Erdészeti törvényjavaslat.
|
|
- Ignác Balog
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A kétágú kapacs igen alkalmas eszköz nehezebb földek feltörésére, kapás növények mivelésére, répa és burgonya kiszedésére. A visszamaradt rögök elzuzására a fönnebbi eszközök mellett különösebben használtatnak még kalapácsforma rögzuzók. A gereblék a fogasnak munkáját kicsinyben igen teljesen végezik ; egyszersmind a szénacsinálásnál használtatnak. A lapát (vasból) laza földnek felemelésére és elterjesztésére szolgál. Az u. n. lapátásóval a lapátnak és könnyebb ásónak munkáját egyaránt jól lehet végezni. A gyomirtó és saraboló, gyomok elmetszésére szolgáló eszközök. A nevezetteken kivül vannak még kéziekék, kéziboronák, kézihengerek sat De mind ezek, mind a fennebb emiitett kézi eszközök, bár igen tökéletes mivelést eszközölnek, mégis : részint a munkának drágasága, részint csekély szaporasága miatt a nagyobb kiterjedésű mezei mivelésnél csak kivételesen vagy mellékesen alkalmaztatnak. A kerti- és szőlőmivelésnél azonban rendes használatban állnak, s a mezei mivelésnél is annál nagyobb jelentőségre emelkednek, minél kisebb részletekbe oszlik a földbirtok; minél szorgosabb munkálást igényel valamely növény (például a dohány s más kereskedelmi termények) s minél belterjesebb egészben véve a mezei üzlet. (Folyt, köv.) Sporzon Pál. Erdészeti törvényjavaslat. (Vége,) IV. FEJEZFT. Az erdészeti vizjogról A vizjog tekintetében addig is, mig e tárgyban a törvényhozás részletes és kimerítő intézkedésekről gondoskodik : a vizekről és csatornákról fenálló t. cz. továbbá is föntartatik. V. FEJEZET. A kopár véderdőtalaj b e e r d ő s i t é s é r ő Oly kopárokra, melyek rendeltetése a 6. -ban körülirt véderdők talajául szolgálni az erdőfelügyelőnek kötelességében, bárkinek pedig jogában áll az illető hatóságot figyelmeztetni.
2 204.. A hatóság az erdőfelügyelő jelentését azonnal, a magánosok által tett jelentés valóságáról pedig előbb az erdőfelügyelő utján meggyőződést szerezvén, azt észrevételei megtétele végett közli az illető birtokossal; kinek, ha az ellen kifogásai lennének, vizsgálati bizottmányt kér, s egyúttal annak általa megválasztott tagját megnevezi Ha a birtokos a fölszólitás napjától számitandó egy hó alatt észrevételeit be nem adja vagy bizottmányi tagot nem választ, a vele közlött jelentés valódisága általa elismertnek tekintendő Ha pedig a birtokos a részéről választott bizottmányi tagot megnevezi, a bizottmány további alakitására és eljárásra nézve a 13. rendelete tartandó meg A esetében, vagy ha a vizsgálati bizottmány a kérdéses kopár tér beerdősitését szükségesnek tartja, az illető helyhatóság az ügyre tartozó összes irományokat saját okadatolt véleményezése kíséretében az illető ministerhez terjeszti Ha a minister az ajánlott erdősítést az országos erdőfelügyelőség meghallgatása után szükségesnek látja, az illető hatóságot oda utasítja, hogy a kérdéses tért hiteles térkép hiányában méresse föl, e fölmérés vagy a már létező térkép alapján erdőfelügyelője által a helyi viszonyok tekintetbe vétele mellett, kimeritő erdősítési tervet és költségvetést készíttessen. Ezeket a hatóság észrevételeinek legfeljebb 30 nap alatti megtétele végett a birtokossal közli. E határidő elteltével az összes iratok a minister elé terjesztendők Ha a minister a fölterjesztett erdősítési tervet jóvá hagyja, azt további eljárás végett a helyhatósághoz visszaküldi, mely azt a birtokossal azon fölszólitással közli, hogy nyilatkozzék, miszerint a czélba vett erdősítést a megállapított terv szerint foganatosítani hajlandó-e? Ez esetben a birtokos, ki az erdősítésnek kevesebb mint 10 év alatti befejezésére nem kötelezhető, köteles azt is kimutatni, hogy a foganatosításra szükséges erővel rendelkezik Ha a birtokos a magára vállalt erdősítést a megszabott időben vagy épen nem, vagy nem kellő módon teljesiti, vagy a fölszólitás napjától számitandó legfeljebb egy hónap alatt épen nem, vagy tagadólag nyilatkozott, az illető hatóság a kérdéses területet ideiglenesen birtokba veszi és az erdősítést erdőfelügyelője vezetése alatt, a
3 tulajdonos által netán megkisérlendő ellenszegülés esetében karhatalom alkalmazása mellett is, állami költségen eszközölteti Az erdösités befejezéséről s annak költségeiről a hatóság a birtokost tudósítja, ki ha az illető területet visszaváltani haj. landó, az arra fordított összes költséget, ide értvén a fölmérés és őrködés költségeit és azok kamatjait is megtériteni tartozik. Ez iránti nyilatkozatát a birtokos, az erdösités befejezéséről vele hatóságilag közlött értesítés után, legfeljebb 5 év alatt a hatósághoz beadni köteles ; ellenkező esetben az illető területnek hasonértékü fele, ha ez iránt barátságos egyezkedés nem jöhetne létre, sorsolás utján az állam részére esik, másik fele pedig a birtokos tulajdonában marad Az igy beerdősitett területet legeltetni hatalmaskodás büntetése alatt mindaddig tiltatik, mig a hatóság az erdőfelügyelő véleménye folytán veszélytelennek nem nyilvánitja. VI. FEJEZET. Az uj erdők adómentessége A ban emiitett területek a bevégzett erdösités után, a körülmények szerint évig az adó minden nemétől mentesek; mely végre az illető hatóság hivatalból tartozik a kellő lépéseket megtenni A ban nem emiitett, e törvény kihirdetésekor már meglévő más tisztások az újraerdősítés befejezése után a körülmények szerint évig az adó minden nemétől mentesek Erre nézve azonban szükséges, hogy a birtokos e törvény kihirdetésekor meglevő s beerdősitni szándékolt tisztásai kiterjedését 5 év alatt a hatóságnak bejelentse. E bejelentés kiadatik az erdőfelügyelőnek, ki e czélból a hely szinén megjelenvén; a terület ugyanazonságáról és nagyságáról jelentést tesz a hatóságnak Midőn a kérdéses téren az erdösités befejeztetett, a birtokos megkeresésére a hatóság megszemlélteti azt erdőfelügyelője által, ki ha az uj erdősítést sikerültnek találja, az iránt a hatóságnak jelentést tesz, a birtokosnak pedig bizonyítványt szolgáltat ki, melynek alapján az az uj erdő adómentességét szorgalmazza Ha valamely erdőállományban e törvény kihirdetése után 20 év múlva is találtatik tisztás, az a későbbi beerdősités foly-
4 tán adómentességre igényt nem tarthat. E megszorítás azonban nem terjed ki a nem erdőállományhoz tartozó területekre, melyek bármikori beerdősités után a körülményekhez képest évi adómentességben részesittetnek. VII. FEJEZET. A megyei erdőbirák és erdészeti bizottmányokról E törvény rendeleteinek minél olcsóbb és gyorsabb végrehajtása végett minden megyei és szab. kir. város közgyűlése saját kebeléből 15 erdőbirót választ, kikből alakulnak 1) az I. és V. fejezetben körülirt vizsgáló bizottmányok és 2) a II. fejezetben meghatározott első folyamodásu biróságok oly formán, hogy az I. és V. fejezet eseteiben e 15 biró közül egyet a hatóság, egyet a birtokos, a II. fejezet esetében pedig mindenik fél egyet egyet választ, kik aztán maguknak szintén a megyei erdőbirák közül egy elnököt választanak A megyei erdőbirák a választó törvényhatóság tagjai közül választandók. VIII. FEJEZET. Az országos és megyei erdészeti közegekről Az erdészeti ügyek intézésére a hatóságok kebelében szakértő közegek állíttatnak fel. És pedig 1) A közgazdasági ministeriumban az erdészeti ügyeknek ezentúl ép ugy saját osztálya és hivatalnokai lesznek, mint volt eddig a földmivelésnek vagy iparnak és kereskedésnek ; ezen erdészeti osztály látja el és kezeli ezen törvény szabályaiban az országos törvényhatósághoz vagy ministeriumhoz utasított ügyeket, és gyakorolja különösen az államerdők feletti felügyeletet, ezen osztály tagjait szakértő egyénekből a minister nevezi ki. Rangjok és üzetésök egyenlő lesz a többi hasonczimü ministeri hivatalnokokéval. 2) A megyékben e törvényben megirt eljárásokat a megyei erdőfelügyelők teljesitik, kiket a megye közönsége alkalmas szakértőkből épen ugy választ, mint egyéb tisztviselőket, s kik főszolgabírói rangban és fizetésben részesülnek. 3) Az illető szab. kir. városok felügyelői szintén szakértő egyénekből a választásra jogositott lakosok által akként választatnak, mint a többi községi hivatalnokok, s első osztályú városi tanácsosi rangot és fizetést nyernek.
5 221.. A kir. városok erdeit illető s az I. II. és V. fejezet alatt elősorolt ügyekben a ministerium küldöttjeként s annak utasitása nyomán a megyei erdőfelügyelő jár el A megyei és városi felügyelők föladatához tartozik az e törvényben számukra kijelölt köteleségek rendszerinti teljesítésén kivül átalában felügyelni a megye vagy város területén a fatenyésztés állapotára s a tehetségökben álló eszközökkel lehetőleg előmozdítani annak terjedését; e részbeni munkálkodásuk sikeréről pedig tudomás végett évnegyedenként jelentést tenni a megye vagy város képviseleti gyűlésének. IX. FEJEZET. Az erdészeti tanintézetekről és államvizsgákról A földmivelési és közoktatási ministerium egyetértőleg intézkedik, hogy a) a selmeczi erdészeti academia a kor igényeihez képest czélszerüen átalakíttassák, b) minden már fönnálló vagy fölállítandó gazdasági tanintézethez egy alsóbb erdészeti tanoda is kapcsoltassák, c) felső és alsó erdészeti államvizsgák hozassanak be Valamennyi erdészeti tanoda egyenesen a földmivelési minister hatósága alá rendeltetik. X. FEJEZET. Az erdészeti köztisztviselők képességéről Állami erdőmesterré, erdőrendezővé, hatósági erdőfelügyelővé, pörös ügyekben vagy jogi személyiségek erdőrendezési ügyeiben szakértőkül e törvény kihirdetése idejétől fogva csak elméletileg és gyakorlatilag képzett egyének, onnan számitandó tiz év múlva és azontúl pedig egyedül azok alkalmaztathatnak, kik a selmeczi vagy hasonló rangú külhoni akadémiát jó sikerrel végezték és az erdészeti felsőbb államvizsgát is letették A ban említetteknél alsóbb rangú állami tisztséget mindaz nyerhet, ki a selmeczi akadémia tanfolyamát sikerrel végezte vagy az alsóbb osztályú államvizsgát kiállotta. Jogi személyiségek erdő kezelőjévé csak gyakorlatilag bebizonyított képességű egyén e törvény kihirdetésétől számitandó 10 év múlva és azontúl egyedül az lehet a ki
