Jackie Chan halálmegvető bátorsággal, elképesztő kung fu-tudását és akrobatikus
|
|
- Erzsébet Hegedűs
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Pálfi Zoltán (1968) történész, tanársegéd az ELTE BTK Ókortörténeti Tanszékén. Legutóbbi írása az Ókorban: Sarrukín jósjele, aki a mindenséget uralta. Az akkád Sarrukín, a mezopotámiai történeti emlékezet és a modern történetírás (2006/3 4). Marduk és Tiámat küzdelme, avagy az istenek fegyverzete Pálfi Zoltán Jackie Chan halálmegvető bátorsággal, elképesztő kung fu-tudását és akrobatikus képességeit bevetve szerez meg egy kardot Az istenek fegyverzete című filmben, és menekülés közben részben ezzel védekezik a több tucat bennszülött ellen. Sikeres kalandja után némi kényszer hatására a fegyverzet többi részéért is elindul, és eljut egészen a szerencsés végkifejletig. A fegyverzetnek csak a neve isteni, ugyanis használói a régmúlt idők hősei voltak, így nem meglepő, hogy a fegyverek maguk is teljesen hétköznapiak: kard, pajzs, vértek stb. Bár a film csak a címben tesz említést isteni fegyverekről, az istenek küzdelme visszatérő eleme minden mitológiának. Minden nép saját fegyverzetével ruházta fel isteneit, akik nem csak emberi eszközöket vetettek be. Természetesen Mezopotámiában is hasonló volt a helyzet. Az istenek fegyverzetével a Kr. e. 3. évezredi irodalmi szövegekben is gyakran találkozunk, és már ezek között is megtalálhatók a hagyományos, azaz emberi fegyverek, és azok, amelyeket csak istenek használnak. A Folyóköz története során az evilági összecsapások mindig kozmikus küzdelmek leképeződései voltak: akár egy városállam, akár egy világbirodalom győzte le aktuális ellenfelét, e győzelem egyúttal az adott főisten győzelmét is jelentette. A babilóni teremtéseposz, az Enúma elis egy kozmikus összecsapás következményeként meséli el az ismert világ létrejöttét. Az összecsapásban két sereg sorakozott fel egymással szemben, ám végül a két fővezér küzdött meg egymással: Marduk, a civilizált világrend, és Tiámat, a Káosz erőinek vezetője. A győzelemhez Marduk mind isteni, mind emberi fegyvereket felhasznál. Az alábbiakban előbb az eposzról és annak propagandisztikus felhasználásairól ejtek néhány szót, majd a két szembenálló tábort mutatom be, végül ismertetem az összecsapást és annak égi-földi következményeit. A teremtéseposz Az eposz azt meséli el, hogyan vált Marduk a legfőbb istenné. A korai időkben született isteneket élükön Apszuval, a felszín alatti vizek istenével, és Tiámattal, a tengeristennővel zavarta leszármazottaik zsivaja, ezért úgy határoztak, hogy elpusztítják őket. Az utódok azonban Ea vezérletével szembeszállnak, Ea megöli Apszut és vezírét, Mummut, és Apszuban alakítja ki lakhelyét. Tiámat éktelen haragra gerjedve rettenetes szörnyeket teremt, s fiát és szeretőjét, Qingut teszi meg e sereg vezérének. A korábban győztes istenek Anu és Ea megijednek az új seregtől, és miután senki nem mer szembeszállni az ősi istenekkel, felkérik e feladatra Mardukot, Ea fiát. Marduk ezt egy feltétellel vállalja: győzelme esetén ő lesz az istenek királya. A többiek örömmel beleegyeznek, segítségükkel Marduk felkészül a harcra, megöli Tiámatot, felülkerekedik az ellenséges seregen, majd berendezi a mindenséget, közepén városával, Babilónnal, és Qingu véréből megteremti az embereket. Mindenhatóságát a többi isten ötven nagy erejű név kimondásával teszi teljessé. Az eposz pontos keletkezési ideje nem ismert, legvalószínűbbnek a Kr. e. 2. évezred második fele, azaz a kassú kor, esetleg a II. iszini dinasztia időszaka tűnik. Az 11 Okor_2010_1.indd :27:21
2 Tanulmányok A teremtéseposz megfelelő szöveghelyei I Összegyűltek és Tiámat mellé álltak a gonosz teremtmények: nincs nyugtuk éjjel és nappal, harcra termettek, dühöngők, őrjöngők, gyűlést tartanak, harcra készülnek. Hubur anya, mindenek megformálója ellenállhatatlan fegyvereket alkotott: sárkánykígyókat szült, hegyes fogakkal, könyörtelen állkapcsokkal, testüket vér helyett méreggel töltötte. Vad sárkányokat rettegésbe burkolt, rettentő ragyogással látta el, istenivé tette őket: Aki rájuk néz, tehetetlenül rogyjon össze, testük mindig előre törjön, sose hátráljon! Állított mérges kígyókat, mushussukat és hajas lényeket, oroszlándémonokat, oroszlánembereket és skorpióembereket, ádáz viharokat, halembereket és bikaembereket, (akik) könyörtelen fegyvereket visznek, nem félnek a harctól. Parancsai tekintélyesek, senki nem tud ellenállni, s ehhez még tizenegy hasonlót teremtett. Az istenek közül fi át, aki gyűlést rendezett neki, Qingut kiemelte, közöttük a legnagyobbá tette, a sereg irányítását, a gyűlés vezetését, a fegyver felemelését, a harcot, a küzdelem megindítását, a csatában a fővezérséget rábízta, és trónra ültette. Varázslatot vetettem rád, az istenek gyűlésében naggyá tettelek, az összes isten fölötti királyságot a kezedbe helyeztem! Légy a legnagyobb, az egyetlen hitvesem vagy! Parancsod mindig uralkodjon az összes Anunnaki fölött! Átadta neki, és mellére tűzte a Sorstáblát: Szavadat ne másíthassák meg, amit kimondasz, szilárd legyen! Amint Qingu felemeltetett, és átvette Anuságot, megszabta az isteneknek, fi ainak sorsát: Ha szátokat kinyitjátok, a tűz aludjon ki, felhalmozott mérgetek a legerősebbet is gyengítse el! alkotás célja Marduk mindenhatóságának, s rajta keresztül Babilón elsőségének igazolása. A Kr. e. 1. évezredben, az Újbabilóni Birodalom megalakulásáig (Kr. e. 7. század vége) ez az elsőség Asszíria árnyékában megmaradt a teológia síkján, egyfajta szellemi ellenállás formájában. Asszíria ugyanakkor egyszerre tekintett Babilónra politikai ellenfélként és kulturális nevelőként: többek között a teremtéseposzt is átvették, de Marduk helyére Assur került, s a szöveg számos királyfeliratban és a képzőművészetben is a propaganda eszközévé vált. Az alkotás mindkét területen a civilizált világ kialakulását, a Káosz felett aratott győzelmet jelképezte. A mű az újévi (akítu) szertartásban is fontos szerepet játszott: a 11 napos ünnep 4. napján felolvasták Marduk/Assur szobra előtt (utóbbi csak feltételezés, mivel az akítu-szertartás szövegét egy Szeleukida-kori uruki tábláról ismerjük). Az asszír királyok felirataikban többször utalnak a teremtéseposzra, ellenfeleiket gyakran hívták Tiámat teremtményeinek, emellett Szín-ahhé-eriba ( ) az Akítu-templom kapuját díszítő bronzvereten Assur és Tiámat szembenálló seregét örökíttette meg, magáról mintázva az asszír főistent. Assur mellett nem az eposz hagyományos, hanem az asszír birodalmi panteon istenei sorakoznak fel. Az üzenet egyértelmű: a világ rendje Assur isten rendje, az őt képviselő asszír király hivatása e rendet érvényesíteni a Káosz erőivel, azaz Asszíria ellenségeivel szemben. E felfogás a bevezetésben említett több évezredes mezopotámiai