LECKE: JÉZUS A KÁNAI MENYEGZŐN
|
|
- Natália Somogyi
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 LECKE: JÉZUS A KÁNAI MENYEGZŐN (János 2, 1-12) Gyülekezeti óraszám:1. Egyházi iskolák óraszáma:2 TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Biblia magyarázó jegyzetekkel, Budapest, 2010; Bibliai lexikon gyerekeknek, Budapest, 1987; Bibliai nevek és fogalmak, Evangéliumi kiadó, 1988; Jubileumi kommentár, Budapest, 1993; Kálvin János: János evangéliuma magyarázata I. Kálvin Kiadó, 2011; Keresztyén Bibliai Lexikon I-II. Kálvin Kiadó, 2004.; Tegez Lajos: Gyermekistentiszteleti tanítások, Kálvin Kiadó, 1990) Kána Település Galileában, Názárettől 13 km-re északi irányban. Híres volt hűvös forrásairól és árnyas fügefáiról. Menyegző Jézus korában A leendő férjet vagy feleséget a szülők választották ki gyermekeiknek, sokszor már egészen fiatal korban. A fiú apja ment el tárgyalni a házasságkötést illetően. A vőlegénynek legalább 13 évesnek kellett lennie, a menyasszony nem lehetett 12 évesnél fiatalabb. A jegyesség alatt a fiú nem láthatta jegyese arcát. Az arcát takaró fátylat csak az esküvő napján vehette le. A házasságot a vőlegény apja kötötte meg, egymásba téve a fiatalok kezét és megáldva őket. Ez után kezdődhetett meg az ünnepség, amely 7 napig tartott. Az emberek bort ittak, vidámak voltak, közben találós kérdéseket adtak fel (Bír 14,12). A család számára szégyent jelentett, ha elfogyott a bor. Tisztálkodási rend, kővedrek Az eredetileg papokra vonatkozó tisztasági előírásokat Jézus korában már általánosan gyakorolták az emberek is a mindennapokban. Nem csak a higiéniai szempontok miatt lett elterjedtté ez a gyakorlat, hanem vallási okokból is (pl. Mt 6,17; 15,2; 23,25; 27,24; Mk 7,1 4; Lk 11,38; Jn 13,5 14). Ezeknek az előírásoknak a megtartásához használatos vizet tartották a kővedrekben. 1 métréta megközelítőleg 40 liter násznagy A menyegző szertartásmestere, a vőlegény barátai közül jelölték ki sorsolással. Felügyelt a szolgákra és a felszolgált ételre, borra. Ezért visznek először neki a szolgák a borrá változtatott vízből. jel Olyan cselekvés, magatartás, amely valamire felhívja a figyelmet. Az Újszövetség Jézus személyének és küldetésének nyomatékot adó, teofániát kifejező jelként, csodaként használja a kifejezést. Sokszor párban szerepel a csoda szóval. A történetben a borrá változtatott víz csodája Jézus messiási hatalmának és isteni dicsőségének a jele a tanítványok felé. tanítványai hittek benne A csoda láttán a tanítványokban tudatosul, hogy kicsoda az a Jézus, akit követni kezdtek. A csodával Jézus nem hitet akar ébreszteni bennük, hanem a meglévő
2 hitet akarja megerősíteni. Míg korábban erőtlen és bizonytalan hittel követték őt, most végre szilárdan kezdtek ragaszkodni hozzá, elismerve, hogy ő a Messiás, amit már azelőtt is hirdettek nekik róla. VALLÁSPEDAGÓGIAI SZEMPONTOK (Felhasznált irodalom: Friedrich Schweitzer: Hit és vallás, Kálvin Kiadó, Budapest, 1990.) Az elsős gyermek hite még mitikus-betű szerinti hit, ezért a történetek hőseit, szereplőit kiszínezi, mitologizálja a fantáziájában. Nem más ez, mint egyfajta példakép keresése, vagyis az ő szavaikból, viselkedésükből, az adott helyzetre adott reakcióikból viselkedési mintát igyekszik kiolvasni és magáévá tenni. Ezért kiválóak az ilyen korú gyermekek tanítására a Jézussal kapcsolatos történetek. A csodák természetes időszaka az óvodás kortól megközelítőleg 7 éves korig tart, amikor a mesék varázslatos világa egybeolvad a kisgyermek valódi tapasztalataival. Önzése ez időtájt természetes. A világ, amelynek középpontjában Ő áll, varázslatok és csodák színtere. Gyermeki vágyai megvalósulásának eszközei nem ismerik a lehetetlent. A csodák világa, így a kánai menyegző története is nem áll messze az elsős gyermektől. Azonban rá kell mutatnunk, hogy ez a csoda önmagán túlmutató jel, Jézus hatalmának és dicsőségének bemutatása. A kánai menyegző története által rámutathatunk arra, hogy Jézus odafigyel ránk, tudja, ha valamiből hiányunk van. Velük, családjukkal is előfordulhatott már, hogy valami elfogyott, valami hiányzott, amire nagy szükségük lett volna. A történet alapján megtaníthatjuk: Bátran elmondhatják Jézusnak, ha valami hiány van az életükben, ha valami bántja őket. Jézusnak csodálatos hatalma van, ezért meg tudja oldani a legnehezebb helyzeteket is, segít. Előfordul, hogy türelmesen várnunk kell a helyzet megoldására. Az alábbiakban két óravázlat javaslat található, melyből az 1. óra az állami iskolákban történő hit- és erkölcstan óra vázlata (illetve az egyházi iskolák 1. órájának vázlata), a második pedig csak az egyházi iskolák számára javasolt. ÓRAVÁZLAT JAVASLAT Kognitív cél: A kánai menyegző történetének, mint Jézus első csodájának a megismertetése. Affektív cél: A hiányérzet és szükségérzet érzelmi háttérének feltárása. Pragmatikus cél: A gyerekek bátorítása arra, hogy megfogalmazzák az életükben lévő szükségeket és örömöket, és ezt Jézus számára is elmondják imádságban. Az óra részei Kapcsolódó tevékenység Felhasznált Taneszköz célhoz
3 taneszköz kapcsolása Motiváció, ráhangolódás, előzetes ismeretek aktiválása Lakodalom készül Mondjuk el a gyerekeknek, hogy lakodalomra készülünk, és azt a feladatot adjuk nekik, hogy a lehető legszebben terítsék meg a lakodalmas asztalt. Anyagszükséglet: asztalterítő(k), papír vagy műanyag tányérok, műanyag poharak, műanyag evőeszközök, szalvéta. A terítéssel, az asztal díszítésével megalapozzuk az óra hangulatát. A menüsor Vajon milyen ételeket szolgálnak fel egy lakodalomban? Gyűjtsünk össze a gyerekekkel előételeket, főételeket és desszertneveket. Írjuk fel étlap formájában a táblára azokat az ételeket, amelyeket szívesen fogyasztanának egy ilyen alkalomkor. iskolai tábla Egy lakodalom fontos része az ünnepi menüsor. Közösen tervezzék meg az ételsort. Esküvői kép 1. Mondjuk a gyerekeknek, hogy esküvői képet szeretnénk készíteni. Válasszunk menyasszonyt, vőlegényt és kérjük őket, hogy álljanak be középre. A többiek eldönthetik, hová állnak és kik lesznek (barátok, ismerősök, rokonok). Néhányukat érintsük meg és így kérdezzük meg tőlük, kik ők és miért oda álltak. Ezek után készítsünk róluk fényképet. fényképezőgép A szituációs játék lehetőséget teremt a bevonódásra, érzelmi érintettségre. Majd jelentsük be, hogy elfogyott valamelyik étel azok közül, amit felírtunk az étlapra és már nem tudnak belőle felszolgálni. Ismét járjunk körbe és tegyünk fel kérdéseket: Mit gondolnak a kialakult helyzetről? Hogy éreznek most?
4 Bibliai tanítás vázlata Jézust meghívják a lakodalomba. (2,1-2) Ültessük le a gyerekeket a megterített, ünnepi asztalhoz, úgy tanítsuk őket. Kínáljuk őket sós pereccel, sós ropival, csokoládéval, amire szomjazni fognak. Inni ne öntsünk nekik. Mária megosztja Jézussal a család gondját. (2,3-5) sós ropi, sós perec, csokoládé, kancsó, víz Az által, hogy a történet elbeszélése a lakodalmas asztal mellett történik, maguk is a részeseivé válnak a történetnek, mélyebben beleélhetik magukat. Egy üres kancsóból próbáljunk közben önteni a poharakba, majd csüggedten tegyük félre a kancsót. Jézus megoldása a gondra és a szolgák engedelmessége. (2,6-8) A kancsóba öntsünk poharakkal vizet, míg meg nem telik. Öntsünk a kancsóból a gyerekek poharába. A násznagy csodálkozása. (2,9-10) Bíztassuk a gyerekeket is, hogy kóstolják meg az innivalót. Eddigre már megszomjaznak, és különösen értékelni fogják. A tanítványok hite. (2,11-12) Elmélyítés Esküvői kép 2. Kérjük meg a gyerekeket, hogy ismét álljanak be az esküvői képbe. Most a kánai menyegző szereplőivé váljanak. Ismét érintsük meg őket, hogy elmondhassák, melyik szereplő bőrébe
5 bújtak. Majd kérdezzük őket, hogy élték át a csodát, mit gondolnak róla? Ki tudta? Szedegessük össze a szereplőket (akár rajzoljuk is őket a táblára) és válogassuk ki, hogy igazából kik tudtak arról, hogy Jézus mit tett. Ebből következtessünk arra, hogy Jézus miért tesz csodát (szeretetből, gondoskodásból,...) és miért nem(hogy mások elismerjék, hogy feltűnjön,...) Aranymondás: Ezt tette Jézus első jelként a galileia Kánában,, és tanítványai hittek benne. János 2,11 Vágjunk ki rajzlapból kőveder formákat, majd írjuk rájuk az aranymondás szavait. Nyomtatott nagybetűkkel írjuk, hogy könnyebb legyen a gyerekeknek elolvasni. BluTack-el rögzítsük őket a táblára írással befelé. Hívjunk ki annyi gyereket, ahány kővedrünk van. Adjunk az első gyerek kezébe egy plüssállatkát és kérjük meg, hogy próbálja vele eltalálni az egyiket. Ha sikerült, megfordítjuk a vedret és láthatóvá válik rajta a szó. Minden szót együtt olvassunk fel hangosan. Ha nem sikerült, más próbálkozhat helyette. Mikor a teljes aranymondás látható, háromszor olvassuk el együtt hangosan, váltakozó hangerővel. rajzlapból kivágott kőveder formák, BluTack, iskolai tábla, plüssállatka Elmélyítés, munkáltatás Munkafüzet feladatai
6 Ajánlott ének Lakodalom készül Jertek, énekeljünk! 201. ének TOVÁBBI ÖTLETEK Készítsünk vedreket gyurmából vagy agyagból. INSTRUKCIÓK A MUNKAFÜZET FELADATAIHOZ GYÜLEKEZETI HIT- ÉS ERKÖLCSTAN MUNKAFÜZET (HETI 1 ÓRA) 3. feladat Játszunk bingót a történet matricás képeinek a segítségével! Instrukció: A matricás mellékletben 9 darab kép található a történethez, mely az alábbiakban leírt módon játszható. BINGÓ: A matricákat tetszőlegesen ragasszák be a gyerekek a bingó 3*3-as táblázatába. Ezután a hitoktató rakja bele egy dobozba az ő képeit, majd sorban húzza ki a képeket. A kihúzott képeket a gyerekek megkeresik a táblájukon. A megtalált képeket tetszőleges módon bejelölhetik. Akinek egy sorban, vagy átlósan 3 találata van, elkiáltja magát, hogy bingó. Lehet ilyenkor osztani valamilyen ajándékot, vagy csak megdicsérjük a gyermeket, hogy milyen figyelmes volt stb. EGYHÁZI ISKOLAI HIT- ÉS ERKÖLCSTAN MUNKAFÜZET (HETI 2 ÓRA) ÓRAVÁZLAT JAVASLAT 2. ÓRA: EGYHÁZI ISKOLÁBA JÁRÓK SZÁMÁRA Kognitív cél: A történet elmélyítése és az ismeretek játékos ismétlése Affektív cél: Jézus hatalma csodálkozásra készteti az embert. Segítsük őket, hogy tudjanak ők is rácsodálkozni Jézus hatalmára. Pragmatikus cél: Legyen számukra magától értetődő, hogy Jézus tud csodákat tenni, és ezt fogalmazzák is meg. Az óra részei Kapcsolódó tevékenység Felhasznált taneszköz Taneszköz célhoz kapcsolása Motiváció, ráhangolódás, előzetes ismeretek aktiválása Ismételjük át a Lakodalom készül kezdetű éneket, és jelenítsük meg mozgással is. Elegendő hely a mozgáshoz.