6 a) az erdészeti akadémia egész tanfolyamát, vagy b) valamely alsóbb rendű hazai erdészeti tanodát sikerrel végzett és ez utóbbi esetben az alsó osztályú államvizsgát kiállotta. XI. FEJEZET. Az országos erdészeti statistikáról Az illető minister intézkedik, hogy az országos erdőfelügyelöség a megyei erdőfelügyelők közreműködésével kimeritő országos erdészeti statistikát mielőbb összeállitson, és annak adatait a változott viszonyokhoz képest minden évben kiigazítsa. Ily czimü czikkre: Néhány szó a szárazság okairól és elhárításáról." I. Ezen czim alatt figyelmet érdemlő közlés jelent meg e lapok septemberi füzetében (eredetileg a Pesti Napló" ez évi július 1-sei számában). Figyelmet érdemlő, mert az aszályos évek hosszú sora miatt türelem-vesztve zúgolódó közönséges értelemnek azon nézetét, mintha égalji viszonyaink ily rendkivüli mostohasága főképen vagy legalább nagy részben, vizeink nagyobb mérvű szabályozása és terjedelmes mocsár-lápok kiszikkasztása által idéztetett volna elő, tetszőleges érvekkel 03 tapsingerlő szavakkal megerősíteni alkalmas. De ily vélemény komolyabb irányú fellépését nem lehet szó nélkül hagyni; mert az részint igen gyanús, igen homályos szinben tüntethetné fel tudományos képzettségünk alaposságát; részint gyakorlati hátrányokat is okozhatna, előítéletes ellenségévé tevén népünket minden okszerű vizmivelési munkák- és vállalatoknak, minőket, a nélkül, hogy vizeink lehető szabályos állapotba hozatnának, hogy ártereink és mocsaraink czélszerüen vizmentetnének, kellő sikerrel és nagyobb mérvekben legalább, lehetetlen létesíteni. A czikk azon feltevésen alapul, hogy az áldást adó országos esőzések felhői főképen saját vizszineink parázatából képződhetnének, és azért van aszály, mert e vizszin részint elvezetés által tetemesen megfogyott, részint a medrek szabályozása miatt kellőnél alább szállíttatott. Ezért kárhoztatja eddigi vizmiveleteinket; s mivel nagyobbszerü öntözés, csatornázás létesítése sok időt és pénzt kívánna, azt óhajtja, azt javallja : hogy a régi status quohoz hasonló állapot idéztessék elő, a folyókat valamiképen visszatartva és szétárasztva, a Balaton apadását korlátozva, a Fertő vizzel ellátva stb. Igy bizton reményli az esős idők visszatérését, a szelek irányának jobbra változását, a fagycsapás enyhülését, szóval éghajlatunk
A földmimkálás eszközei és ezek alkalmazása, II. Boronák.
A földmimkálás eszközei és ezek alkalmazása, (Folytatás.) II. Boronák. A borona használtatik rendesen : már felszántott földnek további (tökéletesb) porhanyitása s egyenlítésére ; a gaznak irtása s eltávolítására;
43. 1868. nov. 24. Deák Ferenc törvényjavaslata a nemzetiségi egyenjogúság tárgyában. 1
43. 1868. nov. 24. Deák Ferenc törvényjavaslata a nemzetiségi egyenjogúság tárgyában. 1 1865 68. évi Képv. Ir. VII. 11 15. l. Minthogy Magyarország összes honpolgárai, az alkotmány alapelvei szerint is,
50.431./1891. BM. rendelet
50.431./1891. BM. rendelet az 1888. évi XIV. törvényczikkel beczikkelyezett magyar-román határegyezmény alapján kiadott határőrizeti utasítás tárgyában. Az 1888. évi XIV. törvényczikkbe foglalt magyar-román
a földadó-kataszter nyilvántartásáról szóló 1885. évi XXII-ik tv.-czikk végrehajtása iránt. (1885. évi 45.055. szám.) 1. FEJEZET.
LT t cl S 11 cl s a földadó-kataszter nyilvántartásáról szóló 1885. évi XXII-ik tv.-czikk végrehajtása iránt. (1885. évi 45.055. szám.) 1. FEJEZET. A földadó-kataszter nyilvántartásának czélja és tárgya.
1868. évi XLIV. törvénycikk a n emzetiségi egyenjogúság tárgyában *
1868. évi XLIV. törvénycikk a n emzetiségi egyenjogúság tárgyában * Mintho gy Magyarország összes honpolgárai az alkotmány alapelvei szerint is politikai tekintetben egy nemzetet képeznek, az oszthatatlan
Frissítve: november 4. 11:57 Netjogtár Magyar joganyagok évi XLIV. törvénycikk - a nemzetiségi egyenjogúság tárgyá 1. oldal évi XL
1. oldal 1868. évi XLIV. törvénycikk a nemzetiségi egyenjogúság tárgyában 1 Minthogy Magyarország összes honpolgárai az alkotmány alapelvei szerint is politikai tekintetben egy nemzetet képeznek, az oszthatatlan
ERDÉSZETI LAPOK K Ö Z L Ö N Y E. Az országgyűlés elé terjesztett erdőtörvényjavaslat szövege. Az Országos Erdészeti-Egyesület.
ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET K Ö Z L Ö N Y E. Kiadó : Szerkesztő : Az Országos Erdészeti-Egyesület. Bedö Albert. Megjelenik minden hónapban. Tizenhetedik évfolyam. II. füzet. 1878. Februárhó.
Az 1848-as forradalom Magyarországon
Az 1848-as forradalom Magyarországon Javasolt feldolgozási idő: a feladat értelmezése, források elolvasása 1 nap, az összefoglaló elkészítése 2 óra 1. feladat A feladat az 1848-as magyarországi forradalom
Tölgyerdeink aranyszagáról a gubacsról.
Tölgyerdeink aranyszagáról a gubacsról. Irta Erdődi Adolf. (Folytatás.) II. A gubacs értékitése. Az erdőbirtokosok a gubacsot minálunk rendesen a fán szokták ajánlatok vagy árverezés utján eladni. Az eladási
Egyesületi hirdetések.
Halálozás. Smetaczek Béla primási uradalmi főerdész (Kemenczén) az országos erdészeti egyesület alapító tagja elhunyt. Béke poraira! Egyesületi hirdetések. Az.Erdészeti Rendeletek Tárádnak 1891. évi, vagyis
2. Az Egyezmény hivatalos magyar nyelvû fordítása a következõ:
2000. évi L. törvény a gyermekek és fiatalkorúak nem-ipari munkára való alkalmasságát megállapító orvosi vizsgálatról szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1946. évi 29. ülésszakán elfogadott 78. számú
Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Információbiztonsági Szakosztály EIVOK Szervezeti és Működési Szabályzat
Szervezeti és Működési Szabályzat 1. Általános rendelkezések 1.1. Az : 1.1.1. a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (a továbbiakban HTE) szakosztályként működő szervezeti egysége; 1.1.2. a
HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK.
Erdőeladás. A Salamon-család Szepes és Sáros megye öt községe területére kiterjedő erdejét galicziai vállalkozók egy és fél millió koronán vették meg. A kitermelendő famennyiségek állítólag Galicziába
KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK KISMÉRTÉKŰ MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT
PROVINCIA TERÜLETFEJLESZTÉSI ÉS ÉPÍTÉSZETI TERVEZŐ KFT Levélcím: 3529 Miskolc, Derkovits u. 52. Telephely: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 9. I/2 Tel/Fax: /46/ 356-345, /46/ 313-476 E-mail: provinciaterv@gmail.com
Kny.C 4.192 ALAPSZABÁLYAI HÁZRENDJE. A NEMZETI CASINO 1923.
Kny.C 4.192 A NEMZETI CASINO ALAPSZABÁLYAI KS HÁZRENDJE. 1923. ^ C Q.l ALAPSZABÁLYOK. 1. A Nemzeti Casino halhatatlan emlékű hazánkfia, gróf Széchenyi István által 1827. évben oly célból alkotott egyesület,
Általános Megállapodás az Európa Tanács. I. rész. Jogi személyiség - Jogképesség. 1. cikk. 2. cikk. II. rész. Javak, alapok és vagyonok. 3.
Általános Megállapodás az Európa Tanács A Belga Királyság, a Dán Királyság, a Francia Köztársaság, a Görög Királyság, az Ír Köztársaság, az Olasz Köztársaság, a Luxemburgi Nagyhercegség, a Holland Királyság,
Pótlék az erdötörvényj avaslathoz. A fausztatásról és tutajozásról.
Ha az ezredközség a had- (katonai) parancsnokság által meghatározandó idő alatt a választott bíróságba tagot nem választana, akkor ezt részére az ezred nevezi ki. 10.. Az elosztás folytán szükségessé váló
99. sz. Egyezmény a mezőgazdasági minimálbérek megállapításáról
99. sz. Egyezmény a mezőgazdasági minimálbérek megállapításáról A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája, Amelyet a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Igazgató Tanácsa hívott össze Genfben, és
A MAGYAR PUBLIC RELATIONS SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA
Alapszabály A MAGYAR PUBLIC RELATIONS SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA melyet az MPRSZ Közgyűlése 2015. május hó 11.-én módosított (dőlt) és elfogadott, valamint egységes szerkezetbe foglalt I. fejezet: Név, alapadatok,
A méter-mértéknek az erdőgazdaság körében való mikénti alkalmazásáról.
A méter-mértéknek az erdőgazdaság körében való mikénti alkalmazásáról. (Folytatás é s vége). VIII. Faszén. A faszénnek átvétele és átadása, illetőleg eladása a vevő kívánsága szerint, űrmérték vagy súlymérték
Erdészeti rendeletek tára.
Erdészeti rendeletek tára. Körrendelet valamennyi törvényhatóságnak és királyi erdőfelügyel öségn ek. (Az usztatási és tutajozási építkezések engedélyezése iránt követendő eljárás tárgyában.) 14.484. szám.
Gyöngyössolymos Község Önkormányzat Képviselő-testülete napján tartandó testületi ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Gyöngyössolymos Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2014.. napján tartandó testületi ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Gyöngyössolymos Község Önkormányzat Képviselő
jelenésben valamely elháríthatatlan fontos ok gátolná, meghatalmazottjaiknak megbízó leveleit szigorúan a szabályzat előbb emiitett követelményei
ERDÉSZETI RENDELETE K TÁRA. I. A m. kir. földmivelésügy i miniszte r 1912. évi novembe r h ó 28-án 45342/I/A/4. szá m alatt kel t s valamennyi m. kir. állami erdőhivatalhoz intézet t rendelete. Az 1898.
HISTORIA NOSTRA TÖRTÉNELEM VETÉLKEDŐ A MAGYARSÁG TÖRTÉNELME AZ 1848-AS FORRADALOMTÓL A A KIEGYEZÉSSEL BEZÁRÓLAG
A MAGYAR TANNYELVŰ KÖZÉPISKOLÁK IX. ORSZÁGOS TANTÁRGYVERSENYE HISTORIA NOSTRA TÖRTÉNELEM VETÉLKEDŐ A MAGYARSÁG TÖRTÉNELME AZ 1848-AS FORRADALOMTÓL A A KIEGYEZÉSSEL BEZÁRÓLAG I.FELADAT: Magyarázd meg röviden
ELZETT CERTA HORGÁSZEGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA. 1.. A fegyelmi szabályzat célja
ELZETT CERTA HORGÁSZEGYESÜLET FEGYELMI SZABÁLYZATA 1.. A fegyelmi szabályzat célja A szabályzat szankciórendszerén keresztül biztosítani az egyesület tagsága számára az egyesületi élet zavartalan működését,
Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 6/1992. (V.20.) KT. sz. rendelete. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6/1992. (V.20.) KT. sz. rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés)
MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés) I. fejezet Általános rendelkezések 1.) A társadalmi szervezet neve: MAGYAR
MENTESÍTÉS A BÜNTETETT ELŐÉLETHEZ FŰZŐDŐ HÁTRÁNYOK ALÓL A MENTESÍTÉS HATÁLYA
MENTESÍTÉS A BÜNTETETT ELŐÉLETHEZ FŰZŐDŐ HÁTRÁNYOK ALÓL A MENTESÍTÉS HATÁLYA 100. (1) A mentesítés folytán - törvény eltérő rendelkezése hiányában - az elítélt mentesül az elítéléshez fűződő hátrányos
SZABÁLYRENDELETEKNEK ELVI JELENTŐSÉGŰ HATÁROZATOKNAK EGYHÁZ EGYETEMÉT ÉRDEKLŐ MINISTERI LEIRATOKNAK GYŰJTEMÉNYE.
MAGYARORSZÁGI ÁG. HITV. EVANG. KERESZTYÉN EGYHÁZ EGYETEMES KÖZGYŰLÉSE ÁLTAL ALKOTOTT SZABÁLYRENDELETEKNEK ELVI JELENTŐSÉGŰ HATÁROZATOKNAK ÉS AZ EGYHÁZ EGYETEMÉT ÉRDEKLŐ MINISTERI LEIRATOKNAK GYŰJTEMÉNYE.
Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2010. (XI.11.) önkormányzati rendelete a helyi adókról
1 Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2010. (XI.11.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi
Utasítások a Magyar Királyi Csendőrség számára. Budapest, 1888, Pesti Nyomda. 224 p.
Utasítások a Magyar Királyi Csendőrség számára. Budapest, 1888, Pesti Nyomda. 224 p. TARTALOM (a lapszámok a könyv oldalaira és nem a pdf oldalakra vonatkoznak!) I. Szervezeti utasítás. A) A csendőrség
POLGÁRMESTERI HIVATAL 8164. Balatonfőkajár, Kossuth L. u. 8. Tel./fax: 88/ 483-181 e-mail: bfkpolghiv@vnet.hu K I V O N A T
napján megtartott ülésének könyvéből: 23/2012. (VIII.23.) sz. önkormányzati határozat Balatonfőkajár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 87. -ában
Panaszok kezelésére vonatkozó szabályzat
Panaszok kezelésére vonatkozó szabályzat - Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg - Hatályba lépés: 2011. július 1. Az Erste Befektetési Zrt. a befektetési vállalkozásokról, az árutőzsdei szolgáltatókról
ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET KÖZLÖNYE ERDŐ- ÉS FÖLDBIRTOKOSOK, ERDÉSZETI ÜGYEKKEL FOGLALKOZÓK ÉS ERDŐTISZTEK SZÁMÁRA.
ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET KÖZLÖNYE ERDŐ- ÉS FÖLDBIRTOKOSOK, ERDÉSZETI ÜGYEKKEL FOGLALKOZÓK ÉS ERDŐTISZTEK SZÁMÁRA Szerkeszti BUND KÁROLY, egyesületi titkár. S Z 1909. év, szeptember
1. A helyi adókról szóló 9/2014. (IX. 30.) önkormányzati rendelet 4. -a a következő (3)- (12) bekezdésekkel egészül ki:
Lovászpatona Község Önkormányzatának 12/2015. (XII. 8.) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 9/2014. (IX. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról Lovászpatona Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat
Iromány száma: T/15557/5. Benyújtás dátuma: 2017-06-06 15:36 Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága Parlex azonosító: 1GMAR7630001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Bánki Erik, Elnök
1912 ÁPRILI S 1. ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGO S ERDÉSZET I EGYESÜLE T KÖZLÖNYE KIADJA: AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET. Szerkeszti:
1912 ÁPRILI S 1. ERDÉSZETI LAPOK Ll. ÉVF. AZ ORSZÁGO S ERDÉSZET I EGYESÜLE T KÖZLÖNYE 7. FÜZET. KIADJA: AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET Szerkeszti: B U N D K Á R O L Megjelenik minden hó 1-én és 15-én.
1870. évi XXVII. törvénycikk. A valkány-perjámosi másodrendü vasut engedélyokmánya
1870. évi XXVII. törvénycikk a valkány-perjámosi másodrendü gőzmozdony vasut kiépitése tárgyában 1. A szabadalmazott államvaspálya-társaság déli vonalából Oroszlámos és Mokrin állomások közt Valkány község
Adóköteles tevékenység megkezdése. 1. Adóalany neve (cégneve): 2. Születési helye: város/község,
1 BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény és a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény alapján a Fertőd Város Önkormányzatának adóhatóságához I. Bejelentés
Hogy e kérdésre válaszoljunk, szükséges mindenekelőtt,
X. Vajjon a rendszer: mely szerint minden egyes nemzetiségnek jogköre a törvény által határoztatik meg, gyakorlatilag alkalmazható-e hazánkban? Hogy e kérdésre válaszoljunk, szükséges mindenekelőtt, hogy
1962. évi 25. törvényerejű rendelet
A jogszabály mai napon hatályos állapota 1962. évi 25. törvényerejű rendelet a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, New Yorkban 1958. június 10-én kelt Egyezmény
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala. pályázatot hirdet. 1 fő. részére. a Szerzői Jogi Főosztály Nemzetközi Szerzői Jogi Osztályára.
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 45. (1) bekezdése, a közszolgálati tisztviselők személyi irataira, a közigazgatási
101. sz. Egyezmény. a fizetett szabadságról a mezőgazdaságban
101. sz. Egyezmény a fizetett szabadságról a mezőgazdaságban A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája, Amelyet a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Igazgató Tanácsa hívott össze Genfbe, és amely
A MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA
A MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA A Magyar Vámügyi Szövetség közgyűlése az Alapszabályban, illetve a Szervezeti és Működési Szabályzatban foglaltak alapján háromévente a következő tisztségviselőket
Panaszkezelési Szabályzat
Felnőttképzési nyilvántartási szám: E-000889/2014 OTP Fáy András Alapítvány Középiskolások Országos Pénzügyi és Gazdasági Oktatóközpontja (O.K. Központ) Panaszkezelési Szabályzat A kiadásért felelős: Virágos
55/1978. (XII. 10.) MT rendelet
55/1978. (XII. 10.) MT rendelet a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Kormánya között a határvizek vízgazdálkodási kérdéseinek szabályozásáról Budapesten, 1976. évi
I. FEJEZET Vagyoni típusú adók. 1. Építményadó. Az adókötelezettség
Abaliget Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2006. (XII.15.) rendelete a helyi adók megállapításáról a 8/2007.(III.08.), a 16/2008.(XI.20.), 11/2009.(XI.17.), és a 13/2010.(XI.23.) rendelettel
A képviselőtestületek és a jegyzők közútkezelői és közlekedési hatósági feladatai
BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Közlekedési Felügyelősége A képviselőtestületek és a jegyzők közútkezelői és közlekedési hatósági feladatai Gida Attila útügyi szakmai tanácsadó Jogszabályi háttér 1988. évi
V. FEJEZET A TÁRSASÁGI TAGSÁG, A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI 1. SZAKASZ A TÁRSASÁGI TAGSÁG
V. FEJEZET A TÁRSASÁGI TAGSÁG, A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI A Társaság tagjai lehetnek: rendes tagok, tiszteletbeli tagok, pártoló tagok, ifjúsági tagok. 1. SZAKASZ A TÁRSASÁGI TAGSÁG 2. SZAKASZ A
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE KÖZOKTATÁSI KÖZALAPÍTVÁNYA ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRÓL
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszá m: 63902/2008. CÍM: ELŐTERJESZTÉS GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE KÖZOKTATÁSI KÖZALAPÍTVÁNYA ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRÓL Előterjeszt
Szabálysértési eljárás
Szabálysértési eljárás Az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: Feljelentés, magánindítvány. Az eljárást megindító irat benyújtásának módja: Az eljárást megindító feljelentés/magánindítvány benyújtható
MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. Preambulum. meghatározott pályázattal kapcsolatban az alábbi feladatok ellátását:
MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Név: Újhartyán Községi Önkormányzat Székhely: 2367 Újhartyán Fő u. 21. Képviseli: Schulcz József polgármester mint megbízó, továbbiakban megbízó valamint
Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 245.
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1642/2003/EK RENDELETE (2003. július 22.) az élelmiszerjog általános elveiről és követelményeiről, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság létrehozásáról és az élelmiszerbiztonságra
HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK
HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK Felhívás az Államerdészeti Tisztviselők Gyermekeinek inevelésót Segélyező Alapból az 1936/37. tanévben kiosztható segélyek ügyében. A m. kir. földmívelésügyi minisztérium szolgálati
ATHENAEUM DALEGYLET ALAPSZABÁLYAI BUDAPEST, 1902.
AZ ATHENAEUM DALEGYLET ALAPSZABÁLYAI BUDAPEST, 1902. AZ ATHENAEUM DALEGYLET ALAPSZABÁLYAI. A dalegylet czime, székhelye és czélja. 1.. A dalegylet czime:» Athenaeum Dalegylet«. Székhelye: Budapest. 2..
Bükkszentkereszt község képviselő testületének 8/2014 (VII.31) önkormányzati rendelete az avar és a kerti hulladék nyílttéri égetéséről
Bükkszentkereszt község képviselő testületének 8/2014 (VII.31) önkormányzati rendelete az avar és a kerti hulladék nyílttéri égetéséről Bükkszentkereszt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a környezet
ADATBEJELENTÉS a telekadóról papír alapon kizárólag magánszemélyek nyújthatják be
ADATBEJELENTÉS a telekadóról papír alapon kizárólag magánszemélyek nyújthatják be (gazdálkodó szervezet kizárólag https://ohp-20.asp.lgov.hu/nyitolap oldalon keresztül) benyújtandó a telek fekvése szerinti
T/ számú törvényjavaslat
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/19768. számú törvényjavaslat az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről az Üzbég Köztársaság közötti partnerséget létrehozó partnerségi és együttműködési
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 34/2012.(IX.28.) önkormányzati rendelete
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 34/2012.(IX.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat által fenntartott köznevelési intézményekben fizetendő térítési díjakról és tandíjakról Miskolc Megyei Jogú
Jogorvoslat II. A döntés véglegessége. A végrehajtási eljárás
Jogorvoslat II. A döntés véglegessége. A végrehajtási eljárás Valódi és hivatalbóli jogorvoslat Valódi jogorvoslat: - az ügyfélnek alanyi joga van a kérelemzéshez - (ha a feltételeknek megfelel) a jogorvoslati
Gabonánk könnyebb eladhatására szolgáló némely eszközökről.
7. Az erdélyi déli lánczolatbün: A Bucsecsen 5503 b. 1 mag a Szurulon. 5064,, a Tunszul keleti oldalán.. 5296 a Girku éjszaki.. 5645 a Sztirpu éjszaki oldalán.. 5702,,,. a Nedeju keleti.. 5943 a Grositu
ALSÓFEHÉR VÁRMEGYE MONOGRAFIÁJA KIADJA ALSÓFEHÉR VÁRMEGYE KÖZÖNSÉGE I. KÖTÖT ELSŐ RÉSZ NAGY-ENYED CIRNER ÉS LINGNER KÖNYVNYOMDÁJA 1896
ALSÓFEHÉR VÁRMEGYE MONOGRAFIÁJA KIADJA ALSÓFEHÉR VÁRMEGYE KÖZÖNSÉGE I. KÖTÖT ELSŐ RÉSZ NAGY-ENYED CIRNER ÉS LINGNER KÖNYVNYOMDÁJA 1896 ALSÓFEHÉR VÁRMEGYE MONOGRAFIÁJA» KIADJA ALSÓFEHÉR VÁRMEGYE KÖZÖNSÉGE
Hajdúsámson Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete. 14/2001./ IX.12./ ÖR. sz. r e n d e l e t e. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
Hajdúsámson Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2001./ IX.12./ ÖR. sz. r e n d e l e t e a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről Hajdúsámson Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete
I. Általános rendelkezések
Az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács egységes szerkezetbe foglalt, a 2010. április 28-ai Közgyűlés által elfogadott alapszabálya I. Általános rendelkezések 1. Alapadatok Neve: Országos Burgonya
Balotaszállás Községi Önkormányzat 6412 Balotaszállás, Ady Endre u. 26. Tel.: 77/442-098, Fax.: 77/542-000
Balotaszállás Községi Önkormányzat 6412 Balotaszállás, Ady Endre u. 26. Tel.: 77/442-098, Fax.: 77/542-000 ADÓBEJELENTKEZÉSI LAP helyi iparűzési adóhoz és idegenforgalmi adóbeszedési kötelezettséghez I.
Születési helye: Születési ideje: Születési helye: Születési ideje: Születési helye: Születési ideje: Születési helye: Születési ideje:
Alulírott, TÉNYLEGES TULAJDONOSI NYILATKOZAT (TTNY) A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 07. évi LIII. törvény szerinti tényleges tulajdonos személyének megállapítására
Tájékoztató óta folyamatban lévő munkaügyi perről. Előterjesztő: Dr. Árvay István elnök. Mosonmagyaróvár Térségi Társulás. 7. sz.
Mosonmagyaróvár Térségi Társulás 7. sz. napirend Előterjesztés A Társulási Tanács 2015. szeptember 22-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Megtárgyalta: Tájékoztató 2011. óta folyamatban lévő munkaügyi perről
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. a Willis Magyarország Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Willis Magyarország Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft. Ügyfelei részére Melléklet: Panaszbejelentõ lap Budapest, 2013. április 10. Hatályos: 2013. április 10. Jóváhagyta:
Sissi Svédországi Magyar ők Szövetségének ALAPSZABÁLYA
Sissi Svédországi Magyar ők Szövetségének ALAPSZABÁLYA 1. év A Sissi Svédországi Magyar Nők Szövetsége a Svédországban élő magyar anyanyelvü és a Szövetség alapszabályával egyetértő nők, pártpolitikailag
A munkavédelmi képviselő jogai, feladatai, kötelezettségei
A munkavédelmi képviselő jogai, feladatai, kötelezettségei I. A munkavédelmi képviselők jogait, kötelezettségeit, feladatait a munkavédelmi törvény (1993.évi XCIII. törvény a munkavédelemről) VI. fejezete
Iromány száma: T/3637/7. Benyújtás dátuma: :32. Parlex azonosító: 1NUH2DSF0005
Iromány száma: T/3637/7. Benyújtás dátuma: 2018-12-06 19:32 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 1NUH2DSF0005 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai
C 326/266 Az Európai Unió Hivatalos Lapja (7.) JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓ KIVÁLTSÁGAIRÓL ÉS MENTESSÉGEIRŐL
C 326/266 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2012.10.26. (7.) JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓ KIVÁLTSÁGAIRÓL ÉS MENTESSÉGEIRŐL A MAGAS SZERZŐDŐ FELEK, FIGYELEMBE VÉVE, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés
LUNDI MAGYAR KULTÚRFÓRUM ALAPSZABÁLYZATA
LUNDI MAGYAR KULTÚRFÓRUM ALAPSZABÁLYZATA 1. AZ EGYESÜLET NEVE ÉS TEVÉKENYSÉGE A Lundi Magyar Kultúrfórum a Lundban és környékén élő magyarok demokratikus közössége; nyitott mindazok számára, akik céljait
Észleletek az erdei fenyő csemeték tűhullatása körül.
Észleletek az erdei fenyő csemeték tűhullatása körül. Irta : M a n d e 1 i k Dániel, m. kir. erdömester. Nem régiben egy kirándulásom alatt alkalmam nyilt megszemlélni egy csemete kertet, melyben a,3 éves
T Á J É K O Z T A T Ó. az ügyészi szervek évi büntetőjogi ügyforgalmáról A BÜNTETŐJOGI SZAKTERÜLETI TEVÉKENYSÉG FŐBB ADATAI
T Á J É K O Z T A T Ó az ügyészi szervek 2011. évi büntetőjogi ügyforgalmáról A BÜNTETŐJOGI SZAKTERÜLETI TEVÉKENYSÉG FŐBB ADATAI A büntetőjogi szakterületen iktatott ügyiratok száma a 2010. évi 952 877-ről
Az anyakönyvi eljárással kapcsolatos évi változások január 18.
Az anyakönyvi eljárással kapcsolatos 2016. évi változások 2016. január 18. Dr. Csongrádi Helga törvényességi referens Csongrád Megyei Kormányhivatal Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti
A Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete Választási Szabályzata
A Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete Választási Szabályzata A szabályozási dokumentum alkalmazási területe: kiterjed a TUDOSZ minden szervezeti egységére, tisztségviselőjére, tagjára és munkatársára.
II. fejezet A választók nyilvántartása
1990. évi LXIV. törvény a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról I. fejezet A választójog 1. (1) A választópolgár a választójogát szabad elhatározása alapján gyakorolja. (2) A választópolgár
TETELEK AZ ÖSSZES MELYEKET A MAGYAR KIR, TUDOM. EGYETEMNÉL KIÁLLOTT SZIGORLATOK UTAK A JOGTUDORÉ FOKOZAT ELNYERÉSE VÉGETT A TEKINTETES
TETELEK AZ ÖSSZES JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYOKBÓL, MELYEKET A MAGYAR KIR, TUDOM. EGYETEMNÉL KIÁLLOTT SZIGORLATOK UTAK A JOGTUDORÉ FOKOZAT ELNYERÉSE VÉGETT A TEKINTETES J OGI KAR HELYBENHAGYÁSÁVAL KÖZVITA U.\
Kehidakustány Közös Önkormányzati Hivatal
BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS iparűzési adó hatálya alá (KATA bejelentés V. ) I. Bejelentkezés jellege Adóköteles tev. megszűnése Helyi iparűzési adó - állandó jellegű tevékenység - ideiglenes jellegű
ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE
Nyt. szám: /2012 1. számú példány NYUGÁLLOMÁNYÚ LÉGVÉDELMI TÜZÉREK BAJTÁRSI EGYESÜLETE ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE NAGYOROSZI 2012. 1. BEVEZETŐ (1) A Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete
G Y O R S T Á J É K O Z T A T Ó. a Magyar Köztársaság ügyészi szerveinek évi büntetőjogi ügyforgalmáról
Ig. 97/2009. Legf. Ü. szám G Y O R S T Á J É K O Z T A T Ó a Magyar Köztársaság ügyészi szerveinek 2008. évi büntetőjogi ügyforgalmáról A BÜNTETŐJOGI SZAKTERÜLETI TEVÉKENYSÉG FŐBB ADATAI A büntetőjogi
A Magyar Unitárius Egyház Szervezeti és Működési Szabályzata
A Magyar Unitárius Egyház Szervezeti és Működési Szabályzata Tartalomjegyzék (Az Egyházi Képviselő Tanács által 2012. június 8-én elfogadott tervezet) A. rész: Általános rendelkezések B. rész: Az egyházközség
2. E rendelet 2014. március 1. napján lép hatályba. Pásztó, 2013. november 14. Záradék: A rendelet kihirdetésének napja 2014..
Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete../.. (..) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék nyílttéri égetéséről szóló 1/2013. (I.31) önkormányzati rendelet módosításáról Pásztó Városi Önkormányzat
2. oldal Az első bekezdésen alapuló követelést attól a naptól számított egy év alatt lehet érvényesíteni, amely napon a munkavállaló megkárosításáról
1. oldal 1937. évi XXI. törvénycikk a munkaviszony egyes kérdéseinek szabályozásáról 1 Általános rendelkezések 1. A jelen törvény hatálya - a 2. -ban megállapított kivételektől eltekintve - kiterjed a
A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A
A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A Budapest, 2002. szeptember 11., szerda 118. szám TARTALOMJEGYZÉK 24/2002. (IX. 11.) BM IM MeHVM e. r. 78/2002. (IX. 11.) ME h. 79/2002. (IX.
NYÍRMEGGYES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2009. (XI. 30) rendelete. a tanyagondnoki szolgálatról
1 (Egységes szerkezetben!) NYÍRMEGGYES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2009. (XI. 30) rendelete a tanyagondnoki szolgálatról Nyírmeggyes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a hatályban
A Dawes-terv (1924.04.09.)
A Dawes-terv (1924.04.09.) A német márka növekvő elértéktelenedése miatt Németország 1922-ben már képtelen volt a jóvátételek teljesítésére, és november 14-ei jegyzékében 3 4 évi moratóriumot kért. Az
J A V A S L A T. az Ózd Városi Rendészet vezetői állására vonatkozó pályázat kiírására. Ózd, július 21.
J A V A S L A T az Ózd Városi Rendészet vezetői állására vonatkozó pályázat kiírására Ózd, 2016. július 21. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Hatósági és Szociális Osztály Tisztelt Képviselő-testület!
Iromány száma : T/13091/ /1 5 Benyújtás dátuma: február. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottság a. Érkezett : Z01 FEER 1 7.
Iromány száma : T/13091/ /1 5 Benyújtás dátuma: 2017. február. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottság a Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Érkezett : Z01 FEER 1 7. Tárgy : Egységes javaslat
Број: СТРАНА 71. OLDAL szám
Број: 5. 18.03.2016. СТРАНА 71. OLDAL 2016. 03.18. 5. szám Adorján Helyi Közösség 2004. augusztus 17-én kelt alapszabályának 31. szakasza alapján a Magyarkanizsai Községi Képviselő-testület elnöke meghozza
BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS iparűzési adó hatálya alá
Az adóhatóság tölti ki! Iktatószám:. Adóhatóság: Nyírmihálydi Község Jegyzője Átvétel dátuma:... Átvevő:...Adózó mutatója:... BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS iparűzési adó hatálya alá I. Bejelentkezés
T/2918. számú. törvényjavaslat
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/2918. számú törvényjavaslat a nemzetközi polgári repülésről Chicagóban, az 1944. évi december hó 7. napján aláírt Egyezmény Függelékeinek kihirdetéséről Előadó: Dr. Kóka János
TÁRGY: Javaslat a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt.-vel kötendő együttműködési megállapodás jóváhagyására
A NAPIREND SORSZÁMA: 3. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt.-vel kötendő együttműködési megállapodás jóváhagyására E L Ő T E R J E S Z T É S SZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület Szervezeti és Működési Szabályzata. A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület
A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2008. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A Sportegyesület jogállása Az Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület alakuló közgyűlése
***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA
Európai Parlament 2014-2019 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 6.7.2016 EP-PE_TC1-COD(2016)0064 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely első olvasatban 2016. július 6-án került elfogadásra
A BGE KKK Könyvtárának panaszkezelése
Általános rendelkezések A BGE KKK Könyvtárának panaszkezelése 1. A szabályzat célja, hogy a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Kar Könyvtára (továbbiakban: Könyvtár) számára nyilvános szakkönyvtári
BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS
TISZABERCEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERI HIVATALA 4474 Tiszabercel, Fő utca 40. Telefon: (42)204606 Email: ado@tiszabercel.hu 1 Az adóhatóság tölti ki! Beérkezés időpontja: 1 példányt a mai on átvettem: BEJELENTKEZÉS,
Pilis Város Önkormányzat Képviselő-testületének./2014. (.) önkormányzati rendelete
Pilis Város Önkormányzat Képviselő-testületének./2014. (.) önkormányzati rendelete A mezei őrszolgálat létesítéséről és működéséről Pilis Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
A KLASSIS Z Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata. Közzétéve: 2013. december 12.
A KLASSIS Z Biztosítási Alkusz Kft. Panaszkezelési Szabályzata Közzétéve: 2013. december 12. 1 Szeretnénk megköszönni, hogy ügyfelünkként megtisztelt minket bizalmával. Fontosnak tartjuk, hogy szolgáltatásainkat