hagyományra megy vissza: az evilági háborúk egyúttal égi háborúk is, ahol az adott városok, országok, régiók istenei is harcolnak egymással. A teremtéseposznak a hivatalos ideológiába emelésével magától értetődővé vált a mindenkori ellenségek démonizálása. Tiámat és serege A tengeristennő-ősanya először az Akkád dinasztia alatt jelenik meg; neve a legtöbb teremtményének nevével ellentétben sémi (= tenger ). Ebben az időben személyéhez még nem kötődtek különböző szörnyek, mert ők a Kr. e. 3. évezredi mitológia szerint a hegyekben éltek. A változás a Kr. e. 2. évezredben következett be, két okból: egyrészt Hammurapi halála után a tengerparti térség, azaz a Tengerföld elszakadt Babilóniától, és innentől fogva ellenséges területté, a civilizálatlan törzsek menedékévé vált. Emellett a nyugati kozmológia hatása is kimutatható, ahol a tenger rendszeresen a főisten ellensége, akivel komoly harcot kell vívnia. Tiámat Apszu és Mummu halála után kreálja a tizenegyféle szörnyből álló hadát. A sereg pontos létszámát nem lehet megállapítani, mert a szöveg némelyiküknél egyes, másoknál többes számot használ (néhol mindkétféleképpen lehet értelmezni), és a kéziratok is eltérőek. E lények gonosz jellegét az is mutatja, hogy teremtőjüket az eposz e helyen Huburnak nevezi, aki az alvilág folyójának megszemélyesített istensége. A szörnysereg tagjai a mezopotámiai mitológia különböző területeiről kerültek be a szövegbe, némelyikük egyenesen Marduk és más istenségek állatai voltak, szerepük tehát nem feltétlenül negatív. Eposzba emelé- 1. kép. Musmahhu 12 Okor_2010_1.indd :27:22
3 Marduk és Tiámat küzdelme sük egy egységes kozmológia megteremtésére tett kísérlet: Marduk a szörnyek leigázásával a civilizált világrend részévé tette őket. Az alábbi tárgyalásban valamennyi teremtmény eredeti sumer akkád nevén szerepel. musmahhu (sumer mus mah, hatalmas kígyó ): hétfejű kígyó/sárkány. A Kr. e. 3. évezredi ábrázolásokon még kígyóként jelent meg, később lett belőle sárkány. Ningirszu, majd a vele szinkretizálódott Ninurta által legyőzött szörny. 2. kép. Usumgallu usumgallu (sumer usum gal, nagy kígyó ): sárkány. Egy Kr. e. 3. évezred végi ráolvasás szerint vérszomjas gyilkos, aki az isteneket is megrettenti, üvöltése a vízözön morajához hasonló. E pusztító szerepe miatt több istenhez, így Ningirszu- Ninurtához is kötötték. Ritkán ábrázolják, egyes részleteiben a mushussuval rokonítható. 3. kép. Basmu basmu (akkád, mérges kígyó, szarvas vipera ): szarvas kígyó. A szövegek a Kr. e. 3. évezred második felétől említik. Az ikonográfiában egy lábatlan és egy mellső lábas formája is ismert, előbbi egyszer egy kisebb khthonikus istenség, Nirah megtestesülése, akinek a vízfolyásokhoz is köze van, utóbbi Esnuna város istenének, Tispaknak az állata vagy egykori ellensége. E formájában megtalálható Ninurta ellenségei közt is. Lábatlan alakjában Gilgames egyik kísérője a Huwawa elleni expedícióban, és egy középbabilóni szövegben Marduk fogatán foglal helyet. mushussu (sumer mus hus, rettenetes kígyó ): szarvas, kígyófejű, -nyakú és -farkú lény, mellső lába és teste oroszláné, hátsó lába ragadozó madáré, egyes szövegek szerint mérge halálos. A Kr.e. 3. évezred elejétől jelen van mind szövegekben, mind pecséthenger-ábrázolásokon. A korai időkben még khthonikus istenekhez (Ninazu, Ningiszida) kapcsolódott, a Kr. e. 2. évezredben előbb Tispak, Esnuna elpusztításával pe- IV Amint az istenek, atyái látták szavának (hatalmát), örvendeztek (és) áldották: Marduk a király! Átadták neki a jogart, a trónt és a királyi botot, ellenállhatatlan fegyvert adtak, hogy leverje az ellenséget. Menj, és vágd el Tiámat életét, hogy ennek híreként a szelek vigyék vérét! Az istenek, atyái megszabták az Úr sorsát, a jólét és hódolat útjára helyezték. Íjat készített és fegyverének nevezte meg, nyílvesszőt helyezett rá, ideggel ajzotta fel, felemelte (isteni) buzogányát és jobbjába vette, az íjat és tegezt oldalára akasztotta. Villámot állított maga elé, testében örökké égő láng lobogott. Fogóhálót készített, hogy körbevehesse Tiámatot, és a négy szelet odaállította, hogy sehol ne bújhasson ki: a déli szelet, az északi szelet, a keleti szelet, a nyugati szelet, atyja, Anu ajándékát hálójához helyezte. Megalkotta az imhullut, (azaz) a gonosz szelet, a vihart, a homokvihart, a négy szelet, a hét szelet, a forgószelet, a párjanincs szelet: elengedte az általa alkotott szeleket, mind a hetüket, hogy felfújják Tiámat belsejét, (és) maga mögé állította őket. Felemelte az Úr az abúbut, hatalmas fegyverét, és befogatolta harci kocsiját, a rettegett, ellenállhatatlan vihart, felszerszámozván egy négyes fogatot fogott elé: a Gyilkost, a Könyörtelent, a Pusztítót, a Szélsebest. Pofájuk nyitott, foguk méreggel teli, a fáradtságot nem ismerik, (csak) a pusztításhoz értenek. 4. kép. Mushussu 13 Okor_2010_1.indd :27:22
4 Tanulmányok Jobbjára állította a Rettentő Csatát és a Harcot, baljára a Küzdelmet, valamennyi (ellene) sereglőt ledöntőt. Ruhájaként rettenetes vértezettel felvértezvén rettentő ragyogással fedte fejét. Felkészült és útra kélt az Úr, arcát az őrjöngő Tiámat felé fordította, szájában igézet szavával, kezében méreg elleni gyógyfüvet tartva. Akkor köréje gyűltek, az istenek köréje gyűltek, az istenek, atyái köréje gyűltek, az istenek köréje gyűltek. dig Marduk és fia, Nabú állata lett, de a Kr. e. 7. századtól az asszír panteonban Assur és Anu lényeként szerepelt. A Kr. e. 3. évezred végétől említik kapuőrzőként is, de bajelhárító szerepben jelenik meg a leggyakrabban. Legismertebb ábrázolásai az Istar-kapu figurái. lah(a)mu (akkád lahmu, hajas sumer la- ha- ma, egy jótékony tengeri teremtmény ): e kreatúrát a mezopotámiai mitológia is megkülönbözteti a kozmogonikus istenségtől, aki a teremtéseposz elején jelenik meg párjával, Lahamuval. A 3. évezredben Enki teremtett több lénnyel együtt 50 lahamut az Apszuban. Emellett a lahamuk kapuőrző lényként is szerepeltek. Az ikonográfiában a 3. évezredtől, a pecséthenger-ábrázolásokon antropomorfak, ruhátlanul láthatók, legtöbbször 3 pár hajfürttel. Az óbabilóni kor után az ábrázolás és az értelmezés is megváltozott: ettől fogva a lahmu bikatestű, szárnyas víziszörny lett, akit némely újasszír királyfeliratban a jól ismert kapuőrző szárnyas bikával azonosítottak. ugallu (sumer u 4 gal, nagy vihar ): külsőre oroszlánfejű démon, a viharisten egyik hátasállataként oroszlán-sárkány. Ábrázolásával a Kr. e. 3. évezred elejétől találkozhatunk (bár ekkor még nem egyértelmű a konkrét azonosítás), szövegekben csak az évezred végén tűnik fel. Nemcsak a rossz időjárást, hanem a baljós napokat is megtestesíti. 5. kép. Lah(a)mu, Ugallu, Urdimmu és Girtablullú urdimmu (sumer ur idim, vad/veszett kutya/oroszlán ): oroszlánember, a felsőteste emberi. A Kr. e. 2. évezred elején bukkan fel, a név egyúttal egy csillagképet is takar. Az évezred második felétől Marduk legyőzött ellensége, majd kapuőrzője lesz. girtablullú (sumer gír-tab-lú-u 18 -lu, skorpióember ): emberi felsőtestű skorpió. Ábrázolásokon a Kr. e. 3. évezred közepétől megtalálható, legismertebb képe az Ur-i királysírok egyik berakásos hárfáján látható. A Gilgames-eposzban a skorpióember és felesége őrzi a Masu-hegy kapuját, amelyen keresztül a nap felkel és lenyugszik. A ráolvasásokban ő az egyetlen figura, aki férfiként és nőként is megjelenik. úmu dabrútu (akkád, ádáz viharok ): e formájában egyedül itt fordul elő, ezért ábrázolása nem ismert. Egy szinonim jelzővel ellátott alakját megtaláljuk egy himnuszban; ott a lényt Ningirszu-Ninurta teszi ártalmatlanná. 14 Okor_2010_1.indd :27:23
5 Marduk és Tiámat küzdelme IV kép. Kulullú és Kuszarikku kulullú (sumer ku 6 -lú-u 18 -lu, halember ): tkp. sellő, elsöprő többségben férfisellő. A Kr. e. 2. évezred elején tűnik fel, feltehetőleg a skorpióember mintájára alkották. A kezdetektől Eával és a patakokkal hozták kapcsolatba, tehát szintén köze van a vízhez. kuszarikku (akkád, bölény ): emberfejű bölény, később a felsőteste is emberi; gyakran hívják bikaembernek is. A Kr. e. 3. évezred elejétől tűnik fel ábrázolásokon, és korán a napistenhez társították, feltehetően azért, mert a bölény a Mezopotámiától keletre fekvő hegyekben élt. Ninurta, majd Marduk küzd meg vele sikerrel, az előbbi isten egy alkalommal a tenger közepén győzi le. Tiámat a fenti sereg vezérévé fiát és szeretőjét, Qingut tette meg: az eposz megfogalmazásában átvette az Anu-ságot, azaz a legfőbb isten, Marduk nagyapja, Anu szerepét. Mivel a gonosz erők főparancsnoka lett, anyja egy alvilági istencsoport, az Anunnakik fölötti hatalmát mondta ki, így teljesítve be a vezető szerepet. Erejét azzal növelte, hogy neki adta a Sorstáblát. Bár korábban nem létezett ilyen nevű isten, különböző mitológiai mozzanatok (a Sorstábla el/visszanyerése egy gonosz lénytől, egy isten feláldozása az ember megteremtésekor) ismertek voltak. Nevének valószínűleg az utóbbi aktushoz is lehet köze, hiszen az embereket azért teremtették, hogy az isteneknek ne kelljen dolgozniuk, Qingu nevében pedig részben a sumer kíĝ, munka, részben a kingal/kíĝ-gal, vezér szó ismerhető fel. Marduk felkészítése a harcra Marduk, városához, Babilónhoz hasonlóan, a Kr. e. 3. évezredben nem játszott komoly szerepet, és csak alig néhány említésből ismert. A Kr. e. 2. évezred elején Babilónban is egy amurrú dinasztia került hatalomra, és az isten jelentősége a városéval együtt növekedett. Az áttörést Hammurapi egyeduralma jelentette: hódításaival együtt a város főistene is ismertté vált, és másutt is szentélyeket emeltek tiszteletére. Az az elképzelés, hogy Marduk az istenek királya, ennél későbbi: feltehetően már a kassú korban megjelent, de hivatalos feliratokon csak I. Nabú-kudurri-uszur ( ) alatt tűnik fel; ekkortól lesz rendszeres mellékneve a Bél (= Úr) is. E felfogás a Kr. e. 1. évezredben, Babilón pillanatnyi politikai erejétől függetlenül is tovább élt, hogy az Újbabilóni Birodalom ( ) idejében ismét hivatalos ideológiává emelkedjék. Az eposz szerint Marduk már születésekor kétszeresen felülmúlta elődeit: a szöveg ezt azzal is hangsúlyozta, hogy 4-4 szemmel és füllel látta el őt. Nyilvánvalóan költői túlzásról van szó, hiszen az ábrázolásokon egyszer sem jelenítik meg így. Közelebb ment az Úr és Tiámat seregébe nézett, hitvese, Qingu tervét kutatta, ránézett és megzavarta elméjét, (így) terve összezavarodott, tette elerőtlenedett, és az isteneknek, segítőinek, akik mellette mentek, meglátván a rendkívüli hőst, megzavarodott tekintetük. Tiámat igézetet vetett, nyaka sem mozdult, szavában hamisság volt, hazugság: Az Úr [ ]-ja, az istenek, támadóerőd, a helyükről mind köréd gyűltek! Felemelte az Úr az abúbut, hatalmas fegyverét, és ekképp üzent a haragvó Tiámatnak: Miért mutatsz a felszínen jóságot, amikor bensődben harcra készülsz? A gyermekek zajongtak, tiszteletlenek voltak apáikkal, és (ezért) te, a szülőjük, megtagadod a könyörületet! Qingut a szeretődnek nevezted, és jogtalanul avattad be a legfelsőbb hatalomba; rosszat akartál Ansarnak, az istenek királyának, és az istenek, atyáim ellen gonoszat tettél! Álljon készen sereged, vértezzék fel magukat fegyvereiddel, (de) állj elő, és vívjunk meg mi ketten! Tiámat ezeket hallván őrjöngött, eszét vesztette: üvöltött Tiámat, hevesen, hangosan, alsó felével együtt rengett (a világ) alapja. Varázst vetett, (Marduk) rontását szavalta, és a harc istenei fegyvereiket élezték. Szemtől szemben állt Tiámat és az istenek bölcse, Marduk, felálltak a harcra, közeledtek a viadalra. Kivetette hálóját az Úr, és körbefogta (ellenfelét), az imhullut, ami mögötte állt, rászabadította; Tiámat kitátotta a száját, hogy elnyelje, (de) ráküldte az imhullut, hogy ne tudja becsukni a száját, a gonosz szelek megtöltötték a bensőjét, bensője felfúvódott és szája szélesre nyílt, (Marduk) nyilat lőtt bele, mely átszakította bensőjét, középen kettévágta és átszúrta a szívét. Megkötözte és életét oltotta, holttestét ledobta és fölállt rá. Amikor vezérüket, Tiámatot megölte, serege megzavarodott, gyülekezete szétoszlott, és az istenek, segítői, a vele vonulók remegtek, rettegtek, útjukat vesztették. (Marduk) engedte őket és megkímélte az életüket, de körbefogta őket, hogy ne tudjanak elmenekülni; 15 Okor_2010_1.indd :27:23
6 Tanulmányok A (leendő) főisten emberi és isteni fegyverekkel egyaránt felszerelkezett. A két hadviselő fél egyenlő erejét jelzi, hogy e fegyverzetet ugyanúgy ellenállhatatlannak nevezi az eposz, mint a Tiámat teremtette gonosz kreatúrákat (kakku lá mahra/i). A döntő különbséget majd maga Marduk jelenti. A következőkben Tiámat seregével ellentétben nem az eszközök megjelenési sorrendjében haladok, hanem előbb az emberi, majd az isteni fegyvereket tárgyalom, végül röviden kitérek a mágikus eszközökre. Az íj, nyíl és tegez már a Kr. e. 4. évezredben megjelent ábrázolásokon; az öszszecsapásban ez lesz a döntő fegyver, nem véletlen, hogy Marduk maga készíti el. Elképzelhető, hogy ennek szimbolikus jelentősége is van: a Kr. e. 3. évezredben és a Kr. e. 2. évezred első felében az íjat és az életet ugyanazzal a jellel (TI) írták. A nyíl gyakran jelent meg isteni fegyverként, többek között Istar, Ninurta, Nergal is használta. Másik fegyvere, a buzogány is ősi fegyver, amelyet a korai időkben még jórészt kőből készítettek. Emellett nemcsak harci eszköz, hanem hatalmi és rangjelölő szimbólum is volt; ha a feje bronzból, vasból, ezüstből készült, mittu, ha rézből, patarru volt a neve. Az eposzban mittunak hívják, és ezzel a szóval jelöltek egy isteni fegyvert is a szójáték nyilván nem véletlen. E fegyver is sokszor megtalálható az istenek pl. Ningirszu, Samas, Istar kezében. Marduk védekezésül páncélruhát ölt magára, ez alatt nyilvánvalóan a térségben szokásos, bőrre vart, egymást átfedő kis fémlemezekből összeállított pikkelypáncélt értették. E védőöltözetet az óbabilóni korban már említi egy lexikális lista. Más isten, pl. Istar is magára öltötte. A háló átmenetet képez az emberi és isteni fegyverek között. Fogóhálót rendszeresen használtak kisebb vadak elejtésére, madarászásra, fegyverként azonban nem jelent meg. Ugyanakkor isteni fegyverként már a kora dinasztikus korban szimbolikus szerephez jut: a híres Keselyű-sztélén Ningirszu, Lagas főistene hálóval fogja össze a vereséget szenvedett ummaiakat. Az eposzban Marduk kifejezetten harci eszközként használja, nemcsak a párviadalban, hanem a legyőzött szörnysereg összefogására is. A harci kocsi szintén az emberi haditechnika része, ám a kétkerekű eszközt az istenek máshogy használták. A már említett Keselyű-sztélén Ningirszu egy ilyen járművön áll, a körülbelül egykorú Ur-i jelvényen viszont négykerekű harci szekerek száguldanak. A kétkerekű kocsi tehát a Kr. e. 3. évezredben inkább hatalmi szimbólum lehetett, és e funkciója őrződött meg az eposzban is. Az emberi világban ugyanakkor a Kr. e. 2. évezred második felétől a legkorszerűbb, csatadöntő fegyvernemmé vált. Marduk kocsijának sebessége nemcsak jelzőjéből következik ( rettegett, ellenállhatatlan vihar ), hanem az eléje fogott lovakéból is. Ezen állatok az emberfeletti világ szülöttei, hiszen sebességük mellett méregfoguk is a nem emberi szférára utal. A négy ló neve más lények jelzőjeként is megtalálható: a Gyilkos és Kíméletlen nevekkel démonokat illettek, egy szövegben Adadot nevezték Pusztító -nak, Szélsebes -nek pedig a Vízözönt és az oroszlánfejű sast, az Anzu-madarat hívták. Az isteni fegyverek elsöprő többségben meteorológiai jelenségek, azon belül is különböző szelek, viharok, ami nem véletlen: Marduk legfőbb istenként Enlil szerepét veszi át, aki az ég és a föld közötti régió istene volt, s akinek birodalmába tartoztak a szelek. A Marduk Enlil azonosítás az eposz más részében jobban tetten érhető: Enlil száma az ötvenes volt, és a győztest magasztaló istenek Marduk ötven nevét mondják ki. (Asszíriában az Assur-Enlil azonosítás már az óasszír korban megfigyelhető.) Emellett Marduk viharisten-aspektusa is ismert: egy kassú király kudurruján Marduk alakja mellett két szokványos attribútumán a mushussun és az ásón kívül megjelenik a villám is. A szelek, viharok más alkotásokban ellenséges erőként jelentek meg: az Adapa-eposzban a Déli Szél a halászó királyt fenyegeti. E szövegben az istenek közül Anunak jut a főszerep, és a teremtéseposzban is ő adja Marduk játékszeréül a négy égtáj szeleit. Ezek mellett az isteni sereg vezére is létrehoz néhány szelet, vihart, amelyek közül az imhullu (sumer im hul, gonosz szél ) jut majd kiemelt szerephez. A szelek irodalmi toposszá válásához a természet megfigyelése is alapul szolgálhatott: a tenger hullámait korbácsoló szélviharokhoz hasonlóan a tengeristennő legyőzésére is Marduk szelei tűntek a legalkalmasabbnak. A csatában valamennyi szél, akár egyedül, akár csoportokörbezárta őket, és fegyvereiket összetörte, hálóba fogván, kötelékekben vergődtek, sarokba szorítva, jajszóval telve, (Marduk) büntetését viselve, fogságba vetve. A tizenegy teremtményt pedig, a rettenettel ellátottakat, a démonok seregét, akik mind (Tiámat) jobbján vonultak, orrkarikával látta el, karjukat összekötözte, fegyvereikkel együtt lábához hajtotta (őket). Qingut pedig, aki közöttük a legnagyobbá vált, megkötözte, és a halott istenekhez sorolta; elvette tőle a jogtalanul viselt Sorstáblát, s pecsétjével lepecsételvén saját mellére helyezte. 16 Okor_2010_1.indd :27:23
7 Marduk és Tiámat küzdelme san, a főisten harci kocsija mögött sorakozott fel. A kocsi elé az isten egy villámot helyezett, ami egyéb rendeltetéssel nem bírt. A fenti viharisten-aspektus mellett elképzelhető, hogy itt is szimbolikus eszközről van szó: a kétágú villám a fő viharisten, Adad jelképe, és a harcban Marduk parancsol a viharoknak. A képzőművészetben különféle harcos istenségek, például Ninurta tartanak villámköteget a kezükben. A szelek, viharok és a villám mellett az istenek vezére mind felkészülésekor, mind a párviadal kezdetén az abúbu-fegyvert emeli magasra. A szó elsődleges jelentése vízözön, emellett épp az eposzbeli szerepe miatt néhányan egy közelebbről meg nem határozható mitikus fegyvernek tartják, de az sem zárható ki, hogy térségenként és időszakonként más-más mitológiai figurát hívtak így. A szövegben egyértelműen fegyverként jelenik meg, és amennyiben a vízözönről van szó, Marduk saját őselemét állítja szembe a tengeristennővel. A harci kocsi két oldalára megszemélyesített alakok, a Rettentő Csata (táházu rasbu), a Harc (tuquntu) és a Küzdelem (anantu) kerülnek. Látható, hogy mindkét oldalon megjelennek a démoni figurák is: a mezopotámiai felfogás szerint e lények a világ részei, s majd a Marduk kialakította világrend felépítésénél leszünk tanúi, hogyan illeszkednek be az ellenséges lények az új világba. A mágikus eszközök körébe tartozik a Marduk által kimondásra kész varázsige, valamint a kezében tartott, hasonló támadások kivédésére szolgáló gyógynövény. A varázslás több irodalmi szövegben is megtalálható, legismertebb talán a már említett Adapa-eposz, ahol az uruki király így töri el a Déli Szél szárnyát. A gyógynövények a mezopotámiai felfogás szerint nemcsak a sérülések, betegségek kezelésére szolgáltak, hanem a rontások ellen is óvtak. Az összecsapás során különösen fontossá válnak bár a szöveg nem árulja el a pontos feladatukat, mivel Tiámat ráolvasással próbálja ártalmatlanná tenni a fiatal istent. Az összecsapás Marduk és Tiámat serege felsorakozott egymással szemben; ahogy láttuk, mindkét oldalon jelen voltak istenek, démoni lények és a természet erői is. A két sereg közeledésekor tehát kozmikus háború kitörésével kell számolnunk, de Marduk kihívására végül a két vezér párbajára került sor a kozmikus párviadal így is lezajlott. A nyilvánvaló Jó Gonosz szembenállást megerősíti a tűz víz ellentét: egyfelől Marduk lobogó lánggal teli teste, másfelől a tengeristennő jelenléte. Az istenek vezére már korábban kisebb győzelmet aratott csupán azzal, hogy ránézett Qingura, aki a puszta tekintete hatására összezavarodott, s hasonlóan járt a serege is. A motívum ismert a Kr. e. 3. évezredből: a Gilgames és Aka című sumer eposzban az Urukot ostromló sereg ugyancsak összeomlik Gilgames tekintetétől. Ez a rendkívüli erőt árasztó kisugárzás, a rettentő ragyogás (melammu) veszi körbe az isteneket, ezért hatnak így az emberekre. Marduk melammuja az ellenséges isteneket is megbénította. A vezérek összecsapása során Tiámat rontással próbálkozik, ami Mardukra nincs hatással ne feledjük, gyógyfüvet tart a kezében. Az istenek vezére ekkor hálójával körbeveszi ellenfelét, és harcba küldi a gonosz szelet, az imhullut. A szél szétfeszíti a tengeristennő száját, aki hiába próbálja elnyelni, így Marduk rázúdíthatja a többi szelet, amelyek felfújva harc- és mozgásképtelenné teszik. Ekkor a győzedelmes istenség nyilat lő Tiámat belsejébe, egyenest a szívét ütve át. A halott tengeristennő láttán a félelmetes szörnysereg menekülni kezdett, s bár Marduk az életüket megkímélte, fogóhálójából ők sem szökhettek, orrukba karikát fűzött, ami hagyományosan a fogolystátusz jele Mezopotámiában. Mivel hasonlóan vezették az állatokat is, az emberi világban e státusz egyúttal az emberi léttől való megfosztást is szimbolizálta. A harc ezzel véget ért, de a harc romjain jön létre az új világrend és maga a világ is: Marduk Tiámat testéből formázza meg az eget és a földet, szeméből a Tigrist és az Euphratészt, ő rendezi el a csillagképeket az égen, helyezi a világ közepére városát, Babilónt, és csak munkája végeztével adja át Anunak a Sorstáblát. A levert szörnysereget az isten aláveti hatalmának, képmásukat, azaz szobrukat az Apszu bejárata elé állíttatja. Elképzelhető, hogy ezt a motívumot az eridui Ea-templom díszítése ihlette, de a templomok, paloták ajtajának őrzését eleve gyakran bízták kapuőrző démonokra. Marduk a teremtéssel, a szörnyek őriztetésével a Káosz erőit a civilizált világrend részévé tette. E tevékenysége megint csak az asszír birodalmi ideológia alapjává vált: a király hasonló módon tagolja be az idegen térségeket és népeit, az Ismeretlent Assur isten világába. A sereg vezérét, Tiámat fiát, Qingut Marduk a halott istenek közé sorolta. Bár a kifejezés pontos jelentése nem ismert, az eposzban később Qingut megölik, és véréből teremtik meg az embert. Mint minden isten, Marduk is korának istene: fegyverei mezopotámiai fegyverek, legyen szó akár íjról, buzogányról vagy a viharokról. Küzdelme túlmutat egy egyszerű harcon: nemcsak az azt követő teremtés, hanem győzelmének a birodalmi ideológiába emelése miatt is. 17 Okor_2010_1.indd :27:23
8 Tanulmányok Szakirodalmi tájékoztató Az Enúma elis legújabb, ékírást, kompozit átírást és fordítást is tartalmazó kiadása: Talon, Ph., The Standard Babylonian Creation Myth. Enūma Eliš. Introduction, Cuneiform Text, Transliteration, and Sign List with a Translation and Glossary in French (State Archives of Assyria Cuneiform Texts 4), Helsinki, További jól használható fordítások: Lambert, W. G., Enuma Elisch : Hekker, K. et al., Mythen und Epen II. Texte aus der Umwelt des Alten Testaments III/4, Gütersloh, 1994, ; Dalley, S, Myths from Mesopotamia. Creation, The Flood, Gilgamesh and Others, Oxford, 1989, Mindkét fordítás előtt rövid, de értékes bevezető tanulmány olvasható. Költői, de nem teljes fordítás magyarul: Teremtés : Gilgames. Agyagtáblák üzenete. Ékírásos akkád eposzok, vál. és jegyzetek Komoróczy G., ford. Rákos S., több kiadásban, pl. Budapest, ; Bukarest, A mezopotámiai fegyverekről: Salonen, E., Die Waffen der alten Mesopotamier. Eine lexikalische und kulturgeschichtliche Untersuchung (Studia Orientalia XXXIII), Helsinki 1965/66. Kifejezetten az istenek fegyvereiről: Solyman,T., Die Entstehung und Entwicklung der Götterwaffen im alten Mesopotamien und ihre Bedeutung, Berlin, Mardukról rövid, de alapos filológiai összefoglaló: Sommerfeld, W., Marduk. A. Philologisch. 1 : Reallexikon der Assyriologie 7 ( ), Ábrázolásairól: Rittig, D., Marduk. B. Archäeologisch : uo., Mezopotámia keveréklényeiről: Wiggerman, F. A. M., Mesopotamian Protective Spirits. The Ritual Texts (Cuneiform Monographs 1), Groningen, 1992, kül (Inventory of Monsters. Brief discussions című fejezet). Rövidebben uő, Mischwesen. A. Philologisch. Mesopotamien : Reallexikon der Assyriologie 8 ( ), Itt is külön paragrafus tárgyalja a teremtéseposz gonosz kreatúráit: 2.3. The Army of Tiāmat: , itt magáról Tiámatról is olvashatunk. A lahmuról külön: Heimpel, W., Anthropomorphic and Bovine Lahmus. With an Appendix by Sherry McGregor : Dietruch, M. Loretz, O. (szerk.), dubsar anta-men. Studien zur Altorientalistik. Festschrift für Willem H.Ph. Römer zur Vollendung seines 70. Lebensjahres mit Beiträgen von Freunden, Schülern und Kollegen, Münster, 1998, (Köszönöm Kalla Gábornak az információt.) Green, A., Mischwesen. B. Archäologie. Mesopotamien : uo., A főbb istenek és démonok: Black, J. Green, A., Gods, Demons and Symbols of Ancient Mesopotamia. An Illustrated Dictionary, London, Qinguról: Krebernik, M., Qingu : Reallexikon der Assyriologie 11 ( ), A teremtéseposz szerepéről az asszír birodalmi ideológiában: Dezső T., Égi és földi propaganda. Az Asszír Birodalom expanziós ideológiájának eszköztára (Kr. e ) : Ókor 2009/2, Assur városának Akítu-templomáról, a bronz domborműről: Frahm, E., Einleitung in die Sanherib-Inschriften (AfO Beiheft 26), Wien, 1997, 222 4, korábbi irodalommal; Pongratz-Leisten, B., Ina šulmu īrub. Die kulttopographische und ideologische Programmatik der akitu-prozession in Babylonien und Assyrien im 1. Jahrtausend v. Chr. (BaF 16), Mainz am Rhein, 1994, (a templom helyzete), (a bronz domborműről szóló szöveg átírása, fordítása és kommentárja). 18 Okor_2010_1.indd :27:23
Matematika az ókori Mezpotámiában
Matematika az ókori Mezpotámiában Mezopotámia története Dormán Miklós SZTE TTIK, Bolyai Intézet 2010. október 15. Rövid történeti áttekintés Mezopotámia (Föld) a folyók között, Rövid történeti áttekintés
A Fekete obeliszk. Erdős Gábor
A Fekete obeliszk, amely jelenleg a British Museumban látható (BM WA 118885), a mezopotámiai, illetve ezen belül az asszír művészet és történetírás egyik kimagasló emléke. Az obeliszket Sir Austin Henry
Az ókori Mezopotámia művészete
Az ókori Mezopotámia művészete Mezopotámia művészetének korszakai Őstörténet Kr. e. 4500-2800 Ósumer kor Kr. e. 2800-2350 Akkád kor Kr. e. 2350-2200 Újsumer kor Kr. e. 2200-2000 Óbabiloni Birodalom Kr.
Az egyiptomi művészet korszakai
Egyiptom térképe a városokkal Az egyiptomi művészet korszakai Predinasztikus korszak (i.e. IV-III. évezred) Óbirodalom (i.e. III-II. évezred) Első átmeneti kor Középbirodalom (i.e. 2000-1700) Második átmeneti
Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban
Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm
Amit a kínai sárkányokról feltétlenül tudni kell
Amit a kínai sárkányokról feltétlenül tudni kell Játékos sárkánybarátkoztató ovisok és kisiskolások részére Kedves Barátom! Láttál már kínai sárkányt? Mit jelképez? Hogyan néz ki? Vízben lakik vagy föld
nagyobb szerepet kap s lassanként egészen átveszi a nyers erő szerepét. A küzdelem végcélja közben állandóan ugyanaz marad: az t. i.
