I. A központi költségvetés terhére biztosított pótelőirányzatok átvezetése
|
|
- Béla Péter
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt.sz.:U /2009. Témafelelős: Krajsóczki Sné Tárgy: Javaslat a 7/2009.(III.9.) rendelet módosítására Mell.: 19 db SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE S z e n t e s Tisztelt Képviselő-testület! Szentes Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által a évi költségvetésről, módosításának és végrehajtásának rendjéről szóló 7/2009. (III.9.) rendelete az eltelt időszakban bekövetkezett változások miatt módosításra, illetve kiegészítésre szorul. A fentieket figyelembe véve a - 2. (1), (2), (3), 3. (9), 6., 7. (1), (6), 10. (1) bekezdése, valamint az - 1., 1/b., 1/c., 1/d., 2., 2/a., 2/b., 3., 3/a., 3/b., 3/c., 4., 6., 8., 8/a., 9., 9/b. számú mellékletek módosítására teszek javaslatot. I. A központi költségvetés terhére biztosított pótelőirányzatok átvezetése 1. Az Önkormányzati Minisztérium a Magyar Köztársaság évi költségvetéséről szóló évi CII. törvény IX. Helyi önkormányzatok támogatásai, hozzájárulásai fejezet Normatív, kötött felhasználású támogatások terhére - az Önkormányzat évi igénylése alapján - az alábbi előirányzat módosításról intézkedett: - rendszeres szociális segély aktív korúaknak Ft - rendszeres szociális segély egészségkárosodottaknak Ft - rendelkezésre állási támogatás Ft - időskorúak járadéka Ft - ápolási díj és járuléka Ft - adósságkezelési támogatás Ft - normatív lakásfenntartási támogatás Ft Összesen: Ft A fentiekkel összefüggésben eft-tal nő a normatív módon elosztott, kötött felhasználású támogatás előirányzata, valamint a Polgármesteri Hivatal kiadásai az alábbi kiemelt tételeken: - rendszeres szociális segély aktív korúaknak eft - rendszeres szociális segély egészségkárosodottaknak eft - rendelkezésre állási támogatás eft - időskorúak járadéka eft - ápolási díj eft - ápolási díj járuléka eft - adósságkezelési támogatás eft - normatív lakásfenntartási támogatás eft Összesen: eft 2. Az Önkormányzati Minisztérium a Magyar Köztársaság évi költségvetéséről szóló évi CII. törvény IX. Helyi önkormányzatok támogatásai, hozzájá-
2 2 rulásai fejezet Normatív, kötött felhasználású támogatások terhére - az Önkormányzat évi igénylése alapján közcélú foglalkoztatás támogatására Ft-ot biztosított. A támogatás az önkormányzati intézményekben - a fenti jogcímen - foglalkoztatottak után elszámolható személyi juttatások és a munkaadót terhelő járulékok 95%-át finanszírozza, míg az 5% önerőt, eft-ot az aktív korúak közfoglalkoztatása kiadási előirányzat terhére kell biztosítani. A Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthonban foglalkoztatottak részére fizetett ágy mellettii pótlék összege eft -, valamint a Szentesi Üdülőközpont Nkft által fizetett 13 eft szakképzési hozzájárulás a központi támogatás alapjául nem számolható el, ezért e tételek forrását, 145 eft-ot az önkormányzati céltartalékban elkülönített előirányzat terhére kell biztosítani. A fentiek alapján az alábbi előirányzat módosítások engedélyezését javasoljuk (adatok ezer Ft-ban): Intézmény személyi munkaadói jár. pénzeszk. tám. átadott önkorm. juttatás Gondozási Központ Dr.Sipos Ferenc Parkerdő O Terney Béla Kollégium Kertvárosi Óvoda Központi Óvoda Deák Ferenc Ált.Isk Klauzál Gábor Ált.Isk Petőfi Sándor Ált.Isk Koszta József Ált.Isk Lajtha L. Alapf. Műv. Isk Családsegítő Központ Bölcsőde Hajléktalan Segítő Központ Egységes Ped. Szakszolg VIGI Intézményközpont Szentesi Művelődési Közp Központi Konyha Városellátó Intézmény Tűzoltóság Polgármesteri Hivatal - működtetés Rádió Nkft Könyvtár Nkft Üdülőközpont Nkft SZVSZ Kft Sportközpont Mindösszesen: A Magyar Köztársaság évi költségvetéséről szóló évi CII. törvény 5. számú mellékletének 5. pontja szabályozza a települési kisebbségi önkormányzatok részére, központosított előirányzatokból nyújtható támogatás. A 375/2007. (XII.23.) Korm. rendeletben szabályozott módon közzétett, Miniszter-
3 3 elnöki Hivatalt vezető miniszter közleménye alapján az általános támogatás éves összege Ft/kisebbségi önkormányzat. A költségvetési rendelet az előző évi tapasztalati adatok alapján kisebbségi önkormányzatonként 555 eft támogatást tartalmaz, ezért a különbözettel 32 eft-tal (2 * 16 eft) nő a központosított támogatások előirányzata, eft-tal pedig a Szentesi Romák, valamint a Szentesi Görög Kisebbségi Önkormányzat költségvetésében az egyéb dologi kiadások előirányzata. II. Bevételi többlet terhére megvalósítandó módosítások 1. A Városi Intézmények Gazdasági Irodájához tartozó részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek pályázati forrásból (HEFOP, Útravaló ösztöndíj, Hungarofest, Szociális és Munkaügyi Minisztérium, ESZA, Hajléktalanokért Alapítvány), kamatból többlet bevételt realizáltak, melynek felhasználását részben eszközök pótlására, részben a pályázati cél megvalósítására indokolt az alábbi előirányzat módosítások átvezetésével engedélyezni (adatok eft-ban): Tám. értékű Átvett pénzeszközök összesen Bevételek Kamat bevételek Központi Óvoda Kertvárosi Óvoda Deák F.Ált.Isk Klauzál G. Ált.Isk Petőfi S.Ált.Isk Koszta J.Ált.Isk Családsegítő Közp Hajléktalan Segítő Kp Összesen: Személyi juttatás Munkaadói jár. Egyéb dologi E.dologi ÁFA Kiadás össz. Központi Óvoda Kertvárosi Óvoda Deák F.Á.I Klauzál G. Á.I Petőfi S.Á.I Koszta J. Á.I Családsegítő Közp Hajléktalan S. Kp Összesen: A Polgármesteri Hivatal költségvetéséből kerülnek megelőlegezésre egyes szociális alapon nyújtott kiadások, valamint az ehhez kapcsolódó szakértői díjak (kiegészítő gyermekvédelmi támogatás, gyermektartásdíj megelőlegezése, otthonteremtési támogatás, közlekedési támogatás). Ezen kiadások forrása a központi költségvetésből megigényelhetők, mely igénylés alapján az év első négy hónapjában Ft működési célú támogatásértékű bevétel realizálódott. A teljesített bevétellel összhangban a Hivatal kiemelt kiadási előirányzatainak növelése az alábbiak szerint indokolt: - személyi juttatások (gondozási szükségletet megállapító szakértői bizottság tiszteletdíja) 287 eft - munkaadót terhelő járulékok 83 eft - kiegészítő gyermekvédelmi támogatás 660 eft
