Felvételi tájékoztatója

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Felvételi tájékoztatója"

Átírás

1 A DIENES LÁSZLÓ GÖRÖGKATOLIKUS GIMNÁZIUM, EGÉSZSÉGÜGYI SZAGIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA 4027 Debrecen, Thomas Mann u. 16. Felvételi tájékoztatója a 2018/2019. tanévre Pályaválasztási felelősök: Varga Tamásné szakmai igazgatóhelyettes Hogya Viktor általános igazgatóhelyettes Debrecen, október oldal / 13

2 A felvételi eljárás rendje a 2018/2019. tanévre A Dienes László Görögkatolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola felvételi eljárását a 2017/2018. tanév rendjéről szóló 28/2015. (V.28.) EMMI rendeletben foglaltak alapján szervezzük meg a 2018/2019. tanévre. Iskolánk a 2018/2019-es tanévben egy gimnáziumi osztályt (angol nyelvi előkészítő és magyar-angol kéttanítási nyelvű) és három egészségügyi szakgimnáziumi osztályt indít a 8. osztályt végzett tanulók számára. Központi írásbeli vizsga A Dienes László Görögkatolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola az öt évfolyamos gimnáziumi és a négy évfolyamos szakgimnáziumi képzésbe jelentkezőknek kötelezően előírja az írásbeli felvételi vizsgát, mely a központilag kiadott egységes követelményekre épül. Az írásbelit bármelyik középiskolában meg lehet írni, amelyik kötelezővé tette az írásbeli felvételit, és megszervezi azt. Az írásbeli feladatsor nem lexikális tudást mér matematikából és magyar nyelvből, hanem készségeket és képességeket. A felkészüléshez segítséget nyújtanak a korábbi évek internetről letölthető feladatlapjai. A feladatok megoldására a két területen 2x45 perc áll a tanulók rendelkezésére. Az írásbelit központi javítókulcs alapján javítjuk. Az eredményekről értékelőlapot állítunk ki a tanulók számára, melyet a tanulók az iskolában vehetnek át a kijavított dolgozatok megtekintésekor. Az eredményről kiállított értékelő lapot a felvételi jelentkezési lappal együtt kell eljuttatni a megjelölt iskolá(k)ba február 19-ig. Az írásbeli vizsgára való jelentkezés határideje: december 08. A jelentkezési lapok az internetről letölthetők, illetve az általános iskolákban beszerezhetők. A központi írásbeli időpontja: január óra. Pótnap (azok számára, akik az előző írásbelin alapos ok miatt, nem tudtak részt venni): január óra. 2. oldal / 13

3 Külön írásbeli értesítést az írásbeli vizsga időpontjáról nem küldünk. A tanulók beosztása január 20-án, szombaton az írásbeli vizsga kezdete előtt az iskolában lesz kifüggesztve. A központi írásbeli felvételi vizsga lebonyolításáról iskolánk honapján lehet részletesebb információt szerezni. Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy amennyiben iskolánkba sajátos nevelési igényű, illetve BTM-es státuszú tanuló jelentkezik, akkor a köznevelésről szóló CXC törvény 51. (5) bekezdésében, illetve a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 40. (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően járunk el. A törvényben foglalt feltételek biztosítását csak úgy tudjuk megvalósítani, ha ezt a jelentkező írásban kéri az iskolától. Kérjük az érintetteket, hogy a szakértői véleményt és a kérvényt már az írásbelire való jelentkezési laphoz csatolják. Amennyiben a tanuló iskolánkba jelentkezik, de a központi írásbeli vizsgát nem nálunk írta, a kérvényt és a szakértői véleményt a felvételi jelentkezési lap leadásakor adják le. A felvételi rangsor kialakítása A felvételi eljárás során azonos teljesítményt elért tanulók rangsorolása az alábbiak szerint történik. A felvételi eljárás során a vallási, világnézeti, felekezeti elkötelezettséget is figyelembe vesszük. Azonos pontszám esetén azt rangsoroljuk előrébb, aki lelkészi ajánlással rendelkezik. Ezt követően az azonos pontszámú tanulók esetén előnyben kell részesíteni a halmozottan hátrányos helyzetet. Ezt követően előnyben kell részesíteni azt a jelentkezőt, akinek a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye az iskola székhelyének településén található, illetve akinek sajátos helyzete azt indokolja. Pontazonosság esetén intézményünk a sajátos helyzetet az alábbiak szerint határozza meg: 1) Előbbre sorolandó az a tanuló, aki a felvételi vizsgán magasabb pontszámot ér el. 2) További pontegyezés esetén előbbre sorolandó az a tanuló, akinek a hozott összpontszáma magyar nyelv és irodalom és matematika tantárgyakból magasabb. 3) Ha a 2. pontban meghatározott pontszám is megegyezik, akkor előbbre sorolandó az a tanuló, akinek a hozott pontszáma idegen nyelvből magasabb. 4) Ha a 3. pontban meghatározott pontszám is megegyezik, akkor előbbre sorolandó az a tanuló, akinek a hozott pontszáma biológia tantárgyból magasabb. 3. oldal / 13