Zsebre raktam kezeim és lassú léptekkel mentem hazafelé. Helyenként lámpák fénye világított. Macskák futottak át az utcán. Kövér patkányok szaladgáltak a csatornák mellett. Egy helyen öt volt egymás mellett
MEZOPOTÁMIA MŰVÉSZETÉNEK KORSZAKAI
MEZOPOTÁMIA MŰVÉSZETÉNEK KORSZAKAI A sumér városállamok kora i.e. 3100 2800. (Eridu, Ur, Uruk) (Zikkurat, ékírás) Az egységes Mezopotámia létrejötte akkád uralkodók alatt i.e. 2371-1894. (Sarrukin király,
Az ókori világ hét csodája
Az ókori világ hét csodája 1. A gízai Nagy Piramis Kheopsz piramisa már az ókorban is a világ egyik nagy talányának számított, és ez az egyedüli fennmaradt épület az ókori világ hét csodája közül. Az egyiptológusok
Salát Gergely: Csoma Mózes: Korea Egy nemzet, két ország
VI. évfolyam 2009/1. KÖNYVISMERTETÉS Salát Gergely: Napvilág Kiadó, Budapest, 2008. 178 oldal A Koreai-félsziget történelméről, jelenlegi viszonyairól meglehetősen keveset tudunk: magyar nyelvű könyvek,
MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?
MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes (Róm
Bálint Kálmán. A Sárkányok hatása a fantasy világok és a valóság kultúrájára (BAKSAAI.ELTE) mrdrigon@gmail.com. Szerepjáték és világszemlélet beadandó
Bálint Kálmán (BAKSAAI.ELTE) mrdrigon@gmail.com Szerepjáték és világszemlélet beadandó A Sárkányok hatása a fantasy világok és a valóság kultúrájára 1 Sárkányok a valóságban Sárkány, ez az egy szó minden
SZKA_207_02. Nemzetségek nemzete. Táltosok a magyar történelemben
SZKA_207_02 Nemzetségek nemzete Táltosok a magyar történelemben 16 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK DIÁKMELLÉKLET DIÁKMELLÉKLET A NEMZETSÉGEK NEMZETE 7. ÉVFOLYAM 17 JANKOVICS MARCELL: ÁLMOS
TAI GONG HAT TITKOS TANÍTÁSA
TAI GONG HAT TITKOS TANÍTÁSA TAI GONG hat titkos tanítása 太 公 六 韜 2011 Fordította, a bevezetőt és a jegyzeteket írta Tokaji Zsolt Fapadoskonyv.hu Kft. Tokaji Zsolt Bevezetés A kínai történeti hagyomány
SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY NAPJAI CSÍKRÁKOSON
SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY NAPJAI CSÍKRÁKOSON Időpontja: 2009. Június 25-28. (4 nap) A rendezvény eszmeisége: Sok évszázados, vagy akár évezredes székely hagyomány megjelenítése történik meg, tehát minden program
A piros kiskocsi. Levelező Klub. Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke
Levelező Klub Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke A piros kiskocsi Tomi és Évi a domb tetejére húzták a piros kiskocsit. Beültek a -ba, és elindultak lefelé a lejtőn. Sebesen gurultak ám! Aztán reccs, bumm!
Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.
Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,
Jézus az ég és a föld Teremtője
1. tanulmány december 29 január 4. Jézus az ég és a föld Teremtője SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; Zsoltár 19:2-4; János 1:1-3, 14; 2:7-11; Kolossé 1:15-16; Zsidók 11:3 Kezdetben teremté
Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ
Isten Nagy Terve 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsidó.13.8 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied
Minap kurtán-furcsán váratlanul elment
I A Remény illata Minap kurtán-furcsán váratlanul elment közülünk Eszes Tamás (Isten nyugosztalja) a Véderő egykori főparancsnoka, ma-holnap én, azután Te következel. Vagy fordítva. A lényegen nem változtat.
Dr. CELLER Tibor A japán császárkultusz
Dr. CELLER Tibor A japán császárkultusz Japánnak a történelem során olyan politikai rendszere volt, amelyben mértéktelen politikai ambíció általában nem ütötte fel a fejét. A hatalmi problémák egy lépcsőfokkal
DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése
DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni
2. Téma. Az állam kialakulásának ázsiai, antik és germán újtai
2. Téma Az állam kialakulásának ázsiai, antik és germán újtai 1. Ázsiai út 1.1. Az ázsiai út meghatározása 1.2. A kialakulás folyamata 2. Az antik út 2.1. Kialakulásának előzményei 2.2. Az antik út folyamata
MIMI O CONNOR. Margaret K. McElderry Books
1 2 MIMI O CONNOR Margaret K. McElderry Books New York * London * Toronto * SydNEY * Újdelhi 3 TARTALOM 5 6 Csak egyetlen dolgot kell tudnod: a történetek, amiket meséltek neked a szörnyetegekről, a tábortüzeknél
Nyomtatható változat. Megjelent: Szent Korona 1992. jan. 15., 3. és 12. old.
A hazánkat több mint 40 éven át elnyomó bolsevista rendszer egyik legfontosabb célja a vallásos világnézet, a vallásos lelkület és a valláserkölcs kiirtása volt. A bolsevik ideológusok ugyanis kezdettől
interperszonális másokra és a hozzájuk fűződő kapcsolatainkra vonatkozik. S megint más részük alapvetően társadalmi jellegű közösségeinkhez és
BIBLIAISMERET A Bibliaismeret alapvető feladata a Biblia igazságainak megismertetése, a Teremtő és Gondviselő Mennyei Atya bemutatása, és ezek alapján a gyerekek társaikhoz, családjukhoz és környezetükhöz
Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András
Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden
Bestiarium Zircense könyvbemutató Veszprémben
2016/11/10 A zirci Bestiarium egy vaskos középkori könyv utolsó tizenhat oldalát alkotja. Kézzel írt és illusztrált lapjait oroszlánok, szirének, galambok, kígyók emlősök, madarak, hüllők valós és képzeletbeli
Propaganda vagy útleírás?
Földrajzi Értesítő XLVIII. évf. 1999. 3 4. füzet, pp. 363 367. Propaganda vagy útleírás? (Gondolatok a magyar katonai utazási irodalomról és Almásy László: Rommel seregénél Líbiában c. művéről) NAGY MIKLÓS
Mezopotámia művészete Ókor-2
Mezopotámia művészete Ókor-2 Mezopotámia művészete I.e. III. évezredtől - I.e. IV. század Építészet Ó-Babilónia - agyag, égetett tégla, nád - mozaik, mázas cserép burkolat Zikkuratok (Toronytemplomok):
REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország
REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak
Hanukka és Karácsony
Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger
Kedves látogató! Fegyverek, harcban használt eszközök. Védőfegyverek. Támadófegyverek
Kedves látogató! Szeretettel köszöntünk kiállításunkban, mely a 18-19. századi Perzsiát [ma Irán] mutatja be. A kiállítási termekben lenyűgöző tárgyak sorával képviselteti magát a férfiak világa, az írástudók
Tisztségek az Ószövetség idején
Tisztségek az Ószövetség idején Induljunk el egy értelmező meghatározásból. A tisztség egy olyan munkakört jelent, amellyel megbíznak, amelyre elhívnak, vagy amelyre kineveznek valakit. A felkérés értelmében,
Vajon azonos lehet-e a magyar mesevilág Tündér Ilonája a Nagy Babiloni Szajhával? december 29. csütörtök, 16:35
Mit gondol a Tisztelt Olvasó: én ittam most szilveszter közeledtével túl sok jégbort avagy az Ön tisztelt arcára fog ráfagyni a mosoly mire ennek a végére ér? Orgiákat szervezö kurtizán robbantotta ki
TestLine - Ókori görögök öszefoglalás Minta feladatsor
soport: 5/b átum: 2016.12.8 Típus: Témazáró dolgozat Intézmény: Kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola Oktató: Nagy György gészitsd ki a mondatokat! 1. 3:33 Normál görögök városállamokban éltek amiket
FRESLI MIHÁLY. Az elveszett Oroszország
FRESLI MIHÁLY Az elveszett Oroszország Korszakok és váltások - államok, lobogók, forradalmak. Kevés olyan ország van a földkerekségen, amelynek a történetét még oly karakteresen fémjeleznék ezek a fogalmak,
A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.
Dezső Ilona Anna: Élet - Halál (90x70 cm, vászon, olaj) A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA ÉLET és HALÁL Az élet a halál kistestvére. (Dobrosi Andrea) Az életre
A játék célja. A játék tartozékai. A játéktáblák
Szabályfüzet A középkorban minden nemesnek az volt a legfontosabb, hogy minél nagyobb terület fölött uralkodjon, és minél nagyobb befolyást szerezzen a királyi udvarban. A beházasodás más nemesi családokba
ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.
V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.
Tartalom, elemzés, értelmezés
Franczel Richárd Tartalom, elemzés, értelmezés 2009. november 7-én a német Die Welt interjút közölt Kertész Imrével 80. születésnapja alkalmából. A Nobel-díjas író a beszélgetés során Magyarországhoz,
Tóth Endre: A Pápai Református Egyházmegye története című műve, mint az egyházmegyetörténet írás modellje
Dienes Dénes Tóth Endre: A Pápai Református Egyházmegye története című műve, mint az egyházmegyetörténet írás modellje Nincs könnyű helyzetben az, aki meg akar felelni a címből következő elvárásoknak.
APOKRIF IRATOK Bel és a A KING JAMES Biblia 1611 sárkány. Bel- és a sárkány
www.scriptural-truth.com APOKRIF IRATOK Bel és a A KING JAMES Biblia 1611 sárkány Bel- és a sárkány A könyv a Bel és a sárkány [a Dániel] A történelem a megsemmisítése a Bel- és a sárkány, Levágta, a Daniel
Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe
Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Felvidéki kirándulásunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre. A kirándulást hosszas előkészítő munka előzte meg, amiben tanáraink
Kós Károly. Kovács László
Kovács László Kós Károly Az a köves hegy, velünk szemben éppen: az a Tâlharu; ez itt a Piatra Calului. Ott messze pedig, a völgyhajlásból szürkén, fátyolosan, ide látszik a vénséges, kopasz Vlegyásza.
A géppuska Önműködő, sorozatlövés leadására alkalmas lőfegyverek léteztek már az első világháború kitörése előtt is, igazán félelmetes hírnévre azonban 1914 után tettek szert, amikor a géppuskák a lövészárok-háborúkban
Az Új. Tanítás 2015. június 14-én
Az Új Tanítás 2015. június 14-én Biró László Mi az Új? Mikor elhangzott a múlt havi tanítás, megfogalmazódott bennem, hogy most vasárnap hozzak én is egy kibontott sugallatot. Mikor az asztalomnál ültem,
Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása
Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt
Kemet. Kialakítás. Célok
Anubisz elégedetten mosolyog az istenek lakhelyén, amint mágikus fémtükrében látja, hogy seregei élükön a legendás óriásskorpióval hatalmas mészárlást rendeznek Hórusz városában. Közel a győzelem, hamarosan
Versajánló a Márciusi ifjak című szavalóversenyre
Versajánló a Márciusi ifjak című szavalóversenyre Juhász Gyula: Petőfi ünnepére Petőfi ünnepére, fel, A munka véle ünnepel, Dalában él múlt és jelen És a jövő, a végtelen. Átzeng az bércen és folyón Virrasztva
Létezik-e Antikrisztus?
Létezik-e Antikrisztus? Az embereknek sokféle elképzelésük van az Antikrisztusról, de e- gyedül csak a Bibliából kaphatunk helyes választ arra, hogy ki ő, és mit csinál. Felmerült már bennünk a kérdés:
6B@@1" (#,#*#"!(#,AB1(#3$#9 '5*#;
6B@@1 (,*!(,AB1(39 5*;! %&()&*+,,(,-*.!&, (-*/(&/ /,0 *(1 23-4)/% &/, +&&05 5(-! &/( 67 5&.8 5&, 9 (!&,!: :1! -*( (!,&,-5/ %43+;! 5& 5(- (- /,,0 01?(** < 4((5-5-,&1,+%, &/(,3 8
Egyiptom és Mezopotámia. A csillagászat története 1., 2015. szeptember 17.
Egyiptom és Mezopotámia A csillagászat története 1., 2015. szeptember 17. Egyiptom és fővárosai Egy kis kronológia Égi objektumok és istenek Nut: Az égbolt egésze Su: a lég istene Geb: a Föld istene (Nut
Az Ószövetségi történelem kronológiája
Az Ószövetségi történelem kronológiája Cél 2. Az óra célja az, hogy az Ószövetség által elmondott történetek időpontját - lehetőség szerint - a legpontosabban tudjuk meghatározni. A vizsgált korszak időbeli
2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve
Csapat/iskola: 2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve Tudnivalók A teszt 130 kérdésből áll. Minden kérdésnél felsoroltunk 3 lehetséges választ, amelyek közül mindig egy és csak egy helyes
Az Istentől származó élet
Az Istentől származó élet Előszőr is mi az élet? Sokan próbálták deffiniálni, különféle kulturális, tudományos vagy vallási nézőpontokból is. A tudomány mivel a fő forrása a megfigyelés és az információ
A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima
www.scriptural-truth.com Az ima Azariah A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó A dal, a három zsidók és Azariah ima 1:1 és mentek a tűz közepén dicsérő Isten, és az áldás az
Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van
Százat egy ütéssel Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy mesterlegény, kinek se égen, se földön nem volt egyebe egy rongyos garasánál. Elindult ő vándorolni. A mint ment, mendegélt hegyen völgyön
SDG Bibliaismereti verseny 2014. Példabeszédek könyve
SDG Bibliaismereti verseny 2014. Példabeszédek könyve Csapat/iskola: Beadás ideje: Tudnivalók A teszt 100 kérdésből áll. Minden kérdésnél felsoroltunk 3 lehetséges választ, amelyek közül a Példabeszédek
Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán -
Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán - önállósodik a szeldzsuk törököktől 1389. Rigómező - balkáni
Jézus, a tanítómester
9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje
ÓKOR Hannibál harci elefántjai
ÓKOR Hannibál harci elefántjai A bizánci Suda-lexikon a Thórakion (θωράκιον) címszó alatt a következőket írja: Hannibál (a karthágói hadvezér) emberei a magával vitt elefántokra helyezett tornyokból elvágta
Magyar nyelvi felvételi feladatok 2008. február 22.
Magyar nyelvi felvételi feladatok 2008. február 22. Kedves Felvételiző! Aláhúzással válaszd ki, melyik idegen nyelvet szeretnéd tanulni! angol német - A feladatlapok mindegyikére írd rá a kódszámodat!
elemzésének lehetőségei és tanulságai. PhD disszertáció, 2012.
Sz. Simon Éva: A hódoltságon kívüli hódoltság. Oszmán terjeszkedés a Délnyugat-Dunántúlon a 16. század második felében. (Magyar Történelmi Emlékek. Értekezések) Bp., MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont,
Wah múmiája és sírja. ledózerolták, hogy az ókori sírok további kifosztását megakadályozzák és a megfelelő régészeti feltárásukat megkezdhessék.
Wah múmiája és sírja Mivel a Neszperennubot bemutató cikk sikert aratott, úgy döntöttem készítek egy hasonlót, egy korábban élt személyről, így akár össze is lehet hasonlítani kettejük temetkezését. A
1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút
1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért
Rudolf Steiner. Szellemi hierarchiák és tükröződésük a fizikai világban
Rudolf Steiner Szellemi hierarchiák és tükröződésük a fizikai világban Rudolf Steiner Szellemi hierarchiák és tükröződésük a fizikai világban Állatöv, planéták és kozmosz 10 előadás Düsseldorf, 1909.
Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához
Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar
Szent Márton ábrázolások Somogyi Győző rajzai a répcelaki plébánián
Kovács Laura 8. o. Nick, Dózsa köz 3/a. Répcelaki általános iskola Szent Márton ábrázolások Somogyi Győző rajzai a répcelaki plébánián Hittan pályázat Szent Mártonról sok festmény készült. Leggyakrabban
Két madaras könyv tipográfiai összevetése
A KÖNYVKIADÁS TÖRTÉNETE VIZSGADOLGOZAT Két madaras könyv tipográfiai összevetése Mark Rauzon: Képes madárenciklopédia (Maecenas Kiadó, 1994.) és Dr. Reinhardt Witt: Nagy európai madárkalauz (Officina Nova,
A Szentháromság ábrázolása a képzőművészetben
- 1 - A Szentháromság ábrázolása a képzőművészetben A keresztény Szentháromság-tan kiindulópontja Máté evangéliumának végén olvasható:,,menjetek tehát, tegyetek tanítványommá minden népet! Kereszteljétek
Sötétségből a fénybe emelsz
Sötétségből a fénybe emelsz A H/A iszm iszm Sötétségből a fénybe emelsz, A H/A E Szabadítóm Te vagy! A H/A iszm iszm Ha eltévednék, Tegkeresel Fiszm H Soha nem engedsz el! E H/isz iszm iszm Te vagy Uram,
É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1
É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K
BIRODALOM. Michael Hardt / Antonio Negri ELŐSZÓ. "Minden szerszám fegyver, ha helyesen tartod" Ani DiFranco
Michael Hardt / Antonio Negri BIRODALOM "Minden szerszám fegyver, ha helyesen tartod" Ani DiFranco "Férfiak harcolnak, és csatát vesztenek, és a dolog, amiért harcoltak, a vereségük ellenére létrejön;
Geofrámia kivonatok - Enoszuke
klzg Geofrámia kivonatok - Enoszuke A Bukott Császárság - Psz. 3700 után Történelem A Sinemos-tenger északi határán a századfordulón történtek után Enoszuke császársága a világ legnagyobb részének szemében
Az ókori világ 7 csodája. 2011 Horák György
Az ókori világ 7 csodája 2011 Horák György Az ókori világ hét csodája a hét legismertebb ókori építmény. A hét csodát először a Szidóni Antipatrosz említette az i. e. 2. században írt epigrammájában. A
Lilith. Megtagadó ima
MEGTAGADÓ IMÁK Efezus 6:10-12 10 Végül pedig erősödjetek meg az Úrban, és hatalmának erejében! 11 Öltözzétek fel abba a teljes fegyverzetbe, amit Isten ad, hogy képesek legyetek ellenállni a Sátán minden
S TUDIA C AROLIENSIA 2009. 2-3. (X.) 65 71.
S TUDIA C AROLIENSIA 2009. 2-3. (X.) 65 71. BOGNÁRNÉ KOCSIS JUDIT REFORMÁTUS SZELLEMISÉG ÉS ÉRTÉKREND KARÁCSONY SÁNDOR FILOZÓFIÁJA ALAPJÁN Az öregek nemzedéke helytelenül jár el, mikor például az ifjúság
Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között
Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Előadásom elsősorban román szemszögből, továbbá a politika- és az eszmetörténet oldaláról közelíti meg az 1940 1944 közötti észak-erdélyi
Javaslat a. Szoborkert. települési értéktárba történő felvételéhez
Javaslat a Szoborkert települési értéktárba történő felvételéhez I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Langó Csaba 2. A javaslatot benyújtó személy,
LEGO MAGYAR NYELVŰ KÖNYVEK, MATRICÁK ÉS FOGLALKOZTATÓK
1106 Budapest, Keresztúri út 8/A +36-1-264-4555 terjesztes@dunakiado.hu LEGO MAGYAR NYELVŰ KÖNYVEK, MATRICÁK ÉS FOGLALKOZTATÓK 1. Oroszlánok és sasok LEGO Legends of Chima minifigurás foglalkoztató Sok
SZÁRMAZÁS, HATALOM, TÖRTÉNELEM. Szerkesztette: Szalay Gábor
SZÁRMAZÁS, HATALOM, TÖRTÉNELEM Szerkesztette: Szalay Gábor Ádám és utódainak neve a sumer mondákban: Ádám= Eridui Alulim Széth=Alalgas Enos=Enmenluanna Káin= Emmengalama Mahalael=Dumuzid, a Pásztor Járed=
SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.
SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. HÁLÓ KÖZÖSSÉGI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT S4 1052 BUDAPEST, SEMMELWEIS UTCA 4. 1/16. RÉSZ 2017. ÁPRILIS 24. HÉTFŐ 18.00
Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része
Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol
Az átlagember tanítvánnyá tétele
február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont
TestLine - Az őskor és az ókori Kelet Minta feladatsor
TestLine - z őskor és az ókori Kelet soport: 5/a 5/b átum: 2016.10.21 Típus: Témazáró dolgozat Intézmény: Kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola Oktató: Nagy yörgy Válaszd ki az IZ állításokat! helyes
TestLine - Az őskor és az ókori Kelet Minta feladatsor
TestLine - z őskor és az ókori Kelet soport: 5/a 5/b átum: 2016.10.21 Típus: Témazáró dolgozat Intézmény: Kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola Oktató: Nagy yörgy z ember termelésre történő áttérése
Karácsony és új élet (Gyülekezeti előadás)
138 Karácsony és új élet (Gyülekezeti előadás) A most következő előadásban két kérdésre keresem a választ. 1. A múltra nézve: Hogyan kezdte ünnepelni a keresztyénség karácsonykor Jézus Krisztus születését?
SZKA208_13. A kurdok
A VILÁG LEG- SZKA208_13 NAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE: A kurdok tanulói A VILÁG LEGNAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE 8. évfolyam 125 13/1 A KURDOK Szemelvények Kurdisztán A huszonkétmillió kurd a világ egyik
SZKA_209_22. Maszkok tánca
SZKA_209_22 Maszkok tánca diákmelléklet maszkok tánca 9. évfolyam 207 Diákmelléklet 22/1 AUSZTRÁLIA TOTÓ Jelöld X-szel azokat a válaszokat, amiket helyesnek tartasz! Hány millió négyzetkilométer Ausztrália
Pázmány Péter és Zrínyi Miklós
Pázmány Péter és Zrínyi Miklós A MAGYAR BAROKK JELES KÉPVISELŐI Javasolt feldolgozási idő: 150 perc 1. Szólások és közmondások! Pázmány Péter beszédeit gyakran szólásokkal tarkította. Az alábbiakban közreadunk
Bibliaismeret. Helyi tanterv általános tantervű szakközépiskolai tanulócsoportok részére
Bibliaismeret Helyi tanterv általános tantervű szakközépiskolai tanulócsoportok részére A tantárgy órakerete: Évfolyam Hetek száma Heti órakeret Évi órakeret 9. 36 1 36 10. 36 1 36 11. 36 1 36 12. 32 1
KÖZÉPKOR Az Aragón Királyság védelme a két Péter háborúja idején (1356 1366)
KÖZÉPKOR Az Aragón Királyság védelme a két Péter háborúja idején (1356 1366) Donald J. Kagay az Albany State University történészprofesszora, szakértője a középkori általános és hadtörténetnek, különös
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM KÖZÉPSZINT SZÖVEGALKOTÁS 180 perc SZÖVEGALKOTÁS Figyelem! Az alábbi feladatok közül csak egyet kell megoldania. Kérjük, húzza alá, melyik feladatot választotta!
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam
SZÖVEGÉRTÉS-SZÖVEGALKOTÁS RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 6. évfolyam TANULÓI MUNKAFÜZET Készítette: Molnár Krisztina 3 Az angyali üdvözlet Három festmény A KIADVÁNY KHF/4531-13/2008 ENGEDÉLYSZÁMON 2008. 12.
Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem
Bevezetés az 1. részhez Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem Isten egyik különleges vonása ezt teljesen egyedi módon a Biblia jelent ki, egyetlen más könyvben vagy vallásban sem található meg
Slovenská komisia Dejepisnej olympiády
Slovenská komisia Dejepisnej olympiády Okresné kolo Dejepisnej olympiády pre ZŠ a 8-ročné gymnáziá 6. ročník, školský rok 2013/14 Testové úlohy pre kategóriu E (7. ročník ZŠ a 2. ročník OG) Megjegyzés:
A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása
Kapronczay Péter A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása Napjainkban, a médiában közzétett hírekben az elsők között szerepelnek a Balkán-félsziget népeinek egymás ellen vívott politikai és katonai
Végső dolgok - Egy végtelen világ
Végső dolgok - Egy végtelen világ Felnőtt katekézis, 2011. november 04. Előadó: Maga László Plébános atya Miről is szólhatott volna Plébános atyánk péntek esti előadása, mint a Végső dolgokról, hiszen
HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.
1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen