6:05:00 Pfizer GEP GO 13 6:05:00 Philip Morris Magyarország Runners 13 14:00:00 Pilisi Parkerdő Zrt. 9 16:50:00 PIROS-KÉKEK 2 8:35:00 Pirosszak 8 13:50:00 PK Projekt 2 8:35:00 Plan B 4 5:50:00 Polar Team Szeged 7 11:05:00 Polythlon Gepárdapók 4 10:10:00 Pompás Izmos Nők Alakulata 10 4:25:00 Póver OneTeam 6 13:50:00 Power of Ezerjó 6 11:35:00 Powered by Telenor Hipernet :20:00 Premontrei Szombathely 12 11:35:00 PrevenTeam 7 15:05:00 Primőr Ultrák 13 12:40:00 Priviéra 7 6:05:00 Próbáljuk meg 2 4:50:00 Próbáljuk meg ÖTÖSben 5 8:20:00 Profession 13 14:25:00 Provident nem lesz vesztes(ég) 12 4:15:00 PSE3 3 9:10:00 PSNZSG 5 8:20:00 Pufók Ufók 2 4:50:00 Pulzus mennyi? 9 15:40:00 PulzusDuo 2 8:35:00 PwC StepByStep 12 17:10:00 Quality first 13 13:55:00 quattro forbalcsi 4 9:30:00 Quinfinity-X 2 4:50:00 R Force 13 13:50:00 Raffi Pingvinek 12 15:05:00 Rafinált Mókusok 3 9:10:00 Rafinált mókusok 2 3 9:10:00 Raiffeisen 13 11:35:00 Rajtra-Kész 2 8:35:00 Rákos-patak parti patrióták 1 4 6:20:00 Rákos-patak parti patrióták 2 4 6:20:00 Rákoshegyi befutók 3 9:10:00 Rákosmenti Oroszlányok 2 4:50:00 Rákosmenti Tószunnyadó Reményhal 9 15:20:00 Randomarcok 10 11:35:00 RAS Rush 13 13:50:00 Rauch happy team 13 12:40:00 Real Margit 12 16:05:00 Rehab Team 8 5:15:00 RehUB 10 9:45:00 REMÉNYKEDŐK 2 8:35:00 Rémszarvasok 10 12:40:00 Renault 12 8:25:00 Respect MuayThai :50:00 Rest Day Today 3 9:10:00 Restaultrák 13 14:00:00 Rettenthetetlen Retrieverek 8 10:40:00 Rettenthetetlen Ultraszüzek 5 8:00:00 RiMa 10 13:50:00 Riska-Futadoki 10 14:10:00 RMC csapat 13 7:35:00 Roadkillers 5 11:30:00 RoadRunners 11 17:00:00 Roadster duo 2 8:35:00 Rohambocsok 10 15:15:00 Rohamcsigák 4 6:40:00 Rohan6 s 6 13:55:00 Rohangáló Doktorok 9 16:50:00 Rohangáló Doktorok 4WD 4 10:20:00 RohanNIKEll 8 4:30:00 Rolling Tyres 8 7:35:00 RosszCsont 6 16:05:00 ROXER 10 8:45:00 ROZOGA DUO 2 8:35:00 Rózsaszín szurikáták 10 12:40:00 Rozsdi & Mr. Vlad 2 4:50:00 Röfögők 9 15:35:00 RTL Váltótársak 9 8:15:00 RTY TEAM 11 16:05:00 Run 4 Tresorit 4 6:20:00 Run 4EVER together 4 9:40:00 Run and Roll 3 9:10:00 Run For Fun 12 16:05:00 Run HappIlly 2 4:50:00 Run Heroes 8 17:00:00 run InSANe 13 16:30:00 Run with Dotty 4 5:50:00 RUN-dalírozók 4 6:10:00 Run-Eat-SHIT-Repeat 3 9:10:00 RUN4estRUN 7 13:55:00 Run4Fun_6 6 11:15:00 RUNaesthesia 12 16:05:00 RunAndBeeHappy 7 15:50:00 Runaújváros 7 13:30:00 Runaway 10 16:05:00 RunBogárd 4 9:30:00 RUNdAbout 6 4:15:00 Rundalír 10 15:35:00 RUNderful ROUND 11 15:50:00 RunderWoMen 8 15:15:00 RUNdi RUN 12 15:15:00 RUNdom 3 9:10:00 RUNdom team 6 12:40:00 Rundom :15:00 RunFlyHike 2 8:35:00 RunForFun 9 4:35:00 Runicon Beast 13 11:35:00 Runicon Rockies 13 11:35:00 RUNikornisok 9 11:35:00 runion 13 12:40:00 Runipril10mg 10 16:40:00 RUNique girls 12 4:35:00 Runkétások 3 5:10:00 RUNNERIFIC 10 15:15:00 Runnerific :05:00 Running Birds 4 9:30:00 Running Contact Happy Finish 8 15:15:00 Running Contact Ultra Adventure 3 9:10:00 Running daddies 3 5:10:00 Running Prose x Team 11 14:00:00 Running suture 12 15:15:00 Running Sux 10 14:05:00 Running unicorns 11 12:55:00 Runs n Roses 8 11:35:00 RunTarcsa 7 16:45:00 RunTAStic 11 11:15:00 RUNtastic Team 7 11:15:00

30 CSAPATOK CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT RUNterapia 5 11:50:00 RUNTIME ERROR 3 5:10:00 RUNtotta 9 12:55:00 RUNtotthús 6 11:35:00 S&T csapat 13 15:15:00 SÁ-MA Run Duo 2 8:35:00 SabeeApp Team 7 17:10:00 SAC Papa Roadrunners 13 15:40:00 Sacré Kör 3 9:10:00 Sailor Moon 3 9:10:00 SAK party 8 14:05:00 Salesebesség 2 4:50:00 Salgótarlyányok 2 8:35:00 Salvos nos ludere 5 7:20:00 SAMATI 3 5:10:00 Sanofi Hosszúlépés 10 12:05:00 SanyivalFutunk 10 12:05:00 Sárga Zsiguli 13 14:00:00 Sárkányparipa 12 15:15:00 Sárréti FUTrinkák 3 5:10:00 SárváRun 12 17:00:00 SC Hírös-ép Egyesület 10 12:55:00 Schaeffler Runners 8 12:25:00 Schaeffler Running 13 12:25:00 Scrambled leggs 6 15:15:00 SE-NOI-U78: 13 Kisműtét 13 12:25:00 SE-NOI-U78: 6 Császár Délelőtt 6 12:25:00 Sebes Hatos 6 7:35:00 Sebes Lánglovagok 7 12:55:00 Sebesvíz 6 12:50:00 Semmelweis Egyetem 11 12:25:00 Semmelweis Egyetem ETK 6 12:25:00 Semmelweis Egyetem, Urológia Klinika 13 12:25:00 Sen(i)oriták 3 5:10:00 Senki kedvéért nem fékezünk 3 5:10:00 Serrano Running Team 6 9:45:00 SGS 13 4:00:00 Shero Power 3 9:10:00 SHIN-FANATIC 7 15:20:00 Shop-Stop 13 12:55:00 Shotokan Tigrisek 11 15:25:00 Simple Fuss egyszerűen 12 12:05:00 Sipi.R.C 4 9:40:00 SÍRAZSÍR 5 7:30:00 SirVivors 5 7:40:00 Sistergős Botrafagyók 13 16:45:00 Six on the Beach 6 15:50:00 Sixpack team 6 15:25:00 Skizorun 9 16:45:00 Skylightrun 13 16:40:00 Slepp kapitány és ubibajszúak 5 7:40:00 Slow Fox 8 4:20:00 Smarteq 8 8:05:00 SMCélbaérünk 13 7:35:00 Soldiers 12 12:05:00 SOLVO SPORT TEAM 13 12:55:00 Somló-Fut 8 9:25:00 Soneas 12 14:00:00 SOPNOK 12 9:55:00 Soprun 12 12:05:00 Söprő Szöcske FUN 12 10:50:00 Söprő Szöcske PRO 11 10:50:00 Söprő Szöcske V 5 8:00:00 Sörfik 3 9:10:00 Sörösök és Borosok 10 6:45:00 Sört adni ér! 2 8:35:00 sp 2 4:50:00 SpaRtUN 10 16:45:00 Speed Climbers 4 6:20:00 Spice Girlz Powered by CoffeeRun 5 12:00:00 Sportolj Ma-ma! 12 7:35:00 SprintERProgen 12 10:50:00 sprinterticket 13 10:50:00 SPS Napfívér Team 13 15:20:00 Srse bushido karate 13 16:45:00 STI Hungary Kft :55:00 Strucc 4 run 4 10:20:00 subidubi 11 12:55:00 Suhan o építészek 12 13:00:00 SUHANJ! 13 8:50:00 SUHANJ! Guide 13 8:50:00 SUHANJ! Handbike :50:00 SUHANJ! Handbike :50:00 Suhanó Futóművek 8 13:00:00 Suhanó :00:00 Sunshine 10 14:35:00 Sutánfutók 5 11:20:00 Suttogók 4 6:20:00 SUZUKI 2WD 2 8:35:00 Suzuki BB 2 4:50:00 Suzuki Könnyűlovasság 10 8:50:00 Suzuki Mix 9 8:50:00 SUZUKI Pénzügy 9 8:50:00 Suzuki SpareProto KÖMÉNYMAG 13 8:50:00 Süssön Rád 2 4:50:00 sváb nyilak 9 16:20:00 SZABADSZÁLLÁSI TŰZOLTÓK 13 15:20:00 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei 13 4:15:00 Kormányhivatal Száguldó Csigák 5 11:50:00 Száguldó Csillámpónik 10 4:30:00 SZÁGULDÓ SZÖSZIK 3 9:10:00 Száguldó Titánok 3 5:10:00 SZAKADÁ-ROCK 8 13:00:00 SzakadjMeg 3 9:10:00 szaladók 7 12:05:00 Szarkalábak 4 6:10:00 Szárnyaló BAnyák 8 4:05:00 Szase 11 15:40:00 SZBNK 3 9:10:00 SZDABCS 13 4:15:00 Szedd a lábad :30:00 szeddkibohóc! 5 12:00:00 SzederVödör 12 12:30:00 Szegedi Barátok 13 11:05:00 Szegedi Rendészeti Szakgimnázium 13 4:05:00 Szeibert&Virág Duó 2 8:35:00 Szekszárdi Bikavér SE 12 12:30:00 Szeleburdi :00:00 Szélviharom 3 5:10:00 SZEMtelenek 9 4:15:00 Szent János Kórház 8 12:30:00 Széntabletta 3 5:10:00 SzentendReady 12 8:05:00 Szentesi gyors 5 12:00:00 Szentesi paprikák 5 11:30:00 Széra Szárnyai 10 13:00:00 szerintem mi nyerünk 3 5:10:00

31 CSAPATOK CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT Szexárdi Vágtatók :40:00 Sziget 13 9:45:00 Szigetszentmiklósi Tekergők 4 9:50:00 Szintézis 9 14:00:00 Szintézis-Net Győr 12 13:00:00 szívroham 9 13:35:00 szívrohanj 8 4:35:00 Szívtiprók 12 9:55:00 Szolgálati Agarak 13 17:15:00 Szombathelyi Futóklub 6 17:05:00 Szombathelyi UBarátok :15:00 szomjas lumpok 6 8:25:00 SZÖRNYELLÁK SZEGED 5 8:10:00 Szt Filoména 13 9:45:00 Sztárcsapat 12 17:05:00 Szuper csajok a tó körül 4 6:30:00 Szuperszónikusok 2 4:50:00 SZVSE-O-Team 13 16:20:00 T-Bird 3 9:10:00 T-REX TEAM 5 11:20:00 t-rió 3 9:10:00 T(elekom) - Sört 4 6:00:00 T2 2 8:35:00 TacskAgár Duó 2 4:50:00 Tápiógyörgyei Spuritusz 10 10:40:00 Tápiószele Running Team 10 4:05:00 Tapolcai Honvéd SE 11 14:10:00 TárnokSprintDuo 2 8:35:00 Távfutó Művek kevésbé ravasz váltója 2 8:35:00 Te mondd, hogy fussunk, a Te hangod 6 13:00:00 mélyebb! Team Bugyi 6 15:25:00 Team DMS One Bixbit 13 12:30:00 Team Dragon Feet 10 15:25:00 Team Engame 11 5:15:00 Team Mix 8 6:35:00 Team Russians 2 4:50:00 Technical Rapid 2 8:35:00 Tedd a dolgod és kész! 2 8:35:00 Teknőcök és Gyalogkakukk 4 6:00:00 Telenor Powered by Hipernet 10 8:50:00 Telenor powered by Hipernet :50:00 Tempós Tempus 13 13:30:00 Terrán 13 14:50:00 TFÉ Blade Runners 2 4:50:00 the rabbitz 12 14:00:00 The Road Runner Show 13 14:15:00 Thurzó Túrázók Társasága 5 11:40:00 TikTak Futó Team 12 12:30:00 Timivel vagyunk 8 13:00:00 Titoktudók 10 15:25:00 Tizenkét BUD-os ember 12 9:35:00 Tizennyolcas Karika 12 15:25:00 TMF - Több Mint Futás 13 13:00:00 TÓin1_ :15:00 TóKörülŐK 4 6:00:00 Tolató Lajhárok 12 13:00:00 TOM-FERR Zrt. 13 4:20:00 TomCat 2 4:50:00 Tóralesők :05:00 Tovafutók SE (5) 5 12:10:00 Toyota I love Hybrid 13 8:15:00 Tökmind1 2 4:50:00 träning A 11 13:05:00 träning B 12 13:05:00 Trash Talk 10 14:50:00 Tresorit Business 6 13:05:00 Tresorit Enterprise 11 13:05:00 Tri Color 3 5:10:00 TRI-ÁSZOK 3 5:10:00 Triacto 2 4:50:00 TriÁsz Trió 3 9:10:00 Triatlon Babes 11 16:40:00 TRIdióták 3 9:10:00 Trikolor KTSK 7 16:40:00 Trikósok 10 8:35:00 TRIÓ Egerszeg ZTC :30:00 Triumvirátus 3 9:10:00 Trog Team 6 15:30:00 Troliponyva 11 10:05:00 TS HUNGARIA MISKOLC 10 14:50:00 Tucatnyulak 11 4:30:00 Túl a csúcson 8 15:25:00 Tunyacsáp 10 15:40:00 Tura de la Nora 12 12:30:00 Turbo Csiga :05:00 Turbó Csigák :05:00 TURBÓ TRIÓ 3 5:10:00 Tuttobici Bottecchia Se 4 10:10:00 Tűzoltó Klinika 13 13:30:00 Tűzoltók 10 9:45:00 u tracolor 6 13:10:00 UB Fanok 5 8:00:00 UB Team Tata 12 9:55:00 UB TRUE POWER 13 12:30:00 UB-Flirt with the pain 3 5:10:00 UB-orkák 9 4:30:00 UB+ 9 15:30:00 UB40 5 7:40:00 UB :30:00 UB4RUNÖRS 4 6:10:00 UBazzzz 6 14:05:00 UBCS 12 14:05:00 UBFG 4 5:50:00 UBIKON 10 16:45:00 UBKB :25:00 UBókay 10 14:50:00 UBorka 5 8:00:00 UBorkák 7 15:25:00 UBul kerül 12 7:15:00 Uccu neki szaladjunk 8 4:40:00 UFÓ UtánFutÓ 8 13:05:00 UFÓ-Utcai Futás Ócsán 10 13:05:00 Úgynézki IGEN 11 14:15:00 Új remények 4 9:50:00 újház Centrum 6 12:30:00 UJJ-CSONTOK 13 12:45:00 Újpest Run 3 5:10:00 Újranyíló nárciszok 8 8 8:40:00 UjraUltra 2 8:35:00 UL-TRAPP-PISTÁK 10 13:10:00 ULT Heustadlwasser 10 14:50:00 Ultra Amazonok 13 8:05:00 Ultra baleaton Team 10 16:45:00 Ultra BV 6 8:05:00 Ultra Örömötös 5 8:10:00 Ultra Running Mums 10 13:10:00 Ultra TÓ Futók 8 13:10:00

32 CSAPATOK CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT CSAPATNÉV LÉTSZÁM RAJT ULTRA UFS 13 13:10:00 Ultra4en 4 9:50:00 UltraBalaten 9 16:45:00 Ultrabalatoni Farkasok 6 9:45:00 UltraBálozók 3 5:10:00 UltraBarátok 12 16:40:00 UltraBonyhád 3 5:10:00 UltraBosch 13 10:30:00 UltraBöszörményi Lányok 9 15:30:00 UltraBSCE 13 13:10:00 ultragyorsötös 5 11:20:00 UltRaiffeisen 13 12:45:00 Ultrajó 3 5:10:00 ULTRAjóCsajok 5 8:00:00 ultrajómóka 2 8:35:00 ULTRAKÉSZ 5 7:30:00 UltraLastMinute 8 14:50:00 ULTRÁNBÁTOR 5 7:30:00 UltraNET 10 12:45:00 Ultrapicsák 2 4:50:00 UltraRöfi 13 10:35:00 Ultrarundi 3 9:10:00 UltraSokk 7 13:10:00 Ultrasokkk 10 17:00:00 Ultratalpon 3 9:10:00 UltraVirgók 9 4:05:00 ultravitaldi 13 13:10:00 Ultrayakuzák 13 17:05:00 Ultrun :05:00 ULTRUN :05:00 UMRT 8 14:15:00 UNICEF IRON TEAM 4 9:30:00 Unicef Team A 10 17:10:00 Unstoppables 11 14:15:00 UPC Happy Home 5 11:40:00 UPC Mobil Super 10 12:45:00 UTÁNFUTÓK 5 8:00:00 Utazótempó 11 16:20:00 ÚTILAPU 9 15:25:00 Utolsókör 4 10:10:00 UTUB 10 9:55:00 Uzsgyi 7 15:35:00 VadKanok 2 8:35:00 VadNyugat 13 12:45:00 Vadóc kocogók 13 8:05:00 Vágjunk bele! 13 17:15:00 Vágtató toxoplazmák 12 13:30:00 Vágtatócsigák1 6 15:35:00 Vágtázó Vizicsigák 10 15:30:00 VAGY 7 15:35:00 Váltó - Áram 3 5:10:00 Váltóáramlók 12 16:40:00 Valton Runnerity 13 8:45:00 Varga Pincészet 13 5:00:00 Városmajori Piszkos :50:00 VaSaBi 3 5:10:00 Vasi Vágta 10 17:00:00 VASITRIATÁD 6 14:55:00 Vasöntöde Running Team 6 12:50:00 Vegan Dads 2 4:50:00 Vegyigyümi 12 16:55:00 Veresegyházi Kálvin Téri Iskola szülői 13 5:00:00 futócsapata Veresi Futókör :45:00 Vérmesék 10 13:25:00 Vermesy VérmesN 13 4:20:00 Vérmókusok 13 16:10:00 Vérteskozma Rock&Roll 5 7:20:00 Veszprém Légierő Senior 8 16:30:00 Veszprémi Futókák 7 5:00:00 Veszprémi Futrinkák 7 5:00:00 Veszprémi gonoszok 7 15:30:00 Victorius Secret 8 13:10:00 Victory Fitness 10 8:05:00 Vidám barátok 5 11:20:00 VIDEOTON HOLDING-CSIGASPRINT 3 9:10:00 Vígan Athletic 12 17:05:00 Világgáfutunk 10 9:45:00 Vir-Jan Macskák 2 4:50:00 Virgo.run 13 14:50:00 Viry Vary Futóklub 10 16:15:00 VisszatérőK&H 10 14:35:00 Vízigótok 13 14:50:00 Vodafone - Strandon TESpedők 10 13:20:00 VS Running Team 12 14:05:00 Waberer s Running Team 1 9 8:45:00 Waberer s Running Team 2 9 8:45:00 WÁDLAWK 5 11:30:00 Walmark 11 13:25:00 Watu Kumi 10 12:45:00 Wavemaker Running Team 13 13:20:00 We are too old for this 4 9:40:00 WESSLING Fut a Lab 10 14:15:00 WESSLING Qualty of Láb 13 9:35:00 What the Fut?! 9 15:50:00 Wizz 6 17:10:00 Wizz last minute 10 12:45:00 Wodom 13 13:25:00 Wonder Mothers :25:00 WTeam 5 11:30:00 X-Delo 9 14:15:00 X2S Salomon Team 9 8:25:00 Xilan Csajok 10 13:15:00 Yippee-Ki-Yay 3 5:10:00 Zalai Ámokfutók 10 12:50:00 Zalai Zsandárok Zala Megyei 10 16:10:00 Rendőr-főkapitányság Zalavíz 11 12:50:00 Zarándy+ 8 13:20:00 Záróbusz 5 8:00:00 Záróbusz-felvezetők ESK 5 7:20:00 Zártosztály Racing Team 2 8:35:00 ZenGo 13 4:35:00 Zerge banda 6 12:50:00 Zita meg a fiúk 3 5:10:00 Zoli-ék 6 15:30:00 Zrínyi7 8 14:15:00 Zsámbék Angels 7 13:20:00 Zsanik 10 15:35:00 zsuzsifiai 2 8:35:00 Zúzzunk neki! 6 13:20:00

33

34 #1 HUNLAND SZAKASZ 7 km BALATONFÜRED VERSENYKÖZPONT, Waze: UB19-rajt , ASZÓFŐ, Waze: UB19-1checkpoint , Horváth Mihály utca 71 Balatonfüred START futó útvonal autós útvonal vasút frissítőpont egyéni csomagfeladás melegétel ultrafutóknak vasúti átkelő veszélyes útszakasz Aszófő 7 km A RAJTNÁL KÉSZÜLT FOTÓK LETÖLTHETŐK INGYENESEN A FUTOFOTO.HU OLDALRÓL

35

36 Iskola utca Pécsely 11,6 km #2 PRIMAVERA SZAKASZ 4,6 km ASZÓFŐ, Waze: UB19-1checkpoint , PÉCSELY, Waze: UB19-2checkpoint , futó útvonal autós útvonal FIGYELEM! A TELJES SZAKASZON TILOS A FUTÓKAT AUTÓVAL KÍSÉRNI! A KÍSÉRET RAJTSZÁM LEVÉTELT ÉS KIZÁRÁST VON MAGA UTÁN! kerékpáros frissítő 7307 Aszófő 7 km Kossuth utca 71

37 Balaton, futás, frissítés

38 #3 WOLF-GARTEN SZAKASZ 4,4 km PÉCSELY, Waze: UB19-2checkpoint , VÁSZOLY, Waze: UB19-3checkpoint , futó útvonal autós útvonal Iskola utca Fő utca Pécsely 11,6 km Nagypécsely kerékpáros frissítő 7338 FIGYELEM! A TELJES SZAKASZON TILOS A FUTÓKAT AUTÓVAL KÍSÉRNI! A KÍSÉRET RAJTSZÁM LEVÉTELT ÉS KIZÁRÁST VON MAGA UTÁN! 7338 Vászoly 16 km

39 Loopo robotfűnyírók... és több idő marad a futásra! A XIII. NN Ultrabalaton 3. szakaszánák hivatalos támogatója! Keress minket a vászolyi váltóponton!

40 #4 MARKET SZAKASZ 4,4 km futó útvonal autós útvonal VÁSZOLY, Waze: UB19-3checkpoint , DÖRGICSE, Waze: UB19-4checkpoint , Vászoly 16 km 7338 FIGYELEM! A TELJES SZAKASZON TILOS A FUTÓKAT AUTÓVAL KÍSÉRNI! A KÍSÉRET RAJTSZÁM LEVÉTELT ÉS KIZÁRÁST VON MAGA UTÁN! Dörgicse 20,4 km

41

42 #5 VICTORY FITNESS SZAKASZ 4,3 km DÖRGICSE, Waze: UB19-4checkpoint , BALATONAKALI, Waze: UB19-5checkpoint , Felsődörgicse Dörgicse 20,4 km futó útvonal autós útvonal vasút frissítőpont FIGYELEM! A TELJES SZAKASZON TILOS A FUTÓKAT AUTÓVAL KÍSÉRNI! A KÍSÉRET RAJTSZÁM LEVÉTELT ÉS KIZÁRÁST VON MAGA UTÁN! Pántlika utca Megállás kizárólag a kijelölt parkolóban. A pont 150 méterre, gyalogosan közelíthető meg a parkolóból. Pacsirta utca 71 Balatonakali 24,7 km Zánka 71

43

44 #6 SPOKEY SZAKASZ 5,7 km AKALI, Waze: UB19-5checkpoint , ZÁNKA, Waze: UB19-6checkpoint , FIGYELEM! A TELJES SZAKASZON TILOS A FUTÓKAT AUTÓVAL KÍSÉRNI! A KÍSÉRET RAJTSZÁM LEVÉTELT ÉS KIZÁRÁST VON MAGA UTÁN! futó útvonal autós útvonal vasút frissítőpont Zánka 30,4 km P 71 Balatonakali 24,7 km 71

45

46 #7 FRESENIUS SZAKASZ 5,3 km ZÁNKA, Waze: UB19-6checkpoint , KÖVESKÁL, Waze: UB19-7checkpoint , futó útvonal autós útvonal vasút frissítőpont egyéni csomagfeladás veszélyes útszakasz kerékpáros frissítőpont FIGYELEM! A TELJES SZAKASZON TILOS A FUTÓKAT AUTÓVAL KÍSÉRNI! A KÍSÉRET RAJTSZÁM LEVÉTELT ÉS KIZÁRÁST VON MAGA UTÁN! Köveskál 35,7 km Zánka 30,4 km 71

47

48 futó útvonal autós útvonal frissítőpont 7313 Köveskál 35,7 km egyéni csomagfeladás kerékpáros frissítőpont FIGYELEM! A TELJES SZAKASZON TILOS A FUTÓKAT AUTÓVAL KÍSÉRNI! A KÍSÉRET RAJTSZÁM LEVÉTELT ÉS KIZÁRÁST VON MAGA UTÁN! 7314 #8 KOMÉTA SZAKASZ 3,9 km KÖVESKÁL, Waze: UB19-7checkpoint , KŐVÁGÓÖRS, Waze: UB19-8checkpoint , Kővágóörs 39,6 km

49

50 FIGYELEM! A TELJES SZAKASZON TILOS A FUTÓKAT AUTÓVAL KÍSÉRNI! A KÍSÉRET RAJTSZÁM LEVÉTELT ÉS KIZÁRÁST VON MAGA UTÁN! futó útvonal autós útvonal frissítőpont PARKOLNI TILOS A KŐTENGERNÉL P Kékkút 7314 Kővágóörs 39,6 km #9 BUD RUNWAY RUN SZAKASZ 7,6 km KŐVÁGÓÖRS, Waze: UB19-8checkpoint , KŐTENGER VÉDETT TERÜLET PARKOLNI AUTÓVAL SZIGORÚAN TILOS! Patakutca Salföld 47,2km SALFÖLD, Waze: UB19-9checkpoint ,

51 Nézz be hozzánk! Mivel foglalkozunk a Budapest Airportnál? TERMINÁL & AIRSIDE Az utasok lemagasabb szintű kiszolgálásával és a légiközlekedés gördülékeny működésével foglalkozunk BIZTONSÁG A légiközlekedés biztonságát szolgáljuk, a repülőtér és az utasok védelmét biztosítjuk IRODÁK Profi és gyors szolgáltatást nyújtunk pénzügyi, IT, HR, környezetvédelmi, marketing és kommunikációs területen FEJLESZTÉS & KARBANTARTÁS A repülőtér beruházási projektjeit és a meglévő infrastruktúra működtetését menedzseljük Aktuális álláshirdetéseinket itt találod: a jelentkezéseket ide várjuk: hr@bud.hu

52 #10 VARGA PINCÉSZET SZAKASZ 5,7 km SALFÖLD, Waze: UB19-9checkpoint , BADACSONYÖRS VARGA PINCÉSZET, Waze: UB19-10checkpoint , FÉLMARATON RAJT Salföld 47,2 A Badacsonyörs Varga Pincészet váltóponton készült fotókat ingyenesen töltheted le a oldalról! PARKOLNI TILOS A KŐTENGERNÉL P 71 futó útvonal autós útvonal FIGYELEM! A TELJES SZAKASZON TILOS A FUTÓKAT AUTÓVAL KÍSÉRNI! A KÍSÉRET RAJTSZÁM LEVÉTELT ÉS KIZÁRÁST VON MAGA UTÁN! vasút veszélyes útszakasz vasúti átkelő Kőrösi utca 71 Badacsonyörs Szőlő utca Arborétum út kerékpáros frissítőpont 52,9 km FÉLMARATON RAJT

53

54 Badacsonytördemic 71 Arborátum út Badacsonyörs 52,9 km Szőlő utca futó útvonal autós útvonal vasút FÉLMARATON RAJT veszélyes útszakasz kerékpáros frissítőpont Badacsony 57,9 km Megállás kizárólag a kijelölt parkolóban. A pont 100 méterre, gyalogosan közelíthető meg a parkolóból. #11 DM SZAKASZ 5 km BADACSONYÖRS-VARGA PINCÉSZET, Waze: UB19-10checkpoint , FÉLMARATON RAJT BADACSONY, Waze: UB19-11checkpoint , A Badacsonyörs Varga Pincészet váltóponton készült fotókat ingyenesen töltheted le a oldalról!

55 GONDOSKODÓ NAPVÉDELEM MINDENKINEK! SUNDANCE napkrém FF30 (100 ml) 2. SUNDANCE Kids napozó spray FF50 (200 ml) 3. SUNDANCE Med napkrémgél FF30 (150 ml) 4. SUNDANCE MEN napozó gél FF50 (200ml)

56 Badacsonytördemic 71 62,9 km Római út futó útvonal autós útvonal vasút Badacsony 57,9 km veszélyes útszakasz vasúti átkelő frissítőpont Balaton #12 KORONÁS CUKOR SZAKASZ 5 km BADACSONY, Waze: UB19-11checkpoint , BADACSONYTÖRDEMIC, Waze: UB19-12checkpoint ,

57 BADACSONYTÖRDEMICNÉL, a 62,9 km-nél igazi édes feltöltődés vár futót, kísérőket egyaránt: zene, játék, ajándékok és KORONÁS CUKOR! km 62,9 /koronascukor

58 Szt. István király utca 84 Badacsonytördemic Szigliget 62,9 km FIGYELEM! A parkolóból kihajtás. kizárólag Szigliget irányában. Kövesd a parkoló személyzet utasításait! 71 Paphegyi út Balatongyörök 73,4 km FÉLMARATON CÉL #13 MIZUNO SZAKASZ 10,5 km BADACSONYTÖRDEMIC, Waze: UB19-12checkpoint , Eötvös Károly utca FIGYELEM! PARKOLNI KIZÁRÓLAG A SZÉPKILÁTÓ-PARKOLÓBAN TUDSZ! BALATONGYÖRÖK, Waze: UB19-13checkpoint , FÉLMARATON CÉL futó útvonal autós útvonal vasút veszélyes útszakasz vasúti átkelő frissítőpont

59

60 futó útvonal #14 BRIDGESTONE SZAKASZ 6 km BALATONGYÖRÖK, Waze: UB19-13checkpoint , FÉLMARATON CÉL VONYARCVASHEGY, Waze: UB19-14checkpoint , Gyenesdiás autós útvonal vasút vasúti átkelő frissítőpont FIGYELEM! PARKOLNI KIZÁRÓLAG A SZÉPKILÁTÓ-PARKOLÓBAN TUDSZ! FÉLMARATON CÉL Balatongyörök Paphegyi út 73,4 km Szt. István u. Tulipán u. Tanácsház u. Felsőcsetényi út 71 Vonyarcvashegy 79,4 km Petőfi Sándor utca

61 ÚJ Vezetés közben is maximális kontrollal, legyen az autópályán vagy akár a városban, még nedves és esős körül mények között is. Bridgestone Magyaroszág Kft.

62 futó útvonal autós útvonal vasút vasúti átkelő kerékpáros frissítőpont #15 SPAR ÉLETMÓD SZAKASZ 2,1 km VONYARCVASHEGY, Waze: UB19-14checkpoint , GYENESDIÁS, Waze: UB19-15checkpoint , Gyenesdiás 81,5 km Szt. István u. Tulipán u. Tanácsház u. 71 Vonyarcvashegy 79,4 km

63 Életmód

64 71 #16 TESCO SZAKASZ 4,8 km GYENESDIÁS, Waze: UB19-15checkpoint , KESZTHELY, Waze: UB19-16checkpoint , Pál utca Csillag utca 71 Rózsa Ferenc u. futó útvonal autós útvonal Béri Balogh Ádám út Deák Ferenc utca Csík Ferenc sétány Kazinczy Ferenc utca Árpád utca Toldi Miklós utca Balaton utca Borbás Vince sétány 81,5 km Madách Imre utca Szt. István u. Gyenesdiás 81,5 km vasút egyéni csomagfeladás melegétel ultrafutóknak kerékpáros frissítőpont Festetics György út endreytelepi út Csárda utca Keszthely 86,3 km Balaton

65 Kókuszos granola házilag Finom házi müzli, amit sokáig eltarthat, hogy mindig kéznél legyen egy egészséges reggeli. Előkészület: 15 perc Hozzávalók (2 főre) 300 g zabpehely 150 g darabolt magvak 4 kanál méz 3 kanál kókuszolaj 1 tk fahéj 5 ek kókuszchips 1 marék aszalt gyümölcs Elkészítés: 1. Egy nagyobb tálban keverjük össze az összes hozzávalót, kivéve a kókuszchipset és az aszalt gyümölcsöt. 2. Egy nagyobb tepsit béleljünk ki sütőpapírral, a keveréket süssük 20 percig vagy amíg a müzli és magvak aranybarnára sülnek. 3. Hagyjuk kihűlni, majd tegyük zárható dobozba. 4. Adjuk hozzá a kókuszchipset és aszalt gyümölcsöt. 5. Tálaljuk joghurttal, tejjel vagy más növényi tejjel. Tároljuk hűvös helyen. Jól záródó üvegben 2-3 hétig elvan, de annál úgyis hamarabb fogy el. Jó étvágyat! 800 Ft kedvezmény legalább 5000 Ft értékű vásárlás esetén. Beváltás: A kupon kizárólag az alábbi áruházakban váltható be: Balatonfüred Hipermarket, Siófok Hipermarket, Balatonboglár Hipermarket, Keszthely Hipermarket, Eszpressz Siófok, Eszpressz Balatonföldvár A kupon csak a feltüntetett beváltási időszakban használható fel 1 alkalommal és 1 tranzakcióhoz, abban az esetben, ha 5000 Ft felett vásárol. 1 tranzakcióban csak 1 kupon váltható be, abban az esetben is, ha a vásárlás értéke többszörösen meghaladja az 5000 Ft-os összeghatárt. A kedvezmény betéti díjakra, feltöltőkártyákra nem érvényes. A kupon készpénzre nem váltható, készpénz belőle vissza nem adható. A kupon kibocsátója a TESCO-GLOBAL Zrt., 2040 Budaörs, Kinizsi út 1 3. Cégjegyzékszám:

66 Keszthely 86,3 km Szendreytelepi út 71 Festetics György út Csárda u. Entz Géza sétány #17 NN SZAKASZ 4,8 km KESZTHELY, Waze: UB19-16checkpoint , FENÉKPUSZTA, Waze: UB19-17checkpoint , futó útvonal autós útvonal vasút frissítőpont egyéni csomagfeladás melegétel ultrafutóknak vasúti átkelő NN Limonádé pont 76 Fenékpuszta 91,1 km

67 Fuss, szelfizz, chillezz és nyerj! Ha részt veszel játékunkon, kulacsot, NN runaddict pólót, vagy akár egy Garmin okosórát is nyerhetsz! A nyereményekről és a részletekről bővebben a oldalon olvashatsz. Az NN töltőállomásain frissíthetsz, és pihenésképp balatonszéplaki fotófalunk előtt büszkén szelfizhetsz, hogy az egész világ lássa, mekkorát futottál! Használd az #nnultrabalaton hashtaget. Ehhez pénteken, a versenyközpontban a WiFi-t mi adjuk. Keszthely-Fenékpusztán vár a rezidens NN dj a limonádé party-ra a chill zónában, ahol szusszanhatsz egyet, plusz egy kis extra motivációt is adunk: készíthetsz egy szelfit a 2-órás maratonistával, Eliud Kipchoge-vel. Este pedig megcsodálhatod a különleges fényfestésünket is. Ön számít

68 futó útvonal autós útvonal vasút frissítőpont vasúti átkelő kerékpáros frissítőpont NN Limonádé pont #18 NAGYKÁLLÓ ALMA SZAKASZ 7 km FENÉKPUSZTA, Waze: UB19-17checkpoint , Balatonberény BALATONBERÉNY, Waze: UB19-18checkpoint , Fenékpuszta 91,1 km Balaton út 98,1 km Petőfi Sándor utca 76

69

70 Rákóczi utca UB rajtszámmal 10% kedvezményt kaphatsz a Viktor Panzió éttermében. #19 WABERER'S SZAKASZ 3,9 km BALATONBERÉNY, Waze: UB19-18checkpoint , BALATONMÁRIAFÜRDŐ nyugat, Waze: UB19-19checkpoint , futó útvonal autós útvonal vasút veszélyes útszakasz kerékpáros frissítőpont egyéni csomagfeladás melegétel ultrafutóknak Hétvezér utca Balaton út Petőfi Sándor utca Balatonberény Kodály Zoltán utca Ady E. utca Ady Endre utca 98,1 km Balatonmáriafürdő nyugat Vilma utca 102 km

71 Mosoly Váltó Te miért futsz az NN Ultrabalatonon? Mi a beteg gyerekek gyógyulásáért. Fuss csapatoddal Mosolyos színekben és képviselj te is egy fontos ügyet! Mosoly Alapítvány gyerek.lélek.egészség.ügy

72 futó útvonal autós útvonal vasút veszélyes útszakasz #20 METRO SZAKASZ 5,1 km BALATONMÁRIAFÜRDŐ nyugat,, Waze: UB19-19checkpoint , UB rajtszámmal 10% kedvezményt kaphatsz a Viktor Panzió éttermében. BALATONMÁRIAFÜRDŐ kelet,, Waze: UB19-20checkpoint , Balatonmáriafürdő kelet 107,1 km Balatonmáriafürdő nyugat 102 km Ady Endre utca Dózsa György utca Mária utca Hullám utca Kaposvár utca Bajcsy Zsilinszky utca Nefelejcs utca Akácfa utca Faluház utca 7 Kossuth Lajos utca

73 GYERE, TALÁLD MEG NÁLUNK A HIVATÁSOD! ÉPÍTSÜK FEL KÖZÖSEN SZAKMAI JÖVŐDET! BESZERZÉS/LOGISZTIKA EMBERI ERŐFORRÁS IT SALES/MARKETING MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS PÉNZÜGY/SZÁMVITEL KONTROLLING ÜGYFÉLSZOLGÁLAT MIÉRT JÓ NÁLUNK DOLGOZNI? MIRE SZÁMÍTHATSZ? Első nemzetközi kereskedelmi vállalatként léptünk be a magyar piacra. Gasztroakadémiánk egyedülálló oktatóés látványkonyha. Hosszú távon tervezünk veled, gyakorlati időd nálunk karriered kezdete. Inspiráló szakemberek mellett szerezhetsz szakmai tapasztalatot. Előrelépési lehetőség, mert támogatjuk a szorgalom és tehetség kiteljesedését. metro.hu/karrier toborzas@metro.co.hu facebook.com/metrokarrier linkedin.com/company/metro-cash-&-carry-hungary

74 futó útvonal #21 SUZUKI SZAKASZ 1,5 km BALATONMÁRIAFÜRDŐ kelet, Waze: UB19-20checkpoint , autós útvonal vasút BALATONFENYVES nyugat, Waze: UB19-21checkpoint , Balatonfenyves nyugat 108,6 km Balatonmáriafürdő kelet 107,1 km Kaposvár utca Mária utca 7 M7

75 MÁR B125 JOGOSÍTVÁNNYAL VEZETHETŐ Az akció a készlet erejéig vagy visszavonásig érvényes. A tájékoztatás nem teljes körű. További részletek a hivatalos Suzuki márkakereskedőknél. A képen látható motorkerékpárok csak illusztrációk, továbbá opcionálisan megvásárolható extrák láthatóak. Az Address 110 fogyasztása: 2.1 L / 100 km, CO 2 -kibocsátás: 49 g / km, a Burgman 125 ABS fogyasztása: 3 L / 100 km, CO 2 -kibocsátás: 68 g / km. A feltüntetett üzemanyag-fogyasztás illetve CO 2 -kibocsátás a mindenkor hatályos szabályok által előírt mérések eredménye. *A motorkerékpár-finanszírozást forint alapú, zárt végű pénzügyi lízing konstrukcióban nyújtja a Merkantil Bank Zrt.

76 futó útvonal #22 HÉVÍZ, AZ ÉLET FORRÁSA! SZAKASZ 1,8 km BALATONFENYVES nyugat, Waze: UB19-21checkpoint , BALATONFENYVES kikötő, Waze: UB19-22checkpoint , autós útvonal vasút zuhanyzási lehetőség Balatonfenyves kikötő 110,4 km Balatonfenyves nyugat Mária utca 108,6 km Balatonmáriafürdő Bajcsy Zsilinszky utca Nefelejcs utca Faluhűz utca Úttörő utca Vasút utca Fenyvesi utca Nimród utca Vörösmarty utca 7 Akácfa utca Berek utca M7 A Balatonfenyves Yacht Club főépületében 12 zuhanykabin áll rendelkezésetekre a Bike Hungary jóvoltából

77 Izomláz, zúzódás? A megoldás a Hévízi-tó! A világ legnagyobb természetes termáltavában pink és lila tavirózsák között úszni egész évben egyedülálló élmény. A tó hőmérséklete nyáron eléri a 38 C-ot, a víz ásványi anyag tartama, nemcsak a mozgásszervi panaszokat gyógyítja, de kivalló sportsérülések kezelésére is. A hévízi iszap pozitívan hat izomláz, zúzódás, rándulás, görcs és ficam esetén is. 3 különleges program Hévízen 1. Kényeztető wellness a szállodákban A modern szállodákban a masszázs medencéktől a zenés szauna programokig, a tradicionális kezeléseken át a modern lézer terápiáig minden a feltöltődését és szépülését segíti. 2. Izgalmas kirándulások Gyalog kellemes sétát tehet, a Hévízi-véderdő mocsári ciprusai között. Kerékpárral könnyen felfedezheti a Keszthelyi-hegységet, vagy a Kis-Balatont. Hőlégballonnal vagy motoros sárkányrepülővel madártávlatból megcsodálhatja a Hévízitavat és a Balatont. 3. Egészséges ételek Finom is és egészséges is? Igen! A megoldás a Hévízi Termelői Piacon található! Heti három alkalommal vásárolhat friss, házi készítésű finomságokat a helyi termelőktől. Bővebb információ aktuális programokról és szállásajánlatokról: heviz@tourinform.hu

78 #23 UTT SZAKASZ 4,6 km BALATONFENYVES kikötő, Waze: UB19-22checkpoint , ALSÓBÉLATELEP, Waze: UB19-23checkpoint , Balaton Báthori utca Batthyány utca Alsőbélatelep 115 km Wekerle utca Ezen a ponton, két helyszínen is tudsz parkolni. Kövesd a személyzet utasításait! Mária utca Balatonfenyves kikötő 110,4 km Kölcsey Ferencu. Bocskaitelep Kossuth Lajos utca 7 Vörösmarty utca futó útvonal autós útvonal vasút vasúti átkelő

79

80 #24 RÁDIO1 SZAKASZ 3,3 km ALSÓBÉLATELEP, Waze: UB19-23checkpoint , FONYÓD, Waze: UB19-24checkpoint , József utca Fonyód 118,3 km Jókai Mór utca Fürdó utca Hunyadi János utca Karácsony Sándor utca Fürdótelep futó útvonal Vitorlás utca autós útvonal vasút vasúti átkelő ori utca Alsóbélatelep 115 km Vitorlás utca Wekerle utca Wesselényi utca yar Bálint utca

81 BALÁZSÉK a Rádió 1-en /radio1hungary Töltse le a Rádió 1 mobil alkalmazását!

82 #25 DALLMAYR SZAKASZ 3 km FONYÓD, Waze: UB19-24checkpoint , FONYÓDLIGET, Waze: UB19-25checkpoint , futó útvonal autós útvonal vasút Árpád part Thököly utca Fonyódliget 121,3km Endrész György utca Hun utca 7 Niklai utca Virág utca Mecsek utca Fonyód 118,3 km Árpád utca József utca Jókai Mór utca Szent István utca Hunyadi János utca Béke utca Fürdő utca Hosszú az éjszaka? Fonyódligeten vendégünk vagy egy Dallmayr kávéra!

83 Életre kel a város

84 Szőlősgyörök utca #26 TOYOTA SZAKASZ 5,2 km FONYÓDLIGET, Waze: UB19-25checkpoint , BALATONBOGLÁR nyugat, Waze: UB19-26checkpoint , futó útvonal autós útvonal vasút kerékpáros frissítő zsákutca Balatonboglár nyugat 126,5 km Bartók Béla utca Tinódi utca Szabadság utca Árpád utca József Attila utca 7 Rákóczi Ferenc utca Fonyódliget 121,3 km Virág utca Mecsek utca Hun utca Niklai utca 67101

85

86 #27 UB TRAIL SZAKASZ 1,8 km BALATONBOGLÁR, nyugat, Waze: UB19-26checkpoint , futó útvonal autós útvonal vasút BALATONBOGLÁR kelet, Waze: UB19-27checkpoint , Balatonboglár nyugat 126,5 km Kodály Zoltán utca Balatonboglár kelet 128,3 km kerékpáros frissítő Honvéd utca Balatonlelle 7 Rákóczi Ferenc utca Parti stny M7 Klapka György utca

87 Az ultra és a trail szellemisége új formába öntve! október 12. Ötvözi a csapatversenyek és az egyénileg teljesíthető terepfutó versenyek sajátosságait. A csapatokat a 100 kilométeres táv várja, az egyéniben teljesítők összesen három távra nevezhetnek. Koloska TRAIL 21 kilométer // Gella TRAIL 42 kilométer // Hegyestű TRAIL 100 kilométer

88 futó útvonal #28 POLAR SZAKASZ 2,2 km autós útvonal BALATONBOGLÁR kelet, Waze: UB19-27checkpoint , vasút BALATONLELLE nyugat, Waze: UB19-28checkpoint , Balatonlelle nyugat 130,5 km 7 Rákóczi Ferenc utca Balatonboglár kelet 128,3 km Honvéd utca Szent István utca M7

89

90 #29 SZAKASZ 2 km BALATONLELLE nyugat, Waze: UB19-28checkpoint , BALATONLELLE kelet, Waze: UB19-29checkpoint , Balatonlelle kelet 132,5 km futó útvonal autós útvonal vasút Balatonlelle nyugat 130,5 km Köztársaság utca Mátyás Király utca 7 Rákóczi Ferenc utca M7

91

92 futó útvonal #30 NIGHT RUN BUDAPEST SZAKASZ 5,2 km autós útvonal BALATONLELLE kelet, Waze: UB19-29checkpoint , vasút vasúti átkelő BALATONSZEMES, Waze: UB19-30checkpoint , frissítőpont Balatonszemes 137,7 km 7 Nagy Imre utca Kisfaludy u. Fő utca Bagolyvár utca Szabadság utca Bajcsy-Zsilinszky utca 6502 Balatonlelle kelet 132,5 km Köztársaság utca Köztársaság utca Rákóczi Ferenc utca Mátyás király utca

93 Fuss éjszaka Budapesten, 2019-ben első alkalommal a kivilágított Széchenyi Lánchídon is! VÁLASZTHATÓ TÁVOK: 6 KM, 9 KM ÉS FÉLMARATON FÉLMARATON VÁLTÓBAN IS futas.maratonman.hu augusztus 3., Várkert Bazár

94 #31 GYERMELYI SZAKASZ 5 km BALATONSZEMES, Waze: UB19-30checkpoint , BALATONSZÁRSZÓ, Waze: UB19-31checkpoint , futó útvonal autós útvonal vasút vasúti átkelő frissítőpont gulyáspont MEGÉHEZTÉL? AZ ELSŐ 1500 ÉRKEZŐ KEDVEZMÉNYES ÁRON GULYÁST VÁSÁROLHAT! Balatonszárszó 142,7 km Balaton Kaza utca Mikszáth Kálmán utca Kossuth Lajos utca Balatonszemes 137,7 km Szabadság utca 7 Bajcsy-Zsilinszky utca

95

96 #32 icentre SZAKASZ 3,5 km BALATONSZÁRSZÓ, Waze: UB19-31checkpoint , BALATONFÖLDVÁR nyugat, Waze: UB19-32checkpoint , futó útvonal autós útvonal vasút egyéni csomagfeladás melegétel ultrafutóknak Balatonföldvár nyugat 146,2 km Rókóczi Ferenc utca 7 Balatonszárszó 142,7 km Mikszáth Kálmán u. Kossuth Lajos utca

97 Allee Arena Mall MOM Park

98 #33 MOM SPORT SZAKASZ 2 km BALATONFÖLDVÁR nyugat, Waze: UB19-32checkpoint , BALATONFÖLDVÁR kelet, Waze: UB19-33checkpoint , futó útvonal autós útvonal vasút egyéni csomagfeladás Balatonföldvár kelet Somogyi Béla út 148,2 km Hunyadi utca Báthory utca 7 melegétel ultrafutóknak Balatonföldvár nyugat 146,2 km Budapesti út Kelta sétány József Attila utca Rákóczi Ferenc utca Szentgyörgyi út

99

100 #34 MOL NAGYON BALATON SZAKASZ 5,2 km BALATONFÖLDVÁR kelet, Waze: UB19-33checkpoint , ZAMÁRDI, Waze: UB19-34checkpoint , Harcsa utca Margó Ede stny. Zamárdi 153,4 km Zöldfa utca futó útvonal autós útvonal vasút kerékpáros frissítő Szántód Szent Istvány utca 7 frissítőpont Balatonföldvár kelet 148,2 km Somogyi Béla utca Budapesti út

101 ZAMÁRDI AUG 20 + A LEGNAGYOBB BALATONI TŰZIJÁTÉK! +

102 futó útvonal #35 NN SZAKASZ 5.3 km ZAMÁRDI, Waze: UB19-34checkpoint , BALATONSZÉPLAK, Waze: UB19-35checkpoint , autós útvonal vasút Balatonszéplak 158,7 km Orgona u. Zamárdi 153,4 km 7 Rózsa utca Siófoki út Zöldfa u Szent István utca M7 7

103 Hallgasd meg! 12. Juhász Bálint (1984-) * Törött deszka, törött csukló 20x78 cm fém, fa gördeszka: Ft * egy havi kiesett jövedelem: nettó Ft * ilyen, és ehhez hasonló esetekhez nyújthat biztosítási fedezetet a protect.me csoportos élet- és balesetbiztosítás, Chill biztosítási csomaggal, gördeszkázáshoz: 79 Ft/óra ** *A jelen hirdetésben szereplő példa kitaláción alapul, egy kitalált személy kitalált balesetét, képzeletbeli jövedelmét és annak kitalált következményeit jeleníti meg, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve. **A protect.me alkalmazás vonatkozásában a protect.me csoportos élet- és balesetbiztosításhoz történő csatlakozást követően, a Gördeszkázás aktivitás választása esetén az aktivitáshoz rendelt biztosítási csomag a Chill kiegészítő biztosítási csomag. Részletek a oldalon. Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek, sem a biztosítási termék részletes ismertetésének. A protect.me alkalmazásba történő regisztráció előtt alaposan olvassa át a Felhasználási feltételek a protect.me alkalmazáshoz című dokumentumot, valamint a vonatkozó Adatkezelési tájékoztatót. A protect.me csoportos élet- és balesetbiztosítási szerződéshez történő csatlakozás előtt alaposan olvassa el, ismerje meg a protect.me baleseti kiegészítő biztosításokkal rendelkező csoportos életbiztosítási szerződés Általános és Különös Biztosítási Feltételei feltételeit és a Biztosítotti ügyfél-tájékoztatót, valamint a protect.me asszisztenciacsomag igénybevételére vonatkozó szabályokat, és csak ezek ismeretében hozza meg döntését és csatlakozzon a csoportos biztosítási szerződéshez. A vonatkozó dokumentumok elérhetők a és a oldalon, valamint a protect.me alkalmazásban.

104 #36 CERBONA SZAKASZ 2,1 km BALATONSZÉPLAK, Waze: UB19-35checkpoint , SIÓFOK nyugat, Waze: UB19-36checkpoint , futó útvonal autós útvonal vasút frissítőpont Balatonszéplak 158,7 km Liszt ferenc stny. Siófok nyugat 160,8 km Zamárdi utca Hungária utca Siófoki út Tóközi út 65

105

106 #37 DREHER 24 SZAKASZ 5,8 km SIÓFOK nyugat, Waze: UB19-36checkpoint , SIÓFOK kelet, Waze: UB19-37checkpoint , futó útvonal autós útvonal vasút frissítőpont Siófok kelet 166,6 km Siófok nyugat 160,8 km Ady Endre utca Deák F. stny. Zamárdi utca Fő utca

107 TŐ Í S S I R F A E L KÓSTOL J BEOKBA! PILLANAT DREHER 24 AKTÍV FELFRISSÜLÉS A D24-ET MOSTANTÓL DREHER 24 NÉVEN KERESD A POLCOKON!

108 Siófok-Sóstó 170,9 km futó útvonal #38 DL KFT. SZAKASZ 4,3 km SIÓFOK kelet, Waze: UB19-37checkpoint , autós útvonal vasút Baross Gábor utca Sóstó SIÓFOK-SÓSTÓ, Waze: UB19-38checkpoint , Siófok kelet 166,6 km Ady Endre utca M7 Wesselényi utca

109

110 #39 DR VAJNA PÉTER SZAKASZ 3.2 km SIÓFOK-SÓSTÓ, Waze: UB19-38checkpoint , BALATONVILÁGOS nyugat, Waze: UB19-39checkpointt , futó útvonal Balatonvilágos nyugat 174,1 km Baross Gábor utca Rákóczi út autós útvonal vasút Siófok-Sóstó 170,9 km Ady Endre utca M7 7 aross Gábor utca Sóstó

111 Ideális futó időben mindenki képes futni, csak az elszántak harcolnak az elemekkel a csapatért. A széles alapokon nyugvó szakmai tudás és a segítőkész intelligencia, az empatikus, közvetlen betegközpontú gondolkodás olyan alapelvek, amelyek nélkül nem lehet igazán jó orvos-beteg kapcsolatot kialakítani. Ami ezeken felül igazán jó gyógyítóvá tesz valakit, az a gondoskodó jó szó, a felelősségteljes gyógyításra való törekvés és nem utolsó sorban a prevenció. Dr. Vajna Péter győri háziorvos és kivonuló mentőorvos betegekhez fűződő kapcsolata pont ilyen volt, az ezekhez a tulajdonságokhoz kapcsolódó humorérzék pedig a legjobb baráttá tette őt. Ha szerencsés az ember, a kiegyensúlyozott családi élet, a megértő és kedves társ, valamint a gyermekek soha nem szűnő szeretete végigkíséri egy életen át. Péter élete utolsó percéig szerencsés volt, de a sors sajnos nem mindig úgy keveri a lapokat, ahogy arról álmodunk. Tavaly szeptemberben motorra ült, hogy szeretett hobbijától egy napsütéses őszi napon búcsút vegyen, de távolodva az otthonától senki nem gondolta, hogy ez a búcsú nem csak az őszé lesz, hanem mindenkié A baleset és a szörnyű hír óriási űrt hagyott maga mögött a családban és a barátok közt, akik az idei NN Ultrabalatonon újra összeállnak azért, hogy még egy kört tegyenek kedvenc versenyén de sajnos már nélküle. A 221 kilométeren, ha kellett biciklis kísérő, sofőr, vagy éppen a csapat legjobb futója volt függetlenül attól, hogy az északi part hegyes részein, hajnalban, vagy éppen esőben kellett teljesíteni. Mindig jókedvűen tette. Igazi csapatjátékosként, aki az új kihívás előtt elsőként jelentkezett és mondta: MEGCSINÁLJUK! Ezzel indulnak barátai útra május 11-én, szívükben nem múló szeretettel. A Dr. Vajna Péter emlékszakaszon ha csak egy percre is, de adózzatok ti is emlékének, a verseny után hazaérve pedig öleljétek meg mindazokat, akik hozzátesznek az életetekhez!

112 #40 BP EURÓPA SPORTFŐVÁROSA SZAKASZ 2,3 km BALATONVILÁGOS nyugat, Waze: UB-39_checkpoint , BALATONVILÁGOS észak, Waze: UB-40_checkpoint , futó útvonal autós útvonal vasút Balatonvilágos nyugat 174,1 km Iskola utca Dobó István utca Dózsa György utca Balatonvilágos észak 176,4 km Petőfi Sándor utca

113

114 #41 MARATONMAN DEPO SZAKASZ 5 km 71 Balatonakarattya 181,4 km Rákóczi út BALATONVILÁGOS észak, Waze: UB19-40checkpoint , Sirály utca BALATONAKARATTYA, Waze: UB19-41checkpoint , futó útvonal autós útvonal M7 vasút Balatonvilágos észak 176,4 km Aliga út M7

115 1138 Budapest, Népfürdő 5/c. A hirdetés felmutatójának AZ UB-T KÖVETŐEN 13 NAPON KERESZTÜL 15% kedvezményt adunk!

116 Széchenyi utca Balatonkenese 187,4 km Parti sétány Balatoni út Koppány sor 71 Balatonakarattya 181,4 km futó útvonal autós útvonal vasút #42 RUNNER S WORLD SZAKASZ 6 km BALATONAKARATTYA, Waze: UB19-41checkpoint , BALATONKENESE, Waze: UB19-42checkpoint , frissítőpont forró tea pont kerékpáros frissítő melegétel pon egyéni csomagfeladást

117

118 Felsővillasor u. #43 KNORR-BREMSE SZAKASZ 5,3 km Balatonfűzfő 192,7 km BALATONKENESE, Waze: UB19-42checkpoint , BALATONFŰZFŐ, Waze: UB19-43checkpoint , Balaton körút futó útvonal autós útvonal vasút frissítőpont vonat átkelő veszélyes szakasz forró tea pont kerékpáros frissítő melegétel pont 71 Balatonkenese 178,4 km Kikötő utca Balatoni út

119

120 #44 CORVIN PLAZA SZAKASZ 6,4 km BALATONFŰZFŐ, Waze: UB19-43checkpoint , Tobruk BALATONALMÁDI kelet, Waze: UB19-44checkpoint , Jókai Mór utca Rákóczi utca futó útvonal Sirály utca autós útvonal Felsővillasor utca vasút frissítőpont vasúti átkelő Füredi utca Balatonfűzfő 192,7 km Balaton körút Balatonalmádi kelet 199,1 km Építő út 71 Rákóczi Ferenc utca

121

122 Szabolcs u. Balatonalmádi kelet 199,1 km Rákóczi Ferenc utca 71 Füredi utca #45 BALATONI ÉLMÉNYPARK CSOPAK SZAKASZ 2,8 km BALATONALMÁDI kelet, Waze: UB19-44checkpoint , ,9 km Balatonalmádi nyugat Véghelyi Dezsó utca BALATONALMÁDI nyugat, Waze: UB19-45checkpoint , futó útvonal autós útvonal József Attila utca vasút frissítőpont vasúti átkelő

123

124 Balatonalmádi nyugat 201,9 km Véghely D. utca 71 #46 ÖTPRÓBA SZAKASZ 5,7 km BALATONALMÁDI nyugat, Waze: UB19-45checkpoint , ALSÓÖRS, Waze: UB19-46checkpoint , futó útvonal futó útvonal autós útvonal vasút frissítőpont autós útvonal vasút frissítőpont vasúti átkelő kerékpáros frissítőpont Füredi utca Füredi utca 71 Alsóörs 207,6 km

125

126 #47 PEPSI SZAKASZ 4,8 km ALSÓÖRS, Waze: UB19-46checkpoint , CSOPAK, Waze: UB19-47checkpoint , futó útvonal autós útvonal Füredi utca Endrődi Sándor u. Alsóörs Vörösmarty u. 207,6 km vasút Vasút utca frissítőpont Sport utca 71 Fürdő utca Rozmaring utca Csopak 212,4 km

127

128 #48 SZAKASZ 4,1 km CSOPAK, Waze: UB19-47chekpoint , BALATONFÜRED kelet, Waze: UB19-48chekpoint , futó útvonal autós útvonal vasút Forrás utca Fürdő utca Örkény I. stny. Csopak 212,4 km frissítőpont 71 Germering u. Balatonfüred kelet 216,5 km

129

130 #49 ANNAGORA ALL IN SZAKASZ 3,6 km BALATONFÜRED kelet, UB19-48checkpoint , A célban készült fotók letölthetők ingyenesen a futofoto.hu oldalról BALATONFÜRED ANNAGORA AQUAPARK, Waze: UB19-cél , Masszázs az egyéni célba érkezőknek Balatonfüred Annagora Aquapark 71 Germering utca 216,5 km Balatonfüred kelet futó útvonal 220,1 km Széchenyi utca autós útvonal vasút frissítőpont egyéni csomagfeladás melegétel ultrafutóknak

131

132 A rendszeres futásért jutalom jár! A runaddict a kitartó futásért cserébe vásárlási kedvezményekkel és futóknak szóló asszisztencia szolgáltatásokkal ajándékoz meg! Sőt, össze is gyűjti neked az aktuális futóversenyeket, a nevezéshez pedig ajándék biztosítást kapsz az NN-től. A helyszínen pedig részt vehetsz az ensport mozgáselemzésén! A kitartás jutalma A tájékoztatás nem teljes körű, nem minősül ajánlattételnek. A részletekért látogass el az nn.hu/move oldalra szeptember 19-ig ajándék NN Move csoportos élet- és balesetbiztosítást az NN Biztosító, az asszisztencia szolgáltatásokat pedig az Advance Medical Hungary Kft. nyújtja.

: : : : : : : :

: : : : : : : : Versenyző Rajtszám Kategória Kat.Helyezés Helyezés Versenyidő Utolsó pont Távolság Érkezés 1 ANDRZEJ WERESZCZAK 18 Férfi 1 1 3:08:09 Cél (Club BOGNÁR ÁKOS 43 Férfi 4:07:01 Cél (Club 3 PAWEŁ KUDŁAK 173

Részletesebben

XI. NN ULTRABALATON EGYÉNI EREDMÉNYEK. Versenyző Rajtszám Kategória Kat. Helyezés Helyezés Versenyidő

XI. NN ULTRABALATON EGYÉNI EREDMÉNYEK. Versenyző Rajtszám Kategória Kat. Helyezés Helyezés Versenyidő Versenyző Rajtszám Kategória Kat. Helyezés Helyezés Versenyidő Utolsó pont Távolság Érkezés Dan lawson 31 Férfi 1 1 18:30:20 Cél 218.2 km [100%] 2017.05.20 23:30 Mathias Jørgensen 120 Férfi 2 2 20:24:19

Részletesebben

: : : : : : : :

: : : : : : : : Versenyző Rajtszám Kategória Kat.Helyezés Helyezés Versenyidő Utolsó pont Távolság Érkezés 1 mindsystem.hu 10125 Céges,10-12 2 PwC StepByStep 12212 Céges,10-12 3 Marcipán 12161 Céges,10-12 4 Futótűz Szeged

Részletesebben

Pék Imre emlékverseny 15. Sárvári ultrafutás

Pék Imre emlékverseny 15. Sárvári ultrafutás 24 órás nyílt - Férfi 40 év alatti korosztály 1 65 Rudolf Tamás 1979 Kanizsai Futóklub 23:56:57 247 255.25 2 69 Mazur Béla 1978 Ironteam SE 23:56:01 239 247.04 3 48 Csécsei Zoltán 1984 SZUFLA 23:59:03

Részletesebben

TECHNIKAI ÉRTEKEZLET szeptember

TECHNIKAI ÉRTEKEZLET szeptember TECHNIKAI ÉRTEKEZLET 2017. szeptember 15-17. 1 JÓ VERSENYZÉST KÍVÁN A PRIMAVERA BALATONMAN FÜRED IDŐMÉRŐ CSAPATA, AZ EVOCHIP HUNGARY KFT.! DENCS-KOVÁCS DÓRA DENCS ATTILA DENCS ÁRPÁD JUHÁSZ ANDREA ELEFÁNTI

Részletesebben

Pék Imre emlékverseny 15. Sárvári ultrafutás

Pék Imre emlékverseny 15. Sárvári ultrafutás 6 órás - Férfi 40 év alatti korosztály 1 604 Borbás Tibor Szabolcs 1982 5:59:52 67 69.11 2 696 Végh Viktor 1978 Nagypályások KSE 5:58:10 62 64.23 3 665 Breuer-Orbán Károly 1985 Tamási Szabadidő és Sport

Részletesebben

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 7km F1 férfi 1 140 Riczu Balázs UFC 00:33:01 00:00:00 Tempo Sport Kft 1/ 13 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány

Részletesebben

TECHNIKAI ÉRTEKEZLET 2018 szeptember

TECHNIKAI ÉRTEKEZLET 2018 szeptember TECHNIKAI ÉRTEKEZLET 2018 szeptember 15-16. 1 A BALATONMAN FÜRED SZERVEZŐ CSAPATA KÖSZÖNTI A VERSENYZŐKET MAGYAR NORBERT műsorvezető SIMON ZSÓFIA expo KARLOVITZ MÁTÉ versenyigazgató ZELCSÉNYI MIKLÓS ügyvezető

Részletesebben

TOUR DE VELENCEI-TÓ 2016 VELENCEI-TÓ MINI MARATON 55KM

TOUR DE VELENCEI-TÓ 2016 VELENCEI-TÓ MINI MARATON 55KM NŐI ABSZOLÚT 1 632 Ringelhann Fanni Felnőtt 1:31:54 2 637 Péteri Niké U19 1:34:48 3 682 Pribisán Brigitta Felnőtt 1:40:36 4 635 Budai Katalin Master 1:40:37 5 560 Molcsan Eleonora Master 1:40:39 6 617

Részletesebben

Szolnok terep félmaraton Női Felnőtt Kategória. Szolnok terep félmaraton Női Senior 1 Kategória

Szolnok terep félmaraton Női Felnőtt Kategória. Szolnok terep félmaraton Női Senior 1 Kategória Női Felnőtt Kategória 1 Marosvári Márta 432 1:59:33 Cegléd 2 Jaczina Dóra 431 2:14:08 Ceglédi Arany Oroszlán Futóklub 3 Szabadi Andrea 435 2:20:22 Szolnok 4 Péntek Zsuzsanna 434 2:23:40 Szolnok 5 Nagy

Részletesebben

Hajdú-Bihar Megyei Sakk Csapatbajnokság 2012/2013 erősorrend

Hajdú-Bihar Megyei Sakk Csapatbajnokság 2012/2013 erősorrend 1. Püspökladányi MÁV Sakk Klub 1 Egri Laszlo Jr. HUN 703397 2127 23618 vendég 2 Egri Laszlo HUN 707619 2128 2269 3 Szathmari Gabor HUN 718785 1984 2284 4 Hegedus Sandor HUN 727210 1795 8781 5 Keseru Tibor

Részletesebben

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben

XI. Kecskemét Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny

XI. Kecskemét Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny ZÁRÓ JEGYZŐKÖNYV 2005.11.26 2.oldal 1.Jurandori versenyszám (61 nevezés) Jurandori Mini Fiú (6 nevezés) I. Mintál Erik Halasi Harcművész Egyesület II. Náder Ákos Hetényegyházi Ju-Jitsu Klub III. Buda Szabolcs

Részletesebben

TECHNIKAI ÉRTEKEZLET szeptember Balatonfüred

TECHNIKAI ÉRTEKEZLET szeptember Balatonfüred TECHNIKAI ÉRTEKEZLET 2016. szeptember 9-11. Balatonfüred JÓ VERSENYZÉST KÍVÁN A BALATONMAN IDŐMÉRŐ CSAPATA, AZ EVOCHIP HUNGARY KFT. A BALATONMAN FÜRED VEZETŐ VERSENYBÍRÓJA Vezető versenybíró RÉPÁSSY LÓRÁNT

Részletesebben

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény VEDAC-2015.07.31. 100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény Budai Alexandra 1994 GEAC 1 12,41 Torma Evelin 1994 GEAC 2 12,56 Baráti Patrícia 1997 GEAC 3 12,61 Fülöp Virág 1998 VEDAC 4 13,23

Részletesebben

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49 15 km Férfi 18 év alatt 1 Holló-Szabó Martin 108 0:59:44 0:59:44 2 Csáni Bendegúz 110 1:19:50 1:19:55 3 Varga István 81 1:31:01 1:31:01 15 km Férfi 18-29 1 Oláh Norbert 49 0:57:23 0:57:23 2 Szabó Milán

Részletesebben

BBU Föld alatti futás

BBU Föld alatti futás 1 Csapatnév: ROPILÁBAPA Csapatidő: 00:02:59.85 SZILASY Tibor 1973-12-23 Férfi Budapest +00:00:00.00 SZILASY Dávid 2008-12-16 Férfi 2 Csapatnév: FÜRGELÁB Csapatidő: 00:03:22.60 STAICU Ilona 1971-05-05 Nő

Részletesebben

Jegyzőkönyv Diákolimpia

Jegyzőkönyv Diákolimpia Jegyzőkönyv Diákolimpia III. korcsoport - Fiú Egyéni Zala Zalaegerszeg 2009.06.05. 1 Magyar Bence 96 Kossuth Lajos Ált. Isk. Monor 748 8,00-511 - 59,29-01:36,85 2 Kiss Csaba 96 Ált. Isk. AM Tiszaújváros

Részletesebben

II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi

II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi 1. II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi 1 174 Vígh Zoltán - 01:34:30 00:00:00 2 139 Nagy Gyula Alföld KS 01:34:32 00:00:01 3 152 Vízer Barnabás Team Katay 01:36:57

Részletesebben

TECHNIKAI ÉRTEKEZLET május 25.

TECHNIKAI ÉRTEKEZLET május 25. TECHNIKAI ÉRTEKEZLET 2019. május 25. JÓ VERSENYZÉST KÍVÁN A PRIMAVERA BALATONMAN KENESE IDŐMÉRŐ CSAPATA, AZ EVOCHIP HUNGARY KFT! DENCS-KOVÁCS DÓRA DENCS ATTILA DENCS ÁRPÁD JUHÁSZ ANDREA ELEFÁNTI ARTÚR

Részletesebben

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat 3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat hatodik forduló 2016.07.03 Leány 1.6km 1. Fekete Flóra 3 6:18 SZVSI SE1 / 1, 10 2. Takó Lilla 6 6:20 Szolnok SE1 / 2, 7 3. Auerbach Anita 1 7:37 Szolnok SE1 / 3, 5 4.

Részletesebben

Női steel páros eredmény

Női steel páros eredmény Női steel páros eredmény 1 Harsányi Enikő - Mendelényi Linda WBSE - SZK 20 2 Takács Franciska - Maráczy Erzsébet Smile DC 16 3 Kovács Erika - Borbély Viktória WBSE - SZK 13 4 Kiskó Bernadett - Virág Zsuzsanna

Részletesebben

TDVT2018 VELENCEBIKE MTB MARATON RT/KT/HT EREDMÉNYEK

TDVT2018 VELENCEBIKE MTB MARATON RT/KT/HT EREDMÉNYEK MTB RÖVID TÁV FÉRFI ABSZOLÚT 1 2877 KOVÁCS Győző VELENCE BIKE TEAM 00:58:50 2 2912 HORVÁTH Áron Mihály Superior MTB Team 01:02:10 3 2855 SZERZŐ Péter 01:02:24 4 2901 MÉHÉSZ Tamás Merida Maraton Team-CST

Részletesebben

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23.

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23. 60 m Leány - I. kcs. 1 4 Varga Viktória Debrecen 9,06 16 II. if. 2 67 Fábián Dóra Kaposvár 9,19 15 I. if. 3 52 Mihály Réka Szeged 9,26 14 II. if. 4 99 Molnár Patrícia Sopron 9,49 13 I. if. 5 3 Gál Rita

Részletesebben

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22.

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. 187 fő versenyző (BJG 84 fő, 52 fő Sághy 51, fő Bársony.) 1993-as fiúk 1. Lelik András Bársony 8:26 2. Bürgés Ferenc Bársony 8:51

Részletesebben

TECHNIKAI ÉRTEKEZLET 2016. június 17-19. Balatonkenese

TECHNIKAI ÉRTEKEZLET 2016. június 17-19. Balatonkenese TECHNIKAI ÉRTEKEZLET 2016. június 17-19. Balatonkenese JÓ VERSENYZÉST KÍVÁN A BALATONMAN IDŐMÉRŐ CSAPATA, AZ EVOCHIP HUNGARY KFT. A BALATONMAN VEZETŐ VERSENYBÍRÓJA Vezető versenybíró LENTI ZSOLT A BALATONMAN

Részletesebben

II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi

II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi 1. II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi 1 83 Csire Sándor - 01:40:30 00:00:00 2 59 Németh Miklós Sólyom Team 01:40:31 00:00:00 3 145 Jakab Csaba - 01:41:38

Részletesebben

39. Nemzetközi-Rajkai Emlékverseny Debrecen november 13.

39. Nemzetközi-Rajkai Emlékverseny Debrecen november 13. 39. Nemzetközi-Rajkai Emlékverseny Debrecen - 2011. november 13. 4 km nıi abszolút Hely Rajtsz. Név Szév Klub Egyetem Idı 1 660 Rakonczai Beáta 1977 NyVSC 0 14:02,1 2 480 Kácser Zita 1988 Szolnoki MÁV

Részletesebben

Generali Runner s World Run április 22. Maraton Nemenkénti és kategóriánkénti eredmények

Generali Runner s World Run április 22. Maraton Nemenkénti és kategóriánkénti eredmények Nem/Kategória: Férfi 18-24 év 1 42041 LABODA Fecó 1994 04:19:08 04:18:20 48 40 2 42100 NYAKAS Attila 1994 05:46:13 05:44:10 118 91 Nem/Kategória: Nő 18-24 év 1 42150 KAS Lisa 1994 03:35:34 03:35:28 9 1

Részletesebben

Férfi felnőtt csapat. Csapat eredmények. XXVII. Hosszútávú Triatlon OB. 1 Mogyi SE (A) Összidő: 28:08:58. 2 TRIATÁD (A) Összidő: 28:30:59

Férfi felnőtt csapat. Csapat eredmények. XXVII. Hosszútávú Triatlon OB. 1 Mogyi SE (A) Összidő: 28:08:58. 2 TRIATÁD (A) Összidő: 28:30:59 Férfi felnőtt csapat 1 Mogyi SE (A) Összidő: 28:08:58 1 Flander Márton HUN 1985 337 08:10:11 10 Veréb Dávid HUN 1988 6304 08:59:56 170 Jámbor Dániel HUN 1994 4742 10:58:51 2 TRIATÁD (A) Összidő: 28:30:59

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 029 Bicsák Bence 1995 Psn Zrt 14 A 30:27 PB 2 007 Jenkei Péter 1992 Vasas 32 A 30:45 PB 3 003 Csere Gáspár 1991 BEAC 36 A 31:00 SB 4 005 Farkas Dárius

Részletesebben

24km: abszolút férfi

24km: abszolút férfi 24km: abszolút férfi 1. Lakatos Roland 1977 209 Zalaegerszeg 01:34:15 2. Fehér Ferenc 1970 143 Zalaegerszeg 01:47:16 3. Szeredi Miklós 1958 203 Zalaegerszeg 01:49:45 4. Lubics György Dr. 1971 208 Nagykanizsa

Részletesebben

Veresegyházi Futóverseny és Gyalogtúra május 13, vasárnap

Veresegyházi Futóverseny és Gyalogtúra május 13, vasárnap Veresegyházi Futóverseny és Gyalogtúra 2012. május 13, vasárnap 500 m abszolút 1 38 1:38.0 Csák Máté F 2004-2005 1 2 62 1:38.1 Lévay Rozi N 2006-1 3 73 1:38.9 Ring Dóra N 2004-2005 1 4 72 1:39.8 Ring Máté

Részletesebben

PANNÓNIA SZDSE 248 HU Budapest Tóth Lajos 1956 Kovács Béla 1972 Németh László 1956 Bordás Emánuel 1968 Turbucz István 1975

PANNÓNIA SZDSE 248 HU Budapest Tóth Lajos 1956 Kovács Béla 1972 Németh László 1956 Bordás Emánuel 1968 Turbucz István 1975 rajtszám Csapatn kor ország település Tagok PANNÓNIA SZDSE 248 HU Budapest Tóth Lajos 1956 Kovács Béla 1972 Németh László 1956 Bordás Emánuel 1968 Turbucz István 1975 Marosmenti Mocorgók pasik 185 HU Makó

Részletesebben

VEDAC Esti verseny

VEDAC Esti verseny VEDAC Esti verseny 2015.07.31 Férfi 100 m - Időfutam 1. Kása Tibor 1987 HVSE 1. 10,92 2. Pozsgai Dániel 1993 FTC 1. 10,97 3. Orosz Zoltán 1992 TFSE 1. 10,98 4. Pázmándi Zsolt 1995 GEAC 1. 11,17 5. Molnár

Részletesebben

VelenceBike MTB Maraton RT/HT

VelenceBike MTB Maraton RT/HT Rövid táv U13 Fiú 1 2985 GUDELLA Ádám 01:31:43 00:00:00 2 2903 LERNYEI Samu Hungaro Fondo 01:31:53 00:00:09 3 2906 MANCE Imre Jonathan Hungaro Fondo 02:27:04 00:55:20 Rövid táv U13 Lány 1 2955 SZOMBATI

Részletesebben

Cápa és Gyerek Uszonyosúszó OB to

Cápa és Gyerek Uszonyosúszó OB to Cápa és Gyerek Uszonyosúszó OB - 0... to 0..0. Versenyszám Női/Women 0 & Under 0 LC Meter U.Delfin Gyermek 0 0 Szabó, Anita 0 Debreceni Búvárklub, 0 Hajnács, Lili 0 Muréna Ubk Szeged, 0 Hamlin, Dorothy

Részletesebben

Zöld. Narancs - Kék. Kék Vacsora - Karin

Zöld. Narancs - Kék. Kék Vacsora - Karin SZERDA Piros Fehér Fekete Narancs Megjegyzés 8:00 1 2 6 7 11 12 SNACK 8:30 Beep 8:30 Müzli, Banán, Verofit 9:00 Beep 9:00 Piros - Fehér 10:10 Beep 9:30 10:20 Beep 10:00 Fekete - 11:30 Beep 10:30 11:40

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2004/2005 tanév Pécs, április V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2004/2005 tanév Pécs, április V-VI. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Pécs, 2005. április 15-17. Hely. Cím Csapatnév 1 Makó Erdei Ferenc Szki. 47,700 47,750 47,250 47,250 47,600 46,400 283,950 2 Sárospatak Református Koll. és Gimn. 47,550 47,250 46,450 46,700 47,150 46,100

Részletesebben

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Szombathely, 2012.06. 1-3. EREDMÉNYEK Végeredmény női: M Gy V Pont Kosár 1. Szegedi Tudományegyetem 3 2 1 5 202:203 2. Semmelweis Egyetem

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09 A VII. SEBES FUTÓVERSENY VÉGEREDMÉNYE 2017.09.10 Ebes 2013-ban vagy később született lányok-bálint cseppek-táv 400m 1. Chrobák Bori Debrecen 02:26 2. Szűcs Fanni Ebes 03:25 3. Zsiros Sára Ebes 03:57 2013-ban

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 010 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 41 30:20 PB 2 019 Juhász Balázs 1996 DSC-SI 10 30:27 PB 3 023 Koszár Zsolt 1986 SYN FIT SZTG 42 30:35 SB 4 026 Kovács

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 020 Juhász Balázs 1996 DSC-SI 38 30:31 SB 2 038 Kovács Tamás 1983 VEDAC 39 A 30:34 SB 3 028 Koszár Zsolt 1986 SYN FIT SZTG 40 30:52 4 021 Galamb

Részletesebben

Egyéni futók Férfi korosztály éves korosztály

Egyéni futók Férfi korosztály éves korosztály 2013. évi Balaton Szupermaraton futóverseny katonai eredmények Helyezés Egyéni futó (k) Férfi korosztály -25 évig korosztály Rajtszám Név/csapat név Összesen idő 1 IV. 301 Bódis Tamás 17:56:57 Egyéni futók

Részletesebben

I. DOROG SARPI VÁROSFUTÁS

I. DOROG SARPI VÁROSFUTÁS Időpont: 2015. szeptember 19. szombat I. DOROG SARPI VÁROSFUTÁS Helyszín: Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion (Versenyközpont, rajt/cél) 18. Sulisprint futás Utcai futóverseny (dorogi utcák és terek) HUNfoglalás

Részletesebben

Megyei matematika verseny 2009.

Megyei matematika verseny 2009. 9. évfolyam 1 Pácsonyi Márton 77 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt, Péteri Szabolcs 2 Bubits Bence 66 Kölcsey Ferenc Zalaegerszeg Forgács Ferencné 2 Jung Dániel 66 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt,

Részletesebben

III. Tour de Törökszentmiklós

III. Tour de Törökszentmiklós 2017-09-16 14:25:17 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 1 körös Gyerek 6-10 fiú 1 19 ILLÉS Péter András 00:13:06 00:00:00 2 29 RATKAI Szilárd 00:13:06 00:00:00 3 8 WILAND Roland 00:13:25 00:00:19

Részletesebben

2018 PÉCS UTÁNPÓTLÁS ÉS VÁLTÓ OB

2018 PÉCS UTÁNPÓTLÁS ÉS VÁLTÓ OB Férfiak Hely Rsz Név SzülÉv Egyesület Licensz Idő 1 9138 Sinko-Uribe Aurél 1999 Tiszaújvárosi Triatlon Klub 208856 00:33:45 2 9106 Sinko-Uribe Ábel 2001 Tiszaújvárosi Triatlon Klub 6874 00:34:11 3 9127

Részletesebben

II. MAPEI Szigligeti félmaraton

II. MAPEI Szigligeti félmaraton 1 2 3 4 5 6 Csapatnév: OTP TRIÓ Csapatidő: 01:48:19 DR. SCHREINDORFER Anita DR. SZILÁGYI György 00:03:11 00:44:35 00:34:32 00:29:11 +00:00:00 DR. TISZA-PAPP Ákos Csapatnév: SIROMA-PLAST BA-LA-TOM Csapatidő:

Részletesebben

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola tagozat kód: 11 tagozat megn.: szakközépiskola: 4 középiskolai évf. + a szakképző évfolyam(ok); kerettantervekre épülő helyi tanterv; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a tagozaton

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

VIII. Villamosenergia-ipari Futótalálkozó

VIII. Villamosenergia-ipari Futótalálkozó Név Idő Különbség Női 7km 14-19 éves korig 1 Pelle Zsófia 31:15 0:00 2 Fodor Eszter 42:04 +10:49 3 Szabó Sára 44:52 +13:37 4 Szabó Zsófia 45:53 +14:38 Női 7km 20-39 éves korig 1 Kovács Edit Ernesztin 31:30

Részletesebben

AMPLIFON - Országos Atlétikai Bajnokság Hallássérült diákok részvételével

AMPLIFON - Országos Atlétikai Bajnokság Hallássérült diákok részvételével 100 m III. kcs. Fiú 1 Hatházi Hunor NH. Bp. 12,32 1 16 2 Korotki Dániel Eger 12,44 2 15 3 Kéri Dávid Debrecen 12,55 3 14 4 Csontó Ádám Eger 12,61 4 13 5 Pap Attila Bp. Siketek 12,77 5 12 6 Orsós Gábor

Részletesebben

27. FutaVác Vác Future 6.4 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

27. FutaVác Vác Future 6.4 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi Gyermek (0-12 év) 1 6073 MAKRAI Bálint 2006 00:26:35 Vác 4:09 min/km +00:00:00 2 6022 BOROS Márton 2005 00:29:42 Verőce 4:38 min/km +00:03:07 3 6137 KOCHÁN Dávid Ferenc 2005 00:30:35 Szokolya 4:46

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata VERSENYJEGYZŐKÖNYV Verseny megnevezése: VI. SZERENCS TRIATLON jótékonysági verseny Verseny időpontja: 2014. szeptember 7. Verseny helye: Szerencs Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs

Részletesebben

Bonyhád-Bátaszék félmaraton eredmények Absz férfiak: Helyezés Név Idő Orsós Zoltán 01:27: Kovács Krisztián 01:31:52

Bonyhád-Bátaszék félmaraton eredmények Absz férfiak: Helyezés Név Idő Orsós Zoltán 01:27: Kovács Krisztián 01:31:52 Bonyhád-Bátaszék félmaraton eredmények 2014.09.20. Absz férfiak: Helyezés Név 1. 267 Orsós Zoltán 01:27:55 2. 266 Kovács Krisztián 01:31:52 3. 262 Takács Dávid 01:39:00 4. 174 Veréb Dávid 01:40:32 5. 253

Részletesebben

46. Rajkai-Kerékgyártó Tiszántúli Takarék Emlékverseny Debrecen, november 11.

46. Rajkai-Kerékgyártó Tiszántúli Takarék Emlékverseny Debrecen, november 11. 46. Rajkai-Kerékgyártó Tiszántúli Takarék Emlékverseny Debrecen, 2018. november 11. Női abszolút kategória (5 km) 1. Gulyás Vera DSC-SI 17.45 2. Ferenczi Nikolett DSC-SI 18.41 3. Dobi Lili DSC-SI 18.57

Részletesebben

EREDMÉNYJEGYZÉK APLE KUPA I. forduló 031/B-02/03

EREDMÉNYJEGYZÉK APLE KUPA I. forduló 031/B-02/03 Rendező: Angyalföldi Polgári Lövész Egylet EREDMÉNYJEGYZÉK APLE KUPA I. forduló 031/B-02/03 Helyszín:Bp. XIII. Tahi út 9-11. Időpont: 2019. 02. 17. 1 2 3 4 5 6 X Ö. Légpuska 60 lövés, felnőtt nő: 1. Bánki

Részletesebben

2015. szeptember 11-13.

2015. szeptember 11-13. Technikai Értekezlet 2015. szeptember 11-13. Jó versenyzést kíván a BalatonMan időmérő csapata, Az Evochip Hungary Kft. A BalatonMan versenybírói csapata köszönti a versenyzőket! Vezető versenybíró Molnár

Részletesebben

Díjátadó Gála január

Díjátadó Gála január Díjátadó Gála 2017. január Ranglisták helyezettjei Age-group 18-24 triatlon ranglista MOLNÁR ENIKŐ MA-VIK TC RESÁL ZSANETT MOGYI SE KISS BETTINA DSC-SI ROA-PÖLÖSKEI SANTIAGO UTE-MERIDA BÍRÓ ZOLTÁN DR.

Részletesebben

V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL MARATON kategóriás eredmények

V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL MARATON kategóriás eredmények Férfi 18-30 1 1051 Bojtor László Tivadar 21:44 21:39 21:58 22:44 23:56 25:11 26:20 26:25 3:09:54 2 1158 Süvöltős Bence 24:43 24:27 24:23 24:29 25:15 24:52 24:43 24:24 3:17:13 3 1145 Lovas Gergely 25:01

Részletesebben

HUNFOGLALÁS Kaposmérőn

HUNFOGLALÁS Kaposmérőn HUNFOGLALÁS Kaposmérőn 2017.05.13 eredmények futónaptár.hu Versenyző Kategória Helyezés Versenyidő Mészáros Ádám 21-30 év férfi 1 01:42:31 Balogh Zsolt 43 év felett férfi 2 01:42:41 Kovács Ádám 31-42 év

Részletesebben

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap EREDMÉNYEK Férfi Mezei futás Időfutam Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap 1 Gregor László 1992 Békéscsabai AC 17 17:45 2 Minczér Albert 1986 VEDAC 10 17:58 3 Pápai Márton 1995 DSC-SI 4 18:09 4 Kazi

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM 1. Ágoston György Tamás Herman 2. Ament Réka Érdligeti 3. András-Dóra Zsófia Érdligeti 4. Árkosi Ivett Nádasdy 5. Bagoly Kitti Gárdonyi 6. Balázs Fanni Érdligeti 7. Bálint

Részletesebben

TDVT2017 VELENCEBIKE MTB MARATON RT/KT/HT

TDVT2017 VELENCEBIKE MTB MARATON RT/KT/HT MTB RÖVID TÁV FÉRFI ABSZOLÚT 1 1007 Kovács Győző VelenceBikeTeam Master1 0:52:30 2 1024 Kőszegi Krisztián NELLA TREK TEAM Master2 0:53:27 3 1032 Czéczei János Cube Csömör Master2 0:57:38 4 1152 Csámpa

Részletesebben

Gyermek I. korcsoport - fiú névsor szerinti részletes listája

Gyermek I. korcsoport - fiú névsor szerinti részletes listája Gyermek I. korcsoport - fiú névsor szerinti részletes listája --------------------------------------------------------------- Kislab. Helyből Medicin Szökdel Gát Összesen célba távol 1 kg helyben futás

Részletesebben

Eged Futás és Érsekkert Körök 2018

Eged Futás és Érsekkert Körök 2018 Eged abszolút férfi 1 14 TÓTH Norbert 00:55:21 00:00:00 00:55:21 2 21 SZABÓ Dávid 00:55:53 00:00:32 00:55:51 3 23 NÉMETH Csaba 00:59:25 00:04:04 00:59:24 4 66 KORMOS Krisztián 01:02:58 00:07:37 01:02:55

Részletesebben

I. Veszprém Grappling Bajnokság 2013 január 19. Végeredmény

I. Veszprém Grappling Bajnokság 2013 január 19. Végeredmény I. Veszprém Grappling Bajnokság 2013 január 19. Végeredmény Gi Grappling nők Gi Grappling Női 3 versenyző I. Kuti Veronika Titánok HKSE Bocfölde II. Greffer Kinga Marcali Városi SZSE III. Gáspár Lívia

Részletesebben

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008

Részletesebben

Versenykiírás Váltóhelyek, távok: Borvidék Félmaraton 5.0 utcai futóverseny SZEKSZÁRD. Időpontja: május 3.

Versenykiírás Váltóhelyek, távok: Borvidék Félmaraton 5.0 utcai futóverseny SZEKSZÁRD. Időpontja: május 3. Versenykiírás 2014. Borvidék Félmaraton 5.0 utcai futóverseny SZEKSZÁRD Időpontja: 2014. május 3. szombat, 14 óra A verseny rendezője: Kadarka Futóegyesület Szekszárd, Mátyás király u.66. A verseny fővédnöke:

Részletesebben

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény 50m férfi gyors Juhász Patrik 2002 Aquasport min. vizsga 2. Varga András Gergő 2002 Aquasport min. vizsga 3. Dénes Noel 2007 Aquasport min. vizsga 4. Horváth Simeon 2007 Aquasport min. vizsga 2. Kiss László

Részletesebben

Kőbányai Futófesztivál, Helyezés Rajtszám Név Egyesület Korcsoport Eredmény 2 km N Ring Dóra N (2004) 0:10:42 2

Kőbányai Futófesztivál, Helyezés Rajtszám Név Egyesület Korcsoport Eredmény 2 km N Ring Dóra N (2004) 0:10:42 2 Kőbányai Futófesztivál, 2012.05.27. Helyezés Rajtszám Név Egyesület Korcsoport Eredmény 2 km N2004-2005 1 395 Ring Dóra N2004-2005 (2004) 0:10:42 2 464 Országh Júlia N2004-2005 (2004) 0:10:45 2 km F2004-2005

Részletesebben

OTP Bank - Ózdi Terepfutó Hétvége. XX. ÓZDI HEGYI FUTÓVERSENY 21 km május 17. Férfi végeredmény

OTP Bank - Ózdi Terepfutó Hétvége. XX. ÓZDI HEGYI FUTÓVERSENY 21 km május 17. Férfi végeredmény OTP Bank - Ózdi Terepfutó Hétvége XX. ÓZDI HEGYI FUTÓVERSENY 21 km 2015. május 17. Férfi végeredmény Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. Papp Gergely 27 HOKA Team Miskolc

Részletesebben

Jól kezdték az évet a címvédõk! szeptember 26. hétfõ 17:18

Jól kezdték az évet a címvédõk! szeptember 26. hétfõ 17:18 Jól kezdték az évet a címvédõk! 211. szeptember 26. hétfõ 17:18 A bajnoki címvédõk gyõzelmével fejezõdött be az idei Stzeel Nemzeti bajnokság I. fordulójának egyéni versenye, a székesfehérvári Alba Plazaban.

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS NEVEZÉSI FELTÉTELEK VERSENYSZABÁLYZAT. Kerekdomb Félmaraton 21,5 km Kerekdomb Dűlőbringa 10 km

VERSENYKIÍRÁS NEVEZÉSI FELTÉTELEK VERSENYSZABÁLYZAT. Kerekdomb Félmaraton 21,5 km Kerekdomb Dűlőbringa 10 km VERSENYKIÍRÁS NEVEZÉSI FELTÉTELEK VERSENYSZABÁLYZAT Kerekdomb Félmaraton 21,5 km Kerekdomb Dűlőbringa 10 km Érvényes nevezés mindkét távra kizárólag a Kerekdomb Fesztivál hivatalos weboldalán, a www.kerekdombfeszt.hu/sportporgramok

Részletesebben

9.Sülysápi Futónap EREDMÉNYLISTA. Ovis futam abszolút befutó lista

9.Sülysápi Futónap EREDMÉNYLISTA. Ovis futam abszolút befutó lista EREDMÉNYLISTA Ovis futam abszolút befutó lista 1. Berki Maja 1 Tápógyörgye 01:19 2. Berki Illés 100 Tápógyörgye 01:36 3. Bosánszki Zoé Kira 2 Kóka 01:40 4. Győri Iringó 3 Sülysáp 02:39 Gyerek I. abszolút

Részletesebben

6. Győr-Lipót egyéni és váltófutás

6. Győr-Lipót egyéni és váltófutás 1 349 DELI Gergely 1987 01:33:18 01:33:18 3:32 p/km Férfi 1 16-39 éves 1 2 324 SOÓS Dániel 1983 01:35:08 01:35:07 3:36 p/km Férfi 2 16-39 éves 2 3 351 BEDA Szabolcs 1977 01:35:56 01:35:54 3:37 p/km Férfi

Részletesebben

ULTRABALATON 2018 HELPDESK

ULTRABALATON 2018 HELPDESK ULTRABALATON 2018 HELPDESK MIRŐL LESZ SZÓ MA? AZ ULTRABALATON TÖRTÉNETÉRŐL A SZEMÉLYES PROFILRÓL A CSAPATÖSSZEÁLLÍTÁS LÉPÉSEIRŐL A SZAKASZBEOSZTÁSRÓL A KÖRIDŐ MEGADÁSÁRÓL A LOGISZTIKA MEGSZERVEZÉSÉRŐL

Részletesebben

VI.Szigetköz Minimaraton

VI.Szigetköz Minimaraton 2009.05.03. Táv : 16 km Abszolút eredmények 1. 33. Major József 1979 0:52:57 2. 10. Garami Árpád 1966 0:55:22 3. 71. Görözdi Máté 1983 0:57:34 4. 153. Sándor Csaba 1985 0:58:58 5. 6. Varga Csaba 1965 0:59:51

Részletesebben

Női steel páros eredmény

Női steel páros eredmény Női steel páros eredmény 1 Takács Franciska - Maráczy Erzsébet Smile DC 20 2 Harsányi Enikő - Mendelényi Linda WBSE - SZK 16 3 Cserpes Ágnes - Szarka Zsuzsanna ÚKDC - Pestújhelyi SC 13 4 Kovács Erika -

Részletesebben

III. Knauf Tihanyi Félmaraton

III. Knauf Tihanyi Félmaraton 1 2 3 4 5 6 Csapatnév: MOSÓPOR Csapatidő: 01:46:08 MAJOR József BAKONYI Krisztián 00:01:06 00:34:57 00:32:05 00:39:05 +00:00:00 NAGY András Csapatnév: I. ANDRÁS FUTÁRAI Csapatidő: 01:50:54 CSIZMAZIA Bulcsú

Részletesebben

Helyezés Rajtszám Név Egyesület Licensz Idő Hátrány Rövid U13 Fiú

Helyezés Rajtszám Név Egyesület Licensz Idő Hátrány Rövid U13 Fiú Rövid U13 Fiú 1 R12 VARGA Marcell Tamási MTB SC H14 R0755 02:49:30 00:00:00 2 R56 BOGDÁN Balázs 03:32:30 00:43:00 Rövid U15 Lány 1 R22 KENYO Petra 03:08:05 00:00:00 Rövid U15 Fiú 1 R10 SZEDELI Viktor Tamási

Részletesebben

Rajtszám Eredmény Futam idő Neve Születési év Kategória Csapat ,98 Simon Borbála Júlia 2009 Mini Pasaréti Síiskola

Rajtszám Eredmény Futam idő Neve Születési év Kategória Csapat ,98 Simon Borbála Júlia 2009 Mini Pasaréti Síiskola MINI LEÁNY KATEGÓRIA 1 1 16,98 Simon Borbála Júlia 2009 Mini Pasaréti Síiskola GYEREK I. LEÁNY KATEGÓRIA 11 1 15,13 Boros Szonja 2008 Gyerek I. Pasaréti Síiskola 13 2 18,80 Kovács Ilka Anna 2008 Gyerek

Részletesebben

200 m. fiú hátúszás 3. versenyszám Országos csúcs: 1:55.88 (Bernek Péter - 2012)

200 m. fiú hátúszás 3. versenyszám Országos csúcs: 1:55.88 (Bernek Péter - 2012) 1997 és idősebbek 1. Biczó Bence 1993 Debreceni Sportc. SI 2:11,75 613p 100m: 1:06,39 Edzője: Sántics Béla 2. Kiss Attila 1996 Misk.VSI Nonprof.Kft 2:13,58 588p 100m: 1:06,12 3. Hornyák Timothy 1997 Széles

Részletesebben

"Fut mint a nyúl" - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények

Fut mint a nyúl - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények 3,6km Gyerek I. fiú 2000-2003 1 105 Perusza Zoltán 2000 8:13 16:55 2 92 Bácsai Balázs 2001 8:19 17:21 3 96 Németh Péter 2001 8:29 18:09 4 103 Ruppert Péter 2000 8:47 18:28 5 104 Csatlós Dániel 2000 9:02

Részletesebben

V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL

V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL 2015. március 29. Rajt: 9.30 óra - Jótékonysági Futás 11.00 óra - 1/4 maraton 11.05 óra - 1/2 maraton 11.10 óra - maraton (egyéni, váltó) Helyszín Debrecen, Gyulai István Atlétikai

Részletesebben

Zsámbékfutás Félmaraton km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Zsámbékfutás Félmaraton km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 35 év alatti 1 593 FARKAS Pál 1985 01:30:31.8 01:30:27.8 1 1 4:16 min/km +00:00:00.0 2 699 PINTÉR András 1996 01:33:36.5 01:33:33.8 3 3 4:24 min/km +00:03:05.9 3 609 HERCZEG Zoltán 1986 01:33:41.8

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

V. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2004.04.24 1.oldal. Jurandori Maxi Fiú (7 nevezés) I. Vartek Mátyás Lágymányosi Ju-Jitsu Klub

V. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2004.04.24 1.oldal. Jurandori Maxi Fiú (7 nevezés) I. Vartek Mátyás Lágymányosi Ju-Jitsu Klub V. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2004.04.24 1.oldal 1.Jurandori versenyszám (54 nevezés) Jurandori Mini Fiú (7 nevezés) I. Halmagyi Viktor II. Kisling Zénó III. Vígh Péter IV. Petővári Nicola Jurandori

Részletesebben

JÓ VERSENYZÉST KÍVÁN A BUDAPESTMAN IDŐMÉRŐ CSAPATA AZ EVOCHIP HUNGARY KFT.

JÓ VERSENYZÉST KÍVÁN A BUDAPESTMAN IDŐMÉRŐ CSAPATA AZ EVOCHIP HUNGARY KFT. JÓ VERSENYZÉST KÍVÁN A BUDAPESTMAN IDŐMÉRŐ CSAPATA AZ EVOCHIP HUNGARY KFT. Dencs-Kovács Dóra Dencs Attila Dencs Árpád Juhász Andrea Elefánti Artúr Patkovics Gábor 2 A BUDAPESTMAN VEZETŐ VERSENYBÍRÓJA MOLNÁR

Részletesebben

NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA

NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA A III. osztály góllövőlistája 30 forduló után H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Bazsonyi Bence Gyula-tel 59 2 Nagy Máté Bowling Center 49 3 Császi Richárd Gyula-tel 29 4 Timár Martin Gyula-tel 26 4 Suki István

Részletesebben

VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016

VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016 VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016 Férfi 2500 m 10-14 év közt 1 Fazekas Mihály 281 0:10:45 0:10:47 2 Radics Tibor 260 0:10:53 0:10:53 3 Tóth Martin 275 0:11:07 0:11:08 4 Szabó Barnabás 274 0:11:44 0:11:44

Részletesebben

VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016

VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016 VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016 Férfi 2500 m 10-14 év közt 1 Fazekas Mihály 281 0:10:45 0:10:47 2 Radics Tibor 260 0:10:53 0:10:53 3 Tóth Martin 275 0:11:07 0:11:08 4 Szabó Barnabás 274 0:11:44 0:11:44

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi Súlylökés Döntő 16:00 1. nap 1 Kovács Róbert 1986 Békéscsabai AC 2 13.96 SB 2 Szebegyinszki Richárd 1998 Békéscsabai AC 1 13.04 SB Rakovszky Tibor 1994 Maximus SE 3 DNS A győztes edzője

Részletesebben

- eredmények - 5. osztály

- eredmények - 5. osztály 5. osztály N o Név Felkészítı tanár 17. Keresztes Dániel Hatvani Márton 4. Kotormán Dóra Torma Evelin 12. Kollárik Kálmán Gábor Viktor 3. Szeles Dávid Szögi László 13. Sisák Tamás Kovács Dezdemona 11.

Részletesebben

8. Győr-Lipót futóverseny Egyéni abszolút eredmények

8. Győr-Lipót futóverseny Egyéni abszolút eredmények 1 1 408 BALÁZS Levente Férfi 1985 16-39 éves 00:35:07 01:11:13 01:37:38 2 2 546 TAKÁCS László Férfi 1968 40-49 éves 00:39:13 01:19:01 01:47:30 3 3 529 SCHWARTZ-NAGY Attila Férfi 1987 16-39 éves 00:37:44

Részletesebben

Ifjúsági-, és felnőtt Tereptriatlon egyéni Országos Bajnokság

Ifjúsági-, és felnőtt Tereptriatlon egyéni Országos Bajnokság OB ifjúsági nő 1 30 SOÓS Fanni Fergeteg Triatlon SE 2784 01:56:07 00:00:00 00:10:12 01:04:29 00:41:25 2 43 PURUCZKI Dorina FTC 5425 02:14:29 00:18:22 00:11:05 01:09:21 00:54:02 Tempo Sport Kft 1/ 22 OB

Részletesebben

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után -35 női egyéni toll labda 1. Szuchovszky Evelyn 30 pont 2. Vida Alexandra 22 pont 3. Jung Ágnes 16 pont -35 férfi egyéni toll labda 1. Tóth Richárd 106 pont 2.

Részletesebben

A IV. osztály góllövőlistájának végeredménye H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Fodor Artúr Törökszentmiklósiak 61 2 Drotter Zsolt Grande Szanda 33 3 Tóth

A IV. osztály góllövőlistájának végeredménye H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Fodor Artúr Törökszentmiklósiak 61 2 Drotter Zsolt Grande Szanda 33 3 Tóth A IV. osztály góllövőlistájának végeredménye H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Fodor Artúr Törökszentmiklósiak 61 2 Drotter Zsolt Grande Szanda 33 3 Tóth Norbert Trakció 31 4 Szelindi Ádám Népsport 28 5 Gombos

Részletesebben