ÉRINTETT TANULÓI KÖZÖSSÉG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÉRINTETT TANULÓI KÖZÖSSÉG"

Átírás

1 A KISKUNHALASI FELSŐVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKA ÉS RENDEZVÉNYTERVE A ES TANÉVBEN KIEMELT FELADATOK 1. EFOP Esélyteremtés a köznevelésben pályázatban való közreműködés 2. EFOP Menő menzák az iskolában pályázatban való részvétel 3. EFOP Human kapacitások fejlesztése Kiskunhalas járásban. Óvodai és iskolai segítő tevékenység fejlesztése 4. EFOP Korszerű pedagógiai módszerek alkalmazását segítő Iskolai Közösségi Program kísérleti megvalósítása pályázatban való részvétel 5. EFOP A digitális kompetenciák fejlesztése pályázat feladatainak megvalósítása 6. NTP-MŰV A lila kréta varázslatos ereje című képzőművészeti pályázati program megvalósítása 7. Az országos mérésekkel kapcsolatos intézkedési tervek elkészítése egységes szaktárgyi felmérések végzése a tanév elején és végén 8. Határtalanul! munkacsoport működtetése, 9. Tehetségkörök kialakítása, a munkaközösségekben folyó munkával, szakköri tevékenységgel való összehangolása 10. Témahetek programjának kidolgozása, megvalósítása 11. ÖKOISKOLA címből adódó pedagógiai elvek, gyakorlatok folytatása 12. Az Intézményi Önértékelési Munkacsoport tanévi munkatervének és dokumentumainak elkészítése, a önértékelésének végrehajtása, segítségnyújtás a minősítő eljárások sikeres végrehajtásában NEVELÉSI OKTATÁSI FELADAT ÉRINTETT TANULÓI KÖZÖSSÉG MEGSZERVEZÉSÉÉRT FELELŐS MEGJEGYZÉS (RÉSZFELADATOK) SZEPTEMBER 3. - Tanévnyitó ünnepély (hétfő 8 00 óra) első tanítási nap Minden évfolyam 1-2. évfolyamos munkaközösség, diákönkormányzat Szőke Ágnes, Csanádi Anikó, Lovasné Dósa Hedvig 3. - Indítandó szakkörök, sportkörök véglegesítése (hétfő) Minden évfolyam Igazgató, igazgatóhelyettesek Munkaközösség-vezetők, szakkörök vezetői 3. - Határtalanul! Előkészítő foglalkozás (hétfő) 7. évfolyam 7. osztályos tanulók Mészáros Imre 3. - Első évfolyamos szülői értekezletek (hétfő ; óra) Minden évfolyam Igazgató, igazgatóhelyettesek, munkaközösség-vezetők Bertáné László Tünde 5. - Határtalanul! Szülői értekezlet (szerda) óra 7. évfolyam 7. osztályos osztályfőnökök Mészáros Imre, Kissné Csordás Anikó, Dr. Makay Gáborné, Dr Határtalanul! Fakultatív előkészítő foglalkozás a Thorma János Múzeumban (péntek) 7. évfolyam 7. osztályos tanulók Mészáros Imre, Kissné Csordás Anikó, Dr. Makay Gáborné, Dr.

2 Halasi Szüret (péntek óra Szüreti futóverseny; szombat óra Szüreti felvonulás; vasárnap) Ahol elvesznek a tradíciók, ott kilyukad az idő, és elpereg a múlt. Határtalanul! kirándulás Erdélybe (hétfőtől szombatig) 15-ig - Intézményi, tankerületi és más felmenőrendszerű pályázatok, versenyek számbavétele iskolai háziversenyeink meghirdetése, elindítása Menő menza pályázat iskolai kirándulás Budapestre Jelentkező tanulók (futók, sportolók, énekkarosok, ökoiskolások, németes nyelvi csoport) Iskolavezetés Pénteken: Bertáné László tünde, Pótiné Rasztik Éva, Zseniné Mészáros Anita, Némethné Virág Judit, Bende Bernadette; Szombaton: Kádár Szilárd, Zseniné Mészáros Anita, Kmeth Annamária, Elekné Szélpál Ildikó, Kissné Csordás Anikó 7. évfolyam 7. osztályos tanulók Dr. Makay Gáborné, Kissné Csordás Anikó, Dr., Krivosija Róbert Minden évfolyam Iskolavezetés, munkaközösségvezetők Mesterné Taskovics Valéria, Mészáros Imre 4-5. évfolyam Iskolavezetés Mészárosné Lövey Mónika (szerda) Határtalanul! értékelő óra (péntek) 7. évfolyam 7. osztályos tanulók Mészáros Imre, Kissné Csordás Anikó, Dr. Makay Gáborné, Dr Európai autómentes nap (kapcsolódás a halasi MOBILI- TÁS-NAP rendezvényeihez péntek délután) kerékpáros ügyességi verseny, vetélkedő, kézműves-foglalkozás ÖKOISKOLAI munkacsoport, megbízott Elekné Szélpál Ildikó, Mesterné Taskovics Valéria, Kállay Tünde, Kammerer Zsuzsanna, Csanádi Judit, Zseniné Mészáros Anita, Némethné Virág Judit, Pótiné Rasztik Éva 24-ig - Munkaközösségi, könyvtári, diákönkormányzati munkatervek elkészítése (hétfő) Mozdulj! az Európai és Magyar Diáksport Napja évfolyambajnokság (kedd) Nevelőtestületi továbbképzés A szülőkkel való kapcsolattartás formái, pedagógiai jelentősége (csütörtök ) Tematikus szülői értekezlet A tanulói motiváció erősítése, az otthoni tanulás segítése (csütörtök ) Munkaközösség-vezetők, iskolakönyvtáros, diákönkormányzat-vezető Minden évfolyam Testnevelő Kádár Szilárd, Bende Bernadette, Pótiné Rasztik Éva, Némethné Virág Judit, Zseniné Mészáros Anita Viedner Mónika gyógypedagógus, szakértő