4 A 2018/2019. tanévben induló gimnáziumi osztály 5 évfolyamos angol nyelvi előkészítővel induló osztály/0,5 osztály/ Kódszám: idegen nyelv: angol 2. idegen nyelv: német Egyéb információ: az osztály tanulói 9. osztályban angol nyelvet heti 14 órában és német nyelvet heti 4 órában tanulnak. Iskolánkban az urbanitás és a hittan tantárgyak közül választhatnak tanulóink. Felvételi vizsga: központi feladatlap megírása Szóbeli meghallgatás: van, február 22-én (Pótnap: március 01-jén ) Információk a szóbeli vizsgáról: angol nyelvű meghallgatás, nyelvi készségek mérése, általános műveltség. Írásbeli felvételi vizsga időpontja: január óra Írásbeli felvételi vizsga helye: Dienes László Görögkatolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola, vagy az a középiskola, ahová a tanuló írásbeli felvételi vizsgára jelentkezett. A hozott pontszám (összesen: 60 pont) a 7. osztály év végi és 8. osztály félévi osztályzataiból tevődik össze a következő tantárgyakból: magyar irodalom, magyar nyelvtan, matematika, angol/német nyelv, történelem, biológia. A szerzett pontszám (összesen: 140 pont) a központi írásbeli vizsgán szerezhető 100 pont, és a szóbeli felvételi vizsgán szerezhető 40 pont. A hozott és a szerzett pontszám összesen: 200 pont. Kollégiumi elhelyezés: Debrecen város középiskolai kollégiumaiban lehetséges. Sajátos nevelési igényű tanulók nevelése-oktatása: Az Alapító Okirat szerint a többi tanulóval együtt nevelhető sajátos nevelési igényű tanulók nevelése-oktatása, mozgásszervi fogyatékkal élők, érzékszervi fogyatékkal (halláskárosodott) élők. 4. oldal / 13

5 5 évfolyamos magyar-angol két tanítási nyelvű osztály /0,5 osztály/ Kódszám: idegen nyelv: angol 2. idegen nyelv: német Egyéb információ: három tantárgyat, a matematikát, történelmet és célnyelvi civilizációt angol nyelven tanulják, melyekből angol nyelven tehetnek érettségi vizsgát a tanulók. Iskolánkban az urbanitás és a hittan tantárgyak közül választhatnak tanulóink. Felvételi vizsga: központi feladatlap megírása Az írásbeli felvételi vizsga időpontja: január óra Az írásbeli felvételi vizsga helye: Dienes László Görögkatolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola, vagy az a középiskola, ahová a tanuló írásbeli felvételi vizsgára jelentkezett. Szóbeli vizsga: van, február 22-én (Pótnap: március 01-jén ) Információk a szóbeli vizsgáról: szövegértés, kommunikációs készség, általános tájékozottság, logikus gondolkodás vizsgálata. A szóbeli felvételi vizsga helye: Dienes László Görögkatolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola A felvételi pontszám számítása a hozott és szerzett pontok (írásbeli és szóbeli felvételi) alapján történik. A hozott pontszám (összesen: 60 pont) a 7. osztály év végi és 8. osztály félévi osztályzataiból tevődik össze a következő tantárgyakból: magyar irodalom, magyar nyelvtan, matematika, angol/német nyelv, történelem, biológia. A szerzett pontszám (összesen: 140 pont) a központi írásbeli vizsgán szerezhető 100 pont, és a szóbeli felvételi vizsgán szerezhető 40 pont. A hozott és a szerzett pontszám összesen: 200 pont. Kollégiumi elhelyezés: Debrecen város középiskolai kollégiumaiban lehetséges. Sajátos nevelési igényű tanulók nevelése-oktatása: Az Alapító Okirat szerint a többi tanulóval együtt nevelhető sajátos nevelési igényű tanulók nevelése-oktatása, mozgásszervi fogyatékkal élők, érzékszervi fogyatékkal (halláskárosodott) élők. 5. oldal / 13

6 A 2018/2019. tanévben induló szakgimnáziumi osztályok 4 évfolyamos egészségügyi szakgimnáziumi osztályok /3 osztály/ Kódszám: 003 Idegen nyelv: angol vagy német Egyéb információ Egészségügyi alkalmassági vizsgálat szükséges. A 12. évfolyam végén szakmai érettségi vizsgát tesznek a tanulók. Az érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés OKJ Általános ápolási és egészségügyi asszisztens. A 13. évfolyamtól további szakképesítés szerezhető, gyakorló ápoló, gyakorló csecsemő- és gyermekápoló, stb. szakképesítések közül választhatnak a tanulók. A 14. évfolyam elvégzése után emelt szintű ápoló, csecsemő- és gyermekápoló szakképesítés szerezhető. Iskolánkban az urbanitás és a hittan tantárgyak közül választhatnak tanulóink. Felvételi vizsga: központi feladatlap megírása Szóbeli meghallgatás: nincs Írásbeli felvételi vizsga időpontja: január 20-án óra Írásbeli felvételi vizsga helye: Dienes László Görögkatolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola, vagy az a középiskola, ahová a tanuló írásbeli felvételi vizsgára jelentkezett. A felvételi pontszám számítása a hozott és szerzett pontok alapján történik. A hozott pontszám (összesen: 60 pont) a 7. osztály év végi és 8. osztály félévi osztályzataiból tevődik össze a következő tantárgyakból: magyar irodalom, magyar nyelvtan, matematika, angol/német nyelv, történelem, biológia. A szerzett pontszám (összesen: 100 pont) a központi írásbeli vizsgán szerezhető. A hozott és a szerzett pontszám összesen: 160 pont. Kollégiumi elhelyezés: Debrecen város középiskolai kollégiumaiban. 6. oldal / 13

