Az általános iskola programjai és versenyeredményei az első félévben

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az általános iskola programjai és versenyeredményei az első félévben"

Átírás

1 Programok Az általános iskola programjai és versenyeredményei az első félévben Szeptember 2-án ünnepi tanévnyitó istentiszteleten vettünk részt templomunkban. Szabó Gábor nagytiszteletű úr igehirdetése után a 3.a osztály vidám ünnepi műsora következett Papné Csontos Ilona rendezésében, majd Vas János igazgató úr beszélt a tanévet érintő személyi változásokról, a nyári felújításokról és fejlesztésekről. Elmondta, hogy óvodánkban új csoportszoba létesült külön öltözővel és mosdóval együtt. Óvodánk régi épületében is szükség volt tisztasági meszelésre, parkettalakkozásra, PVC cserére. A bejárat fölé előtető is készült. Iskolánkban a Hősök terei épületünk homlokzata a templom és a Hősök tere felől megújult, melyre Ft összegű támogatást nyert iskolánk az Épített örökség helyi értékeinek védelmére kiírt pályázaton Nagykőrös Város Önkormányzatától. A támogatást ezúton is köszönjük. Sor került az udvar aszfaltozására és a szennyvízcsatorna rekonstrukciójára. A szerződés szerinti árba még játszóeszközöknek szánt, gumiborítású terület kialakítása is belefért. Megújult a kerékpártároló. A Hősök terén tantermeinket új karnisok és új függönyök tették barátságosabbá. A templom felöli bejárat, a pince előtere is szebb lett. A növekvő tanulói létszám és a két tanítási nyelvű osztályok optimális tanulási feltételeinek biztosítása érdekében az egyik technika tanműhelyből kialakítottunk egy csoportbontásra alkalmas tanteremet. Másik két épületünkben kisebb felújítások történtek. Ezúton köszönjük a 2. c osztály szülői közösségének, hogy a Kecskeméti úti épületünkben kifestették az osztálytermüket. Tantermeink berendezését is folyamatosan korszerűsítjük. Új szekrénysorral felszerelt termeink száma 2-vel bővült. 22 új pad és 22 új tanuló asztalt vásároltunk a nyár folyamán. Informatikai eszközparkunk 3 db projektorral, 7 db komplett számítógép konfigurációval, 3 db Notebookkal, 6 db monitorral, 5 db hangszóróval, 10 db billentyűzettel, 12 egérrel, 1 db kerámia táblával, 2 db MIMIO interaktív eszközzel, 1 db nagy hangfal, valamint 30 db micro:bit programozható alaplappal gazdagodott. Iskolánk PRO SCOLA Alapítványa Ft támogatást adott informatikai eszközök vásárlására. Ezúton is köszönjük iskolánk támogatóinak az adományokat. A Losonczi utcán lévő épületünkben elkészült a wifi-hálózat. Ezt a forintos beruházást iskolánk PRO SCOLA Alapítványa Ft-tal, Szülői Tanácsa pedig Ft-tal támogatta. Ezúton is köszönjük a támogatást. Az idei tanévtől indul intézményünkben a Sakk Palota program első évfolyamunk matematika-informatika osztályában. Az ehhez szükséges eszközöket is beszereztük. A nyári általános iskolai beruházásaink mintegy Ft-ot, óvodánké pedig Ft-ot tesznek ki. Köszönet illeti fenntartó gyülekezetünket, a Nagykőrösi Református Egyházközséget, hogy lehetővé tette ezeket a beruházásokat. Köszönet illeti továbbá intézményünk technikai, irodai, pedagógus munkát segítő dolgozóit, gazdaság vezetőjét, igazgatóhelyetteseinket és tagóvoda-vezetőnket, hiszen mindent elkövettek azért a nyáron, hogy zökkenőmentes legyen a tanévkezdés. 1

2 Nagy öröm számunkra, hogy iskolánk a gimnáziummal, a ceglédi református iskolával és a tápiószőlősi református iskolával konzorciumban nyert a VEKOP Digitális környezet a köznevelésért című pályázaton. Kiemelt feladatainkat annak tükrében határoztuk meg az alsó tagozaton, hogy keresztyén identitásunk jelen legyen a tervezéstől a megvalósításig, a közösség építéstől a személyes elköteleződésig, az írott és szóbeli kommunikációig munkánk minden területén. Ebben a tanévben is elindítottuk az első évfolyamon az angol-magyar két tanítási nyelvű osztályt, a német-magyar két tanítási nyelvű osztályt, s a matematika-informatika orientáltságú osztályt. 2018/2019-es tanévtől a matematika-informatika osztályban a gyermekek nagy örömére bevezettük a SAKKPALOTA Programot. Továbbra is nagy népszerűségnek örvendenek a Suliváróiskolaelőkészítő foglalkozások. Főiskolai hallgatókat fogadtunk Nagykőrösről, Budapestről és Hollandiából. Az idei tanévet is csendesnappal kezdtük a hitoktatói munkaközösség szervezésében. Az éneklés imádságos ereje címmel a Zsoltárok könyvével ismerkedtek a gyerekek sok érdekes, kreatív feladat segítségével. Diákönkormányzatunk közkívánatra rendezett suli nyitó összejövetelt Bakalióz 2018 afterparty címmel a Balatonakali táborban együtt eltöltött időre és a fantasztikus, közösségi programokra emlékezve. Iskolánk két diákönkormányzatának vezetője, Hornyák-Németh Anikó és Csapó Irma Rebeka egész félévben nagy odaadással szervezte tanulóink közösségi életét, iskolánk közösségi programjait. A diákcsereprogram keretében szeptember 24-én érkezett Nagykőrösre espelkampi testvérvárosunk 40 fős küldöttsége. Egy hétig láttuk vendégül őket a gimnáziummal közösen. Iskolánk tanulóinak családjai is fogadtak német cserediákokat. A programokat Nagy Andrea, Kasza Ildikó, Kis Titanilla Dóra, Bozóné Wolf Katalin, Vancsa Alexandra német nyelvtanárok koordinálták. Okt. 4-én, az állatok világnapján természettudományos munkaközösségünk vetélkedőt szervezett, Nagykőrös városi rangra emelkedésének 650. évfordulója tiszteletére Tőzsér Márta, a munkaközösség vezetője ünnepi tablót készített nyolcadikos és hatodikos tanítványaival. A születésnapi tortát Csapó Irma 2

3 Rebeka készítette papírból. Szüreti mulatságot szerveztek a tanítónők az osztályokban. A felső tagozat szüreti bálját idén is nagy sikerrel rendezte meg diákönkormányzatunk szeptember 28-án, pénteken délután. Az osztályok szüreti jeleneteket táncoltak el különböző stílusokban. Iskolaközösségünk nagy örömére a főépület főbejárattal szembeni folyosójának falára felkerült az az óriástabló, melyen iskolánk egyházi fenntartásának 25. évfordulója és névadónk születésének 200. évfordulója alkalmából megtalálhatta a fényképét mindenki, aki az elmúlt tanévben iskolánkban tanult, tanított vagy dolgozott. Az arcképcsarnokot Kósa Zoltán adományként állította össze. Az 1956-os forradalom évfordulójáról idén különleges módon emlékeztünk meg. A forradalom tiszteletére Tor Åge Bringsvaerd A Hatalmas Színrabló c. színjátékát mutatta be 8. a osztályunk az Arany János Kulturális Központban. A színmű előadásában az osztály minden tanulója részt vállalt. A mű színpadi megformálásában segített Szabóné Istári Judit. A díszleteket Csapó Irma Rebeka készítette. A háttérmunkálatokban szerepet vállalt T. Nagyné Szűcs Mónika. A képi és zenei bejátszások anyagát Mikóné Orisek Márta válogatta. Lebbenszki Andrea, a 8.a osztályfőnöke és Kesztyűsné Vikartóczki Márta a szereplő gyerekek színpadi megjelenésének előkészítésében vállalt feladatokat. A darabot Tóthné Patonai Csilla, az osztály magyartanára rendezte. Az elsősök iskolapolgárrá fogadására október 26-án került sor ünnepi istentisztelet keretében templomunkban. Hetvenöt elsős és nyolc újonnan érkezett mondta el az eskü szövegét, majd hagyományainkhoz híven mindnyájan megkapták iskolánk nyakkendőjét és egy-egy Református énekeskönyvet is hazavihettek ajándékba. 3

4 November 10-én, szombaton helytörténeti és pályaorientációs napot tartottunk. Az alsó tagozatos osztályok megtekintették a megújult Arany János Közérdekű Muzeális Gyűjtemény interaktív kiállítását, a felsőbb évfolyamok pedig több helyszínen üzemlátogatásokon vettek részt. A Suliváró foglalkozásokat alsós munkaközösségünk heti rendszerességgel idén is megtartotta. A Suliváró foglalkozások egyik őszi alkalmán a 3.a Tökjáték címmel népi gyermekjátékokat mutatott be a nagycsoportos óvodások és szüleik számára Papné Csontos Ilona vezetésével. Az alsó és a felső tagozat egyaránt sok kirándulást és színházlátogatást szervezett. A 3. a és a 3.b megtekintette a budapesti Vajdahunyad várában nyílt Varázserdő című interaktív kiállítást Bélteki Lajosné, Papné Csontos Ilona, Tóthné Megyesi Katalin, Bozóné Wolf Katalin kíséretében. A Ciróka Bábszínház bérletes előadásait látogatja egész évben a 3.a és a 3.c, valamint az 1.b, 2.a és 2.b tanítóik 4

5 szervezésében és kíséretével. A Négyszögletű Kerek Erdő c. előadást tekintette meg 4.a és a 3.c a Madách Színházban Simonné Varga Ágnessel és Karsay Mariannal. A 4.c a Maci Múzeumban járt és madárkiállítást látogatott Rákóczifalván Csengődi-Sánta Benita kíséretében. Az 5.c osztály októberben a Leskowsky Hangszergyűjtemény interaktív foglalkozásán vett részt, ellátogatott a Felsőlajosi Állatkertbe, a Vígszínházban megtekintette A Pál utcai fiúk c. musicalt Nagy Andrea osztályfőnökök kíséretében. Dec. 1-jén az 5.a és a 8.a Budapesten volt a Fővárosi Nagycirkuszban a Szikramanók, karácsonyi kaland című előadáson Dr. Técsi Szilvia és Nagy Andrea osztályfőnökkel és kedves tanárukkal, Tőzsér Mártával. Dec. 2- án az 5.c és a 6.b osztály a Fővárosi Nagycirkusz karácsonyi előadását nézte meg. November 28-án hagyományainkhoz híven örömmel hívtuk az óvónőket szeretetvendégségbe és az 1.osztályosok nyílt óráira, melyeket Mikó Miklósné, Debreczeni Szilvia, Szabó-Gróf Ágnes, Bartáné Járó Anita tartott. Iskolai könyvtárunkban idén is rendszeresen alkalma nyílt a gyerekeknek az alkotó, vidám együttlétre Szabó Károlyné Kovács Klárával, a Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület elnök asszonyával, hogy a hagyományos kézművesség anyagaival és technikákkal megismerkedhessenek. Az alsós diákönkormányzat szervezésében december 6-án vendégül láttuk a Mikulást tornatermünkben. Vendégünk tiszteletére a 2.c és a 4.b osztály készült versekkel, énekszóval. Osztályfőnökeik Megyesi Erika és Hornyák-Németh Anikó. A 3.a szakkörösei színdarabot mutatattak be a Mikulásnak és az alsó tagozatos gyerekeknek Mikóné Orisek Márta rendezésében. A záró táncra Villám Eleonóra tanította a szereplőket. Az első adventi áhítatra a 2. c osztály készült Megyesi Erika segítségével. A második alkalommal a 3.c adott műsort. Osztályfőnökük Karsay Mariann. A harmadik adventi áhítaton a katolikus hittanosok szerepeltek Kőházi-Kis Albertné vezetésével. Karácsonyi kézműves délutánon együtt, meghitt közösségben készült az ünnepre a 4.a és a 3.c Karsay Mariann, Simonné Varga Ágnes, Turák Éva és Budai Krisztina vezetésével. December 9-én, Advent 2. vasárnapján, a 10 órás istentiszteleten iskolánk énekkara szolgált templomunkban F. Hegedűsné Particska Ágota vezényletével. Délután 4 órakor a főtéren 4. osztályosaink szerepeltek, a műsort Schultz Henrik, német nyelvi lektorunk tanította meg a gyerekeknek, a városi koszorún a gyertyát Vas János Zoltán igazgató úr gyújtotta meg. 5

6 Folyosóink ünnepi hangulatba öltöztetését minden évszakban, így advent időszakában is T. Nagyné Szűcs Mónika keze munkájának köszönhetjük. Az iskola karácsonyi dekorációját Csapó Irma Rebeka álmodja meg évről évre. December 11- én délelőtt az Idősek Klubjába látogatott a 2. b osztály. Karácsonyi műsorral köszöntötték az időseket osztályfőnökük, Horváthné Kállai Éva vezetésével. A 2. c osztály megtekintette a Dalmady Győző Óvoda, Általános Iskola és EGYMI Kalóz-karácsony c. ünnepi produkcióját, majd a gyerekek viszonozták is az élményt, december 15-én ugyanis ők látogattak el a Dalmady Iskolába. Tanulóink előadták Mikulás-műsorukat, az adventi gyertyagyújtáshoz kapcsolódó összeállításukat és a betlehemi történetet is megjelenítették. A program egész délelőtt tartott, a bemutatók után szeretetvendégség majd közös játék következett. Az osztályt a szép műsorokra tanította és elkísérte Megyesi Erika és Horváth Dóra. December 19-én délelőtt től tekintettük meg iskolánk karácsonyi műsorát tornatermünkben. Az ünnepi alkalmat közös áhítattal kezdtük, Igét hirdetett Sinkovicz Richárd lelkipásztor. A műsor első felében a 4. évfolyam két tanítási nyelvű osztályai karácsonyi dalokat énekeltek magyarul, németül és angolul német nyelvi lektorunk, Schultz Henrik vezényletével, osztályfőnökeik, Hornyák-Németh Anikó és Kesztyűsné Vikartóczki Márta vezetésével. A kórusprodukció után a 4.a osztály előadásában népi betlehemes játék következett. Műsorukat Szabóné Istári Judit szerkesztette és tanította. Zsoltárt énekelt Varga Lili (5.a) F. Hegedűsné Particska Ágota felkészítő munkájának köszönhetően. A díszleteket Simonné Varga Ágnes, Csapó Irma Rebeka, Budai Krisztina és Farkasné Sasinszky Mónika készítette. Az ünnepséget az 5. a osztály karéneke zárta. Az ünnepi összeállításban zongorán közreműködött Eun-Jeong Kim Dél- Koreából a kecskeméti Kodály Intézet hallgatójaként, Vas János Zoltán igazgató úr pedig gitáron kísért. A magyar kultúra napján, január 22-én rádióműsort hallhattunk az 5.b előadásában. A műsort készítette osztályfőnökük, Zana Zsuzsanna. Versenyeredményeik A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola által rendezett komplex helyismereti-helytörténeti csapatverseny döntőjében csapataink kiválóan szerepeltek: 3. helyezés Sági Benő (6.b), Nagy Marcell (6.a), Farkas Martin (6.a), Szécsény Kevin (6.a) 4. helyezés Rácz Kata (6.c), Gergely Tímea (6.c), Szigetvári Leila (6.c), Hörömpő Rebeka (6.c) 5. helyezés Kaszap Alexa (6.a), Bányai Réka ( 6.a), Laczi Orsolya és Pácsa Henrietta (8.b) Felkészítő tanáraik Kis Titanilla, Vancsa Alexandra. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola által szervezett Anyanyelvi Őrjárat c. versenyen csapatunk I. helyezést nyert. A csapat tagjai: Bányai Barnabás, Sárvári Bence, Fakan Lilien és Gátsik Viktória voltak a 8. a osztályból. Felkészítő tanáruk Mikóné Orisek Márta. Cegléden, a Benedek Elek Kistérségi Szövegértő Versenyen az alábbi eredményeink születtek: Faragó Gyöngy Virág (3.a) 4. helyezés Kőházi-Kis Dóra (4.b) 3. helyezés Schleisz-Bognár Kristóf (4.b) 6. helyezés Felkészítő tanáraik: Bélteki Lajosné, Hornyák-Németh Anikó Tiszakécskén, a Református Iskolák XV. Országos Mesemondó-, Meseíró-, Szépíró-, Kézműves és Angol/Német Fordító Találkozóján eredményesen szerepeltünk. Mesemondók: Holló-Zsadányi Norman (2.b) bronz Budai Tamara (4.a) ezüst 6