7 Kakukktojás A gyerekekkel körbe ülünk. Sorban haladva mindenki mond egy szót, nevet, ami a történetben szerepel. Ha valaki nem oda illő szót mond (véletlenül vagy szándékosan), akkor a többieknek fel kell ismerniük és azt kiáltaniuk: Kakukktojás! Elegendő hely a gyerekek körbe ültetéséhez. A történet verbális ismétlése, koncentráció fejlesztése. Töltsétek meg! Staféta Az iskolapadokat rendezzük át úgy, hogy a terem egyik végéből akadályoztatás nélkül át lehessen jutni a másikba. Osszuk a gyerekeket 2 csoportba és álljanak az osztály egyik végébe. A másik végébe helyezzünk 2 széket. A székre helyezzünk tálcát, arra pedig egy kancsót, amibe előzőleg szörpöt öntöttünk. (Annak érdekében, hogy ezt a gyerekek ne lássák, érdemes műanyag kancsót használni, vagy valamivel bevonni az üveget.) A csoportok mellé is helyezzünk egy-egy asztalt. Tegyünk ezekre is tálcát, arra pedig vízzel 3/4-éig töltött poharakat. A gyerekek lesznek a szolgálók, akiknek a feladata az lesz, hogy töltsék meg a korsókat. Amikor az első szolgáló visszaért a korsótól, akkor indulhat csak a másik. Futni nem szabad! (Nehogy kilötyögtessék a vizet.) Ha szükséges, játék közben töltsük újra a poharakat. A játék végével rendezzük vissza a termet és kínáljuk meg őket a borral. Tanács: Ha félünk, hogy csupa víz lesz minden, a következő játékot javaslom: Elegendő hely a mozgáshoz. Eszközigény: tálcák, kancsók, műanyag poharak, szörp Elegendő hely a padlón a közös rajzoláshoz. Eszközigény: A történet adott részletének játékos rögzítése. Csoportépítés, a történet adott részletének játékos rögzítése.
8 A bibliai tanítás vázlata Elmélyítés, munkáltatás Közös rajz Osszuk csoportokra a gyerekeket. Minden csoportnak helyezzünk a földre egy nagyméretű lapot, amire előzőleg egy kővedret rajzoltunk. Kapjanak egy filctollat is csoportonként, amire vékony zsinegeket kötöttünk. Az lesz a csoportok feladata, hogy megtöltsék a kővedreket, vagyis, hogy a zsinegeket fogva, együtt fessék be. A gyerekek felé feltehető kérdések segítségével. Meg tudják magyarázni, mi a csoda? Mi volt a csoda ebben a történetben? Mi történik a csodakor? (valami megváltozik, valami új jön létre) Miért tudott Jézus csodát tenni? Kik tudtak a csodáról? Kik miatt tette Jézus ezt a jelet és miért? Tehetnek emberek is csodákat? Történhetnek ma is csodák? Munkafüzet feladatai nagyméretű lapok, filctollak, vékony zsinegek A kérdések lehetőséget adnak arra, hogy a gyerekek szabadon kifejezhessék véleményüket. Ez egyben jelzés is a hitoktatónak, hogy megértették-e a gyerekek az előző órán a csoda jelentőségét, illetve lehetőséget ad, hogy a megfogalmazott cél felé terelje a gyermekeket. TOVÁBBI ÖTLETEK Kóstoló Kérdezzük meg a gyerekeket, hogy ki vállalkozna italkóstolásra. Kóstoltathatunk többféle innivalót is eggyel, vagy mindenkivel mást. Kössük be a jelentkezők szemét, mielőtt megkóstolnák, amit kínálunk. Kérjük meg őket, hogy hangosan véleményezzék ízlik-e, finom-e, amit adtunk nekik. Csodakép (Előkészületet igényel) Előkészület: A rajzlapok teljes területét rajzoljuk be vastagon a piros zsírkrétával. Ez után fessük le a lapokat a sötétkék tussal úgy, hogy mindenütt elfedje a zsírkrétát. Hagyjuk száradni, majd fekete filctollal rajzoljunk ki rá egy kőkorsót.
9 Munkáltatás a gyerekekkel: A megszáradt lapokat adjuk a gyerekeknek, és kérjük meg őket, hogy kaparják le a kőkorsóról a tust. A kaparás hatására a korsóban lévő víz borrá változik majd. Eszköz- és anyag igény: tetszőleges méretű rajzlapok (legcélszerűbb az A5, A6-os méret), piros zsírkréta, sötétkék tus, ecset, kaparásra alkalmas eszköz pl. hegyes végű grillpálca INSTRUKCIÓK A MUNKAFÜZET FELADATAIHOZ EGYHÁZI ISKOLAI HIT- ÉS ERKÖLCSTAN MUNKAFÜZET (HETI 2 ÓRA) 3. feladat A lakodalmas nép evett, ivott, majd mindenki Jézusra figyelt. Figyeld meg, hogy mi mindent ettek, ittak meg a vendégek! Az első képen karikázd be, mi fogyott el! Instrukció: elfogzott a bor, a kenyér, szósz a kenyérhez, apró gyümölcs, néhány tojás. 4. feladat Játszunk bingót a történet matricás képeinek a segítségével! Instrukció: A matricás mellékletben 9 darab kép található a történethez, mely az alábbiakban leírt módon játszható. BINGÓ: A matricákat tetszőlegesen ragasszák be a gyerekek a bingó 3*3-as táblázatába. Ezután a hitoktató rakja bele egy dobozba az ő képeit, majd sorban húzza ki a képeket. A kihúzott képeket a gyerekek megkeresik a táblájukon. A megtalált képeket tetszőleges módon bejelölhetik. Akinek egy sorban, vagy átlósan 3 találata van, elkiáltja magát, hogy bingó. Lehet ilyenkor osztani valamilyen ajándékot, vagy csak megdicsérjük a gyermeket, hogy milyen figyelmes volt stb.
16. JÉZUS A KÁNAI MENYEGZŐN (János 2,1-12) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2. (Egyházi iskolai munkafüzetben: 16/A.
16. JÉZUS A KÁNAI MENYEGZŐN (János 2,1-12) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2. (Egyházi iskolai munkafüzetben: 16/A.) Az alábbiakban két óravázlat javaslat található, melyből az 1. óra
16. JÉZUS A KÁNAI MENYEGZŐN (János 2,1-12) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2. (Egyházi iskolai munkafüzetben: 16/A.
16. JÉZUS A KÁNAI MENYEGZŐN (János 2,1-12) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2. (Egyházi iskolai munkafüzetben: 16/A.) TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Biblia magyarázó jegyzetekkel,
17. JÉZUS A KÁNAI MENYEGZŐN (János 2,1 12) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2.
17. JÉZUS A KÁNAI MENYEGZŐN (János 2,1 12) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Biblia magyarázó jegyzetekkel, Budapest, 2010; Bibliai lexikon
17. JÉZUS A KÁNAI MENYEGZŐN (János 2,1 12) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2.
17. JÉZUS A KÁNAI MENYEGZŐN (János 2,1 12) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Biblia magyarázó jegyzetekkel, Budapest, 2010; Bibliai lexikon
2. ISTEN KEGYELMES: A SZŐLŐMUNKÁSOK PÉLDÁZATA (Mt 20,1-16) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
2. ISTEN KEGYELMES: A SZŐLŐMUNKÁSOK PÉLDÁZATA (Mt 20,1-16) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Javasolt irodalom: Kálvin János: Tanítás a keresztyén vallásra, Budapest,
ISTEN KEGYELMES: A SZŐLŐMUNKÁSOK PÉLDÁZATA (Mt 20,1-16) (olvasmány) Gyülekezeti óraszám: 0. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
ISTEN KEGYELMES: A SZŐLŐMUNKÁSOK PÉLDÁZATA (Mt 20,1-16) (olvasmány) Gyülekezeti óraszám: 0. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Javasolt irodalom: Kálvin János: Tanítás a keresztyén vallásra,
27. ISTEN FORMÁLÓ KEZÉBEN: Gyógyítás a Bethesda tavánál (Jn 5,1 15) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2.
27. ISTEN FORMÁLÓ KEZÉBEN: Gyógyítás a Bethesda tavánál (Jn 5,1 15) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (javasolt irodalom: Leonhard Goppelt: Az Újszövetség theológiája,
24. GYÜLEKEZETEM TÖRTÉNETE Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
24. GYÜLEKEZETEM TÖRTÉNETE Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: http://www.reformatus.hu/mutat/6957/; http://www.majus22.org/cikk.php?id_cikk=60
3. ISMERKEDÉS ISTENNEL Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
3. ISMERKEDÉS ISTENNEL Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. VALLÁSPEDAGÓGIAI SZEMPONTOK A gyermekeknek sok esetben nemcsak a hittanóra, hittanoktató, gyülekezet ismeretlen hanem maga Isten
4. A PÜNKÖSDI ÜNNEPKÖR Gyülekezeti óraszám: 2. Egyházi iskolai óraszám 2.
4. A PÜNKÖSDI ÜNNEPKÖR Gyülekezeti óraszám: 2. Egyházi iskolai óraszám 2. VALLÁSPEDAGÓGIAI SZEMPONTOK A TÉMÁHOZ KAPCSOLÓDÓ KÖVETELMÉNYEK: Minimum Vegyen részt aktívan a közös feladatokban, játékokban,
5. ISMERKEDÉS A BIBLIÁVAL Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskola óraszáma: 2.
5. ISMERKEDÉS A BIBLIÁVAL Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskola óraszáma: 2. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Dr. Török István: Dogmatika) A Szentírás Isten írott Igéje. Isten élő szavát tartalmazza.
EGY LÉPÉSSEL TOVÁBB JÉZUS KÖVETÉSE LUKÁCS 9 12 GORDON CHENG. Szentírás Szövetség
EGY LÉPÉSSEL TOVÁBB JÉZUS KÖVETÉSE LUKÁCS 9 12 GORDON CHENG Szentírás Szövetség A mû eredeti címe: Following Jesus Pathway Bible Guides: Luke 9 12 Szerzô: Gordon Cheng Originally published by Matthias
8. ÁBRAHÁM FIÚT KAP ISTENTŐL (1 MÓZ 18,1-15) Gyülekezeti óraszám: 1. Iskolai óraszám: 2.
8. ÁBRAHÁM FIÚT KAP ISTENTŐL (1 MÓZ 18,1-15) Gyülekezeti óraszám: 1. Iskolai óraszám: 2. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Keresztyén Bibliai lexikon; Kálvin J. Kiadó; Bp. 1995. John Bright; Izrael
ISTEN TENYERÉN Református hit- és erkölcstan munkafüzet egyházi iskolák 1. osztályos tanulói részére
Ára: 960 Ft RP-001/2MFEI Hittan 1 Iskolai Munkafuzet Borito.indd All Pages 2014.07.04. 10:26:12 ISTEN TENYERÉN Református hit- és erkölcstan munkafüzet egyházi iskolák 1. osztályos tanulói részére TARTALOMJEGYZÉK
22. MIT VALLOK? Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. (Zsid 11,1)
TEOLÓGIAI ALAPVETÉS 22. MIT VALLOK? Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. (Zsid 11,1) (Felhasznált irodalom: Fekete Károly: A Heidelbergi Káté, Budapest 2013; Barth: Kis dogmatika, Budapest,
LECKE: MIT JELENT ISTEN CSALÁDJÁBA TARTOZNI? ISMERKEDÉS A KERESZTELŐVEL
LECKE: MIT JELENT ISTEN CSALÁDJÁBA TARTOZNI? ISMERKEDÉS A KERESZTELŐVEL Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma:2 Az alábbiakban két óravázlat javaslat található, melyből az 1. óra az állami iskolákban
6. ÁBRAHÁM ÉS LÓT ELVÁLIK EGYMÁSTÓL (1 MÓZ 13,1-18) Gyülekezeti óraszám: 1. Iskolai óraszám: 1.
6. ÁBRAHÁM ÉS LÓT ELVÁLIK EGYMÁSTÓL (1 MÓZ 13,1-18) Gyülekezeti óraszám: 1. Iskolai óraszám: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Keresztyén Bibliai lexikon; Kálvin J. Kiadó; Bp. 1995. John Bright;
ÉZSAU ÉS JÁKÓB TÖRTÉNETE: JÁKÓB BUJDOSÁSA (1MÓZ 28) (olvasmány) Gyülekezeti óraszám: 0. Iskolai óraszám: 2.
ÉZSAU ÉS JÁKÓB TÖRTÉNETE: JÁKÓB BUJDOSÁSA (1MÓZ 28) (olvasmány) Gyülekezeti óraszám: 0. Iskolai óraszám: 2. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS: (Felhasznált irodalom: Keresztyén Bibliai lexikon; Kálvin J. Kiadó; Bp.
7. EGY FÉRFI A SZENTÍRÁS TÜKRÉBEN: PÉTER APOSTOL Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
7. EGY FÉRFI A SZENTÍRÁS TÜKRÉBEN: PÉTER APOSTOL Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Javasolt irodalom: Kálvin János: Tanítás a keresztyén vallásra, Kálvin Kiadó,
bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Olvasd el: Lukács
19. LECKE: AZ ELSŐ KERESZTYÉN GYÜLEKEZET Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
19. LECKE: AZ ELSŐ KERESZTYÉN GYÜLEKEZET Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Heidelbergi Káté; Szabó Andor: Lábam előtt mécses a te igéd... Budapest,
Felkészítés egészséges emberi kapcsolatokra és a párválasztásra.
KAPCSOLAT A MÁSIK NEMMEL (olvasmány, egyházi iskolában ajánlott téma) Gyülekezeti óraszám: 0. Egyházi iskolák óraszáma: 1. (7. parancsolat előtti bevezető óra) Felkészítés egészséges emberi kapcsolatokra
22. LECKE: A REFORMÁTUS ISTENTISZTELET Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2.
22. LECKE: A REFORMÁTUS ISTENTISZTELET Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS Az istentisztelet: Az istentiszteleti cselekvés során az Istenben hívő emberek közössége
LECKE: TE KIHEZ RAGASZKODSZ? Gyülekezeti óraszám: 0. Egyházi iskolák óraszáma:1
TEOLÓGIAI ALAPVETÉS LECKE: TE KIHEZ RAGASZKODSZ? Gyülekezeti óraszám: 0. Egyházi iskolák óraszáma:1 A kötődés egy másik személy közelségének a keresését és a kapcsolat fenntartásának a szándékát jelenti.
LECKE: AZ ELVESZETT BÁRÁNY TÖRTÉNETE (Lukács 15,1-7) Gyülekezeti óraszám:1. Egyházi iskolák óraszáma:1.
LECKE: AZ ELVESZETT BÁRÁNY TÖRTÉNETE (Lukács 15,1-7) Gyülekezeti óraszám:1. Egyházi iskolák óraszáma:1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Biblia magyarázó jegyzetekkel, Budapest, 2010; Bibliai
1. KÉP A TÜKÖRBEN: HOGYAN LÁTOM ÖNMAGAM? Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
1. KÉP A TÜKÖRBEN: HOGYAN LÁTOM ÖNMAGAM? Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Javasolt irodalom: Keresztyén Kálvin János: Tanítás a keresztyén vallásra, Budapest, 1986;
TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66
TARTALOMJEGYZÉK Előszó... 6 1. Ismerjük meg egymást!... 8 2. Magyar reformátusok vagyunk... 10 3. Ismerkedés a Bibliával... 12 4. Isten teremtette a világot... 14 5. Isten teremtette az embert... 18 6.
23. ISMERKEDÉS AZ ÉTKEZÉS ELŐTTI ÉS UTÁNI IMÁDSÁGGAL (Máté 6,1-13) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
23. ISMERKEDÉS AZ ÉTKEZÉS ELŐTTI ÉS UTÁNI IMÁDSÁGGAL (Máté 6,1-13) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Biblia magyarázó jegyzetekkel, Budapest,
JÓNÁS IMÁJA Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskola óraszáma: 1.
JÓNÁS IMÁJA Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskola óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Keresztyén Bibliai Lexikon, Kálvin Kiadó, Budapest, 1995; Claus Westermann: Briss der Bibelkunde,
21. ISTEN SEGÍT LEGYŐZNI A FÉLELMET (Máté 8,23-27) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
21. ISTEN SEGÍT LEGYŐZNI A FÉLELMET (Máté 8,23-27) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Biblia magyarázó jegyzetekkel, Budapest, 2010; Jubileumi
6. EGY FÉRFI A SZENTÍRÁS TÜKRÉBEN: PÉTER APOSTOL Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
6. EGY FÉRFI A SZENTÍRÁS TÜKRÉBEN: PÉTER APOSTOL Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Javasolt irodalom: Kálvin János: Tanítás a keresztyén vallásra, Kálvin Kiadó,
LECKE: ISTEN SEGÍT LEGYŐZNI A FÉLELMET (Máté 8, 23-27) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
LECKE: ISTEN SEGÍT LEGYŐZNI A FÉLELMET (Máté 8, 23-27) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Biblia magyarázó jegyzetekkel, Budapest, 2010; Jubileumi
Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében
ISTEN A VILÁG TEREMTŐJE ÉS GONDVISELŐJE- APOSTOLI HITVALLÁS 1. (olvasmány, egyházi iskolában ajánlott téma) Gyülekezeti óraszám: 0. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom:
9. A SZOLGA ÚTJA (1 MÓZ 24) Gyülekezeti óraszám: 1. Iskolai óraszám: 2.
9. A SZOLGA ÚTJA (1 MÓZ 24) Gyülekezeti óraszám: 1. Iskolai óraszám: 2. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Keresztyén Bibliai lexikon; Kálvin J. Kiadó; Bp. 1995. John Bright; Izrael története;
18. ISMERKEDÉS A KERESZTELÉSSEL
18. ISMERKEDÉS A KERESZTELÉSSEL Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2. Az alábbiakban két óravázlat javaslat található, melyből az 1. óra az állami iskolákban történő hit- és erkölcstan óra
1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút
1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért
HOGYAN LEHETEK BOLDOG? (olvasmány, egyházi iskolában ajánlott téma)
HOGYAN LEHETEK BOLDOG? (olvasmány, egyházi iskolában ajánlott téma) Gyülekezeti óraszám: 0. Egyházi iskolák óraszáma: 1. Bevezető óra a boldogmondásokhoz (Máté 5,3-10) TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált
15. AZ ISTEN ORSZÁGA ÉRTÉK! AZ IGAZGYÖNGY PÉLDÁZATA Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
15. AZ ISTEN ORSZÁGA ÉRTÉK! AZ IGAZGYÖNGY PÉLDÁZATA Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Joachim Jeremias: Jézus példázatai, Kálvin Kiadó, Budapest,
LECKE: JÉZUS MEGÁLDJA A KISGYERMEKEKET (Márk 10,13-16) Gyülekezeti óraszám:1. Egyházi iskolák óraszáma:1-2
LECKE: JÉZUS MEGÁLDJA A KISGYERMEKEKET (Márk 10,13-16) Gyülekezeti óraszám:1. Egyházi iskolák óraszáma:1-2 TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Biblia magyarázó jegyzetekkel, Budapest, 2010.; Bibliai
D) A SZENTÍRÁS TANÍTÁSA A SZENTLÉLEKRŐL APOSTOLI HITVALLÁS
D) A SZENTÍRÁS TANÍTÁSA A SZENTLÉLEKRŐL APOSTOLI HITVALLÁS 4. (olvasmány, egyházi iskolában ajánlott téma) Gyülekezeti óraszám: 0. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom:
8. JÉZUS TÜKRÖT TART ELÉNK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
8. JÉZUS TÜKRÖT TART ELÉNK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. VALLÁSPEDADGÓGIAI SZEMPONTOK Az erkölcsi fejlődés során fontos, hogy a tanulók példákat, mintákat lássanak maguk előtt. z
LECKE: KÉSZÜLŐDÉS A KARÁCSONYRA
LECKE: KÉSZÜLŐDÉS A KARÁCSONYRA TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Szénási Sándor: Ünnepeink. A református egyházi év, Kálvin Kiadó, Budapest, 1999; Boross Géza: Homiletika, Károli Gáspár Református
10. FÉRFIAK A TÖRTÉNELEM TÜKRÉBEN Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 3.
10. FÉRFIAK A TÖRTÉNELEM TÜKRÉBEN Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 3. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Bottyán János: Hitünk hősei, Kálvin Kiadó, 1995; Kiss Ferenc életműve (szerk.:
4. ISMERKEDÉS A BIBLIÁVAL Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskola óraszáma: 2.
4. ISMERKEDÉS A BIBLIÁVAL Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskola óraszáma: 2. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Dr. Török István: Dogmatika, Amsterdam, 1985) A Szentírás Isten írott Igéje. Isten
17. JÉZUS MEGÁLDJA A KISGYERMEKEKET (Márk 10,13-16) Gyülekezeti óraszám:1. Egyházi iskolák óraszáma:1-2 (Egyházi iskolai munkafüzetben: 17/A.
17. JÉZUS MEGÁLDJA A KISGYERMEKEKET (Márk 10,13-16) Gyülekezeti óraszám:1. Egyházi iskolák óraszáma:1-2 (Egyházi iskolai munkafüzetben: 17/A.) TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Biblia magyarázó
Taneszközök jegyzéke
Taneszközök jegyzéke 1. osztály Ceruzák (tolltartóba) Matematika 2 db B-s grafit 2 db HB-s grafit 2 db piros 2 db kék színes 2 db zöld 1 db vastag postairon 1 db radír 1 db faragó 1 db rövid vonalzó 1
AKI ISTEN NÉPÉT VÁLASZTJA (RUTH) (olvasmány, egyházi iskolában ajánlott téma) Gyülekezeti óraszám: 0. egyházi iskolák óraszáma: 1
AKI ISTEN NÉPÉT VÁLASZTJA (RUTH) (olvasmány, egyházi iskolában ajánlott téma) Gyülekezeti óraszám: 0. egyházi iskolák óraszáma: 1 TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Kustár Zoltán: Ruth könyve (Bibliaismerteti
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves
LECKE: SAUL MEGTÉRÉSE gyülekezeti óraszám: 1.egyházi óraszám: 1.
LECKE: SAUL MEGTÉRÉSE gyülekezeti óraszám: 1.egyházi óraszám: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Bartha Tibor (szerk.): Keresztyén Bibliai Lexikon II., Kálvin Kiadó, Budapest, 1995, Kálvin János:
es tanév 1. a osztály Taneszközök
2016-2017-es tanév 1. a osztály Taneszközök 3 db kis vonalas füzet (14-32), 2 db sima, kicsi füzet vázlatok (sima lapokkal) B/5-32 2 db HB-s és 2 db 2B-s grafit ceruza (fogása miatt javaslom a háromszög
MINDENT SZABAD NEKEM?
MINDENT SZABAD NEKEM? Gyülekezeti óraszám 0. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Dr. Török István: Dogmatika, Amsterdam, 1985; Keresztyén Bibliai Lexikon, Kálvin Kiadó,
Taneszköz-listák a es tanévre Bálint Sándor Tagiskola
Taneszköz-listák a 2016-2017-es tanévre Bálint Sándor Tagiskola 1. osztály Füzetek 3 db vonalas (14-32) 2 db négyzetrácsos (27-32) Kérjük, nylonba kössék be, és a gyermekeknek csak a nevét írják rá! Tolltartó
16. LECKE: AKI ÉRTÉKRENDET CSERÉL: MÁTÉ ELHÍVÁSA Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
TEOLÓGIAI ALAPVETÉS 16. LECKE: AKI ÉRTÉKRENDET CSERÉL: MÁTÉ ELHÍVÁSA Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. (Felhasznált irodalom: Keresztyén Bibliai Lexikon, Budapest, 1995.) Vámszedő: Az
ÜNNEPELJÜNK EGYÜTT! 1. ADVENT JÓZSEF ADVENTJE (Mt 1,18 25)
ÜNNEPELJÜNK EGYÜTT! 1. ADVENT JÓZSEF ADVENTJE (Mt 1,18 25) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: BARTA, T. (szerk.), Keresztyén Bibliai Lexikon,
LECKE: KÉSZÜLŐDÉS A PÜNKÖSDRE
LECKE: KÉSZÜLŐDÉS A PÜNKÖSDRE TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Bartha Tibor (szerk.): Keresztyén Bibliai Lexikon II., Kálvin Kiadó, Budapest, 1995; Szénási Sándor: Ünnepeink. A református egyházi
1. osztály. 2015-2016 -os tanévben szükséges taneszközök
5 db vonalas füzet (kódszáma: 14-32) 5 db négyzetrácsos füzet 1 db hangj egyfüzet 1. osztály 2015-2016 -os tanévben szükséges taneszközök 1 db gyűjtő mappa rajz órára, mely tartalmazzon: 30 db rajzlapot,
II. JÉZUS ÉS ÉN 14. AZ ÉLET JÉZUS KORÁBAN Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 3.
II. JÉZUS ÉS ÉN 14. AZ ÉLET JÉZUS KORÁBAN Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 3. VALLÁSPEDAGÓGIAI SZEMPONTOK Az év eleji ismétlés folytatása ez a téma, melynek fontos szerepe és helye van
Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09.
Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE, Lk. 22;19, Azt tapasztalom testvérek, hogy első hallásra nehezen tud az ember megbarátkozni azokkal a szokatlanul új gondolatokkal,
Az átlagember tanítvánnyá tétele
február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont
6. JÉZUS TÜKRÖT TART ELÉNK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
6. JÉZUS TÜKRÖT TART ELÉNK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. VALLÁSPEDADGÓGIAI SZEMPONTOK Az erkölcsi fejlődés során fontos, hogy a tanulók példákat, mintákat lássanak maguk előtt. Az
Grafomotoros fejlesztés
Grafomotoros fejlesztés Nagyon sok szülőnek feltűnik az iskola megkezdése előtt, hogy gyermeke nem jól fogja a ceruzát, nem úgy rajzol, mint a többiek. Sőt, esetleg le sem lehet ültetni papír-ceruza feladatok
EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK
EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Egységes viselet Iskolánkban a nagyobb ünnepségeken ünnepi egyenruha viselete kötelező mind a pedagógusok, mind a tanulók számára. A hölgyek kalotaszegi
TANESZKÖZJEGYZÉK 2015/2016. 5.évfolyam
TANESZKÖZJEGYZÉK 5.évfolyam Magyar 4 db kisméretű nem spirál vonalas füzet (irodalom, nyelvtan, fogalmazás, gyakorló) Történelem Matematika 3 db A/4-es négyzethálós füzet 3 db A/4-es sima füzet 1 db egyenes
4. KÖVESSÜK A SZENTÍRÁST! Gyülekezeti óraszám: 1. Iskolai óraszám: 2.
4. KÖVESSÜK A SZENTÍRÁST! Gyülekezeti óraszám: 1. Iskolai óraszám: 2. Megjegyzés: Az egyházi iskolához két óravázlat található itt, melyek közül az első javasolt az állami iskolák hittanoktatásához. Ha
6. MAGYAR REFORMÁTUSOK VAGYUNK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. (Egyházi munkafüzetben 6/A.)
6. MAGYAR REFORMÁTUSOK VAGYUNK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. (Egyházi munkafüzetben 6/A.) A kisiskolás gyermek számára a reformátusság és a gyülekezethez tartozás konkrét dolgokon
*** 1.A taneszközök. Egyéb:
Iskolába lépő gyermeke számára a legfontosabb taneszközök - a tankönyvek, munkatankönyvek, munkafüzetek - az ingyenes tankönyvellátás keretében lesznek biztosítva. Az egyéb taneszközök listáját - osztályonkénti
yymár meglévő csoport számára:
1. HÉT: FILIPPI 1,1 11 Tényleg Krisztushoz tartozom? Kezdjük a beszélgetést azzal, hogy feltesszük valamelyiket a következő kérdések közül a csoportnak: yykezdő csoport számára: Mi indított arra, hogy
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus csodái Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children
16. LECKE: AKI ÉRTÉKRENDET CSERÉL: MÁTÉ ELHÍVÁSA Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
16. LECKE: AKI ÉRTÉKRENDET CSERÉL: MÁTÉ ELHÍVÁSA Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Keresztyén Bibliai Lexikon, Budapest, 1995.) Vámszedő: Az
2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1.
2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Karasszon Dezső: Ésaiás könyvének magyarázata,
9. A SZOLGA ÚTJA (1Móz 24) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2.
9. A SZOLGA ÚTJA (1Móz 24) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2. (ÓRAVÁZLAT JAVASLAT ÁLLAMI ISKOLÁK ÓRÁJÁRA ÉS EGYHÁZI ISKOLÁK 1. ÓRÁJÁRA TEOLÓGIAI ALAPOZÁS (Felhasznált irodalom: Bartha
ASZTALI - TÁROLÓ WINKLER - Nr. 100521
ASZTALI - TÁROLÓ WINKLER - Nr. 100521 Anyaglista: 2 Nyárfafurnérlap 200 x 200 x 6 mm (A) 2 Nyárfafurnérlap 195 x 55 x 8 mm (B) 3 Műanyag doboz kb. 50 x 50 x 40 mm Megjegyzés az oktatónak: Pontosan ügyeljünk
Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen?
Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Természetesen minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, de sajnos a hétköznapok taposómalmában nem mindig veszi észre az ember, hogy bizonyos reakciókkal
14. JÓZSEF EGYIPTOMBA: POTIFÁR HÁZÁBAN (1MÓZ 39) Gyülekezeti óraszám: 1 Iskolai óraszám: 2
14. JÓZSEF EGYIPTOMBA: POTIFÁR HÁZÁBAN (1MÓZ 39) Gyülekezeti óraszám: 1 Iskolai óraszám: 2 Megjegyzés: A lecke két részből áll az egyházi iskolában. Külön óraként tanítandó a Potifár házában történtekről
10. SEGÍTS ÉS AJÁNDÉKOZZ 8. PARANCSOLAT- GÉHÁZI KAPZSISÁGA Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. (2Kir 5,19-27)
10. SEGÍTS ÉS AJÁNDÉKOZZ 8. PARANCSOLAT- GÉHÁZI KAPZSISÁGA Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. (2Kir 5,19-27) TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Dr. Szűcs Ferenc: Teológiai etika,
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
6. és 6/A. MAGYAR REFORMÁTUSOK VAGYUNK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
6. és 6/A. MAGYAR REFORMÁTUSOK VAGYUNK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. A kisiskolás gyermek számára a reformátusság és a gyülekezethez tartozás konkrét dolgokon keresztül érthető csak
1. osztály. 3 db írásfüzet 14-32-es 1 db matematika füzet 1 db kotta füzet
1. osztály 3 db írásfüzet 14-32-es 1 db matematika füzet 1 db kotta füzet 1 csomag korong 2 csomag írólap 2 db HB-s grafitceruza 1 db postairon /piros-kék/ 12-es vékony színesceruza 12-es vastag színesceruza
Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A
Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Téma:A hit útján Tanítási egység / a tanóra anyaga:az egyházi év Kulcsfogalmak:Katolikus ünnepek, ünnepkörök, egyházi év, Az óra fő céljai:
Hogyan kell használni a SZÓKINCSEM füzeteket? SZÓKINCSEM füzetek
SZÓKINCSEM füzetek A SZÓKINCSEM füzetek szókincs fejlesztő füzetek A szókincs azt jelenti, hogy hány szót ismerünk és tudunk jól használni Minél több szót ismersz és tudod a jelentésüket, annál nagyobb
1. OSZTÁLYBAN SZÜKSÉGES FELSZERELÉSEK Névvel és óvodai jellel ellátva Tolltartóban: -7 db grafitceruza (5 db HB-s írásra, 2 db 2B-s rajzolásra) - 2
1. OSZTÁLYBAN SZÜKSÉGES FELSZERELÉSEK Névvel és óvodai jellel ellátva Tolltartóban: -7 db grafitceruza (5 db HB-s írásra, 2 db 2B-s rajzolásra) - 2 féle postairon (1 db vastag, 2 db vékony) - 12 db színes
18. ÉRTÉKESEK VAGYUNK! Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
Készítette: Jakab-Szászi Andrea 18. ÉRTÉKESEK VAGYUNK! Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. VALLÁSPEDAGÓGIAI SZEMPONTOK A harmadikos gyermekekre nagyon erősen jellemző a teljesítménykényszer,
Eszközlista 1-8. osztály 1. osztály
Eszközlista 1-8. osztály 1. osztály grafit ceruza - HB 5 db postairon - vastag 3 db, vékony 2 db színesceruza 12 színű vonalas füzet 14-16 5 db négyzetrácsos füzet 3 db sima füzet 1 db írólap 3 csomag
Küldetés. 10. összejövetel
Küldetés 10. összejövetel 67 Előkészítés Rendezzünk el körben annyi széket, ahányan vagyunk! Középre tegyük a Szentírást és egy gyertyát! Készítsünk ki papírokat és íróeszközöket, hogy az egyéni és közös
2.b osztály TANSZERCSOMAG 2012/2013
TANSZERCSOMAG 2012/2013 2.b osztály - 1 db papír cm - 2 db ragasztó (cseppmentes) pritt stift - 1 db zsírkréta ADÉL, 12 db-os - 1 db színes ceruza PENKALA 12-es - 1 db ecsetkészlet (10-6-4-2) lószőr -
az összeadás, kivonás értelmezéseinek gyakorlása; szöveges feladatok
Matematika A 1. évfolyam az összeadás, kivonás értelmezéseinek gyakorlása; szöveges feladatok 34. modul Készítették: szabóné vajna kinga molnár éva matematika A 1. ÉVFOLYAM 34. modul: az összeadás, kivonás
1. A OSZTÁLYOSOK FELSZERELÉSI JEGYZÉKE
1. A OSZTÁLYOSOK FELSZERELÉSI JEGYZÉKE Táska Törölköző Pohár Tolltartó: 3db HB ceruza, 2 db postairon (vastag piros-kék), 2db vékony piros-kék, 2 db zöld színű ceruza, színes ceruzák 4 db 14-32 számú vonalas
Húsvét a tanítványokkal
Húsvét a tanítványokkal 87 Ezt az alkalmat akkor illesszük be a sorozatba, ha nagyhéten vagy húsvét hetében tartunk összejövetelt. Nagyhéten a kereszt, a szenvedés előtt borulunk le, húsvét után pedig
INDULATAINK ÉS SZAVAINK. Gyülekezeti óraszám: 0. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
INDULATAINK ÉS SZAVAINK (Mt 26,57 68; 27,1 2.11 14; Jak 3,1 13) Gyülekezeti óraszám: 0. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: BARTA, T. (szerk.), Keresztyén Bibliai Lexikon,
KÉT TALÁLKOZÁS KÖZÖTT
Horváth Levente KÉT TALÁLKOZÁS KÖZÖTT Áhítatok vasárnapokra Válogatta és szerkesztette Daray Erzsébet 3 Horváth Levente, 2013 Textbridge, 2013 Koinónia, 2013 A bibliai idézeteket az 1975. évi Új fordítású
1.a Eszköz-és felszerelésigény a tanévre
1.a Eszköz-és felszerelésigény a tanévre 2 db 1. osztályos vonalas füzet 2 db. négyzethálós füzet 2 db. sima füzet 1 db. üzenő füzet (vonalas) 1 db. vonalas napközis gyakorló füzet 1 db. négyzetrácsos
I. TEMATIKAI EGYSÉG: KI VAGYOK ÉN? ÓRAVÁZLATOK
I. TEMATIKAI EGYSÉG: KI VAGYOK ÉN? BEVEZETŐ ÓRA A TANÉVHEZ Egyházi iskolában 2 óra szánható rá VALLÁSPEDAGÓGIAI SZEMPONTOK ÓRAVÁZLATOK Akkor is szükség van a csoport egymásra hangolódására, ha már évek
Tisztelt Szülő / Gondviselő!
Egyéb közlendők: Tolltartóba KÉREM, HOGY MINDEN ESZKÖZRE, felszerelésre ÍRJÁK RÁ A GYERMEK ÓVODAI JELÉT. A tankönyveket csak átlátszó, erős nejlonba csomagolják be! A könyvek, füzetek címkéire kérem ráírni
Taneszközszükséglet 1. osztályosok számára a 2018/2019-es tanévre
Taneszközszükséglet 1. osztályosok számára a 2018/2019-es tanévre matematika: 2 db négyzetrácsos füzet, 1 db kicsi egyenes vonalzó, 1 csomag pálcika, 1 doboz korong, 1 db műanyag óra magyar nyelv és irodalom:
Szükséges felszerelések listája a 2015/2016-os tanévben
Szükséges felszerelések listája a 2015/2016-os tanévben 1. évfolyam számára 4 db matematika füzet (négyzetrácsos) 4 db vonalas füzet (14-32) 1 db üzenő füzet (vonalas füzet) grafitceruzák 3 db HB és 1
10. ÓVJUK A TERMÉSZETET! Gyülekezeti hittan: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
10. ÓVJUK A TERMÉSZETET! Gyülekezeti hittan: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS Isten az embert a saját képére és hasonlatosságára teremtette. Feladatot is bízott rá: őriznie és művelnie
23. HISZEM ÉS VALLOM: AZ APOSTOLI HITVALLÁS Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 0.
23. HISZEM ÉS VALLOM: AZ APOSTOLI HITVALLÁS Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 0. Hangsúly: Az Apostoli Hitvallás tartalmának rövid megismertetése (korosztályra hangoltan!) TEOLÓGIAI ALAPVETÉS
Igehirdetés Epifánia ünnepén, január 6-án. Ama első jel: a minta-csoda. (Jn 2,1-11)
Igehirdetés 2013. Epifánia ünnepén, január 6-án Ama első jel: a minta-csoda (Jn 2,1-11) 2 Ama első jel: a minta-csoda Lekció: János 1,29-34 Textus: János 2,1-11 Igehirdető: Zalatnay István 1 A harmadik
ELSŐNEK ÉS UTOLSÓNAK LENNI: PÉLDÁZAT A FŐHELYEKRŐL. Gyülekezeti óraszám: 0. Egyházi iskolák óraszáma: 1. (Lk 14,7 11)
TEOLÓGIAI ALAPVETÉS ELSŐNEK ÉS UTOLSÓNAK LENNI: PÉLDÁZAT A FŐHELYEKRŐL Gyülekezeti óraszám: 0. Egyházi iskolák óraszáma: 1. (Lk 14,7 11) (Felhasznált irodalom: http://www.bibelwissenschaft.de/wibilex/dasbibellexikon/lexikon/sachwort/anzeigen/details/mahlmahlzeitnt/ch/f423ab28f0f1e82f782e9341ad771fdf/)
1. KÖZÖSSÉGBEN VAGYOK Gyülekezeti óraszám: 1. Iskolai óraszám: 1
1. KÖZÖSSÉGBEN VAGYOK Gyülekezeti óraszám: 1. Iskolai óraszám: 1 TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Keresztyén Bibliai Lexikon. Kálvin J. Kiadó Bp. 1995 L. Gooppelt; Az újszövetség theológiája;