4 4 - gyermektartásdíj megelőlegezése eft - otthonteremtési támogatás 644 eft - közlekedési támogatás 829 eft összesen: eft 3. A Képviselő-testület által a 292/2008. (XII.19.) Kt. határozattal jóváhagyott pályázati támogatási kérelem kedvező elbírálásban részesült. Így a TÁMOP 3.1.4/08/2 pályázati támogatás a Klauzál Gábor Általános Iskolában, valamint a Központi Óvodában biztosít lehetőséget a kompetencia alapú oktatásra. A pályázatot az Önkormányzat nevében a Polgármesteri Hivatal nyújtotta be, így a teljes bevétel és kiadás a Hivatal költségvetésébe épül be. A fentiekkel összefüggésben az elfogadott pályázattal összhangban - a működési költségvetésben az alábbi kiemelt előirányzatok módosulnak: - támogatásértékű működési bevételek eft - személyi juttatások eft - munkaadót terhelő járulékok eft - egyéb dologi kiadások eft (taneszközök, irodaszerek, bérleti díjak, továbbképzések, szakértői díjak, srb) - egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja eft - felhalmozási kiadások (számítás-, információtechnikai eszk.) eft kiadások összesen: eft 4. A pszichiátriai betegek közösségi ellátásának finanszírozására pályázat került benyújtásra, mely sikeres elbírálását követően az Önkormányzat évre eft támogatásban részesült. Az elnyert összeg a Gondozási Központ által ellátott feladat működtetését finanszírozza. A jóváhagyott költségvetésben a feladat ellátásához szükséges forrás biztosított, így a támogatásértékű működési célú bevételek eft-tal történő emelése mellett a működési célú forráshiány összegét eft-tal indokolt csökkenteni. Mivel a pályázati elszámolás részletes szabályai még nem ismertek, ezért 500 eft-tal az önkormányzati céltartalékot szükséges megemelni. 5. Az általános forgalmi adó elszámolási szabályainak évi változása következtében (fordított adózás) a Központi Gyermekélelmezési Konyha felújításával összefüggésben a kiadás teljesítésekor az ÁFA bevételek is elszámolásra kerülnek. Ezzel összefüggésben eft-tal az ÁFA bevételek, valamint a felújítási kiadások előirányzata emelkedik az intézmény költségvetésében. 6. A Gondozási Központ által nyújtott szolgáltatásokért fizetendő térítési díj öszszege április 1-jétől módosult. A változás évi hatásaként az intézmény költségvetésében eft többlet bevétel várható (1.736 eft egyéb saját bevétel, 321 eft ÁFA bevétel), mely összeggel csökken az önkormányzati támogatás és a működési célú hitel előirányzata. 7. A Művelődési Központ által évben szervezett - a Művelődési és Oktatási Bizottság által támogatott - egyes kiemelt rendezvények lebonyolítása során intézményi saját bevétel is keletkezik, melynek várható összegével, 480 eft-tal nő az egyéb saját bevételek, valamint a rendezvények dologi kiadásainak előirányzata.
5 III. Kiemelt előirányzatok közötti módosítás 5 1. A Városellátó Intézménynél a járdaépítési munkák befejezéséhez lapvibrátor, a Tiszai strand biztonságos működtetéséhez mentőcsónak, a gazdasági adminisztrációs zökkenőmentes lebonyolításához 2 db számítógép beszerzése vált szükségessé. A beszerzésekhez a forrás az intézmény jóváhagyott költségvetésében rendelkezésre áll, azonban a számviteli előírások betartása érdekében szükséges az egyéb dologi kiadások 858 eft-tal, az egyéb dologi kiadások ÁFA előirányzatának 172 eft-tal való csökkentése mellett a felhalmozási kiadások előirányzatának eft-tal történő emelése. 2. A Terney Béla Kollégium jóváhagyott költségvetésében a dologi kiadások között eszközbeszerzésre került jóváhagyásra 598 eft. A megvásárolt projektort, számítógépeket felhalmozási kiadásként kell elszámolni a könyvvitelben, ezért az egyéb dologi kiadások előirányzatának 498 eft-tal, az egyéb dologi kiadások ÁFA előirányzatának 100 eft-tal történő csökkentése mellett 598 eft-tal nő a felhalmozási kiadások előirányzata. 3. A Városi Intézmények Gazdasági Irodája részben önállóan gazdálkodó intézményeinek jóváhagyott költségvetése tartalmaz eszközbeszerzésre előirányzatot. A beszerzett eszközök számviteli szabályoknak megfelelő elszámolása érdekében az alábbi kiemelt előirányzatok módosítására teszünk javaslatot (adatok ezer Ft-ban): Egyéb E.dologi Felhalmozás Felújítás dologi ÁFA Koszta József Ált.Isk Családsegítő Központ Összesen: IV. Egyéb módosítások 1. A évi költségvetési rendelet (mivel a zárszámadási rendelet megalkotására - jogszabály szerint - a költségvetés elfogadását követően került sor) becsült, nem véglegesített adatok alapján tartalmaz előirányzatot a évi pénzmaradvány vonatkozásában, mellyel azonos összegben került megezésre kiadási oldalon az intézményi tartalék előirányzata. A zárszámadási rendeletben jóváhagyásra került a évi pénzmaradvány ezért ezen előirányzatok kivezetése indokolt az alábbiak szerint: Intézmény pénzmaradvány/tartalék Gondozási Központ eft Dr.Sipos Ferenc Parkerdő Otthon eft Tűzoltóság eft Polgármesteri Hivatal - Görög Kisebbségi Önkormányzat 789 eft Összesen: eft A Képviselő-testület 12/2009. (V.11.) rendeletével jóváhagyta az Önkormányzat évi költségvetési gazdálkodásáról szóló zárszámadás részeként a pénzmaradványt, mellyel összefüggésben az I. számú táblázat szerinti előirányzatok átvezetése indokolt a évi költségvetésben.