7 Ferentzi Éva (5.c) bronz Kaszap Alexa (6.a) arany Szépírók: Deák Petronella (2.c) bronz Szabó Leila (5.a) bronz Kecskeméti Tamara (6.b) arany Felkészítő tanáraik: Simonné Varga Ágnes, Budai Krisztina, Megyesi Erika, Tóthné Patonai Csilla, Vancsa Alexandra, Horváthné Kállai Éva, Dr. Técsi Szilvia. A Bonduelle Central Europes Kft. nagykőrösi üzeme által meghirdetett kreatív pályázaton az alábbi eredményeink születtek: - Szatmári Kata (2. b) - 1. helyezés - Biró Réka, Matuska Villő és Peteh Fanni (5. b) - 1. helyezés - Bárány Szabolcs (4. b) - 3. helyezés. Felkészítő tanáruk Csapó Irma Rebeka és Szatmári Rita. A Kossuth Lajos Általános Iskolában megrendezett idegen nyelvi versenyen az alábbi eredményeink születtek: angol nyelv 5-6. osztály 2. helyezés A csapat tagjai: - Gergely Tímea (6.c) - Zombori Kíra (6.b) - Csécsy Botond (6.c) - Csákó Tamás (6.b) Felkészítőik: Dr. Técsi Szilvia, Zana Zsuzsanna német nyelv 5-6. osztály 1. helyezés A csapat tagjai: - Perjési Panna (5.b) - Győrffi Virág (6.b) - Bacsó Gergely (6.b) - Kovács András (6.b) felkészítő tanáruk: Nagy Andrea német nyelv 7-8. osztály 1. helyezés A csapat tagjai: - Kesztyűs Kíra (8.a) - Ronkó Hédi (8.a) - Bányai Barnabás (8.a) - Pácsa Henrietta (8.b) felkészítő tanáruk: Nagy Andrea, Bozóné Wolf Katalin A Református XV. Országos Fordító Találkozón Pácsa Henrietta (8.b) aranyminősítést nyert. felkészítője: Bozóné Wolf Katalin A Szarka Mihály Kistérségi Szavalóversenyen a következő eredmények születtek: 1-2. osztály: 1. helyezés - Matuska Lotti Luca (2.b) - Felkészítője: Horváthné Kállai Éva 3-4. osztály: 1. helyezés Budai Tamara (4.a) Felkészítői: Simonné Varga Ágnes, Budai Krisztina 2. helyezés Faragó Gyöngy Virág (3. a) Felkészítő: Bélteki Lajosné 7

8 5-6. osztály: 1. helyezés Ferenczi Éva (5. c) - Felkészítő: Tóthné Patonai Csilla 2. helyezés Bacsó Gergely (6. b) - Felkészítő: Tóthné Patonai Csilla 3. helyezés Rédei Zoltán (5. a) - Felkészítő: Dr. Técsi Szilvia 7-8. osztály: 1. helyezés Biró Emese 8. a Felkészítője: Vancsa Alexandra A Karácsony Sándor Országos Zsoltáréneklő Versenyen is szép eredményeink születtek: Matuska Lotti Luca (2.b) 3. helyezés, arany minősítés Suba Dávid (3. a) arany minősítés Váradi Zselyke (4. a) 2. helyezés, arany minősítés Matuska Viola Villő (5. b) arany minősítés Váradi Villő (6. a) arany minősítés Felkészítő tanáruk F. Hegedűsné Particska Ágota. A kunhegyesi Országos Adventi Szavaló és Dicséreténeklő versenyen Varga Lili (5. a) 1. helyezést nyert, Kőházi-Kis Albert (6. b) különdíjban részesült. Felkészítő tanáruk F. Hegedűsné Particska Ágota. A Szent Benedek Iskola Kiskunfélegyházi PG Tagintézménye által szervezett Nagytérségi Német Nyelvi Versenyen 21 csapatból 3. helyezést értek el tanulóink. Csapatunk tagjai Bányai Barnabás (8. a), Kesztyűs Kíra (8. a), Pácsa Henrietta (8.b). Felkészítő tanáraik: Nagy Andrea, Bozóné Wolf Katalin. Kesztyűs Kíra 8.a osztályos tanulónk a Bolyai Gimnázium Területi Német Nyelvi Versenyén bejutott az írásbeli forduló után a szóbeli döntőbe, és ott 6. helyezést ért el. Eredményének köszönhetően maximális pontszámmal felvették a Bolyai Gimnázium német nyelv tagozatára. Felkészítő tanára: Nagy Andrea. Gratulálunk! Soli Deo Glória. Szeptemberben: Óvodánk programjai - Szüreti mulatság; - Hálaadó Istentisztelet, ahol óvodásaink is szerepeltek; Októberben és decemberben: - Mesélő Dallamok előadásai; Októberben: 8

9 - Középsősökkel a Kecskeméti Vadasparkba kirándultunk; - Nagycsoportosokkal Tiszakécskére látogattunk; - Holland vendégeket fogadtunk egy napra; Novemberben: - Nagycsoportos óvó nénikkel ellátogattunk az iskolába, megnéztük, volt óvodásaink mennyit tudnak már. - Színházlátogatás a nagy- és középső csoportosokkal az Arany János Kulturális Központban; Decemberben: - Óvodai és Városi Mikulás Ünnepség; - Karácsonyi ajándékvásár; - Ünnepváró délután, amikor szülőkkel, gyerekekkel, óvó nénikkel együtt készítünk karácsonyi díszeket, ajándékokat; - Óvodánk Karácsonyi műsora; Iskolánk és óvodánk egyaránt köszöni a szülőknek a támogatást, a sok segítséget. Áldott, békés, boldog karácsonyt és újévet kívánunk minden tanulónk és dolgozónk családjának. Soli Deo Glória. 9

Március végi és áprilisi versenyeredményeink

Március végi és áprilisi versenyeredményeink Március végi és áprilisi versenyeredményeink A budapesti Béres Ferenc Országos Népdal és Zsoltáréneklő Versenyen Matuska Luca (1.b) ezüst, Matuska Villő (4.b) arany, Győrffy Virág (5.b) bronz, Németh Virginia

Részletesebben

Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről. az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten

Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről. az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten 1 Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten Áldás, békesség! Szeretettel köszöntök mindenkit az Arany János Református Általános Iskola

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

Az Arany János Református Általános Iskola és Óvoda programjai, valamint iskolánk versenyeredményei az első félévben

Az Arany János Református Általános Iskola és Óvoda programjai, valamint iskolánk versenyeredményei az első félévben Az Arany János Református Általános Iskola és Óvoda programjai, valamint iskolánk versenyeredményei az első félévben 1. Iskolánk programjai Az Emberi Erőforrások Minisztériuma abban a megtiszteltetésben

Részletesebben

A felső tagozatos tanulmányi verseny eredményei

A felső tagozatos tanulmányi verseny eredményei A felső tagozatos tanulmányi verseny eredményei Név Osztály Tantárgy helyezés Pap Ágota 5.a szépírás 1. Zombori Kira 5.b szépírás 2. Törőcsik Alexandra 5.c szépírás 3. Zombori Flóra 6.b szépírás 1. Kis

Részletesebben

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Intézményünk, az Arany János Református Általános Iskola és Óvoda augusztus 30- án, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel, ünnepi istentisztelet keretében nyitotta meg

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁRA es tanév

ESEMÉNYNAPTÁRA es tanév Sárospataki Református Általános Iskola ESEMÉNYNAPTÁRA 2014-2015-es tanév Augusztus 08.25 hétfő 9.00 Alakuló értekezlet, Gimnáziumban Nagy-Baló Csaba, Timáriné K. S. 08.25. hétfő 10.00 Munkaközösségi Timáriné,

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

Félévzáró istentiszteletünk. Intézményünk első féléves programjainak és versenyeredményeinek. összefoglalása

Félévzáró istentiszteletünk. Intézményünk első féléves programjainak és versenyeredményeinek. összefoglalása Félévzáró istentiszteletünk I. Intézményünk első féléves programjainak és versenyeredményeinek összefoglalása Január 21-én, vasárnap 10.00 órától félévzáró istentiszteletünkön Szabó Gábor nagytiszteletű

Részletesebben

SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK

SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK Első osztályosok köszöntése-évnyitó Szülői értekezlet o 4. Szülői értekezletek o. 7. Veni Sancte 8. 10. Szülői értekezlet --4.--7.- 8. o Az iskolakertek rendbetétele, szelektív

Részletesebben

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár 1 Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola 2018/2019-es tanév Eseménynaptár Tanítás nélküli munkanap Időpontja Felelőse Diákönkormányzati nap 2018. december 1. szombat diákönkormányzat Szakmai nap

Részletesebben

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018.

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. IDŐ MUNKATERVI PROGRAMOK SZERVEZÉSI KOORDINÁTOR VIII. 22. 9:00 VII. 23. 9:00 VIII.22.- 31. VIII. 24. VIII. 28. 8:00-17:00 VIII. 29. 8:00-17:00

Részletesebben

A TANÉV HELYI RENDJE

A TANÉV HELYI RENDJE A TANÉV HELYI RENDJE A tényleges tanítási napok száma: 181 nap. Az első tanítási nap: 2018. szeptember 3. (hétfő) Családi nap: 2018. szeptember 22. Az őszi szünet 2018. október 29-től 2018. november 2-ig

Részletesebben

Ütemterv AUGUSZTUS

Ütemterv AUGUSZTUS Ütemterv 2018. AUGUSZTUS 24. P 25. Szo 26. V 27. H Alakuló értekezlet 9 óra Munkavédelmi oktatás Pótvizsgák 10 óra Tanévnyitó értekezlet 9:00 óra 16:00 Közösségi fórum az 1. osztályos szülőknek, Családi

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA

RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA KÉSZÍTETTE: KOVÁCS JUDIT 2017/2018 FEKETE ISTVÁN - VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM AJKA SZEPTEMBER Tanévnyitó ünnepély augusztus 31. Némethné Horváth Andrea Némethné

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2013/2014 Zalaszentgrót, 2013. augusztus 28. Készítette:

Részletesebben

A 2017/18-as tanév helyi rendje

A 2017/18-as tanév helyi rendje A 2017/18-as tanév helyi rendje Az első tanítási nap: 2017. szeptember 1. (péntek) Az utolsó tanítási nap: 2018. június 15. (péntek) Tanítási szünetek: Őszi szünet: 2017. október 30-tól november 3-ig tart.

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2014-2015 Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig Benned reménykedem. (Zsoltárok 25,5) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája Időpontok Program 2018. augusztus 22. 9h Mozgásterápia felmérés augusztus 23. 9h Tantestületi alakuló értekezlet augusztus

Részletesebben

Mesevetélkedő a könyvtárban a Népmese napján Károlyi napok versenyei: Károlyi vetélkedők 1-3. évf. Kazinczy felolvasó verseny 2-4. évf.

Mesevetélkedő a könyvtárban a Népmese napján Károlyi napok versenyei: Károlyi vetélkedők 1-3. évf. Kazinczy felolvasó verseny 2-4. évf. Mesevetélkedő a könyvtárban a Népmese napján Károlyi napok versenyei: Károlyi vetélkedők 1-3. évf. Kazinczy felolvasó verseny 2-4. évf. Énekverseny 1-4. évf. Bolyai Matematika Csapatverseny 3-4. évf. Bolyai

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

A 2015/2016 tanév helyi rendje

A 2015/2016 tanév helyi rendje Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda A 2015/2016 tanév helyi rendje Szeptemberi programok Dátum, időpont Esemény, rendezvény Felelős(ök) Szeptember 1. 8 óra Szeptember 2. 16.30 óra

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2017-2018 "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019. TANÉV ESEMÉNYEI

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019. TANÉV ESEMÉNYEI S Z E P T E M B E R 3 H Tanévnyitó ünnepély Első tanítási nap Tankönyvosztás Szülői értekezlet - Széchenyi Művészetis szülői értekezlet 4 K Szülői értekezlet Pattantyús Művészetis szülői értekezlet 19

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2014/2015 Zalaszentgrót, 2014. augusztus 27. Készítette:

Részletesebben

HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP. Tanévnyitó ünnepély Schultüte Elsős szülői értekezletek. Német Nemzetiségi kirándulás

HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP. Tanévnyitó ünnepély Schultüte Elsős szülői értekezletek. Német Nemzetiségi kirándulás 2016 szeptember 01 02 03 04 Tanévnyitó ünnepély Schultüte Elsős szülői értekezletek 8.b Tanulmányi Német Nemzetiségi Német Nemzetiségi 05 06 07 08 09 10 11 Német Nemzetiségi Német Nemzetiségi Német Nemzetiségi

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEK 2016 / 2017.

TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEK 2016 / 2017. TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEK 2016 / 2017. Városi Német Csapatverseny (nov. 25.) Holy Fanni, Skrinyár Simon, Dubiel Mercedes, Petrik Áron 3. hely V. Komárom-Esztergom Megyei Tehetségkutató Rajzverseny (nov.