7 NYELVI ELŐKÉSZÍTŐVEL INDULÓ GIMNÁZIUMI OSZTÁLY Óraterv a kerettantervekhez évfolyam, gimnázium NYELVI ELŐKÉSZÍTŐVEL INDULÓ GIMNÁZIUMI OSZTÁLY Tantárgyak 0. évf. 9. évf. 10. évf. 11. évf. 12. évf. Magyar nyelv és irodalom I. Idegen nelv II. Idegen nyelv Matematika Etika Történelem, társadalmi és állampolgári ism Fizika Kémia Biológia egészségtan Földrajz Ének-zene Vizuális kultúra Dráma és tánc Mozgóképkultúra és médiaismeret Informatika Életvitel és gyakorlat Testnevelés és sport Fakultáció Urbanitás / Hittan Osztályfőnöki Alapóraszámok összesen + szabadon tervezhető: Összes óraszám: oldal / 13

8 KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ GIMNÁZIUMI OSZTÁLY Óraterv a kerettantervekhez évfolyam, gimnázium KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ GIMNÁZIUMI OSZTÁLY Tantárgyak 9.kny. évf. 9. évf. 10. évf. 11. évf. 12. évf. Magyar nyelv és irodalom I. Idegen nyelv II. Idegen nyelv Matematika Etika Történelem, társadalmi és állampolgári ism Célnyelvi civilizáció Fizika Kémia Biológia egészségtan Földrajz Ének-zene Vizuális kultúra Dráma és tánc Mozgóképkultúra és médiaismeret Informatika Életvitel és gyakorlat Testnevelés és sport Fakultáció Urbanitás / Hittan Osztályfőnöki Alapóraszámok összesen + szabadon tervezhető:: Összes óraszám: oldal / 13

9 Egészségügyi szakgimnáziumi képzés óraterve szept.1-től felmenő rendszerben) Óraterv a kerettantervekhez évfolyam évfolyam, szakgimnázium Tantárgyak 9. évf. 10. évf. 11. évf. 12. évf óraszám összesen 13. évf. 13. évf. óraszám összesen Magyar nyelv és irodalom Idegen nyelv Matematika Történelem Etika Informatika Művészetek Testnevelés Osztályfőnöki Kötelező komplex természettudományos tantárgy Ágazathoz kapcsolódó tantárgy: Biológia Kötelezően választható tantárgy: Érettségi tantárgy, vagy Idegen nyelv, vagy Kémia*, vagy Informatika,vagy Szakmai tantárgy** Pénzügyi és vállalkozói ismeretek Érettségire épülő (fő) szakképesítés ( ) Érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés - - Urbanitás / Hittan Rendelkezésre álló órakeret/hét Tanítási hetek száma Éves összes óraszám oldal / 13

10 A felvételi pontok számítása A hozott pontok Szerzett pontszám Osztály megnevezése számításánál figyelembe vett tantárgyak (7. osztály év vége, 8. osztály félév) (írásbeli felvételi) Anyanyelv Összes pontszám Matematika Százalék Hozott pontszám Szóbeli felvételi 5 évfolyamos angol nyelvi előkészítő gimnáziumi osztály Kód: évfolyamos magyar-angol kéttanítási nyelvű gimnáziumi osztály Kód: 002 magyar irodalom magyar nyelv matematika angol vagy német nyelv történelem biológia magyar irodalom magyar nyelv matematika angol vagy német nyelv történelem biológia 60 pont 30 % 60 pont 30 % 50 pont 50 pont 50 pont 50 pont 70 % 70 % 40 pont 20 % 40 pont 20 % 200 pont 100 % 200 pont 100 % 4 évfolyamos egészségügyi szakgimnáziumi osztály Kód: 003 magyar irodalom magyar nyelv matematika angol vagy német nyelv történelem biológia 60 pont 37,50 % 50 pont 50 pont 62,50 % pont 100 % 10. oldal / 13

11 A 2018/2019. tanévben induló osztályok Tagozat kód Felvehető tanulók száma Induló osztály (db) Évfolyamok száma Az osztály jellege évfolyam évfolyam 5 évfolyam gimnázium angol nyelvi előkészítő gimnázium magyar-angol kéttanítási nyelvű egészségügyi szakgimnáziumi 11. oldal / 13

12 Szóbeli felvételi az angol nyelvi előkészítő osztály számára kódszám: 001 A felvételi vizsga anyaga az általános iskolában tanultakra épül. A szóbeli felvételi célja, hogy megismerjük a jelentkezők általános műveltségét, tájékozottságát, a nyelvtanulás iránti motiváltságát. 1. Általános műveltség, tájékozottság mérése a magyar történelem főbb fordulópontjai nemzeti ünnepeink nemzeti hagyományaink honismeret: hazánk, Magyarország honismeret, a tanuló lakóhelyének ismerete történelem, hagyományok, földrajzi jellemzők térképen való tájékozódás Magyarország Európa kontinensek 2. Magyar nyelvi alapismeretek (nyelvi kompetenciák mérése) szóelemek: szótő és toldalékok szóképzés a szóösszetételek: alá- és mellérendelő (mondatrészek) a mondatok fajtái modalitásuk szerint a mondatok fajtái szerkezetük szerint az alárendelő összetett mondat helyesírásunk alapelvei a hangalak és a jelentés kapcsolata: többjelentésű, azonos alakú, rokon értelmű, ellentétes jelentésű szavak a szöveg szerkezeti egységei, szövegösszetartó erő 12. oldal / 13

13 Szóbeli felvételi a magyar - angol két tanítási nyelvű osztályok számára kódszám: 002 A felvételi vizsga anyaga az általános iskolában tanultakra épül. A szóbeli felvételi célja, hogy megismerjük a jelentkezők általános műveltségét, tájékozottságát, a nyelvtanulás iránti motiváltságát. Az elbeszélgetésen szituációs játékokon keresztül mérni kívánjuk azt, hogy a diákok rendelkeznek-e azokkal a szóbeli kifejező készségekkel, nyelvi kompetenciákkal, amelyek alkalmassá teszik őket arra, hogy eredményesen folytathassák tanulmányaikat a két tanítási nyelvű osztályban. 1. Általános műveltség, tájékozottság mérése a magyar történelem főbb fordulópontjai nemzeti ünnepeink nemzeti hagyományaink honismeret: hazánk, Magyarország honismeret, a tanuló lakóhelyének ismerete történelem, hagyományok, földrajzi jellemzők térképen való tájékozódás Magyarország Európa kontinensek 2. Magyar nyelvi alapismeretek (nyelvi kompetenciák mérése) szóelemek: szótő és toldalékok szóképzés a szóösszetételek: alá- és mellérendelő (mondatrészek) a mondatok fajtái modalitásuk szerint a mondatok fajtái szerkezetük szerint az alárendelő összetett mondat helyesírásunk alapelvei a hangalak és a jelentés kapcsolata: többjelentésű, azonos alakú, rokon értelmű, ellentétes jelentésű szavak a szöveg szerkezeti egységei, szövegösszetartó erő 3. Angol nyelvi tudás felmérése A beszélgetés témája: rövid bemutatkozás angolul (család, iskola, érdeklődési kör, szabadidő). 13. oldal / 13

Felvételi tájékoztatója

Felvételi tájékoztatója A SZENT LÁSZLÓ GÖRÖGKATOLIKUS GIMNÁZIUM, EGÉSZSÉGÜGYI SZAGIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA 4027 Debrecen, Thomas Mann u. 16. Felvételi tájékoztatója a 2019/2020. tanévre Pályaválasztási felelősök: Varga Tamásné

Részletesebben

Felvételi tájékoztatója

Felvételi tájékoztatója A DIENES LÁSZLÓ GÖRÖGKATOLIKUS GIMNÁZIUM, EGÉSZSÉGÜGYI SZAGIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA 4027 Debrecen, Thomas Mann u. 16. Felvételi tájékoztatója a 2017/2018. tanévre Pályaválasztási felelősök: Varga Tamásné

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2013/2014-es tanév

Felvételi tájékoztató 2013/2014-es tanév 4027 Debrecen, Thomas Mann u. 6. OM: 03230 : (52) 4-674, fax: (52) 480-27 Nyilvántartási szám: 09-0078-04 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-950 DIENES LÁSZLÓ GIMNÁZIUM ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPZŐ

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. osztályos diákoknak a 2014/2015-ös tanévre Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola OM azonosító: 035409 Elérhetőségeink: Cím: 1106 Budapest, Maglódi út 8. Telefon: (06-1) 261

Részletesebben

OM azonosító: 201573 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK. angol, német, Emelt óraszámban angol nyelv oktatása. 20

OM azonosító: 201573 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK. angol, német, Emelt óraszámban angol nyelv oktatása. 20 Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis

Részletesebben

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 4 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Fél osztály négy évfolyamos kerettantervre épülő, helyi tantervű, matematikából emelt óraszámú Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0003

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2016/2017-es tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail:

Részletesebben

Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium OM azonosító száma:

Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium OM azonosító száma: Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium OM azonosító száma: 029747 Cím: 6720 Szeged, Tömörkény u. 1. Telefonszám: 62/547-105 Fax: 62/547-108 E-mail: tig@tomorkenygimn.hu Honlap: www.tomorkenygimn.hu

Részletesebben

A helyi tanterv 1. számú melléklete Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Esztergom,

A helyi tanterv 1. számú melléklete Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Esztergom, A helyi tanterv 1. számú melléklete Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Esztergom, 2018.06.29. Közismereti óratervek: Az egyes képzések heti óraszámai tantárgyanként

Részletesebben

Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium

Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium Budapest Telefon: 397-4569 Szabadság u. 23. Fax: 376-8344 1028 E-mail: klebi@klebelsberg.sulinet.hu TÁJÉKOZTATÓ ügyiratszám: 922/2018. OM azonosító: 035327

Részletesebben

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)

Részletesebben

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13) AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.

Részletesebben

OKTATOTT IDEGEN NYELV

OKTATOTT IDEGEN NYELV Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis

Részletesebben

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)

Részletesebben

Gimnáziumi felvételi tájékoztató. 2017/2018. tanév

Gimnáziumi felvételi tájékoztató. 2017/2018. tanév Gimnáziumi felvételi tájékoztató 2017/2018. tanév Miért érdemes gimnáziumunkat választani? Jó hangulatú iskola. Értéket közvetítő hagyományok, rendezvények, sportolási lehetőségek (úszás, kézilabda, szertorna).

Részletesebben

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 2019. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

OM azonosító: 200951

OM azonosító: 200951 Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola 6440 Jánoshalma, Béke tér 11. E-mail: hunyadi.kir@gmail.com Honlap: www.hunyadi.janoshalma.hu Tel.: 06-77/501-180 Fax:06-77/501-180 FELVÉTELI

Részletesebben

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)

Részletesebben

Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre

Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre Indítandó osztályok, kódok: Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály Kód: 01 5 évfolyamos képzés. (nyelvi előkészítő év angol nyelvből + 4 év ) A helyi tanterv

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre

Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre Szegedi Szakképzési Centrum 6722 Szeged, Gutenberg u. 11. Az intézmény OM azonosítója: 203052 Tel.: 62/425-322 E-mail: info@vasvari.hu Honlap: www.vasvari.hu

Részletesebben

Szegedi Baptista Középiskola

Szegedi Baptista Középiskola Szegedi Baptista Középiskola OM azonosító száma: 200917 Cím: 6724 Szeged, Rigó u. 24/D Telefonszám: 20/478-4819, 62/246-062 E-mail: szeged@baptistaoktatas.hu Honlap: www.mffg.hu; szeged.baptistaoktatas.hu

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2017/18

Felvételi tájékoztató 2017/18 Felvételi tájékoztató 2017/18 Tomori Pál Magyar - Angol Két tanítási nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium Cím: 1223 Budapest, Művelődés utca 21-27. Telephely kód: 001 Telefon: 06 1 362-1551 OM azonosító:

Részletesebben

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Intézmény neve: Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 1. Általános felvételi eljárásban felvételi

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2016/2017-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 2015. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskolája 1011 Budapest,

Részletesebben

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018 8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018 2016. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakgimnáziuma 1011 Budapest, Ponty

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. A további órakeret felbontása a nyelvi előkészítő évfolyamon a következőképpen alakul:

TÁJÉKOZTATÓ. A további órakeret felbontása a nyelvi előkészítő évfolyamon a következőképpen alakul: Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium Budapest Telefon: 397-4569 Szabadság u. 23. Fax: 376-8344 1028 e-mail: klebi@klebelsberg.sulinet.hu www.klebi.hu TÁJÉKOZTATÓ ügyiratszám: 833/2019. OM azonosító:

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2012.10.30. TANULMÁNYI TERÜLETEK

Részletesebben

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: 035326 Iskolánk a 2018/2019-es tanévben a következő gimnáziumi

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002 Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: isktitkar@kossuthzs-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola 201202 KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a. tanév középfokú beiskolázásához A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjét és a felvételi eljárás szabályait

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002 Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: suli@kossuthzs-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: 035326 Iskolánk a 2015/2016-os tanévben a következő gimnáziumi

Részletesebben

8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016 2014. OKTÓBER 28. Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. TANULMÁNYI TERÜLETEK (TAGOZATOK)

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2015/2016-os tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

Részletesebben

HELYI TANTERV felmenő rendszerű - szakgimnáziumi tanterv

HELYI TANTERV felmenő rendszerű - szakgimnáziumi tanterv HELYI TANTERV felmenő rendszerű - szakgimnáziumi tanterv Bevezetve: 2016. szeptember 1-től Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma 134 Budapest, Váci út

Részletesebben

Gimnázium (2015/16 - )

Gimnázium (2015/16 - ) Gimnázium (2015/16 - ) (emelt óraszámú angol, német, testnevelés, informatika) Tantárgy 9. 10. 11. 12. Magyar nyelv és irodalom 4 4 4 4+1 I. idegen nyelv (angol, német) 3+2 3+2 3+2 3+2 II. idegen nyelv

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2011.10.01. TANULMÁNYI

Részletesebben

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Helyi tanterv MELLÉKLET - 2011.évi CXC törvény nemzeti köznevelésről 6. számú Melléklete - 110/2012.(VI.4.) Kormányrendelet a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról,

Részletesebben

Minden programra felvételi eljárásban választjuk ki a tanulókat.

Minden programra felvételi eljárásban választjuk ki a tanulókat. Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis

Részletesebben

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200909 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2020 2021. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail

Részletesebben

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Budapesti Tagintézménye OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019 Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019. OM azonosító: 203058 Feladatellátási hely: Cím: 1134 Budapest, Váci út 21. Tel.:1-3208-233 Web: www.bolyai-szakgimnazium.hu

Részletesebben

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 2017/2018. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)

Részletesebben

Hódmezővásárhely. Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma:

Hódmezővásárhely. Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma: Hódmezővásárhely Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma: 200893 Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Németh László u. 16. Telefonszám: 62/533-137 Fax: 62/533-137 E-mail: titkarsag@nlg.httpf.hu

Részletesebben

A FELVÉTELI ELJÁRÁS HELYI RENDJE

A FELVÉTELI ELJÁRÁS HELYI RENDJE A FELVÉTELI ELJÁRÁS HELYI RENDJE Iskolánk a hozzánk jelentkező nyolcadikosok számára a rendes felvételi eljárás keretében felvételi vizsgát tart. A felvételi vizsga részei: - központi írásbeli felvételi

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53)

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53) Beiskolázási tájékoztató a 2017/2018-as tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 e-mail:

Részletesebben

(133.) tanév

(133.) tanév Szakgimnáziumi helyi tanterv 08/9 (.) tanév ikt.:/08 HELYI TANTERV Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Budapest, Váci út. OM azonosító: 008 08-9. (.)

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2016/2017-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

Igazgató: Veizer Valéria ( Beiskolázásért felelős: Osgyániné Németh Márta igazgatóhelyettes

Igazgató: Veizer Valéria (  Beiskolázásért felelős: Osgyániné Németh Márta igazgatóhelyettes 1. Általános tudnivalók: Az intézmény neve: Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium OM azonosító: 032582 Címe: 2170 Aszód, Régész utca 34. Telefon/Fax: 06-28-400 611 / 06-28-400

Részletesebben

Helyi tanterv melléklete

Helyi tanterv melléklete Helyi tanterv melléklete 1. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak, a kötelező és választható tanórai foglalkozások, óraszámaik, tananyag és követelmény 1.1. Az 1-4. évfolyamon tanított tantárgyak

Részletesebben

Kedves Nyolcadikos Felvételizők!

Kedves Nyolcadikos Felvételizők! Kedves Nyolcadikos Felvételizők! A szóbeli vizsgák, képesség-, készségmérés, motivációs beszélgetés a felvételi tájékoztatóban megjelentek szerint a következő időpontokban zajlanak a Nyíregyházi Vasvári

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2016/2017 OM azonosító: 203058 Iskolakód: 051402 Telephelykód: 03 Cím: 134 Budapest, Váci

Részletesebben

Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre

Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 3532 Miskolc, Herman Ottó utca 2. Tel: 46 / 508-252 www.ker-misk.sulinet.hu Felvételi tájékoztató

Részletesebben

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Kecskeméti Katona József Gimnázium Becsület és dicsőség az érdemesnek! 6000 Kecskemét, Dózsa György u. 3. Telefon: 76/481-583 www.kjg.hu OM azonosító: 027944 A 2016-2017. tanévben

Részletesebben

OM azonosító: Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/

OM azonosító: Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító:036729 9700 Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/501-341 e-mail: info@kdg.szombathely.hu www.kdg.sulinet.hu Felvilágosítást ad: Módos Tibor igazgató és Merklin Ferenc igazgatóhelyettes

Részletesebben

Pécs, Berek utca 15. Tel. 72/ ;

Pécs, Berek utca 15. Tel. 72/ ; Tisztelt Szülők, Kedves Nyolcadikosok! A Pécsi Tudományegyetem (PTE SZESZI) jogelődjét 1945-ben alapították. A fenntartói jogokat 2008 óta a Pécsi Tudományegyetem gyakorolja. Iskolánkban 1995-től érettségire

Részletesebben

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma:

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029741 Cím: 6900 Makó, Kálvin u. 2-6. Telefonszám: 62/213-227 Fax: 62/213-227 E-mail: jgyg@juhaszgy-mako.sulinet.hu Honlap:

Részletesebben

A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2018/2019-ES TANÉVRE HATODIKOS TANULÓK SZÁMÁRA

A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2018/2019-ES TANÉVRE HATODIKOS TANULÓK SZÁMÁRA Veres Pálné Gimnázium 1053 Budapest Veres Pálné utca 38. Tel./fax: 3-186-721 OM kód: 035231 A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2018/2019-ES TANÉVRE HATODIKOS TANULÓK SZÁMÁRA Az iskola neve

Részletesebben

Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium OM azonosító száma:

Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium OM azonosító száma: Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium OM azonosító száma: 029747 Cím: 6720 Szeged, Tömörkény u. 1. Telefonszám: 62/547-105 Fax: 62/547-108 E-mail: tig@tomorkenygimn.hu Honlap: www.tomorkenygimn.hu

Részletesebben

Felvételi eljárás rendje a 2017/2018-as tanévre

Felvételi eljárás rendje a 2017/2018-as tanévre Felvételi eljárás rendje a 2017/2018-as tanévre Indítandó osztályok, kódok: Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály Kód: 0011 5 évfolyamos képzés. (nyelvi előkészítő év angol nyelvből + 4 év) A helyi

Részletesebben

Tantárgyi struktúra és óraszámok. (2014/2015. tanévtől)

Tantárgyi struktúra és óraszámok. (2014/2015. tanévtől) Tantárgyi struktúra és óraszámok (2014/2015. tanévtől) Tantárgyi struktúra és óraszámok Kötelező tantárgyak és óraszámok Óraterv a helyi tantervekhez 7 12. évfolyam hat évfolyamos gimnázium Tantárgyak

Részletesebben

Tagozatkódok és leírásuk

Tagozatkódok és leírásuk BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC (Budapesti Gazdasági SZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma) Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 006 Iskola címe 1011 Budapest,

Részletesebben

Bókay János Humán Szakközépiskola

Bókay János Humán Szakközépiskola Beiskolázási tájékoztató a 2015-16. tanévre A tájékoztató a 35/2014. EMMI rendelet és a 20/2012. EMMI rendelet alapján készült. I. Általános adatok Az iskola neve: Bókay János címe: 1086 Budapest, Csobánc

Részletesebben

2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások

2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások 2. A választott kerettanterv feletti óraszám, a nem kötelező tanórai foglalkozások Iskolánk nevelőtestülete úgy döntött, hogy a 10%-os szabad órakeretet osztálytípusoktól függően osztja fel a tantárgyak

Részletesebben

Új tagozatok a as tanévben!

Új tagozatok a as tanévben! 1 Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium SAPERE AUDE! MERJ GONDOLKODNI! Új tagozatok a 2017-2018-as tanévben! A tanulók érdeklődésük és felvételi eredményeik alapján kerülhetnek be

Részletesebben

A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és Kollégium. Óraterve

A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és Kollégium. Óraterve A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és Kollégium Óraterve A 2013/214. tanévtől az 1. 5. és 9. évfolyamon a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló

Részletesebben

A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2019/2020-AS TANÉVRE NYOLCADIKOS TANULÓK SZÁMÁRA

A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2019/2020-AS TANÉVRE NYOLCADIKOS TANULÓK SZÁMÁRA Veres Pálné Gimnázium 1053 Budapest Veres Pálné utca 38. Tel./fax: 317-1220; 06-30/356-6347 OM kód: 035231 A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2019/2020-AS TANÉVRE NYOLCADIKOS TANULÓK SZÁMÁRA

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2010.10.01. TANULMÁNYI

Részletesebben

A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2018/2019-ES TANÉVRE NYOLCADIKOS TANULÓK SZÁMÁRA

A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2018/2019-ES TANÉVRE NYOLCADIKOS TANULÓK SZÁMÁRA Veres Pálné Gimnázium 1053 Budapest Veres Pálné utca 38. Tel./fax: 3-186-721 OM kód: 035231 A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2018/2019-ES TANÉVRE NYOLCADIKOS TANULÓK SZÁMÁRA Az iskola

Részletesebben

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma:

Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: Makó Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola OM azonosító száma: 029741 Cím: 6900 Makó, Kálvin u. 2-6. Telefonszám: 62/213-227 Fax: 62/213-227 E-mail: jgyg@juhaszgy-mako.sulinet.hu Honlap:

Részletesebben

Tagozatkódok és leírásuk

Tagozatkódok és leírásuk BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC (Budapesti Gazdasági SZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma) Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 006 Iskola címe 1011 Budapest,

Részletesebben

OM azonosító: Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/

OM azonosító: Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium OM azonosító:036729 9700 Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/501-341 e-mail: info@kdg.szombathely.hu www.kdg.sulinet.hu Felvilágosítást ad:

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma

GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM. Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági

Részletesebben

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:

Részletesebben

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésrõl szóló 2011. évi CXC. Törvény 94. (1) bekezdésének r) pontja 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2014/2015 tanév

Felvételi tájékoztató 2014/2015 tanév DIENES LÁSZLÓ GIMNÁZIUM ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPZŐ ISKOLA OM: 031230 4027 Debrecen, Thomas Mann u. 16. www.dienes-eu.sulinet.hu Felvételi tájékoztató 2014/2015 tanév Pályaválasztási felelős: Páles Hajnalka

Részletesebben

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:

Részletesebben

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. Törvény 94. (1) bekezdésének r) pontja 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási

Részletesebben

A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2019/2020-AS TANÉVRE HATODIKOS TANULÓK SZÁMÁRA

A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2019/2020-AS TANÉVRE HATODIKOS TANULÓK SZÁMÁRA Veres Pálné Gimnázium 1053 Budapest Veres Pálné utca 38. Tel.: 317-1220; 06-30/356-6347 OM kód: 035231 A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2019/2020-AS TANÉVRE HATODIKOS TANULÓK SZÁMÁRA Az

Részletesebben

A 2009/2010. tanévben induló osztályok tantárgyszerkezete és óraterve. (Részlet a pedagógiai programból) Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium

A 2009/2010. tanévben induló osztályok tantárgyszerkezete és óraterve. (Részlet a pedagógiai programból) Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium A 2009/2010. tanévben induló ok tantárgyszerkezete és óraterve (Részlet a pedagógiai programból) 2008 1 Angol nyelvi előkészítő/ angol 12. sz. melléklet Tantárgyak

Részletesebben

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató 2019-2020 A Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium tájékoztatója Tisztelt Szülők! Kedves Diákok! Nevelő-oktató munkánk feladata: Korszerű oktatás (kiemelkedően felszerelt

Részletesebben

8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre. Hunfalvy János

8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre. Hunfalvy János 8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. www.hunfalvy-szki.hu

Részletesebben

BEISKOLÁZÁS 2014/2015

BEISKOLÁZÁS 2014/2015 BEISKOLÁZÁS 2014/2015 Az iskola jellege, célkitűzése: Gimnáziumunkban az általános műveltséget megalapozó, kétszintű érettségi vizsgára, felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére, valamint a munkába állásra

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 3232 Mátrafüred, Erdész út 11. www.matra-szakkepzo.sulinet.hu OM azonosító: 027986 Telephely kódja: 004 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018/2019. TANÉV Mátrafüred, 2018. október 1. Felvételi tájékoztató_2018_mf

Részletesebben

Szakgimnázium A évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátásturisztika

Szakgimnázium A évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátásturisztika GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC HALLER JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA, SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Cím 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. Telefon: 96/ 213-222 E-mail: haller.mosonvar@gmail.com Honlap:/ http//www.halleriskola.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi

Részletesebben

1. Iskolánk OM azonosítója:

1. Iskolánk OM azonosítója: BUDAPESTI KOMPLEX SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Kozma Lajos Faipari Szakgimnáziuma (1041 Budapest, Deák Ferenc u. 40.) OM azonosító: 203032 Intézmény azonosító:051304 ISKOLAKÓD:007 Beiskolázási Tájékoztató 2016/2017.

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2018/2019-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2018/2019-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

CSOKONAI ÚJPEST. Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM. Alapítva:1989

CSOKONAI ÚJPEST. Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM. Alapítva:1989 ÚJPEST CSOKONAI Alapítva:1989 Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév U JPESTI CSOKONAI VITE Z MIHA LY A LTALA NOS ISKOLA E S GIMNA ZIUM 1048 Budapest Bo rfesto u. 5-9. www.csvmg.hu ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ

Részletesebben

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:

Részletesebben

Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás)

Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás) Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2014. december 9. (kedd)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A as TANÉVRE

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A as TANÉVRE FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019 2020-as TANÉVRE Tagintézményünkben, a szakgimnáziumi osztályokban a 9-12. évfolyamokon szakmai érettségire, majd egy éves képzéssel technikusi OKJ-s vizsgára készítjük fel

Részletesebben

Földes Ferenc Gimnázium (a 2018/2019-es tanévi beiskolázás)

Földes Ferenc Gimnázium (a 2018/2019-es tanévi beiskolázás) Földes Ferenc Gimnázium (a 2018/2019-es tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2017. december 8. (péntek)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők

Részletesebben

NÉGY- ÖT ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUMI KÉPZÉS. Tagozatkód 4000

NÉGY- ÖT ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUMI KÉPZÉS. Tagozatkód 4000 NÉGY- ÖT ÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUMI KÉPZÉS Tagozatkód 4000 Négy évfolyamos gimnázium Az oktatás sajátos jellemzője Emelt szintű reál irányultságú osztály: első idegen nyelv angol, emelt szintű oktatás matematikából,

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM azonosító száma: /003

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM azonosító száma: /003 Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM azonosító száma: 203052/003 Cím: 6720 Szeged, Horváth Mihály u. 2-6. Telefonszám: 62/547-160 Fax: 62/547-160 E-mail: epki@vedres.sulinet.hu

Részletesebben

József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola Pedagógiai Program. Óratervek

József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola Pedagógiai Program. Óratervek 1. sz. melléklet Óratervek 1. Gimnázium reál-orientáció Történelem 2 1,5 3 3 Emberismeret és etika 1 1. idegen nyelv 3* 2,5* 3* 3* 2. idegen nyelv 2,5* 2* 3* 3* Matematika 3 3 3 3 * Informatika 1,5* 1*

Részletesebben