Millenniumi Rendezvénynaptár

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Millenniumi Rendezvénynaptár"

Átírás

1 Csurgó Millenniumi Rendezvénynaptár

2 Csurgó Város Önkormányzatának alkalmi kiadványa Felelős kiadó: Füstös János polgármester Nyomdai munkák: ZPRESS-Bt Berzence

3 Csurgó Millenniumi Rendezvénynaptár Csurgó,

4 Köszöntő Ezer esztendő eltelt településünk életében, csak keveseknek adatik meg ennek a mérföldkőnek az elérése. Mi megkaphattuk ezt az ajándékot, méltó módon kell élnünk vele. Ismerve hazánk és kontinensünk történelmét, valóban ajándék, hogy ma is él a kisvárosunk és a lehetőségek szerint ma is fejlődik. Évezredes történelmünk minden öröme és bánata új értelmet nyerhet most, amikor az eddigiek során be nem teljesült vágyak, remények valósággá válhatnak. Bár az ünneplés nem válthatja ki a hétköznapok fáradtságos munkáját, de most mégis jogos a közös öröm. Az összetartozás érzésére most még inkább szükség van, mint bármikor. Lesz ünnep, lesz közös program bőven az ezredik esztendőben. Rajtunk múlik, hogy milyen lesz az ezredik év és milyenek lesznek a következő évek. Ha az utóbbi évekre, évtizedekre gondolunk, akkor jó csurgóinak lenni. Nagyon sok új fejlesztés készülhetett el körülöttünk. Sokan úgy nyilatkoztak, hogy egy álom valósult meg az uszodával, mások az új egészségügyi központnak örülnek, vannak, akik az új idősek otthonában érezik jól magukat, de a sportot kedvelők is megtalálták számításaikat a sportcsarnok, vagy akár a korszerű futópálya kihasználásával. E millenniumi év végén sem áll meg az élet, terveink vannak a következőkre is. Mindenkire számítunk, mindenki fontos a mi kis városunkban, a nehézségekben és az örömökben is. Isten éltesse Csurgót, Isten éltessen minden csurgóit! Csurgó, január 22. Füstös János polgármester 2

5 Január Január Magyar Kultúra Napja Csokonai Közösségi Ház - Az én városom címmel Képzőművészeti-, versíró-, novellaíróés jelenetíró pályázat meghirdetése - Csurgói Családok családtörténeti pályázat meghirdetése - Pemfflinger Katalin.díj meghirdetése az 1000 éves Csurgó legszebb kertjéért - A Somogyi Hírlap jelenti - Sajtófotó kiállítás - Sajtótájékoztató az év eseményeiről éves Csurgó bélyeg kiadás, első napi bélyegzés Január Múzeum újrahangolva A Helytörténeti Gyűjtemény felújított állandó kiállításainak megnyitója Február Február 1. Eötvös Nap Eötvös József Általános Iskola Emlékkönyv bemutatása 3

6 Február 12. Üdvözlet Csurgóról Duics Pál csurgói magángyűjtő képeslapgyűjteményének kiállítása Febr. 12. Csokonai Preradovic audiovizuális verseny Csokonai Közösségi Ház Február 19. Várostörténet papíron c. kiállítás megrendezése. Csokonai V.M. Ref. Gimn. Ált. Isk. és Kollégium Könyvtára Február óra éve alapították a Csurgói Tanítóképzőt emlékkonferencia Eötvös József Általános Iskola Február 23. Nemzetközi borverseny a DNY-Balatoni hegyközségek rendezésében. Csokonai Közösségi Ház Február 23. Téltemető farsangi hagyományok fánksütés, jelmezverseny, bábégetés Február 28. Zarándokúton Vásárhelyi Dániel A Mária-úton 4

7 Március Március 5. Csokonai Preradovic versfordító verseny Csokonai Közösségi Ház Március 7. Pemfflinger Katalin virágnapjavirághagymabörze Március 12. Karó közt a potyka A Rippl-Rónai Megyei Hatókörű városi múzeum halászati vándorkiállítása Március 15. Nemzeti Ünnep az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékére. Csokonai Közösségi Ház Zászlók vihara. Írója Németh Vivien, közreműködik Decsi Rihárd. Az előadás időtartama 60 perc. Kolping Nagyváthy János Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola, Csokonai Közösségi Ház előadásában Március 19. Világjárók Dr. Bárdi László Kína kutató előadása Március 22. Hálaadó szentmise és konferencia a Johannita lovagrend Csurgón 800 éve való letelepedése alkalmából Szentlélek templom 5

8 Március 29. Polaneczky Ottó Emlékkonferencia Református Középiskolák Természettudományos Diák Konferenciája: Nyitó rendezvény Dr. Cséby Géza előadása Keszthelyről és Festeticsről Csokonai V.M. Ref. Gimn. Ált. Isk. és Kollégium Április Április 2. Iskolai drámajáték verseny (Csurgó Pitomaca Ákli Krisztián drámapedagógus vezetésével) Csokonai Közösségi Ház Április 3. Digitális helytörténet: Az elektronikus dokumentumok szerepe egy ezeréves település életében (szakmai konferencia) Csurgó Városi Könyvtár Április 11. A Költészet Napja : Régi csurgói versek Csokonai V. M. Ref. Gimnázium és Ált. Iskola Április Húsvéti programok általános iskolások számára (előadás, néphagyományok, kézműves foglalkozás) Április 15. Húsvét húsvéti hagyományok felelevenítése Húsvéti készülődés Április óra Basakuti Idősek Klubja Kiállítása: Régi kertművelés kiállítása, Régi hagyományos mesterségek (bádogos, kádár, kovács, bábaasszony, pék, ) Városi Szociális Intézmény 6