Részletesebben

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős 2015. augusztus 31. 9 00 2015. augusztus 31. 17 00 Tanévnyitó Tanévnyitó ünnepség 2015. szeptember 1. Első Tanítási nap osztályfőnökök 2015. szeptember

Részletesebben

KECSKEMÉTI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA

KECSKEMÉTI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA KECSKEMÉTI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2019/2020 augusztus 89. zsoltár 29. Cs 8.00 Tanévnyitó értekezlet Tűz-és balesetvédelmi oktatás 30. P 9.00 Elsősök fogadása, iskolabejárás 31. Szo 11.00 Orsz. ref.

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE a 2018/2019-es tanévre Odor Zsuzsanna mkv. 1 A munkaközösség

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2016-2017 "Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem" - ígéri Isten (Zsoltárok 32,8) Ebben a tanévben is kérjük Isten

Részletesebben

Szent Anna Katolikus Általános Iskola 2017/2018

Szent Anna Katolikus Általános Iskola 2017/2018 Szent Anna Katolikus Általános Iskola 2017/2018 munkaközösség tagjai Tereminé Horváth Ildikó Baltighné Kozma Marianna Dancs Julianna Barizs Tünde Horváth-Bócsi Irén Kozma Csabáné Serly Anikó Zagyva Klára

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.

Részletesebben

A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának. munkaterve. 2018/2019. tanévre

A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának. munkaterve. 2018/2019. tanévre A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának munkaterve 2018/2019. tanévre Készítette: Hársfalviné Balázsi Katalin - alsós Diákönkormányzatot segítő tanára A munkatervet

Részletesebben

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2016/2017.

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2016/2017. MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2016/2017. IDŐ MUNKATERVI PROGRAMOK SZERVEZÉSI KOORDINÁTOR AUGUSZTUS VIII. 22. 9:00 Alakuló értekezlet VII. 23. Tűz-és balesetvédelmi oktatás VIII.22.-31.

Részletesebben

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája programtervezete

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája programtervezete Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája programtervezete Időpontok Program 2017. augusztus 22. 9h Tantestületi alakuló értekezlet augusztus 23. 9h Tantestületi

Részletesebben

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Részletesebben

Időpont Téma Felelős Augusztus

Időpont Téma Felelős Augusztus Bálint Sándor Tagiskola Eseménynaptár 2017-2018 Időpont Téma Felelős Augusztus 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea 23. Munkaközösségi foglalkozások Munkaközösség-vezetők 24. Javítóvizsga Szaktanárok

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2014/2015.

A tanév helyi rendje 2014/2015. A tanév helyi rendje 2014/2015. AUGUSZTUS 21. 8 00 Vezetői 25. 8 00 Munkaközösségi Alakuló megbeszélések 27. 8 00 i tréning 27. 8 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 28. 8 00 Tanév előkészítő

Részletesebben

Idő és feladatterv a 2015-2016. tanévre

Idő és feladatterv a 2015-2016. tanévre Idő és feladatterv a 2015-2016. tanévre Időpont Esemény Felelős Szept. 1. 08 30 Tanévnyitó ünnepség Varga Márta ig. Szept. 1. 17 00 Szülői értekezletek az első évfolyamon Elsős Szept. 7. 14 15 Tanévnyitó

Részletesebben

s tanév versenyeredményei

s tanév versenyeredményei 2014-2015 - s tanév versenyeredményei Alsós munkaközösség eredményei: Bolyai anyanyelvi csapatverseny: 4. évfolyam: 14. helyezés Csapattagok: Kapitány Lilla, Jakab Nikoletta, Papp Gréta, Sándor Viktória

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE Kecskeméti Széchenyivárosi Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája 6000. Kecskemét, Forradalom u. 1. Tel.: 76/488-762 Fax.:76/508-309 E-mail: moraisk@keszeiskola.hu ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as

Részletesebben

tanév horvát eredményei - 1. félév

tanév horvát eredményei - 1. félév 2016-2017. tanév horvát eredményei - 1. félév 1. Október 3.-Baja- Ady Endre Városi Könyvtár A minden ősszel megrendezett horvát nyelvű, játékos, könyvtári foglalkozáson vettünk részt, melyet a horvátországi

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR es tanév

ESEMÉNYNAPTÁR es tanév ESEMÉNYNAPTÁR 2013-2014-es tanév Augusztus Alakuló értekezlet Timáriné K. S. Munkaközösségi értekezlet Tanterem rendezése, órarend, tankönyv Tanévnyitó értekezlet 31. csütörtök Csopak, Országos Tanévnyitó

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

2017 Szeptember HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP Évnyitó a Sportcsarnokban Schultüte Első tanítási nap

2017 Szeptember HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP Évnyitó a Sportcsarnokban Schultüte Első tanítási nap 2017 Szeptember 28 29 30 31 01 02 03 8.00 Évnyitó a Sportcsarnokban Schultüte Első tanítási nap 04 05 06 07 08 09 10 Szülői értekezlet 1. évf. 17 óra Szülői értekezlet 2-4. évf. 17 óra Szülői értekezlet

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet Ideje: 2016. augusztus 22. /hétfő / 9 óra A tankerületi

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje A tanév helyi rendje 2016-17. AUGUSZTUS 16-17. 9 00 Vezetői 22. 8 00 Munkaközösségi Alakuló megbeszélések 25. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 29-31. 8 00 Tanév előkészítése Iskolavezetés

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje A tanév helyi rendje Időpont AUGUSZTUS 16-17. 9 00 Vezetői 22. 8 00 Munkaközösségi Alakuló megbeszélések 25. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 29-31. 8 00 Tanév előkészítése Iskolavezetés

Részletesebben

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Máté 22, 37.39) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét,

Részletesebben

KÖRÖZVÉNY és ESEMÉNYNAPTÁR

KÖRÖZVÉNY és ESEMÉNYNAPTÁR KÖRÖZVÉNY és ESEMÉNYNAPTÁR 2018. március és április Kedves Kolléganők, Kollégák! Az iskolai rendezvények és programok havi bontásban az éves Munkatervünk alapján a következők: 2018. Március Kossuth Lajos

Részletesebben

A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll.

A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll. A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll. Program Időpont Felelős Tanévnyitó ünnepély szept. 3. 8 00 1. osztály, Szőcei Renáta,

Részletesebben

Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések

Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések AUGUSZTUS 21. 8 00 Vezetői értekezlet 26. 8 00 Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések 27. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 28-29. Tanév

Részletesebben

A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE

A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE 2015-2016. Készítette: Zsilka-Fekésházi Zsuzsa 1. 1. Tanévnyitó szentmise, első tanítási nap tantestület Érintettek köre 2. 1. HHH tevékenység

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

Augusztus. Szeptember

Augusztus. Szeptember A 2019/2020-as tanév helyi rendje 08. 26-27-28. Javító- és osztályozóvizsgák. Augusztus 08. 26. Tanulók átvétele másik általános iskolákból, pótbeíratás. 08. 29. Tankönyvosztás. 08. 29. Első osztályos

Részletesebben

2017/2018. A Gulner Iskola helyi tanévi rendje

2017/2018. A Gulner Iskola helyi tanévi rendje 2017/2018. A Gulner Iskola helyi tanévi rendje Nap AUGUSZTUS 16-17. 9 00 Vezetői értekezlet 23. 8 00 Munkaközösségi Alakuló értekezlet megbeszélések 24. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer

Részletesebben

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010 Természettudományi munkaközösség Versenyeredmények 2009/2010 Természetfotó pályázat Őszi forduló I. helyezés: Szabó Fanni 7.b Ködbe burkolózva II. helyezés: Batki Viktória 8.e Fénysugár III. helyezés:

Részletesebben

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY 2018. ÁPRILIS 25. Ladányi Jázmin 1.b I. 1. évfolyam Kerezsi Flóra 1.a II. 1. évfolyam Vanyorek Levente 1.b III. 1. évfolyam Soltészné Szörfi Anikó Zimmermanné

Részletesebben

Éves programok a 2017/2018. tanévben

Éves programok a 2017/2018. tanévben Éves programok a 2017/2018 tanévben AUGUSZTUS 21. 8 00 Alakuló értekezlet 23-31. Javítóvizsgák 22-31. Adminisztráció, teremdíszítés 25. 8 00 Vezetőségi értekezlet 28. 10 00 Tanévnyitó értekezlet Felelős:

Részletesebben

A as tanév versenyeredményei

A as tanév versenyeredményei A 2017-2018-as tanév eredményei szövegértő 2.o. Borbély Levente IV. szövegértő 3.o. Kovács Zita Kinga I. Tóth Sára felsős helyesírási Gyenes Alexandra IX. Rojtos Klára Vikár Csilla Napsugár IV. Marton

Részletesebben

Év végi beszámoló Alsó tagozat. Demény Gabriella

Év végi beszámoló Alsó tagozat. Demény Gabriella Év végi beszámoló 2016-2017 Alsó tagozat Demény Gabriella 2017. 06.22. Létszám 271 fő (270) fiú: 148 fő lány:123 fő Magántanuló 4fő (1.b, 4.a, 4.b) Érkezett: 6 fő (1.a, 2.b, 3.a, 4.a) Távozott: 9 fő (1.abm,

Részletesebben

2018 Szeptember HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP

2018 Szeptember HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP 2018 Szeptember 27 28 29 30 31 01 02 03 04 05 06 07 08 09 8.00 Évnyitó a Sportcsarnokban Schultüte Első tanítási nap Szülői értekezlet az első osztályos szülőknek 17 h Szülői értekezlet 2-4. évf. 17 óra

Részletesebben

* BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM TANÍTÓI MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓJA

* BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM TANÍTÓI MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓJA * BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM TANÍTÓI MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓJA 2016 2017 *A tanév szellemi, pedagógiai céljaihoz kapcsolódó főbb események *Száva utcai alsó tagozat * *A karácsonyi vásár a Nemzetek vására

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet ideje: 2017. augusztus 21. /hétfő/ 9 óra A tanévnyitó

Részletesebben

A verseny neve Kategória Helyezés

A verseny neve Kategória Helyezés Egy Nap az Élet A verseny neve Kategória Helyezés "Édes Anyanyelvünk" nyelvhasználati verseny országos, Kárpát-medencei döntőjén Városi Weöres Sándor szavalóverseny döntőbe jutott kimagasló eredményt ért

Részletesebben

Tanítási szünet Ünnepnap, pihenőnap tanítás nélküli munkanap Helyszín. Augusztus

Tanítási szünet Ünnepnap, pihenőnap tanítás nélküli munkanap Helyszín. Augusztus Győrújbaráti II: Rákóczi Ferenc Általános Iskola naptári terve a 2018-19 tanévre Jelmagyarázat Tanítási szünet Ünnepnap, pihenőnap tanítás nélküli munkanap Helyszín Augusztus 2018.08.01 szerda 2018.08.02

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

A 2018/2019-ES TANÉV RENDEZVÉNYEI Munkaterv

A 2018/2019-ES TANÉV RENDEZVÉNYEI Munkaterv A 2018/2019-ES TANÉV RENDEZVÉNYEI Munkaterv Hónap Esemény, feladat Felelős Augusztus Aug. 23. Javítóvizsga Munkaközösség vez. Aug. 24. Alakuló értekezlet Ocskó Zoltán Nevelőtestület Aug. 28-31. Tantermek

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató A TANÉV RENDJE A 2009/2010. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2009. szeptember

Részletesebben

AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK:

AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK: AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK: Tanítási napok száma: 180 Első tanítási nap: 2017. szeptember 1. (péntek) Utolsó tanítási nap: 2018. június 15. (péntek) Az első félév 2018. január 26-ig

Részletesebben

ALSÓS HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG

ALSÓS HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG ALSÓS HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG A magyar nyelv olyan, mint egy hangszer: aki játszani akar rajta, annak minden áldott nap gyakorolnia kell. Lénárd Sándor MUNKAKÖZÖSSÉG TAGJAI: 1.a PESTINÉ DUDÁS ÁGNES FARKAS

Részletesebben

A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre

A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre A munkaközösségem 28 fővel az iskola két épületében tevékenykedik (Nádasdy épület, Fő utcai épület), a következő felosztásban. Jelenleg 3 hely

Részletesebben

6.1. Tanítási napok és szünetek

6.1. Tanítási napok és szünetek 6. A TANÉV RENDJE 6.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2016. szeptember 1. (csütörtök) A tanév első féléve: 2017. január 20. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2017. január

Részletesebben

Tagintézményünk éves programja

Tagintézményünk éves programja Tagintézményünk éves programja Tanítási napok száma: 181 nap DÁTUM TÉMA FELELŐS AUGUSZTUS 23. - 9.00 Alakuló értekezlet tagintézmény-vezető 28. -30. 8.00 Javító- és osztályozóvizsga Barta E. Tóth A. Kiss

Részletesebben

ELHALLGATOTT TÖRTÉNELEM Beregszász II.

ELHALLGATOTT TÖRTÉNELEM Beregszász II. ELHALLGATOTT TÖRTÉNELEM csapatverseny Kárpátalján - megyei döntő 2017.05. 08.-09. Beregszász Gerőcs Roland Bálint 7.b Simon Bence 7.b Balogh Nóra 8.b Danó Ádám 8.b Kocsis Simon Márk 8.b Nagy Levente 8.b

Részletesebben

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21.

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21. -1- A TANÉV RENDJE A 2010/2011. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2010. szeptember 1. (szerda) Utolsó tanítási nap: 2011. június 15. (szerda) Az I. félév vége: 2011. január 14. A tanulók

Részletesebben

Tanév rendje 2017/18 tanév

Tanév rendje 2017/18 tanév Tanév rendje 2017/18 tanév Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános OM 033966 (Kaposvár, Fő u. 40-44.) Kaposvár, 2017. szeptember 12. Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató 1. A tanév helyi rendje

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje

A 2018/2019. tanév rendje A 2018/2019. tanév rendje A tanév, a szorgalmi idő (tanítási év) A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek).

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31.

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31. A tanév rendje 1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2015. szeptember 1. (kedd) A tanév első féléve: 2016. január 22. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek)

Részletesebben

ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató

ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató SZEPTEMBER 1. h Az első tanítási nap 8.00 - Ünnepélyes tanévnyitó. utána: Iskolai Sportkör gyűlés Alsó tagozat: 1-4.óra: osztályfőnöki óra

Részletesebben

Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai

Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai Dátum Feladat I. félév Szeptember 1. Első tanítási nap (1-6. 4 of. óra, 7-12. 5. óra szaktárgyi)

Részletesebben

A 2014/2015-es tanév ütemterve

A 2014/2015-es tanév ütemterve A 2014/2015-es tanév ütemterve Tanévkezdés: Alakuló értekezlet: 2014. augusztus 25. Tanévnyitó ünnepély: 2014. 01. Első tanítási nap: 2014. 01. A tanév munkarendje: A tanév első napja: 2014. 01. Az első

Részletesebben

SZEPTEMBER Feladatok Felelős szeptember 1. Tanévnyitó ünnepély, balesetvédelmi és tűzvédelmi intézményvezető

SZEPTEMBER Feladatok Felelős szeptember 1. Tanévnyitó ünnepély, balesetvédelmi és tűzvédelmi intézményvezető SZEPTEMBER Feladatok Felelős 2016. szeptember 1. Tanévnyitó ünnepély, balesetvédelmi és tűzvédelmi intézmény oktatás 2016. szeptember 5. Zeneiskola első tanítási nap zeneisk. mkk 2016. szeptember 9. Tanítás

Részletesebben

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iskolai versenyek Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iványi Martin 5.a I. Knotz Lászlóné Sági Márton Matematika verseny 5. évfolyam II. Buzás Istvánné Fekete Zsombor III. Buzás Istvánné Lakatos

Részletesebben

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a Versenyeredmények 2006/2007 ORSZÁGOS helyezettek felkészítő "VI. Kele Napja" Fekete István Általános Iskolák Országos Találkozója I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b Irodalmi pályázat II. hely: Turányi Csilla

Részletesebben

Tanév rendje 2016/17 tanév

Tanév rendje 2016/17 tanév Tanév rendje 2016/17 tanév Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános OM 033966 (Kaposvár, Fő u. 40-44.) Kaposvár, 2016. szeptember 12. Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató 1. A tanév helyi rendje

Részletesebben

A es nevelési év eseménynaptára

A es nevelési év eseménynaptára A 2018-2019-es nevelési év eseménynaptára Dátum Programjaink Augusztus 15-től Augusztus 21. Augusztus 28. Szeptember 2. Szeptember 3. Szeptember 5. Szeptember 6. Szeptember 7. Szeptember 12. Szeptember

Részletesebben

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2011/2012. TANÉV MUNKATERVE

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2011/2012. TANÉV MUNKATERVE S Z E P T E M B E R 1 Cs Tanévnyitó ünnepély 2 P Diákvezetők megválasztása - Pattantyús 3 Szo 4 V 5 H Szülői értekezlet az első évfolyamosok részére 6 K 7 Sze 8 Cs 9 P 10 Sz 11 V 12 H Szülői értekezlet

Részletesebben

Komplex instrukciós program munkaterve 2017/2018-as tanév

Komplex instrukciós program munkaterve 2017/2018-as tanév Komplex instrukciós program munkaterve 2017/2018-as tanév Összeállította: Zubai Etelka Idő Tevékenység Hol? Mikor? Felelős Feltételek Eredmény Augusztus Tanmenetek áttekintése, KIP-es, órák ütemezése.

Részletesebben

A 2017/2018. tanév rendje

A 2017/2018. tanév rendje A 2017/2018. tanév rendje A 2017/2018. tanévben a szorgalmi idő első tanítási napja 2017. szeptember 1. (péntek) és utolsó tanítási napja 2018. június 15. (péntek). A tanítási napok száma: 180 nap. A szorgalmi

Részletesebben