3 27 X Szülői értekezletek 2-4., 6., 8. évfolyam Igazgató, igazgatóhelyettesek Dr. Makay Gáborné, osztályfőnökök Pályaválasztási kirándulás Budapestre (csütörtök) 8. évfolyam Iskolavezetés, pályaválasztási felelős, 8. évfolyamos osztályfőnökök Dr. Tallós Bálintné, Pótiné Rasztik Éva, Némethné Virág Judit, Re- 28-ig - Törzslapok megnyitása (péntek) Munkaközösség-vezetők, osztályfőnökök kedt-nagyné Forczek Leona Árendás Rozália, Dr. Makay Gáborné A pákozdi csata napja Koszorúzás a Gábor Áronszobornál (péntek óra) Alsó tagozat 3-4. évfolyamos munkaközösség Mészáros Imre, Mesterné Taskovics Valéria Szüreti Forgatag (péntek óra) Minden évfolyam Kalamáris Kulturális Alapítvány, 1- Hegyes Emőke, Kovács Lászlóné Műsor: 8. b osztály 2. évfolyamos munkaközösség (óvodások fogadása) Nemzeti összetartozás Határtalanul! témanap kiállítás, 7. osztályos tanulói előadások a 6. évfolyamos tanulóknak, tablók készítése, sütés-főzés, táncház (péntek) Alsó és felső tagozat Igazgató, igazgatóhelyettesek Mészáros Imre, Kissné Csordás Anikó, Dr. Makay Gáborné, Dr. folyamán - Az iskolai SZMK-vezetőség, az Iskolaszék és az Intézményi Tanács közös értekezlete folyamán - TeSzedd! az iskola udvarának és környékének takarítása Felső tagozat OKTÓBER Igazgató, érintett ÖKOISKOLAI munkacsoport, megbízott Juhászné Czinkóczi Éva Elekné Szélpál Ildikó, Csanádi Anikó, Árendás Rozália, Pótiné Rasztik Éva, Zseniné Mészáros Anita 1. - Az első félévi tanmenetek, foglalkozási tervek /szakkör, Igazgató, igazgatóhelyettesek, Valamennyi pedagógus tehetségműhely, sportkör/ leadása (hétfő) munkaközösség-vezetők 2. - A zene világnapja stúdiós megemlékezés (kedd) Humán munkaközösség Kovács Lászlóné 4. - Projektnap az állatok világnapja alkalmából (csütörtök) Minden évfolyam óvodások ÖKOISKOLAI munkacsoport, 1-2. évfolyamos munkaközösség Elekné Szélpál Ildikó, Horváth Eszter 5. - Aradi vértanúk napja stúdiós megemlékezés (péntek) 6. évfolyam Iskolavezetés, DÖK Makayné Faddi Ágnes, Nagy Ildikó 6. - Aradi vértanúk napja városi megemlékezés (szombat) 6. évfolyam Iskolavezetés, DÖK Makayné Faddi Ágnes, Nagy Ildikó X.12-XI DIFER-mérés 1. évfolyam 1-2. évfolyamos munkaközösség, fejlesztő Hulladékgyűjtés (péntektől péntekig) Minden évfolyam Diákönkormányzat, osztályfőnökök Csanádi Anikó Munkanap (szombat) Tantestületi tréning pszichológus Iskolavezetés, alsó és felső tagozatos vezetésével Pedagógus burn out I. rész Solti Gabriella, Horváth Eszter Juhászné Czinkóczi Éva, Mesterné Taskovics Valéria, Mészáros Imre

4 15. - Menő menza pályázat iskolai kirándulás Budapestre 3-8. évfolyam Iskolavezetés (hétfő) Nevelőtestületi továbbképzés A tematikus tanulás támogatása (csütörtök 14 00) óra) Iskolavezetés, alsó és felső tagozatos Iskolai ünnepély az 1956-os forradalom és szabadságharc 8. évfolyam 8. évfolyamos osztályfőnökök, tiszteletére (péntek) magyartanárok Munkaszüneti nap (hétfő) Pályaorientációs témanap (péntek) Minden évfolyam Iskolavezetés partnerintézmények Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap (péntek) Minden évfolyam 29 XI Őszi szünet Minden évfolyam folyamán - SZMK-választmány ülése Igazgató, érintett - Önértékelési feladatok elvégzése Iskolavezetés, BECS-tagok, munkaközösség-vezetők, intézményi megbízott kollégák, érintett, november január folyamán Viedner Mónika Rekedt-Nagyné Forczek Leona Juhászné Czinkóczi Éva, Dr. Mészáros Imre NOVEMBER 2. - Munkaszüneti nap 5. - Az őszi szünet utáni első tanítási nap (hétfő) Minden évfolyam 7. - Szavalóverseny (csütörtök) Minden évfolyam, jelentkező tanulók 8. - Tankerületi Angol és Német Nyelvi Vers- és Prózamondó Jelentkező tanulók Verseny járási forduló (csütörtök) Humán munkaközösség, alsó tagozatos munkaközösségek Iskolavezetés, idegen nyelvi munkaközösség Juhászné Czinkóczi Éva, Mesterné Taskovics Valéria, Mészáros Imre, Nagy Ildikó 9. - Martinstag (péntek) Felvonulás (projektórák) Német nyelvet tanulók Német nyelvi munkaközösség Kissné Csordás Anikó Munkanap (szombat) Tantestületi tréning pszichológus vezetésével Pedagógus burn out II. rész Iskolavezetés, alsó felső tagozatos Juhászné Czinkóczi Éva, Mesterné Taskovics Valéria, Mészáros Imre Első világháborús megemlékezés gyertyagyújtás a Kiskunhalasi Önként jelentkező évfolyamos osztályfőnökök Mészáros Imre római katolikus temetőben (vasárnap) évfolyamos tanulók Pályaválasztási szülői értekezlet a 8. évfolyamon tanulók 8. évfolyam Iskolavezetés, 8. osztályos osztályfőnökök Dr. számára (kedd óra) I. negyedévi figyelmeztetők, dicséretek (péntek) Minden évfolyam Osztályfőnökök, Dr. Makay Gáborné Nyílt nap az évfolyamokon (kedd) Felső tagozat Igazgató, igazgatóhelyettesek, Dr. Makay Gáborné felső tagozatos munkaközösségek Nyílt nap a évfolyamokon (szerda) Alsó tagozat Igazgató, igazgatóhelyettesek, alsó tagozatos munkaközösségek Árendás Rozália

5 22. - Tankerületi Angol, és Német Nyelvi Vers- és Prózamondó Verseny tankerületi verseny (csütörtök) Továbbjutott tanulók Iskolavezetés, idegen nyelvi munkaközösség Juhászné Czinkóczi Éva, Mesterné Taskovics Valéria, Mészáros Imre, Nagy Ildikó 25-ig - Pedagógus portfóliók feltöltése (vasárnap) Jelentkező Intézményvezetés, BECS-tagok Nevelőtestületi továbbképzés Pályaválasztásra való felkészülés, digitális tananyagtartalmak motiváló hatása az oktatásban (hétfő ) Iskolavezetés alsó és felső tagozatos Viedner Mónika Fogadóóra (hétfő) Igazgató, igazgatóhelyettesek, Dr. Makay Gáborné folyamán - Darvadozás Jelentkező tanulók ÖKO-munkacsoport Elekné Szélpál Ildikó folyamán - Mesemondó verseny Minden évfolyam Humán munkaközösség Alsós munkaközösségek Hegyes Emőke, Árendás Rozália DECEMBER 1. - Munkanap XXIV. Szülők bálja (szombat) 7. évfolyam SZMK vezetőség, iskolavezetés, Mészáros Imre, Herczeg Nóra, tantestület 3. - Mesemondó verseny Felső tagozat Humán munkaközösség Mészárosné Lövey Mónika 6. - Jön a Mikulás! (csütörtök) a diákönkormányzat szervezésében Diákönkormányzat Diákönkormányzat Csanádi Anikó 6. - Mikulásnap a partnerintézmények részére (szerda) 5. évfolyam osztályos tanulók jelentkezése a központi felvételi 8. évfolyam 8. osztályos osztályfőnökök Dr., vizsgára (kedd) Luca-napi diszkó a diákönkormányzat szervezésében Felső tagozat Diákönkormányzat. 8. évfolyam Csanádi Anikó (péntek) Munkanap Adventi projektnap adventi ajándékkészítés, alapítványi karácsonyi vásár, nemzetiségek ünnepe (szombat) Minden évfolyam Igazgató, igazgatóhelyettes, nemzetiségi koordinátorok Mesterné Taskovics Valéria, Cseriné Benkóczy Mónika, Kindl Éva, Nagy Ildikó, Kissné Csordás Anikó Karácsonyi hangverseny a baptista templomban (szerda) Minden évfolyam Kalamáris Kulturális Alapítvány Mészárosné Lövey Mónika, Hegyes Emőke, Kádár Szilárd, Kovács Lászlóné Iskolai karácsonyi ünnep (csütörtök) téli szünet előtti utolsó tanítási nap Minden évfolyam (3. c osztály, 4. b osztály) Igazgatói szünet Szülők Bálja (péntek) Munkaszüneti nap (hétfő) 27 I Téli szünet Minden évfolyam Alsó tagozat 1-4. évfolyam, ÖKOmunkaközösség Csanádi Judit, Árendás Rozália

6 JANUÁR 3. - A téli szünet utáni első tanítási nap (csütörtök) Minden évfolyam 9 IV Tanulók fizikai állapotának és edzettségének mérése Felső tagozat Testnevelő Pótiné Rasztik Éva, Némethné Virág Judit, Zseniné Mészáros Anita Központi felvételi a 8. osztályos tanulóknak (szombat) 8. évfolyamos tanulók Igazgató A magyar kultúra napja stúdiós megemlékezés (kedd) Minden évfolyam Humán munkaközösség Kovács Lászlóné Szép Magyar Beszéd verseny (péntek) 5-8. évfolyam Humán munkaközösség Mészárosné Lövey Mónika Az I. félév zárása osztályozó konferencia Iskolavezetés, munkaközösségvezetők valamennyi pedagógus (alsó tagozat /szerda felső tagozat / csütörtök) Az első félév vége (péntek) Minden évfolyam 31 II Sulileső délutánok 4 foglalkozás (csütörtökönként) Érdeklődő óvodások 1-2. évfolyamos munkaközösség Nagy-Tóthné Vilonya Zsuzsanna FEBRUÁR 1. - A félévi értesítők kiadása (péntek) Minden évfolyam Osztályfőnökök Dr. Makay Gáborné Szülői értekezletek Minden évfolyam Osztályfőnökök Dr. Makay Gáborné 5. - Nevelőtestületi értekezlet (kedd) Igazgató Nevelőtestületi értekezlet (kedd) 8. - A II. félévi tanmenetek, foglalkozási tervek leadása (pén- Pedagógusok Igazgató, igazgatóhelyettesek, valamennyi pedagógus tek) munkaközösség-vezetők 8. - Iskolai farsang alsó tagozat (péntek) Alsó tagozatos tanulók Alsó tagozatos munkaközösségek, szülői munkaközösség. igazgatóhelyettesek Gálné Kocsis Magdolna, Miskeiné Nagy Marianna Brit ünnepek Valentin s Day Valentin-napi projektórák 5-8. évfolyam angol Angol nyelvi munkaközösség Nagy Ildikó és/vagy színházlátogatás (csütörtök) nyelvet tanulók A továbbtanulási jelentkezési lapok megküldése (hétfő) 8. évfolyam Osztályfőnökök, pályaválasztási Juhászné Czinkóczi Éva felelős Iskolai farsang felső tagozat (péntek) Felső tagozatos tanulók Diákönkormányzat, szülői munkaközösség, Csanádi Anikó osztályfőnökök A kommunizmus áldozatainak emléknapja (hétfő) 8. évfolyam Igazgató, osztályfőnökök Mészáros Imre folyamán - Az iskolai SZMK-vezetőség, az Iskolaszék és az Intézményi Tanács közös értekezlete Igazgató MÁRCIUS 7. - A leendő 1. osztályosok fogadása a 2. évfolyamon (csütörtökközösség 2. évfolyam Igazgató, 1-2. évfolyamos munka Nyílt nap az 1. osztályosoknak (kedd) 1. évfolyam 1-2. évfolyamos munkaközösség

7 13. - Iskolai ünnepély az es forradalom és szabadságharc tiszteletére (szerda) 7. évfolyam 7. évfolyamos osztályfőnökök Dr. Makay Gáborné, Kissné Csordás Anikó, Dr Igazgatói szünet (csütörtök) Városi ünnepély az es forradalom és szabadságharc Jelentkező tanulók Iskolavezetés, diákönkormányzat Dr. Makay Gáborné tiszteletére (péntek) Fenntarthatósági témahét Minden évfolyam ÖKO-munkacsoport Elekné Szélpál Ildikó, Dr. Makay Gáborné ÁPRILIS 5. - III. negyedévi dicséretek és figyelmeztetések (péntek) Minden évfolyam Osztályfőnökök Dr. Makay Gáborné Digitális témahét Minden évfolyam Iskolavezetés, munkaközösségvezetők, Krivosija Róbert, Dr. Makay Gáborné A költészet napja stúdiós megemlékezés (szerda) Humán munkaközösség Mészárosné Lövey Mónika Fogadóóra (hétfő) Igazgató, Dr. Makay Gáborné A holokauszt áldozatainak emléknapja (kedd) 8. évfolyam Igazgató, osztályfőnökök Mészáros Imre 17. A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap (szerda) Tavaszi szünet A tavaszi szünet utáni első tanítási nap (szerda) MOZDULJ! iskolai sportnap (kedd) Alsó tagozat, felső tagozat alsó tagozatos munkaközösségek, testnevelő, osztályfőnökök Pótiné Rasztik Éva, Fülöpné Ábrahám Irén, Horváth Eszter, Miskeiné Nagy Marianna 29 V Anyák napja szülői értekezletek Minden évfolyam Osztályfőnökök 29 V Osztálykirándulások Minden évfolyam Osztályfőnökök folyamán - Az SZMK választmányi ülése Igazgató folyamán - Leendő elsősök beiratkozása Igazgató, iskolatitkár Juhászné Czinkóczi Éva MÁJUS A honvédelem napja megemlékezés a Gábor Áronszobornál (kedd óra) Alsó tagozat 4. c osztály, 3-4. évfolyamos munkaközösség Mészáros Imre, Rokolyáné Balaskó Erika, Ritterné Bereczi Ingrid Írásbeli idegen nyelvi mérés (szerda) érintett évfolyamok: 6., 8. évfolyam Iskolavezetés, idegen nyelvi munkaközösségek vezetői Nagy Ildikó, Cseriné Benkóczy Mónika, nyelvtanárok 16 / Iskolai fotózás (csütörtök) Minden évfolyam Iskolavezetés, osztályfőnökök Mészáros Imre Majális, sportnap Kunfehértón (péntek) Minden évfolyam Igazgató, igazgatóhelyettesek, Mészáros Imre, SZMK-vezetőség osztályfőnökök, Országos kompetenciamérés a 6. és 8. évfolyamon (szerda) 6., 8. évfolyamos tanulók Iskolavezetés Kompetenciamérést végző munkacsoport, osztályfőnökök folyamán - A 8. osztályosok angol és német nyelvvizsgája 8. évfolyam Idegen nyelvi munkaközösség Nagy Ildikó, Kissné Csordás Anikó

8 JÚNIUS 4. - A Nemzeti Összetartozás Napja stúdiós megemlékezés (kedd) Minden évfolyam Humán munkaközösség, diákönkormányzat Cseriné Benkóczy Mónika, Elekné Szélpál Ildikó Osztályozó konferencia (szerda alsó tagozat; csütörtök Iskolavezetés, munkaközösség- Valamennyi pedagógus felső tagozat) vezetők 10. Pünkösd Az iskola napja (kedd) Minden évfolyam Iskolavezetés, osztályfőnökök Mészáros Imre A diákönkormányzat napja utolsó tanítási nap (péntek) Minden évfolyam Munkaközösség-vezetők, diákönkormányzat Mészáros Imre, Csanádi Anikó A 8. osztályosok ballagási ünnepélye (szombat 9 00 óra) évfolyam Igazgató 7-8. évfolyamos osztályfőnökök Kissné Csordás Anikó Tanévzáró ünnepély (szerda óra) Felső tagozat Igazgató, humán munkaközösség Kindl Éva folyamán - Az iskolai SZMK-vezetőség, az Iskolaszék és az Intézményi Igazgató, érintett Tanács közös értekezlete a nyári szünetben - Nyári táborok előkészítése, lebonyolítása Táborvezetők, résztvevő a nyári szünetben - Felkészítő foglalkozások a leendő elsősök számára Leendő első évfolyamos Tanévnyitó ünnepély (hétfő) Minden évfolyam Iskolavezetés, leendő első évfolyamos Bertáné László Tünde, Fülöpné Ábrahám Irén

RENDEZVÉNYTERV 2017/2017

RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 SZEPTEMBER VIII. 31. - Tanévnyitó ünnepély (csütörtök 17 00 óra) 1. - Első tanítási nap (péntek) elején - Első évfolyamos szülői értekezlet 17 00 -órakor 8 10. - Halasi Szüret

Részletesebben

ÉRINTETT TANULÓI KÖZÖSSÉG SZEPTEMBER

ÉRINTETT TANULÓI KÖZÖSSÉG SZEPTEMBER A KISKUNHALASI FELSŐVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKA ÉS RENDEZVÉNYTERVE A 2017-2018-AS TANÉVBEN KIEMELT FELADATOK 1. Az országos mérésekkel kapcsolatos intézkedési tervek elkészítése egységes szaktárgyi felmérések

Részletesebben

ÉRINTETT TANULÓI KÖZÖSSÉG. Szőke Ágnes, Lovasné Dósa Hedvig 1. - Első tanítási nap (csütörtök) Első évfolyamos szülői értekezlet

ÉRINTETT TANULÓI KÖZÖSSÉG. Szőke Ágnes, Lovasné Dósa Hedvig 1. - Első tanítási nap (csütörtök) Első évfolyamos szülői értekezlet A KISKUNHALASI FELSŐVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKA ÉS RENDEZVÉNYTERVE A 2016-2017-ES TANÉVBEN KIEMELT FELADATOK 1. Az intézményi dokumentumok áttekintése, pontosítása 2. Az országos mérésekkel kapcsolatos

Részletesebben

AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK:

AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK: AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK: Tanítási napok száma: 180 Első tanítási nap: 2017. szeptember 1. (péntek) Utolsó tanítási nap: 2018. június 15. (péntek) Az első félév 2018. január 26-ig

Részletesebben

Feladatok havi ütemezése. 2018/2019. tanév

Feladatok havi ütemezése. 2018/2019. tanév Feladatok havi ütemezése 2018/2019. tanév SZEPTEMBER Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés 3. hétfő 8:00 12:00 Tanévnyitó ünnepély Létszámegyeztetés Dr. Kunné Csobán Ilona osztályfőnökök 4. kedd

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje

A 2018/2019. tanév rendje A 2018/2019. tanév rendje A tanév, a szorgalmi idő (tanítási év) A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek).

Részletesebben

Ütemterv AUGUSZTUS

Ütemterv AUGUSZTUS Ütemterv 2018. AUGUSZTUS 24. P 25. Szo 26. V 27. H Alakuló értekezlet 9 óra Munkavédelmi oktatás Pótvizsgák 10 óra Tanévnyitó értekezlet 9:00 óra 16:00 Közösségi fórum az 1. osztályos szülőknek, Családi

Részletesebben

es tanév helyi rendje

es tanév helyi rendje 2016-2017-es tanév helyi rendje Dátum Esemény Tanítási nap 22 hétfő 23 kedd 24 szerda Javítóvizsga 09:00 óra Tankönyvek kiosztása 5-8. évf. 12.00-18.00 25 csütörtök Tankönyvek kiosztása 5-8. évf. 08.00-12.00

Részletesebben

Havi munkaterv: augusztus: Nap Óra Program Felelős 22. k. 9:00 Alakuló értekezlet igazgató 23.sz-31.cs. 9:00

Havi munkaterv: augusztus: Nap Óra Program Felelős 22. k. 9:00 Alakuló értekezlet igazgató 23.sz-31.cs. 9:00 Az őszi szünet 2017. október 30-ától 2017. november 3-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2017. október 27. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2017. november 6. (hétfő). A téli szünet

Részletesebben

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

A 2018/2019-es tanév rendje

A 2018/2019-es tanév rendje A 2018/2019-es tanév rendje Szorgalmi idő A 2018/19. tanévben a szorgalmi idő első napja 2018. szeptember 3. (hétfő), utolsó tanítási nap 2018. június 14. (péntek). A tanítási napok száma 181 nap + 6 tanítás

Részletesebben

Tagintézményünk éves programja

Tagintézményünk éves programja Tagintézményünk éves programja Tanítási napok száma: 181 nap DÁTUM TÉMA FELELŐS AUGUSZTUS 23. - 9.00 Alakuló értekezlet tagintézmény-vezető 28. -30. 8.00 Javító- és osztályozóvizsga Barta E. Tóth A. Kiss

Részletesebben

Ünnepélyes tanévnyitó, első tanítási nap. Szülői ért. 1. évf.

Ünnepélyes tanévnyitó, első tanítási nap. Szülői ért. 1. évf. A szept. 3. hétfő 8.00, 3 tanítási óra alsóban, ebéd 11-től folyamatosan Ünnepélyes tanévnyitó, első tanítási nap 17.00 Szülői ért. 1. évf. szept. 4. kedd szept. 5. szerda szept. 6. csüt. szept. 7. péntek

Részletesebben

KECSKEMÉTI BELVÁROSI ZRÍNYI ILONA ÁLTALÁNOS ISKOLA BÉKE ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA as TANÉV (Napokra lebontva tanítási nap)

KECSKEMÉTI BELVÁROSI ZRÍNYI ILONA ÁLTALÁNOS ISKOLA BÉKE ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA as TANÉV (Napokra lebontva tanítási nap) KECSKEMÉTI BELVÁROSI ZRÍNYI ILONA ÁLTALÁNOS ISKOLA BÉKE ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA 201819as TANÉV (Napokra lebontva 181 tanítási nap) HÓNAP NAP TANÍTÁSI NAP 2018 AUGUSZTUS ESEMÉNYEK (RENDEZVÉNYEK, ÜNNEPÉLYEK)

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE Kecskeméti Széchenyivárosi Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája 6000. Kecskemét, Forradalom u. 1. Tel.: 76/488-762 Fax.:76/508-309 E-mail: moraisk@keszeiskola.hu ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as

Részletesebben

A 2017/2018-as tanév helyi rendje

A 2017/2018-as tanév helyi rendje A 2017/2018-as tanév helyi rendje Tanítási Javítóvizsga Tankönyvcsomagok kiosztása 2017. augusztus 28. hétfő Tankönyvcsomagok kiosztása 2017. augusztus 29. kedd 2017. augusztus 30. szerda 2017. augusztus

Részletesebben

A 2017/18-as tanév helyi rendje

A 2017/18-as tanév helyi rendje A 2017/18-as tanév helyi rendje Az első tanítási nap: 2017. szeptember 1. (péntek) Az utolsó tanítási nap: 2018. június 15. (péntek) Tanítási szünetek: Őszi szünet: 2017. október 30-tól november 3-ig tart.

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre Hét Hónap, nap Eseménytervezet szeptember 1.hét 1. "A" hét 1. hétfő Első tanítási nap: munkavédelmi oktatás a 9.évfolyam számára 2. 2. kedd 3. 3. szerda Tanévnyitó

Részletesebben

2013 / tanév programjai

2013 / tanév programjai 2013 / 2014. tanév programjai Augusztus 26. hétfő Alakuló értekezlet 27. kedd Munkaközösségi értekezletek 29. csütörtök Osztályfőnöki értekezlet 30. péntek Nevelőtestületi értekezlet Szeptember 01. vasárnap

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966 1. A tanév helyi rendje Az iskolai szorgalmi idő Első tanítási nap: 2015. szeptember 01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda) Ballagás: 2016. június 17. A tanítási napok száma: 181 nap

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet a 2018/2019. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2018. Augusztus 21 25. (kedd szombat) 22. (szerda) 8:00-12:00

Részletesebben

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019. TANÉV ESEMÉNYEI

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019. TANÉV ESEMÉNYEI S Z E P T E M B E R 3 H Tanévnyitó ünnepély Első tanítási nap Tankönyvosztás Szülői értekezlet - Széchenyi Művészetis szülői értekezlet 4 K Szülői értekezlet Pattantyús Művészetis szülői értekezlet 19

Részletesebben

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár 1 Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola 2018/2019-es tanév Eseménynaptár Tanítás nélküli munkanap Időpontja Felelőse Diákönkormányzati nap 2018. december 1. szombat diákönkormányzat Szakmai nap

Részletesebben

Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola. A 2017/2018. tanév munkarendje

Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola. A 2017/2018. tanév munkarendje Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola A 2017/2018. tanév munkarendje 1. Ünnepélyek: Felelősök: Ünnepélyes tanévnyitó 2017. szeptember 1. (péntek) 8 óra Endrefalva 2017. augusztus 31. (csütörtök) Szécsényfelfalu

Részletesebben

Török Flóris Általános Iskola éves programja havi bontásban a 2017/2018-as tanévben

Török Flóris Általános Iskola éves programja havi bontásban a 2017/2018-as tanévben Török Flóris Általános Iskola éves programja havi bontásban a 2017/2018-as tanévben AUGUSZTUS 2017. augusztus 28-29. 9 00 Javítóvizsgára és szintfelmérőre felkészítés 2017. augusztus 30. 10 00 Javítóvizsga,

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018.

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. IDŐ MUNKATERVI PROGRAMOK SZERVEZÉSI KOORDINÁTOR VIII. 22. 9:00 VII. 23. 9:00 VIII.22.- 31. VIII. 24. VIII. 28. 8:00-17:00 VIII. 29. 8:00-17:00

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31.

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31. A tanév rendje 1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2015. szeptember 1. (kedd) A tanév első féléve: 2016. január 22. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek)

Részletesebben

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény Püspökladányi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény 4150 Püspökladány Bajcsy-Zs.u.3-5. MUNKATERVI

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

Soproni Széchenyi István Gimnázium ÉVES MUNKATERV as tanév

Soproni Széchenyi István Gimnázium ÉVES MUNKATERV as tanév Alakuló tantestületi értekezlet Farkas Gábor augusztus 26. 9.00 Munkaközösségi értekezletek iskolavezetés, munkaközösség-vezetők augusztus 26-szeptember 6. Javító- és különbözeti vizsgák Szentpáli Ágnes

Részletesebben

A 2017/2018-es tanév rendje a Soproni Széchenyi István Gimnáziumban Feladat Felelős Időpont

A 2017/2018-es tanév rendje a Soproni Széchenyi István Gimnáziumban Feladat Felelős Időpont Feladat Felelős Időpont Geopolitikai Konferencia 2017 Közép- és Kelet- Európa a 21. század többpólusú világában Farkas Gábor, Simon György augusztus 25. Magyar-Földrajzi Társaság 70. Vándorgyűlése és 141.

Részletesebben

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2016/2017.

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2016/2017. MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2016/2017. IDŐ MUNKATERVI PROGRAMOK SZERVEZÉSI KOORDINÁTOR AUGUSZTUS VIII. 22. 9:00 Alakuló értekezlet VII. 23. Tűz-és balesetvédelmi oktatás VIII.22.-31.

Részletesebben

Soproni Széchenyi István Gimnázium ÉVES MUNKATERV as tanév

Soproni Széchenyi István Gimnázium ÉVES MUNKATERV as tanév Alakuló tantestületi értekezlet Farkas Gábor augusztus 27. 9.00 Javító- és különbözeti vizsgák Szentpáli Ágnes augusztus 28. 9.00 Tanévnyitó tantestületi értekezlet Farkas Gábor augusztus 30. 9.00 Fecsketábor

Részletesebben

1043 Budapest, Erzsébet u. 31. OM: web: 36(1) ;

1043 Budapest, Erzsébet u. 31. OM: web:  36(1) ; LÁZÁR ERVIN ÁLTALÁNOS ISKOLA 1043 Budapest, Erzsébet u. 31. OM:034862 web: http://www.lazaraltisk.hu/, 36(1)369-3180; e-mail: lazaraltisk@gmail.com A 2016/2017-es tanév munkarendje A 2016/17-es tanév rendje

Részletesebben

Részletek iskolánk 2017/2018. évi munkatervéből: 2. A 2017/2018. tanév feladatai. 3. A 2017/2018. tanév rendje

Részletek iskolánk 2017/2018. évi munkatervéből: 2. A 2017/2018. tanév feladatai. 3. A 2017/2018. tanév rendje Részletek iskolánk 2017/2018. évi munkatervéből: 2. A 2017/2018. tanév feladatai 2.1. Kiemelt feladatok Kiemelt feladataink a 2017/2018. tanévre: A lemorzsolódásban veszélyeztetett tanulók segítése, a

Részletesebben

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős 2015. augusztus 31. 9 00 2015. augusztus 31. 17 00 Tanévnyitó Tanévnyitó ünnepség 2015. szeptember 1. Első Tanítási nap osztályfőnökök 2015. szeptember

Részletesebben

A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve

A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve Szeptember 1. 1. csütörtök A hét 8.00 Tanévnyitó ünnepély. Első tanítási nap: 1. 3 óra; 2-8. 4 óra. Szülői értekezlet 1. évfolyam. 2. 2. péntek ----

Részletesebben

5. A tanév helyi rendje 2017/18.

5. A tanév helyi rendje 2017/18. 5. A tanév helyi rendje 2017/18. Az énekkari próbák rendje: kedd: 50-14-30 : 50-30. Szeptember 1. 4-8. 6. 7. 18. 22. 23. 30. Tanévnyitó ünnepély: 8.00 1-8. évfolyamos szülői értekezlet Tűzriadó próba Bombariadó

Részletesebben

Feladatok havi ütemezése. 2017/2018. tanév

Feladatok havi ütemezése. 2017/2018. tanév Feladatok havi ütemezése 2017/2018. tanév SZEPTEMBER Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés 1. péntek 8:00 Tanévnyitó ünnepély Pánics Béláné 2. szombat Japán iskola 3. vasárnap 4. hétfő 14:00 Vezetői

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2018/19.

A tanév helyi rendje 2018/19. A tanév helyi rendje 2018/19. Szeptember 03. Tanévnyitó ünnepély: 8.00 1. évfolyamos szülői értekezlet 03-06. 2-8. évfolyamos szülői értekezlet 05. 06. 17. Tűzriadó próba Bombariadó próba Tanmenetek leadása

Részletesebben

RENDEZVÉNY. 2017/ szeptember 1 (péntek) június 15 (péntek) 180 tanítási nap

RENDEZVÉNY. 2017/ szeptember 1 (péntek) június 15 (péntek) 180 tanítási nap RENDEZVÉNYTERV 2017/2018. 2017.szeptember 1 () 2018. június 15 () 180 tanítási nap aug. 22-ig IDŐPONT RENDEZVÉNY Tankönyvek átvétele FELELŐS/ RÉSZTVEVŐ Nagyné Szabó Cecília aug. 23. Pedagógusok munkába

Részletesebben

6.1. Tanítási napok és szünetek

6.1. Tanítási napok és szünetek 6. A TANÉV RENDJE 6.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2016. szeptember 1. (csütörtök) A tanév első féléve: 2017. január 20. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2017. január

Részletesebben

A 2017/2018-as tanév helyi rendje, az iskola munkaterve

A 2017/2018-as tanév helyi rendje, az iskola munkaterve A 2017/2018-as tanév helyi rendje, az iskola munkaterve - A 2017/2018-as tanév első tanítási napja 2017. szeptember 1. péntek és utolsó tanítási napja 2018. június 15. péntek. A tanítási napok száma 180

Részletesebben

sz. esemény / téma időpont 1. Névadó ünnepély Félévi értekezlet Tantestületi kirándulás, csapatépítés

sz. esemény / téma időpont 1. Névadó ünnepély Félévi értekezlet Tantestületi kirándulás, csapatépítés A tanítás nélküli munkanapok időpontjai, felhasználása 1. Névadó ünnepély 2017. 10.12. 2. Félévi értekezlet 01.29. 3. Tantestületi kirándulás, csapatépítés 04.04. 4. Tanulmányi kirándulások 05.31. 5. DÖK

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap 1. 3. Hétfő Tanévnyitó ünnepély - A szorgalmi idő első tanítási napja 2. 4. Kedd 3. 5. Szerda 4. 6. Csütörtök 5. 7. Péntek 8. Szombat 9. Vasárnap 6. 10. Hétfő 7. 11.

Részletesebben

Tanév eleji feladatok; szakmai munkaközösségi értekezletek Tanévnyitó tantestületi értekezlet Tanév eleji feladatok, tanév előkészítése

Tanév eleji feladatok; szakmai munkaközösségi értekezletek Tanévnyitó tantestületi értekezlet Tanév eleji feladatok, tanév előkészítése Dátum Nap Iskolában eltöltött napok száma Esemény Felelős 25 26 27 28 29 30 31 csütörtök hétfő kedd szerda Alakuló Javítóvizsgák Tanév előkészítésével kapcsolatos feladatok Közismereti munkaközösségi ek

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: január 23-ig (péntek) Őszi szünet: október

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: január 23-ig (péntek) Őszi szünet: október A tanév rendje 6.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2014. szeptember 1. (hétfő) A tanév első féléve: 2015. január 16-ig (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2015. január

Részletesebben

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája Időpontok Program 2018. augusztus 22. 9h Mozgásterápia felmérés augusztus 23. 9h Tantestületi alakuló értekezlet augusztus

Részletesebben

2018/2019. tanév ütemterve

2018/2019. tanév ütemterve 2018/2019. tanév ütemterve Első tanítási nap: 2018. szeptember 3. (hétfő) Tanévnyitó ünnepély: 2018. szeptember 3. (hétfő) 8.00 Első tanítási nap az esti tagozaton 2018. szeptember 3. 14 15 Az őszi érettségi

Részletesebben

Őszi szünet: október november 5. Téli szünet: december január 2. Tavaszi szünet: március április 3.

Őszi szünet: október november 5. Téli szünet: december január 2. Tavaszi szünet: március április 3. 7. A TANÉV RENDJE 7.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2017. szeptember 1. (péntek) A tanév első féléve: 2018. január 19. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2018. január

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja

A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja A tanév rendjét és munkatervét a 13/2018. (VI.14) EMMI rendelet, a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum éves keretmunkaterve és az iskola Pedagógiai Programja

Részletesebben

Időpont Téma Felelős Augusztus. 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea

Időpont Téma Felelős Augusztus. 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea Székhely Eseménynaptár 2017-2018 Időpont Téma Felelős Augusztus 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea Munkaközösségi foglalkozások Munkaközösség-vezetők 29-30. Osztályozó- és javítóvizsgák Tanítók, szaktanárok

Részletesebben

AUGUSZTUS SZEPTEMBER

AUGUSZTUS SZEPTEMBER 2017/2018-as tanév munkaterve Időpontok Programok AUGUSZTUS 2017.08.22. Javító vizsga 2017.08.28. Tankönyvosztás 2017.09. 01. 08.00 2017.09.04. 16:30 2017.09.13-14. 14.00-17.00-ig 2017.09.15-ig SZEPTEMBER

Részletesebben

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Béke Általános Iskolájának programtervezete

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Béke Általános Iskolájának programtervezete Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Béke Általános Iskolájának programtervezete HÓNAP NAP TANÍTÁSI NAP 2017 AUGUSZTUS ESEMÉNYEK (RENDEZVÉNYEK, ÜNNEPÉLYEK) 21. hétfő - Jelentkezés, alakuló

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

2017 Szeptember HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP Évnyitó a Sportcsarnokban Schultüte Első tanítási nap

2017 Szeptember HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP Évnyitó a Sportcsarnokban Schultüte Első tanítási nap 2017 Szeptember 28 29 30 31 01 02 03 8.00 Évnyitó a Sportcsarnokban Schultüte Első tanítási nap 04 05 06 07 08 09 10 Szülői értekezlet 1. évf. 17 óra Szülői értekezlet 2-4. évf. 17 óra Szülői értekezlet

Részletesebben

A 2017/2018. tanév rendje

A 2017/2018. tanév rendje A 2017/2018. tanév rendje A 2017/2018. tanévben a szorgalmi idő első tanítási napja 2017. szeptember 1. (péntek) és utolsó tanítási napja 2018. június 15. (péntek). A tanítási napok száma: 180 nap. A szorgalmi

Részletesebben

Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. munkanap. nélküli augusztus

Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. munkanap. nélküli augusztus Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája dátum i 2017. augusztus 2017. augusztus 28., hétfő hétfő Alakuló értekezlet Javító- és különbözeti vizsgák 9.00 13.00

Részletesebben

Kunszt Jó zsef Katólikus Á ltala nós Iskóla. Éves munkaterv. 2016/2017 tanév

Kunszt Jó zsef Katólikus Á ltala nós Iskóla. Éves munkaterv. 2016/2017 tanév Kunszt Jó zsef Katólikus Á ltala nós Iskóla Éves munkaterv 2016/2017 tanév Munkaterv 2016/2017 tanév 1. félév Időpont Esemény Felelősök hétfőnként 8.00 Vezetői megbeszélés. Solti Kálmán igazgató augusztus

Részletesebben

Tanítási év helyi rendje 2015/2016

Tanítási év helyi rendje 2015/2016 Tanítási év helyi rendje 2015/2016 jogszabályi háttér: az emberi erőforrások minisztere 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete a 2015/2016. tanév rendjéről tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok

Részletesebben

2018 Szeptember HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP

2018 Szeptember HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP 2018 Szeptember 27 28 29 30 31 01 02 03 04 05 06 07 08 09 8.00 Évnyitó a Sportcsarnokban Schultüte Első tanítási nap Szülői értekezlet az első osztályos szülőknek 17 h Szülői értekezlet 2-4. évf. 17 óra

Részletesebben

A TANÉV HELYI RENDJE 14/2017. (VI. 14.) EMMI

A TANÉV HELYI RENDJE 14/2017. (VI. 14.) EMMI Tisztelt Szülők, Kedves Tanulók! A 2017/18-as tanév rendje megjelent a Magyar Közlöny 2017. évi 90. számában. A tanév helyi rendjének meghatározása az emberi erőforrások minisztere 2017/2018. tanév rendjéről

Részletesebben

A 2015/2016 tanév helyi rendje

A 2015/2016 tanév helyi rendje Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda A 2015/2016 tanév helyi rendje Szeptemberi programok Dátum, időpont Esemény, rendezvény Felelős(ök) Szeptember 1. 8 óra Szeptember 2. 16.30 óra

Részletesebben

Eseménynaptár 2014/2015

Eseménynaptár 2014/2015 Eseménynaptár 2014/2015 SZEPTEMBER 01. hétfő Tanévnyitó ünnepély 1. tanítási nap 8:00 óra 03. szerda Modul órák, szakköri foglalkozások megkezdése. Modul óra és szakkörvezetők 09. kedd Iskolavezetőségi

Részletesebben

Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések

Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések AUGUSZTUS 21. 8 00 Vezetői értekezlet 26. 8 00 Alakuló értekezlet Munkavédelmi, tűzvédelmi oktatás Munkaközösségi megbeszélések 27. 9 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 28-29. Tanév

Részletesebben

Tanítási szünet Ünnepnap, pihenőnap tanítás nélküli munkanap Helyszín. Augusztus

Tanítási szünet Ünnepnap, pihenőnap tanítás nélküli munkanap Helyszín. Augusztus Győrújbaráti II: Rákóczi Ferenc Általános Iskola naptári terve a 2018-19 tanévre Jelmagyarázat Tanítási szünet Ünnepnap, pihenőnap tanítás nélküli munkanap Helyszín Augusztus 2018.08.01 szerda 2018.08.02

Részletesebben

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS 17. (hétfő) 9:00 alakuló értekezlet 18-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 24-26. DIFER mérés 26. tankönyvek átvétele 27. 7:00 szakmai

Részletesebben

XI. A 2017/2018-as tanév ütemterve

XI. A 2017/2018-as tanév ütemterve XI. A 2017/2018-as tanév ütemterve Dátum Szeptember 1. Esemény 8:00 Tanévnyitó Első tanítási nap - munka és balesetvédelmi oktatás a tanulóknak Napközis tanulók felmérése 1.osztályos szülői értekezlet

Részletesebben

KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA es TANÉV RENDJE

KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA es TANÉV RENDJE KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018-2019-es TANÉV RENDJE KECSKEMÉTI SZÉCHENYIVÁROSI ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018-2019-es TANÉV RENDJE HÓNAP NAP ESEMÉNYEK (RENDEZVÉNYEK, ÜNNEPÉLYEK)

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV. Első tanítási nap szeptember 1.

Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV. Első tanítási nap szeptember 1. Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV Tanév rendje Tanévnyitó ünnepség 2016. szeptember 1. (csütörtök) 8.00 óra Első tanítási nap 2016. szeptember

Részletesebben

Pápai Petőfi Sándor Gimnázium

Pápai Petőfi Sándor Gimnázium A tanév rendje, a 2018/19-es tanév feladatainak ütemezése augusztus 24. péntek augusztus 25. szombat augusztus 26. vasárnap augusztus 27. hétfő augusztus 28. kedd augusztus 29. szerda augusztus 30. csütörtök

Részletesebben

VESZPRÉMI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM GÖNCZY PÁL SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA MUNKATERV TANÉV

VESZPRÉMI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM GÖNCZY PÁL SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA MUNKATERV TANÉV VESZPRÉMI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM GÖNCZY PÁL SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA MUNKATERV 2016-17 TANÉV 2016-17-es tanév rendje Első tanítási nap: 2016. szeptember 01. (csütörtök) Utolsó tanítási nap: 2017.

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV FEKETE ISTVÁN - VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM AJKA FÜRST SÁNDOR UTCA 2. A 2017/18-AS TANÉVRE ÖSSZEÁLLÍTOTTA:

RENDEZVÉNYTERV FEKETE ISTVÁN - VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM AJKA FÜRST SÁNDOR UTCA 2. A 2017/18-AS TANÉVRE ÖSSZEÁLLÍTOTTA: RENDEZVÉNYTERV A 2017/18-AS TANÉVRE FÜRST SÁNDOR UTCA 2. ÖSSZEÁLLÍTOTTA: CSERHÁTI CSILLA (INTÉZMÉNYVEZETŐ-HELYETTES) RIEDERNÉ FENYVESI BERNADETT(INTÉZMÉNYVEZETŐ) FEKETE ISTVÁN - VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Első tanítási nap 2015. szeptember 1. Őszi szünet 2015. október 26. október 30. Téli szünet 2015. december 21. - 2015. december 31.

Első tanítási nap 2015. szeptember 1. Őszi szünet 2015. október 26. október 30. Téli szünet 2015. december 21. - 2015. december 31. Tanév rendje Tanévnyitó 2015. szeptember 1. (kedd) 8.00 óra Első tanítási nap 2015. szeptember 1. Őszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2015. október 22. (csütörtök) Munkaszüneti nap 2015. október 23.

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2016/17.

A tanév helyi rendje 2016/17. A tanév helyi rendje 2016/17. Az énekkari próbák rendje: : 13.50-14-30 : 13.50-14.30. Szeptember 1. 7. 6. 5-8. 12. 17. 24. 26. Tanévnyitó ünnepély: 8.00 1. évfolyam szülői értekezletek:17.00 Tűzriadó próba

Részletesebben

ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató

ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató SZEPTEMBER 1. h Az első tanítási nap 8.00 - Ünnepélyes tanévnyitó. utána: Iskolai Sportkör gyűlés Alsó tagozat: 1-4.óra: osztályfőnöki óra

Részletesebben

Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola. A 2016/2017. tanév munkarendje

Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola. A 2016/2017. tanév munkarendje Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola A 2016/2017. tanév munkarendje 1. Ünnepélyek: Felelősök: Ünnepélyes tanévnyitó 2016. szeptember 1. (csütörtök) 8 óra Endrefalva 2016. augusztus 31. (szerda) Homoki

Részletesebben

5. A szorgalmi idő rendje

5. A szorgalmi idő rendje 5. A szorgalmi idő rendje A 2013/14. tanév első tanítási napja: utolsó tanítási napja: az iskola utolsó, befejező évfolyamán az utolsó tanítási nap: az I. félév: a félévi értesítők kiosztása: 2013. szeptember

Részletesebben

A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve

A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve időpont program felelős Augusztus 24. Alakuló értekezlet 25. 8 00 Osztályozóvizsga Dr. Kapusiné Szigethi Emese 26. Szakalkalmazotti értekezlet 27.

Részletesebben

Tóvárosi Általános Iskola

Tóvárosi Általános Iskola Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember

Részletesebben

A tanítási napok száma: szeptember 3. (hétfő) június 14. (péntek)

A tanítási napok száma: szeptember 3. (hétfő) június 14. (péntek) A tanítási napok száma: 180 2018. szeptember 3. (hétfő) 2019. június 14. (péntek) Tanítás nélküli munkanapok száma: 7 Felhasználásuk: 3 nap az írásbeli érettségi vizsgákra: 2019. május 6-7-8. h-k-sz. 2

Részletesebben

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák A 2012/2013-as tanév helyi rendje 2012. augusztus augusztus 22-24. augusztus 27. augusztus 28. augusztus 29. Gólyatábor 9. évfolyam Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító-

Részletesebben

1. Az iskola nyitva tartása, az iskolában tartózkodás rendje

1. Az iskola nyitva tartása, az iskolában tartózkodás rendje 1. Az iskola nyitva tartása, az iskolában tartózkodás rendje Az iskola szorgalmi időben reggel 7 órától a szervezett foglalkozások befejezéséig, de legalább 16 óráig tart nyitva. A felnőttoktatás levelező

Részletesebben

A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE

A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE Összeállította és elfogadta: a Kastélydombi Általános Iskola nevelőtestülete 2011. augusztus 31. Szeptember 08.24. Alakuló értekezlet TÁMOP alakuló értekezlet Mochnács

Részletesebben

A ös tanév ütemterve

A ös tanév ütemterve Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 3525 Miskolc, Dayka G. u. 4. Tel.: 46/509-120; Tel./fax: 46/345-830 www.eklg-miskolc.sulinet.hu 2014/2015-ös tanév

Részletesebben

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva.

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola nyitvatartása: Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola szombaton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon zárva tart, kivételt képez

Részletesebben

A Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium munkatervének időrendbe foglalt feladatai 2018/2019

A Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium munkatervének időrendbe foglalt feladatai 2018/2019 A Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium munkatervének időrendbe foglalt feladatai 2018/2019 2018. augusztus 22. (szerda) 9.00 alakuló értekezlet, munkaközösség vezetői értekezlet 2018. augusztus

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium eseményterve a 2017/2018-as tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium eseményterve a 2017/2018-as tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium eseményterve a 2017/2018-as tanévben Augusztus Augusztus 21. Augusztus 22. Augusztus 22-23 Augusztus 23-29. Augusztus 29. Vezetőségi értekezlet Tantestületi alakuló

Részletesebben

értekezlet a tanév feladatai

értekezlet a tanév feladatai dátum Augusztus 24. Augusztus 25. esemény Nevelőtestületi alakuló Javítóvizsgák (külön kiírás szerint) Augusztus 25.- 27. Munkaközösségi ek a tanév feladatai Augusztus 26. szerda 10.00 Előadás munka- és

Részletesebben

A tanév tervezett ütemterve A 2018/2019. tanév rendje

A tanév tervezett ütemterve A 2018/2019. tanév rendje A tanév tervezett ütemterve A 2018/2019. tanév rendje A tanév első tanítási napja általános iskola 2018. szeptember 3. művészeti iskola A tanév utolsó tanítási napja általános iskola művészeti iskola 2019.

Részletesebben

A tanév rendje. Az első félév január 24-ig tart, a bizonyítványosztás ideje január 31.

A tanév rendje. Az első félév január 24-ig tart, a bizonyítványosztás ideje január 31. A tanév rendje Első tanítási nap: 2019. szeptember 2. Utolsó tanítási nap: 2020. június 15. Tanítási napok száma: 180 nap /36 hét/ Az első félév 2020. január 24-ig tart, a bizonyítványosztás ideje 2020.

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR Baracskai Kozma Ferenc Általános Iskola 2014-2015-ÖS TANÉV

ESEMÉNYNAPTÁR Baracskai Kozma Ferenc Általános Iskola 2014-2015-ÖS TANÉV ESEMÉNYNAPTÁR Baracskai Kozma Ferenc Általános Iskola 2014-2015-ÖS TANÉV SZEPTEMBER NAP T.NAP ESEMÉNY FELELŐS HÉTFŐ 1. 1. Tanévnyitó ünnepély Első tanítási nap 1. oszt. szülői értekezlet 17.00 KEDD 2.

Részletesebben

ÜTEMTERV A Huszka Hermina Általános Iskola MUNKATERVÉHEZ a 2018/2019. tanévre

ÜTEMTERV A Huszka Hermina Általános Iskola MUNKATERVÉHEZ a 2018/2019. tanévre Huszka Hermina Általános Iskola 2377 Örkény Bartók Béla utca 53. Tel.: 29/311-024; 29/311-027 E-mail: huszkahermina@gmail.com ÜTEMTERV A Huszka Hermina Általános Iskola MUNKATERVÉHEZ a 2018/2019. tanévre

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2014/2015.

A tanév helyi rendje 2014/2015. A tanév helyi rendje 2014/2015. AUGUSZTUS 21. 8 00 Vezetői 25. 8 00 Munkaközösségi Alakuló megbeszélések 27. 8 00 i tréning 27. 8 00 Javító vizsgák Tantermek rendezése Peringer Mónika 28. 8 00 Tanév előkészítő

Részletesebben