9 Április 24. Csokonai-nap Csokonai V.M. Ref. Gimn. Ált. Isk. és Kollégium Április 26. Festetics-est: műsoros est vacsorával (FESTETICS VÁROSOK TALÁLKOZÓJA) Csokonai Közösségi Ház - Megemlékezés Festetics György és Nagyváthy János halálának 200. évfordulójáról Lendület MTA csoport konferenciája - Festetics és Nagyváthy kiállítás Csokonai V.M. Ref. Gimn. Ált. Isk. és Kollégium - Csokonai Vitéz Mihály interaktív kiállításának megnyitója a ban Május Május 7. Zarándokúton Május éves városok találkozója Városrészek viadala/sportvetélkedők 7

10 Május Madarak és fák napja - megemlékezés Csurgó Város Millenniumi ünnepségsorozat keretében a Csurgói Városi Óvodák részvételével a Történelmi Parkban; Millenniumi ünnepségek keretében rajzkiállítás a gyermekek munkáiból Csurgói Városi Óvodák Május 14. Kiállítás: A csurgói nyomdaipar története Május 26. Magyar Hősök Emléknapja Csokonai Közösségi Ház Június Június 1. Csuszafesztivál éves Csurgó bélyeg kiadás, első napi bélyegzés - Helytörténeti társasjáték, kézműves foglalkozások - Múzeumpedagógiai foglalkozások gyermekeknek részvétel a Csuszafesztiválon - Csurgói Pillanatok Juhos Nándor fotókiállítása - Csokonais Öregdiákok Találkozója Csokonai V.M. Ref. Gimn. Ált. Isk. és Kollégium 8

11 Ezer perc a Bibliából (felolvasás) egyházak, középiskolák Június 5. Világjárók Máté Viola Önkéntesként Afrikában Június 9. Pünkösdi (Máriás-forrási) búcsú A Máriás-forrás története - Színielőadás Csurgói Napsugár Szociális Intézmény Június 8-9. Pünkösdi vásár Pünkösd királyválasztás, parasztolimpia, népi hagyományok Óvárosi Napok URIL Kft., Fehérló fogadó Június óra Irodalom, zene Alsoki Idősek Klubja Felolvasás csurgói költők, írók műveiből; Régi csurgói magyar nóták, népdalok felelevenítése Városi Szociális Intézmény Június óra Képzőművészet Basakuti Idősek Klubja Csurgói festőművész meghívása a klubba; 9

12 Csurgói képek, rajzok, fotók Múlt- jelen-jövő vonatkozásában Városi Szociális Intézmény Június Nyári táborok Június 24. Szent Iván éj tűzugrás néphagyománya Június 22. Múzeumok éjszakája (Szent Iván éji országos programsorozat) Június 30 Július 7. Diákszínjátszó tábor Csokonai Közösségi Ház Július Július 7 Július 14. Diákszínjátszó tábor Csokonai Közösségi Ház Július Honismereti szakkör gyerekeknek a kiállításokról szóló előadássorozattal, és a Szentendrei Skanzen kisfilmjeinek vetítésével kiegészítve. Július 12. Napsugaras Levendulás napi rendezvények Csurgói Napsugár Szociális Intézmény Július Nyári táborok Történelmi park 10

13 Július 16 Július 30. Nyári táborok Augusztus Augusztus óra Gasztronómia: Zis-tó Régi süteményes receptek cseréje; Ital, ételkóstoló: Belső-Somogy ízei: kukoricagánica, dödölle, aludttejes prósza, csörögefánk, lekvárok, szörpök Városi Szociális Intézmény Augusztus 20. Az Államalapítás Ünnepe Augusztus 20. István a király - részlet a Csurgói Napsugár Szociális Intézmény előadásában Augusztus év, 1000 történet Történeti kiállítás Csurgó 1000 éves évfordulójához kapcsolódóan Augusztus 31. I. világháborús vándorkiállítás Szeptember Szeptember 3. báró Eötvös József szobrának avatása Eötvös József Általános Iskola Szeptember 10. Világjárók Vargáné Hegedűs Magdolna Grúziában jártam 11

14 Szeptember Őszi fesztivál 1000 éves Csurgó záró rendezvény - Csurgóról elszármazottak találkozója éves település Csurgó millenniumi emlékmű avatása éves Csurgó emlékplakettek átadása fős kórus éves Csurgó emlékplakettek átadása - Az én városom Képzőművészeti-, versíró-, novellaíró- és jelenetíró pályázat bemutatása és eredményhirdetése - Csurgói Családok családtörténeti pályázat eredményhirdetése - Pemfflinger Katalin.díj átadása az 1000 éves Csurgó legszebb kertjéért - Reneszánsz tánc Csurgói Napsugár Szociális Intézmény éves Csurgó bélyeg kiadás, első napi bélyegzés Szeptember 28. Múzeumpedagógiai foglalkozások gyerekeknek Szeptember óra Kreatív foglakozás Basakuti Idősek Klubja Csurgói 1000 db-os puzzle kép közös kirakása; Gombkép készítés csurgói motívumokkal Városi Szociális Intézmény 12

15 Október Október 6. Megemlékezés az Aradi vértanúkra Csokonai Közösségi Ház Október 8. Együd Árpád csurgói gyűjtése Együttműködő partner Rippl Rónai Megyei Hatókörű Múzeum Október 19. Főnix Nagyasszonyok rendezvénye Október 23. Nemzeti Ünnep Csokonai Közösségi Ház Kálvin Konferencia Baksay Sándor néprajza könyvbemutatója Csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium 1000 fa ültetése a Millennium és az ezeréves tölgy emlékére Emlékfa ültetése a Csurgói Városi Óvodák intézményeinek udvarán, emléktáblák elhelyezése ünnepélyes keretek közt. Az időpont kapcsolódik a városi emlékfa ültetés programjához! Kakaó-koncert Harmónia Énekegyüttes általános iskolák Somogyi Honismereti Társaság ülése 13

16 November November 5. Világjárók Megyei Gyöngyi Laoszi barangolások November 11. Márton napi vígasság Múzeumok őszi fesztiválja December December 14. Helytörténeti Olvasókönyv - könyvbemutató Millenniumi Bál Harmónia Énekegyüttes - Karácsonyi hangverseny Evangélikus templom December Karácsony kézműves foglakozásokkal egybekötött karácsonyi programsorozat December 13. Luca-széke hagyományőrző délután December 16. Adventi készülődés, vásár 14

17 Tavaszi szemeszter: Baksay Sándor Népfőiskola 2019 Ezer éve végvár Csurgó Tervezett időpontok és tematikák: 1. Január 30. I. előadás: Ásatások Csurgón 2. Február 27. Honfoglalástól Szent Lászlóig (Zalavári alapítólevél) 3. Március 27. Csurgó a johanniták idején 4. Április 24. Csokonai és barátai 5. Május 29. Luxemburgi Zsigmond és kora (Mezővárosi adományozás) 6. Június 19. Zrínyiek és Török Bálint Őszi szemeszter Szeptember 25.. Festeticsek kora Október 30. Reformáció és Csurgó November 20. Boldog békeidők December 4. Világháborúk kora Az előadások helyszíne: Csokonai Közösségi Ház (8840 Csurgó, Széchrnyi 3.) *** 15

18 PÁLYÁZATOK Csurgó Város Önkormányzata az Ezer éves Csurgó rendezvénysorozatán belül novella, versíró, és jelenetíró pályázatot hirdet Az én városom Csurgó címmel. Téma: szabadon választható Csurgó ezer éves történetéből. Kategóriák: általános iskola, középiskola, felnőtt A pályázatokat augusztus 15-ig kell elküldeni (a szerző nevével és címével ellátva) elektronikus úton a következő címre: viola.erno@hivatal.csurgo.hu Eredményhirdetés és a pályaművek bemutatása szeptember 28-án lesz Csurgón, az Őszi Fesztivál keretében. A pályázattal kapcsolatban érdeklődni lehet a 30/ es telefonszámon 16

19 Csurgó Város Önkormányzata az Ezer éves Csurgó rendezvénysorozatán belül képzőművészeti pályázatot hirdet Az én városom Csurgó címmel. Téma: szabadon választható Csurgó ezer éves történetéből. Kategóriák: általános iskola, középiskola, felnőtt Technika: szabadon választott Méret: maximum A/3 A pályázatokat augusztus 15-ig kell elküldeni (a szerző nevével és címével ellátva)a következő címre: 8840 Csurgó, Széchenyi tér 2.(Polgármesteri Hivatal) Eredményhirdetés és a pályaművek bemutatása szeptember 28-án lesz Csurgón, az Őszi Fesztivál keretében. A pályázattal kapcsolatban érdeklődni lehet a 30/ es telefonszámon 17

20 Csurgó Város Önkormányzata az Ezer éves Csurgó rendezvénysorozatán belül pályázatot hirdet Csurgói Családok címmel. Téma: szabadon választható egy csurgói család történetéről. Kategóriák: általános iskola, középiskola, felnőtt A pályázatokat augusztus 15-ig kell elküldeni (a szerző nevével és címével ellátva) elektronikus úton a következő címre: viola.erno@hivatal.csurgo.hu Eredményhirdetés és a pályaművek bemutatása szeptember 28-án lesz Csurgón, az Őszi Fesztivál keretében. A pályázattal kapcsolatban érdeklődni lehet a 30/ es telefonszámon 18

21 Csurgó Város Önkormányzata az Ezer éves Csurgó rendezvénysorozatán belül pályázatot hirdet Pemfflinger Katalin.díj az 1000 éves Csurgó legszebb kertjéért címmel. Kategóriák: konyhakert, díszkert A pályázatokat augusztus 15-ig kell elküldeni (a kert tulajdonos nevével és címével ellátva) elektronikus úton jpg formátumban a következő címre: viola.erno@hivatal.csurgo.hu Eredményhirdetés és a pályaművek bemutatása szeptember 28-án lesz Csurgón, az Őszi Fesztivál keretében. A pályázattal kapcsolatban érdeklődni lehet a 30/ es telefonszámon (A rendezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják/) 19

22 Jegyzetek 20

23 1000 éves Csurgó bélyegeken! Csurgó Város Önkormányzata az 1000 éves Csurgó a Millenniumi Év alkalmából 6 darabos bélyegsorozatot bocsájt ki. A bélyegeken a millenniumi logón látható intézmények szerepelnek. Az első kettő bélyeg a január 22-én tartandó Magyar Kultúra Napján tartandó Millenniumi Év ünnepi megnyitóján kerül bemutatásra. Ezen a napon a Magyar Posta Zrt óra között alkalmi postát üzemeltet a Csokonai Közösségi Házban, ahol lehetőség lesz első napi bélyegző lenyomat kérésére január 22-i elsőnapi bélyegző lenyomata A későbbiekben kiadandó bélyegek és alkalmi bélyegzések időpontjai: június 1. (Csuszafesztivál) és szeptember 28. (Őszi Fesztivál)

24 A zalavári apátság Szent István király 1019-ben kiadott alapítólevelének 1350-ben készült másolata, melyben birtokként, megemlítik Csurgót.(részlet)

CSURGÓ VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA

CSURGÓ VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA CSURGÓ VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA 2017 Január 4. Szentkirályi Attila festőművész kiállítása Közösségi Ház 6. Megyenap Ünnepi Közgyűlés Közösségi Ház, Csurgó Város Önkormányzata 13. Sokszínű vallás hasonlóságok

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február RENDEZVÉNYNAPTÁR 2018. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Február Február 2. Farsangi hagyományok, szokások megismertetése, álarc készítés gyerekeknek Fekete Gólya Ház Bátáért Egyesület Február

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS 2014. JANUÁR 01.01. Újévi koncert Városi Sportcsarnok, Ritmus művészeti 01.15. Ökumenikus istentisztelet - Szeretetvendégség 01.18. Magyar Kultúra Napja Légy jó mindhalálig c. musical,

Részletesebben

Települési Rendezvény Naptár 2009.

Települési Rendezvény Naptár 2009. Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012.

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012. KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012. Január: 08. Vízszentelés Helye: Római Katolikus templom 10. Bábszínház: A három kismalac 20. Megemlékezés a Magyar Kultúra Napjáról 22. Vince napi borszentelés

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére 41. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár Város 2015. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

Kft.-vel közösen más szervezet/ek által szervezett, lebonyolított program Kft.-vel közösen más szervezet/ek által szervezett,

Kft.-vel közösen más szervezet/ek által szervezett, lebonyolított program Kft.-vel közösen más szervezet/ek által szervezett, Oldal 1 / 10 Mezőtúri Közművelődési és Sport Közhasznú Nonprofit Kft. (továbbiakban: Kft) Mezőtúr Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) 2019. év Január Rendezvény neve Időpont Rendezvény szervezője

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2012. Időpont idő Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja. Téltemetés és Kiszebáb égetés

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2012. Időpont idő Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja. Téltemetés és Kiszebáb égetés HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2012. Időpont idő Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja Február 17. 15.00 Nagyiskola Kisiskola Petőfi S. utca Téltemetés és Kiszebáb égetés

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011.

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011. KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011. Január: 23. Vince napi borszentelés 24. Magyar Kultúra Napja Megemlékezés osztályonként 24-28. Ökomenikus imahét Helye: a községi templomok 29. Előadássorozat

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendkívüli ülésére 2. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 26-i rendkívüli ülésére Tárgy: Dombóvár város 2012. évi rendezvénynaptárával kapcsolatos

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 3-i ülésére. Tárgy:

ELŐTERJESZTÉS. Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 3-i ülésére. Tárgy: Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 3-i ülésére Tárgy: A városi rendezvénynaptár módosítása Előterjesztő: Szabó Loránd polgármester Készítette:

Részletesebben

2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA

2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA 2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA A SZERVEZŐK FENNTARTJÁK AZ IDŐPONT ÉS A MŰSOR VÁLTOZTATÁS JOGÁT 2017. JANUÁR Január 14. szombat - Ady bál Január 22. vasárnap - VII. Vince napi venyigeszentelő

Részletesebben

8. Maglód Város évi rendezvénynaptára november 22. ELŐTERJESZTÉS

8. Maglód Város évi rendezvénynaptára november 22. ELŐTERJESZTÉS 8. Maglód Város i rendezvénynaptára 2018. november 22. ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. november 22-ei ülésére 8. napirend Tárgya: Előadó: Maglód Város i rendezvénynaptára

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének december 19-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének december 19-i rendes ülésére 23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. december 19-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár Város 2014. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR HELYI IDENTITÁS ÉS KOHÉZIÓ ERŐSÍTÉSE KAPUVÁRON TOP GM Kapuvár Városi Önkormányzat 9330 Kapuvár, Fő tér 1.

RENDEZVÉNYNAPTÁR HELYI IDENTITÁS ÉS KOHÉZIÓ ERŐSÍTÉSE KAPUVÁRON TOP GM Kapuvár Városi Önkormányzat 9330 Kapuvár, Fő tér 1. RENDEZVÉNYNAPTÁR HELYI IDENTITÁS ÉS KOHÉZIÓ ERŐSÍTÉSE KAPUVÁRON TOP-5.3.1-16-GM1-2017-00006 Kapuvár Városi Önkormányzat 9330 Kapuvár, Fő tér 1. 2018. december PROGRAMOK 2019-BEN KAPUVÁR TELEPÜLÉSEN ELŐZMÉNYEK

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola

Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Hónap szeptember Önkormányzati rendezvények 19. Műsorszámos részvétel a Pestújhelyi Emlék tér emléktábla avatásán Kiemelt iskolai rendezvények 1.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 14-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 14-i rendes ülésére 17. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. december 14-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár város 2018. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola Kollégiumi Tagintézménye 2016/2017 tanév munkarendje

Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola Kollégiumi Tagintézménye 2016/2017 tanév munkarendje Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola Kollégiumi Tagintézménye 2016/2017 tanév munkarendje Időpont Nap Események megnevezése 2016. aug.31. sze Beköltözés a

Részletesebben

Kultúrházak éjjel-nappal Táncház korhatár nélkül, Báta Község Önkormányzata, Hunyadi. Hunyadi János Általános Iskola. Február 15.

Kultúrházak éjjel-nappal Táncház korhatár nélkül, Báta Község Önkormányzata, Hunyadi. Hunyadi János Általános Iskola. Február 15. RENDEZVÉNYNAPTÁR 2019. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Január 15. A gemenci állatok, Előadó: Barkuti Balázs Általános Iskola Bátáért Egyesület Február Február 2. Közösségi összejövetel a Vízöntő

Részletesebben

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok Ny rbætor VÆros 2014. Øvi K zm vel døsi RendezvØnyterve Nyírbátor Város 2014. évi Rendezvényterve I. Kiemelt Önkormányzati programok Magyarország nemzeti ünnepei: Március 15. Augusztus 20. Október 23.

Részletesebben

Komlói Kistérség 2015. évi programok. Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR. Húsvéti készülődés

Komlói Kistérség 2015. évi programok. Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR. Húsvéti készülődés i Kistérség 2015. évi programok Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR 3. Húsvétváró Húsvéti készülődés 4. Húsvét vigiliája 5. Locsolóbál 8. Óvodai húsvétolás 9. A költészet napja alkalmából Regionális

Részletesebben

Ütemterv AUGUSZTUS

Ütemterv AUGUSZTUS Ütemterv 2018. AUGUSZTUS 24. P 25. Szo 26. V 27. H Alakuló értekezlet 9 óra Munkavédelmi oktatás Pótvizsgák 10 óra Tanévnyitó értekezlet 9:00 óra 16:00 Közösségi fórum az 1. osztályos szülőknek, Családi

Részletesebben

2018. évi Rendezvény naptár tervezet

2018. évi Rendezvény naptár tervezet évi Rendezvény naptár tervezet melléklet a 168/2017.(X.26.) KT. számú határozathoz Időpont január 22. Rendezvény elnevezése Helyszín Rendezőszerv neve Társszervező neve Felelős személy Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2015.

Rendezvénynaptár 2015. Rendezvénynaptár 2015. Hónap Nap Időpont Program Helyszín Szervező Január 18. 15 00 Magyar Kultúra Napja Művelődési Ház Művelődési Ház 30. közgyűlése Művelődési Ház Február 13. Tűzoltó közgyűlés Művelődési

Részletesebben

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra Január 02. 15. 19. kedd 22. 23. 30. 01. hétfő 06. 16:30 12. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 67. évfordulója alkalmából H: Kalafszky

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009.

ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009. ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009. Esemény Időpont Helyszín Szervező Újévi Koncert január 3. Ritmus zenekar, Évnyitó túra Január 3. Ökumenikus imahét Január 14. Mesevetélkedő Január 19. Jókai

Részletesebben

17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 15-i rendes ülésére

17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 15-i rendes ülésére 17. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 15-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár város 2017. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

Monor város évi programtervezete

Monor város évi programtervezete Monor város 2019. évi programtervezete Rendezvény időpontja: 2019. január 7. 2019. január 11. 18:00 Rendezvény megnevezése: Újévi koncert Mocsári Károly és meglepetés vendégének előadása 2019. január 12.

Részletesebben

Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola és Óvoda Kollégiumi Tagintézménye 2018/2019 tanév munkarendje

Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola és Óvoda Kollégiumi Tagintézménye 2018/2019 tanév munkarendje Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola és Óvoda Kollégiumi Tagintézménye 2018/2019 tanév munkarendje Időpont Nap Események megnevezése 2018. aug.21. k Alakuló

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ 2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ február március Időpont Rendezvény megnevezése Szervező Helyszín 2012. február 16. vagy 23. 2012. február 25. Könyvtárhasználat - Nemzetközi energiahatékonysági nap

Részletesebben

1 P Tanévnyitó ünnepély Első tanítási nap

1 P Tanévnyitó ünnepély Első tanítási nap 1 P Tanévnyitó ünnepély Első tanítási nap SZEPTEMBER 4 H Szülői értekezlet - Széchenyi 17.00 Szülői közösségi értekezlet 16.30 5 K Szülői értekezlet Pattantyús 17.00 Művészetis szülői értekezlet Szülői

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

2011. évi rendezvénynaptár

2011. évi rendezvénynaptár 2011. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés 21. Magyar Kultúra Napja 22. Német Nemzetiségi Nap 28. FEBRUÁR 1. Meseszínház - Kabóca Bábszínház 11. 12. Valentin napi party Kultúrház 26. Farsangi

Részletesebben

Éves ütemterv 2018/2019. tanév hónap nap óra program érintettek szeptember tanévnyitó mindenki szeptember tantestületi értekezlet

Éves ütemterv 2018/2019. tanév hónap nap óra program érintettek szeptember tanévnyitó mindenki szeptember tantestületi értekezlet Éves ütemterv 2018/2019. tanév hónap nap óra program érintettek szeptember 3 8.00 tanévnyitó mindenki szeptember 3 15.00 tantestületi értekezlet teljes tant. szeptember 3 Ismerkedési est kollégium szeptember

Részletesebben

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár 2019. évre Időpont Rendezvény Helye Jan. 04. Egy kis esti természettudomány Múzeumi rejtélyek Jan. 06. Újévi koncert a Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekarral

Részletesebben

Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola Kollégiumi Tagintézménye 2017/2018 tanév munkarendje

Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola Kollégiumi Tagintézménye 2017/2018 tanév munkarendje Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola Kollégiumi Tagintézménye 2017/2018 tanév munkarendje Időpont Nap Események megnevezése 2017. aug.21. h Alakuló értekezlet

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR KISZOMBOR 2019

RENDEZVÉNYNAPTÁR KISZOMBOR 2019 RENDEZVÉNYNAPTÁR KISZOMBOR 2019 I. ÜNNEPEK, MEGEMLÉKEZÉSEK DÁTUM ESEMÉNY HELYSZÍN SZERVEZET 03.08. NŐNAPI RENDEZVÉNY A NEMZETKÖZI NŐNAP ALKALMÁBÓL MŰVELŐDÉSI HÁZ ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI HÁZ 03.15. NEMZETI

Részletesebben

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016 HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016 Időpont Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja Január 19. Vasúti emlékmű A németek kiűzésének napja, megemlékezés Német Nemzetiségi Január

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

A 2013/2014. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2013/2014. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) be. IDŐPONTOK ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2013. augusztus 21. szerda 9 00 Együttes alakuló értekezlet 2013. augusztus 23-24. péntek-szombat TÁMOP 3.1.7 képzés / Hajdúszoboszló 2013. augusztus 23. péntek 9 00

Részletesebben

Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária. Éves munkaterv, tanév

Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária. Éves munkaterv, tanév Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária Éves munkaterv, 2018-2019. tanév Dátum Esemény Alsó tagozat Felső tagozat Középiskola Összes tagozat AUGUSZTUS 23.

Részletesebben

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2019

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2019 HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2019 Időpont Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja 3. Horgászbörze 25. Március 5. Március 14. 17:00 16.00 Lőrincze L. Ált. iskola Téltemető

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 30/2013. (I. 30.) számú. h a t á r o z a t a. a 2013. évre tervezett kulturális programokról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 30/2013. (I. 30.) számú. h a t á r o z a t a. a 2013. évre tervezett kulturális programokról ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Képviselő-testületének 2013.

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára Lajosmizse Város 2019. évi kulturális rendezvénynaptára Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Csincsik Zoltán festőművész kiállítása 2019. január 09-26. Jobb agyféltekés rajztanfolyam 2019.

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA es TANÉV RENDJE

KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA es TANÉV RENDJE KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018-2019-es TANÉV RENDJE KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018-2019-es TANÉV RENDJE HÓNAP NAP ESEMÉNYEK (RENDEZVÉNYEK, ÜNNEPÉLYEK)

Részletesebben

2017 Szeptember HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP Évnyitó a Sportcsarnokban Schultüte Első tanítási nap

2017 Szeptember HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP Évnyitó a Sportcsarnokban Schultüte Első tanítási nap 2017 Szeptember 28 29 30 31 01 02 03 8.00 Évnyitó a Sportcsarnokban Schultüte Első tanítási nap 04 05 06 07 08 09 10 Szülői értekezlet 1. évf. 17 óra Szülői értekezlet 2-4. évf. 17 óra Szülői értekezlet

Részletesebben

K I V O N A T. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága 2013. május 28-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága 2013. május 28-i ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága K I V O N A T Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága 2013. május 28-i

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

ISKOLAI RENDEZVÉNYEK ÜTEMTERVE

ISKOLAI RENDEZVÉNYEK ÜTEMTERVE Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium - 2015/2016-os tanév ütemterve 1 ISKOLAI RENDEZVÉNYEK ÜTEMTERVE 1 Szo 2 V 3 H 4 K 5 Sz 6 Cs 7 P 8 Szo 9 V 10 H 11 K 12 Sz 13 Cs 14 P 15 Szo 16 V 17 H 18

Részletesebben

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín Kedd Farsangtemetés Pilisvörösvári Német Nemzetiségi

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín Kedd Farsangtemetés Pilisvörösvári Német Nemzetiségi DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín 2018.02.13 Kedd Farsangtemetés, Werischwarer Heimatwerk 2018.02.16 Péntek 3500 Km a Mária Úton 2018.02.17 Szombat Színház -Oscar

Részletesebben

Idő és feladatterv a 2014-2015. tanévre

Idő és feladatterv a 2014-2015. tanévre Idő és feladatterv a 2014-2015. tanévre Időpont Esemény Felelős Szept. 1. Tanévnyitó ünnepség Varga Márta ig. 08 30 Szept. 1. Szülői értekezletek az első 17 00 évfolyamon Elsős osztályfőnökök Szept. 7.

Részletesebben

Időpont 2014 évi rendezvény Település Helyszín 01.17. Vállalkozók újévi fogadása Sarkad Művelődési Központ 01.22. Kultúra napja Biharugra

Időpont 2014 évi rendezvény Település Helyszín 01.17. Vállalkozók újévi fogadása Sarkad Művelődési Központ 01.22. Kultúra napja Biharugra Időpont 2014 évi rendezvény Település Helyszín 01.17. Vállalkozók újévi fogadása Sarkad Művelődési Központ 01.22. Kultúra napja Biharugra 01.22. Szép Magyar Beszéd verseny Sarkad Könyvtár 01.23. Szegedi

Részletesebben

A földi javak elveszhetnek, az nem nagy baj, de aki becsületét hagyta el, mindenét elvesztette. (Zrínyi Ilona)

A földi javak elveszhetnek, az nem nagy baj, de aki becsületét hagyta el, mindenét elvesztette. (Zrínyi Ilona) A földi javak elveszhetnek, az nem nagy baj, de aki becsületét hagyta el, mindenét elvesztette. (Zrínyi Ilona) Eseménynaptár a 2016-2017-os tanévre Augusztus 24. 8 óra Alakuló értekezlet 24-25. Felkészülés

Részletesebben

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2012. augusztus 21. kedd 9 00 Alakuló értekezlet 2012. augusztus 22-24. szerda-péntek Gólyatábor ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2012. augusztus 24. péntek 9 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2014. augusztus 21. csütörtök 9 00 ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE Együttes alakuló értekezlet Tűz és balesetvédelmi oktatás 2014. augusztus 22. péntek 8 00-12 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2014/2015.

A tanév helyi rendje 2014/2015. A tanév helyi rendje 2014/2015. AUGUSZTUS 21. 8 00 Vezetői 25. 8 00 Munkaközösségi Alakuló megbeszélések 27. 8 00 i tréning 27. 8 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 28. 8 00 Tanév előkészítő

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben

SZEPTEMBER Feladatok Felelős szeptember 1. Tanévnyitó ünnepély, balesetvédelmi és tűzvédelmi intézményvezető

SZEPTEMBER Feladatok Felelős szeptember 1. Tanévnyitó ünnepély, balesetvédelmi és tűzvédelmi intézményvezető SZEPTEMBER Feladatok Felelős 2016. szeptember 1. Tanévnyitó ünnepély, balesetvédelmi és tűzvédelmi intézmény oktatás 2016. szeptember 5. Zeneiskola első tanítási nap zeneisk. mkk 2016. szeptember 9. Tanítás

Részletesebben

PROGRAMOK - 2014 - Designed By: Pmen

PROGRAMOK - 2014 - Designed By: Pmen PROGRAMOK - 2014 - Designed By: Pmen Január 10-18. Kilenced Árpád-házi Szent Margit tiszteletére szent mise. Január 27. Kávé és gyógy gomba bemutató a Múzeum és Könyvtárban. JANUÁR FEBRUÁR Február 8. Hagyományőrző

Részletesebben

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/ A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes

Részletesebben

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény -

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény - Január Február Március 22. Csütörtök 17 órától Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Házasságkötő terem,, Etyeki Versmondó Kör 24. Szombat Etyeki piknik Szépvölgy, Újhegy Roxer Produkció 3. Kedd

Részletesebben

JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS évi RENDEZVÉNYNAPTÁR. Olvass az osztályodért, olvass a csoportodért! Olvasás népszerűsítő program. Január 8.

JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS évi RENDEZVÉNYNAPTÁR. Olvass az osztályodért, olvass a csoportodért! Olvasás népszerűsítő program. Január 8. JANUÁR Január 8. Olvass az osztályodért, olvass a csoportodért! Olvasás népszerűsítő program FEBRUÁR Február 8. Farsangi álarckészítés Alkotóház kicsiknek és nagyoknak Február 13. Szerelemre hangolva ajándékozz

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín 2019.02.7 Csütörtök Vámos Miklós: Legközelebb majd sikerül 2019.02.8 Péntek Világjárók Hátizsákkal Vietnámtól Mexikóig 2019.02.14.

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe

PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe PROGRAMNAPTÁR 2018. szeptember 09.03. hétfő Tanévnyitó VeniSancte iskolai 09.03- Befogadás, (csoportszintű) mérése (folyamatosan) 09.05. Tanévnyitó Mocorgó mise VeniSancte 09.06. Szülői értekezlet 1. osztály

Részletesebben

Augusztus - Szeptember

Augusztus - Szeptember KECSKEMÉTI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM (INTERNÁTUS) T A N É V R E N D J E 2014-2015 Augusztus - Szeptember aug.21. Cs 9 00 tanévkezdő áhítat aug.22. P aug.23. Szo aug.24. V aug.25. H aug.26. K aug.27. Sze aug.28.

Részletesebben

A rendezvény neve, jellege. szervezıje. Egyesülete Püspökladányi Határok nélkül Egyesület

A rendezvény neve, jellege. szervezıje. Egyesülete Püspökladányi Határok nélkül Egyesület A rendezvény ideje A rendezvény neve, jellege A rendezvény szervezıje A rendezvény helyszíne 2011. február 9. 90 éves a Vöröskereszt ifjúsági szervezete 2011. február 11. Látássérültek farsangi rendezvénye,

Részletesebben

ISKOLAI RENDEZVÉNYEK ÜTEMTERVE

ISKOLAI RENDEZVÉNYEK ÜTEMTERVE ISKOLAI RENDEZVÉNYEK ÜTEMTERVE 2015/2016. Helyi országos 1 Szo 2 V 3 H 4 K 5 Sz 6 Cs 7 P 8 Szo 9 V 10 H 11 K 12 Sz 13 Cs 14 P 15 Szo 16 V 17 H 18 K 19 Sz 20 Cs Ünnep 21 P 22 Szo 2015. augusztus 23 V 24

Részletesebben

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.

Részletesebben

SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK

SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK Első osztályosok köszöntése-évnyitó Szülői értekezlet o 4. Szülői értekezletek o. 7. Veni Sancte 8. 10. Szülői értekezlet --4.--7.- 8. o Az iskolakertek rendbetétele, szelektív

Részletesebben

J a v a s l a t Ostoros község 2014. évi rendezvénytervére

J a v a s l a t Ostoros község 2014. évi rendezvénytervére J a v a s l a t Ostoros község 2014. évi rendezvénytervére A községi rendezvényterv ebben az évben is épít a korábbi években kialakult hagyományokra, a község lakossága által elvárt és igényelt nagyobb

Részletesebben

Szeptember 1 V A 2019/2020-as tanév első napja 2 H Első tanítási nap. 4 Sze 5 Cs. 7 Szo Az írástudatlanság elleni küzdelem napja 8 V

Szeptember 1 V A 2019/2020-as tanév első napja 2 H Első tanítási nap. 4 Sze 5 Cs. 7 Szo Az írástudatlanság elleni küzdelem napja 8 V Szeptember 1 V A 2019/2020-as tanév első napja 2 H Első tanítási nap 3 K 4 Sze 5 Cs 6 P 7 Szo Az írástudatlanság elleni küzdelem napja 8 V 9 H 10 K 11 Sze 12 Cs 13 P 14 Szo 15 V 16 H 17 K 18 Sze 19 Cs

Részletesebben

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények)

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) 2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) Január - Január 20. Szép magyar beszéd a Kazinczy verseny városi döntője a Városi Könyvtárban - Január 21. A Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

szeptember 7. hétfő 17.00 óra SZM szülői, DÖK választás 7.30 óra (2-8. évf.)

szeptember 7. hétfő 17.00 óra SZM szülői, DÖK választás 7.30 óra (2-8. évf.) időpont nap program, határidős feladat augusztus 25. kedd Pótvizsga (7.b, 6.b) augusztus 26. szerda Gólyatábor 8.00-11.00 óra augusztus 27. csütörtök Gólyatábor 8.00-11.00 óra augusztus 28. péntek Gólyatábor

Részletesebben

2015 január. Rinya-Dráva Szövetség

2015 január. Rinya-Dráva Szövetség 2015 január 01.05. Lábod Újév köszöntő és évnyitó a Sziágyi Erdészeti Erdei iskolában 01.10. Kaszó Etessük meg együtt a vadat kisvasutazás 01.12. Kutas Doni Megemlékezés 01.14. Lábod Az erdész téli munkájának

Részletesebben

SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE. Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Somorjai Tagóvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12.

SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE. Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Somorjai Tagóvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12. SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12. A feladatok ellátásában közreműködők: Csoport neve, összetétele életkor szerint

Részletesebben

es tanév helyi rendje

es tanév helyi rendje 2016-2017-es tanév helyi rendje Dátum Esemény Tanítási nap 22 hétfő 23 kedd 24 szerda Javítóvizsga 09:00 óra Tankönyvek kiosztása 5-8. évf. 12.00-18.00 25 csütörtök Tankönyvek kiosztása 5-8. évf. 08.00-12.00

Részletesebben

2018 Szeptember HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP

2018 Szeptember HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP 2018 Szeptember 27 28 29 30 31 01 02 03 04 05 06 07 08 09 8.00 Évnyitó a Sportcsarnokban Schultüte Első tanítási nap Szülői értekezlet az első osztályos szülőknek 17 h Szülői értekezlet 2-4. évf. 17 óra

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2018/19.

A tanév helyi rendje 2018/19. A tanév helyi rendje 2018/19. Szeptember 03. Tanévnyitó ünnepély: 8.00 1. évfolyamos szülői értekezlet 03-06. 2-8. évfolyamos szülői értekezlet 05. 06. 17. Tűzriadó próba Bombariadó próba Tanmenetek leadása

Részletesebben

AUGUSZTUS SZEPTEMBER

AUGUSZTUS SZEPTEMBER 2017/2018-as tanév munkaterve Időpontok Programok AUGUSZTUS 2017.08.22. Javító vizsga 2017.08.28. Tankönyvosztás 2017.09. 01. 08.00 2017.09.04. 16:30 2017.09.13-14. 14.00-17.00-ig 2017.09.15-ig SZEPTEMBER

Részletesebben

Március. Jézus Szent Szíve templom Kossuth Lajos park, Művelődési Ház 18-23 Lelkigyakorlat: szentmise 17,00 Jézus Szent Szíve templom

Március. Jézus Szent Szíve templom Kossuth Lajos park, Művelődési Ház 18-23 Lelkigyakorlat: szentmise 17,00 Jézus Szent Szíve templom Március 15 Ünnepi szentmise Ünnepi megemlékezés, centenáriumi megnyitó Kossuth Lajos park, Művelődési Ház 18-23 Lelkigyakorlat: szentmise 17,00 22 Jubileumi Missziós Keresztút 13,00 Útvonal: Plébánia,

Részletesebben

K I V O N A T az Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottság június 05-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T az Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottság június 05-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága K I V O N A T az Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottság 2012. június 05-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből

Részletesebben

2011-es eseménynaptár

2011-es eseménynaptár Művelődési Ház Katolikus Egyház Fakult Egyesület Iskola, Óvoda Német kissebbségi Kertbarát Kör 2011-es eseménynaptár A program és időpontváltozás joga fenntartva! Január 7. (péntek) Fábián Zoltán prózamondó

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben