Sárgabarack-pálinkás karamelltorta lett az év tortája
|
|
- Lilla Katonané
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 DÉL-PEST MEGYE Sárgabarack-pálinkás karamelltorta lett az év tortája augusztus 13., XXVI/33. Az augusztus 20-i ünnepségekre készülve, a Parlamentben bemutatták az Év Tortája díj nyertesét. Horváth Ferenc, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének szakmai elnöke bejelentette, hogy az ország tortája idén a Pannonhalmi sárgabarack pálinkás karamelltorta lett. Az Év Cukormentes Tortája címet a barackos buboréktorta kapta. Az idei Szent István-napi kenyeret, Magyarország tortáját, Magyarország cukormentes tortáját és a Honvédség tortáját is bemutatták múlthét kedden a Parlamentben az augusztus 20-i programokról tartott sajtótájékoztatón. több száz cukrászdában lehet majd megkóstolni, amelyek listáját az interneten augusztus 12-én tették közzé. A cukrászok az előírásoknak megfelelően ezúttal sem használhattak fel aromákat, sem más mesterséges anyagokat. Kihirdették Magyarország idei cukormentes tortáját is, ez Vaslóczki Orsolya Barackos buboréktortája lett. Ebből egy szelet a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége számításai alapján 11,8 gramm szénhidrátot és 278 kalóriát tartalmaz. is, amelynek alkotói Tessedik Sámuel előtt tisztelegnek, akinek hatalmas szerepe volt az akác magyarországi meghonosításában. Ennek nyomán a honvédségi torta a Tessedik mézes körtetorta nevet viseli. Pannonhalmi sárgabarack-pálinkás karamelltorta A kormány felkérésére idén nyolcadik alkalommal hirdették meg az ország tortája pályázatot. Idén a Pannonhalmi sárgabarack-pálinkás karamelltorta lett a nyertes, amelyet 39 alkotás közül választottak ki. Szó Gellért salgótarjáni cukrász nyertes tortáját augusztus 20. után Ötödik alkalommal kiválasztották a Szent István-napi kenyeret is. Idén 45 pályázó közül a Pedró Pékség Kft. természetes alapanyagokból készült, vastag héjú kenyere lett a győztes, amely a nemzeti ünnep után a boltokban is kapható lesz. De itt még nem ért véget az ország élelmiszereinek sora. Kihirdették a Honvédség tortáját Barackos buboréktorta Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány idén is meghirdette a Háziversenyt nem szakképzett cukrászok és lelkes otthonsütők részére, melyre augusztus 14-ig várják a pályamunkákat. hvg.hu divany.hu
2 augusztus 13. A LEGYÔZHETÔ TÁVOLSÁG 30. WIZZ AIR BUDAPEST FÉLMARATON SZEPTEMBER 13. /BUDAPESTFELMARATON,
3 3 Ceglédi Uránia Mozi műsora Patkós Irma terem csütörtök-szerda 15.00: MISSION: IMPOSSIBLE - TITKOS NEMZET 16 éven felülieknek! Színes, amerikai akciófilm R.: Christopher McQuarrie Sz.: Tom Cruise, Jeremy Renner csüt.-szerda 17.30, 20.00: FANTASZTIKUS NÉGYES Színes, amerikai sci-fi akciófilm R.: Josh Trank Sz.: Kate Mara, Miles Teller szombat-vasárnap 14.00: HAZÁNK 3D Színes, magyar dokumentumfilm R.: Gráner József Huszárik Zoltán terem csütörtök-péntek és vasárnap-szerda 15.30: A MÁSODIK ANYA 16 éven felülieknek! Színes, feliratos, brazil film R.: Anna Muylaert Sz.: Regina Casé, Helena Albergaria csütörtök-péntek és vasárnap-szerda 17.30: 1001 GRAMM 16 éven felülieknek! Színes, norvég-német film R.: Bent Hamer Sz.: Ana Dahl Torp, Laurent Stocker csütörtök-szerda 19.30: APU VAGY ANYU 16 éven felülieknek! Színes, francia-belga vígjáték R.: Martin Bourboulon Sz.: Laurent Lafitte, Marina Fois szombat-vasárnap 14.00: DÍNÓ KALAND Színes, amerikai-dél-koreai családi animációs film Cegléd, Batthyány u Falunap Újszilváson Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját az augusztus 15-én, szombaton megrendezésre kerülő újszilvási Falunapra. Helyszín: Újszilvás, Fesztiváltér Főzőverseny, kispályás foci. (Nevezés telefonon: 53/ /17 melléken (Magó Eszter) vagy személyesen a helyszínen az információs pontnál) Főző és süteménysütő verseny zsűrizése (szilvát tartalmazó süteményeket várunk) től Jó ebédhez szól a nóta: Kiss Zoltán muzsikál Solymászbemutató és trófeakiállítás a Tápió-mente Egyetértés Vadásztársaság jóvoltából Főző- és süteménysütő verseny, kispályás foci eredményhirdetése tól Falunapi játékok tól Kerekerdő Óvoda gyerkőcei, Dalma Dance Club táncosai, Rozmaring Nyugdíjas Klub Slivnican - Slivník testvértelepülés jelöltünk folklór együttese Szlovákiából Nandlstadt testvérvárosunk műsora Mentési szimuláció - Az OMSZ Mentőmotoros Szolgálat, a Magyar Mentőmotor Alapítvány és a Katasztrófavédelem közös bemutatója Kaczor Feri mulatós műsora Tápiómente Táncegyüttes Sztárvendég: Bereczki Zoltán Tűzijáték, tól Disco Vásári forgatag, falunéző lovaskocsikázás, arcfestés, népi játszótér, 300 mentőmotor, tűzoltóautó. A rendezvény mindenki számára ingyenes! Információ: 53/ /17 mellék KIÁLLÍTÁSOK A CEGLÉDI GALÉRIÁBAN (CEGLÉD, KOSSUTH TÉR 5/A) A CEGLÉDI FOTÓKLUB KIÁLLÍTÁSA - A kiállítás augusztus 26-ig látható. (A tárlat augusztus 17. és 22. között is látogatható!) 40 ÉV 40 KÉP - Irházy (Birdie) Róbert fotókiállítása. Megnyitó: augusztus óra. A kiállítást megnyitja: Hegedűs Ágota alpolgármester. A tárlat szeptember 12-ig látogatható. A Ceglédi Galéria minden kiállítása ingyenesen megtekinthető. Nyitva tartás: kedd- péntek: 10:00-18:00; 8:00-12:00 IDÉN NYÁRON IS VÁR A STRAND- KÖNYVTÁR! Helyszín: Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont. Nyitás: Július 7. Nyitva tartás: kedd-vasárnap: Keresd a strandon a Bibliobuszt! ZENÉS NŐI TORNA - Hétfőn: ig. Helyszín: B épület, 5. terem. Csütörtökön Helyszín: Kamaraterem. A foglalkozás ára: 700 Ft/alkalom Figyelem Intézményeink augusztus ig zárva tartanak! Megértésüket köszönjük! JEGYPÉNZTÁR NYÁRI NYITVA TARTÁSA: hétfő: , kedd: ; , szerda: ; , csütörtök: , péntek: GYERMEKKÖNYVTÁR: hétfő: zárva, kedd-péntek: , szombat: zárva. F FELNŐTT KÖNYVTÁR: hétfő: zárva, kedd-péntek: , szombat: zárva Cegléd, Kossuth tér 5/a. info@cegledikultura.hu, cegledikultura.hu EGÉSZSÉGÜGYI INFORMÁCIÓK: Ügyeletes gyógyszertárak: Kígyó Patika Táncsics M. u Felszegi Gyógyszertár Bajcsy-Zsilinszky tér 3/a Szent Anna Gyógyszertár Kőrösi út Belvárosi Gyógyszertár - Szabadság tér Gyógyír Gyógyszertár - Rákóczi út Pingvin Patika Múzeum u Schulek Gyógyszertár Kőrösi út Malomtó Gyógyszertár Tesco Tömörkény Gyógyszertár Rákóczi út Szent Imre Gyógyszertár Szent I. h. u Kígyó Patika Táncsics M. u Felszegi Gyógyszertár Bajcsy-Zsilinszky tér 3/a Szent Anna Gyógyszertár Kőrösi út Belvárosi Gyógyszertár - Szabadság tér Gyógyír Gyógyszertár - Rákóczi út 7. Orvosi ügyelet: Felnőtt orvosi ügyelet: Cegléd, Kossuth F. u. 17. Tel.: 104 Gyermekorvosi ügyelet munkaszüneti napokon: Cegléd, Kárpáti A. u. 9. Tel.: 104 A központi felnőtt háziorvosi és gyermek háziorvosi ügyelet telefonszámai: 53/ és melyre érkező hívások kezelése központi átirányítás útján a budapesti irányítóközpontban történnek. Orvosi szolgáltató és mentők: Tel.: 53/ , 104 Véradási időpontok: Művelődési Ház Albertirsa, Pesti út Művelődési Ház Cegléd, Kossuth tér 5/a. Állatorvosi ügyelet: , szombat-vasárnap Rendelői ügyelet: Állatorvosi Rendelő és Patika Cegléd, Eötvös tér 1. Tel.: 06-20/ Magánügyelet: Dr. Rátonyi Dénes Cegléd, Sas u. 26. Tel.: 53/ , 06-30/
4 augusztus 13. Dánszenmiklósi kastélykoncertek Következő időpont: augusztus 23., vasárnap, 19 óra Helyszín: Muzsik kastély Gyermekszájból szól a dallam... - musical Mindenkit szeretettel várunk!! Cegléden a XVI. - Élő Népművészet - Országos Népművészeti Kiállítás Közép-magyarországi Tárlata Államalapító Szent István királyunk és az új kenyér ünnepe Cegléden Cegléd városa idén is gazdag programmal várja a városban ünneplőket augusztus 20-án. Ebéd után immár hagyományosan az Ország tortájának bemutatására kerül sor a Zöldházak Cukrászdában. Idén a salgótarjáni Szó Gellért cukrász által alkotott sárgabarack pálinkás karamell tortája nyerte a versenyt, ennek receptje alapján mutatja be a süteményt a ceglédi cukrászat is órától a Gubody kertben a Patkós Irma Művészeti Iskola verses-zenés ünnepi műsorát láthatja a kedves közönség, a VI. Látványtánc Európa Bajnokság minősített néptánc produkcióval kiegészítve augusztus 15-től szeptember 17-ig a ceglédi Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár ad helyet a kiemelt jelentőségű XVI. - Élő Népművészet - Országos Népművészeti Kiállítás Közép-magyarországi Tárlatának. Ünnepélyes megnyitó időpontja: augusztus 15., 16 óra Helyszín: a ceglédi Kossuth Művelődési Központ Kamaraterme Az alkotókat és a vendégeket fogadja: Dénes-Varga Zsuzsa, a Nemzet Művelődési Intézet Pest Megyei Irodájának vezetője és Koglerné Hernádi Ágnes, a Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója. A vendégeket köszönti: Takáts László, Cegléd város polgármestere. Köszöntőt mond: Török István, Pest Megyei Közgyűlése Értéktár Bizottságának elnöke A Kiállítást megnyitja: Dombi Ildikó a Nemzeti Művelődési Intézet Szakmai Módszertani Főosztályának vezetője. A kiállítás kurátora: Kecskés József népművelő Közreműködnek: helyi és térségi népdalénekesek, népzenészek. A kiállítás létrejöttéért köszönet illeti: a Nemzeti Kulturális Alapot, Cegléd Város Önkormányzatát, a Kossuth Művelődési Központ és Könyvtárat, a Ceglédi Alkotók Egyesületét, a Népi Mesterségek Pest Megyei Egyesületét, a Fóti Népművészeti Szakiskolát órától veszi kezdetét az Új kenyér ünnepe, ahol a polgármesteri köszöntő, az új kenyér megáldása és megszentelése után, minden kilátogató vehet egy darabot a szentelt kenyérből. Közreműködnek a Kürtös Néptáncegyüttes tagjai. A kenyeret a Bognár Pékség ajánlotta fel órától a Cimbaliband Zenekar könnyed koncertjén a népzene, a feldolgozások és a saját szerzemények is teret kapnak! A műsor alapja a Vidámpark című lemezük anyaga órától a kecskeméti BaHorKa énekegyüttes Búzamese interaktív előadását tekinthetik meg a gyerekek, melynek végén még táncházat is kerekítenek a Csángálló zenekar közreműködésével. Az előadás mellett a kisebbeket a tavaly nagy sikert aratott lisztes játszó várja, ahol az aratástól az őrlésen át a kenyérsütés folyamatával ismerkedhetnek meg és saját kis perecet vihetnek haza. Kézműves foglalkozás keretében az ünnephez kapcsolódó tárgyakat készíthetnek, de lesznek fa- és egyéb játékok is. A Cigle Hagyományéltető Egyesület szervezésében állatsimogató, íjászat, jurta és honfoglalás kori viselet kiállítás várja a kilátogatókat órától nagyszabású műsor keretében köszöntjük az államalapítást és az ünnepet. Először ad koncertet Cegléden a Szolnoki Szimfonikus Zenekar. Cinemagic - Mozivarázs filmzenékből összeválogatott nagyzenekari produkcióját hallhatja a közönség, a műsort kivetítőn filmrészletek kísérik órától Janicsák Veca ad koncertet órától régi új helyszínen a Városi Sportuszoda napozóteraszáról indul a minden eddiginél látványosabb tűzijáték, melyet idén ceglédi pirotechnikusok álmodtak meg az ünnepre. Majd ezt követően a Koktél4You Zenekar koncertje zárja a napot.
5 5 Meghívó a nagykőrösi augusztus 20-i programokra Nagykőrös Város Önkormányzata tisztelettel és szeretettel meghívja Önt és kedves családját Államalapító Szent István királyunk tiszteletére és az Új kenyér megáldására rendezendő ünnepségre! Program: Délelőtt - Deák tér Városi polgárrá fogadási ünnep Nagykőrösi Arany János Kutúrális Központ színházterme Ünnepélyes honosítás Himnusz, közreműködik: Ecsedi Péter énekművész Százdiné Szecsei Anikó ünnepi köszöntője Az új kenyér megáldása a törtéelmi egyházak által Városi kitüntetések átadása Ünnepi műsor Államalapító Szent István királyunk tiszteletére Szózat Délután - Deák tér A Deák téren bemutatásra kerül az Ország Tortája Csak a szépre emlékezem. Ecsedi Péter énekművész műsora Szécsi Pálra emlékezünk. Közreműködik: Gergely Róbert Nagykőrösi Ifjúsági Musical Kormorán zenekar Színpad fellépése Tom White & The Mad Circus rockabilly koncertje Kormorán zenekar élő koncertje A műsorváltoztatás jogát a szervezők fenntartják! Szeretettel várjuk kedves Mindnyájukat, ünnepeljünk együtt augusztus 20-án! Kosárfonó tanfolyam A Csemői Községi Könyvtár és Közösségi Színtér tanfolyamot indít azoknak, akik szeretnék elsajátítani a kosárfonás technikáját és azoknak is, akik már rendelkeznek a technikával kapcsolatos alaptudással, de szeretnének újabb fogásokat megtanulni. Időpont: augusztus ig (péntektől vasárnapig) A foglalkozások időtartama min. 5 óra/alkalom Részvételi díj: ,-Ft/fő (Magában foglalja az oktató díját + az anyagköltséget.) A tanfolyam minimum 6, maximum 10 fővel indul. Inf.: 06-70/ , Vasné Irén A Czeglédi Közösségi Múzeum nyitvatartási ideje: Nyitva tartás: minden vasárnap Cím: Cegléd, Puskaporos u. 5., 06-30/ Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt! Tisztelettel: Földi Áron CTV műsor A Városi Televízió adása augusztus 3-tól augusztus 16-ig kötelező adókarbantartás miatt szünetel augusztus 17-től a megszokott rendben jelentkezünk műsorainkkal. Megértésüket köszönjük! Kellemes nyarat kívánunk minden kedves Nézőnknek!
6 augusztus 13. Mester - TIPPEK RAJLÓ-Ház Kft. Cegléd, Bajcsy-Zs. u. 28. Vállalja: lakó és nem lakó épületek építését, karbantartását, tatarozását / RAJTA László ácsmester Vállal: ács és tetőfedő munkákat / HIRDESSE SZOLGÁLTATÁSÁT KIEMELTEN! A részletekről érdeklődjön szerkesztőségünkben: Hirdetésfelvétel: Dél-Pest Megyei Szuperinfó, Cegléd, Múzeum u. 3., Tel./fax.: 53/ Megsüllyedt épületek stabilizálása Bontás nélküli nagynyomású injektálási technológiával ALKALMAZÁSI TERÜLETEK: Épületalapok- és padlók süllyedésének megállítása Gépalapok rögzítése Munkagödrök stabilizálása Felszín alatti üregek kitöltése Támfalhorgonyzás, mikrocölöpözés Tel.: 46/ , Fax: 46/ Mobil: 30/ , 30/ geostabil@geostabil.hu Geostabil Kft Miskolc, Zsigmondy u. 2. Kivitelezést az ország egész területén az év bármely időszakában vállalunk!
7 7 A LED-es fényforrások hatása a szemünkre Az elmúlt pár évtizedben a digitális eszközök mindennapjaink állandó részeivé váltak. Napi több órát töltünk okos telefonok, TV-k, számítógépek, tabletek használatával, valamint LED fényforrásokkal körülvéve. A mesterséges világítás egyaránt hatással van az emberekre, az állatokra és a növényekre. Megzavarja a természetes fényviszonyok mellett több százezer év alatt kialakult belső biológiai óra, az úgynevezett cirkadián ritmus működését. Következményként módosul az anyagcsere, a testtömeg-index (BMI), az oxigénfelvétel, illetve a hormontermelés. A LED-világítással és az LCD monitorokkal az a baj, hogy a fehér színű fény voltaképpen kék fényforrásból származik, amelyet fehérnek észlelünk, de ez attól még részben kék. Néhány évvel ezelőtt derült csak ki, hogy az emberi szemben, a retinában speciális sejtek vannak, a melanopszinok, amelyek kifejezetten a nanométer körüli hullámhosszú, azaz kék fényre reagálnak, és befolyásolják a melatonin hormon termelődését, amely az alvás-ébrenlét szabályozását végzi. Ezért nevezik sötétséghormonnak is. Ha emelkedik a szintje, elálmosodunk, ha pedig csökken, akkor kipattan a szemünk. A melatonin erős antioxidáns, azaz megóvja a sejteket a károsodástól. A magas melatoninszintű egerek 20 százalékkal tovább éltek, mint csökkent melatoninszintű társaik. A melatonin erősíti az immunrendszer működését, egyes kutatások szerint véd a vírusfertőzésekkel szemben. Szervezetünk a fény spektrumának más tartományaihoz van jobban hozzászokva: a tűz vöröséhez, a villám sárgájához, a napfény fehéréhez. Ezek kevésbé befolyásolják a melatoninszintet. A kék fény, vagyis a LED-es mesterséges megvilágítás azért alattomos, mert a hajnali derengést idézi fel, és ettől azonnal ébrenléti módba kapcsolja a szervezetünket: hatására csökken a melatonin-termelés, felébredünk. A Harvard Egyetem kutatói megállapították, hogy a kék fény kétszer olyan hosszú időre csökkentette a melatonin-termelést, mint a zöld fény, és három órával előbbre hozta az ébredés idejét, míg a zöld fény másfél órával. A cirkadián ritmus lépcsőzetes eltolásával a vizsgálat alanyainál vészes mértékben és tartósan nőtt a vércukorszint, ellenben csökkent az étkezések utáni teltségérzet kialakulásáért felelős leptin hormon mennyisége. Vagyis cukorbetegség közeli állapotba kerültek, miközben egyre többet bírtak enni, és hízni kezdtek. A szemüveglencse gyártó cégek kifejlesztettek egy olyan forradalmi felületkezelést, amely semlegesíti a digitális eszközök képernyője által kibocsátott kék fényt, és így megelőzi a szem megerőltetését és a szemfáradtság kialakulását. Semlegesíti a kék fényt, csökkenti a ragyogást, nyugodt és kontrasztosabb látást, ezáltal természetesebb színérzékelést biztosít. Igen nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre, így már gyermekeink részére is biztosítani kellene a kék fénytől védő szemüveglencséket. A szem kifáradása a legegyszerűbben úgy előzhető meg, ha tudatosan figyelünk arra, hogy gyakran pislogjunk, használjunk műkönnyet, illetve időnként szakítsuk meg a munkát, s ne a monitort bámuljuk. Magyarországon miniszteri rendeletek - 50/1999. (XI. 3.) EüM és az 3/2002. (VIII. 30.) ESzCsM rendelet - szabályozzák a képernyő előtti munkavégzés egészségügyi és biztonsági követelményeit. A részletes leírás legfontosabb kitételei a rendszeresen elvégzett szemészeti vizsgálat (éventekétévente), a kötelező óránkénti 10 perces szünet, és a monitor előtt töltött munkaidő maximalizálása napi hat órában. A mai, munkanélküliség jellemezte piacon azonban a munkavállaló a munkaadó nézőpontjából tekint a saját tevékenységére, és lemond a jogairól. Gyorsan az utcán találhatja magát. Vagyis nemcsak a tíz perc pihenőről mond le önként, hanem a dioptriában mind gazdagabb szemüvegét is saját zsebéből fizeti. A számítógépes rétegekkel ellátott lencsék árai egyre mérséklődnek, hogy minél szélesebb körben terjedjenek, hiszen mindennapjainkban egyre szükségesebbé válnak. Keressék fel a Gabainé Optikát s teljes körű információkkal és kedvező vásárlási feltételekkel állunk a kedves vásárlók rendelkezésére! Gabainé Optika, Albertirsa,Vinnyica u. 8., 06-70/ Keressen minket a facebookon!
8 augusztus 13. INGATLAN CSEMŐBEN alkalmi áron sürgősen eladó 45 mft értékű luxus családi ház. Iár.: 15 mft. Érdeklődni: 06-70/ CEGLÉDBERCELEN nm építési telek eladó. Tel.: 06-70/ CEGLÉDEN, Arany utcában, 420 nm-es telken, 100 nm-es, 3,5 szobás, nagypolgári ház eladó. 6,6 mft / CEGLÉD belvárosában, 62 nm, 1. emeleti, 2+étkezős, gázfűtéses lakás eladó. 8,9 mft / ABONYBAN 2 szobás, fél komfortos ház eladó. Iár: 5,6 mft / CEGLÉDEN, Hétvezér u-ban, 1500 nm-es építési telek eladó. Gáz, villany van / CEGLÉD, Bajcsy Zsilinszky utcában, 716 nm-es telken, 85 nm-es, 3 és fél szobás családi ház eladó. 6,5 mft. Fsz-i vagy 1. emeleti, 2 szobás lakást beszámítunk / ABONYBAN 50 nm, komfortos családi ház, 820 nm telekkel eladó. Ár: 2,8 mft. Akár lízingre is / CEGLÉDEN 55 nm, 2 szobás, erkélyes panellakás eladó. 5,9 mft / ÉPÍTÉSI telek Cegléd, Petőfi út-déli út sarkán eladó / BUDAPEST orvosi egyetemhez közel, összkomfortos, 36 nm téglalakás, 5.em, liftes, zárt udvari kocsibeállóval eladó. Beépített konyha, fürdő, wc, előszoba, szoba. Ár: 10 mft Érd: 06-20/ CEGLÉD, Akácos utca 44 sz. alatti ház sürgősen, áron alul eladó. Iár: 8 mft / CEGLÉDEN felújított, 3 szobás családi ház eladó. Iár: 12 mft. 0620/ CEGLÉDEN, Tescohoz közel, lebontásra váró ház eladó. Iár: 3,7 mft / CEGLÉDI termálfürdő közelében, 800 négyszögöl telken, családi ház eladó / HEGYKŐN felújított, 2 szobás családi ház eladó. Érd.: / CEGLÉDEN az Öregszőlőben, építésre is alkalmas telek eladó / CEGLÉD belvárosában, 130 nm, 3+nappalis, igényes polgári ház eladó, 860 nm telken. 18,9 mft / CEGLÉDEN szoba, konyhás (komfort nélküli, víz az udvarban, gáz az utcában), saroktelkes, utcáról önálló bejáratú házrész eladó. Iár: 3,2 mft. Tel.: 06-53/ óra után CEGLÉDEN 60 nm-es, 2 szobás ház, 470 nm közműves telken eladó. 3,7 mft / ELADÓ Ceglédbercelen, 2 családnak megfelelő, összkomfortos családi ház. Érd: 06-70/ , 06-53/ CEGLÉDEN 5. emeleti, 57 nmes, 1,5 szobás, felújított fürdőszobás, erkélyes panellakás eladó / ALKALMI áron! Ceglédbercelen, Pesti úton, 1538 nm-es telken, 200 nm-es, 6,5 szobás tégla ház+szoba, konyha, fürdőszobás épület eladó. 17,9 mft / CEGLÉDEN 115 nm, 2+nappalis, gázfűtéses családi ház, 560 nm telken eladó. Lakást, földterületet beszámítok! 16,9 mft / CEGLÉDI, 240 nm-es, felújított, nagypolgári ház, 1000 nm-es udvarral, sok extrákkal eladó. com, 06-30/ ELADÓ Albertirsán 300 négyszögöl telken kis ház alápincézve, megkezdett hozzáépítéssel. Irányár: 1,5 m Ft / CSEMŐBEN 12 Ha fenyő és nyárfa erdő eladó. 9,9 mft / INGATLAN VÉTEL CEGLÉDEN keresek 2. emeletig, 2 szobás lakást, készpénzes ügyfeleim részére / KIADÓ CEGLÉDEN a Reggel utcában, 80 nm-es üzlethelyiség kiadó és egy 250 literes Red Bull italhűtő eladó. Érdeklődni: 06-20/ CEGLÉDTŐL 5 km-re, 350 nmes épület raktározásra, ipari tevékenységre, fűthetően, őrzéssel kiadó / IRODAHELYISÉG 38 nm-es, Cegléden, a Szabadság téren hosszútávra kiadó! Tel: 06-53/ CEGLÉDEN 3 szobás, bútorozatlan lakás kiadó / CEGLÉDEN a Rákóczi úton, utcafrontra néző üzlethelyiség hosszútávra kiadó! Tel: 06-53/ ADÁS-VÉTEL RÉGISÉGEKET, festményeket, bútorokat, porcelánokat, bronz tárgyakat és komplett hagyatékot vásárolok magas áron. Ingyenes kiszállás. Ugyanitt tollfelvásárlás! Régi tollat, használt párnát, dunyhát veszek magas áron / literes réz pálinkafőző bolti számlával igazolva eladó. Érd.: 06-20/ SZŐLŐDARÁLÓ, elektromos meghajtással szőlőprés, borátfejtő szivattyú, boroshordók eladók. Érd.: 06-20/ ÚJ vegyes tüzelésű kazán eladó beszereléssel / ELADÓ 2 ajtós, mobil, kerekeken guruló, 1,5x3 méteres, tetővel rendelkező vas kutya kenel. Ár: 40 eft / MINDENFÉLE használt szerszám gép felvásárlás, vezetékek / ELADÓ Cegléden: 100 l-es gyári öntvénysutu, gyári szőlődaráló, gyári villanymotoros kukorica daráló, 2 db felújítandó robykapa és tartozékai (járó kerék, szivattyú, kapák) 2 db 110 l-es műanyag hordó és más egyebek. Esetleg csere (malac, süldő) 06-31/ UDVARI vásár! Augusztus Háztartási gépek, eszközök, kerékpárok, munkaruha- farmerek (500 Ft/db) pólók- szoknyák (300 Ft/db) tányérok- poharak (50 Ft/db) Cegléd, Déli út 33. SZÁMÍTÓGÉP állvány görgős irodaszékkel, 3 részes előszobafal, Lehel hűtőszekrény kedvező áron eladó / VÁSÁROLOK régi bútorokat, képkereteket, festményeket, könyveket, mindenfajta hagyatékot, porcelánokat, órákat, régi dolgokat / mindenféle öreg tollat veszek. KÉSZPÉNZÉRT vennék retró, régi érdekes tárgyakat, könyveket, teljes gyűjteményt, sok féle hagyatékot. Hívjon bizalommal! Fiatal gyűjtő / ISKOLAKEZDÉSRE vásárolja meg számítógépét, laptopját nálunk! Új és használt gépek értékesítése, szervize. Cegléd, Teleki út 9/A / ; Cegléd, Alszegi út / SZARVASAGANCS, hullottagancs hagyaték felvásárlás készpénzfizetéssel, napi aktuális legjobb áron. Tel.: 06-30/ SZÁRAZ kenyér eladó Cegléden. 75 Ft/kg / KOMBINÁLT hűtő, fagyasztószekrény csónak (motorral) és robogó eladó. Tel.: 06-20/ MEGVESZEM régi disznóvágó asztalát 8000 Ft, régi zománcozott gyerekkád tartóval 2500 Ft, régi ablak spaletták 1 ablakra való 3000 Ft, fateknő jó állapotú 1500 Ft, lemezteknő 1000 Ft. Szódásüveg rekesszel együtt 1500 Ft, szódásüveg 50 Ft, 50 literes 1000 Ft, gyalupad 6000 Ft, boros hordó 1000 Ft, régi ruhás szekrény, konyha szekrény 5000 Ft/db ugyanitt régi bútorokat és komplett hagyatékot felvásárolok / ELADÓK használt, jó állapotú gázkonvektorok Tápiószelén. Érd.: 06-20/ FŰKASZA 185-ös, hamszter kocsi 3 tonnás, kétfejes eke eladó. Tel.: 06-70/ KONYHASZEKRÉNY, szekrénysor, rekamiék, ülőgarnitúra, vízszivattyú, hordók, sutu, tartályok, porraloltó eladó / VEGYES VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrót, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, dinamót, műszerész esztergát, kompresszort, esztergakéseket / KUKORICA, búza, árpa, napraforgó, zab eladó. Házhozszállítással is. Tel.: 06-30/ ÁZÁS mentes kisbálás réti fűszéna, kisbálás lucerna, kisbálás búzaszalma eladó. Házhozszállítással is / ELEKTROMOS szőlődaráló, 3 hektoliteres kád és villanymotor eladó / TŰZIFA akció! Vastag akác: 2650 Ft/100 kg, vékony akác: 2350 Ft/100 kg, bükk és tölgy: 2400 Ft/100 kg, vegyesfa: 1950 Ft/100 kg / VASTAG akác 2700 Ft/100 kg, vékony akác 2400 Ft/100 kg, tölgy és bükk 2500 Ft/100 kg, vegyes tűzifa 1950 Ft/100 kg, nyár tűzifa 1550 Ft/100 kg. Hasítás: 150 Ft/100 kg / DOBOS Tűzifa Kft. Csemő. Eladó akác, pusztaszil, tölgy tűzifa / SZÁRAZ bükk szélfa 2200 Ft/100 kg, hasított bükk 2600 Ft/100 kg, kályhakész akác 2550 Ft/100 kg / KEMÉNY vegyes fa, vastag akác, nyárfaszél eladó / NYÁRFA 1500 Ft/100 kg, vegyes tűzifa 1800 Ft/100 kg eladó / RÉGI pénzt, éremgyűjteményt, háború előtti képeslapokat, színes szódásüvegeket keresek / ÉRETT istállótrágya kistételben házhoz szállítva eladó / UDVARÁN, padlásán, pincéjében feleslegessé vált szemetét vagy más egyéb hulladékát, alacsony áron vagy bármilyen ócskavas illetve színesfém ellenében elszállítom. A kiszállás díjtalan, hívjon bizalommal a nap bármely szakában / KOMPLETT hagyatékot, udvaron, padláson és mindenfelé heverő ócskaságokat veszek. tonet11@freeamil.hu, 06-70/ JÁRMŰ KÉSZPÉNZÉRT autóját, teherautóját megvásároljuk állapottól függetlenül. Házhoz megyünk! Tel.: 06-70/
9 9 Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik Szalonnás Ferencné temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. Külön köszönetet mondunk: Dr. Gabnai Judit és Dr. Kuklis Judit háziorvosoknak, az Ápolási Osztály Orvosainak, Dolgozóinak valamint Nagyné Marikának áldozatos munkájukért. A gyászoló család. ELADÓ rendszám nélküli utánfutó. (teherbírás: 3 mázsa) Tel.: 06-53/ SZOLGÁLTATÁS MINDENFÉLE autót megvásárolok! 35 Ft/kg. Tehergépkocsit is. Házhoz megyek! 06-20/ CEGLÉDEN személygépkocsik kölcsönözhetők / VESZÉLYES fák lombtalanítását és kivágását vállalom, kosaras autó bérelhető / HÁZKÖRÜLI karbantartási, javítási munkák garanciával: kútjavítás, kertgondozás, fűnyírás, tatarozás / KÖLTÖZTETÉS, fuvarvállalás olcsón, ponyvás, billenőplatós kisteherautókkal, megbízható rakodókkal, országosan. Érd.: , 06-53/ KÚTTISZTÍTÁST, kútmélyítést, fertőtlenítést, szivattyúzást és fakivágást vállalok. Pl.: fenyő/ dió / DUGULÁS elhárítás SOS-ben, lefolyórendszerek tisztítása / DUGULÁSELHÁRÍTÁS falbontás nélkül, 0-24-ig zsírtalanítás, csatornatisztítás géppel, hétvégén is, garanciával / SZOBAFESTÉST, gipszkartonozást illetve hőszigetelést válllalok. Tel.: 06-20/ PALATETŐ, lapostető szigetelése korszerű anyagokkal, garanciával. Csatornázás, kéményjavítás / Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik Ócsai Gyula temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. Külön köszönetet mondunk Dr. Gabnai Judit háziorvosnak és asszisztenseinek áldozatos munkájukért. A gyászoló család KÚTFÚRÁST vállalok 20 éves szakmai tapasztalattal, rövid határidővel, 160 mm csőátmérőig / BETEGÁPOLÁST vállalok. Tel.: 06-20/ PALATETŐ bontásnélküli felújítása színes, mintás, bitumenes zsindellyel. Kémény bontás- építés. Ingyenes árajánlatkészítés. Nyári Akció -10% / , www. palatetofelujitasjavitas.hu SZŐNYEG, kárpit mélytisztítása háztól házig / mlap.hu Hörömpő József VÍZVEZETÉK szerelést, szennyvízvezeték dugulás elhárítását vállalom az év minden napján / JÖVŐBELÁTÓ javasasszony, mesterjósnő, halottlátó médium vállal: rontáslevétel, pénzenergia, gyógyítás 06-70/ VARRÓGÉPSZERVIZ! Rendkívüli árengedmény! Árainkról bővebben: net 06-70/ FRISSÍTŐ masszázst vállalunk Cegléden. Tel.: 06-30/ , 06-70/ TETŐK javítása, készítése, veszélyes fák lebontása. Molnár Gábor. 06/ , 06-70/ KÁDFELÚJÍTÁS hőkezeléssel! Helyszínen, garanciával, minden színben! Villanyszerelés! Telefon: 06-70/ SZÓRAKOZTATÓ elektronikai cikk javítása, Tv, számítógép. Riasztók, automata kapuk telepítése, javítása. Imrik Zsolt 06-30/ UGRÁLÓVÁR-légvár bérlése Albertirsán. Tel: 06-30/ , com/ugralovaralbertirsa KÁRPITOS! Autó- Bútor áthúzás, javítás, felújítás, kormánybőrözés. Tel.: 06-20/ Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik Farkas Györgyné szül: Negyedi Erzsébet temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Külön köszönetet mondunk Dr. Tornyai Károly háziorvosnak áldozatos munkájáért. A gyászoló család. VÁLLALOM: vizes, salétromos falak utókezelését, szigetelését, kőműves és ács munkát, homlokzatok szigetelését, térkövezést, javításokat 5 év garanciával / VÁLLALOK kisebb- nagyobb kőműves, festő, tető munkát és stilezést / FODRÁSZ házhoz megy. Tel.: 06-20/ PROFESSZIONÁLIS szőnyegtisztítás mélymosással! Házhoz szállítás bárhová megoldható. Cegléden ingyenes. Ruhatisztító: Cegléd, Szent Imre h. u 14/A / AUTOMATA mosógépek javítását vállalom, akár hétvégén is. T: 06-20/ MOSÓGÉP, mosogatógép szerelés garanciával, kiszállási díj nélkül. Felújított használt gépek értékesítése garanciával / Non-Stop FESTÉS, mázolás, tapétázás, bútormozgatással. Tel.: 06-20/ JÓSLÁS, kötés, oldás. Tel.: 06-20/ ÁCS, tetőfedő, kőműves, bádogos és malterba kúpozás. Tel.: 06-20/ VESZÉLYES, szűk helyen lévő, nem dönthető fák gallyazása, kivágása / ELVESZETT-KERESEM ELVESZETT a Bársony utcából egy fekete-vörös teknőctarka vemhes cica. Ismertető jele: a farka vége vörös / ÁLLAT VÁLASZTÁSI malacok eladók. Tel.: 06-20/ SERTÉS inszeminátori szolgáltatást vállalok kedvező áron, a hét minden napján / MALACOK, süldők, hízók, kanok, göbék, anyadisznók eladók / órától. 9 éves, szürke, kanca póni eladó. Tel.: 06-20/ GAZDIKAT keresünk az alábbi kutyusoknak: német juhász, tacskó, leonbergi, kaukázusi, puli, stafford shire terrier, roti. A kutyák megtekinthetők minden nap óra között a Cegléd Külső Kátai útról megközelitendő állatmenhelyen. Telefon: 06-20/ , honlap: allatmenhelycegled.hu Kérjük adója 1%-val segítse az Állatmenhely nyílt Alapítvány által fenntartott menhelyet. Adószámunk: NAPOS és előnevelt csibe augusztus, szeptember hónapra megrendelhető fehér és színes fajtákból. Magas minőségű csibetápok kaphatók. Gali Baromfikeltető Albertirsa Tel.: 06-30/ , 06-53/ AKCIÓ! Konyhakész csirke és kacsa kapható. 690 Ft/kg, 1200 Ft/kg / CEGLÉDEN választási malacok eladók / TÁPIÓSZŐLŐSÖN kecskék eladók. Tel.: 06-20/ ELŐNEVELT tarka-barka csirke vakcinázott állományból, kettős hasznosítású és vörös hús házhoz szállítva megrendelhető (40 dkg-50 dkg) / , 06-30/ ELADÓ magyar tarka tehén borjával, és birkák. Tel.: 06-20/ VÁLASZTÁSI mangalica malacok eladók. Tel.: 06-30/ VÁLASZTÁSI malacok eladók Ft/db. Tel.: 06-30/ VÁLASZTÁSI malacok eladók / BIKABORJÚ eladó. Érd.: 06-30/ MAGYAR tarka üsző borjú és bikaborjú eladó / TÁRSKERESÉS HATVANAS évei elején járó, nyugdíjas férfi keresi természetet kedvelő hölgy ismerettségét. Válaszlevelet "Természetjáró" jeligére a szerkesztőségbe kérem. FIATAL, nem dohányzó, érettségizett lányt feleségnek keresek / órától 60-as, csinosnak mondott hölgy megismerkedne intelligens férfival, 65 éves korig. "Rózsa" jeligére a szerkesztőségbe. FIATAL nő ismerettségét keresi 178/77/61 éves férfi. SMS: 06-30/ /178/82 férfi keres átlagos vagy nőiesen molett hölgyet 45 éves korig, saját lakással / ÜZLETEMBER keres görögországi nyaraláshoz egy csinos hölgyet. nyaralas222@gmail. com ÜDÜLÉS BALATONSZÁRSZÓN kertes ház üdülésre kiadó 4 főnek, ingyenes strand / , 06-84/ HORVÁTORSZÁGI tengerparton apartman kiadó / , 06-20/ SIÓFOKI aranyparton közvetlen vízparti, és a víztől 100 méterre lévő apartmanok igényeseknek kiadók / BALATONVILÁGOSON önálló apartmanok, közeli strandra ingyenes belépőkártyával kiadók! Tel: 06-20/ IMPRESSZUM Dél-Pest Megyei Szuperinfó Megjelenik minden csütörtökön példányban. Lapzárta: hétfõ 18 óra. Felelős kiadó: Hírös Modul Kft. Felelős szerkesztő: Zakar László Szerkesztőség: 2700 Cegléd, Múzeum u. 3. Tel./fax.: 53/ info@dpmsz.hu Nyomda: Ipress Center Hungary Kft., 2600 Vác, Nádas utca 4. Terjeszti: Hírös Modul Kft. Terjesztési területek: Cegléd, Csemõ, Külsõ-Budai út, Ceglédbercel, Albertirsa, Dánszentmiklós, Nyársapát, Nagykõrös, Törtel, Mikebuda, Kocsér, Kõröstetétlen, Jászkarajenõ, Abony, Újszilvás, Tápiószõlõs, Tápiógyörgye, Pilis, Tápiószele, Farmos, Tápiószentmárton. A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk! Eng. szám /1997
10 augusztus 13. MUNKALEHETŐSÉG! Gyártósori összeszerelő pozícióba keresünk 3 műszakos munkarendben munkavállalókat határozott időre / wf3123@hrszoftver.hu MUNKALEHETŐSÉG! Kábelfeldolgozó partnercégünkhöz keresünk 2 műszakos munkarendben, ülő munkára munkavállalókat / wf3119@hrszoftver.hu ÁLLÁST KÍNÁL ALBERTIRSAI ásványvíz palackozó cég munkatársat keres az alábbi munkakörökbe: targoncavezető, alapanyag raktáros, raktári adminisztrátor. Jelentkezni lehet fényképes önéletrajzzal a karrier@acquarius.hu címen. IDŐS gondozására keresek szakképzett ápolót. Lakás lehetőséggel és kiemelt bérezéssel. Önéletrajzot a ryder8773@gmail.com címre kérném. TUR-MIX használtruha üzletembe részmunkaidőbe eladót felveszek. Jelentkezni: Cegléden a zölségpiacnál. MÉLYÉPÍTÉSSEL foglalkozó vállalat keres, közmű építésben jártas nehézgépkezelőket, cat428d kombikotróra azonnali belépéssel. Érd.: 06-30/ , abt93@t-online. hu Az N.V.G.-Trans Kft. keres felvételre 24 tonnás nyerges szerelvényre, GKI kártyával és tapasztalattal rendelkező, leinformálható nemzetközi gépkocsivezetőt. Jelentkezni munkaidőben a 06-30/ es telefonszámon. NVG-Trans Kft. keres gyakorlattal és GKI kártyával rendelkező, leinformálható gépkocsivezetőket nemzetközi viszonylatra, 12 tonnás nyerges szerelvényre, biztos fizetéssel! Érdeklődni a 06-30/ es telefonszámon munkaidőben! KREATÍV, ambíciózus szakácsot keresünk a ceglédi Monaco étterembe. Kezdők jelentkezését is várjuk. Fényképes önéletrajzokat az étterembe vagy az info@monacoetterem. hu címre várjuk. JÁSZLADÁNYI műanyag üzem keres dolgozókat Törtel, Abony, Újszász környékéről. Érdeklődni: óra között 06-30/ SZARVASMARHA vágóhídra 3 fő segédmunkást keresünk. Munkavégzés: Cegléd, Cifrakert külterület. Érdeklődni: 06-53/ MÉG van esély, hogy a 2 db ügyfélszolgálati állás egyike az Öné legyen! Feltétel: minimum érettségi bizonyítvány. Jelentkezni: fbecskehazi@ gmail.com CUKRÁSZAT szakképzett, nem dohányzó cukrász hölgyet keres állandó munkára / HÚSBOLTI eladót felveszek. Szakmai végzettség szükséges! 06-20/ GÉPKOCSIVEZETŐKET keresünk C kat. vezetői engedélylyel, gyakorlattal 7,5 tonnás teherautóra kézi rakodással. Jelentkezés H-P: 8-16 óra között, 06-20/ NYERGES, ponyvás szerelvényre GKI kártyával gépkocsivezetőt felveszünk belföldi munkára / ALBERTIRSAI ásványvíz palackozó cég munkatársat keres az alábbi munkakörbe: betanított munkás (udvari munkás) Jelentkezni lehet önéletrajzzal a karrier@ acquarius.hu címen. VÁSÁRI munkára keresek jó fizikumú férfi munkaerőt / FARMOSRA a Bolero Fogadóba felszolgálót, pultost keresünk. Jelentkezés: H-P 8-16-ig 06-20/ JÓ fizikummal rendelkező férfi munkatársakat keresünk Ceglédről, Törtelről és Nyársapátról ceglédi üzemünkbe. Kezdés: azonnal. Tel: / A jelentkezéseket 8:00-16:00 között tudjuk fogadni. LAKATOST felveszek azonnali kezdéssel / VARRODAI munkakörbe szakmai tapasztalattal rendelkező szalagvezetőt, valamint gyakorlattal rendelkező varrónőket felveszünk. Jelentkezni info@rewear.hu címen. JÓZAN életű, önállóan dolgozni tudó kőműves és szobafestő mázoló szakembert, jó kereseti lehetőséggel, azonnali kezdéssel felveszek ceglédi munkára. Jelentkezni: 06-30/ es lehet. telefonszámon ÉPÍTŐIPARI cég gyakorlattal rendelkező, kivitelezési feladatok irányítására, valamint műszaki előkészítésre munkatársakat keres. Jelentkezni szakmai önéletrajzzal \"építőipar\" jeligére a Szuperinfó ceglédi szerkesztőségébe, vagy az epitoiparcegled@ gmail.com címre várjuk. KŐMŰVEST és segédmunkást felveszek, akár napi kifizetéssel Ceglédre. Jelentkezni: 06-70/ MARKETING feladatok elvégzésére keresek munkatársat tapasztalattal és marketingcommando -s szemlélettel!. Előny: Alapvető grafikai/ képszerkesztői programok ismerete, használata, B kat. jogosítvány. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal: hrmarketingvezeto@gmail.com GÉPLAKATOST és szerkezet lakatost keresek Ceglédre. Jelentkezni SMS-ben: 06-70/ AZ Albertirsai Napsugár Óvoda óvodapedagógust keres határozott időre szeptember 1-től. Érd.: Farkas Péterné 06-70/ NÉMETORSZÁGI munkára festőket keresek. Tel.: 06-20/ KŐMŰVEST keresünk bejelentett, hosszútávú munkára. Lehet pályakezdő is! Főnix Agro Invest Kft / APM Personal GmbH keres festő-hőszigetelőket Németországba. tizapm@gmail.com / FIATALOS, határozott fellépésű, jó konfliktuskezelő munkatársat keresünk portaszolgálati-, éjjeliőri feladatok ellátására váltott műszakban. Jelentkezés H-P.:8-16-ig, 06-20/ ROSETTA vendéglő fiatal pultos hölgyet keres / ÉTELFUTÁRT kizárólag ebédidőre és szakácsot felveszek. Jelentkezni: info@kossuth-hotel.hu vagy 06-20/ CEGLÉD belvárosába, nagyforgalmú szalonba, masszőr munkatársat keresek. Jelentkezni: 06-30/ , 06-70/ FÉMIPARI tapasztalattal rendelkező munkavállalókat keresünk újhartyáni, szendvicspanel gyártásával foglalkozó partnerünkhöz. Amennyiben felkeltettük érdeklődését, hívja a 06-70/ telefonszámot. FÉNYKÉPEZNI jól tudó amatőrt vagy fényképészt keresek, jogosítvány előny. Tutti Fotó Kft. Cegléd, Rákóczi út / PILISIEK figyelem! Nyáregyházi munkalehetőség! Fémiparban jártas férfiak jelentkezését várjuk. Érdeklődni: 06-70/ Az önéletrajzokat az agnes.terecskei@ cleverjob.hu címre várjuk. ÖNÁLLÓAN dolgozni tudó, gyakorlattal rendelkező asztalost felveszünk! Jelentkezés: H-P: 8-16-ig; 06-20/ FÉRFI betanított munkást felveszünk Abony, Cegléd térségéből, azonnali kezdéssel. Előny: műszaki végzettség! Jel.: H-P: 8-16, 06-20/ A Cleverjob Kft. újhartyáni tasakgyártással foglalkozó partnercége számára munkavállalókat keres. Az önéletrajzokat az office@cleverjob.hu címre várjuk. További információ: 06-30/ TÖRTELI büfébe pultost keresek. Tel.: 06-30/ KECSKEMÉTI áruszállító cég nemzetközi gyakorlattal, B kategóriás jogosítvánnyal rendelkező sofőrt keres EUban történő munkavégzésre, furgonra. Jelentkezni a 06-76/ telefonszámon illetve a bito@bitointertrans.hu címen lehet. ALBERTIRSÁRA újság terjesztőt keresek / GÉPLAKATOST, szerszám készítőt, eszetergályost és vasiparban jártas segédmunkást felveszünk. Jelentkezés: Herida Kft Cegléd, Külső Kőrösi út 1 GYAKORLATTAL rendelkező CO hegesztőket, szerkezetlakatosokat felveszünk. Szállást biztosítunk, utazást térítünk vagy szállítunk. Tel.: 06-20/ MOSOSNMAGYARÓVÁRI munkahelyre női, férfi dolgozókat felveszünk. Szállást biztosítunk, utazást térítünk vagy szállítunk. Tel.: 06-20/ ALKALMAZOTTAT keres ingatlaniroda fő vagy mellékállásban. (alapbér+jutalék) 06-30/ MARKETINGBEN jártas programozó, grafikus kollégát keresünk web design tapasztalattal. Előny: Marketing módszertani ismeretek, tanulmányok. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal: infoguru01@ gmail.com. JÁSZFÉNYSZARUI Samsung gyárba biztonsági őröket keresünk, érvényes vagyonőri igazolvánnyal és megújító vizsgával. Nettó 490 Ft-os órabérrel. Jelentkezés 06-30/ NYERGES billencsre sofőrt keresek belföldre, hetezéssel, kőszállításra. karsai177@ gmail.com 06-70/ KÉTMŰSZAKOS munkarendbe raktárba, csomagolói munkakörbe, betanított dolgozókat keresünk augusztus 24-i kezdéssel. Bejárás megoldott céges busszal. Jelentkezni SMS-ben "raktár" jeligével a 06-30/ és a 06-30/ as telefonszámra.
11 11 ALBERTIRSAI ásványvíz palackozó cég munkatársat keres az alábbi munkakörökbe: élelmiszeripari technikus, élelmiszeripari gépésztechnikus, vízkezelő technikus, vegyésztechnikus. Jelentkezni lehet önéletrajzzal a karrier@acquarius. hu címen. DOLINA Kft. albertirsai telephelyére keres 1 fő darukezelőt és 1 fő segédmunkást. Jelentkezni személyesen a telephelyen / HAMAROSAN induló összeszerelő munkakörbe keresünk év közötti női munkavégzőket, illetve férfiakat (korlátozott számban) több műszakos munkarendbe. Munkavégzés helye: Jászberény Bejárás céges busszal. Érd.: ffjob.2015kft@gmail.com 06-70/ TÁPIÓSZŐLŐSRE takarítónőt keresünk, fejőház, tejház takarítására / HERNÁDI húsfeldolgozó partnercégünkhöz, 1 műszakos munkarendbe dolgozókat keresünk. Bejárás Cegléd, Albertirsa területéről céges busszal megoldott! Az önéletrajzokat a bea.maasz@ cleverjob.hu címre várjuk. További infó: 06-30/ VÍZ, gáz, fűtés szerelőt felveszek / OKTATÁS KUSZKA Autósiskola! Tudás alapú vizsgák! Motorkerékpár és "B" kategóriás tanfolyam kedvező áron. Reg. Nr , PLH-321 VSM K 65%, GY 52 %, KK 140 eft / Szigetszentmiklósi partnerünkhöz, az NCR Magyarország Kft-hez keresünk munkatársakat OPERÁTOR munkakörbe Feladatok: Elvárások: Juttatások: Amire nálunk biztosan számíthat ezen kívül: Bejárás ingyenes céges busszal! Jelentkezés: Telefonon: Személyesen: ben: dora.szabo@pannonjob.hu
12 augusztus 13. TRAPÉZLEMEZ, CSEREPESLEMEZ, SZENDVICSPANEL C ÉS Z PROFILOK FORGALMAZÁSA Trapézlemez Cserepeslemez Szendvicspanel BÁCS-LEMEZ KFT kecskemet@metal-sheet.hu
IX. évfolyam, 18. szám szeptember 10.
IX. évfolyam, 18. szám 2016. szeptember 10. 2 3 4 5 6 EGYÉB Kékfrankos, zweigelt, cabernet sauvigon illetve vegyes vörös szőlő eladó Szekszárdon és a Decsihegyen. Tel.: 30/719-2044 INGATLAN Megvételre
IX. évfolyam, 7. szám április 9.
IX. évfolyam, 7. szám 2016. április 9. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház garázzsal, kerttel. Érd.: 70/533-4468 Zomba-Szentgálszőlőhegy
2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig
2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2 3 4 APróHIrdETÉSEK: Adás-vétel Kukoricán nevelt, vágni való csirke kapható a baromfikeltetőnél! Pomáz, Bethlen G. u. 1/A. Tel.: 06-26/325-869
XVII. évfolyam 6. szám március 22.
XVII. évfolyam 6. szám 2013. március 22. 2 Falusi HIRDETÔ Falusi Apró Salgó polcok (kis és nagytételben), 50 szál fúrószárcsõ, valamint 3t csavar (sok méretben) kilóra eladó. Érd.: 30/455-64-32, 06-20/222-2000
DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,
Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét
Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat
DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu Az összes jelentkezőt nézve az első helyen felvettek aránya 49 százalék, az alap- és osztatlan képzésben pedig 43 százalék. A legnépszerűbb képzési terület - tavalyhoz hasonlóan
IX. évfolyam, 15. szám július 30.
IX. évfolyam, 15. szám 2016. július 30. 2 3 4 ÖNRE IS IGAZ, HOGY JÓL HALL, DE BIZONYOS HELYZETEKBEN NEHEZEN ÉRTI A BESZÉDET? Dr. Helfferich Frigyes PhD fül-orr-gégész, audiológus, orvosezredes Praxisomban
XVII. évfolyam 5. szám március 8.
XVII. évfolyam 5. szám 2013. március 8. 2 Falusi HIRDETÔ Falusi Apró Salgó polcok (kis és nagytételben), 50 szál fúrószárcsõ, valamint 3t csavar (sok méretben) kilóra eladó. Érd.: 30/455-64-32, 06-20/222-2000
DÉL-PEST MEGYE. www.dpmsz.hu. 2015. szeptember 17., XXVI/38.
DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2015. szeptember 17., XXVI/38. 2 2015. szeptember 17. www.dpmsz.hu 3 4 2015. szeptember 17. EGÉSZSÉGÜGYI INFORMÁCIÓK: Ügyeletes gyógyszertárak: 09.17. Pingvin Patika Múzeum
XX. évfolyam 4. szám február 19.
XX. évfolyam 4. szám 2016. február 19. 1 éves Sárga tojótyúk továbbtartásra is alkalmas 550 Ft/db Fehér vágni való csirke 460 Ft/kg áron megrendelhetõ Sarnyai Mónika Tel.: 06-30/835-1121 Gallyazás, gallyzúzás
Minõségi kártyanapárak. Egyedi falinaptárak hozott fotókból Érdeklõdni: 06-30/ XVII. évfolyam 21. szám október 18.
XVII. évfolyam 21. szám 2013. október 18. A szatymazi Takács Pálinkafõzde megkezdte mûködését. Szeretettel várjuk régi és új bérfõzetõinket. Érd.: 06-20/95-77-384, 06-20/5902-813 Minõségi kártyanapárak
XX. évfolyam 11. szám május 27.
XX. évfolyam 11. szám 2016. május 27. 2 Vörös tojótyúk (1 éves, kb 2 kg) 580 Ft/db házhoz szállítva 650 Ft Rendelésfelvétel: Bordány, Oszi Takarmánybolt. Kossuth u. 83 Tel.: 62/288-571 Forráskút Kálmán
DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra
Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2
X. évfolyam, 11. szám június 3.
X. évfolyam, 11. szám 2017. június 3. 2 3 4 5 MUNKÁT KERES-KÍNÁL Fűnyírást vállalok. Tel.: 0630/834-1065 CO hegesztőket és szerkezetlakatosokat keresünk vidéki munkahelyre (Győr mellé) ottlakással. 0630/937-4157.
Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére
PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja
D é l- P e s t M E g ye
D é l- P e s t M E g ye w w w. d p m s z. h u 2016. május 26., xxvii/21. 2 2016. május 26. Üzenjünk Brüsszelnek, hogy ők is megértsék! Készült Magyarország Kormánya megbízásából www. dpmsz. hu 3 4 2016.
2017. szeptember 22. péntek Autómentes Nap
2017. szeptember 22. péntek Autómentes Nap XXII. Kossuth Toborzó Ünnepély és Huszárfesztivál 2017. szeptember 22-24. Cegléd Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és kedves családját KOSSUTH LAJOS
AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. július 13., XX/28. AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core Duo
IX. évfolyam, 3. szám február 13.
IX. évfolyam, 3. szám 2016. február 13. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház kerttel, garázzsal. Érd.: 70/533-4468 Szekszárdon
XVII. évfolyam 18. szám szeptember 6.
XVII. évfolyam 18. szám 2013. szeptember 6. Vörös tojótyúk (1 éves, kb 2 kg) rendelhetõ. Ára: 650 Ft/db Rendelésfelvétel: Bordány, Oszi Takarmánybolt. Kossuth u. 83 Tel.: 62/288-571 Forráskút Kálmán Vencel
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 11., XXVII/6.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 11., XXVII/6. 2 2016. február 11. AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ ÉTTEREM DEKOR FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS
XVII. évfolyam 10. szám május 17.
XVII. évfolyam 10. szám 2013. május 17. Vörös tojótyúk (1 éves, kb 2 kg) rendelhetõ. Ára: 650 Ft/db Rendelésfelvétel: Bordány, Oszi Takarmánybolt. Kossuth u. 83 Tel.: 62/288-571 Forráskút Kálmán Vencel
Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:
2017. november 30. VI. évfolyam 6. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,
Álláslehetőségek 44. HÉT Országos. Egyéb gazdasági tevékenységet segítő egység vezetője (baromfitelep telepvezető)
Álláslehetőségek 44. HÉT Országos Munkáltató neve Munkakör Szakképzettség Munkavégzés helye Elérhetőség 1 2 Forgalmazó Kft /4153831/ Egyéb gazdasági tevékenységet segítő egység vezetője (baromfitelep telepvezető)
4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC
KO M Á R O M - E S Z T E R G O M M E G Y E 2012. ápri li s 13., XX /15. 2 2012. április 13. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.:
Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS
Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,
XIX. évfolyam 21. szám október 16.
XIX. évfolyam 21. szám 2015. október 16. A Szatymazi Takács Pálinkafõzde folyamatosan vállal bérfõzést. Igény szerint gyümölcs magozást vállalunk! Érd.: 06-20/5902-813, 06-20/95-77-384 2 Tûzifa (akác,
4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. június 22., XX/25. 2 2012. június 22. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.: 7 30-16 00 PLEXI ÉS MÛANYAG
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 18., XXVII/7.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 18., XXVII/7. 2 2016. február 18. 02. 18. - 02. 24. HÓKIRÁLYNŐ 2. (6) PREMIER 12:45 20-21-én: 10.15 is DEADPOOL (16) 13.45, 16.15, 18.45, 21.15 20-21-én: 11.15 is
XVIII. évfolyam 1. szám január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk.
XVIII. évfolyam 1. szám 2014. január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk. Tel.: 06-20/467-37-17 2 Villanyszerelésben szinte mindent
Irány az üzleti siker 3 hónapig megfelezzük kisvállalata új internetvagy telefonszolgáltatásának havi díját
DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2015. október 22., XXVI/43. Még gyorsabb internetcsomagok! Irány az üzleti siker 3 hónapig megfelezzük kisvállalata új internetvagy telefonszolgáltatásának havi díját Net és
Kísér: Látó Imre és cigányzenekara
DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2015. július 23., XXVI/30. Csomagoló, Operátor, Gépkezelő, munkatársakat keresünk gyáli orvosi eszközgyártó céghez könnyű, fizikai feladatokra: Amit kínálunk: Feltételek: 00-14
XVII. évfolyam 13. szám június 28.
XVII. évfolyam 13. szám 2013. június 28. Gallyazás, Gallyzúzás Korona alakítás KOSARAS MUNKAGÉPPEL gyors, megbízható határidõvel vállalom Telefon:70/3105877 2 Falusi HIRDETÔ VÍZ - GÁZ KÖZPONTIFÛTÉS SZERELÉS
Állatkertek Éjszakája 2015.
DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2015. augusztus 19., XXVI/34. Csomagoló, Operátor, Gépkezelő, munkatársakat keresünk gyáli orvosi eszközgyártó céghez könnyű, fizikai feladatokra: Amit kínálunk: Feltételek:
Parlagfű - A Pest Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztályának felhívása
DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2015. augusztus 6., XXVI/32. Parlagfű - A Pest Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztályának felhívása A Földművelésügyi Minisztérium rendelkezése alapján 2015. augusztus
Ne megszokásból közlekedjünk! Kétnapos lesz idén az Utcazene Fesztivál DÉL-PEST MEGYE. 2016. február 25., XXVII/08. www.dpmsz.hu
DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu Ne megszokásból közlekedjünk! Hétfő délelőtt kétirányú lett a Szent Imre herceg utca, működnek a jelzőlámpák. Az önkormányzat és a rendőrség kéri az autósokat, kerékpárosokat,
KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 31., XXVII/13.
KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 31., XXVII/13. 2 2016. március 31. 03. 31. - 04. 06. BAZI NAGY GÖRÖG LAG- ZI 2. (12) PREMIER 14:45, 18:45, 20:45 MOMENTUM (16) PREMIER 15:15, 19:30, 21:30 EDDIE, A
Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Kirendeltségeinek hirdethető állásajánlatairól
Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Kirendeltségeinek hirdethető állásajánlatairól Dorogi Kirendeltség (Dorog, Kálvária u. 18. sz.) Telefon: 33/431-448 Grafikai tervező
SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 4., XX/18. 2 2012. május 4. 2012. május 4. 3 4 2012. május 4. 2012. május 4. 5 SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS öltöny, kosztüm, kabát, bőrkabát! CSAK 1 NAPIG! Tatabánya, Puskin
TABLET AJÁNLATAINK: M-Tech 7 atab7 512MB+8GB,WiFi,800x 480,G-Sensor, Webcam,Android 2.3, magyar nyelvű tablet
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 18., XX/20. TERMÉKPALETTÁNKRA FELKERÜLTEK XBOX360 KONZOLOK, KIEGÉSZÍTŐK, JÁTÉKOK! XBOX360 320GB rendszer + Kinect Star Wars Limited Edition 127.990 Ft 10.500 Ft NOTEBOOK
2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA
Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)
-40% -40% Kedvezmény MINDEN multifokális lencséből. Kedvezmény vékonyított egyfókuszú lencsékből. Clemens Optika DÉL-PEST MEGYE
DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2016. január 21., XXVII/03. Clemens Optika 2700 Cegléd, Jókai u. 1. Mobil: 06 30 / 9455-877 Tel.: 53 / 501-048 Fax: 53 / 310-342 E-mail: clemensoptika@t-online.hu www.clemensoptika.hu
XVII. évfolyam 15. szám július 26.
XVII. évfolyam 15. szám 2013. július 26. 2 VÍZ - GÁZ KÖZPONTIFÛTÉS SZERELÉS CSATORNA BEKÖTÉS - Családi és társasházak komplett épületgépészeti kivitelezése - Napkollektoros rendszerek telepítése - Központifûtések
Siklós-Bóly térségi 25.
Siklós-Bóly térségi 25. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 25. szám, 2008. július 9. 2. oldal II I. évfolyam, 25. szám, 2008. július 9. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu
Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:
2019. január 30. VIII. évfolyam 1. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,
Minõségi névjegykártyák (színes, kétoldalas) készítése. XVII. évfolyam 11. szám május 31.
XVII. évfolyam 11. szám 2013. május 31. Minõségi névjegykártyák (színes, kétoldalas) készítése. 500 db 15 000 Ft+áfa 250 db 8 750 Ft+áfa Érdeklõdni: 06-30/52-54-353 2 Falusi HIRDETÔ VÍZ - GÁZ KÖZPONTIFÛTÉS
2 ingatlan@cegpasztor.hu
május 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2002-ben teljes körűen felújított 90m2-es, 2 szobás családi ház rendezett, összközműves 900m2 telken eladó. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen
Televíziók helyszíni javítása Bíró Tibor TV mûszerész Tel.: 06-20/
XVII. évfolyam 14. szám 2013. július 12. Televíziók helyszíni javítása Bíró Tibor TV mûszerész Tel.: 06-20/9385-984 Gallyazás, Gallyzúzás Korona alakítás KOSARAS MUNKAGÉPPEL gyors, megbízható határidõvel
DÉL-PEST MEGYE. 2015. szeptember 10., XXVI/37. www.dpmsz.hu
DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2015. szeptember 10., XXVI/37. Csomagoló, Operátor, Gépkezelő, munkatársakat keresünk gyáli orvosi eszközgyártó céghez könnyű, fizikai feladatokra: Amit kínálunk: Feltételek:
Tájékoztató a ceglédi közforgalmú gyógyszertárak ügyeleti rendjének változásáról
DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2015. május 28., XXVI/22. Tájékoztató a ceglédi közforgalmú gyógyszertárak ügyeleti rendjének változásáról Jogszabályi kötelezettségemnek eleget téve értesítem a város lakosságát,
2016. m á rci u s 10., XXVII/10. Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk
KECSKEMÉT 2016. m á rci u s 10., XXVII/10. w w w. ke s z i n. h u Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk v Szúnyoghálók v Szalagfüggönyök v Kapunyitók v Külsõ fém zsaluziák
DÉL-PEST MEGYE. www.dpmsz.hu. 2015. június 18., XXVI/25.
DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2015. június 18., XXVI/25. 2 2015. június 18. Vodafone Power to you új csomagok Red Basic EU, havi 9 990 Ft-tól 2 évre, e-packkel Látogass el üzletünkbe! Albertirsa, Pesti út
Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:
2018. június 28. VII. évfolyam 4. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,
Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ
MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések
KUCKÓ INGATLANIRODA ELADÓ INGATLANOK INGATLANIRODA
KUCKÓ INGATLANIRODA ELADÓ INGATLANOK INGATLANIRODA NAGYKŐRÖS, Széchenyi tér 9. Tel.: 53/500-831 CEGLÉD, Gubody u. 17. Tel.: 53/318-644 www.kucko-ingatlaniroda.hu Ingyenes ingatlanközvetítő hirdetési és
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám
REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám Kedves Olvasó! A hosszúra nyúlt hideg idő után végre élvezhetjük a tavaszt. Áprilisban nemcsak a Húsvétra készülünk kínálatunkkal, de már anyák napjára is, hiszen május
a hozzánk látogatóknak. -fogalmazott TAKÁTS TS
DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu Cegléd is bemutatkozott az Utazás kiállításon A fürdő, a hotel, a kemping és Cegléd kulturális kínálata, valamint borászatai is bemutatkoztak a fővárosi utazás kiállításon.
MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.
MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye
4 2012. március 30. Tatabánya- Bánhida, Kossuth u. 71 73. Bútor udvar Tel.: 34/301-417
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. március 30., XX/13. 2 2012. március 30. 2012. március 30. 3 4 2012. március 30. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva
Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása
Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL
Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től
2013. március 29. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója!
2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 4 2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 5 62 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz
Derecskei Zenei Esték
MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói
Együtt a kedvencek Tévé, internet, telefon együtt most az első hónap havi díja 0 Ft!
DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2016. január 14., XXVII/02. Csomagoló, Operátor, Gépkezelő, munkatársakat keresünk gyáli orvosi eszközgyártó céghez könnyű, fizikai feladatokra: Amit kínálunk: Feltételek: 00-14
ADATLAP MINTA. AZ AJÁNLÓ MEGNEVEZÉSE Előadó_egyéni_művészeti ág megnevezése_település.pdf Kézműves_egyéni_termék megnevezés_település.
ADATLAP MINTA Az alábbi adatok feltöltése szükséges, értelemszerűen a relevánsak. - Név (csoport/egyéni alkotó) - Elérhetőségek (cím, e-mail, telefonszám, honlap) - Képviselő neve, elérhetőségei - Művészeti
OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM
OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című
2015 ŐSZÉN LOMTALANÍTÁSI AKCIÓ SZOLNOKON!
NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. - NHSZ Zounok Zrt. 2015 ŐSZÉN LOMTALANÍTÁSI AKCIÓ SZOLNOKON! Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízásából a közszolgáltatás keretében ingyenes LOMTALANÍTÁSI
VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE
Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. JAVASLAT A VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2015. Készítette: Radics Zoltánné intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek
HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira
HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező
BAJNAI KÉPÚJSÁG Utoljára frissítve: 2015. június 15.
Utoljára frissítve: 2015. június 15. MŰSOROK Tisztelt Nézők! A Képújság műsorán A Magyar Viselet Ünnepén készült felvételt láthatják. Időpont: 2015. június 22. (hétfő) 19.00 óra Bárándi Zoltán szerkesztő
Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:
2018. február 28. VII. évfolyam 2. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,
VEGYESCIKK KEReSKEDÉS
DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés
Mozgással az Egészségért!
Mozgással az Egészségért! 2010. Június 12. (szombat) 9 óra Mátrai Gyógyintézet Mátraháza ABBA Feeling Show Ingyenes szűrővizsgálatok Közös Aerobik Színvonalas programok Gyermekvetélkedő Értékes tombolanyeremények
A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!
A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket
Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19.
Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. időpont Szolnoki Művésztelep (kemence) Szolnoki Művésztelep (színpad) Kossuth-tér 7.00 Kemence felfűtése 9.00 Magyarok vásárának kezdete,
Mohács térségi. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7.
Mohács térségi 9. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. 2. oldal I I. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu
csepeli nyár programajánló július augusztus
csepeli nyár programajánló 2017. július augusztus FINA Vizes VB (17. Úszó, Műúszó, Műugró, Óriástorony-ugró, Nyílt Vízi Úszó és Vízilabda Világbajnokság) Időpont: 2017. július 14 30. A vízisportokat szeretők
IX. évfolyam, 19. szám szeptember 24.
IX. évfolyam, 19. szám 2016. szeptember 24. 2 3 HETI RECEPTA JÁNLATUNK: Szőlős túrógombóc bormártással Hozzávalók: A gombóchoz: 25 dkg tehéntúró (félzsíros) 70 g búzadara 2 db tojás 1 kávéskanál só 7 dkg
2013. augusztus 2. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója!
2 2013. augusztus 2. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 2013. augusztus 2. 3 42 2013. augusztus 2. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati
Vár rád a net színe-java. Ft/hó. Internet, tévé, telefon együtt most az első hónap havi díja 0 Ft. D é l- P e s t M E g ye.
D é l- P e s t M E g ye w w w. d p m s z. h u 2016. február 4., xxvii/05. Vár rád a net színe-java Internet, tévé, telefon együtt most az első hónap havi díja 0 Ft Kiemelt csomagunk 4 990 Ft/hó 160211-A
Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:
2018. május 10. VII. évfolyam 3. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,
2015. Kísér: Látó Imre és cigányzenekara. B. Tóth Magda Farkas Rozika. Szigeti Ferenc. Tolnai András. Fényes György
DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2015. július 16., XXVI/29. A nagy NYÁRI online árverés: 2015. július 23-29. A belépés díjtalan! 2015. július 25. szombat 18:00 Tolnai András Szigeti Ferenc B. Tóth Magda Farkas
Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra
Előzetes könyvtári programok június 2., hétfő 11.00 Hahó, könyvtársak! Megyei olvasásnépszerűsítő játék szóbeli döntője. A vetélkedő győztesei, összesen 45 gyermek egyhetes balatoni táborozáson vehet részt
A 48 órás élő sulirádió a 89,9 MHz-en
DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu A 48 órás élő sulirádió a 89,9 MHz-en 2015. október 1., XXVI/40. A négy éve működő Local FM, a gimnázium rádiós stábja már tavalyelőtt is megrendezte a 36 órás, megállás nélküli
2013. március 22. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója!
2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 42 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 5 62 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz
MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program
ÁPRILIS 1-3. (csütörtök-szombat) III. Bihar-Bihor Amatõr Diákszínjátszó Fesztivál színházterme ÁPRILIS 8. (csütörtök) 17 óra A GOBLEIN kör gyûlést tart Szõllõsi Imréné vezetésével Munkákat lehet hozni
KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program
KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István
2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek
1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es
Információs kéthetilap VI. évf. 1. sz. 2011. január 19.
ségi Mohács-Bóly tér 1. Információs kéthetilap VI. évf. 1. sz. 2011. január 19. ÜDÜLÉSI CSEKKET VESZEK. Tel.: 0630/324-8285 Hoffmark Kft. Markovics Péter: Parkettázás, csiszolás, lakkozás szőnyeg és PVC
Átadták a Holnap városáért Díjakat
KECSKEMÉT 2016. j a n u á r 28., XXVII/4. w w w. ke s z i n. h u Átadták a Holnap városáért Díjakat Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatát a Művészet, a kultúra, az Örökség megőrzéséért kategóriában
2014. július hónapra tervezett sebességmérések. Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye
13000/6350/1/2014.ált. 2014. július hónapra tervezett sebességmérések Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 13.00-20.00 Zsámbék, Etyeki út 08.00-10.00
Fákat ültettek az önkéntesek
DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu Fákat ültettek az önkéntesek 2015. május 21., XXVI/21. A ceglédi Kossuth utcát tették zöldebbé a Budapest Bank munkatársai. A Kossuth utcai óvodák és iskolák szomszédságában
SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:
SZÍNHÁZ A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: 2010. október 30. Cirkuszhercegnõ (operett) 2010. november 27. Vidám kísértet (komédia) 2011. január 29.
Állam tulajdoni hányada. Állami AK. Állami terület. Megye Település Fekvés hrsz Alrészlet Művelési ág
Megye Település Fekvés hrsz Alrészlet Művelési ág Állam tulajdoni hányada Állami terület Pest Abony külterület 0106/56 a szántó 21990/1043 8,9153 198,53 Pest Abony külterület 0106/56 b legelő 21990/1043
XI. Őrségi Tökfesztivál
XI. Őrségi Tökfesztivál 2014. szeptember 26-28. Szeptember 26. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Fókuszban a töktermesztés, konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18
XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési
AUGUSZTUS Csaba-College Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Kft.
A GINOP-5.1.1-15 Út a munkaerőpiacra és a GINOP-5.2.1-14 ifjúsági garancia munkaerőpiaci programok keretében 2017. augusztus hónaptól álláskeresők részvételével indítandó munkaerő-piaci képzések Képzés
HIRDETMÉNY. Árverés helyszíne és címe: Pest Megyei Kormányhivatal Érd és Környéke Ipartestület 2030 Érd, Alispán u. 8.
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
Mohács térségi. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 8. szám, 2008. április 23.
Mohács térségi 8. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 8. szám, 2008. április 23. 2. oldal I I. évfolyam, 8. szám, 2008. április 23. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu