Jegyzőkönyv Készült március 18-án a Városháza I. sz. Tanácskozó termében
|
|
- István Vörös
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Iktatószám: /2008. Jegyzőkönyv Készült március 18-án a Városháza I. sz. Tanácskozó termében Jelen vannak: Dr. Sípos Mihály elnök Láng András tag Gálfi Antal tag Bognár Ignácné szakértő külső tag Varga Pál szakértő külső tag Flaskay Miklós szakértő külső tag Hiányzik: Csákvári Antal Dr. Sípos Mihály Megállapítja, hogy a bizottság határozatképes, mivel 7 főből 6 jelen van. A kiküldött napirendekkel a bizottság egyhangúlag egyetértett. 1. Tájékoztató a Közétkeztetést Ellenőrző Bizottság vizsgálatainak tapasztalatairól (OB.,ISB., Szoc.Biz., KGB., PB., Kgy.) Előterjesztő: Dr. Estefán Géza címzetes főjegyző Csontosné Kovács Mária gazdasági ügyintéző Meghívott: Barócsi Tibor, Külső meghívott A Közétkeztetést Ellenőrző Bizottság névre szűk egy éve alakult meg. Ilyen típusú bizottsági működésre országosan nem igen van példa. Hozzá kell azonban tenni, hogy a szolgáltatók is próbálnak azért valamiféle monitoring tevékenységek végezni, saját maguk is próbálnak tájékozódni a szolgáltatás milyenségével kapcsolatos véleményekről. A sajátkezelésű főző konyháknál - az intézményi minőségirányítási program részeként - rendszeresen vannak ún. mérések az étkeztetés mennyiségével, minőségével kapcsolatban. A bizottság létrehozásának gondolata a Pensió 17 Kft-vel kötött szerződésben jelenik meg, ahol eredetileg azt a funkciót szánták nekik, hogy monitoring tevékenységet végezzen kilenc iskolai konyha étkeztetési szolgáltatása kapcsán. A szerződés egy igen kényelmes álláspontot fogalmaz meg, hisz azt mondja, hogy a bizottság csak a beérkező panaszokat, észrevételeket tárgyalja, értékeli és bizonyos felülvizsgálati időszakok végén javaslatokat fogalmaz meg. Ha ennyiben maradt volna a dolog azt gondolom, hogy túlságosan sok feladatunk nem maradt volna, hiszen egyetlen jegyzőkönyv sem érkezett be az eltelt másfél éves időszak alatt.
2 2 Végül is nem ez a fajta koncepció érvényesült, hanem a Közgyűlés 2007-ben sokkal tágabban határozta meg a feladatainkat, és 34 konyhai egység vizsgálatát tette a bizottság feladatává. A bizottság 5 fős. Ebbe az öt főbe van Barócsi Tibor elnök, vendéglátó szakember, 1 fő kórházi dietetikus, 1 fő élelmezésvezető, van egy olyan tag, aki a ÁNTSZ Északmagyarországi Regionális Igazgatóságánál dolgozik. A hivatal részéről én vagyok a tagja a bizottságnak májusában elkészítettünk egy feladattervet, amit Jegyző úr hagyott jóvá. Úgy gondolom, hogy ezt a feladattervet maradéktalanul teljesítettük (sőt túl is teljesítettük.) A feladattervnek része volt, hogy a bizottsági tagok ismerkedjenek meg helyszíni bejáráson valamennyi konyhai egységgel, győződjenek meg a személyi és tárgyi feltételek állapotáról, ezeknek a konyháknak a helyzetéről. Feladatként határoztuk meg, hogy reprezentatív mintavétellel bizonyos konyhai egységek mélyebb elemzését, vizsgálatát is elvégezzük, mind a vállalkozói, mind pedig saját konyhai körbe. Meg voltak a kiválasztásnak a szempontjai is és ezekben a konyhai egységekben étlapokat, nyersanyag kiszabásokat, tápanyag tartalmakat, tápanyag számításokat, beszerzési filozófiát, stratégiát, taktikát is elemeztünk, vizsgáltunk. Sor került a vizsgálat részeként kérdőíves megkérdezésekre is. Két intézményt érintően igyekeztünk teljes körű vizsgálatot elvégezni. Ez a két egység a Kereskedelmi Szakközépiskola és a Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola. Kiválasztottuk a Pásztorvölgyi Általános Iskolát is, mert ott jobbak voltak a szolgáltatás tapasztalatai, hogy legyen egy kevésbé kritikusan fogalmazó egység is. A Pásztorvölgyi Általános Iskolában reprezentatív módon végeztük a vizsgálatot: két ötödikes, két nyolcadikos és két gimnazista osztályt választottunk ki. Megkérdeztük a felnőtt dolgozókat is, ezen belül az étkezőket és a nem étkezőket egyaránt. Ezekre a tapasztalatai adatokra épült fel az anyagunk, amely négy mellékletben sűríthető össze. Ettől jóval több információ áll rendelkezésünkre. A megállapításainkat számszaki elemzésekre alapoztuk, legalább egy hatvan oldalas számszaki elemzés áll rendelkezésre, amit intézményegységenként elvégeztünk. Úgy gondoljuk, hogy nagyon sokat lehetne és kellene tenni ezen a területen, mert a minőség és a mennyiség vonatkozásában helyenként komoly problémák vannak. Ezen belül az egyes szolgáltatókat próbáltuk valamilyen szinten osztályozni. Vannak a közepestől gyengébb és attól erősebb teljesítmények is. Nagyon fontosnak tartom megjegyezni, hogy az osztályozások mögött nem ugyanolyan mélységű elemzések vannak. A Juventus-Panoráma Kft-t, illetve a Molnár-Both Kft-t ugyanúgy értékeltük az 1-5 fokozatig tartó skálán, mint a Pensió 17 Kft., de ezeket a vállalkozókat nem vizsgáltuk olyan mélységében, mint a budapesti céget. Úgy gondoltuk, hogy jelen vizsgálatunkban egy kicsit nagyobb hangsúlyt kell helyezni a Pensióra. Az időbeli késedelmességet több helyen felvetették tekintettel arra, hogy már született döntés a bölcsődei és az óvodai főzőkonyhák átszervezésével kapcsolatban. A feladattervünknek meg volt az ütemezése, annak most lett vége, most tudtuk zárni a teljes vizsgálatot. Ettől függetlenül a főzőkonyhákkal kapcsolatos megállapítások megalapozták az előző Közgyűlési döntéseket. Tapasztalatainkat időben az anyagkészítők rendelkezésére bocsájtottuk, és úgy érzem, hogy az átszervezésre irányuló döntésnél figyelembe vették a bizottság vonatkozó megállapításait. Barócsi Tibor: A bizottság munkája széles kört érintett. Diákétkeztetés, közétkeztetés ilyen típusú ellenőrzését a hatósági feladatokat ellátó szervek ez idáig még nem végeztek. Nem az volt a célja a bizottságnak, hogy bárkit is megbüntessen, sokkal inkább az volt a célja, hogy a
3 3 gondokra, problémákra rávilágítson ott a helyszínen is, felhívja a munkatársak, kollégák figyelmét, hogy mi a probléma és próbáljanak rajta változtatni. Talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy a megfelelő jövőkép kialakítása lebeg a bizottság szeme előtt, hiszen a munka tárgya a diákétkeztetés az általános iskoláktól kezdődően a középiskolákon keresztül. A tanár kollégák is beletartoznak, hiszen a kollégák is a menzán étkeznek. Nem mindegy, hogy mit kap a gyerek, nem mindegy, hogy milyen az étrend, nem mindegy, hogy milyen a tápértéket viszünk be a szervezetébe. Hiszen ez a jövőt is befolyásolja. Jó volt ez a vizsgálat arra is, hogy a bizottság tapasztalja, hogy konyhatechnológiailag mi változott a rendszerváltás óta a diákétkeztetésben. Biztos, hogy a magyar konyhának sajátossága a zsírral való főzés, a rántás, a habarással való főzés. E területen nem nagyon sok változtatás történt. A konyhatechnológiába nem nagyon történt változás. Azt is hozzá kell tenni, hogy manapság a technikai háttér olyan csodákat képes produkálni, ami az étkezésbe a tányérba kerülő ételeknek a sokféleségét, a vitamintartalom megőrzését, az ásványi anyag tartalom megőrzését, a komplett étkezéseket teljesen lehetővé teszi. Azt is lehet mondani, hogy kicsit szokás formálás is szükséges a jövő generációja érdekében. A Pensió 17 Kft.-nek a tevékenységét kiemelten vizsgáltuk, hiszen az eredeti tervek szerint a cég vizsgálatára alakult volna monitoring bizottság. A Pensióval kötött szerződés is kötelez bennünket, hogy vizsgáljuk és járjunk utána, hogy milyen a szolgáltatás, mi az igazság és ebbe mi a helyzet és milyen állapotok vannak. Sok hiányosság mellett vannak olyan dolgok is amit jól csinál a Pensió. Vannak olyan módszerbeli megoldások is, amit át lehetne a továbbiakba venni. Az értékelésnél azt mondanám, hogy amit a Kft. szerződésben vállalt, nevezetesen, hogy az idevonatkozó élelmiszer felhasználási minimumokat, tápanyag értékeket biztosítja a jogszabályi ajánlásoknak megfelelően a különböző korosztályoknak, ez nem valósult meg. Tápanyag számítást nem végeznek. Az ehhez kapcsolódó kérdőíveket a kollégisták a dolgozó kollegák töltötték ki. Itt olyan válaszokat kaptunk, ami elszomorító. Azt tudom mondani, hogy ha a fele igaz, (a szubjektumnak is van szerepe) az is sok. Bognár Ignácné: Az adatokban az szerepel, hogy a megkérdezettek száma 67 fő. Lehet-e azt tudni, hogy mennyi a tanulók száma. Abból mennyi a menzás. Csökkent-e a menzások száma? Három iskolát érintett a felmérés. A Pásztorvölgyi Általános Iskolában reprezentatív felmérést végeztünk. Ott nem teljes körű volt a vizsgálat, hanem kiválasztottunk bizonyos évfolyamokat. 2 ötödik, 2 nyolcadik és 2 gimnáziumi osztályt és rábíztuk az intézményre az ezzel összefüggő felmérést. A Pásztorvölgyi Iskolában magas az étkezők aránya. A Pásztorvölgyit azért választottuk ki, mert ott a kezdetektől fogva relatíve igen pozitív kép alakult ki a szolgáltatásváltás irányába. Itt többet is tesz a Pensió Kft., mert úgy szocializálódtak a Villányi úr mellett, hogy két második féle van, van választási lehetőség. Ezt a Pensióval kapcsolatban is tudták érvényesíteni, a Kft. ezt részükre biztosítja és minőségben úgy gondolom, hogy többet nyújt a többi egységhez viszonyítva. A Dr. Kemény Ferenc Általános Iskolánál és a Kereskedelminél törekedtünk a teljes körű felmérésre. Mindkettő az intézményen keresztül valósult meg. A Kereskedelminél rossz az összlétszámhoz viszonyítva az étkezők aránya. A menzások száma nem haladja meg az öt főt. Nagyon rossz a helyzet a kollégistáknál is. Több mint a fele a kollégistáknak nem étkezik. Ez ugyanígy visszaköszön a Bornemissza vizsgálati tapasztalatainál is. Egyáltalán nem köszön vissza a Szilágyinál ahol, valami különleges oknál
4 4 fogva meg lehet csinálni a majdnem száz százalékos étkező arányt. Ott nem tapasztalunk ilyen alacsony igénybevételt. Azt gondolom, hogy ennek lehet valamilyen összefüggése a vállalkozó által biztosított mennyiséggel és minőséggel. Bognár Ignácné: Arról van-e adatunk, hogy csökkenő vagy növekvő a menzások száma? Felelősséggel lehet mondani, hogy ha a Pensió által ellátott körre fókuszálunk, akkor egy %-os csökkenés van. Ez egy nagyon változó dolog, mert minden térítési díj változást követően is van egy kis hektikus bemozdulása a dolognak. De a csökkenést követően mindig van egy bizonyos fokú visszaszivárgás, egy visszaállás egy idő után. Barócsi Tibor: Két intézménynél a betegek kivételével mindenki meg lett kérdezve. A Pásztorvölgyiben azt követően került sor erre a reprezentatív felmérésre, hogy a Kft. képviselője kérte ezt a bizottságtól. A tantestületnél a két intézményben drasztikus csökkenés következett be. Korábban a Kereskedelmibe, ahol egy 150 fős tantestület plusz a technikai állomány az elképzelhetetlen volt, hogy ne ott étkezzenek a menzán. Ma húsz főtől nincs több étkező. A Bornemisszában is óriási a visszaesés. A Pensió védelme mellett szól, hogy az étkezés kultúrájába nagyon sok olyan változást behoztak, ami viszont dicséretes. A beindulás igen csak nagy zökkenőkkel zajlott, de nagyon jól felszereltek a konyhák, nagyon szép egységes, esztétikus étkészletekkel látták el a konyhákat. Úgy gondolom, hogy ki kell emelni, hogy kitesznek ételminta adagos tányérokat, mutatják, hogy mi az amit kapni kell, milyen mennyiségbe kell biztosítani a szolgáltatást. A szerződésnek az előírásait a Kft. igen korrekt módon betartotta. Egy nagy terület van, ami a minőséget érinti ez az ide vonatkozó ajánlásoknak való megfelelés. Van olyan együttes rendelet, ahol az élelmiszer felhasználási minimumok, a tápanyagértékek szabályozva vannak ajánlás szinten. Az ajánlást magára nézve kötelezőnek ismerte el a Kft. a szerződésben, ezzel szemben a vizsgálati tapasztalatok azt mutatták, hogy ezeket nem tartja be, és nem végez egyáltalán semmilyen tápanyag számítást sem. Amit elvégeztünk helyette az viszont egyértelműen azt mutatta, hogy az ajánlás előírásainak nem felel meg az adott vizsgált időszakban a vizsgált szolgáltatás. Ilyen tapasztalatunk máshol is volt. Mindenképpen fontos a tapasztalatokat megosztani és valamilyen vezérfonalat adni a konyha egységek működésének, mert elvárjuk, hogy ennek a szerződéses kötelezettségnek feleljen meg. Varga Pál:
5 5 Nagyon fontosnak tartja, hogy van egy olyan bizottság, amelyik ezeknek a konyháknak a működését vizsgálja. Azt is láttam, hogy nagyon részletesen és minden kisebb és nagyobb dologra odafigyelve készült el a jelentés. Az önkormányzati fenntartású konyhákat is vizsgálták és több esetben leírták, hogy az alumínium edények cseréje időszerű lenne. Ennek megvalósítására a jövőben forrásokat kellene biztosítani. Dr. Sipos Mihály: Megköszönöm a bizottság munkáját és a jelentését. Azt gondolom, hogy fontos ez a tevékenység nemcsak azért, mert váltás volt, fontos azért is, mert a fiataljainkról van szó, akiknek az itt rögződött étkezési szokásaik felnőtt korukra is átmennek. A hatás, a kisugárzás az sokkal szélesebb körű. Nem mindegy, hogy mit és hogyan kapnak, hogyan kapják és milyen étkezési kultúrájuk alakul ki. Az ellenőrzésnek és az ilyen fajta tapasztalatszerzésnek folytatódni kell, jó ha a képviselő testület és a tantestületek is tájékozódnak a más intézményekben szerzett tapasztalatokról. Ez előbb utóbb be fog állni. Dr. Sipos Mihály: Kérdés, hozzászólás nem lévén, kéri, szavazzanak. Megállapítja, hogy a bizottság egyhangúlag 5 igen szavazattal támogatta a Tájékoztató Közgyűlés elé terjesztését. 2./ Javaslat az egri és kistérségi általános iskolák részére szervezet továbbképzés támogatására Előterjesztő: Szőkéné Komenczi Anikó irodavezető Csontosné Kovács Mária Gazdasági ügyintéző A Javaslathoz nem volt szóbeli kiegészítés. Dr. Sipos Mihály: Kérdés, hozzászólás nem lévén, kéri, szavazzanak. Megállapítja, hogy a bizottság egyhangúlag 5 igen szavazattal támogatta a Tájékoztató Közgyűlés elé terjesztését. 3./ Előterjesztés az "Előny 2008" pályázat kiírásáról (ISB, OB) Előterjesztő: Szőkéné Komenczi Anikó irodavezető Kormos Adrienn Ifjúságpolitikai ügyintéző Az Előterjesztéshez nem volt hozzászólás, kiegészítés. A bizottság tudomásul vette.
6 6 4./ Tájékoztató alapítványi támogatásról Előterjesztő: Szőkéné Komenczi Anikó irodavezető. A tájékoztatót a bizottság egyhangúlag tudomásul vette. 5./ Tájékoztató szabadidős és sportprogramok, sportegyesületek, egyéni sportolók rangos eseményeken történő részvételének támogatására pályázati rendszer keretében A tájékoztató a bizottság egyhangúlag tudomásul vette. 6./ Tájékoztató az óvodai, iskolai úszásoktatás évi alaptámogatásának felosztására A tájékoztatót a bizottság egyhangúlag tudomásul vette. 7./ Tájékoztató felkészülési alaptámogatás felosztására A tájékoztatót a bizottság egyhangúlag tudomásul vette. Kmf. Dr. Sípos Mihály elnök Vassné Haraszti Zsuzsanna
JEGYZŐKÖNYV Készült a április 17-ei Oktatási Bizottság nyílt ülésén a Városháza I. sz. tanácskozó termében
JEGYZŐKÖNYV Készült a 2007. április 17-ei Oktatási Bizottság nyílt ülésén a Városháza I. sz. tanácskozó termében ikt.szám: 522-4/2007. Napirendi pontok: 1.) Eger Megyei Jogú Város rendelettervezete az
JEGYZŐKÖNYV. Juhászné dr. Krecz Erzsébet. Dr. Szalóczi Ilona. Tóthné Gyöngy Andrea
740-4/2008. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala I. sz. tanácskozó termében 2008. február 20.-án a Pénzügyi Bizottság ülésén elhangzottakról. Jelen vannak: a bizottság elnöke
Iktatószám: 542-4/2007
JEGYZŐKÖNYV A Pénzügyi Bizottság 2007. március 21.-én megtartott üléséről Iktatószám: 542-4/2007 Jelen vannak: Nagy István Elnök Orosz Lászlóné Képviselő tag Jékli Sándor Képviselő tag Kiss Barnabás Szakértő
JEGYZŐKÖNYV. Kiss Barnabás
740-15/2008. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala I. sz. tanácskozó termében 2008. szeptember 25.-én a Pénzügyi Bizottság ülésén elhangzottakról. Jelen vannak: a bizottság
Jegyzőkönyv. mely készült az Oktatási Bizottság 2009. augusztus 18-én tartott nyílt üléséről
Iktatószám: 8277-8/2009 Jegyzőkönyv mely készült az Oktatási Bizottság 2009. augusztus 18-én tartott nyílt üléséről Jelen vannak: A bizottság részéről: Dr. Sípos Mihály elnök Láng András tag Gálfi Antal
Készült Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi és Ügyrendi Bizottsága 2010. augusztus 18-i ülésén elhangzottakról
7809-11 /2010. JEGYZŐKÖNYV Készült Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi és Ügyrendi Bizottsága 2010. augusztus 18-i ülésén elhangzottakról Jelen vannak: elnök Demeter Ervin tag Karacs Rudolf tag Dr.
Jegyzőkönyv Készült az Oktatási Bizottság 2008. szeptember 16-én tartott nyílt üléséről a Városháza I. sz. Tanácskozó termében
Iktatószám: 1876-9/2008. Jegyzőkönyv Készült az Oktatási Bizottság 2008. szeptember 16-én tartott nyílt üléséről a Városháza I. sz. Tanácskozó termében Jelen vannak: elnök Láng András tag Csákvári Antal
JEGYZŐKÖNYV. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a kiküldött napirendi pontot 8 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja.
JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 19 én, 9.00 órakor kezdődő rendkívüli, nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében. Jelen vannak: Gyenes
Jegyzőkönyv. Ifjúsági és Sportbizottság március 19-i üléséről
Jegyzőkönyv Ifjúsági és Sportbizottság 2008. március 19-i üléséről Iktatószám: 1563-3/2008 Jelen vannak: A bizottság részéről: elnök Jékli Gergő Homa János Hiányzó bizottsági tagok: Pál György- jelezte,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
11/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. november 21. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:
8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 155-8/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: Képviselő-testülete, valamint Hegyesd község Önkormányzata
JEGYZŐKÖNYV. Kovácsné Harnóczi Hedvig. Juhászné dr. Krecz Erzsébet. meghívott (ügyvezető igazgató) Tóthné Gyöngy Andrea
740-7/2008. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala I. sz. tanácskozó termében 2008. április 16.-án a Pénzügyi Bizottság ülésén elhangzottakról. Jelen vannak: a bizottság elnöke
Jegyzőkönyv Készült az Oktatási Bizottság augusztus22-én tartott nyílt üléséről a Városháza I. sz. Tanácskozó termében
Iktatószám: 1876-8/2008. Jegyzőkönyv Készült az Oktatási Bizottság 2008. augusztus22-én tartott nyílt üléséről a Városháza I. sz. Tanácskozó termében Jelen vannak: elnök Láng András tag Gálfi Antal tag
JEGYZŐKÖNYV. Vincze András jegyző, Dr.Sós Csaba aljegyző, Kovács Lászlóné irodavezető, Jakabné Beke Gyöngyi irodavezető,
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. május 06-án de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatal tanácstermében a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke Imre
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott
JEGYZŐKÖNYV. Dr. Görgényi Ernő (elnök Gyula Város polgármester) A meghívóban feltüntetett napirendekkel egyetért-e mindenki?
JEGYZŐKÖNYV Készült: Kistérségi Iroda (5700.Gyula, Damjanich u. 6. szám) 2010. december. 09-én 08.00 órakor kezdődő a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa rendkívüli ülésén.
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában szeptember 15-én megtartott Pénzügyi Bizottsági ülésén elhangzottakról.
2966-11/2009. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában 2009. szeptember 15-én megtartott Pénzügyi Bizottsági ülésén elhangzottakról. Jelen vannak: Orosz Lászlóné Jékli Sándor
Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek
Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek együttes üléséről készült 16/2012. számú Jegyzőkönyve
JEGYZŐKÖNYV. Zagyva Jánosné
2965-10/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában 2010. augusztus 18-án megtartott Pénzügyi Bizottsági ülésen elhangzottakról. Jelen vannak: Orosz Lászlóné Kiss Barnabás
JEGYZŐKÖNYV. A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa elfogadta Dr. Tarr Lajos tanácstagot a jegyzőkönyv hitelesítőjének.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Gyulai Kistérségi Társulás tanácskozójában (5700.Gyula, Damjanich u.6.) 2010. április 13án 10.00 órakor kezdődő a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa Rendkívüli
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
8/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2018. augusztus 27. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:
Mb. Gazdálkodási Irodavezető dr. Poczok Szabolcs Jogi és Igazgatási Irodavezető. Hidvéginé Dr. Szigetvári Erika Jegyző. Gulyás László Polgármester
Füzesabony Város Önkormányzata Készítette: Ellenőrizte: Látta: Bényeiné Gombos Rita Mb. Gazdálkodási Irodavezető dr. Poczok Szabolcs Jogi és Igazgatási Irodavezető Hidvéginé Dr. Szigetvári Erika Jegyző
JEGYZŐKÖNYV. Készült Eger Megyei Jogú város Közgyűlésének Jogi és Ügyrendi Bizottsága 2009. december 09-i nyílt ülésén elhangzottakról
Iktatószám: 4794-13/2009. JEGYZŐKÖNYV Készült Eger Megyei Jogú város Közgyűlésének Jogi és Ügyrendi Bizottsága 2009. december 09-i nyílt ülésén elhangzottakról Jelen vannak: Karacs Rudolf Dr. Megyesi Melinda
Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 12-én megtartott üléséről felvett J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097. Kunadacs Rákóczi u. 2. Telefon: 76/558-131 Fax: 76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 57-3/2015. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete
Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 187-10/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete,
Mely készült a szeptember 18-ai Oktatási Bizottság nyilt ülésén a Városháza I. sz. tanácskozó termében
522-13/2007 Jegyzőkönyv Mely készült a 2007. szeptember 18-ai Oktatási Bizottság nyilt ülésén a Városháza I. sz. tanácskozó termében Jelen vannak: Dr. Sípos Mihály elnök Csákvári Antal képviselő Gálfi
Tárgy: Központi Gyermekélelmezési Konyha 2015. évi szolgáltatási díjának megállapítása Mell.: 1 db
Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt.sz.: Témafelelős: Kovács Györgyné Tárgy: Központi Gyermekélelmezési Konyha 2015. évi szolgáltatási díjának megállapítása Mell.: 1 db Szentes
Jegyzőkönyv. mely készült az Oktatási Bizottság 2009. november 17-én tartott nyílt üléséről
Iktatószám: 8277-/2009 Jegyzőkönyv mely készült az Oktatási Bizottság 2009. november 17-én tartott nyílt üléséről Jelen vannak: A bizottság részéről: Dr. Sípos Mihály elnök Láng András tag Gálfi Antal
JEGYZŐKÖNYV. dr. Tóth Gyula elnök: Jegyzőkönyv hitelesítőnek javasolja Rácz Zoltán Rókus bizottsági tagot megválasztani.
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: VI/A. 246-3/2016. JEGYZŐKÖNYV amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Szociális
JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános üléséről december 29.
Ügyszám: 133-147/2017. JEGYZŐKÖNYV Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének nyilvános üléséről 2017. december 29. Nyirád 2017 1 Jegyzőkönyv Készült: Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének
JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. Szilvai Renáta gazdálkodási ügyintéző
JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes és Balatonőszöd Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2011. szeptember 19-én 14.00 órakor kezdődő a Balatonszemesi Községházának tanácskozó termében közösen
JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24.
Ügyszám: 24-161/2016. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2016. november 24. Nyirád 2016 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád
Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen
Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2014. június 12. 15.15 órától 16.00 óráig a Képviselőtestület nyílt
Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Ügyrendi Bizottság részéről:
Jegyzőkönyv Készült: 2015. május 13-án, szerdán, 9.15 órakor, Szolnokon, a Megyeháza Márványtermében megtartott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi és Területfejlesztési
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. június 24-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. június 24-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 47/2015.(VI.24.) 48/2015.(VI.24.) 49/2015.(VI.24.) A Szivárvány Óvoda intézményvezető-helyettesi
Jegyzőkönyv. Mely készült a 2007. augusztus 21-ei Oktatási Bizottság nyilt ülésén a Városháza I. sz. tanácskozó termében
1 Jegyzőkönyv Mely készült a 2007. augusztus 21-ei Oktatási Bizottság nyilt ülésén a Városháza I. sz. tanácskozó termében ikt.szám: 522-10/2007. Jelen vannak: elnök Csákvári Antal képviselő Láng András
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 21/2015.(III.12.) önkormányzati határozat 22/2015.(III.12.) önkormányzati
JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.május 27-én
JEGYZŐKÖNYV. Török Tiborné polgármester. Laczóné Hardi Márta képviselő. Kurjancsek Zoltán képviselő
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hetes, Csombárd és Várda Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek 2017. június 28-án 17 órai kezdettel a Hetesi Közös Önkormányzati Hivatalban (7432 Hetes, Rákóczi u. 34.) megtartott
Jegyzőkönyv. Készült a 2008. január 22-én az Oktatási Bizottsági ülésen a Városháza I. sz. tanácskozó termében.
Jegyzőkönyv Készült a 2008. január 22-én az Oktatási Bizottsági ülésen a Városháza I. sz. tanácskozó termében. Iktatószám: 1876-1/2008 A kiküldött napirendeket a bizottság egyhangúlag elfogadta. A bizottság
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről.
Községi Képviselő-testület Csögle Szám: 229-4/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Csögle
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. június 5. napján 8 30 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba a bizottság elnöke, Krausz
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága augusztus 05-én tartott üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2009. augusztus 05-én tartott üléséről Jelen vannak: Virág András a bizottság elnöke Lauer István a bizottság tagja Dr. Mécs
Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén.
Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:
Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző
J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati
JEGYZŐKÖNYV. szakértő külső tag
Iktatószám: 5956-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Alpolgármester Úr irodájában 2012. június 28-án a Rendkívüli Költségvetési és Gazdálkodási Bizottság nyílt
KISBAJCS és VÉNEK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI
KISBAJCS és VÉNEK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI JEGYZŐKÖNYV mely készült Kisbajcs és Vének községek Önkormányzata Képviselő-testületeinek 2012. július 11-én (szerdán) 17,30 órai kezdettel
EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének
EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Helyi Építési Szabályzat
Jegyzőkönyv. Jelen vannak:
Jegyzőkönyv Készült: 2013. március 21-én, 10.00 órakor, Szolnokon, a Megyeháza Külső-Szolnok termében megtartott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Pénzügyi és Területfejlesztési Bizottsága üléséről
2. E rendelet augusztus 1-jén lép hatályba.
Jánoshalma Városi Önkormányzat./2017.(XII..) önkormányzati rendelet-tervezete a gyermekétkeztetés intézményi térítési díjairól szóló 20/2016.(XII.20.) önkormányzati rendelet módosításáról Jánoshalma Városi
JEGYZŐKÖNYV. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 25.-én, 12.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 25.-én, 12.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pergõ Margit Nyírõ István Fülöp Attila Gerõfi
ÖSSZEFOGLALÓ. Megállapítja, hogy a Bizottság egybehangzó 4 igen szavazattal az előterjesztések zárt ülésen történő tárgyalását elfogadta.
03-3/15-26/2016. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2016. szeptember 15-ei, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Jelen vannak: dr. Csizmadia
Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal (8700
Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság október 24-én órakor megtartott rendes üléséről
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2018. október 24-én 12.00
JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT NAPIRENDI JAVASLAT. 1.) Javaslat a évi nyári gyermekétkeztetési pályázat benyújtására
JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 6-án 9 óra 15 perces kezdettel a Berhidai Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-18/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17. napján
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 30- án megtartott soron kívüli üléséről.
J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. március 30- án megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Czédly Gyula,
JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 18.
Ügyszám: 87-79/2015. JEGYZŐKÖNYV nyilvános, rendkívüli üléséről 2015. június 18. Nyirád 2015 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: nyilvános, rendkívüli üléséről Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Nyirád,
Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 27-én megtartott ülésének. T á r g y s o r o z a t a
Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. augusztus 27-én megtartott ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 85-86 d, rendelete: T á r g y s o r o z a t a 1.) Nyírparasznya
JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak:
JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2010. augusztus 26.- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester
1./ Beszámoló Egyek Nagyközség munkaügyi helyzetéről Előadó: Bóta Barbara aljegyző Jánosi János osztályvezető 60/2015.(XII.14.) sz.
29/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2015. december 14. napján 15:15 órai kezdettel a Szociális, Egészségügyi, Gyermekvédelmi, Közrend
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Tapolcafői Városrész Önkormányzata Testületének február 11-én órakor tartott ülésén.
TAPOLCAFŐI VÁROSRÉSZ ÖNKORMÁNYZATA Szám: 1/22-2/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolcafői Városrész Önkormányzata Testületének 2015. február 11-én 17.00 órakor tartott ülésén. Jelen vannak:, Patyi
évi költségvetés készítését megalapozó döntések Előadó: Dr. Miluczky Attila polgármester 59/2016.(XI.21.) sz. határozat
22/2016. EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. november 21. napján 15:15 órai kezdettel a
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének VÁROSSTRATÉGIAI ÉS VÁROSMARKETING BIZOTTSÁGÁNAK, PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK VALAMINT TULAJDONOSI BIZOTTSÁGÁNAK
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Torony, Dozmat képviselő-testületének február 03-án megtartott közös testületi ülésén
TORONY KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DOZMAT KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Készült: Torony, Dozmat képviselő-testületének 2016. február 03-án megtartott közös testületi ülésén Helye: Torony Község
Jegyzőkönyv Készült az Oktatási Bizottság 2008. április 15-én tartott nyílt üléséről a Városháza I. sz. Tanácskozó termében
Iktatószám: 1876-4/2008. Jegyzőkönyv Készült az Oktatási Bizottság 2008. április 15-én tartott nyílt üléséről a Városháza I. sz. Tanácskozó termében Jelen vannak: elnök Láng András tag Gálfi Antal tag
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülésén, 2012. március 29-én, a Polgármesteri Hivatal A épületének tárgyaló termében. Jelen vannak: Gyenes Levente
Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága
Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága 2015. december 02.-án, a kaposvári Polgármesteri
JEGYZŐKÖNYV. Juhászné dr. Krecz Erzsébet. Zagyva Jánosné. Hiányzik: Kiss Barnabás Kovácsné Harnóczi Hedvig
2966-13/2009. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában 2009. november 18-án megtartott Pénzügyi Bizottsági NYÍLT ülésén elhangzottakról. Jelen vannak: Jékli Sándor Orosz Lászlóné
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Csetény-Szápár Község Önkormányzat Képviselőtestületei 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csetény és Szápár Község Önkormányzat Képviselőtestületeinek 2013. szeptember
Jegyzőkönyv. Távollévő önkormányzati képviselők neve: Dorkó György képviselő Kelemen Tünde képviselő Pallagi László képviselő
Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. június 25. 15.15 órától 16.00 óráig a Képviselőtestület ülésén
Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Kunhegyes, Városháza nagy tanácskozó terme
Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes város, Tiszagyenda és Tiszaroff Községek Önkormányzata Képviselőtestületeinek 2006. december 14-én megtartott együttes üléséről. Az ülés helye: Kunhegyes, Városháza nagy
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
75 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. július 2-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
8/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2017. augusztus 28. napján 14:30 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 12/2014. (III. 17.) sz. 13/2014. (III. 17.) sz. 14/2014. (III. 17.) sz. 15/2014. (III.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 12-i rendkívüli üléséről 81-84/2013. (07. 12.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2016. május 12-én a Városháza kistermében 15 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.
17/2011. Karancsság Község Önkormányzata és Szalmatercs Község Önkormányzata Képviselő-testületeinek 2011. november 30-án megtartott együttes
17/2011. Karancsság Község Önkormányzata és Szalmatercs Község Önkormányzata Képviselő-testületeinek 2011. november 30-án megtartott együttes ülésének jegyzőkönyve 1 Jegyzőkönyv Készült: Karancsság Község
Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangú, 7 igen szavazattal a javaslatot elfogadta.
Készült: 2012. december 11-én 08.00 órától 09.30 óráig a Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testületének nyílt ülésén, a Borsodnádasd Város Polgármesteri Hivatal dísztermében (3671 Borsodnádasd,
Jegyzőkönyv készült az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság március 6-án órakor megtartott rendkívüli üléséről
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága Jegyzőkönyv készült az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság 2019. március 6-án 10.00 órakor megtartott
Jegyzőkönyv. Magyar Csilla polgármester napirendi pontokat az alábbiak szerint javasolta elfogadásra:
Jegyzőkönyv Készült: Kisköre Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. július 30-i rendkívüli üléséről a Kiskörei Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében. Jelen vannak: Magyar Csilla polgármester
3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
1 Ikt. szám: 511-3/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS ÜZEMELTETÉSI BIZOTTSÁGA 2013. április 9-én megtartott ülésének 3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2 J e g
Jegyzőkönyv. Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának án tartott ülésén.
Jegyzőkönyv Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának 2012. 09. 13-án tartott ülésén. Jelen vannak: Pocsai Blanka, a bizottság elnöke, Dr. Révész Mihály, a bizottság alelnöke,
J e g y z ő k ö n y v
Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Száma: 373-1/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Intézményfenntartó Társulása 2014. január 30-án /csütörtökön/ 18.30 órai kezdettel megtartott
1.napirend. Dombi Imréné. Nagy Sándorné
Püspökladány Város Önkormányzat Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2009. május 21-ei ülésén hozott határozatai 22/2009.(V.21.) Püspökladány Város Önkormányzat részére folyószámlahitel felvétel 23/2009.(V.21.)
8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV
Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend
Jegyzőkönyv. 1. napirend - Beszámoló a költségvetés I. félévi helyzetéről
Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Petőfi S. u. 12. 19./2014. Jegyzőkönyv Készült: Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. október 07-én 17.00 órai kezdettel megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. október 8-ai I. rendkívüli üléséről.
40.145-21/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. október 8-ai I. rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Képviselők, jegyző, aljegyző és köztisztviselők a mellékelt
6. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-i ülésére
6. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: A 2015. évi Munkaterv és jogalkotási program elfogadása A tárgykört
Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.
Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 34-36 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE november 27-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2017. november 27-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez 117/2017.(XI.27.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról
Az Egészségügyi, Szociális Bizottság november 17-én tartott üléséről
JEGYZŐKÖNYV Az Egészségügyi, Szociális Bizottság 2011. november 17-én tartott üléséről 1) 36/2011. (XI. 17.) háziorvosi körzet működtetéséről 2) 37/2011. (XI. 17.) a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató
Mátészalka Város Képviselő-testület 2009. május 25. napján 14:00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s ) rendkívüli ülésének
Mátészalka Város Képviselő-testület 2009. május 25. napján 14:00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s ) rendkívüli ülésének a./ tárgysorozata, b./ jegyzőkönyve, c./ rendelete: - d./ határozata: 84,
4. Beszámoló a Nógrád Megyei Önkormányzati Hivatal 2010-2014. években végzett tevékenységéről Előterjesztő: dr. Barta László, megyei főjegyző
Ikt.sz.: 43-13/2014. Jegyzőkönyv Készült: a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2014. június 26-án, a Megyeháza I. emeleti Hadady-Hargitay termében tartott soron következő
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2019. január 16. napján (szerdán) 8 órakor a jánossomorjai Városháza hivatalos helyiségében megtartott rendkívüli önkormányzati képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak:
JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25.
Ügyszám: 133-61/2017. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2017. május 25. Nyirád 2017 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád és
JEGYZŐKÖNYV. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a kiküldött napirendi pontot 8 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja.
JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 17-én, 8.30 órakor kezdődő rendkívüli, nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri tárgyalójában. Jelen vannak:
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 28. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2017. DECEMBER 28. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 16/2017. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2012. december 12-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tárgyaló Termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester,
Jegyzőkönyv. Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának én tartott ülésén.
Jegyzőkönyv Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának 2012. 12. 19-én tartott ülésén. Jelen vannak: Pocsai Blanka, a bizottság elnöke, Dr. Révész Mihály, a bizottság alelnöke,