Az Orthoptera-kutatás története Albániában
|
|
- Ágnes Vinczené
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ANNALES MUSEI HISTORICO-NATURALIS HUNGARICI Volume 108 Budapest, 2016 pp Az Orthoptera-kutatás története Albániában Puskás Gellért Magyar Természettudományi Múzeum, Állattár, 1088 Budapest, Baross utca Összefoglalás Albánia egyenesszárnyú-faunájának feltárása a környező országokhoz képest későn kezdődött el, 1910-ben jelent meg az első tanulmány. Richard Ebner és Heinrich Karny végezték el az úttörő munkát, a későbbi publikációk is rendszeresen az ő gyűjteményeik vizsgálatán alapulnak. Csiki Ernő as gyűjtései az észak-albán fauna megismerésében jelentősek. Az albán egyenesszárnyúak taxonómiai ismeretéhez Ebner, Karny, Ramme, Mistshenko, Harz, Kaltenbach, Karaman, Chobanov és Lemonnier-Darcemont járultak hozzá. Az országban több évtizedes szünet után a 2000-es években indultak újra és jelenleg is intenzíven folynak a faunisztikai, taxonómiai és természetvédelmi szempontú kutatások. Kulcsszavak Albánia, Balkánkutatás, Csiki Ernő, egyenesszárnyúak, Heinrich Karny, Magyar Természettudományi Múzeum, Richard Ebner. BEVEZETÉS Talán túlzás nélkül állítható, hogy az európai országok közül Albániáról rendelkezünk a leghiányosabb természettudományos ismeretekkel. Ennek oka elsősorban a kevés albán szakember valamint a nyugat-balkáni kis ország hosszú történelmi elzártsága (Török Birodalom, Enver Hoxha diktatúrája), emellett az országhoz kapcsolódó negatív sztereotípiák is hozzájárulhattak az alacsony kutatottsághoz. Az ismeretek feltűnő hiánya már egy évszázaddal ezelőtt is hasonló volt, nem véletlenül választotta Nopcsa Ferenc az észak-albán utazásainak tapasztalatait bemutató könyvének címéül A legsötétebb Európa címet (Nopcsa 1911). A kalandos életű erdélyi báró volt korában a terület egyik legjobb ismerője, munkássága az albanológia, a paleontológia és a geológia területén is korszakalkotó. Az egyenesszárnyú rovarok (Orthoptera) kutatása is későn indult el Albániában ben jelent meg az első dolgozat ebben a témában (Ebner 1910), míg a balkáni országok többségéből már a XIX. századból származnak faunisztikai adatok (pl. Stoll 1813, Germar 1817, Fieber 1853, Werner 1898). Albánia egyenesszárnyú-faunája ma is alulkutatottnak mondható. A Fauna Europaea adatbázisa (Heller & Willemse 2013) 123 Orthoptera faj előfordulását jelzi
2 304 Puskás G. 1. táblázat. Balkáni országokból ismert egyenesszárnyú-fajok száma a Fauna Europaea adatbázis alapján Table 1. Orthoptera species numbers of Balkan countries based on the database of the Fauna Europaea ország / country fajszám / species number Törökország európai része / European Turkey 105 Albánia / Albania 123 Bosznia-Hercegovina / Bosnia and Herzegovina 155 Horvátország / Croatia 163 Macedónia / Macedonia 171 Jugoszlávia (Szerbia, Montenegró és Koszovó) / Yugoslavia (Serbia, Montenegro and Kosovo) 189 Bulgária / Bulgaria 201 Görögország / Greece 335 az ország területéről, ami elmarad a környező országokból ismert fajszámoktól (1. táblázat). Ez a szám az ország földrajzi fekvését és élőhelyekben való gazdagságát figyelembe vevő becslés alapján az albán faunának csupán 60 70%-a lehet. A KEZDETEK A XIX. század végétől az Osztrák Magyar Monarchia egyre nagyobb politikai és gazdasági befolyásra tett szert a Balkánon, ezzel párhuzamosan a terület tudományos feltárását is célul tűzte ki. Az első albániai orthopterológiai gyűjtések is osztrák zoológusok nevéhez fűződnek. Adalbert Klaptocz 1909 augusztusában és szeptemberében tett utazása alkalmával Shkodra 1 környékére, az Albán-Alpokban 2 Theth-ig valamint Mirditában Orosh-ig jutott el (Klaptocz 1910). Herpetológiai és ornitológiai megfigyelései mellett puhatestűeket és rovarokat, közöttük egyenesszárnyúakat is gyűjtött. Utóbbi 1. ábra. Richard Ebner ( ) (forrás: Fig. 1. Richard Ebner ( ) (source: 1 A földrajzi nevek írásmódjánál a nemzetközi albanológiai szakirodalomban elterjedt elvet és ajánlást alkalmazzuk: a hímnemű helyneveket határozatlan, a nőneműeket határozott alakjukban közöljük (Elsie 2010). 2 Az ország északi részén elterülő, Montenegró és Koszovó területére is átnyúló hegység legelterjedtebb, szerb neve Prokletije, albánul Bjeshkët e Namuna (mindkettő jelentése: elátkozott ). A tagolt, glaciális formákban gazdag hegyvidék számos kétezer méter feletti csúccsal rendelkezik, legmagasabb közülük a 2694 m magas Jezerca.
3 Az Orthoptera-kutatás története Albániában 305 anyagot az orthopterológus és középiskolai tanár Richard Ebner (1. ábra) dolgozta fel. Tanulmányában a csótányok és fülbemászók mellett 29 egyeneszszárnyú fajt közöl, köztük egy tudomány számára új tücsökfaj, a Gryllomorpha albanica leírásával (Ebner 1910). Ebner maga is számos gyűjtőutat szervezett Dél-Európába, Észak-Afrikába és a Közel-Keletre, 1918-ban egy albániai expedíción is részt vett. Heinrich Karny orvos-entomológus az egyenesszárnyúak mellett a tripszek taxonómiájában is maradandót alkotott. Az I. világháború alatt a császári hadsereg orvosaként szolgált Albániában, az ország számos pontján végzett gyűjtéseket. Egyetlen dolgozata jelent meg az országról, amelyben két különleges szöcskefajt ír le a tudomány számára (Karny 1918). Mindkettőt a tengerparti nagyváros, Durrës környékének homokkő dombjain találta meg. A nyergesszöcske-rokon Uromenus dyrrhachiacus (2. ábra) mai tudásunk szerint is ennek a kis területnek a kritikusan veszélyeztetett bennszülött faja, míg a lomhaszöcskék közé sorolt Andreiniimon nuptialis azóta nem került elő Albánia területéről (más balkáni országokból azonban vannak szórvány-adatai). Ebner és Karny gyűjteménye később a bécsi Naturhistorische Museum tulajdonába került, így a későbbi szakembereknek lehetőségük volt és a mai napig 2. ábra. Durrës környékének bennszülött szöcskéje az Uromenus dyrrhachiacus (Karny, 1918) Fig. 2. Uromenus dyrrhachiacus (Karny, 1918), endemic bushcricket of the environment of Durrës
4 306 Puskás G. megvan a vizsgálatára. Rajtuk kívül Czerny, Penther és más osztrák zoológusok is gyűjtöttek egyenesszárnyúakat Albániában (Csiki 1922). A világháború alatt a Francia Keleti Hadsereg is eljutott az országba, gyűjtéseik a sáskákról való ismereteket is gazdagították néhány adattal (Berland & Chopard 1922). Tőlük származik az egyetlen publikált albán adat a viszonylag nagy testű Paracinema tricolor fajról, amely a mediterrán üde gyepek, nádasok lakója. E fajnak a Magyar Természettudományi Múzeumban is megtalálható egy hasonló korú példánya, amelyet Leopold Mader osztrák koleopterológus gyűjtött Vora mellett, feltehetően az 1918-as albániai utazása során. Albánia síksági területeinek egykor kiterjedt mocsarait a XX. század folyamán szinte teljes mértékben lecsapolták, ami a vizes élőhelyekhez kötődő fajok jelentős visszaszorulásához, esetenként valószínűleg a teljes kipusztulásához vezetett. CSIKI ERNŐ ZOOLÓGIAI KUTATÁSAI Magyar részről is az I. világháborúban nyílt először lehetőség faunisztikai kutatásokra Albániában. A monarchia csapatai 1915-ben bevonultak Montenegróba, majd az arcvonalakat Észak-Albániában és Macedóniában szilárdították meg. Kihasználván a lehetőséget, a Magyar Tudományos Akadémia gróf Teleki Pál vezette Keleti bizottsága megszervezte a megszállt terület intenzív tudományos feltárását. Csiki Ernő (3. ábra), a Nemzeti Múzeum Állattárának entomológusa volt az egyetlen zoológus, aki eljutott a területre. Csiki 1916-ban ősszel, a következő két évben pedig tavasszal és nyáron végzett gyűjtéseket, elsősorban Albánia északkeleti részén valamint a mai Montenegró délkeleti és Koszovó nyugati határvidékén. Harmadik útját egy hirtelen döntéssel félbeszakítva, gyűjtőfelszerelésének kiegészítése céljából utazott vissza Budapestre 1918 augusztusában, néhány nappal a front összeomlása előtt. Így sértetlenül haza tudta szállítani az általa gyűjtött páratlan zoológiai anyagot, amely összesen példányt számlált (Csiki 1940). Állattani kutatásai mellett botanikai gyűjtéseket is végzett (Anon. 1926). Csiki zoológiai gyűjteménye az Állattárban lett elhelyezve és nagyobb részének feldolgozása megtörtént a következő években. A tanulmányok a Teleki és Csiki által 3. ábra. Csiki Ernő ( ) (forrás: Fig. 3. Ernő Csiki ( ) (source:
5 Az Orthoptera-kutatás története Albániában 307 szerkesztett A Magyar Tudományos Akadémia Balkán-kutatásának tudományos eredményei sorozat első kötetében (Csiki Ernő állattani kutatásai Albániában Explorationes zoologicae ab E. Csiki in Albania peractae) jelentek meg 1922 és 1940 között. Az alapvetően koleopterológus Csiki buzgalmára jellemző, hogy a bogarakon kívül az egyenesszárnyúakat, a szipókás rovarokat valamint a hártyásszárnyúak egy részét bemutató fejezeteket is maga írta meg. A tágabb értelemben vett egyenesszárnyúakat (Dermaptera, Blattodea, Mantodea, Orthoptera) feldolgozó tanulmány (Csiki 1922) 70 fajt és két fajváltozatot mutat be. A mai Albánia területéről 55 egyenesszárnyú faj előfordulását jelzi, ebből korábban mindössze 10 volt onnan ismert. Dacára annak, hogy Csiki nem járt az ország déli felében és a mediterrán tengerparti vidékeken sem, dolgozata máig a legjelentősebb hozzájárulás Albánia Orthoptera faunájának feltárásához (4. ábra). Cikkében egy Ploshtan környékén talált, Pholidoptera albanica névre keresztelt szöcske leírását is adja, amelyről azonban később kiderült, hogy az akkoriban még kevéssé ismert Vichetia oblingicollis fajjal azonos (Ramme 1931). 4. ábra. Az Albániából jelenleg ismert 187 Orthoptera taxon (184 faj és 3 alfaj) első adatait tartalmazó publikációk listája. A pontok a faunára új egyenesszárnyúak számát mutatják, pirossal és aláhúzva a tudományra újak Fig. 4. List of papers with first data of the 187 presently known Orthoptera taxa in Albania (184 species and 3 subspecies). Dots show the number of new taxa for the fauna, red and underlined dots show the new ones for the science
6 308 Puskás G. Az 1956-os forradalom idején a Magyar Természettudományi Múzeum Baross utcai épületét pusztító tűzvészben az egyenesszárnyú gyűjtemény szinte teljes mértékben megsemmisült (Boros 1957). Csiki Albániában és környékén gyűjtött 712 Orthopteroid rovara nagyobb részt elpusztult, 93 Orthoptera és 16 Dermaptera példány azonban valamilyen módon túlélte a tragédiát és ma is megtalálható a Kisebb rovarrendek gyűjteményében. A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT Willy Ramme, a berlini Museum für Naturkunde entomológusa számos expedíción részt vett, a Balkánon is többször megfordult, Albániába azonban sosem jutott el. Mégis a nevéhez fűződik több faj közlése az országból, elsősorban Karny és Ebner gyűjeményének tanulmányozása által. A palearktikus egyenesszárnyúak taxonómiájának és biogeográfiájának számos kérdését tisztázó műveiben Albániából írt le a tudomány számára egy avarszöcskét (Pholidoptera ebneri), egy hegyisáskát (Odontopodisma albanica) valamint két pókszöcskét (Poecilimon ebneri és P. albanicus) (Ramme 1931, 1933, 1951). Az utolsó fajról azonban utóbb kiderült, hogy a változatos megjelenésű P. jonicus hegyvidéki alakjával azonos (Willemse 1982). Olaszország földrajzi közelsége valamint a világháborúk közötti gazdasági és kulturális befolyásának növekedése segítette olasz kutatók albániai munkáját. A legjelentősebb ezek közül a Vlora környéki 1929-es gyűjtéseket feldolgozó tanulmány, amely 21 Orthoptera fajt sorol fel, hatot elsőként közölve az országból (Salfi 1937). Salfi egy pókszöcskét (Poecilimon ghigii) újként írt le, ezt azonban ma már szintén a P. jonicus szinonimájának tartjuk. Bozzo (1948) Decticus albifrons adatai már a második világháború idejéből, es gyűjtésekből származnak. A KOMMUNIZMUS ÉVTIZEDEI A Szovjetunió hegyisáskáit (Catantopinae) feldolgozó monográfiában egy lábjegyzetben került leírásra a Miramella albanica (5. ábra) akkor még alfaji szinten (Mistshenko 1952). A leírás alapjául szolgáló, Szentpéterváron őrzött példányt 1899-ben gyűjtötték az Albán-Alpokban (Prokletije). Ugyanezt a fajt egy évvel később Galvagni (1953) is leírta Elbasan közeléből M. caprai concii néven, szintén régi gyűjtések alapján. Az albán tudományos kutatások elindítása érdekében az Albán Tudományos Intézet (Institutit të Studimeve) felvette a kapcsolatot az ország területén már jelentős kutatási előzményekkel bíró Magyar Tudományos Akadémiával (Barina & Pifkó 2016). Az együttműködésben botanikusok vettek részt, közöttük Ujhelyi Józseffel, aki 1956-os útjáról néhány tucat egyenesszárnyút is hozott entomológus bátyja, Ujhelyi Sándor számára. A sors iróniája, hogy az expedíció
7 Az Orthoptera-kutatás története Albániában ábra. Miramella albanica (Mishchenko, 1952) pár Fig. 5. Copula of Miramella albanica (Mishchenko, 1952) botanikai gyűjtései éppen a forradalom idején érkeztek repülőn Budapestre és teljes egészében megsemmisültek (Barina & Pifkó 2016). A Prokletije, Korab és Grammos hegységekben gyűjtött Orthoptera anyag ma a Magyar Természettudományi Múzeumban található, legérdekesebb darabja a Grammos-on talált Peripodisma tymphii példány (6. ábra). Ez a hegyisáska másfél évtizeddel később került leírásra a tudomány számára, egy mindössze 40 km-rel délebbre húzódó hegyvonulatról, a görögországi Tymfi-ről (Willemse 1972). Albán adatokat is tartalmaz egy tanulmány, amely két repülőszöcske genusz revíziójáról készült, elsőként jelzi a Phaneroptera falcata előfordulását Észak-Albániából (Ragge 1956). A Karny által gyűjtött példány a faj elterjedési területének déli szegélyéről származik, azóta sincs újabb megbízható adata az országból. Jiří Komárek cseh algológus 1956-ban gyűjtött anyagából, a főváros mellől, a Dajt hegység lábáról került leírásra a Poecilimon komareki (Čejchan 1957). Ez a nagy termetű, zömök szöcske Albánia és Montenegró Adriai-tenger környéki területein él. A P. affinis rokonsági körébe tartozik, újabban többnyire alfaji szinten különítik el (pl. Chobanov & Heller 2010) májusa és augusztusa között a Deutsches Entomologisches Institut nagyszabású gyűjtőexpedíciót szervezett Albániába, melynek során ro-
8 310 Puskás G. 6. ábra. Az első Peripodisma tymphii Willemse, 1972 példány a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményében Fig. 6. First specimen of Peripodisma tymphii Willemse, 1972 stored in the Hungarian Natural History Museum vart gyűjtöttek, bejárva az ország legnagyobb részét (Friese & Königsmann 1962). A három évtizedes feldolgozó munka eredményei egy 101 közleményből álló sorozatban láttak napvilágot. A többi rovarrendhez képest meglehetősen alulreprezentált egyenesszárnyúakat Adolf Čejchan cseh orthopterológus dolgozta fel Bischoff, Friese, Sedlag és Klauschnitzer korábban gyűjtött példányaival valamint Komárek gyűjtéseivel együtt (Čejchan 1963). A tanulmány az összes addig publikált adatot is tartalmazza és összegzi Albánia Orthoptera-faunájáról elérhető tudást. Az albán politikai vezetés ezután egyre inkább a teljes elszigetelődés útjára lépett. Ekkortól gyakorlatilag lehetetlenné vált külföldi kutatók munkája az országban, a megjelent adatok más európai gyűjtemények, elsősorban a Bécsi Természettudományi Múzeum korábban gyűjtött anyagainak vizsgálatán alapulnak. Kurt Harz kisebb publikációban valamint a teljes európai egyenesszárnyú-faunát monografikusan feldolgozó könyveiben is közöl albán adatokat (Harz 1966, 1967, 1969, 1970, 1975). Ezek Kary és Ebner példányain alapulnak, amelyek vizsgálatával több taxont újként írt le. Két kúpfejűszöcske van ezek között, a Conocephalus ebneri (7. ábra) és a C. kisi, utóbbi a kolozsvári entomológus Kis Béla tiszteletére lett elnevezve. A nedves gyepek és mocsarak szintén új sás-
9 Az Orthoptera-kutatás története Albániában 311 kája, a Chrysochraon dispar giganteus példányait 1918-ban három különböző ponton is megtalálták (Balldren, Vlora és Shkodra), azóta azonban nem került elő. Már Čejchan (1957) jelezte, hogy az Eupholidoptera chabrieri szöcskének két alakja fordul elő Albániában. Alfred Kaltenbach volt az, aki az Olaszországból leírt E. garganica Balkán-félszigeten való jelenlétét bizonyította és Čejchan egyik rasszát is ezzel a fajjal azonosította (Kaltenbach 1967a). Kaltenbach a fűrészlábú szöcskék Saga genuszának revíziója során Görögországból írta le a S. hellenica fajt és a bécsi múzeum anyagára alapozva Shkodrából is említi az előfordulását (Kaltenbach 1967b). Az június 30-án gyűjtött példány a legrégebbi ismert egyenesszárnyú Albánia területéről. Az 1970-es év mérföldkő az albán Orthoptera-kutatás történetében abból a szempontból, hogy ekkor jelent meg az első közlemény albán szerzők tollából (Murraj et al. 7. ábra. Hím Conocephalus ebneri Harz, 1966 a Shkodra-tó partjáról Fig. 7. Male Conocephalus ebneri Harz, 1966 from the shore of Lake Shkodra 1970). A tanulmány az elmúlt években gyűjtött mintegy 4000 példány vizsgálatán alapul, amelyből 998 gyűjteménybe is került. A korábban publikált adatokat figyelembe véve a cikk egy országos fajlistát is közöl, amely összesen 134 tételt tartalmaz. A munka számos kérdést felvet és revízióra szorul, ehhez azonban szükség volna a felállított gyűjtemény vizsgálatára. A közlemény megjelenésének évében annak első szerzője, az elsősorban agrozoológiai kérdésekkel foglalkozó Xhelo Murraj Magyarországon is járt a MTA Növényvédelmi Kutatóintézetében (Nagy szóbeli közlése). A konzultációt követően, 1971-ben egy doboznyi preparált albán Orthoptera anyagot küldött Nagy Barnabás részére. A 72 tűzött példányt számláló gyűjteményt ma a Magyar Természettudományi Múzeum őrzi. Willemse (1973) az azóta az Európában közösségi jelentőségű állatfajok listáján szereplő Paracaloptenus caloptenoides sáskafaj adatait közli külföldi gyűjtemények anyagának vizsgálata alapján.
10 312 Puskás G. ÚJRAINDULT KUTATÁSOK A rendszerváltást követően elindultak és egyre intenzívebbé váltak az országban a faunisztikai kutatások, egyelőre túlnyomóan külföldi szakemberek aktivitásával. A Magyar Természettudományi Múzeum zoológusai már 1992-től kezdve rendszeresen szerveztek gyűjtőutakat Albánia területére (Fehér et al. 2004, Murányi et al. 2011), az expedíciókon 2002-től gyűjtöttek egyenesszárnyúakat is. A 2006-ig összegyűlt anyagot a Balkán, azon belül elsősorban Görögország Orthoptera-faunájával intenzíven foglalkozó szakemberek, Fer és Luc Willemse dolgozták fel. A mintegy 350 tételt tartalmazó anyagban több faunára új és egy tudományra új fajt is találtak, ezek publikálására azonban sajnálatos módon gyakorlatilag nem került sor egy elenyésző kivétel az országból lelőhely nélkül közölt Chorthippus bornhalmi (Willemse et al. 2009). A Troglophilus barlangiszöcske genusz nyugat-balkáni fajainak revíziója egy új faj leírását eredményezte Macedóniából (Karaman et al. 2011). A tanulmány az újonnan leírt T. zorae valamint a faunára új T. ovuliformis adatait Albániából is közli, a példányokat szerb szpeleológusok gyűjtötték az Albán-Alpokban től kezdve gyűjtenek rendszeresen orthopterológusok is Albániában (Dragan Chobanov, Michèle Lemonnier-Darcemont, Puskás Gellért, Szövényi Gergely), eredményeik azonban eddig csupán kisebb részben lettek közölve. Karaman et al. (2014) az Ovaliptila tücsök-genuszt jelzi elsőként az országból, Chobanov et al. (2014) egy tudomány számára új lombszöcske, a Tettigonia balcanica leírását adja, részben Albánia területéről. Lemonnier-Darcemont & Darcemont (2015a, b) a korábban monotipikusnak vélt Peripodisma genusz két új faját, a P. llofizi (8. ábra) és P. ceraunii hegyisáskákat írja le az Albán-Epirusznak is nevezett déli hegységekből. Az ország legkevésbé kutatott déli megyéiben 2014-ben végzett gyűjtések eredményeit mutatja be Lemonnier-Darcemont et al. (2015). Az Albániából ismert Orthoptera-fajok száma 2015 végén 178 volt (Puskás & Szövényi 2016a), 2016 őszén 184 (Puskás & Szövényi 2016b). Az elmúlt években elkezdett, a korábbiaknál lényegesen intenzívebb feltáró munka még számos feladatot tartogat. Az újabb eredmények közlése, a taxonómia bizonytalanságok feloldása valamint a legkevésbé kutatott területek vizsgálatával a számos fehér folt eltüntetése után lehetőség nyílik egy átfogó faunamű elkészítésére. Ezzel párhuzamosan lényeges az egyes fajok és élőhelyek természetvédelmi értékelése, országos vörös lista megjelentetése és a védendő értékek megőrzése érdekében javaslatok kidolgozása a döntéshozók számára. Jelenleg sajnálatos módon nincs Albániában egyenesszárnyúakkal foglalkozó helyi szakember, remélhetőleg ezen a téren is lesznek változások a jövőben. *
11 Orthoptera research in Albania ábra. Hím Peripodisma llofizi Lemonnier-Darcemont & Darcemont, 2015 a Trebeshina hegyi legelőiről Fig. 8. Male Peripodisma llofizi Lemonnier-Darcemont & Darcemont, 2015 from mountain pastures of Mt. Trebeshina Köszönetnyilvánítás Hálás vagyok Zölei Anikónak az angol fordításért, valamint Barina Zoltánnak a kézirattal kapcsolatos hasznos megjegyzéseiért. * * * Orthoptera research in Albania Gellért Puskás Department of Zoology, Hungarian Natural History Museum, Baross utca 13, H 1088 Budapest, Hungary. puskas.gellert@nhmus.hu Summary The exploration of the Orthoptera fauna of Albania started relatively late as compared to the neighbouring countries. The first study was published in The pioneering steps were made by Richard Ebner and Heinrich Karny and more recent publications were often based on the
12 314 Puskás G. examination of their collections, too. The expeditions of Ernő Csiki were significant with respect to the Orthoptera fauna of Northern Albania. Contributions to our present knowledge on Albanian orthopterans were made by Ebner, Karny, Ramme, Mistshenko, Harz, Kaltenbach, Karaman, Chobanov and Lemonnier-Darcemont. After several decades of inactivity, the 2000s saw a new wave of taxonomic, faunistic and conservation-oriented research that are still ongoing with great intensity. Key words Albania, orthopterans, Balkans, Richard Ebner, Heinrich Karny, Ernő Csiki, Hungarian Natural History Museum. INTRODUCTION It can be said without exaggeration that among all European countries, Albania is the least explored by natural scientists. This is mainly due to the shortage of expertise at the national level and the isolation of this small country of the Western Balkans at historical time scales (as a part of the Ottoman Empire or during the dictatorship of Enver Hoxha). Negative stereotypes about the country may also have contributed to the low levels of research activity targeting its territory. The lack of information about the country was obvious already a century ago. For this reason, Ferenc Nopcsa gave his book the title The darkest of Europe in which he published his experiences from his journey across Northern Albania (Nopcsa 1911). The adventurous baron was among those few who knew this land thoroughly. His work in the fields of Albanology, paleontolgy as well as geology were equally revolutionary. Research on orthopterans was also delayed in Albania. The first study on this group was published in 1910 (Ebner 1910), whereas the Orthoptera fauna of most other countries on the Balkans had already been known from earlier publications (e.g. Stoll 1813, Germar 1817, Fieber 1853, Werner 1898). Orthopterans still do not receive too much scientific attention. The database of Fauna Europaea (Heller & Willemse 2013) registers 123 Orthoptera species from Albania which is well below the number of species known from the neighbouring countries (Table 1.). The above number given the estimates based on the geographic location of the country and its diversity in habitats is more likely to amount to about 60 70% of the total Albanian fauna of orthopterans. THE EARLY YEARS From the end of the 19 th century onwards, the Austro-Hungarian Monarchy increasingly gained ascendancy both in terms of politics and economy over the Balkans. Parallel with this process, the scientific exploration of the region was also attempted at. The first Orthoptera collections are linked with the name of Austrian
13 Orthoptera research in Albania 315 zoologists. In August-September 1909 Adalbert Klaptocz took a journey to the vicinity of Shkodra 3, into the Albanian Alps 4 up to Theth and into Mirdita up to Orosh (Klaptocz 1910). Besides herpetological and ornithological observations, he collected molluscs and insects orthopterans, among many others. The latter material was processed by an expert on orthopterans, high school teacher Richard Ebner (Fig. 1). Apart from cockroaches and earwigs, he lists 29 species of orthopterans with the description of a species of the cricket Gryllomorpha albanica so far unknown to science (Ebner 1910). Ebner himself organized several expeditions to Southern Europe, Northern Africa and the Middle East and in 1918 he also participated in an expedition to Albania. The work of Heinrich Karny, entomologist and physician, was revolutio nary not only regarding orthopterans but also the taxonomy of thripses. During the 1 st world war, Karny served in Albania in the army of the emperor. This allowed him to collect at several locations in the country. He published one paper about the country describing two peculiar species of bush-crickets from Albania (Karny 1918). Both of the above mentioned species were collected on the sandstone hills near the seaside town of Durrës. Based on our present knowledge, one of them, Uromenus dyrrhachiacus (Tettigoniidae) (Fig. 2) is a critically endangered endemic species of this area, while the other, Andreiniimon nuptialis (Phaneropterinae) has never been found again in Albania (although it has scattered records from other Balkan countries). The collections of Ebner and Karny were later taken over by the Naturhistorische Museum in Vienna and experts thus were and still are given a chance to examine them. Apart from these two researchers, Czerny, Penther and other Austrian zoologists also collected orthopterans in Albania (Csiki 1922). During the war, the French Eastern Army also reached Albania and their collections contributed to our knowledge on grasshoppers (Berland & Chopard 1922). These authors published the only record on the sizeable Paracinema tricolor, a species that inhabits hygrophilous grasslands and reed-beds. A specimen of this species originating from the same era can be found also in the Hungarian Natural History Museum. It was collected by the Austrian coleopterologist Leopold Mader probably during his Albanian expedition in The formerly 3 As for spelling geographic names, we applied the recommendations and principles most commonly used in albanological literature. That is, masculine geographic names are given in their indefinite form, while feminine names are given in their definite forms (Elsie 2010). 4 The most commonly used names of the mountain range located in the Northern region of the country, reaching over into Montenegro and Kosovo are Prokletije (in Serbian), Bjeshkët e Namuna (in Albanian) both meaning damned. The rough surface of the mountain range is rich in glacial formations and there are several peaks above 2000 m.as.l. The highest peak is the 2694-m-high Jezerca.
14 316 Puskás G. extensive marshes of Albanian lowlands were almost completely drained during the 20 th century. This caused a significant loss of wetland habitats and thus of the species inhabiting them. In some cases, extinctions may well have happened, too. ZOOLOGICAL INVESTIGATIONS OF ERNŐ CSIKI The first Hungarian researchers gained access to carry out faunistic field research in Albania during the 1 st world war. The troops of the Monarchy marched into Montenegro in 1915 and then reinforced the front lines in Northern Albania and Macedonia. Taking advantage of the situation, the Eastern Committee of the Hungarian Academy of Sciences headed by Count Pál Teleki organized the intensive exploration of the occupied territory. Ernő Csiki (Fig. 3), entomo logist of the Zoological Collection of the Hungarian National Museum, was the only zoologist to enter those parts. In the autumn of 1916 and the following two spring and summer seasons, Csiki undertook the exploration of the Northeastern frontier zone of Albania and the Southeastern edges of the present day Montenegro as well as the Western parts of what is Kosovo today. His third expedition was suddenly discontinued in August 1918 with the aim of picking up additional items to his collecting gear from Budapest. However, the battle front collapsed just a few days later so eventually the unexpected homeward journey yielded a unique zooological collection of altogether specimens that thus reached Budapest safe and sound (Csiki 1940). Apart from his zoological collecting activity he also collected botanical material (Anon. 1926). The zoological collection of Csiki was deposited in the Zoological Collection and most of it was processed during the coming years. Results were published between 1922 and 1940 in the first volume of the Scientific results of the Balkans investigations by the Hungarian Academy of Science edited by Teleki and Csiki (The zoological explorations of Ernő Csiki in Albania Explorationes zoologicae ab E. Csiki in Albania peractae). As it was so typical of his eagerness, Csiki, the coleopterologist wrote the chapters on orthopterans, hemipterans and hymenopterans himself above the chapter on coleopterans. The publication on orthopterans in a wider sense (Dermaptera, Blattodea, Mantodea, Orthoptera) (Csiki 1922) presents 70 species and 2 species variations. From the area of the present-day Albania, it reports the occurrence of 55 orthopteran species, of which only 10 had been known previously. Even though Csiki never visited the southern part of the country or the Mediterranean coast, his paper is still the most influential contribution to the exploration of the Orthoptera fauna of Albania (Fig. 4). He also described a bush-cricket named Pholidoptera albanica that had been collected near Ploshtan. Later on, this turned out to be identical to the little known Vichetia oblingicollis (Ramme 1931).
15 Orthoptera research in Albania 317 During the revolution of 1956, the conflagration destroying the building of the Hungarian Natural History Museum on Baross Street almost completely wiped out the Orthoptera collection, too (Boros 1957). The majority of the 712 Orthopteroid insects collected by Csiki in Albania and the neighbouring countries was destroyed. However, 93 specimens of Orthoptera and 16 specimens of Dermaptera miraculously survived the tragedy and are still part of the Collection of Smaller Insect Orders. BETWEEN THE TWO WORLD WARS Willy Ramme, entomologist of the Museum für Naturkunde in Berlin, participated in several expeditions including some to the Balkans, but he never went to Albania. However, he did describe the largest number of species from the country, mostly by studying the collections of Karny and Ebner. In his works providing explanations on the taxonomy and biogeography of the orthopterans of the Palearctic, he describes one species of bush-cricket, Pholidoptera ebneri, a mountain grasshopper, Odontopodisma albanica and 2 species of Poecilimon bush-crickets, P. ebneri and P. albanicus from Albania (Ramme 1931, 1933, 1951). The latter later turned out to be a mountain-dwelling variation of the rather variable P. jonicus (Willemse 1982). Both the short geographical distance and the increasing influence both economically and culturally between the two world wars made it easy for Italian scientists to do field work in Albania. Among the most significant were the collections carried out in the vicinity in Vlora in The study published on the results lists 21 species of Orthoptera 6 of them novel to the country (Salfi 1937). Salfi described Poecilimon ghigii as a new species. This, however, is now regarded as a synonym of P. jonicus. The data of Bozzo (1948) on Decticus albifrons originated from the era of the 2 nd world war, from expeditions in THE DECADES OF COMMUNISM In a footnote of his monograph on the Catantopinae grasshoppers of the Soviet Union, Mistshenko described Miramella albanica (Fig. 5) as a subspecies (Mistshenko 1952). The specimen underlying the description held in Saint Petersburg was collected in the Albanian Alps (in Prokletije) in The same species was also described a year later by Galvagni (1953) from the vicinity of Elbasan, by the name M. caprai concii, also based on specimens from old collections. In order to give rise to national research activity, the Scientific Institute of Albania (Institutit të Studimeve) contacted the Hungarian Academy of Science that had a significant background in field studies in Albania (Barina & Pifkó
16 318 Puskás G. 2016). Botanists also participated in this collaboration, József Ujhelyi among others. Ujhelyi brought a few specimens of orthopterans from Albania for his entomologist brother, Sándor Ujhelyi. Ironically, the botanical collections arrived at Budapest right during the revolution and got annihilated at the airport (Barina & Pifkó 2016). The Orthoptera material from the mountains of Prokletije, Korab and Grammos is now in the Hungarian Natural History Museum. The most interesting item in it is a specimen of Peripodisma tymphii collected on the Grammos (Fig. 6). This mountain grasshopper was only described one and a half decades later, from the Greek mountain chain of Tymfi, lying some 40 km to the south (Willemse 1972). One paper which consists of the revision of two bush-cricket genera includes data from Albania. This is the first study that reports Phaneroptera falcata from Northern Albania (Ragge 1956). The specimen collected by Karny is from the southern edge of the species distribution area and there is still no other trustworthy record of it from the country. Poecilimon komareki was described from the material collected by Jiří Komárek Czech algologist in 1956 from the vicinity of the capital, in the foothills of the Dajt Mts. (Čejchan 1957). This stocky, sizeable katydid lives on the Adriatic shoreline in Albania and Montenegro. It is closely related to P. affinis from which it is now distinguished at the subspecific level (pl. Chobanov & Heller 2010). Between May and August 1961, the Deutsches Entomologisches Institut organized a large-scale collecting expedition into Albania covering most of the country during which insects were collected (Friese & Königsmann 1962). The results of a 3-decade-long processing work were published by means of a series consisting of 101 publications. Orthopterans that were underrepresented as compared to other orders of Insecta were processed by the Czech orthopterologist Adolf Čejchan, along with the specimens collected earlier by Bischoff, Friese, Sedlag and Klauschnitzer and with the collections of Komárek (Čejchan 1963). The study includes every data published up to that point and it summarizes all available knowledge on Albanian orthopterans. After this era, the Albanian government headed towards complete isolation. From that point onwards, it became almost impossible for foreign researchers to work in the country. Contemporary publications were based on the examination of accessible European collections, mainly that of the Natural History Museum in Vienna. In several smaller publications andin his monograph on the complete Orthoptera fauna of Europe, Kurt Harz also includes data concerning Albania (Harz 1966, 1967, 1969, 1970, 1975). These were based on the specimens of Karny and Ebner which yielded the description of some new taxa. There are two
17 Orthoptera research in Albania 319 meadow katydid species among them, Conocephalus ebneri (Fig. 7) and C. kisi, the latter of which was named in honour of entomologist Béla Kis, a Hungarian entomologist from Cluj, Romania. In 1918, a novel grasshopper subspecies was described by Harz: Chrysochraon dispar giganteus, living in mesophilous meadows and marshes was found at three locations (Balldren, Vlora and Shkodra), however, it has never been recorded again anywhere. It was already reported by Čejchan (1957) that the bush-cricket Eupholidoptera chabrieri occurs in two different forms in Albania. It was Alfred Kaltenbach who provided evidence of the occurrence of E. garganica described in Italy on the Balkan Peninsula and it was also him who identified one of Čejchan s races as this species (Kaltenbach 1967a). During the revision of the Saga genus, Kaltenbach described the species S. hellenica from Greece and based on the material in the Natural History Museum of Vienna, he mentions that the same species occurs in Shkodra, too (Kaltenbach 1967b). The specimen collected on 30 th June 1894 is the oldest known orthopteran from the territory of Albania. The year 1970 can be regarded a milestone in terms of Albanian Orthoptera research. This was the year when the first paper was published by Albanian authors (Murraj et al. 1970). The study was based on the examination of 4000 specimens collected during the previous years and out of which 998 were kept in museum collections. Considering data published earlier, the paper includes a national list of species consisting of 134 items. The work has several ambiguous aspects and is in need of revision, but such an undertaking would require the examination of the mentioned collection. Xhelo Murraj, the first author of the paper, also works in agrozoological research and visited the Institute for Plant Protection of the Hungarian Academy of Science in 1970 (Nagy pers.comm.). After consultation, Murraj sent a box of prepared specimens of Albanian orthopterans to Barnabás Nagy. This collection of 72 pinned specimens is now kept in the collection of the Hungarian Natural History Museum. Willemse (1973) published data of the grasshopper Paracaloptenus caloptenoides that is now listed as a species of community importance within the European Union. His conclusions were based on the examination of foreign collections. RESTARTED INVESTIGATIONS After the political transformation, faunistic research started to become more and more intensive, mostly due to the increased activity of foreign researchers. The zoologists of the Hungarian Natural History Museum regularly organized expeditions to Albania from 1992 onwards (Fehér et al. 2004, Murányi et al. 2011). From 2002, orthopterans were also collected on these expeditions. The materials
18 320 Puskás G. collected until 2006 were processed by two experts working mostly on the Orthoptera fauna of the Balkans and mainly Greece, Fer and Luc Willemse. The material consisting of almost 350 items yielded a few new species to the Albanian fauna and one new species to science. Unfortunately, these data remained practically unpublished with the exception of Chorthippus bornhalmi reported without exact location from within Albania (Willemse et al. 2009). The revision of the cave cricket genus Troglophilus from the Western Balkans resulted in the description of a novel species from Macedonia (Karaman et al. 2011). The paper reports records of the newly described T. zorae and of T. ovuliformis that had been found for the first time in Albania. The specimens had been collected by Serbian speleologists in the Albanian Alps. From 2010 onwards, orthopterologists have regulary been collecting in Albania (Dragan Chobanov, Michèle Lemonnier-Darcemont, Gellért Puskás, Gergely Szövényi). However, their results remained mostly unpublished. Karaman et al. (2014) reports the cricket genus Ovaliptila for the first time from Albania, Chobanov et al. (2014) described a novel species of bush-crickets, Tettigonia balcanica, partly from the territory of Albania. Lemonnier-Darcemont & Darcemont (2015a, b) describes two new mountain grasshopper species from the southern mountain region of the so called Albanian Epirus, P. llofizi (Fig. 8) and P. ceraunii even though the genus Peripodisma had been regarded as monotypical until that point. The results of the expedition in 2014 into the least explored southern counties of the country were published by Lemonnier-Darcemont et al. (2015). At the end of 2015, the number of Orthoptera species known from Albania was 178 (Puskás & Szövényi 2016a), whereas in the autumn of 2016 it already reached 184 (Puskás & Szövényi 2016b). The exploratory work that started in recently is much more intensive than earlier attempts and it still holds a large amount of challenges. After publishing new results, resolving taxonomic ambiguities and the exploration of the least known areas that will colour the white spots on the map of Albania, it will be possible to compile a comprehensive work on the Orthoptera fauna of the country. At the same time, a conservation-oriented assessment of species and habitats, the compilation of the national Red List and recommendations for decision-makers as to the protection of natural values ambiguities must also be drafted. As of today, there is no local expert on orthopterans in Albania, but hopefully this will also change in future. * Acknowledgements I am grateful to Anikó Zölei for the English translation and to Zoltán Barina for his useful comments about the manuscript.
19 Orthoptera research in Albania 321 IRODALOM REFERENCES Anon. 1926: Előszó. Vorwort. In: Adatok Albánia flórájához. Additamenta ad floram Albaniae. A Magyar Tudományos Akadémia Balkán-kutatásainak tudományos eredményei 3. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest: 1 7. Barina Z. & Pifkó D. 2016: Magyar botanikusok Albániában. [Hungarian botanists in Albania.] manuscript. Berland L. & Chopard L. 1922: Travaux scientifiques de l Armée d Orient ( ). Orthoptères. Bulletin du Muséum national d histoire naturelle 28: Boros I. 1957: The tragedy of the Hungarian Natural History Museum. Annales historico-naturales Musei nationalis hungarici 49: Čejchan A. 1957: Über eine neue Art der Gattung Poecilimon Fisch. aus Albanien (Orthoptera: Tettigoniidae). Acta Entomologica Musei Nationalis Pragae 2: 5 8. Čejchan A. 1963: Ergebnisse der Albanien-Expedition 1961 des Deutschen Entomologischen instituts. Saltatoria. Beiträge zur Entomologie 13: Chobanov D. P. & Heller K.-G. 2010: Revision of the Poecilimon ornatus group (Orthoptera: Phaneropteridae) with focus on Bulgaria and Mecedonia. European Journal of Entomology 107: Chobanov D. P., Lemonnier-Darcemont M., Darcemont C., Puskás G. & Heller K.-G. 2014: Tettigonia balcanica, a new species from the Balkan Peninsula (Orthoptera, Tettigoniidae). Entomologia 2: Csiki E. 1922: VI. Egyenesszárnyú rovarok. Orthopteren. In: Csiki Ernő állattani kutatásai Albániában. Explorationes zoologicae ab E. Csiki in Albania peractae. A Magyar Tudományos Akadémia Balkán-kutatásainak tudományos eredményei 1(1). Magyar Tudományos Akadémia, Budapest: Csiki E. 1940: Előszó. [Foreword.] In: Csiki Ernő állattani kutatásai Albániában. Explorationes zoologicae ab E. Csiki in Albania peractae. A Magyar Tudományos Akadémia Balkán-kutatásainak tudományos eredményei 1(2). Magyar Tudományos Akadémia, Budapest: V VII. Ebner R. 1910: Ein Beitrag zur Orthopterenfauna der europaischen Türkei, mit besonderer Berücksichtigung von Albanien. (Ergebnisse einer Reise nach Nord-Albanien A. Klaptocz, 1909.) Zoologische Jahrbücher. Abteilung für Systematik, Geographie und Biologie der Tiere 29: Elsie R. 2010: Historical Dictionary of Albania. Historical Dictionaries of Europe, No. 75. Scarecrow Press, Lanham Toronto Plymouth, LXXIV pp. Fehér Z., Erőss Z., Kontschán J. & Murányi D. 2004: Collecting sites of the zoological expeditions of the Hungarian Natural History Museum to Albania ( ). Folia Historico Naturalia Musei Matraensis 28: Fieber F. X. 1853: Synopsis der europäischen Orthoptera mit besonderer Rücksicht auf die in Böhmen vorkommenden Arten. Lotos 3: , , , , , , , Friese G. & Königsmann E. 1962: Ergebnisse der Albanien-Expedition 1961 des Deutschen Entomologischen Institutes. 1. Beitrag. Bericht über den Verlauf der Reise. Beiträge zur Entomologie 12: Galvagni A. 1953: Due nuove specie ed una nuova sottospecie del genere Miramella Dovnar-Zapolskij (Orthoptera: Catantopidae). Studi Trentini 30: Germar E. F. 1817: Reise durch Oesterreich, Tirol nach Dalmatien und in das Gebiet von Ragusa. Brockhaus, Leipzig, 323 pp. Harz K. 1966: Neues von europäischen Orthopteren. Mitteilungen der Deutschen Entomologischen Gesellschaft 25:
20 322 Puskás G. Harz K. 1967: Eine neue europäische Conocephalus-Art. Nachrichtblatt der Bayerischen Entomologen 16: Harz K. 1969: Die Orthopteren Europas I. The Orthoptera of Europe I. Series Entomologica 5. Dr. W. Junk B.V. The Hague: XX pp. Harz K. 1970: Orthopterologische Beiträge 8. Nachrichtblatt der Bayerischen Entomologen 19: Harz K. 1975: Die Orthopteren Europas II. The Orthoptera of Europe II. Series Entomologica 11. Dr. W. Junk BV The Hague: IV pp. Heller K.-G. & Willemse F. (eds.) 2013: Orthoptera. Fauna Europaea. Version 2.6. < [Accessed 10 October 2016] Kaltenbach A. 1967a: Mantodea und Saltatoria aus Griechenland. Annalen des Naturhistorischen Museums in Wien 70: Kaltenbach A. 1967b: Unterlagen für eine Monographie der Saginae I. Superrevision der Gattung Saga Charpentier (Saltatoria: Tettigoniidae). Beiträge zur Entomologie 17: Karaman I., Hammouti N., Pavićević D., Kiefer A., Horvatović M. & Seitz A. 2011: The genus Troglophilus Krauss, 1879 (Orthoptera: Rhaphidophoridae) in the west Balkans. Zoo logical Journal of the Linnean Society 163: Karaman I., Puskás G., & Ivković S. 2014: New data on the distribution of two little-known species of the genus Ovaliptila Gorochov, 2006 (Orthoptera: Gryllidae) in the Balkans. Fauna Balkana 3: Karny H. 1918: Zwei neue Laubheuschrecken aus Albanien. Verhandlungen der Zoologisch-Botanischen Gesellschaft in Wien 68: Klaptocz A. 1910: Ergebnisse meiner Reise nach Nord-Albanien im Sommer Zoologische Jahrbücher. Abteilung für Systematik, Geographie und Biologie der Tiere 29: Lemonnier-Darcemont M. & Darcemont C. 2015a: Additional data towards the knowledge of european Podismini Jacobson, 1905 (Orthoptera, Acrididae, Melanoplinae). Zoosystema 37(2): Lemonnier-Darcemont M. & Darcemont C. 2015b: Peripodisma ceraunii (Orthoptera, Acrididae, Melanoplinae: Podismini), a new species of the genus Peripodisma from southern Albania. Articulata 30: Lemonnier-Darcemont M., Puskás G. & Darcemont C. 2015: First overview of the south Albanian Orthoptera fauna. Articulata 30: Mistshenko L. L. 1952: Acrididae of the U.S.S.R. Catantopinae. Fauna of the U.S.S.R. 4(2). Izdatelstvo Akademii Nauk SSSR, Moskva Leningrad, 611 pp. (in Russian) Murányi D., Kontschán J. & Fehér Z. 2011: Zoological collectings in Albania between 2004 and 2010 by the Hungarian Natural History Museum and the Hungarian Academy of Sciences. Opuscula Zoologica Budapest 42(2): Murraj Xh., Dino R. & Alimehilli Gj. 1970: Disa rezultate mbi studimin e faunës së karkalecëve (Saltatoria) të Shqipërisë. (Resultats sur la faune des sauterelles (Saltatoria) d Albanie.) Buletin i Universitetit Shtetëror të Tiranës / Seria shkencat natyrore 24(3): Nopcsa F. 1911: A legsötétebb Európa (Vándorlások Albániában). (The darkest Europe (Wanderings in Albania).) Utazások könyvtára, Budapest, 64 pp. Puskás G., Szövényi G. 2016: Present knowledge of the Albanian Orthoptera fauna a preliminary check-list. In: First European Congress on Orthoptera Conservation. 14. Heuschreckentagung. Trier, March Trier University, Trier, p. 30. Puskás G., Szövényi G. 2016: Mit tudunk ma Albánia Orthoptera faunájáról? [What do we know today about the Orthoptera fauna of Albania?]. In: Puskás G., Szövényi G. (ed.): Első Magyar Orthopterás Találkozó szeptember 17. Program és összefoglalók. Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest, p. 23.
21 Orthoptera research in Albania 323 Ragge D. R. 1956: A Revision of the Genera Phaneroptera Serville and Nephoptera Uvarov (Orthoptera: Tettigoniidae), with Conclusions of Zoogeographical and Evolutionary Interest. Proceedings of the Zoological Society of London 127: Ramme W. 1931: Beiträge zur Kenntnis der palaearktischen Orthopterenfauna (Tettig. et Acrid.). Mitteilungen aus dem Zoologischen Museum in Berlin 17(1): , Tafel I. Salfi M. 1937: Ortotteri di Valona (Albania) e di Rodi (Egeo). Annuario del Museo Zoologico della R. Universitá di Napoli (Nuova Serie) 7(4): 1 6. Stoll C. 1813: Natuurlijke en naar het leven nauwkeurig gekleurde afbeeldingen en beschrijvingen der spoken, wandelende bladen, z-springhanen, krekels, trek-springhanen en kakkerlakken. In alle vier deelen der wereld, Europa, Asia, Afrika en Amerika, huiushoudende. J.C. Sepp et fils, Amsterdam, 79 pp. Werner F. 1898: Beiträge zur Kenntnis der Orthopteren-Fauna der Hercegovina. Verhandlungen der Zoologisch-Botanischen Gesellschaft in Wien 48: Willemse F. 1972: Peripodisma tymphii a new genus and species of the tribe Podismini, from southeast Europe (Orthoptera: Acrididae, Catantopinae). Publicaties van het natuurhistorisch Genootschap in Limburg 22: Willemse F. 1973: A study of the genus Paracaloptenus I. Bolívar, 1876 (Orthoptera, Acridoidea, Calliptaminae). Beaufortia 20(270): Willemse F. 1982: A survey of the Greek species of Poecilimon Fischer (Orthoptera, Ensifera, Phaneropterinae). Tijdschrift voor Entomologie 125(6): Willemse F., von Helversen O. & Odé B. 2009: A review of Chorthippus species with angled pronotal lateral keels from Greece with special reference to transitional populations between some Peloponnesean taxa (Orthoptera, Acrididae). Zoologische Mededelingen Leiden 83:
MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION
MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE ------------------------------------------------------------------------------------ VOJNITS
Microlepidoptera.hu. Kiegészítő adatok Magyarország Zygaenidae faunájához. Additional data of Zygaenidae fauna from Hungary (Lepidoptera: Zygaenidae)
Microlepidoptera.hu Microlepidoptera.hu 5: 3 7. (2012.12.20.) 3 Kiegészítő adatok Magyarország Zygaenidae faunájához Additional data of Zygaenidae fauna from Hungary (Lepidoptera: Zygaenidae) Buschmann
Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B)
0.1 Member State HU 0.2.1 Species code 1050 0.2.2 Species name Saga pedo 0.2.3 Alternative species scientific name 0.2.4 Common name fűrészlábú szöcske 1. National Level 1.1 Maps 1.1.1 Distribution Map
ó Ú ő ó ó ó ö ó ó ő ö ó ö ö ő ö ó ö ö ö ö ó ó ó ó ó ö ó ó ó ó Ú ö ö ó ó Ú ú ó ó ö ó Ű ő ó ó ó ő ó ó ó ó ö ó ó ó ö ő ö ó ó ó Ú ó ó ö ó ö ó ö ő ó ó ó ó Ú ö ö ő ő ó ó ö ö ó ö ó ó ó ö ö ő ö Ú ó ó ó ü ú ú ű
DR. BOROMISZA ZSOMBOR. A Velencei-tóhoz kapcsolódó tájvédelmi szakértői tevékenység
DR. BOROMISZA ZSOMBOR A Velencei-tóhoz kapcsolódó tájvédelmi szakértői tevékenység A Velencei-tavi tájhoz kapcsolódó személyes kötődésem diplomaterv, tdk dolgozat, majd doktori disszertáció formájában
Az Agriphila geniculea (Haworth, 1811) elõfordulása a Dél Dunántúlon (Microlepidoptera: Crambidae)
Natura Somogyiensis 3 57-62 Kaposvár, 2002 Az Agriphila geniculea (Haworth, 1811) elõfordulása a Dél Dunántúlon (Microlepidoptera: Crambidae) FAZEKAS IMRE FAZEKAS I.: Agriphilia geniculea (Haworth, 1811)
A rosszindulatú daganatos halálozás változása 1975 és 2001 között Magyarországon
A rosszindulatú daganatos halálozás változása és között Eredeti közlemény Gaudi István 1,2, Kásler Miklós 2 1 MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete, Budapest 2 Országos Onkológiai Intézet,
STUDENT LOGBOOK. 1 week general practice course for the 6 th year medical students SEMMELWEIS EGYETEM. Name of the student:
STUDENT LOGBOOK 1 week general practice course for the 6 th year medical students Name of the student: Dates of the practice course: Name of the tutor: Address of the family practice: Tel: Please read
ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT. on of for from in by with up to at
ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a levélírási feladatra szánnod. Sok sikert! 1. Válaszd ki a helyes
EGÉSZSÉGTUDOMÁNY, LVII. ÉVFOLYAM, 2013. 4. SZÁM 2013/4
Part II: Seasonal variations in human infections with Puumula hantavirus in Styria II. rész: Évszakos változások a Puumula hantavirus okozta humán fertőzésekben Stájerországban PROF. SIXL WOLF DIETER,
Sebastián Sáez Senior Trade Economist INTERNATIONAL TRADE DEPARTMENT WORLD BANK
Sebastián Sáez Senior Trade Economist INTERNATIONAL TRADE DEPARTMENT WORLD BANK Despite enormous challenges many developing countries are service exporters Besides traditional activities such as tourism;
FAMILY STRUCTURES THROUGH THE LIFE CYCLE
FAMILY STRUCTURES THROUGH THE LIFE CYCLE István Harcsa Judit Monostori A magyar társadalom 2012-ben: trendek és perspektívák EU összehasonlításban Budapest, 2012 november 22-23 Introduction Factors which
Utolsó frissítés / Last update: február Szerkesztő / Editor: Csatlós Árpádné
Utolsó frissítés / Last update: 2016. február Szerkesztő / Editor: Csatlós Árpádné TARTALOM / Contents BEVEZETŐ / Introduction... 2 FELNŐTT TAGBÉLYEGEK / Adult membership stamps... 3 IFJÚSÁGI TAGBÉLYEGEK
EN United in diversity EN A8-0206/419. Amendment
22.3.2019 A8-0206/419 419 Article 2 paragraph 4 point a point i (i) the identity of the road transport operator; (i) the identity of the road transport operator by means of its intra-community tax identification
Bird species status and trends reporting format for the period (Annex 2)
1. Species Information 1.1 Member State Hungary 1.2.2 Natura 2000 code A634-B 1.3 Species name Ardea purpurea purpurea 1.3.1 Sub-specific population East Europe, Black Sea & Mediterranean/Sub-Saharan Africa
MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION
MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE ---------------------------------------------------------------------------- HÁRS Ernő
MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION
MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE ---------------------------------------------------------------------------- MADAT Hírlevél,
N É H Á N Y A D A T A BUDAPESTI ÜGYVÉDEKRŐ L
K Ö Z L E M É N Y E K N É H Á N Y A D A T A BUDAPESTI ÜGYVÉDEKRŐ L DR. HEINZ ERVIN A népesedésstatisztika igen fontos mutatószámai a népesség kormegoszlására és annak változására vonatkozó adatok. Ezért
PTE TTK Általános és Alkalmazott Ökológiai Tanszék, 7624 Pécs, Ifjúság útja 6.
49 Acta Biol. Debr. Oecol. Hung 13: 49 53, 2005 A BÖRZSÖNYI-PATAK KÉRÉSZFAUNÁJÁNAK VIZSGÁLATA CSER BALÁZS PTE TTK Általános és Alkalmazott Ökológiai Tanszék, 7624 Pécs, Ifjúság útja 6. INVESTIGATION ON
FÖLDRAJZ ANGOL NYELVEN
Földrajz angol nyelven középszint 0821 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 14. FÖLDRAJZ ANGOL NYELVEN KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Paper
USER MANUAL Guest user
USER MANUAL Guest user 1 Welcome in Kutatótér (Researchroom) Top menu 1. Click on it and the left side menu will pop up 2. With the slider you can make left side menu visible 3. Font side: enlarging font
Utolsó frissítés / Last update: Szeptember / September Szerkesztő / Editor: Csatlós Árpádné
Utolsó frissítés / Last update: 2018. Szeptember / September Szerkesztő / Editor: Csatlós Árpádné TARTALOM / Contents BEVEZETŐ / Introduction... 2 FELNŐTT TAGBÉLYEGEK / Adult membership stamps... 3 IFJÚSÁGI
Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK. (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY
Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY FELTÉTELES MONDATOK 1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL I. A) Egészítsd ki a mondatokat!
FÖLDRAJZ ANGOL NYELVEN GEOGRAPHY
Földrajz angol nyelven középszint 0612 É RETTSÉGI VIZSGA 2006. október 25. FÖLDRAJZ ANGOL NYELVEN GEOGRAPHY KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA INTERMEDIATE LEVEL WRITTEN EXAM JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION
MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE ------------------------------------------------------------------------------------ SZILASI
MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION
MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE ------------------------------------------------------------------------------------ KUN
1118 Budapest, Villányi út 29 43. *e-mail: gabor.vetek@uni-corvinus.hu. 9400 Sopron, Bajcsy-Zsilinszky u. 4. Abstract
Vétek G., Boros N., Papp V., Haltrich A., Csóka Gy., Szőcs L., Tuba K., Molnár M., Kelemen G., Lakatos F. (2014): A selyemfényű puszpángmoly (Cydalima perspectalis) 2013-ban ismert elterjedése Magyarországon.
ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY
ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részből áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a
MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION
MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE ------------------------------------------------------------------------------------ KUN
FÖLDRAJZ ANGOL NYELVEN GEOGRAPHY
Földrajz angol nyelven középszint 0513 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 18. FÖLDRAJZ ANGOL NYELVEN GEOGRAPHY KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA STANDARD LEVEL WRITTEN EXAMINATION Duration of written examination:
MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION
MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE ---------------------------------------------------------------------------- MADAT Hírlevél,
MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION
MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE ---------------------------------------------------------------------------- SZABÓ-ZSOLDOS
Hibridspecifikus tápanyag-és vízhasznosítás kukoricánál csernozjom talajon
Hibridspecifikus tápanyag-és vízhasznosítás kukoricánál csernozjom talajon Karancsi Lajos Gábor Debreceni Egyetem Agrár és Gazdálkodástudományok Centruma Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási
A jövedelem alakulásának vizsgálata az észak-alföldi régióban az 1997-99. évi adatok alapján
A jövedelem alakulásának vizsgálata az észak-alföldi régióban az 1997-99. évi adatok alapján Rózsa Attila Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Intézet, Számviteli
Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B)
0.1 Member State HU 0.2.1 Species code 1084 0.2.2 Species name Osmoderma eremita 0.2.3 Alternative species scientific name 0.2.4 Common name remetebogár 1. National Level 1.1 Maps 1.1.1 Distribution Map
ENROLLMENT FORM / BEIRATKOZÁSI ADATLAP
ENROLLMENT FORM / BEIRATKOZÁSI ADATLAP CHILD S DATA / GYERMEK ADATAI PLEASE FILL IN THIS INFORMATION WITH DATA BASED ON OFFICIAL DOCUMENTS / KÉRJÜK, TÖLTSE KI A HIVATALOS DOKUMENTUMOKBAN SZEREPLŐ ADATOK
Construction of a cube given with its centre and a sideline
Transformation of a plane of projection Construction of a cube given with its centre and a sideline Exercise. Given the center O and a sideline e of a cube, where e is a vertical line. Construct the projections
ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY
ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részbol áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a
First experiences with Gd fuel assemblies in. Tamás Parkó, Botond Beliczai AER Symposium 2009.09.21 25.
First experiences with Gd fuel assemblies in the Paks NPP Tams Parkó, Botond Beliczai AER Symposium 2009.09.21 25. Introduction From 2006 we increased the heat power of our units by 8% For reaching this
Év Tájépítésze pályázat Wallner Krisztina. 1. Vízparti sétány kiépítése Balatonfüreden, 3 km hosszon
Év Tájépítésze pályázat Wallner Krisztina 1. Vízparti sétány kiépítése Balatonfüreden, 3 km hosszon A következetes városrehabilitáció során Balatonfüred fürdő-városrészében, 2006-2015 között terveink alapján
Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B)
0.1 Member State HU 0.2.1 Species code 2633 0.2.2 Species name Mustela eversmanii 0.2.3 Alternative species scientific name 0.2.4 Common name molnárgörény 1. National Level 1.1 Maps 1.1.1 Distribution
AZ ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ THE EASTERN LOWLAND REGION. RÁCZ IMRE ezredes
RÁCZ IMRE ezredes AZ ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ THE EASTERN LOWLAND REGION Az Észak-alföldi régió (röviden: Régió) a Dél-alföldi után Magyarország második legnagyobb területű (17 729 km 2 ) és népességű (1 millió
Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B)
0.1 Member State HU 0.2.1 Species code 4110 0.2.2 Species name Pulsatilla pratensis ssp. hungarica 0.2.3 Alternative species Pulsatilla flavescens scientific name 0.2.4 Common name magyar kökörcsin 1.
Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B)
0.1 Member State HU 0.2.1 Species code 1358 0.2.2 Species name Mustela putorius 0.2.3 Alternative species scientific name 0.2.4 Common name házigörény 1. National Level 1.1 Maps 1.1.1 Distribution Map
FÖLDRAJZ ANGOL NYELVEN
Földrajz angol nyelven középszint 1411 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 14. FÖLDRAJZ ANGOL NYELVEN KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Paper
Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B)
0.1 Member State HU 0.2.1 Species code 1353 0.2.2 Species name Canis aureus 0.2.3 Alternative species scientific name 0.2.4 Common name aranysakál 1. National Level 1.1 Maps 1.1.1 Distribution Map Yes
A Kárpát-medence és a Balkán álkérész-faunája (Plecoptera) (Murányi Dávid, Kovács Tibor, Orci Kirill)
A Kárpát-medence és a Balkán álkérész-faunája (Plecoptera) (Murányi Dávid, Kovács Tibor, Orci Kirill) A Kárpátok, de főleg a Balkán álkérész-faunája Európa más részeihez képest igen gazdag, a balkáni fauna
Correlation & Linear Regression in SPSS
Petra Petrovics Correlation & Linear Regression in SPSS 4 th seminar Types of dependence association between two nominal data mixed between a nominal and a ratio data correlation among ratio data Correlation
TestLine - Angol teszt Minta feladatsor
Minta felaatsor venég Téma: Általános szintfelmérő Aláírás:... Dátum: 2016.05.29 08:18:49 Kérések száma: 25 kérés Kitöltési iő: 1:17:27 Nehézség: Összetett Pont egység: +6-2 Értékelés: Alaértelmezett értékelés
Honlap szerkesztés Google Tudós alkalmazásával
Dr. Mester Gyula Honlap szerkesztés Google Tudós alkalmazásával Összefoglaló: A közlemény tematikája honlap szerkesztés Google Tudós alkalmazásával. A bevezetés után a tudományos teljesítmény mérésének
ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT
ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a fogalmazási feladatra szánnod. Megoldásaid a válaszlapra írd! 1.
2. Local communities involved in landscape architecture in Óbuda
Év Tájépítésze pályázat - Wallner Krisztina 2. Közösségi tervezés Óbudán Óbuda jelmondata: Közösséget építünk, ennek megfelelően a formálódó helyi közösségeket bevonva fejlesztik a közterületeket. Békásmegyer-Ófaluban
UNIVERSITY OF PUBLIC SERVICE Doctoral School of Military Sciences. AUTHOR S SUMMARY (Thesis) Balázs Laufer
DOI azonosító: 10.17625/NKE.2013.021 UNIVERSITY OF PUBLIC SERVICE Doctoral School of Military Sciences AUTHOR S SUMMARY (Thesis) Balázs Laufer LAW ENFORCEMENT AND NATIONAL SECURITY CHALLENGES POSED BY
3. Nemzetközi talajinformációs rendszerek
Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani és Agrokémiai Intézet Környezetinformatikai Osztály Pásztor László: Térbeli Talajinformációs Rendszerek/ Bevezetés a digitális talajtérképezésbe
EEA, Eionet and Country visits. Bernt Röndell - SES
EEA, Eionet and Country visits Bernt Röndell - SES Európai Környezetvédelmi Ügynökség Küldetésünk Annak elősegítése, hogy az EU és a tagállamok a szükséges információk alapján hozhassák meg a környezet
Revision of significant recent and early Holocene bat data from Hungary (Mammalia: Chiroptera)
ANNALES HISTORICO-NATURALES MUSEI NATIONALIS HUNGARICI Volume 102 Budapest, 2010 pp. 205 210 Revision of significant recent and early Holocene bat data from Hungary (Mammalia: Chiroptera) T. GÖRFÖL 1,
A modern e-learning lehetőségei a tűzoltók oktatásának fejlesztésében. Dicse Jenő üzletfejlesztési igazgató
A modern e-learning lehetőségei a tűzoltók oktatásának fejlesztésében Dicse Jenő üzletfejlesztési igazgató How to apply modern e-learning to improve the training of firefighters Jenő Dicse Director of
Revenue Stamp Album for Hungary Magyar illetékbélyeg album. Content (tartalom) Documentary Stamps (okmánybélyegek)
Revenue Stamp Album for Hungary Magyar illetékbélyeg album Content (tartalom) Documentary Stamps (okmánybélyegek) I. OPM Austrian Financial Administration in Hungary (osztrák pénzügyigazgatás) 2 II. Currency:
«DURAK HAZELNUTS» PRESENTATION
«DURAK HAZELNUTS» PRESENTATION PRODUCT RANGE CAPACITIES p.a. HAZELNUT KERNELS RAW : 80.000 MT ------------------------------------------------- ROASTINGCAPACITY : 30.000 MT, out of which: ROASTED WHOLE
On The Number Of Slim Semimodular Lattices
On The Number Of Slim Semimodular Lattices Gábor Czédli, Tamás Dékány, László Ozsvárt, Nóra Szakács, Balázs Udvari Bolyai Institute, University of Szeged Conference on Universal Algebra and Lattice Theory
7 th Iron Smelting Symposium 2010, Holland
7 th Iron Smelting Symposium 2010, Holland Október 13-17 között került megrendezésre a Hollandiai Alphen aan den Rijn városában található Archeon Skanzenben a 7. Vasolvasztó Szimpózium. Az öt napos rendezvényen
FORGÁCS ANNA 1 LISÁNYI ENDRÉNÉ BEKE JUDIT 2
FORGÁCS ANNA 1 LISÁNYI ENDRÉNÉ BEKE JUDIT 2 Hátrányos-e az új tagállamok számára a KAP támogatások disztribúciója? Can the CAP fund distribution system be considered unfair to the new Member States? A
OLYMPICS! SUMMER CAMP
OLYMPICS! SUMMER CAMP YOUNG BUSINESS CAMP 3D DESIGN CAMP OLYMPICS SUMMER CAMP 20 24 JUNE AND 27 JUNE 1 JULY AGE: 6-14 Our ESB native-speaking teachers will provide a strong English learning content throughout
EXKLUZÍV AJÁNDÉKANYAGOD A Phrasal Verb hadsereg! 2. rész
A Phrasal Verb hadsereg! 2. rész FONTOS! Ha ennek az ajándékanyag sorozatnak nem láttad az 1. részét, akkor mindenképpen azzal kezdd! Fekete Gábor www.goangol.hu A sorozat 1. részét itt éred el: www.goangol.hu/ajandekok/phrasalverbs
practices Mosaic and timed mowing Mosaic and timed mowing Mosaic and timed mowing 10 m wide fallow strips (4 parcels)
Name of treatment (Action C5 in HUKM10004 by KMNPD and MME) Goal of the treatment Description of treatment and management practices Treated area Maximum No. of sub-groups ha pcs. Type1. Extensive mosaic
MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION
MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE ---------------------------------------------------------------------------- ANON Jönnek
Using the CW-Net in a user defined IP network
Using the CW-Net in a user defined IP network Data transmission and device control through IP platform CW-Net Basically, CableWorld's CW-Net operates in the 10.123.13.xxx IP address range. User Defined
MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION
MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE ---------------------------------------------------------------------------- OROMA, Fiona
Minta ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA II. Minta VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY
ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA II. A feladatsor három részből áll VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a
Cashback 2015 Deposit Promotion teljes szabályzat
Cashback 2015 Deposit Promotion teljes szabályzat 1. Definitions 1. Definíciók: a) Account Client s trading account or any other accounts and/or registers maintained for Számla Az ügyfél kereskedési számlája
FIATAL MŰSZAKIAK TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAKA
FIATAL ŰSZAKIAK TUDOÁNYOS ÜLÉSSZAKA Kolozsvár, 1999. március 19-20. Zsákolt áruk palettázását végző rendszer szimulációs kapacitásvizsgálata Kádár Tamás Abstract This essay is based on a research work
----------------------------------------------------------------------------
MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE ------------------------------------------------------------------------------------ LAMBRECHT
Sex: Male Date of Birth: 02 August 1947 Citizenship: Hungarian
PERSONAL INFORMATION Dr. János Szlávik 3300 Eger, Tompa Mihály u. 8. +36-36-520-400/3082 +36-30-4365-541 szlavik@ektf.hu www.gti.ektf.hu Sex: Male Date of Birth: 02 August 1947 Citizenship: Hungarian WORK
Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B)
0.1 Member State HU 0.2.1 Species code 1304 0.2.2 Species name Rhinolophus ferrumequinum 0.2.3 Alternative species scientific name 0.2.4 Common name nagy patkósdenevér 1. National Level 1.1 Maps 1.1.1
Lexington Public Schools 146 Maple Street Lexington, Massachusetts 02420
146 Maple Street Lexington, Massachusetts 02420 Surplus Printing Equipment For Sale Key Dates/Times: Item Date Time Location Release of Bid 10/23/2014 11:00 a.m. http://lps.lexingtonma.org (under Quick
Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B)
0.1 Member State HU 0.2.1 Species code 1357 0.2.2 Species name Martes martes 0.2.3 Alternative species scientific name 0.2.4 Common name nyuszt 1. National Level 1.1 Maps 1.1.1 Distribution Map Yes 1.1.1a
Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B)
0.1 Member State HU 0.2.1 Species code 1903 0.2.2 Species name Liparis loeselii 0.2.3 Alternative species scientific name 0.2.4 Common name loesel-hagymaburok 1. National Level 1.1 Maps 1.1.1 Distribution
SAJTÓKÖZLEMÉNY Budapest 2011. július 13.
SAJTÓKÖZLEMÉNY Budapest 2011. július 13. A MinDig TV a legdinamikusabban bıvülı televíziós szolgáltatás Magyarországon 2011 elsı öt hónapjában - A MinDig TV Extra a vezeték nélküli digitális televíziós
A Putnoki-dombság földalatti denevérszállásai
A Putnoki-dombság földalatti denevérszállásai Boldogh Sándor Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, 3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1. E-mail: sandorboldogh@yahoo.com Abstract: The underground bat roosts in
Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B)
0.1 Member State HU 0.2.1 Species code 1321 0.2.2 Species name Myotis emarginatus 0.2.3 Alternative species scientific name 0.2.4 Common name csonkafülű denevér 1. National Level 1.1 Maps 1.1.1 Distribution
MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION
MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE -------------------------------------------------------------------------------------
Agri- environment in the Rural Economy in Hungary Agnes Kaloczkai, Hungarian Academy of Sciences
Agri- environment in the Rural Economy in Hungary Agnes Kaloczkai, Hungarian Academy of Sciences kaloczkai.agnes@gmail.com Dr Eszter Kovacs, Department of Geography, University of Cambridge eszter.kovacs@geog.cam.ac.uk
Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B)
0.1 Member State HU 0.2.1 Species code 1166 0.2.2 Species name Triturus cristatus 0.2.3 Alternative species scientific name 0.2.4 Common name közönséges tarajosgőte 1. National Level 1.1 Maps 1.1.1 Distribution
36% more maize was produced (Preliminary production data of main crops, 2014)
Release date: 22 January 2015 Next release: 26 January 2015. Vital events, January November 2014 Number 13 36% more maize was produced (Preliminary data of main crops, 2014) In 2014 the of all major crops
Can/be able to. Using Can in Present, Past, and Future. A Can jelen, múlt és jövő idejű használata
Can/ Can is one of the most commonly used modal verbs in English. It be used to express ability or opportunity, to request or offer permission, and to show possibility or impossibility. A az egyik leggyakrabban
ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2012 A CSOPORT. to into after of about on for in at from
ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2012 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a levélírási feladatra szánnod. Sok sikert! 1. Válaszd ki a helyes
A BÜKKI KARSZTVÍZSZINT ÉSZLELŐ RENDSZER KERETÉBEN GYŰJTÖTT HIDROMETEOROLÓGIAI ADATOK ELEMZÉSE
KARSZTFEJLŐDÉS XIX. Szombathely, 2014. pp. 137-146. A BÜKKI KARSZTVÍZSZINT ÉSZLELŐ RENDSZER KERETÉBEN GYŰJTÖTT HIDROMETEOROLÓGIAI ADATOK ELEMZÉSE ANALYSIS OF HYDROMETEOROLIGYCAL DATA OF BÜKK WATER LEVEL
Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
Sample letter number 5. International Culture Festival PO Box 34467 Harrogate HG 45 67F Sonnenbergstraße 11a CH-6005 Luzern Re: Festival May 19, 2009 Dear Ms Atkinson, We are two students from Switzerland
Please stay here. Peter asked me to stay there. He asked me if I could do it then. Can you do it now?
Eredeti mondat Please stay here. Kérlek, maradj itt. Can you do it now? Meg tudod csinálni most? Will you help me tomorrow? Segítesz nekem holnap? I ll stay at home today. Ma itthon maradok. I woke up
AZ ERDÕ NÖVEKEDÉSÉNEK VIZSGÁLATA TÉRINFORMATIKAI ÉS FOTOGRAMMETRIAI MÓDSZEREKKEL KARSZTOS MINTATERÜLETEN
Tájökológiai Lapok 5 (2): 287 293. (2007) 287 AZ ERDÕ NÖVEKEDÉSÉNEK VIZSGÁLATA TÉRINFORMATIKAI ÉS FOTOGRAMMETRIAI MÓDSZEREKKEL KARSZTOS MINTATERÜLETEN ZBORAY Zoltán Honvédelmi Minisztérium Térképészeti
Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B)
0.1 Member State HU 0.2.1 Species code 4020 0.2.2 Species name Pilemia tigrina 0.2.3 Alternative species scientific name 0.2.4 Common name atracél cincér 1. National Level 1.1 Maps 1.1.1 Distribution Map
Angol Középfokú Nyelvvizsgázók Bibliája: Nyelvtani összefoglalás, 30 kidolgozott szóbeli tétel, esszé és minta levelek + rendhagyó igék jelentéssel
Angol Középfokú Nyelvvizsgázók Bibliája: Nyelvtani összefoglalás, 30 kidolgozott szóbeli tétel, esszé és minta levelek + rendhagyó igék jelentéssel Timea Farkas Click here if your download doesn"t start
EN United in diversity EN A8-0206/482. Amendment
21.3.2019 A8-0206/482 482 Recital 13 g (new) (13g) In recognition of the need for specific treatment for the transport sector, in which movement is the very essence of the work undertaken by drivers, the
Előszó.2. Starter exercises. 3. Exercises for kids.. 9. Our comic...17
2011. december Tartalom Előszó.2 Starter exercises. 3 Exercises for kids.. 9 Our comic....17 1 Előszó Kedves angolul tanulók! A 2010/2011- es tanévben elkezdett újságunkat szeretnénk továbbra is szerkeszteni
Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B)
0.1 Member State HU 0.2.1 Species code 1214 0.2.2 Species name Rana arvalis 0.2.3 Alternative species Rana arvalis wolterstorffi scientific name 0.2.4 Common name hoszúlábú mocsári béka 1. National Level
Ismeri Magyarországot?
instrukciók Instrukciók angolul Preparation: print out the worksheets You will need: a dictionary Time: 25-30 minutes With this worksheet, you will learn and share basic information about the location
Skills Development at the National University of Public Service
Skills Development at the National University of Public Service Presented by Ágnes Jenei National University of Public Service Faculty of Public Administration Public Ethics and Communication 13. 12. 2013
MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION
MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE -------------------------------------------------------------------------------------
1. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT. Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc. III. Hallott szöveg értése
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz ANGOL NYELV 1. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc
Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B)
0.1 Member State HU 0.2.1 Species code 4029 0.2.2 Species name Chondrosoma fiduciarium 0.2.3 Alternative species scientific name 0.2.4 Common name magyar ősziaraszoló 1. National Level 1.1 Maps 1.1.1 Distribution