6 6 4. A önkormányzati céltartalékban került elkülönítésre tanulmányi versenyek, nemzetközi kapcsolatok, rendezvények megszervezésére támogatási előirányzat. A Szociális és Egészségügyi Bizottság, valamint a Művelődési és Oktatási Bizottság döntött a keret felosztásáról, mellyel összefüggésben a céltartalék eft-tal való csökkentése mellett az alábbi előirányzat módosítás engedélyezését javasoljuk: Intézmény rendezvények kiadások pénzeszk. tám. támog. ért. átadott önkorm. Gondozási Központ 300 eft 300 eft Terney Béla Kollégium 330 eft 330 eft Kertvárosi Óvoda 80 eft 80 eft Központi Óvoda 140 eft 140 eft Deák Ferenc Ált. Isk. 330 eft 330 eft Klauzál Gábor Ált. Isk. 165 eft 165 eft Petőfi Sándor Ált. Isk. 480 eft 480 eft Koszta József Ált. Isk. 320 eft 320 eft Lajtha L. Alapf. Műv. Isk. 130 eft 130 eft Családsegítő Központ 200 eft 200 eft Egységes Ped. Szakszolg. 80 eft 80 eft Művelődési Központ eft eft Polgármesteri Hivatal - működtetés eft eft - tanulmányi versenyek tám. 340 eft 185 eft 525 eft - nemzetközi kapcs. tám. 380 eft 840 eft eft - kulturális kapcs. tám. 870 eft eft eft Roma Kisebbségi Önk. 100 eft 100 eft Sportközpont 60 eft 60 eft Mindösszesen: eft eft eft eft 5. A Gyermek, Ifjúsági és Sportbizottság a 20/2009.(III.12.) GYISB, valamint a 30/2009.(III.26.) GYISB határozatával döntött sportrendezvények, illetve a diáksport támogatásáról. A döntés értelmében a Sportközpont, valamint a Hivatal rendezvény támogatásban, a Koszta József DSK működési támogatásban részesült, mellyel összefüggésben az alábbi módosítások átvezetését javasoljuk: Intézmény egyéb átadott önkorm. dologi pénzeszk. tám. Koszta József Ált. Isk. 988 eft 988 eft Polgármesteri Hivatal - működtetés 210 eft 210 eft - sportegyesületek tám eft eft Sportközpont 470 eft 470 eft Mindösszesen: eft eft 0 eft 6. A Központi Óvoda Farkas Antal Utcai Tagóvodájába járó gyermekek részére úszás oktatást szerveznek a Gyógyfürdőben. A gyermekek szállítását kisbusz igénybe vételével oldják meg. A szállító jármű biztonságtechnikai feltételeinek szigorítása miatt (minden ülőhelyet biztonsági övvel kell ellátni) a szolgáltatás
7 7 díja emelkedett, melyet az érintett családok nem minden esetben tudnak finanszírozni. A zökkenőmentes oktatás biztosítása érdekében az alpolgármesteri támogatási keretből 40 eft átcsoportosítás engedélyezése indokolt, mely öszszeggel az óvoda egyéb dologi kiadásainak és önkormányzati támogatásának előirányzata emelkedik február 27-én és 28-án került megrendezésre a hagyományos Télbúcsúztató Karnevál. A rendezvény támogatására a Polgármesteri Hivatal működési célú dologi kiadásai tartalmaznak előirányzatot, így a jelmezverseny résztvevői részére biztosított díjazás költségeinek rendezésével összefüggésben - a céltartalék eft-tal való csökkentése mellett az alábbi előirányzat módosítások átvezetése is indokolt: Intézmény egyéb dologi rendezvények támogatás önkorm. kiadások Kertvárosi Óvoda 40 eft 40 eft Központi Óvoda 60 eft 60 eft Klauzál G. Ált.Isk. 70 eft 70 eft Petőfi S. Ált. Isk. 35 eft 35 eft Koszta J. Ált. Isk. 105 eft 105 eft Polgármesteri Hivatal -310 eft -310 eft Összesen: 310 eft -310 eft 0 eft 8. A Képviselő-testület 49/2009. (III.27.) Kt. számú határozatával döntött a Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthon részére 1 fő közalkalmazotti, 4 fő közcélú munkavállaló alkalmazásának engedélyezéséről. A közcélú foglalkoztatottakkal kapcsolatos előirányzatok rendezésére jelen előterjesztés I. fejezetében teszünk javaslatot. A közalkalmazotti foglalkoztatás bővítésével összefüggésben - tárgyévet érintően - 7 hónapra 909 eft-tal a személyi juttatások, 294 eft-tal a munkaadót terhelő járulékok előirányzata emelkedik az önkormányzati támogatás, valamint a működési célú forráshiány eft-tal történő növelése mellett. A költségvetési rendelet 9. számú mellékletében 0,67 fővel emelkedik a évi engedélyezett átlaglétszám, míg a 9/b. számú mellékletben 1 főfoglalkozásúval az álláshelyek száma. 9. Az Önkormányzat a közcélú foglalkoztatás segítségével hajtja végre egyes kiemelt városüzemeltetési feladatait (nyílt csapadékvíz csatornák, betonlapos járdák felújítása, faültetés, parkfenntartás, intézményi belső felújítások, karbantartások). A feladatok ellátásának eszköz és anyag igényéhez (betoncsövek, szerszámok, védőeszközök, facsemeték) forrás került elkülönítésre az önkormányzati céltartalékban, melynek eft-tal történő csökkentése mellett a Városellátó Intézmény költségvetésében eft-tal nő az egyéb céljellegű dologi kiadások, valamint 400 eft-tal a felhalmozási kiadások (2 db damilos fűnyíró) előirányzata. 10. A Képviselő-testület 55/2009. (III.27.), 56/2009. (III.27.) és 57/2009. (III.27.) Kt. határozatával döntött a szociális ágazat intézményvezetőinek határozatlan idejű vezetői kinevezéséről. A változással egyidejűleg a vezetői pótlék emelése is szükségessé vált, ezért a működési célú forráshiány eft-tal történő emelése mellett az alábbi módosítások átvezetését javasoljuk:
8 8 Személyi juttatás Munkaadói jár. Önkorm.tám. Családsegítő Közp. 330 eft 106 eft 436 eft Gondozási Közp. 243 eft 78 eft 321 eft Hajléktalan Segítő Közp. 223 eft 72 eft 295 eft Összesen: 796 eft 256 eft eft 11. A Képviselő-testület 38/2009. (III.27.) Kt. határozatával döntött 500 eft támogatás biztosításáról a Szentesi Rendőrkapitányság részére gépjármű vásárlásra. A forrás átadás megtörtént, melynek megfelelően a Polgármesteri Hivatal működési költségvetésében 500 eft-tal emelkedik a támogatásértékű kiadások előirányzata a különféle dologi kiadások azonos összegű csökkentésével egyidejűleg. 12. A Képviselő-testület 8/2009. (III.01.) Kt rendeletével módosította a szociális rászorultságtól függő pénzbeli, természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló rendeletét, melynek értelmében bevezetésre került a szociális kölcsön, mint támogatási forma. A segélykeretből biztosított ellátást a számviteli előírásoknak megfelelően kölcsönként kell kimutatni, ezért a 3. számú mellékletben részletezettek szerint az adott kölcsönök kiadási előirányzata eft-tal emelkedik, míg a felnőttek átmeneti szociális segélye, a kiskorúak rendkívüli gyermekvédelmi támogatása eft-tal csökken. V. Fejlesztési költségvetés módosítása Az Önkormányzat évi költségvetésében jóváhagyott feladatok teljesítése a pályázatok kiírása illetve elbírálása függvényében folyamatos, azonban a kivitelezés illetve az egyes feladatok megvalósítása során jelentkező, a jóváhagyottól eltérő költségek, illetve korábbi Képviselő testületi döntések végrehajtása, továbbá pályázatok miatt a költségvetés 1/c. illetve 4. számú mellékletében az alábbi módosítások indokoltak: A költségek módosulása miatti változások: - I, II/A fejezetben felsorolt feladatok közül évben a szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújítására benyújtott pályázat eredményes volt. A kivitelező kiválasztására lefolytatott első közbeszerzési eljárás a magas összegű ajánlatok miatt eredménytelen volt, a megismételt közbeszerzési eljárást követően - a vállalkozói szerződések alapján - szükséges az előirányzatok módosítása. Az útfelújításokra (a pályázattal nem támogatott szegélyépítéssel, és nemesített útpadka kialakítással) a pályázatban szereplő összegnél a nyertes kivitelező magasabb árat ajánlott (a magas aszfaltköltségek miatt), a szegélyépítésre adott ajánlat pedig a ezettnél kedvezőbb volt. Összességében az útfelújítások költsége nem emelkedett, viszont a költségvetésben az e két feladat külön soron került elfogadásra, ezért a feladatok közötti átcsoportosítás szükséges. - A Központi Gyermekélelmezési Konyha évben megkezdett felújításának befejezéséhez a évi központi kezelésű fejlesztési eft előirányzatot tartalmaz. A hosszabb távú, zavartalan működés biztosítása érdekében célszerűvé vált a felújításhoz kapcsolódó további munkák elvégzése, illetve szükséges volt szakhatósági engedélyek beszerzése. Ennek keretében megvalósult a zsibongó, az éttermi rész, az öltöző burkolatának, a külső gázhálózat bekötési munkái, elektromos kábel
9 9 elosztó áthelyezése, valamint szakhatósági (ÁNTSZ, Csongrád Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal) hozzájárulások beszerzése. Ezen feladatok összességében eft-tal haladják meg a ezett előirányzatot, melynek forrása az önkormányzati ingatlanok értékesítéséből származó bevételből biztosítható. Mivel a teljes felújítást az ÁFA visszaigénylési jogosultság miatt a Központi Gyermekélelmezési Konyha bonyolította le, ezért a fejlesztési költségvetés eft-tal való csökkentése mellett azonos összeggel nő az intézmény önkormányzati támogatása, az intézményi körben elszámolásra kerülő felújítási kiadásokkal azonos mértékben. Az intézmény költségvetésében a tényleges kifizetésekkel összhangban eft-tal nő a visszaigényelhető ÁFA bevételi, valamint a felújítás kiadási előirányzata. A felújításhoz kapcsolódóan új eszközök (hulladékgyűjtő, fogas, edényzet, öltöző szekrény) beszerzésére is sor került, mellyel összefüggésben a céltartalék eft-tal történő csökkentése mellett az alábbi előirányzatok módosulnak az intézmény költségvetésében: - önkormányzati támogatás eft - ÁFA visszatérülés 237 eft bevételek összesen: eft - egyéb dologi kiadások eft - egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja 237 eft kiadások összesen: eft - a III. fejezetben a Koszta J. utca 7/a szám alatti Családok Átmeneti Otthonának korszerűsítése TIOP támogatással volt a ben jóváhagyva. A feladat megvalósítására a beadott pályázat nem volt eredményes, ezért az 1/c. számú mellékletben jóváhagyott támogatási összeggel javasoljuk a bevételi csökkentését, a saját forrás változatlanul hagyása mellett eft-tal az épület D-i oldalán egy kb. 20 m 2 -el történő bővítés megvalósítását, ami mozgáskorlátozott WC kialakítását teszi lehetővé. Ezzel öszszefüggésben a 4. sz. mellékletben a feladat VI. fejezetbe történő átcsoportosítását javasoljuk. Korábbi Képviselő-testületi döntésekkel összefüggő előirányzat módosítások: - a Képviselő-testület a 39/2009. (III.27.) Kt. határozatával jóváhagyta a 4. sz. melléklet VI. fejezetében az önkormányzati intézmények felújítási, kiemelt állagmegóvási feladatait tartalmazó - a feladatok részbeni átcsoportosításával - a Rákóczi utcai óvodában tálalókonyha kialakítását és a Koszta József Általános Iskola Derekegyházi Tagintézményében infrastrukturális fejlesztés megvalósítását. E döntés végrehajtásával összefüggésben indokolt a költségvetésben a feladatokat figyelembe venni, illetve azok pénzügyi hátterének biztosítása érdekében az előirányzatokat módosítani. - A Képviselő-testület az 53/2009. (III.27) Kt. határozatával eft hozzájárulást biztosított a Horváth Mihály Gimnázium oktatási feltételeinek javítása érdekében történő sikeres beruházási program végrehajtásához, melynek fedezeteként beruházási hitelt jelölt meg. A döntés értelmében in-
10 10 dokolt az 1./c illetve 4. sz. mellékletben a feladathoz kapcsolódó előirányzatokat módosítani. - A Képviselő-testület a 44/2009. (III.27) Kt. határozatával jóváhagyta a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. által meghirdetett Sikeres Magyarországért Önkormányzati Infrastruktúra Fejlesztési Hitelprogram keretében, a meghatározott hitelcélokhoz kapcsolódó feladatok végrehajtásához a fejlesztési feladatok önrészét finanszírozó források igénybe vételét. A költségvetési rendelet tartalmazza azokat a fejlesztési feladatokat, melyekhez eft hitelkeret biztosítására a közbeszerzési eljárás megkezdődhet. Az előzőekben hivatkozott határozatával a Képviselő-testület - szintén közbeszerzés keretében - további 1,4 milliárd forint keretösszegű fejlesztési hitel igénybevételére vonatkozó intézkedés megkezdését engedélyezte az alábbi feladatok megvalósítása érdekében: - Ipari Park területén infrastruktúra fejlesztés, bérbe adható üzemcsarnok létesítése 300 millió Ft, - Dr. Bugyi István Kórház infrastrukturális pályázat 400 milló Ft, - Strandfejlesztés kiemelt beruházás megvalósítás 700 millió Ft. A fentiekkel összefüggésben szükséges a költségvetési rendeletben foglaltakat módosítani azzal, hogy az összegek becsléseken alapulnak és csak a későbbiekben benyújtandó pályázatokhoz a saját erőt tartalmazzák. - A Képviselő-testület 12/2009. (V.11.) rendeletével jóváhagyta az Önkormányzat évi pénzmaradványát, ezen belül a fejlesztési feladatokat és a kapcsolódó összegeket az alábbiak szerint: - Belterületi belvízrendszerek felújítása II. ütem (Váradi L. Á. u eft és környéke) - Lakáshoz jutás támogatása 630 eft - Hajléktalan Szálló D-K homlokzat felújítása eft - Megyeháza garanciális munkák eft - Energialiberalizáció eft - Településrendezési eft számú út melletti kerékpárút ezése a Szarvasi útig 500 eft - Vásárhelyi út, Páva utca, Nyíri-köz kereszteződés ezése eft - Vásárhelyi út 30. melletti köz szélesítésének ezése 500 eft - Külterületi belvízcsatornák elvi engedélyezési e eft - Attila úti parkoló kapacitás bővítés e 461 eft Összesen: eft Egyéb módosítások - Költségkímélési szempontok figyelembe vételével a Városellátó Intézménnyel javasoljuk elvégeztetni az alábbi feladatokat, melyhez kapcsolódóan az alábbi előirányzat átcsoportosítások engedélyezését javasoljuk: Udvari szilárd burkolatok, belső burkolatok felújítása: - Köztársaság utcai Óvoda 600 eft - Damjanich utcai Óvoda 500 eft - Lajtha L. Alapfokú Művészeti Iskola és Hangversenyközpont eft - Szent Anna utcai Óvoda 250 eft - Farkas Antal utcai Óvoda 250 eft
11 11 Kapucsere: - Petőfi S. Általános Iskola 600 eft Összesen: eft A fentiekkel összefüggésben az intézmény költségvetésében eft-tal az önkormányzati támogatás, eft-tal az egyéb dologi kiadások, 583 eft-tal pedig az egyéb dologi kiadások ÁFA előirányzata emelkedik a központi kezelésű fejlesztési feladatok előirányzatának azonos összegű csökkentése mellett. - A VI. fejezetben ezett önkormányzati intézmények állagmegóvási feladatai pályázati pénzek igénybevételével megvalósulhatnak, ezért az e feladatokra ezett előirányzatok átcsoportosításával a Terney Béla Kollégium vizesblokkjának felújítását, a Rákóczi utcai Óvodában tálaló konyha kialakítását, továbbá a Nagy F. utcai téren Táncoló székely szobor felállítását javasoljuk végrehajtani az alábbiak szerint: Gondozási Központ homlokzat vakolatának felújítása Dr. Mátéffy F. utcai Óvoda - szociális blokk kialakítása Koszta J. Általános Iskola - sportpadló kialakítása, térburkolat Petőfi S. Általános Iskola - sportpadló kialakítása, udvari szilárd burkolat felújítása Terney Béla Kollégium vizesblokkjának felújítása Kiadás -550 eft eft eft eft eft Bevétel Klauzál G.Ált.Isk.- homlokzati nyílászárók cseréje Rákóczi u.óvoda udvari szilárd burkolat felújítás Apponyi téri Óvoda - fűtéskorszerűsítés Lajtha L. Alapf. Műv. Isk. udvari szilárd burkolat felújítás Hajléktalan Segítő Közp. nyílászárók cseréje Ped.Szakszolg. fűtésrendszer leválasztás Pályázati támogatás Rákóczi u.óvoda tálaló konyha kialakítás eft -400 eft eft eft -500 eft eft eft eft eft Pályázattal nem tám.belterületi közutak felújítása eft Fejlesztési célú hitelfevétel eft Táncoló székely szobor felállítás eft eft - A VII. fejezetben a közvilágítás fejlesztésére (lapistói buszváró, Hékéd nagyhegyi oldal, ligeti bekötő út) jóváhagyott előirányzat maradványa további feladatok elvégzését teszi lehetővé, ezért javasoljuk az előirányzat terhére a Veres P. u. 1. számú társasház mögötti közterületen a közvilágítás kiépítését a közbiztonság fokozása érdekében. - A dr. Papp László Sportcsarnokban tetőfeljáró acéllétra elhelyezésére, víz- és fűtésszerelvények javítására 600 eft kiadási előirányzat került jóváhagyásra. Mivel az elhasználódott vízvezetékek karbantartása intézményi feladat, ezért e munkák elvégzéséhez kapcsolódó kiadási és bevételi előirányzatot a Sportközpont költségvetésébe szükséges átcsoportosítani. Ezzel összefüggésben
12 eft-tal az egyéb dologi kiadások, 100 eft-tal az egyéb dologi kiadások ÁFA előirányzata, 600 eft-tal pedig az önkormányzati támogatás előirányzata emelkedik. Kérem, hogy az előterjesztést megtárgyalni, majd a költségvetési rendelet módosítását elfogadni szíveskedjenek. S z e n t e s, május 12. Szirbik Imre
13 A jóváhagyott pénzmaradvány átvezetésével összefüggő előirányzat módosítások 13 I. sz. táblázat bevétel összesen személyi juttatás pénzmaradvány munkaadói jár. üzemanyag áramdíj vízdíj fűtés szemétdíj közüzemi ÁFA élelmezés élelmezési ÁFA egyéb dologi egyéb dologi ÁFA átadott p.e. felújítás hiteltörlesztés felhalmozás ezer Ft-ban Gondozási Központ közüzemi díj, eszköz beszerzés fogyatékosok tornája számítástechnikai eszk., bútorzat Dr.Sipos F. Parkerdő Otthon szállítói követelések Terney Béla Kollégium szállítói követelések vizesblokk felújítás Központi Óvoda HEFOP pályázati feladatokra foglalkozáseü. ellátás Kertvárosi Óvoda szállítói követelések Deák Ferenc Általános Iskola HEFOP pályázati feladatokra Klauzál Gábor Általános Iskola HEFOP pályázati feladatokra szállítói követelések Petőfi Sándor Általános Iskola szállítói követelések Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola hangszer javítás hangszer beszerzés Családsegítő Központ pályázati pénezszközök felhasználása Szigligeti Üdülő tető felújítás Bölcsőde áthúzódó személyi juttatás (jubileumi jut szállítói követelések Eygséges Pedagógiai Szakszolgálat szállítói követelések áthúzódó személyi juttatás (helyettesíté Hajléktalan Segítő Központ szállítói követelések VIGI Intézményközpont szállítói követelések Védőnői szolg. számítástechn. eszk.bes Szentesi Művelődési Központ szállítói követelések pódium lelátó építés folytatása Központi Gyermekélelmezési Konyha szállítói követelések felújítás Városellátó Intézmény szállítói követelések kiadás összesen
14 bevétel összesen személyi juttatás pénzmaradvány munkaadói jár. üzemanyag áramdíj vízdíj 14 Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság áthúzódó személyi juttatás szakfelszerelési pályázat önrésze szertár kapu felújítás Polgármesteri Hivatal áthúzódó személyi juttatás tiszteletdíj maradvány (bizottsági tag) Könyvtár Nkft kiutalatlan tám sportegyesületi tám. korrekció likvid hitel visszapótlás Uszoda Üdülőházak polgári védelmi feladatok Roma Kisebbségi Önkormányzat Görög Kisebbségi Önkormányzat Sportközpont szabadság megvált., túlóra szállítói követelések Működés összesen: Fejlesztés lakástámogatási keret maradvány évi megelőlegezett támogatások Mindösszesen fűtés szemétdíj közüzemi ÁFA élelmezés élelmezési ÁFA egyéb dologi egyéb dologi ÁFA átadott p.e. felújítás hiteltörlesztés felhalmozás kiadás összesen
15 15 Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2009. (...)rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről, módosításának és végrehajtásának rendjéről szóló 7/2009. (III. 9.) rendelet módosításáról 1. A 7/2009. (III.9.) rendelet (továbbiakban: rendelet) 2. -a az alábbiak szerint módosul: (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat költségvetési bevételeinek és kiadásainak főösszegét, valamint azok egyenlegét, az e rendelet mellékleteiben részletezett, és a 8. számú mellékletben összefoglalt mérlegét a bevételi források és kiadási jogcímek figyelembevételével: költségvetési bevételét: eft- ban költségvetési kiadását: eft- ban forráshiányát: eft, melyből működési hitelből finanszírozott: eft- ban fejlesztési hitelből finanszírozott: eft- ban állapítja meg. (2) A működési kiadásokon belül a kiemelt előirányzatokat a Képviselő-testület az alábbiak szerint állapítja meg: - személyi juttatások eft - munkaadót terhelő járulékok eft - dologi kiadások eft - egyéb támogatások eft - támogatásértékű kiadások működési célra eft - átadott pénzeszközök működési célra eft - átadott pénzeszközök felhalmozási célra eft - adott kölcsönök eft - tartalék eft - hiteltörlesztés eft - felújítás eft - felhalmozás eft (3) A központi kezelésű fejlesztési, felhalmozási, felújítási kiadások előirányzatát eft-ban állapítja meg a Képviselő-testület. 2. A Rendelet 3. (9) bekezdése az alábbiak szerint módosul: A költségvetési intézmények évi létszámkeretét a 9. számú mellékletben foglalt részletezés szerint 1015,25 főben, a prémium évek programban részvevők számát 6 főben határozza meg a Képviselő-testület. Az oktatási intézményekben pedagógus munkakörben foglalkoztatottak intézményi létszámkeretét a 9/a. melléklet szerint állapítja meg a Képviselő-testület.
16 16 3. A Rendelet 6. -a az alábbiak szerint módosul: A működési költségvetésben az egyes feladatok ellátásához, feltételekhez kötötten eft működési költségvetési céltartalékot, a kiadási többletek, illetve bevételi kiesések ellensúlyozására eft általános tartalékot állapít meg a Képviselőtestület a 3/a. számú mellékletben részletezetteknek megfelelően. 4. A Rendelet 7. (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul: A Képviselő-testület a városi sport pénzbeli támogatására a Polgármesteri Hivatal költségvetésében összességében eft-ot hagy jóvá azzal, hogy a keret felosztását a sportkoncepcióban, illetve a sportról szóló 22/2008. (XI.17.) önkormányzati rendeletben megfogalmazott szabályok betartásával - szakmai előkészítést követően - az eredménykövetelmények figyelembe vétele mellett a Gyermek, Ifjúsági és Sportbizottságra bízza. A támogatás összegébe bele számít minden sportcélú önkormányzati támogatás, ami a költségvetésben szerepel. A közvetlenül a sportegyesületeknek adott utánpótlás nevelési, működési- és rendezvényszervezési támogatás és a XI., XII., XIII. kimutatásokban szereplő létesítményhasználati támogatás is. 5. A Rendelet 10. (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul: Az önkormányzati alapítású non-profit társaságok működéséhez szükséges támogatást a Képviselő-testület az alábbiak szerint állapítja meg: a Könyvtár Nkft eft, a Rádió Nkft eft, a Szentesi Üdülőközpont Nkft eft. A rendelet a. ) 1. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 1. számú melléklete lép b. ) 1/a. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 1/a. számú melléklete lép c. ) 1/b. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 1/b. számú melléklete lép d. ) 1/c. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 1/c. számú melléklete lép e. ) 1/d. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 1/d. számú melléklete lép f. ) 2. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 2. számú melléklete lép g. ) 2/a. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 2/a. számú melléklete lép h. ) 2/b. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 2/b. számú melléklete lép i. ) 3. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 3. számú melléklete lép j. ) 3/a. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 3/a. számú melléklete lép k. ) 3/b. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 3/b. számú melléklete lép l. ) 3/c. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 3/c. számú melléklete lép 6.
17 17 m. ) 4. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 4. számú melléklete lép n. ) 6. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 6. számú melléklete lép o. ) 8. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 8. számú melléklete lép p. ) 8/a. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 8/a. számú melléklete q. ) 9. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 9. számú melléklete lép r. ) 9/b. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 9/b. számú melléklete lép. 4. E rendelet kihirdetése napján lép hatályba, egyidejűleg a 7. (6) bekezdése hatályát veszti. dr. Sztantics Csaba sk. jegyző Szirbik Imre sk. polgármester
18 18 1. sz. melléklet Szentes Város Önkormányzata évi bevételei ezer Ft-ban Megnevezés I. Működési bevételek Intézményi működési bevételek Hatósági jogkörhöz köthető működési bevételek Egyéb saját bevétel Általános forgalmiadó bevételek, visszatérülések Hozam- és kamatbevételek Intézményi működési bevételek összesen Önkormányzatok sajátos működési bevétele Helyi adók Építményadó Magánszemélyek kommunális adója Idegenforgalmi Iparűzési adó Helyi adók összesen Pótlékok, bírságok - helyi adókhoz kapcsolódó környezet-, természet-, műemlékvédelmi, építésügyi egyéb bírság talajterhelési díj Pótlékok, bírságok összesen Átengedett központi adók Személyi jövedelemadó helyben maradó része Jövedelemkülönbség mérséklése Gépjárműadó Luxusadó Termőföld bérbeadásából származó jövedelemadó Átengedett központi adók összesen Egyéb sajátos bevételek 0 Lakbér bevételek (SZBV Kft) Egyéb bérleti díj (SZBV Kft) Egyéb sajátos bevételek összesen Önkormányzatok sajátos működési bevétele összesen I. Működési bevételek összesen II. Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása Normatív hozzájárulások Felhasználási kötöttség nélkül Lakosságszámhoz kötött Feladatmutatóhoz kötött Normatív hozzájárulások összesen Központosított előirányzatok Központosított előirányzatok (kisebbségi önkormányzatok) Normatív kötött felhasználású támogatások Közoktatási feladatokhoz
19 19 Megnevezés Szociális feladatokhoz Tűzoltóság működtetéséhez Normatív kötött felhasználású támogatások összesen Fejlesztési célú támogatások Címzett támogatás Céltámogatás 0 Területi kigyenlítést szolgáló fejlesztési támogatás DARFT-HÖF-CÉDE támogatás Központosított támogatások Fejlesztési célú támogatások összesen II. Támogatások összesen III. Felhalmozási és tőke bevételek Tárgyi eszközök és immateriális javak értékesítése (épületek, építmények, gép, jármű értékesítés) Sajátos felhalmozási és tőke bevételek Lakás, építései telek értékesítés, csere, egyéb vagyon bérbeadása Pénzügyi befektetések bevételei Osztalék, hozam bevétel Üzemeltetésből, koncesszióból származó bevétel Sajátos felhalmozási és tőke bevételek összesen III. Felhalmozási és tőke bevételek összesen IV. Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bevételek ebből OEP-től átvett Kistérségi Társulástól átvett Támogatásértékű felhalmozási bevételek Előző évi költségvetési visszatérülések IV. Támogatásértékű bevételek összesen V. Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célra átvett pénzeszk. államháztartáson kívülről Felhalmozási célra átvett pénzeszk. államháztartáson kívülről V. Véglegesen átvett pénzeszközök összesen VI. Támogatási kölcsönök visszatérülése VII. Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Költségvetési bevételek összesen VIII. Hitelek Működési célú hitel Felhalmozási célú hitel Hitel felvétel, kötvény kibocsátás MFB hitel VIII. Hitelek összesen Bevételek mindösszesen
20 20 Megnevezés 1/a.sz. melléklet Szentes Város Önkormányzata évi normatív állami hozzájárulásainak jogcímei és összegei forintban évi ezet Módosított Mutató NormatívaÁll.támogatás Mutató Normatíva Áll.támogatásMutató Normatíva Áll.támogatás Felhasználási kötöttség nélküli támogatások Települési önkormányzatok feladatai - település-üzemeltetési, igazgatási és sportfelad közösségi közlekedési feladatok települési sportfeladatok Körzeti igazgatás - okmányir.műk.és gyámügyi ig.felad.alaphozzájár okmányiroda működési kiadásai gyámügyi igazgatási feladatok építésügyi igazgatási feladatok alap hozzájárulás építésügyi igazgatási feladatok kiegészítő hozzájárulás Körjegyzőség alaphozzájárulás Lakott külterülettel kapcs. feladatok Lak.települési folyékony hulladék ártalmatlanítása Üdülőhelyi feladatok Helyi közművelődési és közgyűjteményi feladatok Pénzbeli szociális juttatások Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás feladatai - családsegítés 3, gyermekjóléti szolgálat 3, szoc.étk.új ellát. nyugdíjmin.150% meg nem haladó 22, szoc.étk.új ellát. nyugdíjmin.150% és 300%közötti jöv. 196, szoc.étk.új ellát. nyugdíjmin.300% meghaladó 38, házi segítségnyújt.új ellát. nyugdíjmin.150% meg nem halad 3, házi segítségnyújt.új ellát. nyugdíjmin.150% meghaladó 29, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás falugondnoki, v. tanyagondnoki szolgáltatás időskorúak nappali intézményi ellátása pszich.szenvedélybet.hajl.nappali int.ellátása hajléktalanok.nappali int.ellátása fogyatékos és demens szem.nappali int.ellátása Szociális és gyermekvédelmi bentlakásos és átmeneti elhelyezés - demens betegek bentlakásos intézményi ellátása átlagos szintű gondozást, ápolást igénylő ellátás átmeneti elh.ny.ellát.hajlékt.ápoló-gond.otthoni ellát Hajléktalanok átmeneti szállása Gyermekek napközben i ellátása - bölcsődei ellátás bentlévő gyermekek ingyenes intézményi étkeztetés Közoktatási normatív állami hozzájárulás Közoktatási alaphozzájárulások
21 21 Megnevezés évi ezet Módosított Mutató NormatívaÁll.támogatás Mutató Normatíva Áll.támogatásMutató Normatíva Áll.támogatás - óvodai nevelés 1-2. nevelési évben 8 hóra 146, óvodai nevelés 3. nevelési évben 8 hóra 788, óvodai nevelés 1-3 nevelési év 4 hóra 904, általános iskola 1-2. évfolyamon 8 hóra 331, általános iskola 3. évfolyamon 8 hóra 193, általános iskola 4. évfolyamon 8 hóra 196, általános iskola 5-6. évfolyamon 8 hóra 451, általános iskolai oktatás 7-8. évfolyamon 8 hóra 476, iskolai oktatás 1-2. évfolyamon 4 hóra 303, iskolai oktatás 3. évfolyamon 4 hóra 167, iskolai oktatás 4. évfolyamon 4 hóra 205, iskolai oktatás 5-6. évfolyamon 4 hóra 411, általános iskola 7. évfolyam 4 hóra 236, általános iskola 8. évfolyam 4 hóra 222, Közoktatási kiegészítő hozzájárulások - alapf.művészetokt.zeneművészeti ág 8 hóra 325, alapf.művészetokt.képz.és iparm. táncm.ág 8 hóra 18, alapf.művészetokt.zeneművészeti ág 4 hóra 330, alapf.művészetokt.képz.és iparm. táncm.ág 4 hóra 20, ped.módszert. alapfokú zeneművészeti oktatás 8 hóra 216, ped.módszert. alapfokú képző és iparműv. oktatás 8 hóra 12, ped.módszert. alapfokú zeneművészeti oktatás 4 hóra 110, ped.módszert. alapfokú képző és iparműv. oktatás 4 hóra 6, kollégiumi externátusi nevelés, ellátás 8 hóra 257, kollégiumi externátusi nevelés, ellátás 4 hóra 250, kollég.diákotth.lakhatási felt.megt..8 hóra 171, kollég.diákotth.lakhatási felt.megt..4 hóra 83, sajátos nev.igényű magántan.ált.isk.tan.8 hóra 5, sajátos nev.igényű magántan.ált.isk.tan.4 hóra 1, testi, érzékszervi fogy. 8 hóra 8, testi, érzékszervi fogy. 4 hóra 3, beszéd és enyhe ért.fogy. 8 hóra 38, beszéd és enyhe ért.fogy. 4 hóra 14, viselk.fejl.org.okra vissza nem vezeth.rendell.miatt sni ált.isk 20, viselk.fejl.org.okra vissza nem vezeth.rendell.miatt sni ált.isk 9, napközis foglalk.1-4.évf. 4 hóra 460, évfolyamos napközis foglalkozás 8 hóra 484, napközis v. tanulósz.foglalk.5-8.évf. 4 hóra 297, évfolyamos napközis/tanulószobai foglalkoztatás 8 hóra 271, évfolyamos iskolaotthonos oktatás 8 hóra 82, évfolyamos iskolaotthonos oktatás 8 hóra 43, évfolyamos iskolaotthonos oktatás 4 hóra 120, nemzeti,etnikai kisebbségi óvodai nev 8 hó 6, társulás int.járó gyerm. óvodában 8 hóra már működő társ. 33, társulás int.járó gyerm. óvodában 4 hóra már működő társ. 13,
22 22 Megnevezés évi ezet Módosított Mutató NormatívaÁll.támogatás Mutató Normatíva Áll.támogatásMutató Normatíva Áll.támogatás 26, , Gyermek.és ifj.véd.összef.szoc.juttatások,szolg kedvezményes étkeztetés 1 198, kieg.hj.a rendsz.gyvéd.kedvezm.rész.5-6.évf.tan.ingy.étk. 120, ált.hozzájár. tanulók tankönyvellát.12 hóra 1 544, tanulók ingyenes tankönyvellátása 850, Felhaszn. kötöttség nélk. támogat. összesen: Normatív kötött támogatások Pedagógus szakvizsga és továbbképzés 8 hóra 196, Pedagógus szakvizsga és továbbképzés 4 hóra 96, Pedagógiai szakszolgálat 8 hóra 12, Pedagógiai szakszolgálat 4 hóra 6, Diáksporttal kapcsolatos feladatok támogatása 8 hóra 1 098, Diáksporttal kapcsolatos feladatok támogatása 4 hóra 514, Közoktatási kötött támogatások összesen Közfoglalkoztatás támogatása Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása 82, Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése Egyes szociális feladatok kiegészítő támogatása össz.: Tűzoltóság támogatása Készenléti szolg.tűzolt.személyi jutt.tám.(fő) 59, Tűzoltólaktanyák üzemeltetéséhez (m 2 ) 1 309, Tűzoltójárművek üzemeltetéséhez és karbant.(km) , Egyedi tűzoltó járm.és különl.szerek köt.műsz.felülvizsg.jav.(db 4, Tűzoltóság támogatása összesen: Normatív kötött támogatások összesen: Mindösszesen: