JEGYZŐKÖNYV. Készült Szólád Község Képviselőtestületének december 17. napján tartott üléséről.
|
|
- Botond Kerekes
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 JEGYZŐKÖNYV Készült Szólád Község Képviselőtestületének december 17. napján tartott üléséről. Jelen vannak: Rózsás Elemér polgármester, Nagy Dániel Lászlóné, Szabó Tamás, Szipli Béla, Vörös László képviselők, Mikóné Fejes Ibolya titkársági osztályvezető, Ernyes Ervin pénzügyi osztályvezető. Rózsás Elemér polgármester megállapítja, hogy a képviselőtestület 5 tagjából 5 fő jelen van, az ülés határozatképes, összehívására szabályszerűen került sor, azt megnyitja. Javaslatára a képviselőtestület a következő napirendet tárgyalja meg: 1.) A évi átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet megalkotása 2.) Hulladékkezelési közszolgáltatás ellátásáról tájékoztató 3.) Az önkormányzat évi költségvetésének módosítása 4.) Az önkormányzat évi költségvetési koncepciójának jóváhagyása 5.) Háztartási szennyvíz begyűjtéséről szóló rendelet megalkotása 6.) A szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló rendelet módosítása 7.) Közös önkormányzati hivatal alapító okiratának jóváhagyása 8.) Hulladékgazdálkodási társulás pályázatához nyilatkozat 9.) Somogy megyei könyvtárral megállapodás jóváhagyása 10.) Polgármesteri hivatal vizesblokk felújítása 11.) Balatonszárszói közoktatási intézmények állami fenntartásba adása 12.) Szociális tűzifajuttatás 13.) Támogatási megállapodás 1.) A évi átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet megalkotása Előadó: Mikóné Fejes Ibolya titkársági osztályvezető Előterjesztés írásban csatolva. Mikóné Fejes Ibolya titkársági osztályvezető: Ismerteti a rendelet megalkotásának jogszabályi hátterét. Rózsás Elemér polgármester: Felteszi szavazásra a rendelet megalkotását. Szólád Község Képviselőtestülete 5 szavazattal, ellenszavazat nélkül, megalkotja a évi költségvetési gazdálkodás átmeneti viteléről szóló 15/2012.(XII.20.) önkormányzati rendeletet. A rendelet kihirdetett szövege mellékletként csatolva.
2 2.) Hulladékkezelési közszolgáltatás ellátásáról tájékoztató Előadó: Mikóné Fejes Ibolya titkársági osztályvezető Előterjesztés írásban csatolva. Mikóné Fejes Ibolya titkársági osztályvezető: Ismerteti, hogy a hulladékról szóló törvény a miniszter hatáskörébe utalta a szolgáltatás díjának megállapítását, és rendelkezett arról, hogy a szolgáltató a évi díjat 4,2 %-kal jogosult megemelni évre vonatkozóan. A szolgáltató immár negyedik levelében azzal kereste meg az önkormányzatokat, hogy hozzanak döntést az eszközhasználati díj csökkentéséről annak érdekében, hogy kompenzálják a szolgáltatónál kieső bevételt, illetve, hogy ne kelljen a díjat 4,2 %-nál nagyobb mértékben megemelniük. Erre pályázati támogatás igénybevétele esetén lehetősége van a szolgáltatónak, melyet hatóság engedélyez. Egyéb kérdésekben az új törvény alapján új rendeletet kell majd alkotni. Rózsás Elemér polgármester: Felteszi szavazásra a tájékoztató tudomásulvételét. A képviselőtestület egyhangú szavazással 5 igen a következő határozatot hozza: 112/2012.(XII.17.) Kt. határozat: A képviselőtestület a hulladékkezelési közszolgáltatás szabályozásáról szóló tájékoztatót tudomásul veszi. Felelős: Rózsás Elemér polgármester Határidő: december ) Az önkormányzat évi költségvetésének módosítása Előadó: Ernyes Ervin pénzügyi osztályvezető Előterjesztés írásban csatolva. Ernyes Ervin pénzügyi osztályvezető: A képviselőtestület korábbi döntéseit vezették át a rendeleten. Szükséges volt a komposztáló edények beszerzésének előirányzatát szerepeltetni. Rózsás Elemér polgármester: Felteszi szavazásra a rendelet módosítását. Szólád Község Képviselőtestülete 5 szavazattal, ellenszavazat nélkül, megalkotja Szólád Község Önkormányzata évi költségvetéséről szóló 1/2012.(II.21.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 16/2012.(XII.20.) önkormányzati rendeletet. A rendelet kihirdetett szövege mellékletként csatolva. 2
3 4.) Az önkormányzat évi költségvetési koncepciójának jóváhagyása Előadó: Ernyes Ervin munkaszervezet vezető Előterjesztés írásban csatolva. Ernyes Ervin pénzügyi osztályvezető: Elképzelhető, hogy a szombaton elfogadott saláta törvényben jóváhagyták, hogy nem szükséges koncepciót alkotni, de jobbnak látta határidő után is testület elé hozni. December 15-ig ígérték, hogy megjelenik a költségvetési törvény, nem így lett. Az állami feladatátadás a kiindulópontja a tervezésnek. Az óvoda marad az önkormányzatoknál, a költségét Balatonszárszóval együtt kell majd kidolgozni. A hivatalhoz való hozzájárulás is a későbbiekben kalkulálható majd. Az állam főt finanszíroz. A hivatal struktúrája még alakulóban van a járási átadás miatt. Januárban munkamegbeszéléseken lehet majd a számokat kialakítani. A helyben maradó SZJA-t elvonják ez Szólád esetében 17 millió forint. A gépjármű adóból 40 % marad ez Szóládon ötmillió forint volt eddig. A normatívákat feladatfinanszírozás váltja fel. Az oktatási intézményekre átadott összegen való spórolás mindezt nem fogja kompenzálni. A likvid hitel várhatóan meg fog maradni. Rózsás Elemér polgármester: Eddig azt kommunikálták, hogy amennyi feladatot átvesznek, ahhoz tartozó finanszírozást veszik el. Ernyes Ervin pénzügyi osztályvezető: A negatív oldalát emelné ki, és a többi testület előtt is így mutatta be. Nem ismert, hogy a szociális intézményre mennyit kapnak, első negyedévre talán meghosszabbítják a jelzőrendszeres segítségnyújtás normatíváját. Minden pénzügyi kihatással járó döntés előtt szükségesnek tartja a pénzügyi osztállyal való egyeztetést. A képviselőtestület egyhangú szavazással 5 igen a következő határozatot hozza: 113/2012.(XII.17.) Kt. határozat: Szólád Község Képviselőtestülete az önkormányzat évi költségvetésének koncepcióját megtárgyalta, azt továbbtárgyalásra alkalmasnak tartja. Felelős: Rózsás Elemér polgármester Határidő: december ) Háztartási szennyvíz begyűjtéséről szóló rendelet megalkotása Előadó: Mikóné Fejes Ibolya titkársági osztályvezető Előterjesztés írásban csatolva. Mikóné Fejes Ibolya titkársági osztályvezető: A folyékony hulladékra vonatkozó rendelkezések átkerültek a vízgazdálkodásról szóló törvénybe. A háztartási szennyvíz kezeléséről új rendeletet kellett előkészíteni. Ismerteti a szolgáltató díjjavaslata alapján a szolgáltatás évi díját. Rózsás Elemér polgármester: Felteszi szavazásra a rendelet megalkotását. 3
4 Szólád Község Képviselőtestülete 5 szavazattal, ellenszavazat nélkül, megalkotja a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról szóló 17/2012.(XII.20.) önkormányzati rendeletet. A rendelet kihirdetett szövege mellékletként csatolva. 6.) A szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló rendelet módosítása Előadó: Mikóné Fejes Ibolya titkársági osztályvezető Előterjesztés írásban csatolva. Mikóné Fejes Ibolya titkársági osztályvezető: Képviselői javaslat alapján elkészítette a 90 év felettiek részére nyújtandó utalvány szabályozását. Polgármesteri hatáskörbe javasolja utalni a döntés meghozatalát. Rózsás Elemér polgármester: Felteszi szavazásra a rendelet módosítását. Szólád Község Képviselőtestülete 5 szavazattal, ellenszavazat nélkül, megalkotja a szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 3/2012.(III.30.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 18/2012.(XII.20.) önkormányzati rendeletet. A rendelet kihirdetett szövege mellékletként csatolva. 7.) Közös önkormányzati hivatal alapító okiratának jóváhagyása Előadó: Dr. Kiss Pál címzetes főjegyző Előterjesztés írásban csatolva. Mikóné Fejes Ibolya titkársági osztályvezető: A kincstár által kiadott minta alapján új szövegváltozat készült, melyet kiosztott a képviselőknek. Rózsás Elemér polgármester: Felteszi szavazásra az alapító okirat jóváhagyását. A képviselőtestület egyhangú szavazással 5 igen a következő határozatot hozza: 114/2012.(XII.17.) Kt. határozat: Szólád község Képviselőtestülete az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtására kiadott 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 5. (1)-(2) bekezdésében foglalt tartalmi követelményeknek megfelelően Balatonföldvár Város Polgármesteri Hivatala alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja és ezzel a melléklet szerinti egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát jóváhagyja: A költségvetési szerv Neve: Balatonföldvár Város Polgármesteri Hivatala szövegrész helyébe a következő szövegrész lép: 1.) Megnevezése: Balatonföldvári Közös Önkormányzati Hivatal 4
5 Rövidített neve: BKÖH Az Alapító okirat az alábbi szövegrésszel egészül ki: 3.) Telephelyei: Balatonföldvári Közös Önkormányzati Hivatal Szántódi Kirendeltsége Szántód, Iskola u. 9 Balatonföldvári Közös Önkormányzati Hivatal Bálványosi Ügyfélszolgálati Irodája Bálványos Kossuth u. 66. Balatonföldvári Közös Önkormányzati Hivatal Kereki Ügyfélszolgálati Irodája Kereki, Petőfi u.64. Balatonföldvári Közös Önkormányzati Hivatal Pusztaszemesi Ügyfélszolgálati Irodája Pusztaszemes, Kossuth u. 53. Balatonföldvári Közös Önkormányzati Hivatal Szóládi Ügyfélszolgálati Irodája Szólád, Kossuth u. 32. Balatonföldvári Közös Önkormányzati Hivatal Teleki Ügyfélszolgálati Irodája Teleki, Rákóczi u. 49. Az Alapító okirat Jogszabályban meghatározott közfeladata: Az önkormányzat működésével, valamint az államigazgatási ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátása. Ellátja a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvényben meghatározott feladatokat szövegrész helyébe az alábbi szövegrész lép: 4.) Közfeladata: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban: Mötv.) 84. (1) bekezdése alapján a közös hivatal ellátja az önkormányzatok működésével, valamint a polgármester vagy a jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos faladatokat. A hivatal közreműködik az önkormányzatok egymás között, valamint az állami szervekkel történő együttműködésének összehangolásában. Az Alapító okirat Szakágazati besorolása: szövegrész helyébe az alábbi szövegrész kerül: 5.) Államháztartási szakágazati besorolása: Helyi önkormányzatok valamint többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége Az Alapító okirat Alaptevékenysége Országgyűlési képviselő-választásokhoz kapcsolódó tevékenységek Önkormányzati képviselő- választásokhoz kapcsolódó tevékenységek Országos, települési és területi kisebbségi önkormányzati választásokhoz kapcsolódó tevékenységek Európai parlamenti választásokhoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások igazgatás tevékenysége Adó, illeték kiszabása, beszedése, adóellenőrzés szövegrész helyébe a következő szövegrész lép: 5
6 6.) Alaptevékenysége: A közös hivatal ellátja a Mötv.-ben és a vonatkozó egyéb jogszabályokban a számára meghatározott feladatokat Balatonföldvár, Bálványos, Kereki, Pusztaszemes, Szántód, Szólád és Teleki települések vonatkozásában. A közös hivatal feladatait részletesen a társult települések önkormányzatai által jóváhagyott, a közös hivatal működtetésére és fenntartására létrejött megállapodás tartalmazza. Az Alapító okirat Alaptevékenysége: Országgyűlési képviselő-választáshoz kapcsolódó tevékenységek Önkormányzati képviselő-választáshoz kapcsolódó tevékenységek Országos,települési és területi kisebbségi önkormányzati választásokhoz kapcsolódó tevékenységek Európai parlamenti választásokhoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége Adó, illeték kiszabása, beszedése, adóellenőrzés szövegrész helyébe az alábbi szövegrész kerül: 7.) Az alaptevékenységek szakfeladatrend szerinti besorolása: Országgyűlési képviselőválasztáshoz kapcsolódó tevékenységek Önkormányzati képviselőválasztáshoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi nemzetiségi önkormányzati választásokhoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek Önkormányzatok általános végrehajtó igazgatási tevékenysége Helyi nemzetiségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége Adó, illeték kiszabása, beszedése, adóellenőrzés Statisztikai tevékenység Az Alapító okirat Illetékessége: Balatonföldvár város, Bálványos, Kereki, Pusztaszemes, Szántód, Szólád, Teleki községek közigazgatási területe valamennyi tevékenységi körben, valamint Működési köre az ellátott közszolgáltatások tekintetében: Balatonföldvár város közigazgatási területe valamennyi tevékenységi körben, továbbá - külön megállapodás alapján - Szántód község közigazgatási területe a védőnői szolgálat tekintetében szövegrészek helyébe az alábbi szövegrész kerül: 8.) Illetékessége, működési köre: Balatonföldvár város, Bálványos, Kereki, Pusztaszemes, Szántód, Szólád, Teleki községek közigazgatási területe valamennyi tevékenységi körben. Az Alapító okirat az alábbi rendelkezéssel egészül ki: 10.) Alapítói jogokkal felruházott irányító szervek: - Bálványos Község Önkormányzata Bálványos, Kossuth u Kereki Község Önkormányzata Kereki, Petőfi u Pusztaszemes Község Önkormányzata Kossuth u Szántód Község Önkormányzata Szántód, Iskola u Szólád Község Önkormányzata Kossuth u Teleki Község Önkormányzata Teleki, Rákóczi u
7 Az Alapító okirat Gazdálkodási jogköre megnevezés Gazdálkodási besorolása megnevezésre módosul: 11.) Gazdálkodási besorolása: Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv. Az Alapító okirat Vezetőjének kinevezési rendje: Balatonföldvár Város Képviselőtestülete, az évi XXIII. törvénynek megfelelően, nyilvános pályázat alapján, a jogszabályban megállapított képesítési követelményeknek megfelelő jegyzőt nevez ki. A kinevezés határozatlan időre szól. A pályázati eljárás előkészítésével és lefolytatásával kapcsolatos feladatokat Balatonföldvár város polgármestere látja el. szövegrész helyébe az alábbi szövegrész kerül: 12.) Vezetőjének kinevezési rendje: A jegyző kinevezése a Mötv ai, valamint a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény rendelkezéseinek megfelelően történik. - a jegyző/aljegyző kinevezéséhez, felmentéséhez az érintett települések polgármestereinek lakosságszám-arányos, többségi döntése szükséges. Többségi a döntés akkor, ha a közös önkormányzati hivatalt létrehozó települések összlakosságát 100%-nak tekintve a polgármesterek által leadott azonos nemű szavazatok alapján az adott településekre vonatkoztatott százalékarány összesítve meghaladja az 50%-ot; - a jegyző feletti egyéb munkáltatói jogokat Balatonföldvár Város polgármestere gyakorolja. - Balatonföldvár Város polgármesterének egyetértése szükséges a közös önkormányzati hivatal osztályvezetői kinevezéséhez, bérezéséhez, vezetői megbízásához, felmentéséhez, vezetői megbízásának visszavonásához és jutalmazásához. A jegyzőt az érintett települések eltérő megállapodásának hiányában - Balatonföldvár Város Polgármestere nevezi ki és gyakorolja felette a munkáltatói jogokat. Az Alapító okirat Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése Az évi XXIII. törvény alapján foglalkoztatott köztisztviselő és ügykezelő, Az évi XXXIII. törvény alapján foglalkoztatott közalkalmazott, Az évi XXII. törvény alapján foglalkoztatott munkavállaló. szövegrész helyébe az alábbi szövegrész kerül: 13.) Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: Közszolgálati jogviszony ( évi CXCIX. törvény ) Közalkalmazotti jogviszony (1992. évi XXXIII. törvény) Munkaviszony (1992. évi XXII. törvény) Megbízásos jogviszony (1992. évi XXII. törvény) Közfoglalkoztatási jogviszony Vállalkozás jellegű jogviszony Felelős: Rózsás Elemér polgármester Határidő: december 30. 7
8 8.) Hulladékgazdálkodási társulás pályázatához nyilatkozat Előadó: Mikóné Fejes Ibolya titkársági osztályvezető Előterjesztés írásban csatolva. Mikóné Fejes Ibolya titkársági osztályvezető: A hulladékgazdálkodási társulás uniós pályázaton vesz részt a somi hulladéklerakó telep fejlesztésének támogatására. A határozati javaslat a részletes megvalósíthatósági tanulmány tartalmára vonatkozik, másik része nyilatkozatot tartalmaz arra vonatkozóan, hogy az önkormányzat a projekt támogatására nem vesz részt más pályázatban, nem részesül más támogatásban. A képviselőtestület egyhangú szavazással 5 igen a következő határozatot hozza: 115/2012.(XII.17.) Kt. határozat: 1) Szólád Község Önkormányzata igazolja, hogy az üzemeltetési koncepció alátámasztásához nyújtott, és a KEOP /2F/09-11 pályázati konstrukció keretében benyújtott Dél-Balaton és Sióvölgy Nagytérségi Szilárdhulladék Kezelési Konzorcium működési területén a Somi Regionális Hulladékkezelőtelep fejlesztése című pályázati anyaghoz készített Részletes Megvalósíthatósági Tanulmányban (továbbiakban RMT) feltüntetett adatok, információk a valóságnak megfelelnek. Az RMT-ben bemutatott üzemeltetési koncepciót, díjpolitikát, díjképzést, megismerte, elfogadta, és annak betartását a támogatás visszafizetésének terhe mellett vállalja a projekt befejezését követő minimum 5 évig. 2) Szólád Község Képviselőtestülete nyilatkozatot tesz, hogy a KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAMBAN kiírásra került 1.1.1/09-11 kódszámú, Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése című pályázati felhívásra a Dél-Balatoni Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás által beadott Dél-Balaton és Sióvölgy Nagytérségi Szilárdhulladék Kezelési Konzorcium működési területén a Somi Regionális Hulladékkezelőtelep fejlesztése nevű II. fordulós pályázaton kívül az adott projekthez, projektelemhez kapcsolódóan (hulladékgazdálkodás fejlesztése) Balatonföldvár Város Önkormányzata nem vesz részt más pályázatban, támogatási konstrukcióban. Felelős: Rózsás Elemér polgármester Határidő: december ) Somogy megyei könyvtárral megállapodás jóváhagyása Előadó: Mikóné Fejes Ibolya titkársági osztályvezető Előterjesztés írásban csatolva. Mikóné Fejes Ibolya titkársági osztályvezető: A kistérségi társulások helyett a feladatot a megyei könyvtárak látják el. A települések, más módon, önálló intézmény létrehozásával gondoskodhatnak a nyilvános könyvtári szolgáltatásról. Szólád méretű település esetén ez nem indokolt, a megyei könyvtárral kötendő szolgáltatási szerződés jóváhagyását javasolja. 8
9 A képviselőtestület egyhangú szavazással 5 igen a következő határozatot hozza: 116/2012.(XII.17.) Kt. határozat: Szólád Község Képviselőtestülete a könyvtári szolgáltatás biztosítására a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárral Kötendő szolgáltatási szerződést jóváhagyja, aláírására felhatalmazza a polgármestert. Felelős: Rózsás Elemér polgármester Határidő: december ) Polgármesteri hivatal vizesblokk felújítása Előadó: Rózsás Elemér polgármester Előterjesztés szóban. Rózsás Elemér polgármester: Korábban beszéltek róla, hogy a hivatal és az orvosi rendelő vizesblokkjai, vízvezeték rendszere felújításra kerülnek. Erre árajánlatot is kértek. Nem ez valósul meg, a munka a belső felújításra szorítkozik. Juhász Zoltán és Kenyér Zoltán árai alapján dolgozták ki a megvalósítást. Egy hét múlva készen lesz az emelet. Az önkormányzat dolgozói és egy vállalkozó végezték. Az alsó szinten elkezdődött a bontás. Csövekre 110 ezer forintot, csempére, járólapra, fugázó és ragasztó anyagra 280 ezer forintot költöttek körülbelül. Varga János ezt követően nyújtja majd be a számlát. Nagy Dániel László képviselő: Hozzávetőleg 400 ezer forintba került eddig, arra lehet számítani, hogy 1 millió forintra szükség lesz. A képviselőtestület a becsült költséggel egyetért. Rózsás Elemér polgármester: Kéri egymillió forint összegben a munkák keretösszegének biztosítását. A képviselőtestület egyhangú szavazással 5 igen a következő határozatot hozza: 117/2012.(XII.17.) Kt. határozat: Szólád Község Képviselőtestülete a polgármesteri hivatal és az orvosi rendelő vizesblokkjainak felújítására Ft keretösszegben biztosítja a költségvetési forrást, melyet a rendelet következő módosítása során figyelembe kell venni. Felelős: Rózsás Elemér polgármester Határidő: december 30. 9
10 11.) Balatonszárszói közoktatási intézmények állami fenntartásba adása Előadó: Mikóné Fejes Ibolya titkársági osztályvezető Előterjesztés írásban csatolva. Mikóné Fejes Ibolya titkársági osztályvezető: A testület rendkívüli ülésén elfogadott határozatot módosítani szükséges, mert az egyeztetések alapján a társulási megállapodás és az alapító okirat további módosításra szorul. Balatonőszöd most nem válik ki a társulásból, ahogy ezt a korábbi javaslat tartalmazta. Rózsás Elemér polgármester: Felteszi szavazásra az írásbeli határozati javaslatot. A képviselőtestület egyhangú szavazással 5 igen a következő határozatot hozza: 118/2012.(XII.17.) Kt. határozat: Szólád Község Képviselőtestülete a Balatonszárszó József Attila Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda január 1-től állami köznevelési feladatokat ellátó József Attila Általános Iskola, Zeneiskola és Alsó Tagozatos Általános Iskola intézményegységei állami fenntartásba adásával és ezen intézményegységek köznevelési feladatainak állami feladatellátásba adásával kapcsolatosan az alábbi döntéseket hozza: a.) Szólád Község Képviselőtestülete a Balatonszárszó József Attila Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda fenntartására vonatkozó társulási megállapodás módosítását az alábbiak szerint elfogadja: Szólád Község Képviselőtestülete a szeptember l. napjától hatályos és utoljára szeptember l. hatállyal módosított Balatonszárszó József Attila Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda közös fenntartására vonatkozó társulási megállapodást január l. nap hatállyal a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvényben, valamint a köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről szóló évi CLXXXVIII. törvényben foglaltaknak megfelelően az alábbiak szerint módosítja: Társulási megállapodás a Balatonszárszó József Attila Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda fenntartására Társulási megállapodás a Balatonszárszói Százszorszép Óvoda fenntartására A megállapodás bevezető része A megállapodás 2.) pontjában részletesen meghatározott települési önkormányzatok képviselőtestületei önkéntes és szabad elhatározásukból, egyenjogúságuk tiszteletben tartásával, a kölcsönös előnyök és az arányos teherviselés alapján a helyi önkormányzatok társulásáról és együttműködéséről szóló évi CXXXV. törvény 8. -ában foglalt rendelkezések szerint a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 8..(1) bekezdésében előírt kötelező közoktatási (általános iskolai oktatás és óvodai nevelés) feladataikról intézményi társulás útján gondoskodnak, melynek alapján a Balatonszárszó 10
11 József Attila Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda közös fenntartásában állapodnak meg szeptember l. napjától kezdődő hatállyal, határozatlan időtartamra. A megállapodás 2.) pontjában részletesen meghatározott települési önkormányzatok képviselőtestületei önkéntes és szabad elhatározásukból, egyenjogúságuk tiszteletben tartásával, a kölcsönös előnyök és az arányos teherviselés alapján a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény 74.. (1) bekezdés, valamint a köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről szóló évi CLXXXVIII. törvény rendelkezései alapján az önkormányzatok kötelező óvodai nevelési feladataikról intézményi társulás útján gondoskodnak, melynek alapján a Balatonszárszói Százszorszép Óvoda közös fenntartásában állapodnak meg január l. napjától kezdődő hatállyal, határozatlan időtartamra. A megállapodás 1.2. A Társulás székhelye: 8624 Balatonszárszó, Vörösmarty u A Társulás székhelye: 8624 Balatonszárszó, Hősök tere l. A megállapodás 1.3. A társulás működési területe (felvételi körzete): a társult önkormányzatok közigazgatási területe A megállapodás 2.2. Felek a társulási megállapodást szeptember l. napjával kezdődő hatállyal, határozatlan időre kötik. szövegrész törölve. A megállapodás 3. pont A társulás által ellátott feladat- és hatáskör, a közösen fenntartott intézmény megnevezése, tevékenységi köre, irányító szervének megnevezése, besorolása 3.1. A társulás célja és feladata a közoktatási intézmények közös fenntartásával a megállapodásban résztvevő felek számára a gyermekek iskolai és óvodai elhelyezésének és étkeztetésének biztosítása, valamint zeneiskolai oktatása az Ötv. és a Kotv. rendelkezései szerint közösen mikrotérségi keretek között a közoktatási intézményrendszer integrálásával. 3.2 A társult önkormányzatok képviselőtestületei kötelező közoktatási feladataikat a Kotv. 88..(4) bekezdésében foglaltak szerint társulásban való részvétellel, intézményi társulás keretében teljesítik. A társult települési önkormányzatok képviselőtestületei az általános iskolai oktatás és nevelés, a zeneiskolai oktatás és az óvodai nevelési feladataikat intézményi társulás útján biztosítják. A megállapodás 3. társulás által ellátott feladat- és hatáskör, a közösen fenntartott intézmény megnevezése, tevékenységi köre, irányító szervének megnevezése, besorolása 3.1. A társulás célja és feladata a köznevelési intézmények közös fenntartásával a megállapodásban résztvevő felek számára a gyermekek óvodai elhelyezésének és étkeztetésének biztosítása, a hatályos jogszabályok szerint közösen mikrotérségi keretek között a köznevelési intézményrendszer integrálásával. 11
12 3.2 A társult önkormányzatok képviselőtestületei kötelező köznevelési feladataikat társulásban való részvétellel, intézményi társulás keretében teljesítik. A megállapodás 3.3. A közösen fenntartott többcélú közös igazgatású intézmény megnevezése: Balatonszárszó József Attila Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda, mint székhely intézmény. Székhelye: Balatonszárszó, Vörösmarty u. 6. Intézményegységei és telephelyeik: Alsó Tagozatos Általános Iskola Kötcse Kötcse, Hősök tere l. Zeneiskola Balatonszárszó Balatonszárszó, Vörösmarty u.6. Százszorszép Napközi Otthonos Óvoda Balatonszárszó Balatonszárszó, Vörösmarty u.6. Napközi Otthonos Óvoda Kötcse Kötcse, Hősök tere l. A Napközi Otthonos Óvoda Szólád (8625. Szólád, Kossuth L. u. 40.) tagintézmény augusztus 31. napjával megszűnik szeptember l. napjával a szóládi óvodáskorú gyermekek óvodai intézményi ellátása a többcélú közös igazgatású intézmény Százszorszép Napközi Otthonos Óvoda Balatonszárszó (8624. Balatonszárszó, Vörösmarty u.6.) intézményegységben biztosított. A szóládi gyermekek Balatonszárszóra történő szállításáról Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzata ingyenesen gondoskodik. A szállítás részletes feltételeit külön megállapodás tartalmazza A közösen fenntartott közös igazgatású intézmény megnevezése: Balatonszárszói Százszorszép Óvoda, mint székhely intézmény. Székhelye: Balatonszárszó, Radnóti u. 10. Intézményegysége és telephelye: Kötcsei Óvoda Kötcse, Hősök tere l. A Napközi Otthonos Óvoda Szólád (8625. Szólád, Kossuth L. u. 40.) tagintézmény augusztus 31. napjával megszűnik szeptember l. napjával a szóládi óvodáskorú gyermekek óvodai intézményi ellátása a Balatonszárszó Százszorszép Óvodában (8624. Balatonszárszó, Radnóti u. 10.) biztosított. A szóládi gyermekek Balatonszárszóra történő szállításáról Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzata ingyenesen gondoskodik. A szállítás részletes feltételeit külön megállapodás tartalmazza. 12
13 A megállapodás Irányító szervének neve, székhelye, a költségvetési szervet fenntartó szervek neve, székhelye: Az irányító szerv neve, székhelye: Balatonszárszó, Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete Balatonszárszó, Hősök tere l. Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete az alapítói jogok gyakorlása során köteles a társönkormányzatok képviselőtestületeinek előzetes véleményét beszerezni. A Kötcsei Alsó Tagozatos Általános Iskola és a Kötcsei Napközi Otthonos Óvoda intézményegységekkel kapcsolatos alapítói jogok gyakorlása előtt köteles Kötcse Község Önkormányzata Képviselőtestületének, Nagycsepely Község Önkormányzata Képviselőtestületének, valamint Teleki Község Önkormányzata Képviselőtestületének egyetértését beszerezni. A fenntartó szervek neve és székhelye Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzata Balatonszárszó, Hősök tere l. Kötcse Község Önkormányzata Kötcse Kossuth L.u.2. Nagycsepely Község Önkormányzata Nagycsepely, Kossuth L.u.17. Teleki Község Önkormányzata Teleki, Rákóczi F. u. 49. Szólád Község Önkormányzata Szólád, Kossuth L. u. 32. Balatonőszöd Község Önkormányzata Balatonőszöd, Szabadság u. 89. Az intézményfenntartó társulási megállapodásban foglaltak szerint a társult önkormányzatok által közösen fenntartott intézmény fenntartásával kapcsolatos feladat- és hatásköröket Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete látja el : Irányító szervének neve, székhelye, a költségvetési szervet fenntartó szervek neve, székhelye Az irányító szerv neve, székhelye: Balatonszárszó, Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete Balatonszárszó, Hősök tere l. 13
14 Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete az alapítói jogok gyakorlása során köteles a társönkormányzatok képviselőtestületeinek előzetes véleményét beszerezni. A Kötcsei Óvoda intézményegységgel kapcsolatos alapítói jogok gyakorlása előtt köteles Kötcse Község Önkormányzata Képviselőtestületének, Nagycsepely Község Önkormányzata Képviselőtestületének, valamint Teleki Község Önkormányzata Képviselőtestületének egyetértését beszerezni. A fenntartó szervek neve és székhelye Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzata Balatonszárszó, Hősök tere l. Kötcse Község Önkormányzata Kötcse Kossuth L.u.2. Nagycsepely Község Önkormányzata Nagycsepely, Kossuth L.u.17. Teleki Község Önkormányzata Teleki, Rákóczi F. u. 49. Szólád Község Önkormányzata Szólád, Kossuth L. u. 32. Balatonőszöd Község Önkormányzata Balatonőszöd, Szabadság u. 89. Az intézményfenntartó társulási megállapodásban foglaltak szerint a társult önkormányzatok által közösen fenntartott intézmény fenntartásával kapcsolatos feladat- és hatásköröket Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete látja el. A megállapodás 3.4. Az intézmény alaptevékenysége Szakágazat: Alapfokú oktatás Szakfeladatai: január 1-től érvényes szakfeladatok: Óvodai intézményi étkeztetés Iskolai intézményi étkeztetés Munkahelyi étkeztetés Egyéb vendéglátás Önkormányzatok elszámolásai a költségvetési szervekkel Óvodai nevelés intézményeinek, programjainak komplex támogatása Óvodai nevelés, ellátás Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása Sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a gyermek, tanuló, aki a szakértői rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján 14
15 a.) testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének tartós és súlyos rendellenességgel küzd, b.) a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének súlyos rendellenességével küzd Alapfokú oktatás intézményeinek, programjainak komplex támogatása Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) Sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a gyermek, tanuló, aki a szakértői rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján a.) testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének tartós és súlyos rendellenességgel küzd, b.) a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének súlyos rendellenességével küzd Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) Sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a gyermek, tanuló, aki a szakértői rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján a.) testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének tartós és súlyos rendellenességgel küzd, b.) a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének súlyos rendellenességével küzd Alapfokú művészetoktatás zeneművészeti ágban Általános iskolai napközi otthoni nevelés Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése Sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a gyermek, tanuló, aki a szakértői rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján Korai fejlesztés, gondozás Fejlesztő felkészítés Oktatást kiegészítő tevékenységek komplex támogatása Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység Szociális étkeztetés Iskolai, diáksport-tevékenység és-támogatása 3.5. Az intézmény szabad kapacitás terhére végzett nem haszonszerzési célú tevékenysége: Munkahelyi étkeztetés Egyéb vendéglátás Szociális étkeztetés Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység A megállapodás 3.4. Az intézmény alaptevékenysége Alaptevékenysége: Óvodai nevelés Szakágazat: Iskolai előkészítő oktatás Szakfeladatai: 15
16 2013. január 1-től érvényes szakfeladatok: Óvodai intézményi étkeztetés Iskolai intézményi étkeztetés Munkahelyi étkeztetés Egyéb vendéglátás Önkormányzatok elszámolásai a költségvetési szervekkel Óvodai nevelés intézményeinek, programjainak komplex támogatása Óvodai nevelés, ellátás Szociális étkeztetés 3.5. Az intézmény szabad kapacitás terhére végzett nem haszonszerzési célú tevékenysége: Munkahelyi étkeztetés Egyéb vendéglátás Szociális étkeztetés A megállapodás 4. A társulás vagyona, az intézmény gazdálkodási jogállása, a költségek viselése 4.1. A Balatonszárszó József Attila Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Balatonszárszón található épületei, leltár szerinti felszerelései és ingóságai Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának kizárólagos tulajdonában állnak. Az iskola intézményegységeiként működő Kötcsei Alsó Tagozatos Általános Iskola, valamint a Kötcsei Napközi Otthonos Óvoda épületei, leltár szerinti felszerelései és ingóságai a Kötcsei Önkormányzat kizárólagos tulajdonát képezik 1. A Kötcsei Önkormányzat ezen ingatlan és ingó vagyontárgyait a 3 pontban meghatározott tevékenységek ellátásához külön megállapodásban meghatározott feltételek szerint térítésmentesen használatba átadja a Balatonszárszó József Attila Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvodának. Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzata a társult önkormányzatoknak a tulajdonában lévő intézmények épületeinek, felszereléseinek és ingóságainak használatára térítésmentes használati jogot biztosít. A vagyon fekvése szerinti önkormányzatnak a vagyonra vonatkozóan érvényes biztosítással kell rendelkeznie. A társulás tagjai nyugtázzák, hogy az intézménynek rendelkeznie kell a hatályos jogszabályban meghatározott személyi- és tárgyi feltételekkel, melynek biztosítása a társulást fenntartó önkormányzatok kötelezettsége. Ezeken felül az intézménynek rendelkeznie kell az éves működéséhez szükséges pénzeszközökkel is. A Napközi Otthonos Óvoda Szólád (8625. Szólád, Kossuth L. u.40.) épületei, leltár szerinti felszerelései és ingóságai a Szóládi Önkormányzat kizárólagos tulajdonát képezik. Ezen ingatlan és ingótárgyakat Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzata augusztus 31. napjával a térítésmentesen biztosított használatából visszaadja a Szóládi Községi Önkormányzatnak. A Balatonszárszó József Attila Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda intézménynek a Napközi Otthonos Óvoda Szólád intézményegységnél használatában levő ingó vagyontárgyak kivétel a kis értékű tárgyi eszközök átadása-átvétele augusztus 3l. fordulónappal készített mérleg és az azt alátámasztó analitikus nyilvántartás adatai alapján elkészített leltárral történik meg. 16
17 4.A társulás vagyona, az intézmény gazdálkodási jogállása, a költségek viselése, valamint a társult önkormányzatoknak egymás közötti elszámolása az állami köznevelési alapfeladat ellátását szolgáló társulásba bevitt vagyon tekintetében, továbbá az európai uniós társfinanszírozású projektekben vállalt kötelezettségek teljesítésének egymás közötti megosztásáról 4.1. A Balatonszárszói Százszorszép Óvoda Balatonszárszón található épületei, leltár szerinti felszerelései és ingóságai Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának kizárólagos tulajdonában állnak. Az Óvoda intézményegységeiként működő Kötcsei Óvoda épületei, leltár szerinti felszerelései és ingóságai a Kötcsei Önkormányzat kizárólagos tulajdonát képezik A Kötcsei Önkormányzat ezen ingatlan és ingó vagyontárgyait a 3 pontban meghatározott tevékenységek ellátásához külön megállapodásban meghatározott feltételek szerint térítésmentesen használatba átadja a Balatonszárszói Százszorszép Óvodának. Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzata a társult önkormányzatoknak a tulajdonában lévő intézmények épületeinek, felszereléseinek és ingóságainak használatára térítésmentes használati jogot biztosít. A vagyon fekvése szerinti önkormányzatnak a vagyonra vonatkozóan érvényes biztosítással kell rendelkeznie. A társulás tagjai nyugtázzák, hogy az intézménynek rendelkeznie kell a hatályos jogszabályban meghatározott személyi- és tárgyi feltételekkel, melynek biztosítása a társulást fenntartó önkormányzatok kötelezettsége. Ezeken felül az intézménynek rendelkeznie kell az éves működéséhez szükséges pénzeszközökkel is. A Napközi Otthonos Óvoda Szólád (8625. Szólád, Kossuth L. u.40.) épületei, leltár szerinti felszerelései és ingóságai a Szóládi Önkormányzat kizárólagos tulajdonát képezik. Ezen ingatlan és ingótárgyakat Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzata augusztus 31. napjával a térítésmentesen biztosított használatából visszaadja a Szóládi Községi Önkormányzatnak. A Balatonszárszó József Attila Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda intézménynek a Napközi Otthonos Óvoda Szólád intézményegységnél használatában levő ingó vagyontárgyak kivétel a kis értékű tárgyi eszközök átadása-átvétele augusztus 3l. fordulónappal készített mérleg és az azt alátámasztó analitikus nyilvántartás adatai alapján elkészített leltárral történik meg. A József Attila Általános Iskola épületei, leltár szerinti felszerelései és ingóságai (8624. Balatonszárszó, Vörösmarty u.6.) Önkormányzat kizárólagos tulajdonát képezik. Ezen ingatlan és ingótárgyakat Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzata december 31. napjával a Társulás részére térítésmentesen biztosított használatából visszaveszi. A Balatonszárszó József Attila Általános Iskola használatában levő ingó vagyontárgyak kivétel a kis értékű tárgyi eszközök átadása-átvétele mérleg és az azt alátámasztó analitikus nyilvántartás adatai alapján elkészített leltárral történik meg. A Zeneiskola épületei, leltár szerinti felszerelései és ingóságai (8624. Balatonszárszó, Vörösmarty u.6.) Önkormányzat kizárólagos tulajdonát képezik. Ezen ingatlan és ingótárgyakat Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzata december 31. napjával a Társulás részére térítésmentesen biztosított használatából visszaveszi. A Zeneiskola használatában levő ingó vagyontárgyak kivétel a kis értékű tárgyi eszközök átadásaátvétele mérleg és az azt alátámasztó analitikus nyilvántartás adatai alapján elkészített leltárral történik meg. 17
18 Az Alsó Tagozatos Általános Iskola Kötcse (8627. Kötcse, Hősök tere l.) épületei, leltár szerinti felszerelései és ingóságai a Kötcsei Önkormányzat kizárólagos tulajdonát képezik. Ezen ingatlan és ingótárgyakat Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzata december 31. napjával a térítésmentesen biztosított használatából visszaadja a Kötcsei Községi Önkormányzatnak. meg. Az Alsó Tagozatos Általános Iskola Kötcse használatában levő ingó vagyontárgyak kivétel a kis értékű tárgyi eszközök átadása-átvétele mérleg és az azt alátámasztó analitikus nyilvántartás adatai alapján elkészített leltárral történik meg. A társulás működése alatt sem európai uniós projektből, sem más módon az állami feladatellátásba kerülő köznevelési feladatok tekintetében a társult önkormányzatokat megillető közös vagyon nem keletkezett, ezért ezek elosztásáról a társulási megállapodás módosítása során nem kell rendelkezni. A társult önkormányzatok az állami köznevelési feladatkör vonatkozásában európai uniós társfinanszírozású projektben kötelezettséget nem vállaltak, így ennek megosztásáról nem kell dönteni. A megállapodás 4.2.Az intézmények használatában levő ingó vagyontárgyak kivétel a kis értékű tárgyi eszközök - átadása-átvétele augusztus 31. fordulónappal készített mérleg és az azt alátámasztó analitikus nyilvántartás adatai alapján elkészített leltárral történt meg a Kötcsei Napközi Otthonos Óvoda esetében az intézmény használatában levő ingó vagyontárgyak kivétel a kis értékű tárgyi eszközök átadása-átvétele 2009.június 30. fordulónappal készített mérleg és az azt alátámasztó analitikus nyilvántartás adatai alapján elkészített leltárral történik meg szövegrész helyébe az alábbi szöveg lép: 4.2. Az intézmények használatában levő ingó vagyontárgyak kivétel a kis értékű tárgyi eszközök - átadása-átvétele augusztus 31. fordulónappal készített mérleg és az azt alátámasztó analitikus nyilvántartás adatai alapján elkészített leltárral történt meg a Kötcsei Óvoda esetében az intézmény használatában levő ingó vagyontárgyak kivétel a kis értékű tárgyi eszközök átadása-átvétele 2009.június 30. fordulónappal készített mérleg és az azt alátámasztó analitikus nyilvántartás adatai alapján elkészített leltárral történik meg A megállapodás 4.3. A Balatonszárszó József Attila Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda. költségvetését a társult önkormányzatok képviselőtestületei - a társult önkormányzatok polgármesterei és az intézményvezető által előzetesen egyeztetett és kialakított intézményi költségvetési tervezet alapján - közösen fogadják el. A közös elfogadás az intézményi költségvetés azonos tartalommal való képviselőtestületenkénti elfogadását jelenti. Az elfogadott költségvetés Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának költségvetésébe épül be. szövegrész helyébe az alábbi szöveg lép: 4.3. A Balatonszárszói Százszorszép Óvoda költségvetését a társult önkormányzatok képviselőtestületei - a társult önkormányzatok polgármesterei és az intézményvezető által előzetesen egyeztetett és kialakított intézményi költségvetési tervezet alapján - közösen fogadják el. A közös elfogadás az intézményi költségvetés azonos tartalommal való képviselőtestületenkénti elfogadását jelenti. Az elfogadott költségvetés Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának költségvetésébe épül be. 18
19 A megállapodás 4.6. Az intézmény külső forrásból nem fedezett működési kiadásait, többletköltségét a társult önkormányzatok képviselőtestületei pénzügyi hozzájárulás címén biztosítják, melynek fedezetét saját költségvetési rendeletükben elkülönített előirányzatként biztosítják és átadott pénzeszközként adnak át. A társult önkormányzatok az állami normatíván felüli működéshez szükséges további költségek fedezetét gyermeklétszám arányában biztosítják.. A tanulók létszáma az adott tanévre beiratkozott gyermekek száma alapján kerül meghatározásra. szövegrész helyébe az alábbi szöveg lép: 4.6. Az intézmény külső forrásból nem fedezett működési kiadásait, többletköltségét a társult önkormányzatok képviselőtestületei pénzügyi hozzájárulás címén biztosítják, melynek fedezetét saját költségvetési rendeletükben elkülönített előirányzatként biztosítják és átadott pénzeszközként adnak át. A társult önkormányzatok az állami támogatáson felüli működéshez szükséges további költségek fedezetét gyermeklétszám arányában biztosítják. A megállapodás Társult önkormányzatok az iskolai ellátás és az étkeztetés kiadásaihoz a normatív állami hozzájárulások és a térítési díjak figyelembevételével az igénybevétel alapján fizetnek hozzájárulást. Az iskola konyhájáról biztosított étkeztetés esetében az intézményi térítési díjakat a polgármesterekkel történt egyeztetés alapján önkormányzatonként megegyező összegben állapítják meg. szövegrész helyébe az alábbi szöveg lép: 4.10 Társult önkormányzatok az óvodai ellátás és az étkeztetés kiadásaihoz az állami hozzájárulások és a térítési díjak figyelembevételével az igénybevétel alapján fizetnek hozzájárulást. Az óvoda konyhájáról biztosított étkeztetés esetében az intézményi térítési díjakat a polgármesterekkel történt egyeztetés alapján önkormányzatonként megegyező összegben a fenntartó önkormányzat rendeletében állapítják meg. b.) Szólád Község Képviselőtestülete a Balatonszárszó József Attila Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának módosítását az alábbiak szerint fogadja el: Balatonszárszó József Attila Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának Módosító Okirata Szólád Község Képviselőtestülete a Balatonszárszó József Attila Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda szeptember l-től hatályos és utoljára évben módosított alapító okiratát január l nap hatállyal a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény 21.. (3) bekezdés, valamint az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. Korm. rendelet 5.. (1)-(2) bekezdése és a nevelési oktatási intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet szerinti tartalommal az alábbiak szerint módosítja: Az alapító okirat címe Balatonszárszó József Attila Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okirata 19
20 Balatonszárszói Százszorszép Óvoda Alapító okirata Az alapító okirat 1. Költségvetési szerv megnevezése: Balatonszárszó József Attila Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda 1. A költségvetési szerv megnevezése: Balatonszárszói Százszorszép Óvoda Az alapító okirat 2. Székhelyének címe: 8624 Balatonszárszó, Hősök tere Székhelyének címe: 8624 Balatonszárszó, Radnóti u 10. Tagintézményének neve: Kötcsei Óvoda Telephelye: 8627 Kötcse, Hősök tere 1. Az alapító okirat 3. Irányító szervének neve, székhelye Az irányító szerv neve, székhelye: Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete Balatonszárszó, Hősök tere l. Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete az alapítói jogok gyakorlása során köteles a társönkormányzatok képviselőtestületeinek előzetes véleményét beszerezni. A Kötcsei Alsó Tagozatos Általános Iskola és a Kötcsei Napközi Otthonos Óvoda intézményegységekkel kapcsolatos alapítói jogok gyakorlása előtt köteles Kötcse Község Önkormányzata Képviselőtestületének, Nagycsepely Község Önkormányzata Képviselőtestületének, valamint Teleki Község Önkormányzata Képviselőtestületének egyetértését beszerezni. A fenntartó szervek neve és székhelye Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzata Balatonszárszó, Hősök tere l. Kötcse Község Önkormányzata Kötcse Kossuth L.u.2. Nagycsepely Község Önkormányzata Nagycsepely, Kossuth L.u.17. Teleki Község Önkormányzata Teleki, Rákóczi F. u
21 Szólád Község Önkormányzata Szólád, Kossuth L. u. 32. Balatonőszöd Község Önkormányzata Balatonőszöd, Szabadság u. 89. Az intézményfenntartó társulási megállapodásban foglaltak szerint a társult önkormányzatok által közösen fenntartott intézmény fenntartásával kapcsolatos feladat- és hatásköröket Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete látja el. 3. Irányító szervének neve, székhelye Az irányító szerv neve, székhelye Balatonszárszó, Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete Balatonszárszó, Hősök tere l. Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete az alapítói jogok gyakorlása során köteles a társönkormányzatok képviselőtestületeinek előzetes véleményét beszerezni- A Kötcsei Óvoda intézményegységgel kapcsolatos alapítói jogok gyakorlása előtt köteles Kötcse Község Önkormányzata Képviselőtestületének, Nagycsepely Község Önkormányzata Képviselőtestületének, valamint Teleki Község Önkormányzata Képviselőtestületének egyetértését beszerezni. Alapító szervek neve és székhelye Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzata Balatonszárszó, Hősök tere l. Kötcse Község Önkormányzata Kötcse Kossuth L.u.2. Nagycsepely Község Önkormányzata Nagycsepely, Kossuth L.u.17. Teleki Község Önkormányzata Teleki, Rákóczi F. u. 49. Szólád Község Önkormányzata Szólád, Kossuth L. u. 32. Balatonőszöd Község Önkormányzata Balatonőszöd, Szabadság u. 89. Fenntartó szervek neve és székhelye Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzata Balatonszárszó, Hősök tere l. 21
22 Kötcse Község Önkormányzata Kötcse Kossuth L.u.2. Nagycsepely Község Önkormányzata Nagycsepely, Kossuth L.u.17. Teleki Község Önkormányzata Teleki, Rákóczi F. u. 49. Szólád Község Önkormányzata Szólád, Kossuth L. u. 32. Balatonőszöd Község Önkormányzata Balatonőszöd, Szabadság u. 89. Az intézményfenntartó társulási megállapodásban foglaltak szerint a társult önkormányzatok által közösen fenntartott intézmény fenntartásával kapcsolatos feladat- és hatásköröket Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete látja el. Az alapító okirat 4.1. Jogszabályban meghatározott közfeladata: általános iskolai oktatás és nevelés, óvodai nevelés 4.1 Jogszabályban meghatározott közfeladata: óvodai nevelés Az alapító okirat 6. A többcélú közös igazgatású intézmény székhelye, intézményegységei és telephelyeik: József Attila Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Székhely: Balatonszárszó, Vörösmarty u évfolyammal működik, maximális tanulólétszám: 250 fő. a 2011/2012-es tanévben indítható osztályok száma: 8 napközis csoportok száma: 4. Feladata: - az alapfokú nevelés-oktatás, a tanulók érdeklődésének, képességének, tehetségének megfelelően felkészít a középiskolai, illetve szakiskolai továbbtanulásra valamint - a társadalomba való beilleszkedésre valamint sajátos nevelést igénylő (súlyos, halmozottan hátrányos) a tankötelezettségét képzési kötelezettségként teljesítő, - fejlesztő felkészítésben részesülő gyermek ellátásáról egyedi elbírálás alapján gondoskodhat. Intézményegységei: Zeneiskola Balatonszárszó Telephely: Balatonszárszó, Vörösmarty u. 6. Alapfokú művészeti oktatási intézmény, maximális gyermeklétszám 70 fő. Az általános iskola épületében működik, Balatonszárszó, Vörösmarty u. 6. A képzés év továbbképzős évfolyamon történik. Feladata alapfokú szolfézsoktatás, fúvós, hegedű, gitár és ütős tanszakon illetve zongora tanszakon alapfokú zeneoktatás. A hangszerhasználatot külön megállapodás tartalmazza. 22
JEGYZŐKÖNYV. Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2012. december 11. napján tartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2012. december 11. napján tartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Rózsás Elemér polgármester, Nagy Dániel Lászlóné, Szabó Tamás, Vörös László
./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá
./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete
ELŐ TERJESZTÉS Alapító okiratok felülvizsgálatára
12-13. Napirend ELŐ TERJESZTÉS Alapító okiratok felülvizsgálatára Tisztelt Képviselő-testület! Jogszabályi változások miatt indokolttá vált az Önkormányzat által alapított intézmények alapító okiratainak
1. Az intézmény neve: Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti. 2. Az intézmény székhelye: 3162 Ságújfalu, Kossuth út 134.
Ságújfalu és Kishartyán Községek Önkormányzatainak Képviselő-testületei az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv., valamint a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény alapján, az általuk alapított
M Ó D O S Í T Ó O K I R A T
/2012. (10. 25.) sz. határozat 6. melléklete M Ó D O S Í T Ó O K I R A T Fazekas Mihály Általános Iskola 2120 Dunakeszi, Radnóti M. u. 29. Dunakeszi Város Képviselő-testülete jóváhagyta a Fazekas Mihály
A L A P Í T Ó OKIRAT
A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt) 1.) Az intézmény megnevezése: Zalakomári Általános Iskola Az intézmény székhelye: 8752 Zalakomár, Tavasz u. 15. Az intézmény törzsszáma: 666600 Az intézmény
./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat
./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzata, mint alapító a Kerekegyházi Bóbita Óvoda a határozat
40/2014. (V.28.) Öh. sz. Tárgy: a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét követő fenntartása és működtetése
40/2014. (V.28.) Öh. sz. Tárgy: a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét követő fenntartása és működtetése HATÁROZAT Képviselő-testülete megtárgyalta a bátonyterenyei tagóvodák 2014. július 1-jét
Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete március 28-ai soros üléséről
Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 28-ai soros üléséről 38/2013.(III.28.) sz. önkormányzati határozat: Tiszavirág Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde Alapító
Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 68/2013. (IV. 25.) határozata
Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA
Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA Az Államháztartásról szóló, módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 66. -a, továbbá a közoktatásról szóló, módosított 1993. évi LXXIX.
Alapító okirat. Alaptevékenysége: 852010 Alapfokú oktatás
Alapító okirat Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdés g) pontja, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. -a,
ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT
ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT amellyel Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Dombóvári Szivárvány Óvoda és Bölcsőde 2013. június 21. napján kelt, 2013. július 1-től hatályos alapító
M Ó D O S Í T Ó O K I R A T
M Ó D O S Í T Ó O K I R A T /2012. (10. 25.) sz. határozat 5. melléklete Dunakeszi Oktatási Központ 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4. Dunakeszi Város Képviselő-testülete jóváhagyta a Dunakeszi Oktatási Központ
Alapító okirat A költségvetési szerv Neve
Alapító okirat Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdés g) pontja, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. -a,
/ egységes szerkezetben/
Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat által fenntartott József Attila Általános Művelődési Központ Alapító Okirata / egységes szerkezetben/ Iktatószám: 1566-4/2011. Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestülete
1/2013.(I.15.) SZÁMÚ HATÁROZAT
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének, Bénye Község Önkormányzat Képviselő-testéletének és Káva Község Önkormányzat Képviselő-testületének
ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÓ OKIRAT
ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÓ OKIRAT Téglás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Bárczay Anna Városi Óvoda 2012. július 13. napján kiadott, 86/2012.(VII.13.) számú önkormányzati határozattal elfogadott
KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA
Dunaharaszti Város Önkormányzata KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében nyert felhatalmazás
Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 21-i rendkívüli üléséről.
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 3-11/2011/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 21-i rendkívüli üléséről.
A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt)
A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt) 1./ Intézmény megnevezése: Zalakomári Napközi Otthonos Óvoda 2.1 Intézmény székhelye, címe: 8751 Zalakomár, Tavasz út 17. 2.a/ Tagintézmény megnevezése:
M Ó D O S Í T Ó O K I R A T
/2012. (10. 25.) sz. határozat 4. melléklete M Ó D O S Í T Ó O K I R A T Bárdos Lajos Általános Iskola 2120 Dunakeszi, Iskola sétány 18. Dunakeszi Város Képviselő-testülete jóváhagyta a Bárdos Lajos Általános
Alapító okirat. Alaptevékenysége: 852010 Alapfokú oktatás
Alapító okirat Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdés g) pontja, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. -a,
Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 30-i ülésére
5. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 30-i ülésére Tárgy: Meserét Lajosmizsei Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának felülvizsgálta Az előterjesztést
Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata
Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata - egységes szerkezetben a módosításokkal - Magyargéc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Sóshartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás
A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás Herend Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Herendi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4-170/2/2011.
DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat
- 1 - DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL Alapító okirat Dunasziget Község Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az
Alapító Okiratot módosító okirat 2
Alapító Okiratot módosító okirat 2 Kippkopp Óvoda és Bölcsőde, Balatonkenese Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2012. december 13. napján kiadott alapító okiratát az államháztartásról szóló
HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA
Dunaharaszti Város Önkormányzata HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében nyert felhatalmazás
M Ó D O S Í T Ó O K I R A T
/2012. (10. 25.) sz. határozat 7. melléklete M Ó D O S Í T Ó O K I R A T Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 2120 Dunakeszi, Garas u. 26. Dunakeszi Város Képviselő-testülete jóváhagyta a Bárdos Lajos
Előterjesztés. Monostorpályi Egységes Óvoda-Bölcsőde alapító okiratának módosítása
Előterjesztés A 6. napirendi ponthoz Napirend: Előterjesztő: Monostorpályi Egységes Óvoda-Bölcsőde alapító okiratának módosítása a polgármester és az óvodavezető Előzmények: - Határozat- tervezet: az előterjesztés
E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének május havi ülésére
SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2013. május E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. május havi
Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a
Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a A Ramocsaházi Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratáról A Képviselő-testület: 1. A Ramocsaházi
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. Tárgy: Napirend elfogadása. 1. Az Aprók Háza Óvodát érintő kérdések meghozatala. Határidő: azonnal Felelős: polgármester, jegyző
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban, Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének, 2013. július 31. napján, 19,30 órakor tartott rendkívüli ülésének könyvéből. A Képviselő-testület
ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben
ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA Egységes szerkezetben Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. február 13. A 2/2012. (II. 13.) számú
Alapító okirat - - 5. Tagintézményei: 6. Jogelődjének megnevezése, székhelye: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 1051 Budapest Nádor utca 32.
Alapító okirat ának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8..(5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21..(3)
Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete
Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének az 5/2010.(XI.16.) KT sz. rendeletével elfogadott Szervezeti és
Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben
Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi
BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA
Dunaharaszti Város Önkormányzata BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében nyert felhatalmazás alapján
S Z É C H É N Y I S Á N D O R Á L T A L Á N O S I S K O L A É S Ó V O D A ALAPÍTÓ OKIRATA 1
S Z É C H É N Y I S Á N D O R Á L T A L Á N O S I S K O L A É S Ó V O D A ALAPÍTÓ OKIRATA 1 (Átfogó felülvizsgálata és módosítása a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi
Társulási ülés 2012. december 11. 10. napirend ALAPÍTÓ OKIRAT
ALAPÍTÓ OKIRAT A Jászsági Óvodai Intézménynek, mint a Jászsági Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Köznevelési Intézmény jogutód Intézményének a Jászsági Többcélú Társulás Társulási Tanácsa
E L Ő T E R J E S Z T É S
6. NAPIREND Ügyiratszám: 1/180-6/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. május 29-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Polgármesteri Hivatal
E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének február havi ülésére
SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2013. február 25. E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. február
Dunavarsány Város Önkormányzatának. Polgármester
Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 85/2014. (V. 28.) számú. h a t á r o z a t a
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Derkovits Gyula Általános Iskola
B U D A P E S T F Ő V Á R O S V I. K E R Ü L E T T E R É Z V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A Derkovits Gyula Általános Iskola Egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott
Szivárvány Óvoda Alapító okirata
Szivárvány Óvoda Alapító okirata - egységes szerkezetben a módosításokkal - Magyargéc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Sóshartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 28/2014. (II. 26.) számú. h a t á r o z a t a. A Lengyel Laura Óvoda alapító okiratának módosításáról
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata
Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata Beled Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9.. /4/ bekezdésében foglalt felhatalmazása
/2016. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat
/206. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása Normatív Határozat./ Kerekegyháza Város Önkormányzata, mint alapító és irányító szerv a Kerekegyházi
2./ A Képviselő-testület megbízza dr. Kelemen Henrietta jegyzőt a további feladatok ellátásával. Alapító okiratot módosító okirat
216/2015. (IV. 30.) Tárgy: VDÁMK alapító okiratának módosítása Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Lesi Árpád előterjesztését és a következő
3) A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartási száma: a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény
Turai Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata 1 (módosításokkal egységes szerkezetben) 2 Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal 7/2008.(I.30.) határozattal elfogadott Alapító
Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 18-i ülésére
Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-i ülésére Tárgy: Polgármesteri hivatal alapító okiratának módosítása Előterjesztő: Dr. Tóthné dr. Sass Mónika
Tornyospálca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(II.13) határozata
Tornyospálca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(II.13) határozata a Tornyospálcai Közös Fenntartású Óvoda és Könyvtár Alapító Okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról
A Decs Tesz- Vesz Óvoda Alapító Okiratának módosítása
Az előterjesztés száma: 95/2013. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs Nagyközség képviselő-testületének 2013. május 29-én, 18-órakor megtartandó ülésére A Decs Tesz- Vesz
Alapító okirat. (Egységes szerkezetben)
Alapító okirat (Egységes szerkezetben) Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. (a továbbiakban: Ötv.) 10. (1) bek. g) pontja, az államháztartásról
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-19/2013. Tárgy: Kiszombori Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata Mell.:
K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 4-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 4-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Hétszínvirág
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 145/2012. (IX. 11.) számú határozata. A Lengyel Laura Óvoda alapító okiratának módosításáról
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata
Szeremle Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6512 Szeremle, Szabadság u. 1. T. 79/
Szeremle Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6512 Szeremle, Szabadság u. 1. T. 79/576-146 E-mail: phszeremle@t-online.hu Jegyzőkönyv Készült: 2013. január 9-én, a Szeremle Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 181/2013.(XII.12.) sz. önkormányzati határozat: Fegyverneki Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának
Tisztelt Képviselő-testület!
Előterjesztés A képviselő-testület 2014. április 29-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Alsózsolca Város Önkormányzata a 2. sz. Napköziotthonos Óvodára vonatkozóan pályázatot kíván benyújtani az Integráció
A L A P Í T Ó O K I R A T
A L A P Í T Ó O K I R A T Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a nemzeti köznevelésről
E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére
Lengyeltóti Város Önkormányzatának Polgármestere 8693 Lengyeltóti Zrínyi utca 2. Ügyiratszám: 200-4/2014 E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én
A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Miroslav Krleža Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Hrvatski Vrtić, Osnovna Škola, Gimnazija i Učenički Dom Miroslava Krleže Székhelye:
E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 29-én tartandó ülésére
Lengyeltóti Város Önkormányzatának Polgármestere 8693 Lengyeltóti Zrínyi utca 2. Ügyiratszám: 491-4/2014 E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én
A polgármesteri hivatal ellátja a Mötv-ben és a vonatkozó egyéb jogszabályokban a számára meghatározott feladatokat.
ALAPÍTÓ OKIRAT 1. függelék (Egységes szerkezet) Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az
M Ó D O S Í T Ó O K I R A T
/2012. (10. 25.) sz. határozat 3. melléklete M Ó D O S Í T Ó O K I R A T Piros Óvoda 2120 Dunakeszi, Hunyadi u. 70. Dunakeszi Város Képviselő-testülete jóváhagyta a Piros Óvoda egységes szerkezetbe foglalt,
Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből. POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLET 41/2009. (V. 25.) ÖNK. SZ.
Alapító okiratot módosító okirat
324/2013. (VI. 19.) Tárgy: Varga Domokos ÁMK alapító okiratának módosítása Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Bődi Szabolcs polgármester
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 6878-31/2018. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény
Tisztelt Képviselő-testület!
5. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /556-20/ 2011 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. október 28 i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívottak: A alapító okiratának helyesbítése
J A V A S L A T a Vasvár Úti Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására
J A V A S L A T a Vasvár Úti Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására Ó z d, 2011. szeptember 15. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke Előkészítő: Oktatási, Művelődési és
8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a október 18-ai képviselő-testületi ülésre
Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 8./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2016. október 18-ai képviselő-testületi ülésre Tárgy: A Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2014. (II. 27.) KT.
Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 49/2015. (V.27.) önkormányzati határozata
Önkormányzata Képviselő-testületének 9/015. (V.7.) önkormányzati határozata a Nyírbátori Óvoda, Bölcsőde alapító okiratának módosításáról A Képviselő-testület I. - elhatározza, hogy a Nyírbátori Óvoda,
A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN
A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN Demecser Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott
KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2012. december 12-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tárgyaló Termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester,
Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.
Szécsény Város Önkormányzata 370 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete 208. december 4-i ülésén megtárgyalta a Szécsényi Cseperedő Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának
A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT
1. számú melléklet a 3/2013.(I.22.) sz. határozathoz A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT A 103/2012.(VI.25.) számú határozattal elfogadott alapító okirat
PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA
PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA Perbál Község Önkormányzat Képviselő-testülete a rendelkezésre álló dokumentumok és a Magyar Köztársaság 2008. évi CV. törvény 2..(2) bekezdése és a 4.
SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA
31.sz. melléklet a 10/2010. (1.18.) számú határozathoz SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4)
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2011. (III. 29.) KT.
NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 132/2013. (VII.15.) HATÁROZATA
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. JÚLIUS 15-ÉN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 4-én tartandó rendkívüli ülésére
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember
Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-i munkaterv szerinti ülésére
Előterjesztő: Tóthné Pataki Csilla jegyző Előterjesztést készítette: Pappné Molnár Afrodité Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Mellékletek:.napirendi pont E - 26. Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség
JAVASLAT. Intézményi alapító okirat javítására
P Á S Z T Ó V Á R O S P O L G Á R M E S T E R E 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-12/2014. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget
II. RÁKÓCZI FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA
Dunaharaszti Város Önkormányzata II. RÁKÓCZI FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében nyert felhatalmazás
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Bezi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bezi, Szabadság u. 59. 11-A/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bezi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 3-án 19.00 órai kezdettel
VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL
VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-55 FAX: (06-32) 460-98 Szám: -26/205. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Az Intézmények Pénzügyi
PALOTÁSI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA. 43/2012.(IV.26.) határozattal. egységes szerkezetbe foglalt A L A P Í T Ó OKIRATA
PALOTÁSI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA 43/2012.(IV.26.) határozattal egységes szerkezetbe foglalt A L A P Í T Ó OKIRATA Kihirdetési záradék: A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 2012. május
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 23-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Vecsési
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Buj Község Önkormányzat Képviselő-testület 183/2016. (II.15.) határozata Buj Község Önkormányzata Képviselő testületének a Buji Aranyalma Egységes Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának a kormányzati funkciók
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 128/2003. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZIROMBONTOGATÓ ÓVODA ALAPTÓ OKIRATÁRÓL
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 128/2003. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZIROMBONTOGATÓ ÓVODA ALAPTÓ OKIRATÁRÓL Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló
ALAPÍTÓ OKIRAT. Kippkopp Óvoda és Bölcsőde tagóvoda 8172 Balatonakarattya, Bakony utca 7.
ALAPÍTÓ OKIRAT Balatonkenese Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 66.
Határozati javaslat: Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének /2013.(...) határozata
E LŐTERJESZTÉS a II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, megszüntető okiratának módosítására Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 29-i ülésére Előterjesztő: Stayer László
Előterjesztést készítette és előterjeszti: Vargáné Fodor Rita a jegyző általános helyettese A NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÁSA
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti: Vargáné Fodor Rita a
A l a p í t ó o k i r a t
A l a p í t ó o k i r a t Bácsalmás Kistérségi Többcélú Társulás Társulási Tanácsa, mint irányító szerv Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 90.. az államháztartásról szóló
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án