A településkép védelméről
|
|
- Árpád Fodor
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Nagydobos Község Önkormányzat Képviselő Testületének 14/2017. (XII.20.) önkormányzati rendelete A településkép védelméről Nagydobos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló évi LXXIV. törvény 12. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 1. pontjában, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény 57. (2) és (3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva - a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egye?, településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 43/A. t ában biztosított véleményezési jogkörében eljáró - az állami főépítészi hatáskörében eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormány.ivatal; - Nemzed Média- és Hírközlési Hatóság; - Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság; - Miniszterelnökség, mint a kulturális örökség védelméért felelős miniszter, valamint - az erről szóló külön önkormányzati rendeletben partnerségi egyeztetésre megjelölt partnerek véleményének kikérésével - a következőket rendeli el: I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A rendelet célja 1. Nagydob?'. <özség Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete (a továbbiakba, :: Képviselő-testület) - az általa elfogadott településképi arculati kézikönyvre (a továbbiakba Tak.) alapozva - Nagydobos település (a továbbiakban: település) sajátos településképe \. lelme céljából, a településkép védelméről szóló évi LXXIV. törvényben (a továbbiakban: Tvtv.) meghatározottak biztosítása érdekében alkotja meg ezen településképi rendeletét (a továbbiakban: Tkr.). A rendelet hatálya 2. (1) A Tkr. hatálya - a (2) bekezdés kivételével - kiterjed a település teljes közigazgatási területére. (2) Nem terjed ki a Tkr. hatálya azokra a településképi szempontból kiemelt jelentőségű területekre, amelyek törvény, vagy felhatalmazása alapján kiadott jogszabály alapján egyedi településkép _ lelem alatt állnak. A Tkr. alkalmazása I 1 3. Amennyiben alkalmazására kerül sor, úgy a Tkr. előírásait a Képviselő-testület által a településre elfogadott - az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) és a településképi követelmények részletes tartalmi kereteit
2 megállapító, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) szerinti - településrendezési eszközökkel, továbbá az okban meghatározott szabályokkal, valamint az azokban említett törvények végrehajtásra kiadott központi jogszabályokkal együtt kell alkalmazni. A településképi szempontból meghatározó területek megállapításának célja 4. A településképhez illeszkedő településképi követelmények megállapításával a jellegzetes, értékes, helyi hagyományt őrző építészeti arculat megőrzése, a településkép kedvező alakítása: a) az építési tevékenységgel érintett építményekre - ide értve a sajátos építményfajtákra is, b) a helyi egyedi építészeti örökség védelmére, védetté nyilvánítására, a védettség megszüntetésére, c) a reklámok és reklámhordozók, cégérek és egyéb műszaki berendezések elhelyezésére, alkalmazására, illetve tilalmára vonatkozóan. ATkr. értelmező rendelkezések 5. (1) A Tkr.-ben használt fogalmak tekintetében elsődlegesen a Tktv.-ben és a végrehajtására kiadott jogszabályokban megállapított fogalmakat, míg azt követő sorrendben az Étv.-ben és a végrehajtására kiadott jogszabályokban - különösen az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: OTÉK) megállapított fogalmakat kell irányadónak tekinteni, míg azok hiányában a más jogszahé'yok rendelkezéseit kell figyelembe venni. (2) A Tkr. szem pontjából: a) Áttört kerítés: olyan kerítés, amelynek a kerítés síkjára merőleges átláthatósága 50%- nál nagyobb mértékben nem korlátozott. b) Cégtábla: kereskedelmi-, szolgáltató-, vagy vendéglátó létesítmény (helyiség, helyiség együttes) nevét és az ott folytatott tevékenységet a bejáratnál feltüntető tábla, illetve felirat; c) Címtábla: az intézmény vagy vállalkozás nevét, esetleg egyéb adatait feltüntető tábla, névtábla; d) Egyedi tájékoztató tábla: olyan - rögzített, egyedi méretű, állandó tartalmú - hirdető berendezés, mely gazdasági-, kereskedelmi-, szolgáltató-, vendéglátó tevékenységet végzők helyéről, irányáról, megnevezéséről, tevékenységéről, telephelyéről, nyitvatartásiról, megközelítéséről, ill. a település szolgáltató épületeiről utcáiról ad információt; e) Épület főgerince: Az épület tömegét meghatározó, jellemzően az utcai traktus legmagasabb és leghosszabb gerince. f) Ereded állapot: a védett építmény építésekor fennálló állapot vagy egy olyan későbbi állapot, melyet az értékvizsgálat a védelem elrendelésekor védendő értékként határozott meg% g) Értékvizsgálat: a települési érték helyi védelem alá helyezésének szakmai megalapozására szolgáló, a megfelelő szakképzettséggel rendelkező személy(ek),
3 szerv ezlek ) által készített, esztétikai, műszaki, történeti és természeti vizsgálatot tartalmazó munkarész. h) Helyi védett érték: Településszerkezet, településkarakter szempontjából jelentős helyi védett településszerkezet, helyi védett utcakép és helyi egyedi védett épület, műtárgy 'építmény) összessége. i) Önkormányzati információs tábla: olyan rögzített, egyedi méretű hirdető-berendezés, mely a helyi lakosok számára nyújt, rendszeresen változó tartalommal, közérdekű információkat. j) Pasztellszín: a színek nagyon világos és kis telítettségű árnyalatai, melyeknek (a szín mellett) csak fehértartalma van, fekete nincs. k) Tömör kerítés: olyan kerítés, amelynek a kerítés síkjára merőleges átláthatósága 90%-nál nagyobb mértékben korlátozott. l) Üzlet felirat: kereskedelmi-, szolgáltató- vagy vendéglátó, egy vagy több egységet magába foglaló építményen, a benne folyó tevékenységet hirdető feliratot hordozó berendezés. II. fejezet HELYI VÉDELEM A helyi védelem feladata 6. (1) A helyi védelmet igénylő építészeti örökség: a) meghatározása és dokumentálása, b) védetté nyilvánítása és nyilvántartása, c) megőrzése és megőriztetése. (2) A védelem alatt álló építészeti örökség károsodásának m egelőzése, illetve a károsodás csökkentésének vagy m egszüntetésének elősegítése A helyi védelem alá helyezés, valamint megszüntetés szabályai 7. (1) Helyi építészeti örökség (a továbbiakban: örökség) egyedi, vagy területi védetté nyilvánítása (a továbbiakban: helyi védelem) a Tkr.-be - annak mellékletébe - történő felvételével és arnak kihirdetésével történik. (2) A helyi védelem alá helyezett egyedi örökségi értékeket, elemeket a Tkr. 2. melléklete állapítja meg, melynek tartalmaznia kell a védetté nyilvánítással érintett örökség pontos megnevezését, helyét, azonosító adatait, valamint a helyi védelem e szerinti fokozatát. (3) Az egyedi helyi védelem fokozata lehet: a) teljes, vagy b) részleges, ezen belül: ba) homlokzat részleges védelme; bb) utcai homlokzat védelme; be) utcai és udvari homlokzat védelme; bd) épülettagoltság védelme; be' épületszerkezetek védelme; bf) egyéb okból történő védelem (különösen.: településszerkezet, telekstruktúra, utcavonal-vezetés, utcakép, utcakép-részlet, település- és tájkarakter elemek megőrzése, fennmaradása, fejlesztése miatt).
4 (4) A helyi területi védelemmel érintett területté nyilvánítás esetén azt a Tkr. külön melléklete állapítja meg, melynek tartalmaznia kell a védetté nyilvánítással érintett terület pontos megnevezését, helyét, azonosító adatait. (5) A helyi védelem alá helyezést, valamint annak megszüntetését, vagy a Tkr. szerinti fokozata megváltoztatását kizárólag a Tkr. 2. mellékletének módosításával történhet. (6) A helyi védelembe vétel a Polgármesterhez címzett erre irányuló kérelem benyújtásával, írásban kezdeményezhető. A kérelemnek tartalmaznia kell a védelemre javasolt egyedi örökségi elem, vagy az örökségi terület beazonosítására és értékességére vonatkozó adatokat, így különösen annak: a) helyé*.;helyrajzi számát, vagy földrajzi koordinátáit, vagy mindkettőt)', b) megnevezését; c) jellemzőit (különösen: kora, építményfajtája, stílusa, anyaga, állapota)', d) lényeges jellemzőit bemutató színes fényképét, továbbá e) a helyi védelem alá helyezés indokolását, jelentőségét (különösen: az örökség eredetét, történetét, a hozzá kapcsolható eseményt, történetet)', f) javaslatot a megőrzésre, helyreállításra, vagy korábbi eredeti állapotába történő visszaalakítására, g) a tulajdonos, használó nevét, elérhetőségét. (7) A helyi védelembe vételt követően annak megszüntetése, vagy a Tkr. szerinti fokozatának megváltoztatása kizárólag a Tkr. módosításával történhet. (8) A helyi védelem megszüntetése, vagy megváltoztatása a Polgármesterhez címzett kérelem benyújtásává ^ásban kezdeményezhető. A védelem megszüntetésére, megváltoztatására irányuló kérelemnek az (5) bekezdés szerintieket kell tartalmaznia. (9) A helyi védelem alá helyezés, vagy a helyi védelem megszüntetése, megváltoztatása iránti eljárás megindí':sáról az örökség tulajdonosát, vagy annak ismerete hiányában az örökség felett jogszerű:.:: rendelkezőt (a továbbiakban ezek együtt: tulajdonos) minden esetben írásban értesíteni kell. Az értesítésről a kérelem benyújtását követő 5 (öt) munkanapon belül a Jegyző gondoskodik. (10) A tulajdonos az értesítés kézhezvételétől számított 30 (harminc) napon belül írásban véleményt nyilváníthat az eljárással kapcsolatosan. (11) A helyi védelembe vételre irányuló javaslatot, vagy a hivatalból történt kezdeményezést a Polgárm ester-a véleményezésre nyitva álló idő leteltét követően, valamint az értékvizsgálat birtokában - indítványával és annak indokolásával együtt terjeszti elő döntésre a Képviselőtestület soron következő rendes ülése elé. A helyi védelembe vételről, vagy annak megszüntetéséről szóló érdemi döntésről a tulajdonost - az eljárás megindítására vonatkozó szabályok szerint - tájékoztatni kell. (12) A helyi egyedi védelem alá helyezett építmény, közterülettel határos építményrészlet, alkotás, utcabútor csak egységes megjelenésű táblával jelölhető meg, amelynek a védelem tárgyának megnevezése mellett a következő szöveget kell tartalmaznia:...(település neve) Önkormányzat helyi védelem alá helyezte/helyi védett értéke... (évszám)". (13) A tábla elkészíttetéséről, elhelyezéséről a polgármester gondoskodik. A tábla elhelyezését az érintett ingatlan l tulajdonosa tűrni köteles. A tábla elhelyezése, fenntartása és pótlása az önkormányzat feladata. (14) Helyi védelem alatt álló növényt, növény-együttest az e célra rendszeresített Helyi védelem alá vont növény... (évszám)" vagy Helyi védelem alá vont növény-együttes... (évszám)" feliratú táblával kell megjelölni, annak közvetlen környezetében. A tábla elhelyezését a tulajdonos tűrni köteles. A tábla elhelyezése, fenntartása és pótlása az önkormányzat feladata.
5 (15) A helyi védettség tényét közlő táblán kívül az önkormányzat elhelyezhet egyéb a védettséggel összefüggő tényt, adatot is közlő táblát a védett értéken vagy annak környezetében. A tábla elhelyezése, fenntartása és pótlása az önkormányzat feladata. A helyi védelemhez kapcsolódó tulajdonosi kötelezettségek 8. (1) A védet, értékek jó karbantartása, állapotuk megóvása, a tulajdonos kötelessége. (2) A védett értékek megfelelő fenntartását és megőrzését - egyebek között - a rendeltetésnek megfelelő hasznólattal kell biztosítani. (3) A helyi vélelem alatt álló örökségi értéken végzett bármilyen, a védettséget érintő - különösen építési - tevékenység végzése során a tulajdonos, míg ha az nem azonos a tulajdonossal, ágy a tevékenység konkrét végzője a meglévő állapotot köteles megőrizni, vagy ha abban változást okozott, úgy a tevékenység végeztével a korábbi állapotot visszaállítani, a megelőző állapotot helyrehozni. (4) Amennyiben a rendeltetéstől eltérő használat a védett érték állagának romlásához vagy megsemmisüléséhez vezetne, úgy a polgármester településképi kötelezés formájában önkormányzati hatósági döntéssel az építmény, építményrész felújítására, átalakítására vagy elbontására kötelezheti. III. fejezet TEI T^ÜLÉSKÉPI SZEMPONTBÓL MEGHATÁROZÓ TERÜLETEK 9. (1) A településszerkezet, településkarakter, tájképi elem és egyéb helyi adottság alapján a településképi szempontból meghatározó karakterű területek térképi lehatárolását a Tkr. 1. melléklete tartó'r-azza. (2) A települő?,vipi arculati kézikönyvben meghatározottaknak megfelelően, településképi szempontból meghatározó karakterű területek: a) településközpont, (3) A településképi szempontból meghatározó, természeti védelemmel érintett területek: a) NATURA 2000 terület, tájvédelmi körzet területe, országos jelentőségű természetvédelmi terület, ex lege védett-természeti emlék területek, az országos ökológiai hálózat területe, b) tájképvédelmi terület, egyedi tájérték területe, c) helyi jelentőségű természetvédelmi terület és a védett természeti érték. IV. fejezet TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK b 10. A település ellátását biztosító felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, nm^rgyak elhelyezésére, a település teljes közigazgatási területe - településképi szempontból el fősorban - alkalmas. Általános építészeti követelmények 11. (1) A település közigazgatási területén belül az építmények homlokzati színezésére a pasztell árnyalatú színek alkalmazhatók. (2) Az utcaképben közvetlenül megjelenő épületek, építmények tetőszerkezete nem fedhetők és nem újíthatok fel hullámpala, műanyag hullámlemez és trapézlemez, valamint bitumenes hullámlemez alkalmazásával.
6 (3) A tetőfedő anyagok közül a rikító színek (pl. élénkvörös, kék) nem (helyette a földszínek) alkalmazhatók. A beépítés. "szánt meghatározó területekre vonatkozó területi és egyedi építészeti követelmények 12. (1.) Belterületen a beépítésre szánt településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó területi követelmények a következőek: a) Az utcafronti kerítés kialakítására vonatkozó előírások: aa) áttört kerítés esetén oszlopos-lábazatos, fa vagy fém betétmezős kerítés építése szükséges, 1/3 lábazat és 2/3 áttört betétmező résszel ab) tömör kerítés esetén a kerítés kapu és gépkocsi bejárati kapu áttört kialakítású kivitelben kell készüljön. ac) kerítésbetétként nem alkalmazható fém-, és műanyaglemez, ad) színezésében föld és pasztell színek alkalmazhatóak. b) A Tlcr. közterületi-alakítási terv lehatárolására kötelező előírást nem állapít meg. 13. (1.) A pülésképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó egyedi építészeti követelmények?. következőek: a) rikító színű fémlemez, cserepes lemez fedés nem alkalmazható. (2) Az épület szelességének, hosszanti méretének, arányainak megválasztása a környezet kialakult állapéihoz igazodjon. A heterogén tömegformálás miatt egyedi követelményt nem állapít meg a 1 :r. (3) Az építési telken tervezett építési tevékenység a településképbe illesztés biztosításához, igazodjon a környezetében lévő a) tetőidomokhoz, azok formáihoz, az épület főgerinc irányokhoz; b) kialakult párkánymagasságokhoz; c) tetőfelépítmények jellegéhez, arányaihoz; d) homlokzati arányokhoz, tömegarányokhoz. (4) Homlokzatok kialakítására a településrész heterogén megjelenése miatt nem állapít meg minden elemre egyedi követelményt. A környezethez való illeszkedés határozza meg az egyedi homlokzatkialakítás módját, a következőek szerint: a) Az illeszkedés érdekében a településrészen jellemző homlokzati nyílások arányr;c-íszere, teljes homlokzati felülethez való aránya, a homlokzati díszítő elemek és tagozatok, továbbá színezés veendő figyelembe. b) A tetcszerkezet kialakítása, hajlásszöge, a tetőgerinc magassága, tetőfelépítménye, anyagha: utálata (fémlemez fedés csak natúr és antracit színben megengedett), annak színhasználata a környezet adottságaihoz illeszkedjen, akár lépcsőzetes magasságok alkalmazásával is. c) Az épület-ornamentika (díszítőelemek), anyaghasználat (műanyag homlokzat burkolat nem alkalmazható), homlokzati felületi megjelenés tekintetében az épülethez legyen arányos, illetve illeszkedő a környezetéhez. (5) Magastetős épületen, utcaképben megjelenő napelem, napkollektor a tetősíktól eltérő hajlásszögben nem helyezhető el. 14. (1.) Az építmények elhelyezésénél biztosítani kell a lehető legnagyobb összefüggő zöldfelület kialakítását, a következőek figyelembe vételével: a) a táj és a termőhelyi adottságoknak megfelelő fás szárú növények telepítésével,
7 b) a telekhatár mentén nem telepíthető fás szárú növényzet úgy, hogy az a szomszédos telek használatát fizikailag korlátozza és ezzel szükségtelen zavarást okozzon, teljes kifejlettsége esetén. (2) Épületen, építményen, előkertben az energia fogyasztást mérő berendezések és gépészeti berendezések takarás nélkül nem helyezhetők el. (3) Épületeken antenna, hírközlési berendezés, klíma kültéri egység az utcafronti homlokzaton, valamint attól számított 3 méteren belül az oldalhomlokzaton nem helyezhető el. (4) A bejárat'.főlépcső, az akadálymentesítésre szolgáló építményt (rámpát és elemeit), közterületbe nyúló épületrészt és az utcai kerítést nem lehet úgy kialakítani, hogy az a kapcsolódó közterület funkcionális használatát akadályozza, és ne igazodjon annak használatához. A beépítésre nem szánt, védett táji területekbe ékelődő (állattartó-, üzemi-, mezőgazdasági- üzemi-, különleges-, valamint tanya területekre vonatkozó egyedi építészeti követelmények 15. (1) A táj értékeinek megfelelő beépítési mód biztosítása érdekében, az épületek, építmények szabadon álló építési módban, telepszerűen helyezendők el. (2) A telepszerű elhelyezésen belüli épület összeépítések csak technológiával igazolt módon és esetben lehetséges. 16. (1) Építmények tájba illesztésének biztosítása érdekében: a) az újonnan kialakításra kerülő termelő, tároló és állattartó épületeket pavilonos, nem tömbo: tt épülettömeggel, magastetős kialakítással kell megvalósítani. Ettől eltérni csak technológiával igazolt módon és esetben lehetséges. b) az r...ri funkciójú épületek esetén az egyszerű ipari formák alkalmazása az elsődleg ;, ezen belül a nagyfesztávú ipari csarnoktól a félnyeregtetős és lapostetős kialakítású egyedi szerkezet is építhető. c) Szociális, iroda, lakó és szállás épületek modem építészeti anyag és tömegkialakítással is építhetők. A manzárd tető kialakítás nem lehetséges. d) Az épület homlokzatok világos, pasztell színezésűek lehetnek. Tájidegen színezésnek minősülnek a rikító színek, a neon sárga, neon zöld, élénkpiros, lila, élénk kék színezések. (2) A majorsági/mezőgazdasági üzemi területeken a szélvédelem és a táji látvány védelem biztosítása érdekében az ingatlan határokon védőfásítás szükséges. A helyi lemben részesülő területekre és egyedi elemekre vonatkozó általános követelmények 17. (1) A hely: /édett értékek körét a Tkr. 2. melléklete tartalmazza. (2) A m e n n y ib e -h e ly i védett érték magasabb szintű jogszabály alapján országos védelemre kerül, azt a Tkr 2. mellékletből törölni kell. (3) Helyi védett érték felújítása esetén a védett érték méltó településképi, illetve tájképi megjelenésének biztosítása érdekében az örökség jellegéhez igazodó műszaki megoldások és építőanyagok elsődlegességét biztosítani kell, az épület és a külső térhasználat (udvar) esetén is.
8 r: í A helyi egyedi védett épületekre vonatkozó építészeti követelmények 18. (1) A hely: egyedi védett épület felújítása, átalakítása, bővítése, korszerűsítése során meg kell őrizni az épület: a) töme^iormáját, tömegarányait, b) tetőfc: máját, tetőfelépítményeit, c) homlokzati tagozatait, d) homlokzati díszítőelemeit, e) nyílásrendjét, nyílásosztását és nyílásméreteit, f) nyílászáróinak, falfelületének, lábazatának, tetőfedésének anyaghasználatát. (2) Az eredeti állapot szerinti épülettartozékok (pl. rács, vasalat, világítótest, korlát, kerítés) helyettesíthetők. (3) A helyi védett épület homlokzati színezésénél a környezetébe illeszkedő színezést, vagy ha fellelhető, az eredeti színt kell elsősorban alkalmazni. Kerülni kell a rikító színeket és a túlzott kontrasztokat. (4) A helyi egyedi védett épületeket bővíteni oly módon lehet, hogy a bővítésnek a védett épület eredeti á lla p é n a k formai megjelenésével, szerkezetével, anyagaival összhangban kell lennie. (5) A helyi egyedi védett épületeket belső korszerűsítése, belső átalakítása, tetőterének beépítése a védett értékek megőrzését szolgáló szabályok betartása mellett megengedett. (6) A helyi egyedi védett épületek közterületről látható homlokzatán épületgépészeti berendezések, ok tartozékai nem, hirdetés és reklám csak a rendeltetésével összefüggően helyezhető el. V. fejezet REKLÁMHORDOZÓKRA ÉS EGYÉB MŰSZAKI BERENDEZÉSEKRE VONATKOZÓ ; TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK 19. Reklámhordozó és reklám - jelen rendeletben foglalt kivételekkel - az országos érvényű jogszabályok szerint helyezhető el. 20. Építési ieklámháló kihelyezésére vonatkozó kérelem esetén, az építési tevékenységi időtartamára az önkormányzat településképi bejelentési eljárásban engedélyezheti az építési reklámháló k, r'yezését, ha a tulajdonos igazolja a felújítás megkezdését. 21. (1) Helyi. épszavazás, települési rendezvény, vagy a település szempontjából jelentős eseményről való tájékoztatás érdekében az esemény napját megelőző legfeljebb 5 naptári hét időszakban az eseményre vonatkozó hirdetmények elhelyezhetők a településen. (2) Az (1) bekezdésben foglalt időszak összesen egy naptári évre maximum 20 naptári hét időszakra terjedhet ki. 22. (1) Az épületek homlokzatain elhelyezhető cégéreket, cég- és címtáblákat és üzlet feliratokat úgy kell kialakítani, hogy azok szervesen illeszkedjenek a homlokzatok meglévő, vagy tervezett vízszintesés függőleges tagolásához, a nyílászárók kiosztásához, azok ritmusához úgy, hogy együttesen összhangban legyenek az épület építészeti részletképzésével, színezésével, építészeti hangsúlyaival. (2) Utólagos elhelyezésénél az (1) bekezdésben foglaltakon túl biztosítani kell, hogy a berendezés épületdíszítő tagozatot nem takarhat el. (3) Közterületről látható épületek egy-egy homlokzatának 10%-ánál nagyobb felületén nem helyezhető el cég- és címtábla, üzlet felirat, információs, vagy más célú berendezés. (4) Információé vagy más célú berendezés, amennyiben reklámot is tartalmaz, az előkertben nem helyezhető el.
9 (5) Közvilágítási berendezésen, hírközlési oszlopon reklám célú felület, max. A l-es méretet meg nem haladó méretben helyezhető el. (6) Önkormányzati információs tábla és egyedi tájékoztató tábla közterületen csak a gyalogos közlekedést nem zavaró módon helyezhető el. (7) Üzletenkér* legfeljebb két cégtábla és egy darab cégér helyezhető el. Saroktelek esetén mindkét közte.let irányába elhelyezhető a cég és címtáblák és 1-1 db cégér. (8) Üzletfelirat hossza legfeljebb 3,0 m, magassága l,0m, vastagsága 15 cm lehet. 23. Védett természeti területeken reklámhordozó berendezések nem, új elektromos és hírközlési vezetékek csak földkábelben helyezhetőek el. VI. fejezet TELEPÜLÉSKÉP-VÉDELMI TÁJÉKOZTATÁS ÉS SZAKMAI KONZULTÁCIÓ 24. (1) A településképi követelményekről a főépítész - alkalmazása hiányában a polgármester - az építéssel érintett telken tervezett építési munkák végzéséhez, kérelemre, szakmai konzultációt biztosít. (2) A konzultáció az önkormányzat hivatalos helyiségében vagy kérésre a helyszínen is lefolytatható. (3) Szakmai konzultáció az építés megkezdése előtt legalább egyszer kötelező: a) tele: éskép szempontjából meghatározó területen: aa) új épület építése; ab) meglévő épület homlokzatszínezéssel járó felújítása, bővítése, utólagos hősv,'etetése; ac) cicái kerítés építése, felújítása. b) településkép szempontjából meghatározó besorolású területeken kívül: ba) új épület építése; bb) utcai kerítés építése, felújítása. (4) A településképi konzultáció során a főépítész - alkalmazása hiányában a polgármester - javaslatot tesz a településképi követelmények érvényesítése módjaira. (5) A konzultációról készült emlékeztetőt az általános iratkezelési szabályzat szerint szükséges kezelni. VII. fejezet A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁS ÉS SZABÁLYAI 25. (1) A Tv. ás a R. szerinti kötelező előírás alapján, valamint ezen jogszabályok általános érvényű előírásaira tekintettel - a Tkr.-ben meghatározott különös szabályok szerint - településképi bejelentési eljárást (a továbbiakban: bejelentési eljárás) kell lefolytatni: a) valamennyi reklámhordozó elhelyezésének megkezdése előtt; b) reklám közzétételének megkezdése előtt, a meghatározó területeken. (2) A bejelentési eljárást az ügyfél (a továbbiakban: bejelentő) kezdeményezi írásban, a R. és a Tkr. által megállapított tartalmú bejelentésével (a továbbiakban: bejelentés). (3) A bejelentést - papír alapon - a Polgármesterhez címezve, a Polgármesteri Hivatalhoz kell benyújtani. (4) Reklámhordozó és reklám közzététele esetén a bejelentéshez mellékelni kell - ha a kötelező mellékletként benyújtandó építészeti-műszaki terv nem, vagy nem megfelelően tartalmazza - a bejelentő értelemszerű módon tett írásbeli nyilatkozatát az V. fejezetben foglalt településképi követelmények, feltételek teljesítéséről, s annak módjáról (pl.: használt anyag, technológia, mennyiség, megjelenés: forma, méret, stb.). \
10 V ili. fejezet A TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉS ÉS BÍRSÁG 26. (1) A településkép érvényesítési eszközök döntéseinek betartását a főépítész - alkalmazásának hiányában a polgármester - ellenőrzi. A mulasztásokat - amennyiben tudomására jut - kivizsgálja, és a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény alapján jár el. (2) A településkép érvényesítési eszközök határozatának, emlékeztetőjének be nem tartása esetén, a Polgármester településképi bírságot szabhat ki az építtetőre, mely többször is kivethető, amennyiben a jogszerűtlen állapot fennmarad. (3) A településképi bírság befizetésének és behajtásának módját az Önkormányzat külön rendeletben szabályozza. (4) A települi? kép érvényesítési eszközök határozatának, emlékeztetőjének be nem tartása esetén az eljáró:: a mulasztás jogkövetkezményeire történő figyelmeztetést tartalmazó felszólító levéllel indul. Amennyiben az elmulasztásról szóló tudomásszerzést követően 8 napon belül nem reagál az építtető a felszólításra, a Polgármester településképi bírságot szabhat ki az építtetőre, mely dbbször is kivethető, amennyiben a jogszerűtlen állapot fennmarad. (5) A település!-, épi bírság összege: a) településképi szempontból meghatározó és nem meghatározó területeken területi és egyedi építészeti követelmények be nem tartása esetén, amennyiben az egyedi védett építményt érint forint, b) településképi szempontból meghatározó területeken területi és egyedi építészeti követelmények be nem tartása esetén, amennyiben az egyedi védett építményt nem érint forint, c) egyéb településképi és egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó követelmény be nem tartása esetén forint, d) kötelező településképi konzultáció elmulasztása esetén forint. VI. fejezet ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁS ÉS ÖSZTÖNZÉS 27. (1) A \d y i védelem alá helyezett építészeti örökség védettségből eredő és a rendeltetésszerű, használathoz szükséges mértéket meghaladó, vagy a védettségből eredő kötelezettség teljesítéséhez szükséges költségekhez való hozzájárulás, valamint a Tkr. szerinti településképi követelmények alkalmazásának elősegítése érdekében az Önkormányzat részéről helyileg támogatás (a továbbiakban: Támogatás) nyújtható: a) az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról szóló külön önkormányzati rendelet szabályai szerint; b) a helyi adókról szóló jogszabályokkal összhangban, adókedvezmény, vagy adómentesség biztosításával, külön önkormányzati rendeletben. (2) Nem adható Támogatás, ha a védett értékkel összefüggésben engedély nélkül, vagy az engedélytől eltérően, valamint szabálytalanul végeztek bármilyen - elsősorban - építési munkát.
11 0 VIII. fejezet ZÁRÓ ÉS ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK 28. Jelen rendelet napján lép hatályba. 29. (1) JeL. rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti Nagydobos Község Képviselő-test;' etének a Helyi Építési Szabályzatról és a szabályozási tervek elfogadásáról szóló 4/2009. (III.27.) KT rendeletének 23, 24. Kelt: Nagydobos, év Kovács Gábor polgármester Kanyó Tamás megbízott jegyző A rendeletet kíh;rdettem: Kelt: Nagydobé* év december hó 20. napján Kanyó Tamás megbízott jegyző
12 1. melléklet a 14/2017 (X1I.20.) Önkormányzati rendelethez A helyi védelem alá helyezett egyedi örökségi értékek, elemek Ssz. Megnevezés, a védelem típusa 1. F ^rényi Kastély Műemlékvédelem 2. FL.'. mátustemplom ép ítésed, kulturális érték 3. Görögkatolikus templom építészeti, kulturális érték 4. Római katolikus templom építészeti, kulturális érték 5. NATURA2000 BESOROLÁSÚ TERÜLETEK Cím, hrsz. 501 hrsz és műemléki környezete hrsz szerint: 705/1, 705/2, 706/1, 706/2, 706/3, 708, 709, 710, 711, 712, 713, 714, 715, 716, 717, 444, 447, 446/2, 446/1, 497, 498, 499, valamint 500, 505, 506, 507, 508, 509, 510, 511, 512, 513, 514, 515, 516, 517, 518, 519, 520,521, 522,523, 524 helyrajzi számú telkek. Nagydobos, Fő út 134. Hrsz:7 műemléki környezete hrsz szerint. 1, 6, valamint 8 helyrajzi számú telkek Nagydobos, Fő út 174. Hrsz.: 37 műemléki környezete 28,3 Nagydobos, Dózsa György utca Hrsz.: 471/2, /11; 037/10; 040; 042 hrsz. Leírás
I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja
1 OLCSVAAPÁTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE.../2017. (...) önkormányzati rendelete A településkép védelméről Olcsvaapáti Község Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló
TERVEZET! véleményének kikérésével a következőket rendeli el:
TERVEZET! Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének /2018.(IX.) önkormányzati rendelete Báránd község településképének védelméről szóló19/2017.(x.27.) önkormányzati rendeletének módosításáról
I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja
1 TISZABERCEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 17/2017. (XII.28.) önkormányzati rendelete A településkép védelméről Tiszabercel Község Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről
JÁNKMAJTIS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 11/2017. (XII.20.) önkormányzati rendelete. A településkép védelméről
Jánkmajtis község képviselő testületének 11/2017 (XII.20.) önkormányzati rendelete Hatályos:2017-12-20 -tól Jánkmajtis község képviselő testületének 11/2017 (XII.20.) önkormányzati rendelete A településkép
Tomajmonostora Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2018. (...) Önkormányzati rendelete Tomajmonostora Község településképének védelméről
Tomajmonostora Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2018. (...) Önkormányzati rendelete Tomajmonostora Község településképének védelméről Tomajmonostora Község Önkormányzat Képviselő-testülete
I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet célja
1 Szabolcsveresmart Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3/2018. (II.15.) önkormányzati rendelete A településkép védelméről Szabolcsveresmart Község Önkormányzata Képviselő-testülete a településkép
NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2017. (XII.29.) önkormányzati rendelete. A településkép védelméről
NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2017. (XII.29.) önkormányzati rendelete A településkép védelméről Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló
Taliándörögd község Önkormányzata Képviselő-testülete. /2019. (.) önkormányzati rendelete. a településkép védelméről szóló
Taliándörögd község Önkormányzata Képviselő-testülete /2019. (.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről szóló 3/2018.(III.31.) önkormányzati rendelet módosításáról 2 Taliándörögd Község Önkormányzata
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület október 26-án tartandó ülésére
Füzesgyarmat Város Önkormányzatának P o l g á r m e s t e r é t ő l 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) 491-058, 491-401, Fax: 491-361 E-mail: polgarmester@fuzesgyarmat.hu ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Zamárdi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2013. (I.22.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról Zamárdi Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk
Hetes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. (XI. 23.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről
Hetes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. (XI. 23.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről Hetes Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.
A TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYVEK ELKÉSZÍTÉSE
a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény végrehajtása során A településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény A törvény célja, hogy a települési közösségek hatékonyan óvják meg környezeti
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (VI.27.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (VI.27.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk (1)
I. fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya
Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2017. (XII.1.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról,
LÖVŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLEÉNEK 12/2017 (XII.04.) önkormányzati rendelete
LÖVŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLEÉNEK 12/2017 (XII.04.) önkormányzati rendelete Reklámok, reklámhordozók, cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról,valamint
Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2018. ( ) önkormányzati rendelete
Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2018. ( ) önkormányzati rendelete a településkép védelméről szóló 24/2017. (XII.15.) önkormányzati rendelet módosításáról Gödöllő Város Képviselő-testülete
BUJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE.../2017. (...)önkormányzati rendelete. BUJ KÖZSÉG településképének védelméről.
BUJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE../2017. (...)önkormányzati rendelete BUJ KÖZSÉG településképének védelméről. TERVEZET! Buj Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről
Vaskút Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2017. (XII. 20.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről
Vaskút Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2017. (XII. 20.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Vaskút Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről
Településképi Arculati Kézikönyv
A településkép védelmének, alakításának új lehetőségei Településképi Arculati Kézikönyv Településképi rendelet Az építészet, az építés közügy A Településképi Arculati Kézikönyv a közösségek saját döntése
ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület október 30.-i ülésére
Napirend: Ügyiratszám: /2017. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. október 30.-i ülésére Tárgy: A reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET június 29-i ülésére
Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. június 29-i ülésére Iktató szám: 178/2017. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Budapest, I. kerület Településképi
Jánoshalma Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. ( ) önkormányzati rendelete. Jánoshalma Város településképének védelméről
Jánoshalma Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. ( ) önkormányzati rendelete Jánoshalma Város településképének védelméről Jánoshalma Városi Önkormányzat a településkép védelméről szóló 2016.
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
A településkép védelméről szóló 42/2017.(XII.18.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: rendelet) 2. c) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének./2018. ( ) önkormányzati rendelete a településkép védelméről szóló 42/2017.(XII.18.) önkormányzati rendelet módosításáról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése
Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2017. (XII.08.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról
Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete. 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete
Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről (Egységes szerkezetben a 27/2016.
Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete
Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről (Egységes szerkezetben a 27/2016.
ELŐTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 9-i ülésére
2. napirendi pont Nyirád Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel.: 88/235-001; 88/506-070; fax: 88/235-001 www.nyirad.hu; e-mail: hivatal@nyirad.hu Szőc Ügyiratszám:
BÁRÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE.../2017. (...) önkormányzati rendelete. BÁRÁND KÖZSÉG településképének védelméről.
BÁRÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE../2017. (...) önkormányzati rendelete BÁRÁND KÖZSÉG településképének védelméről. TERVEZET! Báránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép
5/2017.(III.20.) önkormányzati rendelete 1
5/2017.(III.20.) önkormányzati rendelet Maglód Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 4/2016.(III.3.) önkormányzati rendelet módosításáról Hatályos: 2017. április 4-től Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II.01.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról
Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II.01.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
Javaslat a Településképi Arculati Kézikönyv (TAK), valamint településképi önkormányzati rendelet előkészítésére
Javaslat a Településképi Arculati Kézikönyv (TAK), valamint településképi önkormányzati rendelet előkészítésére Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi és Gazdasági Osztály Ózd 2017. március 23.
2. Értelmező rendelkezések
RENDELET - TERVEZET Tószeg Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017. (...) Önkormányzati rendelete Tószeg Község településképének védelméről Tószeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/2004. (XI. 25.) ÖR. sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről
Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/2004. (XI. 25.) ÖR. sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a település
Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014.(IX.19.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési és a településképi kötelezési eljárásról 1 KIHIRDETÉSI ZÁRADÉK A rendelet kihirdetésének
Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(X.27.) önkormányzati rendelete
Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(X.27.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017. (...) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének,
Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017. (...) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról
3a város közigazgatási terültén, az 1. számú mellékletben lehatárolt területen kívül, azokban az esetekben, amelyeknél
Pilisvörösvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2013. (VI. 28.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról egységes szerkezetben az 1/2014. (II. 06.) és a 23/2014. (IX.
Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013.(IX.25.) önkormányzati rendelete a helyi egyedi védeleméről
Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013.(IX.25.) önkormányzati rendelete a helyi egyedi védeleméről Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről
Nagyiván Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2017. (...) önkormányzati rendelete. Nagyiván község településképének védelméről
Nagyiván Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2017. (......) önkormányzati rendelete Nagyiván község településképének védelméről Nagyiván Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép
Kaposfő Község Önkormányzatának 7/2004. (IV.23.) rendelete
Kaposfő Község Önkormányzatának 7/2004. (IV.23.) rendelete Kaposfő község helyi értékei védelmének szabályozásáról (Egységes szerkezetben a 11/2008. (X. 30.) Ör-rel) Kaposfő Község Önkormányzatának Képviselőtestülete
2009.03.12. du. 3:13 C:\hivatal\kozlony\download\2009_14.doc Horváth János 1. oldal, összesen: 5
Kaposvár megyei Jogú Város Önkormányzatának 14/2009. (II.27) önkormányzati rendelete Kaposvár Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló, többször módosított 70/2005.(XII.15.)
Nógrád Község Önkormányzata képviselő-testületének
Nógrád Község Önkormányzata képviselő-testületének 12/2009. (XI. 28) rendelete az épített értékek helyi védelméről Egységes szerkezetben a 8/2011.(VII.06.) módosítással, és 9/2012.(V.22.) módosítással.
TÁJÉKOZTATÓ SZEGED, AUGUSZTUS TÁJÉKOZTATÓ SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV, VALAMINT TELEPÜLÉSKÉP
VÉDELMÉRŐL SZÓLÓ RENDELET TERVEZETÉHEZ 1 TÁJÉKOZTATÓ SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV, VALAMINT SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL SZÓLÓ RENDELET TERVEZETÉHEZ SZEGED,
A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2.
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 12/2013. (IV.17.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárás és a településképi kötelezés szabályairól Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2013. (IV. 3.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2013. (IV. 3.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Abony Város Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja
Bugyi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013 (IX.24.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról egységes szerkezetben a 14/2014. (IX.15.); és a 8/2015. (IV.24.) sz. rendelettel
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2018. (II.14.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. A településkép védelméről
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2018. (II.14.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A településkép védelméről Mátészalka Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) a.
Jegyzőkönyv-hitelesítők: Tóth Áron és Veres Zoltán települési képviselők. A jegyzőkönyvet Gergelyné Nagy Ildikó, adminisztrátor vezette.
Jegyzőkönyv Készült: Nagyecseden, a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, 2017. december 29-én az önkormányzati képviselő-testület r e n d k í v ü l i nyilvános üléséről Jelen voltak: Kovács Lajos, polgármester,
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2013.(III.04.) önkormányzati rendelete A településképi véleményezési eljárásról
1 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2013.(III.04.) önkormányzati rendelete A településképi véleményezési eljárásról (Egységes szerkezetbe foglalva és lezárva: 2013. december 16.) Siófok
Tetétlen Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2017 (XI.30.) önkormányzati rendelete Tetétlen község településképének védelméről
Tetétlen Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2017 (XI.30.) önkormányzati rendelete Tetétlen község településképének védelméről Tetétlen Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép
RENDELET TERVEZET 1. (1) (2) (3)
RENDELET TERVEZET Kemeneshőgyész Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2019.(..) önkormányzati rendelete Kemeneshőgyész Község Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 5/2016.(IV.14.)
Beépítésre nem szánt különleges megújuló energia-hasznosítási területek 18/A.
R E N D E L E T I J A V A S L A T Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2018. (.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE ÖTVÖSKÓNYI KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁRÓL SZÓLÓ 7/2000. (VII. 31.) ÖNKORMÁNYZATI
VASZAR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2017. (.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
1 VASZAR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2017. (.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL Vaszar Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016.
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a településkép bejelentési eljárásról szóló. 11/2014. (VII. 02.) sz.
0 MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a településkép bejelentési eljárásról szóló 11/2014. (VII. 02.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E 1 Mezőkovácsháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
8/2013. (III.11.) önkormányzati rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ a8/2014. (III.31.), 35/2014. (X.29.), 7/2015. (III.30.), 5/2016.(II.26.) és a 10/2017. (II.24.)önkormányzati
Váchartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2009.(XI.23.) rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelmérôl
Váchartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2009.(XI.23.) rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelmérôl Jóváhagyott rendelet Váchartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Alsóörs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2017. (XII.01). önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről
Alsóörs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2017. (XII.01). önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről Alsóörs Község Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről
Uszód Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2009. ( III. 18. ) rendelete az építészeti örökség helyi védelmének szabályairól
Uszód Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2009. ( III. 18. ) rendelete az építészeti örökség helyi védelmének szabályairól Uszód Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet
Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelete. a városkép alakításáról és védelméről
Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelete a városkép alakításáról és védelméről Mezőkövesd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített
I. A rendelet hatálya, általános rendelkezések
Bucsuszentlászlói Községi Önkormányzat 9/2004.(VII.08.) sz. Önk. rendelete az épített és természeti értékek helyi védelmére vonatkozó szabályokról Búcsúszentlászló Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi
FÁCÁNKERT TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE
FÁCÁNKERT TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE Véleményeztetési rendelet 1 FÁCÁNKERT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2017. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉPÉNEK VÉDELMÉRŐL Fácánkert Község
Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (IV.29.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról
Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (IV.29.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Kiskunhalas Város Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete
KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁSBAN
KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁSBAN V É L E M É N Y E Z É S I D O K U M E N T Á C I Ó KÖKÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA MEGBÍZÁSÁBÓL KÉSZÍTETTE: KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI
Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról
Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK ÉVI 2. MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSBAN
KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK 2016. ÉVI 2. MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSBAN V É L E M É N Y E Z É S I D O K U M E N T Á C I Ó KÖKÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA MEGBÍZÁSÁBÓL KÉSZÍTETTE: KÖKÉNY
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ 34/2014. (X.29.) önkormányzati rendelet által módosított 9/2013. (III.11.) önkormányzati rendelete egységes
A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL ÉS TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉSRŐL SZÓLÓ
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL ÉS TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉSRŐL SZÓLÓ 11/2017. (II.24.) önkormányzati rendelet által módosított 6/2016.(II.26.) önkormányzati
FÖLDES NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2018. (IX.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
FÖLDES NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2018. (IX.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE FÖLDES NAGYKÖZSÉG településképének védelméről szóló 17/2017. (XII.01.) önkormányzati rendelet módosításáról
BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 28/2017. (XII. 20.) önkormányzati rendelete
BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 28/2017. (XII. 20.) önkormányzati rendelete Biharkeresztes város településképének védelméről (19/2018. (X. 26.) önkormányzati rendelettel egységes
Őr Község településkép védelmi rendeletének módosításához
Őr Község településkép védelmi rendeletének módosításához A község területére vonatkozó, a 2017. év végén jóváhagyott településkép védelmi rendelet módosításának szükségessége az alábbiak szerint: Jelen
LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 26/2008. (XII.18.) számú rendelete az épített örökség helyi értékeinek védelmével összefüggő szabályokról
LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 26/2008. (XII.18.) számú rendelete az épített örökség helyi értékeinek védelmével összefüggő szabályokról Lakitelek Nagyközség Képviselő-testületének 26/2008. (XII.18.) számú rendelete
HERNÁDNÉMETI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
HERNÁDNÉMETI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2017. (XII. 29.) önkormányzati rendelete HERNÁDNÉMETI Nagyközség településképének védelméről HERNÁDNÉMETI Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
ZÁHONY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 29/2017. (XII.22.) önkormányzati rendelete Záhony város településképének védelméről
ZÁHONY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 29/2017. (XII.22.) önkormányzati rendelete Záhony város településképének védelméről EGYSÉGES SZERKEZETBEN a 7/2018.(III.12.) önkormányzati rendelettel. Záhony Város Önkormányzatának
KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 16/2011. (X.15.) önkormányzati rendelete
1 KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2011. (X.15.) önkormányzati rendelete Az épített örökség és természeti környezet helyi védelméről Kengyel Község Önkormányzat Képviselő-testülete
MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYRENDELET TERVEZETE MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2018. (V.31.)
MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYRENDELET TERVEZETE MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2018. (V.31.) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének Makó Város Önkormányzata
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 6/2013. (II.18.) önkormányzati rendelete
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 6/2013. (II.18.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat
MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYRENDELET TERVEZETE
MÓDOSÍTOTT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYRENDELET TERVEZETE MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2018. (...) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének Makó Város Önkormányzata
Az előterjesztés száma: 79/2017. partnerségi egyeztetés szabályairól szóló rendelet-tervezet megvitatása
A határozati javaslat elfogadásához az Mhötv. 50. -a értelmében minősített többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma: 79/2017. Decs nagyközség képviselő-testületének
TELEPÜLÉSKÉPI ELJÁRÁSOK
SZÉKESFEHÉRVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁSA TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSA TELEPÜLÉSKÉPI ELJÁRÁSOK LANTAY ATTILA FŐÉPÍTÉSZ 2013. MÁRCIUS 6. TELEPÜLÉSKÉPI ELJÁRÁSOK MIÉRT?
Erdőkertes Község Önkormányzat 1/2014. (II. 28.) sz. rendelete Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről
Erdőkertes Község Önkormányzat 1/2014. (II. 28.) sz. rendelete Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Magyarország Alaptörvénye XXI. cikk (1) bekezdésében rögzíti, hogy Magyarország elismeri
Pölöske Község Önkormányzati Képviselőtestület 2/2005.( I. 29.) sz. önkormányzati rendelete az épített környezet helyi védelméről
1 Pölöske Község Önkormányzati Képviselőtestület 2/2005.( I. 29.) sz. önkormányzati rendelete az épített környezet helyi védelméről Pölöske Község Önkormányzati Képviselőtestülete (továbbiakban: Képviselőtestület
BAKONYSZÜCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2017. (.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL
1 BAKONYSZÜCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2017. (.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL Bakonyszücs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről
2. A rendelet hatálya
Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2005.(III.02.) számú rendelete a helyi építészeti védelem alatt álló épületek felújításának támogatásáról Kiskunhalas Város Képviselő-testülete
MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2018. (XI.29.)
MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2018. (XI.29.) önkormányzati rendelete Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének Makó Város Önkormányzata Helyi Építési Szabályzatáról szóló 17/2006.(VII.13.)
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések II. FEJEZET A BEÉPÍTÉSI TÁJÉKOZTATÁS
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2013. (III. 25.) önkormányzati rendelete a helyi településrendezési előírások tartalmáról szóló előzetes tájékoztatás és a tervekkel kapcsolatos szakmai
TORNYOSPÁLCA KÖZSÉG ../2017. (...) számú önkormányzati rendelettel elfogadott Településkép - védelmi rendelete
TORNYOSPÁLCA KÖZSÉG../2017. (...) számú önkormányzati rendelettel elfogadott Településkép - védelmi rendelete (rendelettervezet 2017. november) 1 Tornyospálca Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testület 11/2009.(IX.04.) rendelete. Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről
Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testület 11/2009.(IX.04.) rendelete Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testülete szükségesnek tartja,
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; Iktatószám: /2018.
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1270-9/2018. 6. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testülethez
I. Általános szabályok. 2. Az Eljárások célja
Dunakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. ( ) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési és településképi bejelentési eljárás szabályairól Dunakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Mórahalom Város Képviselő-testületének
Mórahalom Város Képviselő-testületének 15/2014. (/IV. 29.) önkormányzati R E N D E L E T E 0254/9 hrsz-ú ingatlan helyi egyedi védelem alá helyezéséről Mórahalom Város képviselő-testülete az Alaptörvény
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete. a településképi véleményezési eljárásról
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az épített
Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017. (X.31.) önkormányzati rendelete a reklámelhelyezésekről
Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017. (X.31.) önkormányzati rendelete a reklámelhelyezésekről Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről
8/2013. (III.11.) önkormányzati rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ a8/2014. (III.31.), 35/2014. (X.29.), 7/2015. (III.30.)és 5/2016.(II.26.)önkormányzati rendeletek által
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A
Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2013. (III.1.) önkormányzati rendelete a helyi településrendezési előírások tartalmáról szóló előzetes tájékoztatás és a tervekkel kapcsolatos
I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. (IX.22.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési, a településképi bejelentési eljárások, valamint a településképi kötelezés
UGOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2017. (XII.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL
1 UGOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2017. (XII.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL Ugod Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló
Az egyedi tájérték jogi szabályozásának jelenlegi helyzete
Az egyedi tájérték jogi szabályozásának jelenlegi helyzete Dósa Henrietta Táj- és természetvédelmi referens VM, Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály Természet védelméről szóló 1996. évi LIII. Törvény
ELŐTERJESZTÉS. Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 31-én tartandó ülésére. A reklámelhelyezésekről szóló rendelethez
ELŐTERJESZTÉS Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. október 31-én tartandó ülésére A reklámelhelyezésekről szóló rendelethez Tisztelt Képviselő-testület! Az országgyűlés a 2017. szeptember
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 9/1996.(IV.25.) KT. R e n d e l e t e. a helyi jellegű építészeti értékek védelméről
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 9/1996.(IV.25.) KT. R e n d e l e t e a helyi jellegű építészeti értékek védelméről (Egységes szerkezetben a 15/2008.(VI.27.) KT. Rendelettel) Szentlőrinc Városi Önkormányzat